oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2016. március 05. 06:47,  A zombik földje 173 komment

2016. március 05. 06:47 Határátkelő

A zombik földje

Svájc szuper hely, legalábbis az anyagiakat illetően sokan vélik így, és igaz ez az életszínvonalra, a biztonságra és az egészségügyre is – legalábbis egy nem is olyan régi, ott élő külföldiek körében végzett felmérés szerint. Akkor mitől lesz mégis (ahogyan egyikük fogalmazott) a „zombik földje”? Egyáltalán: tényleg az lenne?

to_5.jpg

A mai posztot kezdjük egy friss (és nem túl jó) hírrel: egy pénteken benyújtott törvényjavaslat szerint Svájc egyoldalú intézkedéssel korlátozná a bevándorlást az Európai Unió tagállamaiból.

A történet két éve kezdődött, amikor a svájciak népszavazáson döntöttek a bevándorlási kvóták bevezetéséről, annak ellenére, hogy az ország korábban megállapodást kötött az Európai Unióval, amely szavatolja a személyek szabad áramlását.

Azóta is zajlottak az egyeztetések arról, hogyan lehetne módosítani az uniós megállapodást, de a tárgyalások egyelőre nem vezettek eredményre, és az uniós tagságról tartandó brit népszavazásig fel is függesztették a megbeszéléseket.

A svájci kormánynak egyébként legkésőbb jövő februárig kell végrehajtania a népszavazáson hozott döntést. A helyzetet bonyolítja, hogy Svájcnak hat másik kétoldalú megállapodása is van az Európai Unióval, ezek a többi között azt is lehetővé teszik, hogy Svájc hozzáférjen az EU egységes piacához. (További részletek itt.)

Magas fizetés, de a többi…

A fentiek kapcsán jutott eszembe, hogy mivel az HSBC minden évben megcsinálja a külföldön élők körében szokásos közvélemény-kutatását, nézzük meg, mi a helyzet Svájccal. A jó hír, hogy a tavaly felért 39 ország közül Svájc elég jó helyen végzett, hiszen bekerült a legjobb tíz közé (igaz, éppen a 10. helyen).

Jellemző módon a „piszkos anyagiak” tekintetében végzett az ország a legjobb helyen, ami nem csoda, hiszen az ott élő expatok 29 százaléka évi 200 ezer svájci frank fölött keres, ez csak Hongkongban magasabb.

Nyilván az életminőséggel (egészségügy, biztonság) sincs különösebb probléma, ami már kevésbé jó hír, hogy a külföldről érkezettek a társadalmi élet, a szocializáció terén már jóval kritikusabbak voltak, hiszen Svájcot az utolsó előtti, 38. helyre tették és nem nagyon dicsérték a beilleszkedés (35.) és a kultúra (34.) esetében sem.

Nem könnyű barátkozni?

„Csak az országban élő megkérdezettek 35 százaléka érezte úgy, hogy könnyű barátkozni és 43 százalék vélte könnyűnek a beilleszkedést, szemben a globális 61 százalékkal” - áll a jelentésben.

Alighanem a jelenség mögött a svájci visszafogottság áll, amiről korábban a Határátkelőn írt Mr. Bingham is.

„Egy svájci SOHA nem tesz fel direkt kérdést magánéletre vonatkozóan. Hat éve élek itt és egy kézen meg tudom számolni, hogy hányszor kérdezték meg, hogy melyik országból jöttem.

Ez halmozottan igaz bármilyen olyan kérdésre, amit elárulhatja az illető anyagi helyzetét, autó, pontos beosztás vagy, hogy hol laksz. Esetleg nagyon indirekten utalnak az adott témára – „minden bizonnyal jól erezte magát a szabadságon” – és ezek után Rád van bízva, hogy megosztod-e merre jártál.

Ez a szemlélet igaz a saját vagyoni helyzetükre is, nem verik nagydobra, hogy milyen vagyonuk, státuszuk van – lehet, hogy milliomos, és gyönyörű helyen lakik, de nem feltétlenül jár sportautóval, könnyen lehet, hogy melletted ül a villamoson egy régi pulcsiban.

A svájci francia-tanárnőmről másfél év után derült ki cseppenként, indirekt módon, hogy a nagyapja híres diplomata volt, az apja az egyik leghíresebb tévés, ő pedig írói ösztöndíjat nyert, és csak azt egészíti ki franciatanítással, amíg abból nem tud megélni teljesen."

Kisebb városokban könnyebb?

Az ember persze azt gondolná, hogy a kisebb településeken könnyebben megy a beilleszkedés is, különösen kisgyerekkel, de ez nem ilyen egyértelmű, legalábbis az Expatica oldalnak nyilatkozó Ryan Peters szerint.

A kanadai férfi 12 éve él családjával a Valais kantonban fekvő, német nyelvű Sierre közelében. Egy éttermet üzemeltet és két helyi kórusban is énekel, ami segítette a beilleszkedését.

„Szerintem Svájcban elég könnyű felületes ismeretségeket kialakítani, de a következő lépés már nagyon nagy. Biztos, hogy itt tovább tart barátokat szerezni” - mondta Ryan Peters, akinek végül az is segített, hogy Genfben önkénteskedni kezdett. Ennek ellenére is úgy látja, hogy a svájciak hajlamosak egész életükben ugyanabban a baráti körben mozogni.

A swissinfo Facebook-oldalán rögtönzött online felmérésre válaszolók közül többen ennél jóval kritikusabban fogalmaztak a svájci társadalmi életről.

„Svájc a zombik földje. Odahaza egy hétvégén komolyabb társasági életet éltem, mint itt egy fél év alatt” - írta például a portugál Jonathan Almeida, aki szerint egy amerikai lány a munkahelyén megkérdezte tőle, hogy egyáltalán lehetséges-e Svájcban emberekkel barátságot kötni a helyi online ismerkedős oldalak használata nélkül.

Rajtad is múlik

Mások azért nem látják ennyire rossznak a helyzetet. Lisa Nordcross például öt évig élt Zürichben, mielőtt nemrég a németországi Düsseldorfba költözött volna (azt megelőzően pedig az amerikai Atlantában is élt).

„A három város közül Zürichben volt a legkönnyebb kapcsolatokat kialakítani, rengeteg barátot szereztem, szóval egyáltalán nem értek egyet a tanulmány eredményével” - fogalmazott a nő.

Tamás (akinek a nyitóképet is köszönhetjük) szerint is igaz az, hogy vannak a svájciak között barátságtalanok, de azért alapvetően nem ez a jellemző. „Megismerkedtünk egy svájci párral is, akik például kifejezetten szeretik a magyarokat, a srác évente jár Magyarországra. A kenuklubban csupa barátságos emberel találkoztunk. (Ha egy határátkelő magányosnak érzi magát új „hazájában”egy ilyesfajta klub remek megoldás lehet, a közös érdeklődési kör jobban összehozza az embereket, mint a közös munka.)"

Alighanem Vivienne McAlister-Geertznek is igaza van, aki szerint nem lenne szabad a svájciakat hibáztatni azért, hogy nem fogadják tárt karokkal a külföldről érkezőket. „Ha otthon élsz, és megvannak a saját barátaid, te vajon tárt karokkal rohannál a kebledre ölelni egy idegent?” - kérdezte az északír nő, aki egyébként Aargau kantonban él a férjével.

A nyelvtudás jelentősége

Sok hozzászóló szerint fontos lenne, hogy a határátkelők proaktívak legyenek, azaz megpróbáljanak kikerülni az őket körülvevő buborékból. „Igenis kell tenni bizonyos erőfeszítéseket. Senki nem fog magától kopogtatni ajtódon, éppen ez egy ilyen diszkrét és a mások életébe be nem avatkozó társadalom szépsége” - vélte például Stephanie.

A nyelvtanulás jelentőségéről már itt, a blogon is rengeteg szó esett, de a helyzet különösen érdekes Svájcban, ahol nem csak a többféle hivatalos nyelv nehezíti a helyzetet, de az is, hogy kis túlzással minden völgyben más dialektust beszélnek.

„Néha már az emberek megértése is gondot jelent. Azt azonban értékelik, ha látják, hogy az ember mindent megtesz a nyelv elsajátítása érdekében” - mondta Ryan, aki egyébként ért ugyan németül, de a helyi svájci német dialektus azért okozott neki gondokat.

Hasonló volt Tamás tapasztalata is: „Nem vagyok nyelvész, nem tudom, hol van ennek a határa, de a svájci német annyira „eltorzult”, annyira hatott rá az elszigeteltség, a francia nyelv és még ki tudja mi minden, hogy laikus fülelő azt gondolhatja, hogy egy teljesen különálló nyelvvel van dolga. Nekem a német elég jól megy, de itt azért elkerekedett a szemem.

Miután meglett a munkahelyem, voltam egy rövid svájci német tanfolyamon, és noha csak 10 alkalom volt, azért segített az alapoknál. Aztán úgy gondoltam, hogy nem folytatom tovább, mert a munkahelyem tulajdonképpen egy napi 8-9 órás ingyenes tanfolyam...

Vannak persze olyan kollégák, akiket még majd’ két év után is borzasztó nehéz megértenem, no de mindenhol vannak olyanok, akik elharapják a szó végét, hadarnak, ehhez igazából külföldre sem kell menni...

Ja, a tanfolyam kifejezetten a luzerni dialektusra ment rá, nem egyszer mondta a tanár egy-egy szónál a könyvben, hogy ezt ő nem így írná, mert ez berni dialektus. Vagy éppen szent galleni, esetleg bázeli. Néha egyébként maguknak a svájciaknak is nehézséget okoz egymás megértése és ehhez elég akár csak 80 km-t utazni az országon belül.

Érdekes dolog ez egyébként a svájciaknál. Beszédben a saját nyelvjárásukat használják, írásban automatikusan elhagyják a Mundartot (nyelvjárást), azaz az irodalmi németre váltanak. Tulajdonképpen párhuzamosan használják a két nyelvet."

A nyelvtudás jelentőségére hívta fel korábban a figyelmet Edina is, aki pár hónap svájci élet után úgy látta, hogy a helyiek azok iránt nem nyitottak, akik kívülállók szeretnének maradni.

„Ha beszélsz németül, azt rendszeresen megdicsérik és keresik a társaságod. Ha viszont nem szeretnél megtanulni (pedig integrációs lehetőségekben igazán bővelkednek, pl. ingyenes németóra a munkahelyen), akkor annak ellenére is távolságtartóak maradnak veled, hogy mondjuk beszélsz angolul és ők is, tehát adott egy közös nyelv."

Mi van előbb: a sör vagy az ismeretség?

Érdekes egyébként a sorrendiség is. A 14 éve Bern mellett élő Robert Stanley szerint például míg Angliában „azért megy el az ember iszogatni valakivel, hogy jobban megismerje őket, addig itt először meg kell ismerni valakit, hogy utána megihass vele egy sört. Ilyen értelemben Svájc egy nagyon hagyományőrző ország. Kemény diók, de ha feltöröd őket, akkor nagyon lojálisak”.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével!

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Svájc

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr318445052

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Golf2 2016.03.05. 06:49:38

Lennék zombi Svájcban,még mindig jobb mint földönfutó a hazámban...

DieNanny CH 2016.03.05. 07:30:20

Na, hát ezért érzem itt olyan jól magam. Mindig is befelé forduló voltam, nem értettem a mások életének kifaggatásához és nagyon kellemetlen volt, ha ilyennel kerültem szembe - mert udvariasságból szinte mindenre válaszoltam... Itt ez a veszély nem fenyeget. El tudunk beszélgetni apró-cseprő dolgokról, és mégis jól érezzük magunkat.

A törvényjavaslathoz nem nagyon tudok hozzászólni, hiszen kvóta eddig is volt.
Pl 2012-ben ezt küldték nekem:
Az EU8-ból jövőknek 2180 db 'B' engedélyt tudnak kiadni, amit 4 részletben teljesítenek: negyedévente 545 ember kapja meg a kantonban az engedélyt.

Szóval, nem tudom, a számok azóta mennyiben változtak, de keret az volt.

Din Serpahis 2016.03.05. 08:40:19

Ennek a kvótának eddig sem volt semmi értelme, aki szerzett állást, az L permitet így is megkapta, aztán pár hónap múlva, ha az lejárt, hozzávágták a B-t.

Amúgy tényleg a zombik földje, néha iszonyúan be vannak lassulva, főleg ha vezetsz, baromi idegesítő tud lenni, hogy néha azt se tudják hol vannak, de dettó ugyanez a helyzet, amikor a boltban kóvályognak a pénztár előtt.

Viszont szvsz egyáltalán nem igaz, hogy nehéz barátkozni velük, nekünk Luzernben vannak svájci barátaink, nagyon nyitott és érdeklődő emberek.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.03.05. 08:40:25

"Hasonló volt Tamás tapasztalata is: „Nem vagyok nyelvész, nem tudom, hol van ennek a határa, de a svájci német annyira „eltorzult”, annyira hatott rá az elszigeteltség, a francia nyelv és még ki tudja mi minden, hogy laikus fülelő azt gondolhatja, hogy egy teljesen különálló nyelvvel van dolga."

Mi a nyelv és mi a nyelvjárás - ez nem nyelvészeti, hanem politikai kérdés.

Hari Seldon 2 2016.03.05. 09:07:02

„Egy svájci SOHA nem tesz fel direkt kérdést magánéletre vonatkozóan. Hat éve élek itt és egy kézen meg tudom számolni, hogy hányszor kérdezték meg, hogy melyik országból jöttem.”

Hogy mi van? Miért kéne feltenni neki direkt kérdéseket? Azt várja, hogy lekáderezzék lépten-nyomon? Az legalább ilyen zavaró lehet.

„Ez halmozottan igaz bármilyen olyan kérdésre, amit elárulhatja az illető anyagi helyzetét, autó, pontos beosztás vagy, hogy hol laksz.”

Ez meg mi? Más ezt tolakodásnak veszi. – ÉS azt hiszem a többség itt a nyugati féltekén.

„Ennek ellenére is úgy látja, hogy a svájciak hajlamosak egész életükben ugyanabban a baráti körben mozogni.”

Úgy látszik, hogy egyes határátkelők nem érzékelik, hogy az ember „igazi mély” barátságot, a húszas éveinek elejéig köt. (utána is lehetséges, de nem jellemző)
Másrészt, ha „otthon marad”, akkor is így van.

Muscari 2016.03.05. 09:28:48

Az ajtók mindenhol záródnak. Tegnap este arról beszélgettünk a férjemmel, hogy ha az esetleges Brexit után összeomlana a gazdaság, akkor hova tudnánk elköltözni. Arra jutottunk, hogy egy új nyelv megtanulása nélkül eléggé limitáltak a lehetőségeink.
Kanada, Ausztrália, NZ, USA esélytelen, Európában marad Málta és Írország, vagy az esetleg kiváló Skócia. Málta szuper lenne, de nagyon pici, a másik kettőnél meg az időjárás miatt kéne erős kompromisszumot kötni.
Szép kilátások.

Din Serpahis 2016.03.05. 10:14:14

"Ez halmozottan igaz bármilyen olyan kérdésre, amit elárulhatja az illető anyagi helyzetét, autó, pontos beosztás vagy, hogy hol laksz. "

Na ez azért nem igaz mindig. Volt már olyan, hogy a svájci ismerős meglátogatott minket, aztán picit ilyen szégyenlős fejjel megkérdezte, hogy megkérdezheti, mennyit fizetünk a lakásért, csak merthogy szeretné tudni hogy Zürichben tényleg annyival drágább-e mint az ő városukban :)

Mr Eggs · http://farmprojekt.blogspot.com/ 2016.03.05. 10:38:00

Szerintem is tahóság megkérdezni más anyagi helyzetét.

Csodabogár 2016.03.05. 10:56:00

A svájciak nem akarnak minden áron barátkozni, ami nekem nagyon megfelelt. Lett volna alkalom, mert munkahelyen mindig voltak olyanok, aki még elmentek valahova inni valamit munka után. Ezt nem nekem találták ki.
A nyelv meg olyan, hogy az ember füle hozzá szokik. Én tudtam jól németül, mikor oda kerültem. Aztán néhány hónap mulva kezdtem érteni mit beszélnek körülöttem. Magam soha nem törekedtem arra, hogy dialektusban beszéljek, mert az nagyon erőltetett lett volna. Sajnos a hanghordozás rámragadt, bárhova mentem megkérdezték, hogy svájci vagyok-e. Magamtól nem vágytam Svájcban lakni, mert nagyon érvényes a mondás, hogy ott csak gazdag tuistának jó lenni. De jól kerestem és tudtam, hogy nem örökre szól, így kibirtam közel negyed századot ott.
Manapság mikor Zürichben átszállok a repülőtéren, mindig beleborzongok a gondolatba, hogy mi lenne, ha ott kellene élnem.

mernok-ur 2016.03.05. 11:20:51

Jézusom, mennyien vagytok Svájcból.
Főleg Zürichből.

Tegnap olvastam egy blogot. Arról szól, hogy egy pár kiköltözött Zürichbe. Ott egy random postán ügyet intéztek, és a szomszéd ablaknál a blogíró egyik régi ismerőse a szülővárosából is ügyet intézett.

Kicsi a világ.

Ja, jó poszt.

P.Elliot 2016.03.05. 11:54:54

En szeretem a maganyt de az nem jelenti azt hogy most en egy burokban eljek ott ahova a sors vetett, azt nem nekem talaltak ki, erdekelnek az emberek, a gondolataik, mindennapi eletuk de ez nem azt jelenti hogy tolakodo lennek, pontosan tudom hogy hol az a hatar amig elmehetek a kerdezoskodesben, milyen kerdesek azok amiknek en sem orulnek ha feltennek es nem is valaszolnek ra vagy nem szivesen. Nem turkalok soha mas zsebeben es azt sem hagyom hogy kikerdezzenek, nincs hozza kozuk. De! En egy olyan orszagban elek ahol a emberek ilyen szabalyok szerint elnek de megis vaditoan nyiltak illetve azok tudnak lenni ha szimpatikus vagy nekik, / ha nem, akkor bezarkoznak/, vagy csak egyszeruen tanut keresnek, netan birot a problemajuk megoldasahoz hogy mit csinaltak rosszul vagy jol, meghallgatjak a velemenyt es elgondolkoznak rajta.
Aztan ha okos vagy joindulato, netan erdekes a velemeny akkor maskor is meghallgatnak, sot, ragaszkodnak hozzad.
Nekem Svajc nagyon idegen lenne a nincshozzadkozom stilusaval, nem varom el a nyakamba borulast de a teljes kozonyt sem. Attol hogy nem kivan velem a kulfoldivel baratsagot kotni, jo, ne kosson de a teljesen hideg, bezarkozo kozonytol ugy ereznem magamat mint Robinzon a szigeten.Most ha csak a szomszedaimat nezem, mindrol tudom hogy kicsoda/ tobb utcara valo embert ertek alatta, tudom a nevuket, hol es mit dolgoznak, barhol osszefutok veluk az uzletben vagy barhol azonnal leallunk beszelgetni hogy mi ujsag, mi tortent, bovebben, atjarunk egymashoz gyakran, meg is hivjuk egymast, van koztuk nagyon ragaszkodo barat is aki nagyon gyakori az eletunkben. Meg mas emberek is. Attol meg hogy ennyire szamontartjuk egymast lehetunk idehaza magunknak valok ha ugy tetszik, elhetjuk a magunk eletet, akar a maganyt is ha ugy tetszik.
En ugy gondolom hogy a kulonbozo orszagok polgarai inkabb a massagot nem szeretik vagy ovakodnak tole a bevandoroltban, nem tudjak hova tenni, idegen toluk, tartanak tole, mi is igazabol, nem? Hiszen milyen velemenyek vannak a beonzonlo sziriaiakrol pedig akozott is jocskan lehet nagyon rendes ember es nagyon halas a lenezes helyett a figyelemert, megertesert.
Attol meg lehetunk magunk is felfogasban mindenben olyan mint voltunk odahaza ha mellette bleolvadunk az uj orszag szokasaiba, sot feszegetjuk a szokasok korlatait egy kicsit hogy igy jobb lenne, ha valoban jobb, sot ezt jelezni is. Mint mar olyan sokszor elmondtam, nekem az indiaiak a peldak hogy milyen beolvadosak, atvesznek minden szokast amellett hogy megtartjak a maguket is. Mindenki erdekes embereknek tartja itt, pozitiv ertelemben. Megcsodalni valok a templomaik, az osi ruhaik, a kajaik es az ember orul ha vannak ilyen erdekes barataik es ok is orulnek hogy masok orulnek nekik.
Hozzaallas kerdese. Talan a svajcival vagy akarkivel is konnyebb baratkozni ha eleve nem ugy all hozza az ember hogy ezek zarkozottak es ugysem lehet veluk mit kezdeni.
Arrafele egyebkent sem kivantam volna sosem elni, Olaszorszagban annal inkabb....

2016.03.05. 11:58:24

@Muscari: Skócia és Írország gyönyörű. Viszont szokni kell a "sajátos" angoljukat... :)

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2016.03.05. 12:03:06

Engem ezeknél jobban idegesít a végtelen butaságuk.
:(

DieNanny CH 2016.03.05. 12:08:09

@P.Elliot:

"Nekem Svajc nagyon idegen lenne a nincshozzadkozom stilusaval"

Azt hiszem, nehéz lenne bebizonyítani, hogy ez nem Svájc-specifikus. Abban az értelemben nehéz, hogy mindenki más szinten van a metakommunikáció dekódolásában.

Pl ismerőssel voltam vásárolni, pénztárnál együtt álltunk. Azután az ismerős megjegyezte, hogy: milyen undok, lefitymáló képet vágott a pénztáros.
Én meg: ?????????? Semmi ilyesmit nem vettem észre.
Lehet, a fogai közül piszkált ki a nyelvével valamit, azért húzta el a száját.

Vagy bármilyen beszélgetésnél, ha valaki olyan stílusú, hogy vadidegenek nyakába tud borulni, az a természetes.
Persze, vannak átmenetek, úgyhogy én úgy látom, minden ország - de a bennük élő emberek főleg! - nem kategorizálható.

Taxomükke (UK) 2016.03.05. 12:54:14

Az volt mar, hogy rideg, kegyetlen vilag?
.
.
Na, mindjart elolvasom, ki mit irt. :)

Herr Géza 2016.03.05. 13:28:50

Én meg most olvastam egy svájci blogon, hogy a magyarok mindig csárdást táncolnak, gulyást esznek pacallal és minden magyarnak van legalább egy karikás ostora otthon. Ja, és az Alföldön mindenki lóháton közlekedik és a szürkemarha az alapélelmiszer...

Herr Géza 2016.03.05. 13:32:24

@svájci sapka (ch): Olyan nagyon buták nem lehetnek, ha megteremtették a maguk kis "tündérkertjét" ( copyright by netuddki) .... :))) Meg oda pedálozik fél Európa.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2016.03.05. 13:34:07

@Herr Géza: Hja, oszt leesik a rózsaszín szemüveg pár év múlva... ;)

nyuszigonosz 2016.03.05. 13:55:33

@Herr Géza: :-) Pontosan. :-)

@svájci sapka (ch): Hát találkoztam már pár svájcival, egyik sem volt buta. Érdekes ez.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2016.03.05. 13:59:30

@nyuszigonosz: De nem élsz köztük. :) Nem állítottam, hogy egytől-egyig mind az, de a többségre jellemző. :)
Lehetsz, jó és szép, de okosabb náluk soha. A végletekig meg vannak győződve arról, hogy ők jobban tudják.

DieNanny CH 2016.03.05. 14:01:08

@svájci sapka (ch):

De hiszen a gazdasági mutatóik is azt mutatják, hogy ők jobban tudják!

:-)

Din Serpahis 2016.03.05. 14:03:45

Nem tudom egyébként honnan jön ez, hogy a swiccek taplók meg maguknakvalók, én személyszerint egy hót paréj vámost leszámítva eddig csak pozitív tapasztalatokat szereztem itt. Általában tök kedves és segítőkész mindenki.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2016.03.05. 14:07:01

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Háááát. Ahogy figyelem nem olyan szép már a gyerek fekvése.
:(

DieNanny CH 2016.03.05. 14:17:52

@svájci sapka (ch):

Szerintem ezt látják a svájciak is, és bizony, ennek a bevándorlás az oka. Bárki bármit mond.
Mikor fb-n belefutok olyan kommentelőkbe, akik sötétek mint az éjszaka, szerinted az ilyenek gyereke az iskolában mennyi energiát vesz ki az óvónőből vagy tanítónőből? És ez az energia már nem jut a svájcira.
Tudok itt olyan külföldi apukáról, aki annak ellenére nem engedi - vagy küldi - német nyelvtanfolyamra a gyerekét, hogy az ingyen van, az iskola épületében, ami 5 perc, mondván: én sem tudok németül, mégis van munkám!

Mielőtt valaki megjegyezné, hogy "nem kell sajnálni őket" - de, kell.
Ahogy Mo-ot is sajnálnám, ha beözönlenének az országba a magyar átlagkultúrát még csak nem is súroló hordák.
Ugyanígy sajnálom Svájcot, bár ők azért már korábban tettek óvintézkedéseket.

Ahogy Svédországot is sajnálom, bár ők a naivságuk áldozatai.

2016.03.05. 14:21:09

@svájci sapka (ch):" Lehetsz, jó és szép, de okosabb náluk soha. A végletekig meg vannak győződve arról, hogy ők jobban tudják."

Nahát, ez a magyarokra is teljesen ráillik.... :))))

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2016.03.05. 14:24:58

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Ebben van igazság, de azt is tegyük hozzá, hogy bevándorló és bevándorló között rengeteg a különbség. Előbb kap segítséget az a fajta, mint akit te említett. Az nem kap, aki élne vele, aki " megtalálná. "

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2016.03.05. 14:26:40

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör:
Nem feltétlen. Én nem hagynám, hogy elússzon a vagyonom, csak azért, hogy igazam legyen.

micsoda? 2016.03.05. 15:37:04

Svájc mindig arról volt híres, hogy nem egy befogadó ország. Szerintem azóta sokat változott, megy a népvándorlás európán belül is.

Ami azt illeti, itthon a magyarjaink egynémely felelős politikusát is alig lehet érteni, - nemhogy az átlagembert - , hadar és elharapja a szó végét.
@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: Ez igy igaz, A Svájciaknak van rá bizonyíték, hogy okosak, mert jól élnek.:)

Shanarey 2016.03.05. 16:29:34

Svájc érdekes hely, egyszer oda is el kellene menni.

S hogy miért élnek olyan jól?
Mert a Milka jobban teljesít.
Mert tele vannak bankokkal, és azok sok sok legális, és illegális( de az idő megszépítette) pénz dekkol ott. majd akkor lesz ez érdekes, ha a híres Svájci bankrendszer, is olyanná válik mit bármely európai bank, vagyis nem lesz olyan sok esély a pénzek eltitkolására, és legalizálására.

2016.03.05. 16:38:03

@svájci sapka (ch): Az lényegtelen. Amit írtál, az teljesen ráillik az itthon élők egy jelentős részére. Szóval lehet, hogy rokonlelkek vagyunk a svájciakkal. Kár, hogy gazdaságilag nem ott tartunk, ahol ők.

2016.03.05. 16:39:45

@micsoda?: Az olajban bővelkedő közel-keleti országok közül is jó pár nagyon jól él, és nem kellett hozzá túl sok tudás. Szimplán jó helyen, jó időben... :)))

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2016.03.05. 16:42:05

Sajnos, Svájcot sokan nem látják reálisan. Az olló itt is egyre jobban nyílik szét. Az expatok, a hiányszakmában dolgozók jól keresnek, de pl. az idegenforgalom, a mezőgazdaság, az építőipar egyre rosszabbul fizet. A nagy cégek itt is elkezdték a "nem fizetek" mentalitást. Csak ezt a filmekben nem látni. ;)

2016.03.05. 16:45:53

@svájci sapka (ch): Mármint, hogy rokonlelkek vagyunk, vagy hogy Mo. nem olyan, mint a svájci tündérkert?

2016.03.05. 16:47:11

@Shanarey: Mint nagy szakértő a témában, kikérném a videóról a véleményedet.

www.youtube.com/watch?v=ipe6CMvW0Dg

Digger blogjában linkelte be valaki, onnan loptam én is.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2016.03.05. 16:47:52

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: Egy magyarnak van annyi esze, hogy nem hagyja veszni, amit életében alkotott, csak azért, hogy igaza legyen. :)

Herr Géza 2016.03.05. 17:18:05

@Shanarey: Azért hozzátenném, hogy a pénzügyi szektor részesedése a svájci GDP-ben alig több, mint 10%.... Ami ugyan az EU átlag duplája, de pl. érdekes, hogy ez az arány Nagy-Britanniában is majd 7%, Írországban (!) 8,5, Ausztáliában 8,1, de még Hollandia is ott van a 8 körül (7,8). Szóval messze nem "A" húzóágazat.... Egy újabb legenda, ami nem igaz. :))

Shanarey 2016.03.05. 17:22:09

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör:

A világot, így is meg lehet magyarázni, de azért ez a téma nem ilyen egyszerű. Nem kötelező létezni,de ha találunk benne örömet akkor miért ne. Na meg a másik, nem az a lényeg hová születtünk, hanem hogy ebből mit tudunk kihozni. Például, vagyunk itt a blogon jó páran, akik életük felét leélték, vagy legalábbis közel vannak hozzá. Nos ha nekünk valaki 30-40 évvel ezelőtt elmondja, mi minden történik majd velünk, és hogy külföldre költözünk (már aki), na az illető simán le lett volna hülyézve, mert 30 éve senki sem gondolt volna arra, hogyan változik meg a világ. Van abban némi igazság amit a film állít, de nem születhet mindenki gazdagnak, mert akkor a világ nem tud működni. Kell aki irányít, és kell akit irányítanak. Ha mindenki szegény lenne, és senkinek semmije sem lenne, na ez megvolt az őskorban, de a világ fejlődött, és ki tudja mi lesz ennek a vége. Ki tudja, kinek milyen pozíciót tartogat a jövő? A pénzről meg csak annyit hogy egyéb fizetőeszköz, legalábbis olyan, amit széleskörűen elfogadnak, nem létezik. A Bitcoin és társai persze szeretnének azzá válni, de nincs meg a kellő mennyiség, és az elfogadása sem széleskörű.

Tegyük fel hogy beüt valami rettentőméretű és hatású gazdasági válság, és megszűnik a pénz, a vagyon, és persze a tartozás is. Na akkor hogyan tovább? Volt már olyan hogy csere kereskedelem, de az véges dolog,na meg nem lehet mindenki állattartó, avagy kistermelő, vagy nagy, tök mindegy.

Csodabogár 2016.03.05. 17:26:57

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Azt hittem eddig, hogy csak rám jellemző, hogy hidegen hagy a pénztáros, amig korrektül intézi a dolgát. Egyébént ha már "nincs hozzá közöm" magatartás a svédekre sokkal jellemzőbb. Egyik helyen se zavart. Megvolt a saját környezetem, a többi meg azt csinál amit akar.

Shanarey 2016.03.05. 17:27:45

@Herr Géza:

Elméletben igazad van, de az a sok sok odaköltöző igen "szegény" ember aki ott adózik, mert szeretne közel lenni a bankjához, az csak számít valamit. Az ország méreteiből adódóan, a gazdasági teljesítménye nem lehet akkora mint más nagyobb területű, és hasonló pénzügyi hátterű országokban, vagyis ki termeli, vagy mi termeli meg a GDP-t ?

Csodabogár 2016.03.05. 17:28:46

@svájci sapka (ch): Ez a butaság nem igaz. Persze buta emberek mindenütt vannak, de ezt így általában rájuk húzni nagy túlzás.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2016.03.05. 17:29:53

@Csodabogár: Nekem ez a tapasztalatom. :)
Reggelig tudnék mesélni...

Csodabogár 2016.03.05. 17:30:34

@svájci sapka (ch): Erről te is meg vagy győződve!:-)

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2016.03.05. 17:34:49

@Csodabogár: Sorolhatom még. Logikusan gondolkodni nem tudnak (ezt még svájci ismerősök is elismerik), nem tudnak alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez. Az átlag svájci marha nagy bajban lesz, ha beüt valami...

Csodabogár 2016.03.05. 17:35:22

@Shanarey: Ez máris megtörtént. Próbálj meg külföldiként Svájcban bankszámlát nyitni. Nem most, hanem már kb. 10 éve is nehéz volt. Azóta meg csak romlott a helyzet etéren. Svájci bankok hatalmas birságokat fizettek az eltitkolási lehetőségek miatt. Ma már odafigyelnek.

2016.03.05. 17:35:39

@Shanarey: Féligazságokkal operál a videó. Azokból meg már nem nehéz olyat alkotni, ami valósnak tűnik.

Csodabogár 2016.03.05. 17:44:37

@svájci sapka (ch): Nem fog beütni semmi. Gondolj csak bele, mikor volt Svájcban utoljára háboru. Nagyon is ügyesek vagy okosak abban, hogy hogy lehet elkerülni az ilyesmit.
Talán én azért itélem meg őket pozitivabban, mert tudtam, hogy utálatosak a külföldiekkel és nem vártam el, hogy szeressenek. Ha a férjem tiszta véletlenül nem oda keveredik 56-ban, magamtól eszembe se jutott volna oda menni, mert tudtam elég sok mindent róluk, ami nem volt pozitiv egy nincstetelen odaköltöző számára.

Herr Géza 2016.03.05. 17:45:58

@Shanarey: Pl. az ipar részesedése 26%. Pedig sokan állítják azt is, hogy CH-ban csak tehenek, meg sajtok vannak....
Az adózás is érdekes kérdés. Pl. az ÁFA csak 8 % (!!), kajára 2,5. Az SZJA pedig német szemmel nézve nevetségesen kevés.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2016.03.05. 17:49:32

@Csodabogár: Ezt előre nem lehet kijelenteni. Hogy a múltban mi volt, az egy dolog. Abból nem lehet a jövőre következtetni. Ráadásul, sok olyan embert engedtek be, akiket nem feltétlenül kellett volna. Félnek is ennek a következményeitől.

2016.03.05. 17:55:26

@svájci sapka (ch): Hogy mi a 'logikus' gondolkodas az elegge szubjektiv, siman lehet hogy ami egy svajcinak logikus az masoknak nem az, es forditva. Ebbol meg nem kovetkezik hogy a svajciak atlagban 'butabbak' lennenek mint masok; egyebkent is, mit jelent az hogy buta? Valoszinuleg mindenkinek mast.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2016.03.05. 17:57:41

@Mirjam2: Neked is csak azt tudom mondani, hogy reggelig tudnék példákat írni. Itt élve, megtapasztaltam. ;)

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2016.03.05. 18:02:19

@svájci sapka (ch): Rém egyszerű példa, nézzük kicsiben. Mondjuk te minden pénteken délelőtt takarítasz. Ám egyszer veszel bútort, amit majd pénteken délután szállítanak. Akkor valószínű nem fogsz délelőtt nagytakarítani, ha tudod, hogy délután jönnek beszerelni. Ezt képzeld el nagyban, és mondjuk úgy, hogy még fizetnek is a takarításért. :)
Egyébként meg ki kell próbálni. Messziről minden másnak látszik.

nyuszigonosz 2016.03.05. 18:04:18

@Herr Géza: Svajcban van sok minden, és nem csak drága órákat gyártanak, hanem óriási a gyógyszeripar, gépészet, abból is pl. a finommechanika és azok nemcsak varrógépek, de különbözö prezíziós müszerek, kórházi, orvosi müszerek, gépek, aztán egész gyártósorok, mindenféle termékre.
Energiaelöállítás: víz és szél segítségével.

Szóval van ott minden a teheneken, csokin meg sajton kívül is. Meg háta bankok.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2016.03.05. 18:11:20

Érdekességképpen, az új szomszédaink echte svájciak. Ők sincsenek jobb véleménnyel magukról. :) Persze, vannak kivételek, ez természetes. Ők pl. nagyon rendes, nyitott emberek. A szembeszomszéd sportot csinál abból, hogy feljelent bennünket. Előző csak annyit mondott rá " buta svájci. " Vicces volt. :)

SzZoole 2016.03.05. 18:18:15

@nyuszigonosz: Meg van nekik egy CERN is.

2016.03.05. 18:20:46

@nyuszigonosz: Bizony, a varrogepek, Bernina peldaul, es egy csomo mas textilipari specializmus, peldaul "okos" textilek, meg vilagitos cernak meg minden csoda mmmhhmmm <3 Meg a mindenfele tipografiai muhelyek es nyomdak.... na meg a feher Toblerone, a fekete Toblerone, es a vilagosbarna Toblerone :D

2016.03.05. 18:23:03

@svájci sapka (ch): Tudom mirol beszelsz, a nemetek is hajlamosak ilyenekre amit a takaritasrol irtal, plusz feljelentgetes, de ettol nem lesz 'buta' valaki. Pont hogy ez a logikus nekik, pl. a nemeteket ismerve en ezt varnam toluk. Minden nepnek megvan a maga logikaja. A butasag, logikatlansag, az egy teljesen mas dolog. Nekem sem szimpatikusak a svajciak (olyannyira nem hogy tudom magamrol, soha nem tudnek ott elni, falra masznek toluk) de ettol meg, szerintem, ertelmetlen egy egesz neprol kijelenteni hogy 'butak'. Nyilvan te veluk szemben okosabbnak tartod magad; felhivnam a figyelmedet, hogy a kulturalis kulonbsegek megertese is intelligencia kerdese. Amit irsz a takaritasrol pl. az kulturalis dolog, kulturalis kulonbseg. En sem igy csinalnam, en is falra maszok szemely szerint ettol a logikatol, de attol meg belatom hogy objektiven semmivel nem rosszabb mint a sajat 'logikam', csak mas.

nyuszigonosz 2016.03.05. 18:28:41

@Zoole[uk]: Ezt kifelejtettem, pedig ezzel akartam kezdeni.

2016.03.05. 18:34:08

@Mirjam2: Jaj fuj nem, gyumolcs nem valo csokis kontextusba, sajnalom, ezek az elveim, de azert nyitott vagyok ra, ha valaki esetleg meg akarna gyozni. :D

nyuszigonosz 2016.03.05. 18:35:29

@svájci sapka (ch): Pont ebben a példában nem látom a butaságot.
Mert: -
- ha csak egy helységben cserßelik a bútort, miért is ne lehetne a többit kitakarítani?
- ha az egész lakásban cserélik a berendezést, akkor elötte azt ki kell takarítani.
Ha meg eleve takarítonö jön, aki abból él, hogy másoknál takarít, nem veszik el a napja - és azzal a fizetése arra a napra.
Szerintem ez abszolút rendben van így.

nyuszigonosz 2016.03.05. 18:38:25

@mojyo: Milyen az okos textil?
Jé a világító cérnák is?

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2016.03.05. 18:41:02

@nyuszigonosz: Akkor gyere ide.
Végül, tök logikus kétszer elvégezni egy munkát, vagy kétszer kifizetni egy dolgot... :D
Ezért ilyen kurva drága itt minden.
Lehet ezt "megideologizálni", de attól a hülyeség még hülyeség marad...
:D

2016.03.05. 18:43:56

@nyuszigonosz: Okos textil az olyan, hogy vilagit peldaul lampa helyett a szobaban, vagy figyeli a szivverest vagy napenergiat vesz fel vagy ilyenek, skandinavok is kutatjak oket, Svedorszagban is van egy ilyen nemzetkozi labor, meg a norvegok csinaltak olyan ruhat, hogy megmenti a halasz eletet, ha a vizbe esne, melegen tartja es ertesiti a mentoket, meg ilyesmik, de ami engem foleg erdekel ezekbol azok foleg Svajcban vannak :D

nyuszigonosz 2016.03.05. 18:47:29

@svájci sapka (ch): Jó, hát te úgy látod, én meg nem úgy, ahogy te. Szerintem nem hülyeség.
Nézd, mikor nekem jött az új bútor, elötte kitakarítottam. Utána is.

Jó, én saját magam, szóval nem fizettem érte senkinek. :-)

De azthiszem ezen nem fogunk összeveszni, jó? :-)

nyuszigonosz 2016.03.05. 18:49:55

@mojyo: Kösz, ezek érdekes dolgok, mindig azt hittem hogy a kölönbözö göncökbe, pl. síruha - ha lavina alá kerül benne valaki, vagy az a halász cucc, hogy azokba csipek vannak.
De ha eleve a textilbe van mindez beledolgozva, na akkor ez még sokkal érdekesebb.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2016.03.05. 18:53:54

@nyuszigonosz: Nem veszünk össze, ez egy apró példa volt. De képzeld el ezt nagyban. Amikor egy építkezésen ilyen buta szervezés miatt, másfélszer annyi anyag kell. A többi kuka. Ki fizeti meg? A vevő. A butaság miatt rengeteg plusz költséget generálnak. És ez így van más területen is. Ok. Van pénz rá. De ez pazarlás. És mi lesz, ha nem megy ilyen jól a gazdaság? Azt is értem, hogy ezt sokan nem látják, de attól még probléma. :(

2016.03.05. 18:54:54

@mojyo: Nem akarlak meggyozni; ha veletlenul a birtokodba kerulne egy 'Toblerone Variety Pack' (www.dutyfreeonboard.com/united/sweets/toblerone-variety-pack.html), egesz nyugodtan postazd nekem a fruit & nut variaciot, felaldozom magam es megeszem helyetted! :)

2016.03.05. 18:58:43

@nyuszigonosz: Vannak csipek is, olyan is van, de mar nem itt tart a technologia, hanem tenyleg bele lehet szoni a szovetbe ezeket az elektromos szalakat, es van olyan is, amihez mar akksi se kell, hanem napelemet nyomtatnak ra :)

@svájci sapka (ch): Erdekes, hogy szerinted nem takarekosak, en azt hittem, nagyon azok :D

nyuszigonosz 2016.03.05. 18:59:07

@svájci sapka (ch): Az építkezéseken feleslegesen pazarolni, akár építöanyaggal akár az emberek munkájával, na az tényleg szervezetlenség, és butaság.
Látod, így már értem, mire gondolsz.

2016.03.05. 18:59:17

@svájci sapka (ch): Finoman probaltalak ravezetni hogy nem tul okos dolog egy nep egeszerol kijelenteni hogy 'butak'. Nem jott ossze, sebaj :)

2016.03.05. 18:59:21

@Mirjam2: Rendben, megegyeztunk, ezen ne muljek. :D

nyuszigonosz 2016.03.05. 19:00:24

@mojyo: Nahát! Ez tényleg jó dolog. Nem is tudtam, úgyhogy mégegyszer köszönöm az infót.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2016.03.05. 19:06:41

@nyuszigonosz: Én otthon sem pazaroltam. Vállalkozóként sem engedhettük meg, hogy elhibázzunk dolgokat. Itt elképesztő pazarlás folyik. Van olyan, hogy miután elkészült valami, kitalálták, hogy nem erre gondoltak. Olyankor bontás, anyag kuka, újraépítés, stb. Vagy rosszul koordinálják a munkát. Mondjuk a tervben előbb van a takarítás, mint a festés. Ilyenkor takarítás, festés, takarítás. Ez mind pénz... És sajnos nem egyedi eset. @mojyo: Igen. Spórolnak, de nem jól. Azon spórolnak, amin nem lehet. :) Ilyenkor kerül dupla annyiba.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2016.03.05. 19:13:24

@Mirjam2: Nézd, amit írtál, annak semmi köze a kultúrához. A véleményem svájciak és saját tapasztalataim alakították. Nyilván nem minden egyes emberre vonatkozik. :)
A nagy átlagról beszéltem. Itt élve, a társadalom széles szegmensét ismerve, ez a megállapítás helytálló.
A lényeg az utolsó mondatban van. Sokan csak a saját "kasztjukat" ismerik, nem biztos, hogy átlátják a nagy egészet.

2016.03.05. 19:17:06

@svájci sapka (ch): Ja ertem :D Hat igen, az nem olyan jo, pedig azt hittem, rendkivul jok ebben a hatekonysagitasban, optimalizalasban, minosegmenedzsmentben, stb. De ha nem a svajciak ezek, akkor kik? A japanokon kivul marmint, Europara ertve a kerdest? :D

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2016.03.05. 19:22:37

@mojyo: Természetesen, vannak iparágak, amiben jók. Gyógyszeripar, óragyártás stb. De amit az építőiparban elkövetnek, az tragédia. A Mekk Elek hozzájuk képest mester. Mi feléből kihozunk egy házat. Tisztességesen.

micsoda? 2016.03.05. 20:36:11

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör:
Azért van némi különbség, hogy a föld olaja adja a jó létet, vagy az eszük:) Svájciaknál az utóbbi:) Fele akkora területen mint mi, közel annyian is, és többféle nemzet. Talán ott a hiba, hogy nem onnan jöttek ahonnan mi magyarok:)

Dragonlady (Bp, Hun) 2016.03.05. 20:37:39

@svájci sapka (ch): egyszerűen rugalmatlan gondolkozás, nem tudja leallitani vagy modositani az elinditott programot? Az még mosógépben is bosszantó :-)
Nekem a lehetséges problémák előre meglátása és azokra készülés ilyen hepp, és visitani tudtam az olyanoktol, hogy "szervezzünk pikniket augusztusban " (kb 90%, hogy kora délután esni fog az eső, és ez rajtam kívül mindenkinek meglepő),

Shanarey 2016.03.05. 20:38:08

@svájci sapka (ch):

S ez hogy nálatok nincs pazarlás, nem tűnik fel a többi cégnek, vagy túl kicsik vagytok ahhoz hogy érdekelje őket?

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2016.03.05. 20:45:58

@Dragonlady (Bp, Hun): Igen. A terv az terv, azon nem lehet módosítani. Megőrülök tőle. A múltkor voltam egy továbbképzésen. A csoport jobban haladt, mint a terv. Egy napot ültünk úgy, hogy nem csináltunk semmit. Ki volt fizetve, "ott kellett lenni", de nem volt mit csinálni. :)

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2016.03.05. 20:49:05

@Shanarey: Mi ehhez kicsik vagyunk. Ha magunknak dolgozunk, akkor jó, mert több a nyereség. Sajnos, annyi tőke még nincs, hogy egy nagy építkezést finanszírozzunk. :(

Dragonlady (Bp, Hun) 2016.03.05. 20:53:18

@svájci sapka (ch): asszem értem, mivel van bajod, nekem se fekudne a dolog :-( tanárként túl no nonsense lesz az ember, anyaként pláne.

zuzzer 2016.03.05. 20:56:43

Elolvasva a posztot már nem elôször érzem azt, hogy én valószínûleg Mittoménhol lakom és nem Tücsökföldén már 16 éve....

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2016.03.05. 21:15:18

Félreértés ne essék, egy szóval sem mondom, hogy nem lehet itt jól élni.
De!
Az nem igaz, hogy itt minden szép és jó. Vannak itt is problémák, mint mindenhol a világban. Mások, mint Magyarországon vagy mondjuk Ázsiában. Vannak olyan dolgok, amik rosszabbul működnek, mint otthon...

Az expatok, vagy hiányszakmában dolgozók nem, vagy kevésbé érzik ezt. "Havi 10-20 ezer fix-el senki sem viccel". Ugye?
Hogy át lehessen látni a rendszert, ki kell lépni a mikrokörnyezetből (kevesen teszik).

A kevésbé kvalifikáltak itt is küzdenek, itt sincsenek jól fizetve. A társadalom ezen rétege (és ők vannak többen) napi szinten szembesül vele, hogy másodrangú polgár, kevés lehetősége van a kitörésre. Pláne, ha külföldi.

Vállalkozóként azt tapasztalom, hogy az elmúlt években kezdi felütni a fejét az a mentalitás, mint amiért eljöttünk. Nem fizetnek, nem jelentik be a munkásokat, stb. És ebben a svájciak is élenjárnak.

A minőség a béka segge alatt. A pazarlás minden téren az egekben. Nem számít semmi.
Amíg van pénz, addig működik. Kérdés, hogy meddig lehet ezt finanszírozni?

És igen. Nem a magyar virtus beszél belőlem, de a magyarok jó része igenis jobban gondolkodik, mint az echte svájciak. Aki ezt ki tudja használni, nagy előnye lehet az itteniekkel szemben.
:)

Shanarey 2016.03.05. 21:15:23

@svájci sapka (ch):

Nekem se volt soha, se kapcsolatom se tőkém. Amikor még cég voltam, engem azért megtaláltak, mert jól dolgoztunk, és nem volt pót munka, hibajavítás stb. De aztán be kellett fejezni, mert kicsi cégként, az árakkal nem tudtam versenyezni, az alvállalkozó alvállalkozója szerepkört pedig nagyon untam. Mert hiába építettem ki a komplett gyengeáramú, és biztonsági rendszert egy bizonyos cég 5 üzletében az ország több pontján, a cégem neve sosem szerepelt sehol a táblákon. Egy komplett Stop Shop üzletház tűzjelző, biztonsági, és kamerarendszerét is én csináltam, de a cégem ott sem létezett hivatalosan. Hiába volt szerencsém a retekklub mostani székházában is tevékenykedni, ez sem számított, mert referenciaként, egyiket sem használhattam.

A tervek, na az volt az amitől nekem is felment a vérnyomásom, mert a terv és a valóság között, szakadékok voltak. S nekem kellett koordinálni az egész kuplerájt, mert aki felettem volt az nem jött oda hogy megnézze, mi is a baja az alvállalkozónak.

@zuzzer:

Szia Zuzzer, hogy s mint?
:-))

Szóval Tücsökfölde, amilyen kicsi, olyan tagolt, és így minden kanton más és más ?

Herr Géza 2016.03.05. 21:21:29

@nyuszigonosz: Nekem mondod? Pont arra akartam utalni, hogy a pénzügyi szektor még fele akkora részesedéssel sem bír a sviccer gazdaságból, mint a klasszikus ipar.
Pedig mindenkinek mindig az jut eszébe először, hogy "ja, mert a svájci bankok..." Oszt alig 2%-kal nagyobb a részesedése a GDP-ben a szektornak, mint mondjuk Ausztráliában. Róluk meg sose mondja senki, hogy az ausztrálok a bankszektoruk miatt olyan gazdagok....

Herr Géza 2016.03.05. 21:27:08

@zuzzer: Grüezi & hoi ! Gondoltam, hogy ma előkerülsz... :))

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2016.03.05. 21:29:01

@Shanarey: Te is fiam, Brutus?
Itt is így van.
A múlt évben volt egy nagy építkezésünk.
Az alvállalkozó alvállakozója voltunk, de mi csináltuk az egészet,
A munka referenciaként szerepel az összes "felmenő" cégnél, pedig semmi közük hozzá,
:D

nyuszigonosz 2016.03.05. 21:38:49

@Herr Géza: Lényegében majdnem mind arra gondolunk Svájccal kapcsolatban, hogy ott a pénz a bankok. :-)
Mikor pl. a Bayern München Svájcvan játszik, akkor a rádióból is az jön, hogy mennek a pénzüket meglátogatni. :-)

Meg hát Svájc - az ugye a lassan beszélö így lassan is elö emberek világa. Innen nézve.

Mint a vicc, mikor megy a francia a német meg a svájci csigákat szedni: két óra múlva találkoznak, a franciának teli a kannája csigával. Jön a német, kanna félig van, a francia kérdi: hogyhogy nincs teli? Német: hát mert nem vagyok olyan ügyes, mint te. Visszabattyog a svájci, a kannában összesen két csiga.
Bámulják öt és a svájci nagy lassan azt mondja: Hát voltak csigák voltak, láttam is öket, de mire lehajoltam valamelyikükért, hát nem eltünt?
:-)

2016.03.05. 21:57:50

@micsoda?: Nem bombázták őket szarrá pl. a második világháborúban, nem kellett behódolniuk a győzteseknek, plusz sikerült feltőkésíteni a bankrendszert is a több millió zsidó aranyával, meg pénzével. Azért ezek sem elhanyagolható tényezők.

2016.03.05. 22:01:59

@svájci sapka (ch): Szóval ott fogod hagyni a svájci tündérkertet? :)

DieNanny CH 2016.03.05. 22:14:37

@mojyo:

Az sms-ező birkákról elfelejtkeztél!

(A csip, ami a birkákban van, figyeli a vérnyomásukat, és ha hirtelen megemelkedik, az azt jelenti, hogy farkas van a közelben. Ekkor a csip sms-t küld a pásztor telefonjára kordinátákkal együtt, aki oda tud rohanni elzavarni a farkast.)

Shanarey 2016.03.05. 22:22:07

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]:

Inkább a farkast kellene meg csipezni, és az rázná meg amikor birkák közelébe ér.

:-)

Shanarey 2016.03.05. 22:27:29

Off.

Időnként bizonyos emberek megkérdeznek minket miért nem maradtunk Magyarországon,és mikor megyünk haza.....

Na én például ezért nem:

444.hu/2016/03/05/bankok-figyelem-kijott-a-rendelet-az-egyetlen-lehetseges-reklamrol

zuzzer 2016.03.05. 22:35:17

@svájci sapka (ch): sapesz, te nagyon érdekes életbe bonyolódtál az biztos. Nálunk is csak a blogom "kolbászkerìtésország", de nem látom amit te látsz. Ebbôl kifolyólag csakis gazdag lehetek.

zuzzer 2016.03.05. 22:39:05

@Shanarey: valszeg szerencsés lehetek, nem nagyon találkozok ilyen negatívumokkal. Sôt!

Shanarey 2016.03.05. 22:41:32

@Ödenburger [Hu/At]:

A Brexit miatt szerintem sem kell költözni, de azt nem hiszem hogy a brit gazdaság később jól járna ezzel a Brexit dologgal. persze belerokkanni sem fog, de hogy sok vesztesége lesz emiatt a Brit gazdaságnak az biztos. az biztos. Na meg azt írják az okosok, hogy ha meg is lesz a Brexit, az netán 10 évig is eltart majd.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.03.05. 22:42:42

@svájci sapka (ch):
Én értem hogy miről beszélsz és egyetértek. Az angoloknál is hasonló a folyamat csak talán a kiindulópont más.

SzZoole 2016.03.05. 23:16:25

@Shanarey: a Britek masodik legtobb befizetokent az EU.-ba,mennyi penz az euroban/ev?
Csak egy kerdes.

2016.03.05. 23:28:08

@svájci sapka (ch): Mi lenne helyette a célország? Németül beszélsz csak?

Shanarey 2016.03.05. 23:48:35

@Zoole[uk]:

Fogalmam sincs,guglizni, meg nics kedvem. De nem csak ezen múlik, hanem azon a kazalnyi kétoldalú kereskedelmi szerződésen, amely semmissé válik ha kilépnek az EU-ból, s amelyeket újra meg kell majd kötni de országonként. Na meg azokon a cégeken is akik beígérték, ha lesz Brexit, ők lelépnek. Na a franciák már tárt karokkal várják ezeket a cégeket.

2016.03.05. 23:51:16

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Oh wow, errol nem is tudtam. Na akkor lehet, hogy igy keszul az okos textil is, hogy lenyirjak a birka szoret a csippel egyutt es akkor abbol csinaljak az elektromos gyapjut :D

SzZoole 2016.03.05. 23:53:16

@Shanarey: ki tudja mi lenne ha kilépnének,az is lehet,hogy pár éven belül talpra állnának egy jóval erősebb gazdasággal mint most.
A fene se tudja....

micsoda? 2016.03.06. 00:14:01

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: Mi volna ha egyszer magunkban szállnánk, és nem másokat hibáztatva összefognánk. Ne a Sorosban, ne Amerikában, ne Merkel és társaiban, multikban, meg a fene sem tudja ki még a hibás, csak mi nem.
Mi senkitől nem tanulunk, itt van a szomszéd Ausztria. Azoknak még a válságra sem kellett hivatkozniok, nem is élték meg. Teszik a dolgukat, és nem vágynak dicshimnuszra a külvilágtól, a polgárai jól élnek.

Ja, gondolom az új milliárdosainknak (nem zsidóknak) sem kell aggódni, a svájci bank maradt.

Shanarey 2016.03.06. 00:14:43

@Zoole[uk]:

Persze hogy talpra állnak, de nem lesz ez olyan egyszerű dolog, mint ahogy ezt ők hiszik. De hogy ettől fognak megerősödni, azt nem hiszem. Bár ne legyen igazam, hiszen én is itt vagyok.
:-)

adg 2016.03.06. 03:54:56

@Herr Géza: "Róluk meg sose mondja senki, hogy az ausztrálok a bankszektoruk miatt olyan gazdagok...."
Hat mert a kigyok meg a pokok, tudod. :D
Minden orszagrol megvannak a sztereotipiak.
Svajci bankok
Nemet precizitas
Holland tulipan
Olasz elektronika :DD
Angol kave
Amerikai karvalytoke es mindenkitleloves
Roman szorostalpuak
Ukran kurvak
Totok - nem is kell hozzatenni semmit
Kinai gagyi
Orosz alkoholistak
Cseh sorok
Francia csigazabalok
Pirez menekultek
Es igy tovabb, minden egyes orszagra es nepre.

Olvassatok a "gyulolt ellensegeink" blogot, szenzaciosan szedi ossze minden neprol, orszagrol, vallasrol akarmirol a szokasos sztereotipiakat. A kommentek meg jobbak, akikor sok idiota komolyan veszi. :))

DieNanny CH 2016.03.06. 06:35:56

@mojyo:

:-DDD
Nem tudtál róla? Pedig jó néhány éve van már. Akkora visszhangja volt, hogy egy HetiHetes műsorba is belekerült.

DieNanny CH 2016.03.06. 06:40:07

@micsoda?:

+1!!!

Ugyanezt próbálom beleverni jó néhány ismerősöm fejébe! De Ausztria nem jó példa, mert ott nem volt cuclizmus.
Akkor már Szlovénia, Szlovákia, Csehország, Lengyelország - és pár év múlva talán Románia, Bulgária.
Nem lehet egy normális beszélgetést lefolytatni, mert a ruszkik, meg Amerika, meg multik, meg zsidók...
:-((((((((((((((

Fajankó 2016.03.06. 07:00:04

@svájci sapka (ch): pl. miért jelent fel? Nem lehet hogy benned (is) van a hiba?

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2016.03.06. 07:05:33

@zuzzer:Igen, érdekes az életem. :) Még véletlenül sem kotorásznék a zsebedben, de ha jól tudom, hiányszakmában dolgozol, nem 3 ezerért. :) Gondolom, hogy a barátdaid, ismerőseid is hasonló körökből keülnek ki. Nincs ezzel semmi gond. De ez a társadalom egy szelete. Van ennél "finomabb " szelet, de "savanyúbb" is. :)

A romló folyamatokkal pedig tele az újság. Nő a munkanélküliség, csökken az életszínvonal. stb. Nem azt mondom, hogy 5 év múlva felkopik az álluk, de érdemes odafigyelni.
Én, természetemnél fogva nagyon érdeklődő vagyok, így az ismerőseim körében van olyan, aki 10 órában káposztát szed 2 ezerért, de van orvos is, aki ennyit keres egy nap. :)
Így aztán olyan dolgokkal is szembesülök, amivel többen soha nem találkoznak. ;)
@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: Egy déli országba megyünk. :)

Fajankó 2016.03.06. 07:09:13

@micsoda?:
Azért nem mindegy hol van az a fele terület.Próbáltunk vóna mi semlegesek maradni.....

Fajankó 2016.03.06. 07:13:53

@zuzzer:
A te csoportos képeiden sem az őslakosok tolongtak.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2016.03.06. 07:14:45

@Fajankó: Aki itt él, az tudja, hogy sportot csinálnak a feljelentésből (svájci szokás, főleg az időseknél). Mi egy echte svájci utcába költöztünk, ami egy vénembernek szúrta a szemét. Volt két parkolónk. Az egyiket használtuk csak. Feljelentett, hogy miért abban állunk és miért nem a másikban (mindkettő bérleti díját mi fizettük), mert őt zavarja, hogy ott áll az autó (egyébként a parkoló közterület). Természetesen, az ügyből nem lett semmi, mert nettó marhaság a feljelentés tárgya, csak épp kellemetlen volt. Azóta sem köszön a vénember. :)

Fajankó 2016.03.06. 07:27:16

@nyuszigonosz:
"Mikor pl. a Bayern München Svájcvan játszik, akkor a rádióból is az jön, hogy mennek a pénzüket meglátogatni. :-) "
Gondolom főleg a "Hoeness" balhé óta. Na ez érdekes hogy az ilyen pénzek pl. benne vannak a hivatalos statisztikákban?
Vagy a fiókok bérleti díjai? És miért viszik a fekete pénzeket Svájba, ha már ott sem titkos a kontó? Szvsz Svájc a világ párnacihája.

nyuszigonosz 2016.03.06. 07:52:13

@Fajankó: Nemcsak a Hoeneß balhé óta. Örületes pénzeket keresnek a Bayern München profik, és akkor a rádiómoderátorok, megteszik, hogy ezt így mondják. :-)
Nem politikai vagy gazdasági hír ez.

Amúgy Hoeneß szabadlábra került, egy év után, szóval a büntése fele után.

adg 2016.03.06. 08:16:33

@svájci sapka (ch): Egy deli orszagba? Csak nem vissza az eredeti tervekhez? :)

csőcsere 2016.03.06. 08:35:30

@svájci sapka (ch): ez nem butaság, hanem rendszerszerű gondolkodás. A kivétel gyengíti a szabályt, a svájciak megtanulták, hogy fontosabb a folyamatot egyben tartani, mint egy kivétel miatt felborítani. Ha egyszer borulna, borulna máskor is és nem telne bele 100 év és csatlakozhatnának Kelet- Európához.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2016.03.06. 08:38:37

@csőcsere: ne viccelj már. Abban mi a rendszer, hogy 2 x kell egy munkafázist megcsinálni, vagy 2 x fizetnek ugyanazért? :D

micsoda? 2016.03.06. 09:15:15

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Ezért kellene nagyon odafigyelni a pedagógusok véleményére, és nem a kerekasztalt emlegetni, meg húzni vonni a témát. Megbecsülni, tisztelni a valóban odavaló tanítókat nevelőket. Az oktatás lenne a legfontosabb, hogy legalább a felnövekvő generációs több legyen, mint megosztó bugris.Nem vagyok pedagógus:)

micsoda? 2016.03.06. 09:15:24

@Fajankó: Azt hiszem próbáltunk, mint a náciktól is. Véleményem szerint a későbbiekben a nyomor, a szegénység mindent felül irt.

Anna King 2016.03.06. 09:15:37

masfel eve van szerencsem svajcban elni, jol birom az egyedulletet, itthon is sokat voltam egyedul, svajcban egyszeruen maganyos vagyok, mintha egy jegkockaban élnék, pedig tényleg igyekszem...

Irbisz 2016.03.06. 10:18:59

"„Egy svájci SOHA nem tesz fel direkt kérdést magánéletre vonatkozóan. Hat éve élek itt és egy kézen meg tudom számolni, hogy hányszor kérdezték meg, hogy melyik országból jöttem.

Ez halmozottan igaz bármilyen olyan kérdésre, amit elárulhatja az illető anyagi helyzetét, autó, pontos beosztás vagy, hogy hol laksz. Esetleg nagyon indirekten utalnak az adott témára – „minden bizonnyal jól erezte magát a szabadságon” – és ezek után Rád van bízva, hogy megosztod-e merre jártál."

Ezzel a viselkedéssel tulajdonképpen mi a baj? Abszolút személyfüggő hogy ezt valaki hátrányként vagy előnyként minősíti.

DieNanny CH 2016.03.06. 10:32:48

@Anna King:

A Gemeindém 4 faluból áll, 15 ezer a lakosa és van kb 30féle önképző köre (vagy hogy hívják)
Kórus, túracsoport, lövészet, jóga, vasútmodellező, stb.
Szerintem nézz körül a lakóhelyeden, menj be a hivatalba, az előtérben nálunk is tele van prospektusokkal. Remélem, találsz magadnak valamilyen csoportot. Aztán ez hozza a több ismerőst.

Gery87 2016.03.06. 11:26:59

@Ödenburger [Hu/At]:

Igazából lényegtelen mit csinálnak, mert tehetségtelenek.
Az elöregedés, a gyermektelenség, ebből adódóan a nyugdíjrendszer meg a bevándorlók miatt úgy is nagy szopás lesz itt évtizedeken belül.
Nyugaton is keleten is.

2016.03.06. 11:26:59

a svájciak teljesen olyanok, mint a japánok szerintem

szamok embere 2016.03.06. 11:26:59

Talán a távolságtartásuk is hozzájárul ahhoz, hogy békésen megvannak 20 százalék feletti külföldivel. Vannak kantonok, ahol a német után a szerbhorvát a második leggyakoribb nyelv!
Annak fényében, hogy pl Vaud kanton 8 legfőbb vezetője közül három migrációs hátterű, viszonylag nehéz idegenellenességről beszélni.

szamok embere 2016.03.06. 11:27:34

@svájci sapka (ch): ez a legnagyobb problémád? Tényleg?

szamok embere 2016.03.06. 11:37:23

@svájci sapka (ch): Buták? Jártál már Amerikában?

2016.03.06. 11:56:41

@micsoda?: Én senkit sem hibáztattam, fogalmam sincsen, hogy miről beszélsz.

A fogjunk össze meg egy üres közhely, de tény, hogy jól hangzik.

2016.03.06. 12:07:23

@adg: "Olvassatok a "gyulolt ellensegeink" blogot"

Pontosan. Rengeteg infót lehet összeszedni, kit, és miért kell gyűlölni... :)))

Pöff 2016.03.06. 12:10:17

Micsoda problémák...

itthon ismerkedhetsz havi nettó 100-ért a termelő szalagon mariskáva meg gazsival

Éppen pont szarnám le, havi 1millióért , hogy milyen a társasági élet.

2016.03.06. 12:12:35

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Ami történt, megtörtént. Viszont nem kell úgy csinálni, mintha a gazdagabb országok csak azért lennének gazdagabbak, mert ők szebbek, meg okosabbak voltak anno. Az, hogy hova süllyed Mo., már megint egy másik téma.

Fajankó 2016.03.06. 12:29:47

@nyuszigonosz:
88' óta követem a Bayernt "testközelből", mondjuk ezt mmég így nem hallottam ahogy te idézted. Nyilván sokat keresnek de minek kéne azt Svájcba vinniük. Höenesst adócsalásért varrták be, ha megadózott pénzt helyezel el a svájci bankban az nem büntetendő.

na4 2016.03.06. 12:37:49

Nekem ez a visszafogott diszkréció kifejezetten tetszik. Nincs az a hülye tolakodás, mint Magyarországon, ahol vadidegenek mindenbe beleütik az orrukat. Az meg a halálom, ha bemegyek egy étterembe, vagy benzinkútra sokszor vadidegenek letegeznek. Milyen alapon? Nem vagyok én a haverjuk, hanem egy vendég, egy ügyfél vagyok. A nénikéjüke tegezgessék!

nyuszigonosz 2016.03.06. 13:18:45

@Fajankó: Tényleg nem hallottad? Akkor nem hallgatsz rádiót. ( vagy nem azokat a rádiocsatornákat, amiket én)
És nem én állítom, hogy ott parkolják a pénzüket, mert honnan tudjam, a rádió-moderátorok vicce, amit írtam.

Igen, Hoeneß adócsalásért volt börtönben.
Nézd tudom, itt élek nagyon régen, a Bayern München -röl is majd mindent tudok, mert odafigyelek,, mert érdekel.

Május 40. 2016.03.06. 13:43:11

Rejtő Jenő egyik regényében a főszereplőnek egy svájci faluban vannak kalandjai a helyiekkel. Nem sok svájcit ismerek, de azok pont olyan debilek, mint a regénybeli falu lakói. :D

2016.03.06. 14:31:21

@na4: És amikor a kedves vásárló/ügyfél tegezi le a vele szemben álló ember? :)))

DieNanny CH 2016.03.06. 15:27:45

@na4:

Ez, hogy nem tegeznek le vadidegent, nekem is tetszik. Pl nemrég olvastam a Migros újságban egy 18 évessel interjút, és MAGÁZTÁK.
A magyar tv-ben sem tetszik, hogy mostanság minden riportalanyt tegeznek. Jó, utcán a Gizi nénit nem, de mondjuk stúdióban a 30 éves ismeretlen műsorvezető letegezi az 50 éves ismert színészt.

Szóval, emiatt is tetszik Svájc. Ja, meg hogy meg tudok szólítani embereket. Itt van Frau Gisler vagy Herr Betschart, míg Mo-on kényszeredetten kerüljük a megszólítást, mert mit mondunk egy 40 évesnek? Mégsem bácsizhatom. Mondjuk - Varga úr...? Nagyon hülyén hangzik.

(És ez vonatkozik az összes német nyelvterületre. Meg angolra is, mert ott is van Mr, még ha "tegező" is a megszólítás. ((És tudom, hogy ez valójában a magázó, most nem kérek nyelvi felvilágosítást, Birca!))

Peter V. Toth 2016.03.06. 15:52:00

@Zoole[uk]: A CERN nem svájci, hanem nemzetköti intézet.

adg 2016.03.06. 16:00:09

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: nem latok kulonosebb problemat a keresztneven szolitassal magyarban. Pl egy hozzam hasonlo koru idegent altalaban nem tegeztem le egybol, de az urazas is idetlen lett volna, noknel meg meg inkabb. Ugyhogy keresztnev es magazas az elejen, es ha meg fogunk talalkozni a jovoben, akkor megbeszeljuk, hogy tegezodunk. Teljesen igaz, hogy a magyar ebol a szempontbol kicsit nehezkes.

Angolul borzaszto ritkan talalkozok a mr megszolitasal. Szinten keresztnev megy foleg, meg roppant hivatalos leveleken is altalaban. Neha elofordul a mr teljes nev, de nagyon ritka. Levelezesen kivul meg szerintem soha nem hallottam.

2016.03.06. 17:18:41

@adg: Nyilvan az ausztralok informalisabbak ilyen szempontbol; UKben hasznaljak a Mr, Mrs, Miss plusz vezeteknevet minden hivatalban, orvosnal, bankban es hasonlo helyzetekben, illetve ha nem tudjak az illeto nevet, akkor Sir / Madam.

peppapapa 2016.03.06. 19:51:20

Uj fiukent illik bemutatkozni, 9 eve elek csaladostol Svajcban es azelött sok evig Nemetorszagban eltünk. Mar több eve olvasom a Hataratkelöt es most a poszt alkalmabol regisztraltam es kommentelni szeretnek. Igen, egyetertek a poszttal es Svajcisapkaval is. Eddig azt hittem, en vagyok különc, de örömmel vettem mas hasonlo velemenyet ebben a temaban. Svajc igenis a szellemi törpek orszaga es az - amugy csodalt - iskolarendszer meg hozza is jarul, hogy az maradjon. Nemcsak "Kulturwüste" de a minöseg (iparban dolgozom 15 eve es tanusithatom, az ipari minöseg Nemetorszagbol jön, nem Svajcbol) es gazdasagi erö igazabol (ön)csalas. Lassan erodalodik is. Olyannyira igy van, hogy szerintem a külföldiek nayg resze itt is arra sporol, hogy nyugdijaskent elmenjen. Persze vonzo annyit keresni, amennyit eppen lehet, de ennek az az ara, hogy gyakorlatilag mindig is külföldikent kezelnek. Ismerösöm fia itt született es jart orvosi egyetemre, hallasra perfekt dialektet is beszel, de egy svajci ket mondat utan szemebe vagta, hogy nemet (igy is van). Szoval senkiböl nem valhat "eidgenosse", erre ne is szamitsatok. Sokaknak ez is OK, de majd ha a gyerekeidet külföldikent kezelik es ebböl traumaja keletkezik az iskolaban, akkor majd meggondoljatok, megeri-e? üdv: Papa.

HgGina 2016.03.06. 19:51:26

@nyuszigonosz: amint azt egy Svájcban élő kedves ismerősöm mondta, a legfinomabb svájci csoki a Csehországban gyártott magyar Szerencsi Boci csoki.

DieNanny CH 2016.03.06. 20:42:36

@peppapapa:

Hát, ki hogy viszonyul a külföldiként kezeléssel...
Ha jobb életem van itt, akkor a gyerekemet tudom németórára járatni.
Engem amúgy egyszer sem ért atrocitás az akcentusom miatt, sőt, készséggel átváltanak hochdeutsch-ra.

"de egy svajci ket mondat utan szemebe vagta, hogy nemet (igy is van)."

És akkor mi van? A turistáknak is a szemébe vágják, hogy innen-onnan jön? Vagy szégyellnivaló, hogy a szülei németek?
Nekem fura ez a "nem fogadnak be" dolog...
De, ilyen is van. Látod, téged is zavar, mégis ott élsz. Sapkát is zavarja, de ők már tervezik az elköltözést.

Amúgy az unokatestvérem akkor mit mondjon, aki 21 éve férjhez ment és leköltözött Pestről 100 km-re a nagymamája falujába, ahol 20 nyarat töltött, és az utcabeliek még mindig úgy hívják: az a pesti lány!

peppapapa 2016.03.06. 21:42:52

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Nezd kedves Nanny, az en gyerekeim nem kell nemetorara jarjanak, minenki beszel nemetül, nagyjabol anyanyelvi szinten. Öszinten szolva, az engem erö atrocitasokat eltüröm/eltürnem, amig a gyerekeimnek elönye szarmazik az ittletböl. Sajnos elfajult, az iskolaban a tanarok nem figyelnek es a többi gyerek fizikai eröszakhoz nyult. A tarsadalmi es kulturalis "törpesegre" ajanlom Lukas Bärfuss iro par honapja tett faz-beli kirohanasat, Pedro Lenz költö tamogato levelet Bärfusshoz. Azt, hogy ez a bezarkozas es szellemi elsivarosodas nem mai keletü, Dürrenmatt 1989-i Vaclav Havelnek tartott laudatiojabol derül ki, ami Gefängnisrede neven lett maradando tüske a svajciak szemeben. Youtubon megtalalhato.
Igen, engem is zavar es en/mi is tervezzük a visszavonulast. Amugy soha sem a befogadasra hanem az elfogadasra varakoztunk. Alig, vagy inkabb ez sem törtent meg. Az, hogy falun, Magyarorszagon ez ugyanigy van, nem vigasztal es nem mentseg. Törpeseg mindenütt van. Az ember probal elöle menekülni, könyvbe, baratokhoz. Es a gyerekeit töle megkimelni.

Határátkelő 2016.03.06. 21:45:27

@peppapapa: Nem lenne kedved megírni a történeteteket, a tapasztalataitokat? Szerintem sok embert érdekelne.

zuzzer 2016.03.06. 23:12:58

@svájci sapka (ch): Nincs azzal semmi gond amit írsz, nehogy azt hidd, hogy valamiféle megmondó ember vagyok. Dehogy is. Viszont ezt a növekvő munkanélküliséget nem veszem. Nálunk - neuch - a legmagasabb a munkanélküliségi ráta, ami 4 és 6 százalék között ingázik azon 16 évebne, amiről nyilatkozni tudok. Hol 4.5, hol 5.5, hol 4,2, hol 4,9. Ennyi. Semmi tendencia nincs benne, bár majd most talán lesz, mert az óraiparnak odabasz az ájvacs. meglátjuk, ennél szarabb is volt. Ezenkívül van sok barátunk itt, vegyes házasságok tömkelege, van nekem is rálátásom a - hogy is írtad - többi társadalmi osztályra. Nincs nagy gond sehol se. Ahogy mondtam, tapasztalataid nem vitatom, de nyoma sincs errefelé annak a káposztaszedős 2000 frankos havi fizunak. A legjobban adóztatott kantonban az konkrétan úton ülős, kéregetős kategória. Azt meg, hogy hol csökken az életszínvonal nem áll módomban megállapítani :) szerintem sehol.

zuzzer 2016.03.06. 23:17:11

@Fajankó: Mi is a baj ezzel? Hasonló a hasonlóval. Vannak tücsök barátaink is. Némelyik nyitottan fazon, mint némelyik ultra-nyitott "nyereg alatt puhítom a húst" emberke.

zuzzer 2016.03.06. 23:17:47

nyitottan = nyitottabb

M. Péter 2016.03.06. 23:40:51

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Van olyan is, hogy még az is gyüttmentnek számít, akinek a nagyapja költözött a faluba 60 évvel ezelőtt, yorkshire-i falvakról is mondtak ilyet.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2016.03.07. 06:17:42

@zuzzer: Én sem vitatom a te "igazad," de nem csak tapasztalat. Többször írtam a témáról és kerestem adatokat ehhez. Igaz, még nem a nagy-összesre lehet ráhúzni, de a tendencia ezt jelzi előre. Sajnos, több ismerős is akad, aki 2 ezerért dolgozik, A fekete és szürke munkát alig büntetik, " megéri'" így foglalkoztatni. . Erre rájöttek a derék helyiek is. :(

2016.03.07. 07:02:39

@peppapapa: "Az, hogy falun, Magyarorszagon ez ugyanigy van, nem vigasztal es nem mentseg. Törpeseg mindenütt van. Az ember probal elöle menekülni, könyvbe, baratokhoz. Es a gyerekeit töle megkimelni. "'

Falun lakom, Magyarországon. Olyan helyen, ahol egyre több az un. "gyüttment", mivel nyugaton vagyunk és mindenki azt hiszi, hogy itt kolbászból van a kerítés. Csak annyit tudok mondani, hogy ha ide jön valaki és normálisan viselkedik, akkor elfogadja mindenki, azt persze ne várd, hogy 2 hét alatt olyan barátságokat alakítasz ki, mint akik 30-40 éve ismerik egymást. Gyanítom, hogy Svájcban ugyanez a helyzet.

Svájc - amennyire én megismertem, igazi "kisvárosi" ország, ahol "mindenki ismer mindenkit érzése" van az embernek, nem az a tipikus multikulti hely, mint mondjuk Budapest, ahol egy csomó un. barátod lehet, de többnyire felszínes a kapcsolat az emberek között (tisztelete kivételnek természetesen).

Gondolom te Budapestről mentél oda, ezért érzed idegennek.

Ginix 2016.03.07. 13:34:28

@Anna King: ha beszélsz angolul, akkor a meetup.com-ot javaslom. rengetegünknek segített.
(mielőtt azt hinnéd, vmi szekta, expatok gyűjtőhelye és az egész világon van, de valamiért svájc az egyik ország, ahol a legnépszerűbb;))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.03.08. 18:35:23

@Herr Géza: írd be neki kommentbe, kérlek, hogy a magyarok szerint viszont a svájciaknak lila teheneik vannak, amikből ömlik a Milka-kakaó, mindez a sok Toblerone alakú hegyek közt, amik közt az emberek a városokban óragyártással és a banxektorral foglalkoznak...Na?
:-)))))
Ilyen marh@ságokat mi is fel tudunk sorolni... :D

zuzzer 2016.03.08. 21:43:21

@svájci sapka (ch): a "megoldád" ott van, hogy te az igazi Tücsökföldén élsz. Suisse romande egy teljesen más világ. Bocs, de csak akkor lépem át a nyelvhatárt, ha a Xamax ott játszik, vagy Cürikkbôl indul a gépem. Komolyan mondom borzongatóan kocka a siccervilág.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2016.03.08. 21:45:53

@zuzzer: De "jó" nekem. :) Azért ha erre tévedsz, ugorj be egy kávéra. ;)

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása