Ha azt mondom, Tenerife, akkor mindenkinek a napsütés, pálmafák, vízpart és csomó kellemes dolog jut az eszébe. Irigyelni való? Bizonyos szempontból persze. Csakhogy mint az Pamela posztjából is kiderül, a dolgok ennél bonyolultabbak, a napsütésben is lehet néha fázni, az otthon maradtak pedig egészen furcsán tudnak viselkedni.

„Több, mint öt hónapja költöztünk Tenerifére, ami nem nagy idő, de már kimondhatom: itt élünk. Sok mindent készen kaptunk, de mindeközben meg kell küzdenünk minden nap magunkkal, a nyelvi nehézségekkel és a „jé, ezt sem ismerem, pedig itthon vagyok” érzéssel. 

És természetesen foglalkozni kell az otthonhagyott családtagokkal, barátokkal, ismerősökkel. És sokuk beszólásaival. Már nem kapom fel a vizet, de minden nap jönnek a kis furkálódások, a beszólások és egyre kevéssé fogadom nyitottan az otthonról érkező tanácsokat. Ne általánosítsunk: szerencsére ez a kisebbség, egy csomó normális rokonom és barátom van! 

Az ismeretségek sokkal gyorsabban kopnak, mint gondoltam 

Még a költözés utáni pár hónapban folyton jelzett a Messengerem. És szinte napról napra halkul. Persze én sem keresek sokakat. Van pár pending üzenetem egy régi-régi baráttól, és még megnézni sincs kedvem. Talán mert ő tényleg hiányzik, és ő érti meg mindezt a legjobban. 

„Szia! Mikor hívhatlak?” Írom, hogy bármikor / 6-kor / amikor neked jó. És azóta nem hallok felőle. Majd egy újabb fellángolás és már én sem akarom keresni. 

Nem tudom, milyen itt élni 

A leggyakoribb kérdés, hogy milyen? „Mégis milyen?”. És erre azt szoktam mondani, hogy „Sivatagos-szállodás-éttermes-shopingolós-zöld-érdekes-tanulságos-tele programmal-és-milyen-Budapest?” Te sem tudsz erre értelmes választ adni. Hát én sem. 

Szóval, mi a jó válasz a „Milyen”-re? Fogalmam sincs. „Milyen?” Jó, különben nem lennénk itt. Sőt, jó az időjárás, bár én még itt is tudok fázni. Na, ja, éjjelente 13-14 fok van, fűtés meg nincs. Csak vastag pizsi és takaró. 

Reggel, mikor várjuk az iskolabuszt, 14 fok van. Persze nem mínusz, de délután lerohad rólam az a gatya, ami még reggel létszükséglet. Hát ilyen. Néha azt válaszolom, hogy dolgozom. Nem lottóötössel érkeztem és nem 6 zsák pénzzel.

Itt is dolgozni kell, ami marha könnyű ahhoz képest, hogy milyen egy 13-14 éves gyerek napja. 

„Milyen?” Hát nem tudom, túl általános a kérdés. 

Elszakadok a magyar valóságtól 

Sokan nem értik, hogy miért nem olvasom napi szinten a magyar híreket, miért nem magyar rádiót hallgatok, sőt miért nem nézek magyar TV-t, miért nem vagyok képben az eseményekkel. 

És én nem akarom elmagyarázni, hogy az nem az én világom, hogy amíg Budapesten éltem sem néztem TV-t, és egy idő után a rádióban is csak zene ment. 

Hogy nem vágyom vissza és mégis képben vagyok a fontosabb eseményekkel. Már nem lógok a magyar köldökzsinóron, viszont olvasom az itteni híreket és a nagyvilágét. És persze két-háromhetente egyszer egy indexet/hvg-t megnézek. 

Elmenekültem Magyarországról 

Ez a menekülés szó nem feltétlen negatív, de mégiscsak van benne egy kis élc: hős, aki Magyarországon marad. Persze én nem érzem menekülésnek azt, hogy másik városba költöztünk, még ha ez 4500 km-re is van Budapesttől. 

Hosszú évek alatt döntöttem így. Évekig rágódtam azon, hogy a gyerekeim tönkremennek az állami iskolarendszerben, majd sikerült őket másik iskolába íratni, és rendbe jött az oktatásuk kérdése: ezredannyi stresszel is le lehet érettségizni, méghozzá eredményesen. 

És még csak nem is azért jöttünk el Magyarországról, mert nekem nem volt munkám, mert nem kerestem elég jól, mert nem tudtam eltartani a gyerekeim, mert nem volt hol laknunk, mert rosszul éltünk. Most pont ugyanolyan színvonalon élünk, mint 7 hónapja, csak egy kicsit többet süt a nap és többet költünk repjegyre. 

Egy azonban tény: egyedülálló anyaként külföldre költözni gyerekekkel para. Na, jó, nagyon para, még akkor is, ha a cég, ahol állást kaptam, szinte minden szükségeset a seggünk alá tett: lakás, kocsi és hétfőn, akkor gyere dolgozni, hónap végén fizetés. 

Volt költségük bőven, de elosztották hosszú hónapokra, hogy ne egyben kelljen kifizetnem. És még így is ijesztő. Még úgy is, hogy a kollegáid segítenek és tudod, hogy legrosszabb esetben veszel pár repjegyet és visszamész Magyarországra. 

A költözés költözés, nem több és nem kevesebb. 

„A pálmafák tövében könnyű az élet” 

Nem tudom, hogy aki ezt teljes magabiztossággal kijelenti, képes-e felfogni (erősen kétlem), hogy milyen tiniként nem egyszerűen új iskolába menni, hanem egy tök idegen helyen, idegen nyelven új iskolába menni. 

Hogy a régi barátaid, az apád, a nagyszüleid tőled 5 óra repülőútra élnek. Itt is iskolába kell járni (bár ezt a volt osztálytársak egy része még mindig nem hiszi). És a gyerekek élete kőkemény, akárcsak a fejük, hogy minden napot végigcsinálnak. 

Szeptember közepén, mikor kezdődött az iskola, már komoly 1 (vagy 2?) hetes nyelvtanulás állt mögöttük. Természetesen spanyol iskolába járnak, első nap megismerkedtek mindenkivel, aki beszél angolul: az angol, a svéd, a pakisztáni és néhány vegyes gyerek. És a mai napig fenntartják maguknak ezt a luxust, hogy velük kényelmes beszélni. 

Öt hónapja tart az iskola, napi 6 óra a szokásos tárgyakkal, de spanyolul. Majd este nyelvtanár, hétfőtől-péntekig. És az eredmény, hogy ma már nem alszanak el minden délután a kimerültségtől, már csak csütörtökre fáradnak el nagyon és ebből lassan péntek lesz. 

Pedig az iskola befogadó, jegyeket nem kapnak, év végi bizonyítvány is csak akkor lesz, ha nem buknak meg. És mégis küzdenek minden nap, holott akár hátradőlhetnének és csinálhatnák úgy, mint némelyik osztálytársuk, aki 2-3 év alatt sem tud spanyolul megszólalni. 

És akkor kapom, hogy ő is kezdte nulláról és én már el sem olvasom, meg sem hallom, amit mond. 

Nem, így nem kezdted újra: minden reggel elszánt makacssággal kelni és indulni iskolába, vagy épp reggelente annyi erőt töltögetni a gyerekeidbe, hogy végigcsinálják a napot. 

Nem tudod, milyen úgy megírni dolgozatokat, hogy a 100%-át nem érted, pedig nem kapsz rá jegyet, csak ha jól sikerül. Naponta kérdezgetik tőlem a gyerekeim, hogy ők buták-e, mert kevés a napi sikerélményük. 

Nem tanultad meg értékelni, hogy minden nap egyre több szót tudsz, egyre többet értesz a tanárodból, a dolgozatokból. Nem tudod, hogy milyen minden nap este 8-kor még spanyolt tanulni, hogy holnap a 100% már egy kicsit kevesebb legyen. Mindezt 12-13 évesen. 

De tény, a lányom barátnője sokat segít. Talán harmadikosok voltak, amikor Kínából beleesett a 13. kerületi állami iskolába. Sok ötletet kapunk tőle. 

Áh, itt nincs semmi: sem operatőr, sem nekem való pasi, ezért importálnom kell! 

Igaz, hogy még nem jártál itt, vagy épp pár éve egy hétre eljöttél nyaralni, de te tudod! 

Ha operatőr kell, szólj! Naná, hisz itt a kőkorszakban még senki nem látott kamerát, sőt te tudod, hogy az itteniek mindegyike sokkal tehetségtelenebb, mint te. 

De a legviccesebb társaság az önfelajánlkozók, testüket, társaságukat árulók. 

„Még mindig egyedül vagy? Még mindig magányos vagy? - Nem.”

„Akkor együtt élsz valakivel? - Nem.” 

(Most itt nem megyek bele a témába, hogy párban is lehet valaki magányos, míg szingliként is boldog.) 

„Te figyelj! Nem tudsz ingyen szállást nálad 1-2-3 hétre, és meghálálom, hogy ne legyél addig sem egyedül.” 

Erre 1-2 hónap alatt kidolgoztam az egyszerű választ: Airbnb-ről kikapok egy szállást, link elküld, megjegyzés hozzátesz: „Nézd, itt még a testedet sem kell árulnod!”. 

A másik típus keményebben nyomja: ő ide költözne, de hát ugye nincs munkája, de majd szerez. Csak előbb nyelvet tanul, itt helyben. És megpróbál érzelmileg behálózni, sőt elmondja, hogy kezd belém szeretni. Naná, én is, hisz nem láttuk egymást X éve, vagy épp soha, mert valamelyik ismerősöm ismerőse vagy. És ő már csomagolná is a bőröndjét és a lakását. 

Hogy is fogalmazzak egyszerűen?! Ez itt nem egy Merle regény, mi nők nem tartjuk az utolsó férfipéldányt ketrecben, hogy benépesítsük a szigetet. Az ivararány itt is hasonló, mint Magyarországon, nem kell importpasi. Ráadásul magyarból is válogathatunk bőséggel. :)” 

Ha szívesen olvasnál még Pamelától, akkor látogass el a blogjára!

HÍRMONDÓ 

És akkor leszáll az éj a folyami hajón…

Nem állítjuk, hogy őrülten romantikus munka lenne, de lehetőségnek lehetőség az éjjeli recepciós munka például egy folyami hajón. De aki éppen másra vágyik (mondjuk liftet szerelne Nyugat-Európában vagy éppen időseket ápolna Németországban), az is talál remélhetőleg megfelelő ajánlatot a mai válogatásunkban.

Az anyákat jobban megviseli, ha gyermekük külföldre költözik 

Sokat beszélünk a határátkelőkről, viszonylag ritkábban esik szó az otthon maradó családtagokról. Vajon hogyan élik meg ők, különösen, ha szülők, gyermekük külföldre költözését? 

A fiatalok és a középkorúak jelentős hányada elvágyódik Magyarországról 

Noha várhatóan tovább emelkednek a magyarországi fizetések, ám nagy kérdés, hogy ez milyen hatással lesz az immár jó pár éve tartó elvándorlási kedvre. A KSH egy tanulmánya szerint a fiatalok és a középkorúak jelentős hányada elvágyódik Magyarországról. 

Perceken belül belefullad az ország a szakemberhiányba 

Vannak szakmák, ahol annyira hiányoznak a szakemberek, hogy az már-már válsághelyzetet teremt a területen. Ez a helyzet az autószerelők között, akiknél aki beszél valamilyen nyelvet és van benne minimális vállalkozókedv, az már vagy elment külföldre, vagy most tervezi.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.