Kata és családja öt évvel ezelőtt költözött Norvégiába. Mint oly sokan, nekik is a svájci frankos hitel tett be, így voltaképpen kényszerhelyzetben voltak. Akkor úgy tervezték, maximum 5 évig maradnak, így most felmerül a kérdés, visszaköltöznek-e. Írásra annak kapcsán szánta el magát, hogy a múltkor ismét felmerült a Határátkelőn a kérdés: mi az a fizetés, amiért hazaköltöznél?

Neked mi az a pénz, amiért már nem mennél el Magyarországról vagy amennyiért hazatérnél? Írd meg a hataratkelo@hotmail.com címre!

„Lassan 5 éve, hogy mi is eljöttünk Magyarországról, Norvégiában élünk. Az eset tipikus volt, svájci frankos lakáshitelünket már csak nagyon nehezen tudtuk fizetni (amiért nem az államot hibáztatjuk, félreértés ne essék) és éppen időben érkezett a norvég munkalehetőség. 

Két kisfiunkkal, akik akkor 5, valamint 2,5 évesek voltak, valamint a párommal költöztünk. Eleinte úgy terveztük, csak 3-4, maximum 5 évig maradunk, hogy anyagilag összeszedjük magunkat, de a harmadik évre világos lett, hogy mi innen nem akarunk hazatérni. 

Biztos sokan azt gondolják most, persze, a gazdag norvégokkal Magyarország nem tud versenyezni. A döntésünk alapja valóban valamennyire anyagi, de nem úgy, ahogy sokan gondoljak, hogy feladtuk a szüleinket, testvéreinket a pénzért. 

A pénz miatt jöttünk el Magyarországról, de nem a pénz miatt maradunk Norvégiában. Ha otthon ugyanilyen bérezést kapnánk, és még ezen felül is lenne a bankszámlánkon vagy 50-100-150 millió forint, akkor sem mennénk haza. 

Az okok elég egyszerűek. Lássuk pontról pontra, nem feltétlenül fontossági sorrendben! 

#1 Az emberek mentalitása 

A norvégok rendkívül pozitív beállítottságú emberek, nincs irigykedés, féltékenykedés, ha a szomszédod például új kocsit vesz és nem fúrják egymást a munkahelyen sem. 

Segítőkészek, nyitottak, befogadóak, bár szoros barátságot nehéz kötni velük, jellemzően gyerekkoruktól együtt nőttek fel, azokkal barátkoznak. 

A magyarok ezzel szemben nagyon negatív beállítottságúak, mindenben a rosszat látják meg, nem a jót és ezzel mérgezik saját magukat. Irigyek, ha a másiknak egy hangyányival több jut valamiből – tisztelet a kevés kivételnek. Már ez a pozitív életszemlélet is rendkívüli módon hat az ember közérzetére. 

#2 Óvoda 

Az óvoda nagyon különbözik az otthonitól, ahol a gyerekeket alig viszik ki a levegőre és inkább kivágják a fát az udvarról, nehogy leessen róla a gyerek, arról nem beszélve, hogy 30 gyerek van egy miniteremben összezárva két, idegileg kikészült óvónővel.

Itt a gyerekek szinte egész nap a levegőn vannak, mert „nincs rossz idő, csak nem megfelelő ruházat” a norvég mondás szerint. Fára másznak, hernyókkal, bogarakkal játszanak, csigát gyűjtenek, kirándulnak, virslit grilleznek az óvónénikkel és óvóbácsikkal együtt, amit kint fogyasztanak el, akár a tengerparton is a 13 fokban, persze megfelelően felöltözve. 

Igen, vannak óvóbácsik és a gyerekek imádják őket. A csoport létszáma max. 22 fő, de erre négy felnőtt van, két óvónéni/bácsi és két dadus. Az ovi egyéves kortól kezdődik és hatéves korig tart, így nem gond, ha a gyerek éppen szokik le a pelenkáról és még nem egészen szobatiszta.

#3 Iskola 

Össze sem lehet hasonlítani az otthonival. Itt a gyerek 1/2 9-kor kezd tanulni és alsóban hetente kétszer 12:15-kor, a többi napokon 14:00-kor végez. Ezzel szemben az otthoni suli 7:50-kor kezdődött és fél 5-ig nem lehet a gyereket hazavinni, mert kötelező napközi van (volt). 

Itt a napköziben (ami szabadon választott) nem leckét írnak, hanem játszanak kint és bent. A napi lecke egy kb. 10 perces írásbeli feladat, valamint 15 perc olvasás szabadon választott könyvből. 

Az iskolában is sokat vannak szabad levegőn, a tornaórákból, amik naponta vannak, csak egy van teremben, a többi a szabadban. Nem is gyakran betegek a gyerekek. 

Minden alsós gyereknek van minimum egy, de akar több „fadder”-ja, ami amolyan pártfogó és egy idősebb diákot jelent, aki a szünetekben foglalkozik a kicsivel, játszanak velük, segítenek nekik. 

A napi nagyszünetekre külön képzést kapott diákok, a „trivselsleder”-ek, mindenféle játékra hívják az iskola diákjait. Ezekkel az akciókkal azt szeretnék megelőzni, hogy a gyerekek egymást kezdjék csúfolni, zaklatni, kiközösíteni.

Az osztályon belül is kéthetente másik játszótárs mellé rendelik a gyerekeket, akik párban, vagy kisebb csoportokban oldják meg a feladatokat. Így mindenki megismeri a másikat. 

A technikai felszereltség szuper, a gyerekek mar másodiktól tanulják az elektrotechnikai eszközök használatát, és elsőtől az első idegen nyelvet, ami az angol. A második idegen nyelv tanulása 8. osztálytól jön be a tananyagba. A felnőttek aktív angol tudása bizonyítja az idegennyelv-oktatás sikerességét, a norvégok minimum 90 százaléka kitűnően beszél angolul. 

A tankönyvek, füzetek, írószerek, kirándulások – minden ingyenes, a szülőknek csak az iskolatáskát kell venni. 

Az iskola célja, hogy a gyerekek ott valóban jól érezzék magukat, szeressenek iskolába járni és mindent meg is tesznek ezért, a gyerekek mégis sokkal jobban elboldogulnak a lazább, kötetlenebb tanrenddel, kevesebb, de használhatóbb tudással, mint a magyar gyerekek a rengeteg kötelező olvasmánnyal, verselemzéssel, professzori szintű matematika feladatokkal, kívülről megtanult versek tömkelegével, millió különórával és azzal, hogy kb. már másodikos koruktól utálnak iskolába menni, mert elveszik tőlük a tanulás örömét. 

A magyarországi helyzetet mindenki ismeri, azt hiszem, nem kell részletesebben leírnom. 

#4 Munkahely 

Autóiparban dolgoztam otthon is egy multinak, majd az itteni vállalatuknál folytattam, irodai munkám van, a párom ugyanígy van, a termelési oldalról. A két cég hiába egy cégcsoporthoz tartozik, mégis ég és föld. 

Itt a pozitív motiváció a normális, nem a díjazások, fizetés megvonásával ösztönöznek jó munkára, hanem simán dicsérő szavakkal a jó munkáért irodai és termelési szinten is. 

A kollégák segítik egymást, a főnök pedig észreveszi a jó teljesítményt és kifejezi az elismerését érte, szimplán szavakkal, semmi másra nem kell gondolni. Tudják, hogy van magánéleted a munkán kívül és tiszteletben is tartják. Egyensúlyban van a munka és a magánélet. 

Nyáron államilag garantált a 3 egybefüggő hét szabadság. Ha túlóra van, azt kifizetik, nem trükköznek a fizetéssel. A munkáltató állja a karácsonyi vacsorát a dolgozóknak, megköszönve ezzel az egész éves munkát – ez rengeteg norvég munkahelyen szokás. 

Kreativitásra ösztönöznek, értékelik a rugalmasságot, ami nem csak a munkavállaló, de a munkáltató részéről is működik. A főnök partnerként kezeli a beosztottjait, bízik a szaktudásukban és kikéri a véleményüket. 

Magyarországon ezzel szemben a „jobb, ha hallgatok” elv működött, két hét egybefüggő szabadságot alig lehetett kieszközölni és a főnök, ha valami gond volt, mindig abból indult ki, hogy biztos a saját beosztottja hibázott, s csak ha bizonyította, hogy nem, akkor ment tovább az élet. 

Itt nem ér hátrány amiatt, hogy nő vagyok. Nincs olyan, hogy „még nem szült, biztos nemsoká elmegy, emiatt inkább nem vesszük fel”, valamint hogy „Már van két gyerek? Úristen, biztos mindig betegek lesznek, inkább nem vesszük fel”. 

Az apukák pedig ugyanúgy kiveszik a részüket a gyereknevelésből, mint az anyukák, így igenis van, hogy az apuka marad betegszabin a gyerekkel. 

#5 Egészségügy 

Mindkét gyerekemnek volt egy kisebb műtétje itt, Norvégiában, Magyarországon viszont nagyon sokat voltak betegek, voltam velük kórházban is. Széken, padlón aludni a kórteremben, vagy vagyonokért lehet anya-gyerek szobát kapni, hálapénz, ehetetlen kórházi koszt – ez mind megvolt otthon, még ha az orvosok felkészültségét tényleg nem vonhatom kétségbe, akkor is. 

Itt ezzel szemben a bent fekvő kicsiknek 3 játszószoba áll rendelkezésére, jégkrém ingyen, amennyit akarnak mandula- és fülműtét után, természetesen, hogy az anyuka ott van a gyerekkel, sőt, normális ágyat kap térítésmentesen, valamint szintén ingyenes étkezést, ami egy svédasztalos büfé kínálatával vetekedik. 

Magyarországon könnyebb szakorvoshoz kerülni és magánorvos is van bőven, ha meg tudod fizetni, itt viszont az ellátás színvonala sokkal magasabb, jobbak a tárgyi feltételek, az orvos, nővérek mind bemutatkoznak, kezet fognak, barátságosak, így még a vizitdíjat sem bánja az ember, amit meg kell fizetni minden felnőttnek. 

Az asztmás fiammal viszont nem kell félévente javaslatért kilincselni, ingyen jár neki minden asztmagyógyszer. 

#6 Politika 

Az otthoni helyzetet mindenki ismeri, egy szóval leírva borzasztó. A politikusok azt tesznek otthon a saját, a családtagjaik, a sógor, a koma, a jóbarát érdekében, amit nem szégyellnek. 

Itt ezzel szemben a pártok kommunikálnak egymással, valós programjaik vannak, amiket végre is hajtanak. 

#7 Önkéntes munka 

Norvégiában hagyománya van az önkéntes munkának, vagyis a „dugnad”-nak. Dugnadban tisztítjuk a tengerpartot, rendezzük az óvoda kertjét, szedünk gyümölcsöt, festünk házat, tanítunk rászorulókat, stb. Egy igazi, követendő példa. 

#8 A szabad foglalkozásválasztás lehetősége 

Ezalatt azt értem, hogy ha a gyerekem ápoló, betanított munkás/operátor, óvóbácsi szeretne lenni, amik otthon nem éppen túlfizetett szakmák, itt akkor is meg tud majd élni belőle, mert minden szakmát megfizetnek. 

Ez otthon szintén nem így van, ezért nem lettem én ápolónő. Szép dolog a szakmai elhivatottság, de abból nem lehet kenyeret venni a boltban vagy sárga csekket befizetni. 

#9 Mulikulti 

Utoljára hagytam a szerintem egyik legfontosabb dolgot: azt, hogy Norvégia egy multikulturális ország, annak minden előnyével, láthatóan hátrányok nélkül. Kis, kb. 9000 fős lakóközösségünk 10 százaléka azaz kb. 900 fő menekült (szír, afrikai, albán, stb.), 40 százaléka bevándorló (vagyis olyan, mint mi) a Fülöp-szigetekről, Chiléből, Németországból, Hollandiából, Svédországból, Kanadából, stb. és csak a maradék 50 százalék a ténylegesen norvég. 

Ez a sokszínűség megnyilvánul az óvodákban, iskolákban, munkahelyeken, a közösségi életben és egymás elfogadására tanít minket. Itt senki sem ér hátrány a bőrszíne, vallása, szexuális beállítottsága, neme miatt. 

A norvég gyerekek együtt tanulnak az iskolában a bevándorlós és menekült gyerekekkel és egyáltalán semmi gondjuk nincs ezzel. A mi cégünknél kb. 250 ember dolgozik, ez kb. 14 különböző nemzetiségű emberből tevődik össze és én imádok ilyen vegyes közösségben dolgozni. 

Szuper dolog a sok különböző nézőpontból vizsgálni egy adott problémát és látni, ki hogyan oldaná azt meg. 

Azt sajnos tudjuk, hogy ezzel kapcsolatban Magyarországon mi a helyzet és a fő nézőpont. Szomorú és lesújtó, hogy sokan úgy nyilatkoznak a témában, hogy nem tudják, mi a különbség a bevándorló és a menekült között, hogy úgy van elítélő véleményük, hogy még soha egyetlen menekülttel sem találkoztak. 

Nem csak pénzkérdés 

Leginkább ezek azok a dolgok, amik miatt mi itt szeretnénk felnevelni a gyerekeinket, hogy ezeket az értékeket vehessék át. 

Ezek közül a dolgok közül persze nagyon sok múlik azon, hogy Norvégia anyagilag biztos lábakon áll, de nem vagyok biztos benne, hogy ha Magyarország kapott volna egy ilyen esélyt, mint az olajjal Norvégia, ugyanitt tartana-e az ország. Változna-e a pozitív irányába a munkáltatók hozzáállása a munkavállalókhoz, az oktatás vagy az egészségügy jobb lenne-e. 

Szóval hogy mennyi pénzért mennék haza újra Magyarországra? Nem pénz kérdése, hanem ezeké a dolgoké. Amíg ezek nem változnak az ittenihez hasonló irányba, addig nem fogom a nyugodt, biztonságos, stresszmentes életünket felcserélni egy bizonytalan jövőjű, stresszes napokkal teli, a gyűlölködésben összhangban lévő, de amúgy széthúzó lakosságú, szűklátókörű országért, bármennyire is az a szülőhazám.”

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.