Katiék két éve költöztek Svédországba két gyerekükkel, így volt szerencséjük megismerkedni az ottani oktatási rendszerrel. Két hónappal ezelőtt megírta az első benyomásokat (itt olvashatod el, ha kimaradt volna), most jön a második rész, melyből egyebek mellett kiderül, hogy a svéd suliban a gyerek egy kis felnőtt – csak több joga van.
Izgatottan érkeztünk az első fogadóórára férjemmel, széles mosollyal üdvözölve az osztályfőnököt és a kirendelt tolmácsot, azonban a fogadtatás nem volt kedves, döbbenten kérdezték, hogy hol a gyerek. Próbáltuk nyugtatni a kedélyeket, és biztosítottuk őket, hogy a gyerekek otthon vannak biztonságban és vigyáznak rájuk.
„Gyerek nélkül nincs fogadó óra, miről beszélnénk nélküle? A tolmácsot is neki hoztuk, hisz maguk tudnak angolul! Mennyi idő idehozni a gyerekeket?” Szerencsénk volt, mert megvárták amíg 20 parc alatt megoldottuk.
Ezen történet óta már szerencsénk volt 4 fogadón részt venni gyerekenként, és szeretném átadni nektek azt az élményt, amit kapunk ilyenkor a gyerekeinktől. A fogadót a gyerek vezeti (a mieinknek ezt meg kellett tanulni persze amint már tudtak svédül) ami azt jelenti, hogy a gyerek köszönti a tanárt és a szülőket, elmondja, hogy a 20 perc alatt miről ki fog beszélni, és megkérdezi, hogy ez így rendben van-e.
Majd folytatásként elmondja, hogy az előző félévben kitűzött célokból mit ért el, mit szeret ebben a félévben a legjobban, és mi az, ami nehézséget okoz neki. Ekkor megkezdődik egy párbeszéd a gyerek és a tanár között, és pontokba szedik mindezeket, erősségeket és gyengeségeket és célokat, és beírják a jegyzőkönyvbe, ami ki van nyomtatva mindenkinek, vagy ki van vetítve számítógépről.
Ekkor jön a legfontosabb kérdés a tanár részéről a gyerekhez: „Van-e olyan, amiben az iskola tud neked segíteni, hogy elérd a célodat?” És akkor a gyerek bármit mondhat, attól kezdve, hogy miért nem táncolunk többet tornaórán... addig, hogy segítene-e valaki fejleszteni az esszé-írást.
A tapasztalatunk az volt, hogy a tanár mindent komolyan vesz, de meg is beszélik máris, hogy mi az, ami reális, mi az, amire most tud ötletet adni, mi az, amin még gondolkodik, hogy mit lehetne tenni.
És tényleg 1-1 ilyen fogadó után napokkal hallom a gyerektől, hogy akkor szerveztek neki korrepetálást és már meg is volt az első alkalom. A szülő is kérdezhet persze, a fogadóóra végén elkészült a jegyzőkönyv, amit a gyerek (!), szülő és tanár aláír.
Az egész fogadó koncepciójával kapcsolatban 3 dologban igenis látom ennek felnőttkori hatását: egyrészt a gyerek olyan tekintélyes emberek előtt mint a szülei és az osztályfőnöke vezető pozícióba helyeződik és ennek következtében később interjún / munkahelyen / párkapcsolatban nem fog megijedni, hogy véleményt mondjon és nem indul alárendelt szerepből, másrészt kicsi kortól saját bőrükön tapasztalják hogy jogaik vannak és kérdezni kell, végül de nem utolsó sorban én egyetemen/munkahelyen tanultam meg a tárgyalástechnika alapjait (köszöntés – nepirend elmondása – visszakérdezés...) amit a gyerekem játékos könnyedséggel használt a szemem előtt 10 évesen.
Tudom, hogy mit kell tennem az ötösért?
Nem tudom ki mit szokott kérdezni a gyerektől mikor kap mondjuk egy négyest vagy hármast, vagy ne adj Isten rosszabb jegyet. Én a rosszabb fajtába tartoztam, mert sajnos már a négyesnél is megkérdeztem, hogy mit rontottál el.
De valljuk be, hogy a magyar rendszerben az a jó tanuló, aki 8 + 4 éven át mindig ötös, és a jegy bármikor évközben, vagy akár évról évre javulhat vagy romolhat drasztikusan (inkább romolhat).
Nagyon könnyen becsúszhat egy röpdoga egyes, ami átlagot számolva tuti elveszi az évvégi ötös reményét. A lényeg az, hogy engem itt Svédországban át kellett nevelni, hogy megváltoztassam ezt a hozzáállást a kapott jegyekhez, és ebben nagyon nagy szerepe volt a nagyobbik lányomnak, aki hamar megértette, hogy van válasz arra, hogy miért kaptam hármast vagy négyest (itt egyébként 6 osztályzat van, az A a legjobb, és az F a legrosszabb).
A gyerekek nem egy jegyet kapnak, hanem egy matrixban elhelyezik a teljesítményüket, és ez a matrix tele van szöveges indoklással. Ha online kinyitottam a gyerekem értékelését, akkor ezt láttam, minden mátrix 1 tantárgy.
Ha ráklikkelek az egyik tantárgyra, akkor megkapom a szöveges értékelést.
Az „E” szinten a gyerek képes például egy matematikai feladatot viszonylag jól megoldani használva a tanult formulát, a „C” szinten képesnek kell lennie variálni tanult formulákat és önállóan eldönteni, hogy melyik feladatban milyen módszer a legoptimálisabb, míg az „A” szinten nem csak önállóan dönt, de képes megindokolni és meghatározni, hogy miért és hogyan használja a tanult formulákat.
Ez csak egy nagyon általános példa, de arra a kérdésre, hogy miért lett C, vagy B a dolgozat vagy felelet, a tanár megadja ebben a matrixban a választ, tehát tudjuk elméletben, hogy miben kell fejlődni.
A tanár 1 évben, illetve 3 évben gondolkodik. Ami egyszer zöld lesz, az már nem nagyon romlik le sárgára vagy pirosra. Inkább a sárgák zöldülnek. Itt például a gyerekem ha így maradt volna év végéig, akkor „B”-t kapott volna, mert a „C” szintet minden témakörben elérte, de az „A” szintet még csak 5 témában a 8-ból.
Viszont ebben a rendszerben az is előfordulhat, hogy ha egy tantárgyi matrix 3 évre van felépítve, akkor mondjuk hetedik osztályban még csak a „C” szintig tanultak mindent, és nem is lehetnek jobbak „C”-nél. Na ezt kellett megérteni, hogy ilyenkor mindenki halál boldog a „C” eredményért, és ez így van jól.
Buktatás alig van
Remélem nem untattam az olvasókat a részletes magyarázattal, de szerintem jó dolog megismerni, hogy más országokban nem olyan hangsúlyos a pillantnyi teljesítmény, és hogy a gyerek ennyire informálva van, hogy mit tehet azért, hogy jobb jegyet kapjon.
Buktatás szinte alig fordul elő a svéd rendszerben, a 9 + 3 osztályos rendszerben szinte mindenkit végignyomnak. Ez szerintem nem a legjobb rendszer, mert ugyanakkor tilos a szegregáció, ami alatt azt értem, hogy tilos külön csoportokba venni a rosszul teljesítő gyerekeket. Ez nagyon idegesítő a jó tanulókra nézve.
A nagyobbik lányom sajnos pont egy ilyen osztályt fogott ki magának, hogy van kb. 8 gyerek, akik akarnak tanulni, és 20, akik nem. Kevesebb idő jut a jól teljesítőkre, a jó tanulókat nagyon gyakran önálló tanulásra kényszerítik (fel kell dolgozni magukban valami feladatot, amíg a gyengébb tanulókkal foglalkoznak), ez azért veszélyes, mert néhány jó képességű, de türelmetlen gyerek elkallódhat.
Jó ötletek, csak éppen…
Nagyon sok jó ötlet van a rendszerben, de ahogy korábban is írtam, az a gyerek vagy család tudja jól kihasználni, aki elég érett rá, hogy erőfeszítést tegyen, vagy pedig egy olyan „elit” iskolába kerül, ahol érték és erény a gyerekek között a tanulás.
Ilyen iskolába bekerülni nem könnyű, mert vagy olyan helyen kell lakni (körzeti iskolai rendszer van), vagy felvételizni illetve fizetni kell érte. A kisebbik lányommal a felvételizés sikerült, mert Stockholm legnevesebb zenei általános iskolájába került be, mivel a felvételi csak zenéből volt (évekkel a korosztálya előtt volt a magyar szolfézzsal a svéd felvételin).
Ebben az iskolában nagyon jól működik az oktatási rendszer pozitív hatása, a gyerekek szeretnek tanulni, a tanárok szeretnek tanítani, nagyon motivált és kreatív közösség alakult ki.
Külvárosi iskolák
Olyan iskolákban, amik viszont Stockholm külvárosaiban vannak, és nagyon sok a nem svéd gyerekek száma a probléma sokrétű: a szülőknek nem prioritás a gyerekük iskolai teljesítménye, mert maguk is a megélhetéssel vagy munkakereséssel küzdenek, nem mennek el szülőire vagy fogadóra, mert szégyenlik hogy nem tudnak svédül, a gyerekek olyan országokból jönnek ahol a tanítás hatalomelvű volt és most nem tudják feldolgozni a szabad projekt központú iskolai légkört és magatartásilag olyan viselkedést produkálnak amire a svéd rendszer nincs felkészülve...
Ezen iskolákban mára kialakult a tanárhiány, sőt az utóbbi 5 évben el kellett kezdeni differenciálni a tanári fizetéseket és ezen problémás iskolákban sokkal többet ajánlanak egy tanárnak, mint az átlag. Az állandó tanárfluktuáció a tanítás rovására megy persze.
De egy szorgalmas, komoly gyerek hála Istennek szinte minden svéd iskolában össze tud dolgozni a tanárokkal, meg fogja kapni a kellő segítséget, hogy tanulhasson, úgy érzem erre oda figyelnek, és erre írtam korábban, hogy élni kell azzal, amit ad a rendszer, használni, de nem kihasználni.
Az utolsó cikken dolgozok ebben a sorozatban, amiben arról szeretnék majd írni, hogy hogyan lesz a svéd munkavállalók többsége nem hierarchiakus szemléletű, a jogait ismerő és használó, a családot a munkával összeegyeztető magabiztos ember.
És egy nagyon szép példájáról annak, hogy mennyire fontos része az oktatásnak a szociális érzékenység. Hamarosan jelentkezem még...”
És hogy milyen mindez egy ott dolgozó magyar tanár szemével? Itt elolvashatod.
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.
Utolsó kommentek