oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2018. április 22. 06:30,  Brazíliától a Nyugati aluljáróig 7 komment

2018. április 22. 06:30 Határátkelő

Brazíliától a Nyugati aluljáróig

Brazília, Marokkó és Ghána mai úticéljaink, és a témák legalább olyan változatosak lesznek, mint a helyszínek. Ami valahol összeköti őket, az a félelem legyőzése és persze az, hogy elég ritkán járunk ilyen helyeken.

brazilia_copacabana.jpg

Határátkelőként az egyik legfontosabb dolog az ismeretlentől, a szokatlantól való félelem (mint alapvető emberi tulajdonság) legyőzése. Valami ilyesmin ment át a Vargabetűk blog szerzője is Brazíliában. Aztán az is kiderül majd, hogyan jön ide a Nyugati téri legendás(an lepukkant) aluljáró. 

„Amikor tavaly augusztus 31-én Budapesten felszálltam a repülőre, ami Rio de Janeiróba vitt (pontosabban ez a gép csak Lisszabonba vitt, és egy onnan induló járattal utaztam tovább Brazíliába), nagyon féltem. 

És félelem volt bennem akkor is, amikor másnap egy riói taxissal elindultam az első couchsurfing hostom címe felé a reptérről. Figyeltem a kocsiból a forgalmas autóút oldalán elnyúló városnegyedeket – vajon miféle emberek élnek itt? 

Amikor a taxis bekanyarodott a magas kerítéssel körülvett kondomíniumhoz, csak pislogtam, hogy atyaég, mi ez. Az elutazásom előtt nagyon sokan – merő jó szándékból – óva intettek Brazíliától, ki az alapján, amit a brazil ismerősei meséltek neki az országról (a brazilok szinte rettegnek a saját országukban, és ebben óriási szerepe van a médiának), ki a saját utazási élményei alapján – tényleg nem volt minden fenékig tejfel. 

Aztán persze győzött bennem a kíváncsiság – végül is nem azért keltem útra, hogy nonstop cidrizzek. 

Amikor elindultam a Copacabana strandra, és végig, miközben ott sétáltam (majd az Ipanema strandon is), folyamatosan körbe-körbe tekintgettem, hogy nincsenek-e a közelemben gyanús alakok. 

Alig mertem fényképezni, és szinte vártam, mikor tépik ki a kezeim közül egy széles taglejtéssel a telefonomat. Több embertől hallottam ugyanis, hogy a riói tolvajlások egyik leggyakoribb helyszíne a Copacabana. 

Nagyon csodálkoztam, hogy semmi mást nem láttam a beachen – pedig nagyon sasoltam –, csak jókedvű strandolókat, akik ugyanolyan hűtőtáskából szedték elő a sört, mint amilyenbe Magyarországon tesszük. 

Egyetlen gyanús alakot sem észleltem – amihez talán a bizonyos távolságonként sorakozó rendőrségi posztok is hozzájárultak. 

Amikor nem raboltak ki Rióban, egy kicsit kiengedett bennem a szorongás, és következő állomásomon, a Costa Verde-n, vagyis a Zöld-parton, az atlanti esőerdő vidékén kezdtem azt érezni, hogy talán Brazília nem olyan vészes, mint amilyennek beállítják. 

Florianópolisban – ahol az október nagy részét töltöttem, és immár dolgoztam, azaz ekkor digitális nomádként éltem – pedig felmerült bennem a remény, hogy megúszom az egész brazíliai kiruccanást kirablás nélkül. 

Itt már teljes nyugalommal járkáltam mindenfelé, ás aggodalom nélkül lefotóztam mindent, ami megkapta a szemem. Sőt, ekkorra megállapítottam, hogy a brazilok általánosságban nézve nem bűnözők – ami esetleg a híradások alapján lejöhet róluk külföldön –, hanem valójában csupa szív emberek. 

Tisztában voltam vele, hogy teljesen természetes az, hogy félek. Nincs ebben semmi rossz. A félelem evolúciós szempontból igen hasznos érzelem, és az agyunkba kódolt: évezredeken keresztül óvta attól az elődeinket, hogy fejjel menjenek a falnak, vagyis elővigyázatlanul kiszaladjanak a tisztásra, és zsákmányul ejtse őket egy vadállat; ehelyett alaposan végigpásztázták a környezetüket, mielőtt bárhova bemasíroztak volna. A félelem veszélyjelző, és evolúciósan adaptív. 

A félelem egyik – szintén velünk született – altípusa az ismeretlentől való félelem. Pontosan a fentebb említett alaphelyzet miatt: egy ismeretlen hely, helyzet vagy ember rengeteg veszélyt rejthet (és rejthetett a múltban az őseink számára). 

Amikor ismeretlen vidékre utazunk, vagy új helyre költözünk, és még nem alakítottuk ki a biztonságérzetünket, a legtöbbünkben bekapcsol valami sajátos érzés, afféle gombóc a gyomorban. 

Esetenként ez inkább a félelemmel rokon, de megesik, hogy a várakozás izgalmával. Ez teljesen normális, sőt alapjában véve egészséges (kivéve, ha olyan mértékű szorongást érzünk, ami már bénítólag hat ránk). 

Számomra van egy alapszabály: odafigyelek a félelemre, adott esetben megteszem a szükséges óvintézkedéseket, de a végső döntést a racionális elmém hozza meg. Nem szívesen engedném át a félelemnek az irányítást. (...) 

Középiskolai irodalomtanárom mondta, hogy ha az inga kileng az egyik oldalra, ki kell lengenie a másik oldalra is, mielőtt beáll középre. Az én ingám a félelem oldalától átlendült a naiv bizalom oldalára, majd végül megállapodott középütt, az éberségnél. 

Brazília sok mindenre tanított (erről lesz szó a következő bejegyzésben), ezek közül az egyik legfontosabb az, hogy éberen járjak-keljek a mindennapokban. 

Régen úgy vágtam át a Nyugati aluljárón, a mindenféle-fajta ott tengő-lengő alakok között, hogy a lábam elé szegeztem a szemem, körül se néztem, rájuk meg végképp nem. 

Amióta hazajöttem Brazíliából, ez teljesen megváltozott: úgy vágok át a Nyugati aluljárón, hogy pásztázom, mi a helyzet, mi minden zajlik éppen, aminek esetleg tudatában kell lennem. 

Úgy vágok át a Nyugati aluljárón, ahogy a brazíliai nagyvárosokban jártam-keltem – és szerintem pontosan így kell. Olyannak látom a Nyugati aluljárót, mint Brazília egy-két nem annyira bizalomgerjesztő helyét, ahol azért többnyire megúszom baj nélkül, meg ahol alapvetően jelen van a rendőrség, és remélhetőleg nem akkor fog hiányozni onnan, amikor egy necces alak keresztezi az utamat. És az igazság az, hogy a Nyugati aluljáró – pontosan ilyen.” 

A teljes, nagyon érdekes posztot itt találjátok.

Az erőszak nem valláshoz köthető 

Szavíra egy halászváros Marokkó déli részén. Hogy miért költözik pont ide egy magyar nő? Nos, Eszter története (amit a mindenkilaci oldal osztott meg) nagyon nem hétköznapi.

marokko_szavira.jpg

„Először két évvel ezelőtt, az egyik barátnőmmel jöttünk egy kéthetes nyaralásra. Mindkettőnknek ez volt az első alkalom az afrikai kontinensen. Olyan sokkot kaptunk, hogy egy napig nem tudtunk megszólalni. 

Marrákesben bolyongtunk a bőröndjeinkkel, nem találtuk a szállásunkat, vadidegen emberek kalauzoltak minket egyre kihaltabb és szűkebb sikátorokon át. A szállásunk persze a legolcsóbb volt, szó szerint a vécé felett volt a zuhanyrózsa. 

Az első sokk elmúltával Eszter beleszeretett az országba, ahol rendszeres vendég lett. Aztán egyszer csak arra gondolt, mi lenne, ha… 

Ültem az egyik kávézó teraszán itt Szavírában, ittam a mentateám, néztem a naplementét, és arra gondoltam, hogy tudnék itt élni. (…) A fehér bőrömmel, kék szememmel, szőke hajammal és a nagy fenekemmel itt én vagyok a Gina Lollobrigida. Imádnak a helyiek, én meg imádom őket. Itt a vékony lányoknak komoly gondot jelent elkelni. 

Nekem itt turistaként egyébként is „mindent” szabad. Nem fognak rám szólni, ha nekiállok megenni a szendvicsemet egy kávézóban, és nem fognak megszólni azért, mert nem hordok kendőt. Egyébként sok helyi lány sem hord kendőt, sokan pedig mindenféle külső kényszer nélkül, saját akaratukból hordják. (…) 

Akkor sem kellene felvennem a muszlim vallást, ha férjhez mennék egy helyihez, nemhogy akkor, ha ők jönnek Európába. Az erőszak pedig nem valláshoz köthető. A primitívség (EQ teljes hiánya), mindenhol agresszióba torkollik. 

Az egyik marokkói ismerősöm azt mondta, a terrorizmust itt az egyik legszigorúbban büntetik. Ha elkapnak, hogy valamilyen terrorcselekmény előkészítésében veszel részt, akkor bezárnak egy cellába, és amíg élsz, ott ülsz, senki nem látogathat. 

Állítólag minden mecsetben van egy ember, aki a hívőket figyeli. Ha valaki ott van minden imán percre pontosan, akkor az már gyanús. Ha azt sejtik, hogy radikalizálódsz, figyelni kezdenek. (…) 

A fiatalok Európába vágynak. Őket is dühíti a szegénység, és mondják is sokszor, hogy itt minden szar. Nem hiszik el nekem, hogy hiába könnyebb az EU-ban anyagilag, érzelmileg mégis sokkal sivárabb. 

Itt elképzelhetetlen, hogy ha az egyiknek van, a másiknak ne adjon. Olyan nincsen, hogy egy marokkói ne osztaná meg veled mindenét. És nem számolgatják, hogy én mennyit adtam és a másik mennyit adott. El sem indul a fejükben ez a gondolat. 

Itt közösen, kézzel esznek egy tányérból, a kenyeret is apró darabokra tépik és elosztják egymás közt. Azt hiszem ez mindig is így volt: a gazdagok mindenüket féltik, a szegények mindenüket megosztják.” 

A teljes posztért ide kattintsatok!

Pillantás egy ghánai falu életébe 

Vajon hogyan néz ki egy olyan afrikai „falu”, ahol a világ minden tájáról érkezett (köztük magyar) szakemberek élnek és dolgoznak? A Mayree blog beszámolójából kiderül.

ghana_falu.jpg

„Lassan világosodik, ráértem volna még maradni, de a reggeli is beleszámítódott az ébresztésbe, amit ma kihagytam, illetve a meeting után szoktam újabban a kínaiba kocogni kis lángosért (hey, ha tejföl is lenne... kis sok reszelt sajttal... álmodozom). 

Föltűnnek az első vízhordók, fejükön a zacskós vizes kötegekkel: fél literes nylon zacskókban víz, 10 liter zsugorfóliázva, lehűtve. Csak feltépi az ember és már öntheti is az arcába, ügyes. Lassan eltűnnek a baoab fa irányába, ott parkolnak a kocsik, gondolom én. 

Aztán gyűlik a nép, a részlegek fölállnak a számukra kijelölt helyekre. A geodézia most távol, csak pár srác ácsorog a permit team mellett, ők azok, akik a táborban dolgoznak: a jelzőzászlókat készítik. 

Valaki kilép, önként, vagy önkéntesnek kiválasztva és valami aktuális témáról beszél, ma a kígyókról és a velük történő találkozás esetén alkalmazandó teendőkről van nagyba' szó. 

A lényeg, futni nem érdemes, mert úgyis utolér, ha akar, csak annyit érünk el azzal ha rohanunk, hogy fáradtan és lihegve halunk meg. Az meg kinek hiányzik? 

Persze nem ilyen vészes a helyzet, az ember nem igazán célszemély egy kígyónak, már ha az evés a szempont. Azért jobb a békesség, elvégre az ember is képes ölni, akár jóllakottan is, mint tudjuk. (...) 

Elindulok a baobab, vagy majomkenyérfa felé. A terület egyengetésekor föl sem merült az, hogy elpusztítsák, így hát körülkerítve maradt a helyén, innen néz minket, vagy helyesebb azt mondani, hogy érez bennünket, hiszen nincs szeme. Ezért aztán mindent lát... (...) 

Innen csak egy ugrás a műhelyek sora, ahol a kocsik, traktorok és egyéb felszerelés karbantartása folyik, van itt autószerelő műhely, kábel és geofon javító, gumis részleg, tudnak hegeszteni, fúrni, faragni, bukfencezni. (...) 

A többség ugye sátrazik, de akad itt azért szép számmal panellakó is. A járdák nem a fényűzést szolgálják, hamarosan nyakunkon az esős évszak, sár és sár, valamint még több sár lesz mindenütt. 

Azt még nem tudom elképzelni, hogy miután befejeződik a mérés és visszaadjuk a területet a tulajdonosának, az mit fog kezdeni a járdahálózattal, terekkel és egyéb lebetonozott létesítménnyel... talán valami Holiday Inn szerűséget tudnék elképzelni. Vagy buszpályaudvart. Esetleg űrkikötőt. (...) 

Persze van rengeteg iroda, üzemanyag töltő, őrség, parkoló, sőt még egy jól berendezett klinika is, de utóbbi már a Kórház a város szélén-sorozat része. Azért elgondolkodtató, hogy a doki jelentése szerint két hete még csak 1 maláriásunk volt, a vasárnapi statisztika már 4-et mutatott. Eddig egyetlen szúnyogot láttam, az is jobbnak látta eltűnni, mert egy hete semmi. Majd az esős évszakban, mondogatják a helyiek. 

Ha valaki tudja, akkor ők tuti, én mindenesetre magamra cipzárazom az ágyon a moszkitó hálót éjszakánként, ha már a gyóccert nem szedem. 

Az ördög nem alszik, én igen.” 

A teljes posztért rengeteg szuper képpel ide kattints.

A nap idézete 

„Ha elmegyek, meg mindenki, akinek ereje, tudása és kapacitása lenne változásokat elérni, akkor nem lesznek változások, itt marad az ország ebek harmincadjára azoknak, akiknek különben nagy szükségük lenne a mi segítségünkre, hogy ne kelljen félniük nem létező ellenségektől.” A teljes írást itt találod.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: blogajánló Brazília Ghána Marokkó

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr3713853346

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gabors 2018.04.22. 06:58:05

jo reggelt... megyek aludni majd holnap elolvasom a posztot

Golf2 2018.04.22. 08:14:49

Braziliában napokig félni,jól megtanította a kormány a magyart rettegni...Brazília álomhely.

gabors 2018.04.22. 19:48:37

2 poszt from HA-tol az index2-on .... megsincs csak 3 kommnet :-(

valszeg mindenkire atragadt a retteges brazilbol

Shaktee 2018.04.22. 22:53:05

@Golf2: brazilok a nyugatiban.

Hari Seldon 2 2018.04.22. 23:42:14

@gabors:
Szerintem sokan a második posztnál kiszálltak, annyira kritikán aluli közhelyesen idealista. - a szegények adnak a kevésbõl, a gazdag félti a pénzét. - nagyon gáz.
Akkor miért a nyugati államok az egyfõre esõen a legnagyobb adakozók, és miért nem a marokkóiak, meg törökök? Például.

Meg hogy a nyugaton érzelmi sivárság... - ezt ki írta? Egy 15 éves EMO-s? Bezzeg Marokkóban, ahol à helyi hapsik meg akarnak maguknak fogni egy "európai útlevelest" , akkor persze hogy van kedvesség.

gabors 2018.04.23. 00:43:21

@Hari Seldon 2: "Meg hogy a nyugaton érzelmi sivárság..."

igen ez nekem is kiutotte a biztositekot egy par masodpercre de hulyek voltak vannak es lesznek is

majd ha kajakra "megtetszik" valamelyik nem erzelmi sivarnak a szoke haju kekeszemu nagyseggu leany akkor majd hallunk a sivarsagrol ... gondolom...

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása