oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2017. december 22. 06:30,  Tíz ok, amiért szeretek Stockholmban élni 223 komment

2017. december 22. 06:30 Határátkelő

Tíz ok, amiért szeretek Stockholmban élni

Kisebb szünet után folytatódik a “Tíz ok”-sorozat, melynek keretein belül jártunk már Angliában, Ausztriában, Írországban, Norvégiában, Franciaországban (a sorozat eddig részeit itt találod), most pedig Svédország, azon belül is Stockholm következik. A szerző régi ismerősünk, Bandirepublic, aki szerint az sem lenne rossz, ha ezek a listák segítenének kicsit elgondolkodni arról, mitől élhető egy hely, és mi mit tehetünk ezért.

„Tíz ok, amiért szeretek itt élni” – miért szereted azt a várost / országot, ahol élsz? Írd meg te is a hataratkeloKUKAChotmail.com címre!

svedorszag_stockholm_foto_pixabay_com_tpsdave.jpg

“Nagy megtiszteltetés ért, amikor a Határátkelő blog személyesen kért föl erre az írásra. Mielőtt belekezdenénk, szeretném néhány dologra felhívni a figyelmet. 

Ez egy szubjektív lista. Amit én szeretek attól téged kiverhet a frász. A felsorolásból nem feltétlenül hiányzik minden Magyarországról, bár néhány tétel gyanús lehet. 

Már megszoktam, hogy kedves honfitársaim rendszeresen aggódnak értem, az én és a gyermekem erkölcseit veszélyeztető liberális fertő miatt és általánosan Svédország jövőjéért. 

Őket arra kérem, hogy nyugodjanak meg és aggódjanak azért az országért, ahol élnek. Remélem, az aggódás segít, mert én innen Stockholmból is aggódom Magyarországért, a szülőhazámért. Bízom abban is, hogy ez a lista segít elgondolkodni arról, mitől élhető egy hely, és mi mit tehetünk azért, hogy minél inkább az legyen. 

Tökéletes ország sajnos nem létezik. Őrületesen jó projekt lenne összeválogatni azokat a tulajdonságokat a nagyvilágból, ami kidobná az ideális élőhely mixét. Sokat álmodoztam arról, milyen lenne Svédországot áthelyezni a Földközi-tenger partjára, bevezetni a spanyol konyhát - bár a kajára nem panaszkodom - és kicserélni a nyelvet angolra. 

Ez nem fog megtörténni a közeljövőben, úgyhogy inkább lássuk azokat a dolgokat, amiket én itt és most értékelek a stockholmi életben! 

Jólét 

A pénz nem boldogít, de a hiánya boldogtalanná tesz. Nos itt két alacsony fizetésből minden család olyan életet élhet, amiben nem kell nélkülözni és még egy kis luxusra is futja. 

Erős a szociális háló, a szakszervezetek elég jó kollektív szerződéseket tolnak át a munkáltatókon, a munkanélküli biztosításnak (A-kassa) köszönhetően nem kell rettegni a munkahely elvesztésétől, mert akár a korábbi fizetés 80%-át is megkaphatod egy éven keresztül. 

Ennek köszönhetően az emberek a környezetemben nem félnek, nem táncolnak a létbizonytalanság határán és nincsenek belekényszerítve számukra méltatlan helyzetekbe. 

Gyönyörű természet, gyönyörű emberek 

Svédország egyszerűen lélegzetelállítóan szép. A Stockholm környéki szigetvilág hihetetlen. A levegő friss, tiszta - ha jól emlékszem a legtisztább az európai fővárosok közül. Mindenki természetesen néz ki és rengeteg gyönyörű embert látok. 

Ehhez még hozzá kell adni a térségre jellemző építészetet és design-t. Sokszor az az érzésem, hogy valami skandináv imázs-filmbe csöppentem. Ami pedig a szemet gyönyörködteti az energiát, örömöt ad. Mindig keresd az életben a szépet! 

Városszerkezet 

A svéd főváros 14 szigetre épült. A klasszikus arányok: ⅓ zöld terület, ⅓ víz és 1/3 beépített terület. Akárhol vagy, 5 perc sétán belül egy vízparton találod magad - ami lehet a tenger vagy valamelyik tó a rengeteg közül. 

Minden működik 

Ez magyarként rendkívül szokatlan és megható. Minden rendszer - a bürokráciát is beleértve (!) - úgy van kitalálva, hogy a felhasználónak a lehető legjobb legyen. Ráadásul folyamatosan fejlesztik is őket. Kellemes érzés volt elengedni a magyar kényszeres okoskodást és rábízni magam a rendszer működésére. 

A metróhálózat fantasztikus építészetileg 

Egy Budapestnél valamivel kisebb városban 100 megálló van. Ezekből 90 valamilyen műalkotásnak ad otthont. A világ leghosszabb galériájaként is szokták emlegetni. A Guardian képei közül nézzetek meg párat!

Lehet saját véleményed 

A gyerekeket nem nyomorítják meg az oviban, iskolában, hanem arra nevelik őket, hogy legyen saját véleményük, amit tudnak prezentálni és képesek legyenek problémákat önállóan megoldani. 

Nem az autoritás által jóváhagyott egyetlen helyes megoldást kell bebiflázni és visszamondani. A munkahelyeken is nyitott a légkör, a szigorú hierarchia nem jellemző és mindenki véleménye számít. 

Gyakorlatias, szinte puritán hozzáállás az élet minden területéhez 

Már-már a minimalizmus jelző használatával kacérkodom. Mindenesetre nekem nagyon bejön, hogy a dolgok nincsenek túltolva. Példaként már említettem a skandináv designt, ami rendkívül letisztult és a funkciót helyezi előtérbe. Ebbe könnyen belelátok egy számomra kedves élet filozófiát. 

Tömegsport 

Itt tényleg mindenki aktívan sportol. Rengeteg amatőr klub van, egymást érik a különböző versenyek. Az olimpiai éremtáblázaton a svédek nem állnak olyan jól, mint a magyarok, de az átlag stockholmi sportos, egészséges. 

Az uszodában én vagyok a legkövérebb apuka, míg Magyarországon nekem a legkisebb a belem a strandon a korosztályomban. Lásd még 2. pont - gyönyörű emberek. 

Nincs nemzeti kishitűség 

Nincsen vágy, hogy bebizonyítsák, ők a világ legkülönb népe. Elfogadják, hogy ők csak egy kis 10 milliós ország, ami ha a mai világban érvényesülni akar, akkor globális gondolkodásmódra és kezdeményezésekre van szükség. Az egységnyi svéd rendkívül szerény, a közeg nyitott és támogató. 

Liberális gondolkodás, a kisebbségek elfogadása 

Ez végképp személyes preferencia kérdése, de én rendkívüli módon örülök, hogy olyan országban élek ahol nem bűn másmilyennek vagy valamilyennek lenni. 

10+0,5 

Bónuszként egy rövid kis példamesével zárom a felsorolást. A napokban az 5,5 éves lányunkkal beszélgettünk ebéd közben. Tájékoztatott bennünket arról, hogy ő a Sebastiannal fog összeházasodni. Örültünk, mert a vőlegény-jelölt egy nagyon kedves kissrác. 

- Meghívsz minket az esküvőre? - érdeklődtem.

- De hiszen mi még csak gyerekek vagyunk! - hűtött le. Aztán kicsit elgondolkodott a helyzeten és így folytatta: - Tudtad, hogy egy lány lehet szerelmes egy másik lányba is?

- És össze is házasodhatnak - vágtam rá.

- Hát persze - mondta kissé felháborodottan az óvodás, aki hülyének nézett, hogy egy ilyen egyértelmű dolgot ki kell mondanom. 

Nos ezért is szeretek Svédországban élni, mert itt így zajlik egy ilyen beszélgetés. Nem akartam elrontani a kislányom kedvét azzal, hogy ez egyáltalán nem ennyire egyértelmű a világ legtöbb országában. Inkább csak mosolyogtam és hálát adtam a sorsnak, hogy itt élhetünk...”

HÍRMONDÓ 

A németek már feladták az idei évre 

Idén már nem lesz új kormány Németországban, olyannyira, hogy már nem is tárgyalnak róla. Aztán januárban lesz itt minden, rendkívüli pártkongresszustól sorozattárgyalásig – aztán előbb-utóbb vezetni is kellene valakinek az országot. 

Svédország kimaxolta a Walking Dead-érzést 

Eléggé aggasztó közléssel állt ki a svéd parlament védelmi bizottságának elnöke. Brjon von Sydow szerint ugyanis a svéd állampolgároknak fel kell készülniük arra, hogy „egy héten át állami segítség nélkül boldoguljanak” valamilyen rendkívüli esemény vagy komoly háborús konfliktus idején. 

Még csak most jön a neheze 

Az első nagy szakasz véget ért az Európai Unió és az Egyesült Királyság között a britek kilépéséről folytatott tárgyalásokon, ám a legtöbb szakértő (és politikus) egyetért abban, hogy a neheze csak most jön. De miért is? 

(Fotó: pixabay.com/tpsdave)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: sorozat Svédország tíz dolog

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr6813514627

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zoldzeller 2017.12.22. 18:21:20

@London2009: @PElliot:
hat nalunk egyik gyerek se erdeklodik a vonatok, teherautok irant. A nagyobbik fiam olyan gyorsan futott a hosszu hercegno ruhaban es a kis muanyag magassarkuban mint a villam:)) (3 eves korukig nem vagattuk le a hajukat, a vegen mar hosszu szoke hajuk volt, ugyhogy tenyleg mindenki lanynak nezte oket... en meg nem javitgattam). Sot meg konyhajuk is volt....
De mondjuk a ferjem se felel meg a klasszikus ferfi modelnek, se az autok, se a sport (kiveve a biciklizest) nem erdekli, barkacsolni se nagyon szokott a haz korul. Kerteszkedni szeret.

@Catnip Cupcake:
a kisbabak szerintem is teljesen nemtelenek. Jaaaj, hogy en hogy utalom a klasszikus kek-rozaszin babaruhakat idetlen feliratokkal.

Csodabogár 2017.12.22. 18:24:07

@Matula néne: Indiszkrét vagyok és egyszer már kérdeztem, hogy hány éves vagy te? Mert olyan dolgokat írsz, ami már a mult század közepén is elavult volt. Még hogy a homoszexuálisok csonka családból jönnek. Ezt honnan szedted. Kapásból tudnék példákat mondani, ahol tökéletes volt a család és 4 testvérből 1 lett homoszexuális, meg hasonlók.

zoldzeller 2017.12.22. 18:25:27

@illango pillango: Nemetorszagban nem volt cel a torok vendegmunkasok beillesztese a tarsadalomba. Vendegmunkasok voltak. A terv az volt, hogy majd haza mennek.

zoldzeller 2017.12.22. 18:30:46

@London2009: @Sorm: szerintem is szepek a svedek:) A sved divatiparral nekem vannak gondjaim, mert bar tetszik, de magas nokre tervezik es en 160 cm magas vagyok es 51 kg .... rajtam meg az xs-es ruhak lognak.

kék madár 2017.12.22. 18:39:01

@zoldzeller: es a sved gyerekruhak (mert akkor gondolom a gyerekeik es tul vannak huzva) nem pont jok?

zoldzeller 2017.12.22. 18:42:09

@kék madár: gyerekcipot szoktam venni (35os a labam), de gyerekruhat meg nem probaltam....

Arthamyr 2017.12.22. 18:49:58

@Csodabogár: Gondolom nem mostanában éltél ott. Érdekes, hogy akkor ezek szerint elég régóta ilyen a svéd rendszer (ha tényleg ugyanilyen volt akkor és most), és a svéd társadalom eléggé eredményes. Mondjuk az is érdekes kérdés, hogy ettől, ettől függetlenül, vagy ennek ellenére. :)

Matula néne 2017.12.22. 18:52:31

@Arthamyr: Ugyan azt mondtam nem vitatkozom, de téged kedvellek, és nem is érzek semmi kivetnivalót a mondandódban, úgyhogy válaszolok. Nem azt mondtam, hogy aki csonka családból jön, az "meleg", azt mondtam általában olyan családból jönnek, ill. valami trauma hatására lettek ilyenek. Ahogy magad is írtad, nem tudod miért is lettek azok. Mert pld. milyen szülő az, aki kitagadja a gyerekét?? Ott azért valami erősen hibádzhatott amúgy is nem?

@kisrumpf: Ez egy elméleti kérdés, mivel ő boldog kiegyensúlyozott családban nőtt fel és biztosíthatlak hogy a lányok érdeklik. De hogy még Neked is válaszoljak, mert téged is kedvellek amúgy, ha róla kiderülne, beleszakadna a szívem, ennyi. A családi fészekből nem rúgnám ki. Felnőtt embert az útjára kell engedni. Én azt a - Csodabogár szerint - múlt századi elvet vallom, hogy a gyereket fel kell nevelni, meg kell tanítani mindarra amit helyesnek tartok, ill. amit úgy gondolok ahhoz segíti, hogy majd boldog és megelégedett életet élhessen, jó döntéseket hozhasson, de aztán kész. A felnőtt "gyerek" már mindenben maga dönt, és mi a férjemmel abba nem szólunk bele.... az én szüleim is ezt tették, ez szerintem nálam és a Bátyámnál is bevált, én is ehhez tartom magam.

@Csodabogár: 47. Amit pedig írsz, nem jelent semmit. Konkrétan ismerek olyan családot - nagyon közelről..... látszatra gyönyörű család, szépek, jómódúak, 3 gyerek, ebből a legidősebbet konkrétan tönkreteszik, a középső az csak úgy elvan (még ő a legszerencsésebb), a legkisebbet mint istent imádják.... a két nagynak ilyen esetben minden esélye meglenne arra, hogy valami módon félremenjen, nem mondom, hogy ez velük megtörtént, csak a TRAUMÁRÓL beszélek. Mit tudod te, hogy egy 4 gyermekes családban az egyik gyereket mit ért és mi nem?

Utolsó mondatként és tényleg részemről lezárva a mai kommentjeimet, ez az én véleményem, nem kőbe vésett kinyilatkoztatás, nincs róla bírói végzésem, sem semmim, csupán az én véleményem. Lehet vele egyet érteni ill. elutasítani, ez mindenki magánügye, de fontosnak tartottam fentieket leírni.

tanato 2017.12.22. 19:08:17

@kardio1: @Din Serpahis: @Taxomükke (UK): @P.Elliot:
2050-ben 30 % a várható muszlim lakossági arány.Ez így nem mond semmit.Itthon is mondhatjuk sokan mondják is hogy ugyanennyi vagy még több lesz a magyarországi cigányság részaránya akkor.
Viszont ha a cigány lakosságon belül ugyanannyi %-ban lesz orvos,mérnök,rendőr,ügyvéd,tanár,kőműves,műszerész,szobafestő,traktoros,határvadász,nővér,gyógyszerész,színész,vasutas stb. mint a nem cigány lakosságon belül ezen foglalkozási arányok,akkor ugye igazán nagy baj nincs,legfentebb kicsit bebarnul a lakosság és többen fogják beszélni a lovári vagy beás nyelvet a magyar mellett.
Baj ugye akkor lesz a 30%-ból ha messze nem éri el majd a foglalkozási arányászám a nem cigány lakosságét.
Ezen gondolatot transzformáljátok át svéd muszlim,francia-arab vagy német -török viszonylatba.

Arthamyr 2017.12.22. 19:10:39

@Matula néne: Én ezt erősen vitatom, mivel mindig az ellenkezőjéről olvastam színvonalasabbnak tűnő elemzéseket (persze az is lehet, hogy csak a gonosz "homokos lobbi" megvezetett korlátolt szellemi kapacitásom miatt).
A kitagadás azért nem volt annyira durva, egyszerűen ott is a szíve megszakadt a papának, nagyot csalódott (biztos rohadtul hibáztatta is magát szegény; kellett számára idő jócskán, míg fel tudta dolgozni, és el tudja fogadni; lehet, hogy szükséges volt ehhez a sokk, amit a másik gyerekének elvesztése okozott), de azért egy londoni belvárosi lakást a segge alá raktak, ami már akkoriban (kb. 15 éve) sem volt lebecsülendő dolog. Teljesen rendben felnevelték a srácot, de ők török ciprusiak, azért ott nem svéd szellemben nevelik fel a gyerekekeket, főleg nem úgy nevelték az apuka idejében. Egyébként nem a testvérem, szóval nem tudom, milyen szülők voltak, de azért nagyon erősen kétlem, hogy azért melegedett fel a srác, mert nem "megfelelően" nevelték.

Amúgy a szexuális orientáció nem bináris (=valaki vagy meleg, vagy nem), hanem inkább egy (több?) skáka, hogy ki melyik nemhez mennyire vonzódik. Aki "félúton van", az elképzelhető, hogy nevelhető, bár szerintem ott is inkább csak arra, hogy melyiket fogja vissza, melyiket rejtse el, és melyiket nem.

A szexualitást nem a szüleitől tanulja az ember, nem kell sem beszélgetni róla a szülőkkel, sem látni, hogy ők hogyan és mit csinálnak egymással, mégis egyszer csak elindul az emberben.

kék madár 2017.12.22. 19:16:49

@zoldzeller: ott SF-ben annyi az azsiai, hogy valoszinuleg nem fogja kidobni a mereted a Targetbol :) (bocs a Target nem sertes akart lenni)

Arthamyr 2017.12.22. 19:47:26

@Matula néne: "Utolsó mondatként és tényleg részemről lezárva a mai kommentjeimet, ez az én véleményem, nem kőbe vésett kinyilatkoztatás, nincs róla bírói végzésem, sem semmim, csupán az én véleményem. Lehet vele egyet érteni ill. elutasítani, ez mindenki magánügye, de fontosnak tartottam fentieket leírni. " - Vettem, csak idáig nem olvastam el előtte, csak a "nekem szóló részre" reagáltam. :)

2017.12.22. 20:12:49

@Arthamyr:

Ja, értem. Igen, igazad van. Válaszolnék bővebben is, de ezzel a mondattal: "persze az ellenkezője sem jó, szóval semmi se jó" úgyis elértük a kívánatos és valószínű végkövetkeztetést. :)

zoldzeller 2017.12.22. 20:22:25

@kék madár: :) nincsennek gondjaim a ruha vasarlasbol, hala az egnek kinalatbol nincs hiany.:))
A Target nem sertes.... a TArget az en Disneylandem;) (felnott ruhait kevesbe, de a noi sportruhazata jo).

2017.12.22. 20:31:30

@kék madár: @zoldzeller:

Gyerekruha témakörben. A bnőm is kisebb, mint a sokévi átlag, és vettünk már neki gyerekruhát. Nehéz megállni, mert tök kis csinos ruhák is vannak köztük (bár a legtöbbön azért annyira látszik, hogy gyerekruha, hogy instant retardáltnak tűnik benne az ember), és hát hosszban pont jók. De alighanem a szabásuk más lehet, a kislányoknak mások a testarányaik, mint a felnőtt nőknek, így a projekt teljes kudarc volt, teljesen hordhatatlanok felnőtteknek.

A fiús alkatú nőkről vagy ne adj' isten a nagyon-nagyon alacsony férfiakról nem tudok nyilatkozni, lehet, hogy nekik jók a gyerekruhák.

Matula néne 2017.12.22. 21:01:39

@Arthamyr: :)) csak beszélgetünk...:)

kék madár 2017.12.22. 21:15:30

@zoldzeller: jol van, nem tudom, hogy a meno eszak kaliforniaiak hol vasarolnak. :)

kék madár 2017.12.22. 21:16:45

@Nagy kámpics: igen valoszinuleg osszekevertem valamit, a lanyaim hodtak a felesegem ruhait es nem forditva

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.12.22. 21:26:00

@Nagy kámpics: a legjobb esoallo kabatomba bele volt irva, hogy 12 eves fiunak jo... csak a kapucni volt kicsi a fejemre. Aztan kihiztam :-D De lehet, hogy veszek 14 eves fiunak valot s az most passzolni fog fejileg is. Sose volt olyan jo kabatom, mint az.

sörm 2017.12.22. 21:26:11

@Nagy kámpics: Nyilván lehet hogy hoppon maradok :)

@zoldzeller: Igen, én nagyon élvezem hogy S-es méretek a jók, míg otthon az M-es. De ez tényleg probléma lehet ha kisebb termetű vagy.

Csodabogár 2017.12.22. 21:26:31

@Arthamyr: Tudomásom szerint már igen régóta szociáldemokrata kormány volt. Mikor én ott voltam, 60-as évek vége, már kb. 30 éve. Tény hogy senki nem hal égen, a jóságos állam mindenkiről gondoskodik. Én még egy határozott kapitalista nevelést kaptam, miszerint gondoskodj magadról ne mástól, államtól, várj segítséget. Nekem nagyon ellenemre volt a szociáldemokrata felfogás, határozottan rossz helyen voltam. Ugye itthon is hasonlókat mondtak, az már más kérdés, hogy itthon még személyes szabadságunkban is gátolva voltunk. Akkoriban horror adók voltak, a majdnem minimál béremből 40% adót fizettem, orvos barátnőm 85%-ot. Sokan jól járnak ezzel a rendszerrel. Gyerekesek pl. ingyen iskola, napközi meg minden. Alkoholisták és mások is, akik nem vesznek meg a munkáért. Szóval biztos van akinek jó. Nekem egyénileg nem tetszett a nagy egyenlősdi.

Gedeon Vinklmann 2017.12.22. 21:57:56

gyuloltellensegeink.blog.hu/2009/09/04/a_svedek
Olvassátok,
gondolkodjatok, mielőtt még hasra estek!

Arthamyr 2017.12.22. 21:59:11

@Csodabogár: A 85% elég horrorisztikusan hangzik, nehezen hihető (4x annyit kell keresnie, hogy _ugyanannyit_ kapjon, mint a 40%-os kulccsal sújtott), persze ettől még lehet, hogy így volt, de mai szemmel felfoghatatlanul magas. A 60-as évek vége inkább 50 éve volt. :)

zoldzeller 2017.12.22. 22:26:33

@Gedeon Vinklmann: de ezt viccbol posztoltad, ugye?
“Szegény svédek teljesen belezakkantak az emberarcú szocializmusba. Szinte nem tudják hova tenni a pénzüket, annyi van belőle, ám a gazdagság életérzést képtelenek magukévá tenni. Nekik semmit sem mond a dicső magyar nemesi szemlélet, hogy a sok pénz mellé szériatartozék a sávzáró vonalak közé csak üggyel-bajjal beférő autó. Ezek viszont öltönyben, biciklinyeregből intézik az üzletet.”

“Mindenki alkoholista, ám nehéz hozzájutni a szerhez, így közös akciók keretén belül egymást segítik a szesz felé vezető rögös úton.“

Ez Orban Viktor sajat blogja?

gabors 2017.12.22. 22:27:51

@bpetya75: " Fél évig élt egy tíz emeletes stockholmi házban, és azt mondta, hogy a fél év alatt 4 emberrel találkozott a lépcsőházban."

Ilyen BARHOL elofordul ahol a tobbseg nap mint nap dolgozik mikor ilyen helyen laktam New York Citiben velem is elofordult hogy napokig nem futottam bele senkibe a folyoson ... azon az emeleten ahol laktam volt 8 vagy 10 lakas ... A liftben is csak masnaponkent talalkoztam valakivel ... ez teljesen normalis. A hazban az egyetlen kozos helyseg a mosoda volt ott volt a legnagyobb esely valakivel talalkozni ennyi.

gabors 2017.12.22. 22:43:01

@Jobb és közép: "Ha egy országban olyan abnormálisan sok szesz fogy, mint Svédországban (és Magyarországon is)," ezt a hulyeseg (baromsagot) allandoan beirjak ... szerintem kevered valamivel felejtsd el ha lehet !!!!

a Sveded a vilaglistan 50-edikek mig

mig az OECD orszagok kozott 25 helyen vannak a 33 bol

ilyen jozan orszagok is elotte vannak min Nemetorszag Svajc Hollandia Dania USA ...

Nem kene mar a hulyeseget propagalni !!!! (lehet a finnekkel kevered vagy a lengyelekkel)

négyzet 2017.12.22. 22:52:15

Stockholm tényleg nagyon szép, szerintem a legszebb európai főváros, persze elfogult vagyok. Imádom a vizet és az északi építészeti stílust, a letisztult szépséget az utcákon.

A bürokrácia... nos az viszont csak akkor olyan olajozott és emberekért való, ha az alany már a svéd rendszer része, leginkább ha személyi igazolványa is van (de akkor tényleg nagyon!). Legalábbis a saját tapasztalat ez. A férjemet anno fél éven át szívatta a Skatteverket (adóhivatal) és az Arbetsförmedlingen (munkaügyi hivatal), amikor ideiglenes adószámot (personnummer) szeretett volna kérni egy munkához. Ötször elvesztették, rosszul töltötték ki, rossz helyre küldték, a fogadó irodában elvesztették, nem értették, ide-oda küldték a férjemet az adóhivatal és a munkaügyi között. Még terveztem is ide posztot írni róla, annyira felb.szta az agyam. Egy ideiglenes adószám kellett volna csak... ja az illető szoftvercégnél nem is kapta meg a projektmunkát ezért. Aztán jött egy ismerős, akinek volt egy startup cége, egy tulképp kvázi fake munkaszerződésre (tényleges munkára szólt, csak bele volt írva, hogy majd akkor dolgoznak együtt, ha lesz munka, semmi fix óraszám stb., így is lett, mert utána tényleg nekik dolgozott) kiadták az állandó(!) adószámot. Bamm! Bürokrácia...

Hogy ellensúlyozzam, el kell még mesélnem egy másik történetet, ami viszont az emberért dolgozó bürokráciát erősíti. Jelenleg nem élünk Svédországban, a férjem volt cége pedig azt mondta, hogy megcsinálták az adóbevallását. Aztán egyszer jött egy levél a svéd adóhivataltól, hogy nagyon régen be kellett volna adni az adóbevallást, annyira, hogy már ennyi és ennyi bírság is jár érte. A férjem gyorsan írt nekik a szituról, hogy nincs is már ott, a cég így úgy, és másnap válaszoltak is emailben, amiben elengedték a büntetést, elküldték mailben az összes nyomtatványt, amit ki kell töltenie és a végén még némi adót is visszautaltak neki.

négyzet 2017.12.22. 22:54:33

Persze a svédek sem egyformák. Azért ott is vannak extrovertáltabb emberek, csak kicsit couchsurfelni kell, és kiderül! :) Talán azért, mert mi így szereztünk barátokat, abszolút nem ismerjük a sztereotip bezárkózó svédet.

négyzet 2017.12.22. 23:04:48

@bpetya75: én Budapesten élek egy közepes méretű társasházban, itthonról dolgozom, szóval elég sok esélyem lenne találkozni a házbeliekkel, de a többséggel nem találkoztam még az elmúlt évek alatt. Akiket pedig "ismerek", azok többsége a kaputól néhány méterre már nem ismer meg... Elég nehéz a gyereket köszönésre szoktatni így egyébként. Egy család van, aki kivétel, de velük összejárunk. A többi mind ilyen.

Nyáron jártunk viszont Svédországban nagyon vidéken, ahol tanyák vannak, és az ismeretlen helyiek integettek, invitáltak (volna) be magukhoz teára, amikor sétáltunk. Csak annyit akartam mondani, hogy nagyváros > kisváros vagy falu, illetve élethelyzetek szerint ez mindenütt más és más.

Csodabogár 2017.12.22. 23:28:08

@négyzet: A svédek önmaguk között se nagyon barátkozósak, sőt csodálkozva figyeltem a kollegáknál, hogy nem volt szokás a családoknak össze járni, még karácsonykor se. De engem eleinte mindenki meghívott, mert én voltak a szegény magányos külföldi. Na és ha külföldre utaznak többnyire rögvest extrovertáltak lesznek. Mindig nevettem, hogy amint átszálltunk Koppenhágában, a stockholmi gépre, az addig vidám barátságos svédek savanyú uborkává változtak.
Gondolom azóta rengeteg változás van, hiszen tele lettek külföldiekkel, ami biztos jótékony hatással van rájuk.

adg 2017.12.23. 00:18:52

@kisrumpf: latnad a cigarettasdobozokat! Haha. Neten nem talalsz olyan 18+-os kepeket daganatokrol... :D

bpetya75 2017.12.23. 01:30:09

@gabors:

Nem pusztán arról van szó, hogy alig lehet találkozni velük, hanem arról, amiről bandi is írt a blogján. Hogy ha ki akar menni az ajtón, de azt érzékeli, hogy kint mozgás van, akkor meglapul, és csak akkor indul el, ha a másik lakó már eltűnt.

@négyzet:

Gyanítottam, hogy vidéken ott is máshogy mehetnek a dolgok.

gabors 2017.12.23. 01:54:38

@bpetya75: csak arra tudok reflektalni ami posztban volt ... marmint hogy nem talalkozik az emberekkel ott en csak azt mondtam hogy ez mashol is igy van ... azt nem tudom hogy itt is bujkalnak vagy nem szerintem nem ... de meg igy is ritka volt hogy barkivel talalkoztam kb 7 ev utan gyakorlatilag senkit nem ismertem a szinten vagy az egysz hazban ... na jo nem jartam betlehemezni ajtorol ajtora .. es Hallowinkor sem nyitottam ajtot senkinek bar munkanapokon fel nyolc nyolc elott ritkan ertam haza

sörm 2017.12.23. 01:58:34

Az alkoholhoz való hozzáállás hisztérikus és vicces szerintem... Annyira bennük van az hogy régen össztársadalmi problémájuk volt vele, hogy még ma is rettegnek tőle. Ez néha számomra teljesen abszurd szituációkat generál. Pl. osztálykiránduláson lefejezés jár azért ha egy diáknál találunk egy üveg sört (lefejezés: igazgató szülőkkel beszélget, diák minden iskolai buliról, osztálykirándulásról örökös időkre kitiltva stb). De pl az iskolaajtóban dohányzó diákra nem szólhatok rá h menjen arrébb, mert azzal a személyiségi jogait sérteném. Szerintem az gázabb hogy mindenkire ráfújja a füstöt és az egészségére is sokkal károsabb mint a néha egy-egy sör, akár berúgás. Mindent szabad, de az alkohol az tabu. Ha alkoholt akarunk egy-egy afterworkon, akkor egy közeli bár emeletét kell lefoglaljuk. Az iskola helységeiben abszolút tilos, hiába van pöpecül felszerelt konyha és szuperkényelmes tanári lounge ami tökéletes lenne egy közös vacsora-iszogatásra. De el kell tűnni minden szem elől - ha ne adj isten valaki meglátná hogy a tanárok afterworkon alkoholt isznak, abból soha nem épülne fel az iskola reputációja. Pedig senki nem issza magát botrányosra.

Viszont a legkedvesebb élményeim a svédekkel is az alkoholhoz kapcsolódnak. Hűvösek és nehezen barátkoznak? Ja, az első pár pohárig. Aztán a nyakadba borulnak és jön az ölelgetés meg őszinteségi roham politikáról, társadalomról, mindenről. :) És érdekes módon a cinkos őszinteség megmarad utána már józanon is. Szerintem ez egy beavatási szertartás: az számít őszinte barátnak, akit akár felhívsz magadhoz vacsorázni, akivel már ittál együtt egy jót. :)

FutureFry 2017.12.23. 06:36:21

@London2009: @catnip cupcake:
themoth.org/stories/olivers-pink-bicycle

Jó sztori egy kisfiúról aki mindenből - még a bicikiből is - a rózsaszínűt szerette/akarta (apukája előadásában, aki azért itt-ott próbálta befolyásolni a gyerkőcöt (sikertelenül)).

Golf2 2017.12.23. 09:13:53

@bandirepublic: Épp most olvasom hogy felemelik a nyugdíjkorhatárt svédben a migránsköltségek miatt.. Ennyit erröl.

közép dunántúli régió 2017.12.23. 16:11:44

Svédország visszaállította a sorkatonaságot. Egy ilyen ország alapból nem lehet jó hely.
Másfelől meg: hogy lehet olyan törvényt hozni, hogy bemondásra, bizonyíték nélkül bárkire ráverik a szexuális zaklatást?

McKinney 2017.12.23. 16:11:52

+1: tisztában vannak a ruszkiveszéllyel, és tudnak is tenni ellene

Visceroid 2017.12.23. 16:12:04

Liberális hazugság! Igaz, hogy még sosem voltam Svédországban, de tudom, hogy iszlamista bandák randalíroznak az országban, robbantgatnak és embereket öldösnek! Minden nap! Biztos hogy így van, mert megírta az újság, bemondta a TV és a politikusok is mindig erről beszélnek!

zZZz 2017.12.23. 16:12:09

@Matula néne: Atya Uristen matula nene. Sokat kellene meg fejlodni.

tompus 2017.12.23. 16:12:15

Azért figyelj oda, hogy csak akkor szexelj, ha amásik írásban engedélyt adott és másik 2 tanú hitelesítette.

kuki123 2017.12.23. 16:49:40

nem akarom szapulni a dolgot...de ha már szóba került a migráció/integráci/jóélet:
www.breitbart.com/london/2017/12/17/sweden-raise-retirement-age-pay-mass-migration-population-growth/

20-30 év és nem leérezik olyan hogy Svédország

kuki123 2017.12.23. 16:50:18

Integráció német módra:
www.compact-online.de/weihnachtsfeier-an-lueneburger-schule-abgesagt-warum-wohl/

tipikus példája a süllyedünk, de nincs gáz, homokba dugjuk a fejünket.

az arabokat nem lehet integrálni, sőt sokszor a light muszlim családból a gyerekek a hardcore irányba mennek át.
Ők az integrálók.

Alick 2017.12.23. 17:17:04

@kuki123: Német "menekültipari" statisztikák szerint a migránsok kb. 5-8 %-a gond nélkül integrálható (jórészt nyugatias életmódban felnőtt szíriaiak), viszont a bejelentkezők kétharmada analfabéta, törzsi jellegű társadalomban nőtt fel és integrálhatatlan a nyugati civilizációba.
A két véglet közötti 25 % jövője kérdéses...

gregaba 2017.12.23. 18:20:48

Ez a Bandirepublic erősen a "messziről jött ember mond, amit akar" elve szerint írta a posztját, és idealizálta a svéd mindennapok képét.
Ehhez képest Európa és USA is tele van olyan svéd expatokkal, akiknek egy életre elegük lett hazájuk életérzéséből, a mindenkire ráerőltetett átlagszürke életfilozófiából, vagy épp az időjárásból.
És érdemes megemlíteni a fentebb belinkelt No Go Zone-ok valóságát is...

Sütemény1975 2017.12.23. 18:36:54

Valamikor nagyon szerettem Svédországot. Mára a liberális fertő fellegvára lett. És pont a 10.5 pontért nem laknék ott. Meg a gender baromságért. Harmadik wc. Atyaég. Teljesen kifordult a világ a normálisból.

létkoktél 2017.12.23. 19:13:24

Svédországban élek 3 éve két gyerekkel. Nagyon vicces, mennyire szubjektív minden, mintha a bloggerrel mi két külön országban élnénk... Mondjuk mi éltünk északon, Skellefteåban, középen Gävlében és most délen, a munka miatt alakult így, hogy sokfelé utazgathattunk. Én ennyi elhízott, rossz alkatú, tokás, bamba embert rég nem láttam, mint itt. Nekem kifejezetten nem tetszenek a svédek, így most esztétikailag értve... Ha a gyerek nem szó szerint azt a firkantig formulát böfögi vissza, amit elvárnak, rossz értékelést kap. Konkrét példa: mesét kellet írni. Lányom párbeszédes formában oldotta meg, erre kapott egy E-t (kb, 2-esnek felel meg), mert idézem" a mesékben nincsenek párbeszédek". Másik gyerek a magyar módon oldotta meg a többjegyű szorzást: az nem jó, MI nem így szoktuk. Hm... Nincs nemzeti kishitűség? Ami nem svéd, csak szar lehet, ahogy Csodabogár is írta, itt minden a världen bästa, azaz a világ legjobbja, vagy legnagyobbja előtagot viseli. A svéd a legnehezebb nyelv, itt van a világon a legtöbb mozi, itt van a világ legnagyobb dinoszaurusz múzeuma ( a Süsü jobb kivitelű báb volt, mint azok a dinók), meg ilyen butaságok - állandóan ezen nevetgélünk itthon, hogy ez már ilyen örök toposz számukra.

Én szeretek itt élni, mert békén hagynak és meg tudunk élni, s nekem ennyi elég. De be-/ elfogadni sosem fognak, sok dolog működik, de csak mint valami hatalmas, arctalan gyárban, ám tetszik az átláthatóság és az alapvető bizalom, nem néznek eleve bűnözőnek. De a fejekben irgalmatlan korlátoltság és műveletlenség, tájékozatlanság, sokszor butaság van a központi agymosásnak köszönhetően, és nagyon kevés lehetőség van mindenre, ami alternatív dolognak minősül, legalábbis az ország nagy részén, nyilván a főváros talán kivétel, bár én nagyon nem szerettem Stockholmot, nekem ilyen mű, kirakatvárosnak tűnt Koppenhága és Helsinki után főleg. Lányom szeretne íjászkodni, 3 éve nem találunk elérhető távolságban egy klubot, de ha mondjuk sakkozni vagy tradicionális kung fut szeretne űzni, akkor is nagy gondban lennénk. Ha be akarsz menni egy papírboltba és sokféle radír közül válogatni, vagy drogériába mondjuk bútorápolók közül választani egyet, netán spéci fonalra lenne szükséged, akkor is meglepődnél, mert itt csak ilyen vegyes multik vannak, könyvesboltban vehetsz radírt, hobbiboltban filcet egy vagyonért, a Rusta nevű bútorboltban sampont, vagy a két nagy élelmiszerláncban mindenből van pár féle, tehát van cérna, de sosem annyi, mint egy rövidáru boltban otthon. Ilyesmiket csak a netről lehet normálisan vásárolni. Itt a globalizáció nullára kinyírta a kis egyéni boltocskákat, vállalkozásokat, alig vannak. Nem szabad túlmisztifikálni ám ezt a helyet, ha az ember objektíven nézi, nagyon nem a világ legjobb helye... Svédország amúgy az első pont miatt élvezhető, egyszerűen több a pénz, és ha nem zavar, hogy nem fogadnak be maguk közé, max. eljátsszák, hogy jaj, de csípnek, akkor lehet élvezni, hogy viszont nem is cseszegetnek mindenért (szemtől szembe legalábbis). Ez a kettő, ami miatt jó hely, meg van valóban pár igazán praktikus, bár sokszor csak kirakatmegoldás, a többi szerintem már csak ilyen önigazolásféle, hogy ugyan, nem csak ezért jó itt, mert, lám, szép a metróállomás meg szép a táj. :D Hát, láttam már szebbet ezeknél is... Ami nálunk a svédekkel kapcsolatban amúgy nagyon sokszor elhangzott így magunk között: "csak dolgozni ne kelljen". Ez volt számomra a legnagyobb csalódás, nincs hivatástudatuk, csak, mint a robotok melóznak pénzért - és a hozzáállásuk abszolút ezt tükrözi. A munka egy pénzért történő szükséges valami az életükben. És ez sokszor nagyon nem jó, főleg olyan feladatoknál, ahová elkélne egy kis elhivatottság, szívvel-lélekkel végzett munka. Mindegy, tudnám ezt még egy napig fejtegetni, de már így is sok volt, csak gondoltam, árnyalom a magam nézőpontjával kicsit ezt a képet.

létkoktél 2017.12.23. 19:15:07

Bocs az elütésekért, csak siettem, pl. kellet = kellett stb...

Lógás Hugó 2017.12.23. 20:05:49

Tavaly egy hetet töltöttem Svédországban. A bátyám kamionos kollégájának a születésnapjára mentünk. Három családnál is voltunk, mind svédek.
Kaptunk kölcsön egy autót, azzal jártuk be a környéket. A lakáshoz kulcsunk volt, akkor mentünk be amikor akartunk, amíg ők dolgoztak.
Ez vidéken volt egy kis faluban, bár inkább tanyavilág volt az erdőben. A szomszédokkal közösen csináltak egy klubhelyiséget, ahol inni szoktak. Én még annyi töményet egy helyen csak italraktárban láttam......
Mind remek barátságos emberek voltak...
Kérdeztük tőlük a bevándorlókról a véleményüket, mind a három család, akik nem ismerték egymást, nem jó véleménnyel voltak róluk. Nem dolgoznak, felgyújtják az autókat, majd a tűzoltókat megdobálják (Malmö)....stb
Amúgy ugyanúgy kritizálták a kormányukat, és az EUT mint ahogy a magyarok.
Igazából én semmilyen sztereotípiát nem tudok mondani róluk. Az egyik helyen patinás rend volt a lakásban, a másikon irtózatos kosz (kutya is volt). Volt alkoholista is aki a második máját itta éppen el... De mind vendégszerető, barátságos ember.....Szerettem Svédországot. Szerintem hamarosan visszamegyek kirándulni....

wuaaa 2017.12.23. 20:43:26

@létkoktél: Végre. Köszi, hogy írtál. Posztot is írhatnál. Mondjuk a tíz ok, amiért nem...

wuaaa 2017.12.23. 20:55:46

Rebecka Martinsson
Svéd krimi, hosszú téli estékre ideális. Ajánlom mindenkinek.

Drednaught 2017.12.23. 21:11:14

Azt is elmesélhette volna a poszter, ahogy aki nem a mainstream véleménnyel ért egyet abban az országban, azt kirúgják a munkahelyéről...
Érdekes, de ez nincs így ebben a retkes, lesajnáld országban.

Pan Modry 2017.12.23. 22:50:09

@Drednaught: mondja azt egy magyar ahol siman megtortenik hogy allami munkahelyrol kirugnak olyanokat akik legalis ellenzeki demonstraciokon vesznek reszt.

Pan Modry 2017.12.23. 22:50:14

@kuki123:

Ja breitbart, koszonjuk Emese :)

Pan Modry 2017.12.23. 22:50:29

@Sütemény1975:

Fogalmad sincs a gender dolgokrol, nalunk altalanos iskolaban a fiuknak kotelezo volt a technika ora addig a lanyoknak a fözés. En peldaul utaltam mar akkor is barkacsolni es technika gyakra kellett jarnom.
Ja, es nem vagyok/lettem homoszexualis csak egyszeruen erdekelnek olyan dolgok amit a te korlatolt fajtad nemhez köt.

Bírom azt ahogy a sok beszükült ugy mond iteletet a gender studies-rol hogy fingja sincs rola.

Pan Modry 2017.12.23. 22:50:49

@Csodabogár:

Pont ez az egyenlosdi teszi lehetövé hogy mas orszagokhoz kepest egy munkascsaladbol szarmazo gyerek hatranya kisebb egy elit csaladbol szarmazohoz kepest ami a karriert illeti.

Tovabba az erös szocialis halo teszi lehetöve hogy a vallalatokkal szemben ne legyen annyira gyenge a munkavallalok erdekervenyesitesi kepessege. (Ez mondjuk nem art ha a munkavedelmi, munkaidö stb... dolgokrol van szó)

Hatranya a potyautas dolog, de szerintem több elönye van, raadasul a magyar adóék sem sokkal kisebb, mégis sokkal tobb csoringer es igazabol perspektiva nelkuli ember van !agyarorszagon.

Alick 2017.12.23. 22:51:30

Évtizedek óta kint élő rokonom szerint Svédország egy poszt-kommunista fertő, idézem: "Olof Palme meggyilkolásának egyetlen tragikus mozzanata, hogy nem tíz évvel korábban lőtték agyon a dsznót."

bandirepublic · halottnakacoach.hu 2017.12.23. 22:58:21

köszönöm a sok értékes hozzászólást. végre felnyitottátok a szememet! ünnepek után azonnal csomagolunk és elköltözünk ebből az elviselhetetlen országból. osszátok már meg, hogy

bandirepublic · halottnakacoach.hu 2017.12.23. 23:02:54

@bandirepublic: szóval írjátok már meg, hogy mi az a 10 dolog amit szerettek az életetekben. köszi

Pan Modry 2017.12.23. 23:35:19

@Alick:
Adott majd tizmillio lakos Svedprszagban, te abbol ismersz egy velemenyt (lehet hogy tobbet amikbol a sajat eloiteleteid szerint szelektalsz), es te abbol kovetkeztetest vonsz le. Az ilyen emberek a magyar oktatasi rendszer szegyenei, es sok ilyen ember van, ami magat a rendszert minositi.

TX7AW 2017.12.24. 00:17:09

@bandirepublic: Ne szivd mellre, jo volt a poszt, koszonet erte, orommel olvastam, csak en pl. ritkan kommentelek. :)

dr. mesterséges színezék 2017.12.24. 01:11:38

@közép dunántúli régió: "Svédország visszaállította a sorkatonaságot. Egy ilyen ország alapból nem lehet jó hely."

Van aki akkor sem szalad a pánszláv maci ölibe, ha a mackó folyton tesz pár lépést felé a sunyi szemeit forgatva.

dr. mesterséges színezék 2017.12.24. 01:11:46

@Drednaught: "Érdekes, de ez nincs így ebben a retkes, lesajnáld országban."

Tényleg érdekes, hogy te ezt így látod.
Legalább jól megfizetik, vagy amatőr lobotómia eredménye?

sörm 2017.12.24. 01:12:36

@létkoktél: Hát tényleg párhuzamos világban élünk... :) Nekem éppenhogy pozitív sokk volt hogy milyen erősek a kisvállalkozások pl. Nagyon szívesen írok Svédország 10 negatívumos listát, gondolom bandirepublic is simán felsorolna 10 erős mínuszpontot, de azok közül amit Te tapasztaltál egyik sem lenne benne. Én ezeket egyáltalán nem tapasztalom - persze ez a vidék-Stockholm vonzáskörzet különbségből is adódhat.

Az iskolai osztályozás mocskosul nehéz dolog. Én felháborítóan igazságtalannak éreztem sokáig. Most már rájöttem, hogy egyszerűen teljesen más a logikája mint amihez mi szoktunk. Az E nem fordítható le kettesre, az A nem ötös. Teljesen más szemlélet, kompetensmatrisok alapján dolgoznak a tanárok. Ez egyrészt jó mert megdöbbentően objektívvé teszi az osztályozást (persze bizonyos szubjektivitás elkerülhetetlen). Így lehet az hogy azt érzem hogy xy diák szupersokat tanult, ügyes, Magyarországon ötöst adtam volna neki, itt meg a matrisok alapján mégis kap egy D-t vagy C-t. Pár hete szülői értekezleten az orosz anyukát csitítgatni kellett úgy a sárga földig szidta a fiát hogy közepes jegyei vannak. Az anyuka úgy értelmezte a jegyet mint mi magyarok, és levonta azt a következtetést hogy lusta a gyerek az iskolában. Szó sincs róla. A jegynek egyszerűen más az információértéke itt mint Magyarországon. Szülőként jó lehet erről beszélgetni az osztályfőnökkel vagy akár csak utánaolvasni, megkérdezni valakit aki ismeri mindkét oktatási rendszert. Ha E-t kap a gyereked és Te azt lefordítod kettesre, akkor az számodra kudarc, ezért most a korlátolt tanárt okolod, legközelebb talán szegény gyereket. Pedig az E egy picit sem kudarc!! Könnyen elképzelhető pl hogy egy fantasztikus esszére E-t kapott bizonyos okokból. Sok jövőbeli frusztráció elkerülhető a gyerekkel is és iskolával is, ha az ember rászánja az időt megérteni hogy működik a kunskapskrav és kompetensmatris dinamikája és ennek mi a pedagógiai célja - mert ez adja a jegyet. Nem pedig az hogy ha 100ból 90 vagy 52 pontot ért el a dolgozaton.

hothead 2017.12.24. 04:09:14

@bandirepublic: most komolyan foglalkozol az okoskodo kommentekkel? elore leszogezted, hogy a sajat velemenyedet, szubjektiv listadat tarod a nagykozonseg ele, nem? varhato volt, hogy kapsz hideget, meleget egyarant; nem kell ezen felhuzni magad, az a fontos, hogy ti szerettek ott elni. nekem pl ez a poszt is tetszett, jok az erveid, de nem koltozok :)

dr. mesterséges színezék 2017.12.24. 08:05:23

@Alick: "Olof Palme meggyilkolásának egyetlen tragikus mozzanata, hogy nem tíz évvel korábban lőtték agyon a dsznót."

Érdekes, hogy nem azt mondta, hogy "né má, itt volt ez a miniszterelnök ebben az országban, és úgy soppingolt, mint bármelyik szerelőmunkás fajront után".

István Kaszanyi 2017.12.24. 08:05:47

Közel hasonló pontok voltak eme hazában is . Mióta nincsenek és embertelen hatalmasságok és kiváltságos politikusok ügyeskednek ,kiszolgálóikkal karonfogva, nemcsak nem legitimek de alkalmatok az állampolgári jogok,körülmények alakítására, nem tudom szeretni és magaménak tudni Magyarországot igen elvágyok innen. Ha egyre több ilyen ember lesz hazánkban az egoista fasisztoid emberek miatt elfog bukni.

wuaaa 2017.12.24. 08:09:06

”helt uppenbart att vi har stora problem”
Magdalena Andersson

bandirepublic · halottnakacoach.hu 2017.12.24. 08:36:32

@sörm: tök érdekeseket és hasznosakat írsz. nagyon sokat segítene, ha konzultálhatnék veled iskola-ugyben. a lányunk jövőre kezd és sok kérdésem van megválaszolatlanul.

megtennéd légyszi, hogy kontaktálsz emailben? bandirepublic kukac gmail

köszi szépen

Gulyo 2017.12.24. 09:12:00

Ha ott jó neked, maradj ott. Nekem meg jó a Bakonyban élni MAGYAROK között...

létkoktél 2017.12.24. 09:18:32

Oké, te így látod, én máshogy. Én Stockholmban sem találtam specifikus boltokat, csak ez a sok csilli-villi konzumidióta cucc kapható. A sok AB főleg szolgáltat egy szűk sávon belül, keress rá Stockholmban mondjuk hány könyvkötő van, aztán nézd meg ugyanezt Budapesten, de mondhatnék Tai chit, vagy szájharmonika tanfolyamot, netán logikai játékok boltját. Nincs itt semmi, igaza van annak, aki azt írta, tiszta 60-as évek kommunizmusa. Ettől még élhető, de ez tény. Mi épp ezért loppisokban szoktunk vásárolni, az legalább egyedi és van köztük minőség is, ott már találtam logikai játékot, nyilván 50 éves és német volt. Az E-vel nem az E volt a baj, hanem a korlátoltság, amiért kapta. "Egy mesében nincsenek párbeszédek." Már miért ne lennének? Minden kreatív ötletet, ami eltér a rutintól és a fröccsöntő formulájuktól elvetnek, 3 éve járok itt suliba, mesélhetnék én is, egyszer azért nem lett godkänt egy prezentációm, mert kijelentéssel és nem kérdéssel kezdtem, másszor azért lett C egy hatoldalas esszém, mert a vámpírkönyvek fiatalokra gyakorolt hatásáról írtam, és szerintük ez nem szociológiai téma. :) Felőlem adhat K-t is, ha nem öli ki a gyerek kreativitását, újszerűségre törekvését, uram isten, rutinoktól eltérését.

létkoktél 2017.12.24. 09:19:29

@bandirepublic:

Tíz dolog amit szeretek itt
1. szeretek svédül olvasni, szeretek magamban fordítgatni, idegen nyelven próbálkozni
2. felpattanni a bringámra és csak tekerni szabadon a kis házak közt, nézegetni az embereket
3. szeretek bolhapiacokon turkálni, mindig van valami érdekesség, még ha az ember nem is veszi meg
4. éneklek egy vegyes kórusban, és imádom, ahogy zeng a hangunk a kis templomban, kedvesek a tagok, jó próbákra járni
5. ahogy már írtam, imádom, hogy itt láthatatlan vagyok, ha nem akarom, nem is tudja senki, hogy élek
6. szeretek utazgatni, kis eldugott helyekre, a világ másik pontjaira, most végre megtehetem
7. Imádtam eddig minden házunkat itt. Most vettünk a városban egyet, eddig egy vidéki birtokon éltünk, alig várom, hogy belakjam a praktikus, pincés faházat.
8. szeretem a sokszínűséget, hogy megismerkedhettem kongói sráccal, kazah csajjal, volt ismerősöm Koreából és Szenegálból is.
9.Nekem bejön, hogy nyáron nem rohad le rólam a gatya
10. Nem vegzálnak a pasik sem engem, sem a kiskamasz lányaimat, mint Magyarországon teszik füttyögéssel, beszólogatással
10+1 egy fokkal szolidabban mulatnak, mint a magyarok, nincs ótvar prolisó minden kertben hétvégenként.

De ettől még nagyon nem génlottónyertesek, nem a világ legokosabb és műveltebb emberei, és az országuk, minden, csak nem nyitott sem fejben, sem sehogy. Mi svédek és ti egyebek ez a hozzáállás, és ez nagyon nehezen változik. Az arabokkal semmi gáz nincs, mondtam, 3 helyen éltem, és mindhárom helyen a svédekkel sokkal több etikai, erkölcsi problémánk volt, 2 koronáért a többség az anyját is eladja, nem előzékeny, nem segít, szarik rád, úgy ahogy vagy, és ha teheti, át is vág, nem csak téged, a másik svédet is.

Gulyo 2017.12.24. 09:20:22

@létkoktél: Hehe...ezért kell minden ilyen cikket fentartással fogadni. Mindenki máshogy éli meg a dolgokat. Van akinek a tökèletes ország nem is olyan tökéletes, sőt...hehe

létkoktél 2017.12.24. 09:20:24

Az első @sörm-nek ment

létkoktél 2017.12.24. 09:29:21

@Gulyo: Mindenki azt lát és él meg, amit akar, ez régi tapasztalatom. Tudod, elveszi a csajt, nászúton kiderül, töke van a menyasszonynak, erre van, aki azt mondja, a fene, nekem ilyen tökös feleségem van, ezzel kell kezdenem valamit, a másik hibáztat, a harmadik önigazol, de szép kis szütyője van a feleségemnek stb. Én annak vagyok a híve, hogy lássak tisztán, lehetőleg objektíven, valahogy a saját személyemet eltávolítva a dologtól. Mindenben meg lehet találni a jót, nem kell ehhez "elhazudni" a dolgokat, sőt, Ha meglátom, hogy a döglött kutyatetem milyen gusztustalan, előbb észreveszem a szép fehér, épen maradt fogait, mintha mindenáron a nyüvektől hemzsegő tetemet is szépnek akarnám látni, csak mert az én udvaromon van. talán érthető, mindegy most mennem kell, mindenki bátran higgyen és lásson, amit csak akar, és akkor neki az is lesz és ez így van jól, ettől szíbnes és szép a világ. na pá és persze kellemes karácsonyt mindenkinek

adg 2017.12.24. 09:30:25

Hat nem tudom, de ha egy fantasztikus esszere E-t kapok, akkor nem biztos, hogy az jut eszembe, hogy az ertekelo szerint is fantasztikus volt, csak bizonyos okok miatt a leheto legrosszabb jegyet kaptam ra, de amugy minden oke es tenyleg csucs vagyok.

Mashol is divat becsomagolni a negativ velemenyt, ettol meg lehet tudni, hogy az mit jelent, csak nem ut ugy, mint az otthoni sommas “ez szar” velemeny.

FejvadÁsz 2017.12.24. 09:42:40

Szia, én 3 éve élek Svédországban és pont ugyanezekért szeretem. Ráadásul bevándorlókkal dolgozom. Én azt vettem észre, hogy alapvetően a nyitottabb, liberális emberek találják meg a helyüket kint. A konzervatívabbak kevésbé.

Arthamyr 2017.12.24. 09:48:20

@sörm: Ha lesz időd és kedved, ezt a mátrixot elmagyarázhatnád egyszer, akár egy posztban is, ha határátkelő befogadja.
Én igyekeztem értő módon elolvasni a hozzászólásod, de nem sikerült megértenem, hogy hogyan lehet egy kompetenciamátrixot (már ha az az, aminek én gondolom) egy egydimenziós skálára lefordítani.

Arthamyr 2017.12.24. 09:58:24

@létkoktél: @sörm: @Arthamyr:

Tovább olvasva (és gondolkodva) az is eszembe jutott, hogy miért nem szerettem az iskolát és a nem objektíven osztályzott tárgyakat (irodalom pl.)... Egy természettudományi tárgy szerintem sokkal kisebb szubjektivitást enged meg. Biztos van, aki azon is vitatkozik, hogy ötször öt az huszonöt, de azért ez elég általánosan elfogadott, és ilyen kis alapdolgokból lehet felépíteni az egészet. Ezt valahogy nem láttam, ha ilyen-olyan esszét kellett írni, ezeknél szerintem elkerülhetetlenül belejut a szubjektivitás és az igazságtalanság.
Persze ha a svédeknél semmi jelentősége nincs az osztályzatnak pl. a továbbtanulás szempontjából, más lehet.

Mindenesetre továbbra is érdekel, hogy hogyan működik, mert egyelőre nem értem. :)

Alick 2017.12.24. 11:43:25

@Pan Modry: Őszintén szólva, megdöbbentett a véleménye... utána kifejtette, hogy Svédországban is erősen működik a nácikkal való együttműködés miatt erős ellenirányú kompenzáció. Ezért aztán befogadtak boldog-boldogtalant, támogatták Castro-t és a hasonló rendszereket. Hogy Kádár Palméhoz képest legfeljebb valamiféle jobbközép szocdem lehetett.
Félreértés ne essék, a rokonomnak semmi baja sincs a sötétebb bőrszínnel, viszont - és ezzel sok svéd is egyetért - azt nehezen tolerálja, ha a jövevények többsége nem is akar beilleszkedni a társadalomba, csak segélyekből szeretne megélni és eltartani a szapora családját.

sörm 2017.12.24. 11:43:47

@létkoktél: Szerintem sokkal több mindent lätunk ugyanúgy mint az kiderülne. Én is nagyon kritikus vagyok az itteni oktatási rendszerrel. A jegyadással is. És akkor még nem is mentünk bele abba hogy akkora tanárhiány van, hogy a tanárok igen nagy százalékának nincs tanári végzettsége,holott a tanárképző elvégzése eléggé vicckategória. Egyre csökkentik a követelményeket mert azt remélik végre néhányan ezt a pályát választják. Ez meg azzal jár hogy a képzett kollégák között sem egyszerű kompetenset találni.

Ezzel a lagom-szemlélettel engem is ki lehet űzni a világból, a svéd médiát olvasva meg tényleg az az ember érzése hogy ez egy intellektuálisan eléggé visszamaradott népség. Szerencsére a baráti körömben ezt nem tapasztalom, sőt...

A matris nem mátrix, de nem tudom hogy fordítanám. Szívesen írok egy posztot az itteni oktatásról (bár volt már ilyen, nem?), meg persze kontaktolhattok is, akinek kérdése van, bandirepublic majd írok! Ma persze mások a prioritások, meg el is fogok utazni pár hétre, úgyhogy majd januárban valamikor.

BOLDOG KARÁCSONYT MINDENKINEK!

qualiton 2017.12.24. 11:43:58

Sziasztok, én is 3 éve élek Svédországban 2 gyerekkel:)

Ajánlom mindenkinek egy tőlem független szempár meglátásait:

Jacek Kubitsky: Svédország belülről

Egy hibája van, szerintem eufemizál kissé...

Ha valakit érdekel, mailben el tudom valahogy küldeni (97 mb), nem tudom, letölthető-e valahonnan. Esetleg kitehetné valahová, én nem tudom.

Boldog karácsonyt mindenkinek

God jul och gott nytt år...

bandirepublic · halottnakacoach.hu 2017.12.24. 12:21:10

@qualiton: nekem jöhet bandirepublic gmail köszi és god jul

bandirepublic · halottnakacoach.hu 2017.12.24. 12:48:28

@sörm: szuper köszönöm. boldog karácsonyt

Sütemény1975 2017.12.24. 15:13:05

@Pan Modry: Tuti, hogy fogalmam sincs. nyilván, aki másképp látja mint te, az hülye.
érdekes nálunk mindenkinek volt technika óra, nemcsak a fiúknak. hova jártál te?

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.12.24. 18:48:48

@bandirepublic: "amit nem szeretek stockholmban, akkor a nr. 1. az időjárás, azon belül is a fény hiánya lenne."

Hátőőő, izé, júniusban Stokiban kb 22 óra a fény és 2 óra szürkület a "sötétség".Ha feljebb mész északra, akkor a szürkület is mexűnik, olyan gyenge másfél hónapra is, akár...
Akkor ez az ország sötét vagy világos, Bandi?

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.12.24. 18:52:23

@bpetya75: @bandirepublic: És milyen jól is van ez így, hogy nincs bratyizgatás, meg felesleges pofavizit, stb...
:-)))))
Nyilván pár szó váltásával nincs semmi baj, de hogy fél óráig hallgassam a szomszéd nénit, xyz témakörben, na annak örülök, hogy itt nincsen.
:D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.12.24. 19:29:11

@Sütemény1975: Te, Süti, jártál is valaha Svédországban, vagy csak olvasod ezeket?
Én harmadik vécét tíz év alatt egyet sem láttam még,pedig szoktunk mászkálni az országban rendesen...
Ne higgy azért el mindent a médiából...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.12.24. 19:43:27

@létkoktél: Nagyon nagy igazságod vagyon a legtöbb dologban.
+32121

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.12.24. 20:15:46

@sörm: Nagyon örülnék én is ennek a leendő kommentnek/posztnak, nálunk is hét éves a kölök és jó lenne előre érteni a dolgokat olyantól, aki tényleg benne van.
Köszönet előre is.
:-)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.12.24. 20:16:54

@qualiton: engem érdekel, jöhet mélben is, előre is köszönöm...

virgo 2017.12.30. 11:43:53

Más a svéd, meg a magyar nemzetkarakter. Nem a minőségben van különbség, hanem a jellegben. Nekem az a gyanúm, a post a csillogó felszínt kapargatja (némi alig titkolt lenézéssel a magyar viszonyok irányába), és nem foglalkozik azzal, mi van a felszín alatt.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása