oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2018. február 08. 06:30,  Tíz dolog, amiért jó Luxemburgban élni 194 komment

2018. február 08. 06:30 Határátkelő

Tíz dolog, amiért jó Luxemburgban élni

Luxemburg Európa és a világ egyik leggazdagabb helye, nyilván nem lehet olyan nehéz 10 olyan dolgot összeszedni, amiért jó ott élni – gondolná az ember. Szerencsére azért Vera posztja (ami természetesen a Tíz dolog-sorozatra íródott)  nem erre koncentrál, hanem olyasmikre, melyek kellemesebbé teszik az életet, és nem feltétlenül a pénztől függenek.

„Tíz ok, amiért szeretek itt élni” – miért szereted azt a várost / országot, ahol élsz? Vagy mi idegesít benne? Írd meg te is a hataratkeloKUKAChotmail.com címre!

cim_137.jpg

„Nehéz úgy összeállítani egy ilyen listát, hogy ne Magyarországgal szemben fogalmazzam meg a szempontokat, hogy itt azért jó, mert itt [bezzeg] valami pont ellenkezőleg van, mint otthon volt, ezt az összehasonlítást nem érzem fairnek, pláne nem Luxemburg esetében, úgyhogy az alábbi listát úgy állítottam össze, hogy végiggondoltam, mit szeretek itt, és minden olyan pontot kihagytam végül, amik a fenti szembeállítást erősítik. 

A listát ma (január 25.) reggel írtam, a pontok random jutottak eszembe öltözködés, elindulás, és a zuhogó esőben a buszra várakozás közben. Csak mondom. :) 

Meleg a miniszterelnök 

Nekem nagyon jó érzés, hogy ez egy olyan ország, ahol a melegség nem hogy nem tabu, de az ország első embere is meleg, ráadásul ittlétem óta nem találkoztam ezzel kapcsolatban semmilyen negatív megjegyzéssel, épp ellenkezőleg. Egyébként a helyettese, a szociális ügyekért felelős miniszter is meleg. 

A melegházasság 2014. június 18. óta legális, és Xavier Bettel 2015 májusában élt a lehetőséggel. 

Van egyébként erről egy anekdota, nem tudom, mennyire igaz, hogy itt a nagyhercegnek kell ratifikálnia a törvényeket, vagy visszaküldenie a parlamentnek megfontolásra, és hát ő igencsak katolikus, úgyhogy előre szólt, hogy a melegházasságot engedélyező törvényt nem fogja jóváhagyni - erre a parlament eltörölte a vétójogát. :D Szóval ilyen egy liberál fertő ez.  

gauthier_destenay_b_es_xavier_bettel_j_2015_majus_15-en.jpgGauthier Destenay (b.) és Xavier Bettel (j.) 2015. május 15-én

Civil kezdeményezések felkarolása 

Finnország tavaly ünnepelte 100 éves fennállását. Egy rendkívül ambiciózus volt kolléganőm, aki történetesen finn, a fejébe vette, hogy ő megszervez Luxembourgban az évforduló alkalmából egy megemlékezést. 

A kezdeményezése annyira jól sikerült, hogy több százan jelentek meg a belvárosban aznap este, az ünneplés végére pedig még maga Xavier Bettel is befutott és mondott egy „meglepetés”-beszédet, illetve szelfizett ezzel a bizonyos volt kolléganőmmel.

finn.jpg

A természet

Erről nem nagyon kell bővebben írnom szerintem: gyönyörű zöld, dimbes-dombos (egyesek szerint „hegyes”) vidék, rengeteg zöld terület, madárcsicsergés a városban január végétől novemberig… :) Nyilván megvan az ára, a rengeteg eső, de ettől csak még jobban értékeli az ember, ha kisüt a nap! 

Hosszú nappalok nyáron 

Ha már szóba került a napsütés: most a téli sötétségben nehéz elhinni, de itt május közepétől nagyjából szeptember végéig reggel 6-tól este fél 10-ig fönt van a nap, és az valami csoda, az ember a munkanap végén úgy érzi, még előtte egy egész nap tengernyi lehetőséggel. 

Luxembourg (város) 

Én nem tudok betelni vele két és fél év után se, és erre most jöttem rá, amikor itt volt egy barátnőm a múlt hétvégén, és ugyanazzal a szemmel néztem az „alsóvárost”, mint amikor megérkeztem. Remélem, ez még jó sokáig nem fog elmúlni. :)

varos_4.jpg

Pénz

Gondolkoztam, hogy elegánsan megkerüljem-e ezt a témát, de nem. Jólesik úgy élni, hogy a Bookline-ról gondolkodás nélkül megvehetem az összes olyan e-könyvet, ami megtetszik, mert nem tétel. 

És nem véletlenül a könyvet hoztam példának: a mi keresetünk azért nem elég bármire, de nekem a könyv annyira hozzátartozik a komfortérzetemhez, a jól-létemhez, hogy ezen tökéletesen le tudom mérni, mennyire van elég pénzem. 

Nem tudnánk megvenni például egy bármilyen autót, lakást, bútort, nem tudunk bármikor bárhova elutazni, de ezek is jelentősen elérhetőbbek (mint… és akkor bele is futottam egy akaratlan összehasonlításba). 

Az ország elhelyezkedése 

Budapestről viszonylag nehezen (vagy könnyebben, de akkor drágábban) lehet minket megközelíteni, cserébe viszont innen nagyon sok minden könnyen elérhető busszal vagy vonattal: Strasbourg, Metz, Brüsszel, vagy Párizs… Netalán a festői Saarbrücken! ;) 

Ide tartoznak még a hivatalos/beszélt nyelvek is: a hivatalos nyelvek a francia, a német és a luxemburgi, de eddigi tapasztalatom szerint mindenki beszél angolul is, úgyhogy még annak se okoz (nyelvi) problémát az ügyintézés, aki a hivatalos nyelvek egyikét se ismeri. 

Türelem 

Én ezt most leginkább a vezetéssel kapcsolatban tapasztalom: éppen tanulok vezetni, és nem egyszer fulladok le a forgalom közepén, ebből sokszor csúcsidőben, amikor mindenki menne dolgozni/ebédelni/haza, de nem is kell feltétlenül lefulladnom, elég, ha 35-tel megyek az 50-es sebességhatárnál, „előzni tilos”, és már ott is mögöttem a sor… 

A hat alkalomból, amit eddig vezettem, egyszer dudáltak rám. Nyilván minden sofőr más vérmérsékletű, de amikor a kollégáimmal ez szóba kerül, vagy más épp tanuló vezetővel, mindenki hasonló tapasztalatokról számol be. Nekem ez leendő sofőrként és gyalogosként is megnyugtató. 

De van egy másik példa is, bár ez is a közlekedésből: a buszon az emberek itt akkor állnak föl leszállni, amikor már megállt a busz. Amikor pedig egy idősebb ember száll föl, vagy kismama, vagy valaki babakocsival, vagy sok csomaggal, akkor a sofőr az esetek 80%-ában a visszapillantóban nézi, hogy az illető leült-e, és csak akkor indul el, amikor már igen. 

Általában jellemző az a hozzáállás, hogy ráérünk, semmi nem történik, ha nem érünk oda valahova pontosan 9:30-ra, jó lesz az 9:35-kor is. 

Rugalmasság 

… és a fenti nagyon igaz a munkahelyemre. Nem tudom, ez mennyire „ér”, mivel nem kimondottan luxemburgi sajátosság, de hát itt van a munkahelyem. Szóval ott is ezt tapasztalom, hogy az alapvető attitűd az, hogy megoldjuk, akármiről van szó, és igyekszünk egymásnak segíteni, amennyire csak lehet. 

Mindenki fiatalabbnak néz ki a koránál 

Ez valószínűleg szintén nem csak az itteniekre jellemző, de nekem ide kötődik: az itteni öregek olyan jó karban vannak, hogy csak na! A kórusomban, ahol az átlagéletkor túlzás nélkül 70 év, öreg nénik posztolják a Facebookra (!), hogy éppen merre túráznak az Alpokban (!). 

És nem csak az öregeken, de a 40-es, 50-es korosztályon is igazán szembetűnő a különbség (már megint az a fránya összehasonlítás), hihetetlenül fiatalosak, jól tartják magukat, eleve nem is merül föl ennek ellenkezője, azt már meg se említem, hogy a gyesről visszajövő (30-35-ös) kolléganőim pont úgy néznek ki, mint mielőtt terhesek lettek. Egész más élmény azért így emberek közé menni.”

HÍRMONDÓ 

Összeeresztették a brit és a kelet-európai munkásokat 

Igazán érdekes kísérletet végzett a BBC, a brit közszolgálati tévé ugyanis brit és kelet-európai munkásokat versenyeztetett meg, melyikük tud egy nap alatt több zöldséget leszedni. Az eredmény brutális lett. 

Most már az is baj, ha elvándorolnak a bevándorló kivándorlók 

Dániában már nem a bevándorlás, hanem a Kelet-Közép-Európából érkező vendégmunkások visszaáramlása okoz gondot. 

Baj lesz a fapados repülőjegyekkel is 

A Ryanair jövő szeptembertől úgynevezett „Brexit-záradékot” csatol a jegyek mellé. Erre azért van szükség, mert egyelőre teljesen bizonytalan, milyen feltételekkel lép majd ki az Egyesült Királyság az Európai Unióból.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Luxembourg Luxemburg tíz dolog

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr1313642188

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Herr Géza 2018.02.08. 18:25:31

@Pink Petsch: Yes, mademoiselle, veled vagyok.

Csodabogár 2018.02.08. 18:27:50

@Herr Géza: A béremelést előre beigérték. A 28 órán csodálkozom. Elég érdekes lesz majd ott bérelszámolni, mikor ki így ki úgy dolgozik. No meg azt hiszem, de lehet, hogy nem figyeltem rendesen, nem fizetnek teljes bért a 28 órára. Azt viszont megengedik, hogy lehessen 40 órán túl is dolgozni. A szorgosak fognak is, a többi meg nyaral.
Érzésem szerint az IG metálnál többet csak a pilóták sztrájkolnak felétek, ami elég ronda dolog, szerintem.

2018.02.08. 18:29:15

@Herr Géza: Jaja, fémipar, de azért ez nagyrészben az autóipar .... Abban biztos vagyok, hogy ez sosem lesz elterjedt az én szakterületemen, bár, ha úgy vesszük, létezik most is ilyen teilzeit munkalehetőség, napi 6 órával ....
Hm, de akkor ezek szerint te is üdvözlöndőnek tartod, szerintem is az ... igazi szocdem megnyilvánulás ... mondanám, ha a magyarországi jelentéséhez nem kötődnének idiotizmusok.
Hm, na és persze, a szakszervezetek érdekérvényesítő képessége, ... az egyik ok, amiért szeretek Németországban élni, az én 10 pontom szerint ;)

Herr Géza 2018.02.08. 18:29:53

@Pink Petsch: Megvan Klaus Wowereit? “Ich bin schwul – und das ist auch gut so!“ :))))

2018.02.08. 18:34:00

@juletræ: Az világos, hogy nem bírod a franciákat ... az nem világos, hogy mi a francnak élsz köztük? Félreértés ne essék, amennyit látok belőlük itt a "hármashatárközben", az nekem sem túl szimpi, meg az arrogancia sem bejövős annyira nekem, de éppen ezért nem élek köztük ... Te meg akkor minek?

2018.02.08. 18:37:47

@Herr Géza: Most má megvan, hogy említetted ;))) Hm, naja, muss man so sein ;)

Herr Géza 2018.02.08. 18:41:34

@Csodabogár: Nem figyeltél rendesen, 28 óra max. két évre, teljes (változatlan) fizetés mellett. :D
Szerintem az IG Metall nem tolta túl a szekeret az elmúlt pár évben. A Verdi akcióival sokkal inkább lehet találkozni (az agyamra is mennek...:D).
A pilótákhoz meg no comment. Én elhiszem, hogy fáj nekik, ha elveszik szép lassan a csemegéiket, én is biztos ugatnék rendesen, de lássuk be, mi abban ma már a big was-ist-das, ha valaki pilóta? Pont olyan szakma lett, mint a kamion-/buszsofőr, mozdonyvezető, atomerőműfelügyelő, stb. Mármint a felelősség szempontjából.

2018.02.08. 18:47:53

Ja, de hogy a poszthoz is egy kicsit kapcsolódjak .... számomra a Benelux államok egykaptafa unalom, rohadtul túlárazva ... a történelmük is egymerő unalom,, semmi, de abszolúte semmi érdekes vagy izgalmas nincs ezekben az országokban (plusz Svájc is itt szerepel nálam).
Bocs a posztolótól, tényleg nem szándékozom leszólni az országot, amelyben élni szeret. Csak nem vagyunk egyformák ;)))

nyuszigonosz 2018.02.08. 18:49:51

@Csodabogár: Egyszerübb és áttekinthetöbb a dolog pedig, mint ahogy így elsö hallásra - olvasásra tünik.

IG Metall elérte az egyik legnagyobb sztrájkokkal 1984-ben a 35 órás munkahetet. Ez így is maradt egész mostanáig es lényegében marad is: kivételekkel.

A 28 órás munkahét nem automatikusan és nem mindenkinek van, hanem adott esetben lehet, ha a munkavállaló kéri, mivel kis gyerekei vannak, ápolásra szoruló családtag, egyszóval több idöre van szüksége a családja miatt.

Ez a 28 órás munkahét maximum 2 évre lehet így, és az egyetlen újdonság az egészben csak az, hogy a két év ( adott esetben akár kevesebb idö) elteltével a munkaadó köteles öt visszavenni egész munkaidöre - 35 órára/hét.

Mivel eddig is lehetett rövidített munkaidöben dolgozni az IG Metall hoz tartozó munkahelyeken, csak amikor okafogyottá vált egy egy munkavállalónál a rövidített munkaidö, nehezen kapta meg újra a reguláris 35-órás munkahétre a munkaszerzödést. Na ezért volt az a 24 órás nagy sztrájk most a napokban.

Amúgy a bérfejlesztöknek mindegy lehet, kinek hány ledogozott órája van, aki 28 órás munkahetet dolgozik, az 28 órára kap munkabért, aki 35-öt az meg annyira.

Szóval kinek mi aktuálisan a fontosabb: pénz vagy idö.
Ennyi az egész.

2018.02.08. 18:57:41

@Csodabogár: Nem, nem .... a 28 órás munkahét arról szól, hogy kevesebb juttatásért, átmenetileg, max. 2 évre, retorzióktól mentesen igényelni lehessen a 40 órás helyett, 28 órás munkahetet, de az itteni tb felé ez ne legyen gáz. Tehát, arról szó sincs, hogy valaki csak és kizárólag 28-ban dolgozzon, míg a többi agyonbassza magát ....
Gyakorlatilag arról van szó, hogy a teilzeit és vollzeit munkaidők között legyen egy harmadik, egy egyéni szükségletek alapján megválasztható "teilzeit", amikor a melós magánélete ezt megindokolja (ezért is van megszabva a 2 éves határidő), hogy aztán mindenféle külön baszkódás nélkül dolgozhasson újra vollzeitban, ha már nem áll a fenn a helyzet, amiért, a 28 órás hetet kérte.

2018.02.08. 19:04:09

@határeset: Valoban helytallo az informaciod, Belgiumban es Hollandiaban is viszonylag magasak az elvonasok az EU atlaghoz kepest. Belgiumban tobbsavos adorendszer van, igy mig mondjuk egy 2400 euros bruttohoz kb. 1700 netto tartozik, addig 4000 euro bruttohoz mar csak kb. 2300. Viszont amit erdemes figyelembe venni, hogy a Magyarorszagon megszokottnal joval kiterjedtebb juttatasi rendszer van, igy pl. a munkabajaras koltseget ha tomegkozlekedessel jarsz, 100%-ban fizetik, ha kocsival, akkor 0.33 euro/km koltsegteritest kapsz, ami tobbszorose az uzemanyag koltsegnek. Emellett a legtobb helyen jar naponta 7-10 euro kaja utalvany, amivel elelmiszerboltban is mindent lehet venni, van ilyen utalvany elektronikai eszkozokre is, extra biztositasok, nyugdijtakarekossag stb. Tehat pl. egy 2000 euros nevleges nettoval konnyen haza lehet vinni 2400 eurot, ami eleg nagy plusz aranyaban nezve. Nem tudom ez hogy van mas orszagokban, pl. Nemetorszagban.

2018.02.08. 19:04:21

@verkagrafomanka: Hát ja, tényleg bocs ;)))). Most összegyűlt 4 nap szabim a túlórák miatt, és hát gondoltam, elmegyek valamerre .... Sem Luxemburgban, sem Varsóban nem jártam még ... Varsó győzött .. érdekesebb ;)))

Balazs111 (törölt) 2018.02.08. 19:04:48

@Pink Petsch: Meg tudom erteni, amit mondasz, mert igaz, ami igaz, en mar sok eve Belgiumban elek, de ha el akarok menni valahova akar csak egy 1-2 napos kirandulasra, akkor kimegyek az orszagbol. Ezek a helyek egesz egyszeruen kicsik es nagyreszben egy alfold az egesz (kiveve pont Luxemburg), tehat egy 2 hetes nyaralassal vegig tudod nezni mindegyiket es kesz. A tularazottat nem teljesen ertem mire erted, van ami dragabb itt, mint mashol, van ami pedig olcsobb. En nem latok jelentos kulonbseget pl. Franciaorszaggal vagy Ausztriaval osszehasonlitva ebben a tekintetben. Nemetorszagnal kicsit valoban dragabbak. De pl. Anglianal jelentosen olcsobbak.
Amit viszont erdemes megjegyezni, hogy habar valoban kicsit unalmas helyek, megis jo itt elni. Ha megismered a rendszeruket, van egy munkad stb., akkor jol es olajozottan mennek a dolgok, ergo sokkal nyugodtabban telnek a hetkoznapok. De ez persze lehet, hogy mashol is igy van, csak mi magyarok nem ehhez vagyunk szokva... :)

2018.02.08. 19:06:04

@nyuszigonosz: Hm, na ezt nem is tudtam, már a 35 órásat ... kösz az infót.

hapsi 2018.02.08. 19:06:39

Nos, kedves Vera, én azt kívánom neked, hogy legyen két egészséges gyermeked, és legyenek homoszekszuálisak! És amikor eljön az ideje, puszilgasd úgy az unokáidat, mintha a te vérednek valami köze lenne hozzájuk! Akkor fogod megérteni, mit is írkárltál itt , gyermekként...

2018.02.08. 19:13:51

@Balazs111: Jaj, nem, nem akarom egy szóval sem leszólni ezen államokat.... sőt, meg vagyok győződve, hogy családalapításra, gyereknevelésre, nyugodt, kiegyensúlyozott életre a legmegfelelőbbek, ha valaki erre vágyik és még az éppen aktuálisan keresett szakmája is megvan hozzá. Ha meg direkt oda születik, akkor lottó 5-ös ilyen szempontból :DDDDD
A túlárazottságot csak azért írtam, mert én Németországban élek, ráadásul a "hármashatár" körzetben .... látom a hétvégi bevásárló-turistákat :DDDD

Dikusz 2018.02.08. 19:16:09

@Határátkelő: El tudom képzelni, csudálatos irományok lehetnek...

Azért csatlakoznék @Zoole Reloaded: -hoz, aki kéri, annak elküldhetnéd emilben:)

2018.02.08. 19:16:11

@hapsi: Hogy téged miért engedett át a HÁ szűrőrendszere, azt soha a büdös életben meg nem fogom érteni.

Dikusz 2018.02.08. 19:24:16

@verkagrafomanka: ezzel nem is vitatkozom, mert így van.
Akkor lehet észrevenni, hogy címlapos a poszt, ha megjelennek azok a jószágok, akik láthatóan el sem olvassák a posztot, de azért ordenáré módon mindenbe belekössenek. Sokszor az égvilágon semmi összefüggés nincs a hozzászólásuknak a poszthoz, csak az, hogy beleköthessenek posztolóba kommentelőkbe egyaránt.

Herr Géza 2018.02.08. 19:25:51

@nyuszigonosz: Na várjunk csak, most vitatkoznom kell veled:
Az az ominózus 35 órás munkahét szépen lassan visszakúszott ám 38-ra. Mert az IG Metall alatt ott vannak a regionális, szakmaspecifikus Verband-ok, akik aztán elvileg az IG Metall égisze alatt kialkudják a saját Tarifvertrag-jaikat a munkaadókkal. Amiben aztán már pl. 37-38 órás heti munkaidő van. Nekem speciel sose volt 35 órás Tarifvertrag-om. 37,75 volt a legkevesebb, de legutóbb már 40 órásat kaptam.
Az új, 28 órás verzió igénybevételét meg (tudtommal) nem kötik feltételekhez, az csak példa volt, hogy családtag ápolása, meg gyereknevelés, stb. És ha ezt kéred, akkor max. két évre biza megkapod az addigi teljes fizetésedet a csökkentett munkaidő ellenére.
Cserében a munkaadóknak van lehetőségük immár 40+ órás munkaszerződéseket is kötni az arra hajlandó polgárokkal (ez eddig ugyanis kizárt volt).
Mondjuk az is igaz, hogy minden “gondra” megoldás, ha a munkaadó AT (aussertariflich) szerződést ajánl fel, ilyenkor nem téma a szakszervezet meg a Tarifvertrag. Több a pénz, de a feltételek rosszabbak lehetnek. Jellemzően azonnal buktad az esetleges túlórakifizetést, persze van más kompenzáció helyette, pl. céges autó, extra biztosítás, stb. Viszont tény, hogy ilyet nem kap a szalag mellett dolgozó polgár.

juletræ 2018.02.08. 19:28:42

@Pink Petsch:
"az nem világos, hogy mi a francnak élsz köztük? "

Azért mert itt adóamnesztiában részesülök.
Végtére is azért fizetnek, hogy elviseljem öket. Ha nem érné meg, nylván nem csinálnám.

Mielött ide jöttem, nem utáltam öket - ez az itt töltött évek eredménye. ;)

juletræ 2018.02.08. 19:28:42

@Balazs111: "Hollandiaban is viszonylag magasak az elvonasok az EU atlaghoz kepest."

NLD-ben az adó brutális - még Skandináviánál is magasabb.
Vagyis alacsonyabb fizetésre összegszerüen több adót kell befizetni, mint a magasabb fizetésre Dániában.
Ha nem így lenne, már régen visszamentem volna.

Megjegyzem: az átok kommunisták ( PvdA ) 2012-2017 es [koalíciós] kormányzása óta van így: a 2000-s években az adó is alacsonyabb volt.

A liberálisok meg ( a magasabb adóért cserébe) lecsökkentették a szociális vívmányokat - munkanélküli segély, az ember könnyebben kirúgható, stb.

@libslobsi fuszal: "hogy kozossegben normalisan viselkedjunk es ne zavarjunk masokat. "

Nahátakkor te se menj NLD-be vagy DNK-ba. Ott ugyanis a kiskölykök így viselkednek-ez a normális.
Egyébként miböl veszed, hogy nem viselkedik közösségben normálisan? (Napersze ez a közöségtöl is függ - ahol karba tett kézzel kell karót nyelni, ott valóban nem viselkedik normálisan. ;) )

A jelzök egyébként Nietsche óta normatív szavak - ez kölönösen igaz a "normális"-ra is ;)

Balazs111 (törölt) 2018.02.08. 19:28:42

@Pink Petsch: Ja igy ertem! Nemetorszaghoz kepest valoban sokminden erthetetlenul dragabb. Ruhat, cipot es kisebb muszaki cikket venni en is Nemetorszagba jarok, pedig en 200 km-re lakok a nemet hatartol... :D
De ha asszonynak es nekem is osszevarjuk ami kell, akkor igy is megeri atmenni, mert sokszor 30-40%-os a kulonbseg... Ha meg eleve mennenk (mert pl. hazamegyunk kocsival), akkor meg nem is kerdes! :)

hapsi 2018.02.08. 19:28:42

@Pink Petsch: Van, amik csak a heterók értenek meg! :-)

juletræ 2018.02.08. 19:28:42

@Pink Petsch:
"A túlárazottságot csak azért írtam, mert én Németországban élek, ráadásul a "hármashatár" körzetben .... látom a hétvégi bevásárló-turistákat :DDDD"

Ja direkt azért vettünk autót ( idáig 20 ev alatt sehol sem volt ), hogy D-be átjárjunk.

[ Apropó autó - itt végre ujonan meg tudtam azt az autót venni, amit mindig is akartam. Ilyen-olyan kedvezménnyel 30KEUR volt. DNK-ban 670.000 kr lett volna: úgy 92 ezer euro. Na, hát ez is egy indok, amiért itt vagyunk. ]

arabok balrol 2018.02.08. 19:28:56

luxemburg nem allam, gazdasaga pedig az off shore adocsalaon kivül nincs

igy ok megengedhetik maguknak a hulyeseget

egy valodi allamnak, akinek meleg, vagy akar gyerektelen a vezetoje, szerintem el kellene gondolkodnia kicsit a vilag dolgain

juletræ 2018.02.08. 19:29:04

@Balazs111:
" Viszont amit erdemes figyelembe venni, hogy a Magyarorszagon megszokottnal joval kiterjedtebb juttatasi rendszer van"

Hát nem tudom - nekem a ziektekostenverzekering teszi be a kaput. Föleg az, hogy hiába tol a cégem a fizu arányosan pénzhalmokat ( az én bérkeretemböl), ha én csak az alap biztosítást fizetem, akkor ait a cég fizet, az kvázi elveszik.
Bónuszt nem kapnék ( hála a poszt-krizís-beli demagógianak), viszont le kellene tenni a bankár-esküt :D :D :D.

Az meg külön igazságtalanság, hogy nincs családi adózás.

Ha azt a nettó pénzt, amit a luxiknál keresek, leképezzük a holland brottó fizetésre, akkor böven a Balkenende-norm felett kötök ki. Ami nem azt jelenti, hogy itt sokat keresek, hanem azt, hogy NLD-ben bödületesek az elvonások.

Sajnos, mert így nem mehetek oda vissza.

blackhairlady 2018.02.08. 19:39:54

@Arthamyr: " De hogy miért kellene ezt első helyen említeni"

"A listát ma (január 25.) reggel írtam, a pontok random jutottak eszembe öltözködés, elindulás, és a zuhogó esőben a buszra várakozás közben. Csak mondom. :) "

:)

2018.02.08. 19:42:06

@Balazs111: Ha már Németországot említeted ... hááááát, attól függ ... hogy melyik tartomány, milyen szakma, és éppen mennyire van szükség emberre. Egy biztos, tartományonként meg vannak állapítva a szakmai minimum bruttók, a plusz melót meg kompenzálják, pénzben, vagy szabadnapban. Nálunk most éppen mindenkit elzavartak szabadnapokra, hogy letudjuk a decemberi őrület-pluszt. De már most indul a farsang, aztán a tavaszi szünetes- húsvétos-pünkösdös ámokfutás, amikor megint lesz majd 100 körüli plusz órám ... Utoljára itt, már alig várom, hogy lezárhassam...

Golf2 2018.02.08. 19:42:53

@Pink Petsch: Az ilyen nagy rangú politikusoknak példaképeknek is kéne lenni valahol és ha már lehet választani akkor inkább a többségből legyen ne a kissebbségből.Itthon dettó.Itt is példakép,egyre többet lopnak az elvtársak.

sZulamith 2018.02.08. 19:45:33

Nekem két dolog ragadta meg a figyelmemet.
1. Sajnos nálunk a buszon közel nem figyel a gk.vezető arra, hogy mikor induljon el /rendszeres utazó vagyok/, sőt teljes gőzzel indul. Leszállás? Hajtunk, mert vagy odacsuk, vagy fenn maradsz.
Szóval ezen lehetne változtatni, és pénzben sem kerül.

2.Hogy jobban néznek ki az idősebbek Luxemburgban? Kisebb részben az éghajlat is közrejátszik, nagyobb részben egy sor más. Mások a gyökereink, többek között.

Herr Géza 2018.02.08. 19:46:22

@nyuszigonosz: Húha, megkövetlek (ismét)... :D
Tegnap a rádióban azt pofázták, hogy “28 Stunden-Woche bei vollem Lohnausgleich”. Most utánanéztem, valóban túl szép lett volna a gyerek. :) Tényleg csak arról van szó, hogy válthatsz heti 28 órára, de persze a fizetésed is ahhoz alakul.... Viszont ahogy írod, utána vissza kell vegyenek teljes munkaidőbe. Ha viszont tényleg családtagot ápolsz, vagy gyereket nevelsz ez alatt a két év alatt, akkor kaphatsz havi 200 EUR “kompenzációt”. Na így teljes a sztori.
Sorry!

2018.02.08. 19:50:59

@juletræ: Miért? Otthon körözött a NAV, vagymifasz? :DDD
Egyébként nekem a franciák tekintetében a baszott nagy "öntudatuk" bassza a csőrömet, a baszott nagy semmire .... akkor sem szólalna meg németül vagy angolul, amikor egyértelműen pofáztam felé, hogy ich parle vou francois nicht, baszd meg! :PPP Ja, és ő akar valamit tőlem, nem fordítva :PPP

2018.02.08. 19:52:50

@hapsi: Ja, hát te rohadtul nem tartozol az értelmesebb szegmens közé, szóval, buzi-e vagy-e? :PPP

Balazs111 (törölt) 2018.02.08. 19:52:54

@juletræ: En elsosorban Belgiumrol irtam, amiket irtam, Hollandiarol nem tudok reszleteket az egeszsegbiztositas, beren kivuli juttatasok stb. tekinteteben, csak azt tudom, hogy ott is magas az elvonas. Ez alapjan tehat meg magasabb, mint Belgiumban... :)

sörm 2018.02.08. 19:52:54

@Herr Géza: Nem lenne rossz bizony... 28 óra 2 évig, végre megírhatnám a könyvem...

Borzasztó rendszer, arra van hogy a bérszámfejtők ne unatkozzanak. És ahányszor munkát váltasz erre mindig figyelni kell, a korábbi munkáltató az utolsó bérrel kifizeti ami a jövő évet fedezte volna, az újnál meg egy év koplalás jön. Magyarul ugyanazt kapja az ember csak egy totál értelmetlen csavarral.

2018.02.08. 19:54:01

@Herr Géza: Hm, és amikor én ugyanezt írtam, miért nem hitted el nekem, he? :PPP

2018.02.08. 20:03:29

@Golf2: Valóban, ilyen nagy rangú politikusoknak példaképeknek is kell lenniük valahol, és ha már választani lehet, akkor A KISEBBSÉGBŐL LEGYEN, NE A TÖBBSÉGBŐL! Ugyanis mindenki a saját többségi társadalmának a szülötte, a szociális viselkedését a korai éveiben, a kamaszkoráig biztosan, az adott társadalom TÖBBSÉGI normái határozzák meg. És aki ennek ellenére valamilyen kisebbségi helyzetbe kerül a saját társadalmán belül, és mindezek ellenére lesz sikeres, az nagyobb nyitottsággal közelít vagy ítél meg mindenféle másfajta társadalmi kisebbséget, mint az, aki végig csak az elefántcsonttoronybeli többségi szemléletéből tudja megítélni a világot.

Shaktee 2018.02.08. 20:07:23

@Pink Petsch: kommentgenerátor lyányom, min csodákszol?

Határátkelő 2018.02.08. 20:09:11

@Pink Petsch: Hát ez speciel olyan erős határeset volt, hogy nagyon sokáig gondolkoztam rajta. De ez is olyan eset szerintem, amikor a kommentelőről állít ki bizonyítványt.

Taxomükke (UK) 2018.02.08. 20:12:01

@verkagrafomanka: Csak furcsallottam a szohasznalatot, de igazad van, nem lattam oket. Nincs vita. Peace.

2018.02.08. 20:13:13

@sörm: Hm, hát talán ne válts évente .... különben meg így rohadt gyorsan körbejárod, Stuttgarttól, Ingolstatdton át Wolfsburgig ...

2018.02.08. 20:16:15

@elmehunyt sekkfej favágó csabi: Mna, most azt magyarázd el nekem, édesapa, hogy benned, kinek a megboldolgult nickjét köszönthetjük körünkben, újból... ( afaszomnaknembírtokmegmaradniegynél!)

2018.02.08. 20:18:23

@Határátkelő: Oké, jó tudni, hol van nálad a határ ... majd alkalmanként akkor én is feszegetem :PPP :DDD

Shaktee 2018.02.08. 20:18:52

@Határátkelő: too much time on your hand...

juletræ 2018.02.08. 20:19:07

@Pink Petsch:

Ez így igaz amit az eszkargókról írsz. Baromira büszkék a Borzasztó Lajos Egyetemükre, amin én csak röhögök. Itt majdnem az összes északi ( holland, skandinav, német) utálja öket, mert koszosak, arrogánsok és pontatlanok. Az absztrakt dolgokhoz jól értenek, de ez nem segít nekem, mint expatnak ;) .

Azért nem mehetek NLD-be vissza, mert nem tudnék elég pénzt keresni a magas adók miatt. ( NAV-val soha semmi kapcsolatom nem volt - ez így is marad ;) )

@sZulamith:
LUX-ban a buszvezetökre mindenki panaszkodik. Szarul és balesetveszélyesen vezetnek.
A luxik ( ez szubjektiv) szerintem elég rondák - nem hasonlíthatók a skandinávokhoz, pláne a hollandokhoz ( föleg a nök nem. A sok kikent-kifent mádám a harrypotter szemüvegével - nevetséges. NLD ben és a skandiknál a nök természetesebben öltözködnek.)

rosszkornyifog 2018.02.08. 20:25:23

Kis helyesbítés, bár lehet, hogy valaki már kiszúrta: a nagyherceget már évekkel korábban, az eutanáziáról szóló törvény miatt szabadították meg szentesítési jogkörétől.

Dikusz 2018.02.08. 20:28:38

@verkagrafomanka: Be kell valljam, én is néni korban vagyok már, és feltehetően ezért az a véleményem, mint Csodabogárnak. Meg azt is, hogy amíg fiatalabb voltam, én sem értettem miért gond a nénizés/bácsizás.

Értem én, hogy miért gondolod úgy, ahogy, de valóban nem udvarias így megszólítani valakit, még ha a legjobb szándékkal mondják is. Valóban a hölgyem/uram megszólítás a korrekt.
Az még durvább, ha pl a Nagycsarnokban a hentesnél az eladó lemamikázza/lepapázza a vevőt.

2018.02.08. 20:31:34

@sZulamith: Hm, tudja a fene ...
1. A 7-esen és társjáratain tutira baszottul nem figyel oda a buszvezető, mert egyrészt leordítják a fejét a nyakáról ha késik a kiírt menetrendhez is 2 percet. Másrészt Budapest legelbaszottabb gépjármű vonalán közlekedik, amit még akkor rajzoltak fel az akkori BKV- elvtársak, amikor, a Rákóczi még sétálóutca volt, a Bözsi téren meg parkoló állt buszvélgállomással, annyira nem volt gépkocsiforgalom ....
2. Ja, jobban néznek ki jelenleg a nyugat-európai idősek, de majdcsak kimegy a műanyag otthonka is a divatból az otthoni idősebb polgárok körében ..

verkagrafomanka 2018.02.08. 20:46:44

@Dikusz: megszólításról szó se volt, csak emlegetésről :) Keresztnéven szólítjuk egymást.

2018.02.08. 20:53:12

@juletræ: Hm, hát van egy erős ellenérzés, az már biztos a echte német lakosságtól, itt a határvidéken a franciák felé. Az, hogy megbízhatatlan pöcsök, mna, az az alap. Ja, és mellesleg hálátlan senkiházik is ... Én még egyetlen francia vendégünktől nem hallottam azt hogy, "merci beaucoup" ..... Hm, nos ennek fényében van bizonyos "leszarom" politika érvényben a francia vendégekkel .. pláne, ha csoportosan érkeznek :PPP

sZulamith 2018.02.08. 20:55:44

@Pink Petsch: A budapesti közlekedést kevésbé ismerem. A vidékin gyakorlom:)

Azért az otthonka már nem jellemző. Jellemző a gondolkodásbeli lemaradás. Egy idős ne akarjon fiatalnak kinézni, és sok nem is akar. .

consul 2018.02.08. 20:56:19

Éltem ott, sztem baromi unalmas ország. Éjszakai élet zéró, annyira kicsi, hogy egy óra gyaloglás után azt veszed észre, hogy már Belgiumban vagy, pocsék boraik vannak, gasztronómiájukban a franciákat utánozzák, Luxembourg (a főváros) pedig borzalmasan indusztriális.
Azt nem értem, hogy a miniszterelnök szexuális irányultságától miért lenne jobb ott élni? Juncker alatt is ugyanolyan volt Luxemburg.

2018.02.08. 20:59:38

@Határátkelő: Nayaps, én meg olyan kibaszott PC-voltam ezzel trollal, hogy az AI különdíját viszem ... A fasznak engedsz be ilyen nyilvánvalóan provokatív hülyéket? Ha troll kell, hogy feldobjon, akkor ne szűrj .. Ha a faszodra sem kívánod őket bojtnak, akkor szűrj .... de rohadt nehéz ám szűzkurvának lenni ... csak mondom ... mint szaktekintély a témában ..

2018.02.08. 21:03:44

@sZulamith: Hm, nayaps .... feltételezem, sosem laktál tipikus pesti gangos bérházban .... No, csak , mert akkor tudnád, hogy a műanyag otthonka "for ever!" :DDDD

verkagrafomanka 2018.02.08. 21:06:51

@Pink Petsch: Varósban is éltem, igaz, csak fél évet, de imádtam! :)

verkagrafomanka 2018.02.08. 21:13:41

@Pink Petsch: leszarni, így is több kommentet pazaroltunk már rá (ez included), mint amennyit érdemel

Herr Géza 2018.02.08. 21:14:40

@Pink Petsch: A kanadai zenészlegényét.

SzZoole 2018.02.08. 21:16:28

@Pink Petsch: ejnye bAndi, de illetlen szavak hagyták el a szádat.
Régen azt mondták volt mondani, hogy erigy fijam mosd ki a szádat, de ne a fejed mozgasd, a fogkefe meg csak a kezedben van :-)))

Herr Géza 2018.02.08. 21:22:27

@Pink Petsch: Hámer hallok valamit a rádióban, azt még sem úgy van. Ez a libsi média itt is alakít rendesen, hogy átvágják már az emberfiát... :))))

Herr Géza 2018.02.08. 21:27:02

@Pink Petsch: Apropó, hallottad, hogy a Martin Schulz lesz a külügyminiszter? Azért ott lennék szívesen, amikor először találkozik ebben a minőségben Dr.Prof. Szíjgyártó Petivel... :D

Dikusz 2018.02.08. 21:32:12

@Pink Petsch: tudom, hogy nem nekem írtad, ezért bocsi, hogy belevauvau.

A 7-es busz vonala csodajárat valóban, (plusz régen még villamosok is közlekedtek a Rákóczi úton) amihez még hozzápakolták a Nagytétényi végállomásról induló 133-as buszt is. K**va jó járat, a másik végállomása Újpalotán, vagy hol a francban van.
Láttam olyat is (az egyik buszon voltam), hogy egy 7-es, és egy 7 a-s busz a Rákóczi úton az Uránia mozinál azon versenyzett, hogy melyik tudja megelőzni egymást. Meg olyan buszon is ültem, ahol a sofőr a Fehérvári úton este 1/2 10-kor 90 km-es sebességgel ment.

Amiért írtam: a mostani BKV-buszokon (bár ezt nyilván láttad már te is) már van olyan ketyere, ami kijelzi azt, hogy adott megállóba mennyivel előbb áll be a busz, vagy a villamos. Akkor áll is egy ideig a megállóban.

Az Erzsébet teret akkoriban még Engels térnek hívták, és ha jól emlékszem, a nemzetközi buszjáratok indultak onnan.

Torrenta.I.S.M 2018.02.08. 21:32:39

Koszonom a posztot. Jo volt olyasvalakitol olvasni, aki az adott orszagban el es nem csak turistaskodott. En is irnek, de tartok tole, hogy vihart kavarna a biliben. Megegyszer koszonet erte.

DieNanny CH 2018.02.08. 21:33:06

@Pink Petsch:

Off
Tudom, te csak nyártól keresel új helyet, de...:

"Szakacsot keresnek nalunk azonnali kezdessel. Fizu atlag feletti es aki szeret sielni annak egy paradicsom.
Hotel Bellevue des Alpes
CH 3801 Kleine Scheidegg
Schweiz
Telefon +41 (0)33 855 12 12
Fax +41 (0)33 855 12 94
welcome@scheidegg-hotels.ch"

Egy svájci csoportban olvastam.

Dikusz 2018.02.08. 21:34:03

@sZulamith: Sokat járom a vidéket, és bezony jellemző az otthonka. Annyira, hogy a kínai áruházakban is készleten van, Budapesten is.

Dikusz 2018.02.08. 21:39:24

@verkagrafomanka: Jaaaa...., az más:)))

De nekem tényleg fura a megszólítás. Amikor ismerőst kísértem egy autókereskedésbe, az eladó hölgy (huszonéves kislány:) úgy hívta a főnökét valami kérdés miatt, hogy a néni, meg a bácsi valamit szeretne kérdezni. Na azóta különösen figyelek rá, hogy én is a hölgy, vagy úr megszólítást használjam.

verkagrafomanka 2018.02.08. 21:51:29

@Dikusz: szerencsére franciául a "néni" úgy hangzik, hogy "madame", szóval ők akkor se tudnák meg, hogy én nénit gondolok közben, ha így lenne :)))))

Dikusz 2018.02.08. 21:54:06

@verkagrafomanka: Azért itthon nem lenne szerencsés a házisárkány jellegi szomszédasszony lemadámoznánk:))))
Még véletlenül félreértené:)

Herr Géza 2018.02.08. 21:54:11

@Pink Petsch: Apropó, hallottad, hogy a Martin Schulz lesz a külügyminiszter? Azért ott lennék szívesen, amikor először találkozik ebben a minőségben Dr.Prof. Szíjgyártó Petivel... :D

Herr Géza 2018.02.08. 21:57:52

@Dikusz: “Az Erzsébet teret akkoriban még Engels térnek hívták, és ha jól emlékszem, a nemzetközi buszjáratok indultak onnan.” Azok is. Meg a belföldiek is. Csaxólok. :D

Herr Géza 2018.02.08. 22:00:09

@Herr Géza: Mi a szart művel ez a blogmotor?? :)

Dikusz 2018.02.08. 22:14:49

@Herr Géza: Az igaz. A '80-as években vitték csak át az észak-magyarországi, és az alföldi járatokat a Népstadionhoz.
Viszont régen nem Volán pályaudvar volt, hanem MÁVAUT:)

kardio1 2018.02.08. 23:18:45

@verkagrafomanka: a madame nem a néni megfelelője.

kardio1 2018.02.08. 23:20:21

@Herr Géza: Seehofer meg a belügyminiszter

verkagrafomanka 2018.02.08. 23:21:14

@kardio1: te hogy szólítasz meg valakit franciául, ha azt akarod mondani, mondjuk, Anna néni? tante?

kardio1 2018.02.08. 23:24:35

@verkagrafomanka: azt biztosan nem mondom, hogy Madame Anne :)
Mások a szokások, nem néniznek. A gyerekek se csókolomozzák a felnőtteket.

verkagrafomanka 2018.02.08. 23:28:20

@kardio1: komoly volt a kérdés, tényleg elbizonytalanodtam :) de egyébként irreleváns, mert én a nénit rájuk magyarul használom, csak emlegetésre, de tegeződünk és keresztnéven szólítjuk egymást, szóval ez személyesen fel se merül.

sebi77 2018.02.08. 23:33:04

2 hét múlva költözöm ki Luxemburgba egy barátommal. Nekem már megvan a munkahelyem, neki még nincs. Angolul beszél kezdő-középszinten (meg persze magyarul), pincérként dolgozott egész életében, a külföldi vendégekkel boldogult eddig angolul. Van kocsija és jogsija. Esetleg tudtok mondani valami tippet neki munkavállalással kapcsolatban? Nincsenek nagy elvárásaink, a cél hogy bármit találjon.

verkagrafomanka 2018.02.08. 23:39:53

@sebi77: Hajrá! Első körben ajánlom ezt a csoportot:
www.facebook.com/groups/magyaroklu/
Amúgy meg jobs.lu. Sajnos pincérmelókkal nem vagyok képben, de speciel itt van egy magyar étterem, a neve East Block, Esch-sur-Alzette-ben, esetleg velük vegye fel a kapcsolatot, hátha tudnak javasolni valamit.

sebi77 2018.02.09. 00:19:17

@verkagrafomanka: Nagyon köszönjük, remek ötlet!

Herr Géza 2018.02.09. 01:12:27

@kardio1: Naja, az sem lesz piskóta...

Herr Géza 2018.02.09. 01:18:46

@Dikusz: Ugye bizony... Nem akarok nagy hülyeséget mondani, de sztem én még a 80-as, sőt a korai 90-es években is ott ültem fel a dunaújvárosi buszra.

Dikusz 2018.02.09. 09:18:11

@Herr Géza:
www.old-ikarus.hu/keptar/mavaut_pu.htm

ezt találtam, bár lehet csak nekem érdekes:)))
Meg talán azoknak, akik azokban a városokban élnek/éltek, amelyeknek a régi buszállomásai a képeken láthatók:)

Kovi1970 2018.02.09. 10:11:08

@arabok balrol: ilyen amikor valaki szeret kérkedni a műveletlenségévl.

Nincs is szüklséged tudásra mert megkaptad az előre megrágott népbutítás.

Büszke lehetsz magadra.

werinter 2018.02.09. 11:25:27

Az utolsó pontra reagálnék és megint ez a fránya pénz téma jön elő (nálam). Szóval havi 100 ezer ft-ból nehéz jól kinézni és egészségesnek maradni, főleg ha az ember még a belét is kidolgozza érte. Azért ez nem mindegy.

Rich.mond 2018.02.09. 12:39:54

Azért az igazsághoz hozzátartozik, hogy Luxemburg egy piciny államocska - "Buda" országra is jórészt igazak lennének a fentiek.
Szerintem is kicsit unalmas hely, de kétségtelenül gazdag, jól szervezett. Én jobb szeretem a pezsgést, de akinek erre nincs különösebb igénye, annak tényleg egy paradicsom lehet.

haXXor 2018.02.09. 12:40:27

Gondolom docleres gyerekről van szó. Hát nem tudom, Luxemburg az offsohre paradicsom, kb ennyit is ér az ottani gazdasági 'teljesítmény' HAHA (az, meg hogy velünk hasonlítja össze, priceless...). Mindenesetre sok sikert, jó életet, sok gyermeket, békét és szeretetet!

Muad\\\'Dib 2018.02.09. 12:40:56

"...Nekem nagyon jó érzés, hogy ez egy olyan ország, ahol a melegség nem hogy nem tabu, de az ország első embere is meleg..."
OMFG!!!
Azért az kemény amikor az ember rájön, hogy a 21. században még mindig ott tartunk, hogy egy embert jó/rossz érzés fog el attól, hogy xy vezető politikus milyen szexuális beállítottságú. És nem, a jó érzés fogott el tőle sem sokkal jobb, mint a rossz érzés fogott el tőle. Mert ugyan mi a fas*ért jó érzés az, hogy ő meleg? Ha hetero az nem jó érzés? Vagy fordítva ugyanez...

Tom66 2018.02.09. 13:00:45

@Pink Petsch: Nyilván, nem a homoszexuálisokkal van a probléma. Viszont az igenis gond, hogy a hagyományos családmodell egyre kevésbe működik és szinte már szégyen nyugat-európában.

Hari Seldon 2 2018.02.09. 15:07:41

@Tom66:
Gondolom, azért van nálunk (Fr) TFR 1,9-2 között, mert annyira gáz az itteni "családmodell". (Luxembourgban is közel ennyi.)

Magyarországon, ahol meg ugye "nagyon családbarát" vegetál 1,4-1,5 között. (melleseleg a németeknél is, de annak történelmi oka van.

Ja, és mielőtt még jönne valaki foteltudós, hogy a bevándorlók miatt ennyi, akkor jelzem, hogy ezt nagyjából az őslakosság hozta össze, mondjuk ha 0,2 pontal több a bevándorlóknak, és csökken a gap.
- Másrészt akkor meg kéne magyarázni, hogy akkor a németeknél, ahol ugyanennyi a bevándolók aránya, miért csak 1,5 a TFR
- Még egy apróság Luxembourgban gyakorlatilag nincsenek muzulmánok.Szóval nehéz megmagyarázni, hogy miért magas ott a TFR.

Hari Seldon 2 2018.02.09. 15:16:53

@haXXor:
Nincs termelés:
Akkor lehet meglepődni:
en.wikipedia.org/wiki/ArcelorMittal

ArcelorMittal S.A. (French pronunciation: ​[aʁsəlɔʁmiˈtal]) is a Luxembourg-based multinational steel manufacturing corporation headquartered in Boulevard d’Avranches, Luxembourg. It was formed in 2006 from the takeover and merger of Arcelor by Indian owned Mittal Steel.[2] ArcelorMittal is the world's largest steel producer, with an annual crude steel production of 98.1 million tons as of 2014.[3] It is ranked 123 in the 2017 Fortune Global 500 ranking of the world's biggest corporations.

És nem, nem csak irodaközpont van itt. A környék tele van mindenféle vasművel. A határ innenső és a tulsó odalán is. - Ez volt a régi lotaringiai vasvidék. Amiért ment a harc 100 éven keresztül a németekkel.

Gerardus A. Lodewijk 2018.02.09. 20:32:11

Érdekes, nekem az a tapasztalatom az átlagfranciákkal, hogy ha a nyelvükön szólok hozzájuk, akkor többnyire kenyérre lehet kenni őket. Persze Európa történelme és földrajza enyhén szólva nem hozza lázba őket. Sokuk számára minden, ami a Vogézektől keletre esik (Elzász is akár), az csak egy óriási fehér folt.

M. Péter 2018.02.09. 23:48:08

@haXXor: @Hari Seldon 2: A magyarországinál kicsivel nagyobb a luxemburgi acéltermelés (amit tényleg ott állítanak elő).

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása