oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2018. május 09. 06:30,  Határátkelés a túloldalról nézve 63 komment

2018. május 09. 06:30 Határátkelő

Határátkelés a túloldalról nézve

A határátkelésről magyarként természetesen általában saját szemszögünkből írunk, a legtöbb történet arról szól, miként élik meg az emberek az új országba költözést, a beilleszkedést. Legalább ilyen érdekes azonban megfordítani a nézőpontot, és megnézni azt, milyen ez a folyamat a befogadók szemszögéből.

repulogep_felszall_foto_pixabay_com_holgi.jpg

Miként rengeteg egyéni történet van a kivándorlásra, némi túlzással ahány ember annyi tapasztalat, élmény és vélemény, úgy ez fordítva is igaz. Elég talán csak a legkézenfekvőbb példát, az Egyesült Királyságot felhozni, ahol a Brexittel a népszavazásra elfáradó polgárok többsége kifejezte véleményét, azaz hogy nem kifejezetten lelkes híve a külföldről érkezőknek. 

Nagyon sok dologtól függ persze, hogy ki hogyan vélekedik a határátkelésről fogadó oldalon. Talán érdemesebb kicsit a folyamatok mögé nézni, egy olyan országot választva, amely megtapasztalta az elvándorlást csakúgy, mint a bevándorlást. Utazzunk tehát Írországba, annál is inkább, mert azért akadnak áthallások a mai Magyarországgal kapcsolatban. 

Egy homogén társadalom 

Történelmileg az ír egy meglehetősen homogén társadalom volt még az 1950-es években is. A lakosság háttere meglehetősen egyforma volt, az iskolázottság is hagyott kívánnivalót maga után és keveseknek volt tapasztalatuk arról, milyen az élet az országon kívül. 

Mindennek egyik következménye a meglehetősen visszafogott (hadd ne mondjam: pocsék) gazdasági teljesítmény volt, amiből viszont következett a képzett fiatalok elvándorlása. Ez persze nem akkor kezdődött: Írországból az ambiciózus, kalandvágyó fiatalok közel egy évszázadon keresztül vándoroltak el – és jó részük nem is tért vissza. 

Mindez az 1960-as években kezdett megváltozni, amikor a gazdaság egyre erősebb lett, a kormány egyre több pénzt tolt az oktatásba. A kivándorlás lassulni kezdett, de nem állt le, így az üzleti és elsősorban a közszolgálati szektor továbbra is komoly emberhiánnyal küzdött. 

Aztán az 1970-es években a két évtizeddel korábban kivándoroltak elkezdtek hazaszállingózni, és vitték magukkal a külföldön tanultakat és tapasztaltakat. Mindez lassan a társadalom és a gazdaság változását hozta magával. 

Aztán az 1980-as években megint fordult a trend, rengeteg (jól képzett) fiatalból lett határátkelő. Írország szerencséje az volt, hogy a 90-es években jött a hatalmas fellendülés. 

A kelta tigris 

Itt érdemes talán egy kis kitérőt tenni, amihez Pogátsa Zoltán közgazdász egy posztjából vett részletet hívok segítségül, mert elég jól leírja, mi történt bő két évtizeddel ezelőtt.

„Az az Írország, amely 1973-ban a közösségi egy főre jutó GDP átlag 60%-án lépett be az Európai Közösségekbe, fejlődése csúcspontján az Uniós átlagot is messze meghaladta, és (vásárlóerő paritáson) felment 130% felé. Luxemburg után a másodikak lettek az unióban. 

A kilencvenes években a gazdaság 8-9%-os éves növekedési rátákat produkált. Valami rendkívüli történt, az ország olyan kiugrást hajtott végre alig két évtized alatt, ami egyszerűen sehol máshol nem volt tapasztalható. 

Míg a többi felzárkózó EU tagállam, Spanyolország, Portugália vagy Görögország alig-alig vagy egyáltalán nem tudták csökkenteni lemaradottságukat, az írek beelőztek.” 

Ennek lett az a következménye, hogy azok, akik a nyolcvanas években elmentek, a kilencvenes évek közepén elkezdtek visszaszállingózni. Olyannyira, hogy 1996-ra a 35 év fölötti diplomások egyharmada (!) hazatért határátkelő volt. 

Persze ez nem egy „Írország története” poszt, a lényeg viszont magyar szemszögből nézve is elég egyértelmű: a határátkelés nem egyszeri és pláne nem egyirányú folyamat, hanem egy, a gazdaság teljesítményétől is függő jelenség, ami akár ciklikusan változhat, többször is egy-két évtized alatt. 

Bevándorlók nélkül nehezen megy 

Csakhogy Írország példáján látva az is kiderült, hogy a gazdasági fellendülés nem fenntartható bevándorlók nélkül. A 90-es években (sikerei csúcsán) az ír gazdaság legnagyobb problémája a képzett munkaerő hiánya volt. 

Márpedig ezzel valamit kezdeni kellett, így nem csoda, hogy a gazdasági szükségszerűség kikényszerítette a határátkelők megjelenését, ráadásul nem kizárólag (és nem elsősorban) az Európai Unióból, hanem más, harmadik országokból. 

Itt azonban érdemes megállni egy pillanatra, ugyanis Írország abban a különleges helyzetben volt (szemben a legtöbb befogadóországgal), hogy már a kezdetek kezdetétől a jól képzett munkaerőt vonzotta be. Olyannyira, hogy egészen addig, amíg az oktatásra fordított befektetés kamatozni nem kezdett, a bevándorlók jóval képzettebbek voltak, mint a helyiek. 

Ráadásul (mert a bevándorlás természete már csak ilyen) a képzett munkaerő beáramlása lenyomta a fizetéseket, ami nyilván fájdalmas volt a helyieknek, ugyanakkor elősegítette a gazdaság gyorsuló erősödését, növekedését, ami végeredményben a munkanélküliség csökkenéséhez vezetett. 

Itt egy rövid kitérő erejéig hadd idézzem fel, mit írt Kisrumpf férje egy korábbi posztban a helyiek munkához való hozzáállásáról (nyilván kissé eltúlozva): „A munkamoráljuk kb. olyan, mint amit egy éves iraki tartózkodásom alatt az araboktól láttam. Még szerencse, hogy rengeteg külföldi dolgozik az országban – „We are the roar of the Celtic Tiger” ahogy a barátom megfogalmazta.” 

Változó hétköznapok 

A hazatérők és a bevándorlók változatosságot hoztak az életstílusban is. A pubok túlereje megtört, megjelent és egyre dominánsabb lett az éttermi és kávéházi kultúra. 

Ráadásul a tapasztalat azt mutatja (még ha ez sokaknak nem tetszik is), hogy a sokszínű városok (legyen az London, Párizs, San Francisco vagy New York) kifejezetten sikeresek. Ehhez a trendhez kapcsolódtak a kisebb, de a határátkelőknek és a hazatérőknek köszönhetően egyre sokszínűbb ír városok. 

Nyilván ennek a sokszínűségnek sokak szemében megvannak a maga hátulütői, nem mindenki szereti, vagy szokta még meg, de a bezárkózás aligha megoldás, és nem is nagyon kivitelezhető. 

Jelen és jövő 

Az íreknek annyiban is szerencséjük van (vagy valamit jól csináltak – ez nézőpont kérdése), hogy a mai napig is az oda érkező külföldi munkavállalók többsége jól képzett, bár mára az ír oktatás bőven megerősödött annyira, hogy tartsa velük a lépést.

Még a legkevésbé képzett határátkelők (és az Irish Times cikke ezek közé sorolja az Egyesült Királyságból, a Közép-Kelet-Európából és az Afrikából érkezetteket) is általában legalább érettségivel rendelkeznek. 

A többi uniós tagállamból (ezek közül kiemelkedik Franciaország és Spanyolország), valamint az Indiából érkezettek esetében pedig eléri a 80 százalékot a diplomások aránya. 

Jól látszik tehát, hogy az ír gazdaságnak nagyon sokat jelentett (és jelent ma is) a képzett munkaerő bevándorlása. Nekik bejött a munkaerő EU-n belüli szabad áramlása, és egyelőre sikerült elkerülniük a Brexithez (és Magyarországhoz) hasonló bevándorlásellenes retorikát. 

Amiben alighanem szerepet játszott, hogy a legtöbb ír famíliában akad legalább egy, a boldogulását külföldön kereső családtag. 

Itt hadd idézzem vissza O'Soma egy korábbi határátkelős posztját, melyben részben arról is írt, hogy az írek lenézik-e a külföldieket. 

„Az a réteg, akikkel én találkozom, kedves, barátságos, befogadó. Akik ismernek, tudják, hogy dolgozni jöttünk, nem segélyért, így egyenrangúként kezelnek. Nem érzem magam rosszul, a cégemnél minden második ember külföldi. Kelet-Európából én vagyok az egyetlen. 

Azért hangsúlyoztam ki, hogy az a réteg, akikkel én találkozom, mert több helyi magyartól megkaptam már, hogy ez a réteg a képzett, értelmiségi réteg. Ők megtapasztalták már, hogy a kétkeziek és a vidékiek igenis kinézik őket innen. 

Igazuk lehet, velünk az ingatlanügynök volt lekezelő a ház vásárlásakor, de gyorsan helyre tettem. Még ügyvéddel és bírósággal is fenyegetett, de csak kiröhögtem. De ettől nem gondolnám azt, hogy ilyen az átlag ír. 

Én továbbra is pozitív vagyok őket illetően. Cserébe elvárom, hogy ők se a dublini reptéren 10 kiló kábítószerrel letartóztatott magyar alapján ítéljenek meg engem. Szinte minden írnek van valahol külföldön élő rokona, Egyesült Államokban, Ausztráliában, stb. 

A szigeten van 4 millió ír, ezen felül a világon még vagy 15 millió. Minden filmben van valamilyen utalás az ír származásra. Mivel ők nagyon is jól tudják, hogy milyen a kivándorlás, alapvetően befogadók.” (A teljes írást itt találod.

Magyar tanulságok 

A kérdés így a poszt vége felé persze az, milyen tanulságokkal jár az ír sztori Magyarország számára. 

Mindenekelőtt azt érdemes ismét megjegyezni, hogy a határátkelés nem egyirányú és egyszeri, hanem ciklikus folyamat, amit nagyrészt a gazdaság teljesítménye határoz meg. 

Noha a magyarokra azt szokás mondani, hogy nehezen mozdulnak, nekem az a gyanúm, hogy az elmúlt jó tíz évben ez megváltozott. Kiderült, hogy nem olyan ördöngösség elmenni, és lassan az is kiderül, hogy visszatérni (majd esetleg utána ismét útra kelni) sem kudarc. 

Fontos lenne az is, hogy legyen valami elképzelés a külföldről visszatérők tapasztalatainak, tudásának kiaknázására. Erre még retorikai szinten sem látni utalást (hacsak a Gyere haza fiatal nevű izét nem tekintjük annak), pedig ahogyan az ír társadalmat megváltoztatták a hazatérők, így ez Magyarország esetében sem lenne ördögtől való. 

Végül, de messze nem utolsósorban, tanulság az is, hogy a gazdaság fellendítése ilyen demográfiai tendenciák (és ebben éppúgy benne van a határátkelés, mint az elöregedés) mellett bevándorlás nélkül nem fog menni. Ennek viszont alaposan betesz az idegenellenes retorika, és egyelőre nem látszik, hogy ebből miként lehet kimászni. 

A nap idézete

„A napszámoshiány egyik oka, hogy sokan Ausztriába, Németországba mennek mezőgazdasági idénymunkára mert ott 8-10 eurós, 2500-3100 forintos órabérrel számolhatnak, s ezzel a magyar gazdák nem versenyezhetnek.”

(Fotó: pixabay.com/Holgi)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: határátkelés Írország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr8013899294

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Golf2 2018.05.09. 07:12:17

Gyere haza fiatal,öreg te ne gyere,nehogy már pénzbe (nyugdíj) kerüljél!

Olliék 2018.05.09. 07:25:40

Dejó! Egy poszt, ami a társadalmi,szociológiai oldalról közelíti meg a határátkelést. Tetszik. Nagyon.
Eddig a témákban csak gazdaságilag nyilatkoztak a nagyemberek, és csak a gazdasági, és demográfiai következményekkel.
De mi van pl azokkal a visszatérőkkel, akik 20-30 évig egy egész más kultúrában élnek, változnak az adott ország előnyére, míg visszatérve megint változniuk kell, hogy visszailleszkedjenek.
Vagy ha valaki 10év más munkakultúra után visszatér, vinné az újat, a működőt,az innovatív tudást, és nem kell...
Nehéz téma ez, tapasztalat is kevés van ahhoz, hogy ennek valami előnye legyen.
Hisz "csak" gazdasági és demográfiai okok miatt akarja minden ország hazacsábítani a lakosait.

tanato 2018.05.09. 08:02:02

Nagyon jó cikk,tényleg sok országra érvényes.Akarunk e bevándorlókat,vagy kiutáljuk őket?Mi lesz a következmény az első pontban és mi lesz a második pontban leírtzak után hosszabb vagy inkább középtávon,úgy demográfiailag mint munkaerő helyzetben.

Mrs. Clayton 2018.05.09. 08:35:19

“ahol a Brexittel a népszavazásra elfáradó polgárok többsége kifejezte véleményét, azaz hogy nem kifejezetten lelkes híve a külföldről érkezőknek”
James O’Briannak van az LBC-n musora es epp a hetvegen vitatkozott egy brexitszavazoval arrol, egyebkent tiszta hulyet csinal a betelefonalokbol, vagyis inkabb azok sajat magukbol, szoval o mutatott ra arra, hogy nincs olyan h egyseges brexit szavazo. Voltak akik azert szavaztak a brexitre mert tobb penzt akartak az egeszsegugynek amit az eu tagsagidijbol akartak eloteremteni, masok svajci/norvegiai tipusu uk-t akartak kevesebb eu befolyassal, megint masok persze kevesebb bevandorlot. Viszont olyan nincs h a brexit egy egyseges akarat lett volna, mert ahany embert megkerdezel, annyi fele indokot fog folhozni.
Raadasul amikor oda kerul a dolog h kuldjuk haza a sok bevandorlot, akkor meg az emberek egy emberkent allnak ki az igazsagtalansag mellett, mint peldaul ami most folyik pl a windrush generacio tagjai ellen, vagy eppen olyan afrikai, indiai magasan kvalifikalt bevandorlok ellen, akiket ki akarnak toloncolni teljesen banalis okokra hivatkozva. Szoval arrol szo nincs, hogy minden brexit szavazo utalna a bevandorlokat. Kb ugy utaljak oket mint a magyarok a migransokat. Mihelyt megismernek egyet mar nem is tartjak felelmetesnek, csak addig az mig egy arctalan massza reszekent van az ujsagban bemutatva.

Arthamyr 2018.05.09. 08:58:01

"Én továbbra is pozitív vagyok őket illetően. Cserébe elvárom, hogy ők se a dublini reptéren 10 kiló kábítószerrel letartóztatott magyar alapján ítéljenek meg engem. Szinte minden írnek van valahol külföldön élő rokona, Egyesült Államokban, Ausztráliában, stb. " - Pedig akkor becsülték volna csak meg igazán! :D A kelta tigris időszak gazdagságának természetes velejárója volt pl. a kokainfogyasztás megugrása is, ahol a pénz oda megy a drog is. :)

Arthamyr 2018.05.09. 08:58:48

@Mrs. Clayton: Meg elég sovány többség volt az, ha jól emlékszem, még a szavazók közt is.

Arthamyr 2018.05.09. 09:03:41

"Fontos lenne az is, hogy legyen valami elképzelés a külföldről visszatérők tapasztalatainak, tudásának kiaknázására. Erre még retorikai szinten sem látni utalást (hacsak a Gyere haza fiatal nevű izét nem tekintjük annak), pedig ahogyan az ír társadalmat megváltoztatták a hazatérők, így ez Magyarország esetében sem lenne ördögtől való. " - Nem biztos, hogy csak a hazatérők változtatták meg. Másrészt nem tudom, a mindenkori ír kormány mennyire csalogatja haza a kivándoroltakat. Szerintem egész egyszerűen csak igen masszívan fellendült a gazdaság (ebben lehet keresni az ír vezetők felelősségét, de átlalában ez nem csak a vezetők érdeme), és a gazdasági kivándorlók visszatértek.

Arthamyr 2018.05.09. 09:13:37

"A hazatérők és a bevándorlók változatosságot hoztak az életstílusban is. A pubok túlereje megtört, megjelent és egyre dominánsabb lett az éttermi és kávéházi kultúra. " - Amikor 6 éve kijöttem, elsőként is az tűnt fel, hogy rohadtul sok a pub, és mégis mind tömve van csütörtöktől vasárnapig (sok minden nap). Az sem ritka, hogy egy családi eseményt a pubban ünnepelnek, és akkor az 5 éves kisgyerektől kezdve a 75 éves nagyfaterig mindenki ott van.
Szóval én még nem írnám le a pubokat, persze van étterem meg kávéház, de azért pl. az előbbiek közül sok pubként is üzemel (az emberek bemennek sörözni munka után, közben valami sporteseményt néznek, és mellesleg kajálnak is egyet), és még mindig a pubokból van a legtöbb (ha a takeawayeket nem számítjuk, ahol ebédel a nép jelentős része). Amúgy kb. így megy: a délelőtt a kávézóké (sok be is zár kora délután), ebéd a takeawayek ideje, az este meg puboké (ezek nem nyitnak ki 10-12-ig, addig nem lehet alkoholt árulni sem, de inkább a délutáni nyitás jellemző, és a legtöbb klasszikus étterem sem nyit ki 12:00-13:00 előtt).

Mrs. Clayton 2018.05.09. 09:23:24

@Arthamyr: en azota is mondom, ha az ellenzek hatalomra akar kerulni akkor csak be kell igernie hogy szavazas lesz arrol h legyenek-e adok, es kesz voila, le van valtva a kormany. Nem ertem ez miert nem jutott meg senki eszebe...

Dikusz 2018.05.09. 09:26:29

Olvastad az Index cikkét a hatvani kórházról?

puhacica 2018.05.09. 10:15:39

@Arthamyr: hetvegen betevedtunk egy pubba a tengernel. kint uldogelt egy oreg a sorikejevel, mast nem lattunk. bent egy asztal kore ossze voltak huzgalva a szekek, volt ott kb 10 mindenfele korosztalyu es nemu enber meg egy falka kutya. kozottuk ult a tulaj is, kerdezte, hogy mit szeretnenk. mondtuk, hogy enni, erre kozolte, hogy sajnos nincs konyha a bank holiday miatt, csak azert nyitott ki, hogy a haverokkal legyen hol iszogatni, szoval ha csak inni kerunk, azt szivesen ad, uljunk le, de kaja nincs. es en nem vagyok egy kozossegi enber, de ezek az eldugott, helyi kis pubok mindig ugy meghozzak a hangulatom. ami persze kesobb gyorsan el is mulik. :D

tanato 2018.05.09. 10:42:52

@Dikusz: A szomszéd községben volt ilyen eset ebben az évben.Egy ANgliából több év múltával hazatért orvos helyezkedett,el ott.Nagyon nehezen kaptak a faluba orvost/az ott 40 évig dolgozó nagyon idős kolléga halála után/ sok sikertelen próbálkozás után,jött ez a viszonylag fiatal ember.A lényeg az hogy összekülönböztek a polgármesterrel,ezért az egész egyszerűen kidobatta,mégpedig rendőrökkelm a rendelőből és a szolgálat lakásból is,mert a kolléga jogszerűtlennek tartotta az elbocsájtást és ellenállt.Most folyik a munkaügyi pör.
Szóval vannak ilyenek szerény kis hazánkban.Stabil orvosuk persze nincs,most megint egy szintén Angliából 10 év után hazajött hatgyermekes kollégával kísérleteznek.

Arthamyr 2018.05.09. 10:49:28

@libslobsi fuszal: Még jó, hogy van, aki annyira szereti a munkáját, hogy bank holiday is dolgozik. :)

puhacica 2018.05.09. 10:55:46

@Arthamyr: nem ugy nezett ki, mint aki halalba dolgozza magat. eloszor azt se tudtuk, ki vendeg, ki szemelyzet. :D

Csodabogár 2018.05.09. 11:18:59

@Golf2: Ez így hülyeség már kora reggel. Akinek jár a nyugdíj az megkapja, akár itthon van vagy máshol.

Csodabogár 2018.05.09. 11:22:12

@tanato: Csoda, hogy egyáltalán kapnak orvost. Tudok itt Pesten, jó kerületben olyan körzetit, aki nyugdíjba akart menni. Elkezdett keresni utódot és közel egy évbe tellett, mire talált. Jó, nyilván válogatott egy kicsit, mert szerette a körzetét nem akart bárkit rájuk engedni, de akkor is ez egy jó pesti körzet volt, nem egy falu.

Arthamyr 2018.05.09. 11:31:51

@libslobsi fuszal: Ezeket látva gondoltam mindig azt, hogy vendéglátóipari egységet kéne nyitnom, kár, hogy azért nem így megy ez.

Arthamyr 2018.05.09. 11:33:05

@Csodabogár: Ja, csak mivel egyre kevesebb jut, egyre kevesebb is fog járni...

tanato 2018.05.09. 11:35:07

@Csodabogár: Ha kapnak,az majd eldől.

Arthamyr 2018.05.09. 11:50:08

@tanato: Az orvosi ellátás is olyan, mint a nyugdíj. Jár, csak nem mindig jut. :)

Golf2 2018.05.09. 13:23:47

@Csodabogár:Nem igaz. Magyar nyögdíjról beszéltem a gyere haza madár is magyar kamu tehát ha nem jön haza az öreg akkor az orbán klánnak nem kerül pénzébe.

Virago_1000 2018.05.09. 13:36:56

Izzadsagszagu, okoskodo oklendezes a cikk, amelyben az allitasokat csak a muzeum koruton belul lehet mar elsutni, mert cafolja az elet.
Pl. Japan, korea, szingapur.
Nem fogadnak be eloskodoket.
Irorszag sem tette soha.
De azert jolesett magyarozni egyet a drogfogasrol szolo (al?)hir kapcsan.
Bunko.

Dikusz 2018.05.09. 13:54:03

@tanato: Arra kíváncsi lennék, hogy a Népszava cikkében említett ápolónőnek, és orvosnak eszébe jutott-e a munkaügyi per, ha valóban gazdasági okok miatt küldték el őket, utána adott időn belül mégis meghirdetik az állást (ha jól emlékszem 1/2 év), akkor tuti megnyerik a pert szerintem.

Dikusz 2018.05.09. 13:54:55

@Csodabogár: Nem lehet, hogy a praxis volt túl drága?

2018.05.09. 13:57:42

@Dikusz: igy bizol meg a magyar igazsagszolgaltatasban? hehe...

2018.05.09. 14:02:46

@tanato: amikor altalanos iskolas voltam, akkor a suliban, ha arra setalt az igazgazo, le kellett venni a sapkat, es vigyazban allni, amig elhaladt (80-as evek kozepe, 30ezres varos)

ugy latom, szepen araszolgat vissza ez a vilag, vagy istenkent tiszteled az "eloljarosagokat", vagy beszivod.

tanato 2018.05.09. 14:12:16

@Dikusz: Szerintem nem mernek pereskedni.

tanato 2018.05.09. 14:18:19

@LepesMez: Pontosan az ilyen tipusú rendszerekben ez jellemző,vagy elfogadod az elöljáró óhajait vagy betörik a pofád.
Nem szeretik a visszapofázást.Persze sehol nem szeretik de az illiberális rendszerekben ütnek is.

London2009 2018.05.09. 14:42:12

@tanato: @LepesMez: Szerintem nem kell keverni ezt a ket dolgot. Az iskolakban igenis problema a tisztelet hianya a tanarok fele. Az en gimnaziumom egy nagyon jo iskola volt es bizony ha a folyoson elhaladt egy tanar mellettunk akkor megalltunk, abbahagytuk amit epp csinaltunk es illedelmesen koszontunk. Ez egy teljesen termeszetes dolog volt es annak is kellene lennie. A ket dolognak szerintem semmi koze egymashoz.

2018.05.09. 15:00:12

@London2009: Azert vannak fokozatok. Tiszteletet megadni megalazkodas es meghunyaszkodas nelkul is lehet. Sapkat levenni es vigyazbsn allni nem termeszetes egy tarsadalomban, ahol elvileg az emberek egyenranguak.

Dikusz 2018.05.09. 15:09:41

@LepesMez: Háááát...:) Van amikor (gondolom én) nem lehet elveszteni a munkaügyi pert. Az alábbi történetben sem, pedig igyekezett e munkáltató...

A munkahelyemen tapasztaltam. Nem én, kollégákat küldték el: Egyikük esetében pl. megszüntették a munkakört (holott nem lehetett volna), pár hétre rá meg áthelyeztek oda mást.
Nem ismerem a jogot(sem), de szerinted elvesztette az elbocsájtott kolléga a munkaügyi pert?

London2009 2018.05.09. 15:13:35

@LepesMez: Nem tudom… Akkor biztos tul konzervativ az ertekrendszerem. Egy csomo minden pont akkor romlott el a velemenyem szerint, amikor elkezdtek elhitetni az emberekkel, hogy mar pedig mindenki egyenlo es mindenkinek joga van kis tulzassal mindenhez. Mar miert lenne? Foleg egy iskolaban. Ott bizony van hierarchia, ala es fole rendeltsegi viszony es ott pont nem az egyenlosegrol szol semmi. Ott igenis egy tanarnak koszonni kell, vigyazzban kell allni es meg kell adni a tisztelet, uram bocsa’ le kell venni a sapkat. Ez olyan gond? Miert?
Nekem ez soha nem esett a nehezemre. De miutan jo iskolakba jartam, igy lehet, hogy szerencsem volt es csupa olyan tanarral hozott ossze a sors (par kivetelt leszamitva persze), akik elott barmikor “emelem a kalapom”.
Egy peldat is emlitve, nekem teljesen leesett az allam, amikor utoljara jartam a volt gimnaziumomban es van dohanyzo terasz a diakoknak. Erre aztan oriasi szukseg volt… tokeletesen meg voltunk a parkban valo cigizessel is a szunetekben. : )

Dikusz 2018.05.09. 15:19:52

@tanato: Ebben viszont igazad van. A fentebb írt kommentemben viszont a kollégáimnak meg kellett lépni ezt.
Nem szerencsés kifejezés erre azt mondani, hogy nekik már úgyis mindegy, viszont mivel a szakmájuk speciális, nem lehet őket helyettesíteni gépekkel legalábbis eddig még nem sikerült, (találtak is munkahelyet maguknak), nekik meg kellett tenni.

Dikusz 2018.05.09. 15:34:17

@LepesMez: és ha nem volt sapkád? Vagy mindig volt az iskolatáskádban egy biztonsági tartalék? :)))

Egyidős lehetsz a fiammal, ő 1980-ban született. Akkoriban itt dolgoztam a kerületben az önkormi(hehehe... ezt a szót nem javította ki a h.írásellenőrző, tehát van:) olyan intézményében, amelyik az ált.iskolák/óvodák/bölcsődék stb. gazdasági ügyeit intézte.14 ált.iskola volt akkor (most is, nem hallottam, hogy megszűntek volna). Ismertem mindegyiknek az igazgatóját, rajtuk(is) múlott, hogy a diákok hogy viselkednek.
Az meg, hogy vigyázzba áll valaki, nem jelenti azt, hogy haptákba kell vágnia magát.

Arthamyr 2018.05.09. 15:43:38

@LepesMez: Az emberek a társadalomban nem egyenrangúak, legfeljebb formálisan. Az igazgató sem egyenrangú a diákkal, főleg nem az iskolán belül, az csak egy dolog, hogy az iskolák többségében ezt nem kell az általad leírt módon formálisan is jelezni.

Arthamyr 2018.05.09. 15:44:26

@London2009: Ha tovább olvastam volna, nem írtam volna az előző hozzászólásom. :)
+1

Dikusz 2018.05.09. 16:02:17

@London2009: Igazad van.
Az iskolában kellene, hogy legyen hierarchia, hogy megadják a tanároknak a gyerekek az elvárható tiszteletet. Annyit, nem többet.
Viszont manapság itthon ha egy pedagógus figyelmezteti a gyereket valamiért, van olyan szülő, aki bemegy az iskolába, és megveri a tanárt, vagy a gyerek kezd verekedni.

London2009 2018.05.09. 16:10:32

@Dikusz: Anyamnak van erre egy elmelete. Szerinte akkor kezdett a magyar tarsadalmi szemleletben sok dolog elromlani, amikor az osztalytermekben megszuntettek a katedrat es levetettek a kopenyt a tanarokrol es a gyerekekrol egyarant…
De sok ilyen elmelete van am! A masik egyik altalam kedvelt elmelete az, hoooogy a “magyar tarsadalmi szemleletben akkor kezdett vegervenyesen elromlani minden”, amikor az emberek a vetemenyes es gyumolcsfak helyett tujakat kezdtek el ultetni…
Majd alkalom adtan meg irok parat. Mondtam mar neki, hogy ki kellene adni a memoarjait. :D

Dikusz 2018.05.09. 16:15:56

@London2009: Alkalomadtán tényleg írhatnál:)
Vedd rá, hogy írjon könyvet, én is szeretek olvasni valódi történeteket.

Arthamyr 2018.05.09. 16:25:34

@Dikusz: Erre azért nem lenne olyan nehéz megoldást találni, ha bárki (aki a társadalmi hierarchiában jelentős helyen van :)) is akarna.
Viszonylag friss hír, Írországból, ha már volt róla szó:
www.independent.ie/irish-news/news/gang-of-20-youths-wearing-balaclavas-storm-dart-with-knives-and-blocks-of-wood-36889670.html
Itt tart ma a modern társadalom, ezt okozza a kurvanagy önérzet, meg annak az illúziója, hogy mindenkinek joga van mindenhez, és mindenki egyenrangú.

savanya jóska 2018.05.09. 16:30:05

@London2009: Mutter Rooswelt elnokot szidta mindig :-)

London2009 2018.05.09. 16:34:14

@Arthamyr: @Dikusz: Na jo, akkor itt van egy ujabb ideillo elmelet. Mikor irta anyam a masodik szakdogajat szociologiabol, akkor sok problemas csalad gyerekevel keszitett esettanulmanyt, analizist stb. No es erre keszulven megkerdezte a szociologia professzort, az abszolut atyauristent ott a tanszeken, hogy mi lenne a cigany kerdes, problemara a megoldas, mit gondol a professzor ur, arulja el. Mondta anyamnak, hogy emlekszik jol ra, mert mindig az elso sorban ult a szep labaval, igy elmondja neki a megoldast, de csak neki, mert olyan szep laba van. :D
Azt mondta, hogy a Hortobagyon el kell keriteni egy nagy teruletet es oda kell terelni az osszes balhes arcot. Adni kell nekik vegtelen mennyisegu palinkat es Gillette penget. Heteken belul meg fog szunni a problema.
Ez volt a szoc. prof. a 80-as evek Magyarorszagan… Ezen persze nem tudom, hogy igy 40 ev elteltevel sirjak e vagy nevessek…csak gondoltam elmeselem...: )

London2009 2018.05.09. 16:51:27

@Arthamyr: wow. "unprecedented graffitti attack". Szep.
Termeszetesen kovetkezmenye nem lesz, meg ha elfognak oket, akkor sem. Ld. a kocsi ellopasos tortenetet. There is not enough forensic evidence to link them to the crime...
Igy konnyu! Lehet, hogy holnap huligannak allok! Elvegre, miert is ne?

Arthamyr 2018.05.09. 17:11:05

@London2009: Én is attól tartok, hogy semmit nem fognak velük csinálni. Meg az egy dolog, hogy graffitiznek.
De késekkel/botokkal felfegyverkezve, és egy élő gang brawl-t is odaraknak. Így kb. az egyetlen, akinek esélye lett volna őket megállítani, az egy fegyveres biztonsági őr (egy olyan országban ez biztos gyakori, ahol a rendőrnél sincs mindig fegyver), viszont ha az teszem azt közéjük lő párat, nem hinném, hogy jól jön ki a dologból, valószínű ő kapja meg azt, amit ezeknek a rohadt huligánoknak kellene. :/

London2009 2018.05.09. 17:13:22

@Arthamyr: latod, Londonban ezt is milyen jol megoldjak egymas kozott a gangek. : )

Csodabogár 2018.05.09. 17:50:58

@Golf2: Ha dolgoztál itthon és később nyugdíjba mész külföldön, akkor az itthoni nyugdíjadat utalják oda ahol vagy. Nem egy ilyet ismerek. Ez fordítva is érvényes a kinti nyugdíjadat is utalják haza ha itthon vagy.

Csodabogár 2018.05.09. 17:54:16

@Dikusz: Nem tudom, de orvos hiány van, különösen háziorvosokból. A kórházi orvosok nagy része maszekol valahol. Az u.n. privát klinikákon mind olyanok dolgoznak, akik főállásban valahol vannak, vagy nyugdíjasok.

Csodabogár 2018.05.09. 17:56:14

@London2009: Igen, ilyesmikkel tették tönkre a kis lelkünket.:-)))

Csodabogár 2018.05.09. 18:01:17

@London2009: +1
Ettől a mindenki egyenlő dologtól, agymenést kapok. A történelem már számtalanszor bebizonyította, hogy nem egy megvalósítható model.
Manapság már senki nem ismeri az Ember tragédiája falanszter jelenetét?

Taxomükke (UK) 2018.05.09. 18:04:11

@London2009: "... van dohanyzo terasz a diakoknak"
Óóóbazmeg.........

Golf2 2018.05.09. 18:21:09

@Csodabogár: hajára kenheti a magyar nyugdíjat.

2018.05.09. 18:46:05

Hahha ez a hierarchiarol folyo beszelgetes tokeletes lenyomata a beteg magyar mentalitasnak, es hogy miert lehet kiskiraly egy polgarmester vagy egy allami ceg magas beosztasu embere (meg akkor is ha tok hulyek)

Az iskolai rendet meg lehet oldani tekintelyelv nelkul is, mint ahogy az usa jobb varosaiban meg is oldjak.

Meg beszelni is alig tudott a fiam, az oviban mar a kooperaciot, masokra figyelest, masok megerteset toljak szinte minden jatekban. Nem kell keresni az alkalmat, mert egy 3 eves napi 50-szer kerul konfliktusba massal, csak itt leuvoltes helyett vegigbeszelik.

Kindergartenben szamolni meg olvasni a legfontosabb? Nem, respect-ready to listen a tema, a negyedeves bizonyitvanyban a kategoriak fele errol szol.

Persze, szerepkor szerint nem egyenloek az emberek, a tanar/fonok (jo esetben a kepzettsege/tapasztalata) miatt donthet dolgokban, es ove a vegso szo - de ez nem jelenti azt, hogy mint ember magasabb rangu, es foleg nem azt, hogy ezt indokolatlan ceremoniakon keresztul kimutassa.

2018.05.09. 18:48:58

@London2009: "elvegre miert is ne"

Mert nem vagy szar ember, aki csak rombolason keresztul tud boldogulni? :)

London2009 2018.05.09. 18:55:57

@LepesMez: oh, nem tudom, ezzel nem ertek teljesen egyet.
A beteg magyar mentalitasbol nekem is kijutott, de itt most szerintem mi elbeszelunk egymas mellett es most rohanok, nincs idom leirni pontosan amire gondolok, ugyhogy majd maskor folytathatjuk, ha gondolod.

London2009 2018.05.09. 18:57:06

@LepesMez: ma epp verik a hazunk falan a vakolatot. Irto jo erzes volt nezni reggel ahogy verik szet az egeszet. :D
Azt hiszem ez lehet az elfojtott agresszio bennem, majd atgondolom az eletemet... :D

kardio1 2018.05.10. 21:00:32

HA !
A homogén társadalomból miért is következik a pocsék gazdasági teljesítmény ?

2018.05.10. 21:49:59

@kardio1: Abbol nem kovetkezik, abbol kovetkezik, ha egy tarsadalom nem kepes kitermelni a szukseges munkaerot, es kozben elutasitja a munkaero importot. Tetezi a bajt, hogy az elutasitas mogott sokszor valami idiota indok vagy szandek all, ami meg annak a jele, hogy emberek idiota gondolkodassal vagy szandekkal hozzak az orszag szamara a donteseket.

Na ebbol adodik hosszubtavon a gazdasagi hanyatlas

kardio1 2018.05.10. 22:53:34

@LepesMez:
HA szó szerint azt írta, ezért is kérdeztem rá. Másfelől a bevándorlás addig jó, amíg a fogadó társadalom integrálni tudja az -egyébként integrálódni is akaró- érkezőket. Ha ez nem így történik, akkor annak az országnak maximum a neve marad a régi, így hiába prosperál esetleg, az eredeti népesség nem élvezi ennek gyümölcsét.

2018.05.11. 04:50:17

@kardio1: ezzel egyet tudok erteni

2018.05.11. 15:03:22

@kardio1: Ilyenkor mindig az jut eszembe, hogy szerencsétlen avarok , hogy megszívták a szittya magyar (magor) törzseket .... Szóval, akkor, hogyisvanez? Ha a te népcsoportopd a nyerő, akkor fasza a migráns státusz, ha meg a nemiszerv másik oldala van képben, akkor hú-baszd-meg! ??? Vagyhogy?

2018.05.11. 18:00:52

@Pink Petsch: Ha te pakolgatod a szomszed nojet, akkor a balek szomszed miert hanyagolta el, ha a szomszed pakolgatja a tied, akkor meg a ribanc miert nem becsul teged. Az ember mindig a sajat szempontjabol nezi. Globalisan nezva az volna a jo, hogy a javaid nagyreszet a vilag csoro helyeira osztjak csokkentve az egyenlotlenseget, de gondolom meg tudnad magyarazni, miert nem akarsz emiatt 85%-os adot fizetni

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása