oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2015. december 06. 06:46,  Évek fényben és árnyban 80 komment

2015. december 06. 06:46 Határátkelő

Évek fényben és árnyban

Kicsit összegzésjellege lesz az eheti válogatásnak, ami így, az év vége felé akár indokolt is lehet, ám a kiválasztott posztok szerzői nem ezért összegeznek, hanem az eltöltött évek okán. Az egyik három év után távozik Hollandiából (és némiképp másképp látja az országot, mint a pénteki poszt szerzője), a másik az ötödik évforduló kapcsán gondolkodott el Törökországról. A mai harmadik oszt pedig egy 90 napos kanossza első két napját meséli el.

beka_foto_pixabay_com.jpg(Fotó: pixabay.com)

Feri világgá megy – és ez nem csak a blog címe, hanem most konkrétan ez is történik a szerzőjével, aki három év után unta meg Hollandiát és indul tovább. Hogy hova, az egyelőre nem derül ki, de az igen, hogy miért.

„Mivel az elmúlt három év alatt nem sikerült megkedvelnem a hollandokat egyáltalán, úgy döntöttem, tovább állok.

Ennek örömére múlt héten szombaton meg is tartottuk a búcsúbulit, ami igen jól sikerült, hétfőn pedig felmondtam Hollandiának a városházán, ami az ügyintézés szokatlan gyorsasága, egyszerűsége és az ügyintéző készségessége alapján az első olyan döntésnek tűnt, aminek a helyességében mind egyetértünk, mert három perc alatt megvolt a procedúra, mindez angolul és sok mosolygással megtámogatva. (...)

Itt tartózkodásom első, eufóriával teljes hónapjai után (amit visszatekintve főleg az okozott, hogy elhagytam Magyarországot, meg persze a kultúrsokk első fázisa is ez), amikor már kicsit objektívebben láttam mindent, elneveztem Hollandiát A minimális erőfeszítések országának.

Ez egyébként teljesen találónak bizonyult, mivel ebben a kultúrában nem szokás puszta jószándékból olyasmit tenni, ami akár kicsit is kényelmetlen volna, vagy ami nem generál pénzt. Főleg azért nem, hogy valaki másnak esetleg kicsit jobb legyen.

Ez az alapvető udvariasság büszke nélkülözésénél kezdődik (...) és körülbelül ott ér véget, amikor 5 hét beázás után közlöd a lakásod tulajdonosával, hogy szerinted az eszement lakbérért cserébe ez elfogadhatatlan állapot, amire azt válaszolja, hogy ha nem tetszik, kereshetsz másik lakást, majd ezzel megoldottnak tekinti a problémát.

Mielőtt bárki félreértene: nem Hollandiáról írom ezt, hanem arról a holland kultúráról, amivel az ember külföldi itt élőként találkozik. Egészen biztosan tudom, hogy a legtöbb holland (ha hollandok között van) borzasztóan kedves, figyelmes és szeretetreméltó ember.”

Ha a teljes posztra kíváncsi vagy, ide kattintva olvashatod el, Hollandiáról itt találsz érdekességeket, híreket.

Törökország: öt év fényben és árnyban

Három év sem kevés, öt év aztán pláne nem – éppen ennyi ideje él a Tede in Turkey blog szerzője Törökországban, és ennyi idő neki is bőven elég volt, hogy az ország (és az emberek) mindkét oldalát megtapasztalja.

torokorszag_isztambul_foto_tedeinturkeypics_wordpress_com.jpg

„Az emberek elképesztő kedvesek, segítőkészek, a közösségek összetartó ereje valóban létezik, a család oltalmaz, a lányok szépek, a fiúk helyesek és nagy gavallérok, a fekete, gombszemű kisgyerekek haláli cukik, igaz?

A tengerek közül valamelyikben biztosan lehet csobbanni egész évben, télen-nyáron szabadidős programok sokasága, örökzöldek, pálmafák, népek évezrednyi lenyomata, ami minden kis kavicsban érződik, igaz?

Az országnak olyan erotikus kisugárzása van, olyan forró és buja, aminek lehetetlen ellenállni, igaz? (...)

Északon nem is süt mindig a nap, esik! Az emberek igazából szörnyen kíváncsiak, nagyon kíváncsiak, nagyon-nagyon kíváncsiak, mintha az arcodba akarnának belemászni!

Közösség, hjaa, a közösségek, a saját szabályaik szerint szippantanak be, ha nem vigyázol! Te más vagy, máshogy gondolkozol, ne feledd! (...) Karcol-e már az érintése? Nem is olyan puha a bőre és sima a keze, ahogy hozzád ér, igaz? (..)

Sunshine forevör. Északon esik. Az emberek segítőkészen kíváncsiskodnak, kíváncsian segítenek. A család oltalmazva mászik az arcodba, az arcod előtt egy oltalmazó család szuszog.

Csinos lányok leszegett tekintettel, jó pasik gavallérkodva. Kavicsok és kavicsok sokasága, a történelem súlyos és illatos levegője. Itt és ott, fent és lent, kint és bent – mindezt valahogy egyszerre.”

A teljes írás itt olvasható el, ha pedig Törökország részletesebben is érdekel, ide kattints!

Svájc: a 90 napos kanossza

Az ember már csak úgy van vele, hogy ragaszkodik a megszokott napi rutinjaihoz, például az útvonalakhoz, és ha valami miatt ezen változtatni kell, akkor kizuhan a komfortzónából és mindenféle kalandok esnek meg vele Pontosan így járt a Svájci S(CH)apka blog is.

svajc_1.jpg

„Tegnap reggel a szokásos időben indultunk. Ahogy bekapcsolt a rádió a kocsiban, azonnal azt mondta, hogy az autópályán dugó van. Rendben, semmi baj, a falvakon keresztül még rövidebb is az út az iskolába. Arra vettem az irányt.

A mi településünket követően van egy km-nyi „szünet” a következőig. Bátran döngetek (80-al), és ahogy beérünk a faluba, satufék. Hát itt meg mi a manó van? Mondom a gyereknek, hogy biztos csak útfelújítás, és váltakozó irányú a forgalom. Nyugalom.

Közben elkezdünk araszolni, de a másik irányból folyamatosan jönnek. Hát, akkor ez a tipp nem jött be. A gyerekek, akik szintén iskolába mennek, vigyorogva előznek a járdán. Jó lesz ez. (...)

Gyermek ír az osztálytársának, hogy szóljon a tanerőnek, hogy kb. 20 percet késik. Késés esetén 10 frank a büntetés. A sor meg nem akar haladni. Végre, egyszer csak meglátjuk a probléma okát. A város szélén útjavítás, váltakozó forgalommal.

Végre sorra kerülünk és lehet haladni. Nyomom, mint süket a csengőt, de így is, az egyébként 15 perces útból lett 45 perc. (...) Tanulság: legközelebb azt kell mondani, hogy „majd egyszer érkezek”.

A mai reggel is kicsit kapkodósra sikerült, az elmúlt egy évben teljesen kijöttem a gyakorlatból a korai autókázással kapcsolatban. (...) Ráhajtunk az autópályára és a vérnyomásom rögtön rendeződik, a közlekedés semmit sem változott az elmúlt évben.

Megyünk a belső sávban 80-90 km/h-val. Nem tudom, senki nem igyekszik dolgozni? Mennék, de mindenki, mintha bérlete lenne a belsőre. Ha nagy a szünet villantok, de még így sem haladunk túl jól. Épp Lenzburg fele járunk, amikor ismét satufék. Mindkét sáv. Hurrá!

Na, ebből sem lesz időben beérés. Lányom itt jegyzi meg, hogy inkább vonattal megy. Lépésben elérjük a probléma okát. 4 balfék összement. Hogy hogyan csinálták nem tudom, mert ketten álltak a belső sávban (!), ketten a leállósávban. Várták a hatóságot. Hurrá! Átverekedve magunkat, végre meg lehet indulni. (...)

Hát, ez sem a mi napunk. És még 89 nap van hátra.”

A teljes posztot itt olvashatjátok el, további svájci híreket, sztorikat pedig itt találtok.

A moderálási alapelveket itt találod.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: blogajánló Svájc Hollandia Törökország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr418140432

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

adg 2015.12.06. 07:22:21

Hat az autopalya errefele sem leanyálom, teljesen megertem svajci sapkat, nem egyszeru. A multkor is ilyen tomegben araszoltunk: kepfeltoltes.hu/151206/1239880478image_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Es ehhez meg a 130-as korlatozas...

Der echte Weihnachtsmann 2015.12.06. 07:28:14

Igen, valoban erdekesnek. De Svajci Sipka-et nem ertem. Most 90 napig nem lesz jogsija, (miert ?) ezert kocsival viszi a lanyat suliba.
Az hogy dugo van es idiotak az nem uj, itt is van belölük böven. Föleg a napi szinten a forgalommal szembe haladokrol szolo hirek tetszenek.

fhdgy 2015.12.06. 08:03:24

Lehet, hogy az élet agyilag teljesen leamortizált, ezért kérem, hogy valaki érthetően magyarázzon el nekek három dolgot:

1. Mi volt a baj a hollandokkal? Elolvastam Feri blogját, de nem jöttem rá.
2. Mi van Törökországban? Azt sem értem vagy nem ittam eleget, vagy túl sokat ittam.
3. Mi van Svájcban? Eĺőtte soha nem volt dugó? Hogy okozta a dugó a kártya otthon felejtését, mi van jogsival?

2015.12.06. 08:12:06

A mostani holland élmény gyökeresen eltér a péntekitől. Persze a pénteki legalább részletesen kifejtette, hogy neki mi tetszett. Én is tudnék írni egy fél oldalnyi A4-es oldalt Mo.-ról, hogy elég volt, most aztán rögtön lépek, meg hogy milyen emberek a magyarok (?). Ami mellesleg teljesen szubjektív értékítélet, nem kell levonni belőle brutális végkövetkeztetéseket.

Muscari 2015.12.06. 08:15:17

@adg: azta, mekkora tömeg!

Muscari 2015.12.06. 08:17:36

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: én sem nagyon értem, de lehet hogy még korán van :-)

Off: jársz már angolra?

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2015.12.06. 08:21:32

@Der echte Weihnachtsmann: @fhdgy: Ahogy a felvezetoben is irva vagyon, egy mas elethelyzetben vagyok. Eddig is volt, van, lesz dugo, de nem vagyok idohoz kotve, ezert volt most furcsa, hogy a reggeli tomegben kell vezessek. A jogsi 90 napig nem all a gyerek rendelkezesere.

Der echte Weihnachtsmann 2015.12.06. 08:27:52

@svájci sapka (ch): ja hogy a gyereknek nincs most jogsija. Na igy mar megvilagosodott az elmem. Nem hiaba, most mar meg volt a kave is.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2015.12.06. 08:35:15

@Der echte Weihnachtsmann: Igy van. Egeszsegedre.
Harmadik nap mar nem kestunk el.
:)
@adg: Egy elmeny lehet az autozas ott is.

fhdgy 2015.12.06. 08:54:21

@svájci sapka (ch): hol az a felvezető, mi van benne írva? Én nem találom. A jogsi is a dugóban ragadt?

Taxomükke (UK) 2015.12.06. 08:56:03

Most tenyleg ez volt az egyik legizgalmasabb blogbejegyzes, hogy bedugult egy autopalya?
OMG

fhdgy 2015.12.06. 08:58:57

@Taxomükke (UK): eddig nekem legjobban adg által küldött kép tetszett az ottani elviselhetlen dugóról:-)

©________ 2015.12.06. 09:00:14

Mindig az a rohanás...

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2015.12.06. 09:01:10

@fhdgy: ok, hagyjuk inkabb. Egyszerubb, ha azt irod, hogy nem jon be a tortenet. :)
@Taxomükke (UK): Van elotte ketto masik. :)

Taxomükke (UK) 2015.12.06. 09:04:51

A torokorszagos egy irodai alkotas - hangulatot kozvetit, informaciok nelkul.
A Hollandiat elhagyo kollega miert nem olvas tobb Maxval Birca-muvet, akkor tudhatna, hogy az egy rideg, embertelen vilag.
Na szep napot mindenkinek, megyek kutyat setaltatni.

Taxomükke (UK) 2015.12.06. 09:07:18

@adg: Teged folyamatosan sajnalunk...
:))))))

fhdgy 2015.12.06. 09:07:36

@svájci sapka (ch): azt magyarázd meg kérlek, hogyan jöhetne be a történet, ha semmi sem áll belőle őssze, mert csak odavetett félmondatokból kellene valamit kihámoznom.

Tényleg kérem, ha rajtad kívül valaki más érti, magyarázza el nekem.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2015.12.06. 09:10:34

@fhdgy: Nezd, ez nem egy onallo tortenet. A blogomrol kerult ki. Vasarnaponkent HA betesz egy blogot, amit o valaszt ki. Nala reklamalj. Koszonom.

DieNanny CH 2015.12.06. 09:16:25

@fhdgy:

Na, megtaláltam... Kicsi időbe telt, de az előzmények itt vannak:
svajcisapka.blogspot.ch/2015/11/ha-ugrik-jogsi.html

fhdgy 2015.12.06. 09:30:17

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: köszönöm. Megvilágosodott. Ha svájci sapka duzzogás helyett betette volna linket, én sem értetlenkedtem volna.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2015.12.06. 09:36:00

@fhdgy: Nem reklamozom a sajat blogom. :) A kommentben leirtam, h nincs jogsi. Ennek oka nem relevans a tortenet leirasaban. :(
Na, mindegy...

fhdgy 2015.12.06. 09:58:27

@svájci sapka (ch): jó, rendben. Mentségemre legyen, hogy mások sem értették. Ők feladták, én nem, mert nem szerettem volna hülyén meghalni.

Azt azonban elárulom, hogy még nem vehetem fel az utolsó kenetet, mert a másik kettő még mindig tök homály:-)

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2015.12.06. 10:04:07

@fhdgy: Ok, semmi gond. ;)
Ahogy irtam, ez egy elethelyzet, amin lehet szorakozni, vagy epp egyutterezni. HA vasarnaponkent maga valogat, nala kell reklamalni. :)

Csodabogár 2015.12.06. 10:10:02

@svájci sapka (ch): Vonat, Postauto? Muszáj autóval emnni az iskolába?

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2015.12.06. 10:13:32

@Csodabogár: Sajnos csak tobb atszallassal lenne megoldhato. A kozlekedes ugyan jo, de sok idot veszitene. Azota reszben megoldodott, mar csak az unnepekig lesz igy.

Csodabogár 2015.12.06. 10:14:37

@Taxomükke (UK): A minap nagyon csodálkoztam a Holland poszton de nem éltem ott így nem szóltam semmit. Viszont jártam eleget arra, ismerek ottani embereket így bennem már rég kialakult egy mélységes ellenszenv a hollandok iránt. Nem szép tőlem, de ez van. A régi házaikat jó nézni, de abban lakni? Azt biztos nem szeretném.

Golf2 2015.12.06. 11:12:16

Sehol1kenguruudejò

adg 2015.12.06. 11:22:16

@Taxomükke (UK): oh, ez igazan kedves. Gyujtest nem akartok nekem rendezni? Ugyis itt a Karacsony, szivesen meglepnem a gyerekeket egy-egy hazzal, vagy valami egyeb aprosaggal. :))

adg 2015.12.06. 11:24:17

@svájci sapka (ch): valoban. Altalaban 250-300 km utan mar elegge unom. A gyerekeimet hatul. Meg a mikorerunkodat.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2015.12.06. 11:26:29

@adg: Mitől van nálatok dugó? Sok autó vs. kevés út? Vagy egyszerűen balfékek a vezetők? Itt nálunk utóbbi.

adg 2015.12.06. 11:42:33

@svájci sapka (ch): haha, szerintem nem nezted meg a kepet. :D

DieNanny CH 2015.12.06. 11:48:38

@svájci sapka (ch): @Csodabogár:

A régi házakról jut eszembe! (Mert, Tilmir, te említetted az ilyenben lakást.)

Tegnap jártam egyben! Le fogják bontani - nagyon jó állapotban van amúgy - és villanykapcsolótól kezdve a radiátorig minden eladó belőle.
Szóval, az ajtófélfa volt kb 180 cm "magas". Lehajoltam, míg átléptem a küszöböt, bár nem vagyok annyi... A belmagasság meg úgy 185 cm...
Szóval, nagyon kis aranyos, jó állapotú házikó volt, de már értem, miért nem jó ilyenben élni...
:-)

©________ 2015.12.06. 12:00:17

@adg: te ezt direkt csinalodvelem...

Grüezi mitenand 2015.12.06. 12:25:58

@Golf2: viszont ha látnád a bozótban lapuló szörnyeket! adégének egy egész délutánjába telt kifotosoppolni őket. azért olyan ritkás az erdő...

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2015.12.06. 12:28:08

@adg: Megnéztem, csak azt hittem ezt ellenpéldaként tetted fel.
:D
A kérdést nem a képpel kapcsolatban, hanem általánosságban tettem fel.Ezek szerint soha, sehol nincs dugó?
Met ha igen, költözök.
:d
@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]:
Igen, kis aranyosak, de lakni benne...
Persze, lehet ez vonz valakit.
:)

P.Elliot 2015.12.06. 12:31:21

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Akarcsak a regi amerikai hazak problemai. Ott mondjuk jo a belmagassag de kicsik a beepitett szekrenyek, / az embereknek nem volt akkoriban annyi ruhajuk es mas vackaik mint manapsag,a furdoszobak szinten kicsik, a konyha ugyanaz, igazabol a szobak sem voltak eleg agyok ahhoz kepest hogy kivulrol a haz nagynak latszott, talan vastagabb burkolat volt vagy ilesmi, nem tudom.
Amit a mai haz epitkezesekbol hianyolok az az hogy legyen egy kicsike allatszoba is ahol a kutya, macska agya van bar ezt szeretik megvalasztani ok, jobbjara a gazda agya, az eteles taljai, / beszelgettem is valakivel egyszer a neten akinek a csuszkalo kisbabaja a nappaliban felfedezte a szaraz kajajat a macskanak es igy az szolgaltatta az elso szilard kajat a szopas mellett, meg jo hogy nem lett baja/, meg hogy legyen hova tenni a a macska wc-t. Ha mat annyi mindent epitenek ma be lakasokba akkor miert hagyjak ki az allatgyerekek szobajat, ha valakinek nem kell, lehet belole lomos kamra is.
Valoszinu hogy csak engem zavar hogy nincs igazan hova tennem a macskak wc-jet, vagy ha van akkor az feltuno helyen van, tehat oda se jo, illetve kiraz a hideg amikor megyek valakihez es bebikeritessel vannak elbarikadozva a kutyak a konyhaban pl. egyreszt mert valamiert elkulonitettek, van amelyik nem birja ki amig a gazda haza nem jon es odapisil a kore, ott a konyhaban ahol a csalad eszik. Van helye a hazban de megsincs helye....

2015.12.06. 12:52:11

"Késés esetén 10 frank a büntetés."

Ahha! Mostmar tudom, miert olyan pontosak a svajciak, nincs ebben semmi beepitett genetika, vagy mas trukk, nincs belos orajuk, egyszeruen perkalni kell es kesz. Zsenialis. :D

Din Serpahis 2015.12.06. 13:09:56

Őszintén szólva egyetlen dolgot rühellek Svájcban, és az a közlekedés. Mármint az autós. Katasztrófa. Borzasztó rosszul vezetnek, iszonyatosan tutyimutyik, ha mondjuk megáll egy kocsi a leállósávban, már az elég hogy teljesen beduguljon az autópálya, ugyanis mindenki lelassít mellette megbámulni, hogy mi van.

Sávot váltani egyáltalán nem tudnak. Így aztán azokon a pontokon, ahol mondjuk két autópálya folyik össze, szintén garantált a dugó, ugyanis sok szupertehetséges svájci beáll satufékkel a saját sávjába és úgy várja, hogy legyen egy gap a szomszéd sávban, ahova bemehet.

Az utakon állandó a túrás fúrás. A házunk közelében a kereszteződést most egy évre tönkrevágták, ugyanis kitalálták, hogy fel kell újítani egy patakmedret(!!!!). A híd ami a patak felett visz át, most félpályásan le van zárva. Beiktattak egy plusz lámpát, az eredmény konstans dugó.

Viszont a javukra legyen írva, hogy ezzel szemben a tömegközlekedés eszement jó, bár most három olyan nap is volt egymás után, amikor reggel késett 3 percet a vonatom, szóval itt is érezhető a romlás :)

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.12.06. 13:10:00

OFF

Kedves Határátkelő! Küldtem neked egy bejegyzést emailben a megadott címre. Remélem, hogy megkaptad.

ON

33621 2015.12.06. 14:12:04

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Én már bevertem volna a fejem!

33621 2015.12.06. 14:14:59

@P.Elliot: Kutyának macskának kint a helye, nem bent a lakásban!

DieNanny CH 2015.12.06. 14:25:43

@33621:

Én is ettől féltem, bár 172 vagyok...

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.12.06. 18:19:40

@33621: Tudva, hogy sok családban hogyan bánnak egymással az emberek, én inkább a kutyákat és a macskákat engedném be a lakásba, és az embereket zárnám ki onnan.

TX7AW 2015.12.06. 18:19:43

@diggerdriver: Húúúú... ennyi a részeg biciklista?

FutureFry 2015.12.06. 18:21:34

@Din Serpahis: "... ugyanis mindenki lelassít mellette megbámulni, hogy mi van."
Nem svájci sajátosság. Amerikában még külön neve is van:
en.wikipedia.org/wiki/Rubbernecking

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.12.06. 18:27:28

@adg: ausztrál autókon nincs robotpilota? Mint a repulokon?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.12.06. 19:21:04

@FutureFry:
Itt Londonban ha valakinek lerobban az autója a legcsekélyebb kísérletet sem teszi hogy eltakarítsa az útból Ha lejtőn áll meg akkor sem. Több kilométeres sor és mikor odaérünk látjuk hogy áll a sávban egy autó és a sofőr mellette telefonál. Meg sem kísérli eltakarítani a szarát az útból.
A másik.
Mindenki ott ahol a kedve tartja akár a négysávos úton is megfordul. Ez még nem lenne baj de miután keresztbefordult az autóval és feltart legalább két sávot akkor 18perc 26másodpercig tart megtalálni neki a rükvercet majd megmozdul hátra három centit és megint előre kettőt. Sikerül is megfordulni neki 43fogásból csekély másfél óra alatt megfordulni.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.12.06. 20:09:35

@ladyamerica: én bészelni egy matyarul kicikét :-)

blackhairlady 2015.12.06. 20:12:14

Ugye milyen erdekes, ami az egyik embernek pozitivum, es imadja az orszagot, az emberek mentalitasat, az a masik embernek maga a pokol es menekul onnan amint lehet.

Svajcisapkat megertem telejsen, nalunk meg avarosbol sem kell kimenni, 4-6 savos autopalyak es elkerulo utak szelik keresztbe hosszaba a varost, megis reggel es delutan csak araszolva lehet kozlekedni. Mindig van egy baleset, egy koccanas ami miatt le kell zarni savokat, Az HOV savban ami a 2+ autoknak es buszoknak van fenttartva meg ugy ahogy lehet haladni, de a le es felhajtoknal itt is be tud dugulni eleg rendesen. nem veletlenul olyan nepszeru errefele a park&ride kozlekedes.

Krisztian Sermaul 2015.12.06. 20:49:06

@Din Serpahis: Mint ha csak Luxembourgról irnàd.... itt dettó ugyan ez van szó szerint. Csak itt a 3 felől ingàzó több 100ezer ember miatt a dugók àllandóak. A tömegközlekedèst nem tudom, de azt se dicsèrik nagyon.

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.12.06. 23:34:54

OFF

Ha valaki Budapesten él, és úgy érzi, hogy szívesen lenne tömegközlekedési dolgozó, akkor most jelentkezhet villamosvezetőnek. Nem egyszerű szakma, sokat kell tanulni hozzá, a felelősség is nagy, viszont még a buszosoknál is jobban keresnek.

www.bkv.hu/hu/allashirdetesek/villamos_jarmuvezeto_tanulo_2015.11.26

ON

adg 2015.12.06. 23:52:25

@svájci sapka (ch): mi a vilag vegen lakunk, oriasi teruleten alig par ember. Ezert nincs dugo szinte soha. En meg nem lattam 3 ev alatt. A helyiek szerint mondjuk sulyos dugo, ha kettot kell varni a lampanal, vagy belassul a forgalom, es 100 helyett csak 80-at lehet menni, meg ilyenek. Baleset az mas, de ha az van, igyekeznek elterelni a forgalmat mas fele, vagy a masik ldalra, ha van hely.

A varos nagyobb utjai ugy vannak tervezve, hogy eleg legyenek amikor a varos kb 2-3x ekkora lesz. Ebbol fakadoan neha van olyan, hogy a reggeli legnagyobb forgalmban a 2x 3-4 savos uton par szaz meterenkent van egy auto, es lazan hasitunk 80-nal 10 km-en keresztul.

Rendes varosokban termeszetesen vannak rendes dugok is. :)
Amikor sydneyben voltam ott azon egy kis autopalyaszakaszon szerintem tobb auto volt, mint itt az egesz varosban. Epp hogy elertuk a repulot haza. Mondjuk ehhez az is kellett, hogy rossz terminalhoz mentem. :))

@Dragonlady (Bp, Hun): be kell ernem a cruise controllal. :)

P.Elliot 2015.12.07. 00:34:28

@33621: Nalatok,...de nem nalam. Ha latnad hogy hogy megugraltat a ket macska. Reggel 6-kor verik az ajtot hogy fel akarnak jonni a konyhaba. Reggeli,....utana azonnal ki akarnak menni. Megtorpanas a kuszobon hogy lehet megsem, de pont ugy hogy az ajtot be ne tudjam csukni. Vakaroznak, szemlelik a vilagot, nem erdekli oket hogy jon be a hideg, vegul a labammal kisse beinditom oket hogy kifele, wc-re. El is mennek. Ha nagyon hideg van kaparjak az ajtot 5 perc mulva, beengedem hogy mar ugyis elvegeztek a dolgukat, hat nem, rohanas a macska wecekhez mert hogy odakinnt olyan hideg volt, menjek ki en ha akarok, ok ugyan nem.A kovetkezo oraban legalabb 3x engedem oket ki es be.
Nyaron jobb a helyzet, be sem akarnak jonni, kizarolag ebedelni, pontban fel 12-kor jelennek meg, az orajuk pontosabb mint az enyem. Teljesen biztosak benne hogy a haz az ovek, en csak itt lakok...

P.Elliot 2015.12.07. 00:39:16

@adg: Itt sincsen kulonosebb dugo, az egyik foutvonalat szelesitik most, egy savban megy a 3 sav kocsijai de nem kell olyan sokat varni, talan fel kilometer. De probalj meg bemenni New Yorkba a reggeli vagy esti csucsforgalomban, csodat fogsz latni es a szokincsed bizonyos ertelemben bovulni fog..

pappito · http://pappito.com 2015.12.07. 02:52:08

@Din Serpahis: " Borzasztó rosszul vezetnek, iszonyatosan tutyimutyik, ha mondjuk megáll egy kocsi a leállósávban, már az elég hogy teljesen beduguljon az autópálya, ugyanis mindenki lelassít mellette megbámulni, hogy mi van."

hehe, nálunk ehhez elég egy madár is ami az autópálya mellett sétál :)

pappito · http://pappito.com 2015.12.07. 02:55:22

@P.Elliot: el se tudom képzelni, hogy NY hogy működhet. valahogy mindig azt gondoltam, ha valakinek van ott dolga, az be is költözik, egyszerűbb, mint bejutni-kijutni :)

P.Elliot 2015.12.07. 04:27:22

@pappito: Vonattal gyorsabb bejutni a Citybe meg azert rengetegen autoznak mert nem akarnak bennt lakni. A lakber nagyon draga, a lakasok ami megfizetheto kicsik, a zoldovezetben hazreszletet lehet abbol fizetni es szep tagas hazban lakik, kerttel, jo levegon, plane ha gyerek van, nagy kulonbseg...

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.12.07. 07:16:03

@P.Elliot:

2002.

NYC, Brooklyn, Sheepshead Bay közelében, de nem az orosz negyedben.

1 bedroom apartment, 1200 $/hó, és volt hozzá egy belső udvar, ahol parkolni lehetett. Az volt az egész lakásban a legértékesebb. :)

A legritkább esetben ültem csak kocsiba. Inkább csak akkor, ha kifelé mentünk a városból, de az is kész lidércnyomás volt. A Verrazano Bridge szinte állandóan tele volt.

Amúgy pedig igaz, hogy majdnem másfél óra volt bejutni Manhattanbe, de még mindig jobb volt a metró, mintha a volán mögött kaptam volna idegbajt. :)

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2015.12.07. 07:24:41

@adg: Mindig éreztem, hogy elcsesztem az irányt.
:D

Ogorki (Megelhetesi kivandorlo | PL) 2015.12.07. 08:25:09

Abszolut aterzem Svajci helyzetet. Itt:
- Orszagutak ketszer egy sav, tiz kilometereken at dupla zarovonal. - Lengyel soforok iszonyatosan mazsolak, lakott teruleten kivul hatvannal, mert kanyarodik az ut, lakott teruleten nyolcvannal, mert egyenes.
- Autopalyan tok mindennapos a kilencven a belso savban, fenykurtre, indexre nem reagal, szerintem hatrafele nem is nez.
- Szinten autopalyan: hetvenkilenccel halado kamiont eloz nyolcvaneggyel halado kamion. Kilometereken keresztul.
- Legujabb kedvencem: kodlampa, mert csak. Nem baj, hogy nincs kod. Otven kilometert menni egy ilyennel a hatsodban, felrealni, lehozodni, magadat megeloztetni eselytelen (ld elso pont), mire hazaertem, mintha homok lett volna a szemgodreimben. Kapcsolgattam neki a hatso kodlampat, hatha eszbekap, semmi.

adg 2015.12.07. 11:24:32

@svájci sapka (ch): azert van svajcnak is elonye. Egesz jo kis orszagot lehetne osszegyurni a kettobol. :)

Ezt ma csinaltam, hazafele. Neked meg @Praliné.: -nek, direkt. :))
5 ora, aramlik a nep hazafele a stuart highway-en. Tok atlagos nap. kepkezelo.com/images/o7nr8iqos8l728ch3k6h.jpeg

Ez meg egy regebbi kep, azert lottem, mert annyira nevetseges volt az egesz. Mint valami poszt apokaliptikus filmben.
kepkezelo.com/images/ykyuh87ftnfjs0eyew72.jpeg

Szoval ez reggel 7.50 korul keszult, a legbelvarosban, talan egy eve. Az ut, amire ralatsz, a belvaros egyik legforgalmasabb utcaja. Altalaban van azert egy-ket auto, de amit a kepen latsz, az mind parkol. Ez azert nem tipikus, de van ilyen is.

P.Elliot 2015.12.07. 12:16:37

@adg: A foldon fetrengek az irigysegtol....igen, ilyesfajta kepeket lathattal itt is az Usaban a 70-es evekben. Kellemesen kihalt utak, rengeteg szabad parkolohely New York Cityben is. Hely boven, rengeteg munka, jolet, nyugalom.
Johettek a bevandorlok, megszabott mennyisegben, a minoseget se neztek csak a normalis eloeletet, munka boven akadt mindenkinek aki dolgozni akart.
Aztan egyszer csak megindultak az illegalisok hatalmas tomegben, foleg Mexicobol holott legalisan is engedtek be embereket ha rendben volt naluk minden es dolgozni akartak, nem kozsegelyen elni, Mas orszagokbol is bezudoltak, maguk elott toltak a gyerekeiket hogy tartsak el oket. Vege lett a joletnek, nincs munka, zsufoltak az utak...
Fuggony le....

P.Elliot 2015.12.07. 12:25:37

@A nagy kékség: Nem voltam Brooklynban vagy 20 eve, ha bemegyek szinte csak Manhattanba megyek de vannak ismeroseim akik ott laknak.
Hat 1200 ert csak lyukat kapsz. Most. Es lepusztult. Ott lakik egy uj ismerosom is, 2 eve jottek ide, ket szobajuk van, hihetetlenul kicsi, a konyha egy nevetseg ahogy kinez, 1200-at fizetnek. Ide kikoltozni nem akar mert hogy nehez bejarni mert ott dolgozik. Vonattal egy ora, egyaltalan nem nehez.
Verazzano bridge? Rossz emlekem van rola. Este 8 korul van, sotet, csak a fenyek, ferjem vezet, en lehuzott ablak mellett kuszkodok a hanyingerrel, semmi nem volt a kocsiban amibe belehanytam volta, egy sal vagy zacsko, egy kabat, semmi, nyar volt. Elso talalkozasom volt a Starbuck kaveval es nem birta a gyomrom, valami kemiai anyagot kevernek bele, izesito, illatosito, mittudomenmi. a szervezetem tiltakozott ellene. Megallni a hidon? Ugyanmar....kihajolni es kihanyni csak. Valahogy egy kicsi hanyas, a tobbit visszaszoritva usztam meg a dolgot.
A Verrazano orok emlek emiatt....

adg 2015.12.07. 13:07:15

@P.Elliot: no igen, szoktam nezegetni regebbi kepeket amerikarol, eleg mas volt. Szivesen toltenem a fiatalsagomat amerikaban mondjuk '60-as evektol 90-ig, ha lehetne ujrazni. Azt hiszem, ez mar kimarad az eletembol. :)

De a mi varosunk amugy egy eleg kicsi varos, a legkisebb fovaros ausztraliaban, kb 160 ezer emberrel. Raadasul tobb ezer km-en belul nincs mas igazan varosnak nevezheto telepules. Ezert kisebb a forgalom is. New york egy kicsit mas leptek. Azert sydney-ben mar vannak igen rendes dugok, vagy akar melbourneben is.

©________ 2015.12.07. 13:16:21

@adg: én is szeretlek téged, drága adégé:PPPPPPP

P.Elliot 2015.12.07. 13:19:11

@adg: Ausztraliarol mindig is azt hallottam hogy olyan az elet mint a 70-es evekben meg most is. Lassubb, kenyelmesebb, stresszmentesebb mint mashol.
En meg ezt irigylem toled mert nekem a nyugodt, lassu elet a let elemem....
Szoval szerencsesek vagytok. A mulkor egy hazeladasi sorozat musorban mondta a kozepkoru amerikai par 4 gyerekkel hogy oda kivannak menni es ott nevelni fel a gyerekeiket, / ugy remlik Los Angelesiek voltak/, nyugodtabb legkorben, illetve ertem en oket azt kerestek ami gyerekkorukban volt es mar nincs, azt az eletformat.
Kerdes hogy megtalaltak-e, remelem hogy igen...

Muscari 2015.12.07. 13:47:35

@P.Elliot: biztosithatlak, hogy a Starbucks kaveba nem kevernek alapbol semmit. Vannak szirupok, azoknak eleg mu izuk van, de az csak extra. Lehet viszont, hogy valami fertozest szedtel ossze, sajnos idonkent elofordul.

P.Elliot 2015.12.07. 13:54:53

@Muscari: Az egyszeru izesites nelkuli kavejukat ittam. Utana meg ketszer probalkoztam a kavejukkal es mindket alkalommal felfordult a gyomrom ugy hogy a baratnom adta es nem mondta meg hogy Starbucks mert o sem hitte el. Valami csak van benne hogy igy reagalok ra, en a nagy kaves. Vagy a hozagyartott kavespohar anyagaban, akarmiben de az biztos hogy magamtol soha tobbet nem iszok naluk kavet. Meg egy masik kavenal szokott elojonni hanyinger, itt egy francia cukraszdaban, ott sem merek inni.
Nekem a McDonald kaveja a kedvencem, attol meg soha nem ereztem semmit pedig szerintem ott is van keverve valami bele.
Altalaban semmi bajom a kavekkal de az S.-et nem birom...

P.Elliot 2015.12.07. 13:57:02

@Muscari: Ja, es beszeltem mar olyannal aki szinten panaszkodott a hanyingerre a Starbucks utan...vagy tul gyenge a gyomrunk, hehehe...

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása