oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2016. február 19. 06:44,  Meddig vagy magyar? 308 komment

2016. február 19. 06:44 Határátkelő

Meddig vagy magyar?

Nem is olyan régen jelent meg Zita írása arról, hogy vajon meddig marad magyar az ember, tulajdonképpen erre reagálásként született meg András posztja, aki ugyanezt a kérdést feszegeti, és a végén meg is válaszolja. Aztán persze majd ti is elmondjátok, mit gondoltok minderről.

magyar_es_unios_zaszlo_3.jpg

„Aki külföldön él, annak felteszik ezt a megválaszolhatatlan kérdést, de bennem soha fel nem merült, hogy ennek valami köze lenne bármihez is, ami idesodort engem.

Voltam kamionos 20 évesen, dolgoztam a Magyar Nagykövetségen Brüsszelben kétszer, közben voltam Magyarországon baleseti helyszínelő rendőr is, majd 2004-ben itt maradtam a családommal.

Miért maradtam itt?

Előtte két évvel, azaz 2002-ben felhívott egyszer az öcsém, és azt mondta: „Bármit is akarsz csinálni, haza ne gyere”. Nem is mentem, és egy pillanatot sem bántam meg.

Családi örökség a jó alkalmazkodó képesség, és a becsületes hozzáállás a munkához, ez minden. Folyékonyan beszélek németül és franciául, azaz belgául, mert vannak belgicizmusok, amelyen az „echte francia” kuncog, de azért meg lehet vele élni.

Ma az Európai Unió kicsinyke szerződött tisztviselője vagyok, technikai vonalon, és nagyon szeretem, amit csinálok, nagyon jó a közösség. Magyarnak lenni itt jó, de az igaz, hogy vannak pillanatok, amikor nem vág föl erre az ember, mint amikor megkérdezték a kollégák, hogy miért épít Magyarország megint vasfüggönyt.

Miután nem értettem egyet vele, nem is igen tudtam válaszolni értelmesen rá, hiszen itt nem tudják, mi az a szegregáció, „cigány” illetve „román” kisebbségi, szóval itt csak emberek vannak, akik jól-rosszabbul élnek. Azért nincs megkülönböztetve senki, mert ilyen-olyan nemzetiségű.

Mondjuk, ha őszinte akarok lenni, akkor a gyerekeim néha az iskolában érzik, hogy külföldiek, főleg, ha apukájuk kifogásolja a történelem tanárnő nem kicsit elnagyolt óráit, mert abból indultam ki, hogy ha valamit nem tanítanak, az kisebb baj, mint az, hogy valótlanságot tanítsanak. (Szerinte a második világháború 1943-ban kezdődött.) Mondtam neki, hogy googlézza be, oszt meglátja a körülbelüli valót, de nem az lesz az évszám, higgyen nekem.

Vannak itt is nacionalisták, ezért nem vagyok még belga állampolgár, de ezzel sincs baj addig, amíg nem érkezik el oda a magyar diktatúra, hogy lemondjak a magyar állampolgárságomról.

Tudom, nincs diktatúra, mert mindent meg lehet mondani, ja, csak nem történik semmi. Lázár a nép pofájába röhög minden nap a médián keresztül, Orbán pedig még erre sem veszi a fáradságot. Lopnak, ahogy csak bírnak, és helyzetbe hozzák egymást meg a haverokat. Én ezt látom, érzem, nem is járok Magyarországra, mert nem érzem jól magam.

A magyar egészségügy dicsérete

Hogy az igazságosságon ne essék csorba, még azt szeretném elmondani, hogy az elmúlt nyáron szubdurális hematómával (enyhe fokú agyvérzés) műtöttek a Budapesti Honvédkórházban, ahol a második műtétet is kihevertem, és csak szuperlatívuszokban tudok nyilatkozni, mind a takarító néni, mind a nővérek, mind az orvosok munkájával kapcsolatban.

Mindenki a legjobbat hozta, pedig én nem is voltam az elején túlságosan együttműködő beteg, le is kötöttek az ágyhoz kissé, amiért nem is haragudtam, csak nem volt kellemes. Itt még ilyen mélységekig nem bonyolódtam bele a belga egészségügybe, de itt sem lehet sokkal jobb.

Magyarok maradunk

Végül is magyarok maradunk örökre, csak kérdés, hogy ki mennyire foglalkozik a kérdéssel öntudatosan. Én nem. Ha kérdezik, elmondom, mi szép, mire kell odafigyelni, mindenkinek javaslom, hogy látogasson oda, hiszen tényleg az egyik legszebb ország Európában, de nem vagyok mélymagyar, sem magyarkodó.

Felháborít, ha valaki nem tud helyesen írni, ha otthon járt iskolába, de a kormány már ezt is elveszi tőlünk, jövőre nem osztályozzák már érettségi vizsgán sem a nyelvtant. Én annak idején '83-ban még három durva hiba miatt megbukhattam volna.”

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével!

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Belgium

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr868400582

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Golf2 2016.02.19. 06:49:04

Lesz itt ma tüzijáték...

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2016.02.19. 06:51:01

Kár volt megírni, megjelentetni, olvasni...

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2016.02.19. 07:05:09

abban egyetertek hogy orokre magyar marad az ember

@svájci sapka (ch): bezzeg majd a remelhetoleg hamarosan megjeleno almaty beszamolomat :D

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2016.02.19. 07:06:31

@NomádMatyi: No, azt már nagyon váom, de csak ígéred... én meg lassan nyugdíjas leszek.
:d

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2016.02.19. 07:08:19

@svájci sapka (ch): mar mult szombaton elkuldtem ... remelhetoleg hamarosan megjelenik :)

HardPötty 2016.02.19. 07:14:04

Jó hosszú komment ez a mai poszt. ;))

©________ 2016.02.19. 07:15:48

Hat ezt tenyleg kar volt megirni. Meg kommentnek is sefulesefarka.
Na mindegy, majd max feldobja a napotokat. Ha mar hintus nem lehet itt:-)

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2016.02.19. 07:35:22

Ha már a szerző megemlítette a helyesírás fontosságát, akkor ide tartozik: a "történelem tanárnő" helyesen történelem-tanárnő, valamint a magyar nyelv helyesírási kódexe szerint egyelőre még ismeretlen a "mélymagyar" kifejezés, bár ez utóbbi jelentését a többség azért érti.

LyukasBogrács 2016.02.19. 07:35:30

"Felháborít, ha valaki nem tud helyesen írni, ha otthon járt iskolába, de a kormány már ezt is elveszi tőlünk, jövőre nem osztályozzák már érettségi vizsgán sem a nyelvtant."

Helyesen:
Felháborít, ha valaki annak ellenére nem tud helyesen írni, hogy otthon járt iskolába.

Határátkelő 2016.02.19. 07:39:14

Jó, jó, akkor inkább offoljatok az EU-csúcsról, meg arról, hogy Cameron bedobta: akár 13 éven át is korlátozhatnák az unióból érkező külföldi munkavállalók foglalkoztatással összefüggő juttatásait és teljesen megszüntetnék a családi pótlékot azok esetében, akiknél a gyerek otthon maradt. Ráadásul ez a már a szigetországban dolgozókra is vonatkozna.

hataratkelo.com/sokkoltak-a-britek/

tanato 2016.02.19. 07:43:09

Nem annyira rossz ez a mai cikk,de kétségtelen bővebben beszélhetett volna a saját kinti életéről,mindennapjairól,végzettségéről,életútjáról stb.

HardPötty 2016.02.19. 07:43:09

Zárjuk rövidre!

Meddig vagy magyar?

Halálodig. Esetleg utána örökkè, attól függően ki miben hisz.

tanato 2016.02.19. 07:44:16

@HardPötty: Ki a magyar?/cigány,zsidó,román szlovák stb/Az aki annak tartja magát vagy az akit a környezete annak tart?

HardPötty 2016.02.19. 07:45:17

Érzem, hogy ma történelem, helyesírás és egészségügy vonalon fogunk boncolgatni. :))))

tanato 2016.02.19. 07:48:53

A kérdés nem olyan egyszerű mint első ránézésre gondolnánk.Adva van pl. egy SVájcba kivándorolt magyarországi cigány aki mondjuk rosszat csinál/prostitúció,lopás stb/A környezete magyarnak tartja,az újság mint magyar bűnözőt említi.Itthon viszont cigánynak tartják.Persze lehet ugyanez a kérdés egy híres magyarországi cigányzenész kapcsán is/pl. a hajókatasztrófában elhunyt magyar-cigányzenész/.Hogy ne csak negatív példát m ondjak

HardPötty 2016.02.19. 07:49:38

@tanato: azt mondanám, hogy aki annak tartja magát. De! Ugyanakkor ott van az is, hogy mindjuk hiàba tartom magam űrhajósnak, ha a környezetem nem tart annak. Bár... legbelül tudnom kéne akkor, hogy nem vagyok az....
Jó kérdés!

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.19. 07:55:11

@A nagy kékség:
Neeeeem.
A Magyar Értelmező Kéziszótárban külön bekezdésben foglalkoznak a turbómagyar, mélymagyar, turulmagyar, szittyamagyar, kifejezésekkel, es ezek gyűjtőneve "nagy sötétkékség".
Csaxólok.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.19. 08:06:57

@HardPötty:
A turbómagyar az kipufogógázzal meghajtott szívótoroksűrítővel rendelkező egyén aki hajlamos a túlpörgésre valamint túlmelegedésre.
Leállítás előtt alapjáraton kell járatni néhány percig mert különben szárazon forog vissza ami károsodáshoz vezethet.

Határátkelő 2016.02.19. 08:11:23

@diggerdriver: Nagyon szépen kérlek, hogy ne szóljon már a mai nap is róla! Nem értem, miért kell ez az egész? Leírta, tudjuk, lendüljünk túl! Kösz szépen!

Határátkelő 2016.02.19. 08:12:41

@tanato: Elvileg lenne majd olyan is, kivéve, ha ma sikerül elrettenteni. :(

Ez egy válaszposzt egy korábbi írásra, és mint ilyen, nem az volt a szerző célja, hogy részletesebben írjon magáról. Én már kértem, hogy írjon, remélem, nem megy el a kedve, mert nagyon érdekes a sztorija - legalábbis abból, amit pár mondatban privátban leírt.

rumitom 2016.02.19. 08:20:43

@Határátkelő: nem teljesen tudom mire velni ezt a folyamatos porgest hogy korlatozzak az ujonnan jottek eseteben a szocialis jutattasokat. sok eu orszagban van ledolgozott evekhez kotve barmifele juttatas, tobbek kozott ugy remlik magyarorszagon is.

jojo, eu meg egyenlo banasmod, de akkor mire is mennek ki az emberek? millio statisztikat neztunk mar, hogy szuk reteg az ingyenelo bevandorlo, valojaban netto befizetok vagyunk.
az meg, hogy jomunkas ember ledolgoz ket evet nyugaton, aztan elmegy munkanelkulire amit utana utalnak a k-eus szamlajara, mert hogy o kozben hazament vagy dolgozni csak elfelejtett szolni, vagy jol elni az angol/ir akarmilyen munkanelkulijebol eleve egy csunya kihasznalasa volt a rendszernek.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.19. 08:20:50

@Határátkelő:
Haggadmá', péntek van lazuljunk.
Nem tehetek róla ha házhoz jön a lófaszért.
Mindennap elhinti a napi provokációját hát kapja meg érte a napi picsánrúgást.
Aki kurvának áll…
:)))))))))))))))))))))))))

rumitom 2016.02.19. 08:22:38

@Határátkelő: kaminosbol rendor, rendorbol eu tisztviselo mar onmagaban valtozatos eletutnak hangzik

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.19. 08:25:45

@rumitom:
A probléma nem ez.
A probléma az hogy megvonják a segélyeket de a bevándorló TELJES JOGÚ ADÓFIZETŐ.
A levont adóban benne van a segély összege.
Ez a probléma.

Határátkelő 2016.02.19. 08:32:48

@diggerdriver: Ezzel a blognak okozol kárt, nem neki. Pont erről szól a történet. Azt hittem, már feltűnt. Szóval ne az ő kedvéért ne csináld, hanem a blog és az itt beszélgetni kívánók kedvéért. Kösz szépen!

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.19. 08:40:42

@Határátkelő:
Ok boss…
Majd a szerkesztőségi értekezleten megbeszéljük.
:)))))))))))))))))))))))))

2016.02.19. 08:41:36

'Aki külföldön él, annak felteszik ezt a megválaszolhatatlan kérdést'

Kedves posztolo, ki teszi / tette fel neked ezt a kerdest? Es miert 'megvalaszolhatatlan'? Csak en vagyok ilyen bena, hogy senki nem kerdezte tolem az elmult kb. husz evben amit Mo.on kivul eltem, 'meddig vagy magyar'? :))) Ha megkerdezne valaki, nem tudom mit mondanek, de kb. 'meddig vagy normalis?', vagy valami hasonlo jut most hirtelen eszembe. Miert kerdezne barki is ilyen ertelmetlen dolgot?

2016.02.19. 08:43:12

Mindörökké, amíg világ a világ. Az elég nagy probléma, ha megpróbálsz kivetkőzni önmagadból, és megpróbálsz az angolnál is angolabb lenni. Nyilvánvalóan vannak olyan hátrányos szocializációval járó tulajdonságaink, amik nem azt sugallják az ember felé, amire feltétlen szüksége lenne, de azért túl lehet ezeken lendülni.

Már a megkérdőjelezése is bárki magyarságának egy f@szság, hangulatkeltésen kívül semmire sem jó.

2016.02.19. 08:47:07

@Határátkelő:
Remélem, hogy nem megy el a kedve, engem érdekelne a sztorija, de aki valamennyire kitárulkozik, az szerintem számít rá, hogy kapni fog hideget meleget, nem? Legalábbis az eddigi posztoknál mindig így volt.

miszlik 2016.02.19. 08:47:25

Egy másik megvilágításban: Addig marad magyar például,ameddig a határon kívül rekedt nemzettársait nem tagadja meg.

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2016.02.19. 08:47:33

@Határátkelő: S ha már itt tartunk, tényleg csak azért jegyeztem meg, mert a szerző is utalt rá. Magamtól szóba sem hoztam volna, pláne úgy, hogy a múltkor én magam is hibáztam.

De tényleg ne erről szóljon a mai nap.

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2016.02.19. 08:47:47

Egyébként nem értem a kérdést, pontosabban azt nem értem, miért kell ezen ennyit rugózni. Talán az lehet az oka, hogy a külföldre költözés sokak számára csak nemrég vált valódi lehetőséggé, s mint ahogy az elmúlt 30 év "demokráciáját", úgy néhányan ezt sem tudják a helyén kezelni.

Nem jó itthon, elmegyek. Slussz. Ez nem jelent semmit, csak annyit, hogy nem volt jó itthon, ezért elmentem. Vagy azért mentem el, mert éppen ahhoz volt kedvem. Vagy azért, mert szakmailag fejlődni akartam, és ehhez ez volt a legjobb a lépés.

Szóval mi köze van ennek a nemzeti identitáshoz? Arról nem is beszélve, hogy a magyarokat többnyire szeretik külföldön. Akár munkaerőről, akár gasztronómiáról, akár szép lányokról van szó, a magyarok legtöbb esetben dicséretet kapnak. Vagy lásd a tegnapi példát: Budapestet is imádják a külföldiek.

Miért kell itt megőrzött vagy elveszített magyarságról beszélni?

Az más kérdés, hogy az átlagos magyar mindössze két pólust lát: magyart és cigányt, mert még nem dolgozott együtt 20-25 másik nemzet fiával, és nem jött rá arra, hogy nem magyar, cigány, zsidó, lengyel, litván, pakisztáni, indiai stb. ember létezik, hanem egyszerűen csak ember, aki lehet ilyen is, olyan is, származástól, bőrszíntől, vallástól, nemi hovatartozástól függetlenül.

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2016.02.19. 08:47:53

@diggerdriver: Ha nem szeretnél többet egy olyan igazságtalan országban adófizető lenni, ahol megvonják a segélyeket, akkor nyitva a kapu: hagyd ott őket.

2016.02.19. 08:48:09

@tanato:
Igen, szerintem is írhatott volna magáról többet, mert nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de engem nagyon érdekel, hogy ki hogy éli meg a kinti létet.
Sok írásban felfedeztem már, pl digger múltkori görbe tükrében, hogy igen, ez engem is k..vara idegesít vagy a múltkori 5 gyerekes német posztban, hogy a mi gyerekeinknek is hasonló nehézségeik voltak a beilleszkedésben.

Azért a helyesíráshoz annyit füznék hozzá, /és csak jelzem, a mobilomon nincs, de tudom, a "füznék az hosszú "ü"/ hogy kb évente változik.
Pl én még úgy tanultam, hogy a madzag szót így kell elválasztani, hogy mad-zag, de most már ma-dzag stb. stb.
Kíváncsi vagyok, Cameron mit ér el, de szerintem, bár biztos naiv vagyok, a magyarok döntö többsége nem benefit túristának megy az UK-be.
A fészbukon volt tavaly összel egy kampány, ahol arra biztatták az embereket, hogy jelentsék fel a benefits csalókat. Na a kommentelök jól beírták, hogy kezdjék a vizsgálódást a Parlamentben, meg a Downing Street 10ben.

2016.02.19. 08:48:24

@diggerdriver: Ez mindig is igy volt az EUn kivulrol bevandorlokkal. Evekig adot fizetnek - altalaban eleg sokat, foleg az utobbi evekben, mar csak akkor kaphatnak munkavallalasi vizumot ha nagyon jol fizeto allasuk van - es nem kaphatnak semmilyen tamogatast az allamtol. Legkorabban 5 ledolgozott ev utan kaphatnak valamit, ha akkor jelentkeznek es megkapjak az Indefinite Leave to Remaint. Addig is egy vagyont kifizetnek a vizumokert stb. az adon felul amit fizetnek.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.19. 08:54:51

@Mirjam2:
Az EUn KÍVÜLRÖL jötteknél.
Ha egy angol házaspár Magyarországra költözik ott dolgozik akkor a feleséget hany év gyes gyed illeti meg?

Golf2 2016.02.19. 08:58:27

A poszt kesernyés,de a kávém édes,let's have a nice day!

2016.02.19. 08:59:46

@A nagy kékség: A magyar cigany semmivel nem kevesbe magyar mint te vagy en, csak szolok.

2016.02.19. 09:04:01

@diggerdriver: Rengeteg kelet-europai, akik minimalber korul keresnek, tobbet kap juttatasokban UKben mint amennyit adoban befizettek. Hany brit kap tobb penzt Mo.on benefitekben mint amennyit adoban befizetett?

2016.02.19. 09:05:46

Mivel annyira pattognak ezen a segély témán Cameronék, megnéztem, mit is kapna egy magyar benefits huszár az UKban.

Munkanélküli segély:
Ha 25 éves vagy idösebb,akkor max £73.10 hetente
www.gov.uk/jobseekers-allowance/what-youll-get

Családi pótlék:
Elsö gyerek £20.70 hetente, további gyerek £13.70 hetente
www.gov.uk/child-benefit-rates

Lakhatás:
Itt kérdezném, hogy szerintetek mennyire esélyes egy magyarnak azonnal önkormányzati lakást kapnia, miközben mások éveket várnak?
www.gov.uk/housing-benefit/what-youll-get

Tegyük fel, hogy csoda folytán kap lakást vagy lakhatási támogatást és nem kell vagy alig kell fizetnie a lakhatásért/bár a Landlord 30 napos felmondással azonnal kiteheti a szerzödés alapján/
bár ez elég valószinütlen, akkor az itteni árakat elnézve szerintetek reális, hogy egy elvált anyuka vagy apuka 2 gyerekkel havonta 430 fontból megéljen? Kaja, rezsi, utazás stb. Pl ha London vagy bármely nagyváros szélén lakik, muszáj vegyen jegyet vagy bérletet, mert nem tud naponta 30kmes túrákat megtenni, hogy tudjon munkát keresni.
Vagy ha 2 munkanelküli szülö 2 gyerekkel, akkor négyen 722 fontból?
Szerintetek meg lehetvebböl az összegböl èlni?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.19. 09:13:21

@Mirjam2:
Szóval hany evig van otthon fizetetten a brit anyuka Magyarországon?
Szóval az általad említett bevandorlokra mennyit költött a brit kormány mig 0éves kortól adófizetők lettek?

tableno 2016.02.19. 09:14:49

@miszlik: Ezt most hogy érted? Például egy anyaországi magyar, aki lerománoz egy székelyt, az nem magyar, vagy mi?

2016.02.19. 09:20:41

@Halbajusz: Rengetegen kapnak housing benefitet, erre nem kell eveket varni hanem a jelentkezes elbiralasa utan azonnal elkezdik fizetni az alacsony jovedelmueknek. Az onkormanyzati lakas az egy teljesen masik tema, semmi koze a housing benefithez. Ezen kivul van pl. working tax credit amit az alacsony jovedelmuek kapnak az allamtol. Ha gyerekeik vannak, akkor az iskolaztatas koltsegeit az allam fizeti (nem kis osszeg), akar meg a tankonyveket es az iskolai etkezest is, orvosi ellatast fizetik minden csaladtagnak stb. Az alacsony jovedelmu bevandorlok nem nyeresegesek a brit allamnak, ez vitathatatlan teny.

2016.02.19. 09:23:04

@diggerdriver: officina.hu/belfoeld/98-gyed-gyes-kalkulator
Itt azt irja, a max nettó Gyed 2015-ben havi 108780Ft, az elözö naptari ev fizetese alapjan szamoljak, de ez a max. Plusz a csaladi potlek 14800ft gyerekenkent egy 2 gyerekes egyedülálló szülönél
officina.hu/belfoeld/98-gyed-gyes-kalkulator
A munkanelkuli segelyt nem tudom mennyi lenne es hany honapig kenecra varni?
Vagyis 2 gyerekes anyuka 138380 ftbol meg tud elni? Ha 50m2es panelban lakik Budapesten ami kb 100ezer havonta?

Morgo1229 2016.02.19. 09:23:46

Szerintem is kar volt irnia. Mint eus dolgozo azt mondanam, hogy intellektusabol kiindulva max biztonsagi or az egyik epuletben. Tavalytol ok is koztisztviselok lettek.

2016.02.19. 09:25:25

@diggerdriver: Es hany ilyen brit anyuka van szerinted, aki Mo.on oriasi penzeket markol fel gyes / gyed formajaban :) ? Hany fontot fog kolteni a bevandorlokra az allam ha UKben oregszenek meg? Elarulom, nagyon sokat. A kozpenzek nagy reszet idos korban kolti az allam a polgarra, egeszsegugyi ellatas es hasonlok formajaban. Az elso generacios bevandorloknak nem kellett az iskolaztatasara kolteni, de a gyerekeik iskolaztatasara igen, sok esetben tobbet mint egy britere mert pl. angolul is meg kell oket tanitani kozkoltsegen.

LittleG (uk) 2016.02.19. 09:29:18

@Határátkelő: hogy találták ki ezt a 13-as számot? babonásak?...

adg 2016.02.19. 09:30:05

Mi lenne, ez a poszt gyorsan ki lenne cserelve Matyi irasara, mi meg ugy csinalnank, mintha az lenne a mai poszt, ezt meg lehetne torolni mondjuk.

2016.02.19. 09:30:11

@Halbajusz: Legyunk realisztikusak, abban a valoszinutlen esetben ha a brit egyedulallo anya munka nelkul talalna magat ket gyerekkel Mo.on, akkor huzna vissza UKbe, mert ott befizetestol fuggetlenul, alanyi jogon fizetnenek nekik lakast plusz tobbet benefitben mint ez a gyes / gyed.

esban 2016.02.19. 09:33:05

@Halbajusz: Van meg azert mas is, pl working tax credit, income support, housing benefit, council taxra is lehet valamilyen reductiont kerni. Ezek mind alacsony jovedelmuek jövedelemkiegeszitesere vannak, ami szerintem a londoni mosogatokat jobban erinti, mint a munkanelkuli segely.
Peldaul valaki minimalbert keres, heti 30 oraban, akkor nem fog adozni, mivel az evi 10.000 adomentes jovedelembe esik, kap meg melle minimum working tax creditet, ami 30-50-70 font hetente. Tehat adot nem fizet, de az allamtol kap penzt.
Ezt peldaul gond nelkul eltorolhetnek, szerintem.

2016.02.19. 09:41:25

@esban: Es ha pl. van egy gyereke, akkor mar kaphat tobb szaz font housing benefitet, plusz a gyerek iskolaztatasi koltsegei az allamot terhelik stb. Ha tobb gyerek is van, siman lehet hogy egesz hazat kiberelnek a housing benefitbol, mikozben a szulok minimalberen vagy az alatt dolgoznak es nem vagy alig fizetnek adot.

Dragonlady (Bp, Hun) 2016.02.19. 09:43:01

jajjajjajjjajjjajjjajjj.
ezt a gyerek mondta, amikor felolvastam neki a posztot.
majd villámgyorsan elmászott az ajtó irányába.
szerintem tud valamit.

tanato 2016.02.19. 09:43:27

@A nagy kékség: Ez így van,itthon tényleg két pólusú a dolog,csak magyarok vannak meg cigányok,más nemzetiségűt nem ismer az átlagpolgár.A széleken van még kevéske horvát szlovén,szlovák,román meg sváb,de igazán őket nem tartja az átlagmagyar nem magyarnak,csak románul,szlovákul is tudó magyarnak.Valszeg itt jön be az un. látható kisebbség/cigányok,hiába beszél többségük csak magyarul már/meg a nem látható kisebbségek problematikája.csak a látható kisebbséget tartja a környezete nem magyarnak.
Ezért is volt tavaly oly sikeres a menekült ellenes kampány.Mert a menekültek döntő többsége a cigányokra hasonlított külsőleg.

vityo az Istenkiraly · http://viktor-kalandor.blogspot.co.at/ 2016.02.19. 09:44:07

@Mirjam2: Szerintem azért nem hallottad meg a kérdést, mert nem mozogsz olyan körökben...ha igen ...akkor passz...
En ezt kaptam...ha a gyerekeim nem tudnak Petőfi, és Arany... verseket, nem lesznek magyarok...
Nem is álltam le vitatkozni...
Először próbáltam feldolgozni a helyzetelemzest...

Karma17 2016.02.19. 09:45:15

@Halbajusz: +1

Ezt en sem igazan ertem, mert mi pl. az egyetlen szocialis juttatas amit megkaphatunk a Child Benefit (20 font/het). Hidegvizre eleg, mert az ingyen van, de semmi tobbre :)

Shanarey 2016.02.19. 09:46:19

Na, ma hülye poszt nap van.
Cameron pedig gumicsont, és csak annyi közünk van a végkifejlethez, kb. mind az időjáráshoz, vagyis popcorn, és nézzük.

A válasz a posztra. Addig Magyar, amíg csak él, és ez az állapot majd akkor is fennáll, ha feldobja a talpát. Ha ez nem tetszik, szedjen Xanaxot.
:-)

LittleG (uk) 2016.02.19. 09:46:55

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: "és megpróbálsz az angolnál is angolabb lenni"
főleg ha Brüsszelben élsz :)

tanato 2016.02.19. 09:50:25

@Mirjam2: Nem kevésbé magyar a cigány mint a többség,de legtöbbje nem tartja magát magyarnak ,cigány identitása van.A magyarokról mint kívülállókról beszélnek/megvettem az autót egy magyartól,egy magyar fiú udvarol a lányomnak,a szomszédaim mind magyarok stb./És jó részük már csak magyarul ért.

LittleG (uk) 2016.02.19. 09:51:51

@Mirjam2: Nemrég még volt egy török kollégám, aki azért kellett itt hagyja a munkáját, mert náluk úgy van a vízum, hogy azt hiszem 5 évre kaphatta meg, ami most lejárt, de nem lehet meghosszabbítani, és csak akkor maradhat az országban, ha self employed lesz. És akkor self employed lett, ha fűlt hozzá a foga, ha nem...
Elhiszem, hogy ezek a szabályok, de attól még nem igazságosak. Tudom, a világ nem egy igazságos hely.

2016.02.19. 09:59:34

@Mirjam2:
Köszi, én azt nem értem, hogy egy 2 gyerekes bevándorlónak melyik Landlord adna ki lakást?
Amikor mi kerestünk lakást, kellett volna kezes, aki nem volt, így 2 havi depositot fizettünk és szerencsénk volt, mert ügynökségen keresztül credit checket akartak csinálni meg kérték az elmúlt 3 év lakcímadatait. Nekünk már 16 éve van itt számlánk mégis buktuk volna a credit checket, igy az ügynöksegen keresztül a bérlést mert nem voltunk rajta a voters rollon.
A férjem állásba jött ki és a Landlordnak mutatta a munkahelyröl az igazolást plusz az elözö helyröl, ahol átmenetileg bérelt, onnan is kellett referencia a föbérlötöl.
Igen, tényleg nagyon sok itt a benefit csak arra szeretnék kilyukadni, hogy szerintem nem jellemzö, hogy a magyarok százàval mennének ki az Ukba benefitsekre utazva. De lehet, hogy nagyon el vagyok tévedve.
Inkább pontositok, en tuti nem mennek ki 2 gyerekkel a bizonytalanra az UKba, hogy majd lesz ami lesz, ugyis megelek majd a benefitsekbol.

2016.02.19. 09:59:38

@esban: @Mirjam2:
Igen, értem, hogy sok támogatást kapnak, csak azt nem értem, hogy ki merne erre "utazva " idejönni gyerekestül?
Az is lehet, hogy van erre 'szakosodott' Landlord, aki direkt benefitseseknek ad ki lakast?
Ja, azt elfelejtettem, hogy mi Skóciaban élünk, de elég sok ilyen történetet olvastam, hogy ha valaki újonnan akár gyerekestül kijön itt kb lehetetlen lakást bérelni, ha nincs referenciád arról, hogy megbizható, fizetö bérlö vagy. Inkább több az olyan sztori, hogy az egyik szülö kijön, kiépiti az életet és akár honapokig kulon el a csalad emiatt.
De hatha valaki megir egy olyan tortenetet, ami erre racafol?

2016.02.19. 10:02:26

@tanato: En oszinten nem ertem hogy mirol beszelsz, ismertem 'ciganyokat' Mo.on, soha nem vettem eszre hogy valaki ne tartotta volna oket magyarnak. Magyar cigany magyar, roman cigany roman. Ezen nincs ertelme megint tepelodni.

2016.02.19. 10:06:03

@Halbajusz: Sokan mennek szerintem pont azert mert gyerekekkel kapnak housing benefitet. Volt egy no aki meg posztot is irt errol, hogy hogyan el a gyerekevel benefiteken Angliaban es ez mennyivel jobb mint Mo.on. Egyebkent megertem, en sem lennek martir, ugyanezt csinalnam ha a helyeben lennek, inkabb mint hogy nyomorogjak a gyerekkel. Ha adnak penzt, miert ne fogadna el. De persze a brit adofizetok meg nem orulnek ennek, szerintem ertheto modon.

Morgo1229 2016.02.19. 10:07:41

Azert egy dolgot nagyon szeretnek tudni. Ki fizette az agymutet kolcsegeit. Van ra fogadasom, hogy a Magyar allam.

2016.02.19. 10:09:52

@Halbajusz: Ha nem tudnad eltartani magadat meg a gyerekedet Mo.on es mondjuk a hajlektalansag fenyegetne, te is inkabb Angliaba mennel szerintem. Ott - egyelore - nem fognak az utcan hagyni a gyerekkel. Talalnak olyan lakast amit kiadnak nekik, lehet hogy pl. Tottenhamban vagy hasonlo 'rossz' kornyeken, de talalnak. Nyilvan teljesen ujonnan jottnek ismeros kell hozza.

tanato 2016.02.19. 10:12:37

@Mirjam2: Vidéken kicsit más a helyzet nagyobbak a különbségek.De természetesen teljes jogú magyar polgárok ők is.
Mint ahogy az áttelepült román nyelvű cigányok is magyarrá lesznek.

Shanarey 2016.02.19. 10:19:40

Ja tegnap valaki írta hogy szerette volna látni a kockásított Széchenyi-t.

nol.hu/data/cikk/1/60/22/73/cikk_1602273/19014-oktatas-.jpg

2016.02.19. 10:24:24

@LittleG (uk): Szerintem nagyon nem igazsagosak ezek a szabalyok, csak arra mutatok ra hogy ha EUs allampolgarok is fizetnenek adot de nem kapnanak benefitet, az nem az elso eset lenne, mert mar sok eve igy megy nem-EUs allampolgarok eseteben, akik jellemzoen eleg sok adot fizetnek UKben. Az sem igazsagos szerintem, hogy ha pl. van egy adofizeto brit allampolgar, aki nem tudja bizonyitani hogy van hol elszallasolnia es van mibol eltartania az EUn kivuli hazastarsat, akkor a hazastars nem mehet vele UKbe elni, akkor sem ha mondjuk 20 eve hazasok es kozos gyerekeik vannak. Ezek nem igazsagos szabalyok, arra probalok utalni hogy az EUs allampolgarok sokkal jobb helyzetben vannak mar regota UKben mint az EUn kivuli allampolgarok.

2016.02.19. 10:26:38

@Vityo641(AT): Ilyen 'ervekkel' tenyleg nem erdemes vitatkozni :(

M. Péter 2016.02.19. 10:27:44

@LittleG (uk): Ezt nem egészen értem. Ha az általános szabályok szerint kapott munkavállalási engedélyt, akkor 5 év után kérheti a letelepedési engedélyt, ha az EU és Törökország közötti szerződés alapján, akkor is 4 év után szabadon vállalhat munkát, csak nem fog soha letelepedési engedélyt kapni.

Karma17 2016.02.19. 10:28:03

@Mirjam2: "Az sem igazsagos szerintem, hogy ha pl. van egy adofizeto brit allampolgar, aki nem tudja bizonyitani hogy van hol elszallasolnia es van mibol eltartania az EUn kivuli hazastarsat, akkor a hazastars nem mehet vele UKbe elni, akkor sem ha mondjuk 20 eve hazasok es kozos gyerekeik vannak."

Ez teny, kb. 2 hete olvastam errol egy cikket, hogy egy Eszak-Ir srac szeretne visszakoltozni a felesegevel (talan filippino) de nem lehet, mert elobb 6 honapot itt kel toltenie egyedul, igazolni keresetet, stb. es csak utana kap vizumot a felesege. Ja es van egy kozos 6 honapos gyerekuk is.

tanato 2016.02.19. 10:29:35

@Mirjam2: Na de tényleg nem is akarom elvinni a témát belpolitikai irányba.Meddig vagy a magyar ez a cím.Szerintem nincs rá egyértelmű válasz.Más egy 45-50 évei közt kitelepülő magyarnál,ő valszeg haláláig magyar marad még Új-Zélandon is.Viszont egy 6-8 éves korában a szüleivel kitelepülő magyarnál szerintem már nem ilyen egyértelmű a kérdés,ha mondjuk 30 vagy 50 év múlva rákérdezünk,még akkor sem ha csak Ausztriába települtek ki.

2016.02.19. 10:30:01

@Dragonlady (Bp, Hun): :))))))))))))))))))))))))))) Mar ezert a kommentedert megerte nekem elolvasni a mai posztot :)

Karma17 2016.02.19. 10:32:06

Plusz igaz, ez egy kb. 30 eves tortenet, egy ismerosom szerette volna meglatogatni a batyjat aki Angliaban elt (akkor ugye meg Magyarorszag nem volt EU tag, es meg a schengeni egyezmeny sem letezett). Mikor odaert Doverbe vonat+komp parossal az immigration office visszaforditotta, mert nem volt munkaja. Ugyanis eppen befejezte a kozepiskolat, es bar mar felvettek egyetemre, az meg nem volt bevezetve a munkankonyvebe.

Potencialis munkakereso, akkor irany haza. Nem engedtek telefonalni sem a batyjanak. Szoval az EU ilyen szempontbol tenyleg sokat jelent :)

2016.02.19. 10:36:55

@Shanarey:
Egyetértek, úgyse tudjuk befolyásolni, mi lesz Cameron ügyben. De a napokban talán kiderül?

Jaj, Xanaxot ne szedjen, mert arról kiderítettèk, hogy a világ leghalálosabb pirulái közt van ;-)
mindenegybenoldal.blogspot.com/2015/03/a-vilag-leghalalosabb-pirulai-xanax-es.html?m=1

2016.02.19. 10:36:55

@Karma17:
Mi sem kapunk mást, csak a családit, 3 gyetekre 4 hetente 191 font, de ahogy Mirjam és esban írják, úgy nèz ki, jóval bökezübb itt az állam. Remélem, hogy nem kerülünk olyan helyzetbe, hogy a saját börünkön ki kelljen próbálni...illetve lehet, hogy végül Cameron eléri, hogy ki se prôbálhassuk..

tanato 2016.02.19. 10:37:04

@Karma17: Sajnos rosszabb verzió,uniós szétesés esetén ez újra bekövetkezhet és nem csak angol relációban.

2016.02.19. 10:37:15

@Karma17: Igy van, es sokan nem talalnak olyan munkat amivel meg tudjak keresni a szukseges osszeget, igy egyszeruen nem tudjak behozni a gyereket / hazastarsat / szuloket. Pl. az is lehet hogy beteg valaki es nem kap munkat, stb. Ebben az esetben kenytelenek a masik hazastars orszagaban elni, UK nem engedi be oket. Kozben meg sok szazezer EUs allampolgar koltozik UKbe es kapnak benefiteket, ertheto szerintem hogy a britek egy ido utan felhaborodnak. Lehet hogy Mo.rol nehez megerteni hogy ez miert problema, de britek nagyon gyakran hazasodnak nem-EU allampolgarokkal, es elegge zavarja oket hogy nem hozhatjak be oket az orszagba ha nincs eleg penzuk, mig rengeteg nem brit csalad benefiteken el, reszben vagy egeszben.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.19. 10:38:31

@Mirjam2:
Teljesen mindegy hanyan vannak.
A befogadó ország törvényei a mervadoak.
Semmi bajom nincs a brit tervekkel, csak annyi hogy a közteherviselés arányos legyen.
Ha a bevádorló x évig nem kaphat segélyt akkor x evig vegyék ki az adójából azt a részt es hagyják nála.

Dragonlady (Bp, Hun) 2016.02.19. 10:40:11

@Shanarey: köszi azóta láttam.

A gyed előző munkaviszonyhoz van kötve. A gyes mint segély a családi potlekkal együtt nincs 40k. De jár az egészségügyi járulék alóli mentesség ez még 7k. Gondolom más EU állampolgárokra is ezek a szabályok.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.19. 10:41:03

@Mirjam2:
Legyünk realisztikusak.
Egyedülálló brit nő nem fog itt szülni.
Én házaspárt vettem alapul. A nő nem fog azért visszamenni mert ott többet kap.

MagyarJoe 2016.02.19. 10:42:04

Folosleges az UKban igenyelheto segelyekrol szamokban beszelni. Azt mar reg kimutattak, hogy foleg az EUbol jovo bevandorlok pozitiv gazdasagi hatast gyakoroltak az UK gazdasagara. De az atlag embert ez nem erdekli es Cameron politikuskent ez kihasznalja.

Valoszinu semmi jelentoset nem fog elerni a mostani targyalasokbol, mert az EU mar ilyen :) De addig is majd noveli a nepszeruseget, mert szembeszallt a gonosz EUval.

Politika ez az egesz, inkabb menjunk horgaszni :)

Karma17 2016.02.19. 10:43:40

Poszthoz: Meddig maradok magyar? 45+ kent eletem vegeig magyar modon fogok gondolkodni, mert ott szocializalodtam. Mennyire tudok beilleszkedni? Na ezt meg nem tudom megmondani. Nem mondom, hogy nem hianyoznak egyes dolgok amik Magyarorszagon maradtak, de azok emberek.

Helybol maximum a homerseklet/napsutes ami hianyzik neha, de bevallom, sem a -20 fokos hideg, sem a +40 fokos meleg nem hianyzik. A parlagfu hianyarol mar ne is beszeljunk :)

Hozzatennem, egyelore :)

Mi is gondolkodtunk, milyen plan a/b/c/d lenne, ha a Brexit megvalosul, es mi pl. arra is gondoltunk, hogy ha a tobbiek nem kapnak letelepedesit elso korben (ami elkepzelheto bar nem valoszinu, mert minden feltetelnek megfelelunk), akkor ebben az esetben, en maradok itt dolgozni, a csalad koltozik Irorszagba, es bejarok ideiglenesen Belfastba. AKA Plan B.

Talan mondanom se kell, a visszakoltozes Magyarorszagra a Plan Z lenne :)

adg 2016.02.19. 10:47:35

@Karma17: es az angol hataror tudta, hogy magyarorszagon van munkakonyv es abba mit kell belevezetni?
Mi van az angol gyerekekkel, akik szintes munkakereso korukban elarasatjak a vilagot, csak ugy turistaskodasi celbol.

Nem talaltak esetleg nala valami gyanus dolgot? Pl sokan buknak le idiotak az ozi hataron, mikor turistavizummal megerkeznek, es talalnak naluk bizonyitvanyokat, cv-t, volt akinel munkaeszkozt talaltak. Nyilvan jol jon kempingezes kozben mondjuk egy korfuresz. :))

2016.02.19. 10:49:27

@diggerdriver: Szerintem a briteket nem kene sokaig gyozkodni arrol hogy beleegyezzenek: az o polgaraik se kaphassanak benefiteket negy evig Mo.on :))). Nem veletlenul nem is vetettek fel a kelet-europai politikusok ezt a targyalasokon, mert tudjak hogy rohejesen alacsony osszegekrol van szo. Ilyen meg sehol nincsen hogy valaki kevesebb adot fizet mert kevesebb benefitet kap. Ilyen alapon akkor fizessek en is kevesebb adot, mert nincsen gyerekem es nem szoktam beteg lenni, stb.

2016.02.19. 10:50:37

@Mirjam2: szerintem se igazsagos, hogy nem mehet vele. Ezt vajon nem azért találták ki, hogy az arranged marriegeket visszaszoritsák?

Karma17 2016.02.19. 10:51:04

@Mirjam2: Valoszinuleg en mozgok "rossz" korokben, mert en nem latok benefiteken eloskodo EU-s bevandorlokat, igaz briteket sem a kornyekemen. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy nem letezik a problema, csak amit itt Digger es MagyarJoe is felvetett, hogy tiszta politika az egesz, Cameronnak ezt sajnos meg kell lepnie, ha azt akarja, hogy a Konzervativ part kormanyozzon meg, o ugye ha jol tudom lemond talan a kovetkezo etap elott. Ha ezt nem lepi meg, akkor az UKIP es a tobbi EU szkeptikus part igencsak eloterbe kerulhet, legalabbis, ha jol ertettem a hireket.

P.S: A Commonwealth orszagaibol szarmazoknak nem egyszerubb/olcsobb vizumot kapni a UK-ba?

Karma17 2016.02.19. 10:53:03

@adg: 30 eve volt, 18 eves kislany. Szerinted mit csempeszett? Nem emlekszem, mar pontosan az ido tavolsaga miatt. De szerintem meglepodnel, hogy egy immigration officer mennyire felkeszult tud lenni a kulonbozo orszagok papirjaibol/szokasaibol.

2016.02.19. 10:56:30

@MagyarJoe: Errol egy komolyan veheto tanulmany volt, ami azt mutatta ki hogy volt egy kicsi plusz az EU-munkavallaloktol, de ez tobb szempontbol nem mervado mert pl. a housing benefitet, iskolaztatas koltseget stb. nem szamoltak a koltsegek kozott, ezen kivul pedig egy olyan allapotot neztek amikor a legtobb elso generacios bevandorlo meg viszonylag egeszseges es fiatal, de nyilvanvalo hogy amint oregszenek es nyugdijat, draga orvosi ellatast fognak kapni, meg az addig meglevo plusz is minuszba fog fordulni.

2016.02.19. 10:59:57

@Karma17: En a helyedben nem paraznek, majdnem biztos hogy nem fognak kilepni, es meg ha esetleg megis, akkor sem fogja ez szerintem a mar UKben dolgozokat erinteni. Maximum ha kapnatok benefitet, azt lehet hogy felulvizsgalnak, ennel komolyabbat nem tudok elkepzelni es valoszinu hogy meg ez sem fog megtortenni.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.19. 11:00:42

@Mirjam2:
Nem jó a logikai levezetés.
Nem te kapsz kevesebbet ha nincs gyereked hanem az kap többet akinek van.
Az orvosi ellátás biztosítás alapú.
Ha holnaptól azt mondják hogy a bevándorlók nem kapnak öt evig orvosi ellátást de levonnak a járulékot az szerinted rendben van?

M. Péter 2016.02.19. 11:01:12

@Karma17: Gyanús nekem ez a történet. A munkakönyvben, mint a neve is mutatja, a munkaviszonyt tartották nyilván, nem azt, hogy diák volt, másrészt meg ki utazik munkakönvvel külföldre? És a brit bevándorlási hivatalnok tudott magyarul?

adg 2016.02.19. 11:01:25

@diggerdriver: mi ket evig nem kaptunk semmilyen benefitet, es nem voltunk jogosultak medicarere(TB). Ev vegen visszakaptam a fizetesembol levont medicare-t.
Nem kellett kevesebb adot fizetnem, mert nem kapok benefitet. Viszont a gyerekek jarhattak ingyen iskolaba. Az mondjuk evi 42000 dollar lett volna, ha nekunk kellett volna fizetni.

Viszont az orszag nem fizette az en tanulmanyaimat, engem keszen kaptak, ingyen.
Hogy mi lett volna igazsagos, keptelen lennek kiszamolni. Nem jo sehogy sem, nehez az elet. :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.19. 11:05:15

@Mirjam2:
Nézd meg a brit gazdaság helyzetet 20 eve és most.
A britek nem hülyék, elsőnek fölözték le Európa munkaerőpiacát.
Meg mindig nincs elég bevándorló a még nagyobb növekedéshez.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.19. 11:06:54

@adg:
Azért valahol kiegyenlítették egy mást a dolgok.

2016.02.19. 11:14:38

@diggerdriver: UKben nem biztositas alapu az orvosi ellatas, hanem mindenki alanyi jogon kapja aki legalisan el az orszagban, azok is akik pl. munkanelkuliek, vagy az o gyerekeik, stb. Nem arrol beszelek hogy mi van rendben, hanem hogy mi a realitas. Egy csomo embertol levonnak adot, Angliaban fizetestol fuggoen mindenkitol ugyanannyit, hiaba nem vagyok beteg vagy nincsen gyerekem, nem kovetelhetek vissza az adobol penzt, pedig lehet hogy egy reszet 'masok' gyerekere vagy egeszsegugyi ellatasara forditottak. Szerintem nem igazsagos hogy nem-EU allampolgaroktol vonjak az adot es nem kapnak benefitet, de igy mukodik, akar tetszik nekem, akar nem. Volt mar olyan javaslat hogy pl. az elso evben ne kapjanak egeszsegugyi ellatast sem. Nem-EU diakok nem kapnak egeszsegugyi ellatast, kulon fizetniuk kell privat biztositast, a sok ezer fontos tandijon felul.
Ha nem szimpatikus nekik, talalhatnak masik orszagban munkat vagy egyetemet.

London2009 2016.02.19. 11:16:47

Biztos nem kellene ezzel foglalkoznom, de egyszeruen kinyilik a bicska a zsebemben, hogy “csak haza ne gyere, barmit is csinalsz”, de azert ha az egeszsegevel baj van, rohan haza a korhazba. Hogy is van ez?
Ezert a posztert tenyleg kar volt, bar volt mar itt rosszabb cikk is.

M. Péter 2016.02.19. 11:18:32

@MagyarJoe: Részletesebben elemezve, a gazdag országokból jöttek kicsivel többet fizetnek be, mint amennyit kapnak, az új uniós tagországokból érkezőknél meg pont fordítva van. Megdöbbentett, amikor láttam, hogy a 2004-ben csatlakozott kelet-európai országokból származók átlagos óránkénti keresete kb. 9 font/óra, ez alacsonyabb, mint a pakisztániaké. (A brit születésűeké kb. 15 font/óra.)

adg 2016.02.19. 11:20:16

@Karma17: nem mondtam, hogy nem igaz, csak furcsa.

Amugy en soha senkitol nem hallottam, hogy munkakonyvvel utazott volna kulfoldre. De biztos csak nekem meglepo.

adg 2016.02.19. 11:21:43

@Karma17: ja, azt meg aztan plane nem mondtam, hogy csempeszett. :)

2016.02.19. 11:23:43

Nehéz kérdés ez, mert pl vegyük a Tbt Magyarországon. Van, aki megszületik a kórházban, ez pénzbe kerül, de aztán kb szåz évben egyszer megy orvoshoz.
Aztán van egy másik, aki hetente jár orvoshoz, mütik vagy 10szer életében, akkor az elsönek adják vissza a befizetett Tbt, a második meg fizessen be még 10szer annyit, mert sokkal többet használta?
Az USA rendszere igazsagosn hogy a gatyad is ramegy a biztositasra, de kozben csak a sajat kezelesedet fizeted?

2016.02.19. 11:23:43

@MagyarJoe: www.cityam.com/213058/eu-immigrants-contribute-463-second-uk-economy
Igen, en is ugy olvastam, hogy a kelet europaiak tobbet hoznak a brit gazdasagnak, mint amit benefitekben elvesznek.
Gondolom benefiteknek is van egy felso hatara hogy max hany evig jar a segely.
Nem tudom elkepzelni, hogy valaki ugy tervezi az eletet, hogy folyton segelyen fog elni?

2016.02.19. 11:23:43

@Karma17:
Nekünk is így néznek ki a terveink, Mo a plan Z.
Idojaras detto, hozza lehet szokni es nyaron vissza lehet menni Mora, a melegbe, ha arra vagyik az ember.
Itt még színesíti a képet mi van, ha a Skótok függetlenek lesznek, de ez sem valószínü, mint ahogy az UK sem fog kilépni az EUból szerintem.
Ha ki is lépnek, a munkahelyeink biztos kérnének nekünk vizumot, gondolom.

2016.02.19. 11:23:43

@tanato:
Igen, eszmeletlenul elszalltak az alberletarak, a multkor irtam is, de valaki valaszolt, hogy kereslet kinalat torvenye alapjan valaki igyis kiveszi horror aron is. Kerdes, hogy vajon mibol?

Golf2 2016.02.19. 11:29:49

@M. Péter: Itt is 15 csak van közte 1 vessző 1,5 (600ft).

Karma17 2016.02.19. 11:32:27

@adg: Bocsanat, nem akartalak letamadni, csak annyit akartam irni igazabol, hogy en sem emlekszem mar ra igy 30 ev tavlatabol, szoval nem tudom mit vitt magaval, de a lenyege az volt, hogy eppen nem volt hivatalos munkahelye, emiatt nem engedtek be.

Elnezest megegyszer...

Karma17 2016.02.19. 11:33:58

@Halbajusz: Ebben csak remenykedni tudunk :)

Kerdes: Mivel regisztralt szavazok vagyunk nekunk is lesz jogunk ebben a kerdesben szavazni?

adg 2016.02.19. 11:34:31

@diggerdriver: pont ezt mondom, nem lehet ezt rendesen kiszamolni, hogy akkor kinek mi jarjon ugy, hogy az igazsagos legyen. Ugysem lesz.

En azt partolnam, hogy x ideig ne legyen pl munkanelkuli segely, vagy szocialis segely, vagy akar housing benefit, ilyesmik. Vagy mittudomen.
A legjoban annak orulok, hogy nem nekem kell ezt eldonteni.

Karma17 2016.02.19. 11:35:18

@Halbajusz: Bar az is teny, hogy nekem jo eselyem van ra, hogy kifizetik, mert eleg sokat kuzdottek azzal, hogy nincs ember a poziciomra :)

2016.02.19. 11:36:39

@Halbajusz: Nem, egyaltalan nem. Pluszban, nem fogom meg egyszer reszletesen kifejteni mert mar egyszer megtettem, hogy az arranged marriage egy teljesen normalis tarsadalmi gyakorlat, amire te gondolsz az a forced marriage de ez egy teljesen kulonbozo tema. Ezt konkretan azert vezettek be hogy nem-EU bevandorlok (hazastars, szulo stb.) ne kaphassanak benefitet UKben, es hogy jobban nezzenek ki a statisztikak, tehat kevesebb bevandorlo legyen. Kozben meg tele vannak EU bevandorloval, akik kozul sokan benefiteket is kapnak. Ennek te sem orulnel, ha brit lennel, es nem tudnad behozni a UKbe a csaladodat.

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2016.02.19. 11:38:15

@adg: :D :D koszi, majd azert kiderul hogy mit szol hozza a nagyerdemu, amikor tenyleg kikerul :D

2016.02.19. 11:38:43

@Karma17: Nem. Kiveve ha brit allampolgarok vagytok.

2016.02.19. 11:41:34

@London2009:
Igen, ezen a részen én is fennakadtam. Ha kint dolgozik vki más EUs orszagban, akkor elsö dolga kell legyen, hogy kijelentkezzen a magyar TBbol. Ha akarna, se fizethetne magyar Tbt mert 2 orszagban egyszerre nem lehetsz biztositott.
A magyar TB kartyara mar nem tud ingyen muttetni magat ha csak le nem perkalja az arat a mutetnek plusz zsebbe a jol megtomott boritek a Dr urnak. /Ez a halapenz tema meg nalam bicskanyitogato./
Tehat vagy o fizette vagy van EHIC vagyis EUs egeszsegbizt kartyaja ami alapjan a belga biztosito allja a cechet.

2016.02.19. 11:42:27

@Karma17: Ez volt a valasztasi igeret hogy nepszavazas lesz. Enelkul nem valasztottak volna meg a konzervativokat. Nem kerdes, hogy lesz szavazas.

Karma17 2016.02.19. 11:43:19

@Mirjam2: Akkor ezzel sem kell foglalkozni :)

Hat meglatjuk, de ugye a vak is ezt mondta...

2016.02.19. 11:44:56

@Karma17: Nem, egyaltalan nem egyszerubb vagy olcsobb a Commonwealth orszagokbol.

Karma17 2016.02.19. 11:45:32

@Halbajusz: Erre egy magyar ugyintezotol azt a tippet kaptam, hogy van egy nyomtatvany, talan E106, amivel lehet kerni, hogy a kinti TB fizesse ki a beavatkozas arat a magyar korhaznak es vice-versa.

MagyarJoe 2016.02.19. 11:46:45

@Mirjam2: A gazdasagi hatast nem ugy merik, hogy mennyit fizetek az EUs bevandorlo utan es o mennyit fizet vissza. Gazdasagilag az EUs bevandorlok meg akkor is pozitiv hatast tudnanak gyakorolni, ha mind benefitbol elnenek, de donto tobbseguk nem abbol el.

Amugy a brit kormanypartnak semmi elonye nem szarmazna az ilyen tanulmanyok nepszerusitesebol :)

Az EUs benefit kerdes csak a csont, amit gyanutlanul a tomeg el is kapott es ragja is rendesen. Szamokban merve apropenz ahhoz kepest, amit a londoni City EUs szerepe jelent.

A Brexit a brit konzervativ part belso hatalmi harcainak a szulemenye. Lesz egy draga nepszavazas es kesz. Amugy ez is a gazdasagot fogja elenkiteni.

Karma17 2016.02.19. 11:48:08

@Mirjam2: Nekem is igy tunt, ennek ellenere egy volt munkatarsam (meg Magyarorszagon, o valahol Del-Angliaban dolgozott par evet) rendkivuli modon fujt az osszes Commonwealth tagorszagbol erkezore.

Nekem ezzel kapcsolatban nincs semmilyen tapasztalatom, mert bar a ceg Eszak-Ir szemmel nezve nagyon nemzetkozi, londoni szemmel nezve szinte teljesen angol :) Szoval mi bevandorlok itt meg mindig a kisebbseget kepviseljuk...

2016.02.19. 12:02:08

@MagyarJoe: Fogalmad sincs a brit politikarol / kozeletrol. Ezt nem rosszbol mondom, hanem ha tenyleg erdekel, akkor kezdd el tanulmanyozni mert most semmit nem ertesz. Pl. dehogynem szarmazna belole elonyuk. A kormany pont az akarja hogy a britek szeressek az EUt es bent akarjanak maradni, csak az emberek kozul sokan nem ertenek ezzel egyet. Evrol evre egyre no a brit atlagemberek elegedetlensege az EUval szemben. Egyebkent UK nem ugy mukodik hogy a kormanytol fugg milyen tanulmanyok jelennek meg; fuggetlen kutatasok vannak, nem kormanypenzbol. Azt meg semmivel nem tudod alatamasztani hogy gazdasagilag pozitiv a hatasa az EUs bevandorloknak (foleg a kelet-europaiaknak), ez csak a te szubjektiv velemenyed, a szamok az ellenkezojet mutatjak.

tsabus UAE 2016.02.19. 12:03:22

Ha valaki Magyarországon született és ott szocializálódott, akkor valószínűleg élete végéig magyar lesz. Nem is ez a nagy kérdés szerintem. Inkább az, hogy ha valaki megkérdi milyen nemzetiségű vagy, akkor mit mondasz. Itt már szélesebb a skála. Van aki eltitkolja, hogy magyar, a (vélt, vagy valós) sérelmek miatt. Van aki megmondja, hogy magyar, de hozzáteszi, "sajnos". Van aki büszke rá és kihúzza magát. Van aki diadalmasan beleordítja a kérdező arcába, hogy "Magyar". Ja, meg vannak azok, akik másról mondják meg, ki a magyar...

adg 2016.02.19. 12:08:15

@Karma17: ugyan, nem ereztem ugy egy pillanatig sem,
Tenyleg sokakat visszaforditanak ma is pl az usaban, vagy nalunk is. Szoval tenyleg elhiszem, ilyen van. Csak sokszor van valami gyanus korulmeny a hatterben, furcsa viselkedes vagy rossz valasz az ugyesen feltett kerdesre, esetleg gyanus dolgok a taskaban.

2016.02.19. 12:08:49

@Karma17:
Nem tudom, hogy tudunk- e szavazni, mert pl a skót függetlenségnél szavazhattunk,de pl a brit választásokon nem tudunk majd szavazni..legalábbis, mi nem vagyunk brit ållampolgárok. Aki itt él és EUs polgár, gondolom a bentmaradásra szavazna és talán már ezért sem engednének szavazni.
Bár kérdés, hogy ez az egész csak színház-e Cameron és pártja részéröl, és esze ágában sincs kilépni vagy tényleg kilèpne? Jó lenne a fejükbe látni?
A munkahelyed biztos kikérné a vizumot, biztos meg vannak elegedve a munkaddal, remelem te is szeretsz ott dolgozni.

2016.02.19. 12:08:49

@Mirjam2:
Igen, bocsánat, köszi, hogy leírtad a különbséget a 2 fajta házasság közt.
Szerintem is igazságtalan, hogy a nem Eus hazastarsát a brit apa vagy anya nem hozhatja be. Tenyleg nem kotozkodni akarok, de a brit apanak vagy anyanak pl kinai hazastarsatol Kinaban szuletett gyereke nem lesz brit allampolgar? Es ha az lesz, akkor a brit gyereket nem hozhatja be es a gyerek anyjat vagy apjat csaladegyesites cimen se? Ez botrany...

MagyarJoe 2016.02.19. 12:13:01

@Mirjam2: Erdekes, pont en is ezt gondolom rolad, hogy fogalmad sincs, de azert mindig mindenhez a legjobban ertesz :) Ha nem te mondtad volna, meg is sertodnek.
De mar regota ismerem posztoloi szokasaidat es nem fogok belelepni abba a csapdaba, hogy veled vitaba szalljak.

Azert mondd el, hol kezdjem a tanulmanyaimat?

Ginix 2016.02.19. 12:13:15

@adg: mikor au-pairként mentem ki én is először 19 évesen (busszal!!!:) angliába (még akkor nem voltunk eu), akkor is leszállítottak minden alkalommal 1-2 embert, fiatalt v öregetm férfit v nőt és visszafordították őket. nem voltak kötelesek megindokolni. sztem egy kicsit elrettentés jellegű volt a dolog, nem pedig igazán megalapozott, bár fene tudja, h mi lehetett náluk/velük a baj.

Karma17 2016.02.19. 12:14:09

@Halbajusz: Amit olvastam, az alapjan a gyerek azonnal johet, csak az anya nem :(

Karma17 2016.02.19. 12:23:25

@Halbajusz: Egyelore szeretek itt dolgozni, es tenyleg sokat fektettek abba, hogy itt dolgozhassak, nem 1000 fontot, amennyibe az eves vizum kerul, hanem ennek a sokszorosat, ezert vagyok bizakodo, de ugye ki tudja, a fenti fejekben milyen gondolatok fordulnak meg, plusz itt most ket nagy vallalat is leepitett, az egyik a Michelin volt (800+ fo) a masik pedig a Bombardier, aki tobb, mint 1000 dolgozotol valik meg iden es jovore. Ezsel szvsz legalabb 4-5000 ember megelhetese kerul veszelybe.

P.S.: Volt itt meg tavaly ev vegen egy tanacsado, aki az igenybeveheto benefitekkel kapcsolatban segitett az embereknek, es o mondta, hogy Eszak-Irorszagban egy csomo benefit nem letezik, ami Angliaban/Skociaban/Walesben igen.

Mindenesetre itt is vannak morgasok, meg sajna fizikai cselekedetek is bevandorlok ellen (1-2 honapja egy tobb mint 10 eve itt elo indiai csaladnak az autojat gyujtotta fel valaki), de a Brexit talan Eszak-Irorszagnak fajna a legjobban, tekintve hogy itt kellene egy szep hosszu hatarszakaszon ellenorizni, es a PSNI-tol most is inkabb forrasokat vonnak el, nemhogy meg plusz penzt kapjanak. A mezogazdaszok meg rohadt sokat veszitenenek, ha az EUs tamogatasi penzeket elbuknak. Sok tosgyokeres brit csaladnak konkret csodot jelentene a Brexit.

2016.02.19. 12:33:35

@Halbajusz: A gyereket behozhatja ha brit allampolgar, de a hazastarsat nem. Ha nem eltek egyutt UKben, akkor a hazastars nem lesz soha brit allampolgar, csak a UKben toltott evek szamitanak ilyen szempontbol. Vannak extrem esetek, pl. lasd www.bbc.com/news/uk-23029195.

2016.02.19. 12:37:25

@MagyarJoe: Te csak gondolod, en meg tudom, hogy neked fogalmad sincs :). Van sok olyan tema amihez en sem ertek, de en nem is nyilvanitok velemenyt ezekben a temakban, veled ellentetben.

2016.02.19. 12:37:39

@Babette©:
Off de kepzeld el, hogy megtalálták a pénztarcamat, benne a jogsimmal es az összes bankkartyammal. Egy becsuletes skot leadta a rendorsegen!
Nem mondjak meg, hogy ki volt, de megkerdeztem, ha beviszek egy thank you cardot, akkor ok elkuldik az illeto cimere#
Megegyszer koszonom a segitseged es mindenki masnak is, aki irt!

MagyarJoe 2016.02.19. 13:06:34

@Mirjam2: "Calm down dear" :) (D.C)
Tehat, amihez te ertesz, arrol velemenyt nyilvanitasz es az ugy is van.

Mar csak azt kellene, hogy a brit politikahoz, kozelethez semmit nem ertoket, igazitsd utba a megfelelo es elvart brit udvariassaggal.

Szoval, hol kezdjem el a tanulmanyaimat?
Szeretnek en is annyit tudni mint te, hogy velemenyt tudjak nyilvanitani :)

2016.02.19. 13:13:46

@LittleG (uk): Nem akartam felsorolni a több száz nemzetiséget, ne haragudj meg érte... :)

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2016.02.19. 13:16:37

@Halbajusz: OFF, de képzeld el, hogy a múltkor a végállomáson előrejött hozzám egy utas, kezében egy bőr autóstáskával. Azt mondta, hogy a két ülés között találta. Nem kellett leadnom a diszpécsereknek, mert egy kanyarral később előkerült a bácsi, aki elveszítette. Nagyon boldog volt, hogy nem kellett a papírjai után rohangálnia.

Azért az ilyen történet itthon kicsit meglepőbb, mint kint. :)

2016.02.19. 13:17:20

@tsabus [UK]: Mit kell azon szégyellni, hogy magyar az ember? Komolyan kérdezem, mert már a felvetés is abszurd számomra.

fhdgy 2016.02.19. 13:29:55

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: nem tudom, hogy hol élsz?! Ezt konkrétan is, és átvitt értelemben is kérdezem.

Ha vannak a környezetedben erdélyi magyarok, kérd meg őket, hogy meséljenek!

LittleG (uk) 2016.02.19. 13:45:51

@tanato: Én azért remélem, hogy a 6 éves korában kitelepült lányom mindig magyarnak fogja érezni magát. Azzal, hogy kijöttünk, nem szűntek meg körülötte a magyar dolgok (pl. otthon csak magyarul beszélünk, jár magyar közösségbe, néz magyarul mesét, olvas magyarul, bár azt nem olyan nagy örömmel)

Cyrus Sabien 2016.02.19. 13:46:02

Hát erről az a kesernyés vicc jut eszembe, hogy:
- Mikor lesz a magyarból román?
- Ha átjön a határon.
- Mikor lesz a románból magyar?
- Ha megmássza a Mount Everestet.

2016.02.19. 13:48:54

@fhdgy: Az megint egy másik sztori. Amúgy sem lehet senki sem biztos benne, hogy 100%-ig magyar vér folyik az ereiben. Ahhoz túl sokan "vendégeskedtek" nálunk az elmúlt ezer évben...

MagyarJoe 2016.02.19. 13:53:43

@Cyrus Sabien: es ha bankot rabol, akkor mi lesz? :)

fhdgy 2016.02.19. 13:58:50

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: sok esetben nem a vér határozza meg a nemzeti tudatot.

Vér szerint 75 százalékban vagyok magyar, de 100 százalékig annak vallom magam.

Én és Énke 2016.02.19. 14:14:41

Addig vagy magyar, amíg mindenkinél jobban tudsz mindent.
:-)

LittleG (uk) 2016.02.19. 14:26:43

@M. Péter: hm nem tudom, csak ennyit ismerek a sztoriból

Itt meg azt olvasom www.gov.uk/turkish-worker/overview , hogy ez a fajta vízum ingyenes. De mintha azt hallottam volna, hogy a kollégáim (3 török srác) meg fizettek.

Az egyiküknek angol felesége van, ő britt állampolgár már, amiért vagy hétezer fontot fizetett állítólag..

MagyarJoe 2016.02.19. 14:36:07

A poszt szerzojetol kerdezem, hogy a sajat magyar indentitasa miert fugg a mindenkori magyar kormanytol?

A magyar kultura eleg gazdag es valtozatos ahhoz, hogy mindenki talaljon maganak egy viszonyulasi pontot.

A "melymagyarkodas" vagy a "nem-magyarkodas" ugyanolyan megnyivanulasok csak az ideologia kulonbozik.

Muscari 2016.02.19. 14:43:56

@Mirjam2: szerintem meg baromi nehéz ilyen landlordot találni, főleg amekkora lakáshiány van. Ha ki tudja adni egy rendesen fizető családnak vagy baráti társaságnak, akkor miért vesződne a benefitesekkel? Egyedül a Gumtree-n lehet néha találni, én is ismerek olyat, akinek sikerült. Szerintem az ingatlanosok nem is állnak szóba azzal, aki nem fizetőképes.

Inkább olyan szokott lenni, hogy az egyik szülő hosszabb ideig kiesik a munkából, mert megbetegszik, és akkor átmenetileg kell valami.

Muscari 2016.02.19. 14:53:07

@Mirjam2: de hát az EU pont erről is szó, hogy a tagországok lakosai egyenrangú. Azt nem lehet, hogy az ember tagja lesz egy csoportnak, aztán a vonatkozó szabályok közül csak azt akarja betartani, ami számára kedvező. Nem vettek zsákbamacskát, a szabályok ugyan ezek voltak, illetve sosem emeltek vétót. Ez nem svédasztal, hogy válogatunk. Ha nem tetszik, akkor ki lehet lépni (egyre inkább úgy érzem, hogy az lesz a vége)

Muscari 2016.02.19. 14:58:31

Szerintem a minimálbéresek többsége nyugdíjas korára visszatér Magyarországra. Pláne, hogy ha van otthon ingatlana.

LittleG (uk) 2016.02.19. 15:04:15

@MagyarJoe: akkor viszont lesz népszavazás, ha az lesz, hogy Anglia nem kapta meg az EU-tól, amit akart...

Muscari 2016.02.19. 15:08:12

@Mirjam2: régen egyszerűbb volt? Nagyon sok mindenkit ismerek, aki több évtizede jött Afrikából, Jamaikából, Szomáliából stb. Hogy tudtak akkor itt letelepedni? Egyedül egy etióp ismerősöm árulta el, hogy 20 éve asylum seeker volt, majd évekig feketén dolgozott. Még ma sem állampolgár, bár a férje igen.

Muscari 2016.02.19. 15:09:13

@LittleG (uk): mindenképpen lesz, csak a kimenetel a kérdéses.

Kiég3tt 2016.02.19. 15:10:27

En erre az egesz Benefites dologra csak ezt mondom:www.dailymail.co.uk/news/article-3450746/Jobless-Somali-refugee-family-rehoused-2m-mansion-1-3m-semi.html

Es igen, csipi a szemem, h adofizetokent az adom igy kerul elherdalasra es kozben a munkahelyemet felszamoljak, mert a council sporolasbol tobbe nem aldoz a hulladek ujrahasznositasra.

Az angolok annyira szeretik hangoztatni, h mennyire demokratikusak es az egyenlo banasmod mindenkinek kijar. Hat akkor minek utik pont azt a lovat amelyik meg huzza us a gazdasag szekeret?!

Es ez talan meg is indokolja azt is, h miert gyult fel a tomeg Calaisban.

De meg igy is jobb itt mint egy karpatmedencenyi narancs cefreben.

MagyarJoe 2016.02.19. 15:15:18

@LittleG (uk): Hat a hetvegen mar tobbet fogunk tudni. Valoszinu, hogy lesz nepszavazas, ami erdekes lesz, mert csak a brit allampolgarok lesznek jogosultak ra. Meg a vegen szoros is lehet az eredmeny.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.19. 15:31:03

@Mirjam2:
Nem így van. A megtermelt munkát is nézzed..

2016.02.19. 15:32:33

@Muscari:
A brit nyugdijasok meg sokan, csapatostul mennek Spanyolba, lehet, a tehetosebb magyar nyugdijasok is ott fognak kikotni.
Az EU kilepes eseten ezek a nyugdijasok is rosszul jarhatnanak...

2016.02.19. 15:32:33

@Karma17:
Igen, ez az E106 gondolom az EHIC kartya nyomtatvanya lehet. Valami olyasmi is van, hogy elore lebeszelheti a 2 biztosito egymassal, hogy a Belgiumban Tbt fizeto Mon szeretne megmuttetni magat.
Azt nem tudod, hogy a gyerekeknek a magyar TB kartyaja ervenyes-e meg?azt tudom, hogy a felnotteke mar nem, de ha van magyar allando lakcimuk akkor ott pl a gyerekorvos fogadja oket? Kivaltjuk nekik is persze az EHIC kartyat es remelem nem kell orvoshoz menjunk, de sose lehet tudni.

2016.02.19. 15:32:34

@Karma17:
Azok alapjan, amiket leirtal, biztos meg fognak tartani. Csodbe nem valoszinu, hogy menne a cegetek es a munkahelynek meg lutri, hogy talal-e megfelelo embert/ahogy irtad, a te munkadra meg foleg nehezen talalnak/es ha mar van egy bevalt emberuk, akkor azt meg is becsulik.
Pozitivan kell hozzaallni. Ez egy erdekes tema mert lehet, nem olyan korokben mozgok, de itt nem latok annyi ideges es es szorongo embert, mint Mon. Ugy vannak vele az ismeroseim, ha elvesztik a munkajukat, majd talalnak masikat!
Csodalkozom, hogy ott nincsenek meg uazok a benefitek, mint itt! De akar Skócia és Anglia vagy Wales is celpont lehet nektek, ha valtani szeretnetek!

2016.02.19. 15:32:34

@Karma17:
Itt is volt egy sztori nemreg, hogy kinai vendeglost keseltek meg... De Edinburgh egy nagyon multikulti város, évente jön ide egy millió külföldi, turista is vagy letelepedni is akár, így itt mi sem lógunk ki annyira a tömegböl...

2016.02.19. 15:32:34

@Mirjam2:
Ez szörnyü! Az extrem esetes link nem müködik, ha lesz idöd,majd elküldenéd légyszi mégegyszer, köszi szépen.
A change.org-on volt már egy pár peticio, amit alairtam pl deportalassal szembeni tiltakozas, vagy Malala, aki a nok oktatasaert emelt szot. Vesebeteg fiatalok is kaptak meg igy eletmento gyogyszert. Ha lesz ott ilyen nem Uks hazastars behozatalaval kapcs, azt is ala fogom irni.

2016.02.19. 15:32:34

@A nagy kékség:
Át tudom érezni a bácsi örömét, hidd el!
Én is abból indultam ki, hogy ugysem lesz meg és már kezdtem szervezni a pôtlást. De azért sok ilyen sztorit hallottam, Bpen is, hogy valaki mobiljat kulcsait penztarcajat visszakapta. Ez is olyan hogy epp ki jar arra es veszi-e a faradtsagot, hogy leadja ahova kell stb. A becsuletes megtalalo olyan rendes volt, hogy a tarcamat elvitte a rendorsegre, amiert utaznia kellett, mert itt nem sok rendorors van. Nagyon halas vagyok neki!

2016.02.19. 15:32:34

@Muscari:
Igen, nekünk se volt egyszerü, a közvetitökön keresztül a credit checket buktuk volna, mert nem voltunk a szavazolistan es a private landlord meg uk kezes hijan kerte a munkahelyi igazolast es a referenciat az apartmanos notol.
De lehet, hogy a benefiteseknek meg azert adja ki mert a benefit az biztos bevetel es akkor biztos lehet benne, hogy fizetni fog a berlo?
Az mar mas teszta, honnan tudja, hogy akit a lakasaba enged az szeretne-e dolgozni es ugy el-e hogy betartja a szabalyokat, vagy esze agaban sincs dolgozni es a haz elott sorozik?

2016.02.19. 15:32:34

@LittleG (uk):
Biztos magyarnak érzi majd magát továbbra is, ha magyar dolgok veszik körül és otthon is ezt a beszedet hallja.

Karácsonyi szünet elött azon mosolyogtam, hogy a tanitó néni azzal búcsúzott a gyerekektöl hogy mar csak 3at kell aludni és jön a Santa Claus az ajándékokkal, erre a 6 éves fiam kijavitotta, hogy rosszul tudja, mert már dec 24-én itt lesz ;-)

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2016.02.19. 15:33:14

@Én és Énke: És nemcsak mindenhez értesz, hanem mindenhez is. :)

LittleG (uk) 2016.02.19. 15:35:11

@Mirjam2: Mtől vagytok olyan biztosak benne, hogy lesz népszavazás, de a többség nem a kilépésre fog szavazni?

Herr Géza 2016.02.19. 15:38:49

@London2009: @Halbajusz: Már megbocsájtassék, de szerény orvosi ismereteim alapján az agyvérzés nem az a fajta kórság, aminél a tünetek jelentkezése után az emberfia még eldönti, hogy na akkor most elrepülök x városba, mert ott jobb/olcsóbb az ellátás. Ergo nyilván otthonléte alatt érte a baj, ezért műtötték otthon. Azt meg eleve állja (sürgősségi ellátás ugyebár) az EU kártyával a saját, ez esetben belga biztosítója...
Persze lehet, hogy valamit rosszul tudok.

2016.02.19. 15:49:48

@Herr Géza:
Igen, pontosítok, az elöre tervezhetö és nem sürgös beavatkozásoknál van ilyen lehetöség.
Bár, a magyar várólistákat nézve simán belefér, hogy az ember vagy ketszer körberepülje a földet, mire sorra kerül ;-)

Karma17 2016.02.19. 15:59:14

@Halbajusz: Az EHIC kartya az mas, az E106 a ket orszag TB-je kozti egyuttmukodest jelenti.

Mikor karacsonykor leadtuk a TB kartyainkat, a fiamet is elvettek, bar van magyar lakcimunk.

Celpont lehet Irorszag, de akar a USA is. Nem beszelve akar New Zealandrol :)

Karma17 2016.02.19. 15:59:47

@Halbajusz: Az NI se kutya. Gasztroenterologiai vizsgalatra 27 honapos a varolista.

2016.02.19. 16:00:10

Egyébként meg úgy kell neki, minek jött haza, mert az öccse már 2002-ben megmondta „Bármit is akarsz csinálni, haza ne gyere."
Ahogy hazajött, rögtön agyvérzést kapott...

Karma17 2016.02.19. 16:01:49

@LittleG (uk): Egy online felmeres szerint 43% maradna, es 39% kilepne. Forras: www.theweek.co.uk/eu-referendum/65461/eu-referendum-polls-remain-tight-as-cameron-heads-to-brussels

Szoval ez eleg keves ahhoz, hogy barmelyik iranyba doljon a domino :)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.02.19. 16:02:18

@HardPötty: Egy magyar zászlón egy gigantikus turbófeltöltő...Ha tudnék fotósoppolni, esküszöm, megcsinálnám...
:-)))

2016.02.19. 16:02:36

@Karma17:
Lehet, hogy arra utaznak, mire sorrakerülsz, magadtól meggyógyulsz...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.02.19. 16:03:47

@diggerdriver: És esküszöm, hogy nem olvastam akkor még a te kommentedet...De apszolút korrekt technikai leírás... :D

LittleG (uk) 2016.02.19. 16:09:35

@Halbajusz: Vagy meghalsz. Egyik esetben sem kell foglalkozniuk már veled.

2016.02.19. 16:14:25

@LittleG (uk):
Igen. Ez utóbbi a valószínübb, sajnos.

2016.02.19. 16:18:16

@Herr Géza: Nem tudom mi tortent az iroval, de ha stroke volt, akkor azt 1, max. 2 oran belul el kell latni orvosnak, utana mar ugy tudom majdnem mindegy. Kb. annyira surgos mint a szivroham. De nem vagyok orvos, illetve nem tudjuk hogy ebben az esetben pontosan mirol volt szo.

LittleG (uk) 2016.02.19. 16:18:28

@Halbajusz: Mondjuk tejérzékenységben gondolom nem, de rákban annál inkább.. Annak ellenére, hogy elméletileg rákgyanúsnak joga van talán 2 héten belül? viszgálathoz jutni, olvastam már olyat, hogy 9 hónappal későbbre kapott időpontot, amire már nem tudott elmenni...

2016.02.19. 16:19:07

@Karma17:
Koszi, akkor marad az EHIC.
Na, akkor pont jó helyen jarsz, mert ha arra adnátok a fejeteket, itt talán minden felsorolt országból találsz posztolót és elsökézböl tudnál tájékozódni.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2016.02.19. 16:21:02

@Karma17: azt hallottad, hogy az írek a szívükhöz kaptak egyből, hogy mi lesz a Brexit esetén, mert ők nagyon em szeretnének (megint) határellenőrzést a szigeten a két ország között.

Tegnap hallottam a betelefonálósban, hogy a fickó mesélte, a kocsmájában buli volt, két fazon ünnepelte, hogy 25 éve vannak munkanélküli segélyen... írek.

2016.02.19. 16:21:57

@LittleG (uk): Kik azok a 'mi'? :))) Az biztos hogy lesz szavazas, ez nem kerdes, mar evek ota tervezik es el van dontve. Valoszinuleg nyaron lesz. Senki nem tudja mi lesz az eredmeny, kozvelemenykutatasok alapjan kicsit kevesebben vannak a kilepes mellett mint ellene. En szemelyesen azt gondolom hogy a bent maradasra fog szavazni a tobbseg (hozzateszem, sajnos, mert en erosen kilepes-parti vagyok).

2016.02.19. 16:24:46

@LittleG (uk):
Igen én is úgy tudom, sürgös esetben 2 hét. Nem is tudom mit tehetett volna szegeny, mert a GP nyakára hiába járt volna ugyis azt mondtak volna neki, hogy már referraltak es nem tudnak mit csinálni. Gondolom magán vizsgálatra meg a gatyája ráment volna.
Szinte naponta van egy ilyen sztori a lapokban, hogy hazakuldtek/ felrediagnosztizaltak es meghalt :-(

London2009 2016.02.19. 16:27:56

@Muscari: @Halbajusz: Mikor ki szerettem volna adni a lakasom, akkor gondolkoztam ezen a benefites dolgon. Fel is hivtam a councilt es egyebkent van elonye. Nincs kozvetitoi dij, teljesen garantalt a fizetes, adnak penzt karbantartasra stb. Mas nem jut eszembe, de azt hiszem, hogy ezek voltak a pozitivumok. Viszont ami oriasi hatranya, hogy semmilyen beleszolasod nincs a berlobe, barkit odahozhatnak. Valamint…a berleti dijat a council hatarozta volna meg, boven a piaci ar alatt. Ugyhogy osztottam szoroztam es mondtam, hogy nem. Azota is hivogat meg irogat a councilos ficko. Szinte lehetetlen olyan hazat talalni, amit benefiteseknek kiadnanak…

2016.02.19. 16:28:00

@Karma17:
Ti vártok 27 hónapja gasztroenterologiara vagy csak hallottad hogy ennyi a varakozasi ido?
Remelem nincs veletek semmi baj.

Herr Géza 2016.02.19. 16:28:39

@Mirjam2: Ja, én sem orvos vagyok. :)) De tudtommal van az agyvérzésnek ilyen enyhébb verziója (amit a poszter is ír), na de az se olyan, hogy majd elmegyek a dokihoz, ha ráérek (meg olcsó lesz a repjegy...). :))))

Karma17 2016.02.19. 16:31:04

@Halbajusz: 2 evet diagnosztozalatlan Crohn betegseggel nem huzol ki kezeles nelkul.

Nem mi varunk, csak olvastam, szerencsere.

MagyarJoe 2016.02.19. 16:31:15

@diggerdriver: En meg hivatalosan elhatarolodok minden olcso paradicsomos fasirtevo szavadtol. Barmilyen egybeeses a veletlen muve.

2016.02.19. 16:31:22

@LittleG (uk): Szivroham eseten azonnal jonnek. En egyszer tanuja voltam ennek Londonban, szivroham gyanu miatt hivtunk mentot es max. 10 percen belul ott voltak, azota sem ertem hogyan.

Muscari 2016.02.19. 16:31:38

@Kiég3tt: aztarohadéletbe :-( Na ezért gyülekezik az a tömeg Calais-ban.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.19. 16:34:39

@MagyarJoe:
Egyetertek. En sem eszek paradicsomos fasírtot…
:)))))))))))))))))))

Muscari 2016.02.19. 16:38:46

@Halbajusz: ha a UK tagja marad a EEA-nak, akkor nem lesz nagy gáz szerintem, abból pedig nem akarnak kilépni.

Karma17 2016.02.19. 16:39:45

@kisrumpf: Nem, nem hallottam :) Szep, 25 eve munka nelkul...

Errol mindig eszembe jut egy Andrew McAffee TED video, abban van egy Voltaire mondas: "Work saves us from three great evils: boredom, vice and need."

2016.02.19. 16:41:00

@Kiég3tt: Érdekes. Ebből bezzeg nincsen hírverés. Csak abból, hogy a k-európai emberek megeszik a munkát... :))) Főleg egy olyan kibaszott erős gazdaságban nehéz elhinni ezt, mint ami az angoloknak van.

2016.02.19. 16:42:21

@Muscari: Relativ hogy egyszerubb volt-e; alapvetoen igen. Az evek soran rengeteget szigoritottak, mert probaljak alacsonyan tartani a bevandorlok szamat, de ez pont a korlatlan EU-bevandorlas miatt nem lehetseges. Kozben meg az egyetemek, bankok stb. panaszkodnak hogy egyre nehezebb kepzett munkaerot behozni az EUn kivulrol, a diakoknak is egyre nehezebb (pl. regen konnyebben lehetett maradni diploma utan munkat keresni), ezert sokan USAba mennek UK helyett stb. Ezt mondja a UKIP, hogy azokat az embereket kene beengedni akikre tenyleg szukseg van, ahelyett hogy mindenkit beengednek az EUbol es szinte senkit sem EUn kivulrol. Persze most is le lehet telepedni nem-EUsoknak, de fokozatosan nehezitik. Annak idejen mentek kampanyolni Jamaicaba, Pakisztanba, hogy munkaerot toborozzanak UKbe, de azota persze nagyon megvaltozott a helyzet.

Karma17 2016.02.19. 16:42:46

@Karma17: Mit ertesz EEA alatt? Europai Gazdasagi Kozosseg? Nem vagyok teljesen biztos benne, hogy a nemetek es a franciak megengedik, hogy a tagja maradjon EU tagsag nelkul...

Gyak ebben az esetben elvezik a gazdasagi elonyoket a tagsaggal jaro "hatranyok" nelkul. ha ezt a ket nagy megengedi, ott es akkor lesz vege az EU-nak. Hozzateszem, IMHO.

MagyarJoe 2016.02.19. 16:43:20

@diggerdriver: melyik fajta olcso meatballs-t dicserted regen?

London2009 2016.02.19. 16:43:49

@Halbajusz: ez tudom, hogy nem vicces, de irto jot nevettem rajta. Valoban, ugy kell neki! :DD

2016.02.19. 16:44:20

@Mirjam2:
Müködnek a linkek, köszi. A peticio linket is /ha lesz/

Muscari 2016.02.19. 16:45:23

@Halbajusz: vagy magándoki. Én most megyek haza, három különböző orvoshoz, mert a problémámat itt nem ítélték elég súlyosnak ahhoz, hogy szakorvoshoz küldjenek. Az egész játék repjeggyel együtt kétszáz fontból kijön, itt egy konzultáció lenne annyi.
Akkor mondjuk nem tudom, hogy mit fogok csinálni, ha gyógyszert kell majd szednem, azt hogy írják fel, akkor majd meglengetem én is az EHIC-emet.

2016.02.19. 16:46:23

@Muscari: Van a UK bevandorlas torteneterol egy nagyon jo konyv, mindenkinek ajanlom akit erdekel a tema: www.amazon.co.uk/Bloody-Foreigners-Story-Immigration-Britain/dp/034913880X

London2009 2016.02.19. 16:46:36

@Herr Géza: igazad van! Erre nem gondoltam!

Muscari 2016.02.19. 16:49:54

@London2009: köszi, én nem teljesen erre gondoltam, hanem a híres housing benefitre. A council lakás az itt Londonban 10 év várólista alsó hangon (hacsak nem vagy menekült, hihihi, de rosszmájú voltam)

2016.02.19. 16:50:52

@Muscari: Pedig talalnak ilyen landlordot / landladyt. En egy egesz csomo embert ismerek aki benefiten el reszben vagy egeszben, es private landlordtol berelnek. Gondolom nem ugynoksegen keresztul talaljak oket. Pl. Tottenhamban szerintem az emberek nagy resze igy el, meg mas varosreszekben is.

Muscari 2016.02.19. 16:51:58

@Mirjam2: a ghanai származású managerem szokta mondani viccesen, hogy bloody foreigners :-)
Köszönöm a linket, megnézem.

Muscari 2016.02.19. 16:55:48

@Mirjam2: valószínűleg ismerettség kell hozzá, egy újonnan jött k-európainak az nem nagyon van. Mi ezért nem tudtunk egy stúdióból elköltözni, amíg mindketten keveset kerestünk, pedig bevállaltuk volna, szégyen vagy nem. Aztán szerencsére nem kellett, mert partiképesek lettünk.

2016.02.19. 16:56:29

@Muscari: En azt szeretnem ha kilepne UK, de sajnos biztos vagyok benne hogy a tobbseg a maradasra fog szavazni (bar ne lenne igazam...). Egyebkent egyaltalan nem erre gondoltak annak idejen amikor beleptek, kezdetben az 'EU' hasonlo helyzetben levo nyugat-europai orszagok gazdasagi kozossege volt. Pl. nem tudom tudod-e, hogy a 2004-es keleti csatlakozas elott azt mondta a kormany a briteknek hogy par ezer ember varhato Kelet-Europabol, es ehelyett megjelentek egy ev alatt egymillioan - kis kulonbseg. Senki nem szamitott ra hogy ez lesz.

Muscari 2016.02.19. 16:59:34

@Mirjam2: azért azt tudod, ugye, hogy még mindig többen jönnek az EU-"n kívülről, mint belülről? Minden erőfeszítés ellenére mindkét szám folyamatosan emelkedik (a nettó bevándorlásról beszélek).

2016.02.19. 17:00:28

@Muscari: Oszinten szolva, mivel en magam soha nem kertem vagy kaptam housing benefitet, nem tudom hogy talaljak a lakasokat, de sokan laknak igy az biztos.

kardio1 2016.02.19. 17:00:32

@Herr Géza: a subduralis haematoma lehet krónikus is.

Muscari 2016.02.19. 17:01:37

@Mirjam2: szerintem a politikusoknak számítani kellett volna rá. Ha ezt elhallgatták, az még már más tészta. Blair hazudott már nagyobbat is, Irakkal kapcsolatban.

2016.02.19. 17:04:16

@Muscari: Igen, lattam. Mar regen nem neztem breakdown-t hogy a nem-EUbol mennyi asylum seeker, skilled migrant, diak vagy csaladtag. Ha lesz energiam, utananezek. Az biztos hogy a UK nepszeru kivandorlasi celpont.

2016.02.19. 17:12:28

@Muscari: Valoszinuleg manipulalni is probaltak a szamokkal (melyik politikus nem?), de alapvetoen nem latnak bele mindenkinek a fejebe, nem tudhattak es nem is tudtak szerintem hogy ilyen tomegesen fognak jonni ilyen rovid ido alatt. Az biztos hogy a brit politikai elit (akar Labour, akar a konzervativok) mindig is EU-parti volt es arrol probalta / probalja meggyozni a briteket hogy milyen jo nekik az EU. Eppen ezert nem ertem, miert irja itt tobb kommentelo hogy Cameron akar kilepni. Pont hogy nem, ez pont forditva van. A 'nep' akar kilepni, Cameron probalta oket ignoralni / kijatszani amig lehetett, most is ez a lenyege a szinjateknak hogy azt mondhassa, latjatok, nem kell kilepni mert az EUn belul is elertuk amit a valasztok akartak. Pedig nem fogjak elerni; az igazi megoldas a problemakra a kilepes lenne.

LittleG (uk) 2016.02.19. 17:25:57

@Halbajusz: Elment magánvizsgálatra, ahol ki is mutatták (én is csak olvastam a sztorit egy csoportban), de olyan agresszív volt, hogy valami fél év alatt elvitte.
Volt egy skót munkatársnőm, aki azelőtt 10 évet Németországban élt. Ezalat fedeztek fel nála daganatos betegséget kezdeti stádiumban, meg is gyógyult és boldogan él. Azt mondta, ha épp itthon van, biztos nem fedezik fel időben és már nem élne.
Anyukám otthon épp kórházban van és mindenfélét találtak nála, komolyat is. Eszembe jutott, hogy itt a GP hatvanszor hazaküldte volna, hogy á ez mind normális, vegyen rá paracetamolt. Olyan jó lenne mindenhonnan összekombinálni a jó dolgokat... Na majd odaát. Vagy nem. Ki tudja ott is mi van :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.19. 17:27:04

@Muscari:
Nana. En ismerek magyart a magyar házból akinek felajánlottak es NEM FOGADTA EL.

tanato 2016.02.19. 17:28:06

@LittleG (uk): @Halbajusz: Sajnos az én környezetemben akik óvodás,vagy kisiskolás korban kerültek ki,20-30 év elteltével ugyan magyar származásúnak tartják még magukat,de amerikainak,ausztrálnak,németnek osztráknak definiálják identitásukat.Ugye legkésőbb a felsőoktatás kezdetével elkerülnek a szülői háztól,többségének nem magyar házastársa lesz,kezdenek elfelejteni magyarul beszélni inkább törik de azt is kevesen.Na meg a nagyszülők halálával nagyon megritkulnak a hazalátogatások is.Nem jó dolog ez persze,de az itthon tartósan élő külföldiekkel ugyanez a helyzet csak pepitában,a gyermekek magyarrá válnak.

2016.02.19. 17:31:47

En is hazamennek ha beteg lennek, eddig is hazamentem kisebb vizsgalatokra is, maganrendelesre persze. Egyreszt maganrendeles Magyarorszagon olcsobb, masreszt pedig - es ez a legfontosabb - akkor is, ha folyekonyan beszelem a nyelvet, sokkal SOKKAL nagyobb kontrollerzetem van sajat magammal kapcsolatban, mint kulfoldon. A betegseg az olyan, hogy akarhol vagy, ki vagy szolgaltatva a "rendszernek", de ahol nem ismered a rendszert, ott barmit mondhatnak, hogy ez igy szokas itt es kesz, mig Magyarorszagon mar tudom, hogy mit kell csinalni, hogy odafigyeljenek ram. :D

LittleG (uk) 2016.02.19. 17:32:03

@Mirjam2: "Kik azok a 'mi'? :))) "
Hát te még páran írták, csak már nem tudom, kik is :))

tanato 2016.02.19. 17:32:42

@Mirjam2: A cikkben leírt szubdurális hematóma leginkább baleseti sérülések után keletkező koponyaűri bevérzés.Az agyvérzésnek nevezett kórkép meg leginkább hypertóniás érelmeszesedéses alapon létrejövő agyi bevérzés.Mindkettő súlyos életveszélyes állapot.Azonnali ellátás igényel.

tanato 2016.02.19. 17:43:43

Az elmúlt hétekben két kint dolgozó érvénytelen TAJ-os beteg is szabadsága alatt szerette volna kivizsgáltatni,kezeltetni több éves krónikus bajait.Még a labor vizsgálatot sem volt hajlandó elvégezni a kórház.Mondtam nekik hogy célszerűbb a fogadó államban kivizsgáltatni a krónikus panaszokat, ahol biztosítva van,hiszen Mo.-on csak néhány napot vagy hetet töltenek.De a legédesebb az volt amikor egy magánorvos kis fecnire ráírta hogy milyen vizsgálatokat végeztessek el és azt küldte el a beteggel.Mondtam neki hogy ez sajna nem fog menni.Visszaküldtem a magánorvos hogy küldje el egy magánklinikára a vizsgálatok elvégzésére.Nincs róluk visszajelzésem.

Herr Géza 2016.02.19. 17:49:20

@Herr Géza: Ezt a terepet meg is hagyom nektek.... De legalább, hogy én is tisztán lássak: az agyvérzésnél is van olyan nem, mint az infarktusnál, hogy utólag mutatnak ki egy enyhébb lefolyású verziót?? És akkor ez lenne a krónikus?

kardio1 2016.02.19. 17:51:40

@tanato: de van krónikus subduralis haematoma is, nem? Legalábbis többször találkoztam már itt olyannal, hogy idős beteg elesett, majd diagnosztizálták a korkepet a sürgősségin, sokszor jókora kesessel. Az idegsebeszek meg nem akartak velük semmit kezdeni, ha a neurológiai status nem volt vészes. Csak a vérnyomást kellett jól beloni, szóval nem volt igazán sürgősségi ellátást igénylő a beteg.

LittleG (uk) 2016.02.19. 17:53:49

@tanato: Hátha magyarhoz megy hozzá :) Na nem vagyok én ilyen optimista... De amilyen irányba mennek otthon a dolgok, meg amilyen nehezen éltünk ott, ő jobban jár itt. Vagy lehet pont nem, ezt már nem fogjuk megtudni.

tanato 2016.02.19. 17:57:02

@kardio1: Van krónikus is de az is baleset,sérülés eredményeként.De meg kellene azért azt is záros határidőn belül műteni.De döntő többségében azért akut a dolog.Persze nagyon idős beteget nem szívesen műtenek a sebészek az is igaz.Pl. combnyaktörésnél sem.Félnek a műtéti halálozástól.

kardio1 2016.02.19. 17:57:02

@Herr Géza: tanato tök jól elkülönítette a kettőt. Az egyik az agyallomanyon belüli vérzés. A másik a kemény és a lágy agyhartya közötti vérzés (kemény agyhartya: dura mater). Mindkettő tud nagyon veszélyes lenni, mert a koponya egy zárt tér, és ha a vér felszaporodik, kevesebb hely marad az agynak.

kardio1 2016.02.19. 17:58:44

@tanato: itt szinte mindenkit mutenek combnyaktoressel. Ha megmutik, tulelheti, ha nem, szinte biztosan ramegy előbb vagy utóbb.

tanato 2016.02.19. 18:01:16

@Herr Géza:Kis kiterjedésű strokot tényleg ki lehet "lábon " is hordani,főleg ha nem vérzés hanem mondjuk agyi thrombózis áll a háttérben.Szintén így van kis kiterjedésű szívizom elhalásnál is.Minimális tünetekkel,sokszor utólagos vizsgálatnál észrevéve hogy hoppá itt néhány éve történt valami.

tanato 2016.02.19. 18:02:11

@kardio1: Itthon a nagyon elesett időseket nem biztos hogy megműtik a combnyaktörés után.

2016.02.19. 18:14:07

@tanato: Koszi hogy elmagyaraztad.

2016.02.19. 18:22:49

@LittleG (uk): Ertem. Lenyeg hogy mindenkeppen lesz szavazas, de nyilvan senki nem tudja mi lesz a kimenetel, csak talalgatni lehet.

2016.02.19. 18:36:28

@Herr Géza: A hozzank hasonlo laikusok szempontjabol egy a lenyeg szerintem: ha valakinek stroke tunetei vannak, azonnal orvost kell hivni / talalni. Hasznos osszefoglalo angolul itt: www.nhs.uk/actfast/Pages/stroke.aspx

2016.02.19. 18:41:04

@Muscari: Itt talaltam hasznos infot arrol hogy milyen osszeteteluek a nem-EU bevandorlok: www.bbc.com/news/uk-34518410 (How do non-EU citizens get a UK visa?). Van benne nehany erdekes szemelyes tortenet is.

tanato 2016.02.19. 18:59:08

@Mirjam2: Szívesen.Rátérve az UNióra abban tényleg nem szerencsés keverék hogy az újonnan belépettek bérszínvonala,átlag életszínvonala harmada,negyede vagy éppen tizede a régieknek.Lehet ez lesz a veszte.Persze hogy eltájolták magukat az angolok az új EU tagokból érkező munkavállalók száma miatt.AZ USA is bajban volna ha mondjuk a déli államaiban harmada negyede volna az átlagjövedelem mint az északiakban pl.

Muscari 2016.02.19. 19:05:43

@diggerdriver: nem ugrik oda ez a rohadt telefon, nem tudom, hogy mire válaszoltál

2016.02.19. 19:08:28

@tanato: Pontosan, en is igy latom. Most meg arrol beszelnek hogy Torokorszag csatlakozzon az EUhoz... Ne mar. Az EU burokratak / donteshozok teljesen elszakadtak a valosagtol.

Muscari 2016.02.19. 19:14:50

@diggerdriver: na megvan, tudom, hogy mire gondolsz, de az egy speciális eset volt, nem hiszem, hogy gyakran előfordul. Az ismerősödék miért utasították vissza?

A többieknek: egy stúdiólakásokból álló bérleményt a tulaj felajánlott az önkormányzatnak, az bérli, így a régi bérlőket fokozatosan council - os bérlők váltották fel. Végül, aki nem akart átmenni council-os bérlőnek, annak felmondtak.

Muscari 2016.02.19. 19:23:18

@tanato: akkor azokkal mi lesz? Nálunk a 90 éves nénit is megműtötték, már újra jár.

Muscari 2016.02.19. 19:26:22

@Mirjam2: köszönöm, jó, hogy te ráérsz helyettem is kutakodni :-) Épp főzök és kommentelek egyszerre :-)

Herr Géza 2016.02.19. 19:30:03

@tanato: Köszi, igen, ilyesmiről már hallottam én is, ill. utólagos infarktusészlelés volt a családban is.

2016.02.19. 19:42:55

@Muscari: Engem is erdekelt :). Mi jot fozol?

Muscari 2016.02.19. 19:48:13

@Mirjam2: vadast, nyuszibol. Kozben elkeszult, kar, hogy te nem eszel ilyesmit :-)
Mindjart olvasom, most mar van ra idom.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.19. 20:18:21

@Mirjam2:
Egy kicsit álljunk már meg itt a migráncsoknál.
Félve kérdem meg hogy az előállított érték az szart sem ér?
Van egy kúrva jól pörgő gazdaság és a migráncsok segélyen élnek.
Lófaszt mama...
Ha van egy gyár amelyik nyereségesen termel ott a dolgozók bérét költségként számolják el és nem veszteségként.
Azért azokat a toronyházakat valakik felépítették. NEM AZ ANGOLOK azt garantálom.
Még a bébiszitter is értéket termel. Az infrastruktúra is érték.
A benefit street sorozat nem a migráncsokról szól. Nem migráncsprobléma van kéremszépen hanem ANGOL probléma.
Talán az angolokat kéne munkára fogni. Jaaa hogy azok szavazópolgárok. Ki is használják rendesen.

Muscari 2016.02.19. 20:20:28

@Mirjam2: Na. Azt irja, hogy 35 ezer csaladegyesitesi vizumot adtak ki tavaly, az azert nem keves.
Erdekes ez a Youth Mobility Scheme visa, nem tudom, hogy ezt hivtak-e regebben working holiday vizumnak? Nekem tobb koreai kollegam azzal volt itt, illetve ismerek japanokat is. Ugyanugy ket evre szol es full time lehet dolgozni.

Az, hogy a diakok kozott rengeteg a kinai, hallottam mar, evrol evre egyre tobben vannk, a UCL-n biztosan, onnan vannak infoim. Azt sem tudtam eddig, hogy egyetem utan 4 honapja van munkat talalni. Gondolom, a 35 ezres also hatar rajuk is vonatkozik.

Tortent egy erdekes dolog a cegnel, ahol dolgozom. Meg a nyaron mindenkinek be kellett mutatni az utlevelet a kozpontnak. Ketto kozvetlen kollegam, Afrikabol valo mindketto, be lett rendelve a head office-ba napkozben, mikor epp dolgoztak, majd sose jottek vissza. Aztan hallottam, hogy allando a takarito-hiany, mert onnan is rengeteg embert elkuldtek, mikor a ceg elkezdett utananezni a vizumoknak. Fogalmam sincs, hogy mi tortent. Ezek az emberek "ittfelejtettek" magukat, miutan lejart a vizumuk? Regen kaphattak vizumot az ilyen munikakra is, mint takarito vagy carer?
Szerintem megveszem a konyvet,amit ajanlottal.

M. Péter 2016.02.19. 20:21:01

@Muscari: Vannak akik erre szakosodnak. Úgy 10 éve 30000 fontért lehetett sorházakat venni errefelé egy kevésbé kívánatos városrészben, és lakbér legalább havi 300 font, mert ennyit garantáltan fizetett a housing benefit. Ez 12% hozam, persze több macera is van vele.

tanato 2016.02.19. 20:46:00

@Muscari: Azok fekvőbetegek maradnak.

2016.02.19. 20:54:14

@Muscari: Egyszeru: lejart a vizumuk. Valoszinuleg turistavizumuk volt, vagy diakvizum, stb. UKben a legtobb illegalis bevandorlo (es sok van beloluk) eredetileg vizummal lepett be az orszagba, tehat belepeskor nem volt illegalis, de aztan ott maradtak. Valamint vannak olyanok is akik pl. menedekjogot kertek, es tobb mint tiz eve nem biraljak el az ugyuket (konkretan ismerek ilyen embert). Ezek elvileg nem dolgozhatnanak, de gyakorlatilag felveszik oket olyan munkakra amit senki mas nem akarna megcsinalni, pl. ejszakai muszak szendvicsgyarban es hasonlo.

A csaladegyesitesi vizumok szama meg relativ: aki nem tudja a szabalyok miatt behozni a ferjet pl., azt nem vigasztalja hogy masoknak sikerult. A relative magas szam is azt mutatja hogy milyen sok britnek vannak kozeli csaladtagjai akik nem EU allampolgarok.

gabors 2016.02.19. 20:58:35

@Karma17: "Celpont lehet Irorszag, de akar a USA is. Nem beszelve akar New Zealandrol :) "

Az USA ???? ott nem fogsz legalisan dolgozni hacsak elore H1B visaval mesz vagy nyertel egy zoldkartyat ...

Gondolom a feleseged/ferjed nem amerikai mert azonkivul a varokozasi listakat evtizedekben merik !!!

hulyeseget azert nem kene irni ... (itt is van szijjarotos viza is de akkor nem hiszem hogy munka keresesen gondolkodnal)

M. Péter 2016.02.19. 20:59:48

@Halbajusz: Cameron nem akar kilépni, de a saját csapdájába esett. A választás előtt megígérte a népszavazást, hogy a UKIP-től elcsábítsa a szavazókat, akkor nem látszott annyira kockázatosnak a dolog.

2016.02.19. 21:05:17

@diggerdriver: En nem vagyok gazdasagi szakember, azt tudom hogy regen sokkal magasabb volt az eletszinvonal Angliaban. Meg mikor en eloszor odamentem, akkor is latvanyosan magasabb volt mint most, es sokkal konnyebb volt munkat talalni stb. Nem mondom hogy ez a bevandorlas miatt van, azt mondom hogy egy brit atlagember (vagy akar en) nem azt erzekeli hogy duborog a gazdasag es oriasi szukseg van meg tobb dolgozora; eppen ellenkezoleg.

Sajnalom ha ennek nem mindenki orul, de en elsosorban racionalisan latom ezt a kerdest. Persze szemely szerint en hatalmasat profitaltam abbol hogy a UK EU tag. Jokor voltam jo helyen, nagyon szerencsesnek erzem magam. Azt viszont nem gondolom hogy a brit adofizetok pl. velem jol jartak. Racionalis szempontbol, nem gondolom hogy az EU tagsag jo uzlet Nagy-Britannianak a jelenlegi helyzetben. Es nem a benefiten elo kelet-europaiak miatt, akikbol valoszinuleg nagyon keves van; nem ez a lenyege az egesznek. Ha nehanyan profitaltunk abbol hogy UKben elhet(t)unk es dolgohat(t)unk, szerintem oruljunk neki, nem feltetlenul kell meggyoznunk magunkat vagy mast hogy a britek is ugyanannyira orulnek mint mi. En igy latom.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.19. 21:25:29

@Mirjam2: Ha a brit átlagember nem azt érzékelné hogy dübörög a gazdaság akkor nem szavazta volna meg a konzervatívokat csont nélkül. Minden várakozás ellenére.
Szinte minden területen munkaerőhiány van. A burgerezőktől kezdve az építőiparig.
Az egész felhajtás politikai kérdés.

Karma17 2016.02.19. 21:37:07

@gabors: Nyugi mar, ott a vegen a szmajli :)

2016.02.19. 21:40:59

@London2009:
Igen, ez elég necces, hogy bárkit odahozhatnak. Akkor esetleg meggondolnám, ha tudnám, hogy rendesek lesznek, de ez mindig zsákbamacska. Remèlem a mostani bérlöid nem okoznak neked fejfajast!

2016.02.19. 21:45:42

@diggerdriver: Nem tudom ez hogyan fugg ossze; a masik valodi alternativa, a Labour, tamogatja a bevandorlast es nem akart nepszavazast az EU-tagsagrol. Az emberek elsopro tobbsege nem rajuk szavazott. Ami a munkaerohianyt illeti: kerdezz meg valakit aki mar legalabb 10-20 eve UKben el, hogy mennyivel konnyebb volt korabban elhelyezkedni es mennyivel nagyobb vasarloereje volt a fizeteseknek, tobb volt a szabadsag, nagyobbak a bonuszok, jobbak a feltetelek stb. Az epitoiparrol fogalmam sincs, de azokon a teruleteken amiket en ismerek, igy van. Persze ez nem igazan a bevandorlassal fugg ossze; foleg a gazdasagi valsag utan romlott sokat a helyzet.

tanato 2016.02.19. 21:46:51

@Mirjam2: Igen ez a feltételes múlt tényleg helyénvaló,lehet ez a néhány év 2004-től 201??-ig volt,van ,lesz a kelet-európai munkavállalók aranykora amikor szabadon korlátozás nélkül munkát vállalhattak Angliában vagy egyéb gazdag nyugati államban,gyarapítván a saját , és feltételesen az átutalások révén az anyaországuk felemelkedését.

Muscari 2016.02.19. 21:48:14

@Mirjam2: szóval úgy van, ahogy gondoltam.

2016.02.19. 21:48:25

@LittleG (uk):
Jaj, sajnálom Anyukád, de örülök, hogy felfedezték a bajt és gyors jobbulást kívánok neki.
Igen, jó lenne összerakni egy országot, ahol minden rendben van.
Odaát, hát arra én is kiváncsi vagyok, persze attól függ, hogy fel vagy le kerülünk, ki milyen jó volt ;-)

tanato 2016.02.19. 21:49:27

Lehet,úgy oldják majd meg a kérdést,hogy a három dolog a szabad áru,a szabad tőke és a szabad munkaerő áramlásból csak az első kettő marad meg

2016.02.19. 21:55:30

@Muscari:
És honnan van az a nyúl, Ti löttétek?
Rákattantam mostanában a Discoveryn az Alaska the last frontier c musorra, abban szívbaj nélkül lönek ki mindenféle állatot maguknak. Én biztos nem tenném, egyrészt mert valszeg nem találnám el, meg szivem se lenne meglöni.

2016.02.19. 22:00:22

@tanato: Azert irtam igy mert jelenleg nem lakom Angliaban. Nem gondolom hogy jelentosen korlatoznak a kovetkezo par evben az EUs allampolgarok munkavallalasat.

2016.02.19. 22:03:41

@M. Péter:
Igen, ez lehet mögötte. A szegény skótoknak is igért füt fát hogy maradjanak az Ukban, aztán azóta se tartották be. Itt az én ismeröseim, barátaim mind a kilépésre szavaztak. Az idösebbek, akiket azzal riogattak, hogy nem lesz nyugdijuk stb azok meg nemmel. Az angolok egy része is szimpatizált a skótokkal, Manchesterben még szavazás is indult, hogy csatlakoznának Skóciához.
www.manchestereveningnews.co.uk/news/greater-manchester-news/were-moving-scotland-manchester-votes-9254231

2016.02.19. 22:16:38

@tanato:
Ez nem túl biztató. Ki tudja, a gyerekeinknek milyen nemzetisegü lesz a férjük/ feleségük, ez még a jövö zenéje/6, 10 es 12 évesek/ de már most is észreveszem, hogy néha nem találják a magyar szavakat es angol magyar kevereknyelven beszelnek, pedig itthon magyarul beszélünk.
Érdekes, hogy a skót akcentust felszedték. Lehet, hogy öket sem fogják megérteni,/mint ahogy a skót akcentust se nagyon értik meg sehol/, felnött korukra, ha angolul szólalnak meg.

tanato 2016.02.19. 22:21:18

@Mirjam2: De azért találó volt a feltételes mód.Én is bízok benne persze hogy nem szűnik meg a szabad mozgás.De lehet a rosszabb verzió is.

2016.02.19. 22:23:33

@Halbajusz: Emiatt ne aggodj szerintem, egyreszt a legtobb skotnak nincs eros akcentusa es siman meg lehet erteni, masreszt pedig felnott korban sokat lehet valtoztatni az akcentuson. Altalaban akik sokaig tavol elnek Skociatol peldaul, azoknak nincsen eros skot akcentusuk, es szandekosan is tudnak 'szepen' beszelni ha akarnak.

tanato 2016.02.19. 22:23:35

@Halbajusz: Na azt tényleg nem tudni milyen nemzetiségű családokba fognak beházasodni.A nyelv vesztés meg nem anyanyelvi környezetben természetes.

Karma17 2016.02.19. 22:42:24

Az akcentus valtozik. Mikor a fonokom hozzam beszel, akkor a klasszikus angolt beszeli, mikor az egyik helyi munkatarsamhoz, akkor azonnal atvalt belfastira :)

Muscari 2016.02.19. 23:27:51

@Halbajusz: ír hentes :-) Én nem lennék képes lelőni egy állatot sem, csak ha az éhhalál szélén állnék.

Muscari 2016.02.19. 23:31:17

@Halbajusz: te csak mostanában találtál ránk, ugye? Vagy olvastad a blogot korábban is?

blackhairlady 2016.02.20. 00:13:19

@Halbajusz: ha ott laknal nem gondolkodnal, hogy lojed-e vagy ne, az ehseg nagy ur:)
(a ferjem is nezi, igy en is neha ha tv kozelben vagyok, erdekes az az eletforma. Egy masik sorozat az Alaskan bush people ami egy csaladrol szol. Sok kerdest felvetett bennem es gondolom masokban is akik igy elnek.)

gabors 2016.02.20. 00:45:22

@Karma17: OK tenyleg azt hittem komolyan mondod mert Irorszag-ba nem tudom de New Zealandra eleg rendezett korulmenyek kozott lehet menni dolgozni ...

usa-ba nulla modon... (persze feketen mosogatni $5.5 talan de a mexikoiakat nem lehet alul licitalni...

2016.02.20. 00:57:38

@Mirjam2:
Köszi, remélem így lesz.

2016.02.20. 00:59:55

@tanato:
Érdekes lenne, ha pl 10 év múlva a posztolók gyerekei is ide írnának,hogy lássuk, mi lett a soruk.

2016.02.20. 01:05:25

@Muscari:
Igen, én is csak akkor, ha nagyon muszáj. Mondjuk itthon a pókokat mindig én intézem el, ez már kezdetnek jó lehet ;-)
Már jó régen olvasom az írásokat, meg a blogokba is bele- beleolvastam. Érdekesek ezek a sorsok.
Te már régóta itt vagy? Én még annyira nem vágom, ki hol él, bár vannak beszédes nick nevek,ami jó támpont..

2016.02.20. 01:12:17

@ladyamerica:
Az Alaskan bush people-t én is néztem egy darabig, de nagyot csalódtam, mikor utánuk olvastam és azt írják, hogy nem is abban a saját maguk által épitett hazban elnek, hanem valami modern hazban es csaltak is a penzzel, ami akkor jar, ha egy teljes evet Alaskaban elnek, s ok ezt a penzt felvettek, de nem elnek ott egesz evben.
Igen szívósnak kell lenni,hogy ott tudjal elni es azt, hogy honapokig fel se kel a nap, biztos nem birnam.

Halbajusz (törölt) 2016.02.20. 01:21:07

@Karma17:
Na az jó hír, hogy csak hirböl ismered a várólistát!
Annak idején a call centerben mindig engem raktak az ír vonalra, mert az íreket pl county Mayo meg Sligo nem nagyon értették a skótok és fordítva.
Ha a Father Tedet ismered, na ök kristálytiszta angolt beszélnek a betelefonálókhoz képest. Dublinban járva az tünt fel nekem, hogy milyen nyugi van ott /ez 2000ben volt/. Ha talalkozod volt valakivel, a felora keses termeszetes volt. Ez lehet, mar nem igy van?

blackhairlady 2016.02.20. 02:00:19

@Halbajusz: igen, en is olvastam. De tenyleg vannak csaladok akik igy elnek. Engem leginkabb azert irrital, mert nem akarjak,hogy az allam beleszoljon az eletukbe, nem fizetnek adot, de ha betegek vagy egyeb segitseg kell nekik akkor persze reklamalnak ha visszautasitast kapnak.

LittleG (uk) 2016.02.20. 03:10:51

@Halbajusz: köszönöm. vagy középre ;)

pappito · http://pappito.com 2016.02.20. 05:06:55

"Vannak itt is nacionalisták, ezért nem vagyok még belga állampolgár"

ezt csak én nem értem?

Karma17 2016.02.20. 08:48:52

@gabors: Az USA nem volt teljesen komoly de messze van a lehetetlentol, egy volt kolegamat nem reg vette fel a Google Kaliforniai reszlege Magyarorszagrol, es mindent elinteztek neki zoldkartyat, mindent.

Irorszag azert merult fel, mert ha esetleg meglepik a brexitet es valamiert morognanak a felesegem es a gyerekem itt tartozkodasa miatt vegso esetben berelunk egy kis hazat valahol egy hatarmenti ir faluban es bejarhatok Irorszagbol is dolgozni naponta Belfastba. Tobben is csinaljak.

Uj-Zeland meg mindig is tetszett, de mig oreg szulek elnek Magyarorszagon ez lesz az, amit tutira nem lepunk meg :)

Visszaterve az USA-ra jelenleg a legegyszerubb kijutni dolgozni IT vonalon, ha keresel egy IT multit akar Magyarorszagon (ketsegbeesetten keresnek megfelelo IT szakembert) es internal mobilityvel atmesz.

Ez lehet Morgan-Stanley, Google, Microsoft, stb.

Karma17 2016.02.20. 08:53:02

@Halbajusz: Az ir kiejtest nem kell bemutatni, van egy ir kozvetlen kolegam. Nem mondja ki a szavak elejet, viszont legalabb leharapja a veget. Az eddigi legjobb egyik nap az elkoszones volt. Ugye az altalanos a "See you tomorrow!". Nos ebbol Paul csak annyit mondott, hogy: "Mo'!"

Egyebkent itt az eszak-ireknel is vannak nem gyenge akcentusok, es telefonon neha kell beszelni Co Down, vagy Co Armagh-beliekkel, na az kihivas, de ahogy eszrevettem, nem csak nekem, hanem az itt szuletteteknek is. A belfasti akcentus nem olyan szornyu, ami eddig nekem feltunt, hogy az "ou" hangkapcsolatot a klasszikustol eltero modon "aj"-nak ejtik, pl. house -> hajsz, out -> ajt
De legalabb aranyosan hangzik :)

DieNanny CH 2016.02.20. 09:42:27

@Halbajusz:

Tavaly Tilmir lánya írt ide, szegényt azóta sem láttuk... :-(
Néhányan elég brutál módon leszólták, hogy mi az, hogy kritizálta a svájci munkahely/iskola (már nem tudom) felvételiztető módját...
És Christine a fia nevében írt (ők Angliában élnek.)
Amúgy igen, 10 év múlva én is szívesen olvasnám a második generációs kivándorlók írásait.

(és egy kis nyelvtan: a fenti mondatot jól meg kellett gondolnom, hiszen:

Szívesen olvasNÉK kivándorló írásoKAT <--->
Szívesen olvasNÁM a kivándorlók írásAIT )

Na, emiatt nehéz a magyar nyelv a külföldieknek...

Muscari 2016.02.20. 12:36:59

@Halbajusz: Most van ot eve, hogy Londonba koltoztunk. Ahogy a kezemben lesz majusban a p60, mar folyamodunk is a permanant residency-ert. Te mikor jottel?

Halbajusz (törölt) 2016.02.20. 14:25:28

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]:
Igen, olvastam már egy pár vérre menö vitát itt, nem is értem, de olyan volt, mintha az életük múlt volna rajta, hogy meg tudják-e gyözni a másikat, vagy sem?
Aki posztot ír, azért is teszi, hogy mások is tanulhassanak belöle, erre jól letámadjåk.
A helyesírás és a nyelvtan nem egyszerü, a helyesíråsban sokszor még logika sincs, vagy csak én nem találok benne ;-)

Halbajusz (törölt) 2016.02.20. 14:29:28

@ladyamerica:
Igen, ezt én se értem. A becsületes adófizetök meg közvetetten állják az ilyen emberek egészségügyi ellátását stb. Éljen ugy ahogy akar, de akkor ha nem fizet, akkor az államhoz se menjen kuncsorogni!

blackhairlady 2016.02.20. 16:20:12

@Muscari: Happy anniversray :)
Akkor mi megeloztunk benneteket fel evevl, nekunk augusztus 20.-an lesz 6 eve.

kardio1 2016.02.20. 18:35:18

@pappito: én úgy értettem, hogy ő nem sziveli a nacionalistákat, a belga nacionalistákat se, így ez elriasztja az állampolgárságtól.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása