oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2015. október 09. 06:40,  Hol legjobb az élet határátkelőként? 312 komment

2015. október 09. 06:40 Határátkelő

Hol legjobb az élet határátkelőként?

Minden évben kijön egy lista, amely több szempontot is figyelembe véve összegzi, melyik országban a legjobb határátkelőként az élet. Összesen 39 országot listáznak az ott élő külföldiek tapasztalatai alapján. Ma ebből mazsoláztam kicsit.

csalad_foto_flickr_com_a4gpa.jpg

Az HSBC minden évben megkér rengeteg (esetünkben ez most 22 ezer főt jelent) külföldit, különböző megadott szempontok alapján értékelje azt az országot, ahol él. (Mielőtt ti jegyeznétek meg, megjegyzem én, hogy természetesen expatként kicsit más a helyzet, mint amikor valaki kényszerből vág neki, ám ettől még sorvezetőnek érdekes lehet a felmérés.)

Vágjunk is bele, az idei győztes Szingapúr lett, a szavazók szerint ez ma a legjobb hely a világon külföldiként. Az ott élők elsősorban a közbiztonságot, a rengeteg munkalehetőséget, a magas fizetéseket és a sok látnivalót emelték ki. A szingapúri expatok kétharmada vélte úgy, hogy jobb az élete ott, mint otthon volt.

Érdekes módon a délkelet-ázsiai régióban a legboldogabbak a külföldi munkavállalók, ami még ennél is meglepőbb, hogy a válaszadók szerint Oroszország a legjobb hely arra, hogy új képességeket sajátítsunk el.

Családbarát és sportos Új-Zéland

Ha élettapasztalatot szeretnénk szerezni, akkor irány Új-Zéland, az ott élő külföldiek nem kevesebb mint 77 százaléka mondta azt, hogy életminősége javult, mióta odaköltözött, köszönhetően elsősorban a családbarát környezetnek és a magas környezetvédelmi elvárásoknak.

Külön kiemelték az egészséges életmódot és a rendszeres sportolást is előtérbe helyező kultúrát, a válaszadók 57 százaléka ismerte el, hogy fizikailag aktívabb életet él Új-Zélandon, mint korábban otthon tette.

Mi a helyzet Európában?

Aki vállalkozni szeretne, annak továbbra is London a megfelelő hely a felmérés szerint (a brit főváros mellett Dubai, Szingapúr és Hongkong rúgott még egy jó nagyot a labdába ezen a téren), aki pedig egyszerűen csak élvezni szeretné az életet, az Spanyolországba menjen (még egyszer hangsúlyozom, nem a helyiekről van szó...).

Gyereknevelésre Svédországot tartják a legjobbnak a válaszadók, mert a skandináv országban családbarát kultúra uralkodik és jók az iskolák is. A színvonalra és megbecsültségre jellemző, hogy a gyermekgondozás kapcsán az ott élő megkérdezettek 79 százaléka mondta azt, hogy annak Svédországban magasabb a minősége, mint szülőországában.

Nem meglepő, hogy gazdasági stabilitás tekintetében Svájc végzett az élen, az ott élők közel 80 százaléka bízik a gazdaság erejében és megbízhatóságában, szemben a 48 százalékos világátlaggal.

Ami szerintem legalább ennyire fontos az a munka és a szabadidő, magánélet egyensúlya, ezen a téren több nyugat-európai ország (Németország, Svédország, Hollandia, Svájc) is nagyon jól teljesített – azaz ezek azok az országok, ahol a munkahelyi sikerek nem feltétlenül mennek a magánélet rovására.

hsbc_felmeres_2015.jpg

A gazdaság

Az oldal lehetőséget ad arra, hogy mindenféle, nekünk fontos szempont alapján összehasonlítsuk az országokat, listákat állítsunk fel a teljes vizsgált csoporton belül és egyes országok között is.

Megnéztük például, milyen sorrend jön ki, ha csak a gazdaságot vesszük alapul. Ebbe három alcsoportot sorol összesen 9 különböző tétellel a HSBC, ilyen a személyes pénzügyek, a helyi gazdaság és a karrierlehetőségek.

Ha csak ezt vesszük alapul, akkor az első tíz sorrendje Svájc, Szingapúr, Németország, Egyesült Arab Emirátusok, Katar, Svédország, Szaúd-Arábia, Bahrein, Omán és Hongkong – azaz pusztán gazdasági alapon érdemes az arab országok felé venni irányt.

A mindennapi élet

Ha viszont az életminőség, a kultúra, az egészségügy, a biztonság, a személyes pénzügyek esnek nagyobb súllyal a latba, akkor alapvetően megváltozik a lista élvonala, és gyakorlatilag az arab államok teljesen eltűnnek róla.

Az első tíz sorrendje ugyanis ebben az esetben Új-Zéland, Spanyolország, Szingapúr, Ausztrália, Tajvan, Kanada, Bahrein, Thaiföld, Mexikó és Omán.

A család

Ha viszont a család fontosabb, mint az előző két tényező (és ebbe olyasmiket sorol a felmérés, mint a partnerkapcsolat, a közösségi élet, a tolerancia, az oktatás, gyermeknevelés, életminőség, beilleszkedés), akkor megint változik a sorrend: Svédország, Új-Zéland, Szingapúr, Spanyolország, Németország, Bahrein, Hollandia, Kanada, a Fülöp-szigetek és India található az élen.

Végül álljon itt az összesített TOP 10

1. Szingapúr

2. Új-Zéland

3. Svédország

4. Bahrein

5. Németország

6. Kanada

7. Ausztrália

8. Tajvan

9. Egyesült Arab Emirátusok

10. Svájc

Érdemes tehát mazsolázgatni az eredeti felmérésben (itt érhető el), ahol különböző, nektek fontos szempontok alapján lehet megnézni a sorrendet.

(Nyitókép: flickr.com / a4gpa)

A moderálási alapelveket itt találod.

Negyven fölött lettél határátkelő? Mi vett rá az elindulásra, milyen volt a megérkezés, hogyan sikerült beilleszkedni? Mit szólt hozzá a környezeted? Írd meg a hataratkelo@hotmail.com címre körülbelül 500 szóban (hosszabb persze lehet), segíts a hasonló helyzetben lévőknek!

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: felmérés HSBC

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr147951302

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FeketeMacska73 · http://olcsomobilhivas.hu?ajanlom=1ha 2015.10.09. 07:35:12

jo lista, ezt igy kell csinalni. milyen szempont alapjan nezzuk es ugy megcsinalni a listat. a jo helyekkel csak az a baj h dragak :)

pappito · http://pappito.com 2015.10.09. 07:36:11

fura, hogy mennyire számít mit keres az ember az életben, én csak olyat ismerek aki imád szingapúrban melózni, mert tudja, hogy csak pár évet kell kibírni, aztán mehet szinte akárhová, teli zsebbel.

de családdal, pláne kisgyerekkel az - legalábbis az én mércém szerint - nem pálya

az, hogy az emirátusok megelőzi svájcot... hát nemtom.

pappito · http://pappito.com 2015.10.09. 07:37:24

@FeketeMacska73: de a drága helyeken jók a fizuk is, nem?

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2015.10.09. 07:48:09

Érdekes a részletek szerinti lista.
Ugyanakkor a TOP 10.
Hát, nemtom...

adg 2015.10.09. 07:49:30

Oszt a norvegok hol vannak? Marmint nem a mosogatok, mert azok a hataron allnak rohogve a nemet mernokok fizetesen, hanem a tobbiek? Hm?

Komolyra forditva, kivancsi lennek a valaszolok etnikai megoszlasara is, mert nem biztos, hogy egy sved vagy kanadai kitantorgo ugyanazt sorolja az elonyok koze, mint egy thai, indiai vagy kinai. Gondolok itt pl Szingapur helyezesere. Mindamellett, hogy Szingapur valoban lenyugozo hely, bar en meg csak a lanyom szemen keresztul lattam, szerintem a legtobb europai vagy eszak amerikainak nem biztos, hogy a klimaja miatt hosszutavon nagyon tetszene. En ismerek ket embert, akik ott eltek egy kis ideig, es nagyon tetszett nekik sokminden, de marhara nem birtak a klimat. Ez persze nem tul reprezentativ.

Bredpitt Monika 2015.10.09. 07:51:47

Igazan nem ertem Magyarorszag es az Egyesult Allamok miert nincs az elso tizben.

pappito · http://pappito.com 2015.10.09. 08:00:55

@Bredpitt Monika: mert olyan helyekről szól, ahol jó élni

tanato 2015.10.09. 08:04:10

@adg: Igen szerintem is Szingapúr,Tajvan,Bahrein,Egyesült Arab Emirátusok tipikusan olyan helyek ahol expatként akár családdal is érdemes 5-6 évet dolgozni max 10-et és a félretett pénzzel máshol élni.Ilyen viszonylatban sok nyugati és néhány magyar család is van ezen országokban.Tartósan letelepedni nyugdíjas korig vagy halálig viszont inkább a további 6 ország az ami számításba jön.

Bredpitt Monika 2015.10.09. 08:10:12

@pappito: nagyon relativ, nekem a number one Magyarorszag, mert nekem itt jo elni, de egyebkent hulyulok csak, Amerikaba meg tovabbra is egy csomo ember akar kivandorolni, meg ha jol tudom meg mindig letezik a terhessegi turizmus, sokan akarjak hogy a gyerekuk allampolgar legyen, kivancsi vagyok egyebkent hogy ezt meg tudja e , vagy meg akarja e allitani az amerikai kormany

Bredpitt Monika 2015.10.09. 08:11:29

Szingapurba viszont elmennek szivesen. Ugy tunik nekem ott oriasi rend van, en meg szeretem a rendet

2015.10.09. 08:14:35

Sejtettem hogy Szudánra nem jut pötty csak szürke. Az az élhetetlen jele?

Sanyi9 2015.10.09. 08:23:53

"A színvonalra és megbecsültségre jellemző, hogy a gyermekgondozás kapcsán az ott élő megkérdezettek 79 százaléka mondta azt, hogy annak Svédországban magasabb a minősége, mint szülőországában." - ezert erdekesek a statisztikak. Honnan jon a svedorszagi kulfoldiek tobbsege? Eritrea, Szomalia, Koszovo, tralala. Es 79 szazalekuk szerint a gyermekgondozasban Svedorszag jobb, mint a szulohazasjuk. Na ne vicceljunk! :D

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.10.09. 08:25:38

Mivel mindenkinek más fontos és más lényegtelen, a lista értelmetlen. Legfeljebb egy átlagot ad ki, ami azonban értelmezhetetlen egyénileg

A magyar átlagkitántorgó szempontjából az egyetlen fontos szempont az életszínvonal. Azaz ez minél magasabb, annál jobb neki az illető ország.

Mr Long 2015.10.09. 08:36:17

@adg: Latod, ha autoval mentel volna kengurufoldre most a sajat szemeden keresztul adhatnad elo :D

adg 2015.10.09. 08:38:36

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: Mit jelent az eletszinvonal?
Ha csak anyagilag nezzuk, nem biztos. Mert peldaul bahrein vagy dubai akarmi lehet, hogy lenyegesen magasabb jovedelmet tud biztositani, mint ausztria vagy uk.Illetve nem lehet, hanem biztos. Megis inkabb az utobbi kettot reszesitik elonyben a magyar kitantorogni vagyo nepek.
De bahrein, vagy singapur meg az ottani kornyezo orszagok kitantorgoinak jo, kisebb kultursokk, hasonlo klima, ezerszer tobb penz.
Ez miatt torz az egesz statisztika.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.10.09. 08:41:45

@Sanyi9: expatokrol van szó, nem menekültektol! Azért van egy kis különbség.
Vagy ma egész nap olyan kommentek lesznek, amik ezt figyelmen kívül hagyják?

Szingapúr nekem tetszik :-)
Szerintem csaladdal olyan szempontból nagyon jó lehet, hogy tiszta, rendezett, biztonságos (el lehet engedni a gyerekeket egyedül iskolába,  nem kell vinni autóval mindenhova), jó az oktatás, és ott van a világ legjobb állatkertje :-) sokkal jobb meg zöldterület és ilyesmik szempontból is, mint egy csomó nagyváros.
Persze csak látogatóban voltam de nekem meggyőző első ránézésre:-)

Mr Long 2015.10.09. 08:41:51

@adg: "Mert peldaul bahrein vagy dubai akarmi lehet" Oda nem megy wizzair, nincs tomegszallas es csak a kurvaknak nem kell beszelni angolul.

adg 2015.10.09. 08:44:47

@Mr Long: nana, dubaiba megy a wizzair, van tomegszallas is. Az angollal igazad lehet, bar ha eleg jo az arabod, talan elnezik az angol hianyat. :)

Mr Long 2015.10.09. 08:51:05

"Az HSBC minden évben megkér rengeteg (esetünkben ez most 22 ezer főt jelent) külföldit, különböző megadott szempontok alapján értékelje azt az országot, ahol él. (Mielőtt ti jegyeznétek meg, megjegyzem én, hogy természetesen expatként kicsit más a helyzet, mint amikor valaki kényszerből vág neki, ám ettől még sorvezetőnek érdekes lehet a felmérés.)"

Biztos, hogy csak expatok?

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.10.09. 09:13:47

Lehet egy személyes megjegyzésem?

Én voltam már egyszer "határátkelő", amikor elhagytam Magyarországot, és voltam még egyszer, amikor hazaköltöztem. Akkor is ért ám meglepetés, mert néhány év alatt azért itthon is sok minden megváltozott (engem a KRESZ változás érintett a legjobban, pár dolgot újra kellett tanulnom). Mindkét költözésem jó volt. Kint irtó sok tapasztalatot szereztem, megismertem egy csomó érdekes embert, ide pedig jó volt visszajönni.

Szóval ha valaki most engem kérdez, akkor én a második "határátkelésem" után azt mondom, hogy sok-sok szempontot figyelembe véve nekem most Magyarországon a legjobb az élet.

Lehet, hogy ez később megváltozik, de ezt most még nem tudhatom. Meglátjuk. Mindenesetre a távollét arra is jó volt, hogy nincs már zabszem a seggemben. Nincs az az érzés, hogy mi lett volna, ha... Tudom, hogy mi újság van kint, van összehasonlítási alapom, és így olyan dolgokat is meg tudok itthon becsülni, amik mellett régen észrevétlenül elmentem.

Galaxhopen [Swe] 2015.10.09. 09:16:51

@Mr Long: A HSBC-s (expat!!!) oldalra pár pillantást vetve, IGEN, ez 100%. Eléggé úgy tűnik, hogy ők, mint prémium pénzügyi szolgáltatók, az ügyfeleik között végezték a felmérést, akiknek pl. ilyen paramétereik vannak:

"You need to keep a minimum amount of money in your HSBC Expat accounts and investments, unless you're already an HSBC Premier customer. To become a customer of HSBC Expat, the minimum Relationship Balance is £60,000 or currency equivalent."

Szóval lécci ne jöjjön megint valaki azzal, hogy pl. a svédországba menekültek "meghamisítják" ezt a statisztikát... Ez a lista egyszerűen nem erről szól.

(Angol anyanyelvűeknél ez tutira nem is merül fel, mint kérdés, pláne nem kell magyarázni...)

"Controversy sometimes arises over why some people, particularly Westerners, are called expatriates while others are termed immigrants." (Wikipedia)

... de mutassatok nekem egy cikket vagy linket, ahol az Irakból, Koszovóból, stb. menekülteket expatnak nevezik.

Virago_1000 2015.10.09. 09:18:14

@pappito: "az, hogy az emirátusok megelőzi svájcot... hát nemtom"
- nem fer bele a vilagkepedbe ugye?
Hat tagitsd.

Bredpitt Monika 2015.10.09. 09:20:38

@A nagy kékség: Bátor vagy!!!!!

ESte megnézem mi az eredmény. Üdv mindenkinek.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.10.09. 09:21:14

@adg:

Sokkal nehezebb kimenni oda, ezért nem mennek sokan.

pappito · http://pappito.com 2015.10.09. 09:21:21

@Virago_1000: alufóliasapkás haverjaidat utasítgassad

szakasz2 2015.10.09. 09:29:18

Nekem ez volt a kedvenc részem, amin jót mosolyogtam:
"Ha csak ezt vesszük alapul, akkor az első tíz sorrendje Svájc, Szingapúr, Németország, Egyesült Arab Emirátusok, Katar, Svédország, Szaúd-Arábia, Bahrein, Omán és Hongkong – azaz pusztán gazdasági alapon érdemes az arab országok felé venni irányt."

Szóval nem az 1. helyezett Svájc és nem is a 3. Németország a jó választás (sőt nem is a 2. Szingapúr vagy a 6. Svédország), hanem a 4-5. ill. 7-9. helyezettek. Nem vagy te egy kicsit elfogult, HÁ? ;)

Egyébként egyetértek maxval kollégával, hogy az egész egy átlagot ad ki egy olyan felmérésben, ahol egyénileg nagy szórás lehet. Például gyanítom, nem igazán vették figyelembe a nyelvtudást (ha nem tudok németül, nehezebben megyek német nyelvterületre), vagy például családosok esetén a hazától, nagyszülőktől való távolságot (és ennek idő és pénz vonzatát). Nagyon nem mindegy, hogy Új-Zélandból megyek haza a (nagy)családhoz-barátokhoz esetleg évente egyszer oda-vissza 60 órányi utazással, vagy ugyanennyi időbe és pénzbe kerülő utazással mondjuk évi 3-6-szor pl. német nyelvterületről. Ez pl. számunkra sokkal fontosabb, mint az, hogy a közösségi élet esetleg ott 10%-kal jobb, mint Svájcban. Tényleg mit is jelentene "kézzel foghatóan" a 10%? És aki Új-Zélandot ismerte és értékelte, az ismeri Svájcot is és viszont, vagy teljesen különálló 1 ember-1 ország értékeléseket dobunk a kalapba - így nem igazán helytálló az összehasonlítás.

Világéletemben szerettem a számokat és a velük való zsonglőrködést, de azért nagyon óvatosan kell(ene) velük bánni, ha az emberi élet különböző aspektusaira alkalmazzuk, no meg az eredmények értelmezésével is.

tanato 2015.10.09. 09:30:18

angliaimagyarok.24.hu/2015/10/03/gyulolkodo-kommentek-fogadtak-egy-magyar-anyuka-otletet-angliaban/

Egy kis off:A cikk szerint most mi magyarok vagyunk a" gonosz migránsok" akik elvesszük az angolok elől az életteret,legalábbis a gyűlölködő angol kommentek szerint.Kicsit ismerős valahonnan.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.10.09. 09:30:42

@Galaxhopen [Swe]:

Ez pont olyan, mint az excentrikus és az elmebeteg. Az elmebeteget, ha sok a pénze, excentrikus jellemnek nevezik.

Ugyanaz a mi esetünkben: ha a migránsnak sok a pénze, akkor expat.

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.10.09. 09:30:42

@Bredpitt Monika: Én is csak este jövök legközelebb (vagy csak holnap), mert van egy csomó dolgom. Szabadnapos vagyok, ki kell használni minden percet. Azért remélem, hogy nem harapóznak el az indulatok. :)

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.10.09. 09:30:42

@Bredpitt Monika:

Észak-Koreában még nagyobb a rend.

Egyébként Szingapúrban a zavaró az, hogy vannak mindenféle furcsa szabályok, melyek magánügyekbe is belevatkoznak, pl. hogy milyen függöny lehet az ablakon, meg hasonlók.

Emellett baromi drága az élet, s minden tele van rovarokkal.

Én nem jártam, de apám volt ott, meg mások is meséltek róla.

Az a rend jó, mely az alapvető érdekeket szabályozza, de nem avatkozik bele magánügyekbe. A két véglet Hollandia és Észak-Korea.

©________ 2015.10.09. 09:32:40

ott van az újzéland, ni!
UK meg a fasorban sem?

©________ 2015.10.09. 09:35:59

@Bredpitt Monika: szingapúr az a hely, ahol nem rágózhatsz az utcán. még mindig tetszik?

fhdgy 2015.10.09. 09:38:36

@Dragonlady (Bp, Hun): hogy ott van a világ legjobb állatkertje, elfogadom, mert nincs összehasonlítási alapom.

Jó, de hol van a legnagyobb? :-)

Galaxhopen [Swe] 2015.10.09. 09:59:16

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: Gondolom, még nem próbáltál mondjuk Szíriából menekülni (emigrálni, disszidálni, ahogy tetszik), akár nagyon jómódú helyi állampolgárként... Lehetsz akármilyen gazdag, ha repjegyet nem vehetsz, vízumot nem kapsz Európába. Nem gondolnám, hogy újat mondok, de úgy tűnik, mégsem mindenkinek egyértelmű: a menekült (ha nem óhajt helyben megsérülni, meghalni) nem hobbiból van méregdrága embercsempészekre és gumicsónakokra utalva...

Az igaz, hogy a t. magyar állam oroszoknak, kínaiaknak, stb. jó pénzért semmi perc alatt ad magyar állampolgárságot - mint egy tegnapi újságban olvastam (ahol meginterjúvolták a magyar ügyintézőket), elég egy magyar postaláda, nem is kell Mo.-n lakni hozzá! -, így szupergyorsan lehet EU-s állampolgár a jómódú illető, de azért lássuk be, ez megint más kategória.

Ami az elmebetegeket illeti, egyáltalán nem biztos, hogy az a legveszélyesebb aki _már_ megkapta a diagnózisát... De komolyan, a mentális egészséggel is ugyanaz a helyzet, mint pl. a menekülthelyzettel: a stigmatizálás csak ront a helyzeten, egyéni és társadalmi szinten is. A mai közhangulat sajnos ennek kedvez.

pasztasuta 2015.10.09. 10:00:03

volt itt a múltkor egy másik expat survey talán @Mr Long: emlegette:
inassets1-internationsgmbh.netdna-ssl.com/static/bundles/internationsexpatinsider/pdf/expat_insider_2015_the_internations_survey.pdf

"The cradle of European culture still offers la dolce vita in the form of a pleasant climate and low working hours. Otherwise, Italy’s current situation leaves a lot to be desired." nanana, ezzel szemben az igazság az, hogy itt minden héten bejelentik mennyire szárnyal a gazdaság. :D

Mrs. Clayton 2015.10.09. 10:12:13

@tanato: o, van itt egy ugynevezett Britain First nevu torpepart is, ok a muszlimokra szalltak ra, es ilyenekkel kampanyolnak, h a halal foodon a zakat az iszlam allam tamogatasara kell, szoval aki ilyet vesz az oket tamogatja, ha muszlimnak latszol akkor beledkotnek az utcan csak h levideozzanak, h milyen eroszakos kotekedo vagy, aztan nagy feher keresztekkel vonulgatnak az utcan azert tuntetve h a muszlimok menjenek haza es ott epitsenek mecsetet, mondvan ez egy kereszteny orszag es ilyennek is kell maradnia

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2015.10.09. 10:16:33

@tanato: Ja, ezért félek én is a menekültellenes kampányoktól. Mert ugyan erendendően az EU-n kívüli menekültek ellen szítanak, de a fő téma az, hogy nem álltak meg az első olyan országban, ahol nem lőnek rájuk, tehát gazdasági bevándorlók, a gazdasági bevándorlóknak meg a kurva anyját, mert lusták, nem dolgoznak, és elveszik a munkát.

Onnantól meg, hogy a gazdasági bevándorlókat elkezdik utálni, már nem lesz olyan éles a disztinkció az EU-n kívüli és az EU-n belüli bevándorlók között. Ha még elég ideig szítják a gyűlöletet, akkor jó esetben is csak megtűrt fejőstehén leszek itt (NL), rossz esetben meg kiutálnak még azelőtt, mielőtt Mo kiírná magát az EU-ból.

TilosazA (UK) 2015.10.09. 10:38:47

Azért arra kiváncsi lennék, hogy hogy oszlott meg a nemek aránya a válaszadók között. Nem hiszem, hogy sok nő gondolná az Egyesült Arab Emirátusokat álomhelynek. Persze lehet, hogy ők is "egész jónak" tartják más szempontok miatt, vagy "átmenetileg oké"-nak, de nagyon jónak...? Hát nem tudom.

tanato 2015.10.09. 10:48:19

@Gerusz: Tökéletesen egyetértek ha egyszer elindul egy gyűlöletkampány,annak később akármely nálunknál gyengébb érdekérvényesítő csoport lehet a cél,hiába más csoportnál kezdődik.

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2015.10.09. 10:51:24

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: Hollandia azért nem kimondottan kaotikus, nem tudom, hogy miből gondolod. Az állam nem pofázik bele az emberek magánéletébe, de ettől még rend van. Nagyobb rend, mint Magyarországon.

A hatóságok nem vegzálják az embereket, persze. Még Maastrichtban volt, hogy egy lakótársnőm mattrészegen próbált hazabiciklizni. A rendőrök megállították, lelakatoltatták vele a biciklit a legközelebbi tárolóba és hazahozták. Kinek lett volna jobb, ha lecsukják és/vagy megbírságolják? Senkinek. Inkább szolgáltak és védtek, mint ahogy az elvileg a mottójuk.

Másoknak pl. az adóhatóság küld ki leveleket, amikben nem lendületből bírságolnak, hanem tanácsot adnak, hogy mit kell tennie, ha nem akar bírságot. Nekem is volt ilyen esetem, Magyarországra fizettem a TB-t még egyéni vállalkozóként, meg is bírságoltak, de egyből benne volt a levélben, hogy milyen űrlapot kell kitöltenem, hogy visszakapjam a pénzt, és amikor beküldtem, még ők kérdeztek rá válaszlevélben, hogy hova utalhatják vissza, nem nekem kellett utánajárnom.

Rend nem csak ott van, ahol az állam vasszigorral beszabályozza az állampolgárait, sőt.

SzZoole 2015.10.09. 10:51:28

@TilosazA (UK): gondolom(tudom) a dubajozo qurvaneniknek jo vilaguk van(Ez is ekszpat munka?)Amig uzik az osi mesterseget,par ev alatt osszeszednek annyi penzt(meg betegseget),hogy eletuk vegeig nem lesz megelhetesi gondjaik.
Na meg a mondas;A becsuletuket elbaxhatjak,de szerencsejuket sosem.

tanato 2015.10.09. 10:52:07

@TilosazA (UK): Annyira azért nem rossz egy európai expat feleségnek a sorsa az ÖBöl menti arab államokban,csak magyar feleségből vannak ott vagy ezren,de lehet hogy több ezren.Régebben ide is posztoltak meg kommenteltek.De nemcsak régebben egy hete is,csak megsértődött és nem ír többet.pedig megkérdeztem volna erről az aspektusról is.Mármint hogy milyen ott egy expat magyar feleségnek a sorsa.

TilosazA (UK) 2015.10.09. 10:55:20

@tanato: Én részemről nem tudom elképzelni. Még ez az egyenlőtlenség is zavar, ami itt van Európában, pedig itt csak másodlagos, és leginkább a bérek különbségében jelenik meg. Az, hogy teljesen másodrangú legyek a férfiak mögött... ki van zárva. Az hogy nem kell dolgozniuk azt is jelenti, hogy ha akarnak, akkor sem dolgozhatnak, vagy nagyon körülményes, és nap mint nap szembesülnek a fenti problémával. De valaki aki ott él javítson ki, ha tévedek.

TilosazA (UK) 2015.10.09. 10:56:58

@Zoole[uk]: Ez elég népszerű gondolat, hogy milyen jó nekik, de ezt a munkát csinálni sehol sem jó, sem sok pénzért, sem kevésért. Még akkor is, ha ők választották, stb. (Nem akarok ebbe jobban belemenni, Pink Petch-el már volt egy parttalan vitánk erről korábban.)

Galaxhopen [Swe] 2015.10.09. 10:57:16

@tanato: Pontosan. Ld. még: "Oszd meg és uralkodj."

SzZoole 2015.10.09. 11:02:16

@TilosazA (UK): persze,igazad van,nem olyan jo nekik az a par ev,de utanna mar elvezhetik a munkajuk learatott gyumolcset

TilosazA (UK) 2015.10.09. 11:08:45

@Zoole[uk]: Általában ezek a lányok beleragadnak ebbe a munkába. Hozzászoknak ahhoz az életszinvonalhoz, amit megengedhettek azzal a pénzzel. Sokan nem is tudják csinálni ezt a munkát drogok nélkül, amihez szintén sok pénz kell. Lehet, hogy abbahagyja, de pár éven (hónapon?) belül elfogy a pénz, és rájönnek, hogy más melóval ennyi pénzt nem tudnak megkeresni, így visszamennek. Ezt addig folytatják, amíg vagy teljesen kiégnek a drogoktól, vagy kiöregednek. Utána marad a drogfüggőség és a depresszió. Nem egy álomvilág ez, hiába csillog annyira kívülről.

tanato 2015.10.09. 11:12:51

@Zoole[uk]: Nem azokra gondoltam,hanem a feleségként kint élő európai nőkre.Egyáltalán nincs ott rossz dolguk,több posztíró és kommentelő is volt arról a vidékről régebben.

tanato 2015.10.09. 11:18:28

@TilosazA (UK): Mondom sok magyar család is van kint,néhányat én is ismerek egy két orvost meg mérnököt.Nem igyekeznek haza nagy sürgősséggel a nők sem.Ők ugye külön "világban"élnek a helyiektől, kivéve ha mohamedán férjük van,olyan is van néhány akit ismerek.És ha akarnak dolgoznak is főként iskolában,állításuk szerint nagy respektje van a fehérbőrű tanárnéniknek a gyerekek és a szülők körében is.Nyilván nem végleg,nyugdíjig maradnak.

adg 2015.10.09. 11:21:55

@Gerusz: bocs, nem akarom megvedeni maxot, nagy fiu mar, de ezen megakadt a szemem. Nem mondta egy szoval sem, hogy hollandia kaotikus lenne.

En ugy ertelmezem, es szerintem igaza is van ebben, hogy azon orszagok ket veglete kb hollandia es eszak korea, ahol rend van.
A koreai rend kiterjed kb arra is, hogy melyik kezeddel torold ki a segged, vagy mit mondasz esti mesekent a gyereknek, mig a holland eleg lazan ertelmez sok kerdest, nem fenyegetessel tart rendet, es a szabadsagjogaidat is elegge tiszteletben tartja, ahogy irtad is. De rend van mindket orszagban, csak maskepp.

En legalabbis igy gondolom.

SzZoole 2015.10.09. 11:47:05

@TilosazA (UK): Ez tenyleg igy van?Nem is gondoltam volna,szegeny lanyok:(

SzZoole 2015.10.09. 11:49:31

@tanato: tudom doki,hogy kikre gondolsz,de nekik azert is konnyebb,mert ok egy zart Es vedett kornyezetben elnek.

P.Elliot 2015.10.09. 11:52:57

Ezzel a statisztikakkal ugy vagyok hogy engem nem kerdeztek meg semmirol, az ismeroseimet sem/ ezt egyszer megkutatgattam/ es az ismerosok ismeroseit sem. A statisztikak ha kerdezesen alapul akkor nem tukrozik a valosagot, illetve ha megis mindenki valaszolna a kerdoivekre/ soha egyet sem kaptam semmifele targykorben/ akkor is foglalkozas szerint is ki kellene elemezni, mast mond egy jol kereso diplomas, mast egy takarito.
Most jut eszembe hogy de, egyszer egy nagynevu mexicoi etteremlancolatban a salatan egy kis rozsaszin kukacot talaltunk. Nem elt persze de ott volt. Tobb mint 40 eve elek itt de kukacot meg gyumolcsben sem lattam ha az uzleti.
Az asztalon volt egy kis papir hogy jellemezzuk/ tenyleg, ettermekben van neha ilyesmi de a kutyat sem erdekli, nem toltogetik ki/ az ennivalot, a kiszolgalast, ilyesmit, a lanyom nagy mosolyogva felvette, rakente a kukacot az ennivalo rovatra es az egyebkent/ a kukacoshoz nem nyultunk/ kituno ebed utan tavoztunk.
Mit nem adtam volna ha meglathatom a tavozasunk utan az asztal leszedo pofajat vagy a fonoket, hehehe...
Hat ennyit a statisztikakrol...

TilosazA (UK) 2015.10.09. 11:52:57

@Zoole[uk]: Készült erről már pár tanulmány, igen. Valószínű ezért törvénytelen sok országban, és nem amiatt mert "erkölcstelen".

tanato 2015.10.09. 11:55:19

@Zoole[uk]: Igen eléggé zárt körben saját honfitársaik között szabadidejükben.De mondom nagyon jól élnek ott addig a néhány évig amíg ott vannak.

TilosazA (UK) 2015.10.09. 11:55:30

@P.Elliot: Engem egyszer felhívtak még Mo-n ilyen politikai vonatkozású kérdésekkel. Kire szavaznék, és előtte kire szavaztam, és akkor is arra szavaznék-e ha... Hát nem válaszoltam őszintén, akármennyire is paranoiásnak tűnik.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.10.09. 12:00:23

@Galaxhopen [Swe]:

"a t. magyar állam oroszoknak, kínaiaknak, stb. jó pénzért semmi perc alatt ad magyar állampolgárságot"

Ez szimpla rémhír.

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2015.10.09. 12:00:23

@adg: Igaz, rosszul olvastam. Ma még nem volt elég a kávé. @maxval bircaman megbízott szerkesztő: szori.

SzZoole 2015.10.09. 12:02:34

@TilosazA (UK): erkolcstelen,de megis csinaljak...

SzZoole 2015.10.09. 12:04:34

@tanato: doki,elfelejted,hogy en is itt vagyok mar a kezdetek ota,igy emlekszem az aranykalitkas kint elo asszonyokra Es torteneteikre:)

P.Elliot 2015.10.09. 12:13:20

@TilosazA (UK): Na, az ilyenre en sem valaszoltam volna...nagy igazsagod van..

TilosazA (UK) 2015.10.09. 12:14:23

@Zoole[uk]: :) Nekem nincsenek erkölcsi aggályaim, azt csinálnak amit akarnak. Nekem csak ez a bajom vele, amit fennt is írtam.

soad1221 2015.10.09. 12:19:28

@Gerusz: Te figyu, max pont ezt írta le... a két véglet: az egyik szinte 0 szigorral a másik pedig mindent szabályozva brutális szigorral éri el a rendet.

soad1221 2015.10.09. 12:20:49

@soad1221: Te figyu, @adg: pont ezt írta, és ezt @Gerusz: igen gyorsan belátta...
szóval előbb olvassam végig a kommenteket, minthogy pofázom :)
sorry :)

Galaxhopen [Swe] 2015.10.09. 12:33:54

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: Nem tudom, mennyire lehet azt rémhírnek nevezni, ha mondjuk a Magyar Állam nagykövetségi oldalán reklámozzák ezt a szolgáltatást:

www.mfa.gov.hu/kulkepviselet/BY/en/en_Hirek/RIP.htm

Az általam olvasott cikkben egy bizonyos Natalia Varga adta készségesen az információkat (postaláda elég, nem kell nyelvteszt sem, stb.), ő a VolDan alkalmazottja, akik Bp.-n a Bécsi utcában vannak helyileg.

"Residency bond program" a neve a konstrukciónak és 2013 óta létezik. Úgy látom, többen is foglalkoznak vele, pl. ennek a weboldalnak a design-ja nekem jobban bejön: www.residency-bond.eu

De a lényeg mindenkinél ugyanaz, konkrétan 300.000 euró értékben kell venni állampapírokat plusz ehhez jön 60.000 euró "adminisztrációs költség".

Részletes infók érdeklődőknek (nekem ne is higgyen senki, plíz...):
voldangroup.com/article/faq
ill.
voldangroup.com/article/simple-step-by-step

"The program offers a unique possibility to request permanent residence permit in Hungary for indefinite period of time for the whole family of the investor, by dint of investment in government bonds for a five-year period. The residence permit (residence card) allows the applicants to travel all over the Schengen countries without any limitations. The program is distinctive because of its simplicity and speediness."

Szóval vannak érdekes dolgok, no.

2015.10.09. 12:37:57

@pappito: Szingapur nem palya gyerekkel? A vilag egyik legbiztonsagosabb orszaga, a vilag egyik legmagasabb szinvonalu, angol nyelvu oktatasi rendszerevel, magas szintu orvosi ellatassal stb. Nekem 'palya' lenne ha lenne gyerekem. Raadasul kinaiul is tanulhat a gyerek ami a mai vilagban nagy elony.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2015.10.09. 12:38:19

@P.Elliot: imádom, amikor a kb 0 információval rendelkező emberek úgy gondolják, hogy nekik jobb rálátásuk van valami globális dologra, mint az ezzel foglalkozó cégnek, intézményeknek.

P.Elliot 2015.10.09. 12:40:58

@Zka: Ezt nem igazan ertem hogy kire, mire ertetted. Meg csak most hoztam ide a kavet...

2015.10.09. 12:45:28

@Dragonlady (Bp, Hun): Na pont ezt irtam - nekem szemely szerint nem jon be Szingapur, de gyerekkel az egyik legjobb valasztas, egyaltalan nem lehet a Kozel-Kelettel osszehasonlitani, teljesen mas eletstilus, mas szinvonalu oktatas, stb.; meg az eghajlat is teljesen mas, az az egy kozos van hogy mindket helyen meleg van (de persze a szaraz, sivatagi meleg meg a tropusi meleg teljesen mas, ezt neked nem kell magyarazni de latom sok kommentelo figyelmen kivul hagyja).

Az HSBC-nek ez az eves felmerese kizarolag 'expatokra' azaz magas vegzettseggel rendelkezo, nemzetkozileg mobilis, alapvetoen jomodu emberekre fokuszal. Ahogy te is mondod, itt nem az atlagos kelet-europai dolgozok vagy a 'menekultek' preferenciairol van szo.

2015.10.09. 12:47:40

@Mr Long: Dubaiba pont van Wizzair jarat Budapestrol.

2015.10.09. 12:50:35

@Mr Long: Igen, biztos. Ennek az HSBC felmeresnek ez a lenyege: expatexplorer.hsbc.com/survey/

2015.10.09. 12:53:42

@Virago_1000: Az en egyeni 'felmeresemben' az Emiratusok magasan veri Svajcot, de ez nem reprezentativ, 1 fos mintan vegzett felmeres (bar ha a ferjemet is beleszamoljuk akkor akar 2 fo) :)))

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2015.10.09. 12:57:32

@P.Elliot: mondjuk a statisztikákkal kapcsolatos fejtegetésedre.

2015.10.09. 12:58:14

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: Nyugi, Nemetorszagban is legalabb annyira beleavatkoznak a maganeletedbe, es ott meg nemetul is kell beszelni, hideg is van es tisztesseges azsiai eteleket sem lehet kapni. Tehat ha nekem kene valasztanom, meg mindig sokkal inkabb Szingapur, es az HSBC szerint nem vagyok egyedul :)))

2015.10.09. 12:59:56

@Zka: Pedig igy van, en soha eletemben nem lattam meg pandamacit, allatkertben sem, es az ismeroseim se es az ismeroseim ismerosei se, tehat pandamacik nincsenek es kesz.

2015.10.09. 13:01:42

@Csupacsí: Nekem speciel pont ez az egy dolog tetszik Szingapurban, mivel undorito amikor emberek nyilvanos helyeken ragoznak es minden tele van kiszaradt ragogumival - lehet hogy ez Mo.on nem feltuno, de pl. Angliaban igen, es szuper lenne ha betiltanak. Sok millio fontba kerul evente a helyi onkormanyzatoknak a rago eltavolitasa kozteruletekrol Angliaban.

P.Elliot 2015.10.09. 13:03:04

@Zka: Pedig ha embereket kell hozza kerdezni akkor kerdezzek meg az osszeset vagy legalabbis a felet/ akkor mar eleve fele reszben hiteles csak a statisztika/.
Arrol nem is beszelve hogy pl. ha egy autogyar embereket kerdez hogy hogy van megelegedve a kocsijukkal akkor ugye te is tudod hogy nem fogja kitalalni hogy a kocsijuk szar, az uj valtoztatasok netan tobb bajt hoztak mint elonyt/ erre nemreg volt pelda a kedvenc kocsi tipusomnal/. Melyen hallgatnak, illetve eltussoljak/ mint az emlitett kocsinal is volt/. '
Hat ennyit az ezzel foglalkozo intezmenyekrol akik a statisztikakat keszitik. Lehet hogy neked jo a velemenyed de nekem nem..

Muscari 2015.10.09. 13:04:59

@Sanyi9: expatokat kérdeztek meg, nem menekülteket. Én eddig még mindenhol, többek között itt is azt olvastam, hogy Svédországban a legjobb gyereket vállalni.

2015.10.09. 13:05:49

@tanato: Nem igazan ertem mit akarsz ezzel mondani - igen, sok angol igy latja, mar evek ota lehet rendszeresen talalkozni kelet-europai bevandorlok ellen iranyulo megjegyzesekkel, a valo eletben es online is. A tomeges bevandorlas (mert ez tortent Angliaban, tomegesen, millios tomegben bevandoroltak nagyreszt alacsonyan kepzett kelet-europaiak) nem tesz jot a kozossegek kozotti viszonyoknak, pont ezert nem kene ezt eroltetni. Vagy azt akarod bizonyitani hogy ez is az Orban plakatjai miatt van? :)

2015.10.09. 13:07:11

@P.Elliot: Igazad van, kuldjunk ki kerdoivet hetmilliard peldanyban az egesz emberiseg osszes tagja szamara a vilag osszes kerdeserol, csak akkor lesz hiteles a statisztika!

©________ 2015.10.09. 13:10:10

@Galaxhopen [Swe]: nem tudom, ki mondott ilyet, ez ebben a formában nem igaz. viszont letelepedési kötvényt valóban sokat adnak el:
index.hu/gazdasag/2014/11/04/veszik_a_kinaiak_a_letelepedesi_kotvenyt/

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2015.10.09. 13:12:37

@P.Elliot: jól láthatóan nem értesz hozzá, kérlek fogadd el. A Dunning-Kruger effekt szép példáját hozod össze :)

2015.10.09. 13:12:43

@Zoole[uk]: Az altalanos velekedessel ellentetben a prostitualtkent dolgozo nok (vagy ferfiak) csak nagyon kis hanyadat kepezik a Kozel-Keleten dolgozo europaiaknak. Lehet Dubaiban a turizmusban, kereskedelemben, oktatasban, epiteszkent vagy mernokkent, penzugyi vagy marketing teruleten stb. dolgozni, a legtobb nyugati ezeken a teruleteken helyezkedik el. A prostitucio nem a fo profilja a kozel-keleti orszagoknak, illetve a prostitualtak jelentos tobbsege, legalabbis abbol itelve amit en lattam-hallottam, nem europai hanem azsiai.

P.Elliot 2015.10.09. 13:13:20

@mojyo: Hat igazan akkor lenne hiteles, igy meg csak korulbelul, kiveve ha valami erdekek fuzodnek hozza mert akkor egyaltalan nem az.

©________ 2015.10.09. 13:13:39

@Mirjam2: nekem is jobban tetszik, ha emberek nem rágóznak gusztustalanul meg ragasztgatnak összevissza mindenhova,
de az azért nagyon nem jön be, hogy ha valaki mégis, akkor lecsukják.

©________ 2015.10.09. 13:14:43

@P.Elliot: és ha csak a felét kérdezik meg, avgyis 3,5 milliárd embert, akkor az melyik fele legyen? az amerikai vagy az afrikai?
mit gondolsz erről?

P.Elliot 2015.10.09. 13:15:06

@Zka: Nem vagyok a statisztikak nagy hive ezert altalaban ketkedessel fogadom.
En mar csak ilyen vagyok, nem vagyunk egyformak ugye, ezert szorakoztato a vilag. Gondold el ha valamennyien csak fejbologatnank.

P.Elliot 2015.10.09. 13:16:54

@Csupacsí: Minden orszagbol a felet, nyilvan. Hogy lenne hivatalos egy statisztika ha a vilagot erinto kerdesrol csak egy orszagot kerdeznenk.
Mindegy, ezen kar csamcsognunk. Ez az en velemenyem, mase meg mas.

©________ 2015.10.09. 13:18:08

@Zka: :)
ez egy teljesen általános viselkedési forma, mi ma is hallottuk telefonban. és komolyan elhiszik, amit mondanak.
"ilyeneket én is tudok mondani, pedig nem is vagyok építész"
ugyanez az ember természetesen a joghoz is értett:D

Herr Géza 2015.10.09. 13:20:21

@Galaxhopen [Swe]: Amiről Max nem tud, az rémhír.... :))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.10.09. 13:22:21

@Mirjam2:
Na nem mintha nagyon igyekeznének eltakaríttatni.
Eddig egyetlen plakátot láttam amelyik a rágó eldobása ellen kampányolt.
London utcái jobban fel vannak gumizva mint a legrégebbi F1-es versenypálya.
Most rakták le gyönyörű járólappal az állomás területét és már tele van fekete pöttyökkel

adg 2015.10.09. 13:25:23

@Mirjam2: Reszemrol +1. Amikor otthon felujitottak a foteret, a vadi uj burkolatot 1 even belul tobb tizezer rago foltja boritotta. Minden egyes jarolapra jutott tobb is. Undorito.
Meg az a kuzdelem, ahogy eltavolitjak rola, az se semmi. Akkor mar a kutyaszar jobb, konnyebben lejon. :)

@Csupacsí: Azert nem csukjak le, par szaz dollar buntivel megussza. :) Meg egy rendes vereshez is minimum garazdalkodni kell. Azert eleg lazak ezek a szingapuri torvenyek. :D
Lanyom is meguszta, nem vagtak meg semmiert. Nem gondoltam volna. :)

----------------------------
Jo, hogy felhoztatok, hogy kik kozott keszult a felmeres. Kicsit arnyalja. Magamtol nem nyomoztam volna utana.

2015.10.09. 13:28:54

@P.Elliot: De te is tudod, hogy ilyen "hiteles" statisztikat kesziteni lehetetlenseg :) De valahogy pedig jo volna tudni, hogy az emberek mit gondolnak, hogyan elnek, stb, nem? Valo igaz, hogy lehet csalni, hiszen ha peldaul alkudni szeretnek a TV musorom hirdetoivel, es sejtem, hogy a szegenyebb varosokban elo tanulatlan retegek nezik inkabb, akkor nyilvan oket fogom felhivni es kikerdezni a velemenyukrol, de ez nem gatolja meg peldaul a hirdetoimet, hogy ok a sajat modszereikkel tobbeket kerdezzenek meg peldaul, es osszehasonlitsak az altalam megrendeltelt kutatassal...

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2015.10.09. 13:34:05

@soad1221: Igen, már meaculpáztam egyet. így jár, aki a negyedik kávé előtt kommentel.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.10.09. 13:34:11

@Galaxhopen [Swe]:

"a Magyar Állam nagykövetségi oldalán reklámozzák ezt a szolgáltatást"

Olvastad a saját linkedet? Mert ott szó sincs állampolgárságról.

2015.10.09. 13:41:43

@Csupacsí: Nem akarom vedeni Szingapurt foleg mert en sem szeretem a 'rendorallamokat', de ragoert nem csuknak le. Viszont pl. kabitoszerkereskedelemert halalbuntetes jar, minek kovetkezteben sokkal kevesbe elterjedtek a kemeny drogok szingapuri iskolakban mint Nyugat-Europaban vagy Amerikaban - nekem ez szulokent szimpatikus lenne. Nok megeroszakolasaert mindenkeppen testi fenyites jar, ha bizonyitott; sulyos esetben halalbuntetes - ezzel osszefuggesben, nagyon ritka az eroszak. Szingapur az egyik legbiztonsagosabb orszag a vilagon.

2015.10.09. 13:46:46

@adg: Nem kellett nyomozni, ez egy kozismert felmeres, vagy legalabbis nekem kozismertnek tunik :)

2015.10.09. 13:51:17

@Zoole[uk]: Ezt te se gondolod komolyan, hogy par evig vadidegenek azt csinalnak a testeddel amit akarnak penzert, kozben becsuszik jo par eroszakos tamadas is, majd utana normalis emberkent elsz tovabb es 'elvezed a munkad gyumolcset'... Ha ez igy mukodne, akkor mindenki (nok es ferfiak) ezt a 'munkat' csinalna es nem a McDonald'sban gurcolnenek a tinik peldaul minimalberert.

P.Elliot 2015.10.09. 13:54:29

@mojyo: Nem azt mondtam hogy teljesen ertelmetlen, csak azt hogy nem fedi teljesen a valosagot.
Azt gondolom erdemes lenne leszallni a temarol, van itt masrol is mit beszelgetni. Fokeppen hogy mindjart megyek a korhazba, / a lanyomra varok csak hogy elkeszuljon, addig ultem ide/, a ferjem van bennt, remelem hogy estere mar haza is hozhatom. Vagy holnap.

soad1221 2015.10.09. 13:54:56

@Gerusz: most a viccet félretéve... honnan tudtad hogy a 4-ik kávém előtt vagyok????

Galaxhopen [Swe] 2015.10.09. 13:56:45

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: Az mondjuk igaz - és ennyiben tényleg pontatlanul fogalmaztam -, hogy ez tartós, élethosszig érvényes letelepedési engedélyt jelent (és ahogy ők írják: "We have a success rate of 100%"), de a FAQ-ban azért sok mindenre választ kapsz, pl.: "...you can upgrade your Hungarian permanent resident status to a Hungarian citizenship, but to do so you need to live in Hungary for 8 years."

Bár szerintem nyilvánvaló, hogy az a legnagyobb vonzereje ennek a programnak, hogy vízum nélkül utazgathat az illető a Schengen-országokban (a tartózkodási engedély birtokában), nagyon gyors az ügyintézés + a bürokrácia is elenyésző...

2015.10.09. 13:57:37

@TilosazA (UK): En semmilyen orszagban nem tudnek 'haztartasbelikent' elni, de ez teljesen az en egyenisegembol adodik, egy percig sem nezem le az 'otthon maradt' noket vagy ferfiakat, foleg ha gyerek is van akit nevelnek. Szerintem a Kozel-Keleten a mindennapi munka soran nem jelenik meg a szexizmus egyaltalan, Szaudiban semmikeppen sem, mivel csak nok dolgoznak egyutt, tehat semmilyen diszkriminacio nincs ferfiak reszerol (mivel nincsenek ferfiak a munkahelyen), nincsenek szexista viccek, stb. Ez nekem tokeletesen megfelel, semmi problemam nem volt vele eddig. A mindennapokban sem mondjak folyton az arcodba hogy 'te hulye no' vagy hasonlo, azert ennyire nem rossz a helyzet.

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2015.10.09. 14:03:23

@soad1221: Magamról beszéltem, na idd meg az ötödiket is! :)

adg 2015.10.09. 14:27:55

@Mirjam2: Neked lehet, en mas teruleteken mozgok. Szamomra kozismertnek tunik, hogy hogyan kell egy keresztmetszet inerciajat kiszamolni. A legtobben pedig nem tudjak, hiaba tanultak kozepiskolaban. Vagy hogy a szocsket a hosszu csapja alapjan konnyen meg lehet kulonboztetni a saskatol. :))

Errol a felmeresrol sosem hallottam. Kivul esik az erdeklodesi koromon.

2015.10.09. 14:28:32

@TilosazA (UK): Nyilvan en csak egy ember vagyok, de no vagyok es semmi problemam nem lenne munkavallalokent egyik Kozel-Keleti orszaggal sem, szamomra sokkal vonzobbak mint a legtobb europai orszag. Az HSBC altal megkerdezett expatok jelentos resze nem nyugati hanem pl. azsiai (ok teszik ki a jomodu expatok jelentos reszet vilagszerte) es el tudom kepzelni hogy akar ferfikent, akar nokent jobban erzik magukat egy olyan helyen ahol meleg van, angollal el lehet boldogulni, konnyen elerhetoek az azsiai etelek stb. Az itteni kommentekbol az derul ki nekem hogy sok magyar szerint a Kozel-Kelet valami borzalmas hely ahova csak kenyszerbol mennek nyugati emberek es / vagy a legtobb nyugati munkavallalo prostitualt, pedig messze nem igy van...

2015.10.09. 14:32:57

@adg: Igen, nyilvan relativ hogy kinek mi 'kozismert' :)

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.10.09. 14:35:51

OFF

Az éves továbbképzésen elrettentésképpen mindig megmutatják nekünk ezt a videót. Szerintem elég sokkoló. A belső kamerás felvételeken jól látszik, hogy mit jelent a tehetetlenségi erő, és hogy milyen súlyos sérüléseket szerezhet az utas még egy alig 40 km/h-ás ütközés esetén is.

www.youtube.com/watch?v=dj9ZTy5geRo

ON

tanato 2015.10.09. 14:42:04

@Mirjam2: Nem akarok én semmit mondani csak belinkeltem a cikket,végül is nem baj hogy megjelent a neten ,lássák többen is hogy a gyűlöletkampány nem feltétlenül egyoldalú,gyűlölködőkből könnyen lehet valaki gyűlölet tárgya mert a szerencse forgandó,az indulatok meg stabilak.
Én ezt a Kapu.hu-on olvastam eléggé látogatott híroldal.

tanato 2015.10.09. 14:43:55

@Zoole[uk]: Ez jogos itt vagy a kezdetektől az origótól,én csak úgy 3 hónapra rá,jöttem.Perpill sajnálom hogy ezen expat wife-ok már nincsenek velünk.Hozzá tudtak volna szólni érdemben.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.10.09. 14:48:53

@Galaxhopen [Swe]:

Így igaz. Tedd hozzá: hasonló a világ sok országában létezik: azaz befektetésért cserébe letelepedési engedély. Miért pont Mo-on ne lenne ilyesmi?

TilosazA (UK) 2015.10.09. 14:57:37

@Mirjam2: Igaz, én sem tudok olyan sokat a Közel Keletről, csak amit a hírekben lát az ember, meg interneten olvas, ez a kép viszont lehet elég torz is.

2015.10.09. 14:57:53

@tanato: De UKben nincsen gyuloletkampany, egyszeruen teny hogy nem orul neki a tobbsegi tarsadalom mikor tomegesen bekoltoznek egyszerre egy masik orszagbol. Pont az olyan idealistaknak, mint neked, kene ezen elgondolkozniuk, hogy ez termeszetes emberi reakcio, a 'multikulturalis' nyugati tarsadalmakban is negativ indulatokat valt ki emberekbol a tomeges, kontroll nelkuli bevandorlas.

TilosazA (UK) 2015.10.09. 14:59:24

@Mirjam2: Miért változtattad meg az avatarod? És mi van a mostani avatarodon?

2015.10.09. 15:05:59

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: Igy van, nagyon sok orszagban van ilyen program, pl. UKben es mashol is.

Muscari 2015.10.09. 15:29:41

@Csupacsí: +1 Azt se felejtsük el, hogy homoszexuális se nagyon légy Szingapúrban, ha kedves az élwted és még van egy sor más. Rövid ideig bevállalnám, egy két év mondjuk, de tartósan ott élni nem tudnék. Nekem fontos az egyén szabadsága, a szabad véleménynyilvánítás és hasonlók.

©________ 2015.10.09. 15:32:39

@Muscari:

Ehhez hozzátenném, hogy Magyarországon mindössze 2004 óta nem bűncselekmény a homoszexualitás.

Saman · http://reszvetelidemokracia.blog.hu/ 2015.10.09. 15:36:43

Ennek a kérdésnek a jóléti társadalom modell oldalával gyakran szoktam foglalkozni. A magas minimálbérre és magas foglalkoztatottságra épülő társadalmi biztonságnak néhány értékelési szempontját pedzegeti ez a cikk.

Még a nyugati országok is nekiestek a középosztályoknak és London vagy Párizs eléggé szegénynegyednek tűnnek az utcákon sétálva. Láttam olyan amerikai szenátort aki az amerikai középosztály eltűnéséről szónokolt.

Inkább odahaza kérdés, hogy a bérkérdés totális ignorálása vagy az olyan közéleterrorista kampányok, mint az Országos Érdekegyeztető Tanács megsemmisítése, a szakszervezetek és az érintettek társadalmi önszerveződéseinek a démonizálása majd az iskolai konyhákba 47 ezer Ft-ér közmunkások beintegrálása az felébreszti a magyarokban a kérdőjelet, hogy kell-e nekünk rendszerkérdésekkel foglalkozni, vagy tovább rohad minden?!

A negatív áralku nem új jelenség a világban. Amióta pénz van keressük az ócsót. Az állam meg a vállalkozó is szereti az ócsót a munkaerőpiacról, de civilizált országokban a minimálbér határt szab a kapzsiságnak!

Nekünk magyaroknak a modernizált világban meggyűlt párszor a bajunk azzal hogy elvileg a fizetésünkből jelennénk meg fizetőképes keresletként a piacon és ebből élne a piac.

Csak néhány London / Budapest adat a nyárról.

Azon a héten amikor haza mentem szabira, még dolgoztam 2 napot. Amikor megkaptam a 2 napi bért az megegyezett a hugom havi fizetésével, aki Magyarországon szakács és ráadásul nem is a közmunkás béren, hanem állítólag a rendes béren.

Elvittem a 3 gyereket strandra és 2 busz buszjegye meg a strandbelépő, lángos kóla az pont akkora összeg volt mint a nagynéném nyugdíja.

Ilyen brutális összeomlás adatokkal asszem a 49-es hiperinfláció idején találkozhatott a magyar.

Amikor ez a lassú méreg, amit inflációnak hívunk, de közösségfejlesztőként inkább béralku körüli beszédképtelenségnek kellene nevezni, mert ez írja le pontosan a jelenséget, ez ilyen hihetetlen mértékben változtatta meg az életünket. Gyakorlatilag az alsó 9 decilis folyamatosan csak hátrál!

A legutóbbi cikkemben kifejtettem, hogy az is egy "fejlődési modell" a pontosság kedvéért hívjuk csak nyugodtan összeomlási modellnek, hogy ha a pártokácia szabadon rabolhat ki, akármikor, akármilyen piacot. Ez a kirekesztő és versenykorlátozó út létezik vagy 40 másik országban, persze azok nem szerepelnek a bevándorlási célországok listáján.

Ahogy Mo sem.

2015.10.09. 15:46:22

@Muscari: Senkit nem vegeznek ki homoszexualitasert Szingapurban, sot a gyakorlatban el sem itelnek egyaltalan, bar a ferfiak kozotti homoszexualitas elvileg meg mindig buntetendo de semmikeppen nincsen szo halalbuntetesrol. A vilag orszagainak tobbsegeben illegalis a homoszexualis tevekenyseg, pl. Indiaban is, de a gyakorlatban szinte soha nem itelnek el senkit emiatt Indiaban vagy Szingapurban. Szingapurban elvileg demokracia van, a gyakorlatban erosebben korlatozzak a szabad velemenynyilvanitast mint Nyugat-Europaban, de nem jobban mint pl. Torokorszagban. A nagy kulonbseg Szingapur es Europa kozott hogy Szingapurban illegalis a tuntetes vagy a sztrajk, de ez teged 'expatkent' valoszinuleg nem erintene hiszen nem akarnal tuntetesen reszt venni vagy sztrajkolni. A mindennapokban nem erezned ugy hogy 'nem vagy szabad'.

2015.10.09. 15:46:22

@Csupacsí:

Ez így pontatlan. A felnőttek közötti homoszexuális érintkezés, már elég régóta, a 60-as évek óta nem bűncselekmény Mo-on.

A különbség a beleegyezési korhatár volt, és ebben lépegettek egyre lefelé, amíg 2004-ben (2002-ben?) 14 év lett a beleegyezési korhatár a melegeknek is. Erre az utóbbira gondoltál te is, nem?

Galaxhopen [Swe] 2015.10.09. 15:56:25

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: Azt is tedd hozzá, hogy eme fantasztikus lehetőség mellett (mert az!) azért máshol nem jellemző az államilag finanszírozott gyűlöletkampány az "idegenek" ellen. Sőt, elég egyedi dolog, de cáfoljatok meg :-(

soad1221 2015.10.09. 16:00:39

@Galaxhopen [Swe]: jajj, légyszi ezt a gyűlöletkampány dolgot tényleg hagyjátok már. Egyrészt közel sincs ekkora hatása ezeknek a szar plakátoknak, másrészt pedig nem egy ország plakátolt hasonlóan demagóg baromságokat..
így első körben ott északon esetleg Dánia?!

2015.10.09. 16:06:11

@Galaxhopen [Swe]: Pl. UK: voltak ott is allamilag finanszirozott plakatok hogy ha illegalis bevandorlo vagy, deportalunk, es hasonlok; kozben ha van par millio fontod amit befektetnel, kapsz vizumot stb. Ez mindenhol a vilagon igy van: ha sok penzed van, es / vagy magasan kepzett vagy, befektetni akarsz stb. akkor szivesen latnak, ha benefiteken akarsz elni, alacsonyan kepzett tomeg reszekent akarsz bevandorolni illegalisan stb. akkor nem lat szivesen sem a kormany, sem a lakossag nagy resze.

blackhairlady 2015.10.09. 16:30:39

@P.Elliot: A lanyom felszolgalokent dolgozik az iskola mellett. Naluk a vendegek 90%-a kitolti a kerdoivet, amit a menedzserek figyelembe is vesznek, volt emiatt mar kirugas joparszor naluk.
Az o ettermukben egyebkent van egy tablet minden asztalon, amin tobbekkozott fizetni is lehet kartyaval, es a vegen keri a kerdoiv kitolteset.

blackhairlady 2015.10.09. 16:37:12

@Mirjam2: Az elso ember akivel kapcsolatba kerultem, amerikai anyuka, 4 evet eltek Szingapurban, imadtak, es tenyleg a gyerekek kinaiul tanultak amit itt az iskolaban is folytatni tudtak.
Par hete pedig egy indiabol szarmazo anyukaval beszelgettem aki a konyvtarban onkenteskedett, 3 eve elnek itt Houstonban, de elotte 8 evig Szingapurban dolgoztak a ferjevel, es o is csak a legjobbakat mondta rola.
Mindket holgy szerint ez a tulzott fegeylem, rend nem zavaro, nekik tetszett, teljesen elfogadtak.

soad1221 2015.10.09. 16:37:34

@Mirjam2: hogyne, sőt ha jól emlékszem spanyol és osztrák plakátok is voltak már... de most nincs időm linket szedni mindegyikre, kösz a UK-t :)

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.10.09. 16:40:21

@Th's child:

Sőt, most már 12 év a beleegyezési korhatár, ha a másik fél 18 éven aluli.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.10.09. 16:40:22

@Galaxhopen [Swe]:

Én nem látok ilyet. Az ellenkezőjét tapasztalatom: a magyar kormány migránspolitikája jelesre vizsgázott Európában, s mind jobb-, mind baloldalon támgatják.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.10.09. 16:40:22

@soad1221:

Kanada pl. Mo-on folytatott ilyen "gyűlöletkampányt": cigénynegyedekben helyeztek el plakátokat, hogy nem érdemes Kanadába menni, mert úgyse adják meg a menedékjogot.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.10.09. 16:40:22

@Csupacsí:

"Ehhez hozzátenném, hogy Magyarországon mindössze 2004 óta nem bűncselekmény a homoszexualitás."

Ez nem igaz, 1962-ben módosították a BTK-t, akkor kivették belőle a fajtalankodás tényállását, viszont 18 éves kor alatt a homoszex aktivitás minden esetben erőszaknak minősült továbbra is (normál szex esetében: csak a 14 éven aluli).

blackhairlady 2015.10.09. 16:42:34

@Mirjam2: Az expact nem minden esetben magas vegzettsegu. Az amerikai cegnel ahol a ferjem dolgozik mar 25 eve, a segdmunkastol az irodistan at a az autoszerelokig menedzser alatti szinten is dolgoznak sok sok ezren kulfoldi orszagokban, ok is expatnak minosulnek. Amikor Magyarorszagra jott a ceg, nagyon sokan kozuluk hoztak a csaladot is. Persze Kuvaitba, bahreineb es a hasonlo orszagokba csak egyedul mennek.

blackhairlady 2015.10.09. 16:49:45

@adg: Mar megvolt az osztalykirandulas? Hogy sikerult, hogye rezte magat? Nagyon izgultal erte?:)

soad1221 2015.10.09. 16:53:48

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: az nem ez a kategória, ott nem a saját szavazóiknak szóltak a plakátok...

soad1221 2015.10.09. 16:56:02

@Shanarey: :) ez egyébként rajta van a közlekedési táblákon is :)

2015.10.09. 16:56:59

@Signora con i capelli neri: Az HSBC expat kliensei viszonylag gazdag emberek, minimum 60 ezer fontnak kell lenni a bankszamlajukon vagy hasonlo, tehat jellemzoen magasabb vegzettseguek, gondolom en. De ha segedmunkaval is felre lehet tenni ennyit (ez csak a bankszamla, tehat ingatlan es hasonlo nem szamit bele) akkor szuper.

Egyaltalan nem magatol ertetodo hogy kozel-keleti orszagokba nem csaladostol mennek a dolgozok; nekem az a tapasztalatom hogy a legtobben akik tehetik, csaladdal mennek, illetve sok egyedulallo nyugati no is dolgozik ezekben az orszagokban es / vagy kisgyerekes nyugati csaladok. Kuwaitban nem voltam, de Bahrein kimondottan nepszeru a nyugatiak koreben, sokan elnek es dolgoznak ott.

2015.10.09. 17:00:58

@Mirjam2: kozel-keleten akkor szoke nos viccek sincsenek a hijab meg a chador miatt?? ;) :D:D vagy ott mondjuk a burkas noket pecezik ki? :D

adg 2015.10.09. 17:02:32

@Signora con i capelli neri: megvolt, igen. Nagyon elvezte, latott egy par erdekesseget. Teljesen be volt sozva, amikor hazajott. Filmstudio, allatkert, novenyhegyek, maga az epitett kornyezet, stb. Kicsit komolyabb varos, mint Darwin. :D

Mondjuk pont kifogtak az utobbi idok legnagyobb szmogjat, ha jol tudom erdotuz volt a szomszedban, egesz suru fust lepte el az egesz varost. Nem feltettem, eleg nagy mar, meg egy kicsit "koraven" is, joval komolyabb a korosztalyanal, mindig ilyen volt. :) Ellentetben a hugaval pl.

2015.10.09. 17:03:45

@Mirjam2: Most jut eszembe, ugyan szinten nem reprezentativ, de multkor Kuwaiton keresztul repultem es beszelgettem egy haromgyerekes amerikai csaladdal akik aradoztak hogy milyen 'child-friendly' az orszag (ha jol emlekszem, kb. negy eve ott elnek, a fiatalabb gyerekek ott szulettek).

blackhairlady 2015.10.09. 17:07:52

@Mirjam2: En nem a HSBC expat klienseirol irtam, nem tudom mi a HSBC, adg-hez hasonloan nem ismerem a ceget, altalanossagban irtam.
Szerintem expactnak azt nevezzuk akit a cege kulfoldi orszagba helyez at munkavegzes celjabol. A ferjem cegenek a fele minimum igy dolgozik, ami egy sok ezres szam, es mindenfele munkakorben, a szakmunkatol a felsokategoriaig.
Azt sem irtam, hogy magatol ertetodo, hogy enm viszik a csaladot a kozeel-kelet orszagokba az expactok. Azt irtam, hogy a ferjem munkahelyenek expactjainal ez a helyzet.
Egyebkent az exferjem is Szaud_Arabiaban dolgozott expactkent, mint szakmunkas, az ottani dolgozokat tanitotta be 2 even keresztul a munkara.

2015.10.09. 17:09:30

@Mrs Rumcajsz CA: Arabul nem beszelek, de azokban a korokben akikkel en erintkezem a munkahelyen vagy mas szituaciokban, teljesen elfogadhatatlan lenne barmilyen szexista vicc. Eddig az egyetlen kellemetlen elmenyem egy reszeg angollal volt egy lakoparki kocsmaban aki kelet-europai nos viccet kezdett nekem mondani, egeszen pontosan ukran no szerepelt a viccben, de meg idoben leallitottam azzal hogy pontosan annyiszor jartam Ukrajnaban mint o, igy sajnos sosem tudom meg hogy mi lett volna a poen... Foleg miutan a ferjem elrangatott mielott meg belementunk volna a reszletekbe :)

blackhairlady 2015.10.09. 17:09:48

@adg: Orulok, hogy jol sikerult:) Esetleg ha van megoszthato keped, ne tartsd vissza magad:)

2015.10.09. 17:15:23

@Signora con i capelli neri: A poszt amihez ezeket a kommenteket irjuk, az HSBC eves felmereserol szol amit az altaluk definialt expatok koreben vegeznek. En konkretan ezzel kapcsolatban irtam amit irtam. Jelenleg se idom, se energiam az expat, migrans, bevandorlo, kivandorlo es hasonlo szavak altalanos jelenteserol atfogo ertekezest irni :). En is ismerek Szaudiban ilyen szakmunkasokat akiket emlitesz (konkretan amerikaiakat es del-afrikaiakat), csak arra probalok utalni hogy szerintem az HSBC expat kliensei jellemzoen nem kozuluk kerulnek ki. Egyebkent az HSBC egy jol ismert nemzetkozi bank.

tanato 2015.10.09. 17:23:21

@Mirjam2: Oké nem fogalmazok olyan erősen,nem gyűlölet hanem idegenellenes kampány,vagy nevezzük bevándorlóellenesnek.A belinkelt cikk csak azért volna hasznos ,mivel úgy 70-80%-os a kampány lakossági támogatottsága,viszont a magyar családok ugyanilyen %-nak vannak nyugaton dolgozó gazdasági bevándorló tagjai,érdemes lenne nekik/nem nekem/ elgondolkodni azon hogy kerülhet bárki olyan helyzetbe amikor a befogadó állam többségi lakossága ellenérzését fejezi ki hogy ott van az illető nem otthon,és pl. netes verbális agressziót követ el ellene.nyilván ezért rakta ki az oldal szerkesztője is.Természetesen azt is tudom hogy nagyon kevesen fognak ezen elgondolkodni,mert ilyen az emberi természet,amit szabad nekem,azt másnak nem mert én több vagyok mint más.

2015.10.09. 17:29:01

@tanato: Nem erted amit irtam - Angliaban nincsen semmilyen kampany. Csak siman nem orul a helyiek egy resze hogy par ev alatt tobb mint egymillio, nagyreszt alacsonyan kepzett, sokszor angolul nem jol beszelo ember koltozott Angliaba Kelet-Europabol. Attol ha a Fidesz nem rak ki Mo.on plakatokat, meg nem fogjak kevesbe utalni a kelet-europaiakat Angliaban. Inkabb neked kene elgondolkodni ezen, hogy nem a kormany 'kampanya' miatt nem szeretik az emberek a tomeges, kontroll nelkuli bevandorlast.

tanato 2015.10.09. 17:31:12

@Signora con i capelli neri: Kecskeméten a Mercedésnél is sok expat van,de még több volt az indításnál.De jellemzően a szakmunkás expatok akik betanították a magyar dolgozókat család nélkül jöttek,a magasabb beosztásúak,mérnökök,műszakvezetők,közgazdasági menedzserek meg feleséggel,gyerekekkel.Éppen két napja beszéltem a gyerekorvosnővel aki ellátta,ellátja/már egyre kevesebben vannak/ az expat gyerekeket jó nyelvtudása okán.

Galaxhopen [Swe] 2015.10.09. 17:32:31

@Mirjam2: Talán az UKIP plakátjait mégsem kellene idekavarni... egy idegenellenes, (a kezdetektől fogva) EU-ellenes pártról van szó, amely az idei választáson összesen 1 (egy) parlamenti helyet szerzett meg. David Cameron pártjának többsége volt/van, nem kényszerült koalícióra, így az UKIP-os plakátakciók _nem_ állami finanszírozásúak... Merthogy ez ugye párhuzam lett volna a magyar plakátokra, de nem az.

2015.10.09. 17:32:50

@Bredpitt Monika: "Amerikaba meg tovabbra is egy csomo ember akar kivandorolni"

Még mindig sokan hisznek az amerikai álomban, talán azért van ekkora érdeklődés.

2015.10.09. 17:35:13

@Mr Long: Szerintem azok a pakisztáni meg indiai taxisok biztos mást mondanának, ha megkérdeznék őket, hogy milyen a tömegszállásuk. :)

tanato 2015.10.09. 17:36:50

@Mirjam2: Már megint két malomba őrölünk.A cikk szerint egy régóta ott élő magyar-angol anyuka magyar nyelvű játszóházát támadták agresszíven a neten,ő nem az alacsonyan képzett nyelvet nem beszélő tömeg része,bár nyilván a kommentelők /ahogy MO.-on is /homogén masszaként, országát elfoglaló idegenként kezelték.
Én meg az emberi természetről írtam,hogy amit szabad JUpiternek nem szabad azt az ökörnek és az emberek nagyobbik része persze Jupiternek képzeli magát.

2015.10.09. 17:40:34

@Galaxhopen [Swe]: Az igazsagtalan valasztasi rendszer miatt szereztek egy helyet. Majdnem 4 millio ember szavazott rajuk. Nem 'idegenellenesek', sok 'idegen' is egyetert veluk sok mindenben, mint pl. en is, meg a ferjem is es o sem utalja az idegeneket, legalabbis engem nem utal :). A UKIP vezetojenek a felesege pl. nemet. A UKIP a kontroll nelkuli bevandorlast ellenzi. Es a 'go home' feliratu teherautok allami finanszirozasuak. A masik plakat amit belinkeltem pedig a konzervativoktol szarmazik, akik most kormanyon vannak. Rajuk tobbek kozott azert szavazott a lakossag nagy resze mert megigertek hogy csokkenteni fogjak a bevandorlast, es referendumot fognak kezdemenyezni az EU-tagsagrol.

2015.10.09. 17:45:05

@tanato: Nem ertem mit akarsz a Jupiterrel mondani; mondom, UKben sokan nem orulnek a kelet-europaiaknak, ezt mindenki aki ott el tudja, ha az Orban Viktor imadna a bevandorlokat, attol meg az angolok nem szeretnek jobban a kelet-europaiakat. Sok angol nem orul egy magyar nyelvu jatszohaznak Angliaban, ok angol nyelvu jatszohazakat szeretnenek, ez van, es errol nem a Fidesz meg a plakatok tehetnek.

2015.10.09. 17:45:53

@Mirjam2: Tehat akkor: dehogy van kampany, az angolok a la natur, kampany nelkul ellenzik a tomeges bevandorlast + dehogy csak Magyarorszagon van kampany, mert az angolok is kiplakatoltak mindenfelet. Most akkor van kampany Angliaban, vagy nincsen?

2015.10.09. 17:47:07

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: "They call it the American dream because you have to be asleep to believe it."

tanato 2015.10.09. 17:47:55

@Mirjam2: Angliában lehet hogy tényleg a nagy tömeg miatt lettek idegen ellenesek sokan,de itthon bizonyosan a kampány miatt,mert gyakorlatilag nulla harmadik világbéli gazdasági bevándorló él itt.Na jó nem nulla lehet néhány száz vagy ezer,de nem több,vidéken meg senki. Amiben igazságod lehet,az hogy a szírek afgánok irakiak egy jó része nagyon hasonlít a helyi /tényleg jelentős számú/cigánysághoz,kinézetre,ezért hozzájuk is a cigányokról alkotott képet asszociáltak.

tanato 2015.10.09. 17:52:05

@Mirjam2: A JUpiterrel az idegenellenes magyar személyekre utaltam,akik szerint természetes hogy ő vagy akárki családból szabadon vándorolhasson egy jobb módú országba magasabb életnívóért,de ha ezt egy más mondjuk 3.ik világbéli szegényebb ember szeretné megtenni MO.-felé pl.,az már kitoloncolni való köztörvényes bűnöző.

tanato 2015.10.09. 17:56:20

@Mirjam2: NO nem akarok én újra belekeveredni egy több ezres kommentszámú vitába,csak kiplakátoltam ide az angliai magyarok újság cikkét,természetesen én is elítélem az angol negatív kommentelőket,nálunk is van pl. kínai iskola,mégsem dől össze az ország.

2015.10.09. 17:57:22

@mojyo: Nincsen es nem is volt UKben kampany, tehat nem volt szervezett 'idegenellenes' erofeszites a brit kormany reszerol - pl. plakatok es kerdoivek ('kit utaltok a legjobban'), stb. Viszont tobb part - a kormanypartot is beleertve - helyezett el plakatokat Angliaban amik a tomeges / es vagy illegalis bevandorlas ellen iranyultak, nyilvan mivel tudjak hogy ezzel szavazatokat lehet nyerni. Joval a plakatok elott is utaltak az emberek a tomeges bevandorlast; pl. az elso par evben mikor UKben eltem, kuriozumnak szamitottam magyarkent, szinte senki nem ismert magyarokat rajtam kivul es kedves erdeklodessel fogadtak mikor mondtam hogy magyar vagyok. 2004 utan, miutan egy ev alatt jott egy millio lengyel, rogton mindenki tudta hogy Mo. 'valahol Kelet-Europaban' van es kaptam jo sok negativ kommentet, beszolast, mikor kiderult hogy magyar vagyok; pedig semmilyen plakat nem volt akkor, sot a kormany arrol probalta az embereket meggyozni hogy milyen jol jarnak a kelet-europai munkaerovel. Aztan rajottek a politikusok hogy ez nem nepszeru, igy elkezdtek masfele uzenetet kozvetiteni. Tehat vannak / voltak 'idegenellenes' plakatok, de kampany nem volt, es nem gondolom hogy a plakatok miatt utaljak nehanyan a kelet-europaiakat vagy mas bevandorlokat Angliaban.

2015.10.09. 18:00:58

@tanato: A magyarok nem kapnak segelyeket Nyugat-Europaban, legalabbis eleinte nem, ok dolgozni mennek oda. Es semmi osszefugges nincs akozott hogy a magyarok mit gondolnak a Mo.ra bevandorlokrol, meg hogy roluk mit gondolnak a nyugat-europaiak.

2015.10.09. 18:03:41

@tanato: Ja es ha pl. Szingapurba megy a magyar utlevel es vizum nelkul, az termeszetesen illegalis bevandorlo. Mint ahogy a Mo. teruletere vizum nelkul erkezo bangladeshi is illegalis bevandorlo. Ez van, igy mukodnek a torvenyek, es nem a csunya idegengyulolo magyarok miatt.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2015.10.09. 18:11:58

Ezek a "legjobb" listak mindig kicsit szubjektiv kepet mutatnak, meg ha bizonyos szempontok alapjan is keszitik oket. Termeszetese kell valami merce, de meg egy kategorian belul is nagyon szeles a skala...volt egy koreai tanitvanyom, aki Uj-Zelandon toltott par evet egyetemista koraban. Azt mondta, egy ido utan unalmas volt, mert az orszag sziget-voltabol adodoan egy ido utan egy kicsit "bezartsag" erzese volt, masreszt (az o szavaival elve) olyan valakinek, aki a (nagy)varosi elethez van szokva, Uj-Zeland egy ido utan kicsit provincialis, es a termeszetjarasra redukalodik a szabadidos aktivitas...
Nem tudom, ez mennyire igaz, es persze megint az jon elo, hogy kinek mi a prioritas...Termeszetkedveloknek valoszinuleg kifejezetten elonyos :)

2015.10.09. 18:19:04

@Zsuzsi65: Ez valoszinuleg igaz, mivel mindket, Londonban elo uj zelandi ismerosom is megerositette :). Nekem eszembe sem jutna odamenni mivel nem vonz a termeszetjaras es nagyvarosi tipus vagyok, de ahogy mondod, mindenkinek masok az egyeni szempontjai.

montroyal ( CAN qc) 2015.10.09. 18:34:00

@Bredpitt Monika: terhessegi turizmus, sokan akarjak hogy a gyerekuk allampolgar legyen,

a canadai uj allampolgarsagi torveny kimondja hogy a szuletes nem ad feltetlen jogot az allampolgarsagra ..
hogy gyakorlatban mit jelent hogy alkalmazzak azt nem tudom de onmagaban csak a szuletes mar nem ad jogot pl 18 evesen visszaterni allampolgarkent ..

2015.10.09. 18:44:00

@montroyal ( CAN qc): Kanadában akarnak egyáltalán bevándorlókat? Merthogy egyre nehezebb bejutni, pedig állítólag a gazdaságnak kellene a friss munkaerő.

Galaxhopen [Swe] 2015.10.09. 18:51:46

Valaki a dánokat emlegette - különben tényleg mesélhetnék, de nem teszem -, íme egy mai hír (dánul ill. egyéb skandináv nyelven tudók előnyben):

index.hu/mindekozben/poszt/2015/10/09/a_dan_information_napilap_mai_szamat_csak_menekultek_irtak

montroyal ( CAN qc) 2015.10.09. 19:05:13

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: mi az hogy !
az mostani valasztas arrol szol melyik jelolt tud a masik fole licitalni hogy mennyi szirt fogadjanak be...

kepzett, keresett szakmas bevandorlokat fogadnak .. pont rendszer ... talan azert mert a kvotajukat lefoglaljak a szir iraki stb menekultek ..

amikor a nejemnek a PR statuszat kaptuk meg azon derultunk hogy feltunoen sok fekete arab ,es egyeb szines dolgozik az immigracioban ... talan most erre keszulnek ...
a ciganyinvazional 2 muszakban dolgoztak magyar tolmacsok ugyintezok ...

blackhairlady 2015.10.09. 19:08:38

@Mirjam2: Arrol hol lehet olvasni, hogy milyen vegzettsegu expactokat kerdeztek meg? En nem talaltam a linkben ami a poszt vegen szerepel.
Egyebkent meg nem is kertem, hogy atfogo eretekzest irj a kulonbozo "bevandorlokrol".
Nem kell ennyire tamadolag irni, nem elet-halal kerdes ez:)

Bredpitt Monika 2015.10.09. 19:18:10

@Mirjam2: @Csupacsí: Nem hiányozna a rágó nekem sem és igen, válasz a reggeli kérdésre, akkor is elmennék Szingapúrba, ha tudnám, hogy nem lehet rágózni.

Van egy barátom Amerikában, azt mesélte, hogy Los Angelesben laktak egy házban és felállt autóval a saját füvére, amiért megbüntette a rendőr. Ott is vannak érdekes törvények.

2015.10.09. 19:19:23

@Signora con i capelli neri: Ne haragudj de tenyleg fel kezzel irok mikozben fozok es mas dolgokat csinalok, nem akartam ennyire belemelyedni ebbe. Azt probaltam jelezni hogy az HSBC nem a tipikus kelet-europai 'mosogato' vagy 'menekult' preferenciait elemzi, de biztosan hulyeseget irtam, bocs. Most inkabb megyek vissza fozni...

Bredpitt Monika 2015.10.09. 19:19:56

@montroyal ( CAN qc): Én dolgoztam itthon egy indiai nőnek, aki mesélte, hogy az indiában élő lánytestvérei közül kettő Amerikába megy szülni, már sportot űznek belőle.
Erre mondta sógorom, hogy ő terhes nőt be sem engedne Amerikába (ő dolgozik a vámon).

Bredpitt Monika 2015.10.09. 19:24:10

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör:
"Még mindig sokan hisznek az amerikai álomban, talán azért van ekkora érdeklődés. "

Vagy azért, mert addig amíg felpakolhatod a cuccod mint magyar család (csakhogy egy itteni ismerős történetét meséljem) és elindulhatsz mint turista a magyar gyerekeiddel, akiket beírathatsz iskolába úgyis, ha te illegálisan vagy ott........

Vagy pont azért, mert az ott születő gyereked már amerikai állampolgár lesz.

Bredpitt Monika 2015.10.09. 19:26:37

@mojyo: "They call it the American dream because you have to be asleep to believe it."

Na, ezt átküldöm a férjemnek.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2015.10.09. 19:28:08

@Bredpitt Monika: "Van egy barátom Amerikában, azt mesélte, hogy Los Angelesben laktak egy házban és felállt autóval a saját füvére, amiért megbüntette a rendőr. Ott is vannak érdekes törvények."

hat, ilyen kaliforniai torvenyrol meg nem hallottam :)) lehet, egy haklis szomszed feljelentette az illetot vmiert...nekunk az egyik hatso szomszed ilyen, multkor a rendoroket hivta fel, hogy "zavarja ot a fust", ami a mi hatso kertunkbol megy at hozza (egy kis tabortuz, amit egy hordozhato fire pit-ben (tuzrako? vagy hogy mondjak ezt magyarul?) csinalt a ferjem. Hozzateszem, a fust kb. par percig van, amig begyullad a fa. Szoval a bejelentesre kijott ket rendor, es udvariasan elmondtak a ferjemnek, hogy bar ezzel nem sertunk torvenyt, csak szolnak, hogy ilyen allampolgari bejelentes erkezett :) Ezek utan lottek a ferjem otletenek, hogy a szomszedtol kapott, finom, illatos cedrusbol jo kis tabortuzet csinaljon estenkent :))
En meg gondoltam magamban, ez igen, a rendorsegnek erre is van kapacitasa! :) ez is Amerika :)

tanato 2015.10.09. 19:41:49

@Mirjam2: Ugyanazt gondolják rólunk a nyugatiak mint amit mi a bevándorlókról.Sztereotípiákat:nem akarnak dolgozni,a segélyekért jönnek megváltoztatják az etnikai összetételt stb.
Természetesen az előítéletes nyugatiakra meg az előítéletes magyarokra gondoltam.
A szingapúri példa jó,csak Mo. hivatalosan sem ad gyakorlatilag egyetlen bangladeshinek sem munkát ,letelepedést.

33621 2015.10.09. 19:54:50

@diggerdriver: Jó volt a videó amit posztoltál! Én is küldök egyet, ez a valós életben felvett tiszta Üvegtigris stílusú videó Magyarországról! Lehet ezen is nevetni!

www.haon.hu/video-nem-latsz-terbe-b/2932253

snygg panda (törölt) 2015.10.09. 19:59:47

@mojyo: pandak marpedig vannak! :)))))))))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.10.09. 20:01:16

@33621:
Ez mekkora...
:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

2015.10.09. 20:21:29

@montroyal ( CAN qc): Komolyan kérdezem. Ereszd meg-húzd meg, amit csinálnak. Kellene a dolgos, képzett (?) bevándorló, de kb. csak félistenek tudnak bejutni, annyi kritériumot szabnak meg.

2015.10.09. 20:24:32

@Bredpitt Monika: Az USA a lehetőségek országa, azt mondják. De azért az amerikai álom manapság már biztosan nem azt takarja, mint amit a 70-es és a 80-as években.

Illegálisan nem vándorolnék be sehova. De ez az én szubjektív értékítéletem.

gabors 2015.10.09. 20:27:34

Ez megvolt ?????

"Csak tavaly 31 ezren költöztek külföldre, ez tízezerrel több az azt megelőző évnél – írja a Világgazdaság. "

Narina 2015.10.09. 20:27:54

Hm! Teny, hogy lehet itt ilyennel talalkozni a maganeletben, de en munkahelyen meg emiatt nem szenvedtem hatranyt. Persze ezt meg nem lehet igy kijelenteni, mert csak egy eve vagyok itt kint! Az idegentol alapbol sokan felnek, mert mas kultura, szokas stb, de szerintem ez teljesen emberi. Nem helyes, de emberi. Pl noverem mar elt at ilyet a ferje csaladjabol, hogy ezt a kulturalatlan keleti szukat be nem hozod a hazba(mehjegyzes: amit a rokon kapott a ferjtol azt nem tette zsebre, pedig egy nagyon nyugodt ember). Igaz a 17 ev alatt egy kezen meg tudja szamolni az esteket, de igen van ilyen. Sajnos. :(

2015.10.09. 20:28:05

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: Azt hittem, hogy a kitántorgónak a pénz a legfontosabb. Ugyanis az életszínvonal elég sok mindent takar. :P

DieNanny CH 2015.10.09. 20:32:27

@33621:

Ez nagyon jó! :-))))))))

Bredpitt Monika 2015.10.09. 20:43:35

@Zsuzsi65: ez 97ben volt, az o elmondasa szerint akkor volt ilyen szabaly, en elhiszem neki

Bredpitt Monika 2015.10.09. 20:47:44

@Zsuzsi65: az is lehet egyebkent hogy Los Angeles egy bizonyos reszen volt csak szabaly, valami puccos helyen laktak akkor

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2015.10.09. 20:50:50

@Bredpitt Monika: az lehet..evek alatt mindenfele buta szabalyt hoztak...tudod, most vizkorlatozas van...a vicces az, hogy a kis apartman elott nem a kiirt napon locsolot tobb szaz $-ra buntetik, de a Beverly Hills-en tobb ezres havi viz szamlat csinaloval nem torodnek..:(

montroyal ( CAN qc) 2015.10.09. 20:52:50

@Zsuzsi65: kaliforniai torvenyrol meg nem hallottam

lehet valami varosi rendelet mert en is kaptam figyelmeztetest hogy hagyjam abba a sajat fuvemen parkolast a sajat udvaromban ..

Bredpitt Monika 2015.10.09. 20:53:25

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: az amerikai atlag ember meg mindig sokkal inkabb elhiszi hogy barmi lehetseges, en igy lattam,
mar a gyerekeknek olyan onbizalma van amit itthon sokan megirigyelhetnenek

puhacica 2015.10.09. 20:55:08

@Mirjam2: mit nagykepuskodsz, nincs is konyhad! ;D

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2015.10.09. 20:57:35

@montroyal ( CAN qc): mondjuk olyan nalunk is van, hogy pl. lakokocsival a jarda (curb) mellett parkolni cask 72 ora hosszat lehet egy huzamban. (itt nalunk CA-ban nagyon sokan a haz elott parkolnak, nem a garazsban). Mi is kaptunk egyszer egy buntetest, mert valamelyik "kedves" lakonak az utcaban zavarta a szemet, hogy a lakokocsink ott parkolt. A ferjem ezutan tett egy kort a lakokocsival, igy letudtuk a 3 napos szabalyt :))

Bredpitt Monika 2015.10.09. 20:57:37

@Zsuzsi65: azt olvastam meg kint hogy Nevada ban fizetnek azoknak akik a fuvet lecserelik kavicsra, pont a vizhiany miatt

Persze van egy par amerikai aki a fuvet semmi penzert nem cserelne le (talan kokainra kavics helyett)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2015.10.09. 21:36:37

@Bredpitt Monika: haha, a ferjem amerikai :)) a szomszedunk (neki is van egy lakokocsi a haz elott:), aki szinten kapott egyszer egy "figyelmeztetot" (az ellenor egy jelet fest a kerekre, es innen tudja, hogy elmozdult-e a kocsi bizonyos ido alatt).
Mondta nekunk, hogy o fogta magat, es lemosta a jelet a kerekrol :)))

puhacica 2015.10.09. 21:39:28

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: na plane! :D amugy most jut eszembe, hogy nekem sincs. :D

2015.10.09. 22:22:54

@Bredpitt Monika: "az amerikai atlag ember meg mindig sokkal inkabb elhiszi hogy barmi lehetseges"

Az Egyesült Államokban bármi lehetséges. Ha az adófizetők pénzének eltapsolásáról van szó, akkor meg főleg.

Az önbizalom jó dolog. De azért tudni kell különbséget tenni vágy és realitás között.

gabors 2015.10.09. 22:42:08

@Bredpitt Monika: vannak agyament szabalyok az usa-ban, most buntettek meg Long Island-en NY allamban azert mert a sajat hazam elott "forditva" parkoltam "parking in wrong way"

este ellenkezo iranybol jottem csak ugy odalltam a haz ele ... "szembe" negy kocsi szeles az utca ket oldalon parkolo kocsik mellett is elfer meg ket kocsi ...

nem is tudtam hogy ez szabalytalan, parszor parkoltam mar igy ezutan nem fogok :-) amugy mindig a kocsibealloban szoktam ott os forditva hogy a kocsi orra van kifele... csak renovalas miatt meg mindig ott van egy kontener igy kenytelen vagyok az uton parkolni ami teljesen szabalyos.. itt

ugyan meg fogom fellebbezni mert ugy tunik hibas a bunteto cetli majd meglatjuk ....

gabors 2015.10.09. 22:42:10

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: 'hope dies last' ..... ahogy mondjak

miert koltenek a szegenyek annyit lottora amennyit ????

blackhairlady 2015.10.09. 22:51:13

@33621: ebbol tudod mi fog mdgvalosulni? Maximum a szinhaz kulso rendbetetele. A gyorsforgal.i utat kb.. 1990-tol igeri minden kormany, a kempingbe akkor sem jottek amikor meg gyonyoru uj volt, az uszoda nem reg lett felujitva, vagyis inkabb a strand, szoval jol hangzanak ezek az igeretek, de lofutyi sem lesz beloluk.
Szita amugy jol csinalta, megfontoltan dontott amikor annak idejen partfunkciot ajanlottak neki de o polgarmesterseget valasztotta. Szerintem orokos marad mint a nyomorusag.

M. Péter 2015.10.09. 23:10:52

@Zsuzsi65: Biztos arra is van törvény, hogy tilos letörölni a jelet. Amikor Montereyben jártam, voltak táblák, amelyek figyelmeztettek, hogy a parkolóőr megjelölheti a kocsi kerekét krétával, és a krétajelet tilos letörölni.

2015.10.09. 23:20:37

@tanato: Ez nem igaz hogy ne adnanak nekik munkat; ha hivatalosan Mo.on akarna dolgozni pl. Bangladeshbol egy orvos es beszelne magyarul, biztosan adnanak neki munkat. Sot, en ismertem magyarul nem beszelo indiai orvost is aki Mo.on dolgozott es kapott munkat, vizumot hivatalosan. Szingapurban is csak akkor talalsz munkat magyarkent ha beszelsz legalabb angolul folyekonyan es keresett vegzettseged van. Kepzetlen, nyelvet nem beszelo bevandorlokat sehol a vilagon nem latnak szivesen, sem Angliaban, sem mashol.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.10.09. 23:40:30

@mojyo: én az ismerősöd vagyok és láttam pandamacit élőben, szóval akkor vajon léteznek? :-)

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.10.09. 23:57:16

@Muscari:
ennek most utánaolvastam, papíron tényleg illegális a homoszexuális tevéenység Szingapúrban, de gyakorlatilag nem mennek utána, otthon mindenki azt csinál, amit akar, de ha nyilvánosan, abból lettek problémák. 26 ezres tömeggel volt Pride is. 10 éve még az anális és az orális szex is büntetendő volt, mármint férfi-nő felállásban is.
szóval nem úgy tűnik, hogy "ha kedves az életed" szituáció áll fenn.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2015.10.10. 00:12:40

@gabors: "parking in wrong way" - ez a szabaly nalunk is van :) csak a menetirany szerint parkolhatsz a haz elott. Ezt altalaban be is tartjak az emberek. Egyebkent erdekes (v. kulturalis szokas, nem tudom), hogy az orral "kifele" allas sokkal elterjedtebb Europaban, mint itt. Amikor egy ilyen kocsit latok itt nalunk parkolni, szinte biztos, hogy a tulaja europai szarmazasu. En szemely szerint nagyon gyorsan megszoktam, hogy oral allok be, es hatrafele jovok ki parkolasbol, ez nekem konnyebb, mint hatra 90 fokos parkolas (ez Mo-n sem a kedvenc volt a kresz vizsgan :))

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2015.10.10. 00:14:47

@M. Péter: haha, hat igen, valoszinuleg a jel letorlese torvenybe utkozo :) szerencsere egy lakoovezetben az ellenorok nem surun jarnak, csak ha vki bejelentest tesz, mert boki a csoret a latvany ;)

skye8 2015.10.10. 00:28:23

Most olvastam a New York Times ban, hogy mar oroszorszagon keresztul is erkeznek menekultek norvegiaba, biciklin! Hogy mi lesz ebbol....

adg 2015.10.10. 01:49:05

@Zsuzsi65: ez a forgalommal szembe parkolas szerintem kb mindenhol tilos, es tok logikus is. Nyilvan egy kihalt utcan nem akkora gond, de ahol forgalom van, ott eleg veszelyes lenne, hisz nem latsz ki rendesen, amikor kiallsz a parkolobol.

Meg otthon nekem is megbuntettek egy kollegamat, mert kapuba allt. Aztan skkerult toroltetnie, mert a sajat kapuja volt.

A kretas dolog itt is altalanos a belvarosban. Nagyon nem szabad letorolni, az nagyobb baj, mint a parkolasi bunti. Mondjuk nem tudom, eszreveszi-e, ha csak arrebbrajzolod. :)

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.10.10. 01:59:52

@Zsuzsi65: én alapból veszélyes vagyok tolatás közben (nemis vezetek), de szerintem veszélyesebb toltva kiállni az utca fele, mint tolatva beállni a saját kocsibeállódba, nem? ki se lehet redesen látni, ha kitolatnál az utcára, a forgalomba, még ha nincs is nagy forgalom.

adg 2015.10.10. 02:11:55

@Dragonlady (Bp, Hun): ez pontosan igy van, forgalmas helyen joval veszelyesebb, plane, ha nem latsz ki az utra. Sokszor mar az is veszelyes elegge, hogy a kocsi orrat kidugod takarasbol, hogy kilass.

Ennek megoldasai megfigyelesem szerint:
Magyarorszag: dudalassal jelzi az erkezo, hogy varjak,, mert o jon es elsobbsege van.
Au: megall az erkezo, es megvarja amig kijovok, mert tudja, hogy nem latom rendesen.

2015.10.10. 06:18:19

@gabors: Nem tudom. A lottó az emberi hiszékenységre épül.

puhacica 2015.10.10. 07:18:12

@adg: Angliaban ugy parkolsz, ahogy tetszik. ugy latom, nem igazan van problema belole.

Muscari 2015.10.10. 07:49:19

@Signora con i capelli neri: hm, lehet, hogy ki kéne próbálni, ha mindenki ennyire dicséri :-) Én rosszabbnak gondoltam.

Muscari 2015.10.10. 08:06:12

@Mirjam2: érdekes módon a landlordok nem utálják a kelet-európaiakat. Ingatlanosokkal beszélgetve az derült ki, hogy mindenki európainak akarja kiadni a lakását. Ez lehet bújtatott rasszizmus is, sőt tulajdonképpen az, de én a saját fülemmel hallottam.

Muscari 2015.10.10. 08:39:48

@Dragonlady (Bp, Hun): oké, elhiszem, csak hallottam, nem olvastam utána. Az utolsó előtti mondaton viszont jót röhögtem. Ezt mégis hogy ellenőrizték? Vagy a partnerek jelentették fel egymást?

adg 2015.10.10. 09:52:13

@puhacica: biztos vagy benne?
dl.weeaboo.com/dsa/hwc/highway-code/chapter-11.html

Amennyire latom, az angol parkolasi szabalyok sem az egyszerusegukrol hiresek.
Nem veletlenul tilos altalaban forditva parkolni. Ha elotted pl egy teherauto all, akkor marhara nem fogsz kilatni, es teljesen vakon kell kijonnod a parkolobol a szembol erkezo autok koze. Raadasul meg a sajat savodat sem biztos, hogy belatod elegge. Ez azert roppant veszelyes manover

Bredpitt Monika 2015.10.10. 10:03:12

@gabors: Fordítva parkolás?

Volt egy barátnőm, aki beköltözött hozzám egy kis időre. Ő ért haza előbb és láttam,hogy Ő az egyetlen az utcában aki az óceán felé parkolt orral. Mondtam neki, hogy én a helyében lemennék és megfordulnék. Azt mondta: jaj, Mónika kit érdekel, hogy merre van az orra az autódnak?

Másnap reggel már ott volt a büntető cédula az autóján.
Akkor azt gondoltam magamban: hát, engem nem érdekel.

Szerintem ezt hívják úgy: common sense.

2015.10.10. 10:03:59

@Muscari: Te is tudod - remelem! - hogy nem azt mondtam hogy mindenki utalja a kelet-europaiakat. Teny hogy szobat / lakast europainak legkonnyebb kivenni, ez megintcsak nem azt jelenti hogy mindenki utalja a feketeket stb., de igen, vannak ilyen preferenciak / eloiteletek. Azt akartam Tanatonak jelezni, ami az altala belinkelt cikkbol is kiderul, hogy a nyugati 'multikulturalis' tarsadalmakban sem az van hogy mind egy nagy boldog csalad vagyunk es nincsen semmi eloitelet vagy tarsadalmi feszultseg a kulonbozo nepcsoportok egyuttelese miatt.

Bredpitt Monika 2015.10.10. 10:06:36

@Zsuzsi65: Engem Kaliforniában azért büntettek meg, mert a piros szegély mellett parkoltam. Később magyarázták el, hogy ott, pont a szárazság miatt nagyon be kell tartani a tűzoltó autóknak fenntartott helyet. Ott vezettem életemben először autót egyedül, úgy hogy már volt jogsim 11 éve. Elég sok közlekedési szabályt megszegtem szerintem mire belejöttem a vezetésbe.

wuaaa 2015.10.10. 10:09:56

@skye8: "Most olvastam a New York Times ban, hogy mar oroszorszagon keresztul is erkeznek menekultek norvegiaba, biciklin! Hogy mi lesz ebbol...."

Hogyne... már látom, ahogy a szíriai menekült, aki egész életét a mediterrán égövben töltötte, októberben biciklizik a tundrán Murmansk felé...

Bár biztosan érdekesebb cikket lehet összehozni valami bullshitről, mint mondjuk arról, hogy hogyan sikerült szarrá bombázni egy kórházat..

Bredpitt Monika 2015.10.10. 10:11:15

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör:
"Az Egyesült Államokban bármi lehetséges. Ha az adófizetők pénzének eltapsolásáról van szó, akkor meg főleg."

Nem tudom miért pont az USA t hozod példának az adóval kapcsolatban? Ezt kifejthetnéd.

NEkem mindig feltűnik a tábla, amikor egy autópályán útjavítás folyik, ez áll a táblán: YOUR TAX IS AT WORK.

Pozitív lélektan. Én elhiszem nekik.

2015.10.10. 10:11:40

@Muscari: Ezek sok helyen illegalis tevekenysegek (voltak), pl. en.wikipedia.org/wiki/Sodomy_laws_in_the_United_States.

'As of April 2014, 17 states either have not yet formally repealed their laws against sexual activity among consenting adult, or have not revised them to accurately reflect their true scope in the aftermath of Lawrence v. Texas. (...) Fourteen states' statutes purport to ban all forms of sodomy, some including oral intercourse, regardless of the participants' genders'

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.10.10. 10:15:23

@Zsuzsi65:
Az út szélén parkoló autók érdekében kötelező a hátul elhelyezett fényvisszaverő prizma minden autón. Ha fordítva állsz meg akkor szélsőséges esetben előfordulhat hogy nem látják hogy ott parkolsz és belemennek.

Bredpitt Monika 2015.10.10. 10:16:01

@wuaaa: Én is pont erre gondoltam. Biciklizni a hidegben ? Amikor egyébként is panaszkodtak a hideg Svédországra.

Ha már migránsoknál tartunk. Megkönnyebbültem, hogy nem Merkel kapta a Nobel díjat.

Akkor kezdett komolytalanná válni számomra a Nobel díj, amikor egy év kormányzás után Obama kapta. Kapta volna vajon 8 év után is?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.10.10. 10:18:46

@Dragonlady (Bp, Hun):
A nőknek különleges tehetségük van a tolatáshoz. Mi férfiak ennek nagyon örülünk csak lehetőleg autóVAL ne próbálják...
:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.10.10. 10:20:11

@puhacica:
Mert ez egy rohadék liberális ország...
:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.10.10. 10:22:11

@Muscari:
A bizonyítási eljárásra kiváncsi lennék.
:))))))))))))))))))))))))))))))))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.10.10. 10:26:33

@adg:
Én a házunkkal szemben parkolok, attól függően hogy merről érkezek. Ha munkából jövök szinte mindig a a forgalommal szemben állok meg. A passzus teljesen jogos meg a te érvelésed is meg a macskaszem léte sem véletlen hátul, szóval igazatok van. Tudod mi jár annak akinek igaza van...
:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

adg 2015.10.10. 10:30:39

@wuaaa: azt olvastam mar tobb forrasbol is, koltsegvetessel egyutt, hogy oroszorszagon keresztul is erkeznek menekultek. De hogy biciklin???? Margit, nooomalis?? :))
Ott vonat meg egyeb eszkozok voltak, ember sempeszek, ilyesmi. Kicsit hihetobb. :)
Mondjuk lehetne fokozni a biciklit. Gorkorcsolya, vizibicikli, fakutya, raketa...

tanato 2015.10.10. 10:35:25

@Mirjam2: Persze ha beszél magyarul és magas képesítése van adnak munkát,de ez azért akkor szokott előfordulni ha itt végzett az illető vagy ide házasodott,akkor igen.Egy szakmunkás végzettségű akinek nincs magyar házastársa szerintem hiába jelentkezne még ha vállalná hogy gyorsan megtanul magyarul akkor sem.

wuaaa 2015.10.10. 10:41:24

@adg: ...hintaló...
Na de, komolyra fordítva a szót, eddig Norvégiába kb. 5000 menkült jött. Nem naponta, zusammen.

tanato 2015.10.10. 10:44:21

@wuaaa: Ez tényleg igaz ,a magyar Híradóban is benne volt,ezerszám tornyosultak az elhagyott kerékpárok a norvég oldalon a határállomáson.Egyszerű a magyarázat,azon az átkelőn csak kerékpárral vagy gyalog lehet átmenni autóval nem/mint nálunk pl. Fertőrákosnál Ausztriába csak gyalog és biciklivel/..namármost a szírek eljutnak a legközelebbi orosz kisvárosig autóval/aranyáron mert az orosz taxisok nagyon kihasználják őket mint itt is volt/ és ott meg vesznek egy biciklit és azzal mennek tovább.Norvégiába ahol menedékjogot kérnek és velünk ellentétben ők nem adják vissza a menekülteket az oroszoknak egy órán belül ráfogva hogy Oroszország de bizony milyen biztonságos.
Úgyhogy a hír igaz,hegyekben álltak a biciklik mint nálunk Sopronnál az elhagyott NDK Trabantok 90-ben.

tanato 2015.10.10. 10:55:46

@Mirjam2: Persze hogy van feszültség az együtt élő különböző népcsoportok között,nem is kevés,hiszen pont ezért esett szét Nagymagyarország is,így nálunk ez nem volt jellemző Trianon után,átadta TRianon ezeket az interetnikai feszültségeket a szomszédos utódállamoknak.Nekünk csak a cigány magyar feszültség maradt.
A cikket csak azért linkeltem,/gondolom a szerkesztő is azért rakta ki./ hogy azért lehessen tudni,az üldözőből hirtelen maga is üldözötté válhat,aZ élet egy libikóka ,egyszer fent egyszer lent.

wuaaa 2015.10.10. 11:39:52

@tanato: Ami a Magyar Nemzeti Birodalmi Szent Híradóban benne volt, az kétségkívül igaz, de azért engedtessék meg közszemlére tenni az ezerszám tornyosuló bicikliket egy szeptember 30.-án, a norvég közszolgálati NRK által megjelent cikk egyik fényképének formájában :
www.nrk.no/finnmark/hoper-seg-opp-med-sykler-i-politiets-varetekt-1.12578867

Ezt a mennyiséget a helyi rendőrfőnök ugyan 350 darab körülire saccolja, de ez már csak nyilván őt minősíti, hiszen ha az M1 szerint ezerszám tornyosulnak, akkor nyilván igen.

Az kirkenesi orosz-norvég határon pont gyalog NEM lehet átkelni, ezért az utolsó pár métert biciklin teszik meg. Mert az nem gyalog van. Norvégia területén viszont ezeket a bicikliket nem használhatják már (igaz nem is áll szándékukban), mivel általában csak egy fék van rajtuk (kettő kell) és nincs beléjük ütve sorozatszám (ez is kell).

2015.10.10. 11:47:43

@tanato: Szakmunkas vegzettseggel magyarok sem kapnak munkat olyan helyen ahova vizum kell (pl. Szingapur, USA, Dubai stb). Mindenhol a vilagon csak akkor kapsz munkat kulfoldikent ha hianyszakmad van es megfelelo nyelvtudasod. Hiaba szeretnek en pl. Szingapurban elni (jelenleg nem szeretnek, csak peldat mondok), nem tudnek, hiaba beszelek folyekonyan angolul, nekem nincs olyan vegzettsegem vagy tudasom ami keresett ott. Vizumot nem osztogatnak jotekonysagbol, meg turistavizumot sem (most fogok a napokban 160 eurot fizetni egy turistavizumert Indiaba, az ezzel jaro papirmunkarol es egyeb koltsegekrol nem beszelve).

2015.10.10. 12:02:20

@tanato: Ez igy kisse felrevezeto, nem hinnem hogy ugyanazok az emberek akik 'uldoztek' a menekulteket Mo.on, valtak 'uldozotte' Angliaban. Mondom, hiaba rajonganak korul a magyarok a menekulteket, attol meg oket sokan leneznek pl. Nyugat-Europaban, ezek nem osszefuggo dolgok. Az meg gyakori hogy kulonbozo nepcsoportok es / vagy vallasi kozossegek tagjai lenezik egymast, pl. konnyen lehet hogy a most lenezett szirek nagy resze lenez, vagy lenezett korabban masokat etnikai es / vagy vallasi alapon.

tanato 2015.10.10. 12:02:36

@wuaaa: Nyilván a hideg beálltával kevesebben fognak arrafelé biciklizni,de a tendencia aZÉRT MEGVAN.Szóval a hír igaz az a lényeg.Volt egy riport pár napja a Híradóban,ott ecsetelték a körülményeket,orosz taxisok stb.

tanato 2015.10.10. 12:05:35

@Mirjam2: Ez neked és nekem is világos,de a lakosság nagy része most nagyon fent érzi magát a mindennek elmondott menekültekkel szemben itthon.nem gondol bele hogy egy esetleges országváltáskor hasonló helyzetbe kerülhet,pl.Vagy egy ne adj isten fegyveres konfliktus esetében.

tanato 2015.10.10. 12:10:15

@Mirjam2: Ha valakinek kell szakmunkás vagy fizikai munkás beengedi a szegényebb országból jövőket/Lásd Öböl államok,Szingapúr ott is 200 ezer képzetlen külföldi házicseléd dolgozik pl./Így kéne Mo.-on is/most nem pont a cselédekre gondoltam itthon hanem a képzettebb fizikai dolgozókra,de ez most szentségtörésnek számítana ebben a politikai nem éppen idegenbarát kampányos helyzetben.

wuaaa 2015.10.10. 12:17:38

Most a poszthoz :
Látom Svédország elég jól jött ki a felmérésből, jöjjön most két megdöbbentő adat :

1. Az 1947-ben születettek ma átlagosan 16.400 SEK (kb.1.770 €) bruttó nyugdíjat kapnak. Igen, bruttó, mert Svédországban ebből még adózni kell. Ezeknek a nyugdíjasoknak több mint felének a nettója az eu szegénységi szintje alatt van.

2. Összehasonlítva két személy nyugdíját, akik közül az egyik egész életében a nyilvános szférában dolgozott, a másik viszont soha nem dolgozott (ezért a minimálnyugdíjhoz kap lakástámogatást is), az jön ki, hogy kettejük nyugdíja között a különbség 400 SEK (44 €).
44 € a bónusz azért, hogy egész életedben dolgoztál, egy láblógatóhoz képest.

Miért is olyan közkedvelt Svédország a gazdasági menekültek körében?

forrás : www.svd.se/sjalvklart-att-pensionsaldern-maste-hojas/om/naringsliv

adg 2015.10.10. 12:49:05

@wuaaa: ez jo, a munka becsulete. :)

Most voltunk a solarautos csapatnal, mondtak par erdekeset. Jovo vasarnap indul a verseny, arra meg elmegyunk, marmint az indulasra, aztan osszeszedek par gondolatot rola.

puhacica 2015.10.10. 12:51:19

@adg: arrol volt szo, hogy hogy szabad parkolni, nem arrol, hogy hol. itt barmerre allhatsz orral.

SzZoole 2015.10.10. 12:52:15

@Mirjam2: az utasaimtol halva Szingapur egy rendkivul gyorsan fejlodo hely,gomba modra szaporodnak az epitkezesek.A mernokoket leszamitva a munkasokat is csak diplomaval foglalkoztatnak,vagy azt megoldjak a helyiek kozul?

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.10.10. 13:00:00

@adg: Bazz, Adégé, benned nagyon mélyre karistolnak ezek a HÁ-s beszólások...Kiiratkozás, norvég és dán takkerek, stb...
:-))))))))

adg 2015.10.10. 13:02:50

@puhacica: mintha arrol lett volna szo, hogy szabad-e forgalommal szemben parkolni.

"If you have to stop on the roadside:
do not park facing against the traffic flow"

Kesobb megismetli ejszakara vonatkozoan is. De en keszseggel elhiszem, hogy szokas, vagy hogy eltero szabalyok is vannak, vagy akarmit. Csak furcsallom, mert allati veszelyes lehet, ha nem latsz ki elindulaskor. Ez nyilvan nem valami kertvarosi problema, de zsufoltabb helyen szerintem nem jo otlet.

adg 2015.10.10. 13:05:25

@geegee: hahaha, van egy rossz tulajdonsagom, kurva jo memoriam van, mindent megjegyzek. Szerencsere van hozza egy jo tulajdonsagom is, altalaban fogalmam sincs, ki mondta, igy nincs harag. Vagy pont e miatt van. :))

SzZoole 2015.10.10. 13:21:24

@adg: engem kerdezz ez ugyben,van egy kis londoni tapasztalatom vezetes tekinteteben,mondjuk olyan kb.10 ora/nap.
Itt mindent lehet,addig amig nem csinalsz balesetet.A rendorok eltekintenek az ilyen esetektol ugyanis a varos zsufoltsaga miatt mindenki ugy es ott parkol ahol tud,persz a forgalmat nem akadalyozva.

M. Péter 2015.10.10. 13:25:19

@adg: MUST ill. MUST NOT jelzi azt, hogy mi az, ami valamilyen törvény szerint kötelező vagy tilos. A többi csak ajánlás, aminek megszegése önmagában még nem büntethető.

adg 2015.10.10. 13:57:34

@Zoole[uk]: @M. Péter: Oke, rendben. Akkor csak ejszakara nem szabad kint hagyni, ha jol ertelmezem ezek utan.

"You MUST NOT park on a road at night facing against the direction of the traffic flow unless in a recognised parking space."

Mondjuk annak nem mentem most utana, hogy a road mindenfele uttestet jelent-e, vagy csak nehany félét.

Mindenesetre en sosem allnek meg szemben, es nem tartom helyesnek. De ha ez van, hat ez van, amennyit en Londonban jarok, nekem tok mindegy. :)

nemor 2015.10.10. 13:58:26

@tanato: erre az a szabály Mo-on, hogy ha van érvényes munkaerő-igényed leadva a munkaügyi köpontban (jelenlegi neve nemzeti vmi, honlapja még áfsz néven fut) és az tartósan betöltetlen, akkor kérhetsz munkavállalói vízumot bármilyen külföldi számára. Szinte automatikusan megkapod, bár iszonyú bürokrácia árán. Sem nyelvtudást, sem mást nem vizsgálnak hozzá. Szerbtől mongolon át indiaiig sokan dolgoznak így Mo-on, bár nyilván nem tömegek. EU és csatlakozott államok polgárai szabadon vállalhatnak munkát természetesen, de az eljárás majdnem ugyanaz:) TB kártya kiváltás stb. Csak a vízum marad ki, cserébe név nélkül kell jelenteni a létszámukat a BÁH-nál.

2015.10.10. 14:04:20

@Zoole[uk]: Fogalmam sincs hogy oldjak meg, de hogy nem europaiakat alkalmaznak ott fizikai munkaskent az biztos. Egyebkent epitkezni mar gondolom csak felfele lehet (meg magasabb felhokarcolok) mert elegge telitve van a varosallam mar igy is.

2015.10.10. 14:05:40

@tanato: Ebben igazad van, bar gondolom a szirek nagy resze sem gondolt ebbe bele korabban, az emberi termeszet mar csak ilyen.

2015.10.10. 14:10:04

@tanato: Biztos hogy engednek Mo.on is dolgozni a kulfoldi szakmunkasokat ha szukseg lenne a munkajukra, ez nem idegenellenesseg kerdese. Ugy tudom pl. romanok dolgoznak mezogazdasagi munkaskent Mo.on? Szaudiban is sok ezer kulfoldi (azsia / afrikai) fizikai munkas dolgozik, akiket vegtelenul leneznek a helyiek - sokkal jobban mint a magyarok a 'menekulteket' - de megis alkalmazzak oket mert szukseg van a munkajukra. Olyanrol meg nem hallottam hogy tenylegesen szukseg van a munkaerore valahol de csak es kizarolag idegenellenesseg miatt nem alkalmaznak kulfoldieket - siman lehet oket alkalmazni es kozben lenezni.

adg 2015.10.10. 14:18:15

@Zoole[uk]: Szingapurban rengetegen dolgoznak azsia minden reszerol szinte, a fizikai munkasokat inkabb ok alkotjak. Europai vagy eszak amerikai nepek inkabb menedzsment meg penzugyi meg egyeb jol oltozott teruleten domboritanak.
Ez mar csak amiatt is lehet, hogy egy europai igen nehezen birna azon a kliman nehez fizikai munkat szabad levegon, pl epitkezesen.
Nalunk is alig van feher ember az epitkezeseken, a gorogoket leszamitva foleg azsiaiak meg nehany ausztral dolgozik kint komoly fizikai munkan, esetleg afrikaiak. Pedig a mi klimank sokkal enyhebb. Ellenben az osszes epitesvezeto meg egyeb "hajcsar" feher, vagy feherebb gorog. :)

2015.10.10. 14:25:16

@adg: Egyszeruen nem engedelyezik hogy azsiaiakon kivul masok dolgozzanak epitkezeseken (lasd fent; ez a Kozel-Keleten is igy van egyebkent). Szerintem egyszeruen nincs szukseguk europaiakra akik relative magas bert kovetelnenek, nem akarnanak huszan egy szobaban lakni, heti hat napot dolgozni, mindent elfogadni panasz nelkul stb.

adg 2015.10.10. 14:34:45

@Mirjam2: Haha, erdekes, a kis rasszistak. Nezted a minimum fizeteses reszt? Szingapur nem egy filleres hely, es havi 1600 helyi dollart kell adni a higher skilled munkasoknak. Ez kb ugyanennyi ausztral dollar, kb hasonlo arszintu orszagok, sot szingapur talan dragabb, szoval ez valoban egy rabszolgaber. Gondolom nem sok norveg tolongana ennyiert az epitkezeseken akkor sem, ha mehetnenek.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.10.10. 15:04:16

@Mirjam2:
Bizony. A jugók is lenézték a magyarokat a kommunista érában aztan mégis ide menekültek.

skye8 2015.10.10. 15:33:19

@wuaaa: pedig igaz Es nagyon erdekes jol megirt cikk. Azert valasztjak ezt az utvonalat mert kevesbe veszelyes mint csonakkal Es olcso is. murmanszk -nikel -storskog Es mar at is csusszantak.kunduzrol is irt a NYT.

skye8 2015.10.10. 15:35:43

@tanato: yep igy van a kepek megjelentek a NYT-ban is.

SzZoole 2015.10.10. 15:38:02

@adg: @Mirjam2: erre gondoltam en is,az olcso azsiai munka ero,persze az esz az a feher europai.

blackhairlady 2015.10.10. 16:30:14

@Muscari: Fene tudja, en sem vagyom oda, bar turastaskodni elmennek, de kb minden orszagot megneznek egyszer mint latogato, de letelepedni csak keves helyen szeretnek.
Egyebkent szerintem ezek a a szabalyozasok igen sokkoloan tudnak hatni ha az ember felsorolva latja oket egy oldalon, de a mindennapi eletben elsikkadnak, tudomasul veszi az ember, hogy nem lehet, aztan eli az eletet, nem topreng rajta.

2015.10.10. 17:08:15

@Bredpitt Monika: Ott igazán nagy üzemben lapátolják ki az adófizetők pénzét bizonyos érdekeltségű cégekbe, meg zsoldoshadseregekbe. Lásd például a Blackwater-t.

Muscari 2015.10.10. 17:41:35

@tanato: miért, Oroszország nem biztonságos???

wuaaa 2015.10.10. 18:10:47

@skye8: "Azert valasztjak ezt az utvonalat mert kevesbe veszelyes mint csonakkal Es olcso is."

Akkor áruld már el nekem, miért van az, hogy még csak az 1%-ot sem közelíti meg azok aránya, akik ezt az útvonalat választják, ami szerinted biztonságos és ráadásul még olcsó is?? Ennyit nem tudnának kimatekolni ezek a rafkós gazdasági menekültek a tíz ujjukon?

Tudom a választ, de megvárom a tiéd először.

tanato 2015.10.10. 19:03:24

@Mirjam2: Az biztos tényleg jómódúak voltak a szírek pl. a Kádár rendszerben jobban álltak mint mi.Erről már írtam is itt,meg te is.Ugyanúgy mint a jugók is,messze magasabb színvonalon éltek és biz le is nézték a vajdaságiak/ a magyarok pl./ a kommunista rendszerbe szorult testvéreket.Azután fordult a kocka Szíriában is meg Jugóban is kitört a háború és jöttek jönnek a háborús menekültek.Egyetértünk, az élet egy libikóka egyszer fent egyszer lent.Ezért kellene szerintem egy háborús menekülthöz másképpen állni ,mint most a magyar hivatalos álláspont.

tanato 2015.10.10. 19:09:31

@nemor: Köszi az infót,ezt a bizonyos regisztert össze kéne hozni a harmadik világból Európába ácsingózó és itt esetleg bebocsátást kérő személyek adataival hátha kisülne belőle valami értelmes.Hisz rengeteg pl. szakmunkás állás betöltetlen.Az eü.ről már ne is beszéljek.Hihetetlen pl. de egy mezítláb gyalogló szíriai menekültről Zákánynál kiderült hogy itt végezte az orvosit,kiválóan beszél magyarul.csak onnan derült ki hogy a civil önkéntesre magyarul köszönt rá,és beszélgetni kezdtek.Azóta már rég Németországban van.Őt is elvesztettük,.ha kicsikét normálisabban állnánk a dologhoz,az egész kérdéshez,lehet hogy sikerült volna marasztalni.

tanato 2015.10.10. 19:12:55

@Mirjam2: Visszatérve Szíriára,kaptam egy képsorozatot a háború előtti tényleg nagy fejlettséget mutató SZíriáról összehasonlítva a mai romos országgal.Majd átküldöm emailbe,ide sajnos nem tudtam,nem ment át..

tanato 2015.10.10. 19:14:28

@diggerdriver: Így van eza dolog Jugó viszonylatban nagyon kijött e,gy valamikori nyugatnak számító ország hogy vált egy menekülteket kibocsátó háborús tűzfészekké.

Narina 2015.10.10. 19:16:39

@Bredpitt Monika: Az! Sztoikus nyugalommal ranezet a sracra es lehulyezte! Azert megneztem volna a kiscsavo fejet! :D

tanato 2015.10.10. 19:17:10

@Muscari: Jó kérdés,Oroszország biztonságos e?Persze nagyrészt igen,de nem minden része,mondjuk Csecsenföld nem.De a lényeg,erre hivatkozva nem vágják vissza a norvégok egy napon belül a menedékkérőket.

wuaaa 2015.10.10. 19:31:02

@tanato:
1. A szír doki, aki Mo.-n tanult szerintem annyiért sem maradt volna, amennyiért a magyarok orvosok többsége igen.

2. Norvégia olyanokat is kirak, akik évekig voltak az országban, legálisan, menekültként, van munkájuk és beszélik a nyelvet. Néha egy-egynek sikerül maga mellé állítania a médiát ha éppen nincs fontosabb sztori, akkor ha sikerül pont az ő ügyéből nagy lufit fújni, akkor megkegyelmeznek neki, de a többségnek erre nyilván nincs lehetősége.

tanato 2015.10.10. 19:35:17

@wuaaa: Na látod ezt nem tudom Norvégia hogyan bánik majd a szír menekültekkel.A másik nyilván a szíriai orvos jobban él majd nyugaton,de esetleg ilyen esetben meg lehetne próbálni a beillesztést.

skye8 2015.10.10. 19:42:27

@wuaaa: nem szazalekokrol beszeltem, Es nem is erzem ugy hogy magyarazkodnom kene neked azok utan hogy ilyen hitetlen tamas-szeru tamado hangnemben szolsz hozzam.

wuaaa 2015.10.10. 19:59:36

@tanato: Volt több eset is a médiában, de a legnagyobb lufi egy afgán srác ügyéből lett fújva, akit a norvég hadsereg vitt magával, tolmácsnak Afganisztánba. Aztán amikor az a buli úgy ahogy lecsengett, akkor közölték vele, hogy na öcsi, most már nyugi van nálatok, neked meg ott a helyed. Egy szép napon eljöttek érte a zsernyákok, akik vitték egyenesen a reptérre, ott fel az első Olaszország felé tartó gépre, mivel a Dublini-egyezmény értelmében ott kell hogy elbírálják a kérelmét (mivel Olaszországon keresztül érkezett). Hiába mondta, hogy na de jönni taliban ratatata lyukas fiú lenni én. (az említett szervezet a weboldalán meg is nevezte konkrétan őt, mint hazaárulót)

A média mellé állt, volt egy két szimpátia-tüntetés, a norvég háborús veteránok is nyíltan kiálltak mellette, végülis megkapta a menedékjogot, úgyhogy aztán visszajött Olaszországból.

A norvég hadsereg összesen 106 afgán menekültet vitt magával Afganisztánba, ezek kb. fele mint tolmács, fele mint takarító, mindenes, stb. A tolmácsok kaptak fegyveres kiképzést és a harcokbab aktívan is részt vettek a norvégok oldalán.

A 106, norvég zászló alatt harcoló afgán közül 2013 februárjában csak 21-en kapták meg a menekültstátuszt és maradhattak Norvégiában. A többi sorsa......... nyilván senkit nem érdekel...

www.nrk.no/norge/kamptolken-muradi-far-bli-i-norge-1.12002885

wuaaa 2015.10.10. 20:02:38

@skye8: Ha nincs válasz, keresni kell valami mást. Értem én.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.10.10. 21:11:13

@wuaaa: ez olyan aljas dolog, hogy nincsenek szavak se rá. nem is ígértek nekik eleve semmit ezen a vonalon, vagy nem tartották be, amit ígértek??
úgy tudom, nagyon sokan ugyanígy megjárták az amerikai hadsereg számára tolmácsolók közül is.

wuaaa 2015.10.10. 21:22:23

@Dragonlady (Bp, Hun): Hivatalosan nem hiszem, hogy ígértek volna nekik valamit, mert az ugye papiron lenne, olyat meg egyikük sem lobogtatott. De gondolom a vállveregetés, meg a "jó lesz minden, majd elintézzük" azért megvolt.

És ez az ország osztogatja a Nobel-díjakat, a "béke" kategóriában...

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.10.10. 21:34:40

@wuaaa: ezt soha nem gondoltam volna a norvégokról :-(

wuaaa 2015.10.10. 21:49:46

@Dragonlady (Bp, Hun): Ha annyit tudtam volna a norvégokról anno, mint ma, nem ide jöttem volna.

Ez a tolmács srác nagyon intelligens, nagyon szerényen adja elő magát, de nagyon jól taktikázott és ahhoz képest, hogy nem volt PR-menedzsere, tökéletes forgatókönyvvel érte el a célját, egy állami apparátussal szemben.
Nekem is van egy hasonló tapasztalatom, egy régi sztori, amikor egy 100% állami tulajdonú cégnél dolgoztam és a HR-es főnök saját piszkos törvényeit alkalmazva próbálta elérni a célját. Először én is kiskutyaszemekkel játszottam az áldozatot, azt a hamis látszatot keltve, hogy ő győzött. De nem én lennék az, ha nem lettem volna képes 3 nap alatt fordítva elsütni a kapanyelet. ..

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.10.10. 21:56:18

@wuaaa: mostani tudásod szerint hova mennél inkább?

wuaaa 2015.10.10. 22:07:06

@Dragonlady (Bp, Hun): :) ...nyilván más országról sem tudok sok biztosat, amíg nem élek ott x évet, szóval nehéz ezt így, és éppen ezért nem tudom mi alapján megmondani a tutit.. Norvégia legalább egy szempontból teljesítette azt, amit remélni lehetett anno, mégpedig azt, hogy anyagilag nem lesz csalódás. Sokminden másban viszont az volt. Nem mondanám azt, hogy megbántam ezt a választást, de már tervezem a lelépést innen. Persze nem holnap lesz, meg nem is holnapután, de meg fogom tenni, mert nem vagyunk egy frekvencián...

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.10.10. 22:18:29

@wuaaa: hova tovább jlenlegi terv szerint?

wuaaa 2015.10.10. 22:22:40

@Dragonlady (Bp, Hun): Haza. Aztán majd meglátom, hogyan alakul az élet tovább...

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2015.10.10. 23:54:18

a magyar politikai elitnek sajat penzembol fizetnek ki egy tengerparti nyaralast a Santinel szigeteken... a legjobb uticel lenne szamukra ha nyaralni vagynak. csak egy tipp.

Bredpitt Monika 2015.10.11. 18:29:02

@Chaoyang: Sentinel sziget pontosan, most neztem meg egyebkent, ez nem rossz, mindig tanul az ember, kosz

eMeL · http://emel.blog.hu/ 2015.10.13. 11:14:41

@Zoole[uk]: Az "erkölcs" nagyon relatív... abba nem kellene belemenni.
Nálam (a tételes jogot nem sértő) viselkedést "erkölcsi alapon" bírálni a szabadságjogok csorbítása... de hát ez én vagyok. :)

"Az életben az a jó, hogy mindenki magának rontja el" a virággyerekek mondása

eMeL · http://emel.blog.hu/ 2015.10.13. 11:14:47

@Saman: +1, itt csak így lehet upvotolni :)

eMeL · http://emel.blog.hu/ 2015.10.13. 11:14:55

@Zoole[uk]: Gondolom nagyon függ attól, hogy van-e ill. milyen "menedzsere" van a lányoknak illetve mennyire okosan vezetik az életüket.
Ha maguknak keresnek, megválogatják az ügyfeleiket, nem száll el velük a világ, hanem annak a tudatában keresnek, hogy van jó 5-10 évük, ez alatt lakást és valami vállalkozást kell összehozniuk(vagyis a pénzt)... na ez azért sikerülhet.
Pont annyi lehet az esély, mint annak, aki olajfúró tornyon dolgozik vagy hajóra megy.
Persze csak ha lelkileg nem veszti el magát a csaj.

eMeL · http://emel.blog.hu/ 2015.10.13. 12:23:19

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: Amennyire tudom az angolszász országoknak (legalábbis anglia, usa, kanada, ausztralia és újzéland biztos) elég jó PONTOZÁSOS rendszere van.

Ezt én is támogatnám itthonra.

Egzakt szabályok szerint, az országnak hasznos személyek hagy jöjjenek.

Ennek ellentéte a jelenlegi letelepedési kötvény, ami vagy maffiózót takar vagy olyan 'gazdasági bevándorlót', aki egy szigorúbb, egzaktabb angolszász mérce szerint nem érdemes a letelepedésre. Nem azért mert nincs pénze, hanem mert nem igazán hasznos szereplője a társadalomnak, gazdaságnak.

adg 2015.10.13. 13:17:26

@eMeL:

"az angolszász országoknak ... elég jó PONTOZÁSOS rendszere van."

"Ennek ellentéte a jelenlegi letelepedési kötvény"

A ketto egy kicsit alma-korte. Ausztralia is ad vizumot, ha kello mennyisegu penzt fektetsz be vallalkozasba. Ez mondjuk jobb otlet szerintem, mint az allamkotveny.

eMeL · http://emel.blog.hu/ 2015.10.14. 04:30:17

@adg: Nem checkoltam, de valahol olvastam, hogy pl. az usa-ban is 1millió dolcsi befektetése, valami 4-5 munkahely teremtése x évig megtartása elég a zöldkártyához.
Mondjuk teljesen jogos, ha céget építesz és embereket alkalmazol, akkor legyél ott és ellenőrizhesd a bizniced.

Ez teljesen logikus és a társadalomnak hasznos.

adg 2015.10.14. 11:36:48

@eMeL: pontosan, ezert tartom jobb otletnek, mint az allamkotvenyt. Az azert fizetett penz szepen elfolyik a semmibe. Pedig az osszeg nem is lenne rossz, befektetsz 200.000 eurot egy embereknek munkat ado vallalkozasba, es egy ido utan kaphatsz letelepedesi engedelyt, ha a vallalkozasod meg mukodik.

Galaxhopen [Swe] 2015.10.15. 06:15:56

@adg: frissebb infó + egy kis háttér, miért is más a rendszer Mo.-n, mint máshol: index.hu/chart/2015/10/14/letelepedesi_kotveny

(avagy jól ki van ez találva...)

lüke 2015.10.29. 08:07:00

@skye8: bizony s nem is akarhogy
Moszkva Murmanszk repülővel a hajnali v. az esti órákban,biciklit kölcsonöznek 100 € - ért ,athajtanak a hátáron,pár km csak, a biciklit eldobják!
s máris Norvégiában vannak.......

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása