oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2017. július 22. 06:30,  Összegyűlt a világ 55 komment

2017. július 22. 06:30 Határátkelő

Összegyűlt a világ

Furcsa dolog egy világkiállítás, hiszen míg a rendező ország általában hatalmas feneket kerít a dolognak, addig a világ többi része sokszor mintha kevéssé törődne vele. Tegye fel a kezét, aki például tudja, hol van az idei és mi a központi témája! Nekem például nem nagyon jött át, hogy Kazahsztán a helyszín, így aztán külön örömmel olvastam NomádMatyi helyszíni beszámolóját, nem is beszélve a képekről.

Érdekes helyen jártál? Van egy jó nyaralásos élményed? Írd meg a hataratkeloKUKAChotmail.com címre!

cim_99.jpg

Június 10. (hivatalos megnyitó június 9-én) és szeptember 10. között kerül megrendezésre az EXPO-2017: A jövő energiája című világkiállítás Asztanában, Kazahsztán fővárosában, amellyel a kazahok megmutathatják/megmutatják, hogy mire képesek. Kihasználva a júniusban indult közvetlen járatot, úgy döntöttem, hogy meglátogatok egy pár ismerőst és egyben meg is nézem ezt a kiállítást (már amennyi belefért) egy hosszú hétvége erejéig.

Indulás előtti tudnivalók 

Kazahsztánba nekünk, magyar állampolgároknak, jelenleg 30 napos tartózkodásig (előzőleg csak 15) nincs szükségünk vízumra, így tulajdonképpen csak a repjegyet és a szállást kell az embernek megszerveznie. Ez utóbbival szerencsére még a szokásosnál is kevesebb gondom volt, mert egy ismerősömnél csövezhettem.

Jelenleg heti két járat van Asztanába, csütörtökön, ami ottani idő szerint hajnali 1 körül ér oda, kicsit kellemetlen, mert a reptéri busz olyankor már nem jár (a normál jegy ára 90 tenge, ami a poszt írásakor kb. 74 Ft).

Az EXPO ideje alatt jár valami shuttle bus is, de az utolsó 01.17-kor megy el (legalábbis az utazás előtti kutatásom alapján), valamint az árát sem tudom (bár nyilván olcsóbb, mint a taxi).

4_73.jpgNapnyugta a Volga fölött

A második járat pedig vasárnap közlekedik, most a nyári szezonban helyi idő szerint 22.25-kor indul Asztanából Budapestre (kivéve aznap, amikor én indultam vissza, mert valamivel több, mint 2,5 órát késett a gép, ami hajnal 3 előtti budapesti érkezést jelentett). 

Érkezés Asztanába 

A nemzetközi járatok már mind az újterminálba érkeznek, ami csak annyiban rossz, hogy a pénzváltó a régebbi, most már belföldinek szánt terminálban van (egy-két száz méterrel arrébb), de hajnal 1 után még nyitva volt szerencsére, így az embernek nem kell aggódnia, hogy nem tud pénzt váltani (bár manapság már Kazahsztánban is nagyon sok helyen lehet kártyával fizetni).

5_55.jpgA régi terminál

A repülőn sajnos nem adtak, de mindenkinek kötelező kitölteni az úgynevezett migrációs kártyát, ami az útlevél-ellenőrzés környékén kitölthető egy asztalnál, még sorban állás előtt. 

6_kicsi.jpgSajnos én ezt nem tettem meg, mert reméltem, hogy a határőr néni/bácsi majd ad, és végül is adott is, de nagy az esélye, hogy ilyenkor visszaküldik az embert, ami azt jelentené, hogy újból sorba kellene állni. 

Tehát mindenképp javasolt még az asztalnál, sorban állás előtt, kitölteni ezt a migrációs kártyát, amire rá kell írni az asztanai tartózkodási címet. Ezt a migrációs kártyát és az útlevelet mindig kötelező magunknál tartani! 

A taxi viszont meglepő módon fix áras, amire egy a terminálban kihelyezett információs transzparens hívja fel az érkező utasok figyelmét, és amikor megkérdeztem a taxist, hogy mennyi lesz a fuvar, a tényleges fix árat mondta.

A városi buszközlekedés kicsit bonyolult, hiába van a megállókban kihelyezve az ott megálló buszok útvonala, valamint már Futár jellegű táblákat is felszereltek, de ezek nem mindenhol működnek, vagy nem mindig 100%-osan megbízhatóak. A buszok menetrendje is szinte kiszámíthatatlan, de a 90 tengés jegyár talán megéri a várakozást és „küzdést”.

7_33.jpgEz éppenséggel működött, csak a fényképező rosszul kapta el

EXPO-2017: A jövő energiája 

És akkor térjünk a lényegre. Röviden összefoglalva, igaz lehet, hogy én kicsit elfogult vagyok, szerintem Kazahsztán kitett magáért az EXPO megszervezésében.

A napi jegy 4000 tenge (kb. 3300 Ft), hétvégén előzőleg 6000 (kb. 4900 Ft) volt, de ezt pár nappal érkezésem előtt módosították szintén 4000-re. A jeggyel sajnos nem lehet ki-bejárkálni, tehát amint az ember átment a reptéri jellegű biztonsági ellenőrzésen, nem lehet kimenni, majd újból visszamenni az esti programokra. 

A világ legtöbb országa képviselteti magát, így egy hosszú hétvége alatt nem lehet mindent megnézni, beleértve a különböző kulturális programokat, koncerteket és egyéb bemutatókat, de azért 3 nap alatt a legérdekesebbeket körbe tudja járni az ember. 

Minden nap más országnak van a „nemzeti napja”, amikor az egyik színpadon csak az adott ország programjai kerülnek bemutatásra. Az egyik napomon Csehország napja volt, de csak egy kis részét csíptem el a „vonulásuknak” és a zenés-táncos bemutatójuknak. A következő napomon pedig a Karib-térség napja volt, ebből semmit sem láttam sajnos.

12_18.jpg

Minden este 22.50-kor egy igazán látványos lézershow és zenélő szökőkút szórakoztatja a közönséget.

Egyébként az EXPO egész területén ingyen WiFi van. Ott enni-inni viszont elég drága, igaz, vannak kicsit olcsóbb gyorskajálda jellegű helyek is. Például egy korsó angol sör 2000 tenge (kb. 1650Ft) körül volt. És miért azt választottuk? Mert éppen nem volt helyi sörük (hogy ez igaz-e vagy csak átverés, sosem fog kiderülni).

13_15.jpg

A pavilonok

Azt rögtön az elején le kell szögeznem, hogy szigorúan szubjektív és magánvélemény következik. Azt is rögtön elmondom az elején, hogy sajnos a magyar pavilon nincs a legjobbak között, szerintem.

Első nap Szlovákia pavilonjával kezdtük, nem hazaárulásból, hanem mert egy szlovák ismerősöm is velem tartott, és ez volt a legközelebb a bejárathoz, amin bementünk.

Szlovákia pavilonja elég jó volt szerintem, aminek a koncepcióját a pavilonban dolgozók elmondása szerint, a románok lemásoltak a sajátjukban (tényleg hasonló volt a román pavilon, amely rögtön Szlovákia mellett volt).

Másodiknak következett Izrael pavilonja, szintén mert közel volt. Állítom, hogy az volt az egyik legjobb. Művészi, látványos, lényegre törő. Sajnos a videón kevesebb látszik, mint a valóságban (a GoPro használatát még gyakorlom).

21_8.jpg

22_7.jpgPlafonszelfi az izraeli pavilonban

Az első napon még sort kerítettünk az Egyesült Királyságra, Venezuelára, Lengyelországra, a Vatikánra, a nemzetközi szervezetekre, az Egyesült Arab Emirátusokra, Szingapúrra, Törökországra, Thaiföldre és Azerbajdzsánra.

A második napon néztük meg Németországot, Monacót, Finnországot, Franciaországot, Katart, Romániát, a Latin-Amerika Plázát, Dél-Koreát, Japánt, Kínát, Szaúdi-Arábiát, Fehéroroszországot, a Selyemút Plázát, Türkmenisztánt, Üzbegisztánt, Oroszországot, Argentínát és Szerbiát.

Én még a harmadik nap is visszalátogattam, már csak egy rövidre, hogy megnézzem Hollandiát, USA-t, Ausztriát, Csehországot és a kazah pavilon maradékát. 

A legtöbb ország egyébként nem érti a „feladatot” szerintem, vagy nincs mit hozzászólnia a „jövő energiája” témához, de persze az is természetes, hogy turisztikai és egyéb videókat is vetítenek promóként. 

Ilyen tekintetben Venezuela volt a leggyengébb, néhány képpel, kiállított tárggyal és vajmi kevés, vagy szinte semmilyen energiával kapcsolatos témával, a nem túl nagy pavilonjukban (ironikus módon, az USA pavilonja mellett). 

A „Latin-Amerika Pláza” pedig végképp csak az országok promóciójával foglalkozott.

Látványos volt a fentebb említett Izraelen kívül Németország, Oroszország, USA, Kína, Törökország, Dél-Korea és Monaco pavilonja. De ez csak néhány kiragadott példa, mert tényleg nagyon sok ország nagyon látványos dolgokat hozott össze. 

Kazahsztán pavilonja 

Mint szervező ország, Kazahsztán pavilonja az EXPO közepén álló gömb alakú épületben (amire a lézershowt is vetítik) található a földszinten. Maga a kazah kiállítás nem olyan lenyűgöző, mint sok más országé, vagy mint a lézershow. Ez egy kicsit csalódásra ad okot, mert az EXPO többi részét szerintem nagyon jól megszervezték.

A többi 7-8 emeleten (bevallom, most nem emlékszem, hogy pontosan hány emeletes, de ugye abban a térségben az első emelet a földszint, úgyhogy szerintem összesen volt 7 emelet a mi fogalmaink szerint) különféle energiával kapcsolatos témák kerültek feldolgozásra, mint például nap-, szél-, víz-, kinetikus- energia stb.

Az EXPO legtöbb látogatója egyébként helyinek tűnt, lehet, hogy a külföldiek inkább a megnyitás környékén (most már több mint egy hónappal ezelőtt) jártak errefelé, de az is lehet, hogy Kazahsztánba kevésbé utaztak el, nem úgy, mint pl. Milánóba 2015-ben.

Így hirtelen most ennyi jutott az eszembe, de szívesen várom a kérdéseket.

Sajnos a képek és videók nem adják vissza teljesen az élményeket, de remélem felkeltette az érdeklődéseteket a rendezvény. Sok-sok további kép és videó hamarosan a blogomon lesz látható."

HÍRMONDÓ

Felszolgálói munkák Európa-szerte

A felszolgálói munka embert próbáló, ugyanakkor előnye, hogy elég jó elindulási lehetőséget jelent, ráadásul szinte mindenhol el lehet vele helyezkedni. Most négy nagyon kedvelt országot (+1 meglepetést) választottunk ki.

Kiderülne, milyen szánalmas a magyar fizetés 

Vajon érdemes lenne-e lecserélni a forintot euróra, és ha igen, milyen következményei lennének a lépésnek? A kérdésben sokszor még a szakemberek sem értenek egyet. Az átlagember pláne nem. 

A magyar kormány szerint már nem veszik el a vendégmunkások a magyarok munkáját 

Már amikor ment a plakátkampány a külföldről érkezőkkel szemben, akkor lehetett sejteni, hogy hamarosan lesz még olyan pillanat, amikor érdemes lesz újragondolni a dolgot. A pillanat eljött. 

A második menet és egy megrendítő ütés 

A második menettel folytatódtak a Brexit-tárgyalások az Egyesült Királyság és az Európai Unió között, és bár a brit szakminiszter elégedettségét hangsúlyozta, a franciák jobbegyenese azért alighanem fáj nekik.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Kazahsztán

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr4912679619

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nyuszigonosz 2017.07.22. 08:57:52

Tetszik a poszt és a képek - videók is.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2017.07.22. 10:48:13

Dávidka, azért az erjesztett kancatej csak vissza csábított...
:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

Csodabogár 2017.07.22. 10:58:22

Érdekes egy ilyen világkiállítás, főleg ha valaki fiatal és bírja lábbal. Köszönöm, hogy kaptam kóstolót belőle.
Mi anno a sevillain voltunk, 42 fokos melegben. Sok szépet és érdekeset láttunk. A magyar pavilon ott, akkor Makovecz csicsa kivülről, bent meg a nagy semmi. Nemrégiben volt valahol a sámándobos szörnyedmény. Mostanában mintha nem lenne annyira hirdetve, hogy mikor hol lesz világkiállítás. Ha itt nem olvasom, soha nem tudom meg ezt a mostanit sem.

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2017.07.22. 11:10:40

@nyuszigonosz: köszi, örülök :)

@diggerdriver: na már te is kezded a Dávidkázást? :D :P ... amúgy szívesen megyek oda vissza (kumiszt amúgy nem iszom)

@Csodabogár: erről most nagyon nem lehetett halani itthon ... mondjuk ezt a magyar pavilont én sem verném nagy dobra (persze úgyis felfoghatjuk, hogy kis országnak ennyire telik - és nem feltétlenül a pénzre gondolok)

DieNanny CH 2017.07.22. 12:39:41

Jó lehetett, köszi.

Astanában nem úgy van, mint Pesten, hogy reptéren és pályaudvaron nem szabad pénzt váltani, mert a gatyád is rámegy?

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2017.07.22. 12:44:24

@DieNanny CH: hát bevallom ezt nem tudom, valószínű hogy ilyen helyen rosszabb árfolyamok vannak azért valamivel, de az embernek nem árt ha van pénze

(ha még meg lett volna a kazah bankkártyám, akkor lehet hogy megpróbáltam volna azzal fizetni a taxit is)

gabors 2017.07.22. 13:36:08

orbanisztanbol kazahsztanba ... fasza mi a kovetkezo celpon eszak korea ???

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2017.07.22. 13:37:52

@Csodabogár:
Nagy tisztelője vagyok Makovecz építészetének. Zseniális művész volt.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2017.07.22. 13:40:37

@NomádMatyi:
Mert te olyan Dávidka vagy. A mi Dávidkánk. Neked nem lehet mást mondani. Hidd el nekem, embert ennél nagyobb elismerés nem érhet.

Latcho Rom 2017.07.22. 13:43:58

@gabors: fura választás, mondhatnám makoveczy..

Érdekes a poszt, köszönet.

Latcho Rom 2017.07.22. 13:47:02

@Csodabogár:

Makovetz egy giccses, magyarkodó Koós Károly epigon volt.

Latcho Rom 2017.07.22. 14:12:03

@NomádMatyi: Kár hogy a körösztapád már nem ír ide...mit izensz neki? :)

gabors 2017.07.22. 14:24:25

@Latcho Drom: ott a ;pont epitesznek meg egy nulla !!

Latcho Rom 2017.07.22. 14:34:26

@gabors: mucho árvalányhaj, turuly, s kajázzák a népek a Nemzeti Épitészt.

Csodabogár 2017.07.22. 15:39:25

@Latcho Drom: Képtelen volt funkcionálisan építeni. Az a pavilon amiről írtam, egyébként ott rohadt meg Sevillában, kicűlről elég pofás volt. Makoveczhez képest egész sima. Bent viszont nem volt semmi. Volt harangjáték és 7 torony, az emberek csődültek oda, aztán bementek és ott fogadta őket a nagy semmi. Éget a képemről a bőr.
Itthon még elég sokáig ment a duma, hogy ki mindenki akarta megvenni rengeteg pénzért, de persze nem lett belőle semmi.
Én egyszer megkérdeztem a pasit személyesen, hogy ugyan minek épít fából egy olyan országban, ahol gyakorlatilag nincs építkezésre alkalmas fa. Azt mondta, hogy:csak! Ilyen dacosan.:-(((

Muscari 2017.07.22. 18:13:41

De jó, Dávid, hogy te ilyen helyekre is eljutsz :-) Nagyon jó volt a beszámoló, köszi szépen.

Én nem hiszem, hogy valaha eljutok abba a térségbe, de így egész érdekesnek tűnik.

Mész még valahova az idén?

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2017.07.22. 21:03:34

@gabors: azért Kazahsztán szerencsére közel nem észak korea

a következő úti cél amúgy az USA lesz, majd jövőre szeretnék visszalátogatni Üzbegisztánba ha lesz rá lehetőségem (egyébként már mind az 5 isztánban jártam ott a térségben)

@diggerdriver: hehe, jól van akkor köszi :D

@Latcho Drom: köszi .. .háát nem is tudom, mindjárt kigondolok valami üzenetet :D

@Muscari: köszi, örülök hogy tetszett :) ... most sikerült egy USA utat megszerveznem, aztán idénre talán ennyi (de sosem lehet tudni :D )

gabors 2017.07.22. 21:11:43

@Latcho Drom: "@gabors: melyik megálló ez?? :)" nem ismerem fel szerintem valahol bronx .. de nem biztos ... subway-el nem jarok kb 10 eve ... utoljara tobb mint egy eve mentem manhattanbol LIC-be meg vissza (Long Island City)

gabors 2017.07.22. 21:18:12

@NomádMatyi: "@gabors: azért Kazahsztán szerencsére közel nem észak korea" egyelore de azert eleg jol menetelnek kim-ir-szen iranyaba ... de ilyen helyekre jo menni turistanak :-((((

33621 2017.07.22. 21:20:11

Mi ez a gyászos fekete háttér a kezdőlapon? Csak nem meghalt valaki?

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2017.07.22. 21:21:03

@gabors: kicsit most növekvő személyi kultusz van, most hogy Nazarbajev lassan már a halál kapujában ... de ÉKorea teljesen más tészta és mindig is más tészta lesz

itt nekik kell a szovjet típusú erőskezű vezetés, addig van nyugalom (és ezt attól függetlenül mondom, hogy én is demokrácia párti vagyok)

Latcho Rom 2017.07.22. 21:24:53

@33621: jobb mint a reklámhalmazok..

Határátkelő 2017.07.22. 22:42:03

@33621: Központi cucc, semmi közöm hozzá...

nyuszigonosz 2017.07.22. 22:42:38

@gabors: Szerintem a poszt író esetében nem arról van szó, hogy turistáskodni ment oda abban az értelemben, hogy lógott volna a hotel pool -nál. ( mit ahogy sok százerzer ember így turistáskodik, hogy elmegy valahová, és az eg´sezböl csak a hotelmedencét és a bárt ismeri)
Ö kimondottan az EXPO-t ment el megnézni, ami ezévben ott van.
A másik dolog meg az: a valaha volt Szovjetúnióba lehetett ugyan utazni, de csakis szervezett társasutazások keretében és azthiszem Kazahsztán nem is volt választható út. És hát már a Szovjetúnió sincs már és Kazahsztán lényegében a régió egyik leggazdagabb országává vált.
Akármerre is "menetelnek" arrafelé, szerintem ha valakit érdekel az aktuálpolitika és a világ mint olyan, mellette lehetösége van ilyen országokat is megnézni - mert nézni bizony van ott mit -
kár lenne egy ilyen lehetöséget valami érdekeset, mást látni, kihagyni. Mert ugyan ki tudja meddig lehet még oda menni valamit megnézni.
És mindenból tanul az ember, egy ilyen út is nemcsak érdekes, hanem tanulságos is.

gabors 2017.07.22. 22:48:27

@soros zsoldos: "@gabors: impromptu NYC :) "

ezt en is megtudom erositeni a kepek alapan hogy NYC subway .. de a kerdes az volt melyik allomason van ez ... ezt viszont nem tudom nem tunik ismerosnek de van nem tudom 500 ??

gabors 2017.07.22. 22:50:27

@NomádMatyi: "
itt nekik kell a szovjet típusú erőskezű vezetés," fasza !!! koszi NEKIK-et persze senki (te sem) kerdezted gondolom ...

ezt mondjak Mo-ra is hogy ott kell egy eroskezu langlelku karpatok geniuszia ... (phu !!!)

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2017.07.22. 22:50:59

@nyuszigonosz: köszi a kifejtést! és ez így volt, nem medencézni mentem :D

meg nosztalgiázni is, ha talán emlékeztek, én dolgoztam kint majdnem egy évet

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2017.07.22. 22:52:56

@gabors: ezt ők maguk mondják, hogy ha Nazarbajev meghal, ott polgárháború lesz és szétesik az ország

amúgy látod, hogy sajnos Mo-ra is kell ... ezt akarják a népek errefelé, sokunkat ez elszomorít, de a legtöbbjüket nem ... erre csak "lábbal" lehet szavazni, más megoldás nincs

gabors 2017.07.22. 22:54:08

@nyuszigonosz: "A másik dolog meg az: a valaha volt Szovjetúnióba lehetett ugyan utazni, " voltam 4x a SZu-ban valo igaz nem "magan" uton !! az egyik majdnem 2 honap volt 4 kulonbozo varosban ebben volt Riga/Tallin/Leningrad/Moszkva ... ugyhogy kb tudom mi volt a 80-as evek kozepen ... ott ..

elotte is es par evvel uttanna is de azok valoban par naposak voltak csak ... lemberg meg hasonlok (ja az most ukrajna)

gabors 2017.07.22. 22:55:37

@NomádMatyi: " Mo-ra is kell ." na ezet nem megyunk sokan innen "haza" talan SOHA !!!

gabors 2017.07.22. 23:00:17

@NomádMatyi: ezzel erosen vitatkoznek mert pont ezert ezek az orszagok SOHA nem fognak kilepni a "fejlodo" csoportbol. Uvgy is szoktak mondani hogy banan koztarsasagok amit a fonok es a csaladja (meg egy ket barat) uzemeltet ... aztan jon egy kis "prblemas idoszak" es egy masik fonoknek hajbokol mindenki ... sajnalom hogy ez mar be van betonozva .. sokaig biztam hogy nem igy lesz ...

gabors 2017.07.22. 23:03:22

ja ez a fekete hatter a borzalmas hirdetesekkel barmira szar ... (a hirdetesekt meg ki tudtam szedni de a hatteret nem igazan lehet valtoztatni ..)

nyuszigonosz 2017.07.22. 23:05:18

@gabors: Én is jártam kétszer a valaha volt Szovjetúnióban, mindkétszer szervezett utazás, olyannyira, hogy minden perc megszervezve.
Sok várost láttam, örülök is, hogy annyi mindent meg tudtam nézni, és csak az egyik utazáskor sikerült "fellázadva" a 30+ fokos melegben az aznapi további gyár és istentudja mi megtekintése helyett a Volgában fürödni Volgogradban.
Az elözö nap ott már megvolt a Mamayev megtekintése, amit jó, hogy láttam.
Szerettem volna ezeket a nekem exotikus országokat is megnézni, lehetetlen volt olyan utazást találni, ami Kazahsztán Turkmenisztán Tadszikisztan lett volna. Úgyszintén Vlagyivosztokot volt lehetetlen még szervezett csoportos utazás keretében megnézni, vagy Murmanszkot, ami szintén érdekelt volna.
Jó, mostmár biztosan el lehet menni oda is, de most már inkább nem szeretnék arrafelé mászkálni. Ez viszont nem zárja ki, hogy szivesen elolvasom, ha más elmegy ilyen helyekre és ír róla.

Latcho Rom 2017.07.22. 23:06:09

@gabors: mintha 11th street sign-t láttam volna a videon? Van olyan stop?

gabors 2017.07.22. 23:12:56

@nyuszigonosz: "mindkétszer szervezett utazás, olyannyira, hogy minden perc megszervezve."

en egyetemmel voltam nem volt minden perc beosztva de azt tudtuk hogy figyelnek de igy is eleg szabadon jottunk mentunk

nyuszigonosz 2017.07.22. 23:14:57

@gabors: Na, akkor neked volt kötetlenebb az ottlét.

gabors 2017.07.22. 23:17:36

@soros zsoldos: "@gabors: mintha 11th street sign-t láttam volna a videon? Van olyan stop? "

ilyen szamozott utcak vannak minden keruletben .. ha esetleg egy beerkezo szerelvegy lenne akkor azon lenne egy szam vagy betu ABBOL lehetne tudni melyik vonal (van 10 lehet 15 ??) annelkul nehez erre mit mondani hacsak valaki nem jar erre gyakran es a falakrol felismeri ... en sajnos nem ... mert eleg reg jartam mar subway-el akkor is csak egy vonalon.

Latcho Rom 2017.07.22. 23:40:17

@gabors: nwayz lecsó úr, büszke lehetsz rám, úgy kiszárítottam a gyesznóhúst a barbin...mint a tapló olyan lett, majdnem elvertek a népek...:)

Latcho Rom 2017.07.22. 23:41:51

@gabors: nekem teljesen kimaradt a szu, sajnos, s azt hiszem ez már marad is így, hiszen annyi hely van a bakkancslistámon...

Latcho Rom 2017.07.22. 23:47:21

Csak most tették ezt fel a facebookra, veletek nézem meg kukkolók, 94-es doku a gazdatestemről :)

b1.blog.hu/2017/07/20/na_de_ki_az_a_soros_gyorgy_lehul_a_lepel

gabors 2017.07.23. 00:00:44

@soros zsoldos: "nekem teljesen kimaradt a szu,"

sokat nem vesztettel amit en levontam az az volt hogy kadarizmus szar de mennyire szarabbbbbb is lehetne (lehetett volna) most Orban ujra epiti az apja/anyja vilagat (hogy a redva usse agyon)

gabors 2017.07.23. 00:03:19

@soros zsoldos: "94-es doku a gazdatestemről :)" what a hell this supposed to mean ???

Latcho Rom 2017.07.23. 00:07:49

@gabors: :)

a gazdatest kifejezést goebbelstől csente el Orbán.

Március 15-én használta először? A karvalytőkét, sorost, zsidókat terelte össze a nép tudatába.

Innen jött amit írtam, s a többit majd a kukkos Lolka elmagyarázza neked(kámpics)

Latcho Rom 2017.07.23. 00:08:44

@gabors: ermitázst, moszkvát azért megnézném...

Latcho Rom 2017.07.23. 01:36:42

@gabors: elég szűkös volt az anyja/apja világa, inkább úgy mondanám hogy azt adja a népnek amit az kér, s úgy adja ahogy azt a népe szereti.(redva is, lolka)

gabors 2017.07.23. 01:41:04

@Swing Gitan: en 90-ben hagytam ott az orszagot bar akkor meg nem tudtam hogy elhagyom ... ezert ez nincs meg .. .gobbelst sem olvasom naponkent ... szoval .. .OK elhiszem ... megint a hazmesterek orszagarol van szo

Latcho Rom 2017.07.23. 01:48:41

@gabors: valahogy úgy, sok házmester, sok vamzer..

Tegnap írt az a Dorombhy? Elég durva dolgokról, jó lenne tudni hogy igaziak-e a történetei, vagy egy lelkes balos propagandista ő.
Igaz, ide nemigen kell propaganda.

Back to the movie.

somlobodog 2017.07.23. 07:41:47

@Swing Gitan: a megállóhely a times Square az tuti. Sztem ez azon belul ahol a shuttle megáll a gc felol de erre azért nem esküszöm meg.

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2017.07.23. 08:45:16

@gabors: megértem, és teljesen egyetértek

ebben van igazság, hogy örökre ilyen banánköztársaság marad, de ez a vezetőn is múlik

Nazarbajev elég progresszív, a 90-es évekhez képest Kazahsztán hatalmasat ugrott előre és ezt az ottani emberek is látják, azért nem bánják a kis személyi kultuszt és korlátozott demokráciát

Ez így jobb nekik, mintha majd a több mint 150 nemzetiség egymásnak esik, Kína és Oroszország esetleg lecsippentene nagy területeket

Kirgizisztánban pl demokrácia van, a többi isztánhoz képest ... aztán 5-10 évente van egy forradalom és minden kezdődik előlről ... az sem feltétlenül jobb

minden országban más rendszer, más vezető működik jól ... náluk ez a demokrácia még nem egészen (idővel majd lehet hogy fog)

Mo. sokkal jobb helyzetből és az EU-n belül romlik vissza, tehát teljesen más helyzetben vagyunk, és rosszabban mint ők amúgy

Muscari 2017.07.23. 10:44:12

@gabors: Leningrad és Moszkva mindig is kivételezett helyzetben volt, ha sokat jártál ott, akkor biztos tudod, hogy mik azok a hős városok. Riga és Tallinn meg a Baltikum, az azért más. Az orosz vidék, az igazi, na az durva volt még a nyolcvanas évek években is, főleg az isztánok. Nem egy kifejezetten túristacélpont.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása