Van, amikor valaki úgy dönt, hogy életformává teszi a maga számára az utazást, és hosszabb-rövidebb időszakokra külföldre megy, de aztán visszatér. Bori, a backpacker.hu (a fotók is innen vannak) tulajdonosa így döntött, és 2013 óta „Utazó” lett, ahogy ő maga emlegette a hasonló életet élőket. Az utazásokra részint itthon gyűjt pénzt, másrészt útközben dolgozik. Ma már elsősorban digitális nomádként, korábban pedig például önkéntesként dolgozott szállásért, ellátásért. (Ha valakinek ismerős lenne, nem véletlen, korábban már jelent meg posztja a Határátkelőn... kicsi a világ, na!)

Az egész történet akkor kezdődött, amikor Bori 11 évesen látott egy dokumentumfilmet Argentínáról, a tangóról, és akkor eldöntötte, hogy szeretné élőben is látni az országot és az annak idején a film szerint eltűnőben lévő táncot.

Ezt a vágyát jó néhány évvel később sikerült is megvalósítani, hiszen járt Buenos Airesben és három hónap alatt bejárta Dél-Amerikát, ekkor még csak szabadságon a munkahelyéről, egy szoftvercégtől.

Útközben egy árvaházban önkénteskedett is, ugyanakkor, mint mondta, az ilyen jellegű önkéntes munkával kapcsolatban vegyes érzelmei vannak, mert ilyen rövidtávra nem jó gyerekekhez közel kerülni, sem annak, aki ott dolgozik, sem a gyerekeknek, akiknek az elválás trauma. Így az ilyen jellegű önkéntes feladatot azoknak ajánlja, akik hosszabb távra terveznek. (A Workaway és a Helpx oldalakon érdemes keresgélni.)

Nem kellett a retúrjegy

Bori ez után az út után döntötte el, hogy utazva szeretne élni, és nem akar visszajegyet venni, ami jelen esetben nem azt jelenti, hogy sosem tér vissza, hanem azt, hogy ezt akkor teszi meg, amikor ő úgy dönt, amikor az út egy szakasza véget ér. Az útinaplói többek között Indonéziáról, Új-Zélandról, Grúziáról, Indiáról szólnak.

Pénzkérdés

Szerinte mindenki utazhat (pontosabban majdnem, de erről kicsit lejjebb), ha igazán akar, nem jó kifogás, hogy nincs pénzem, inkább az a kérdés, hogy hogyan engedheti meg valaki mégis magának.

Elsősorban tudatos tervezéssel. És bár itt nem végleges kiköltözésről és arra való előre tervezésről van szó, mégsem árt alaposan felkészülni, amelyben az első lépés, hogy meg kell becsülni a költségeket, amennyi pénzre szükség lesz az utazáshoz. Mindez attól függ, nem meglepő módon, hogy mennyi időre megy és mi az úti cél.

Ebbe beletartozik a napi költőpénz, repülőjegy, biztosítás, technikai feltételek megteremtése, oltások, vésztartalék. Bori nagyjából napi 40 dollárból utazik, vésztartaléknak pedig 30 százalékot számol a teljes összegre. Nem egy, hanem legalább két bankkártyára van szükség, ha az egyikkel történne valami.

Hogy miként teremthető elő az utazás összege, főleg, amikor valaki először adja ilyenre a fejét? A módszer nem meglepő, spórolni kell, méghozzá tudatosan tudni, hogy havonta mennyit kell félretenni. Lehet többet dolgozni ennek érdekében, második, sokadik állást vállalni, eladni dolgokat (van, aki szinte mindent pénzzé tesz, hogy az utazáshoz összeszedje az anyagiakat).

Repülőjegyek, biztosítás

A legolcsóbb repülőjegyek megtalálásához legfontosabb a rugalmasság, már ami az utazási időket illeti. Érdemes kihasználni a bankkártyákhoz járó biztosításokat, mert egyébként egy több hónapos ázsiai biztosításért súlyos összegeket fizethetünk.

Ugyanakkor érdemes utánanézni, hogy melyik kártyához korlátlan, és melyikhez például csak két hónapos a biztosítás. A vízumok és oltások beszerzése szintén ugyanilyen fontos.

A backpacker utazásaihoz 50 literes hátizsákot használ, amelybe, mint mondta, azért elsőre nem is olyan könnyű beférni, ha addig bőröndbe pakoltunk. Ha úgy indul valaki neki, hogy összeszed mindent, amit vinni szeretne, és a fele befér a zsákba, akkor már jól járt.

Mivel online marketingesként dolgozott, ezt a szakmát távolról is tudja űzni, így ma már az utazás alatt digitális nomádként (social media marketingesként) dolgozik, mint mondta naponta két-három órát. Ehhez elengedhetetlen a jó telefon és internetkapcsolat, így jó néhány SIM-kártyát összegyűjtött már az utazások során.

Szállás, ellátás

A szállásért, ellátásért meg lehet dolgozni, akár ház körüli mezőgazdaság munkákkal, ha a vidéket járja épp vagy takarítással, de ha éppen egy hotelben dolgozik, énekelhet is a vacsoráért.

Szállást legolcsóbban coachsurfinggel lehet találni, ám mivel az utóbbi években ebbe az „iparágba” igen sokan bekapcsolódtak, nem árt óvatosan, körültekintően választani, különösen, ha egy nő egyedül utazik. Három napnál nem nagyon illik tovább maradni, bármilyen szívesen fogadnak, és illik a vendéglátóknak egy kicsit segíteni, esetleg főzni valamit a vendéglátásért cserébe.

A biztonság kérdése

A biztonságra nem csak a szállások, hanem az utazás során is érdemes ügyelni, bár nem volt saját rossz tapasztalata a stoppolást például nem ajánlaná. A fellelhető oldalakon az adott országban jellemző esetleges átverésekről is érdemes tájékozódni, amik fenyegethetik a turistát.

Bori mindig hord magánál egy álpénztárcát viszonylag kevés pénzzel, egy kevésbé fontos igazolvánnyal, ha ki akarnák rabolni azért hihető legyen, hogy amit odaad az a pénztárcája.

Mint mondta ilyen esetben mindent oda kell adni a testi épség megőrzése érdekében. Ha valakinek rossz megérzése van egy hely, helyzet kapcsán nem szabad magát meggyőznie az ellenkezőjéről, inkább érdemes távozni a biztonság kedvéért.

A kultúrsokk

Ebben az esetben a rövidtávon ható „változatról” van szó, a nagyon más körülmények, ételek, stb. miatt - egészen meglepő módokon tud megnyilvánulni, amiről azt hiheti az utazó, hogy valamilyen vírust nyalt be.

Szédülésben, szorongásban, paranoiában is megnyilvánulhat. Ilyenkor érdemes egy kicsit kizárni a valóságot (akár hazai zenét hallgatni), és lassan, fokozatosan visszatérni bele, ahogy elmúlik a „roham”.

Ugyanígy sokkot jelenthet a hazatérés utazás után, amire szintén nem árt előre lelkileg felkészülni, mert így is eltarthat egy jó ideig.

Mégsem utazhat mindenki

Mindez persze szépen hangzik, egy bizonyos korig, vagy élethelyzetig és ezt maga Bori is elismeri egyik blogbejegyzésében. Mert fiatalon, család nélkül egyszerűbb azért belevágni, de gyerekkel, vagy beteg, ápolásra szoruló szülő mellett más a helyzet.

„Vannak olyan utazók, akik családostul járják a világot, büszkén verve saját mellüket, hogy milyen faszán megoldották az élet nagy kérdését: családalapítás megállapodás – letelepedés – nélkül? Szerintem ez nagyon önző dolog.

Van az a kor, amikor tényleg mindegy a babának, hogy hol van, addig, amíg a szüleivel van, viszont, ahogy idősödik, szüksége van más barátokra. Én szeretném majd, hogy a gyerekeim szerelmesek legyenek az osztálytársaikba, legyenek legjobb barátaik, legyen egy közös bunkerük a játszótéren. Ezt elvenni tőlük szerintem pusztán egoista döntés.

Míg a gyerekvállalás kárpótolhat a vándorvágyad passzivitása miatt, egy beteg rokont ápolni több oldalról elképesztően nehéz. Nagyon szerencsés vagyok, hogy nem járok ebben a cipőben, hiszen, ha valakinek szüksége lenne rám, azonnal hazafordulnék. Azt hiszem, ezt nem is kell tovább magyarázni.

Fontos a családi háttér is, mert bár még mindig nem támogatnak a szüleim anyagilag, és egy pillanatig nem várom el tőlük, de bizony az, hogy effektíve pénzt nem küldenek, nem azt jelenti, hogy nem állnak mögöttem.

Iskoláztak, nyitottságra neveltek, és erőltették, hogy megtanuljak angolul, úgy, hogy gyerekként nagyon nem ment. Mindig kettes voltam ebből a nyelvből. Ma már 4 nyelvet beszélek, mert kifizették nekem a különtanárokat, mert elmehettem Spanyolországba tanulni 18 és 21 évesen, amikor még nem dolgoztam.

Mert még ma is, ha valami nem jön össze, tudom, hogy van egy hely, ahova mindig hazamehetek, ételt és szállást, na meg szeretetet kapok.”

„Tipikus magyarok”

Rengeteget lehet olvasni arról, a magyarok mennyire széthúzóak, mennyire vigyázni kell külföldön – nos, Borinak mások a tapasztalatai.

„Lehet, hogy otthon volt olyan, hogy egymásnak estünk mindenféle politikai nézetek miatt, de ha két magyar találkozik külföldön, a legtöbb esetben elkezdenek beszélgetni. Sőt: örülnek egymásnak. Minél távolabb vagyunk az országtól, ez annál jobban igaz.

Sydneyben egy egész magyar kolónia viselte gondom, egy pár meg nekem is adta a lakását három napra, amíg nem voltak otthon, hogy kényelmesen nézzek körbe. Szintén nem ismertem őket előtte.

Új-Zélandon sem alakult máshogy az életem. A régebben ott elő magyarok, nem csak információval, de sokszor szállással, meleg zuhannyal, ruhákkal és finom ételekkel láttak el. A lángosos törzsvendégként kezelt, pedig csak akkor látott először.

A legviccesebb, hogy ettől függetlenül az összes magyar, na jó, a legtöbb használta a „tipikus magyar mentalitás” jelzőt, amikor a többi magyarról beszélt. Na, nem azokról, akiket ismer. Úgy általában beszél a magyarokról.

Igen, tény, hogy vannak, akik még mindig rettenetesen pesszimisták, rosszindulatúnak, de a jó hír: a hiedelemmel ellentétben a legtöbb magyar szerethető. Szerintem. Legalábbis én elég sokat szeretek.”

Szerintem meg ennél jobb végszó nem is kellene a mai poszthoz. Ha szívesen olvasnátok még erről az életmódról, akkor figyelmetekbe ajánlom Rita korábbi posztját.

A moderálási alapelveket itt találod.