Ma egy régi történet folytatása következik, Sanyi előző írásában azt írta meg, miként költöztek a felesége szülőföldjére, Erdélybe. Pedagógusból lett vállalkozó – nézzük, mire jutott az elmúlt években!

"Mióta írtam, a világ megváltozott, Magyarország is és egy kicsit Erdély is, ahol lakom. Próbálom a politikát figyelmen kívül hagyva megírni a történetet, bár nem lesz könnyű. Most ugye a nagy „népvándorlás” közepette nehéz ettől elvonatkoztatni.

Erdélyben sem változott a helyzet sajnos, a kivándorlás tovább erősödött mind román mind magyar részről. A munkakeresés miatt fiatalok jó része elmegy külföldre, lassan csak a nyugdíjasok maradnak és a kisebb gyerekek, akikre a nagyszülők vigyáznak.

Nem jó ez így, senkinek. A társadalom is kettészakadt nagyon, kicsi a középréteg. Idegen bevándorlókra meg nincs szükség, mivel nem is lenne, mit csináljanak.

Mi annak idején vegyesboltot nyitottunk egy kisvárosban, nem volt könnyű és ma sem az, de sikerült talpon maradni és fejlődni. A román nyelvet is már jobban tudom, mint a kezdetekben, így még könnyebb. (itt román nyelvű többség van, muszáj megtanulni, főleg ha vállalkozni akarsz).

A román átlagemberekkel, pedig nincs baj, hasonló problémákkal küzdenek, mint mindenki odahaza. Segítjük egymást ki így ki úgy a maga módján, mert ez így van jól. Hajdúszoboszlót pedig nagyon szeretik. :)

A gyerekeknek ez a természetes közeg

Két nagyobbik gyermekem még Pesten született, de most már többet éltek itt, mint Magyarországon, a legkisebb meg itt nő fel. Ők hamar beleszoktak, a nyelvet is jól tudják, ez a természetes közegük, de azért nagyon élvezték a pesti nyaralást a nagymamánál. Negyedik osztályig még van magyar oktatás, utána viszont máshová kell küldjük őket ha magyarul akarjuk, hogy tanuljanak és persze akarjuk.

Mi biztosan nem költözünk vissza, s jelen pillanatban, ha sokat dolgozva is, de boldogulunk itt. A bolt mellett sikerült egy kis földet is vásárolnom, gyümölcsössel, most éppen szilvaszedési szezon van, kell csináljunk egy kis pálinkát is. :) Utána meg jön a diószedés.

Terveim közt szerepel majd a pálinkafőzés fejlesztése, és a dió-, és  gyümölcs-termesztés, így szorgalmasan ültetem a gyümölcsfákat ősszel. Egy hozzávetőleges árat tudok mondani, mert azért területenként eltérő a földárak.

Itt nálunk, Fehér megyében, a mi telkünk környékén, olyan 1000 euro körül mozog hektárja a földnek. De mondom, ez nagyon változó területenként. Kolozs megye jóval drágább, és Marosvásárhely környéki magyar falvakban is legalább a dupláját elkérik.

Sok most ugyan nem jön a földből, de mindent, amit télire el akarunk tenni maguknak, azt megoldjuk. Tesszük a zakuszkát, kompótot, a savanyúságot.

Óriási lehetőségek

A vidéki élet azonban itt kemény tud lenni, főleg ha csak éppen annyi földje van az embernek, amiből éppen megélnie kell. Sokat kell dolgozni vele, jórészt kézimunka, eldugott, kisebb falukban nagy a szegénység. De mindenki igyekszik tartani valami kis jószágot is.

Viszont ilyen téren óriási lehetőségek vannak, ugyanis Romániában van, ha jól tudom az egy főre jutó legnagyobb megművelhető földterület az unión belül. Föld van bőven, eladó.

A földvásárlási láz megindult, csak a papírmunka kissé macerás, örökösödési eljárás, telekkönyvek hiánya miatt, de meg lehet oldani. Ahogy szokták mondani: ha pénzem lenne, én most földet és ingatlant vásárolnék itt.

Ingatlant mindenképpen Kolozsvár, Temesvár, Brassó, Szeben városokban például. Az árak viszont vetekszenek a budapesti árakkal, a bérbeadás terén is, sőt, így viszont a megtérülés is hamarabb.

Árak és bérek

Romániában a rezsi költségek hasonlóak a magyarországihoz, a gáz olcsóbb valamivel, akinek jár támogatás. Víz, villany kb. ugyanannyi. Élelmiszerárak is hasonlóak, hiába volt áfa csökkentés az árak szépen lassan visszakúsznak.

A fizetések vidékenként nagyon eltérőek. Olyan 1000-1200 lej körül mozognak, de sok helyen ettől is jóval kevesebb 700-800 lej, pedig a minimálbér 975. (1450 lej kb. 100 ezer ft).

A nagyvárosokban, mint Kolozsvár, kétszer annyit is kereshet valaki átlagban, mint egy másik szegényebb megyében, városban. Igaz ott az élet is drágább, lakhatás, ingatlanbérlés sokba kerül, budapesti árak, ha nem több egy kicsit.

Viszont mégis olcsóbban lehet élni abból a szempontból, hogy mint mondtam sokfélét megtermelnek az emberek maguknak, zöldség, tartanak egy-két disznót, aprójószágot, tehenet.

A városban élők javának is van olyan vidéki kapcsolata, nagyszülők, szülők ahol van kert. Mi is vesszük a házitejet, ha valaki ismerős disznót vág, akkor egy kis húst, házikolbászt, húsvétkor a bárányt, ilyesmit.

Az utak állapota az utóbbi időben sokat javult, bár sajnos az észak-erdélyi autópályát még mindig nem sikerült megcsinálni. Jó, tudjuk, megint a politika. Az Erdélyben megtermelt pénz sajnos elvándorol a Kárpátokon túli területekre, ottani fejlesztésekre. Ilyen téren már van feszültség a románok között is.

Itt sem könnyebb

Erdélybe sokan jönnek kirándulni, nyaralni, lakni már kevesebben. Bár sok embernek tetszik itt, romantikusnak tűnik, de ha kicsit jobban belelát, vagy több időt tölt el itt, rájön, hogy itt sem könnyebb és sokat kell menni.

Kell látni, hogy sokszor „összevisszaság” van a fejekben, a rendszerben. Ezt meg lehet szokni, talán még „élvezni” is, más életritmust ad és persze sok stresszt olykor.

Én örülök, hogy a gyerekeim természetesebb közegben nőnek fel, látják azt, milyen volt például a falu gyermekkoromban. Nem érzem úgy, hogy hátrányban lennének azzal, hogy itt tanulnak, élnek, a magyarországi gyerekekhez képest.

Lehet, hogy majd egyszer úgy döntenek ők is, hogy elmennek más országba „szerencsét” próbálni, nincs is ezzel baj, lássanak, tapasztaljanak, de úgy akarom felkészíteni őket, hogy vissza is jöjjenek, tudjanak boldogulni idehaza is.

Mert sok embert láttam elmenni innen, Németországba, Angliába, de nagyon-nagyon keveset (ezerből, ha egy), aki visszatért és belefogott itt valamibe. Miközben a kivándoroltak elmondják, hogy hát igen, szép helyen vagyunk, a munkabér jó, de ha élni is akarunk, akkor már félretenni sokat nem tudunk, csak vagyunk, dolgozunk, idegenek vagyunk, csak román vagy magyar barátaink vannak, szóval nem olyan, mint itthon és ahogy szabadságunk van, „futunk” haza.

Aki ide akar jönni élni, az tudjon egy kicsit „visszafejlődni”, a kényelmetlenségeket tolerálni, ne csak a romantikus Erdélyt lássa. De ahogy a korábbi történetemben is leírtam ide most vállalkozni kell jönni, akár a földművelés akár más téren.

Egyszóval gyertek nyugodtan, ide Erdélybe és gyertek minél többen haza.”

A moderálási alapelveket itt találod, Romániáról itt olvashatsz még több hírt, történetet.

Negyven fölött lettél határátkelő? Mi vett rá az elindulásra, milyen volt a megérkezés, hogyan sikerült beilleszkedni? Mit szólt hozzá a környezeted? Írd meg a hataratkelo@hotmail.com címre körülbelül 500 szóban (hosszabb persze lehet), segíts a hasonló helyzetben lévőknek!