oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2018. június 11. 06:30,  Versenyhelyzet külföldön 201 komment

2018. június 11. 06:30 Határátkelő

Versenyhelyzet külföldön

Határátkelőként a versenyhelyzet talán még keményebb, mint Magyarországon élve, hiszen külföldön kell bizonyítani, adott esetben helyi munkavállaló mellett, párjaként dolgozva. Erről írt most Margit, akinek korábbi írásai a svájci idősgondozásról és a külföldi párkapcsolatról szóltak. 

otthonapolas_idos_fiatal_kez_foto_pixabay_com_unclelkt.jpg

„A váltótársak kapcsolatáról, egymás közötti versengésről, a váltással járó problémákról szeretnék írni.

A legfőbb problémának tartom, ha a váltótársak között versengés alakul ki. Mindenki a saját szokásaira, életvitelére, tapasztalataira esküszik. Gyakran csak az egók mérkőznek és elvész a lényeg; az ápolt személy csak egy eszköz lesz a konkurenciaharcban, és nem pedig a közös cél, a hosszú távú munkakapcsolat alanya.

Németországban egy házaspárt kellett gondoznom, a bácsi demens volt, a néni volt fizikailag betegebb, lassan, nehezen mozgott, rollátorral közlekedett. A néni meglehetősen elkényeztetett volt a család részéről, így ráadásul őt megkülönböztetett módon kellett gondozni, kezelni.

Nem vasalunk

Váltótársam a cégvezető ex-felesége volt. Érkezésem után, a munkakör átadásánál határozott hangon közölte velem, hogy mi nem vasalunk. Mosás után csak kisimítjuk a ruhákat.

Az idős 86 éves néni egész életében vasalta a bácsi ingeit, az ágyneműket, konyharuhákat. Váltótársam képes volt vasalatlan ágyneműt felhúzni nekik, a házaspár csak forgolódott a szokatlan ágyban, sehogy sem találta a helyét.

A néninek el kellett viselnie, hogy mennyire rendetlenül van felöltöztetve a férje, minden reggel vasalatlan inget kapott. Természetesen nem értettem egyet a már kialakított rendszerrel, és öntörvényűen kivasaltam mindent, ami szükséges volt.

Nem tetszett a váltótársamnak, de én kimagyaráztam magam, hogy az időmbe belefér és különben is szeretek vasalni. Remélem, nem tilos vasalnom? Erre nem tudott, mit válaszolni kolleganőm.

Ki mit főz?

Amikor főzött, sosem kóstolta meg az ételt, megkérdeztem, hogy ez egy szokás, ő azt válaszolta, hogy az úgy van jól, ahogy van. Szegény néni csak a felét tudta mindig elfogyasztani a kisadagnak, de azt is úgy, hogy percekig forgatta szájában az ételt, mire meg tudta magát győzni, hogy lenyelje.

Kolleganőm lelkesen javasolta, hogy milyen fagyasztott ezt meg azt vásároljak, de nekem ez a konyhavezetés sem tetszett. Számomra fontos, hogy gasztronómiai csodával kápráztassam el a környezetemet.

Szeretem magam vásárolni a húst, zöldséget, majd feldolgozni előre megtervezve mindig a heti menüt. Ha rántott húst készítek, házi zsemlemorzsába forgatom, hozzá saját készítésű krumplipürét - nem porból készített - és finom, tejfölös uborkasalátát adok.

Ne adj Isten, egy-egy születésnapra kézzel gyúrt lasagne-val kedveskedek a családnak. Vagy éppen a kedvenc ételüket készítem el a saját receptjük alapján. Szeretek az asztalra rakni finom bablevest és utána aranygaluskát vagy krumplis pogácsát.

Egy töltött káposzta kerti fűszerekkel ízesítve felejthetetlen. Marhapörköltemtől tarhonyával és paradicsomsalátával mindenki el van alélva. (Tarhonyát és pirospaprikát mindig viszek magammal.) Miért ne sütnék kenyeret, amikor nagy rutinom van benne?

Kihagyhatatlan a bakonyi sertésbordám saját szaggatású aranysárga kisméretű nokedlival vagy a fokhagymás krumplilevesem sonkás lángossal vagy káposztás rétessel.  Mindegyik étel külön-külön is egy-egy gasztronómiai orgazmus.

Kérdezik tőlem, hogyan tudok ilyen finomságokat előállítani. Egyfelől ínyenc vagyok. Másfelől - csak azt tudom erre válaszolni, hogy - minden konyhai tevékenységemnek az eredője, alapja, motivációja egy láthatatlan adalékanyag, amely átmegy a kezemen, a cselekvéseimen és ettől érezhetően más, különleges lesz az étek.

Ez egy erő, energia, amely képes az alapanyagok kavalkádjának arányos rendezésére, ízek, színek összhangjának optimalizálására és ezáltal mindenki legnagyobb megelégedésére az asztali örömök fokozására.

A legsúlyosabb demens betegnek is felragyog az arca vagy csak egy kis mosoly jelenik meg a szája szögletében – és ez nagy dolog – az ínycsiklandozó fogások láttán.

A figyelmeztetés

Figyelmeztetett finoman a főnököm, hogy ne dolgozzam annyit (mintha azt mondta volna, hogy ez itt kifejezetten hátrány és nem lesz ettől több a pénzem). Azt válaszoltam, hogy ez az én stílusom, életvezetésem, ahogyan otthon ellátom a szeretteimet, úgy gondoskodott idegenben a gondozott személyekről is.

És különben is miért kellene elfojtanom magamban azt az egészséges törekvést, hogy örömet szerezzek másoknak? Természetesen mindig összehasonlítanak a váltótársaimmal, általában én vagyok a „bezzeg-én”. Nyilvánvaló, hogy váltóim irigykedését váltom ki ezzel.

A konfliktus

Egyik váltás során, amikor megérkeztem, láttam, hogy az előszobaszekrényből eltűnt a néni számára kedves, divatos műbőr kabát. Kérdeztem, hogy kölcsönadta-e. Nem, ő nem. Mindenki meglepődött, hová tűnt.

Nyilvánvaló, ha én viszem el, akkor nem hívom fel erre a figyelmet, hiszen senki sem vette volna észre. Persze a házaspár gyerekei nem hittek nekem, hogy a váltóm volt, mert ő úgy állította be magát, hogy neki egyáltalán nem kellene dolgoznia, hiszen tehetős, gazdag, csakis azért csinálja ezt a munkát, mert unatkozik. (Németországban élt már 30 éve.)

Véleményem szerint, miután egyedül élt, már sem férje, sem gyermeke nem volt, - nem akart erre a világra szülni - nem tudott kin uralkodni, basáskodni. Szegény – kiszolgáltatott helyzetben lévő – házaspárra gyakorolt nyomást, vagyis inkább elnyomást.

Ezek a szegény idős emberek a saját otthonukban érezték rosszul magukat, amikor a váltóm gondoskodott róluk. Összevesztem a hozzátartozókkal, hogy ennyire naivak, nem látnak tisztán, sőt még csak tudomást sem akarnak venni a problémáról. Miután a váltóm a gazdag és ő nem lop, valószínű, hogy mindenért engem gyanúsítanának, hiszen én vagyok a csóró magyar ápoló.

Tudtam, hogy rafinált módon vissza kell szereznem a néni kabátját. Felhívtam telefonon a váltómat, hogy egy temetésre szerette volna felvenni a néni (tehát ezért kerestük), s majd legközelebb, ha megjön, vegye elő, ahova elpakolta. Természetesen visszahozta a gyönyörű darabot.

Pálinkagyűjtemény és ékszerek

Karácsony előtt, december elején váltottunk. Egyik nap, amikor lementem a pincébe, látom, hogy a bácsi kb. 25 db - többnyire Magyarországról származó - finom pálinkagyűjteménye eltűnt.

A házaspár sváb származású volt, akiket kitelepítettek, de sok ismerősük által mindig kaptak ajándékba finom magyar pálinkát. Ők maguk nem fogyasztottak alkoholt, de a bácsi gyűjtögette őket, nem ajándékozta el.

A pincében csak a pálinkásüvegek körüli por mutatta meg, hol feküdtek egykor évtizedeken keresztül az üvegek. Mutattam a hozzátartozóknak a nyomokat, akik megint be akarták seperni a szőnyeg alá a történetet azzal, hogy valószínű az egyik rokon vitte el, akinek kulcsa volt a pincéhez.

Én megkérdeztem a fiút, de ő nem is tudott róla, hogy pálinka van a pincében és természetesen nem is vitt el semmit. Nagyon mérges voltam, valószínű, hogy ez az aljas nő így oldotta meg a karácsonyi ajándékozást.

Kihasználni, hogy a bácsi demenciában szenved, már azt sem tudja, hogy mi van körülötte. Visszaélni a beteg emberek állapotával, a család jóindulatával, mert ugye ő minden gyanú felett áll.

Tehetetlen voltam és alig tudtam magamba tartani, hogy be ne olvassak a váltómnak. Megértem én a család helyzetét is, hiszen milyen kellemetlen amúgy is egy ilyen esemény, főleg a cégvezető volt feleségével szemben.

Hamarosan a néninek kórházba kellett mennie, én azon nyomban összecsomagoltam az összes ékszert, aranyat, azzal az ürüggyel, hogy ne maradjon itt a lakásban velem, amíg a nénike nincs itthon.

Biztos voltam benne, hogy legközelebb az ékszerekből tulajdonított volna el a váltótársam. Képtelen voltam tovább ott maradni és egyidejűleg elhatároztam, hogy másik helyet keresek.

Nem vagyok képes valakinek hosszú távon a szemébe nézni anélkül, hogy ne olvassam rá bűneit. És főleg becstelen, aljas és jellemtelen emberrel nem tudok együttdolgozni. Előbb-utóbb csak kipakoltam volna neki - és ha letagadta volna - még lehet, hogy nekem kellett volna bizonyítanom az ártatlanságomat.

A svájci munka

Legközelebbi munkahelyem Svájcban volt, egy nénit kellett gondoznom, akinek már volt egyszer agyvérzése. A magas vérnyomás elleni gyógyszert nem akarta bevenni, előfordult, hogy 1-2 óráig is mellette kellett ülni, magyarázni neki, hogy miért szükséges, amíg lenyelte. Volt, hogy csak minden másnap sikerült bevetetni vele az adagot.

Akkori váltótársam viszont úgy gondolta, hogy a néni el tudja dönteni, hogy be akarja venni vagy sem, és ezt tiszteletben kell tartani. Így nem csinált ügyet belőle, hogy a néni mindig eltolta maga elől a poharat és a gyógyszert. Sőt egy idő múlva már nem is ajánlotta fel neki reggeli után.

A váltásunk után – tehát nálam - 2 nappal agyvérzést kapott a néni, kórházba került és nekem haza kellett utaznom. A kórház után rehabilitációt javasoltak a néninek, aki ott megkapta a harmadik agyvérzést. Utána már csak hazaadták, hogy otthon haljon meg.

A váltótársamnak kellett visszamennie és az utolsó időben mellette lennie. Mindig a váltótársaimnál halnak meg a gondozottak, sosem nálam, mindig annál, akinek a hibájából bekövetkezik a halál. Talán én tényleg az életet hozom el nekik, az életüket hosszabbítom meg?

Mindig mellettük

Következő ápoltam ismét egy demens néni volt. Egyik szememnek mindig rajta kellett lenni, mert előfordult, hogy nem szólt semmit, váratlanul kiment a kapun és elindult egyedül sétálni. Nem volt kommunikatív, döntött és cselekedett.

Nagyon fárasztó volt egyidejűleg a házi munkát is végezni, főzni, takarítani, kertészkedni, locsolni és állandóan ellenőrizni a gondozottat, 5-10 percenként utánanézni, hogy merre jár.

Számomra presztízs, hogy a gondozottaknak semmi baja sem történhet az én hibámból. Szinte mindig a nyomukban vagyok, csak akkor foglalkozom a magam dolgaival, ha ők már ágyban vannak.

A nénivel minden délelőtt kertészkedtünk, a girbe-gurba földön botladozott a rossz cipőjében, akart még magokat szórni, kapálgatni, ültetgetni. Veszélyes volt, mert gyakran megszédült, eleshetett.

A kiskert szélén egyáltalán nem volt rács, kerítés, hanem csak egy betonszegély és alatta 1-1,5 m magas betonfal. Igyekeztem távol tartani a nénit a betonszegélytől.

Kitaláltam, hogy egy székre leültetem, ő mondja a feladatot, mit csináljak, hogyan csináljam. Alig vártam, hogy bemenjünk végre a házba ebédelni és baleset nélkül megússzuk a mindennapos kerti munkát.

Hamarosan megérkezett egy vadonatúj váltótárs fiatal hölgy személyében. Sosem vált volna meg a mobiljától, hol a telefon csörgött, mert a barátja kereste, hol félbe kellett szakítanom a munkakör, a feladatok átadását, mert halaszthatatlan üzenetet kellett küldenie.

Szívesen megkérdeztem volna tőle, ha hazamegyek, akkor is ezt fogja csinálni. De nem akartam mindjárt haraggal kezdeni a kapcsolatunkat, mert különben is mindig én vagyok az összeférhetetlen természetű ember.

Rosszat sejtve, rossz érzésekkel búcsúztam el a nénimtől. Harmadik nap kaptam a telefont, hogy a néni lezuhant a betonszegélyről és miután olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy tolókocsiba került, a család döntése, hogy otthonba kerül.

A közvetítők felelőssége

Rendkívül meggondolatlannak tartom a közvetítő cégeket, hogy egyfelől a nyelvet alig beszélik a 24 órás ápolásra jelentkezők, másfelől pszichológiailag sem találom a halmaz 50 %-át alkalmasnak a területre.

Figyelmetlenségük, fegyelmezetlenségük, hanyagságuk következtében óriási veszteséget, kárt okozhatnak. Főleg egy demens beteg esetében bizonyíthatatlan az emberi gondatlanság, hiszen ki hinne neki. Nincs is tudatában annak, hogy mi történik körülötte.

Korábban - amikor Ausztriában dolgoztam - az akkori váltóm mondta, hogy én vagyok a cégnél nyelvtudásom alapján a legjobb és ő a második legjobb. Tulajdonképpen a konyhanyelv szintet sem érte el a tudása. Elgondolkoztam, hogy a többiek akkor vajon mutogatnak?

Legutóbb egy 98 éves demens bácsit ápoltam. Én váltottam a kolleganőmet, és legnagyobb csodálkozásomra este 10.00-kor bezárta a szobája ajtaját. Közölte velem, hogy neki is meg vannak a korlátai, este bezár és reggel 6.00-kor kinyitja a „boltot”.

Óriási – gondoltam magamban -, hogy a 24 órás gondozó éjszakára felügyelet nélkül hagyja az ápoltat, mert éppen fáradt és ki akarja pihenni magát. Éjszaka a bácsi felkelt és kiment a mellékhelyiségbe, én ugyan nem voltam szolgálatban, csak másnaptól, de felkeltem, ha segítségre van szüksége, ott legyen valaki.

Kis ügyetlenség folytán nedves lett a bácsi pizsamája, amit lecseréltem és visszafektettem őt az ágyba. Kolleganőm hivatkozott arra, hogy ő hallja, hogy a bácsi visszamegy a szobájába, csak éppen azt nem hallja, ha nedves lesz a nadrágja és úgy fekszik vissza az ágyba.

Gyakorlatilag a 24 órás gondozók bármilyen szabálytalanságot elkövethetnek, hiszen az ápoltak – többnyire demenciában szenvednek – nem tudják jelenteni ellátásuk hiányosságait.

Még mindig érthetetlen számomra, hogy megtapasztaltam ilyen becstelen, jellemtelen szolgálatot nyújtó, öntörvényű, egoista váltótársat. Aki nem tudja lecsendesíteni az egoját, az nem való erre a területre.

Képtelen voltam vele tovább dolgozni, semmi bizalmam nem volt iránta, hogy a bácsit ezek után a felügyeletére merem bízni. Helytelen döntést hozott, pedig lett volna más lehetősége. Kérhetett volna éjszakai helyettesítést, természetesen akkor elveszti a heti 1 szabadnapot.

Próbáltam más megoldást keresni, talán beszéljek vele? Elvetettem ezt az ötletet, hiszen egy domináns embert ismertem meg a személyében, aki még ráadásul a hibáiból sem volt hajlandó tanulni.

Első gondolata az lett volna, hogy nehogy már én írjam elő neki, hogy mit csináljon. Vagy megígér mindent, hogy szemet hunyjak a történtek fölött, de hogyan tudok meggyőződni arról, hogy éjszakára egyedül hagyta-e a bácsit vagy sem. Megnézem, hogy kinek adom ki a bácsit a kezemből, vagyis akárkire nem bízom rá.

Ez a helyzet teljességgel bizonytalan volt számomra. Nem volt más választásom, döntenem kellett. Nem tudok tovább ilyen emberrel dolgozni. Sem szakmailag, sem emberileg nem tartottam alkalmasnak, hogy az idősgondozás területén dolgozzon.

Jelentettem az irodának és a hozzátartozóknak is, természetesen volt egy tanúm is, akinek szintén említette, hogy bezárja az ajtót éjszaka. Különben letagadta volna, hogy mit tett. A következmény egyértelmű volt, eltávolították, hónapok múlva másik váltót kaptam.

Nagy hiba a rivalizálás

Óriási hibának tartom, amikor a váltótársak között rivalizálás alakul ki, és a legfontosabb szempont: a bizonyítási vágy a külvilágnak. Nem óhajtok senkivel sem versenyezni, én nem referenciáért, cég elismeréséért, a hozzátartozók külön adományáért dolgozom, hanem az ápolt, gondozott emberért vagyok.

Úgy jellemezték a munkám, hogy professzionális, amit csinálok és ahogyan csinálom. Azért nem lehet kihívóm, mert az én önzetlen szolgálatommal egy „majd én megmutatom” görcsös próbálkozás eleve vereségre van ítélve.

Engem csak az tud megverni, aki szintén nem versenyzik, a gondozottért teszi a dolgát, az összes energiáját az ápoltra összpontosítja, nem pediglen „felszalámizza” egyéb elismerésekért. Ugyanolyan színvonalasan végzi a munkáját, mint én, aki az idősgondozást hivatásaként gyakorolja.

Még mindig nem adtam fel, keresem azt a potenciális váltótársamat, akinek hasonló a hozzáállása a szakmához, mint nekem, továbbá megőrzi, szinten tartja a gondozottat, amíg visszaérkezem. Nyilvánvaló, hogy én is a távollétében ugyanúgy vigyázom a paciens testi épségére, fizikai és lelki állapotára, ahogy ez elvárható lenne minden idősgondozótól.”

A nap idézete

Ép ésszel végiggondolva hülyeség volt hazajönni. Ha úgy tetszik, az én fogyatékosságom, hogy ragaszkodom ahhoz, hogy itt éljek, és a gyerekeim is itt éljenek a családunk körében. De szeretném, hogy megismerjék a miliőt, amibe beleszülettek.”

(Fotó: pixabay.com/unclelkt)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: idősgondozás Németország Svájc idősápolás

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr914039436

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Golf2 2018.06.11. 08:22:22

Demens mellett kertészkedni... Nyif-nyaf

Golf2 2018.06.11. 08:55:51

"itthon „nem olyan léptékű a fejlődés, ami elvárható lenne," Dehogynem! Visszafele.

Dammiel 2018.06.11. 09:27:12

Elgondolkodtató poszt..pl.az is gáz, ha egy burkoló nem csinálja meg becsülettel a munkáját, na de itt emberéletekről van szó! Szomorú. Ám a főzésről írt bekezdés felemelő, bàr a szakácsok is így állnának hozzá!

Dikusz 2018.06.11. 09:34:35

Akinek nem volt "dolga" demens, Alzheimer-, vagy Parkinson-kóros beteggel, pláne ha az közeli hozzátartozója, nem tudja mit jelent ilyen beteget ápolni, aki ezt vállalja, az előtt mélyen fejet hajtok. Én nem bírtam ezzel a tárggyal, megbuktam belőle.

Van olyan kedves ismerősöm, aki -itthon- gondoz egy nénit. Két heti 24 óra/nap "szolgálatért" kap 100.000. Ft-ot (plusz étkezés, útiköltség). El lehet dönteni, hogy ez sok-, vagy kevés.
Ismerem őt, tudom róla, hogy nagyon jól tud bánni az idős, beteg emberekkel. Viszont még sohasem hallottam tőle azt, hogy "én tökéletes vagyok, mindenki más semmitérő munkát végez".
Már megbocsáss posztíró, de nekem a poszotból ez jött le.

Dikusz 2018.06.11. 09:35:26

@Dikusz: "poszotból" = posztodból.

Hari Seldon 2 2018.06.11. 09:40:57

Õ írta a párválasztás nehézségeirõl a posztot. Most nekem úgy tünik, hogy idõnként Margit túl igényes. Nem a gondoskodásról beszélek, de szerintem fõzéssel fölösleges idõt tölteni. Úgy értem, a protokoll szerint, lehet, hogy jobb több idõt tölteni az idõssel, és hagyni az aranygaluskát a fenébe.

Dikusz 2018.06.11. 09:55:38

@Hari Seldon 2: Nem feltétlen fölösleges. Ha az idősek arra vágynak, hogy aranygaluskát készítsenek nekik, akkor főzzenek nekik.
Azt én hatalmas tudású édes kis apukám Parkinson-kórban, + demenciában, + egyéb súlyos betegségekben szenvedett. Eljött az az idő, amikor már azt sem tudta megmondani, hogy mi az az aranygaluska. Ha megkapta, vagy már nem kellett, vagy fél óra múlva arra sem emlékezett, hogy evett-e egyáltalán. Mindig azt mondom magamnak, hogy ettől kíméljen meg a sors...

puhacica 2018.06.11. 10:34:52

azert nyugtass meg, hogy van olyan, amiben nem te vagy a legjobb Europa szerte :D ez pedig kifejezetten vicces a tolladbol:

"Aki nem tudja lecsendesíteni az egoját, az nem való erre a területre."

Golf2 2018.06.11. 10:35:50

@Dikusz: Szia,vajon százalékosan hány ember érintett időskorban,minden második? Lehet lassítani az agysorvadást az elején pl. Cavintonnal,vagy más gyógyszerrel?

Olliék 2018.06.11. 10:53:29

Ehhez a háztartási alkalmazott, plusz egy idősre is figyelj munkához nem kell szakképzettség. Döbbenet.

Olliék 2018.06.11. 10:57:05

@Golf2: Még fiatalon tornáztasd az agyad. Rejtvények, sudoku stb
.. Nagy hatással van a demenciára,a nyugdíj utáni " ellustulás" olvasni kell, használni az agyat, nem egész nap izaura tv...

Hari Seldon 2 2018.06.11. 11:30:47

@Dikusz: Én azt hiszem, hogy ha van egy protokoll, akkor azt kell követni. Mert nem kell feltaláni a spanyolviaszt. A készétel, ha célzottan az időseknek készült, az AZÉRT van, mert biológiailag az a legjobb ekik. Nem viccből vannak azok csak kitalálva, hogy majd a házias magyar lány, ügyesen megoldja. Ugyanis ahogy írtad fél óra múlva nem emléxik rá. Ellenben, ha az az igénye az idős embernek, hogy beszélgess vele, akkor azt kell csinálni a főzés helyett. Ez "időpazalrás", azaz nem hatékony.

Sőt, az már erősen túlzás, hogy vasalja az ágyneműt.
(Mondjuk ebben én nem vagyok mérvadó, mert ha pólónál komolyabb felsőruhát kell felvenni (ésd: ing) már kezdek kiesni a konfortzónámból. (ez nem azt jelenti, hogy ha kell nem veszem fel, csak igyekszem a minimálisra csökkenteni a lehetőségét) )

Az én értelmezésemben egy idősnek erre kevésbé szüksége (vagy jóval kevésbé), ellenben a hozzátartozók azt várják el, inkább (legalábbis én ezt várnám el a helyükbe) hogy beszélgessen vele, vagy olvasson neki, vagy mit tudom én festegessenek együtt ha képes rá, de csak tippelek.

Catwoman1 2018.06.11. 11:33:34

@Olliék: Igazad van. És nagyon nagy alázat, ami talán a legfontosabb.

Catwoman1 2018.06.11. 11:33:34

@Golf2: Utána fogok nézni, de 60 év fölött 6%. A rendszeres alkoholfogyasztás jelentős mértékbenkben befolyásolja a betegség kialakulását. A genetikát sem szabad figyelmen kívül hagyni. Viszont napi keserű csoki fogyasztas, a 70-80 %-osak a betegség ellen dolgoznak.

Catwoman1 2018.06.11. 11:33:34

@Olliék: Teljesen igazad van, ilyen foglalkozásokkal kell napközben a beteg belső figyelmét elterelni. De vannak olyanok, akik mégis inkább a szappanoperákat szeretnék nézni.

Catwoman1 2018.06.11. 11:33:35

@Dikusz: köszönöm, ez így van!

Catwoman1 2018.06.11. 11:33:35

@libslobsi fuszal: Nekem valóban nagy az egom, de amikor szolgálók, szolgálatban vagyok nincsen nálam alázatosabb a szakmával és az ápolttal szemben egyaránt.

Catwoman1 2018.06.11. 11:33:35

@libslobsi fuszal: Megnyugtatlak: nekem még nagyon sok tanulnivalóm van az életben.

Catwoman1 2018.06.11. 11:33:39

@Dikusz: Nem állítottam, hogy tökéletes vagyok, masok jellemezték igy. Sőt képes vagyok a hibáiból tanulni. Mégis azontúl, hogy enni, inni ad, tisztálkodás szempontjából is ellátja a beteget, rendelkezem valamilyen plusszal, amivel mások nem. Erre szerettem volna felhívni a figyelmet inkább.

Catwoman1 2018.06.11. 11:33:41

@Hari Seldon 2: A demens embernek általában már csak egy öröme van az életben: az evés.

London2009 2018.06.11. 11:40:41

@Catwoman1: Azert is van ennyi demens beteg, mert sokaig elnek az emberek. Az en egyik nagymamamat 90 eves koraig agyon se lehetett utni. Annyira izgaga volt, hogy minden tavasszal kimeszelte a hazat segitseg nelkul, egyfolytaban sutott fozott, mindenki beugrott hozza napkozben egy par szora, szinte mindig volt nala valaki. Na es bamulatosan gyors volt a leepulese. Szinte honapok alatt jutott el oda, hogy napi 24 oraban gondozora volt szuksege. 3 evig tartott ez az allapot. Borzalmas volt az egesz. Mindig arra probalok gondolni, hogy o valoszinuleg ebbol mar nem erzekelt sokat. Talan a hozzatartozoknak sokkal nehezebb, mint maganak a betegnek. Teljes mertekben eutanazia parti vagyok. Remelem majd egyszer eljut oda a tarsadalom, hogy ez mindenkinek elerheto legyen, aki szeretne.

Catwoman1 2018.06.11. 12:45:15

@London2009: Így van, a legutolsó demens bácsim épp ma lenne 98 éves. Január 13- ám halt meg. Egy évig ápoltam, valójában tényleg egy vegetálás volt, nem tudott szinte semmiről. Ha kérdeztem tőle, hogy minden rendben van Herr Dr.? Félénken körülnézett, belém kapaszkodott és úgy valaszolt: ich hoffe... Remélem. Annyira szerettem őt, meg most is fájdalmas emlékeznem a vele töltött időszakra.

P.Elliot 2018.06.11. 12:48:57

Had legyek unnepronto. En agybajt kaptam volna a posztolotol ha vele kellett volna dolgoznom holott ha hiszitek, ha nem de preciz vagyok a munkamban, mindig is az voltam de nerm ennyire farasztoan hogy majd en megmutatom hogy hogy kell csinalni mert ugy a legjobb.
Az idosgondozonak a legnagyobb pozitiv tulajdonsaga a beleerzo kepesseg szerintem es az hogy az apolt fejevel gondolkozzon hogy mi jo neki. A majd en megmutatom hogy hogy kell fozni egy oriasi marhasag, azt kell megnezni hogy a beteg mit szeret, mihez szokott, magyar eteleket de masfelet sem zuditanek senkire mert ami nekem jo es finom azt egy mas orszagbeli aki nem szokott hozza netan nem tudja megenni vagy utalkozik az izetol. En amerikai vendegeimnek soha magyar etelt nem fozok ha meghivom oket vacsorara legfeljebb ha valami 'kiteszek minden etelt az asztalra' tipusu etkezesrol van szo mert meg az idejovetelemkor megtanultam hogy a vilaghiru magyar konyha nem vilaghiru igazabol, idegen izek, van aki megeszi, van aki szereti de boven van olyan is aki borzad a pl. szekelygulyastol. En magam is ugy vagyok vele hogy hiaba kinalnak pl. kinai az indiai etellel, van nehany amit szeretek belole de a tobbit vigyek a fenebe hiaba bizonygatja a szakacs hogy paratlan. Nem nekem!
Az a vasalas dolog, hat nem tudom kinek milyen szaritoja van de az enyembol meg az ing is ugy jon ki hogy tokeletesen sima es ranctalan ha azonnal felteszi az ember az akasztora. Nem hiszem hogy az oregek tiltakoztak volna, legfeljebb az apolo emlitette nekik a vasalatlansagot es ettol forgolodtak az agynemun.
Az hogy a neni szeretett kerteszkedni es naponta ki kellett vinni az azt jelentette hogy o szeretett volna kapirgalni nem az hogy az apolo csinalja, az nem kerteszkedes, ha annyira veszelyes volt akkor le kellett volna ultetni, valami cserepet hozni folddel, palantat, ezt azt hogy ulve netan kis asztalra teve csinalhassa, illetve csinalja a foldon amit akar, attol merg nem fog elesni, a betonfalhoz menni hiszen azert van az apolo ott egy keznyujtasra hogy vedje, segitse, vigyazzon ra, nem?
Az meg hogy mi tunik el a hazbol, allandoan lesni, gyanusitani a masikat , kilelt volna a hideg a posztoloval dolgozni, de igazan.
En mint mar irtam csecsemokkel foglalkoztam meg otthon, ez volt a szakmam, itt ket esetben helyettesitettem meg a regi idokben a baratnomet oregeknel, nem volt benne gyakorlatom, , egy oreg magyar hazaspar volt, kicsit tartottam tole mert nem voltam kepben az idos apolasban es azok alig tudtak mar menni, 2 hetig mentem oda reggeltol keso delutanig, mire visszajott a baratnom a ket oreg meg az odalatogato fiuk ki akartak vele cserelni, jol megemelt berert de persze nem vallaltam, a ferjem nem is engedte volna meg micsoda piszoksag lett volna elvenni a baratnomtol, de nagyon jol ereztem magamat az oregekkel. Rengeteget beszelgettunk, az nagyon fontos szerintem, a ket oreg sokat meselt az eletukbol, isteni jo volt oket hallgatni, kerdezoskodni, utana meg tobbszor visszalatogattam hozzajuk, olyan dragak voltak pedig a neninek volt nehany furcsa szokasa, pl. a wc-n ulve talcarol ette a reggelijet, csak azt es akkor. Nem ertettem de nem kerdezoskodtem, valoszinu hogy rogton kellett neki wc-re menni reggel ha evett es felt hogy nem eri el.
A masik apoltam, egy maganyos , felvak oregasszonyhoz kellett menni, ferjem munkatarsanak az anyja, nem kertem erte penzt, ingyen vallaltam, egy zarkozott idos mindenki altal eleteben megbantott orosz no volt, valahol az Uralban szuletett mint egy orvoscsalad lanya es 18 eves koraban egy hazudozo magyar katonatiszt vette felesegul/ egy posztot is megerne a neni hataratkelese, az ide 56-ban kidisszidalt lanya kihozta ide magahoz de a felvaksaga miatt meg beteg is volt kellett hozza valaki idonkent.
Eletemben nem szerettem meg ugy idegent mint ezt a picike kis nenit es o is engem. Annyira feloldodott a tarsasagomban hogy meg orosz dalokat is enekelt nekem amit otthon szoktak, a lanya mikor megtudta nagyon megsertodott merthogy nekik gyerekeknek soha oroszul nem enekelt semmit es nem is meselt hogy mi volt odahaza, nekem rengeteget, alig tudtam a lanyat kibekiteni hogy azert meselt nekem mert volt idom ra, nekik meg nem, hiszen dolgoztak, lam csak most is ugy esett be az ajton holtfaradtan, erre elhitte hogy valoszniu azert. A belerzo kepesseg kell egy apoltnak elsosorban, bennem ugy latszik megvan de megsem lett volna kedvem idosapolonak lenni mert valoban kemeny munka az.
Szoval a poszttol nem voltam elragadtatva, ez a majd en megmondom hogy hogy kell, hogy mi a jo, mindeki rossz csak en tudom hogy kell nekem nagyon nem jon be, nem szerettem volna ilyen munkatarsat aki folyton oktat ahelyett hogy az apolttal toltene az idot. Sajnalom, lehet nekem esni. Megyek el uszni, majd a koveket akkor szedegetem le magamrol ha megjottem...

2018.06.11. 12:50:11

Megragadva a lényeget a posztban:

A vasalás állati nagy kapufa.

Abból a korból ered, amikor tv még nem volt, az életnek viszont csak el kellett múlnia valahogy. Kint meg esik, nosza, akkor vasaljunk, bzmeg. Garantálom, hogy ez volt mögötte a gondolati folyamat.

Plusz, gondolom, fertőtlenített is, ami ma már kicsit redundáns. Akárhogy is, a vasalás olyan, mint a zsebóra meg a petróleumlámpa: öregemberek csinálják a 16. század iránt érzett nosztalgiából, haszna limitált.

A maga módján tkp. kedves, bohóka szokás, most, hogy jobban meggondolom, végülis csinálják, kit érdekel.

szakasz2 2018.06.11. 13:02:14

A posztolót már elegen "leoltották" :), inkább a tartalmi részhez szólnék hozzá.
Igen "érdekes", hogy pont azokkal az ételekkel és gyógyszarokkal tömik (a posztoló is!) a szegény idős betegeket, amitől még betegebbek lesznek:
- gabona/glutén: www.tenyek-tevhitek.hu/a-gluten-agykarosito-hatasai.htm
- cukor/szénhidrát: www.tenyek-tevhitek.hu/alzheimer-es-paleolit-taplalkozas.htm
- gyógyszerek: www.tenyek-tevhitek.hu/milliok_szedik-demenciat_okozhat.htm

Nem kétlem, hogy mindezt a legnagyobb jó szándékkal teszik, de azért jó ha nem felejtjük el, mivel van kikövezve a pokolba vezető út.
A posztból a kedvencem azért akkor is ez a két mondat marad:
"Aki nem tudja lecsendesíteni az egoját, az nem való erre a területre."
vs.
"Mindegyik étel[em] külön-külön is egy-egy gasztronómiai orgazmus."

Olliék 2018.06.11. 13:22:53

@Catwoman1: Pontosan.
Pl étkezés. Nem tömjük őket zsírral,szénhidráttal és fűszerekkel. Elolvassuk a betegéletutat, az orvosi javaslatot, ha nem szerepel benne célzott diéta,akkor se játszunk az epével.
Mert ugye az sem mindegy melyik gyógyszert mikor ajánlott adni. ( étkezés előtt,könnyű étkezés után stb... ) mert a zsírtartalom az emésztés hossza nagyban függ a gyomortartalomtól. Lásd: Diabetikus étrend.
Sok rost,mert idős korban a székrekedés tuti a kevés víz és a mozgáshiány miatt. Meg persze a lelassult emésztés miatt.

Gyógyszerelés: Aki nem áll korlátozó végzés alatt, maga dönti el mit vesz be,vagy sem. Mi max segíthetünk el magyarázni a fontosságát, de nem kényszeríthetjük. Erre van a dokumentáció,amit az orvos és a hozzátartozó dolga megoldani.

Vasalás: Benne van a szerződésben? Alapvető szükséglet? Nem. Megegyezés szerinti munkavégzés. Te megcsinálod, ámen. De nem szar alak a kolléga,aki nem. Minket a szerződés köt,nincs kilengés!!!!

Lopás? Gyalázat! Azonnal rendőrt,hogy többé elesett, gyámoltalan,támogatásra szoruló közelébe se mehessen.

Közvetítői? Hagyjuk. Volt néhányhoz szerencsém, szerencsére levágtam,hogy totál inkompetensek, na ilyenek miatt nem kockáztatok a bizonyítványaim.

Amit ajánlani tudok. Magyarországon is volt memtorom, itt is kerestem egyet. Otthon napi szintem tudtam a jogszabályt,hisz szakmai kötelesség ennek a követése. Itt kint nulláról indulva segítséget kerestem. Bármi gondom van, írok neki, és válaszol. Jogszabály,törvény bármi.

Ez team munka,mégha váltjátok is egymást. Ne azt nézd,a másik mit csinál,hanem azt,hogy ketten hogy tudjátok jól csinálni.

Catwoman1 2018.06.11. 13:27:16

@P.Elliot: Akiknek magyar ételeket készítettem, azok kitelepített svábok voltak és kifejezetten kérték a magyar konyhát. Nagyon örültek minden lirospaprikas ételnek. Mindig van nálam magyar paprika. Nem volt dzaritogep

Catwoman1 2018.06.11. 13:27:20

@P.Elliot: Kitelepített magyar származású sváboknak főztem magyarosan. Ez volt a kérésük. A konyháját nem erőltetem rá senkire, mindenkinek az igénye szerint tudok főzni. Nem volt szárítógép, maradt a vasalás. Teljesen igazad van, empátia nélkül lehetetlen ezt a munkát végezni. Mi vagyunk az ápoltak feje, szeme, füle.

Olliék 2018.06.11. 13:36:12

@P.Elliot: Szeretem az ilyen sztorikat.
Nekem az első maszekom egy bűntetőjogi bíró volt. Azt mondták kezelhetetlen..
És tényleg. Kb 20percig tartott,mire a családom összes nőtagjáról kiderült,hogy a testéből él stb... És takarodjak.
Rendben, mondtam a családnak,reggel újra itt.
Volt a pincémben ezer éves tányér,pohár minden ami törékeny.
Beléptem a házba, kivettem egy tányért, és földhöz vágtam. Átadtam neki a dobozt, és mondtam,hogy hajrá! Mindent összetört. Kért egy cigit,aztán egész nap beszélgettünk. Ennek az embernek tele volt a lelke dühvel. Évekig azt nézte,hogy szülők hogy gyilkolták meg a gyermeküket. Gyerekek hogy verték a szüleiket. Idóták mi mindenre képesek a szerelem nevében. Az orvosok meg csak elnyomni akarták tablettával, de a felszínt mehkaparni semmiképp.
A kezeim közt halt meg két év múlva.
Van szakmai protokoll, de mindig az egyén szükséglete az első!

Catwoman1 2018.06.11. 14:10:45

@szakasz2: A konyhán azontúl, hogy finom még egészséges is. Éppen ez a művészet benne. Természetgyógyász módszerekkel dolgozom és a homeopátiás készítményeket helyezem előtérbe, ha tehetem.

Catwoman1 2018.06.11. 14:10:52

@Olliék: A lopást bizonyítani is kell. Ha nem támogat a család, a hozzátartozók ebben, akkor könnyen lehet belőled gyanúsított. Köszönöm a szakmai jotanácsokat, sok újat mondtál nekem.

Dikusz 2018.06.11. 14:19:21

@Golf2: Szia! Azt csak orvos tudja megmondani szerintem, hogy ki hajlamosabb ezekre a betegségekre (demencia, Alzheimer-kór, Parkinson-kór). Nem is tudom, van-e egyáltalán olyan statisztika, hogy a lakosság hány százaléka érintett ebben a betegségben.
Amikor rákérdeztem a háziorvosnál, örökölhetjük ezt a betegséget aputól, azt mondta: apai ágon inkább fiú utódok hajlamosabbak rá

Azt hallottam én is, hogy nem szabad idős korban ellustulni, ahogy @Olliék: is írta, rejtvényfejtés, olvasás lehet a megoldás. Apunál nem volt az. Egészen addig, amíg el nem hatalmasodott rajta a betegség, falta a könyveket, rejtvényt fejtett. Nem volt olyan téma, amihez ne tudott volna hozzászólni, élő történelemkönyv volt.
Megromlott látással, egy olyan szürkehályog műtéttel, amit nem szabadott volna nála elvégezni, már nem tudott olvasni. Szívfájdító volt azt látni, hogy kedvenc elfoglaltságát, az olvasást nem tudja csinálni. Volt, amikor csak elővett egy könyvet, simogatta, szagolgatta, könnyes szemmel.
Nem túlzás azt mondani, ha ezekben a betegségekben szenved valaki, akkor mindegy egész életében fejtett-e rejtvényt, vagy olvasott-e.
Ez csak akkor lehet igaz, ha nem demens, ha mondjuk "csak" gyenge, nehezen közlekedik, egyéb időskori betegsége van, ami szintén fájdalmas, de legalább megmarad szellemileg frissnek, és lát is az idős ember.

Dikusz 2018.06.11. 14:32:44

@Catwoman1: Tökéletesen igazad van, rendelkeznie kell azzal plusz beleérző képességgel.
Nincs kétségem afelől, hogy nálad ez megvan, de minden jószándékod ellenére kicsit túlhangsúlyoztad a tökéletességed. Így előfordulhat, hogy félreérhető a poszt olvasásakor.

Az említett barátnőm is kéthetes váltásban dolgozik egy idős hölgynél, aki ráadásul nem is demens. Gyenge a néni, szédül, nehezen mozog, elmúlt 90 éves. Megcsinálja a maga "műszakját", (ahogy a váltótársa is), nem foglalkozik azzal, mit csinál a másik. Főzniük nem kell, hozatják a meleg ételt, a hűtőben meg mindig van hideg kaja.

Újra csak azt tudom mondani, hogy minden tiszteletem azoké az embereké, akik idősgondozást vállalnak, pláne 24 órában.

adg 2018.06.11. 14:40:46

En is nagyon szeretem a homeopatias fuszereket, kedvencem a homeopatias bors. Magam keszitem. Orolt borsbol kiveszek egy szemcset, amit alaposan elkeverek egy kad vizben. Ha megvan, kis kemcsobe teszek belole 3 kobcentit, azt 17-szer megrazom, es 7-szer nekiutom ovatosan a biblianak, igy potencialom. Az elkeszult koncentratum meg nagyon eros, de minden molekule tisztan emlekszik a bors jo tulajdonsagaira. A harom kobcentibol ezek utan pipettaval veszek egy keveset, belecseppentek egy csepped a kozeli viztarozoba, majd varok par napot, hogy az osszes molekula megtanulja a borsot, es akkor ebbol teszek ket kaveskanallal a tyukhuslevesbe. Nagyon egeszseges, es senki nem fog raharapni.

Ha valakit erdekel a tyukhusleves receptje is, szoljon. Kell hozza egy fel csirkeszarny es az Atlanti Ocean, szivesen megadom a reszleteket. Orgazmus tuti lesz tole.

Dikusz 2018.06.11. 14:45:21

@P.Elliot: Menj el helyettem is úszni. Mindig megfogadom, hogy én is fogok rendszeresen járni, ráadásul a derekam miatt jót is tenne, de valahogy az odáig tartó út nem akar sikerülni. Ha már ott vagyok, akkor meg nem tudom abbahagyni, általában 2000 m-t szoktam úszni. Két hét múlva lesz a Balaton-átúszás, elmennék, bár eddig sosem edzettem még rá. Ami visszatart tőle az az, hogy kb 15.000 Ft-ba kerül, hogy részt veszek rajta.

Köveket nem hiszem, hogy hajigálnának rád, nem lesz mit leszedegetni rólad:)

Azt a posztot az orosz néniről igazán megírhatnád, bár a hozzászólásaid is mindig felérnek egy poszttal, szeretem is olvasni őket.:)))
HA figyelmét meg szerintem elkerülte, a hozzászólásodnak ez a része: "egy posztot is megerne a neni hataratkelese ". Tényleg megérne.

Csodabogár 2018.06.11. 14:46:38

@Dikusz: Poszto igencsak perfekcionistának tűnik, de inkább legyen ilyen mint hanyag.
Lassan nálunk is téma lesz, hogy kellene valami segítség. Egy jól főző segítséget azonnal felvennék. Lehet jelentkezni! Az ápolás is elkövetkezik majd előbb utóbb, de remélem inkább csak fizikailag mint szellemileg fogunk leépülni.
Akiről te irsz, az nagyon olcsónak tűnik nekem. Akikről én hallok, lényegesen drágábbak.
Mi az apartmanos öregotthont se zárjuk ki, de amelyik lakásilag megfelelne, ott pocsék a kaja.:-(

Csodabogár 2018.06.11. 14:49:46

@Hari Seldon 2: Attól, hogy valaki öreg, még szeretheti a jó és gusztusos ételeket. Ha nekem lesz szükségem valakire, az jó lenne ha tudna rendesen főzni. Nem szakápolót keresek.

Csodabogár 2018.06.11. 14:53:14

@Hari Seldon 2: Nem vagyunk egyformák. Szerintem a vasalt ágynemű alap. Nincs utálatosabb mint egy vasalatlan ágyhuzatba lefeküdni.

Csodabogár 2018.06.11. 14:57:02

@Olliék: Láttam Zürichben iddőseknél dolgozó szlovák nőket. Barátnőm, barátnőinél voltak. Egyik se volt szakképzett. Nem a képzettség kell hozzá, hanem józan ész és emberség.
Igaz ezek csak tényleg idősek és gyengék voltak, de a ki tudja milyen képesítésü nők tökéletesen ellátták őket. Én hiányoltam, hogy nemigen beszéltek németül, de azért megvoltak.

Dikusz 2018.06.11. 15:09:32

@Csodabogár: Nemigen fizetnek többet nekik. Viszont profi, igazán szereti az időseket, bár nem tanulta. Ő az, aki mellett mindig jókedvű az ember, fel tud vidítani, és igen jól főz, lehet érdekelné is a dolog.

Dikusz 2018.06.11. 15:17:26

@London2009: Apu is ilyen volt. Ha nem is kertészkedett, mert nem volt kertünk, sosem unatkozott. Az olvasás volt a mindene. Mivel alig látott, nem tudta a szeretett könyveit olvasni (Jókai volt a kedvence, a 100 kötetese pár könyv kivételével megvolt), tény és való, hogy emiatt jobban magába fordult.
Ahogy a Parkinson-kór elhatalmasodott rajta, igen rövid idő alatt ment el. Tulajdonképpen 4 év alatt, de a legrosszabb az utolsó pár hónap volt.

Hari Seldon 2 2018.06.11. 15:24:00

@Csodabogár:
Igen, csak pont erről volt már szó, hogy lehet, hogy nem feltétlenül az az legjobb neki, ami finom. - Bár nem tudom, hogy a konkrét eset(ek)ben milyen előírások voltak a különböző összetevők bevitelében. (rostok, fehérjék, széhidrátok, stb aránya tekintetében) Ezt csak felvetettem mint szempontot. - Aztán lehet, hogy semmi jelentősége.

Catwoman1 2018.06.11. 15:24:59

@Dikusz: Biztosan igazad van, én maximalista vagyok magammal szemben is és ezt elvárom másoktól is. Nem szeretem, ha valaki felszines, könnyelmű, laza. Azért is kivankozott ki belőlem az írás, mert mindig a váltóim miatt haltak meg a gondozottak, felelőtlenségük, figyelmetlenségük miatt. Lassan félek már kiadni a kezemből a beteget.

Catwoman1 2018.06.11. 15:25:02

@adg: Jót nevettem, jó humorod van!

Catwoman1 2018.06.11. 15:25:19

@Csodabogár: és ebben is igazad van! Milyen kellemes ezt éppen egy férfi szájából hallani. Sok igénytelennek teljesen mindegy, hogy mibe fekszik bele.

Catwoman1 2018.06.11. 15:25:26

@Dikusz: Maximalista vagyok magammal szemben is, és ezt másoktól is elvárom. Kellemesek ezek a finoman közlő igazságok, amelyek nem a megbánást szolgálják. Úgy gondolom, hogy a valóságot csak így tudom hitelesen bemutatni. Viszont el tudom fogadni, hogy a kommunikációm túlzottan énközpontú, ha erre intelligensen rámutatnak, rávezetnek.

P.Elliot 2018.06.11. 15:34:52

@Nagy kámpics:

"A vasalás állati nagy kapufa.

Abból a korból ered, amikor tv még nem volt, az életnek viszont csak el kellett múlnia valahogy. Kint meg esik, nosza, akkor vasaljunk, bzmeg. Garantálom, hogy ez volt mögötte a gondolati folyamat."

Nem emlekszem mikor nevettem ennyit mint ezen a vasalasi hozaszolasodon, a reggeli almos komor uszok kozott en voltam a napfenyes friss jokedv...

P.Elliot 2018.06.11. 15:51:12

@Dikusz: Ne gondold hogy nekem olyan orom uszni menni kora reggel van hogy elbliccelem, de ha mar ott vagyok akkkor igazan frissito elmeny, mindig csodalkozok is hogy miert indultam el olyan vakarozva es kifogasokat keresve hogy sok a dolgom.
Ha delelott vagy delutan megyek akkor el van rontva a napom, holtfaradt leszek tole, fogalmam sincs miert hiszen a hajnali, kora reggeli uszas egesz napra feldob.
Beszeld ra magadat mert egeszsegesebb leszel tole, szepen keretbe foglalja az alakodat, jopar honap utan azt veszed eszre hogy kezd a karod, labad, derekad a fiatalabb kiadasodhoz hasonlitani, egyenes lesz a hatad, a menesed is olyan konnyu ahhoz kepest hogy a korodbeliek hogy mennek.
Az arc kevesbe rancosodik, illetve elsimul valamelyest mert az arc is feszes lesz, a nyak is, nem log rajta a bor, mar vagy lassan 10 eve jarok oda, a lusta csaladom idovel lekopott mellolem, a ferj ellustult, a lany meg mint mondja nem er ra. A vejnek sincs kedve..

A legoriasibb dolognak azt tartom hogy amikor feloltozkodok ugy bujok a farmerbe ami igazan a szukebb kategoriaju mert nem szeretem ha leffeg rajtam hogy fellabon bujok bele allva ugy hogy a masik kezemmel nem kapaszkodok, konnyeden huzom fel.
Ezt azert mondom mert a multkor kihagytam sok napot, hetet es mar meg is latszott rajtam, keptelen voltam bebujni a farmerbe kapaszkodas nelkul, meg billegve sem.
Ami az orosz neni posztjat illeti, hatartakelos ugyan, meghozza ketszer, egyszer az Uralbol Budapestre aztan sok evvel kesobb Amerikaba.
Ha HA beleegyezik megirom, vegulis ez is hataratkeles ha regen is volt, istenem, jovore lesz 100 eve, hihetetlen...Hatha mas is tud ilyet ismerosrol, netan rokonokrol hogy atkeltek egy masik orszagba...
Szoval csak felkeresre irok...

gabors 2018.06.11. 16:09:41

ez egy nagyon szomoru tortenet sajnos szemelyes tapasztalataim is vannak ... es bizony ha a demens szemely nem hal meg idoben mindig intezet a vege ... akarmilyen lelkiismeretes a gondozo egy ember nem eleg 24/7-re egyszeruan lehetetlen ...

es a rokonok hozzatartozok sokaig be sem latjak hogy mirol is van szo ... a csak a ven bolond ezt azt amazt csinal ... sokszor tragedia a vege (ami sokszol amugy megvaltas) ..

P.Elliot 2018.06.11. 16:16:00

@Olliék: Na, ez erdekes volt hogy levezetted az oregbol a gozt, valoban van akibol csak igy lehet levezetni, viszont van olyan is akibol kisimogatni, szep lassan kiengedni bar a ferfiakra nem jellemzo, azok jobban szeretik ha tornek-zuznak, hehehe..
Az igazsag az ha valaki eltalalja hogy mivel lehet az apoltat megfogni annak nyert ugye van mert ra hallgat.
Nekem kisgyerek elmenyem volt ilyen, a toro-zuzo, egy percig a feneken meg nem ulo, neha kisse gyilkos duhot, viselkedest produkalo, direkt rosszat csinalo 4 es fel eves kisfiu aki az ismerosom csemeteje volt, a reggelt ugy kezdte hogy felmaszott a huto tetejere / mar 3 eves koraban is/ es onnan leugrott. Ha nem hagytak uvoltott, mint mindenki mondta kicsit bolond volt, / alkoholista apatol szuletett, hazassagon kivul, illetve belul mastol, a csalad elfogadta mert volt meg ket masik csondes gyerek de fogadni mernek hogy a 4 eves hallhatta eppen eleget hogy kakukkfioka es mar ilyen kicsinek is erezhette hogy ez valami szegyenteljes dolog es vadsaggal reagalt ra. Egyszer elhoztam hozzank egy hetvegere sajnalatbol, sokat foglalkoztam vele, marmint meseltem, nem meseket csak mindenfelerol, karacsony heteben voltunk mondtam neki hogy sutunk egyutt sutit es csinalhat a szuleinek, testvereinek is ha akar.
Akart! Mig elek eszembe jut az a teli delutan amikor karacsonyi zene mellett gyurtuk a tesztat, kisorortuk, szaggattuk a formakkal, sutottuk abban a cukor es vaniliaillatu konyhaban, utana dekoraltuk es celofanzacskokba csomagoltuk. Az a gyerek akkor maga volt a josag mintakepe, a zarkozottsaga felengedett, rengeteget beszelt, nevetgeltunk, annyira jol erezte magat ebben az elfoglaltsagban, olyan buszke volt a sutemenyeire, a csaladjat is felhivta hogy mit visz nekik haza, olyan boldog volt. Neki szerintem nem torogetni kellett volna hanem kisimogatni belole a ki tudja vagyis nagyonis tudom, serelmet. 18 eves koraban halt meg, mig elek sajnalom szegenyt, ez volt az egyetlen amerikai temetes amin resztvettem es soha tobbet ilyenre nem megyek...

Az elobb errefele jott a ferjem, megallitottam es elmagyaraztam neki a tanyertoro szituaciot meg a kisimogatast hogy melyiket valasztana duh es serelem eseten, erre azt mondta hogy hozzam a tanyert, hehehe! Meglepodtem mert egy nagyon szelid ember, ugylatszik hogy a haragot megis inkabb egy boxkesztyuvel lehet rendbehozni...
Na mentem a dolgomra majd visszanezek mert nagyon elment az ido...

London2009 2018.06.11. 16:16:20

@Nagy kámpics: Nekem ez egy kicsit olyan, hogy akkor minek leulni reggelizni a megteritett asztalhoz, amikor allva is lehet enni. Kavet is minek fozni, hiszen van nescafe is. Igazabol fozni is minek, van kesz kaja meg etterem. No meg szepen ruhazkodni is folosleges. Eleg egy farmer meg egy polo es kesz…
Szerintem igenis nagyon fontos a vasalas! Marmint nem maga a tevekenyseg, hanem az elert eredmeny. Pont ezek az elet apro oromei. Nincs is annal jobb, mint amikor ropogosra vasalt agynemube fekszik az ember, vagy elere vasalt, kemenyitett inget vesz fel…
Az mar mas kerdes, hogy konnyen beszelek en is, mert van aki megcsinalja helyettem. Annyi szoljon a mentsegemre, hogy amikor muszaj volt, megcsinaltam. Amig Airbnb-ztettem az egyik lakasomat, annyi agynemut vasaltam a vendegeknek, hogy azt hiszem az egy eletre eleg volt…

P.Elliot 2018.06.11. 16:20:13

@adg: Na, ez volt a masik igen humoros hozzaszolas ma, a bors feldolgozasa.....jo napot csinaltatok nekem...

Olliék 2018.06.11. 16:22:32

@Catwoman1: Ez azért kemény volt. Igénytelen aki mosatlan ágynemúbe fekszik de a vasalatlan ágynemű nem igénytelenség.
Ha mégis vállalom,hogy igénytelen vagyok basszus.

Olliék 2018.06.11. 16:33:28

@Csodabogár: Maximálisan igazad van. De a fogalmakat tegyük rendbe. Aki takarít,bevásárol és tutujgat valakit, az nem szakember. Az háztartási alkalmazott, segítő.
De aki már főz is, gyógyszerel, attól minimum elvárható, hogy legyen fogalma az időskori táplálásról, ( akár prevenció, akár betegség miatt) és a gyógyszerek akár kölcsönhatásáról.
És ne felejtsük el, hogy ha gebasz van, nem a közvetítő kezén csattan a bilincs.

gabors 2018.06.11. 16:47:40

@Catwoman1: "Természetgyógyász módszerekkel dolgozom és a homeopátiás készítményeket helyezem előtérbe, ha tehetem. "

wtf ?? uristen homeopatia ? mi van raolvasassal ? az mar semmi ?

London2009 2018.06.11. 16:48:35

@Olliék: van krepp agynemu is. Azt nem kell vasalni. : )

Olliék 2018.06.11. 16:50:40

@London2009: Kiveszem a szárítóból, oszt pont le is szarom. :D

puhacica 2018.06.11. 16:52:20

@Catwoman1: biztos vagyok benne, hogy azokban is tokeletes leszel :D

London2009 2018.06.11. 16:56:31

@Olliék: Leszarod? Olyanban azert nem szeretnek aludni. :P

Én és Énke 2018.06.11. 16:58:48

@P.Elliot: "a farmerbe .... fellabon bujok bele allva ugy hogy a masik kezemmel nem kapaszkodok, konnyeden huzom fel."

Annak idején a lányok hanyattfekve erőltették magukat az egy-két számmal kisebb farmerbe. A fiúk előbb téglával "koptatták", majd felvették, és azzal ültek be a kádba. Jó feszes lett.

De szép idők voltak...
:-)

Catwoman1 2018.06.11. 16:59:00

@Olliék: Igenis igénytelenség, mert nincs igénye arra, hogy vasalt ágyneműben feküdjön. Különben is, kinek nem inge...........

Catwoman1 2018.06.11. 16:59:00

@gabors: Ha azt alkalmaznád a legközelebbi rokonoknál? Akkor hajrá!

Catwoman1 2018.06.11. 16:59:00

@libslobsi fuszal: De aranyos vagy! Igazán köszönöm.

Catwoman1 2018.06.11. 16:59:00

@Olliék: Látod, mindenre van megoldás! Olyanban még nem aludtam .........

gabors 2018.06.11. 17:00:29

@Csodabogár: "@Hari Seldon 2: Nem vagyunk egyformák. Szerintem a vasalt ágynemű alap. Nincs utálatosabb mint egy vasalatlan ágyhuzatba lefeküdni. "

ezt azert elmagyaraznad ? minden nap vasalt agynemut raksz fel ... mert ha nem akkor mar a masodik nap is vasalatlan agyhuzatban fekszel bele sot mar nem is tiszta ... :-)

nyilvan ha megengedheted magadnak a napi uj vasalt agynemut jo nekekd

gabors 2018.06.11. 17:05:27

@adg: csak azt hagytad ki hogy leuvegezed es 5+ ev mulva $4.99 ert arulod ... (mert pont ebben a reszeben van a lenyeg) ja es biblia helyett tora/koran attol fuggone kinek adod el a let .....

gabors 2018.06.11. 17:06:50

@Olliék: "@London2009: Kiveszem a szárítóból, oszt pont le is szarom. :D "

milyen szarito ??? nalam van harom 20 meteres madzag a kertben ... ha esik akkor nem mosunk oszt annyi

Olliék 2018.06.11. 17:16:17

@gabors: Felénk heti 7 napból 8*esik. Ha már két napja nem esett, gyanús. Sebaj,mosok,viszem a kertbe,hát elered. Pedig minden map olvasom az idő JÓSOKAT.

Golf2 2018.06.11. 17:20:29

@P.Elliot: ez nagyon szép volt! Beteg lett 18 évesen?

Olliék 2018.06.11. 17:21:24

@Catwoman1: A vasalás egy szokás,egy házimunka. Nem igény,hanem szokás,vagy elvárás kérdése.
Igénytelennek nevezni valakit aki nem vasal,az bunkóság. Otthon, a négy fal között lehet efféle módon sértegetni a családot, de idegeneknél így nyitni.... Na!

Csodabogár 2018.06.11. 17:27:21

@Olliék: Remélem ha majd ápolásra szorulok, nem valami egészségmániás ápolót fogok kifogni. Amíg élvezem a jó ennivalókat, addig azt akarom enni ami izlik. 80+ -nál már nem hajtunk a 100 évre, hanem csak arra, hogy ami még van, az kellemes legyen. Hogy aztán az egy hét vagy 10 év, már tök mindegy, nekem legalább is.

Dikusz 2018.06.11. 17:27:25

@Catwoman1: Most akkor finoman közöltem az igazságot, vagy nem? :)
Nem vagyunk egyformák. Ha te ilyen igényesen dolgozol, de én mondjuk lassabb vagyok, kevésbé jól főzök, de az időseket ellátom, akkor már nem is tudnál velem együtt dolgozni? Most gondolj bele: a váltótársad is ilyen profi, mint te. Ha ő még jobbnak gondolja magát nálad, akkor mit tudsz tenni? Komolyan kérdezem: tényleg nem volt olyan kollégád, aki hasonló szinten képes dolgozni?

Még egyet szeretnék megkérdezni tőled: mit jelent az, hogy a váltótársaid miatt haltak meg a betegek. Írod ugyan, hogy a felelőtlenségük, figyelmetlenségük miatt, példát is hoztál, de ezek azért komoly vádak. Ha így volt, ezt említetted a családnak? Nálad nem fordult elő, hogy meghalt az ápoltad?

gabors 2018.06.11. 17:28:18

@Olliék: mostanaban itt is minden nap esik tegnap szinte egesz nap esett bar csak olyan apro cseppek voltak ... szombaton viszont nagyon fasza volt :-)

Csodabogár 2018.06.11. 17:30:03

@Dikusz: Tartsd számon az esetleges igényemet!

gabors 2018.06.11. 17:31:48

@Catwoman1: "@gabors: Ha azt alkalmaznád a legközelebbi rokonoknál? Akkor hajrá! "

igen ironiaban meg mindig csak a raolvasas divik :-) a homeopatiat meg nem engedtek be az ironok az orszagba

London2009 2018.06.11. 17:33:54

@Olliék: a vasalt ing szerinted csak egy szokas?

Csodabogár 2018.06.11. 17:34:12

@P.Elliot: @Dikusz: Tartsd számon az esetleges igényemet!

Shanarey 2018.06.11. 17:42:09

@Csodabogár:

Az, perfekcionista, de nem azért olyan mert ez a cél, hanem mert kedveli az ügyfeleit, s nem nézi le őket azért mert öregek, betegek.

Csodabogár 2018.06.11. 17:44:12

@Dikusz: Volt egy barátnőm, aki 1936-ban nem jókedvében hagyta el az országot, még nem volt 16 éves. Nos az ő életéből filmet lehetne csinálni. Lányzenekarban hegedült. Végül Gibraltárban kötött ki, de voltak veszélyes kalandok közben. 3 éve totál elvesztette a memóriáját, nem tudom él-e még.

Olliék 2018.06.11. 17:49:40

@London2009: Láttál te már palit minden reggel az ingjét vasalni?
Ihen,a vasalás szokás. Ing esetében pedig kötelező. De ágynemű,zokni ( ettől a falnak megyek) nem kötelező. Tudtommal a vasalás elsődleges funkciója a fertőtlenítés,annak meg már bőven van alternatívája.

Csodabogár 2018.06.11. 17:51:04

@Olliék: Tudod mit, én hihetetlenül hálás lennék ha majd már nem tudom mikor mit kell bevennem, valaki jól megkeverné a gyógyszereimet és elaludnék tőle. Abszolute eutanázia hívő vagyok és csak remélem, hogy ha rákerül a sor, ki tudok még menni Svájcba.
Napokban hallottam egy adást a német tv-ben, most ott nagy téma az ápolás, hogy a rászorulók kétharmadát otthon ápolják a hozzá tartozók. Gondolod, hogy az mind szakvizsgázott ápoló? Változatlanul állítom, hogy a józan ész és az emberség a fontos ebben a szakmában.

Olliék 2018.06.11. 17:53:34

@Csodabogár: Ez nem mánia kérdése. Hanem a súlyos következményeké, amik az arra várnak,akire rábíztak.
Jókat akarasz enni? Naná,ki nem? Hozasd a kaját,vagy főzzön a gyerek. De a boncolási jegyzőkönyvön ne az szerepeljen, hogy elhanyagolt diabétesz, vagy elhanyagolt diéta, mert nincs az sajnálat,ami miatt én vagy bárki börtönbe menne.

Csodabogár 2018.06.11. 17:57:34

@gabors: Amit egyszer kivasalsz, annak egészen más lesz a tapintása mint a vasalatlannak. Frotir törölközőket azért szárítom nyáron is a szárítóban, mert csak úgy lesznek puhák, különben durvák maradnak.

Olliék 2018.06.11. 17:58:32

@Csodabogár: Igen,otthon ápolják akik ezt választják, vagy akik nem engedhetik meg a privátot. De dekut egyik se kötöz, clexant soso van aki beadja,van aki nem. Stoma zsákot se cserélnek stb... Ehhez mindhez kijár a szakképzett személyzet. Megmutatjuk a mosdatás technikáját, a forgatás szükségességét, segítünk subcutan injekciókat beadni. Ha diéta van vahy a rendelést javasoljuk, vagy telefonszámot adunk, és kimegy a dietetikus segíteni bevásárolni, számolni.

Csodabogár 2018.06.11. 18:00:04

@Shanarey: Erre szerintem születni kell. Ezt a munkát csak pénzért, nem lehet jól csinálni. Ehhez kell egy rakat humanitás is.

London2009 2018.06.11. 18:01:05

@Olliék: persze, hogy lattam mar ferfit minden reggel inget vasalni. Az en ferjem mondjuk tisztitoba viszi az ingjeit, mert a mezei vasalas nem felel meg neki. Azt szereti, ha ki van az ing kemenyitve, ugy ahogy a tisztitoban csinaljak.
Zokni vasalasrol meg nem hallottam, de en ugy nottem fel, hogy az agynemu vasalas egy termeszetes dolog volt. Igy nyilvan ezt is hoztam magammal. Ugyhogy nekem ez olyan szinten mindennapos, mint az ingvasalas. Amugy is imadom a szep agyat es gyonyoru agynemuim vannak. El nem tudom azt kepzelni, hogy azok vasalatlanul legyenek felhuzva. Szerintem nem lehet osszehasonlitani a vasalt meg a vasalatlan agynemut. Az erzes, illat, minden mas.
Na es ez persze, hogy szokas es igeny kerdese. Aki nem ehhez van szokva, annak erre igenye sincs. Nincs ezzel gond. Bar csak kerdezem, egy szallodaban mit szolnal a vasalatlan agynemuhoz? De nem vitatkozom, mert nekem teljesen mindegy, hogy ki mit csinal es miben alszik otthon. : )

London2009 2018.06.11. 18:03:14

@latcho drom: aha. Direkt van egy lovam bekotve a kert vegebe, aztan ha jo ido van, akkor vasal nekem. : ) Maradek idejeben csak a kertet tragyazza.

Shanarey 2018.06.11. 18:03:25

@Csodabogár:

Pontosan. Nem mindenkinél a pénz, a fő motiváció.

gabors 2018.06.11. 18:06:42

@Csodabogár: csak szolok hogy a vasalas nem csak rongalja mindazt amit vasalsz (ing/agynemu/bugy/ barmi) hanem felesleges energiat is pocsekolsz a magaes es az aramot it ... egy buta kispolgari dolog .. de csinald amig tudod (vagy amig valakit meg tudsz fizetni hogy csinalja helyetted)

Olliék 2018.06.11. 18:07:31

@London2009: Basszus. Még sose figyeltem mi van a szállodában:)))))
Az otthonról hozott példa.nekem is a vasalás.lenne, de anyu nem.dolgozott sokáig, ideje éppen volt. Amíg gyesen voltam én is vasaltam mindent, de utána munka, gyerekek és maszek mellett pont a vasalás.nem.érdekelt. Most munka van, két iskola mosmeg azért.
Most épp kórházban vagyok szívesebben vasalnék otthon '(

London2009 2018.06.11. 18:08:19

@gabors: a vasalt ing, agynemu egy buta kispolgari dolog? Na ne mar! :D

London2009 2018.06.11. 18:12:52

@Olliék: Korhazban? Gyogyulj meg!
Nem magamnak vasalok, hanem van segitsegem. Amikor rovidtavu lakaskiadast csinaltam egy lakasomban, akkor egyszeruen annyi volt a vasalnivalo, hogy azt nem tudtam massal csinaltatni, mert baromi sok penzkieses lett volna. Egy evig vasaltam egyfolytaban. Akkor szerintem kivasaltam magam egy eletre. :D No de akkor is megcsinaltam, mert egy “szallodaban” vasalt agynemut adnak. Majd legkozelebb figyeld meg. : )

Catwoman1 2018.06.11. 18:15:43

@Csodabogár: Ismét igazat adok neked. Reálisan és a lehető legegyszerűbben fogalmaztad meg a fő motivációt.

Catwoman1 2018.06.11. 18:16:16

@Olliék: A szokás szükséglet kielégítésére alakul ki, viszont a szükséglet a vasalt ágyneműben való alvás igénye. Nem bunkóság szakmabelit felvilagositani

Catwoman1 2018.06.11. 18:16:16

@Olliék: felvilagosítani, hanem kötelező, emberi kötelesség.

Catwoman1 2018.06.11. 18:16:16

@Dikusz: Finomabb is lehetnél! Ezt még gyakorolnod kell. A lassúság nem akadály, a jellemtelenseg, becstelenseg már igen. Nem halt meg még nálam senki, sőt életben tudom tartani, akinek már csak kevés lenne hátra. Szeretnék olyan váltót, akire fel tudok nézni, elismeréssel lehetnék. Bizonyítani is kell a figyelmetlensége, ez lehetetlen, mert letagadnák. Ugyanakkor a család többnyire örül az elhalálozasnak.

Catwoman1 2018.06.11. 18:16:16

@Csodabogár: Hogy te milyen bölcs ember vagy!

Olliék 2018.06.11. 18:20:44

@Catwoman1: Hozd azt a paragrafust, ami a vasalt ágyneműt szükségletnek nevezi az otthoni szakápolásban.

P.Elliot 2018.06.11. 18:27:07

@Én és Énke: Emlekszem azokra a feszes farmer idokre, na en nem hordtam soha olyat, most sem vennem fel. Legyen feszes de ne tulzottan, szepen simuljon ra az emberre eroltetes nelkul.

Catwoman1 2018.06.11. 18:35:03

@Olliék: Nem érted a mondatot. De ezek különben is íratlan szabályok.

Bredpitt Monika 2018.06.11. 18:36:38

Margit!

En vagyok a potencialis valtotars, de komolyan.

P.Elliot 2018.06.11. 18:37:07

Az agynemu vasalashoz csak annyit hogy amig az emberek kezzel mostak es kiteritettek amikor megszaradt gyurott volt es csunya, nana hogy vasalni kellett, amikor lett mosogep az mar ugy centrifugazta ki hogy mikor kirazta az ember a ruhat es kiteritette akkor mar nem volt olyan gyurott de vasalni akkor is kellett. A mostani szaritogepekbol ugy jon ki az ruha meg az agynemu is hogy puha, ranctalan de azonnal tanacsos osszehajtogatni hogy ne legyen gyurott.
Gyerekkoromban igen vasaltak az agynemut sot kemenyitettek, a nagymamanal utaltam aludni mert o tulkemenyitette, kenyelmetlen erzes volt, en puhan szeretek aludni.
Magam amiota itt lakok azota en meg nem vasaltam agynemut es nem is fogok, gyonyoru feszesen ra lehet huzni a matracra. Az ingvasalas, hat amig az ferjem jart az irodara addig kivasaltam es enyhen kemenyitettem az ingeit azzal a vasalo spray-el, kiveve a sportos ingeit, azokat nem. Miota nyugdijas csak sportingeket visel, masfajtat csak alkalomszeruen ha olyan helyre megy vagy megyunk.
Pokolba a vasalnivaloval, bar ismerek olyat aki kifejezetten sot betegesen szeret vasalni es gyonyoruen tud is.
Itt a hotelekben nem lattam vasalt agynemut, illetve lehet hogy vasalt volt de ki volt feszesre huzva a matracon. Ujabban egyebkent is olyan kicsit vastagabb nagyon puha anyagokbol levo agynemuvel talalkozok a hotelekben amit uzletben nem is lattam, legkozelebb megnezem a cimket rajta hogy mifele mert finom rajta a fekves....

Bredpitt Monika 2018.06.11. 18:38:13

Kerdes...

Honnan is tudhatna biztosan egy demens beteg hogy kolcson adta e a kabatot?

Bredpitt Monika 2018.06.11. 18:39:18

Az ebed, amit fozol nagyon felkektette az erdeklodesem.

Bredpitt Monika 2018.06.11. 18:41:02

Azt hittem ma mas becenevvel jossz.

Ugy tunik te vagy digger noi valtozata. Provokativan fogalmazol.

Bredpitt Monika 2018.06.11. 18:43:48

Lepedot vasalni???????

Te jo eg!!!
Ha egy rossz helyre Elsult hancurozas utan mindig lepedot kene mosnom es VASALNOM nem szexelnek tobbet , ezert inkabb nem vasalok.

Olliék 2018.06.11. 18:44:10

@Catwoman1: Íratlan szabályok... Értem. Szerződés. Én csak abból értek.
És még sokan mások is. A házi segítségnyújtás nem egyenlő egy teszkós árufeltöltéssel,ahol besegítesz ezt,vagy azt. Csak azt teheted amire szerződést kőtöttél, minden másra engedélyt kell kérni, írásban. Hogy védd magad. A vasalás egy jó példa. Apróságnak tűnik. Majd jőn a lábkörmök.levágása,hisz nem nagy kunszt.....

P.Elliot 2018.06.11. 18:46:05

@Golf2: Nem, nem lett beteg. Az iskolai szunetben 18 evesen lerepult Los Angelesbe mert nagyon akarta latni, a szuleinek nem nagyon tetszett bar mar elotte is utazgatott kozeli helyekre.
Amikor odaert az elso este kiment a hotelbol este 10 korul kicsit megnezni az utcat hogy milyen az ejszakai elet.
Hogy mi tortent nem tudja senki, reggel talalta meg a rendorseg, valaki leutotte ugy hogy rogton meg is halt es kirabolta. Talan valami utcalako vagy kabitoszeres, sosem talaltak meg hogy ki tette.
Szegeny kolyok, furcsa rossz gyerekkor bar a kesobbiekben sokat javult, nagyon szepen gitarozott sajat zenet es szoveget is irt hozza. Olyan kar volt erte, szegeny kis kolyok....Felnevelt egy citromfat amit magrol ultetett kicsi koraban es 10 ev mulva magatol termett/ nekem 20 eves ilyen fam van aztan semmi nyoma a termesnek/, valahogy volt erzeke a novenyekhez is...

Bredpitt Monika 2018.06.11. 18:50:45

Baratnom meselte, hogy a negycsillagos ill ennel nivosabb szallodakban akkor Is lecserelik az agynemut, ha senki nem vette ki a szobat.

Az ember a bolygonk legvadabb allata.
aki kitalalta ezt a szabalyt pl, azt elkuldenem a sivatagba es azt mondanam csak akkor kap inni, ha nem mosnak tiszta agynemut.

Tovabbi szep napot!

Alzheimer megelozese:
allitolag a sudoku, Tobbek Kozott

gabors 2018.06.11. 18:55:18

@London2009: "@gabors: a vasalt ing, agynemu egy buta kispolgari dolog? Na ne mar! :"

Pedig az jobb ingek nadragok oltonyok alapbol ott van hogy NE VASALD

nezd meg a cuccaid kis cimkeit is 90% ott lesz hogy ne vasald ... na persze nem az okosban vatt kinai lofaszok ...

gabors 2018.06.11. 19:01:18

@P.Elliot: "ugy jon ki az ruha meg az agynemu is hogy puha, ranctalan de azonnal tanacsos osszehajtogatni hogy ne legyen gyurott. "

csak szolok hogy ez a ruha (ujabb anyagok gyartas techonloigia es hasonlok) miatt van azokat a regi ruhakat hiaba raknad a csilillli villli moso/szarito/centrifuga gepekbe ugyonaolyan szar gyurottek lennenek ...

a mai ruhak mar masok nincs bennuk semmi anyag nem is gyurodnek :-)))

gabors 2018.06.11. 19:03:51

@Bredpitt Monika: "Alzheimer megelozese:"

halal ... (pl szivinfartus) :-)

Dikusz 2018.06.11. 19:19:54

@Catwoman1: Mindig igyekszem, hogy ne bántsak/sértsek meg másokat a hozzászólásaimmal. Ha mégis sikerül, azért elnézést is szoktam kérni, de most nem látom mi volt az a kommentemben, amit finomabban is írhattam volna.
Szóltak már nekem pont azért, mert túl kíméletesen próbáltam írni, és állítólag utána írtam a keményebb véleményt. Meg azért is szóltak, hogy teljesen feleslegesen kérek előre elnézést, mielőtt leírom a véleményemet...

Amit nem értek ebben a hozzászólásodban: honnan tudod -ha nem tudod bizonyítani-, hogy a váltótársaid tehetnek arról, hogy meghalt a betegük? Idős, sok-sok betegségben szenvedő embereket ápoltok (nagy tisztelet érte), akik gyakorlatilag bármikor meghalhatnak. Az meg, hogy a hozzátartozók örülnek annak, hogy meghalnak a szüleik hosszú szenvedés után, nem azért van, mert fel akarják markolni a sok esetben nem is létező örökséget. Inkább attól könnyebbülnek meg, hogy nem szenved tovább a hozzátartozójuk.

Dikusz 2018.06.11. 19:27:01

@Olliék: Mielőbb gyógyulj meg.
Ha az hozzásegítene a gyógyuláshoz, inkább én vasalnék helyetted:)

Látom, te is idősekkel foglalkozol. Akkor gondolom nem kell magyarázni, hogy a lopás egy demens beteg esetében mit jelent. Saját tapasztalat, de az említett ismerősöm is ezt mondja, hogy állandóan keresnek valamit. Nem tehetnek róla, tényleg a betegség miatt ilyenek. Apu, amikor már nagyon beteg volt, állandóan pakolt, hogy a neki fontos dolgok meglegyenek. Az állapota miatt már nem emlékezett mit hová tett, és mindig minket gyanúsított, hogy elloptuk a pénzét/ruháját/egész elképesztő dolgokat is. Nem tettük, és ő sem volt egészségesen ilyen. Szívfájdító dolog azt látni, hogy akire mindig támaszkodhattunk, aki felnevelt minket, ilyen állapotba kerül.

Olliék 2018.06.11. 19:36:21

@Dikusz: Köszi Dikusz. Szombat éjjel megindult a tolófájás. A zuram.szegény azt se.tudta hol van, meg azt se én hol vagyok. A földön nyögtem meg hápogtam.. Bevitt a.csomagtartóban a sürgősségire. Á nem nézték hülyének. De csak oda bírtam bemászni. Csak reméltem,hogy nem vesekő, hát az. Most mindenféle jó cuccokat kapok, amikttől vigyorgok. Várok a robbantási szakértőre. :DDD

Olliék 2018.06.11. 19:39:06

@Dikusz: A lopás egy nehéz téma. Én spec első nap lefektetem a szabályokat. Ékszer drága holmi a lakásból.el. Loptam én már bugyit, hűtőt miegymást. Persze a családot mindig értesítettem és dokumentáltam,hogy aznap épp mit loptam. :))))

gabors 2018.06.11. 19:40:49

@Olliék: a herionnal amit adnak azert vigyazz nem konnyu lejonni rola :-)

London2009 2018.06.11. 19:53:47

@gabors: nincs kinai cuccom. Meg a feltetelezes is banto kerlek. :D

Catwoman1 2018.06.11. 19:53:53

@Olliék: A szakmát nem a honvédségnél tanultam. Csak olyat vállalok, amit teljesíteni is tudok. Szondát nem, gegemetszett beteget nem, lábkörmöt sem, pedig van egy pedikűrös végzettségem.

Latcho Rom 2018.06.11. 19:54:01

@Bredpitt Monika: urinovel hancur után nem kell lepedot cserelni! :P

Catwoman1 2018.06.11. 19:54:11

@Bredpitt Monika: A demenciának négy stadiuma van. Ennek nézz utana, Google. Nem akarok most erről hosszadalmasan írni. A néni 2. stádiumban volt.

Catwoman1 2018.06.11. 19:54:14

@Bredpitt Monika: Pedig egészen más vasalt lepedőn szeretkezni.

Catwoman1 2018.06.11. 19:54:38

@Dikusz: Támadónak éreztem a kérdéssel való indítást, kicsit fenyegetőnek. A mondanivalót végére kellett volna tenned. Az írásomban olvasható volt, hogy a váltóm úgy döntött, hogy nem adja a vérnyomás csökkentőt, hiszen a néni nem is akarja bevenni. Bevette volna, csak előtte másfél, két órán át kellett volna meggyőzni őt. Ez rendkívül fárasztó nap mint nap. Viszont így megkapta a második agyvérzést és utána meg is halt. Amikor már 90 fölött jár a demens beteg kora, meglehetősen régóta van az örökösök terhére, útjában. Az anyagi helyzetük javulását is a halálesettől várják. Több ilyen családdal találkoztam. Az elhalálozás oldja meg problémáikat, vagy a magasabb életszínvonal megvalósítását.

gabors 2018.06.11. 20:01:29

@London2009: ugyes vagy hogy nem arra valaszolsz igy nem talalom mit irtam de ott volt a smiely !!!

de NAGYON meg lennek lepve ha nem talalnak valami ami Made in China .... (tenisz labdak .... cipo, fuggony, faszom tudja barmi iPone )

:-)))) kulon sorba van !!!

Olliék 2018.06.11. 20:01:52

@Catwoman1: Lehet tudni a szakma megnevezését? Lehet.könnyebb lenne.

gabors 2018.06.11. 20:02:48

@latcho drom: "@Bredpitt Monika: urinovel hancur után nem kell lepedot cserelni! :P "

persze hogy nem arra vannak a cseledek ...:-)

London2009 2018.06.11. 20:03:33

@P.Elliot: te most lepedorol vagy egynemurol beszelsz? A lepedot valoban ra lehet huzni feszesen a matracra de az agynemut?

gabors 2018.06.11. 20:03:59

@Catwoman1: " @Bredpitt Monika: Pedig egészen más vasalt lepedőn szeretkezni. "

na jo de van meg 85 ev es kb 50000 masik het is .....

Olliék 2018.06.11. 20:06:48

@gabors: :)))) kaptam a főnőkömtől egy lávakövet. De drága. Azt mondta rég volt már céges drogteszt, de ha szabadulok csapunk egy vizeletbulit.
Jó cucc na!

gabors 2018.06.11. 20:09:34

@Catwoman1: "@Bredpitt Monika: Pedig egészen más vasalt lepedőn szeretkezni. "

amugy, nekem ez lenne az utolso dolog ami eszembe jutna egy jo kis szeretkezesrol ... ha csak a lepdo maradna meg hogy vasalt vagy nem ... az nem igazan lenne szeretkezes .... (baszni barhol lehet)

Olliék 2018.06.11. 20:10:49

@gabors:
"@Bredpitt Monika: urinovel hancur után nem kell lepedot cserelni! :P "

Ööö... A kanapéval mit kell csinálni? Vagy az autósüléssel, az asztalon...? Amikor úgy spontán történnek dolgok... :)

gabors 2018.06.11. 20:19:42

@Olliék: ahogy mondod ... nekem egy nem komoly kezserulesem volt (meg ragta a kutya a kezem) nem is volt akkora dolog csak valami miatt elfertozodott... na 2dik nap mentunk a korhazba hogy valami nem OK... kis mutet helyi erzestelenites ... semmi..

este jott a doki hogy akkor bekotik az automata morphine/heroine izet hogy mikor faj csak nyomom a gombot es fasza lesz ... mondom dehogy szittya magyar birja a fajdalmat ...

nem is volt gond kb reggel 2 am-ig akkor szoltam a novernek nogy mi lenne ha akkor jonne mar az a kis akarmi... CSAKHOGY nem volt orvosi utasitas igy csak fel milligram vagy mitudomen mennyit adtak nem volt rossz kb 3-4 ora mulva megint csillagok jottek mindenhonnan szoltam ize kene megint .. na mosoly jott faszan ereztem magam.....

masnap megint hasonloan ... persze mar nem is voltam biztos hogy mi is faj igazan ... (ja a kezem persze foleg mikor atkotoztek nem volt egy elmeny)

amit akarok mondani hogy 2 nap alatt siman beleszoktam ... mikor levettek az infuziot 4-5 oran belul elvonasi tuneteim voltak ... durvan 48 ora utan ... ezert mondom erdemes vigyazni ... sot nagyon vigyazni ... azota csak NSAID no opium vagy barmi narkotikus dolog ...

2018.06.11. 20:21:42

@London2009:

"Nincs is annal jobb, mint amikor ropogosra vasalt agynemube fekszik az ember, vagy elere vasalt, kemenyitett inget vesz fel…"

Nahát, sokkal öregebb kell, hogy legyél, mint gondoltam. :sikoly:

De most nincs időm sajnos megvitatni [ránéz a zsebórájára], holnap jövök. [felpattan a velocipédre, és elkerekezik]

:)

gabors 2018.06.11. 20:40:29

@Olliék: "az asztalon...?"

az asztal azert konnyu mert kefir kifojt !!!

London2009 2018.06.11. 20:44:50

@Nagy kámpics: haha. Lelekben oly oreg vagyok mint az orszagut...na es tenyleg. : )

Olliék 2018.06.11. 20:49:16

@gabors: Szombat éjjel.tuti kemény cuccot kaptam, mer a zuram vasárnap az mondta olyan .voltam mint Sid a lajhár amikor megette a piros bogyót..
Mindenkit szerettem. És 100cm-ről ki tudtak hajtogatni egészen 170-ig.
Most tuti opioidot kapok, vagy klimaxolok, de klimatizált szobában dől rólam a víz,vagy távozik a NaCl. Ma lementem a levegőre az állvánnyal,mert klíma jde vagy oda a friss levegő kellett.
Jó beteg vagyok, nem kérdezőskődöm, élvezem,hogy nem.kell gondolkodni:))))
De attól a robbantást9l fosok nagyon!!!

Olliék 2018.06.11. 20:51:42

@gabors: És akkor megfordítani kell az asztalt, vagy előtte leszedni a terítőt?
M3g jó,hogy fagyi szezon van.

gabors 2018.06.11. 20:56:37

@Olliék: remelem minnel hamarabb jol leszel de amit irtam az opiod/herion dologrol az komoly iszonyatosan hamar lehet hozzaszokni es ha nincs ebben valami tapasztalatod (nekem sajnos volt boven) eszre sem veszed vagy amikor mar akkor tul keso ...

minden toled fugg de a fajdalom JOBB mint amit drugtol kapsz ...

legyszi azert ird meg mikor jol vagy

es NAGYON is kerdezoskodjel ... mert nagyon el tudnak szurni a korhaz penzt csinal minden neked adott ccm bol ... vigyazz magadra

gabors 2018.06.11. 20:57:49

@Olliék: " @gabors: És akkor megfordítani kell az asztalt, vagy előtte leszedni a terítőt? "

a teritott elotte le kellett volna szedni ... ugy jobb nem csuszkal jobbra balra a ",,,,,,"

Olliék 2018.06.11. 21:17:12

@gabors: Köszönöm a figyelmességed. Nem kapok erős anyagot,mert teljesen magamnál vagyok. Szombaton. Na az pofánrúgás volt, miután kizárták a szülés lehetőségét, jött is a cucc. Mondjuk pokolian szenvedtem. A szülés ahhoz képest semmi volt.
Görcsoldót azt folyamatosan kapom, mást nem csinálnak, mert patkóvesém van ami bonyolítja a dolgot.
A vizit olyan részletes,hogy nincs mit kérdezni.
Bár a kávétól való tiltást nagyon nem.értem. Meghalok egy kávéért!!!!!

Catwoman1 2018.06.11. 21:17:30

@Olliék: Csodabogár kommentjeiben megtalálod, hogy mi szükséges ahhoz, hogy valaki elhivatott idősgondozó legyen.

Dikusz 2018.06.11. 21:17:30

Nem lesz egyszerű az a vesekő robbogatás, az biztos, meg fájdalommentes sem, az is tuti. Nekem nincs ilyen problémám, de volt több eset is az ismerőseim között, akiknek vesekő problémái voltak. Nem irigyeltem őket...

Nem vigasztalók ezek a szavak, de szerintem magad is tudod, mi vár rád. Viccet meg nem merek mondani ebben az esetben, pedig van.
Egyébként nem elég, hogy veseköved van, még lávakövet is kaptál a főnöködtől? Tényleg drága lélek.:)))

Catwoman1 2018.06.11. 21:17:32

@gabors: bocs, nem erre gondoltam. Más baszni és más szeretkezni.

Catwoman1 2018.06.11. 21:17:38

Köszönöm mindenkinek a részvételt a mai napi gondolatcserében. Külön kiemelném a humoros hozzászólásokat, szó szerint megfűszerezték a kommenteket, feloldották a feszültségeket. Kellemes és szép napot zártunk. Jó éjszakát Mindenkinek!

Olliék 2018.06.11. 21:17:56

@gabors: Pfff... Legközelebb figyelek a részletekre :)))))

Dikusz 2018.06.11. 21:18:40

@Olliék: Főzök a kedvedért, itt tolom a monitorba.:D

Dikusz 2018.06.11. 21:20:14

@Olliék: a 21:17:30-as hozzászólásomat neked küldtem, csak lemaradt a neved.

gabors 2018.06.11. 21:26:24

@Olliék: OK en ennyire reszletesen persze nem akarom tudni ... csak tovabbra is azt mondom hogy baromira vigyazni kell azokkal fajdalom csillapitokkal

nyilvan szules vagy valami ilyesmi mas ott gondolom nem is nyomjak a drogokat de egyebb muteteknel viszont igen mert "jo" pontokat akarnak ..

megint minden jot ...

Olliék 2018.06.11. 21:26:57

@Catwoman1: Az idősgondozás egy szakma. Csak az elhivatottság igen sovány. De te tudod.

gabors 2018.06.11. 21:29:14

@Catwoman1: " @gabors: bocs, nem erre gondoltam. Más baszni és más szeretkezni. "

es egyik esetben sem jut(na) eszembe hogy vasalt-e amin eppen "baszunk"

Olliék 2018.06.11. 21:31:54

@Dikusz: Puszi Dikusz. Az eljárásról vannak sejtéseim,.de.nem merek.utána olvasni. Tuti úgy kezdődik,hogy lazítson és az egyik testnyílásomon felmyomják.a betápkábelt. Szóval még nem.akarom tudni:))))

Dikusz 2018.06.11. 21:40:45

@Olliék: Nem is kell görcsölni, remélem hamar túl leszel rajta.

zoldzeller 2018.06.11. 21:54:10

Anyam borogass, meg vasalom sincs.
Ahogy PEliott irta, az agynemu a mosogatogepbol szepen kijon es elhatjogatom, bar igenyem sincs vasalt agynemure. Az ingeket/ruhakat dry cleaner mossa es vasalja, polokat, egyeb ruhakat nem vasalok... ahogy anyosom mondja, eleg szep vagyok ahhoz, hogy jarhassak gyurott ruhaban;))

gabors 2018.06.11. 21:59:48

@zoldzeller: "ahogy anyosom mondja, eleg szep vagyok"

azert ezt ne hidd el foleg ne vegyel merget ra :-) ez 1 nap alatt valtoz(hat)ik anyos szembe csak homokot

kardio1 2018.06.11. 22:00:09

@szakasz2: Istenem, Szendi Gábor, mint az igazság kútforrása ! LOL

zoldzeller 2018.06.11. 22:03:25

@gabors: :) a lenyegen nem valtoztat. Mi gyurotten jarunk.

puhacica 2018.06.11. 22:15:07

@Catwoman1: nem is tudod, hogy mennyire. :D

kardio1 2018.06.11. 22:29:19

@gabors: miféle jó pontokra gondolsz?
Nyilván nem tudod, de a mai orvoslás részletes szakmai protokollok, ajánlások szerint történik, nem csak úgy adunk valamit egy betegnek, hogy ezzel Józsi barátunknál jó pontokat szerezzünk.

Latcho Rom 2018.06.11. 22:40:02

@gabors: ilyenek az east indiai nejek?? ;)

Csodabogár 2018.06.11. 23:04:52

@gabors: Már több mint 40 éve nem vasalok semmit magam. Valószínű nagyon jó minőségű ágynemüket vettem, mert a svéd lepedőimet nemrég kellett kidobni. Több mint 40 éve költöztem el onnan. Szóval aki nem akar nem vasal, de nálam ez saját magamnak követelmény. Mondhatnám azt is, hogy ehhez voltam szokva.

Csodabogár 2018.06.11. 23:08:27

@Catwoman1: Ha netán a közelembe kerülsz, nagyon kérlek ne akarjál életben tartani!

Csodabogár 2018.06.11. 23:23:56

@Olliék: Nem tudom nektek miket adnak. Engem néhányszor operáltak. Soha nem fájt semmi utána, igaz volt infuzió. De nem szoktam rá, nem voltak elvonási tüneteim és totál normális voltam, nem vigyorogtam és nem szerettem senkit extrán.
Férjemnek robbantották a vese kövét. Gerincbe kapta az érzéstelenítést. Csak azon panaszkodott, hogy félt, hogy megbénult. Fájni nem fájt semmit, ne aggódj!

Latcho Rom 2018.06.11. 23:30:33

@Csodabogár: agyoncsaplak én ha eljössz nyáron a Lukácsba ;)

London2009 2018.06.12. 00:13:53

@gabors: vicceltem nyugi. De ez mondjuk hulyeseg, hogy csak az ocska ruha gyurodik. Az ingeket vasalni/kemenyiteni kell, mert ugy szepek. Ez nyilvan nem tesz jot nekik. Majd meg is kerdezem, de szerintem nagyon gyakran kell oket cserelni. Van egy csomo total egyforma feher, kek, mittomen milyen ingje pont ebbol a celbel. Gyorsan kopnak, nem a vilag vege.

zoldzeller 2018.06.12. 00:17:56

@London2009: dry cleaning. Sokkal kimeletesebb mint amit en otthon vacakolnek a sima mosogepemmel, aztan meg vasalgatnam, kemenyitgetnem.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.06.12. 00:46:54

@adg: "En is nagyon szeretem a homeopatias fuszereket, kedvencem a homeopatias bors. Magam keszitem."

Haha, ez a homeopatias eszmefuttatasod jo volt! :))))) Szendi cikkeivel (lsd. fent a tenyek-tevhitek) is ossze lehetne kotni ;)

London2009 2018.06.12. 01:12:37

@zoldzeller: dry cleaning persze. De szerintem az sokkal rosszabb, mint az otthoni mosas a sok kemikalua miatt. Nem hinnem, hogy barmivel is kimeletesebb lenne, sot! De az otthoni mosas nem felel meg neki hala az egnek. Ennel jobb dolog a vilagon nincs szerintem, mint a tisztito. : )

gabors 2018.06.12. 01:18:41

@kardio1: "@gabors: miféle jó pontokra gondolsz?"

toled mint betegtol varjaj a jo pontokat (szo szerint is) ... itt mar be is valljak hogy a pain managment egy tulzott dolog volt .. evekig az nagyon fontos volt hogy a korhazban barmi volt is a beteg ne erezzen fajdalmat es mikor ment hazza adtak egy jo nagy doboz oxycotant vagy hasonlo opiodokat

gabors 2018.06.12. 01:19:44

@latcho drom: "@gabors: ilyenek az east indiai nejek?? ;) " ki beszel itt nejrol :-)))

Catwoman1 2018.06.12. 06:54:22

@gabors: Ez a kommented minősít téged a leginkább.

Olliék 2018.06.12. 07:09:59

@Csodabogár: Szombat éjjel amikor bementünk a sürgősségire akkor kaptam valami vigyorgósat, ma megnéztem hogy 500mg ibuprofent kapok és görcsoldót. Köszönöm hogy eloszlattad a félelmem, a férjed tapasztalataival.
Még érzéstelenítésről nem beszéltünk, gondot okoz,hogy patkóvesém van ( a két vesét egy híd köti össze) urológiába meg nem nagyon mentem bele szín-mennyiségen túl. Szóval most várok.
Reggel kérdeztem,hogy ki tudom-e pisilni, de amikor mondták hogy 12mm visszavontam.
Hát ez van. Élvezem a semmittevést. Olvasok, alszok....

P.Elliot 2018.06.12. 12:38:45

@London2009: Tegnap mar nem tudtam visszajonni es valaszolni a hozzaszolasodra.
Nem tudom hogy van Europaban de itt a matracra ra lehet huzni a lepedot, ugy van megvarrva, gumis a 4 sarka, gyonyoruen rafeszul, nincs rajta ranc. Valaha itt is csak begyurtek az oldalait es kesz, Parizsban talalkoztam olyannal hogy meghurkoltak a sarkait vagyis nagyjabol olyan volt a gumis. Szinten ott lattam eloszor valaha azt a jelenseget hogy a felso lepedot szepen alagyurik a matrac ala, de nagyon ala, meg kell dolgozni azert hogy kirangassad, persze igy szebben nez ki de minden este duhito kirancigalni onnan hogy le lehessen fekudni. A ferjem ugy nevezte el hogy a fogamzasgatlo matrac mert mire kirangatja onnan el is megy a kedve az embereknek nemcsak a dologtol hanem a normalis lefekvestol. Azota sajnos amerikaban is atvettek ezt, minden hotelbe hurcolkodasunk utazas alatt azzal kezdodik hogy kirangatjuk a begyurt felso lepedot.

A vasalashoz meg annyit hogy igen, itt sima a lepedo amit felhuznak de a felso, takarozo lepedo is az, es a parna is. Nagyuzemi mosodaban meg nem jartam de nem tartom valoszinunek hogy az agynemut vasalnak, az azert maskeppen nez ki pedig ez is gyuretlen, nincs is ra szukseg, friss mosott, es nem gyurott az agynemu valoszinu hogy maga az anyag is olyan lehet hogy ranc lerugo holott muanyag nincs benne, azt erzem a tapintason. Lehet hogy torok import, azoknak vannak gyonyoru, szep gyapot dolgai ilyen teren. Mostanaban kicsit vastagabb agynemut latok, gyuretlen, puha, isteni jo rafekudni, legkozelebb megnezem a cimkejet es rakeresek a neten hogy hol kaphato mert kell nekem is.

P.Elliot 2018.06.12. 12:46:28

@Olliék: Jobbulast kivanok minel hamarabb. Ami a gyogyszeres fajdalomcsillapitas illeti egyszer amikor elestem es azt hittem eltort a csipom, se felallni, se mozditani nem tudtak, megrontgenezni is csak ugy hogy kaptam egy tablettat. Rettento gyorsan hatott, szinte nem fajt semmi, le is tudtam fekudni a rontgengep ala/ nem tort el semmi/ es akkor kerdeztem a novert hogy mit kaptam hogy elmult a fajdalom? Akkor mondott egy gyogyszernevet, mar elfelejtettem de mondtak hogy nagyon eros es meg ket szemet kapok otthonra, tobbet nem szabad.
El sem hoztam ugy megijedtem tole mert meg fel is dobott hangulatilag, amikor meg nagyon fajt akkor bevettem 2 aszpirint mert emlekeztem ra hogy mennyit hallottam hogy hogy hozza lehet szokni ezekhez, inkabb a fajdalom...
Gyogyulj meg gyorsan...

London2009 2018.06.12. 14:25:43

@P.Elliot: Ezert kerdeztem, mert igy ertelmeztem a kommented, hogy nem lepedorol, hanem agynemurol beszelsz. A lepedo tiszta sor, az itt is fitted vagy flat es a fittedet szepen ra lehet huzni az agyra. Magyarorszagon ezt en meg nem lattam. Persze lehet, hogy van, sot, biztos is, de meg sosem lattam csak flat sheetet. A szallodakban meg ugy egyaltalan az ipari mennyisegu mosasban nem vasalasra hanem pressingre kell gondolni. Osszehajtogatva beleteszik a nedves agynemut es kiveszik “vasaltan”a szaritogepbol. Neked ilyesmi szaritogeped van? Az jo lehet. De ez inkabb ilyen amerikai dolog. It ten meg csak tumble dryert lattam, nekem is olyan van. Na abbol ugy jon ki a legtobb dolog, hogy muszaj vasalni oket. Nem is szeretem kulonosebben, csak telen hasznalom, akkor is csak bizonyos dolgokat teszek bele. Nekem csak damaszt agynemuim vannak es imadom oket. Ezek csak vasalva szepek es finomak. Legalabbis en igy szeretem. De nekem tok mindegy, hogy ki mit csinal. :D

Olliék 2018.06.12. 21:13:17

@P.Elliot: Igen, én is az érkezéskor kaptam erős gyógyszert, mert se vizsgálni nem tudtál volna, meg beszélni is nehéz volt. Utána csak görcsoldót kaptam meg opiátot, de ma már azt se kértem, mert bár fájdogál, elvagyok vele.
Holnap reggel 9-kor megyek zúzásra. ( be vagyok kakkanva) és ha minden szupi este kiraknak.
Gabors lebeg előttem, meg akarom próbálni csillapítás nélkül.
Remélem holnap este már kávézok!!!!!

zoldzeller 2018.06.12. 21:50:04

@London2009: szerintem PElliot bed sheet set-rol beszel. Europaban a duvet cover a jellemzo, itt meg a sheet set-ek. Van a lepedo (fitted sheet ha gumis a sarka) es a sheet amit a takaro ala teszel es a tetejenel visszahajtod.. A takarok sokszor tok szepek magukban is, es nemi is kell rajuk huzat. Igy tulajdonkeppen csak lepedoket mosol mikor mosod es nem kell lehuzni a takarot.

FutureFry 2018.06.12. 22:37:50

@P.Elliot: “Azota sajnos amerikaban is atvettek ezt, minden hotelbe hurcolkodasunk utazas alatt azzal kezdodik hogy kirangatjuk a begyurt felso lepedot.”

Már elég régóta feszesre “bedolgozzák” a lepedőt a legtöbb amerikai hotelben - a 90-es évek elején már George Costanza is megreklamálta a dolgot: “Tuck or no tuck?”: youtu.be/bl3HcIXvIo0

zoldzeller 2018.06.12. 22:42:50

@FutureFry: na jo, de ez igazabol nem lepedo. A lepedo az az amit az agyra teszel. A sheet-et duvet cover helyett hasznaljuk (csak nincs jobb szavunk mint lepedo, nem?)

FutureFry 2018.06.12. 23:03:29

@zoldzeller: Igaz, a jelenetben a takaró (“blanket”) a probléma tárgya. De az én tapasztalatom, hogy a lepedőt (az a “sheet”, ami a huzat nélküli takaró és az ágybabfekvő ember közé kerül normál esetben) is a matrac alá feszesen begyűrik már jó régóta a legtöbb amerikai szállodában...
Persze van a másik “sheet”, amin meg fekszik az ember (és az lehet “fitted” - pl. gumis - is, bár szállodában szerintem nem nagyon jellemző), de ott nem gond ha feszes (sőt), hiszen az alá nem kell bebújni.

zoldzeller 2018.06.12. 23:14:28

@FutureFry: pont erre gondoltam. A lepedos agyazas amerikai szokas (es lehet, hogy europai hotelekben is igy van), Europpaban duvet coverek vannak. Ezt a temat most jol kiveseztuk:)

FutureFry 2018.06.12. 23:24:39

@zoldzeller: “Ezt a temat most jol kiveseztuk:)”
:) Méltó téma a Seinfeld-hez (“A show about nothing”)

kék madár 2018.06.13. 03:43:11

@FutureFry: ez az par info kb. a 300%-a annak amit eddig a lepedorol tudtam. Aszittem egy darab feher vaszon amit igy vagy ugy leteritenek

Olliék 2018.06.13. 12:47:30

Zúzás kipipálva. Túlélhető. A fáj és a mindjárt bepisilek úgy fáj szakaszok váltakoztak.
Várom a.papírjaim, és uzsgyi haza!!!!!!

Olliék 2018.06.13. 12:49:39

@London2009:
"tumble dryert lattam, nekem is olyan van."
Az mijaz? Nekem Bosch van. :)

cattaneo 2018.06.13. 20:25:57

@zoldzeller: Olaszországban szokás ez "kétlepedős" megoldás. Ami háznál még talán okés is (bár utalom, hogy reggelre össze-vissza gyűrődik és tűnik el néha a takaró alá), de szállodában, arra gondolva, hogy azért nem mossák a takarót/ nyáron inkább plédet annyira gyakran, nekem kissé undorkeltő kategória. Főleg ha reggel arra ébredek, hogy csak az van rajtam.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása