Kicsit összegzésjellege lesz az eheti válogatásnak, ami így, az év vége felé akár indokolt is lehet, ám a kiválasztott posztok szerzői nem ezért összegeznek, hanem az eltöltött évek okán. Az egyik három év után távozik Hollandiából (és némiképp másképp látja az országot, mint a pénteki poszt szerzője), a másik az ötödik évforduló kapcsán gondolkodott el Törökországról. A mai harmadik oszt pedig egy 90 napos kanossza első két napját meséli el.

(Fotó: pixabay.com)

Feri világgá megy – és ez nem csak a blog címe, hanem most konkrétan ez is történik a szerzőjével, aki három év után unta meg Hollandiát és indul tovább. Hogy hova, az egyelőre nem derül ki, de az igen, hogy miért.

„Mivel az elmúlt három év alatt nem sikerült megkedvelnem a hollandokat egyáltalán, úgy döntöttem, tovább állok.

Ennek örömére múlt héten szombaton meg is tartottuk a búcsúbulit, ami igen jól sikerült, hétfőn pedig felmondtam Hollandiának a városházán, ami az ügyintézés szokatlan gyorsasága, egyszerűsége és az ügyintéző készségessége alapján az első olyan döntésnek tűnt, aminek a helyességében mind egyetértünk, mert három perc alatt megvolt a procedúra, mindez angolul és sok mosolygással megtámogatva. (...)

Itt tartózkodásom első, eufóriával teljes hónapjai után (amit visszatekintve főleg az okozott, hogy elhagytam Magyarországot, meg persze a kultúrsokk első fázisa is ez), amikor már kicsit objektívebben láttam mindent, elneveztem Hollandiát A minimális erőfeszítések országának.

Ez egyébként teljesen találónak bizonyult, mivel ebben a kultúrában nem szokás puszta jószándékból olyasmit tenni, ami akár kicsit is kényelmetlen volna, vagy ami nem generál pénzt. Főleg azért nem, hogy valaki másnak esetleg kicsit jobb legyen.

Ez az alapvető udvariasság büszke nélkülözésénél kezdődik (...) és körülbelül ott ér véget, amikor 5 hét beázás után közlöd a lakásod tulajdonosával, hogy szerinted az eszement lakbérért cserébe ez elfogadhatatlan állapot, amire azt válaszolja, hogy ha nem tetszik, kereshetsz másik lakást, majd ezzel megoldottnak tekinti a problémát.

Mielőtt bárki félreértene: nem Hollandiáról írom ezt, hanem arról a holland kultúráról, amivel az ember külföldi itt élőként találkozik. Egészen biztosan tudom, hogy a legtöbb holland (ha hollandok között van) borzasztóan kedves, figyelmes és szeretetreméltó ember.”

Ha a teljes posztra kíváncsi vagy, ide kattintva olvashatod el, Hollandiáról itt találsz érdekességeket, híreket.

Törökország: öt év fényben és árnyban

Három év sem kevés, öt év aztán pláne nem – éppen ennyi ideje él a Tede in Turkey blog szerzője Törökországban, és ennyi idő neki is bőven elég volt, hogy az ország (és az emberek) mindkét oldalát megtapasztalja.

„Az emberek elképesztő kedvesek, segítőkészek, a közösségek összetartó ereje valóban létezik, a család oltalmaz, a lányok szépek, a fiúk helyesek és nagy gavallérok, a fekete, gombszemű kisgyerekek haláli cukik, igaz?

A tengerek közül valamelyikben biztosan lehet csobbanni egész évben, télen-nyáron szabadidős programok sokasága, örökzöldek, pálmafák, népek évezrednyi lenyomata, ami minden kis kavicsban érződik, igaz?

Az országnak olyan erotikus kisugárzása van, olyan forró és buja, aminek lehetetlen ellenállni, igaz? (...)

Északon nem is süt mindig a nap, esik! Az emberek igazából szörnyen kíváncsiak, nagyon kíváncsiak, nagyon-nagyon kíváncsiak, mintha az arcodba akarnának belemászni!

Közösség, hjaa, a közösségek, a saját szabályaik szerint szippantanak be, ha nem vigyázol! Te más vagy, máshogy gondolkozol, ne feledd! (...) Karcol-e már az érintése? Nem is olyan puha a bőre és sima a keze, ahogy hozzád ér, igaz? (..)

Sunshine forevör. Északon esik. Az emberek segítőkészen kíváncsiskodnak, kíváncsian segítenek. A család oltalmazva mászik az arcodba, az arcod előtt egy oltalmazó család szuszog.

Csinos lányok leszegett tekintettel, jó pasik gavallérkodva. Kavicsok és kavicsok sokasága, a történelem súlyos és illatos levegője. Itt és ott, fent és lent, kint és bent – mindezt valahogy egyszerre.”

A teljes írás itt olvasható el, ha pedig Törökország részletesebben is érdekel, ide kattints!

Svájc: a 90 napos kanossza

Az ember már csak úgy van vele, hogy ragaszkodik a megszokott napi rutinjaihoz, például az útvonalakhoz, és ha valami miatt ezen változtatni kell, akkor kizuhan a komfortzónából és mindenféle kalandok esnek meg vele Pontosan így járt a Svájci S(CH)apka blog is.

„Tegnap reggel a szokásos időben indultunk. Ahogy bekapcsolt a rádió a kocsiban, azonnal azt mondta, hogy az autópályán dugó van. Rendben, semmi baj, a falvakon keresztül még rövidebb is az út az iskolába. Arra vettem az irányt.

A mi településünket követően van egy km-nyi „szünet” a következőig. Bátran döngetek (80-al), és ahogy beérünk a faluba, satufék. Hát itt meg mi a manó van? Mondom a gyereknek, hogy biztos csak útfelújítás, és váltakozó irányú a forgalom. Nyugalom.

Közben elkezdünk araszolni, de a másik irányból folyamatosan jönnek. Hát, akkor ez a tipp nem jött be. A gyerekek, akik szintén iskolába mennek, vigyorogva előznek a járdán. Jó lesz ez. (...)

Gyermek ír az osztálytársának, hogy szóljon a tanerőnek, hogy kb. 20 percet késik. Késés esetén 10 frank a büntetés. A sor meg nem akar haladni. Végre, egyszer csak meglátjuk a probléma okát. A város szélén útjavítás, váltakozó forgalommal.

Végre sorra kerülünk és lehet haladni. Nyomom, mint süket a csengőt, de így is, az egyébként 15 perces útból lett 45 perc. (...) Tanulság: legközelebb azt kell mondani, hogy „majd egyszer érkezek”.

A mai reggel is kicsit kapkodósra sikerült, az elmúlt egy évben teljesen kijöttem a gyakorlatból a korai autókázással kapcsolatban. (...) Ráhajtunk az autópályára és a vérnyomásom rögtön rendeződik, a közlekedés semmit sem változott az elmúlt évben.

Megyünk a belső sávban 80-90 km/h-val. Nem tudom, senki nem igyekszik dolgozni? Mennék, de mindenki, mintha bérlete lenne a belsőre. Ha nagy a szünet villantok, de még így sem haladunk túl jól. Épp Lenzburg fele járunk, amikor ismét satufék. Mindkét sáv. Hurrá!

Na, ebből sem lesz időben beérés. Lányom itt jegyzi meg, hogy inkább vonattal megy. Lépésben elérjük a probléma okát. 4 balfék összement. Hogy hogyan csinálták nem tudom, mert ketten álltak a belső sávban (!), ketten a leállósávban. Várták a hatóságot. Hurrá! Átverekedve magunkat, végre meg lehet indulni. (...)

Hát, ez sem a mi napunk. És még 89 nap van hátra.”

A teljes posztot itt olvashatjátok el, további svájci híreket, sztorikat pedig itt találtok.

A moderálási alapelveket itt találod.