A mai blogajánlóban lesz minden, mint a Fradi-kolbászban, kezdve a határátkelők tipizálásától (már amennyiben lehet ilyet tenni), egy meglehetősen kalandos Sydney-Melbourne úton át egészen egy kirgizisztáni időutazásig. Nem is húzom az időt, vágjunk bele!

Írd meg, hogyan telik egy napod, készíthetsz fotókat, akár videót is! A sorozat korábbi darabjait itt találod. Az írást a hataratkeloKUKAChotmail.com címre küldheted el. 

Kezdjük a határátkelők típusaival, ugyanis a Nők külföldön oldal szerzője, Votisky Petra megpróbálta kategorizálni őket. Öt (plusz két) típust határozott meg, kíváncsi vagyok, egyetértetek-e vele.

„1. Menekülő

Ők azok, akik nem azért mennek el, mert az új ország annyira vonzó vagy kalandot keresnének, sokkal inkább a szülőhazájukat akarják otthagyni. Ez a legveszélyesebb oka a külföldre költözésnek, mert nagyon sokszor a problémát is viszik magukkal, ami miatt elmenekültek.

2. Kalandkereső

Ők azok, akik kalandvágyból költöznek hosszabb-rövidebb időre. Folyamatosan bennük van a boogie és mehetnékjük van. Általában valamilyen olyan országot választanak, ami nagyon eltér az otthontól. Ilyenek lehetnek Ázsia vagy Dél-Amerika országai. Igyekeznek megismerni a helyi kultúrát, megtanulni a helyi nyelvet és annyi élményt átélni külföldön, amennyit csak lehet.

3. Külföldre házasuló vagy párját kísérő

Ők azok, akik külföldi párjuk miatt költöznek idegen országba vagy magyar párjukat kísérik külföldre. A szerelem legyőzi a határokat, de a lángolás után derül ki, hogy valójában mennyire jön be az új ország. Ha a nő az, aki a szerelme miatt a költözést választja, akkor egy viszonylag korán jött gyerek megnehezítheti a beilleszkedését.

4. Világvándor

Ők azok, akiket bárhol le lehet pottyantani a Földön és mindenhol megtalálják a helyüket. Kicsit hasonlítanak a kalandkeresőhöz, mert könnyen beilleszkednek a helyi kultúrába, de nem feltétlenül céljuk, hogy újabb és újabb kalandokat éljenek át.

5. Klasszikus expat és expat-feleség

Ők azok, akiket a cégük küld külföldre 3-4-5 évre. Többnyire komoly támogatást kapnak a cégtől a költözéskor és a későbbiekben is. Gyakran egy egészen külön világban élnek az új országban, ami egy picit ország az országban.”

Ha érdekel, milyen két plusz kategóriát talált még a szerző, kattints az eredeti bejegyzésre!

Roadtrip Kempivel

Őszintén szólva kell némi kalandvágy ahhoz, hogy valaki egy frissen vásárolt 30 éves lakókocsival nekivágjon egy 1200 km-es Sydney-Melbourne útnak, de az A-Z Ausztrália blog szerzői kalandvágyó típusok, így vettek és vágtak (neki). A kalandok pedig nem kímélték őket.

„Mivel korábban még sosem volt lakókocsink, az első kilométerek az esti forgalomban nem voltak éppen leányálomhoz hasonlatosak. Zoli minden idegszálával a sáv két szélét pásztázta, meg 5 másodpercenként próbált a középső visszapillantóba tekinteni, ahol is folyamatosan Kempi első panelje nézett vissza.

Kellett kis idő, mire megszokta, hogy nem visszafele kell nézegetni, hanem leginkább arra figyelni, hogy az Ezüst Nyíllal (a kombi Holdenünkkel) maradjon a sáv mértani közepén, mert akkor Kempi is benne marad a sávban mindkét oldalon.

Előzni meg nem nagyon kellett, mert azért 950 kg, az nem éppen pehelysúly, és v6-os motor ide vagy oda, viszonylag értelmetlen a piros lámpánál gyorsulási versenyre hívni akár egy 1.2-es Ford Fiestát is.

Úgyhogy szépen ahhoz is hozzá kellett szoknunk, hogy bizony nyugodtan számolhatunk egy jó 70-es átlagsebességgel. Valamit valamiért, nemhiába a házát magával cipelő csiga a lassúság mintaképe. (...)

Mindenesetre pár óra autózás után már késő éjjel megérkeztünk egyik, már korábban teszetelt szálláshelyünkre, egy tengerparti parkolóba Jervis Bay-ben. Óriási élmény volt, hogy végre nem kell a rengeteg cuccot az első ülésre pakolnunk, hogy a kocsi hátsó részében meg tudjunk ágyazni, hanem nemes egyszerűséggel hátravonultunk Kempibe, és fenséges körülmények között aludhattunk. (...)

Mystery bay után még egy kicsit autóztunk a következő napi szállásunkig. Pambula beach egy nagyjából 8 km hosszú mesés partszakasz. Bár mi még azt sem tudtuk, hogy ébren vagyunk-e vagy álmodunk, a szörfösök már természetesen bent lovagolták a hullámokat. (...)

Azért az hozzátartozik az estékhez, hogy kicsit elszámoltuk magunkat. Ugyanis bár volt egy nagyon meleg, kétszemélyes hálózsákunk Sydney-ben, de azt „nyár van, meleg van, minek vigyük magunkkal” felkiáltással szépen otthon hagytuk.

Aztán ahogy haladtunk délnek (ami itt ugye hidegebb éghajlatot jelent), kezdtük érezni, hogy ez bizony nagy hülyeség volt, ugyanis az éjszakák igen cidrikre sikerültek a max. 10-15 fokkal. Úgyhogy volt, hogy mind a két magunkkal hozott pulcsit fel kellett vennünk az alváshoz. (...)

Aztán amikor a legkevésbé számítottunk rá, elkezdődtek az igazi kalandok Kempivel. Úgy indult a dolog, hogy egy szűkös utcából kitolatva fedeztük fel, hogy tolatás közben nem fordul az egyik kerék Kempin, ami bizony az álmoskönyv szerint sem jó jel.

Másnap reggel pedig jobban szemrevételezve azt a bizonyos kereket látható volt, hogy nem éppen 90 fokot zár be az aszfalttal. Na, ez még kevésbé jó jel. És mindehhez hozzáadódott egy olyan igazi fémes súrlódáshang menet közben. Na, ennek már fele sem volt tréfa, lejjebb vettük az egyébként sem versenyautói sebességet, de még így is eléggé tartottunk attól, hogy valami nagyobb baja lesz a keréknek.

Már csak 70 km-re voltunk Melbourne-től, ahol az ottani ausztrál barátunk várt ránk, aki egészen véletlenül autószerelő, sőt egy autóalkatrész boltban dolgozik. Felhívtuk őt, hogy „Melbourne, van egy kis gond”, majd kis tanakodás után arra jutottunk, hogy valószínűleg a féktárcsa beállhatott a keréken, és az súrlódik folyamatosan.

Tanácsként annyit tudott mondani nekünk, hogy bár több milliós nézettséget lehet egy száguldó égő lakókocsi felvételével elérni a YouTube-on, de ha nem feltétlen vágyunk erre a hírnévre, akkor inkább 10-20 km-enként álljunk meg, és locsoljuk a kereket, hogy hűljön.

Ez azért elég macerás volt, mivel minden egyes ilyen megállónál 10-15 percet kellett állnunk, hogy vizet locsolva a fékekre eléggé vissza tudjuk hűteni a kereket."

A történet végét az eredeti posztban olvashatjátok el, annyit azért elárulok, hogy végül sikerült megérkezni Melbourne-be.

Időutazás a szovjet érába

Végezetül hadd ajánljak egy kis időutazást, méghozzá a David Around The World blog szerzője, Nomád Matyi segítségével (és képeivel), aki a kies Kirgizisztánban múlatja napjait, és szerencsére sokat fotózik. A most ajánlott posztjában is inkább a fotók a hangsúlyosak, szóval mindenképpen érdemes átkattintani.

„Reggel a kazah konzulátuson kezdtem, ahova a biztonság kedvéért taxival mentem (kb. 400Ft-ért), és így még korán is értem oda. Onnan viszont visszafelé már gyalogoltam.

A Panfilov Park után pedig az Osh Bazár felé vettem az irányt, és útközben láttam a városházát, a Kirgizisztáni Nemzetközi Egyetemet, valamint beugrottam a Trekking Union of Kyrgyzstan irodájába, hogy egynapos Biskeken kívüli túrákról érdeklődjek. Ezen a héten, legalábbis péntekig, amíg itt vagyok, nem lesz semmilyen túrájuk.

Jaaaa, és a bazárba nem merészkedtem be, helyette a “Népi” (Narodnij) szupermarketben (ami egy lánc) vettem lagmant (ami elvileg kínai, de az ujgurok nemzeti étele is itt a régióban).”

Szóval ha még több érdekes képet akartok látni, kattintsatok ide!

A moderálási alapelveket itt találod.