Megérkezni egy új országba, pláne, ha az egy olyan, Európától és a nyugati kultúrától távoli hely, mint Bálint és párja esetében Vietnam, nem kis kihívás és élmény. Még csak pár hete vannak az országban, így ez a poszt is amolyan első bemutatkozás (ezt azért vegyétek figyelembe a kommenteknél…), én reménykedem a folytatásban. Lássuk tehát az első tapasztalatokat Vietnamról!
„Az elmúlt három évben Cipruson éltem, ahol egyre több ázsiai partner keresett meg, így úgy döntöttünk megpróbálunk gyökeret verni ebben a régióban is. Egy nemzetközi online magazint vezetek, ami piacvezető tőzsdei híreket szolgáltat és ingatlannal is foglalkozik.
Először piackutatás céljából érkeztem, illetve érkeztünk Ginával három hétre Vietnamba, Saigonba. Majd úgy alakult, hogy itt maradunk.
Az út
Péntek este indultunk Limasszolból, Ciprusról. Attila barátom vitt ki minket a reptérre, még az utolsó órában ő és felesége megosztotta velünk a tapasztalataikat, felkészítettek, hogy meleg lesz, melegebb, mint Cipruson és mivel monszun van, sokkal magasabb a páratartalom is.
Vigyázzunk a motorosokkal, sokkal többen használnak motort, mint autót, nézzünk szét többször, mielőtt lelépünk a járdáról.
A reptéren minden simán ment, azon kívül, hogy Ginának túl nehéz volt a kézipoggyásza, de szerencsére át tudtunk pakolni négy kilogrammnyi piperecuccot az én feladandó bőröndömbe. Ismerjük, milyen nővel utazni...
A gép időben indult, kényelmes volt és a vacsora is - szerintem - meglepően finom volt a repülőgépeken kapható ételekhez képest. A képen látható az almás tészta, amely pudinggal van leöntve és kaptunk mellé még szeletelt almát külön.
Viszont mindenképpen javasolt, hogy az utazó a duty free-ben vásároljon be ásványvízből, mert a gépen nem viszik túlzásba az adagokat az egy decis poharakkal…
Összességében az egyik legnagyobb arab légitársaság bordó gépeit jó szívvel ajánlom hosszabb utazásokhoz.
Viszonylag gyorsan megérkeztünk Dohába. A tranzitzóna körülbelül úgy néz ki, mint egy hatalmas pláza, csillogó-villogó üzletekkel, hatalmas játszóterekkel a gyerekeknek, illetve magasvasúttal.
Többen kisautóval közlekedtek a kapuk között. Csak ámultunk és bámultunk. Mindenféle nemzetiség álmosan, világmárkás szatyrokkal felpakolva kereste a maga kapuját.
Dohából már egy nagyobb repülővel, egy Airbus 330-assal indultunk, elsőre kényelmesnek tűnt a széles ülésekkel, de szerintem nincs kényelmes ülőhely egy több órás éjszakai utazáshoz. A stewardessek figyelmesek voltak és kedvesek.
Ho Chi Minh City pontosan 6000 km-re van Dohától, ezt körülbelül 8 óra alatt tettük meg. Felejthetetlen élmény az utolsó egy óra amikor közeledtünk HCMC-hez. Látni a kacskaringózó folyókat, mesébe illő zöld mezőket, majd hirtelen berepülni a szélesen elterülő városba, amit több mint 8,6 millióan laknak.
Az első két hétben hotelban laktunk, majd átköltöztünk Airbnb-be. Érdekes, hogy olcsóbb így lakni, mint saját lakást bérelni.
Saigon avagy Ho Si Minh-város
1975-ben a várost átkeresztelték az elnök után Ho Chi Minh Citynek, és ebből egyből ki is találhatjuk, hogy igen egy kommunista országban vagyunk. Legalábbis a magyar embernek, aki volt már Sztálinvárosban vagy Leninvárosban, sokatmondó ez az elnevezés.
Bár az elmúlt egy hónap alatt a piros propagandaplakátokat leszámítva semmi nem érződött számunkra a kommunizmusból. Sőt! Inkább virágzik a piacgazdaság, azaz a kommunizmus és a kapitalizmus békében, kart-karban él egymás mellett ebben a városban.
Az építészetében ugyanakkor szerencsére nem érvényesül a kommunista eszmére oly jellemző szocreál stílus. Sokkal inkább érződik a francia építészek munkássága. A belvárost járva, látva az épületeket, mintha Európa valamelyik városában lennénk.
A folyómenti keskeny házak Amszterdamra, a Városháza és a Főposta épülete Londonra, a Notre Dame a francia vidéki kisváros templomára emlékeztetnek, a Saigon-parti sétány pedig mintha a Szajna-parton lenne.
A felhőkarcolók sokasága egyenesen New Yorkba repít minket. Hihetetlen élmény 30-50 emelet magasságból lenézni a városra, s látni azt a hatalmas fejlődést, ami az elmúlt 10 évben végbement itt. A pagodák pedig Kínára emlékeztetnek minket. Aztán a széles utakon kicsit távolodva visszazuhanunk a vietnámi valóságba.
Élet az utcán
Az emberek életük nagy részét - köszönhetően a nagy melegnek - az utcán töltik. Itt esznek, apró székeken ülve beszélgetnek, játszanak a földön, árulják a portrékáikat. S ha mindezt megunták, hazarobognak a saját motorjaikon.
Saigonban több mint 8 millió ember használ robogót a napi közlekedésben. S ha az egyszerű halandó éppen gyalog szeretne átkelni egy úttesten, úgy érezheti, hogy mind a 8 millió robogó egyszerre ér oda, meghiúsítva az egyszerű átkelést.
Kis gyakorlással, bár némi félelemérzettel könnyen elsajátítható a úttesten való átkelés, hiszen a vietnámi motoros nagyon kiszámítható. Egy biztos, ha meglát egy embert az úton, akkor kikerüli.
Arra még nem sikerült rájönnünk, hogy ennyire sietnek-e, vagy ilyen a mentalitásuk is. Mert tapasztaltuk, hogy velünk európaiakkal nagyon kedvesek, segítőkészek, előzékenyek, ugyanakkor látva a mindennapokban őket, olykor a törtető, „ki-ha-én-nem” benyomást keltik.
Ételmérgezéstől a motorozásig
Van rengeteg sztorink nem csak az első két hétről. Munka mellett volt időnk bejárni a belvárost, a háborús múzeumot is meglátogattuk, ami engem - őszintén szólva - eléggé megterhelt.
Voltunk a Cu Chi alagútrendszernél is, ahol több, mint 200 km hosszú alagutat ástak a háború alatt, hogy túléljék a támadásokat. Kaptunk ételmérgezést, voltunk kórházban, de túléltük.
Időközben vettünk egy motort és múlthétvégén tettünk egy szép nagy kört, illetve eljutottunk egészen a dél-keleti parton Phan Thiet, Mui Ne-ig, ez egy laza (KŐKEMÉNY) 500 km volt.
Most csak említés szintjén soroltam fel a témákat. Van, amiről már készült bejegyzés a blogunkon, illetve vlog, de szeretném itt is megosztani veletek a jövőben, részletesebben.”
Ha kíváncsi vagy Bálinték vietnami életére, olvasgasd a blogjukat!
A nap idézete
"Tavaly próbáltuk összeszámolni, hogy hány nyelvet ért és beszél (közben autodidakta módon a németet is tanulja), de 18-20 találat után abbahagytuk. Megöleltem, és csak annyit mondtam: „nagyon büszke vagyok rád, ragyogóm!”
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.
Utolsó kommentek