oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2017. december 06. 06:30,  Gyereknevelés holland módra 168 komment

2017. december 06. 06:30 Határátkelő

Gyereknevelés holland módra

A „hogyan neveljünk boldog gyereket?” kérdésre a legtöbb kultúra a saját válaszát adja meg. Aztán vagy sikerrel jár, vagy nem, az azonban biztos, hogy érdemes megnézni, mások miként próbálkoznak, hátha akad olyasmi, amit érdemes átvenni tőlük, vagy legalább megfontolni az átvételt.

gyerekek_boldog_foto_pixabay_com_agwhite.jpg

Különösen érdekes mindez, ha külső szemlélők számolnak be arról, ők mit tartanak jónak abban, ahogyan egy adott országban a gyerekeket nevelik. És még ezen is lehet csavarni, hiszen a dolog még izgalmasabb, ha a szerzőpáros (mint esetünkben) nem ugyanabból az országból (bár nagyon hasonló kultúrkörből) érkezik.

Azt hiszem, mára kimaxoltam a titokzatos érthetetlenséget, szóval akkor a konkrétumok: egy amerikai és egy brit édesanya írt közösen könyvet The Happiest Kids in the World (A világ legboldogabb gyerekei) címmel, méghozzá Hollandiáról, mert mindketten ott élnek. 

A nevelési elvekkel, és meglátásaikkal persze lehet vitatkozni (nyilván fogtok is), a kérdés persze az, mit lenne érdemes szerintetek az alábbi pontokból átvenni a magyar gyereknevelésbe, illetve ti mit vettetek át annak az országnak az elveiből, ahol éltek.

Tényleg a holland gyerekek a legboldogabbak? 

Mielőtt azonban erre rátérnék, szeretnék felidézni egy 2013-mas UNICEF-jelentést, amiben 29 fejlett ipari ország gyermekeit figyelték meg és arra jutottak, hogy a hollandok a legboldogabbak. 

Ráadásul részben önmaguk szerint: a megkérdezett holland gyerekek 95 százaléka boldognak tartotta magát, és ez már nem az első eset volt, mert egy 2007-es hasonló felmérés is ezt az eredményt hozta. 

Mindez nem csak önbevalláson alapult, egészen kis gyerekek viselkedését is megvizsgálták, és arra jutottak, hogy a holland babák sokkal elégedettebbek, többet nevetnek, mosolyognak, mint például az amerikaiak, mi több, megnyugtatni is könnyebb őket. 

Hollandiai és nem csak hollandiai álláslehetőségek a Határátkelőn. Válogass!

A szakemberek szerint a holland babák többet alszanak, a gyerekeknek kevés vagy semennyi házi feladatuk sincs az általános iskolai évek alatt (de legalábbis alsó tagozatban), meghallgatják a véleményüket, rendszeresek a családi étkezések (erről majd később részletesebben), több időt töltenek a szüleikkel, nagyon jól elvannak a használt játékokkal (erről is lesz szó). 

És ezzel elérkeztünk az első ponthoz, hiszen az elégedettség egyik oka, ha 

Jól érzed magad a bőrödben 

Rögtön egy olyan alapkérdés, ami nem csak a gyereknevelést, de a mindennapi életünket is meghatározza, és (ha őszintén magunkba nézünk) ebben mi, magyarok nem tartozunk a világ élvonalába. 

Ennek persze rengeteg összetevője van, és ezek közül csak az egyik a pénz, az anyagi jólét, a másik az élethez való hozzáállás. A hollandok nem hajtják szét magukat, így van idejük a családjukkal, a gyerekeikkel foglalkozni, közösséget építeni és részt venni annak hétköznapjaiban. 

Mindez persze a gyereknevelésben is tükröződik, a gyerekek egyéniségét hagyják fejlődni, nem nyomják el. 

A szabálykövetés 

Ami persze nem jelenti azt, hogy ne lennének szabályok, csak éppen ezeket (gondolom, azért az ésszerűség keretein belül) a gyerekekkel közösen hozzák meg. 

Tehát szó nincs arról, hogy a gyerekek azt csinálnak, amit akarnak, azt viszont igen, hogy számít a véleményük a családi szabályok megalkotásában. Ennek egyik nagy előnye, hogy kevesebb a harc szülők és gyerekek között az egyszer már elfogadott szabályok betartásában. 

Ezzel kapcsolatban írta azt Neha Mandhani, hogy nála már hároméves gyereke esetében is működött a dolog. A kisfiú ugyanis állandóan az édesanyja telefonján akarta nézni kedvenc meséjét, és elég komoly hisztik adódtak a nemleges válaszokból. 

Végül leültek és megbeszélték a dolgot, a megállapodásuk az lett, hogy a gyerek kiválaszthatott egy adott napszakot, amikor korlátozott ideig nézhette a kedvencét. A kisfiú végül az óvodába tartó utat választotta (ez kb. 5 perc volt mindennap), és a problémák, ha nem is oldódtak meg teljesen, de jelentősen enyhültek. 

Fő az egyszerűség 

Nem kell túlbonyolítani a dolgokat, legyen szó akár kempingezésről vagy más szabadtéri tevékenységről, esetleg szülinapi partikról. Előbbiek esetében ezek a túrák az átlagos holland családi tevékenységek részei, utóbbiaknál pedig sokszor inkább az a lényeg, hogy a gyerekek együtt legyenek és játszanak, mintsem az ajándékok értéke és mennyisége. 

Ehhez tartozik, hogy nem szórják a pénzt, takarékosak, ami megnyilvánul például abban, hogy szívesen vesznek használt holmikat a gyerekeknek is. 

A gyereked egyéniség 

Az ember szülőként hajlamos azt a hibát elkövetni, hogy önmaga „kiterjesztésének” tekinti a gyereket, és nem veszi figyelembe, hogy az önálló, független személyiség. 

(Most hadd ne hozzam az ezerszer sorolt példákat a sportanyukákról és -apukákról, akik saját gyerekükben próbálják meg kiélni saját meg nem valósult álmaikat.) 

A holland gyerekeket viszont kifejezetten öntudatosnak nevelik, ugyanakkor nem durvák. Nem félnek közölni a véleményüket, és nem is nagyon csomagolgatják be azt. 

Úgy viselkedj, ahogy a gyerekeidtől is elvárod 

Na ja, hát ezt könnyebb mondani, mint megvalósítani. (Aki látott már olyan embert, aki nem káromkodott vezetés közben a kocsiban, az emelje fel a kezét. Na ugye.) 

Mindenesetre törekedni kell rá, és ha kreatív, független gyereket akarunk nevelni, akkor nem árt, ha példát mutatunk nekik. Ennek része az is, hogy a saját igényeinket se szorítsuk háttérbe. 

Családi étkezések 

Ebben hála istennek a magyar családok hagyományosan jók (azok a klasszikus vasárnapi összejövetelek, ugye), más kérdés, hogy ezek a családi étkezések néha nem mentesek a feszültségektől, de hát ez alighanem a világon mindenhol így van. 

A hollandok is fontosnak tartják a családi összejöveteleket, melyek legfőbb célja (a jó kaján túl, persze) maga az együttlét öröme. (Kalóriaszámlálás pedig erre az időre elfelejtve.) 

Annak ellenére, hogy a hollandok is szívesen találkoznak esténként a barátokkal, a vacsoraidő általában a szűk családé, ami az együtt töltött idő és a rituálék miatt is fontos. 

Bringázni az esőben 

Azt már sok posztban olvashattátok itt is, hogy a hollandok nem csinálnak gondot egy kis esőből, simán kiengedik a gyerekeket, akik ettől nem csak önállóbbak, de a szervezetük ellenállóbb is lesz a betegségekkel szemben.

Ha már itt tartunk, hadd idézzem fel Györgyi egy korábbi posztjának egy részletét, ami szerintem ide illik, hiszen éppen arról szól, milyen komolyan veszik a KRESZ és az úszás oktatását. 

„A bicikli és a rengeteg csatorna miatt ezek itt alapkövetelmények egy gyerek számára már az elejétől fogva, hiszen adott esetben csak az életük múlik rajta. 

Egyébként nagyon fontos számunkra az oktatás minősége. Amit mi itt látunk (egyelőre nem első kézből származó tapasztalat), azzal nagyon meg vagyunk elégedve. Az oktatási rendszer maximálisan figyelembe veszi a gyerekek igényeit, teherbírását.” 

Szexuális felvilágosítás 

Ha már az oktatásnál tartunk, magára az iskolára most nem térnék külön ki, viszont a szexuális felvilágosításról érdemes pár szót írni. A hollandok ebben is hagyományosan a szabadelvűbb megközelítést vallják. 

A szexuális felvilágosításból hajlamosak vagyunk nagy ügyet csinálni, holott a holland példa azt mutatja, hogy előrébb jutunk, ha az élet természetes velejárójaként kezeljük (merthogy az), és a gyerek életkorának megfelelően válaszoljuk meg a felmerülő kérdéseket – mert kérdések aztán felmerülnek, az az egy biztos. 

A három „R” 

A három R a holland nevelés egyik alapvetése: rust, regelmaat, reinheid (pihenés, rendszeresség, tisztaság). A rutin nagyon fontos a gyerekek életében, csakúgy, mint a sok pihenés (a holland gyerekek sokat alszanak), ettől ráadásul nyugodtabbak is lesznek. 

Röviden ennyi tehát a gyereknevelés holland módra, most pedig ti jöttök: számotokra mindebből mi szimpatikus, mi nem, illetve ti mit vettetek át (vagy terveztek átvenni) annak az országnak a gyereknevelési szokásaiból, ahol éltek?

HÍRMONDÓ 

Dolgozz Hollandiában! 

Ha már Hollandiáról szólt a poszt, akkor lássunk néhány munkalehetőséget az országból – úgyis egyre népszerűbb a magyar határátkelők körében az Egyesült Királyság visszaszorulásával. 

Rengeteg az üres állás Németországban 

Mióta Németország újraegyesült, még soha nem volt olyan alacsony a munkanélküliség, mint novemberben. A német gazdaság tehát hasít, ami azt is jelenti, hogy rengeteg külföldi munkásra van szüksége. 

A megváltozott munkaképességűek is elmennek 

Kevés szó esik a fogyatékkal élőkről, pedig az ő munkakörülményeiken, és bérezésükön különösen lenne mit javítani. Szakszervezetük is van, amely szerint őket is egyre jobban érinti az elvándorlás. 

Csúnyán betehetnek az írek a szomszédnak 

Van egy téma, ami még a szigetországban élő uniós határátkelők helyzeténél is komolyabb bonyodalmat (hadd ne mondjuk: már-már megoldhatatlan problémát) jelent: az ír-északír határ kérdése. 

Ha repülővel utazol haza, ezt jó, ha tudod! 

Te is elutazol, netán hazautazol az ünnepekre? Meglepnéd szeretteidet, de félsz, hogy nem engedik fel a gépre? Ne félj, nem kell üres kézzel érkezned! 

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

(Fotó: pixabay.com/agwhite)

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: gyereknevelés Hollandia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr4713439373

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ateizmus mint tagadásvallás képekben 2017.12.07. 14:53:55

  Isten = gyűjtőfogalom1. emberek által teremtett fő mítoszlények2. egy kényszerképzet                                                          

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dikusz 2017.12.06. 07:53:52

@Golf2: Sajton biciklizni? Végülis lehet, két jóóó nagy Maasdamer sajtot összeügyeskedik biciklivé az apuka, a gyermek pedig még boldogabb lesz...

Dikusz 2017.12.06. 08:34:40

Mondjuk hatéves gyerektől könnyű azt a választ kapni, hogy boldog, ha éppen megkapta azt a babát, kisautót a játékboltban, amit éppen kért a játékboltban, vagy nem kell az iskolában a leckéjét megcsinálni. Vagy egy olyan pontján a világnak, ahol mindennapi gond az, hogy legyen mit enni. Lehet, hogy egy ilyen helyen megkérdezett kisgyerek azt mondja, ő a legboldogabb, mert megígérték neki, hogy ezentúl mindennap lesz mit ennie.

Arra azért kíváncsi lennék, hogy milyen környezetben vizsgálódott a kérdező.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2017.12.06. 08:46:05

Az a helyzet, hogy nem mindenhol a „hogyan neveljünk boldog gyereket?” kérdés körül forog a gyermeknevelés. Magyarországon például a „hogyan neveljünk sikeres gyereket?” kérdés merül fel a legtöbb családban, ezért nem értik a nyugat-európai oktatási-nevelési modelleket.

SzZoole 2017.12.06. 08:49:40

Most fog jönni az a rész, hogy az óvodában van fiú, lány és még nem tudom, de már gondolkodom rajta, hogy mi legyek toilet, mert 5-6 évesen már, egy egyéniség a gyermek?
Nem is csodálkozom, hogy a mai 20-30 évesek nem akarnak gyereket.....

SzZoole 2017.12.06. 09:27:13

@Taxomükke (UK): így van, egy füles két bukfenc, és tudtuk hol a helyünk :-))
Just kidding

Virago_1000 2017.12.06. 10:34:34

@Zoole Reloaded:. A leggazdagabb 29 orszagban ahol ez a vizsgalat, felmeres keszult, annyira boldogok a gyerekek hogy ha felnonek, csaladot sem akarnak.
Komolyan, megall az ember esze ilyen hulye ("brit tudosok" kategoria) felmereseket olvasva.

Határátkelő 2017.12.06. 10:35:30

@Virago_1000: Nyilvánvalóan az UNICEF hülye és te ezt is jobban tudod.

labirintus1 2017.12.06. 10:48:18

Mi Belgiumban lakunk, ami az ért kicsit hasonló Hollandiához.

Amit mi átvettünk, az az önállóságra nevelés. A magyar rokonok egészen el voltak hűlve attól, hogy a 2 éves gyerek fel tudja venni a kabátját. Mint valami cirkuszi mutatványt mindenki meg akarta nézni. (Úgy csinálja, hogy fejjel lefelé leteszi maga elé a földre, bedugja a kezét és átfordítja a feje felett.)
Szintén önállóan eszik és azt is ő dönti el, hogy miből és mennyit. A bölcsiben pl. kirakják az ennivalót és mindenki vehet. Ha úgy érzi, hogy elég volt, akkor feláll, elviszi a tányérját ahová kell és mehet játszani. Az mögötte az elmélet, hogy így megtanulja, hogy mikor elég.
Igaz, hogy nem körjátékozik, meg kevesebb éneket ismer, de szerintem több értelme van önállóságra szoktatni.

LondonBudapestMetro 2017.12.06. 10:49:57

Sok derek dolgot felsoroltak es a biztos csaladi hatter szerintem a legfontosabb, de ahogy elnezem, ez a demokratikus, ,,gyere, beszeljuk meg" dolog nem mukodik a kolkokkel.
Mit lehet ,,megbeszelni" egy 4 evessel? Csaladi, barati korben ahol ilyen gyerekek vannak, katasztrofa mind. Az egyiket a nagyanyja temetesere nem lehetett elvinni, mert ha 2 percig nem rola szol a musor...
A kisgyerekeknek utmutatasok, szabalyok kellenek. Szeretetben, de szigoruan. Valahogy ugy, hogy o donti el, milyen izu fagyit eszik, de hogy mikor fagyizunk, azt a szulei.
En legalabbis igy nevelnem a gyerekem. Egne a kepem, ha egy vigyoralbum, ontudatos, de neveletlen gyerek kerulne ki a szarnyam alol.

Határátkelő 2017.12.06. 10:58:30

@LondonBudapestMetro: Dehát a hollandok (ha jól értem) pont ezt csinálják...

"A három R a holland nevelés egyik alapvetése: rust, regelmaat, reinheid (pihenés, rendszeresség, tisztaság). A rutin nagyon fontos a gyerekek életében.

Tehát szó nincs arról, hogy a gyerekek azt csinálnak, amit akarnak, azt viszont igen, hogy számít a véleményük a családi szabályok megalkotásában."

London2009 2017.12.06. 11:06:19

@Virago_1000: mondja ezt Virag Doktor a tobbgyermekes csaladapa. :D

Csodabogár 2017.12.06. 11:12:16

@Zoole Reloaded: Anyám a mai világban, börtönben ülne. Nálunk elrepült egy-két pofon, de szerencsére nem lett semmi bajunk tőle. Különösen boldogtalan se voltam. Pofon után mindenki megnyugodott és kész. Megjegyeztem miért kaptam, máskor nem csináltam.

puhacica 2017.12.06. 11:12:43

@London2009: kerdezd mar meg tole, milyen az uj haza, hatha neked valaszol... :D

London2009 2017.12.06. 11:22:55

@libslobsi fuszal: Gondolom az uj “szanalmasan nyomorek” (ideztem) haza tele van boldog, gyongyozo gyerek kacajjal!
Majd megkerdezem! :D

Dikusz 2017.12.06. 11:27:43

@Zoole Reloaded: @Csodabogár: Én nem fülest kaptam, csak egy pohár hidegvizet, elég volt egyszer:)

Dikusz 2017.12.06. 11:28:55

@London2009: valószínű azt a választ fogod kapni, mint@libslobsi fuszal: :)

Virago_1000 2017.12.06. 11:34:07

@Határátkelő: szamitson csak a velemenyuk, liberalis szellemben. Alkossuk a csalad mukodeset az 5 eves gyerek velemenyere alapozva. Csinalhasson amit akar. Hazifeladatot se kapjon, minek az?
Hangsulyozzuk tul az induvidualizmust.
Aztan hova vezet mindez? Hollandiaba.
Mikor irsz mar a drogok legalizalasarol? "Alig " varom mar a kovetkezo ostoba agymenest.

Határátkelő 2017.12.06. 11:35:31

@Virago_1000: Három lehetőség van.

1. Nem olvastad a posztot

"A három R a holland nevelés egyik alapvetése: rust, regelmaat, reinheid (pihenés, rendszeresség, tisztaság). A rutin nagyon fontos a gyerekek életében.

Tehát szó nincs arról, hogy a gyerekek azt csinálnak, amit akarnak, azt viszont igen, hogy számít a véleményük a családi szabályok megalkotásában."

2. Olvastad, de nem tudsz leírt szöveget értelmezni

3. Trollkodsz

Szerintem egyik röhejesebb, mint a másik.

Virago_1000 2017.12.06. 11:37:09

@Határátkelő: Azt, hogy az unicef hulye vagy sem, a cselekedeteibol konnyu kiolvasni.

Virago_1000 2017.12.06. 11:37:18

@LondonBudapestMetro: a felnotteknek is utmutatasok, szabalyok kellenek. A demokracia sehol sem mukodik.

Lattal mar demokratikus elveken alapulo multinacionalis ceget? Mert en meg nem.

Határátkelő 2017.12.06. 11:37:48

@Virago_1000: Ez így van a kommentelőkkel is...

LondonBudapestMetro 2017.12.06. 11:59:02

@Határátkelő: Ertem en es osszesegeben nagyon szimpatikusak a leirtak. Foleg a hasznalt jatek es a kozos etkezesek. Csak mondom, en mint szulo ovatos lennek ezzel a kikerdezem a velemenyet dologgal, mert amit latok (Londonban, Budapesten) az az, hogy nagyon konnyen elszalad a lo. A legjobb szandekkal is.

Nem ismerem a hollandokat, szoval nem tudom, mi a felnott ,,vegeredmeny". Nem tunik rossz orszagnak, szoval valamit ezen a teren csak jol csinalhatnak.

Határátkelő 2017.12.06. 12:15:13

@LondonBudapestMetro: Szerintem ebben az esetben is a mérték a lényeg. Nyilván meg kell és lehet kérdezni a gyerek véleményét, de (hogy egy szélsőséges példát hozzak) hiába mondja azt, hogy csak csokit enne, azt nyilván nem engedi meg neki az ember.

Ellenben ha nem szereti mondjuk a babot vagy a tejet, azt figyelembe lehet és kell venni.

London2009 2017.12.06. 12:17:53

@LondonBudapestMetro: Tudom, hogy mire gondolsz es nagyon is egyetertek veled. Pont errol a temeteses peldarol jutott eszembe, hogy lehet, hogy jobban tettek a szulok, hogy otthon hagytak a csemetet. Voltam olyan temetesen ahol a kedves unoka vegignevette a nagyanyja temeteset, mert epp ugy jott ki a lepes. Alattam megnyilt volna a fold, ha az en gyerekem csinalta volna ezt. No de miutan nem vagyok szulo, igy nem tudom, hogy mennyire nehez megtalalni a kozeputat. Mert gondolom azert valahol az lenne a cel. A fagyis pelda is tetszik. Dontse el a gyerek, hogy milyet es mennyit, de en dontom el, hogy mikor! : )

Határátkelő 2017.12.06. 12:23:32

@London2009: @LondonBudapestMetro: Mondjuk temetésre én se vinnék gyereket, függetlenül attól, tud-e viselkedni, de ez más kérdés.

2017.12.06. 12:25:23

@Zoole Reloaded: nem tudom van e gyereked, de ha van, es jobban odafigyelsz ra, feltunt volna, hogy mar par honapos koratol van sajat egyenisege

London2009 2017.12.06. 12:26:48

@Határátkelő: Ha megoldhato, hogy valaki vigyazzon a gyerekre, akkor oke. Itt erre nem volt opcio, mert ugye mindenki aki vigyazni tudott volna, a temetesen volt. Valamint 11 eves, ugyhogy nem bebi.

Narina 2017.12.06. 13:20:32

@Dikusz: Lehet, hogy a gyerekek nem, de én nagyon is boldog lennék.

Narina 2017.12.06. 13:26:32

@Határátkelő: Elnézést, de ez már nekem is feltünt! No meg azért az UNICEF keretein belül is emberek dolgoznak úgye! (jajjjjj Virág úrral értettem egyet,

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.12.06. 13:44:21

@Zoole Reloaded: ne mondj mar ilyen butasagot, persze hogy van egyenisege, nem egy pelusba szoritott egyendarab... gondolj csak vissza a sajat kolkeidre, nem volt meg olyan regen... ;-)

nemreg ment az angol adon dokfilm, hogy gender neutralra neveltek volna a suliban oket kiserletkeppen, ott volt, hogy megvalaszthattak, legyen-e kozos wc, no, az ellen mind tiltakozott :-)

puhacica 2017.12.06. 15:08:19

@London2009: mar ha van haza ugye, mert legutobb azt a valaszt kaptam, hogy "ki mondta, hogy vettem?" :D es azota nem reagal, pedig oooolyan kivancsi vagyok, hogy mi lett a "szanalmasan nyomorek" hazzal vegul, amit oktoberben "most veszek" felvezetessel jelentett be... :D

Virago_1000 2017.12.06. 15:34:09

@kisrumpf: szoval a "gender stereotypes" csak a liberos szotarban letezik a valosagban nem!

Dammiel 2017.12.06. 15:34:17

Virago_1000: ha tudnád h a hollandok így is százszor precízebbek, mint a németek, vagy az osztrákok (beszállítókkal dolgozom, max. 0,5 a hibaszázalék), pedig mindenki egy drogos állat, ahogy a hozzászólásodból értelmezem...

Virago_1000 2017.12.06. 15:34:21

@kisrumpf: "az angol adon dokfilm, hogy gender neutralra neveltek volna"

- es a fiuk megis fius, a lanyok lanyos jatekot valasztottak a neveles ellenere. A kis neonacik!

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2017.12.06. 16:26:04

OFF: ma lehet, hogy par milliomos ki lesz fustolve a vityillojabol Bel Air-ben. LA-ben tobb helyen bozottuzek vannak az ilyenkor wlofordulo eros, a sivatagbol szaraz melwg levegot hozo szel miatt..az en lakohelyem is evakuacios zona volt, de hala istennek, otthon tudtunk aludni mult ejjel:) egy par borond azert utra keszen allt, biztos ami biztos....
ktla.com/on-air/live-streaming/

2017.12.06. 16:45:49

Zsuzsi65
Tündérkert

Bredpitt Monika 2017.12.06. 17:08:20

Te jo eg!!!!
A holland babak tobbet mosolyognak, mint az amerikaiak.
Mekkora baromsag ez!!!
Inkabb meghallgatom a Despacito t.
biztos azert boldogabbak mert mami fuvet sziv a gyerekszoba mellett, atya uristen, ennel nagyobb barom felmerest.....

London2009 2017.12.06. 18:01:52

@libslobsi fuszal: ha nem tudtad volna, en vagyok az, aki hazudozik es meg egy valamirevalo migrancs is szavahihetobb, mint en. Legalabbis multkor valami hasonlot kaptam meg. Ugyhogy szanalmasan nyomorek haz biztos van, meg a feltetelezes is serto kerlek szepen! De te honnan is tudhatnad, te libsi! Rolam meg nem is beszelve a migrancs bekepzelt hazudozorol! :D

SzZoole 2017.12.06. 18:16:05

@Csodabogár: igen, lehet bortonben lenne, mert a mai gyerekeknek jogaik vannak, söt a tanarok is.....

En sosem voltam egy kulonosen jogyerek, söt.....de a szuleim sosem vertek meg.
Edesapam kemenykalapos tanar ember volt, eleg volt egy szigoru nezes, es tudtam, hogy nem lehet.
Edesanyam szakacs volt, na o neha megkergetett a fakanalal :-)
Viszont alt. iskolaban annyi pajesz huzast, kokit, kormost favonalzoval, karszoritast kaptam, hogy csak na, megsem tudtak velem mit kezdeni :-))

SzZoole 2017.12.06. 18:17:05

@Dikusz: a fenti kommentem neked is szolt :-))

Csodabogár 2017.12.06. 18:21:00

@Dikusz: A víz az hiszti esetén volt. Saját emlékem erről nincs, de a toporzékoló, magát földhöz verő 2-3 éves hugomat még ma is látom, amikor anyám felkapta és beállította kádba majd ráengedte a hideg vizet. Rendkivűl hatásos módszer volt. Anyám megnyugtatott, hogy én is megkaptam. Feltehetően nem szántott tulzottan a lelkembe a dolog, miután nem emlékszem rá.

SzZoole 2017.12.06. 18:24:02

@LondonBudapestMetro: azt gondolom, annak ellenere, hogy nincs gyermeked, jol latod a dolgokat neveles szempontjabol :-)

SzZoole 2017.12.06. 18:26:30

@LepesMez: gyerekem, az már nincs es nem is lesz.
Tudod, az en fajtamra mondjak azt, hogy irtani kell, es nem szaporitani

SzZoole 2017.12.06. 18:30:21

@kisrumpf: van persze, de az nem par honapos koraban alakul ki egy gyereknek :-)

arncht 2017.12.06. 18:34:20

Az osztrak kolykok baromi neveletlenek, onzoek, gyakran ugy viselkednek, mint akinek nincs anyja, apja, az udvariassagot messzirol se ismerik.

Dikusz 2017.12.06. 18:37:31

@Zoole Reloaded: mit nem hallok, nem voltál mintagyerek? Ezt nem hiszem el:))) Kulcscsomó-hajigálást nem foganatosított a tanárotok?

Mi sem kaptunk verést otthon sosem, a húgom nem igazán adott okot rá, nekem azért volt pár meredek húzásom, amiért aggódhattak a szüleim, pedig azt hittem magamról, hogy nem voltam különösebben rossz gyerek:)

Dikusz 2017.12.06. 18:40:25

@Csodabogár: én is azért kaptam, de azért, mert nem ln nyertem a Fekete Péter-kártyában, és elkezdtem hisztizni. Ez volt az egyetlen nyakonöntés, máskor nem vertem le úgylátszik a lécet:)

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.12.06. 18:43:49

@Zoole Reloaded: hm... 5-6 eveset irtal... de ezen nem veszunk ossze. Annyit tudok, az elso 3 ev meghatarozo. (*nincsgyerekemindenttud)

SzZoole 2017.12.06. 18:44:44

@Csodabogár: ilyen nalunk is volt.
Pár eves lehetet es probalta rank eroltetni az akaratat, nyilladozott az egyenisege, fogtam, be a furdokadba es langyos vizzel leslagoztam ugy ahogy volt ruhastol.Soha tobbet nem akart akaratos lenni.
Jatekot nem akartak elpakolni jatszas utan, fogtam egy szemetes zsakot, es elkezdtem bele pakolni mindent, hogy a zsakosember elviszi.
Beszelgetunk az utcan, otthon, vagy barhol valakivel es a gyerek szeretet volna mondani/kerdezni valami, akkor nem ordibalt vagy rancigalt, hanem megallt mellettem es addig nem szolalt meg amig nem kerdeztem.
Nyugodtan eltudtunk menni veluk barhova nem rosszalkodtak.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2017.12.06. 18:49:55

@lumperstilskin: kell egy kis izgalom ebben az unalmas vilagban :)
jelenleg 3 bozottuz eg LA (megye) teruleten...(+1 Ventura-ban)
www.nytimes.com/2017/12/06/us/california-fires.html
Hala istennek, a szel csendesedett...a sors ironiaja, hogy a szokasosnal hamarabb beertem a munkahelyemre, mert sokan otthon maradtak ma...Sokkal rosszabbra szamitottam...

Shanarey 2017.12.06. 18:50:56

Hihi, gyereknevelés, na az is egy olyan dolog, amihez a trollok is értenek. Virág elvtársnak hány gyereke is van?
:-)))))))))))))))))))

Én is értek hozzá, de csak azért mert van két gyerekem, na meg gonosz is vagyok.
:-)

SzZoole 2017.12.06. 18:51:43

@kisrumpf: igen, par evnek el kell telnie, hogy ez kialakuljon, van, 1-2 eves, de olyan is, hogy csak 3-4 evesen. de ha azt nezed minden gyermek egy egyeniseg, az enyemek sem egyformak, de jol neveltek.
A lanyom a jovoheten lesz 21, de a mai napig megkoszoni, hogy ugy neveltem ahogy :-)

A par honaposan kialakulo egyeniseget hulyesegnek tartom a lepesmezes gondolatara reagalva.

Dikusz 2017.12.06. 18:56:49

@London2009: @kisrumpf: @Zoole Reloaded:

Csak egy rövid történet: tegnap ügyintézni voltam a Postán. Anyuka kb másfél éves kislánnyal várta, hogy apuka, és a nagyobb fiúcska végezzen a csomagfeladással. A kislány tipegett ide-oda, ez nem is lett volna baj. Egy idő után anyuka felvette, de a gyerek le akart menni, nem tették le, ezért többször is jól pofonütötte anyukát, aki még csak rá sem szólt a kislányra, a "hagyjuk a gyereket önállóan cselekedni" elv alapján...

Biztos nem hagytam volna, hogy a gyerekem ezt csinálja, az tuti. Vagy én gondolom rosszul? Ti mit tettetek volna?

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.12.06. 19:00:37

@Dikusz: leguggolok vele, szsmebe nezek, lefogom a kezet s megmagyarazom, hogy nem bantunk senkit, nem szabad. Aztan hatralepek s remelem, hogy nem rug belem vagy nem csapkodja magat a foldhoz s kivivom mindenki elismereset :-)

puhacica 2017.12.06. 19:14:45

@London2009: hat ez az, nem tudok en semmit, epp ezert kerdezek. dehat nincs valasz, szoval igy is maradok. de te is, jobb ha tolem tudod. :D
arra csak az agytrosztok kepesek, hogy szanalmasan nyomorek hazat vesznek egy orszagban, amit raadasul nem is szeretnek. hat hol vagyunk mi ettol, hol...? :D

skye8 2017.12.06. 19:20:23

Az en kislanyom most Tanul kanallal-villaval enni. Ezt ugy kell elkepzelni hogy eloszor engem tavolit el a kis muanyag asztalatol - elkezd lokdosni es kozben mondja ‘go go’ majd elegedetten kuncog mikor odebballok. Fogat mosni az en fogkefemmel szeret, es altalaban minden Ami az enyem az ove is :) kabatot sapkat o is probal felvenni, sajnos a reggelek eleg sietosek igy nincs tul sok ideje gyakorolni de probalkozik :) a lenyeg hogy szerintem a gyerekekben van egy termeszetes kivancsisag es utanzasi hajlam amit ki kell aknazni. Persze ez rendetlenseggel Es extra turelemmel jar.
a poszt szerintem nem Holland sajatossagokat sorol fel, en Semmi kulonlegeset nem olvastam az irasban. Esoben -hoban bringazni itt is szoktak Es a kutyat ki kell vinni hoviharban is :))

skye8 2017.12.06. 19:27:25

@Dikusz: masfel evesen a gyerekek nehezen uralkodnak magukon. Az en kislanyom is masfel mult Es mult heten ket nagy karcolassal jott haza a szeme alatt. A napkoziben volt egy kis musora egy kisfiuval, allitolag a gondozonore volt feltekeny hogy miert foglalkozik a kisfiuval Es nem vele. Ja Es lokdosodik, parszor engem is megharapott viccbol, ha tiltok tole valamit sokszor olyan merges lesz hogy megut vagy elkezd orditani... persze lefogom Es elmondom neki hogy mi helyes Es mi nem de tul sokat nem rugozok a viselkedesen, szerintem felet ugysem erti annak amit magyarazok neki.

P.Elliot 2017.12.06. 19:29:39

Gyerekkoromban en is kaptam egyszer egy pofont apamtol aki sosem bantott sem elotte sem utana de felhergeltem, szegeny mar akkor nagyon beteg volt es rosszul is erezhette akkor magat, elszakadt a cerna. Semmi rossz erzesem nincs emiatt vele kapcsolatban, sot inkabb sajnalatot erzek hogy szegeny apa, milyen hulye kolyok voltam.
Anyamnak konnyebben eljart a keze, racsapott a fenekunkre aztan kesz, arra is csak mosolyogva tudok gondolni hogy elfogyasztottuk a turelmet, jobban mondva en. Kizarolag en.
Amugy jo gyerek voltam, szulo es felnott tisztelo de neha mindenkire rajon a viszketegseg ugyebar.

Gyereket nevelni manapsag nehez mert a kolyoknek jogai vannak, a tojashej meg ott a seggen de mar tudja hogy szinte mindent megtehet mert a szulo nem tanitotta meg mar az elso naptol kezdve hogy szo sincs errol, szabalyokkal kezdi az embergyerek az eletet aminek a nagyon fontos pontja az alkalmazkodas, a szulohoz, a kornyezethez, az elethez.
A gyerekneveles-apolas a szakmam volt es jol megtanultam a lecket mert vegig abbol profitaltam amikor sajat gyerekem lett amit tanultam, ugy neveltem ahogy a konyvek eloirtak.
Baromi jo nevelesi konyvek voltak akkoriban.
Amit mi tettunk annakidejen, vagyis 35 eve az nagyon mas volt mint ahogy most van.
Amikor hazahoztam a korhazbol beletettem a kisagyba, szepen betakargattam, akkoriban nem volt meg gyerek autos ules tehat odahaza se abban taroltam mint manapsag olyan divatos es marhara egeszsegtelen. A baba megszokta hogy a kisagy a helye ahol szep kenyelmesen, egyenesen elfekhet, keze-laba mozog, amikor mar tud tud forgolodni, elerni dolgokat amiket lassan felfedez az agyban, van helye, a mozgasfejlodese tokeletes lesz / ami osszefuggesben all az ertelmi fejlodesevel is, ha a mozgasa elmarad akkor az ertelme sem feljodik ugy mint hallottam egy tevebeli orvos konferencian, a baba nyugodtabb, fejleszti es elfoglalja sajat magat mig az autos ulesben tarolt gyerek mereven tud csak ulni, keze-laba kalimpal es szerintem nagyon szarul erezheti magat es persze vinnyog vagy sir, nyugtalan, a szulo kikapkodja es ugy erzi hogy azert mert nem foglalkozik eleget vele azert siros holott egyszeruen csak teremteni kell a babanak mar a kezdetetol egy jo kis helyet ahol mozogni is tud. Siro gyereket nem szabad hagyni, ki kell emelni, tisztaba tenni, megitatni vizzel ha nincs etetesi ido mert pl. szomjas lehet, kicsit dedelgetni aztan visszatenni, lehet hogy csak egy kis figyelmet akart.
Magam foztem / milyen egyszeru/ a bebi eteleket, reszeltem a friss gyumolcsot, naponta, meg a hidegben, esoben is ha nem volt nagy setaltunk egy orat, este 7 -kor furdetes, egy teve sorozat szignaljanak a meghalgatasa, hehehe, mivel 3 honapos koraban felfedeztuk hogy amikor azt hallja megforditja arra a fejet, ujszulott kora ota hallhatta abban az idopontban, utana az agyacskaba, puszi, takaras, dedelgeto szavak, villany le, ajto egy resnyire nyitva hogy halljon minket hogy ott vagyunk valahol es mi is halljuk hogy ha zajt csinal, az a kinntrol jovo kis fenycsova es a beszelgetesek zaja megnyugtatta hogy nincs egyedul, ott vagyunk a kozelben. A tejes csend ijeszto is lehet egy gyereknek.
Csodalatosan jo kisbaba volt, tele nevetessel, az orvoshoz csak ellenorzesre mentunk.
Aztan amikor kezdett noni , beszelni akkor mar megvolt az alapneveles is ami arrol szolt hogy amit nem szabad, tilos es veszelyes azt nem fogjak megengedni, mosolyogva es hatarozottan tiltottam meg es csak nagyon ritkan tertem el tole.
Vegig a gyerekkoran at tudta, ha tetszett ha nem hogy a szabalyokat mi fektetjuk fel es nagyjabol ugy kell elni, viselkedni masokkal szemben is.
Azt szoktam neki mondani neha mikor nagyobb volt hogy az Uristen/ legyen az akarki/ a mi kezunkbe tett le teged es 18 eves korodig a legjobb tudasunk szerint kell tegedet felnevelni, el kell veled lehet hogy majd szamolni, hehehe...
A kisbabaknal legjobban az rettent el amikor hasznaljak az autoulest odahaza, aztan a hintat, / egy egeszseges kisbabanak semmi szuksege hintara/, a jarokeretet amitol meg is tud gorbulni az a kis gyenge csontu lab, megvan arra az ido amikor a szervezet erzi hogy most eleg eros ehhez es majd akkor felkapaszkodik es megindul, aztan a kisagy fejenel az a korbeporgo fuggo jatek amitol en magam elszedulnek amikor forog nemhogy egy ilyen kis fejletlen agyacska, szemecske. Az ilyen vackokkal nem szorakoztatjuk a gyereket hanem lehet hogy meg nyugtalanabba tesszuk...
Mar megint tul sokat irtam, nem baj mert ma ugysem igazan erek ra, karacsonyi elokeszuletek ugyebar.....

Valaki itt irta a hidegvezes leontest, rettento durva valami ez, hideg/ nem jeges/ vizzel le kell mosni az arcat, az lenyugtato...
Allitolag en is a foldhozvagtam magamat 2 evesen ha valami nem tetszett, nem tudom hogy a szulok hogy szoktattak le rola, nem mondtak, en meg nem emlekszem.

Dikusz 2017.12.06. 19:33:43

@kisrumpf: az enyimét biztosan:)

Egyszerűen nem megy a fejembe, hogy miért kell egyáltalán eljutni, hogy a gyerek megüsse, lehülyézze az anyját, esetleg még bele is rúgjon. Ugyanez az anyuka feljelenti az óvónőt/tanárt, amikor azok hangosan rászólnak a gyerekére, vagy feljelenti a hivatásos fotóst -megtörtént eset- mert a Balatonon csinált egy felvételt a strandon, és a gyerek éppen rajta volt a fotón, a többi ezerrel együtt...

SzZoole 2017.12.06. 19:45:29

@Dikusz: "Egyszerűen nem megy a fejembe, hogy miért kell egyáltalán eljutni, hogy a gyerek megüsse, lehülyézze az anyját, esetleg még bele is rúgjon."

Igy van, ennek kell elejet venni, hogy ez kialakuljon :-)

zoldzeller 2017.12.06. 19:46:41

@Dikusz: nem igazan ertem, hogy szerinted mi lett volna a helyen valo dolog egy masfel evessel szemben?
Masfel eves gyerekrol beszelunk..... Ha azt irod, hogy az 5 eves belerug az anyjaba akkor ertem,a felhaborodast.

Dikusz 2017.12.06. 19:49:04

@skye8: Nincs azzal gond, ha ellenkezik, mindegyik gyerek csinálja. A hiszti, oviban verekedés, ledobom magam a földre ha nem veszel csokit majd' minden gyereknél előfordul.
Eszem ágában sincs megmondóembert játszani, de tényleg nem értem, hogy miért kell hagyni, hogy belerúgjon egy gyerek bármilyen kicsi is, vagy megüsse a szüleit. Erre a kislányra nem szólt rá a mama, annyit tett, hogy megfogta a kezét, utána a gyerek újra meg újra pofonütötte az anyját, akkor már rá sem szólt.
Ha "játszásiból" egyszer megharap az előfordul, de szerintem azt sem szabad hagyni, én megmondanám, hogy ez fáj, ne csináld.
Egyébként aranyos volt a kicsi, tipegett csacsogott, mosolygott, de úgy gondolom nem most történt ez meg először.

Dikusz 2017.12.06. 19:55:45

@zoldzeller: Hagyni kell, hogy többször is megüsse az anyját, miért? Másfél éves, kicsi valóban, de az nem igaz, hogy ne lehetne megmagyarázni az ő szintjén, hogy ez fáj, ne csinálja. Anyuka rá sem szólt a kicsire.

Nem háborodtam fel, egyszerűen nem értem. Az meg eszembe sem jutott -eddig se tettem, ezután sem fogom-, hogy ezért szóljak egy idegennek. Szerinted akkor mi a megoldás?

zoldzeller 2017.12.06. 19:58:06

@P.Elliot: a babaknak nagyon is jot tesz a hinta;) Olvass utanna. A babakomp persze hogy nem, meg azok a szaribari muanyag szekek sem amik olyan helyzetbe tartjak oket amihez meg nem eleg erossek. De a hintat, hintaztatast nem veletlenul hasznaljak a gyogytornaszok is.

A zenele/villogo jatekoktol mindig en kaptam eloszor agybajt....nem is volt soha hangot ado jatekuk. Ha kaptunk is ajandekba, akkor azt mindig tovabb adtam;)

blackhairlady 2017.12.06. 20:04:02

@libslobsi fuszal: Hat ilyen:

""na ezt mondjuk miert gondolod, hogy szebb hazban el, mint en? Mar megint itt tartunk?

- hat hol tartsunk? mindenki ezert jott ki, hogy novelje az eletszinvonalat, de ez csak a szamok szintjen sikerul a nagy tobbsegnek.
Csak neked mondom, en is most veszek hazat, es meg a maga nemeben szep is, kelloen elrejtett, a zsakutca utolso haza, nagyobb telek atlagnal tobb zoldfelulet stb, 70es evekben epult, a magyar hazakhoz kepest megis szanalmasan nyomorek hogy enyhe legyek."

:))

zoldzeller 2017.12.06. 20:04:17

@Dikusz:nem tudom, szerintem egy masfel eves meg annyira pici, hogy nincsen tisztaba a tettel... azon tul, hogy finoman megfogom a kezet es elmondom, hogy "mi nem utunk meg senkit" azon tul nem tudom mi a megoldas.

somlobodog 2017.12.06. 20:04:23

@LondonBudapestMetro: "Mit lehet ,,megbeszelni" egy 4 evessel? " :)) hát a hozzaszolasod és a témához kapcsolódó ismereteid alapján valószínűleg több dolgot mint veled. Azert mert csak bunkók közt láttál gyereket nem azt jelenti hogy mindegyik ilyen csak azt hogy nem rossz a mintaveteled. Egy 4 éves gyerek normális család és agyi egészség esetén meglepően értelmes. határozott gondolatai vannak amit el is mond. Komplett beszélgetést lehet vele folytatni. Akár több nyelven is, ha már ez a HA, ezt se hagyjuk ki. És igen egy 2-3 evessel meg lehet alkudni pl a mobilhasznalatrol meg sok más dologrol. Csak nem elsőre. Hanem kB 50xerre már csinálja is. Ezt hívják gyereknevelesnek...

blackhairlady 2017.12.06. 20:05:32

@Zsuzsi65: Nezem a hireket, szornyu. Es ez meg csak nem is olyan mint az arviz, hogy esetleg ujja epitetem a hazat, itt csak hamu marad.
Orulok, hogy feletek kinden rendben, remelem igy is marad!

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2017.12.06. 20:13:44

@blackhairlady: koszi! Igen, szerencsere a mandatory evacuation zone kisebb mara, mar nem vagyunk benne! Ki lehet pakolni a borondokbol :)
Remelhetoleg a legtobb haztulajnak volt biztositasa...de meg igy is eleg rossz belegondolni. Tegnap este nekem is megfordult a fejemben, hogy mi lenne, ha a katasztrofa minket is elerne...Persze az emberletnel nincs ertekesebb, mas minden potolhato.

skye8 2017.12.06. 20:30:05

@Dikusz: az a helyzet hogy minel jobban raszolsz annal jobban csinalja pl. megut, harap mert latja hogy reagalsz. Ebben a korban jobban hasznal az elterelesi technika.

P.Elliot 2017.12.06. 20:33:24

@zoldzeller: Igen, a gyogytornaszok hasznalnak hintat meg a lo mozgasat ha raulteted a gyereket akinek valami idegrendszeri serulese van, affele helyrebillentes, illetve jot tesz az agynak a billeges valamiert, / jo lenne ha a kutatok elindulnanak ezen a vonalon hogy miert?
De egeszseges kisbabanak minek? Nem arra es azert szuletett hogy egesz eleteben billegni fog, annyi amennyit a felnott karjaban tolt es mozgasban amirol lassan leszokik amikor mar menni is tud annyi eleg a szervezetenek.. Mar eleve az anyamehben vizben volt, folyton billegett, onnan kikerulve csak idonkent teszi a szulei karjaban, aztan onnan lecsuszik a foldre es jarni kezd, laposon, kemenyen...., fokozatok egy egeszseges gyereknel.
Na, a villogo jatekokrol nekem is rossz velemenyem van.

P.Elliot 2017.12.06. 20:38:24

@skye8: Igen, az elterelesi technika a legjobb es raszolni hogy nem! Nem csinaljuk, akar befogni a szajat hogy biztosan tudja hogy arrol beszeltunk.
A japanok csinaljak jol, azok a viszketeg gyereket olbehuzzak, lesimogatjak, lecsendesitik, addig nem engedik el. Valoszinu hogy a seggere is csapnak ott szepen csondben de nyilvanossag elott nem.
A koreaiak masfelek, beszelgettem egy novel es az azt mondta hogy a fia jo gyerek volt mert felt tole, amikor valami rosszat csinalt, tuvel megszurta. Azt hittem hogy elajulok!
Mondtam neki hogy itt Amerikaban meg a rendorseg is elviszi erte, meg ne probalja, azt mondta hogy mar nincs ra szukseg, a fia 15 eves...

zoldzeller 2017.12.06. 20:48:39

@P.Elliot: eleg sok tema foglalkozik ezzel:
www.rpsoftexas.com/swinging-benefits-children/

Ugyanugy ahogy a hordozast is szeretik a babat, es szeretnek becsomagolva lenni. Pont azert mert az anyamehet idezi.

P.Elliot 2017.12.06. 21:06:19

@zoldzeller: Szeretnek becsomagolva lenni? Ezt a baba mondta? Mert en tapasztalatbol mondom hogy nem. Az anyamehben valo elet az egy pont akkora elet mint amit majd kinnt fog tolteni.
Megfogan, icipici, kenyelmesen elfer aztan ahogy no ugy lesz korulotte minden szorosabb, a vegefele mar kicsi neki szerintem, kb. ugy kepzelem el hogy a 9 honap eleje a szuletes, erkezes egy vilagba / ami a mehen belul lesz/ es a halal, vagyis a mehbeli elet vegeterese, a megszuletes ami mint egy halal, szuk minden, mar nem tul jo tobbe ott tartozkodni, a megszuletes kenyelmetlen, sot fogadni mernek hogy fajdalmas, abban a szuk alagutban atjonni es maga mogott hagyva azt ami egy elet volt.
A megszuletes utan ujra van hely, lazabban van, forogni ugyan nem tud meg de megis konnyebb erzes lehet. En nem vagyok a hive hogy jol csomagoljuk be, meg a kezet is ahogy mostanaban latom, szoritsuk be ujra. Nem, en kis rugdalozoba tettem a babat, szep puha takaroval lazan betakartam, hagytam a kis kezeit, labait kalimpalni ahogy termeszetes, nem elfojtani.
Ez csak maganvelemeny persze, kozben meg rohanas a konyhaba mert a porkolt el fog egni es amerikai vendegeket varok ra, jonak kellene hogy sikeruljon...

zoldzeller 2017.12.06. 21:20:17

@P.Elliot: neked mas valt be, nekem pedig megint mas;) mi bolcsoben tartottuk oket kb 6 honapos korukig az agyunk mellett. Napkozben pedig sokat voltak rajtam/rajtunk, aztan mikor picit nagyobbak lettek , de meg nem tudtak mozogni onalloan a pihenoszeket felraktam a konyhapultra amig foztem es "beszelgettunk". Aztan egyszercsak lekoltoztek a foldre es ott szabadon kusztak masztak.
Nekunk mint csaladnak igy volt jo.... a mai napig szeretjuk oket kozel tartani magunkhoz, pedig most mar 9 es 7 evesek.

P.Elliot 2017.12.06. 21:53:16

@zoldzeller: Persze, igazad van, mindegyikunknek megvan a modszere, illetve a gyerekhez is igazodunk.
Nekunk a gyerekszoba a nappalibol nyilt es a konyha szomszedsagaban is volt rajta egy ajto /amit amikor mar gondoltam hogy letehetem a szonyegre egy nagy takarora hogy csuszkaljon/ akkor bebi korlatot szereltunk fel es igy belathattam a szobaba hogy mit csinal, o is volt hogy odacsuszott a korlathoz es nezte hogy mit csinalok, illetve amikor mar tudott allni, kicsit menni akkor is ott jatszott a korlat mellett. A konyhaba csak akkor engedtem ki amikor mar menni tudott ott nem engedtem csuszkalni mert macskaink voltak, ki-be jarkaltak az udvarra, nem volt kedvem ahhoz hogy esetleg benyelessek vele valami fertozest. Attol is tartottam hogy magara rant valami forrot, hiaba figyelem, tanulo koromban a legremesebb korhazi elmenyem egy 5 eves kisgyerek volt aki beleesett a lekvarfozo ustbe ami mar nem forrt de meg forro volt es a teste nagy szazaleka osszeegett, egy eletre belem egett a latvany. Mindig sok latogatoja volt, az apolono duhosen mondta hogy sok hulye tyuk, vagy 6-an voltak az ustnel es a gyerek megis beleesett...
Szoval szem elott volt mindig, nem volt az eletunkbol kirekesztve, sot!
Mindig a szobajaban kaveztunk, ott ultunk a szonyegen es beszelgettunk, egymassal, vele, neztuk hogy hogy jatszik, hatalmas elmeny volt mindkettonknek hogy szulok lettunk, imadtuk minden percet.
Mar felnott de most is nagyon kozel allunk egymashoz.

puhacica 2017.12.06. 21:54:27

@blackhairlady: ki mondta, hogy vett hazat? :D

skye8 2017.12.06. 22:27:22

@P.Elliot: az en lanyom soha nem szeretett hordozoban ulni Es mai napig nem lehet ratenni egy takarot, szereti szabadon mozgatni kezet-labat. csereben nagyon bujos, sokat kell olelni, puszilni. ja Es velunk alszik, egyelore nem sikerult a sajat szobajaba koltoztetni.

blackhairlady 2017.12.06. 22:37:46

@libslobsi fuszal: Hat ot ideztem be, szoval gondolom igaz :D Bar az igaz, hogy a megfogalmazas jovo ideju, de az akarat akkor is megvolt :D

SzZoole 2017.12.06. 22:52:00

@skye8: másfél évesen veletek alszik, ez komoly?
Az én gyermekeim ahogy a szülés után háza hoztuk a kórházból a kezdetektől külön szobába voltak.

Csodabogár 2017.12.06. 23:15:34

@Dikusz: Egyk kétgyerekes barátnőm magyarázta egyszer a jelenlétemben a fiának, hogy nem szabad anyukát sipcsonton rugni, mert az fáj. Mire én, persze nem a gyerek előtt, elmondtam neki, hogy rugja csak vissza, mert akkor tudni fogja hogy fáj. A mese nem ér semmit. Szerencsére nincs gyerekem.

Dikusz 2017.12.06. 23:25:34

@Csodabogár: Nekem van, nem volt szükség rá soha, ezért nem tudom, hogy kell kezelni a harapást/rúgást/csípést.
Anyuka mit mondott a tanácsodra?

Dikusz 2017.12.06. 23:40:18

@skye8: tényleg ne vedd kötekedésnek, csak kíváncsiságból kérdezem: akkor mit tennél, ha a villamoson veled szemben ül egy anyuka, ölében a pár éves kisgyerekével. A gyerek módszeresen rugdal, semmiféle elterelő hadművelet, figyelmeztetés nem segít.

Csodabogár kicsit keményen fogalmazott, de ha sokadszorra próbálkozik az ember fia/lánya, nagyon kegyetlen, gonosz anyának tartanál, ha pl azt mondanám a gyereknek, hogy ez anyának fáj, úgy mintha neked meghúznám a hajad, és egy picit tényleg meghúznám?

somlobodog 2017.12.07. 00:16:24

@Csodabogár: te tényleg ilyen végtelenül egyszerű vagy vagy csak rateszel egy lapáttal? Miért rugna vissza egy kisgyereknek? Komolyan mondom megdöbbentő ez a sötétség és tudatlanság amiről itt tanúbizonyságot teszel...

zoldzeller 2017.12.07. 00:25:28

@Csodabogár: valahogy gondoltam, hogy nincs gyereked;)) Nekem nincs kutyam, de baromira ertek a kutyakhoz. Mindig el is mondom a neveletlen kutya tulajdonosanak, hogy hogy kene idomitani a joszagot.....

skye8 2017.12.07. 02:30:20

@Zoole Reloaded: par honapig altkoltoztettuk a sajat szobajaba de gyakran ebredt ejjel Es miutan visszamentem dolgozni nem tudtam egesz ejjel ingazni a szobak kozott. Mindig 3-4 orankent ebredt ejszaka, rosszabb periodusokban ketorankent is. Talan az utobbi honapban javult a helyzet, lehet mert lassan kibujnak az utolso fogai is Es nyugodtabb.

gabors 2017.12.07. 02:41:12

@Zsuzsi65: sok szerencset !! a TV az mutatjak hogy a tuz elegge mar a varost is fenyegeti persze nem tudom hozzatok kepest ez hogyvan mert LA azert igen nagy ...

skye8 2017.12.07. 02:44:52

@Dikusz: hidd el en is rakiabalok a lanyomra mikor mar fogytan a turelmem-nem vagyok ra buszke de megtortenik. A velemenyem tovabbra is hogy egy masfel eves baba nem rosszasagbol ut vagy csip, nem fajdalmat akar okozni. Ebben a korban mar kezdik feszegetni a hatarokat, lesik a reakciodat stb. Az erzelmeket kell inkabb kezelni. En pl megolelem a lanyom Es hagyom lenyugodni vagy probalom elterelni a figyelmet. Az egyik anyuka meselte hogy a fia honapokig harapott Es karmolt az ovodaban, semmi nem hasznalt amig az egyik nap az aldozat visszautott. Azota a fia mintagyerek, nem verekszik. Igaz mar elmult keteves Es ebben a korban az ertelmi fejlodes szempontjabol 1-2 honap is oriasi kulonbseget jelent.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2017.12.07. 06:26:02

@gabors: az egyik tuz az egyik legnagyobb autopalya melletti domboldalban kezdodott ma hajnalban, par milliomos vityilloja is megporkolodott ;)

://www.google.com/amp/abc7.com/amp/skirball-fire-chars-475-acres-destroys-homes-near-getty-center/2746364/

Dikusz 2017.12.07. 08:10:15

@skye8: Mindannyian mások vagyunk, másképp neveljük/neveltük a gyerekeinket, és a gyerekek sem egyformák. Ha te úgy látod jónak, hogy ilyenkor azt ölelés a megoldás, öleld meg a kislányod. Nekem tényleg nem volt olyan, hogy megütött a másfél éves gyerekem, ezért furcsa, most sem tudom elfogadni.
A kicsi kora után biztos vagyok benne, hogy fiatalabb vagy a fiamnál is. Tehát én már bőven nagymama korban vagyok, de még nincs unokám. Ha lenne semmiképpen sem szólnék bele, hogy a szülei hogy nevelik, annyit lennék jelen az életükben, amennyire ők erre igényt tartanak, de akkor sem hagynám, hogy megüssön a gyerek. Legfeljebb "sírnék", "hüppögnék" stb.

Ha valamit nem jól csinálsz a nevelésében, erre -szintén saját tapasztalat- úgyis csak akkor jössz rá, amikor már felnőtt a gyerek. Sok mindent másképp csinálnék én is, de a hibákat, már nem lehet kijavítani. Egy biztos, és ebben igazad van ami kell, az a türelem, pl akkor, ha kisiskolás korában írni, olvasni tanul. Sok sikert a kislányod neveléséhez.

midnight coder 2017.12.07. 09:26:23

@Online Távmunkás: "Magyarországon például a „hogyan neveljünk sikeres gyereket?” kérdés merül fel a legtöbb családban"

Ja. Aztán 20 év múlva a magyar gyerek sikeres lesz. Viszont kérdés, hogy addigra a holland gyerek boldog lesz-e... Sokféle csúnya folyamat zajlik ma a világban, és nem biztos hogy 20 év múlva is az jár jól, aki vattában nevelkedett.

gregaba 2017.12.07. 09:26:37

Elnagyolt, leegyszerüsített bugyutaság a cikk lelke. Rokon azzal a dologgal, amikor a dánok a világ legHEPIBB embereiként promózzák magukat.
A velük távoli rokonságban álló németalföldiekre ugyanúgy a napi társadalmi beszabályozottság és rutin jellemző (mondjuk erre a cikk is kitér), aminek része, hogy ha megkérdezik, boldog vagy-e, jólnevelten igennel válaszolsz.
A déli és keleti népek falramásznak ettől a skandináv/németalföldi életviteltől és mentalitástól, ha ebben kéne élniük. De közben a szomszéd fűje ugye...

Duplaxiii 2017.12.07. 09:27:14

Nem is csodálkozom azon, hogy ha egy külföldi elemzés itt súlyosan torzítva jelenik meg (Ugye az UNESCO a legboldogabb-jelzőt használta és nem a LEGJOBB-at!), szóval természetes, hogy cenzúrázod mások véleményét.
Igazi demokrata világnézet...
Mondjuk, mivel a családom 1/3-a él Hollandiában, az én "vonalamban" úgy 20 közvetlen rokonom él ott, a gyerekeimnél egy a szám 50 feletti.
Tarjuk a kapcsolatot, a 60-as évek óta rendszeresen találkozunk is, nálunk nyaralnak, mi látogatjuk őket, így van saját véleményem.
Ami súlyosan árnyalja a statisztika-alapú és bluvárstílusbam kinyilatkoztató posztban említetteket.
De a lényeg, te demokrata vagy, igazi neoliberális demokrata!
Másnak NEM LEHET VÉLEMÉNYE!

skye8 2017.12.07. 09:28:03

@Dikusz : kedves vagy de a valaszod habar diplomatikus, nagyon negativ. Kb az jott le hogy fiatalnak Es naivnak tartasz es meg vagy gyozodve hogy hibazok a gyerekem neveleseben. koszonom a bizalmat :)

Határátkelő 2017.12.07. 09:28:50

@Duplaxiii: Köszönöm kedves szavaid. Ugyan én is a legboldogabb kifejezést használtam, de a tények ne zavarjanak meg. További kellemes gyűlölködést!

FlybyWire 2017.12.07. 09:48:16

@Határátkelő: hagy ezt az ostoba barmot, mindenhová odahányja a kompenzálós vérhányását.

FlybyWire 2017.12.07. 09:48:20

@labirintus1: Ez nem belgium miatt van (öltözés), hanem ilyen a gyereked.
Meg neked nyilvánvalóan soha nem kell sietned sehová, ha ilyen mutatványokra van időd. Nem beszólás, irigység :)

FlybyWire 2017.12.07. 09:48:32

@LondonBudapestMetro: nagyjából így van, az első nehéz feladat a határok kijelölése.
Na de a betartásuk... az ám a durva dolog :) Baromi könnyű feladni.. egy fárasztó nap a melóban, semmi ereje/kedve az embernek beleállni a gyerek hisztijébe. De be kell, mert ha engedünk, ránkszakad a pokol.
Mi már átmentünk ezen (4,5 éves).

Dikusz 2017.12.07. 10:03:22

@skye8: Akkor ez a hozzászólásom nagyon félrement szándékom ellenére.
Visszaolvastam kétszer is, nem találom azokat a mondatokat, ahol leírtam volna, hogy fiatalnak, naivnak, és olyannak tartalak, aki hibásan neveli a gyerekét. Diplomatikus meg pláne nem tudok lenni, mert vagy nem szólok a békesség kedvéért, vagy túlreagálom a dolgokat, így ebben a hozzászólásomban sem látom hol a hiba.
Nem venném rossz néven, ha leírnád te, vagy akár más is, mi volt félreérthető.
Pont azt szerettem volna mondani, hogy az én véleményem az, hogy szeresd a kislányodat, öleld meg. Teljesen mindegy más mit mond, jelen esetben én, egy idegen, aki nem ismer titeket. Csupán azt írtam le, hogy én nem másképp tennék ha a gyerekem megütne, belém rúgna. Nem azt mondtam ezzel, hogy rosszul neveled a kislányodat.

FlybyWire 2017.12.07. 10:20:06

@Virago_1000: "Hazifeladatot se kapjon, minek az?"

Jó reggelt. Vekerdytől kezdve lassan kb. az összes gyerekpszichológs egyetért abban, hogy a házi feladat nemcsak felesleges, de egyenesen káros.

Vesszőztetni is teccene, ha lehetne, ugye?

FlybyWire 2017.12.07. 10:20:14

@London2009: Kisgyereket nem viszünk temetésre, ha van egy kis eszünk. És baromira nem azért, mert nem tud viselkedni.

FlybyWire 2017.12.07. 10:20:21

@London2009: Ja, de a 11 éves nem kisgyerek, az tényleg gáz. Ezt nem írtad eddig.

FlybyWire 2017.12.07. 10:20:29

@Zoole Reloaded: csak még ma is bepisilnek éjjel, meg dadognak.
Bravó :)

FlybyWire 2017.12.07. 10:20:40

@skye8: mint fogorvos párja, biztosan mondhatom, hogy kevés nagyobb hülyeség van annál, mint engedni, hogy a gyereked a te fogkeféddel mosson fogat.
Kicsit olvass utána a szájflóra fogalmának.
Remélem, legalább nem dohányzol/iszol stb.

Mancilla Pectoralis 2017.12.07. 10:21:02

@labirintus1: Az én hároméves lányomat nevelni sem kell az önállóságra. Annyira dacmanci,hogy mindent maga akar csinálni.A legjobb amikor felmászik a wc-re,nyom egy barnamacit bele,majd kakás fenékkel lecsúszik az ülőkéről:-DDD Mert ő maga akar leszállni... Ezzel csak azt akarom jelezni,hogy egyéniség kérdése is,ki mennyire akar önálló lenni.

FlybyWire 2017.12.07. 10:21:32

@somlobodog: végre egy értelmes ember!

A kisfiam még nem volt 3 éves, amikor rájöttünk, hogy amikor este, fürdésnél/lefekvésnél szólunk, hogy indulás van, akkor NEM azért hisztizik és ellenkezik, hogy csak ellenkezzen és egyáltalán nem akarna szót fogadni, hanem szimplán csak azért, mert BE AKARJA FEJEZNI, amit éppen csinál.
Amint erre rájöttünk, és hagytuk neki, hogy 1-2 percen belül végigjátssza, amit kitalált, utána teljesen magától indult a fürdőbe/ágyba.

A gyerek nem hülye, nem terrorista, hanem gyerek.
Gondoljunk bele - mi mennyire utáljuk felnőttként, ha megzavarnak valamiben, és nem tudjuk megcsinálni/befejezni.
Persze, egy idő után bejön a trükközés, 4-5 évesen bepróbálkozik már az időhúzással, de egy 2-3 éves még nem ilyen rafinált, ő tényleg csak szeretne valamit, amit nem tud elmondani még.
Ha jövünk a vadbarom módszerekkel mint a hidegvíz, akkor csak traumatizáljuk, és elfojtjuk benne a természetes késztetést, hogy az igényeit, érzéseit, gondolatait kifejthesse.
Utóbbit használó barmoknak újfent gratulálok.

FlybyWire 2017.12.07. 10:37:17

@Mancilla Pectoralis: A mi fiunk is ezt csinálja :)
De azért alapvetően lusta. Érdekes, ezek ilyen rutinszerűen alakulnak ki nála. A fürdés előtt csak egyedül hajlandó vetkőzni, egyedül mászik ki-be a kádba, enni már másfél éves kora óta mindig egyedül eszik - de a rohadt cipőt, azt nem hajlandó felvenni egyedül, pedig évek óta képes rá.
A fene tudja milyen rendszer van a fejében ezekről :)

Bredpitt Monika 2017.12.07. 11:02:17

@Dikusz: @skye8: bocs, hogy beleszólok, de nem bírom megállni, bár nekem csak egy gyerekem van, de csecsemő és kisgyermek gondozói szakmámban sokat dolgoztam.........

Dikusz postai történetéhez, az anyuka óriási hibája az volt (így kívülállóként és Dikusz elmesélése alapján) hogy a gyereket ERŐSZAKKAL a karjában tartotta, nem értem miért nem lehetett lerakni és hagyni, hogy mászkáljon, a gyerek egy dolgot érez: anyuka erősebb nála és nála van a hatalom, ezért ütött, Anyuka a hibás,

az meg , hogy kinek milyen gyereke volt nem feltétlenül nevelés kérdése, csak azért mert valakinek a gyereke soha nem ütötte meg amikor kicsi volt, még nem jelenti azt, hogy ő jobban nevelte,

az, meg hogy a gyerekre visszaütünk szintén nem nagyon szokott használni,
én azt látom sokszor szülőknél, hogy képtelenek engedni a gyerek javára egyszerű dolgokban pl a játszótéren hagyhatnák még öt percet játszani és akkor nem hisztivel kéne hazamenni...

meg sorolhatnám még a bakikat, amiket elkövetnek

(ezt már csak zárójelben Dikusznak, én nem akartam ebbe belemenni a cipős történetnél, de ha már más is így érzi, hiába vagy diplomatikus és hiába kérsz elnézést háromszor, néha annyira sértő amit írsz, biztos nem szándékos, de akkor is.....)

Bredpitt Monika 2017.12.07. 11:29:39

@Dikusz: "Nem venném rossz néven, ha leírnád te, vagy akár más is, mi volt félreérthető."

Én most akkor leírnám, de a cipős történethez írom, tehát oda is fogom berakni, hogy ne vigyem el a témát, én tudom, hogy nem direkt csinálod, de mégis néha úgy jön vissza, ahogy nem kéne....

bontottcsirke 2017.12.07. 11:35:54

Tökéletes ez a minta, látszik is később felnőtt korukban, hogy sokkal határozottabbak és van önálló véleményük, nem ilyen irányított-birka gondolokodásmódjuk van, mint nekünk.

exterminador 2017.12.07. 11:36:00

@Online Távmunkás: aki aztán még csak sikeres sem lesz.
Én sajnálom a gyerekeket Magyarországon. Komolyan.

exterminador 2017.12.07. 11:36:04

@London2009: hm, elég komoly mentális problémái lehettek ebben az esetben.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.12.07. 12:09:00

A hollandok szánalomra méltó, elnyomott nép.

Tavaly, amikor nyaralni voltam, egyszer láttam pár holland turistát. Éppen sört ittak és fagylaltot ettek.

Mivel éppen egy másik asztalnál meditáltam a közelben, volt alkalmam megfigyelni őket alaposan.

3 lány és 3 fiú, szóval nem voltak homokos párok és nem is voltak drog hatása alatt.

2 lány olyan Schwarzenegger-hasonmás volt, mint valami ógermán legendából előjött kétméteres, szőke harcos istennők. Olyan, hogy nem szeretnél ilyen nővel vitába keveredni, mert az első ütésétől a padlóra kerülnél.

A harmadik lány viszont csinos volt, de ő meg nem árja volt, olyan európai-indiai keverékre tippeltem, valószínűleg Suriname vagy valami ilyesmi.

A fiúk meg úgy néztek ki, hogy bárki azonnal szerződtetné őket egy amerikai profi kosárlabda-csapatba.

Ültek, nézték a tengert, hallgatták a szelet, figyelték a pincérnőt (aki szebben volt öltözve náluk és ellentétben velük sminkelve volt).

Kezdetben ellenszevet éreztem irántuk. De aztán észrevettem a mély gondolatokat látszólag üres és fölényes, nyugatiasan büszke nézésük mögött. Éreztem bennük a hanyatló nyugat minden fájdalmát. Ők tudták, hogy vége mindennek. Külsőleg folytatták a betanult modelleket, sablonokat, de érezhető volt, belülről ők is rühellik az egészet.

Az emberi belső legyőzhetetlen, ezt vontam le az esetből: Isten győzött.

Majdnem elsírtam magamat, Szinte fel akartam állni, odamenni hozzájuk, megsimogatni a fejüket és megvígasztalni őket, hogy senki sem hibáztatja őket a nyugat hanyatlásáért, nem kell bűntudatot érezniük, mert személyesen nem felelősek semmiért.

Oké, lehet hogy nem hollandok voltak, hanem belgák. De hollandul beszéltek egymással. amikor éppen nem ültek csendben mélán siratva az elmúlást.

teéjesenmindegy 2017.12.07. 12:09:18

Jerevaniradio pont blog pont hu :D
Milyen szemérmesen hallgat a szerző arról, hogy Magyarország a 20. A 29 legfejlettebb országot vizsgálva (minusz ázsia, ki tudja miért)
18- Ausztria
19- Spanyolország
20 Magyarország
21- Lengyelország
22- Olasz
Még mögöttünk vannak ilyenek, hogy USA, meg Szlovákia, Görög, meg litvánia...

És egyébknt nem gyerekboldogságot vizsgált a unicef jelentés, hanem child well-beinget, ami gyermekjólét.

Virago_1000 2017.12.07. 12:09:28

@FlybyWire: aki Vekerdyt hozza fel referencia pontkent az nem teljesen van maganal. Ez a kartekony, de sikeresen futtatott alak mar sok altudomanyos kinyilatkoztatast tett,amit cafol minden ertelmesen gondolkodo.

Én és Énke 2017.12.07. 12:10:31

Ötéves kisgyerek kiveri a hisztit a boltban. A mamája hiába próbálja csitítani a megvető pillantásokkal kísért huncut fetrengőt, amikor megáll mellettük egy fehér köpenyes, szemüveges férfi.

- Asszonyom, az üzlet pszichológusa vagyok. Naponta találkozom ezzel a jelenséggel. Kérem, bízza rám a helyzet kezelését.

Ezzel kézen fogja a bömbölő kis rakoncátlant, és eltűnik vele egy ajtó mögött.

Amikor előkerülnek, a gyerekre nem lehet ráismerni. Könnyei felszáradtak, kerekre nyílt szeme engedelmességet tükröz.

- Nagyon szépen köszönöm – hálálkodik a mamája. - Árulja el, milyen módszert használ?

- Egyszerűt asszonyom. Azt mondtam neki, hogy kisfiam, ha nem hagyod abba, olyan büdös nagy pofont kapsz, hogy a hamut is mamunak mondod.

Határátkelő 2017.12.07. 12:13:39

@teéjesenmindegy: Talán mert a poszt Hollandiáról szól és nem az UNICEF jelentéséről. Ezért nincs benne említve egyetlen más ország sem. De ez ne zavarjon.

FlybyWire 2017.12.07. 12:42:16

@Virago_1000: gondolom a "minden értelmesebb gondolkodó" a magadfajta begyöpösödött hülyéket jelenti.

FlybyWire 2017.12.07. 12:42:27

@Bredpitt Monika: "éptelenek engedni a gyerek javára egyszerű dolgokban pl a játszótéren hagyhatnák még öt percet játszani és akkor nem hisztivel kéne hazamenni..."

Pontosan ezt fejtettem ki.
Az erőszakot alkalmazó szülők legtöbbje hisztisebb, mint maga a gyerek, és nem bírja elviselni, ha engednie kell egy icipicit is (Há' nehogymá', he!"

Der Piefke 2017.12.07. 13:58:30

@LondonBudapestMetro: A megbeszélés azt jelenti egy kisgyereknél, hogy nem paranccsal és megfellebbezhetetlen autoritással diktáljuk neki a teendői - á la Orbán-apuka -, hanem, elmagyarázzuk a maga szintjén, hogy mit miért tartanánk úgy jónak, ahogy - és ezt meg is éljük a személyes magatartásunkban.

Ez persze nem "azonnali eredményt" fog produkálni (maradva a fenti példámnál: a kis Viktorka bekussol és teszi parancs szerint), hanem lassan épül fel a (később majd polgárinak nevezet) belátás és a mérlegelés képessége. A két nevelési stratégia későbbi eredményességét magad is lemérheted, ha találkozol egy holland/német/skandináv/svájci átlagpolgárral, v.s egy magyar miniszterelnökkel!:-)

Der Piefke 2017.12.07. 14:03:53

@Csodabogár: "Pofon után mindeki megnyugodott és kész" .- Gondolom, szakértője vagy a személyiségfejlődés témájának és kened-vágod (mint anyád a pofonokat), hogy ennek a "módszernek" miféle későbbi személyes és össztársadalmi következméynei vannak, éspedig tudományosan egyártelműen bizonyítottan?

...Azt azért finoman megjegyezném itt, hogy az általad vázolt esetben a gyerek "megnyugvása" kiválóan mérhető pl. EEG-vel és agyi MR-rel még inkább - és amit kapsz az távolról sem hasonlít a valóban nyugodt, érzelmileg stabil állapot EEG-jére!

commentes nikk 2017.12.07. 14:22:34

Mint az összes ilyen összehasonlítás, ez is egyetlen dologra vezethető vissza, mégpedig az anyagi biztonságra. Jóléti államban, ahol nem a következő havi kiadások miatt kell aggódni már folyó hó ötödikén, ott kevesebb a frusztráltság, több idő marad nevelésre, játékra, foglalkozásra, családi életre. Ennyi a nagy titok, semmi más, majd ha itthon is anyagi biztonság lesz általánosan, itt is lesz energia megbeszélgetni a gyerekkel a házirendet.

Bolshevik 2017.12.07. 14:23:07

Szerintem a legboldogabb úgy lehet mindenki, hogy a saját országában minden piszlicsáré hülyeségen órákat nyafog, ami külföldön ugyanilyen szar, azt meg elintézi egy nevetéssel, hogy hát a svájciak ilyenek, rendszeretők (ugyanilyen viselkedés Magyarországon: feljelentgetős piszlicsáré alamuszi fasiszta).

További boldogító módszerek a tökugyanolyan dolgok tök eltérő szempontok szerint való összehasonlítása (pl. Japánban is, Magyarországon is minden nap tornáznak a gyerekek, csak míg ez Japánban fontos része az idegrendszer fejlődésének, addig Magyarországon ez a fasiszta rezsim fiatalságot háborúra nevelése).

Még hasznos lehet tök máshogy működő dolgok azonos szempont szerint összehasonlítása, pl. Amerikában mennyire jó az egészségügy (már ötszáz dollártól), de Magyarországon az ingyenes viszont tök szar.

Ezektől tök boldog lesz mindenki, köztudott hogy a gyerekek is attól lesznek okosabbak meg boldogabbak, ha minden nap elmondjuk nekik, hogy szerencsétlen béna hülye balfaszok.

teéjesenmindegy 2017.12.07. 14:23:32

@Határátkelő: Azért amerika meg van említve.

Egyébként teljesen mindegy, hogy miről szól, összevissza csúsztatsz benne.
"Mielőtt azonban erre rátérnék, szeretnék felidézni egy 2013-mas UNICEF-jelentést, amiben 29 fejlett ipari ország gyermekeit figyelték meg és arra jutottak, hogy a hollandok a legboldogabbak."
Nem. Arra jutottak, hogy well-being. A 60 oldalas tanulmányban egyszer sem szerepel a happy szó.

Ráadásul részben önmaguk szerint: a megkérdezett holland gyerekek 95 százaléka boldognak tartotta magát, és ez már nem az első eset volt, mert egy 2007-es hasonló felmérés is ezt az eredményt hozta. - Khm. Nem nagyon kérdezték őket, szóval ez mi?

Lefordítasz egy telegraph promót, amiben egy 2 nő egyéni véleménye alapján a holland gyerekek a legboldogabbak, majd, hogy ezt alátámasszák ott egy statisztika, ami teljesen másról szól.

teéjesenmindegy 2017.12.07. 14:35:36

@Der Piefke: Na igen. A németek kifejezetten egy ilyen féktelen nép, akiknél soha semmilyen parancs nem számít. Ott aztán sose volt esélye semmilyen diktátornak

P.Elliot 2017.12.07. 14:57:07

@FlybyWire: Ugyan mar! Nekem is megakadt rajta a szemem de egy percig sem hittem, hiszem hogy a gyerek az apja fogkefejet hasznalta a fogmosashoz, legfeljebb megprobalta, illetve hat szivesen mosott volna vele fogat utanozva a felnottet, minek ebben belekotni?
Nem hiszem hogy az anyja es apja ezt hagyta volna...

FlybyWire 2017.12.07. 15:10:32

@P.Elliot: "Fogat mosni az en fogkefemmel szeret" - nos, ez nekem nagyon nem az jelenti, amit szerintem csak remélsz beleérteni... :(

Dikusz 2017.12.07. 15:21:58

@Bredpitt Monika: nem csak @sky8-nak tettem fel a kérdést, tehát nem szólsz bele, hanem válaszolsz a kérdésemre.

Miért sértés az, ha elmondom a véleményem, ami nem egyezik annak a véleményével, akinek írom akár háromszor is, hogy nem kötözködni szándékozom.

Írod a cipős történetet. Abban konkréten mi volt a sértő?

Szépen, nehogy gond legyen megkérdeztem tőled, hogy valóban rendesen meg volt-e tisztítva a cipő. Válaszoltál rá, tudomásul vettem, úgy gondoltam, hogy akkor lerendeztük.
Leírtam azt is, hogy nekem a tanult szakmám, bármilyen lenézett is mások szemében. Éppen eleget dolgoztam benne, hogy lássam azt az oldalt is, ezért írtam, hogy a vásárlók között is vannak problémásak, nemcsak az eladók oldaláról. Nem tudom most milyen a szakmunkásképzés, ha van egyáltalán, de biztos vagyok benne, hogy olyan részletesen mint mi tanultuk (külön tantárgy volt, hogy álljunk a vásárlókhoz) ma nincs. Se elvinni nem akarom a témát, nem is lehet, már van másik poszt, se vitába szállni nem óhajtok senkivel se most, se később. Valamiben nem értettünk egyet, más a véleményünk, ennyi, nem több. Ígérem nem hozom fel három hónap múlva a témát.

teéjesenmindegy 2017.12.07. 15:58:18

@commentes nikk: Igen, nyilván ezért végzett Ausztria kettővel előttünk, messze a csehek után, és ezért van az usa a 26. helyen.

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2017.12.07. 15:58:46

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Még mindig nem vagy okos, több okból sem.

- Egy egész társadalmat, sőt, egy több százmillió ember által lakott régiót ítélsz meg hat turista alapján.
- Fogalmad sincs, hogy miért voltak búvalbaszottak, mert nem beszélsz hollandul. (Ha beszélnél, nem jelentene gondot a holland vs. flamand megkülönböztetése, már csak azért sem, mert a belga G és a holland G nagyon más) Lehet, hogy csak fáradtak voltak, mert előző este olyan későig buliztak, hogy az már korán lett.
- Sok szép lány van Hollandiában, bár a törzsgyökeres hollandok nagy arányban a germán vonalat erősítik, tehát a variancia kicsit kisebb, mint egy olyan kevert országban, mint Magyarország. De ez nem jelenti, hogy mindegyik NDK-úszónő lenne. (Mi van, ha egyébként úszónők, vagy vízilabdázók voltak?)
- Suriname nem DK-Ázsiában van, hanem afrikai volt gyarmat.

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2017.12.07. 16:40:14

@Gerusz: Korrekció: afrikai rabszolgák által benépesített amerikai gyarmat.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.12.07. 16:44:34

@Gerusz:

"Suriname nem DK-Ázsiában van,"

Nem mondtam, hogy ott van.

"hanem afrikai volt gyarmat."

Nem az.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.12.07. 16:44:41

@Gerusz:

Hollandul nem tudok egy szót se, de azért mint ex-nyelvésznek van annyi tudásom, hogy be tudom azonosítani. Viszont a holland nyelvjárások megkülönböztetése már túlmegy képességeimen.

SzZoole 2017.12.07. 17:54:47

@FlybyWire: ezt irtam volna, hol olvastal ilyet?
Vannak itt olyanok, akik ismerik a lanyom es a fiam es en is biztos allitom, hogy senem pisalnak be es meg csak nem is dadognak, higy nekem

skye8 2017.12.07. 17:56:55

@FlybyWire: nem vagyok fogorvos de hallottam a szajflorarol, koszi a felvilagosito kommentedet. Jol remeled, nem iszom/dohanyzom. Igen a kislanyom el szokta csenni a fogkefemet, szereti ragcsalni. Nem szivesen adom oda neki, de meg nem talaltam egy gyerek fogkefet amit szeretne. ‘Fogat mosni’ meg nem tud, nem eleg ugyes hozza de Legalabb erdeklodik, ezert is engedem az enyemmel kiserletezni.
Kerlek ne ajulj el hogy Ezt le mertem irni, gondolom nem jar erte bortonbuntetes.

SzZoole 2017.12.07. 18:18:12

@skye8: ez nem felvilagosoto komment volt, hanem kioktato :-(
Ne torodj vele, akik "ismernek" innen a virtualis vilagbol, azok nem fognak megitelni :-)

teéjesenmindegy 2017.12.07. 19:05:14

@Zoole Reloaded: "Vannak itt olyanok, akik ismerik a lanyom es a fiam es en is biztos allitom, hogy senem pisalnak be es meg csak nem is dadognak, higy nekem

tanato 2017.12.07. 19:57:54

@commentes nikk: Ponmtosan,egyetértek, a te válaszod a helyes a kérdésre.

tanato 2017.12.07. 20:01:05

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Hogy hogy itt?
2. pont.Neked mindenről ugyanaz jut eszedbe,a haldokló Nyugat.

Bredpitt Monika 2017.12.07. 20:36:12

@Dikusz: ok, akkor ezt megbeszéltük, üdv

somlobodog 2017.12.07. 20:57:35

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: te masszív ivó vagy, vagy csak esetileg pialsz ennyit? :))

skye8 2017.12.07. 21:11:33

@Zoole Reloaded: Koszi szepen ez jolesett :)

somlobodog 2017.12.07. 21:17:59

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: nem gyengén alaztak le kisbaratom :))) igazi felmuvelt vagy, minek okoskodsz? Nagyon vicces, csak így tovább. Kiemelkedő a google tudásod ahogy látom, eloben nyilván két értelmes mondat se menne

Dikusz 2017.12.07. 21:33:53

@Bredpitt Monika: Neked is üdv., komolyan.
Nem szeretem a vitát, és haragban sem szeretek lenni senkivel még szinte ismeretlenül sem.

SzZoole 2017.12.07. 22:08:39

@Dikusz: rad nem is lehet haragudni :-))

Dikusz 2017.12.07. 22:25:28

@Zoole Reloaded: :)))
Azt én is szeretném, csak nem szokott jól esni, ha félreértik amit írtam.

Ha meg valóban félreérthetően írok, akkor már tényleg baj van, mert úgy látszik hülyülök:)))

skye8 2017.12.08. 03:27:37

@Dikusz: szerintem nem akartal megserteni csak irritalt hogy nekem mas a velemenyem egy szamodra egyertelmu helyzetrol. Feltetted a kerdest amire nem azt a valaszt kaptad tolem amit szerettel volna igy burkoltan celoztal arra hogy en tevedek mert fiatal ergo naiv vagyok.valoban nem irtad le egyertelmuen de ez a szandek jott at a sorok kozott. En ertekelem egyebkent hogy kulturalt beszelgetest lehet veled folytatni Es nem vagy agressziv mint masok ezen a forumon akik egybol kioktatnak. Reszemrol peace Es kerlek ne rugozz ezen, ahany ember annyi velemeny:)

skye8 2017.12.08. 04:33:16

@Bredpitt Monika: jokat irtal, latszik hogy gyerekekkel dolgozol. Valahol olvastam hogy sokkal hatasosabb elmagyarazni a gyereknek hogy Mit csinaljon ellentetben azzal hogy mit ne. Szerintem nekunk mai szuloknek az egyik legnagyobb problemank hogy sokszor tul gyors iramot akarunk rakenyszeriteni a gyerekunkre. Ezt is emlitetted a kommentedben csak maskepen fogalmaztal. Magamon veszem eszre hogy pl hetvegen sokkal lazabb, turelmesebb, jokedvubb vagyok Es ennek az egyik oka hogy Nem kell aggodnom a napi program miatt. hetkoznapokon reggel mindig szorongok hogy elkesek munkabol mert a lanyomat nem sikerul idoben feloltoztetni, delutan aggodok hogy a forgalom miatt kesek a napkozibol, este hogy nem alszik el idoben. Neki viszont az a legjobb ha a sajat tempojaban jatszik, furdik, eszik Es bizony nekem is le kell lassulnom ha egy hullamhosszon akarok lenni vele.

Dikusz 2017.12.08. 08:40:06

@skye8: Igyekszem is kulturált beszélgetés folytatni. Sokszor megjegyezték már más blogokon is, hogy miért kell mindenért elnézést kérnem előre is.
Nem irritált a válaszod, miért is irritált volna. Egyszerűen csak más volt a véleményem, és nem értettem, hogy mi volt az az írásomban, amiből ez következett.
Arra meg különösen odafigyelek a valóságban is, hogy csak azért, mert már nem vagyok fiatal, a koromra hivatkozva kioktassak egy huszonévest. Pl. sosem tegeztem le egy -amúgy sem vagyok híve a mindenkivel tegeződésnek, még a korombeliekkel sem- fiatalt azért, mert én már jóval idősebb vagyok.
Részemről is béke, jó ez így, hogy nincs harag:)

Dikusz 2017.12.08. 08:41:31

@Határátkelő: írtam privit, átküldte magát a kérdésem?

FlybyWire 2017.12.08. 10:20:36

@skye8: nem megsértődni kell, hanem pontosan fogalmazni :)
"A fogkefémmel szeret fogat mosni" nem azt jelenti, amit most írtál.

FlybyWire 2017.12.08. 10:20:46

@skye8: Nem is kell tudnia fogat mosni egyébként, 5-6 éves korig csinálgathatja magának (szigorúan a csak saját általa használt, korának megfelelő kefével), de a rendes mosást a szülőnek kell utána megcsinálnia.
Gondolom, ezzel nincs probléma nálatok sem.
De tényleg ne vegye a szájába a tiéteket, mert az nagyon egészségtelen neki, hidd el.

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2017.12.08. 13:20:25

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:

"Olyan európai-indiai keverékre tippeltem, valószínűleg Suriname vagy valami ilyesmi"

Suriname nagyon nem indiai.

(Az afrikai gyarmatot egyből utána korrigáltam, de a lényeg, hogy az onnan származók túlnyomó többsége fekete, őket pedig nem olyan könnyű összekeverni az indiaiakkal. Van jelentős DK-ázsiai kisebbség is, ők indonézek, mert az is holland gyarmat volt.)

A flamand és a holland megkülönböztetése elég egyszerű egyébként, az előbbi olyan, mint a német, csak furcsa akcentussal, az utóbbi esetében pedig ehhez még egy krónikus torokgyulladás is hozzájön. (A "gehaktbal"-t (húsgolyó) még mindig nem tudom kimondani.)

Az meg, hogy mennyire "elnyomott nép", hát az közröhej.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.12.08. 16:43:21

@Gerusz:

S ki mondta, hogy Suriname indiai? Senki.

Most pedig nézz utána, hogy Suriname-nek mi a demográfiai összetétele. Meg fogsz lepődni nagyon...

Erik Bálint 2017.12.08. 18:13:30

Három hónaposan leadja sok holland a gyereket az opvangba. Ha a holland babák a legboldogabbak akkor legyen ez a standard. A gazdaságnak jót fog tenni az biztos.

Bredpitt Monika 2017.12.08. 21:38:27

@skye8: "Es bizony nekem is le kell lassulnom ha egy hullamhosszon akarok lenni vele. "

Bizony, ez egy kulcsmondat, nem könnyű szülőnek lenni és jónak lenni mindig. Most meg jön a kamaszkor, hát, az sem olyan egyszerű, úgy látom.

Bredpitt Monika 2017.12.08. 21:41:11

@Dikusz:

még rögtön írtam valamit arra, hogy nem akarsz haragban lenni, de a telefonról, és el is szállt, a lényeg, hogy haragban én sem akarok lenni senkivel, és ha itt ezen az oldalon kapott már valaki sok ostorcsapást, az én vagyok, mégis szóba állok mindenkivel, szóval harag az biztos nem lesz.....

juletræ 2017.12.08. 22:07:28

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:

1. ezt a marhaságot már legalább egyszer beírtad valahova ( tán pont ide). Akkor is nyálas volt, most is az.

2. De gustibus non est disputandum - szerintem a magas, szöke és vékony lányoknál nincs szebb. A hollandok meg különösen szépek, mert szebb ( oválisabb ) az arcuk, mint a skandinávoknak.

Pont most mondtam a kollegámnak, hogyha házat veszek, akkor a kertbe kiteszek néhány francia nöt kertitörpének ;)

3. Ha mér a zIstennél tartunk: ugye az megvan, hogy pont a 2 EUR s érme szélébe van préselve, hogy God zij met ons?

Ha a holland/skandináv/sv/ajci társadalmat objektíve bírálnádm ég igazad is lehetne.
Pl. mondhatnád, hogy amennyiben az "intelektualitást" számszerüsiteni lehetne, akkor az eloszlás egy Dirac-delta lenne. Mondhatnád azt, hogy a "zesjescultuur"-ral nem lehet versenyképesnek lenni.
Én erre neked pont a francia társadalmat hoznám fel, ahol prímán el lehet beszélgetni az emberekkel az extsztencializmustól kezdve a hiperbolikus sokaságok Gauss görbületéig mindenröl, csak éppen egy expatnak roppant kellemetlen egy ország. Mert exkluzív a kulturája ( csakúgy mint M.o-é), és p.l. elöbb akarsz valakivel a házból a szemétszállításról beszélni, mint Proustról az akadémikusokkal. Lehet ilyen ( déli, és keleti) országokban expatnak karriert csinálni, csak éppen minnek: ennyi erövel ëny-eu-ban 3X többre viszed.

És az, hogy egy kultura ( a germán) az expatnak sokkal többet kínál, mint az expat saját kulturája, na az mindent elmond.

Nem is beszélve a szabálykövetesröl & a segítökészségröl: mind a kettöben ény-eu verhetetlen. Én pedig ki nem állhatom a garázsom elött a kutyaszart, és az rozsdás kis pözsójában az öklét rázó franciát, akinek nem tetszik, hogy a 110-es táblánál pont 110-zel megyek ( és akadályozom ökelmét a száguldozásban).

Amikor Fr ÉK-i részéröl DK-ba autózunk, kb. Kölnnél drasztikus változás van: eltünnek a luxik és a franciák, és az emberek szabálykövetök lesznek. Nem villognak, nem gyorshajtanak, tábla szerint mennek. DK-ban meg maga a nyugalom: ott aztán 60km-en kb 2 renitens, ha elöfrdult.

Mindezt csak azért írom ide, hogy a kulturákat összehasonlítva mondjunk már véleményt. Aki Prousztot szereti ( meg a körülményeskedö eszkárgókat), az menjen F-be. Aki meg élhetö életet akar ( karrier, pénz, nyugi, barátságos társadalom), az NL-be S-be vagy DK-ba.

DieNanny CH 2017.12.09. 18:32:08

@zoldzeller:

"azon tul, hogy finoman megfogom a kezet es elmondom, hogy "mi nem utunk meg senkit" azon tul nem tudom mi a megoldas."

Hát, igen, ha már megoldást kell keresni, akkor már baj van.
Már a 6 hónapos is egy arckifejezésből megérti, hogy valami jó, vagy nem. Ha egy 8-10 hónapos direkt pofoz egy felnőttet, az nevet rajta, sőt még biztatja is valahogy, akkor a gyerek később nem fogja megérteni, hogy miért hagyná abba.
Ismertem olyan 9 hónapost, aki hírből sem ismert semmilyen csapó mozdulatot, most egy 22 hónapossal vagyok, és még ő sem ütött/csapott/legyintett meg semmit és senkit.

DieNanny CH 2017.12.09. 18:36:34

@P.Elliot:

"Nem arra es azert szuletett hogy egesz eleteben billegni fog,"

De gondolj bele, régen zötyögő szekéren, billenő lovon, szamáron jártak, vagy gyerekként kötelet kötöttek egy vizrehajló faágra, azon hintáztak, vízbe ugrottak róla, ha volt búcsúban körhinta - már 100-150 éve is volt - arra imádtak felülni.
Vagy egyszerűen azért másztak fára, hogy a kezükkel kapaszkodva hintázzanak.
Szóval, nem ördögtől való dolog az.

Evain 2017.12.15. 09:59:23

Uramisten, ezer éve nem jártam erre... Hmmmm, marha kíváncsi lennék, hogy milyen minta alapján választották ki a a kérdezetteket, de hogy saját tapasztalatom alapján a harmadik R mennyire nem áll, azt el nem tudom mondani. Mondom én, aki az egyik legdrágább régióban lakik, és finoman fogalmazva a személyes higiénia nem a hollandok erőssége...
Arról meg megvan a saját véleményem, hogy az egyik legelterjedtebb nevelési irányzatnak milyen eredménye van hosszútávon...
Gyereknevelés egy idegen kultúrában egész érdekes dolgokat enged látni az adott társadalomról...

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása