oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2017. január 14. 06:42,  Expat, bevándorló vagy gazdasági menekült? 254 komment

2017. január 14. 06:42 Határátkelő

Expat, bevándorló vagy gazdasági menekült?

Expat. Bevándorló. Gazdasági menekült. Ami közös bennük, hogy mindannyian a szülőhazájukon kívül keresik (ideig-óráig legalábbis) a boldogulást. De vajon azok a magyarok, akik külföldre mennek dolgozni, melyik csoportba tartoznak? Egyáltalán, lehet-e általánosítani, vagy minden történet más és más? Ezek a kérdések merültek fel bennem pár hete, és minél többet olvastam utána, a téma annál érdekesebb lett. Úgyhogy megpróbálom összefoglalni, milyen olvasatok vannak, utána pedig kíváncsi vagyok a ti véleményetekre.

borond_macival_foto_pixabay_com_alexas_fotos_1.jpg

Nem túl eredeti ötlet, de induljunk ki a Wikipédiából, ami azt mondja, hogy „az expat az a személy, aki ideiglenesen vagy állandó jelleggel másik országban telepedik le, mint ahol nevelkedett. A szó a latin ex- (ki valamiből) és patria (haza) szavak összetételéből jött létre”. 

Definíció szerint tehát mindenki, aki másik országban telepedik le, vagy dolgozik, mint ahol született, expat, függetlenül a bőrszínétől vagy a származási helyétől. 

Bárcsak ilyen egyszerű lenne! 

A valóságban azonban ez a meghatározás jórészt a külföldön munkát vállaló nyugatiakra vonatkozik, és a nagy kérdés most már az, hogy mi, magyarok, beletartozunk-e ebbe a körbe vagy sem, és ha nem, akkor hol a határ. 

Kicsit megpróbáltam körülnézni a nemzetközi lapokban, hogy melyikben hogyan határozzák meg a különbségeket, és meg kell mondanom, elég érdekes dolgokra bukkantam. 

Aki nyugati országból érkezik, az expat? 

A világ egyik vezető pénzügyi-gazdasági lapjának, a The Wall Street Journalnek van (illetve csak volt) egy kifejezetten a határátkeléssel, expatokkal foglalkozó blogja, ami az egyik posztban foglalkozott ezzel a kérdéssel is. 

Nem mennék bele a részletekbe, csak a főbb következtetések közül idéznék: „Az, hogy valaki expat, migráns vagy menekült, a társadalmi osztálytól, a származási országtól és a gazdasági státusztól függ. 

Furcsa, hogy például Hongkongban egyeseket expatnak neveznek, másokat viszont nem. Bárki, aki nyugati országból jött, az expat. A Fülöp-szigetekről érkezett otthoni kisegítők annak ellenére csak vendégként vannak kezelve, hogy sokan évtizedek óta itt élnek. A mandarin nyelvet beszélő, Kínából érkezettekre nagyon ritkán mondják azt, hogy expatok.” 

Nagyjából ugyanez a helyzet Afrika és Európa esetében is. Például a magasan képzett, Afrikából érkezett szakembereket a legritkább esetben hívják expatnak, ők migránsok és kész. 

„Mind a magán-, mind az állami szektorban dolgoztam és dolgozom nagy multinacionális vállalatoknak és szervezeteknek. Ha fekete vagy színes bőrű vagy, akkor nem leszel expat. Ha politikailag nagyon korrektek akarnak lenni, akkor magasan képzett bevándorló leszek maximum” – olvasható a cikkben. 

Technikai kérdés lenne? 

Legalább ilyen érdekes egy kanadai esete, aki több mint 15 évig élt az Egyesült Államokban, ahová a családja egyszerűen gazdasági okokból költözött. Méghozzá állandó jelleggel. Egészen addig, amíg meg nem kapták az amerikai állampolgárságot, addig bevándorlók voltak. 

Aztán később, már felnőttként az Egyesült Államokból Ausztriába költözött, most is ott él, immár mint expat. Elég sokat utazik, így még mindig az Egyesült Államokban és Kanadában adózik. 

Ugyanaz az ember tehát ezek szerint lehet egyszer bevándorló, egyszer pedig expat, és ez a szerző szerint nem faji, vagy társadalmi kérdés, hanem egyszerűen vízumügy, és mint ilyen, a kormányokon múlik. 

Magyarán szerinte nem valamiféle idejétmúlt felsőbbrendűségi ideológia következménye, hogy valaki expat, míg mások bevándorlók, sokkal inkább a kormányokon múlik. 

Vagy érzelmi? 

Aztán akad olyan is, aki szerint az expat és a bevándorló között az a legfőbb különbség, hogy utóbbi sokkal erősebben kötődik érzelmileg az adott célországhoz, mert hosszú távra tervez és fontos neki a beilleszkedés, míg az expatok tudják, hogy bármikor leléphetnek, vagy visszarendelhetik őket. 

Így aztán a bevándorlók sokkal inkább próbálnak gyökeret ereszteni, kapcsolatokat építeni, elsajátítani a helyiek életmódját, barátkozni, stb. Ez nem azt jelenti, hogy az expatok ne törekednének mindezekre, de valahol, tudat alatt ott motoszkálhat bennük, hogy életük egy átmeneti szakaszáról van szó, és ha nem működik a dolog, akkor egyszerűen elmennek. A bevándorlók esetében nincs meg ez a luxus. 

Az expat és az Ausländer 

Lépjünk tovább Németországba, ahol Berlin egyik kerülete, Neukölln hagyományosan a bevándorlók által sűrűn lakott rész volt. Amikor a német The Local lap egyik szerzőjét megkérdezték, hogy akkor most ott expatok élnek-e, Jacinta Nandi azt felelte, hogyne. 

Ami azért érdekes, mert míg pár éve jórészt törökök, arabok, vagy a volt Jugoszlávia valamelyik tagállamából érkezettek (meg alkoholista és junkie németek) laktak ott, addig mára tele van amerikaival, spanyollal, és szabadúszó értelmiségi némettel „Ez az eldzsentrisedés, amikor az Ausländerből expat lesz”. 

Na de mi a különbség akkor az Ausländer és az expat között? A németben elsősorban az olyan képzett munkavállalókra használják, akik egy nemzetközi cégnek dolgozva költöznek külföldre, meghatározott időre, a szerző szerint az angolban a bevándorlók „magasabb osztályára” használják. 

Az expatot körüllengi a jólét luxusa, vagy a dekadencia (expat volt-e Hemingway vagy Fitzgerald Párizsban?), de mindenképpen olyasvalakiről beszélünk, aki a saját döntése nyomán él külföldön. 

A bevándorlók, vagy migránsok ezzel szemben azért költöznek egy másik országba, hogy ott gyárakban dolgoznak, és/vagy kihasználják a jóléti rendszer vívmányait. 

Lehet ám ezt még bonyolítani, ugyanis Jacinta Nandi szerint az elmúlt években a németek az összes, az országukban élő, de angolul beszélő külföldire elkezdték az expat kifejezést használni, miközben az Ausländerhez egyfajta negatív konnotáció társul. Ugyan külföldit jelent, de nagyon gyakran azokra használják (pontatlanul egyébként), akinek a szülei nem németek, de Németországban él. 

Pénzkérdés lenne? 

OK, sokkal nem vagyunk beljebb, de azért talán kezdjük érteni a dolgot. Ugyanakkor mi a helyzet azokkal a nyugat-európaiakkal, akik szintén kényszerből hagyják el a hazájukat, hogy külföldön keressenek munkát. 

Különösen Dél-Európában vannak sokan így (spanyolok, olaszok), egyikük, az ír David Toms arról írt, miért is volt kénytelen elhagyni a hazáját és Norvégiába költözni. 

Szerinte van egyfajta kettős mérce, ennek köszönhetően őt gyakran nevezik leegyszerűsítve expatnak, holott ő nem tartja magát annak, mert szerinte expat az, aki egy multinak dolgozva költözik külföldre bármennyi időre, amiért olyan fizetést kap, amivel fenn tudja tartani az otthon megszokott életszínvonalat. 

„Én gazdasági menekült vagyok. Egy olyan ír fiatal, akit a válság lenyelt, megrágott, majd kiköpött. Azért hagytam el Írországot, mert úgy éreztem, nem nagyon van más lehetőségem. Négy évet tanultam azért, hogy legyen egy történelem PhD-m, majd óraadóként dolgoztam, konferenciákra jártam, cikkeim jelentek meg, írtam egy könyvet, állásinterjúkra jártam, pénzeket pályáztam meg, próbáltam a felnőtt oktatásba bekerülni tanárként. Keményen próbálkoztam” – írja David Toms. 

Próbált állást találni Írországban, Nagy-Britanniában, Dániában, de sehol sem járt sikerrel, így amikor úgy látta, nincs más lehetősége, nekivágott. Norvégia előtt 15 hónapig Prágában élt. 

A cseh fővárosban szerinte nem szerették a bevándorlókat. „A szemükben én nem voltam migráns. Expat voltam. Még egy olyan városban is, amely sokkal inkább Közép-, mint Kelet-Európaként határozza meg magát, én egy nyugati voltam, egy angol anyanyelvű. A bevándorlók jó fajtájához tartoztam. Olyan bevándorló voltam, amilyet akartak. Fehér. Nyugati. Férfi. Én így tapasztaltam meg az bevándorló és az expat közötti különbséget” – írja. 

„El akartam magyarázni nekik, hogy csak azért, mert angol az anyanyelvem, még nem vagyok sikeres. Hogy sokan nem vagyunk sikeresek. Meséltem a tanítványaimnak Írországról: a korrupcióról, a politikusokról. Izgatottak lettek, de alig akarták elhinni” – teszi hozzá David Toms. 

A közvélemény számít? 

Már csak azért sem, mert Írország a közvélekedésben egy progresszív, fejlett ország, a Kelta Tigris PR-gépezete teljes hatékonysággal működött, amikor a szerző Prágában élt. 

A cseh fővárosban a bevándorló, vagy migráns lényegében azt jelentette, hogy nem fehér bőrű. A sok külföldi pedig boldogan viselte az expat jelzőt, még akkor is, ha nem voltak azok, mert az lehetővé tette számukra, hogy egyfajta burokban éljenek. 

Még a befogadó Norvégiában is megkülönböztetik a bevándorlókat az expatoktól: „Szőkeként gyakran néznek norvégnak, noha mi sem állhatna tőlem távolabb. Nem tűnök ki az emberek közül, mert fehér a bőröm és szőke a hajam.” 

Noha messze nem olyan mértékben, mint a XIX. vagy a XX. században, azért még mindig létezik kivándorlás Írországból, csak éppen az emberek fejében az országról élő kép változott meg. 

Nem tudom, sikerült-e valamennyire beljebb jutnunk a dologban (majd a kommentekben…), de nekem úgy tűnik, leginkább a befogadó országtól függ, vajon expatnak, bevándorlónak vagy éppen gazdasági menekültnek tartanak minket. 

Esetleg attól, hogy ha az ember „lefelé”, azaz egy gazdaságilag rosszabb helyzetben lévő országba költözik, akkor expat lesz? Tehát egy magyar Németországban bevándorló, de mondjuk Thaiföldön expat? Vagy a bőrszíntől függ? A társadalmi státusztól? Mit gondoltok?

HÍRMONDÓ 

Mi lesz az Ausztriában dolgozó magyarokkal?

Szigorítanának az osztrákok, nem is kicsit, nagyon. Vajon mi lesz az ott dolgozó magyarokkal?

Tíz év múlva eltűnhet az euró 

A francia elnökségre pályázó volt gazdasági miniszter szerint ebben a formájában szinte kizárt, hogy fennmaradjon a közös pénz.

Melyik a világ leglátogatottabb városa?

Egy ilyen kérdésre kapásból sorolnánk, hogy London, New York, esetleg Párizs, és persze nem is tévednénk nagyot, hiszen ezek mind szerepelnek is a TOP10-ben – de nem az élen.

(Fotó: pixabay.com/Alexas_Fotos)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: bevándorlás expat vitaindító

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr5012123435

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2017.01.14. 06:59:52

Külföldön mindig idegen maradsz. Ha kimész, hazaárulóvá válsz. Mo.-ról csak a buta és tehetségtelen emberek lépnek le, de nem baj, hiszen így legalább tisztul az ország.... :-)

Golf2 2017.01.14. 07:53:33

A nêmeteknêl Auslander marad sokáig.

Imre apó 2017.01.14. 08:19:00

@Philosoraptor aka Impotens és Buzi Hülyegyík: Gondolom te mint "Hülyegyík" még odahaza laksz?!
Ilyen baromságot írni, hallod gyógyszert megkaptad ma????

Határátkelő 2017.01.14. 08:31:09

@Imre apó: Nyugi, nem gondolja komolyan, csak szerepet játszik. Elveszi a trollok kenyerét. :)

Imre apó 2017.01.14. 09:24:20

Szerintem ez egy érdekes fejtegetés, mert az. Nehéz a pontos meghatározás, vagy annyira hosszasan kellene írni, hogy az ember belefáradna.

Én pl Németországban élek, idestova huszonakár éve és hallottam sokszor az "Ausländert", de az "Expat" kifejezést nem. A Német amúgy is egy érdekes nép, de melyik nép nem az?

A mentalitás is más mindenhol, a gondolkozás, a szokások...és és és, ezzel mindenki tisztában van. Ha eltudjuk fogadni az újat, van sikerélményünk és tudunk alkalmazkodni, akkor szerintem nincs jelentősége annak, hogy mi a megnevezésünk, én teszek rá.

Maradjunk csak emberek :)

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2017.01.14. 09:34:21

A tapasztalatom szerint David Toms meghatározása fedi le legjobban az expat fogalmát: "expat az, aki egy multinak dolgozva költözik külföldre bármennyi időre"

Ehhez még adjuk hozzá, hogy magasan képzett, irodai munkát végez, fejlett országból származik és a helyi átlagnál jóval magasabb a fizetése, de otthon is jól keresett.

szalka240 2017.01.14. 09:35:11

Az én véleményem, ami az evek során kialakult, a következő.
Expat
A munkahelye által kiküldött személy. Az elhatározás kívülről érkezik, ezért a javadalmazás a jelenleginél jobb, de legalább megegyező. Az adott munkára nincs helyi munkaerő vagy a cégnek nem áll szándékában helyi munkaerőt alkalmazni. Nincs versenyhelyzetben a helyi munkaerővel, legfeljebb a cég többi dolgozójával. Mivel a fizetés általában a helyi bérszínvonal felett van, ezért csak átmeneti állapotról van szó.
Bevándorló
Lehet, hogy külső kényszerítő körülmény miatt (menekült), de saját elhatározásból érkezik. Ideális esetben ugyanolyan eséllyel, ugyanolyan feltételek mellett és ugyanolyan fizetésért dolgozhat, mint a helyiek. Nem ideális esetben a helyzete rosszabb.
Vendégmunkás
Saját elhatározásból átmeneti időre érkezik. Mivel nem célja a letelepedés és gyakran közvetítőn keresztül jut munkához, a jövedelme alacsonyabb a helyiekénél.
Migráns
Minden határátlépő, bár manapság más értelemben használják.
Menekült
Kényszerhelyzet (háborús, gazdasági, politikai) miatt kivándorló személy.

Russel Coutts 2017.01.14. 09:49:36

Mi Németországban egy olyan környéken élünk, ahol a városban nem a német a legnagyobb rezidens nemzetiség. A kollégáim között van orosz, bolgár, indiai, mexikói is. Ezt a kérdést én is feltettem a német kollégáimnak, hogy akkor szerintük én mi vagyok? Szerintük (nevetve mondták - rajtam és a kérdésemen nevettek): 1. fehér vagyok 2. beszélek németül 3. keresztény kultúrkörből származom 4. Európában születtem = gyakorlatilag én olyan vagyok, mint egy német, aki valamelyik "egzotikus" tartományból érkezett, és spec. tájszólása (akcentusa) van. Számukra nincs különbség. (Persze a hierarchia elég erős: 1. észak-németek 2. többi németek, németül jól beszélő dánok, belgák, hollandok, svájciak (és az olyanok, mint én) 3. egyéb nyugat európaiak és skandinávok köztük a csehek, magyarok, osztrákok 4. amerikaiak, kanadaiak, ausztrálok, angol anyanyelvű, keresztény kultúrájú országból érkezők 5. olaszok, görögök és egyéb dél európaiak, mexikóiak, brazilok 6. oroszok, lengyelek, egyéb szláv népek (a szlávokkal szemben erősebb a tartózkodás felénk), távol keletiek 7. törökök, szerbek, bolgárok, stb... (egyéb balkáni népek, kivéve a görögök) 8. tunéziaiak és egyéb németül beszélő arabok, indiaiak 9. feketék, afrikaiak 10. zárt közösségű muszlimok és egyéb zárt világban élő idegen népcsoportok

DieNanny CH 2017.01.14. 10:07:42

Szerintem nem nagyon lehet találó kifejezést alkalmazni.
Én még azt sem tudom, én magam mi vagyok.
2000-ben jó állásom, jó fizetésem (mármint az akkori életszínvonalnak megfeleő) és jó minőségű otthonom volt.
Csupán nyelvtanulás és kalandvágy miatt jöttem külföldre.
Itt dolgozom, adót fizetek, segélyt sosem vettem igénybe.
Azóta 2 részletben összesen 9 hónapot éltem Mo-on.
Na, akkor most mi vagyok?

DieNanny CH 2017.01.14. 10:17:05

@Imre apó:

:-D

(Meg, hogy Raptort kiegészítsem, asztal alatti kutya is.)

fhdgy 2017.01.14. 10:41:08

Szerintem arra a személyre minden további nélkül mondhatjuk, hogy expat, aki egy magasabb preztizsű országból érkezik egy alacsonyabba és a "benszülöttek" kimondva vagy kimondatlanul, de irigylik.

SzZoole 2017.01.14. 10:45:31

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: te csak egy gazdasagi kivandorlo vagy,Azert adtad fel a magyarsagod,hogy az otthoni hiteleid ki tud fizetni.
Eloszor osztriabol rohogtel a magyarokon,most meg Svajcbol rohogsz az osztrak es a magyar fizetesekrn,kozben meg egy irodabol atalakitott,ablaktalna roka/patkany lyukban laksz,aminek egy konyhaja sincs.
Tudom en,hiszen megmondtak.....:)))
Vicc volt.

SzZoole 2017.01.14. 10:52:17

Amugy meg mindenki VENDEGMUNKAS,aki nem ejszak kaoinaban lakszik a zerdoben es nem xerelmen nyet alompogasaga van.....
Ext is montak,as. red(neck)onilyjon...
Ez is vicc volt.

Imre apó 2017.01.14. 10:54:52

A hangsúly szerintem a tartósságon és a viszonylagos önkéntességen van. A menekültek nem expat-ok.

Külföldön dolgozni sok szempontból jó dolog, de mindennek megvan az ára, valamit valamiért.

Imre apó 2017.01.14. 10:57:46

@Zoole[uk]: Szerintem is vendégmunkás, vagy politikai menekült. A légiósokat vajon hova lehetne besorolni?

tanato 2017.01.14. 11:03:03

@fhdgy: Pár éve már volt poszt erről a témáról itt.AKKOR még voltak páran az ÖBöl államokból meg Szingapúrból stb. kommentelők posztírók itt.Én rákérdeztem tőlük pont erre a kérdésre.Egyikük írta hogy pl. egy nyugati államból oda érkező és jó pár évet ott töltő pl. olajmérnök vagy orvos vagy vállalati menedzser és a családja azokat hívják expatoknak,de az olajmérnök keze alatt dolgozó indiai olajmunkások meg a mérnök feleségének segítő fülöp szigeteki bejárónő vagy bentlakós cselédlány,bébiszitter stb azokra meg migrant worker titulust használnak .
A mi viszonylatunkban szerintem meg a heti vagy napi ingázásban Ausztriában,Németországban dolgozó kelet európaiak vendégmunkások, a családostul kikötözők pl.Angliába meg bevándorlók.

macamuca [IHUN] 2017.01.14. 11:15:01

1: 10 országban 12-féleképpen nevezik a más országból érkezettet
2: a konkrét hely/közösség (ahol éli a mindennapokat az érkezett) is nevezi, de főleg kezeli valahogyan
3: Az érkezett személy is nevezi ÉS kezeli önmagát (helyzete, lehetőségei, céljai, eredményei, stb)

Az első kettő nyilván hatással/befolyással van a 3.-ra, de a legmeghatározóbb a 3. Ugyanott élve két ember háromféleképpen tekint önmagára, helyzetére, lehetőségeire, stb. Miért? Eltérő személyiség, eltérő felfogás, értékrend, reakciók, célok, stb.
A kérdés az, hogy a kívülről (adott ország hivatalos és/vagy nemhivatalos meghatározása, a konkrét személyes környezetből érkező hatások, stb) érkező hatások az elsődlegesek az egyén számára, vagy a saját önképe?
Ki vagyok én?, mi vagyok én?
Elsősorban mások mondják meg (és ez fogja meghatározni a viselkedésemet), vagy én mondom meg, én helyezem el magamat valahova a világban/környezetemben?
No és ha én, és különbség van a saját és a külső meghatározás között, akkor ezt a különbséget hogyan kezelem, hogyan reagálok rá?

macamuca [IHUN] 2017.01.14. 11:18:49

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]:
Kinek a véleménye érdekel? (melyik személy, melyik hivatal, kormány, stb)
Érdekel? Tényleg?
És szerinted ki/mi vagy?
Melyik számít? Úgy igazán, valójában, melyik az elsődleges?

Kb ennyi a lényeg.
Szerintem.

Imre apó 2017.01.14. 11:27:25

@macamuca [IHUN]: Jó vélemény, ezen gondolkoztam :)

Csodabogár 2017.01.14. 11:39:52

Az én értelmezésemben az expat az olyan, aki valamilyen nagy multinál dogozik, és a vállalaton belül helyezik időnként más más országba. Vagy pl. egyetemi tanár és meghívják x évre valahova. Viszont van egy fix otthona a szülőhazájában, ahová vissza szándékszik térni valamikor.
A vendégmunkás az szintén nem szándékszik örökre külföldön maradni, csak a jobb munkalehetőségért hagyta el a hazáját. Svájc pl. tele volt ilyen olasz és spanyol munkásokkal. Ezek otthon építettek házat, haza jártak szabadságra, sok a gyerekét is otthon taníttatta. Egy se akart ott maradni örökre.
A többi részben bevándorló részben menekült.
Aztán, hogy ki hova sorolja magát, az már más kérdés.

DieNanny CH 2017.01.14. 12:44:23

@Zoole[uk]:

De izééé... 2000-ben mentem ki, és 2007-ben vettem fel kölcsönt. Vagy előre tudtam? Mert akkor stimmt!

:-)))

Sanz 2017.01.14. 12:49:15

Expat: Legtöbbször multin belül átmozgatott, magasan kvalifikált munkaerő. Letelepedés esélye a fogadó országban: minimális

Gazdasági migráns: alacsony vagy magasan kvalifikált, saját elhatározásból költöző, főleg a munka miatt ideiglenesen máshol tartózkodó ember. Letelepedés esélye: közepes

Menekült: aki az ENSZ meghatározása szerint háború és egyéb veszély elől menekül: Letelepedés esélye: közepes

Bevándorló: összefoglaló fogalom bárkire, aki ideiglenes/hosszabb távon egy másik országban tartózkodik bármilyen (legtöbbször munkavállalási) céllal.

Egyébként pedig szerintem öndefiníció, hogy ki minek mondja magát, de tény az, hogy van minőségi különbség aközött, ha valaki 1-2 évre csak pénzt keresni megy egy másik országba vs. az, aki karriert épít külföldön vs. az, aki a házastársával költözik, stb.
De a fő definíció továbbra is a munka lesz (egy expat elég könnyen megkülönböztethető egy gazdasági migránstól).

DieNanny CH 2017.01.14. 12:49:26

@macamuca [IHUN]:

"Érdekel? Tényleg?"

Dehogy érdekel! Csak gondoltam, kommentelek valamit...

:-)))

nyuszigonosz 2017.01.14. 12:50:34

@Imre apó: Hát te em élsz huszonvalahány éve Németországban. :-) Te huszonvalahány éve jöttél ide elöször és közbe meg a huszonvalahány év nagy részét nem itt élted le. Pár hónapos Amazon melókon voltál itt, meg ilyen hasonló dolgokon. Magad írtad a posztjaidban.

SzZoole 2017.01.14. 12:53:03

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Nanny,ezt ne tolem kerdezd,en csak annyit tudok errol,amit a "kozosbaratunk" megosztott velunk:)))

DieNanny CH 2017.01.14. 13:05:36

@Zoole[uk]:

Ja, tényleg, el is felejtettem, hogy ő jobban tudja...

:-)

P.Elliot 2017.01.14. 13:11:30

Az expat szerintem nem gazdasagi menekult, magasabb vagy ritkabb ,munkakorrel rendelkezik mint az egyszeru, kizarolag penz remenyeben, sokszor vissza se tero egyszerubb bevandorolt, otthon volt, van, haza, biztos elete, jobb, magasabb munkakort, fejlodest remel ettol amit kesobb sokszor otthon tud majd hasznalni.
Van persze koztuk aki megragad, nem megy tobbet vissza de addig az expat kategoriaba tartozik.
A vegdegmunkas az az aki annak is tartja magat, ezt kategoriat ismeri mindenki, dolgozik azert hogy legyen valamilye mire visszamegy, ha a csalad nem szivja le a penzet akkor idovel lesz hova hazaterni.
Ha igen, mondjuk van otthon feleseg, egy rakas gyerek, netan rokonok akik tole varjak a mannat es csak o dolgozik, sokszor amig el, az a balek kategoria.
Tenyleg, ez is egy kategoria, egesz sok ilyenrol hallottam, nehanyat ismertem is, meg magyarokat is, sot, most is ismerek kettot is...

SzZoole 2017.01.14. 13:12:33

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Na latod,ertjuk mi egymas felszavakbol is:)))

Voltal mar odaát ,az ejszaka rendesen ki lett fujva az orra

P.Elliot 2017.01.14. 13:15:02

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]:

"Én még azt sem tudom, én magam mi vagyok.
2000-ben jó állásom, jó fizetésem (mármint az akkori életszínvonalnak megfeleő) és jó minőségű otthonom volt.
Csupán nyelvtanulás és kalandvágy miatt jöttem külföldre.
Itt dolgozom, adót fizetek, segélyt sosem vettem igénybe.
Azóta 2 részletben összesen 9 hónapot éltem Mo-on.
Na, akkor most mi vagyok?"

Hogy mi vagy? Okos. Okos no vagy!

Imre apó 2017.01.14. 13:23:54

@nyuszigonosz: Akkor figyi: 1975- ben mentem ki először 1982-ig, majd 87-ben ki, aztán 1998-ban vissza, majd 2012 ki haza, ki haza és már 1 éve ki is költöztem, csak ennyire részletesen nem tudtad :) Persze voltam odahaza is bőven, túl sokat is :( Amikor az Amazonnál voltam akkor pont az otthoni szar helyzet miatt, de csak 3 hónapot.

Így jobb? :)))))

Imre apó 2017.01.14. 13:29:50

@nyuszigonosz: Remélem megnyugodtál? :)))))

nyuszigonosz 2017.01.14. 13:56:00

@Imre apó: Én? Nos, elötte sem voltam nyugtalan.

Csak olyan apróságok: tán a napokban írtad egy kommentben, hogy majd újra Németországba tervezel költözni, aztán most meg azt, hogy már egy éve kiköltöztél. Meg hasonlók. Szóval az ördög a részletekben lakozik. :-)

Viszont nekem mindegy.

Imre apó 2017.01.14. 14:08:20

@nyuszigonosz: Így van, már egy éve kint vagyok és most jön a család, eddig tartott az új fölépítése a további jövőnknek. Egy év egyedül elég volt, de megérte.

2017.01.14. 14:09:31

Mar megint egy ilyen definicios rugozas, mint a kopkodes vs kiritika, ez tenyleg magyar mania :D Kesz vagyok tole, mi lesz a kovetkezo, hogy Kelet-Europainak szamitunk-e, vagy mi igenis ragaszkodjunk hozza, hogy marpedig az Kozep!!!, vagy mi? :D Istenem...

Főgebra 2017.01.14. 14:24:20

@mojyo:
Magyarország, Közép-Kelet-Európában van! Uff!

2017.01.14. 14:29:34

@Főgebra: De annak a deli-kozepes reszen, a Balkantol eszak-nyugatra, tehat Kozep-Kelet-Del-Kozep-Eszak-Nyugat-Balkan-Europa.

Igy pontos, esetleg a GPS koordinatakat hozzatenni meg, es mindenkinek kikerni, es mindig kijavitani, aki ezt nem tudja.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2017.01.14. 14:49:00

amugy szerintem az
expat az a vendegmunkas elokelo megfeleloje
a vendegmunkas az, aki oda megy dolgozni ahol penzt kereshet, nem erdekli feltetlen,, hogy londol, munchen vagy dania, ahova sikerul, hol van haver, hol van esely melora szallasra stb.
a bevandorlo, aki en is voltam celtudatosan megy egy orszagba, ahol le akar tlelepdni, nem elsosorban a penz vezerli

a menekultekrol es egyebb bevandorlokrol nem beszelek, mert politkai sikra menne a topic
hat kb igy

LyukasBogrács 2017.01.14. 14:49:08

Neveztek engem már mindenféle jöttmentnek, de soha nem érdekelt.

Foreigner, inexpensive laborer, vendégmunkás, asshole, hey you, farang...

Szerintem sokkal egyszerűbb és udvariasabb mindenkit a nevén szólítani.

Csodabogár 2017.01.14. 14:49:43

@Sanz: Nagyon igaz amit írsz.

gabors 2017.01.14. 14:49:44

"Egészen addig, amíg meg nem kapták az amerikai állampolgárságot, addig bevándorlók voltak. "

Nem szoktam a posztolot kritizalni de a fenti allitas baromsag AZUTAN is bevandorlok. ja es nincsenek egyedul kb 45 millio usa allampolgar van aki nem az usa-ban szuletett ...

Hiszen kulonbseget tesznek HIVATALOSAN IS natural born citizen (csak ez lehet elnok) es naturalized citizen (bevandorlo) ... illetve egy kissebb csoport aki kulfoldon szuletett de az egyik szulo amerikai allampolgar volt eppen (ez sem lehet elnok ezen lovagolt TRUMP 6 evig !!!)

Csodabogár 2017.01.14. 14:52:30

@Sanz: Nagyon igaz amit írsz.

gabors 2017.01.14. 14:53:28

@Imre apó: 1. Uj vagy ? kicsit nezz korul varjal egy ket napot mielott igy belemesz valakibe ..

2 . kommunikacios oran kimardt hogy a smile a mondat vegen esetleg ironia iranyaba is mutathat neha ?? (erdemes elolvasni a mondatot megegyszer ...

3. ???? ez is jo

Shaktee 2017.01.14. 14:53:32

Kategóriák, lelkek, elhatározások változnak, tudjuk a múlt századi kelet-európai kivándorlók statisztikáiból hogy gyakran háromszor rugaszkodtak neki amerikának amíg végleg kicsomagolták a batyuikat.

Nem tudni még hogy a jelenkori angliai vendégmunkások maradnak-e, hazatérnek..hiszen annyi mindentől függ a jövő.

2017.01.14. 14:55:54

Szerintem az "expat"-ból egy egész nagy rész kifelejtődik.

Van egy csomó nyugati világbeli nyugdíjas, aki jobb helyre költözik levezetni. Nem küldi őket senki, de több pénzük van a helyieknél, nem versenyeznek a helyi munkaerővel, beilleszkedni sem nagyon szoktak. Azt nem tudom, meghalni végül hazamennek-e, és azt sem, hogy ha maradnak, az adott helyen meghalás letelepedésnek számít-e. Oké, ez morbid volt, bocs.

Mi nem sok ilyet látunk a saját életünkben, mert igazán semmi értelme németo-ból norvégiába menni nyuggerkedni, viszont dk-ázsiában pl. baromi sok van belőlük. Most olvastam, hogy a Thaiföldön élő nyugatiak átlagéletkora majdnem 50 év. Felkiáltójel, mindjárt kettő. !!

Angol anyanyelvűek, akik tanítani mennek máshova pár évre, vagy búvároktatni meg hasonlók. Ezek is valamivel többet keresnek, ezek sem versenyeznek a helyi munkaerővel, jellemzően nem is maradnak sokáig és-a-többi. A felkapottabb/izgalmasabb helyeken ezekből is annyi van, mint a szemét.

Digitális nomádok. Valószínűleg több pénze van a helyieknél, nem versenyzik, nem marad stb-stb., és ez sem egy olyan kicsi réteg azért, és feltételezem, hogy a közeli jövőben dinamikusan nőni is fog az arányuk.

Ezeket a fentieket semmi értelme szerintem bevándorlónak hívni (talán még a nyuggereket), de vendégmunkásnak sincs (talán az angoltanárt).

Lehet, hogy azoknak van igaza, akik szerint ezt leginkább onnan kellene megfogni, hogy akit irigyelsz, az expat, akit nem, az meg migráncs. :)

gabors 2017.01.14. 14:56:36

@Imre apó: "de az "Expat" kifejezést nem." mert ez angolul van es nemetorszagban meg nemetul mondjak ugyanazt :-)

basszus usa-ban elek mar 25+ eve es meg soha nem hallottam hogy valkire azt mondjak hogy "Ausländer" (igaz nem jarok nemetul beszelok koze) :-))))) lehet ezert ?????

Shaktee 2017.01.14. 14:56:49

Expat észak amerikában egy főleg euróbába költözött magasan kvalifikált személy.

S visszafelé úgyszintén - a nyugat európai profik számítanak expatnak.

Csodabogár 2017.01.14. 14:57:57

Amig nem volt állampolgárságom, hanem egy szabályos menekült útlevelem, addig menekültnek számítottam. Megvolt az állampolgárság, akkor én jómagamat külföldön élő magyarnak tituláltam. Röhögtem volna magamon ha svédnek vagy svájcinak neveztem volna magam. Kinyitom a szám, ugyis hallják, hogy nem igaz. Férjemen nem hallotta senki, hogy nem valódi svájci, így fel se merült a kérdés soha.

Shaktee 2017.01.14. 15:01:31

@Csodabogár: Ti most mindketten expatok vagytok magyarországon, főleg lelkileg ;)

Csodabogár 2017.01.14. 15:02:54

@Nagy kámpics: Aki dolgozni megy, az vendégmunkás. A nyugdíjas meg tényleg inkább expat, föleg ha megtartja az eredeti lakhelyét, házat vagy lakást. Az expat nem akar véglegesen letelepedni az adott országban. Szerintem.

Herr Géza 2017.01.14. 15:22:07

@mojyo: Csatlakozom. Most jön megint a tegnapi csörte, hogy hogy hívják az ónos esőt a világ x pontján?
Nem tök mindegy,,hogy valaki expat, vendégmunkás, idényjellegűen beköltözött, kiküldött, ideiglenesen az országban állomásozó, vagy akármi más titulussal bír-e?

Speciel a német pont nem használja az expat kifejezést.

Más: az expat-tal kapcsolatban miért csak multi jöhet szóba? Ha az xy középvállalkozás nyit egy üzemet akárhol keleten, akkor az oda átmenetileg (akár csak a kinti személyzet betanítására) kiküldött anyaországi dolgozó/menedzser nem lesz expat? Dehogynem.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2017.01.14. 15:27:32

@gabors: es kb ebben ki is merul kulobseg
en beletorodtem, hogy nem lehetek amerikai elnok
igy jartam

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2017.01.14. 15:28:05

@gabors: es a nemetek mondjak
es sosem fogjak nemetnek tartani / meg merem jegyezni, meg az ott szuletteket sem feltetlenul
ezert erdekes a jelenlegi helyzet a willkommen kultur, mert ez a visszajar fordulhat
emlekszem a 70-es evekben nyaron a csucsforgalom cimu musorban a petofin mondtak,, az M7-esen nagy a forgalom a torok vendegmunkasok mennek haza szabadagra:)
a torokok java viszon temyleg integralodott
nagy kerdes mi less a mostani masfelmillioval?

amugy nekem kerdes az is hogy pl a londoni magyarok minek tartjak magukat?
le akarnak telepedni?
integralodni az EU-bol kilepett angliaba?
vagy bizonyos penzosszeg utan huzas haza?
komolyan nem tudom
nekem itt amerikaban is volt ismerosom, aki cask a penzert jot, az egyik hazat akart venni otthon, a masik megcsinaltatni a tetot, volt aki camiont akart 2 srac szoloteruleteket akart vasarolni es mikor meg volt a penz mentek is haza

Shaktee 2017.01.14. 15:34:05

@hagyma: Ők sem tudják gyakran, brexit van, trump van, putyin van, sokfüggvényes a világ.

Amit tudni vélünk, hogy Orbán sajnos lesz is, de ne legyen igazam

gabors 2017.01.14. 15:36:27

@hagyma: ne add fel !! Kongresszusi kepviselo vagy akar Kormanyzo is lehetsz mindkettore van pelda Swarceneger !! 2x-es Californiai kormanyzo es most eloszor van Espaillat(valoszinuleg rosszul irom) aki illegalis bevandorlobol Congressman lett .. ugy kezdte mint te :-)

Amugy van mas kulonbseg is pl toled megvonhatjak az allampolgarsagot a felesegedtol nem (mondjuk valami "komolyabbat" kell elkoveni mint egy ket sorrel vezetsz). De lehet lejjebb szallitjak a jovoben ezt a buntetes, hiszen King Trump mar a zaszloegetesert is megvonna az allampolgarsagot :-) (persze hacsak nem ez is egy a kampany hazugsagok kozul)

DieNanny CH 2017.01.14. 15:39:21

@Zoole[uk]:

Á, neki ez sem használ...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.01.14. 15:42:12

@szalka240: Teljesen jó meghatározás, kár is ezt tovább rágni.Innentől lehet offolni...
:-)))))))

DieNanny CH 2017.01.14. 15:42:29

@hagyma:

Hm. Szóval az expat a vendégmunkás előkelő megfelelője.
És azt ki érdemli ki?
Én miért vendégmunkás vagyok és nem expat?

:-)

SzZoole 2017.01.14. 15:44:10

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: valoban nem,5 percig sajnalta magat,aztan vissza a regi kerekvagasba:))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2017.01.14. 15:52:41

@gabors: nincsenek politkai ambicioim, ha lennek, hazamennek miniszterelnoknek, jo lennek
nagyon nagyon kulonleges esetben vonhatjak meg / nekem ugy remlik ezt szuletett amerikaival is megtehetik, de nem neztem utana/ kicsi az eselye, hogy mas orszag hadeseregeben harcoljak pl az USA ellen
ugyhogy nem erint a dolog
@rebel rebel: azert kerdezem, a poszt felvet ey temat es varoom a londoni magyarokat, hogy minek tartjak magukat es akkor meg ennel is okosabb leszek
en vendegmunkasoknak tartom oket, de hat cafoljanak meg
pl. igen London volt eletem vagya itt akarok maradni eletem vegeig csaladot alapitani, vagyam egy duplaszoba egy angol novel/ferfivel/ csalad, gyerekek, vagy, penzt keresni jottem es huzok haza
vagy hagyma engem ne kerdezz mi kozod hozza

Nanny minket kerdez, hogy ki O? hat ha mar O sem tudja....

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2017.01.14. 15:52:45

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: multinal dolgozo tobb nyelven beszelo informatikus vagy?
ha igen akkor expat vagy
addig vendegmunkas
nem bonyolult ez

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.01.14. 15:53:19

@Főgebra: @mojyo: szerintem politikailag csak kelet és nyugat van, itt mi kelet vagyunk; földrajzilag létezik közép is, ott meg közép.

adg 2017.01.14. 15:59:42

@hagyma: szerintem cask addig vagy expat, vendegmunkas, vagy akarmi, ameddig nem less sajat hazad, valami job kornyeken. Te vettel mar?

Shaktee 2017.01.14. 16:01:17

@adg: cask hámozod, szolgaföldben nem nyughacc :)

2017.01.14. 16:04:48

@Határátkelő: Ne rontsd már el... :-)

2017.01.14. 16:06:33

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: "Na, akkor most mi vagyok?"

Megvetett vendégmunkás, asztal alatti kutya. Csak azért viselnek el az elit svájciak, mert nem akarják elvégezni a munkádat.

nyuszigonosz 2017.01.14. 16:11:21

@Imre apó: Kösz, így érthetö. Sok sikert !

nyuszigonosz 2017.01.14. 16:18:15

@hagyma: Jobban tennéd, ha nem akarnád magyarázni mi van vagy nincs Németországban. Nem értesz hozzá.

P.Elliot 2017.01.14. 16:41:35

@hagyma: Elvesztiteni az allampolgarsagot aki itt szuletett azt hiszem talan hogy hazaarulas miatt lehet, szerzett allampolgarsagot meg ugy remlik hogy olvastam valahol hogy drug arulas miatt is lehet.
Van ismerosom aki majiuhanat termesztett valami foldjen vagy a kertjeben, nem is tudom. Kapott 4 evet ugy mint buntetlen eloeletu, regota allampolgar, azonnal beismerve a dolgokat.
Fia aki elegge friss allampolgar kapott 10 evet, leult egyet, utana azt mondtak neki hogy valaszthat, vagy hazamegy Magyarorszagra ugy hogy a labat ide nem teheti be tobbe es visszavonva az allampolgarsag, / o volt a drog arus, vagy leuli mind de az allampolgarsag akkor is ugrik.
Ez regen volt, van vagy 15 eve, nem tudom azota mi valtozott, a fiu, hazament, bortonbol egyenesen vittek a repterre, koszoni, jol van, otthon is arusit mint rosszindulatuan mondta valaki magyar, ott meg nem ultettek le.
A harmadik ember egy illegalis magyar aki locsolta az "ultetvenyt".
Felfuggesztett vagy 2 evet kapott es milyen furcsa, nem tettek ki az orszagbol holott itt rontja a levegot mar vagy 10 eve.
Valahanyszor latom valahol mindig elkap a rohoges amikor eszembe jut hogy o volt aki locsolt....

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2017.01.14. 16:51:15

@adg: en vettem, de ez nem lenyeg
a szandek, ami nekem erdekes
igen , itt akarok elni eletem vegeig vagy nem
szeretem-e a varost, a kornyezetet
tehat az elhatrozas
fel amerika apartmanokban el ez nem haz kerdese
elhatarozas kerdese
igen en londonban akarok elni. pont/irhatok norvegiat ausztraliat, munchent stb/
dolgozik, beadja az allampolgarsagi kerelmet stb stb stb, onnantol nekem nem vendegmunkas
addig az

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2017.01.14. 16:51:26

@nyuszigonosz: hat voltam vagy tucat alkalommal, echte nemeteknel lactam ottonal es Tillynel, vannak tapasztalataim, de megmagyarazni semmit sem akarok
egyet tudok. EN!!! nem ereznem magam jol ott
es ebben biztos vagyok
enn azt megertem, ha oda megy valaki dolgozni, az OK, dehogy valakinek a vagya hogy budapestrol munchenbe koltozzon eletfogytiglan, az nekem erthetetlen
Berlin nem volt rossz, de mostmar...
amugyis aki kitelepul nemtorszagba az havonta jar haza
tehat vegulis vendegmunkas

DieNanny CH 2017.01.14. 17:04:01

@Philosoraptor aka Impotens és Buzi Hülyegyík:

Tudtam én, hogy az igazság utat törik magának!

:-D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.01.14. 17:05:22

@fhdgy: Üdv bátyám.Nekem is feljött ez a b@romság, hogy a nikkben nem engedélyezett karakter blabla privát üzenetkor.Kapcát is cseréltem vagy ötször.Tudni már rá a megoldást?W10, firefox...Előre is köszi.

DieNanny CH 2017.01.14. 17:07:34

@hagyma:

"beadja az allampolgarsagi kerelmet stb stb stb,"

Na, de várjál. Ettől függ? Ha azzal a gyermekkori hőn áhított vággyal jövök Svájcba, hogy nekem itt élnem-halnom kell, akkor is cseszhetem, mert 10 évet itt kell élnem, hogy egyáltalán az állampolgárságra való kérelmemet beadhassam.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2017.01.14. 17:16:27

@P.Elliot: nem nezek utana, de ugy remlik allampolgarsagot akkor veszitheszt el ha ellenseges orsag hadseregeben az USA ellen harcolsz
ilyen marihuanas ugy, vagy akar gyilkossag stb. nem veszited el
aki nem allampolgar, mintpl gabors azt siman kiutasitjak, de O sem bunozo tipus
zold kartyat azert is megvonhatjak ugy remlik, ha minimum 1 napont nem toltessz itt stb
az mas
ram ugyanazok a torvenyek vonatkoznak mint barmi mas amerikai allampolgarra
elnok nem lehetek az teny, de minden mas ugyben egyenrangu vagyok az itt szuletettekkel

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2017.01.14. 17:16:33

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: najo de ki akar letelepedni svajcban?
es foleg miert?
magyarorszag job orszag, svajc egy kopesre van qrwa draga
de megengedve, ha valaki svajcban akar letelepedni, ez mar gyermekkori alma. akkor igen

nyuszigonosz 2017.01.14. 17:17:32

@hagyma: Mondtam, ne akard magyarázni, hogy él az ember Németországban.
Erre mégis akarod. Söt, nemcsak akarod, azonnal minösíted is azokat, akik itt Németországban nagyon jól élnek. Mert nem úgy, ahogy te, magadból kiindulva gondolod.

Imre apó 2017.01.14. 17:26:01

@gabors: Most új, de már régebben posztoltam ide, ismernek már :)

@hagyma: Tivi, telepedjen mindenki oda, ahol jól érzi magát, Svájc jó hely, igaz kicsit drága :)

Csodabogár 2017.01.14. 17:31:25

@rebel rebel: Mi nem. Mi csak itthon vagyunk, ide tartozunk itt voltak a gyökereink. Magyar állampolgárok is vagyunk hivatalosan.

puhacica 2017.01.14. 17:37:00

az volt mar, hogy mindenki vendegmunkas, kiveve egy szem hagymankat? :D na olvasom a kommenteket, lassuk, mit tanulunk ma!

fhdgy 2017.01.14. 17:40:17

@geegee: Fordulj @rebel rebel: -hez. Ő sokkal okosabb nálam! Ő tegnap megmondta, hogy én csak hagymázok, meg bénázok.

Nekem egyébként win 7, firefox 50.1.0-val jött elő!

Egyébként, ha nem csal az emlékezetem, tavaly ősszel még nem volt gond. Igaz, azóta a kapca is megváltozott. Akkor még a kapca egy elemből állt, azóta kettő kép van.

Valószínű, hogy a módosításkor vittek be valami hibát.

Ennek a rendszernek a programozói még nem tudják, hogy győztes csapaton ne változtass.

Ha megírnád privátban, hogy milyen nickre akartál üzenetet küldeni, akkor tesztelném különböző op. rendszer alatt és különböző böngészővel.

Egyenlőre nem megalapozott gyanú részemről, hogy akkor van gond, ha a nicknévben nemzeti karakter is van.

puhacica 2017.01.14. 17:41:51

@Zoole[uk]: koszi, gondolhattam volna, hogy rad szamithatok :D

gabors 2017.01.14. 17:42:33

@hagyma: "nagyon nagyon kulonleges esetben vonhatjak meg " siman megvonhatjak immigracios problema miatt is pl ha valaki hazudott vagy a zoldkartya megszerzesekeo vagy az allampolgarsagi folyamat soran .... de valoban nem gyakori sok nacitol ez alapjan vontak meg (kommunistakrol meg nem hallottam de az alapja lenne)

de pl ezert elvennek :-) "ha lennek, hazamennek miniszterelnoknek, jo lennek"

DieNanny CH 2017.01.14. 17:43:52

@hagyma:

Most nem arról van szó, hogy ki akar.
Azt írtad, akkor bevándorló valaki - és nem vendégmunkás -, ha le is akar telepedni. Viszont azt bármennyire is akarhatja - mármint a letelepedést -, az sem könnyű.

Most készül arról szavazás, hogy a 3. generációs külföldiek könnyebben kaphassanak áp-t. Főleg, ha itt is születtek. Pl, ha nincs neki, akkor külföldön nem mehet 6 hónaprál hosszabb időre fősulira, egyetemre, mert "megszakítódik" az itt-tartózkodása.

@Puháné Macskássy Juliska: :-D Természetesen.

Shaktee 2017.01.14. 17:47:46

@Csodabogár: igaz:)

Olvassatok azért néha hazai sajtót is, ne csak az expat amerikai, német cájtungokat ;) Nem a Magyar Hirlapra gondolok...

fhdgy 2017.01.14. 17:54:59

@Puháné Macskássy Juliska: Én, amikor kimentem Németországba 2001-ben, azt hittem, hogy örökre megyek, így nem tekintettem magam vendégmunkásnak.

Aztán 2009-ben hazatértem, bár nem igazán szerettem volna hazatérni, azóta már tudom, hogy vendégmunkás voltam.

Ezzel csak azt szeretném példázni, hogy vannak esetek, amikor az ember fia egy adott pillanatban maga sem tudja, hogy kicsoda valójában. A körülmények, meg az idő adja meg a választ!

Újra "disszidálni" akarok, de már nyugdíjasként, így nincs jelentősége annak, hogy vendégmunkás, stb. leszek-e vagy sem.

Én majd "disszidens"-ként tekintek magamra. Mások, hogyan, azt nem tudom.

gabors 2017.01.14. 17:57:39

@P.Elliot: " vagy leuli mind de az allampolgarsag akkor is ugrik."

itt valami nem egeszen lehet pontos mert drug convictin onmagaban nem eleg az allampolgarsag elvesztesehez (zold-kartya igen!!)

onkent lemondhatott a "deal" erdekeben de csak emiatt nem vehettek volna el ... nem volt jo ugyvedje vagy nem akart 10 evet ulni ... (INLA)

Eleg pontosan torveny szabalyozza hogy miert vonhatjak vissza az allampolgarsagot sima buncselekmenyek nincsenek ezek kozott, de onkent le lehet mondani egy konnyites erdekeben.

Viszont ha BARMIBEN is hazudott az allampolgarsag megszerzese erdekeben (es ezt bizonyitani tudjak) akkor igen. Ez is lehetett, pl erdekhazassag vagy hasonlo

Shaktee 2017.01.14. 18:00:19

@geegee: ios/ipad/minimac/iphone ok firefoxxal is, safarival, chrómmal, most teszteltem a Bogit.

Format c: oda is ;)

puhacica 2017.01.14. 18:01:27

@fhdgy: igen, ki tudja, mit hoz a jovo, csak hogy bolcselkedjek is egy kicsit. :)
igazabol engem ez annyira nem is nyom, hogy mi vagyok. magyar vagyok, le se tagadhatnam, nem is akarom. aztan hogy engem a lakohelyemtol fuggoen ki minek minosit, az az o baja, en koszonom, jol vagyok. :)

Shaktee 2017.01.14. 18:06:26

@Imre apó: A zord alkoholistákhoz.

Már akiket én ismertem :)

Shaktee 2017.01.14. 18:10:39

Kedves HA írj a blog.hu-nak, úgy tűnik hogy a windows 7-10 magyar ékezetetekkel, gondokkal kűzd ha üzenni akarnak a polgárok ékezetes nikkeknek. Két esetről tudunk eddig.

Úgy tűnik hogy nem browser dependent a probléma..

Köszönet

gabors 2017.01.14. 18:12:20

@hagyma: "megvonhatjak ugy remlik, ha minimum 1 napont nem toltessz itt stb az mas"

Nem egy napot hanem 186-nal tobbet (he nem kerted elore amit meg is szoktak adni) mostanaban ezt mar eszre is veszik mert a kilepest es belepest mar eleg jol rogzitik. de ezt ellenorizni csak 2000-es evek kozepen kezdtek komolyabban bar a torveny azelott is ez volt. Sokan csinaltak hogy egyszer egy evben latogattak meg az USA-t csak hogy a green-card megmaradjon.

Ja koszi valoban nem vagyok bunozo tipus.

Nem utasitanak ki egy bizonyos sulyossagu buncselekmeny alatt vannak fokozatok. Ilyesmi hogy deportable (ez a legsulyosabb) ekkor jonnek fekete kocsi meg minden, es tenylegesen el kell hagyni az orszagot, non-admissable ez bizonyos idore is szolhat, vagyis ha elhagyja az orszagot barmiert nem johet vissza X ideig ... de nem kuldik a fekete limuzint, a kovetkezo meg ami miatt allampolgarsagot nem kaphat de zold-kartyajaval nincs gond (GMC). ezek koze mar kisebb dolgok is belefernek pl aruhazi lopas, ami miatt el is iteltek ... szinte minden eroszakos buncselekmeny ami az elozokbe meg nem volt benne, szinte minden druggal kapcsolatos cselekmeny amiert eliteltek (a legkisebb is, egy joint, allamoktol fuggoen) es az immigracios hivatal akar sulyossabbnak is itelheti a cselekmenyt mint az az allam ahol elkovettek ... (erdekes de igy van)

puhacica 2017.01.14. 18:22:53

@hagyma: na ha mar annyira varod, te, amerikai allampolgarok gyongye. gyongyhagymaja. :D
mi londonban elunk. ezt szerettuk volna, angliaba jonni, megtalalni a helyunket es itt maradni. szeretjuk londont, jol erezzuk magunkat. de mivel nem csak london erdekel bennunket, nagyon sokat kirandulunk, boklaszunk angliaban. es ahogy magyarorszagon is eltunk tobbfele, igy valoszinuleg itt is koltozunk majd elobb-utobb. cornwall teljesen elvarazsolt bennunket, jo lenne ott (is) elni egyszer. de van b terv is, mivel nyitottak vagyunk a vilagra es mint mondtam elobb, ki tudja, mit hoz a jovo. szeretnenk majd angol allampolgarok lenni, az itteni radio/tv csatornakat hallgatjuk/nezzuk, erdekel, hogy mi zajlik korulottunk, tanulunk sokat a helyiektol (kozvetve es kozvetlenul), mivel itt elunk, itt vagyunk otthon. na igen, az uram "sajnos" magyar, de el nem cserelnem senkire.
hogy te ebbol milyen kovetkeztetesre jutsz, a te dolgod. hogy engem bevandorlonak vagy vendegmunkasnak sorolnak be, arra is teszek. egyertelmu, hogy nem vagyok angol, soha nem is leszek. egyszeruen csak jol erzem magam, londonban, magyarkent.

SzZoole 2017.01.14. 18:35:43

@Puháné Macskássy Juliska: "szeretnenk majd angol allampolgarok lenni, "

Olyan nincs,hogy angol allampolgar,cask Britt allampolgar:))
Teccik erteni

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2017.01.14. 18:37:45

@Philosoraptor aka Impotens és Buzi Hülyegyík: halistennek nem
ehhez akarat szandek munka kellha ezek megvannak akkor amerikai leszel
de ha nem akarsz az nekem job:)
de jojjon mar valaki es irja le, miert job londonban elni mint egerben?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2017.01.14. 18:37:58

@nyuszigonosz: nade errol beszelek, ha nagyon jol elnek akkor oda akarok menni?
en nem
nekem nem cask az anyagiak fontosak
@Imre apó: igy van errol beszelek de a posztarrol szol ki a kivandorlo, ki a vendegmunkas
en errol beszelek
tehat a posztrol
akik londonban elnek egymas hegyen hatan es karacsonykor sirnak a bajgliert, azok nem akarnak ott letelepdni
de ezzel nincs baj
vendegmunkasok
en mehettem volna, sot mehetnek nyugateuropaba, cask nem erzem hogy barmi kozom lenne a svajciakhoz, vagy a nemetekhez, foleg nem az angolokhoz

szoval hogy nyogjem ki, a kivandorlo szeret egy orszagot egy nepet a kornyezetet, oda vagyik, letelepszik
aki dolgozni megy az vendegmunkas
van meg par kategoria, de magyaroknal ez a ketto dolgozik

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2017.01.14. 18:38:11

@Puháné Macskássy Juliska: szo sincs rola, aki szeret egy orszagot, ott akar elni,/sokaknak faj, hogy en ilyen vagyok/:) beilleszkedik, nem a leendo Magyar hazara gyujti a penzt, hanem az ottanira, igyekszik megszerezni az allampolgarsagot stb. az kivandorlo
aki idegen orszagban dolgozik az vendegmunkas
amugy semi baj a vendegmunkasokkal
kicsit pejorative szo, de igaz

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2017.01.14. 18:38:22

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: elotte irtam, ki akar es ki tud?
ha nem tudsz hat nem tudsz
tehat maradsz vendegmunkas
Te kerdeted ki vagy
en valaszoltam, szerintem vendegmunkas
de ez nem szitokszo

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2017.01.14. 18:38:37

@gabors: hamarabb veszik el a zoldkartyadat, mint az en allampolrgasagomat:)
igen valami remlik ha hazugsaggal szerezted meg a zoldkartyadat, majd az allampolgarsagot... valami van
ez akkor kerul temaba, ha mondjuk valami rendkivuli buncselekmenyt kovetsz el, de nagyon bonyolult
pl ha en leadom a Magyar allampolgarsagomat, hova kuldenenek?
nem eletszeru
de ez nem tema itt
engem tovabbra is az erdekel, miert el angliaban annyi Magyar?
letelepedes vagy penz celjabol
nemm jonnek a valaszok

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2017.01.14. 18:38:53

nade a lenyeg, en amerikaba akartam jonni, nem kulfoldre
ezert jo a poszt, mert ezt boncolgatja
ki hova miert

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2017.01.14. 18:38:58

@fhdgy: de itt a kerdes, errol beszelek
szeretted az orszagot,a nemeteket, vagy ugy gondoltad, ott jobban fogsz elni?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2017.01.14. 18:39:04

@gabors: utolso esetben a zold kartyat rogton elveszited
az allampolgarsagot elvesziteni mar bonyolultabb
de te vagy a jogszabalyok bujkaloja, en nem nezek utana, engem nem erint

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2017.01.14. 18:39:13

@Puháné Macskássy Juliska: de miert akarsz angol lenni ha mar most mondod, sosem leszel angol?:) LOL
egyelore vendegmukasok vagytok, de ha szeretitek az orszagot, ott akartok elni, felveszitek az allampolgarsagot, akkor lehettek angolok
de ugy nehez ha mar elore szolsz sosem leszek angol
en amerikai vagyok, aki imadja a szulohazajat, megyunk is aprilisban, de en amerikai vagyok
amerikaiva tettem nagam, de ez nem esett nehezemre, mert azza akartam lenni
hajszal hijjan Magyar felesegem let/ fene tudja mi let volna utana, 2 remek Magyar-amerikai novel volt lieson, de az igazit egy amerikaiban talaltam meg es en sem cserelnem fel senkiert, Isten igy akarta/

puhacica 2017.01.14. 18:51:37

@Zoole[uk]: brit, ha mar. nem veletlenul irok angliat, de mindegy is, ha akarod, erted... ;)

@hagyma: angol sosem leszek, az allampolgarsag se fog azza valtoztatni. te sem vagy amerikai, amerikai allampolgar vagy, egy amerikaban elo magyar. hogy te minek gondolod magad, az mas kerdes. se tobb, se kevesebb nem leszel tole. mint ahogy a vendegmunkas se kevesebb egy expatnal vagy bevandorlonal.

Shaktee 2017.01.14. 18:55:39

@hagyma: Hol írta hogy britté akar válni drága jó Tivadar, miért nem olvas mielőtt marhaságokat puffog?

Ha ezer Mérivel is élsz együtt, akkor is pont olyan szarf@szú amerikás magyar leszel, mint a londoni magyarok, vagy magyarok bárhol...elnézést hölgyek.

Szónoki kérdés volt..

Chill.

SzZoole 2017.01.14. 18:56:08

@Puháné Macskássy Juliska: persze,hogy értem,a mezőgazdasági hobbidat gyakorlod:)))

gabors 2017.01.14. 19:10:22

@hagyma: "hamarabb veszik el a zoldkartyadat, mint az en allampolrgasagomat:)" ez igaz senki nem vitatta.

"ha en leadom a Magyar allampolgarsagomat, hova kuldenenek?" oda ahonnan belptel meg a vizumoddal vagyis Mo-ra de a te korodban ha ojat csinalsz amiert ez megtortenne ugyse jonnel ki a bortonbol elve (kiveve ha radbizonyitanak az erdekhazassagot ez amugy nem evul el):-)))

"engem tovabbra is az erdekel, miert el angliaban annyi Magyar?" roviden CSAK ...

"utolso esetben a zold kartyat rogton elveszited az allampolgarsagot elvesziteni mar bonyolultabb" tevedsz ebben pont ugyanazt kell bizonyitani es meg csak nem is kell "beyond reasonable doubts" szintig vagyis ugyanaz ha mar allampolgar is vagy akkor az is ugrik ha csak zoldkartya akkor csak az

puhacica 2017.01.14. 19:14:03

@rebel rebel: hagyd vergodni! :)

@Zoole[uk]: azt, de most megyek, a kreativ oldalamat is megmozgatom kicsit. :)

Imre apó 2017.01.14. 19:37:34

@hagyma: Hát az acsikhoz mennyi közöd van, mert ott vagy? és miért mentél ki?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2017.01.14. 19:49:54

@Philosoraptor aka Impotens és Buzi Hülyegyík: majd felteszek egy videot north carolinarol
talan holnap
a yootubra
az emberek mosolyognak
jovok haza a kocsival es a szembejovo integet
en tudnek magyarorszagon elni, de en ide akartam jonni es ide jottem
szeretem a nyelvet / 8 evig tanultam nemetul meg oroszul, utaltam/
jelzem sosem koltoznek NY-ba vagy SFranciskoba pl
tehat hiaba vagyok itt, nem koltoznek oda
pedig az is USA
ez az en felutesem, miert jo pl az NSZK-ban?
a penzen kivul

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2017.01.14. 19:50:29

@gabors: mi a bajod a korommal?
fantasztikus fizikai es szellemi formaban vagyok 55 eves
nezd meg hany eves az USA elnoke
ha leadom a Magyar allampolgarsagomat, nem tudnak oda visszakuldeni
nincs jogom belepni
de kar ezen rugozni, mert egyreszt nagyon kulonleges dolgot kell csinalni, hogy allampolgarsagodat elveszisd, meg a z oldkartyahoz is
de ez nem ehhez a poszthoz tartozik
meg egyszer mondom kb akkor veszithetnem el az allampolgarsagom, ha belepnek az iraki hadseregbe, meg akkor sem biztos
ha erdekhazassagbol lettem volna amerikai allampolgar, akkor mas keso, azert van a riport a zoldkartyanal a riport az allampolgarsagnal, az esku
tolem soha senki nem vonja meg:)
a te zold kartyad meg lehet necces Trump miatt:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2017.01.14. 19:50:39

@Imre apó: mert ide akartam jonni
oszinten megmondva godndolkoztam ausztralian is/ ki tudja mi totrtent vona?/
imadom amerikat, foleg a termeszeti csodakat, az elovilagot
en nem itt vagyok
en itt elek
mindem kozom van az amcsikhoz
jo
elso 2 ev nem volt igy, bar jol ereztem magma, nem voltam itthon
mostmar regen itthon vagyok
az hogy a vilag legjobb feleseget is megtalaltam itt, az a bonusz:)

rovidebben, az amcsikhoiz annyi kozom van, hogy amcsi vagyok:)

fhdgy 2017.01.14. 20:08:42

@hagyma: Tudod, éltem majd hét évet külföldön, van tapasztalatom.

Valamilyen értelemben dialektikus egyensúlyt tartottam. Ami érdekelt, abban benne voltam, ami nem érdekelt, abból ki tudtam magam csukni. Ott meg tudtam csinálni, hogy becsuktam magam mögött az ajtót, a többi nem érdekelt.

Itthon meg úgy érzem, hogy ezt nem tudom megcsinálni, ami meg van, arra azt mondom, hogy békében nem megszokott.

Inkább legyek megtűrt idegen, mint sem a saját hazámban baleknak nézzenek.

Egyébként meg nem Németországba akarok menni, hanem le az Adriára!

Imre apó 2017.01.14. 20:24:15

@hagyma: Azt írod, hogy amcsi vagy... nevetséges :) attól, hogy ott élsz? sokan élnek ott, de még nem hallottam, hogy amerikaiaknak vallják magukat, :))))

P.Elliot 2017.01.14. 20:38:14

@gabors: Nem ismerem a sztorit teljesen, raadasul eleg ketes emberek tehat sosem kivantam kozel kerulni hozzajuk, ok a baratnom ferjenek a ismerosei, illetve a regi baratja . Hogy mit mondtak el a sztoribol neki azt nem tudni, valoszinu hogy nem a teljes igazsagot, ez latod eszembe sem jutott hogy az allampolgarsagnal lehettek hamis dolgok hiszen csak a fiutol vontak vissza, az apatol nem.
Mar ha csak azt nezzuk az illegalis magyart aki locsolt nem dobtak ki pedig ha valaki jogtalanul volt az orszagban az o volt.
Fura ez az egesz. Nem tudom egyebkent hogy kinek az otelete volt a termesztes amikor hazat epito contractor az apa, helyettes vitte tovabb az epitkezeseket amig ult, nagyon jol allnak anyagilag, sot fantasztikusan, nem volt eleg amit keresett?
Tudta hogy mivel jar ha elkapjak, nem is ertem oket.

P.Elliot 2017.01.14. 20:42:06

@gabors: En is ismerek olyat aki allampolgar es nem toltotte ki az idot amit kellett hozza mert hazament vagy masfel evre, ne kerdezd hogy, illetve valamit meselt rola nevetgelve de nem tartozik ram, masra meg meg ugysem.
Vannak fura dolgok errefele, illetve "okos" emberek...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2017.01.14. 20:49:30

@fhdgy: ez a lenyeg, errol beszelek, aki at akarja lepni a hatart, ki aakar vandorolni, az gondolja at, hova es miert, mert akkor tobb az esely, hogy sikerul
ha megtalalod nem leszel megturt idegen
en itt mar reges regen nem vagyok idegen
ha letelepedsz, ismer a benzunkutas, a penztaros, jot rohogtok valamin blalblabla. szoval a reszletek hozzatartzonak az otthonleveshez
3 honapja vettem hazat, olyan fel kilometerre van egy szomszed, lattam vannak csirkei tyukjai, kakasai, megallatm ad e ell tojast?
adott egy dobozzal ingyen
/most hideg van, mar nem tojnak/
ilyenektol leszel otthon
engem Tiv-nek hivnak a meloban a benzinkuton....
na ilyenektol vagyok amcsi nem vendegmunkas
talald ki hova es miert
utana go!
vagy maradj otthon
vendegmunksanak nem jo lenni
letelepedni jo
otthon maradni is jo
ez az en velemenyem

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2017.01.14. 20:49:37

@Imre apó: nem erdekel a "sokan"
en amerikai vagyok
annak vallom magam
mert az vagyok, annak erzem magam
aki nem vallja amerikainak magat hat nem vallja, so:)
de ez nem jelenti azt, hogy nem vagyok Magyar is
de en mar jobban vagyok amerikai mint magyar

fhdgy 2017.01.14. 21:01:05

@hagyma: Értem, amit mondasz! Bizonyára tökéletesen igazad is van, csak próbáld megérteni az én "igazságom" is.

65. éves vagyok, nyugdíjas. Én már mást várok az élettől. Csendet, nyugalmat, békességet, és ne nézzenek hülyének! Ahogy most látom, ezeket csak nagyon szűken mérik erre felé és mostanság.

Tulajdonképp, csak szeretnék találni magamnak egy helyet, ahol az én mércém szerint békén hagynak. Az Adriát szeretem. Elképzeltem magamnak, hogy lent leszek, ülök sokat a parton, hallgatom, ahogy locsog a víz, és nem Magyarország "felelős" politikusainak a locsogását hallom.

Eddigi életemben jó ha, egy órát pecáztam összesen. Szeretnék közel lakni a parthoz, egy csendes kis helyen, lesétálni és megtanulni pecázni.

Nem hiszem, hogy folytatnom kellene, hogy mit szeretnék.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2017.01.14. 21:07:38

a zold kartya azert mas, mert z egy tartozkodasi es munkavallalasi engedely
na ezt konnyebb megvonni
allampolgarsagot elvenni?
azt nem
sot
baj eseten lecsuknak 300 evre, esetleg kivegeznek
ugyanolyan jogaim vannak, mint aki itt szuletett
es ugyanolyan felelossegem

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2017.01.14. 21:07:58

@P.Elliot: ne szorakozzal mar, allampolgarkent oda megyek es annyi idore amennyire es ahova akarok
a zold kartya mas
ott figyelni kell
ugyanolyan allampolgar vagyok, mint a nejem, cask O lehet USA elnok en nem
semi mas kulonbseg
nincs kulonbseg 2 amerikai allampolgar kozott
ha holnap elkezdek 3 hektaron marihuanat termeszteni, akkor valoszinu rabaszok, de szoba sem kerul az allampolgarsagom
nincs a kettonek egymashoz koze, mint ahogy magyarorszagon sem vonjak meg az allampolgarsagot 1 bunozo magyartol
ne szorakozzatok mar a hul;yesegekkel
a zold kartya mas, az veszelyes, azt bevonhatjak

Herr Géza 2017.01.14. 21:10:53

@hagyma: Na, Ide figyelj főészlény. Te csak azért nem voltál vendégmunkás, mert helyette illegális bevándorló(jelölt) voltál. Ami azért lényegesen "szakadtabb" státusz. Ha nem veszed el Maryt (vagy valaki mást), akkor a mai napig az lennél és most aztán a Trump barátod lózungjait hallgatva naponta jöhetne rád a vékonyfosás.
Maradjunk annyiban, hogy te saját erőből, saját jogon nagy eséllyel soha nem lettél volna amerikai állampolgár.
Az általad olyannyira fikázott, Európán belül maradt "vendégmunkások" meg rövidebb-hosszabb idő után egyszer csak gondolnak egyet, beadják az állampolgársági kérelmüket (már ha egyáltalán érdekli ez őket) és sitty-sutty meg is kapják azt. Bármikor dönthetnek úgy, hogy mégis hazaköltöznek, majd a helyzet/kedvük változásával újból kiköltözhetnek. Mindezt úgy, hogy nem kell hozzá semmilyen más állampolgárság. Én értem, hogy ez téged rohadtul frusztrál, de most már kezd unalmas lenni, hogy naponta mantrázod itt végig ugyanazt.
Ügyes (?) vagy, légy boldog az amerikai állampolgárságoddal, meg a házaddal is, csak dugulj már el.
Ja, és mint ahogy téged sem érdekel alternatívaként az angol/német/svájci/egyéb állampolgárság, hidd el, hogy az itt jelen lévők többségét meg pl. az amerikai nem érdekli, de nagyon nem... És ez így van rendjén.
Attól meg nem leszel amerikaibb, hogy lassan már kibogozhatatlanul szarul írsz magyarul, meg pl. a liaison szót használod a viszony helyett (figyelted ugye, hogy angolul sem írtad jól..., nem "lieson":D). Csak szólok.

Shaktee 2017.01.14. 21:25:57

@Herr Géza: de nagyon nem?

Az Ifjabbakat még érdekelheti, ha megint kitör a szokásos évszázados európai csihi-puhi.

SzZoole 2017.01.14. 21:27:12

@Herr Géza: legyel fair Gejza,fegyvertelenekkel nem illik szellemi csatat vivni:)))
Szerinted mit tol,hogy ekkora flasheket nyom,lsd/magic mashroom...vagy csak ennyire egyszeru

P.Elliot 2017.01.14. 21:49:14

@hagyma: Ugy ertettem hogy az allampolgarsaghoz kell egy ido, 5 ev vagy mennyi? En mar rettento regen vagyok allampolgar, nem is tudom hogy mennyi kell.
Ez a pasas nem volt itt annyi ideig es beadta a papirokat...igy ertettem hogy hazudott az allampolgarsagnal, nem toltotte ki a kotelezo idot.

jojó78. 2017.01.14. 21:57:46

@Puháné Macskássy Juliska: Nagyon jól leírtad, hogy miként gondolod az itteni életet. Akár én is írhattam volna :))) Csak London helyet vidék. Nekem elég az, ha néha bemegyek Londonba dolgozni. :))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2017.01.14. 22:04:47

@fhdgy: ha valaki en megertem, en 50 evesen jutottam el oda, hogy meg egy amerikai kisvarosbol is kisebb helyre koltozom, kinezek az ablakomon es ott az erdom
reggel nyulnyomok vannak a hoban
mindenfele horgaszhelyek a kornyeken
vadaszhatnek is, meg nincs engedelyem
nem akarok villamos utan futni, presloddni a trolin, a liftben
hat ehhez idaig kellett jonnom:)
de jelzem otthon is talalnek jo helyet
cask pl ne Budapest....
elveztuk 3 eve 2 hetig, jo volt
de az en eletformam ide kivankozott:)
iden is megyunk pester
ezt boncolgatom, ki, miert, hova?
boncolgatnam
tovabbra sem ertem, miert koltozik ki valaki egy tarsashazba londonba
de ha elmondjak negertenem
ta;an

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2017.01.14. 22:05:03

@Herr Géza: nyugi
a sajat blogomon leirtam, hogy illegalis munkas voltam
nem fikazom europat, inkabb feltem
igen, boldog vagyok a nejemmel a haza,,al es az erdommel, ezt en ertem el
majd neked is kuldok a konyvembol es meglatod milyen kivaloan irok magyaraul/ sajnos sokkal jobban mint angolul/
az akcentusom is kezelhetetlen:)
az en kerdesm az volt a poszt kapcsan, miert akar valaki londonban elni mint pesten vagy gyorben
nem sok valasz jot
en azert elek itt mert ide akartam jonni, en elfogadom ha valaki leirja, en londonban akarok elni, gyerekkori almom volt, itt fogok letelepedni
meg nem lattam ilyet, najo egy volt, aki hosszutavon angol akar lenni, dehogy miert pont angol?
szoval teketizi

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2017.01.14. 22:05:10

@Zoole[uk]: van meg otthon legyen on is milliomos, vagy valami komolyabb kviz musor?
ha elintezitek kiallnek veletek valami muveltsegi vetelkedore
aprilisban megyek haza

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2017.01.14. 22:05:32

@P.Elliot: szerintem 2 vagy 3, de itt is vannak kulonbsegek, mar nem emlekszem
de ha zold kartyam van es meg nem eleg az ido, siman visszadobjak, de nem utasitanak ki
valami nem OK
emellet teny, itt amerikaban a hazugsag benne van az 5 fo bun kozott
magyarorszagon a hazugasag mindennapos, itt elasod magad

nem ketelkedem az ugyben, cask erdekes

jojó78. 2017.01.14. 22:11:55

@hagyma: Ahogy egyre több infót hintesz el magadról, azt kell mondjam hogy kezd érdekelni a könyved. :) Ha elkészül, szólj és küldöm a címet. :))

SzZoole 2017.01.14. 22:13:40

@hagyma: nem tudom,kerdezd azokat akik otthon elnek vagy magyar musorokat neznek.
Aprilisban mi is haza latogatunk,majd less
Müvecségi vetekedo,cask neked....

Herr Géza 2017.01.14. 22:21:24

@rebel rebel: Szerintem nagyon nem. Európai csihipuhi? Nem tartom valószínűnek, hogy bármilyen csihipuhi csak Európára korlátozódna.
Mellesleg 2017.-ben pont a német a legerősebb útlevél a világon (a vízum nélkül, vagy az érkezéskor hókusz-pókusz nélkül helyben, azonnal megkapható vízummal elérhető országok összesített száma alapján), utána Szingapúr áll a második helyen, majd jönnek a többiek, miközben az USA "csak" a 11. helyen áll. Igaz a 3. helytől a 11.-ig az összországszám egyaránt 155, de az USA útlevele "csak" 112 országba jogosít abszolút vízummentes belépésre.
Szóval miért is kellene pont az amerikait annyira fetisizálni?
Akit érdekel a teljes lista:
www.passportindex.org/byIndividualRank.php

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2017.01.14. 22:29:05

@jojó78.: OK megtisztelsz
szolok nem mindenkinek kuldok ingyen
Te meg benne vagy a tizben:)
@Zoole[uk]: akkor aprilisban akar face to face
de cask kepernyon
szolok irodalombol, tortenelembol , foldrajzbos es sportbpl eszemeletlen eros vagyok

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2017.01.14. 22:29:09

@Herr Géza: nade nekem lehet Magyar is, es erzesem szerint azon a 112 orszagon felul nem akarok utazni sehoha

Herr Géza 2017.01.14. 22:38:12

@hagyma: Pont azért nem válaszolt senki, mert neked teljesen felesleges, hisz te (bár leírod ötvenszer, hogy nem) csak azt tudod elképzelni egyedül üdvözítőnek, ahogy te élsz.
Hát sokan meg nem. És mint ahogy te sem fogsz engem meggyőzni arról, hogy elbasztam az életemet, amikor nem Észak-Karolinába költöztem, úgy én sem foglak és nem is akarlak arról győzködni, hogy jobban jártál volna Amarschderwelt faluval, pedig ott is van erdő, nyúl, farkas, tojás meg benzinkút is.
Kinek a pap, kinek a papné. Ugyebár.
A magyar nyelven való írással kapcsolatban pedig annyit, hogy ha tényleg jól tudsz magyarul írni, akkor igazán megtisztelhetnél bennünket azzal, hogy megpróbálod épkézláb mondatokba szervezni a mondandódat meg kikapcsolod azt a kib@szott angol helyesírásellenőrzőt. Már ennyi is elég lenne. Tudom, hogy jól tudtál írni, olvastam én is a blogodat régen, pont ezért gondolom úgy, hogy ez az erőltetett "ámerikai" módi csak színház.... Mert te már olyan ámerikai vagy, hogy magyarul is elfelejtesz. :)))

Shaktee 2017.01.14. 22:39:45

@Herr Géza: Egy szóval sem fetisizáltam, de nem túl okos dolog lenézni sem, különösen ebben bugyorgó, bizonytalan világban amiben élünk.

Még ma is jó az a tudat hogy ott van egy amerika, ausztrália, kanada, ha európát megint elönti az őrület.

Szerintem, persze.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.01.14. 22:39:53

@fhdgy: Hát, van a nevében nemzeti karakter.De szerintem ne teszteld, mert esetleg megőrül a 33 kapott levéltől...:D Meg aztán szerencsére megvan a privi emil címe, így hát írtam oda.
Teszteld az én nevemre, ha van kedved, bár az enyémben nincs nemzeti ékezet.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.01.14. 22:44:42

@fhdgy: Legjobb ilyen kapca-ellenőrzős sztorim,az a fajta hogy jön kilenc kép és válaszd ki a megfelelőeket.Az volt a kérdés, hogy melyiken van tea?Volt egy csésze tea, két csésze kávé (egyértelműen az volt, mert tök sötét volt a teáshoz képest) meg még 6 más kép.Erre nem engedte az egy helyes választ, be kellett még pipálni a két kávét is.Agyhalott barmok találják ki ezeket a rendszereket?Miért nem jó az olyan jellegű nyitott mondat, hogy [üres hely] + 6=13 ?
Persze ilyenből is láttam olyat, hogy integrálós, deriválós matekpélda volt a kapca...Qrvaanyázva zártam be az egészet...
:-))))))))

SzZoole 2017.01.14. 22:53:53

@hagyma: en is eros vagyok,cask mas dologban....
Mary-val nem terveztek kozos gyereket?

jojó78. 2017.01.14. 22:58:48

@hagyma: Te tisztelsz meg engem, hogy beleférek az első tízbe! Köszönöm :)
De én komolyan gondoltam ám, hogy kérek. :)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.01.14. 23:00:45

És hogy egy kis on is legyek:
szerintem erősen szabályozandó (nem csak polemizálandó) téma kéne hogy legyen, a mindenféle szintű migri sportolók az új hazának válogatottjában történő szereplésének kérdése.
Konkrétan herótom van attól és felháborítónak tartom, hogy például foDballban a sok amúgy is gazdag nyugat-európai ország válogatottja
egyszerűen leszüreteli a migriáradat legjobb sportolóit, ad nekik állampolgárságot, és kész is van az új, első osztályú sportoló, akiért egy fillért nem kellett elkölteni és erősíti a csapatot.Ez hatalmas fokú kib@$zás a szegényebb országok csapataival szemben, ahová senki sem akar migrálni.Mondhatnám úgy is, hogy erősen unfair play.Ebben konkrétan a svájci focicsapat az első, amelyiknek kb. a kétharmada albán, exjugó és mindenféle egyéb náció.(Azt szoktam rájuk dühömben mondani, hogy menekülttábor-válogatott...) De erősek ebben a belgák, németek, svédek is.Az angol és francia f3kák már szerintem nem tartoznak ide, mert nekik volt rengeteg gyarmat, stb.De mikor Ausztria válogatottjában is ott van a f3ka srác Alaba, amely országnak még tengerpartja sincs, bökje meg, azért az erősen bicskanyitogató.
Valami olyasmi lenne kívánatos szerintem, hogy mindkét szüleje legyen állampolgár és a sportoló is legyen az új országban született és állampogár is.De ennél szigorúbb szűrést is el tudnék képzelni, pl minden nagyszülő legyen állampolgár.Az unoka az már az a szint, amelyik téllegesen elfogadhatóan az új ország polgárának tekinthető.
Hogy klubszinten mi van, az nem tragédia, de a nemzeti válogatottat tartsa már tiszteletbe minden ország, a qrva hétszentségit neki...!

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.01.14. 23:05:08

@rebel rebel: Nabzmg, értettem, máris kiadtam a parancsot...
:-)))

Ja, fhdgy, nem is firefox, hanem chrome, már nem vagyok magamnál, pedig nem is ittam... :D

Shaktee 2017.01.14. 23:05:58

@geegee: Messi? :)

Hattyad má :)

Shaktee 2017.01.14. 23:08:48

@rebel rebel: fenét a Messi, elnézést...nem klubcsapatokon nyí a Geeegee, hanem nemzeti tizenegyeken...

Herr Géza 2017.01.14. 23:10:41

@rebel rebel: Dehogy nézem le, én csak kompenzálok. :D Az amcsik vannak mindig annyira hasraesve maguktól, pedig sokszor..... :))))
Ha meg itt mostanában háborús őrület lenne, na abból manapság tuti nem maradni ki az USA, szóval biztos nem arra próbálnék "menekülni". Akkor már 100x inkább Ausztrália vagy Új-Zéland...

gabors 2017.01.14. 23:11:45

@hagyma: "mi a bajod a korommal? fantasztikus fizikai es szellemi formaban vagyok 55 eves" elhiszem, semmi bajom a koroddal, csak azt akartam erzekeltetni hogy 20-3o eveket osztanak olyan buncselemenyekert aminel mar szobakerul hogy megfosztanak valakit az allampolgarsagatol (is) ez magyarul csak allam-ellenes buncselekmenyek eseten van amugyis, .. koztorvenyes bunokert nem veszik el az allampolgarsagot (most legalabbis hogy Trumpisztanban mi lesz meglatjuk 6 nap mulva) amirok PElliot irt olyan van de az mar a "pleae deal" kategoria amikor valaki onkent lemond az allampolgarsagrol enyhebb buntetesert ..

gabors 2017.01.14. 23:14:15

@hagyma: "ha erdekhazassagbol lettem volna amerikai allampolgar, akkor mas keso, azert van a riport a zoldkartyanal a riport az allampolgarsagnal, az esku
tolem soha senki nem vonja meg:)" ebben tevedsz, de ez maskor sem szokott zavarni, abban hiszel amiben akarsz fuggetlenul a tenyektol

nyuszigonosz 2017.01.14. 23:23:28

@geegee: Csak az Alaba miatt szólok: az Alaba Bécsben született. Ott járt iskolába, ott lett focista is, Nem máshol. Szóval osztrák.

És még sok sok ilyen van, mint ö. Ott születtek, ott nöttek fel, ott váltak sportolóvá, amelyik ország válogatottjában vannak.

2017.01.14. 23:23:29

@geegee:

Birca szokott ezekről tök jókat írni. Hogy a különböző nemzetek különböző feltételeket támasztanak, hogy valaki saját maguk közé tartozó lehessen.

Asszem, példaként az örményeket meg az íreket szokta felhozni, akik közül annyian élnek az óhazán kívül, hogy bemondásra megy: ha te annak mondod magad, az is vagy. A nyelvet beszélni vagy a történelmet ismerni nem kell.

Magyaroknak a magyar nyelv a feltétel. Egyre gyakrabban találkozik, ugye, az ember ázsiai származásúakkal Bp-en, akik már itt születtek. Meghallom őket beszélni, hogy nincs semmi akcentusok, akkor én azonnal érzem, hogy nahát, ezek itten magyarok.

Zsidóvá vagy éppen thai-já viszont nem lehet változni, mindegy, hogy mióta élsz ott, minek gondolod magad.

Az amerikai ezzel kapcsolatban tök megmegengedő, én elhiszem hagymának, hogy őt amerikainak ismerik el.

"De ennél szigorúbb szűrést is el tudnék képzelni, pl minden nagyszülő legyen állampolgár.Az unoka az már az a szint, amelyik téllegesen elfogadhatóan az új ország polgárának tekinthető."

Mekkora hü... khm, túlzás, lol. :)

gabors 2017.01.14. 23:24:28

@Imre apó: "sokan élnek ott, de még nem hallottam, hogy amerikaiaknak vallják magukat, :)))) "

Ezt honnan veszed nem tudom, en nagyon sok buszke amerikai-val talalkoztam koztuk bevandorlokkal is, vagy bevandorlok gyerekeivel akik oszinten buszkek arra hogy (igen) amerikaik vannak aki magyar-amerikai, vagy olasz-amerikai, vagy eppen orosz-amerikai (kollegam aki kb 14 eves volt mikor a szuleivel kitelepult az akkor meg SZU-bol ) Most mar sajat csaladja van azota.

En pl nem ketlem hogy hagyma buszke arra hogy most mar amerikai-magyar (vagy magyar-amerikai) vagy csak akar amerikai.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.01.14. 23:28:53

@nyuszigonosz: De valahogy akkor is túl sok ez az egész.Ha van egy csapatban 1-2 ilyen játékos, hát bökje meg a ruca, de mikor 5-6-8 vagy télleg a fél csapat, azért az csak erős...

montroyal ( CAN qc) 2017.01.14. 23:29:38

képzett munkavállalókra használják, akik egy nemzetközi cégnek dolgozva költöznek külföldre,

most azt nem ertem aki NEM dolgozik de meg is expatnak hivjak pl azok az occident nyugdijasok akik olcso Azsiai (Cambodia Vietnam ) orszagokban elnek ...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.01.14. 23:31:48

@Nagy kámpics: Hát na, oké, akkor legyen más a szűrő, de az legyen következetes, és fogadja el minden ország kötelezőnek magára nézve.És aki mégis mexegi, azt rúgják p!cs@'n, de erősen, az országot is, meg a játékost is.Szerintem ezt minimum eu-szinten kéne szabályozni.

gabors 2017.01.14. 23:34:36

@jojó78.: csak olvasd el a blogjat ott van minden elso illegalis idok aztan hazassag, honeymoon, stb kb addig hogy megkapta a zold-kartyat a kesobbi idokrol mar nem sok ... lehet majd a konyveben ott lesz .....

Shaktee 2017.01.14. 23:37:20

@Herr Géza: mind hagymák vagyunk valahol, kompenzálunk rendesen :)

Kis helyen több a kár...mármint európa sebezhetőbb. Te jobban látod ott, érzed, szerinted kevesebb ukrajna, bosznia lesz?

Én nem úgy látom, inkább sokkal több, különösen ha trump leveszi a kezét a baltik államokról, s birka hőse a vladimír rájuk repül...aztán ki tudja mi kell neki..

Mikor beszéltél utóljára egy echte amerikaival, nagy mellényben?

Shaktee 2017.01.14. 23:39:15

@gabors: csak ne tenné ennyit, akkor hihetőbb lenne :)

gabors 2017.01.14. 23:39:34

@Herr Géza: "az USA útlevele "csak" 112 országba jogosít abszolút vízummentes belépésre.
Szóval miért is kellene pont az amerikait annyira fetisizálni?"

Na ez eddig a legjobb :-) valaki azert akar allampolgara lenni egy orszagnak hogy az utlevelevel vizummentesen utazhasson... !!!

Viccelsz ? nem latom a simelyit !!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2017.01.14. 23:42:29

@Herr Géza: nem felejetek, most hogy ezt irom amerikai focimeccset nezek, beszlegetek a nejemmel rantott csirket eszek, az angol helyesiras ellenorzo mukodik
ez nem amerika
ez en vagyok
bontok egy sort is
este less meg egy meccs
az irasomat meg lrehet erteni aki akarja
aki nem akarja nem olvassa
en oszt senkit nem gyozkodok rola, hogy idekoltozzon
sot....
neha felteszek kerdeseket, pl miert jobb angliaban
nem sok valaszt kaptam
de aki londonba vagyik hat mennyen

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2017.01.14. 23:42:43

@Zoole[uk]: nem
56 eves leszk lassan
nekunk nem less kozos gyerekunk
@jojó78.: en meg komolyan is mondtam
@gabors: hat errol beszelek, allamellens cslekmenyert/ ahogy peldaloztam egy ellenseges orszag katnajakent elvehetik, de barkinek, ha itt szuletett ha nem
nem nezek utana de aki megkapta az allampolgarsagot azutan az eletben nem fosztjak meg meg ha erdekhazassag is, mert mi az erdekhazasag? megjatszom, hogy szeretem? penzert?
most akkor ram is ramfoghatnak, hogy erdekbol elek a nejemmel?:)
haggyuk ezt, allampolgarsagot konnyebb megszerezni mint elvesziteni, pedig megszerezni sem konnyu

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2017.01.14. 23:42:46

@gabors: en Magyar szarmazasu amerikai lettem
ez van

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2017.01.14. 23:42:50

@gabors: ott less, sot mar van
szerkesztem

Csodabogár 2017.01.14. 23:47:25

@rebel rebel: Már biztos nem akar írni, mert tegnap küldtem e-mailt, de nem írt.

Shaktee 2017.01.14. 23:49:58

@Csodabogár: Így jár aki nem akar egy másik székről írni :)

gabors 2017.01.14. 23:50:19

@Herr Géza: "Akkor már 100x inkább Ausztrália vagy Új-Zéland... "

Ja mert azok nem voltak benne az elso a masodik VH-ban utanna Koreai ez tutti (sot most nem keresek ra de Auszik meg vietnamban is benne voltak) es Desert Storm-bol (1991)sem maradtak ki sot az Afganisztani Coalition-nak is tagjai (talan a mai napig mint a magyarok is voltak)

csak szolok hogy mashol ezt ne mond :-)

gabors 2017.01.14. 23:53:32

@Nagy kámpics: "Magyaroknak a magyar nyelv a feltétel. " vagy Rogan kotveny !!! es holnap magyar vagy magyar utlevellel :-)

2017.01.14. 23:57:01

@geegee: Pedig amugy a FIFA pl eleg szigoru, ha mar jatszottal felnott valogatottban, nem mehetsz masikhoz, mas sportokban tobbnyire nincs ennyi se. Az, hogy a bevandorlok, vagy a gyerekeik kozul kerulnek ki a valogatott sztarok, reszben pont azert van, mert a sport az egy ilyen kiemelkedesi lehetoseg azoknak is, akik nem tudjak jol a nyelvet vagy nem kapnak mas, "elitebb" lehetoseget.

jojó78. 2017.01.14. 23:57:51

@gabors: Az lesz, csak ide is esténként jutok. Időt kell rá találni :))

gabors 2017.01.14. 23:59:37

@geegee: "és fogadja el minden ország kötelezőnek magára nézve" ezt hogyan gondolod ??? minden orszag szuvern modon donti el a sajat torvenyei alapjan hogy kit fogad el/be allampolgarnak es ez nagyon is jol van igy ... (csak kerdezem hogy kb mi/ki lenne aki ezt szabalyozna ???)

komolyan gondolod ezt a vilag kormany uralmat orszagok felett ??? pont ebbol vannak a legnagyobb ellentetek az EU-n belul pedig ehhez meg hasonlot sem probaltak meg ....

vagy csak kuldj az anyagbol mert ilyen jo kis latomasokat en is szeretnek (vodka mar nem eleg erre)

Velemenyem szerint.... 2017.01.15. 00:12:55

Expat egy speciális státusz, azt jelenti egy multinacionális cég külföldre küldi egy alkalmazottját egy másik telephelyre, Jogilag kirendelt munkavállaló, de a gyakorlatban kicsit a gazdasági megfelelője egy diplomatának. Azért kezelik másként, mert nem a helyi állást tölti be, hanem a cége további állásokat hoz magával, tehát a fogadó ország gazdagodik vele, az expat nem a helyiek munkáját viszi el hanem munkát ad nekik.

Sok ország adószabűlyozása .kiemelten kezeli, általában a munka maga is eléggé kiemelt, elég jó csomagokkal (pl magániskola).

Jellegénél fogva sokkal gyakoribb hogy nyugatiakat csábítanak expat kondíciókkal keletre (a helyi fizetések eleve értelmetlenek lennének), de ugyanúgy kaphat magyar is expat státuszt mondjuk Németországban vagy Amerikában.

Ennek semmi köze a származáshoz.

SzZoole 2017.01.15. 00:16:12

@hagyma: miett nem,hiszen neked eszed erod annyi mint egy bivalynak,nem?
Vagy nem szuperal az egylövetü

gabors 2017.01.15. 00:32:27

@Velemenyem szerint....: "Expat egy speciális státusz," micsoda ??

"Azért kezelik másként," ki kezeli maskent ??

"Sok ország adószabűlyozása .kiemelten kezeli," mondjal mar egy peldat hogy egy multinal dolgozo kulfoldi maskent adozik mint egy nem multinal dolgozo kulfoldi (honnan veszed ezt csak kerdezem?)

"expat státuszt mondjuk Németországban vagy Amerikában. " ilyen "statusz" nem letezik semmi koze hogy multi vagy nem echte amerikai vallalat is alkamaz/alkalmazhat kulfoldit barmilyen pozcioban (teljesen masfajta szabalyok vannak orszagonkent) ettol nem lesz semmilyen kulonleges "statusza"

ez az expat ez csak tarsadalmi/szocialis kategoria es mint latszik mindenki mast ert rajta ... (ami talan jo is )

gabors 2017.01.15. 00:38:13

@rebel rebel: " + Bözsi kötvény :) " az mas azt szavazatokert kuldtek 52+ millioert hasznalhatatlan papirt nem tudom nem lattam valszeg meg segget torolni sem jo ...

valaki tudja hogy ezt haza lehet kuldeni rokonnak ? vagy nevre szol es csak az valthatja be akinek kuldtek ? 10,000 kemeny magyar forint nem sokat er mondjuk Israel-ben vagy Ausztraliaban (Argenitnaban mar lehet jol jon) nem tudom mennyi az kb 30 USA dollar ?

puhacica 2017.01.15. 00:38:38

@jojó78.: koszi, de jobb, ha helyen kezeled a dolgokat, ide nem azert jon az ember, mert szereti az orszagot, ide mindenki penzert jon. csakis. ;)

Herr Géza 2017.01.15. 00:41:46

@gabors: Dehogy viccelek. Én ugyan pont leszarom, de tudod hány embertől hallottam ilyen agyalásokat, hogy azért (is) kéne az adott ország útlevelét "megszerezni", mert azzal hű meg há meg hova lehet menni vízum nélkül? És nem is tudják, hogy egy magyar meg egy nyugat-európai útlevél között ilyen szempontból alig van különbség, arról nem is beszélve, hogy azt a pár országot, ahova magyarral kell vízum, de pl. egy némettei nem, szerintem a térképen sem tudják igazán elhelyezni. Na most itt a smiley-d.... :)))
Mellesleg én pont nem szívesen lennék amerikai útlevéllel felszerelkezve, ha valami arab, afrikai, távol-keleti vagy latin-amerikai ember-/géprablók potenciális figyelmébe kerülnék...

Herr Géza 2017.01.15. 00:44:24

@gabors: Nem névre szól, bárkinek oda-/eladhatod. És igen, kb. 30 dolcsi.

adg 2017.01.15. 00:57:41

@Herr Géza: "légy boldog az amerikai állampolgárságoddal, meg a házaddal"

Vett egy hazat? Es amerikai allampolgar lett? Mikor, hogyan?
Hogy mik vannak...

Herr Géza 2017.01.15. 00:58:28

@gabors: Nem úgy gondoltam, te... A 2. VH alatt még az USA is jó menedékhely volt, egy esetleges következőből viszont aligha maradnak ki úgy, hogy az ország civil lakossága egy percig se legyen veszélyben. És az is tény, hogy van néhány ország (és pár terrorszervezet), akiknek az USA az ördög, a főellenség. AUS meg NZ azért nem erről híres és azt sem tartom túl valószínűnek, hogy egy esetleges USA vs. akárki konfliktusban hanyatt homlok rohanni fognak, hogy az USA oldalán beavatkozzanak és ezzel rögtön potenciális célponttá is váljanak.

montroyal ( CAN qc) 2017.01.15. 01:00:19

@gabors: kivancsi lennek amikor kerdezik ki vagy mi vagy , mar a nemzetusegre ertve, ki mit valaszol ... tapasztalatom szerint az USAban elok rogton ravagjak amerikai vagyok ( holott mexicoi magyar olasz stb) nalunk azt mondjak magyar, olasz ,portugal stb vagyok de Canadaban élek ... én még sose mondtam canadai vagyok .. ez sokszor meg a 2. 3. generaciosokra is vonatkozik itt .. egy olasz szarmazasu olasznak valja magat fuggetlenul allampolgarsagatol

Herr Géza 2017.01.15. 01:01:38

@adg: Na nehogy már te ne tudnád.... Hát napok óta ez a téma, minden poszt alatt közhírré van tétetve.. :)))))

montroyal ( CAN qc) 2017.01.15. 01:07:09

@Herr Géza: legjobb befektetes ... 30$-ért vesznek ujabb 4 évet es tovabbi milliardokat rabolhatnak .. jobb mint az arany vagy koolaj vagybarmi a tozsdén ...

P.Elliot 2017.01.15. 01:46:59

@montroyal ( CAN qc):
Hogy en mit valaszolok? Azt hogy magyar vagyok. Meg sosem hallottam olyat hogy valaki aki akcentussal beszel vagy nem itt szuletett az amerikainak mondta volna magat. Raadasul nem ugy kerdezik hanem hogy honnan jottel? Amikor megszolalsz ugyis hallani hogy nem itt szulettel. Viszont az allampolgarsag azt jelenti hogy te is amerikai lettel, ide tartozol az orszagba hivatalosan is.
Egyebkent ha itt szuletett amerikait megkerdezel hogy honnan jottek az osei, azonnal es szivesen felsorolja hogy mikbol tevodik ossze, kik voltak az osok, buszkek ra, erdekesnek tartjak, nem nagyitanak.

adg 2017.01.15. 01:54:48

@Herr Géza: oh, igen? Vett egy hazat? :D

Herr Géza 2017.01.15. 01:59:02

@adg: Oh yes, vett egy HÁZAT és most éppen KÖNYVET ír, képzeld. Hogy mik vannak... :)

gabors 2017.01.15. 02:44:27

@Herr Géza: rendben ...

"Mellesleg én pont nem szívesen lennék amerikai útlevéllel felszerelkezve, ha valami arab, afrikai, távol-keleti vagy latin-amerikai ember-/géprablók potenciális figyelmébe kerülnék... "

ezzel meg teljesen egyetertek inkabb magyar mint usa ebben az esetben afrikaban mar voltam semmilyen iszlam orszagot nem tervezik meglatogatni (soha) munkat is utasitottam mar el pedig majdnem 3x fizetes lett volna abu-babu-ban de dhimmin-ek aaroboknak menjen akinek harom anyja van ... volt fonokom hivott nem is ertette miert nem vallalom (neki nem mondhattam mert allah hivo ...)

gabors 2017.01.15. 02:46:31

@Herr Géza: na akkor komoly GDP novekedest fog okozni :-) ha minden kulfoldon elo magyar nyugdijjas hazakuldi ....(Toninak nincs valami fraktoralos cege erre, hogy a csokosok is kapjanak valamit)

gabors 2017.01.15. 02:48:18

@adg: nagyon le vagy maradva :-)

adg 2017.01.15. 02:51:52

@gabors: hogyhogy? Cask nem vett egy hazat? Nem mondod...
Less hazavato is, vagy job egyedul unnepelni? Vagy felesege is van talan? :))

gabors 2017.01.15. 02:52:37

@montroyal ( CAN qc): "kivancsi lennek amikor kerdezik ki vagy mi vagy ," ez szerintem nagyon valtozo .... nagyon fugg hogy hol el az illeto New Yorkban erre a kerdesre kb ugy valaszolnak mint Nalatok de az orszag kozepen mar korantsem igaz ez ...

Errefele ha valaki megkerdezi hogy Where are you from? szinte mndenki arra gondol hogy "eredetileg" meg akkor is ha mar 30 eve allampolgar ... de mondjak pl azt is hogy Brooklyn :-)

gabors 2017.01.15. 02:59:06

@montroyal ( CAN qc): ha igaz 32000+ embernek kuldtek 10,000Ft-ot 320,000,000 Ft (plusz posta koltseg 52.5 mill) az kb 370-380 millio Ft nem tudom de a stadinokhos kepest kerekitesi hibanak tuni csak :-)

M. Péter 2017.01.15. 03:14:28

@Nagy kámpics: A zsidó vallásra át lehet térni, de a zsidó vallás nem térítő vallás, hanem az áttérni kívánónak kell kezdeményezni.

adg 2017.01.15. 03:16:41

@gabors: ez igy azert nem teljesen igaz. A 10000-es utalvany koltsege, ha nem valtjak be, akkor csak a nyomtatas ara kb.
Akkor lesz koltseg, ha valahogy hazajut az utalvany, es bevaltjak. Addig csak a postakoltseg van.
Ettol meg eleg agyrem az egesz, persze.

M. Péter 2017.01.15. 03:20:45

@geegee: Kedvencem az, amikor azt kéri, hogy jelöljem be az összes négyzetet, amelyen közlekedési tábla látható, de a képen nincs közlekedési tábla, csak valamilyem másféle tábla.

M. Péter 2017.01.15. 03:36:23

@adg: Az utalványt nem a kormány, hanem a Erzsébet Utalványforgalmazó és Gazdasági Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság bocsájtja ki, amely ezért jutalékot számol fel. Jó kérdés, hogy a felhasználatlan utalványokkal mi lesz, azok értékét visszautalják-e a kormánynak, vagy a cég hasznát növelik,

montroyal ( CAN qc) 2017.01.15. 03:58:32

@P.Elliot: elfogadom .. ott USA-n belul, de en mas vakacios helyekre gondolok , ott szivesen vagjak ra hogy amerikai , de valszeg olyanokkal talalkoztam a nyaralo helyeken akik egyebkent is a vilag tetejenek ereztek magukat zajosabbak feltunobbek szoval ami altalaban jellemzi az amerikai touristakat ... foleg 4-5szaz $ all inclu helyeken ...:-))

Larry Silverstein 2017.01.15. 08:03:55

Az EUn belül nem értelmezhető sem a gazdasági menekült, sem a bevándorló kategória.

Az EU alapelve a unkaerő szabad mozgása.

Larry Silverstein 2017.01.15. 08:04:13

@gabors: Igy van, az expat elnevezés csak zsurnalisztika, bulvár, semmit nem jelent.

Larry Silverstein 2017.01.15. 08:04:23

@gabors: @rebel rebel: Nem névre szól, és le sem jár vagy egy évig.

Túl sok külföldi nyugger nincs, aki egy évben 1x sem megy haza, vagy nincs mo-i rokona, akárkije.

Larry Silverstein 2017.01.15. 08:04:32

@Herr Géza: 'Mellesleg én pont nem szívesen lennék amerikai útlevéllel felszerelkezve, ha valami arab, afrikai, távol-keleti vagy latin-amerikai ember-/géprablók potenciális figyelmébe kerülnék...'

- az már régen rossz ha gringo a képed

Larry Silverstein 2017.01.15. 08:04:45

@Herr Géza: Én meg a magyar állampolgárságot szereztem meg, pedig nem annak születtem.

Magyar útlevelet nem váltottam ki, az pénzbe kerül úgy hallottam. Micsoda fasizmus!

Larry Silverstein 2017.01.15. 08:04:50

@montroyal ( CAN qc): S tucc-e már franciául, vagy elvagy az angollal Montreal-ban?

*ezt az egyik kedvenc filmemet állítólag ott forgatták: www.imdb.com/title/tt0227445/

Larry Silverstein 2017.01.15. 08:05:00

Másnak is van olyan, mint nekem?

kb. 2-6 óra késleltetéssel jelennek meg a kommenteim, és nem azt az időt írja mellé amikor írtam, hanem amikor megjelent.

- tehát pl. egész este kommentelek és aztán semmi nem jelenik meg csak másnap reggel, ömlesztve az összes komment -

Más blog.hu-s blogokban nem tapasztaltam, idegesítő.

DieNanny CH 2017.01.15. 08:29:01

@geegee:

Ezzel a focicsapatos szűréssel teljesen egyetértek! Pláne most az EB-nél szembesültem vele, hogy ez már nem országok közötti mérkőzés, hanem pénztárcák közötti. (Kinek van több pénze egy - több - jó játékosra.)

midnight coder 2017.01.15. 08:43:05

@geegee: "mindenféle szintű migri sportolók az új hazának válogatottjában történő szereplésének kérdése."

Ugyan már. A sport is csak egy ága a szórakoztatóiparnak. Annyival több mit a cirkuszi bohóc, hogy ők különféle doppingszereket is tesztelnek, így valahol hozzájárulnak az orvostudomány fejlődéséhez is.

A csóró országok szórakoztatóipari egyesületeinél szerintem egy fokkal nagyobb gond az ottani társadalmakból távozó értékes munkaerő - mivel így hosszú távon válik lehetetlenné az említett társadalmak felemelkedése. Másrészt, ezek az emberek viszont inkább expat-ok, mivel odahaza is használható emberek és itt is azok.

Velemenyem szerint.... 2017.01.15. 08:43:09

@gabors: pl a belga adójog.
www.expatica.com/be/finance/Tax-formalities-upon-arriving-in-Belgium_106979.html

A belga adójog megkülönböztet adórezidens és nem adórezidens belga lakosokat.

@Larry Silverstein: jogilag a külföldre kirendelt munkavállaló lenne a legmefelelőbb kategória, a gugli alapján nem nagyon látok külömagyar szabályozást expatokra.

Főgebra 2017.01.15. 08:49:24

Végigolvastam, megállapítottam, hogy tulajdonképpen mindenki hagymának születik, de a döntő többség idővel, továbbképzi magát!

jojó78. 2017.01.15. 09:16:34

@Puháné Macskássy Juliska: Ne aggódj, mi is azért jöttünk lassan 4 éve. Pontosabban az otthoni egyre nehezebb megélhetés miatt. De szeretünk itt lenni.

fhdgy 2017.01.15. 09:28:38

@Csodabogár: Nem tudom, hogy rám gondoltál-e, hogy nem akarnék írni! Még mindig akarnék, de nem kaptam tőled e-mail-t!

midnight coder 2017.01.15. 09:36:43

@Larry Silverstein: Itt kiírják hogy először moderálnak. Amúgy a blog.hu motorja is tud olyat, hogy csak késve jelennek meg a hozzászólások, ez valószínűleg a béna gyorsítótár kezelés eredménye.

midnight coder 2017.01.15. 09:37:03

@rebel rebel: "Én nem úgy látom, inkább sokkal több, különösen ha trump leveszi a kezét a baltik államokról, s birka hőse a vladimír rájuk repül...aztán ki tudja mi kell neki.."

Ennek minimális az esélye. Ahol Európában háború lesz azok a nyugati országok. És ehhez is kell még vagy 15-20 év. Addigra már lesz ott annyi migri hogy elkezdik majd intenzíven utálni a helyi lakosokat, és viszont, ráadásul addigra a gazdaság is összeomlik, és amikor a nyugati polgár életszínvonala leesik a mi mostani életszínvonalunk alá, erősen morcos lesz, és amikor a helyi befogadott migri sem kapja meg a kis havi segílykéjét akkor _nagyon_ morcossá válik. És ezek fogják egymást ütni de piszkosul. És ezt a csatát az európaiak nemigen nyerhetik meg.

Velemenyem szerint.... 2017.01.15. 09:37:14

Itt egy szakmaibb cikk:
www.hrportal.hu/hr/mennyi-legyen-az-expat-fizetese-20100426.html

Ilyenkor egy cég egy-egy menedzserét vagy akár üzletágát átviszi egy másik országba.

Mivel nem egy belföldi állásba kerül, sokkal fontosabb a személyi kvalitás és a vállalati kultúra ismerete mint a helyi nyelv, így pl rendszerint állják a magániskola tetemes költségeit, azzal a kockázattal, hogy rövid úton bármikor kirendelhetik egy másik országba (családostul).

fhdgy 2017.01.15. 09:45:46

@Csodabogár: Nos, küldtem üzenetet, sikerült.

A különbség az eddigi próbálkozásaimmal szemben, hogy OpenSuse Leap + Firefox konbinációból küldtem.

A magyar Win 7-em CP1250-es kódkészletet használ, az OpenSuse pedig UTF-8-at. Ez megerősíti azt gyanumat, hogy hogy akkor van gond, ha annak a személynek a nick nevében, akinek küldeni akarom az üzenetet, nemzeti karakter van. Szerintem sanszos, hogy a kódlap konverzió nem vagy rosszul történik.

Az OpenSuse-nál nem lép fel ilyen gond, mert ott az kódkészlet eleve UTF-8.

betulapendula83 2017.01.15. 10:07:48

Szerintem alapvetően hülyeség kategorizálni. Az emberi elme akar mindent kategóriákba sorolni. Ezt a kifejezést se hallottam idáig, hogy expat. Kicsit olyan mondva csinált, izzadságszagú kategória ez nekem.
Ha már muszáj meghatározni, akkor én azokra az emberekre használnám a kifejezést, akik nem gazdasági kényszerből, vagy negatív indíttatásból hagyják el a szülőföldjüket. Nincs elegük a saját országukból semmilyen szinten, csak valamilyen oknál fogva határozatlan időre másik országban élnek, de bármikor visszatérnének a saját országukba.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.01.15. 10:37:58

@gabors: A sport szintjén értettem és a fociban szabályozza pl az UEFA vagy a FIFA.A sportolni nem akarókról itt nem beszéltem.Nem akarok világkormányt, a fociban meg eddig is voltak szabályozó, irányító hatóságok.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.01.15. 10:38:57

@gabors: Mondjuk nem kéne semmilyen szer, ha kicsit figyelmesebben olvasnál...De hát nem lepődök meg ezen sem...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.01.15. 10:46:35

@midnight coder: "ők különféle doppingszereket is tesztelnek, így valahol hozzájárulnak az orvostudomány fejlődéséhez is."

:D

Hát ja, egyre nehezebb elképzelni mondjuk a komplett kerékpársportot a dopping használata nélkül.És biztos van még fertőzött terület másfelé is.

betulapendula83 2017.01.15. 11:49:12

Egy valamit nem értek a határátkelő blogon. A kommentek 80-90%-a sose az aktuális bejegyzéshez kötödik. Ez miért van?

2017.01.15. 12:38:58

@betulapendula83: Szerintem ennek az az oka, hogy eleg regota letezik (marmint a blog), es eleg surun latogatjak, es akkor kialakult a torzskozonseg, akik akkor is itt vannak, ha nem erdekli oket az aznapi tema, es akkor az ahhoz valo hozzaszolas helyett inkabb kiemelnek valami reszletkerdest az aznapi hozzaszolasbol, vagy maguk dobnak be egy masik temat, es mar indul is a hogolyo. :)

Shaktee 2017.01.15. 14:34:18

@gabors: Nekem nem küldtek egy fia erzsikét se, se macát, se semmit :)

gabors 2017.01.15. 14:49:10

@adg: allami koltgeveteshez nem ertek de valahova be kell konyvelni mint kintlevoseg IPSAS-t gondolom Orbaneknak is kovetni kell, (nem tudom van-e lejarati ideje) szoval ez valahol hianykent egy darabig ott van ... es mar annak is van koltsege hogy ezeket administralni is kell

erdekes lenne tudni hogy az elfogoado helyeknek milyen koltsegei keletkeznek. megkapjak a rairt osszeget a bankjuktol vagy egyebb koroket kell csinalniuk (vagyis az elfogadokat is szopatjak orbanek)

gabors 2017.01.15. 14:53:03

@rebel rebel: nekem se .. .de te mar nyugger vagy ?

szerintem ez ugy ment hogy aki kap havi nyugdijat a magyar allamotol (vagyis be van jelentve a kulfoldi cime) az kapott hogy miert nem atultak azt csak Orban tudja mert nem hiszem hogy kulfoldre a nyugdijat nem atutalassal kuldenek alapbol ...

nalunk a cegnel maskepp nem is lehet az elso honapban lehet kerni egy csekket (mint eloleg) de utanna csak banki utalassal fizetnek fizetest.

Shaktee 2017.01.15. 14:58:04

@gabors: Nem vagyok magyar nyugger, ifjonc vagyok még ;) s nem hiszem hogy benne lennék bármilyen magyar nyugger regisztrációban, az egyetlen nyilvántartásom a Viktor facebookjáról kitiltott.
:)

gabors 2017.01.15. 14:58:22

@Larry Silverstein: van ahol az utlevel "jar" ingyenesen ??? Na ott akarok allampolgar lenni akkor...

gabors 2017.01.15. 15:00:15

@Larry Silverstein: "kb. 2-6 óra késleltetéssel jelennek meg a kommenteim,"

ez addig tart amig megbizhatatlan kategoriaban vagy a HA-nel

altalabal uj tagoknal egy darabig moderacio van ... olvasd el ott van a nagy zold gomb felett !:_)

gabors 2017.01.15. 15:06:12

@Velemenyem szerint....: ' adórezidens és nem adórezidens belga lakosokat. "

ilyen van mashol is pl USA de nem az expat-okra ... mert olyan mint kategoria nincs

en is adoztam az usa-ban mint non-resident alien egy darabig, ez kb azt jelenti hogy bar valaki az usa-ban el dolgozik a "jovedelmenek" egy reszet nem tekinti usa-ban megkeresett penznek ... de ez nem attol fugg hogy multi-nak dolgozik vagy mennyit keres stb ...

gabors 2017.01.15. 15:10:46

@rebel rebel: na ezert nem kaptal semmit ... es ha ki vagy tiltva akkor kesobb sem fogsz kapni semmit :-) de lehet ez jobb is neked

Herr Géza 2017.01.15. 15:16:54

@Larry Silverstein: Nyugi, az csak álca... A valóságban pont egy hajszálnyival szebb vagyok. :D

Shaktee 2017.01.15. 15:17:19

@gabors: :) vegyen a nyugdíjamból a vikkencs egy köpőcsészét az új palotájába.
8-9 év munkaviszonyom volt otthon, nagyrész szabadúszós az is

Shaktee 2017.01.15. 20:27:35

@Puháné Macskássy Juliska: Meghát a macskákért :)

Szombat délután láttam a könyv - egy igaz londoni történet - filmváltozatát, minden macskás hipszternek egy MUST :)

files.tuebl.ca/159365/A%20Street%20Cat%20Named%20Bob.epub

Enjoy.

Velemenyem szerint.... 2017.01.15. 22:19:51

@gabors: nem tudom hogy ugyanarról beszélünk. Hidd el, ha expat vagy, azt észreveszed, mert általában a cég állja a házad bérlését és a magániskolát, meg egy sor dologi juttatást.
en.april-international.com/global/advice-information/your-employees-abroad-which-status

Ez Svájcban vagy Belgiumban egy havi 1-2 milliós csomag a fizetéseden felül, amit a munkaadó áll.

Az alapvető különbség hogy gazdaságilag és társadalmilag nem leszel a fogadóország részese, nem kell megtanulni a nyelvüket és nem kell integrálódnod.

Ez a státusz azonban azt is jelenti hogy annyira fontos vagy a cégnek, hogy nem tudják egy helyi belgával vagy svájcival ellátni olcsbban.

Viszont bármikor jöhet a főnököd, hogy két hónapon belül mehetsz egy másik országba.

Az országok pedig gyakran adókedvezményeket adnak, hogy egész üzletágakat átcsábítsanak.
www.volvocars.com/diplomat/expat/the-expat-program/expats-in-switzerland

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása