A határátkelés után el kell tennie pár hónapnak, mire véget ér a kezdeti rózsaszín időszak, az ember lassan belezökken a hétköznapokba – ez történt a Grafoterápia blog szerzőjével is, érdekes látni, mennyire ír másként most, mint egy hónappal ezelőtt. De nem csak ez a poszt szól Ausztráliáról, hanem az első cikk is, melyben kint élő magyarok vallanak a mentalitásról, kulturális különbségekről, beilleszkedésről. Végül ellátogatunk Máltára, ahol egyfelől elmaradt idén a tél, elszálltak viszont az ingatlanárak.

Kezdjük tehát Ausztráliával, hiszen az Ez+Oz oldal ott élő magyarokat kérdezett tapasztalataikról. Lássuk!

„Az ausztrál mentalitás

Az itteni mentalitás merőben más, mint az otthon megszokott. Valakinek pont az jön be hogy nyugodtak az emberek, nem kapkodnak, de van olyan, akit pont ez idegesít.

Az emberek kedvesek, szinte mindig mosolyognak. A bolti dolgozó, a pénztáros a pult mögött, a szomszéd néni, vagy egy idegen is rád mosolyog az utcán. Viszont akkor is mosolyognak és kedvesek, ha éppen azt közlik veled, hogy nem téged vesznek fel a munkára, vagy épp kirúgtak,

A beilleszkedés

Azoknak mindig kicsit könnyebb dolguk van, akinek a férje illetve rokona már itt él, hiszen van kitől tájékozódni, tanácsot kérni.

Mária beszámolója erről: „Mivel a férjem már itt élt, könnyebb volt a beilleszkedés, Ő nagyon sokat segített nekem, ismerte a törvényeket, a lehetőségeket, hogyan kell ügyeket intézni. Nem tudtam angolul, az első lépés az volt, hogy beíratott egy nyelviskolába. Én is csak egy bőrönddel jöttem ki, mint mások, de nekem itt már megvolt a lakás, berendezés, autó, férjem által a barátok, ismerősök, akik azonnal befogadtak, ami könnyebbé tette a beilleszkedést.”

Akik az utóbbi években jöttek ki különböző típusú vízumokkal, a nulláról indultak mindenfajta segítség nélkül, mivel az első 2 évben nem kapnak támogatást, illetve csak nagyon keveset.

Az Ausztrálián kívül szerzett képesítést a legtöbbször nem fogadják el, annak ellenére, hogy az ausztrál oktatás nagyon alacsony szinten van a magyarországival szemben.

Magdolna erről így mesél: „Annak idején nagyon nehezen fogadták el más országba szerzett végzettséget. Kötelező volt továbbképző iskolába menni a szakmádnak megfelelően, és le kellett vizsgázni. Az első vizsgán sosem engedtek át csak a másodikon. Az egyik barátunk 2 diplomás (otthon szerzett diploma) gyógyszerész és 2 évig kellett újból egyetemre menni, vizsgázni kétszer is, ezen felül 200 óra gyakorlati munkát végeznie. Mire befejezte, már belefáradt a gyógyszerészkedésbe".

Egy fodrász ugyancsak arról számolt be, hogy az otthon szerzett fodrász szakvizsgáját és a 10 éves otthon szerzett munkatapasztalatát nem fogadták el, újra iskolába kellett járnia, es levizsgázni.

Ellenben ha elvégezzük az igencsak költséges, Ausztrália nyújtotta tanfolyamot, akkor már bizakodhatunk benne, hogy megfelelő munkát is kapunk.

A nyelvtudás

Hogy milyen szinten beszéled a nyelvet, igencsak sokat számit, sőt mondhatnánk úgy is, hogy csak ez számít! Egy felkínált állásra azt fogják alkalmazni, aki jobban beszéli a nyelvet, nem pedig azt, akinek magasabb végzettsége, vagy több tapasztalata van.

Így könnyen lehet, hogy egy egyetemi végzettséggel rendelkező, de középszinten beszélő pályázó és egy anyanyelvi szinten beszélő, de csak szakmunkás bizonyítvánnyal rendelkező jelentkező közül az utóbbi fogja megkapni az állást

Csilla így emlékszik vissza: „Nyelvtudás nélkül egy rémálom volt a kezdet. Az egész család együtt költözött ki és így tudtuk egymást mindenben támogatni. Ha én voltam „lent” a párom és a gyermekeim segítettek, ha ők voltak mélyponton, rajtam volt a sor. Mindenki keményen harcolt a nyelvvel, mire olyan szintre jutott, hogy komfortosabban használta. A gyermekeim már folyékonyan, anyanyelvi szinten beszélnek és túl vannak az egyetemen is. Az ő történetük egy sikersztori”.

Kulturális különbségek

Ausztrália multikulturális ország. Nem lehet egyértelműen semmire rámondani, hogy ez ausztrál, vagy, ahogy ők hívják „aussie”, hiszen nagyon sokféle nép keveredik itt. Mindenki hozott magával egy picit a saját kultúrájából. Ausztráliában nem találhatóak régi épületek, régi romok, és nagy történelmi múlttal sem rendelkezik.

Az emberek mentalitása is igencsak eltér a mi magyar kultúránkról. „Nekem személy szerint kicsit nehéz volt felfogni a másfajta prioritást. Nekünk nagyon fontos az otthon, a berendezés, az otthonosság. Nehéz volt megérteni, hogy az ausztrálok nagy többségének a „Home just a house” a mentalitása, gondolkodás nélkül költöznek, barmikor, bárhova. Akár fél év után is eladnak mindent, aztán vesznek helyette mást. Nekünk a tárgyaink többsége valamilyen érzelmi kötődést is jelent, nem tudom csak úgy eldobni es majd venni később egy hasonlót.” – tette hozzá Edit.

Arról is beszámolt, hogy megdöbbentette, amikor először szembesült azzal a szituációval, hogy egy születésnapi partin, ami egy étteremben volt mindenki saját magának fizette ki a fogyasztást. Itt ugyanis, jellemző, hogy a vendégek nemcsak az ajándékot hozzák a születésnapi vagy egyéb partikra, de az ételt, italt is, valamint a tortáról is gyakran a vendégek gondoskodnak.”

A teljes írást itt olvashatjátok el.

A nászutas időszak vége

Mint azt már a poszt elején említettem, körülbelül egy hónappal ezelőtt jelent meg a Grafoterápia blog szerzőjének írása, aki akkor három hónapja élt Ausztráliában. Nos, azóta eltelt még egy – lássuk, hogyan zajlanak most a hétköznapok. Tanulságos lesz…

„Elkezdtem élni az ausztrál diák-áloméletet: tanulás, munka, tanulás, munka, némi alvás, spórolás a tandíjra. Vizsgaidőszak van, szóval elég nagy a hajtás, egyelőre boldogulok, bár a menedzsment accountingtól izzadok, mint k.va a templomban, de meglesz, meg kell lennie.

Ráálltam a spóroló kisdiák üzemmódra, mert ahogy vége ennek a trimeszternek, azonnal jön a másik és ugyebár fizetni kell, nem is keveset. Szóval nem megyek sehová, nem járok el (eddig sem jártam itt), a legutóbbi dajdajozásom a csoporttársakkal volt kb. 3 hete, amikor is rommű égtem és a mai napig vedlek, szóval így. Néha nagyon hiányzik a társaság, az a helyzet. (…)

Ahogy véget ért a kezdeti nászutas időszak, egyre inkább elkezdtem „alábbadni”. Nem eszem annyit kint, mint eddig, mert jó nekem a pirítós is, aztán veregetem önnön vállamat, hogy király vagy, ma is spóroltál x dollárt. (…)

Dolgozom is, amennyit tudok és lehet, de az a helyzet, hogy a tanulás mellett épp elég ennyi, így is kivagyok. A munkám elég fárasztó, így mire hazakeveredek, legkevésbé sem hasonlítok egy wannabe menedzserre. (…) Soha nem végeztem ezelőtt fizikai munkát, így büszke vagyok magamra, hogy nem hullottam ki, és nem rohantam el visítva az első műszak után.

Csaba mondja mindig, hogy most szopó, de hosszú távon jó lesz. Hiszek neki, mert én is így gondolom. Minden nap, amikor dolgozni megyek, ez lök ki az ágyból. Mert bármennyire is sajognak a végtagjaim, bármennyire is borzalmas állapotban vannak például a körmeim, olyan vagyok, mint Donald a Kacsamesékben. A szemem előtt pörögni kezdenek a dollárjelek és megyek előre.”

Ha érdekel a teljes poszt, azt itt értheted el.

A tél elmaradt

Nagyon kedvelem az MP Goes to Malta blog szerzőjének stílusát és írásait, sajnos elég ritkán posztol, de amikor igen, akkor az mindig érdekes. Most találtam egy friss írást, ami az elmúlt hónapok eseményeit foglalja össze röviden. Például arról, hogyan próbált meg a helyi kormány úrrá lenni a dugók okozta feszültségeken.

„Volt olyan nap, amikor a sziget bármelyik pontjáról, úrvezető autóval maximum 40 perc alatt megközelíthető reptérre 2 óra 40 perces menetidőt sikerült, taxisoknak (!) abszolválni. A hiányzó utasok miatt várakozó gépek pedig a légiforgalomban okoztak némi problémát.

Aztán a kormány huszáros vágással feltalálta a spanyolviaszt: ha az utakat nem tudjuk kiszélesíteni, akkor a járműveket keskenyítsük. Azaz: legyen minél több motoros.

Az elgondolást tett követte, így idéntől a 125 köbcentiméternél kisebb motorokra az éves útadó mindössze 10 euró. Egyetlen probléma maradt, az EU-s jogsi kategóriákat csak nemrég fogadták el, és egységesítették, így csináltak egy csak helyben érvényes kategóriafélét, azoknak, akiknek már van B kategóriás jogsijuk.

Érdeklődés hiányában a tél elmaradt

Tavaly 2 fokkal sikerült rekordot döntögetni, idén fél évszázados szárazsági rekord dőlt meg. Élvezzük ugyan a jó időt, de a lehűlés hiánya segíti a kórokozók elterjedését (ezeket a sorokat épp bedugult orral, a házi karanténból írom), és a gazdák rendesen morognak a szárazság miatt. Az eper ugyan már szuper, de az idei dinnyetermésre valószínűleg keresztet vethetünk.

Ingatlanárak

Nézem a hirdetéseket, és szóhoz sem jutok. Szépen lassan elszállnak az árak, korrektebb 2-3 szobás kiadó ingatlan 600 € alatt nagyon nincs. Aki mást mond, az biztos festi magát. Az idei évre olyan 3%-os drágulást prognosztizáltak a lakáspiac eladási áraira.”

A teljes posztot itt találjátok, lehet kattintani.

(Fotó pixabay.com Holgi)