oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2018. augusztus 07. 06:30,  Megérkezés Vietnamba 38 komment

2018. augusztus 07. 06:30 Határátkelő

Megérkezés Vietnamba

Megérkezni egy új országba, pláne, ha az egy olyan, Európától és a nyugati kultúrától távoli hely, mint Bálint és párja esetében Vietnam, nem kis kihívás és élmény. Még csak pár hete vannak az országban, így ez a poszt is amolyan első bemutatkozás (ezt azért vegyétek figyelembe a kommenteknél…), én reménykedem a folytatásban. Lássuk tehát az első tapasztalatokat Vietnamról!

cim_169.jpg

„Az elmúlt három évben Cipruson éltem, ahol egyre több ázsiai partner keresett meg, így úgy döntöttünk megpróbálunk gyökeret verni ebben a régióban is. Egy nemzetközi online magazint vezetek, ami piacvezető tőzsdei híreket szolgáltat és ingatlannal is foglalkozik.

Először piackutatás céljából érkeztem, illetve érkeztünk Ginával három hétre Vietnamba, Saigonba. Majd úgy alakult, hogy itt maradunk. 

Az út 

Péntek este indultunk Limasszolból, Ciprusról. Attila barátom vitt ki minket a reptérre, még az utolsó órában ő és felesége megosztotta velünk a tapasztalataikat, felkészítettek, hogy meleg lesz, melegebb, mint Cipruson és mivel monszun van, sokkal magasabb a páratartalom is.

Vigyázzunk a motorosokkal, sokkal többen használnak motort, mint autót, nézzünk szét többször, mielőtt lelépünk a járdáról. 

A reptéren minden simán ment, azon kívül, hogy Ginának túl nehéz volt a kézipoggyásza, de szerencsére át tudtunk pakolni négy kilogrammnyi piperecuccot az én feladandó bőröndömbe. Ismerjük, milyen nővel utazni...

repulon_1.jpg

A gép időben indult, kényelmes volt és a vacsora is - szerintem - meglepően finom volt a repülőgépeken kapható ételekhez képest. A képen látható az almás tészta, amely pudinggal van leöntve és kaptunk mellé még szeletelt almát külön.

repulo_kaja.jpg

Viszont mindenképpen javasolt, hogy az utazó a duty free-ben vásároljon be ásványvízből, mert a gépen nem viszik túlzásba az adagokat az egy decis poharakkal… 

Összességében az egyik legnagyobb arab légitársaság bordó gépeit jó szívvel ajánlom hosszabb utazásokhoz. repulo_ablak.jpg

Viszonylag gyorsan megérkeztünk Dohába. A tranzitzóna körülbelül úgy néz ki, mint egy hatalmas pláza, csillogó-villogó üzletekkel, hatalmas játszóterekkel a gyerekeknek, illetve magasvasúttal. 

Többen kisautóval közlekedtek a kapuk között. Csak ámultunk és bámultunk. Mindenféle nemzetiség álmosan, világmárkás szatyrokkal felpakolva kereste a maga kapuját.

Dohából már egy nagyobb repülővel, egy Airbus 330-assal indultunk, elsőre kényelmesnek tűnt a széles ülésekkel, de szerintem nincs kényelmes ülőhely egy több órás éjszakai utazáshoz. A stewardessek figyelmesek voltak és kedvesek. 

Ho Chi Minh City pontosan 6000 km-re van Dohától, ezt körülbelül 8 óra alatt tettük meg. Felejthetetlen élmény az utolsó egy óra amikor közeledtünk HCMC-hez. Látni a kacskaringózó folyókat, mesébe illő zöld mezőket, majd hirtelen berepülni a szélesen elterülő városba, amit több mint 8,6 millióan laknak.

Az első két hétben hotelban laktunk, majd átköltöztünk Airbnb-be. Érdekes, hogy olcsóbb így lakni, mint saját lakást bérelni. 

Saigon avagy Ho Si Minh-város 

1975-ben a várost átkeresztelték az elnök után Ho Chi Minh Citynek, és ebből egyből ki is találhatjuk, hogy igen egy kommunista országban vagyunk. Legalábbis a magyar embernek, aki volt már Sztálinvárosban vagy Leninvárosban, sokatmondó ez az elnevezés. 

Bár az elmúlt egy hónap alatt a piros propagandaplakátokat leszámítva semmi nem érződött számunkra a kommunizmusból. Sőt! Inkább virágzik a piacgazdaság, azaz a kommunizmus és a kapitalizmus békében, kart-karban él egymás mellett ebben a városban. 

Az építészetében ugyanakkor szerencsére nem érvényesül a kommunista eszmére oly jellemző szocreál stílus. Sokkal inkább érződik a francia építészek munkássága. A belvárost járva, látva az épületeket, mintha Európa valamelyik városában lennénk. 

A folyómenti keskeny házak Amszterdamra, a Városháza és a Főposta épülete Londonra, a Notre Dame a francia vidéki kisváros templomára emlékeztetnek, a Saigon-parti sétány pedig mintha a Szajna-parton lenne. 

A felhőkarcolók sokasága egyenesen New Yorkba repít minket. Hihetetlen élmény 30-50 emelet magasságból lenézni a városra, s látni azt a hatalmas fejlődést, ami az elmúlt 10 évben végbement itt. A pagodák pedig Kínára emlékeztetnek minket. Aztán a széles utakon kicsit távolodva visszazuhanunk a vietnámi valóságba. 

Élet az utcán 

Az emberek életük nagy részét - köszönhetően a nagy melegnek - az utcán töltik. Itt esznek, apró székeken ülve beszélgetnek, játszanak a földön, árulják a portrékáikat. S ha mindezt megunták, hazarobognak a saját motorjaikon.

saigon.jpg

Saigonban több mint 8 millió ember használ robogót a napi közlekedésben. S ha az egyszerű halandó éppen gyalog szeretne átkelni egy úttesten, úgy érezheti, hogy mind a 8 millió robogó egyszerre ér oda, meghiúsítva az egyszerű átkelést. 

Kis gyakorlással, bár némi félelemérzettel könnyen elsajátítható a úttesten való átkelés, hiszen a vietnámi motoros nagyon kiszámítható. Egy biztos, ha meglát egy embert az úton, akkor kikerüli. 

Arra még nem sikerült rájönnünk, hogy ennyire sietnek-e, vagy ilyen a mentalitásuk is. Mert tapasztaltuk, hogy velünk európaiakkal nagyon kedvesek, segítőkészek, előzékenyek, ugyanakkor látva a mindennapokban őket, olykor a törtető, „ki-ha-én-nem” benyomást keltik. 

Ételmérgezéstől a motorozásig 

Van rengeteg sztorink nem csak az első két hétről. Munka mellett volt időnk bejárni a belvárost, a háborús múzeumot is meglátogattuk, ami engem - őszintén szólva - eléggé megterhelt. 

Voltunk a Cu Chi alagútrendszernél is, ahol több, mint 200 km hosszú alagutat ástak a háború alatt, hogy túléljék a támadásokat. Kaptunk ételmérgezést, voltunk kórházban, de túléltük. 

Időközben vettünk egy motort és múlthétvégén tettünk egy szép nagy kört, illetve eljutottunk egészen a dél-keleti parton Phan Thiet, Mui Ne-ig, ez egy laza (KŐKEMÉNY) 500 km volt. 

Most csak említés szintjén soroltam fel a témákat. Van, amiről már készült bejegyzés a blogunkon, illetve vlog, de szeretném itt is megosztani veletek a jövőben, részletesebben.”

Ha kíváncsi vagy Bálinték vietnami életére, olvasgasd a blogjukat!

A nap idézete

"Tavaly próbáltuk összeszámolni, hogy hány nyelvet ért és beszél (közben autodidakta módon a németet is tanulja), de 18-20 találat után abbahagytuk. Megöleltem, és csak annyit mondtam: „nagyon büszke vagyok rád, ragyogóm!

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Vietnam

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr4614165187

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Golf2 2018.08.07. 07:02:50

Jó poszt. 8.5m ázsiai 1 városban...ja akkor ezért özönlenek Európába.Sajnos.

Hari Seldon 2 2018.08.07. 07:49:23

Tudom milyen nõkkel utazni: most jöttünk Toulouse-ba, pipere felszerelés körülbelül kimerül egy fogkefébe (gyerekfogkrémmel, merthogy most nyaralàshoz bõven jó az is). - OK, az igaz mi is viszünk 4 kiló plusz terhet: gyerekkönyveket.

Arthamyr 2018.08.07. 09:09:09

"Viszont mindenképpen javasolt, hogy az utazó a duty free-ben vásároljon be ásványvízből, mert a gépen nem viszik túlzásba az adagokat az egy decis poharakkal… " - Nem lehet a repülőn kérni? :S

Arthamyr 2018.08.07. 09:11:59

"Dohából már egy nagyobb repülővel, egy Airbus 330-assal indultunk, elsőre kényelmesnek tűnt a széles ülésekkel, de szerintem nincs kényelmes ülőhely egy több órás éjszakai utazáshoz. " - Nem ülőhelyre kell jegyet venni. :)

Dammiel 2018.08.07. 09:24:36

@Arthamyr: mi ezt ùgy oldottuk meg, h 4x töltettük fel az apró poharat, ill.addig hívtuk a stewit, amíg szomjaztunk

puhacica 2018.08.07. 09:43:28

@Hari Seldon 2: ki kell, hogy abranditsalak, sheldonne sem szamit igazi nonek. remeljuk, hogy leggings azert van a ruhataraban... ;)

Arthamyr 2018.08.07. 10:02:40

Ránéztem a blogjukra is, azért van idejük bőven. Ciprus, majd Vietnám. Az élet amilyennek lennie kéne? :)

Sesamelmo (Q) 2018.08.07. 10:36:21

Qatar airways nem fukarkodik az innivaloval. Ha kèrsz, odaadja akàr az egèsz üveggel is.

London2009 2018.08.07. 11:43:39

Feltetelezem, hogy eloszor utaztak long haul jaraton?
Balint nagyon jokepu, ezt gondoltam nem tartom magamban! Varjuk a folytatast es addig is have fun kids! : )

London2009 2018.08.07. 11:46:27

@Arthamyr: raneztem en is. Irto jo munkaja lehet! Azon nevetek, hogy Birka mar megtalalta a blogot. :DD

Arthamyr 2018.08.07. 11:56:15

@London2009: A kommenteket nem néztem, csak elolvastam pár bejegyzést meg megnéztem pár videót.

Arthamyr 2018.08.07. 11:57:43

@London2009: Nagyon jól teszed, már csak az egyenlőség nevében is, fordított esetben gyakran látni "milyen csinos a poszterina" jellegű hozzászólásokat. :)

London2009 2018.08.07. 12:11:34

@Arthamyr: foleg amilyen #metoo es #timeisup idok jarnak, igy kulonosen fontosnak erzem ezt az egyenloseg dolgot! Igazad van... : )

Arthamyr 2018.08.07. 12:32:14

@London2009: Arra talán még egy ideig várni kell, hogy a férfiak tömegesen kezdjenek el sírni a szexuális zaklatás miatt. De a kis lépés is haladás...

London2009 2018.08.07. 12:41:51

@Arthamyr: Nem hiszek ezekben a kampanyokban es az uzenetukben, de szerintem mar beszeltunk errol. Ugyhogy megtartom a velemenyem inkabb magamnak! : )

Hari Seldon 2 2018.08.07. 18:00:56

@puhacica:
Leggings ? - Mi a saját slengüngben csak lemmings hívjuk, és ilyen ruhadarabja csak a lányoknak van.

kék madár 2018.08.07. 18:31:15

"Ismerjük, milyen nővel utazni..."
Milyen?

Arthamyr 2018.08.07. 19:15:36

@kék madár: Nagyon kényelmes. Van, aki szépen, precízen, rendezetten becsomagolja a bőröndöt, nem csak belehányja, ami kell. Sőt, ha csak én utazom, a főnökasszony akkor is segít. :D

Azt nem értem, hogy sikerült a 4 kilóval nehezebb csomag, miért nem mérték le indulás előtt?

zoldzeller 2018.08.07. 19:37:52

@London2009: most megneztem Balintot, es mi nem fogunk a pasikon osszeveszni:)

Hari Seldon 2 2018.08.07. 20:12:09

@puhacica:
Egyébként lehet hogy rossz megfigyelõ vagyok, de nekem eddig nem úgy tūnt, hogy Mme Selon ne lenne igazi nõ. Bár, ha az az ismérve az igazi nõnek, hogy van 4 kiló piperéje és cserébe mondjuk nincs PhD-ja, akkor abba a kategóriába valóba nem fér bele. - De, a lányaim nevében is bízom benne, hogy az olyan sztereotípîákan hogy "barbibaba" típus az igazi nõ, lassan vége lesz.

puhacica 2018.08.07. 21:18:24

@Hari Seldon 2: mondd hogy nem vettel komolyan, kerlek!

Shanarey 2018.08.07. 21:55:21

@kék madár:

Jó, vicces, idegesítő, szórakoztató, rossz.
Választhatsz.
:-)

S a költői kérdések, amikor már jó messze vagyunk az otthonuktól: Ugye lezártad a......, ugye a virágok rendben lesznek....... Vajon bezártam a hátsó ajtót? Stb.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.08.07. 22:29:35

@dddddddddddddd: "mi ezt ùgy oldottuk meg, h 4x töltettük fel az apró poharat, ill.addig hívtuk a stewit, amíg szomjaztunk"

Az oreg rokak (ertsd: gyakran repulok) ugy oldjak meg, hogy visznek egy ures - lehetoleg szeles szaju - muanyag flakont a gepre, es azt feltoltetik az utaskiserovel :) Win-win, mert nekunk sem kell mindig hivogatni oket, es nekik is kevesebb munka :) Ez nekunk nagyon jol bevalt (9-10 oras repulesnel mar azert kell a vizpotlas rendesen...)

blackhairlady 2018.08.08. 00:13:22

egy talca tele van narancsles es vizes poharakkal az konyhanal, sot kis perec, csoki, ragcsalnivalok is vannak kiteve, annyiszor lehet belole venni anyanyszor csak akar az ember. Ejszakai es nappali jaraton is.

blackhairlady 2018.08.08. 00:23:17

Erdekes lehet Vietnam, nekem ugy tunik a leirasokbol mintha egy nagy kalandpark lenne a sok motorost kerulgeto gaylogostol :))
A haborus muzeumot en nem biztos, hogy bevallaltam volna.

Hari Seldon 2 2018.08.08. 00:24:07

@puhacica:
Ok, sejtem. - De mint erõsen nõpárti, szeretem mindig erõsen elhatárolni magam az ilyen régen kialakult világképektõl. (Legalábbis, ha azt vélem kihallani)

kék madár 2018.08.08. 01:47:05

@Zsuzsi65: en feltoltom a literes uvegem felszallas elott a csapnal. De mivel az ablaknal ulok es a WC-re kimenni a sok vizivas kovetkezteben eleg maceras, ezert Europaban is az elso oraban californiai vizet iszom :)

kék madár 2018.08.08. 01:48:22

@zoldzeller: pedig a Gina nagyon bekesnek tunik, o se veszne ossze veled.

Taxomükke (UK) 2018.08.08. 15:51:37

A nagyobbik fiam pomtosan 6 hete koltozott Vietnamba. Eddig szuperul, sot fantasztikusan erzi magat. Motort is vett, utazgat, kozben bedolgozik egy amcsi cegnek. Most epp a tengerparton nyaralva teszi mindezt.

Róka Róka 2018.08.08. 16:02:42

@Sesamelmo (Q): "Qatar airways nem fukarkodik az innivaloval"
Valóban nem fukarkodnak, elég sokszor utaztam már a járatain, és annyit ittam, amennyit akartam: üdítő, kv, alkohol. Minden van, és mindig adtak amikor kértem.

desw 2018.08.08. 16:02:47

Bálint és Gina!

Megkérdezhetem, hogy milyen vízumotok van, és hogy miként szereztétek?

Én 6 hónapra mennék most októberben túristáskodni, de egyelőre csak 3 hónapos vízumot sikerül intéznem.

Csomó website van, ahol árulnak VOA vízumot (gondolom kamu), de a hanoi-i konzul szerint csak az 1 hónapos E-Visa van, amit online lehet venni.

Köszi

desw 2018.08.08. 16:02:54

@Taxomükke (UK):

"A nagyobbik fiam pomtosan 6 hete koltozott Vietnamba. Eddig szuperul, sot fantasztikusan erzi magat. Motort is vett, utazgat, kozben bedolgozik egy amcsi cegnek. Most epp a tengerparton nyaralva teszi mindezt. "

Ennél nincs is jobb! Nyugati fizetés, keleti árak!

hegyvari · www.hegyvari.blog.hu 2018.08.08. 16:41:19

@desw: szia! Irj egy mailt, v keress meg a blogon keresztül és segitek :)

négyzet 2018.08.09. 23:17:04

Hát, éltek barátaim Vietnámban, a vidék állítólag gyönyörű, és tényleg olyan, varázslatos ázsiai. De mondjuk Hanoi, az nagyon más, európainak elég kemény.

négyzet 2018.08.09. 23:18:15

Amúgy nőként mondom, vannak nők, akiknek semmilyen piperecuccuk nincsen a fogápolási szereiken és egy fésűn kívül :P

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása