Attila és családja tíz éve költözött Ausztriába, nem is olyan messze a határtól, de ma már elképzelni sem tudják, hogy visszaköltözzenek Magyarországra. Azok alapján, amiket leírt, és ahogyan érzik magukat a szomszédban, ez tulajdonképpen nem is olyan nagy csoda.

„Tíz éve élek Ausztriában, családdal, Bécs mellett lakunk, Klosterneuburgban. Két gyerekünk van, egy 12 éves lány és egy 4 éves fiú. Én az informatikában dolgozom, egy regionális menedzseri állásba jöttem ki anno egy ismert német informatikai nagyvállalathoz. 

Eltekintve a kezdeti nehézségektől, nem voltak és nincsenek beilleszkedési problémáink. Én már tudtam németül, amikor kijöttünk, a feleségem itt tanult meg a nulláról. 

A lányunk perfekt beszéli a nyelvet, akcentus nélkül, úgy, mint a helyiek. A fiúnk is jól beszél, bár nyilván 4 évesen még nem lehet perfekt tudásról beszélni, de már most látszik, hogy nem lesznek nyelvi problémái. 

Öt éve saját informatikai és vállalati tanácsadó céget alapítottam, és sikeresen viszem. Megbízásom több van, mint amennyit el tudunk látni. Vállalati stratégiai tanácsadással, informatikai tanácsadással és projektvezetéssel foglalkozunk. 

Nem téma, ki honnan jött 

Én nem panaszkodom, soha nem volt problémám azzal, hogy elfogadjanak, mint például külsős tanácsadót, vagy projektvezetőt. Az informatikai cégeknél itt Ausztriában teljesen normális, hogy leülünk egy meetingre, és jelen van 5-6 náció, mindenféle, osztrák, német, magyar, cseh, szlovák, indiai, román, stb. 

Itt egyszerűen nem téma, ki honnan jött. Az itteni IT-cégek hozzá vannak szokva, hogy ma már csak nemzetközi csapattal lehet a cégeket felépíteni, csak osztrák munkaerővel egyszerűen lehetetlen. 

Sőt, a sikeres IT-cégek kifejezetten törekszenek arra, hogy nemzetközi csapatuk legyen, mert ahány nemzet, annyiféle látás- és gondolkodásmód lesz jelen a cégben, ami egy hatékony és versenyképes csapathoz vezet. 

Ezt nekünk magyaroknak még tanulnunk kell. Ezt az otthoni ismerőseim, barátaim általában nem hiszik el, nem értik, nem élik meg. Szomorú látni, hogy ehhez képest Magyarországon a kormány propagandája mennyire menekültellenes, stb. 

Az meg egyenesen katasztrofális, amit mi, magyarok gondolunk magunkról, hogy mi okosabbak, ravaszabbak vagyunk a többi népnél, divat és sikk minden körülöttünk élő nemzetet lenézni és tőlünk „bénábbnak” tartani, stb. Erre semmi okunk nincs. 

Meg hogy a magyarok már mennyi Nobel-díjat kaptak, mennyi mindent feltaláltak… igen. Ez igaz. Ugyanígy a többi nemzet fiai-lányai is. Úgy tűnik, hogy nekünk szükségünk van arra, hogy állandóan vállon veregessük saját magunkat, hogy „jól van, ügyesek és okosak vagyunk mi, nincs semmi baj”. Vagy ilyesmi. Itt generációk választanak el minket a nyugattól. Nem csak ebben. 

Elnézést, kicsit eltértem a tárgytól. 

Az oktatás is támogatja a sokszínűséget 

A gyerekeinknek sincs semmiféle integrációs problémája. A lányunk gimnáziumba jár, az osztályában hat nemzet van képviseltetve. Teljesen normális, senki nincs azon fennakadva, hogy ki melyik országból származik. 

Sőt, még érdeklődnek is egymás iránt, a tanárok is támogatják ezt a sokszínűséget, értékként kezelik. Például már az óvodában azt játszották, hogy minden nap, vagy héten egy bizonyos mondatot mindenki elmond a saját anyanyelvén, és azt mindenki megtanulja. Nem kell bonyolult dolgokra gondolni, például azt, hogy „jó reggelt!”. 

Az is tény persze, hogy mi értelmiségi körökben mozgunk, itt azért eleve nem téma az, hogy ki honnan jön, illetve ha téma, akkor inkább pozitívumként. 

A nyugat már rég rájött, hogy egyedül nem megy. Csak saját erőforrásokkal nem lehet feltölteni a cégeket, nem lehet lefedni az ügyféligényeket. Enélkül nem működne a gazdaság. 

Az érem másik oldala 

Bizonyára vannak integrációs problémák, például hallja az ember itt, hogy a szerbek, törökök körében nem mindig nagy a hajlandóság németül megtanulni, Ausztriát kulturálisan megismerni. 

Ez is hozzátartozik az összképhez, az érem másik oldala. Ugyanakkor ismerek törököket, akik egyetemet végeztek, és például vezetőként dolgoznak jó cégeknél. Erre is van példa. 

Az osztrákok meg szerintem kedvelik a magyarokat. Nekem eddig soha sehol semmiféle hátrányom nem származott abból, hogy magyar vagyok. Egyébként tervezzük megigényelni az osztrák állampolgárságot az egész családnak (mármint nekünk és a gyerekeinknek). 

Nem fogunk hazaköltözni, nincs sok vonzó Magyarországban. Nem akarom kitenni a gyerekeimet a magyar oktatási rendszernek, egészségügynek, és az uralkodó közmorálnak. 

Ezek fényévekkel, de legalább egy emberöltővel vannak lemaradva a fejlett országoktól. Visszalépés lenne hazaköltözni. A gyerekeink nem is értenék meg… 

Magyarok tele előítélettel 

Vannak osztrák barátaink, akiket tényleg barátainknak mondhatunk. De ugyanez igaz lengyel vagy vegyes családokra is. 

Én úgy tapasztaltam, hogy mi, magyarok, tele vagyunk előítélettel a többi nemzettel szemben. Magunkat általában okosabbnak tartjuk. Én úgy látom, hogy sok itt dolgozó, vagy itt is élő magyar azért nem tud beilleszkedni, mert lesüt róluk, hogy mit gondolnak az osztrákokról. 

Ha én állandóan azt sugárzom magamból, hogy én vagyok az okos, te meg a hülye ilyen meg olyan osztrák, akkor nem várhatom el, hogy elfogadjanak egyenrangú partnerként. 

Pedig nagyon sok mindent tanulhatunk az osztrákoktól, szlovákoktól, bárkitől. Csak le kellene szállni a magas lóról kicsit… 

Sok mindenkinek meg kellene tanulnia, hogy kellő nyitottsággal álljon az osztrákokhoz, vagy más népekhez. Ha ez nincs meg, akkor tényleg nagyon nehéz a beilleszkedés. 

Én nagyon élvezem itt az életet, többek között azért, mert ennyire nemzetközi a porond. Tanítok a Fachhochschule Wien-en, Bécs egyik főiskoláján is. Simán elfogadnak a magyar akcentusommal együtt. 

De mi valószínűleg nyitottabbak vagyunk az átlagnál, ezt nem zárom ki.”

HÍRMONDÓ 

A végletek ajánlatai 

A határátkelés egyik végpontja magyar szempontból alighanem Bécs, hiszen az osztrák főváros rendkívül közel van Magyarországhoz. A másik véglet viszont Bhután, és akár hiszitek, akár nem, mindkét helyre találtunk ajánlatot.

Egyelőre marad az eltérő bérezés Európában 

Furcsa hírek érkeztek Luxembourgból, ugyanis egyáltalán ne egyértelmű, mi történt a foglalkoztatási és szociális ügyekben illetékes uniós miniszterek tanácskozásán. Pedig nem lenne rossz tudni, lévén, hogy a kiküldött munkavállalókra vonatkozó szabályozásról volt szó, ami elég sok magyar munkavállalót érint. 

Szexrabszolgaként tartott fogva a magyar pár egy lányt külföldön 

Nem kellemes ilyen hírt olvasni, nem is nagyon szoktuk megosztani, ám amiért most mégis kivételt teszünk az az, hogy időről időre nem árt figyelmeztetni mindenkit arra, milyen veszélyei is lehetnek a külföldi munkavállalásnak. Ráadásul ebben az esetben magyarok bántak el egy honfitársukkal. 

„Sajnálom, hogy a magyaroknak nincs kedvük mosolyogni” 

„Ha én itt kimegyek az utcára, akkor mindenki szembemosolyog. Ha otthon kimegyek az utcára, akkor az egyre kevésbé van így. Ha itt segítségre van szükségem, akkor igaz, nem az anyanyelvemen kérem, de nagyon sok segítséget kaptam már eddig is”

(Fotó: HeinzLW)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.