oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2018. február 26. 06:30,  Egy mesés ország a drog árnyékában 42 komment

2018. február 26. 06:30 Határátkelő

Egy mesés ország a drog árnyékában

Kolumbia tipikusan azon országok közé tartozik, melyekről általában egyetlen, és nem túl hízelgő dolog jut az emberek eszébe. Pedig a bűnözés és a kábítószer mellett ott lélegzik egy egészen fantasztikus ország – ebből ad ma ízelítőt Péter, aki nemrégiben már jelentkezett írással Dél-Amerikából. (Természetesen a fotókat most is ő küldte, köszönöm neki.)

cartagena2.jpgCartagena

„Az előző cikkemet ott fejeztem be, hogy Kolumbia minden turista számára tökéletes választás. Most az általam már felfedezett helyekről fogok írni egy kis ízelítőt, a teljesség igénye nélkül, ugyanis egy élet is kevés lenne ahhoz, hogy minden eldugott csodáját megismerhessük ennek a sokszínű országnak – szóval egyfajta kedvcsináló írás lesz. :) 

Az ideutazók nagy többsége Kolumbia fővárosába, Bogotába érkezik meg – az első meglepetés itt érheti az embert, ha arra számít, hogy egy rossz állapotú, régi reptérre jött meg: az El Dorado reptér minden igényt kielégít, Latin-Amerika egyik legnagyobb forgalmú és legmodernebb reptere, amit folyamatosan bővítenek. 

Bogotában általában az ember eltölt pár napot, ennyit érdemes is rászánni, ugyanis sok látnivalót tartogat a város és a környéke is. Egész évben 20-21 fok körüli hőmérséklet van napközben (2600 méter magasan vagyunk ugyebár), míg éjszakára 12-14 fokra süllyed. 

Bogotá nevezetességeiről most sok részletet nem mondanék – a szórakozási lehetőségek száma végtelen, remek ételeket kóstolhatunk meg, Candelaria városrésze igazán érdekes, csakúgy, mint a Bogotát keletről körbevevő hegyekről a kilátás a városra (Monserrate, Cerro de Guadalupe vagy La Calera).

Bogotától délre haladva a világ legnagyobb „páramo”-jához kirándulhatunk – Páramo de Sumapaz.

Hogy mi is az a „páramo”? Az Andokban is megtalálható terület, a még fákkal borított rész és az állandó hóhatár közötti terület (2700 métertől 4000- 5000 méterig), speciális növényzettel. 

Itt 3000 méter körüli magasságokban túrázhatunk csodálatos növényzet és lagúnák között. Mindezt Bogotától 1,5 órányi buszútra.

laguna_los_tunjos.jpgLaguna Los Tunjos

Szintén a déli irányban van a Parque Chicaque, amely egy hatalmas köderdő – 200 különböző madárfajjal (kb. 1 órára a fővárostól). 

A keleti 3400 méteres hegyeket átszelve eljuthatunk Dél-Amerika egyik legnagyobb (590 méter) vízeséséhez, a „La Chorrera”-hoz – köderdőkön és egy kisebb vízesés mellett vezet az utunk („El Chiflón”).

el_chiflon.JPGEl Chiflón

Észak fele elhagyva a várost eljuthatunk Zipaquirá híres sókatedrálisába vagy a gyönyörű koloniális falvak egyikébe (Villa de Leyva, Mongui) esetleg a 3000 méter magasan fekvő Tota tóhoz.

Nyugatra haladva pedig alig 1 órára kellemes, meleg klímában lehet részünk (napközben 27 fok, La Vega környéke) és mindenféle trópusi terméket ismerhetünk meg testközelből (papaya, maracuya, mango, guayaba, avokádó, banán, guanabana, kávé stb.).

Ugye érdemes elidőzni Bogotában és a környékén pár napot?

Ezután habitusunktól függ, hogy merre folytatjuk az utunkat – észak felé Santander és Boyacá megye olyan csodákkal bír (kb. 5-9 óra buszút Bogotából), mint a turisták által alig ismert Quebrada las Gachas (Santander) vagy El Cocuy Nemzeti Park (PNN El Cocuy) – az előbbi kristálytiszta folyókban kialakult „természetes jacuzzik” miatt érdekes, míg az utóbbi több, mint egy tucat 5000 méter feletti csúccsal vár minket.

pnn_el_cocuy2.jpgPNN El Cocuy

Aki nem annyira kirándulós, az Bogotából a Karib-térség felé veheti az irányt repülővel (naponta sok közvetlen járat van Cartagenába és Santa Martába is, kifejezetten jó áron). 

Cartagena Kolumbia legszebb városa, hangulatos történelmi belvárossal, a Karib-tengerrel és az egész évben 35 fok körüli hőséggel. Cartagenától 1,5 órára van az „Islas del Rosario”, amelyek apró érintetlen szigetek a tengerben.

playa_blanca.jpgPlaya Blanca

Santa Marta városa nem olyan, mint Cartagena (kb. 4 óra buszútra egymástól), de a tengerpartjai elképesztőek – nem mellesleg a Tayrona Nemzeti Park, illetve „Ciudad Perdida” („ Elveszett város” – 5 napos túráról van itt szó a dzsungelben) pár kilométerre található innen, de itt inkább beszéljenek a képek. :)

Cartagenából / Santa Martából Medellín felé vehetjük az irányt, ami jelen pillanatban a startup cégek „fővárosa” Dél-Amerikában. Klímája nagyon kellemes, egész évben 25-26 fok van, és a „paisak” (a régió lakóit hívják így) még az alapvetően nagyon kedves kolumbiaiakon is sokszor túltesznek kedvességben. 

Innen az utunk vezethet tovább az „Eje Cafetero” vidékére (busszal kb 6 óra Medellínből) – azaz a híres kolumbiai kávé „gócpontjához”! Salento és Finlandia falucskája gyönyörű, klímája kellemes és kávéültetvényeik/kávéjuk külön élményszámba megy.

Innen Caliba is vezethet az utunk, a salsa és a party kolumbiai fővárosa. San Andrés fantasztikus szigete (150 kilométerre Nicaragua partjaitól) egy 2 órás repülőúttal könnyedén megközelíthető Caliból (vagy Medellínből/Bogotából).

san_andres_road.jpgSan Andrés

És igen a listát bővíthetném... nem említettem még a Csendes-óceáni partvidéket (dzsungel, dzsungel és dzsungel, érintetlen partszakaszokkal és bálnákkal) vagy az Amazonast vagy a Tatacoa sivatagot – és még sok minden mást sem. 

Hogy miért? Mert én sem jártam ezeken a helyeken… még. :) És amúgy is Kolumbiában minden kilométeren akad valami csoda, aminek a létezéséről még a helyiek sem tudnak sokszor. Szóval ezért kezdtem így: itt minden turista megtalálja a számításait, és nem mellékesen remek áron!” 

Ha érdekel Kolumbia, látogass el Péter oldalára!

HÍRMONDÓ 

Rekordszámú határátkelő megy szavazni áprilisban 

Soha ennyien nem vetették még fel magukat a külképviseleti névjegyzékbe, négy éve a választások előtt ugyanennyi idővel csak fele ennyien döntöttek a voksolás mellett. 

„Elegünk lett, lépnünk kellett” 

„A munkakeresés keservesen telt, az álmomat egyből fel kellett hagynom, hogy villanyszerelőként dolgozzak. Egy helyi raktárban kezdtem dolgozni. 12 órás műszak, három nap munka, három szabad. Gyötrelem volt. Kb. fél évig húztam, mire meglettek a papírjaim a szakmához, és találtam villanyszerelő állást. 

Csak rossz hír jutott a Nagy-Britanniában élőknek 

A szigetországban két éve nem volt olyan sok munkanélküli, mint tavaly év végén. Ha ez nem lenne elég, a bérek is alig növekedtek, a hír hallatán pedig esett az angol font. Hát kijut a jóból. 

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével. 

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Kolumbia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr9713697626

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Golf2 2018.02.26. 07:39:37

Gyönyörű ország,kár érte a drog miatt.

Ginix 2018.02.26. 11:22:00

@Golf2: már sokat javult a helyzet az elmùlt 20-30 évben. Turistaként teljesen biztonságos, ha betartjuk az íratlan szabályokat, az ország csodaszép, az emberek meg annyira kedvesek, h itt visszakapja mindenki az emberiségbe vetett hitét (már aki elvesztette). A drogközpont szerepe mára Mexikóba tolódott.

SzZoole 2018.02.26. 13:15:58

Hemel Hempstead, -1 fok, havazik, erős szél, a hajam már kocolodik :-)⛈

tanato 2018.02.26. 13:21:09

Most perpill Kolumbia menekült célországgá vált.

hirtv.hu/video/200839

wrstjnethn 2018.02.26. 14:12:17

@Ginix: "...teljesen biztonságos, ha betartjuk az íratlan szabályokat" Köszi, ezt bármire lehet mondani. Szíria is biztonságos, mivel az első íratlan szabály az az, hogy nem megyünk oda.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2018.02.26. 14:15:00

@Zoole Reloaded: pikcsör? Itt világvégével riogatják a népeket, de eddig csak két elhanyagolható hópelyhet láttam. Hármat.

Golf2 2018.02.26. 15:18:23

@Ginix: Pillangó is odaszökött aztán Venezuelát választotta a 30as években.

P.Elliot 2018.02.26. 15:19:38

Egy dolog feltunt a kepeken, az hogy milyen tiszta. Az utcak a furdohely, sehol eldobott papir, szel vitte-hozta dolgok, bamulatos.
Maris megtetszett.
A kozbiztonsaggal mindig az a helyzet hogy ha az ember belekeveredik valamibe akkor rossz idoben, rossz helyen jart es kesz.
Azert azt nem hiszem hogy olyan biztonsagos lenne de mondom, nagyon tetszik hogy az emberek adnak a rendre...

Olliék 2018.02.26. 15:24:25

Csodás képek. De én túl sok részt láttam a natgeon a bekaszlizva külföldön sorozatból.

P.Elliot 2018.02.26. 15:25:17

@Golf2: Na, a 30-as evekben lehetett csak igazan ketes! Nem mindenre emlekszem vissza konyvbol mert meg odahaza olvastam de Pillangot nem rettentettek meg a ketes korulmenyek sem, benne volt mindenben.
Az egyebkent meglepett hogy / mivel valos szemelyrol van szo /nem fiktiv/ hogy kesobb megnosult, normalis eletet elt, valami ejjeli szorakozohelyet mukodtetett vagy rosszul emlekszem?
Szerinted elkovette azt a gyilkossagot amiert leultettek es szamuztek az orszagbol? Valahogy olyan szepen irta le hogy azt mondanam hogy nem.
Masreszt meg kesobb olyan veszedelmes dolgai voltak hogy ugy erzem hogy de igen, nem tartozott a tartozkodo emberek koze ilyen teren sem..

Golf2 2018.02.26. 15:32:38

@P.Elliot: Kedvencem, filmen is steve mc quinn-el.Szerintem ártatlan volt.Igazi vagány francia.

P.Elliot 2018.02.26. 15:51:23

@Golf2: Nezd csak, meg sosem lattam filmen pedig szoktak adni a teveben, mindig ugy vettem hogy ferfi film, nem erdekel, mint ahogy a westernek sem.
Most hogy mondod, meg fogom nezni....
Lehet hogy valoban nem o csinalta a balhet, egy fiatal forrofeju vagany volt...szerettem a konyvet, olyan jol volt megirva.

Golf2 2018.02.26. 15:55:56

@P.Elliot: you tube-on fenn van még az eredeti forgatás is Dustin Hoffmannal 1973.Papillon.

ppscudetto · yourcolombia.com 2018.02.26. 16:00:26

@Golf2: a drog kerdes itt nagy erdekes: konkretan kevesebbszer fut bele az ember, mint Budapesten. Okok? 99%-a drognak megy az USA-ba es Europaba, ezert a belfoldi fogyasztas nem brutalisan magas, ha tippelnem kellene aranyaiban otthoni aranyszamot kell elkepzelni. Ahol a drogot termesztik, oda meg ha akarna se tudna bemenni az ember (a dzsunegelek melyen) - es hozzateszem, Kolumbia mar Peru es Bolivia mogott van az exportban - csak hat Kolumbianak volt egy escobarja, mig a tobbi orszagnak nem.

ppscudetto · yourcolombia.com 2018.02.26. 16:07:36

@P.Elliot: Kettos a dolog, vannak tenyleg nagyon szepen rendben tartott reszek es sajnos piszkosabbak is. De alapvetoen a latin-amerikai orszagok kozott valoban a tisztabbak kozott mondanam :-)

ppscudetto · yourcolombia.com 2018.02.26. 16:12:36

@wrstjnethn: igen ez az elso szabaly, igy ugy tudunk itelkezni, hogy nincs is mirol, mert 0 tapasztalatunk van :-) betartani a szabalyokat annyit jelent, hogy nem megyunk be a helyi "8. kerbe" (amibol itt tobb van), illetve nem viselunk latvanyosan draga ekszereket, orakat stb. Szerintem ezzel a felfogassal Parizsba se menjunk soha, mert sok terrorcselekmeny volt az utobbi evekben, sot az USA-ba sem, mert havonta van ott is sajnos meszarlas. Rossz felfogas, de ez az en velemenyem, es ha nem jossz soha Latin-Amerikába, valószínűleg nem fognak a helyiek krokodilkönnyeket hullajtani :-) Udv

Golf2 2018.02.26. 16:28:19

@ppscudetto: Régebben elég rossz híre volt most Mexikóban pörög a drog állítólag. Milyen a kormány hagyja élni a kisembereket is? Nincs olyan veszély mint Venezuelában?

SzZoole 2018.02.26. 16:48:18

@kisrumpf: hát a hó helyzet olyan mint a mesében, hol volt hol nem volt :))

Szakaszosan esik, vagy épp a nap süt, de nem marad meg.

Miről szeretnél képet, az összekocolt hajamrol, az nem fog menni :))

De itt van egy ahogy szakad

p.coldline.hu/2018/02/26/2776228-20180226-WurrRt.jpg

P.Elliot 2018.02.26. 17:00:18

@Golf2: Koszi, majd megnezem...

Dikusz 2018.02.26. 17:18:20

@Zoole Reloaded: Azért ha mégis készül kép az összekócolt hajadról, kérek egy fotót:)))

Dikusz 2018.02.26. 17:19:18

@kisrumpf: Azért olyan sűrűn azért még nem esik a hó, ha még meg is tudod számolni:)

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2018.02.26. 17:24:46

@Zoole Reloaded: koszi.

@Dikusz: meg szamolhato. Mutatoba leesik ket harom szem, aztan semmi. Vigyazzban allva varja az orszag, hogy essen, de még semmi sincs. En meg csak ugatok, orulet, azt hittem, jobban leszek mar. Munka is lenne..

ppscudetto · yourcolombia.com 2018.02.26. 17:26:31

@Golf2: Kolumbia nagyon fejlodik az utobbi idoben es rengeteg lehetoseg is van ugy gondolom. A kozvelemeny politikaban nagyon megosztott, most lesznek a valasztasok (marcius) es megjosolhatatlan egyelore a kimenetele. En ugy gondolom, hogy a venezuealai politikai helyzet nagyon egyedi, szinte megismetelhetetlen. De a kolumbiakban (es a tobbi latin orszagban is) benne van a felsz, hogy mi lesz ha jon egy olyan politikus, mint maduro..de most nem errol van szo jelenleg :-)

Dikusz 2018.02.26. 18:26:02

@kisrumpf: Elképzelem, ahogy vigyázzban áll mindenki, és várja a havazást :)

A köhögés engem is elkapott, három napja ugatok, már fáj a pájslim.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2018.02.26. 18:29:16

@Dikusz: nezesd meg magad, nehogy tudogyuszi legyen a vege. Nekem nem fajt, csak ritka kellemetlen az egesz.

Dikusz 2018.02.26. 18:37:12

@kisrumpf: Jövő hétfőn megyek a papírjaimmal a rendelőbe, ha most mennék, lehet betegebben jönnék haza. Influenzajárvány van, teli ilyenkor a rendelő, az orvosnak még kevesebb ideje van.

Taxomükke (UK) 2018.02.26. 22:49:51

@Dikusz: Na tessek, akkor toled kaptam el... :(

M. Péter 2018.02.27. 00:26:27

@P.Elliot: Tapasztalatom szerint nem annyira tiszta Kolombia.
Ettő függetlenül szép ország, sok természeti látnivaló van, a karib-tengeri strandok nagyon kellemesek. A meglátogatandó helyek listájához még hozzáadnám Popayánt is, talán a legszebb gyarmati épületekkel rendelkező város, nagyhéten pedig a spanyolországiakhoz hasonló körmenetek vannak.

Kolombia nagy ország, Bogotától a Karib-tenger partja 1000km, a másik irányban az ecuadori határ 900km. Vonat nincs, busz van vagy repülő. A busz olcsó, csak lassú, mivel az utak tele vannak teherautóval, mert nincs vasút, és sok helyen csak 2x1 sávos utak vannak, ezt figyelembe kell venni utazás tervezésekor.

blackhairlady 2018.02.27. 05:11:19

@Olliék: Nekem is ez jutott eszembe :)

blackhairlady 2018.02.27. 05:21:27

A buszozasrol meg Cartagenarol eszembe jutott a Jewel of the Nile c. film Michael Douglassal :)

kék madár 2018.02.27. 05:49:44

szallast hogy erdemes foglalni, megbizhatok a szallodak?

Dikusz 2018.02.27. 08:25:45

@Taxomükke (UK): Tudtam, hogy jókorákat tudok hapcizni, de nem gondoltam, hogy a tüsszentésem, meg a köhögésem odáig elér:)
Régen a suliban azzal szórakoztam, hogy jó hangosan (első padban ültem) tüsszentettem. A magyartanár erre jól összefirkálta az osztálynaplót, úgy megijedt. Visszagondolva csodálkozom, hogy nem küldött el a francba. De lehet, hogy cserébe ezért kellett vasárnap hajnalhasadáskor Lőrincze tanár úr nyelvtan ötpercesét hallgatni a Kossuth rádióban...

ppscudetto · yourcolombia.com 2018.02.27. 17:23:47

@kék madár: Szia, abszolut megbizhatoak a szallodak, az osszes nagy portal remekul mukodik (booking.com, airbnb stb). Ha barmi segitsegre lenne szukseged, batran irj ram :-)

kék madár 2018.02.27. 17:39:20

@ppscudetto: koszi!
Nagy almom eljutni Kolumbiaba, ha osszejon, keresni foglak!

ppscudetto · yourcolombia.com 2018.02.27. 18:59:21

@kék madár: :-) igy legyen! repjegyeknel amugy majd Becset, illetve Milanot (atszallassal) ajanlanam, egesz korrekt aron vannak jegyek, 200 ezer huf alatt, oda-vissza.

M. Péter 2018.02.27. 20:40:42

@kék madár: @ppscudetto: Madridot is ajánlanám még. Madridból Medellinbe is van közvetlen járat, ennek az árát is érdemes megnézni.

ppscudetto · yourcolombia.com 2018.02.27. 20:47:37

@M. Péter: Jogos, Madrid - Barcelona meg erdekes paros, csak oda egy picit nehezebb (es altalaban dragabb) eljutni fapadossal. Egyebkent Europabol kozvetlen Kolumbiaba jelenleg, Frankfurtbol, Londonbol, Amszterdambol, Parizsbol, Madridbol, Barcelonabol es Isztambulbol lehet. En ezekrol tudok jelenleg :-)

kék madár 2018.02.27. 22:32:33

@M. Péter: @ppscudetto:
Lost Angelesbol vagy Miamibol megyek, ha megyek, de lehet, hogy Budapesten keresztul olcsobb ilyen arak mellett :)

ppscudetto · yourcolombia.com 2018.02.28. 17:32:19

@kék madár: Akkor meg egyszerubb a helyzet - LA Avianca (vannak neha 300 euros retur jegyeik), Miami Avianca vagy VivaColombia (szinten 300 euro korul) Bar lehet ismerted mar ezeket a lehetosegeket :)

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása