oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Gazdagisztán

2017. december 13. 06:30,  Rémes dolgok Írországban 253 komment

2017. december 13. 06:30 Határátkelő

Rémes dolgok Írországban

Na, akkor a tegnapi havas kitérő után következzen a már hétfőn belengetett (és általatok megszavazott) írországi párposzt, azaz Kisrumpf férjének írása az érem másik (nem túl fényes, inkább rozsdás) feléről. Lássuk tehát, mi az, ami idegesítő Írországban! (A képeket köszönöm Kisrumpfnak, aki ezzel próbálja meg a maga részéről enyhíteni a poszt mondanivalóját. :) ). Ja, és aki nem olvasta volna a párposzt első részét, az feltétlenül kezdje azzal!

Írd meg te is, mi az Tíz dolog, ami miatt jó ott élni, ahol élsz – vagy ha ahhoz nagyobb kedved van, akkor jöhet az is, ami igazán idegesít! A cím hataratkeloKUKAChotmail.com.

achill.jpg

"A nők rondák 

Különösen a tájhoz képest. Erről mondjuk nem tehetnek, hiszen szigetország, annak minden hátrányával. Mostanában igyekeznek ezt némi kozmetikával ellensúlyozni, mondjuk úgy 50 nőből egy ért is hozzá, a többiek azt hiszik, hogy a mennyiség előbb-utóbb átvált minőségbe, mint a sztálini vörös hadseregnél. Emiatt rengeteg alapozót és púdert kennek magukra, főleg vezetés közben. 

Szemtanúja voltam - már amíg rémülten be nem csuktam a szemem -, hogy egy 15 év körüli „hölgy” az emeletes busz tetején festette ki a szemét, mit ne mondjak, hátborzongató látvány volt… 

(Hiteles forrásból származó információim szerint a pasik sem különösen jóképűek, már amennyire az arcukba csöpögő hajolajtól és az ujjukra húzott 12-14 pecsétgyűrűtől ezt meg lehet állapítani.) 

A nők borzasztóan öltözködnek 

Gyakorlatilag 3 típus figyelhető meg, annak számtalan altípusával. 

A főbb típusok: 

- görlpóver 

Sportruha, sportcipő, életkor 6-20 év. A felső korhatár néha magával hozza az alsó korhatáros gyerekét is. Cigaretta, mobiltelefon, illetve esti partira menet főutcán, menet közben hajlakk. A Pound City-ből származó bizsu fülbevalók. Általában 4-20-as csoportokban tapossák egymás szétszakadt, földre érő, nedves nadrágszárát. 

- grúvi 

Trapézfarmer, az alján keresztbe virágminta. Feliratos póló alól direkt kibuggyasztott hashájdarabka. Általában ruhaüzletekben fordulnak elő, vagy a vécé előtt állnak sorba szájra szorított kézzel; esetleg iskolába járnak. 

- irodista 

A legszebb példányuk a kiskosztüm - fehér pamutzokni - Nike sportcipőt viselve köpött el mellettem egy jó négymétereset. Elvből nem vesznek fel összeillő ruhákat, a kedvencük a dzsörzénadrág és a munkahelyi buli. 

Nem fújják ki az orrukat 

Inkább hörögnek és harákolnak, igaz, főleg a pasik. Ez beosztástól, életkortól és a rendelkezésre álló zsebkendők számától független. FIGYELMEZTETÉS! Ha tüsszentesz, neked kell „exkjúzmí”-vel elnézést kérned, nem ők mondják a blesszjú-t. Egy ír író szerint a köpködés nemzeti időtöltés.

brayharbour.jpg

Pár éven belül ki fog halni az ír kocsikról az index 

Ha így folytatják, a sofőrök is, hetente meghal kb. 10 ember az utakon. Ennek sok oka van, most is rengeteg ember van jelenleg is az utakon rendes jogosítvány nélkül, és ez a biztosítási díjakon meg is látszik. 

Egy 22 éves hím 1 éves vezetési gyakorlattal 4-5000 fontot kell fizessen évente. Cserébe nem kell ismerje a KRESZ-t, a mértéket az alkoholfogyasztásban és a fekete hátsó ablakra ragasztott No Fear matrica hátrányait. 

Az egyik magyar kollégám kesztyűtartójában folyamatosan ott volt a Rules of the Road (Kreszkönyv) című (sok színes képpel) illusztrált könyvecske, és ha már nagyon kiborította egy közveszélyes közlekedő, akkor megmutatta neki. 

Képzeljük el, hogy _állunk_ a 2x3 sávos - mondjuk - Alkotás utca középső sávjában a BAH-csomópontnál a zöld lámpánál, mert eszünkbe jutott, hogy mi most inkább lekanyarodunk kis ívben, a kezünkben mobiltelefon, ég a ködlámpánk és nem indexelünk, amikor megjelenik mögöttünk dudálva egy szabályosan közlekedő albán rendszámú autó, a sofőr a magyar Kreszkönyvet lobogtatja, és valami furcsa nyelven üvölt velünk. 

Ha még lennénk páran magyarok, a következő ír generáció már talán megtanulna vezetni. :-) 

Tömegközlekedés 

Illetve amiről azt hiszik, hogy az. Erről oldalakat tudnék írni, de csak pár dolog. Napi egy járat elégséges szolgáltatás ahhoz, hogy magáncég ott ne indíthasson járatot.

connemara.jpg

A menetrend csak vicc. Ha kimarad egy busz, és én vagyok a következő busz sofőrje, akkor _nem_ kell semmit sem csinálnom, sőt, ha esetleg a menetrend szerint indulnom kéne, de én éppen teáznék, akkor nyugodtan kimaradhatok én is. Vagy három jön egyszerre, vagy egy se. 

Ügyintézés 

Igaz, én egy porosz mentalitású országból jövök, úgyhogy lehet, hogy ez a világ normális. Remélem nem. Az ügyintézésre nincs határidő, de a 30 napot be szokták tartani, ha nem jön közbe túl sok teaszünet. 

Írországban nem szabad megbetegedni 

Magyarországon az emberek ki vannak akadva, hogy 3 órát kell ülni a rendelőben - nem akarok senkit sem elkeseríteni, de ez csak a kezdet. Könyöktörött kollégánk 4 órát ült a korházban, mielőtt hajlandó volt valaki ránézni. 

Az asszony egy egyszerűnek tűnő allergiavizsgálatra kért időpontot márciusban - július végére kapott. Ezen kissé feldühödtem, kerestünk egy magánrendelést, itt már 2 hét múlva fogadták. 

NEM! Ez nem a hepiend: a kórházi doki a kórház egyik melléképületében fogadott, munkaidőben, négyszeres pénzért, és hazaküldte az asszonyt dupla adag antihisztaminnal, hogy ettől majd elmúlik A TÜNET! Azt hittem, nekiugrom. 

Ezeket az orvosokat consultant-nak hívják, lehet velük konzultálni, ha van rá pénz. Gyógyulás nem garantált, a betegséget általában már odafigyelőbb házidoki szokta diagnosztizálni, csak nyilván félnek a pereskedéstől, vagy ivócimborájuk a konzultáns, így küldenek tovább.

fukszia.jpg

Testi funkciók 

A kevésbé erős idegzetűek folytassák a következő ponttól. Az írek köpködnek, szipognak, harákolnak. Ez nem lenne akkora probléma, de teszik ezt velem szemben ülve, tőlem 1 méterre - elvileg - iskolázott menedzserek. 

Hihetetlenül meglepődött az egyik, amikor átnyújtottam neki egy papírzsebkendőt. Fogalma sem volt, miért kapja. Nem annyira mosdatlanok, mint a franciák, de szeretnek abban hinni, hogy a dezodor tisztít. 

A munkamorál 

A munkamoráljuk kb. olyan, mint amit egy éves iraki tartózkodásom alatt az araboktól láttam. Még szerencse, hogy rengeteg külföldi dolgozik az országban – „We are the roar of the Celtic Tiger” ahogy a barátom megfogalmazta. 

Ostobaságok 

Elképesztően ostobák tudnak lenni, mintha az egész ország benevezett volna a Darwin-díjra. Néhány példa: tűzriadó van, persze tudjuk, hogy nem éles, de azért mindenki elindul többé-kevésbé sietősen kifelé az épületből. Ír kollégáink nagy része már az ajtóban rágyújt. És ha gázszivárgás miatt van riadó? Hjaj.

grandcanal.jpg

Következő eset: dzsipes anyuka a beláthatatlan kanyarban leáll beszélgetni a kocsiból a barátnőjével. Amikor döbbent tekintettel, a dudára tapadva, számára érthetetlen szavakat tátogva megpróbálom kikerülni, kedvesen visszainteget, hiszen ha egyszer rádudálok, akkor biztos az ismerőse vagyok. Nem, hál' istennek. 

A gyerek a világ közepe 

Ez a kényeztetés hihetetlen méreteket ölt, kezdve a karácsonyi eladósodástól a bébicsőszködésig. Ismét példákkal igazolom, hogy nem a levegőbe beszélek: Papa a céges elektronikus faliújságon keresztül kér segítséget egy játék megvásárlásához, amit a gyereke akar, mert ő már végigjárta a környékbeli játékboltokat, de ott nem tudnak róla. 

Persze hamar kiderül, hogy a keresett játék egyelőre nem kapható Írországban, a büdös kölyök két pokemon között látta az angol tévében, és hát nincs mit tenni, meg kell rendelni Amerikából. A kérdéses tárgy egy pár száz dollárba kerülő elektronikus műbaba, pozitív, jövőbe tekintő szív alakú vörös led-szemekkel. Gratulálok. 

Másik példa. Ha egy gyerek egy bolt közepén üvöltve toporzékol, és kezdi magára rántani az egész pultot, akkor nem szabad neki két pofont adni, hogy legyen miért sírnia, hanem csokit kell neki venni, hogy ne sírjon. Az etológiában ezt hívják pozitív megerősítésnek, ha jól emlékszem. 

Aztán majd nem kell csodálkozni, ha felnőve toporzékolás helyett késsel szerzi meg, amit akar, természetesen - esetleg szó szerint - anyuci testén keresztül. 

Igénytelenség 

Otthagyják a mocskot maguk után a kávéautomatánál. Eldobálják a csikket az épület előtt (a kuka mellé), ahol egyébként amúgy sem lehet dohányozni. Az ebédlőben lerakják a tálcát a földre a szék alá, és evés közben azon pihentetik a cipőjüket.

harbour.jpg

Gondolkodás nélkül végigtolják a sáros biciklit a lakáson. Az ajtót nem csukják, mert némely ház ajtaja ekkor zár, na de nem mindegyik!? 

Egy ismerősöm észrevétele szerint Magyarországon 1 dolgozik és 3 nézi, itt 1 dolgozik és 4 nézi. (Esetleg nem tudja valaki, hogy mondják az igénytelent angolul? Az inconsiderate nem pontosan fejezi ki a fenti bekezdés lényegét.) 

A claim culture - avagy a kártérítések hona 

Ez a rendkívül ellenszenves népszokás - amennyire tudom -, az angolszász országok sajátja (ha nem, javítsatok ki nyugodtan), sajnos, már Írországba is alaposan betette a lábát. 

Az emberek egyre kevésbé vállalják fel tetteikért a következményeket, ott is keresnek bűnöst, ahol esetleg nincsen. Így aztán a valóban kárpótlásra jogosultakat ügyét is némi kétkedéssel fogadja a bíróság. 

Jó múltkor azért perelt be egy nagyáruházat egy középkorú hölgy - igaz, eredménytelenül -, mert a boltban egy viháncoló kislány nekitolta a lábának a bevásárlókocsit, és elszakadt a hölgy harisnyája. 

NEM a kislányt perelte - annak nincs pénze, ugye -, hanem az áruházat… No comment. A múltkor valaki beverte a térdét az étteremben a terítő fedte asztal alatt annak lábába, és perelt. Megnyerte.

keembeach.jpg

Elég a jámbor írnek megbotlani a járdán, már perel, függetlenül attól, hogy volt-e „oka” megbotlani. Mert elég egy hajszálrepedés a betonlapon, ha el lehet esni rajta, elesik. 

Vagy: a kis Sean leesik a hintáról, mert nem kapaszkodott, hiába kötötte lelkére az anyukája. Mama rohan a „tanácshoz”, s perel. NEM a gyerek volt nemtörődöm, hanem „hibás” volt a hinta, stb. Ugyanezért nincs játszótér az estate-n, ahol lakunk, nehogy pereljen valaki egy kék foltért. 

Az éttermek-étkezdék-kocsmák rendre szerelnek fel kamerákat a WC-k előterében, mert többen követeltek már kártérítés azzal a címmel, hogy „elcsúsztak a nedves kövön”. 

S nem egy embert kaptak már rajta, hogy vizet locsolt szét a mosdó előtt, és kis gyakorlás után kényelmesen elfeküdt rajta, majd a haver „lélekszakadva” rohan a pulthoz, hogy jaj, elesett a barátom a WC-ben, mentőt, orvost! 

Gomba módra szaporodnak az olyan ügyvédi irodák, amelyek „Csak akkor kell fizetnie, ha megkapta a kártérítést!” jelszóval hirdetik magukat. Ígéreteik szerint akár 5 évvel ezelőtti „balesetért” is kicsikarják a kártérítést. 

Az újságban jót szórakoztam azon a cikken, miszerint egy bíró széles ívben kivágott egy ilyen perelőt, ui. az már tucatnyi alkalommal „esett el” egy kisvárosnak ugyanazon a járdaszakaszán, s ez már ír mércével is pofátlanság számba ment. De csak tucatszorra! 

Konduktor ismerősünk mesélte, hogy az általa és ugyancsak konduktor kollégája által alapított csoport 30 fővel indult, a Pető-féle módszer szerint tornáztatták a járóképtelen gyermekeket. 

A gyerek először - természetesen - fél, sír, húzódozik az idegentől, az idegen gyakorlatoktól. A 30 szülő közül 25-en adták fel - hiába biztosította őket ismerősünk, hogy a gyakorlatok nem fájnak, ellenben a járás örömét-lehetőségét fogják idővel a gyermeknek jelenteni. 

Nem vállalták fel, inkább egy életen át szenvednek a járóképtelen gyermekkel. Csak öt szülő akadt, aki inkább kiment az első alkalmakkor a teremből, de csináltatta a gyerekkel a gyakorlatokat, mert megértette, mi múlik ezeken.

skyroad.jpg

Hogy jön ez a történet a claim culture-hoz? Európában egyedül az írek nem ismerik el hivatalosan a bevált, sikeres, Pető-módszert, aki ismeri, az sem alkalmazza, mert esetleg a szülők perelni fognak a „gyermeknek okozott stressz miatt”. 

A gyerek marad tolókocsiban egy életen át, az ír gyógytornásznak ellenben nem kell jogászhoz-ügyvédhez rohangálni, hogy az igazát, jó szándékát bizonygassa. 

Rendetlenek 

A legidegesítőbb szokás, amit el tudok itt képzelni, az, amikor a boltban, vásárlás közben meggondolják magukat, és úgy döntenek, hogy nem kell mégsem ez a 12 szelet sonka. Nem viszik vissza a hentespulthoz, á, dehogy. Lerakják az első szabad helyre, legyen az a péksüteményeké vagy a konzerveké. 

Így láttunk már könyvesboltban két könyv közé beékelve félig telt papír kávéspoharat, a mélyhűtőpultban a pizzák között megfagyott üveg bort, a kenyerek között behajtogatott újságot, és még sorolhatnám. Hát persze, időbe kerül visszasétálni az a pár métert, és visszatenni az árut a helyére… 

Ugyanez van az áruházakban - ha leesik egy megtapogatott ruha a vállfáról, otthagyják. Persze, valakinek az a munkája, hogy azokat összehajtogassa, de talán nem kellene a földön hagyni. 

Ellenben az áruházakban nincs arra ember, hogy kosárba gyűjtse a széthagyott holmit, és mint egy könyvesboltban, "besorolja" őket a helyükre, a megfelelő szekcióba. Ezek után nem csodálkozom, ha az íreket szemetelő nemzetnek ismerik… 

Felelősségtudat hiánya 

Építenek egy alagutat a város alatt, hogy a Dublinba érkező teherautók és kamionok ne a városon keresztül menjenek a kikötőbe, hanem az alagúton keresztül. 

Mi tudjuk a metró óta, hogy egy ilyen alagútfúrás nem egyszerű dolog, de az írek úgy látszik nem, úgyhogy belevágtak (vö. nem vak ez a ló kérem alássan, hanem bátor). 

Nos az alagút elkészült, de túl alacsony lett, pár centi hiányzik ahhoz, hogy a kamionok is tudják használni. Igen, helyes a tipp, nem csuktak le senkit, és nem is fogják megnagyobbítani. Most már csak az alagút felett lakókat kell megvigasztalni, hogy mégse hiába repedt szét a tartógerenda a konyhában és a szobában... 

Rengeteget és mértéktelenül isznak 

Elég egy hétvégén körülnézni a városban, lehet versenyezni, részeg nők vagy férfiak vannak többen. Két-három pint sör után mindenki „közvetlen” lesz, odaüvölt idegeneknek, folyamatosan pofázik hülyeségeket, amit csak a saját röhögése szakít félbe - más nem nevet a poénokon. 

Ami nagyon lehangoló az egészben, hogy az ital a beszélgetést helyettesíti. Egy ír számára a legjobb időtöltés az, hogy elmegy a kocsmába, ahol sokat iszik. Aztán másnap megy a vetélkedés, hogy ki mire nem emlékszik, és ebből próbálják összerakni, hogy ki dőlt ki elsőnek. 

Amikor megemlítettem, hogy nem az a kemény legény (leány), aki annyit tud inni, hogy elájul, hanem az, aki másnap reggel be tud jönni a gyárba és képes érdemi munkát végezni, akkor még én voltam a hülye ünneprontó. 

(Jogos a kérdés, hogy ha egyszer ennyire fel tudják húzni az agyamat, akkor miért „szenvedek” itt, ahelyett, hogy húznék haza. Azért, mert jól érzem magam, és mert nem kell feltétlenül emberek közé menjek, annyi itt a szép hely...)”

HÍRMONDÓ 

(Nem csak) autó- és gépimádók figyelmébe!

Persze nem árt, ha egy autószerelő szereti az autókat, vagy egy kamionsofőr szeret vezetni, de azért a mára talált külföldi álláslehetőségek közül nem mindegyikhez van ilyesmire szükség.

A brit nagykövet üzent az ottani magyaroknak 

Iain Lindsay arról is beszélt egy interjúban, mi lesz a szigetországban élő magyarokkal a Brexitet követően, illetve mire számítsanak azok, akik most gondolják úgy, hogy belevágnak a kalandba. 

Ukránok és szerbek a magyar munkaerőpiacon 

A Nemzetgazdasági Minisztérium adataira hivatkozva a Világgazdaság írta meg, hogy Ukrajnából és Szerbiából jön a legtöbb külföldi munkavállaló Magyarországra az Európai Unión kívülről. 

Brutál összegeket fizetünk az áramért 

Közzétette friss, ropogós adatait az Eurostat, amely azt vizsgálja, hogy ki mennyit fizet a háztartási energiáért Európa-szerte. Avagy mennyit ér a magyar rezsicsökkentés?

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Írország tíz dolog

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr1713485063

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sZulamith 2017.12.13. 20:47:22

Egy sor dologért nem kell Irországba menni, mert itt is megtalálható. Szemét, ivászat, ügyintézés, hamarosan a gyerek nevelésben is ott leszünk
Az éghajlata nem az én világom, akkor sem mennék oda, ha csak pozitiv dolgok jellemeznék.
Viszont az érdekes, hogy az Ir gazdaság kiemelkedően teljesít,

közép dunántúli régió 2017.12.13. 21:20:29

Hát a felsoroltak közül jó néhány a magyarokra is jellemző.

Dikusz 2017.12.13. 21:24:05

@fhdgy: nem vagy egyedül:)
Az autók rendszámával én is szoktam szórakozni, csak más módon. Te adtál egy tippet, lehet megpróbálom mert a saját módszeremet már én is unom (én a számokat variálom). De mi van akkor, ha az első két szám magánhangzó?
Ez a szerintem azóta van, amióta a rendszámok három betűsek.

fhdgy 2017.12.13. 21:37:13

@Dikusz: Nyilván vannak megoldhatatlan esetek, nem is kevés.

De pl. kettő magánhangzóval kezdődik az "AOR" rendszám, erre megoldás az aorta. Vagy ION is megoldható. Nehéz a kettő magánhangzóval, a többségük megoldhatatlan, de van néhány eset, amikre van megoldás.

Ugyanígy az X-t, Y-t, W-t tartalmazók is sok esetben megoldhatatlanok. Bár az Y sok esetben szerepel a családnevekben és I hangot jelöl.

Mondjuk nekem hónapok mentek rá a LUB rendszámra. Lubló, Lublin nem tetszett, ezek gyorsan megvoltak. Aztán hónapok után lubickoltam a sikerben. No, ez már tetszett.

Hónapok óta nem találok elfogadható megoldást a saját autóm rendszámára: PBH

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.12.13. 21:39:21

@geegee: ketarasznyi. Achill szigeten, Keem beachen folyik be egy patakocska. A kep egy sorozat resze, lottem. vagy 6-8 kepet, aztan mozgofilmet csinalt belole a telefon... ugyanis a tenger omlik, be, a patakviz pedig menne ki, s a beomlo viznek hala kis orvenyek omlasztjak a patakpartot illetve hat a homokot, nagyon klassz latvany volt, mini foldrajzora.

A masik: a Wild Atlantic Way-en levo foto oppokat jelzik. igy, ott kotelezo megallni es tatott szajjal bamulni :-) Delen van, Galway utan, Connemara...

kardio1 2017.12.13. 21:51:34

@Hari Seldon 2: híresebb ? Mondj egy AOC Lorraine-t !

Hari Seldon 2 2017.12.13. 22:05:02

@kardio1:
Izé....
Inkább hagyjuk a boros témát...
Beismerem, a környéketekkel nehéz versenyezni, kb úgy az egész világnak.

kardio1 2017.12.13. 22:16:17

@Hari Seldon 2: ne vedd rossz néven, csak cukkollak

Mrs. Clayton 2017.12.13. 22:31:54

@Matula néne: oh, hat ha te szeretned azt hinni, hogy ha a gyerekedet megpofozod az egyreszt nem gyerekbantalmazas, hanem neveles, meg ha emelle meg azt is hiszed, hogy ez nem megalazo, akkor kepzeld el, amikor mas felnottek teged vernek el azert mert ilyen hulyesegeket beszelsz. Persze ez is csak azert lenne, hogy rendes felnottet neveljenek beloled, semmi megalazasi cel nem lenne benne, csak puszta nevelo sznadek. Aztan ket perc mulva itt fog orjongeni, hogy mit kepzelek. Hat kerlek a gyerekednek is pont ilyen megalazo volt, amikor nevelo celzattal elverted.

Thomas Dantes 2017.12.13. 22:33:33

Az hogy lehet, hogy szerinte szar az ügyintézés a párpost-szerint meg nagyon jó? Ezt így hogy? Ez egy konkrét dolog, ezt nem lehet ízlés szerint megítélni, vagy gyors vagy nem, vagy szar vagy.

Valaki téved, vagy ferdít.

2017.12.13. 22:33:43

Már csak egy kérdés maradt: ha az írek ennyire igénytelenek, rendetlenek, nemtörődömök, iszákosak, rondák stb., mi magyarok meg nem, akkor mi az oka annak, hogy Írország ott tart ahol, mi meg ott ahol?

Csodabogár 2017.12.13. 22:46:48

A házunk előtt áll egy kocsi, rendszáma LSD. Nem kell kombinálni semmit, ez így jó ahogy van.

fhdgy 2017.12.13. 22:52:09

@Kantrisajt: Jó poszt lenne, ha megpróbálnád saját magad megválaszolni a kérdésedet.

Sőt, tovább is lehetne menni: miért vagyunk ott ahol, szemben a régió többi EU tagjával?!

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2017.12.13. 23:22:15

@kék madár: "velem is elofordul, hogy nem tetszik valami es rossz napom van es altalanositok es mindent nagyon rondanak latok, de nem irok belole posztot."

Ezzel tokeletesen egyetertek! :) vagy ha mar irok, akkor valahogy egyertelmuve kell tenni a szarkazmust/ironiat/humort, amit (feltetelezhetoen) belegondol(t) a poszt iroja

Arthamyr 2017.12.13. 23:41:33

Szerintem ez a poszt teljesen "spot on".

A nők rondák és borzasztóan öltözködnek. Nyílván nem mind, én ismerek jópár nagyon csinosat is, de nagyon sok az, akikre ez illik, és ez nem jó, ha az ember nem szarja le. Nős emberként leszarom, sőt, még jó is, a francnak kell a sok vonzó csaj, csak baj lesz belőle, de nem vitatható tény, hogy annyira sok az ilyen, hogy szemet szúr annak, aki mondjuk nem vak és van ízlése. Amúgy nem tudom, mit kell ezen kiakadni, ha leírja valaki ugyanezt a férfiakról, nem akadok ki rajta. Szerintem egy ember igenis legyen igényes a külsejére...

Nem fújják ki az orrukat, ugyanígy nem mindenki, de sokan. A különbség, hogy nincs olyan állapotom, ami miatt ezt nem tudom leszarni.

A tömegközlekedés szar, ehhez persze hozzájárul a söpredék is, ami utazik rajta, igen nagy számban.

Pár éven belül ki fog halni az ír kocsikról az index - a közlekedés nem érint, szerintem az autózást annyira szénné kéne adóztatni, hogy csak az autózzon, akinek életbevágó (mentős, tűzoltó stb.) vagy nagyon gazdag (felőlem alkalmanként akárki 500 euroért behajthat Dublinba, ha ezt a város fejlesztére használják), mindenki szopjon csak a tömegközlekedésen, gyalogoljon, biciklizzen, így talán növekedne a nyomás a megjavítására, és élhetőbb városok lennének és ez a probléma (is) eltűnne.

Ügyintézés: az itt leélt 5+ év alatt konkrétan alig kellett ügyet intéznem, szóval nem releváns. A lakásvásárlás is nagyon sima volt, az ügyvéd/bankos ember mindent elintézett. Most járogatok haza Magyarországra ügyet intézni, azt én rosszabbnak érzékelem.

Írországban nem szabad megbetegedni: nekem óriási pozitív élmény volt, hogy elmegyek a háziorvoshoz, időpontra (aznap délutánra!), várok 3-5 percet, és mehetek is be a dokihoz. Nem is értettem, hogy lehet, nem ilyesmihez voltam én szokva. A public healthcare szar, ezért kell megfelelő magánbiztosítás, és jobb privát kórházba kell menni. Az sem szuperjó, de már nem vállalhatatlan kategória.

Testi funkciók, rendetlenek, igénytelenek: spot on.

A munkamorálról nekem jó véleményem van, a posztoló nem a megfelelő emberekkel, nem a megfelelő helyen dolgozhatott.

Ostobaság: nem érzem kimagaslónak.

A gyerek a világ közepe: itt is van tahó/buta/stb. szülő, meg máshol is, nem érzem kiemelkedőnek ezt sem. Persze jó lenne, ha lenne mindenből gyerek-mentes (meg rendetlen, igénytelen stb. mentes), de sajna nem lesz.

Rengeteg pia: ez megint emberfüggő, de a környezetemben nem volt, aki rendszeresen sokat piázik. Persze ez nyilvánvalóan igaz, ezért van tele az összes pub csütörtöktől vasárnapig, pedig nincs belőle kevés.

És akkor a kontraszt: életünk legjobb döntése volt, hogy idejöttünk. Az összes fent leírt probléma elkerülhető az idő 95-99%-ában, csak egy kis pénz kell hozzá, az meg itt bőségesen terem, csak azt várja, hogy valaki betakarítsa. :)

puhacica 2017.12.13. 23:42:31

@Bredpitt Monika: majd ha visszaneztel, ird mar meg azt, amikor neked rontottam! kivancsi vagyok ra.

Arthamyr 2017.12.13. 23:49:35

@Csodabogár: A perlekedés kevésbé ír specifikus, mint a szipogás. És valóban van mindenhol van szipogós, harákoló is, meg kövér nő is, de nem ennyi.

Arthamyr 2017.12.13. 23:54:07

@London2009: Mondjuk ebben a hódító angoloknak is benne volt a keze, nem kicsit. Írország kb. Anglia gyarmata volt.

Void Bunkoid 2017.12.13. 23:54:24

Nem lehetne, hogy a rutinos távolbaszakadtak - akik a kommentfolyamot elnézve már ismerik egymást régóta - inkább csinálnak egy facebook csoportot és ott offolnak, itt meg meghagynák a helyet a releváns kommenteknek?

Grrrrr!

sakkosfx 2017.12.13. 23:54:49

Ez a hülyék országába volt idegen vezetés! De emlékszem, hogy Ír országot, hogy dicsérték mikor az egekbe repitette a gazdaságát! Most mejik az ígaz? Hülyék vagy okosak?

Arthamyr 2017.12.14. 00:04:13

@Demi78: Miért kéne, hogy mindenkinek legyen gyereke? Miért lenne előrébbvaló az, akinek van? Ez egy önálló döntés, van aki az előnyeiért felvállalja ennek a hátrányait. Az irritál kicsit (nem nagyon, kb. mint téged a poszter meg pl. én hozzáállásom), hogy valaki természetesnek veszi, hogy a gyereke által okozott kellemetlenséget oldalát más egy rossz szó nélkül tolerálja, pedig az előnyeiből sosem fog részesülni.
Szerintem teljesen normális volt a "gyerekes" bekezdés.

Arthamyr 2017.12.14. 00:10:28

@kisrumpf: Szerintem jobb volt, mint a tiéd, és vele együtt meg szuper. Én is ilyet írtam volna (vagy ilyenebbet), azt kaptam volna a pofámra, ezért is nem írok. :D

kardio1 2017.12.14. 00:11:21

Nem értem a nagy felháborodást a poszt miatt. Ez a 10 pozitív dolog párposztja a 10 negatívval. Így is volt felvezetve. Nem hinném, hogy van közöttünk olyan, éljen bárhol is, aki mindent szeret, vagy mindent utál ott, ahol él. A 10 pozitívumnál nem volt ilyen kiakadás.

Ben Franklin 2017.12.14. 00:11:35

életem első 2 írjével most dolgozom együtt először

ők 1 pár

akcentus tetszik, és jó hogy kedélyeskednek, viccelnek

csaj rondán sminkel és néha érdekesen öltözködik, tulképp nem szép, a srác férfiszemmel elmegy, köpködni harákolni nem hallottam őket /de nem Írországban élnek/, inni nemsoká megyünk

Arthamyr 2017.12.14. 00:28:23

@Nigro notanda lapillo: Éltél te már Dublinban? És mondjuk Prágában? Persze a szépség relatív, de akkor is, amikor valaki annyira csúnya, hogy már azt gondolod róla, hogy valami betegsége van, azért már közelebb áll az objektivitás felé a csúszkán...
Namost Dublinban nem néha szembejön veled egy ilyen ember, hanem mindenhol ott vannak. Valami ilyesmit jelent, hogy egy országban nem szépek az emberek. Ír kollégám mondta, hogy akkor tűnt fel nekik, hogy megjöttek a lengyelek, amikor hirtelen elég sok csinos pultoslány lett.

Arthamyr 2017.12.14. 00:30:37

@libslobsi fuszal: Ezen most besírtam a röhögéstől... :D

Herr Géza 2017.12.14. 00:45:59

@Void Bunkoid: Miért, van releváns kommented? Nosza, hadd lássuk....

Arthamyr 2017.12.14. 00:48:12

@Demi78: És akkor mit csinálsz? Próbálod mitigálni a helyzetet? Ha nem megy, szégyelled magad? Mert ez a két dolog már önmagában nagyra értékelendő, de sok szülő esetében elmarad már az első is.

2 példa:
1. Indiai kisgyerek rámlép, összesározza a cuccom a villamoson. Anyukája láthatólag szégyenkezve rászól, majd bocsánatot kér, és elmagyarázza, hogy viselkedni kell. Nem került sor a pofonra, mert a kisfiú is átérezte anyutól, hogy ezt most nem kellett volna. Teljesen rendben van, konfliktus rendezve.
2. Ír kisgyerek rámlép. A tipikus korai huszas (vagy késői tinédzser) a posztban megemlített csoportokból többe is besorolható anyuka egy kurva szót nem szól. A hasonló barátnőjével trécsel, a kurva babakocsijaikkal (itt simán hordanak 4 éves mellé is babakocsit, meg nagybevásárláshoz is használják) és puhos testükkel elfoglalják kb. 10 ember helyét. A kisgyerek megint rámlép, és láthatóan beszennyez. Továbbra sincs reakció. Harmadszorra finoman, de nyilvánvalóan kigáncsolom a kisgyereket. Anyuka elkezdi a vigasztalást, de itt sem veszi észre magát, sztem azt sem tudta, hogy felrúgtam a kölykét. Ezeknek a gyerekeknek kár volt megszületni, 10%-uk ha elkerüli a sorsát, és nem a söpredék szüleik rétegének újratermelését fogja szolgálni.

Kíváncsi vagyok hány jóérzésű ember akad majd ezen ki...

Arthamyr 2017.12.14. 00:49:53

@Matula néne: Bár minden szülő ilyen lenne, sokkal szebb világban élnénk.

Herr Géza 2017.12.14. 00:51:25

@sakkosfx: Ojjé (vagy ollyé?), meglyött az okoselvtárs is... :)))) Mejik az igaz? Hát. A hüjékk.
Grétsy csókoltat. Már ha tudnád ki az....

Arthamyr 2017.12.14. 00:57:33

@Hari Seldon 2: Azokat legtöbbször meg is fenyítik. Ha pl. lopsz, van, ahol lecsuknak, van, ahol megcsonkítanak. Szerintem nagyobb arányban, mint a rossz gyerekeket, persze még így is sajnos van, aki megússza (a csonkítást természetesen túlzásnak érzem, de van, ahol az a rendszer, és még az is kevés ahhoz, hogy senki se próbálkozzon).

zoldzeller 2017.12.14. 00:58:56

@Arthamyr: De a kettes pontban leirt az egyik veglet. Kerlek mond, hogy nem minden ir kisgyerek ilyen. Es a fent leirt, nem a gyereket minositi, hanem a szulot.

Szerintem Demi nem errol irt. Hanem hogy a gyerekek egy bizonyos korig hisztiznek (es ez nagyon fontos resze a szemelyisegfejlodesuknek, tetszik nem tetszik, ezt hivjak dackorszaknak). A kerdes az, hogy a fenekuket arra teremtette-e az isten, hogy elverjek, vagy a szulo szoval, elterelessel, belenyugvassal kezeli a helyzetet.
Lehet a gyerekek akaratat megtorni, illetve finoman terelni. A te fent leirt peldad a leszaras esete, ami szerintem ugyanugy abuzus mint ha megvernek.

Arthamyr 2017.12.14. 01:06:12

@Kantrisajt: Hol tart Írország? :) A dubliniak komolyan mondom szarabb otthonokban laknak, mint a budapestiek, cserébe 2-3x annyiért veszik/bérlik őket.

Arthamyr 2017.12.14. 01:30:17

@zoldzeller:
Igen, a második egy szélsőség volt, de sajnos nem ritka szélsőség. És jóval beljebb lehet jönni még ettől a szélsőségtől, hogy irritáló legyen (meg tovább lehet menni, mert lehet ilyen esetben le kell rugdosni a keménykedő apukát is, ha épp jelen van).

"A kerdes az, hogy a fenekuket arra teremtette-e az isten, hogy elverjek." - Szerintem ez alatt azt értette, hogy kiválóan alkalmas arra, hogy károsodás kockázata nélkül lehessen fenyíteni a gyereket, amennyiben fenyítés válna szükségessé. Sokkal jobb, mint a gyerek egyéb testrészeit bántani, ha fizikai fenyítésre van szükség. Ez egy nagy darab izom, nincs a károsodás veszélye (persze itt nem arról beszélek, hogy valaki izomból seggberúgja a gyerekét vagy ráhúz egy szamurájkarddal).

A belenyugvással pedig nem lehet kezelni semmilyen helyzetet, azzal csak _te_ elfogadod. Mást attól még simán zavarhat tovább. Egy szülőtől elvárható, hogy tisztességesen kontrollálja a gyerekét bizonyos kor után (pl. ilyen apró gyakorlati dolgok is: ha a gyerek önmagától jár-kel már, jöjjön vissza, ha szól neki, mielőtt átkelnek az úton). Nyilván preferálandó a szó, az elterelés, de sokszor látom, hogy nem mindig elegendő. Egyébként a ritkán előforduló fenékverés szerintem a szó erejét is megnöveli, mert a gyerek tudja, hogy az adott esetben a szó után mi lesz a következő lépcsőfok.

adg 2017.12.14. 01:39:30

@kardio1: de, a positivaknal is volt kiakadas. Termeszetesen. Az tul pozitiv volt, egy csodaorszag, ahol a szar is illatos, es a posztolo tul rozsaszinben lat, pedig hat irorszag...

Es ott derult ki az is, nekem ez volt a kedvenc kommentem valami idiotatol, hogy a posztolo csak azert kerult (!) irorszagba, mert csak annak az orszagnak ismeri a nyelvet. Bazz. Bozony.

zoldzeller 2017.12.14. 01:49:00

@Arthamyr: Ertem hogy mit mondasz es tudom, hogy a gyerekek tudnak irritalloak lenni (hidd el nekem is, en pl nem szeretem masok gyerekeit) es nem ellenkezek, a modszerrel nem ertek egyet.
Nekunk ami bevalt: ha nem muszaj nem tesszuk ki a gyerekeket olyan helyzetnek ami esetleg elfajulhat, pl nem visszuk oket fancy etterembe, bevasarolni se viszem magammal oket.
Nem engedem, hogy mas tulajdonaban kart okozzank, vagy masoknak kellemetlenek legyenek, pl a repulon az elotte ulo szeket ne rugdalja.
Soha nem utottem meg oket, neha 100x elmondom ugyan azt, akar eveken at. Neha ordibalok, mostanaban bekuldom oket a szobajuka gondolkozni, mar eleg nagyok, lehet veluk targyalni, egyezkedni.
A kisebbik fiam irgalmatlanul hisztis volt,, volt olyan hogy a bolt kozepen otthogytam a telepakolt kocsit, felvettem az uvolto gyereket es kivittem a boltbol. Amikor igy hisztizik nem sokmindent lehet tenni, ha hozzaszolsz, nyulsz az tovabb hergeli. Az ember csak var, hogy csillapodjon a vihar es igazabol ilyenkor latod, hog neki a legszarabb. Persze, hogy ezek utan nem kapja meg a csokit, de nem fogom meg ebbem a helyzetben megutni, persze megdicserni sem. De eltelik 10 perc es megtudom vele beszelni a dolgot,.
Es kinovik. Most mar a pici is majdnem 7 eves... nem emlekszem hisztire az elmult 1-1.5 evbol.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.12.14. 04:51:11

@kisrumpf: Haha, köszönöm.Akkor ha jól értem a tenger jönne fel dagálykor, a patak meg menne lefele mindenkor és ott van egy állandó, győzzön-a-jobbik játék, ugye?Az jó lehet télleg, elhiszem, hogy el lehet egerészni a nézegetésével... :D
Én azt csinálnám, hogy dobnék bele színes papírhajókat, mondjuk valami vízállóbb kivitelből, és dokumentálnám, hogy hogy jönnek fel-le...
Ha készül ilyen videó, kérjük a linket! :D

A másik is érdekes azért, csak szokatlan... :-)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.12.14. 04:57:07

@Void Bunkoid: Ez a blog az a létrehozott faszbúk-csoport, csak szólok...
:-))))))))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.12.14. 05:03:07

@geegee: Persze azután összeszedném a papírhajókat, mielőtt még valaki nekem esik ezért...

Taxomükke (UK) 2017.12.14. 05:18:27

@Void Bunkoid: Nem! Itt szeressük basztatni egymást.

swfla 2017.12.14. 06:55:38

Helyreallt a lelki bekem. Valamiert ez az iras oszintebben hangzik, ezzel kellett volna kezdenem, nem a tegnapelotti rozsaszin csinnadrattaval.

Arthamyr 2017.12.14. 09:56:44

@zoldzeller: Szerintem nem olyan kis gyerekről beszélt sem a poszter, sem Matula néni.
És szerintem amit te csináltál, az néha több, mint ami elvárható (pl. kivinni a boltból), és az is korrekt, hogy nem viszed őket feleslegesen olyan helyre, ahová nem valók. Csak itt (meg lehet sehol máshol?) nem ez az átlag értelmi szintje a szülőknek.
A probléma az, amikor valaki a 4+ éves gyerekét nem tudja kordában tartani (pont a dolgok, amiket mondtál: kárt tesznek más dolgaiban, a szülő még csak rá sem szól, bocsánatot sem kér, hisztizve követelnek valamit stb.).
Szerintem ezekből lesznek az olyan utcán randalírozó gyerekek, akik pusztító hordákban járnak, 12-14 évesen már isznak, az üveget széttörik az utcán. És semmit sem lehet velük már csinálni, ha mondjuk összeverek párat a miheztartás véget, biztos, hogy én húzom a rövidebbet.
Saját élmény az ilyen gyerekekről: tojással megdobáltak, amikor jöttem haza biciklivel, az olyan biciklisávon, ami a buszokkal, taxikkal közös. Semmi félelem nem volt bennük, hogy megfordulok, és mocskosul megruházom őket. Legközelebb meg féltégla lesz, mert poén, ahogy az ember beesik a busz alá, és szétfröccsen a teste, meg tök akciófilmesen röppenek szét a bicikli darabjai is?
Saját élmény kettő: ülünk a parkban, viszkizgetünk, szivarozunk, odajön egy 12 éves körüli kissrác, hogy kér ő is. Mondtuk, hogy nem adunk, hiába erősködött. Erre mondta, hogy akkor itt a szemét, faszfejek, és ledobott pár csokipapírt, meg egy kólásdobozt elénk a fűbe.
Szerintem ez a fajta viselkedés visszavezethető arra, hogy a szülő nem tanította meg nekik (ha szükséges, akár testi fenyítés árán is), hogy mit lehet, és mit nem. Semmi félelem nincs bennük, és iszonyat pofátlanok.

Arthamyr 2017.12.14. 10:07:43

@Kantrisajt: Ok, mert alapvetően az, hogy ki hova megy, a mai világban nem azon múlik, hogy igénytelenek a helyiek nagy számban, vagy sem.
Nem hiszem, hogy nagy újdonságot mondok neked azzal, hogy az Írország nem az itt élők igényessége, szépsége, rendszerető mivolta, mértéktartó alkoholfogyasztási szokásai miatt vonzóbb migrációs célpont, mint Magyarország.

ostoba állat 2017.12.14. 11:10:11

nahát ez pont olyan mint Magyarország.

kalandfereg 2017.12.14. 11:10:34

Kicsit árnyalnék a képen, mert sok minden nézőpont kérdése.
Például az írek pont ugyanannyira kapnak hányingert egy nyilvánosan orrot fújó embertől, mint mi egy harákoló-köpködőtől, nekik az a gusztustalan. Saját bőrömön tapasztaltam, amikor orrot fújogattam náthásan.
Persze mondhatjuk, hogy a kettő különbözik abban, hogy a cucc a földön köt ki, vagy a szemetesben, és így a magyar módszer a normálisabb, de fene tudja. Ők meg nem pazarolják a pézsét, márpedig a papírgyártás az elég környezetromboló iparág. Kétszáz éve még mi is így csináltuk, nem is volt minden agyon szennyezve.
Árnyalatnyi a különbség mindenesetre.
De igaz ez a többi említett ír jellegzetességre is.
Például ha valaki kocsival leállt az út közepén beszélgetni, ők türelmesen kikerülik, vagy várnak. Nekik egy szerencsétlen, idegbajos, magából egy apróság miatt totál hülyét csináló freak, aki egy ilyen miatt anyázik. És nyilván ezért is állnak le nyugodt szívvel, mert tudják, hogy őket se zavarná különösebben.
Rendszert alkot az ottani módszer és a magyar is, és nem vagyok benne biztos, hogy a magyarban boldogabbak az emberek.
Egyébként nem is annyira magyar jellegzetességek ezek, hanem inkább kelet-európaiak, mert eléggé hasonlóak vagyunk mi itt magyarok, lengyelek, szlovákok, románok, csehek, egyéb szlávok, és még a baltiak is. Ezt is ott, Írországban láttam meg.

De egyébként rajtam is eluralkodott a kultúrsokk, és pár év után ugyan, de haza is jöttem, nem ott volt az én helyem, hanem itt.
Szóval megértő vagyok a posztíróval, csak azért tanultam ott egy s mást, hogy a világ egy viszonylag nem túl távoli vidékén is mennyire másképp tudják élni az életet és ez nem feltétlen rossz, csak más.
De azért én itt vagyok otthon és a ruhaboltban a ruhákat szépen visszaakasztom a helyükre és ez nekem már csak így jó. :)

Terézágyú 2017.12.14. 11:10:38

Klassz hely ez az Írország. Ott minden magyar otthon érezheti magát...

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.12.14. 12:26:31

@Thomas Dantes: nekem jó élményeim voltak, pozitív benyomásokkal, neki nem.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.12.14. 12:31:07

@Arthamyr: igen. ahogy mondod, elkerülhető, pénzzel és városba be nem menéssel máris megoldottuk a "problémáinkat".

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.12.14. 12:35:22

@Arthamyr: (nagyon remélem, hogy az abortusztörvény megváltoztatásával és a benefitek megnyirbálásával ezeknek a szerencsétlen, elhanyagolt, muszájból született kiskölyköknek a száma csökkenni fog.)

Ide lőjetek!

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.12.14. 12:38:12

@geegee: hehe... sajnos éppen az ország másik végében van innen nézvést, ritkán járunk arra, de tudod mit? Észben tartom!

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.12.14. 12:40:37

@Arthamyr: jesszusom... még élénk emlékeim vannak arról, hogy egy buszt téglával dobáltak meg kissrácok... s eltalálták az üveg másik oldalán ülő öregembert, szilánkok az arcába fúródtak satöbbi... s még csak el sem tudták őket kapni, elfutottak a sötétben, hoodie-val a fejükön.

Oleg Gontar 2017.12.14. 13:07:14

Viszont kedvesek, van humoruk, onironiajuk. Es ha ez nem eleg ahogy a cikk befejezodott: Irorszag maga a csoda amikor nem esik vizszintesen.

Arthamyr 2017.12.14. 13:47:27

@kisrumpf: Ámen!

Bár szerintem nem sok változást fog okozni. Írországban is generációk kellenek ahhoz, hogy ez megváltozzon, ha valaha is megfog, sajnos ez (is) az aktuális ír kultúra része, ugyanúgy, mint a good craic.

Arthamyr 2017.12.14. 14:38:14

@Kantrisajt: Az egy messzire menő dolog, hogy miért jobbak a fizetések Írországban. Az írek 35 éve sem voltak nagyon más emberek, mégis sokkal rosszabbul éltek, mint most, a masszív gazdasági növekedés nem az emberek "minőségének" következménye.
Egyébként a munkájukban nem ilyenek, attól, hogy valaki az utcára turházik, vagy derogál neki elsétálni az 5 méterre lévő kukáig a csikkel, esetleg hetente kétszer legurít 10 guinnest meg 5 whiskey-t majd valahol útközben kicsapja, miért ne lehetne mondjuk tök jó építész, rendszergazda vagy könyvelő?
Másrészt az, hogy van mondjuk 20-30% (vagy ki tudja mennyi, de jó sok) emberi hulladék, már markánsan látszik. Nehéz nem észrevenni, főleg ha megfelelő helyre mész, ahol az ilyen egyedek dominánsan előfordulnak. A pénzzel sem jön automatikusan a civilizált viselkedés, biztos van közte korreláció, de nem túl erős. Ha Magyarországon hirtelen megugranának a fizetések a triplájára valami csoda folytán, attól még évtizedekig ugyanúgy a balkán része maradna, ha a mentalitás alapján ítélünk.

MagyarJoe 2017.12.14. 18:53:37

Ez egy nagyon arnyalt poszt volt, ami inkabb a Love/Hate -bol megismert tarsadalmi retegre jellemzo. en.wikipedia.org/wiki/Love/Hate_(TV_series)

Kb ilyen velemenye van rolunk kelet europaiakrol is az ir/brit oslakosoknak.

Nem tudom miert gondoljuk azt, hogy a magyar gyerekek jol neveltek, a magyar nok mind a Victoria Secretsnek dolgoznak, es minden masodik magyar ferfi minimum Nobel dijas inteligenciaval rendelkezik -- de tenyleg ezt hisszuk magunkrol.

Minden orszagban vannak szep nok, muvelt emberek es jo helyek. Az ir/brit tarsadalomnak egyik legnagyobb elonye, hogy a tarsadalmi szitnek konnyebben atjarhatok es tenyleg csak az egyentol fugg, hogy milyen kozegben szeretne mozogni.

@Hataratkelo, szerinted igy kell egy orszag arnyekos oldalat bemutatni?

Janos Vegetary 2017.12.14. 19:26:39

Ez az orfujas dolog rendszeresen elojon. A Magyaroknak tudomason kellene venni hogy van egy halom orszag a vilagban, (tobbek kozott Japanok peldaul) ahol nincsen udvariatlanabb es undoritobb dolog a nyilvanos orfujasnal. Szivni szabad, fujni nem. Egy Japant (es eszerint egy Irt is, meg a Bolgart, stb) azonnal elfog a hanyinger ahogy valakit lat (es hall) zsebkendobe orrot fujni. Meg a velemenyuk is megvan a bunko parasztjarol. Nem kellene a velt felsobbrendusegunket mutogatni a zsebkendo folajanlasokkal.

Matula néne 2017.12.14. 19:40:07

@Arthamyr: Köszönöm, nagyon kedves vagy! És köszönöm hogy olyan jól elmagyaráztad, amit nekem nyilván nem sikerült pontosan.

@zoldzeller: " Amikor igy hisztizik nem sokmindent lehet tenni, ha hozzaszolsz, nyulsz az tovabb hergeli. Az ember csak var, hogy csillapodjon a vihar es igazabol ilyenkor latod, hog neki a legszarabb. Persze, hogy ezek utan nem kapja meg a csokit, de nem fogom meg ebbem a helyzetben megutni, persze megdicserni sem. De eltelik 10 perc es megtudom vele beszelni a dolgot,."

Félreértettél engem, szerintem sem szabad megütni hisztiző gyereket, ahogy pedig fentebb valaki a fejemhez vágta, megpofozni pláne nem. SOHA nem pofoztam meg a gyerekemet, elfenekelésről beszélünk.
Én kiskorában ha hisztipróbálkozásai voltak (azért írom hogy próbálkozásai, mert mi nagyon hamar rövidre zártuk ezt a problémát), én csak annyit mondtam neki, hogy ezzel nem hogy nem éri el amit akart az adott pillanatban, de hosszú időre meg is fosztotta magát tőle... és ezt be is tartottam. Amikor kicsi volt és újra akarta azt a dolgot, újra elmondtam neki, hogy Apa-Anya mindent megad neked, de kierőszakolni nem hagyom... mindezt az életkorának megfelelő szinten. És a gyerek megértette.
Az elfenekelést mi arra használtuk, amikor a gyerek tudatosan áthágott olyan szabályt, amit tudott-ismert-már megértett, de úgy gondolta, ezt ő áthághatja, mert neki most olyanja van. A szabályokat pedig nem a gyerek diktálja, és a szülő felelőssége, hogy erre a gyereket megtanítsa az ő saját érdekében. Nem tudom ezt ennél jobban elmagyarázni. És a fenekelés egy időszak volt, nálunk nem volt rá sokáig szükség.

zoldzeller 2017.12.14. 20:50:36

@Arthamyr: de ez itt ket kulonbozo dolog. Az egyik sima gyerekneveles, amirol te beszelsz azok nagyon komoly szocialis-tarsadalmi problemak.

Nekem ez azert furcsa, mert SF-ben pl irgalmatlanul sok homeless van. De tobbnyire artatlanok, gusztustalanok persze. Egyszer volt olyan, hogy a buszra felszallt egy urge (szerintem drogos volt) es elkezdett kotekedni. A buszsofor megallt es kihivta a rendoroket. De pl a bartnal/muninal ugyan ez van. Neha latom, hogy a megallonal mar szall be a rendorseg es visznek valakit ki. Tehat osszesegeben biztonsagban erzem magam.

zoldzeller 2017.12.14. 20:56:45

@Matula néne: Igy ertem, meg ha a fenekeles nekem tovabbra sem szimpatikus nevelesi modszer.
Amit irtal a szabalyokrol azzal egyet ertek, a szulo felelossege, hogy a gyerekbol normalis, boldog, felelos embert neveljen.

Mikkamak 2017.12.14. 22:06:27

@P.Elliot: Apám, a világutazó és amatőr mangószakértő szerint az igazi zamatos mangó az az indiai. Minden egyéb mangó felejtős.

Mikkamak 2017.12.14. 22:06:34

@zoldzeller: Évekkel ezelőtt, amikor ott voltam, láttam, hogy szépen ki van írva, hogy melyik napon és időpontban van utcaseprés. És szépen végigment az utcaseprő gép, a hajléktalanoknak meg félre kellett állniuk, mert a gép mindent felszedett ami az útjába akadt. Ezért a hajléktalanok ellenére sem volt sok szemét szanaszét.

Stephen Lakos 2017.12.14. 22:06:36

Nem tudom Irorszag melyik feleben el a szerzo, de ketlem hogy disztingvalt kornyeken/varosban tenne. Lehet, hogy csak nekem nem tunik fel, de szerintem aranyaiban ugyanannyi a szemet (vagy tan kicsivel kevesebb) mint otthon.
Lehet Eszak-Irorszagrol beszel hamar fontrol hablatyol

Phteven 2017.12.14. 22:59:51

Igen jelentős időt töltöttem Írországban, de ezek a dolgok nekem ismeretlenek. Az is igaz, hogy csak Dublin és Galway környékén mozogtam.

Blasi Laci 2017.12.15. 00:34:48

Olvasva ezt a jellemzést Írországról, teljesen értetlenül állok elötte. 10 éve lakom itt WestCork ,Clonakilty kisvárosban és nyomaiban nem tapasztalom azt amit itt leírtak. 10 év alatt egyetlen egy köpködö Írt nem láttam. Sajnos éves szinten 4-5-ször látogatom a Corki korházakat, CUH,Mercy,SIVUH . és édesanyám egészségügyben dolgozott 35 évet Mo.n. Állíthatom , hogy fényévekkel vannak elörébb. A kisfiam is itt született a CUH szülészetén ami inkább egy 3 csillagos szállodára hasonlított. Azt , hogy szar az egészségügy itt más magyaroktól is hallottam ,de mikor megkérdeztem , hogy hányszor voltál kórházban akkor azt mondták egyszer sem DEEEE hallották. ( én 4 mütéten vagyok túl) és még van vissza.Hogy csúnyák az emberek??? Ez olyan relatív , hogy ezt felhozni.... Úristen. Isznak... A statok szerint mégis kevesebbet mint magyarországon. Eurostatot check-old. Esik ??? Költözz Marokkóba. Nem tudtad mikor ide költöztél. Vannak magyarok , söt sokan vannak akik állandöan fikázzák az íreket és állandóan azt szajkozzák ez miért nincs így, ez miért nincs úgy... magyarországon igy van. de hülyék az írek.... könyörgöm, költözz haza. 2 óra repülövel. Én ezért nem járok össze magyarokkal mert itt sem tudnak mást csak szidni a "házigazdát" és panaszkodi DEEEEE haza senki se megy a hön szeretett hazájába , mert a pénz az kell neki , de fikáz mindent. De ismerös ez valahonnan. És mielött vki eltévedne ÍR GDP/fő 2017 72.529 Euro 2. az EU-ban Luxemburg után, Mo. GDP/Fö 28.965 Euro/fö 26. az EUban. forrás: en.wikipedia.org/wiki/List_of_sovereign_states_in_Europe_by_GDP_(PPP)_per_capita

Blasi Laci 2017.12.15. 00:34:50

@Phteven: Nekem is pedig 10 éve élek itt. Westork, Clonakilty

Blasi Laci 2017.12.15. 00:34:52

@Stephen Lakos: Én se tapasztalok ebböl semmit. 10 éve élek itt Westcorkban ,Clonakiltyben.

M. Péter 2017.12.15. 00:59:46

@Blasi Laci: Az ír GDP 1/4-e abból áll, hogy különböző nemzetközi cégek írországi leányvállalatokon kerülik el az adót, de tényleges termelő tevékenységet nem ott végeznek.

Stephen Lakos 2017.12.15. 06:10:09

@M. Péter: Hmm de nem erek ra felsorolni neked globalis vallalatok Irorszagi leanyvallalatait... Termelnek azok boven. Csak itt Cork es kornyeke: Apple, HP, Facebook, Amazon, Johnson Pharmaceuticals, Striker, EMC, Pfizer (helyiek panaszkodtak epp legutobb hogy allandoan merevedesuk van, mert a szomszedjukban gyartjak a Viagrat -nem vicc)

Blasi Laci 2017.12.15. 08:38:06

@M. Péter: És akkor az nem GDP? Magyarországon az Audi,Suzuki,Opel, stb minden autogyártót ide lehet sorolni. Nem is kezd , hogy munkát ad itt meg nem ,mert az Apple, a Microsoft, a Dell a Quest, a .....stb cégeknek itt is vannak székházaik több ezer embert dolgoztatnak.

Blasi Laci 2017.12.15. 08:38:12

@Stephen Lakos: Köszönöm. igaz minden szó- Ja és ne felejds el a Tic-tac, ot a Jamesont, Guinness, az összes ír whiskit, a hús exportot, tej exportot. ...stb. Olyan gazdaság amiról csal álmodnak otthon. Sajnos

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.12.15. 09:39:01

Kedves hozzászólók, köszönöm. Kettős írásunk férjemmel egyfajta kísérlet is volt, amiben az ország iránt érzett szeretetemet és az őt (is) bosszantó dolgokat szerettük volna megmutatni a skála két végén ülő posztjainkkal. A nálam okosabb emberek biztos messzemenő következtetéseket tudnának levonni a reakciókból. 20 éve élünk ebben a jóval-rosszal teli országban, s azt hiszem, az, hogy még itt vagyunk, sokat elmond. Érdekes volt látni, hogy 'szerelmes levelem' az országhoz kb. fele-, harmadannyi reakciót, megosztást, stb. kapott itt és a Facebook-on, mint férjem írása. Vajon miért? Valaki majd kielemzi ezt is. Addig is, figyelmeteket, véleményeteket köszönöm. Kellemes karácsonyt! Sőt, Nollag Shona, ahogy errefelé mondják.

M. Péter 2017.12.15. 10:37:09

@Blasi Laci: Technikailag a GDP része, viszont nagy különbség az, hogy az Audi, Mercedes, stb, ténylegesen termel Mo.-n, az Írországban bejegyzett leányvállalatok sok esetben csak arra szolgálnak, hogy az cég európai tevékenységének hasznát oda csoportosítsák át, majd elkerüljék az adót.

arsenal71 2017.12.15. 14:12:06

@kisrumpf: Talan mert a Tiedet nem olvastam. De ferjed rosszindulattol, tulzasoktol hemzsego irasa komolyan felhaboritott. El lehet menni, senki sem kenyszerit arra, hogy itt eljunk. De ha befogadnak, akkor nem illik belesz@rni egy ilyen blogba. Szerencsere az en tapasztalataim sokkal jobb, de ez lehet azert, mert mashol es mas korulmenyek kozott elunk. De az biztos, hogy nem fogom gyalazni azokat, akik szeretettel befogadtak. Nem illik.

Arthamyr 2017.12.15. 15:02:59

@arsenal71: Ezt komolyan nem értem, most akkor ha az ember külföldre költözik, nem lehet szóvá tenni, ami nem jó az adott országban, és egy sztereotipiával illusztrálni? Esetleg észrevenni sem szabad? Amúgy a poszt végén leírja, hogy ennek ellenére jól érzi magát, és azért van ott...

Arthamyr 2017.12.15. 15:14:22

@M. Péter: Ténylegesen termel... Viszont lehet, hogy ténylegesen kevesebbet adózik (stratégiai partnerség és a barátai - ami egyébként Írországban is van).
Szerintem az írek csinálják jobban, az állam feladatai közé tartozik, hogy a lakosságát ellássa munkával (elősegítse a gazdaság növekedését), fedezetet (adóbevételeket) szerezzen a jóléti tevékenységeire, ebben Írország egyelőre jobban áll. Kínában meg a Fülöp-szigeteken biztos még annál is többet termelnek, mint Magyarországon, de olyan sok köszönet nincsen benne.
Ennek a gyakorlatnak max. az etikusságát lehet vitatni (mondjuk azok után, ahogy a legtöbb nagyhatalom ide-oda szarik a világban: pl. USA - Közel-Kelet, Kína - ázsiai terjeszkedés, Németország - Európa fejése az EU-t jól kihasználva, Oroszok - európai terjeszkedése, szerintem Írország még bőven korrektnek tekinthető), az eredményességét nem igazán. Egyébként próbálnak is ennek gátat szabni, lásd pl. az Apple gigabírsága, amit az írek, ha tehetnék, visszautasítanának. Megnézném a magyar kormány mit mondana, ha valamelyik külföldi céget az EU megbüntetné, hogy fizessen Magyarországnak egy pár Paks2 nagyságrendű összeget...

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.12.15. 16:02:45

@arsenal71: a férjem munkájának köszönhetően jó körülmények között élünk, viszonylag kellemes helyen (bármittnis van durva negyed), de vakságot nem fogadott egyikünk sem. Engem nem olvastál, de erre ugrottál. Miért vajon? Talán mert a 'botrányszagú' írás felkerült az Indexre, a másik nem.

Sebaj, addig örülj, amíg az itteni problémák nem befolyásolják a kényelmes életedet.

arsenal71 2017.12.15. 16:40:32

@Arthamyr: Kedves Arthamyr De természetesen szabad (de minek?). De ez kimondottan rosszindulatú, torzításokkal tele, összefüggéseket nem megmagyarázó tehát félrevezető poszt..
Miután nekünk egészen más a tapasztalatunk, így csak részlegesen lehet igaz, de itt gyakorlatilag gyalázta az íreket, Ha hozzá vesszük, hogy ezt egy magyar nyelvű magyar blogon tette, gyakorlatilag a hátuk mögött durván kibeszélte, Őket úgy, hogy nem is tudnak védekezni. Húsz év alatt megtanulhatta volna azt az ír szokást, hogy ha tetszik nekik valami, azt megdicsérik, ami nem, akkor hallgatnak. Okos ember abból is ért. Mink csak segítséget kaptunk, szeretettel fogadtak minket, soha senkivel problémánk nem volt, az apró gondokat így felnagyítani már nevetséges. A szipogásnak is meg van az értelme, mint ahogy az autóvezetés miértjének is. Nem azért vannak halálos balesetek, mert rosszul vezetnek, hanem itt is vannak idióták. Idén egyébként sokat csökkentek a halálos balesetek. Nem vezetnek jól, de legalább óvatosak és udvariasak. Az irányjelző nem használata világjelenség sajnos. Az EÜ-ről amit írtál, kicsit másképpen látja a feleségem mint konzultáns. Amit írtál, már rágalom. Nem isznak sokkal többet mint más nép, csak ezt nem otthon teszik zugivóként. Így látványosabb. Az ír lányok nem rondák. Van köztük csúnya, van köztük gyönyörű, ízlés dolga. Így "lerondázni" egy nép gyermekeit, nem szép. Igen, a ruházkodásra nem adnak, itt a ház a fontosabb. Ahol voltunk, az mind lakható volt. Ráadásul nem rongyolódnak le az alkoholtól, általában emberek maradnak. Sorolhatnám, de nincs értelme. Sajnálatos, ha ilyen rosszak a tapasztalatai, de kérdéses hol él és mit csinál, ha csak ilyen rosszakat lát. Budapesten is van Hős utca, de talán az mégsem Magyarország jellemzője. Mi nem ilyeneket látunk, szomszédaink csodásak és segítőkészek. Nem olvastam végig az írást, mert elnézést a szóért, torkig lettem a stílussal. Nem akarok vitatkozni, mert értelmetlen. Nekem nagyon visszataszító az írás, ezen nem változtat egy vita. Idáig azt vettem észre, akik nagyon elégedetlenek voltak itt az országgal, azt a viselkedésükkel vívták ki. Remélem nem így van, de én továbbra is helytelenítem az írást. Még annyit, ha egy ország befogad, akkor nem kritizálom, hanem elfogadom olyannak amilyen. Ha nem tetszik, indul gép Budapestre. Ha tenni akartok érte, lehet politizálni, lehet civil szervezetekben tevékenykedni (szemetet szedni, nálunk csinálják), sok mindent lehet tenni a helyzet jobbítására. Idegen nyelven, egy idegen országban ilyen kritikát megfogalmazni, nem jobbító szándékot jelez. Ha hozzáveszem az Írországi magyarok és Észak-Ír magyarok honlapon elterjedt stílust, boldog vagyok, hogy nem tudnak az írek magyarul. Hamar elvesztenénk szimpátiájukat. Véleményem szerint. Bejártam Európát, magasan az ír az egyik legélhetőbb ország. De ez is csak egy vélemény.
Miután nem tiszta nekem, hogy a férjnek vagy a feleségnek írtam, váltakozott a megszólítás, ezért elnézést kérek.
Egy mondatban, mint ír állampolgár, kikérem magamnak ezt az írást.

arsenal71 2017.12.15. 16:40:34

Már válaszoltam, ha megjelenik elolvashatod. Én lezártam.
Boldog Karácsonyt és Boldog Új Évet.

Határátkelő 2017.12.15. 16:42:58

@arsenal71: Én a magam részéről csak azt sajnálom, hogy a jelek szerint egyáltalán nem sikerült megértened az egész párposzt koncepció lényeget. Ezt tényleg sajnálom, de nem tudom annál jobban elmagyarázni, mint ahogyan többször tettem.

Arthamyr 2017.12.15. 21:58:11

@arsenal71: Csak a miheztartás végett: nem én vagyok a posztíró. Amúgy nem tudom , hogy te milyen írek közt élsz, nekem az ír kollégáim is osztották ezen nézetek jelentős részét. Ettől függetlenül jogod van megsértődni helyettük is, csak teljesen felesleges. Részemről is lezártam, én téged nem értelek, te meg a posztot. Vagy csak veled nem értek egyet, te meg a poszttal. Teljesen mindegy...

Blasi Laci 2017.12.15. 22:54:59

Egy utolsót írok ide. Mindig teljes értetlenséggel állok az elött mikor a 7.5 milliárd emberből egy 10 milliós ország lakója , furcsálja , hogy a dolgok mindenhol máshogy müködnek. ÉBRESZTŐŐŐ Mi vagyunk a csodbogarak kezdve a nyelvünkel, szokásainkkal...stb. mert olyan kevesen vagyunk....

Tiangong 2017.12.16. 07:42:14

Nekem van egy külföldre szakadt ír munkatársam. Okos normális ember, de úgy harákol szégyentelenül mint egy láncfűrész. Egyetlen más nemzet képviselőjétől se láttam még ezt a munkahelyemen, márpedig színes a paletta.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.12.16. 08:08:43

@arsenal71: annyira felhaborodtal, hogy az elszabadulo erzelmeid miatt meg a figyelmes olvasasra sem szantal idot. En vagyok a feleseg, s Althamyrnak, szegenynek semmi koze a fenti irashoz, ami a ferjem tollabol szuletett. Az enyemet el sem olvastad, csak csapkodsz. En is szeretem ezt az orszagot, ezert toleralom a hulyesegeit, de ez a tenyeken nem valtoztat. Talan a konzultansakrol leirtak talaltak elevenedbe? Sajnalom, ha sertonek talaltad, de bizony az en konzultansam ilyen volt, a Dun Laoghaire-ben levo St. Michael korhaz mellekepuleteben volt dolgom vele.

Mindegy, valoban nincs ertelme vitatkozni. Mas toleranciaszinttel rendelkeztek, o kevesbe emberbarat, az igaz.

Én és Énke 2017.12.16. 08:45:11

A tanulságos és jól megírt beszámolókból hiányoltam az Európa szerte híres/hírhedt ír aszfaltozókat.
:-)

Dikusz 2017.12.16. 13:43:14

@Arthamyr: @kisrumpf: háháháááá:)))
Azt meg nem vettétek észre, hogy a hupákolása főleg arról szólt, hogy a végére odaírhassa, hogy ő ír áLampolgár:)))

Bár az a tényvalóság, hogy én meg az ő hozzászólását nem olvastam végig:)

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.12.16. 13:55:09

@Dikusz: hah, azt el is mulasztottam!

S az erény? Papírmunka s kész.

Arthamyr 2017.12.16. 16:05:16

@Dikusz: Lehet, hogy mi is azzá válunk, mielőtt elmegyünk. De ha állampolgár lennék is, akkor is észrevenném, ami körülöttem van, az nem fogja mágikusan tisztává varázsolni a Dublin utcáit, sportos, babaarcú modellé a csajok mondjuk 50%-át, és barátságos, udvarias vezetővé a taxisok többségét. :)

Arthamyr 2017.12.16. 16:06:34

@Én és Énke: "Egy whiskeytől erős vagy és bátor." :D

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.12.16. 16:19:51

@Arthamyr: egyszer elkezdtem halomba szedni a szükséges papirokat és megszerezni az aláírókat, hogy bizonygassák, milyen remek ember vagyok, de baromi lusta vagyok hozzá. S tudod mi a borzalmas? Hogy a végén, ha sikeres vagy, többezer más boldog állampolgár jelölt társaságában kapsz egy papírkát.... aztán így jogy legyen emelkedettség megminden... semmi bensőséges ceremónia...pedig én kívánnám a körítést, ha már a keblükre ölelnek...

Arthamyr 2017.12.16. 22:02:47

@kisrumpf: Nálunk is pár hölgytagja gyűjtögeti a papírokat. :) Nekünk nem a körítés, hanem a biztonság miatt kell, nagyon kicsi rá az esély, de lehet, hogy egyszer többet fog érni, mint a magyar állampolgárság magában...

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.12.16. 22:13:48

@Arthamyr: no en sem azert kerem meg mert annyira hallgatni szeretném a Garda bandet a 25. sorbol, hanem mert szavaznek es aztan ugye, ki tudja, hova vet a sors...

NorthPier 2017.12.16. 23:21:08

@kisrumpf: Félig off, mert a te pozitív szempontjaidhoz (is) akarok hozzáfűzni valamit, rettentően hiányoltam a Baileys-t a jó dolgok közül, nem is az originált, de a tejszínes csokisat mindenképpen: -)
(Ha valaki szólt már miatta, hát bocsánat, de most nagyon el vagyok havazva, nem tudtam mindent elolvasni. )
A pár-posztról pedig: ahogy jöttek sorban az élesen kritikus vélemények, vissza-vissza olvastam, és egyáltalán nem tálalom se bántónak, se arrogánsnak. Inkább arrogáns volt néhány hsz alatta.
Az meg milyen hülyeség már, hogy "befogadtak, aztán kuss van", nem lehet felemlíteni visszatetsző dolgokat.
Nem azt mondom, hogy ki kell írni a homlokomra és az arcába tolni minden szembejövőnek naponta százszor, itt arról volt szó, hogy egyszer, ide, pontokba szedünk pár dolgot, ami nem tetszik , nem jó a választott lakhelyen / új hazában.
Ennyike, ahogy az a józanéletű, jólfésült ember mondaná.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.12.17. 13:19:16

@NorthPier: mit tesz isten, ma feljött nekem egy Bailey's ital ötlet, jégkockaként fagyasztott kávé Bailey's-be pottyantva, hm...

Anyósom a mini üvegeset szereti, régebben a reptéren láttam, hatos csomag volt, válogatás... nem tudom, volt-e hozzá szerencséd. A mentoloson kívül mindegyik finom volt.

Azt elmesélem, hogy anno kísértem a gyárban magyar managereket, jutalmazásként jöhettek a gyárba, s volt, aki belemarkolt a munkásoknak kitett ingyen füldugós tálba... lilazakós fazonok, vazze, azt hittem, elsüllyedek. Rémes dolgok magyaroktól.

NorthPier 2017.12.17. 20:23:28

@kisrumpf: Jó a mini üveges is - csak legyen belőle egy fatállal :-)

Lila zakó? Hát mit lehet várni valakitől, aki képes lila zakót felvenni?!

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása