„Felégettem magam mögött minden hidat és örülök, hogy a hidak felégtek.” Faludy Györgynek ezzel az idézetével küldte el történetét Péter, akinek pár hete már egyik vasárnap ajánlottam egy vlogját, most pedig kérésemre megírta történetét is. Lesz benne sok érdekes fordulat és tanulság, szóval vágjunk is bele!

„Körtélyesi Péter vagyok, ez pedig a MEGHOLLANDULOK c. műsor a you…. Hoppsza! Itt még nem tartunk. 

Kezdjük az elején. 1979-ben láttam meg a napvilágot, de ezzel a lendülettel előre is szaladunk 2011-ig. Ugyanis ebben az évben, (azon kívül, hogy elkezdték a Loving Vincent című animációs film munkálatait) elhatároztam az akkori párommal, Dórival, hogy elköltözünk Magyarországról. 

Dórinak megszűnt a munkája, míg nekem a saját cégünk vezetésébe zsibbadt el az agyam. Elegem volt az Állam bácsi követeléseiből és abból a gondolkodásmódból, amivel a magyar emberek sokaságánál találkoztam. 

Volt lehetőségem a szembesüléssel, mert hat éven keresztül, naponta 20-120 embernek tartottam egészségügyi és életmódviteli előadásokat. Minden szinten a negatív hozzáállás, csőlátás és mindenféle igénynek hiánya az őket körülvevő világnak a megismerésére. 

A cég felszámolásra, a bútoraink a jófogásra, a boldogságunk az egekbe került. 

Ausztria helyett Hollandia 

Rögtön a csúcsra hágtunk a kis Suzuki Swiftünkkel! 2700 méter magasan az ausztriai Alpokba mentünk, egy hüttében kaptunk lehetőséget, de a helyszínen kiderült, hogy számomra mégsem tudtak munkát biztositani. 

Így megbeszéltük Dórival, hogy én továbbmegyek Hollandiába és Ő majd utánam jön. Így eset, hogy „a mi autónk” az Alpok csúcsai közül egészen Hollandia lapos földjeinek ölébe vitt. 

Helvoirt-ban várt a „cégesház” egyik szobájának egyik ágya… már ha lett volna ágy. :D 

Alapvetően egy szép családi ház volt kívülről és belülről is, de sajnos nem állt neki jól az „igénytelen magyar munkásember” style. Több sör folyt a házban, mint felmosóvíz, több fehér por ment az orrba, mint a mosogató szivacsra. 

14-16 ember között voltam én a lázadó, aki nem akart becsatlakozni a délutáni sörözgetésbe, aminek álltalában berúgás lett a vége. Nem akartam coffe shopokba járni, nem akartam kokainozni, nem akartam a kelleténél jobban elbarmolni az életem. 

A coffeshop kaland 

Coffeshopba egyszer ültem be, mert csupán nekem volt autóm a házba, így lettem én a Magyar Jason Statham, csak hajjal és némi túlsúllyal. 

Hiába nem csatlakoztam a ramazúriba, hiába keltem ki magamból olykor, hogy miért nem lehet takarítani a házba és alapvetően mindenkivel csak a kötelező kapcsolattartásig mentem el, bár idegesítette a lakokat, de nem kötött belém senki. 

Nem, nem a fizikai megjelenésem, se nem az életfelfogásom generálta tisztelet véget hagytak békén, csupán kellett nekik egy sofőr, aki a „kiviszel a boltba?”, „Peti, be kellene menni egy kis cuccért”, „Reptér? kiviszel?” szituációkban aranyat ért. 

A coffeshopos sztorit befejezve: meg nem nevezett két lakótársam/kollegámmal ültem be, akik „sütizni” és szívni vágytak. Ők a szokásost, én eszpresszót habbal, Coke Zerót és elnézést kértem, amiért nem fogyasztok marihuánát. 

Dumálgattunk, közben fogyasztottuk, amit fogyasztottunk. A Coffeshop tele volt emberekkel, mindenki bőszen szívta a zöldet, hát én is rágyújtottam egy Lucky Strike-ra. 

Kettőt nem tudtam beleszívni, amikor rohant felém a pincérnő és határozottan utasított, hogy azonnal nyomjam el a cigit, mert ezzel károsítom a többieket egészségi állapotát. 

Gyorsan megkerestem a hamutálat, majd a kijáratot, elvégre mások egészségére oda kell figyelni. Így hagytam magam mögött a kb. 30 négyzetméteres termet az emberekkel, akiket nem igazán lehetett kivenni a sűrű marihuánafüstben és a coffeshopos kalandozásaimat. 

Tollból csontfűrész 

Kicsit elkalandoztam. A lényeg, az elegáns szürke öltönyömet marhavérrel dekorált vágóhídi öltözékre, a tollamat csontfűrészre cseréltem és élveztem. Jó volt a robot, jó volt, hogy a munka nem igényelte az agyamat, így volt lehetőségem fejben máshol lenni. 

Szaladgálni a múlt térdig érő füves rétjein, felfedezni elkövetett hibáim miértjeit, kigondolni a holnap céljait, új világokat kreálni a képregény-terveimhez, festménykompozíciókat megálmodni a mondanivalómhoz, és a többi és a többi. Amikor belefáradtam az agyfuttatásba, verseket szavaltam, hogy ne felejtsem őket sose el és mert élveztem. 

Így telt el hat hónap, mire Dóri megérkezett. Gyorsan találtunk neki munkát és saját különálló albérletet magunknak. Ő létrehozta a Facebookon a „Kultúra és szórakozás Hollandiában” csoportot és ennek keretein belül magyar találkozókat szervezett. 

Így a szociális életünk, bár nem volt feltétlen teljes értékű, de mégsem szenvedtünk annak teljes hiányában. Teltek az évek, nőttek az ismereteink, hízott a boldogságunk, éreztük, jó helyen vagyunk. 

Szerelemből barátság 

Pár évvel később sikerült otthagyni csöppnyi albérletünket és egy nagy családi házba költözni. Éppen festékért mentünk a hálószobához, amikor az autóban kimondtuk, amit már régóta tudtunk. Minket barátoknak teremtett az ég és nem szerelmeseknek. 

Így néhány szál cigaretta és könnycsepp után hazamentünk és a közös hálóból gardróbot csináltunk, míg a maradék két szobán megosztoztunk még másfél évig. 13 évig voltunk együtt tűzön-vízen át, de most vagyunk együtt igazán. 

Nagyon erős barátok lettünk extrák nélkül. Életünk egyik legjobb döntése volt. Ő azóta boldog párkapcsolatban él, én meg „itthon várom Gandalfot, hogy elvigyen egy utazásra, ahonnét nem biztos, hogy visszatérek”. 

Dóri időközben vállalkozó lett és ötvösnek tanul egy neves iskolában, én pedig egy takarítócégnél vagyok csoportvezető. Néhány marokkói srácot kell irányítgatnom. Szerencsémre ez a munkahely sem köt le teljesen, így van időm az önmegvalósításra. 

Rajzolok, festek, zenélni tanulok, saját tervezésű lakás design elemeket készítek, közben fotózom, illetve elindítottam a YouTube-csatornámat, aminek zászlóshajója a Meghollandulok c. sorozat. 

Ez kezdetben egy heti vlognak jelentkezett, a műsor szerkezete részről részre módosul, attól függően, milyen passzban vagyok a tervezésnél, ha éppen van terv és nem csak spontán indítom el a kamerát. 

Alapvetően Hollandiát szeretném megmutatni, úgy, ahogyan én élem meg. Szabályokat betartva, értelmesen, kulturáltan, szórakoztatóan. Én boldog vagyok itt. Remek embereket ismertem meg, és rengeteg kevésbé remeket, de őket kerülöm, mint kopasz ember a fésűt. 

„A magyar nép nem összetartó” 

Szerintem ez nem a magyarságon múlik, hanem az emberségen. Kevés barátom és nem sok ismerősöm van, de csak azért, mert válogatós lettem az évek alatt. Igényemmé vált, hogy tudatosan töltsem ki az életem, Értelemmel, Érzelemmel, Kultúrával, szórakozással. 

Na kérem, háát így lettem én olyan fajta boldog ember, aki a szakadó esőben is képes az égre nézve nevetni és örülni, hogy él. … Hűha! Lehet, hogy teljesen MEGHOLLANDULTAM? 

Ui.: 

„Felégettem magam mögött minden hidat és örülök, hogy a hidak felégtek.

Egyre többet és többet tudok és kevesebbet értek.” 

Faludy György” 

Ha nem csak olvasnál, de néznél is Pétertől, akkor irány a YouTube-csatornája!

HÍRMONDÓ 

Egy orvos vallomása hálapénzről és elvándorlásról 

A hálapénzre a politikusok és a magyar lakosság egy része egyfajta adózatlan cafeteriaként tekint, pedig ez nem más, mint „puha korrupció”. 

Kétszer annyi határátkelő szavazhat, mint négy éve 

Már alig négy hét van a jelentkezési határidő végéig, eddig már több mint 17,5 ezren vetették fel magukat a külképviseleti névjegyzékbe a külföldön dolgozók közül. Ez közel kétszer annyi, mint 2014-ben.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.