Határátkelő

A határt nem csak nyugat felé lehet átlépni – ezt bizonyítja Sanyi története, aki felesége szülőföldjére, Erdélybe költözött. Pedagógusból lett vállalkozó és azt mondja: nem akar visszatérni Magyarországra.

„Lelkesen olvasom az élménybeszámolókat a világ minden tájáról, ki, hol, merre, hogyan próbál boldogulni az életben, hol találja meg számítását. Örülök, hogy sokaknak sikerül, ugyanakkor kicsit szomorú is, hogy Magyarország „szegényebb" lesz nélkületek.

Az én történetem nem mondható túl nagyviláginak, nagyon messzire se mentem, de lehet, éppen ezért érdekes. Egyedinek sem mondható, bár az is igaz, hogy sok emberről azért nem tudok, aki ide költözött volna, főleg erre a vidékre.

Na de akkor hol is van ez a hely? Ez nem más, mint Erdély vagy tágabb értelemben véve Románia. Kérem nem nevetni! :) Úgy hozta a sors, meg az akarat, hogy most már 2 éve itt élek, és nem is akarok hazamenni. Tudom Erdély nem a világvége, még csak nyelvi gondok is kevésbé adódnak (főként ha Székelyföldre megy az ember), de mégis kicsit más, kicsit misztikusan, meseszerűen kezelik odahaza.

Valahogy mégse annyira más akkor, ha nem egyhetes körutazásként vagy egyéb turistaútként tekintünk rá, hanem mint hétköznapi helyre. Politikai kérdésekkel nem foglalkoznék, bár tudom nehéz elkerülni, illetve lehetetlen a történelmi, vagy éppen a napi politikát figyelmen kívül hagyni, de én mégis a hétköznapi dolgokra koncentrálnék.

Pedagógus „életpálya-modell"

Szóval a történet. Feleségem idevaló, én pedig alföldi gyerekként vonzódom a hegyekhez ezért is volt mindig a fejemben milyen jó volna itt élni. Magyarországon dolgoztunk évekig mindketten, tanárként, mondanom se kell ugye mind szakmai, mind pénzügyi megbecsülés azóta se változott.

Gyerekeket vállaltunk, lakás hitelből, szocpol előre, minden ami kell, hogy lépjünk előrébb. Fizetés gyenge maradt, hitel emelkedik, gazdaság le, ismerős a helyzet azt hiszem mindenkinek. Kiszálltam a tanári pályából, elmentem maszekhoz dolgozni, lévén, hogy informatikát oktattam, némileg értettem a weboldalakhoz, ilyen cégekhez álltam be melózni.

A fizetés valamivel jobb volt, igaz több meló, viszont a tipikus magyar vállalkozói mentalitás. Állandó cseszegetés, késve fizetés, most ezért meg azért kevesebb, szarul megy a cégnek, de közbe luxusautó, vitorlás minden... szerintem ez is ismerős.

Itt az ideje szerencsét próbálni

Aztán egy napon elegem lett és mivel amúgy is a válságra hivatkozva csökkentették a fizut, gondoltam, itt lenne az ideje szerencsét próbálni, magam ura lenni. Ekkor jött az ötlet, hogy költözzünk „haza" (mármint ahol korábban a feleségem lakott) és próbáljunk meg egy kis vállalkozást összehozni. Mi egy bababoltra gondoltunk ami épp a városban nem volt.

Persze most gondolom, azt mondjátok magatokban, ha vállalkozni akarsz, úgy könnyű. Erdélybe-Romániába nyilván nem azért jön az ember, hogy beálljon sormunkásnak, azért az itteni bérek erre nem adnak indokot, ide vállalkozni kell jönni, és még lehet is, mégpedig akár kicsi tőkéből is.

Itt még sok minden nincs meg, ami már Magyarországon megvan. Én azt mondom, vannak lehetőségek. Mi is kevés pénzből kezdtük, olyan 300-400 ezer forintot tettem bele áruba, és a cégalapításba, és ezt kezdtük el forgatni.

A hétköznapi életbe teljesen beleszoktam, a kezdeti kis nyelvi nehézségek után a gyakorlatban igen jól elsajátítottam a román nyelvet, ami egyébként tényleg nem nehéz. (Mondom így utólag, mert mindenki ezt mondta itt: ó hamar megtanulod, nem nehéz...)

Itt muszáj tudnod a nyelvet

Mi nem Székelyföldre költöztünk ahol ugye szinte románul nem is kell tudnod, mégis jól elvagy, mi Erdély déli részére, ahol szórványban vagyunk magyarok, és itt muszáj tudd a nyelvet. Két kis gyerekkel jöttünk, akik aztán már itt kezdték el az óvodát is, ők szépen a játszótéren és az óvodában a nyelvet is megtanulták.

Nem mintha hú de nagy előny lenne a román nyelv ismerete, arra viszont jó, hogy nagyon könnyen tanulnak meg más nyelvet. Sokkal fogékonyabbak lettek eziránt, mint odahaza. Tudom magamról, sokat gyötröm még ma is magam a nyelvtanulással.

Természetesen románok sokan megkérdezték kezdetben, hogy honnan jöttem, az egyszerűség kedvéért Budapest volt a válasz (azt legalább tudják hol van), ilyenkor kellett volna látni a csodálkozó tekintetet és persze a megjegyzést: Te normális vagy? :) Ide jössz lakni Budapestről és még románul is megtanulsz?

Persze, miért ne? A probléma itt az, hogy a fiatalság, a munkaképes lakosság jó része (román, magyar) az országból eltávozott külföldre, és eszük ágában se lesz visszajönni, csak ha a kényszer nem üldözi őket vissza. A tendencia szinte megfordíthatatlan.

Pedig lehet itt élni, vállalkozni, vannak azért helyi sajátosságok ami nélkül sok minden nem működik, gondolok itt a borítékok megfelelő helyre csúsztatásához. (jó de ez Magyarországon is megvan, max. diszkrétebben).

Problémamentes hétköznapok

Hétköznapi szinten persze senkinek semmilyen problémája nincs egymással, gondolok itt a magyar-román viszonyra. Sőt én itt kifejezetten azt vettem észre, hogy van tekintélye Magyarországnak, nem ellenségnek tekintenek, szívesen járnak át fürdőzni, nyaralni például. Csak hát ugye a csúnya politika, bár abból itt is nagyon kiábrándultak az emberek.

Ha egy pár szót tud az ember románul is, azzal nagyot „léphet" előre, tudják értékelni, és hát miért ne, a karikagyűrű nem esik le az ujjunkról, nem? Egyébként ez fordítva is igaz, büszkén „fitogtatta" echte román vásárlóm, pár szót azért összehoz magyarul, ha akar.

Ugyanis én azt gondolom, lehet itt Kelet-Európában egymásra acsarkodni, szünet nélkül egymás fejéhez vagdosni az egymás ellen elkövetett bűnöket (van mindkét oldalon bőven), csak előrébb nem jutunk soha. A baj az, hogy hétköznapi emberek szintjén nem ismerjük egymást, az átlag magyar, főként aki nem az ország keleti részén lakik, nekik Erdélybe - Romániába átmenni olyan, mintha nem is tudom hova kerülne, holott gyakorlatilag kisebb különbséget látok itt, mint egy osztrák és egy magyar mentalitás között.

Mintha 100 évet ugranál vissza az időben

Magyarországon sokszor hallom: hú, már a románok is előttünk járnak, ez meg ez milyen jól megy ott... ez tévhit, egyáltalán nem így van, a bérek kicsik, a gáz, villany, víz, ilyesmi szinte hasonló, a kaja a boltban drága.. minden import, és örülnek a magyar termékeknek mert jónak tartják. Az emberek még a régi megszokott falusi életet élik sok helyen, megtermelnek, eltesznek télire, jószágot tartanak.

Rendben, a benzin átszámítva kicsit olcsóbb, nincs jelentősége. Luxus és a nyomor nagyon szembetűnő. Elmész Kolozsvárra vagy Bukarestbe, szép nagy városok, fejlődtek, mint bármelyik másik. De letérsz a főútról, 30 km-rel arrébb már olyat látsz, amit csak a filmekben, mintha 100 évet mentél volna vissza az időben. Szóval, amikor Magyarországon szoktak sírni ismerősök, hogy hát ilyen rossz meg olyan rossz, akkor azért nem kell megijedni.

Mióta itt élek, a magyarságom miatt semmilyen negatív élmény nem ért, igaz provokálóan, ostobán sem viselkedtem, persze ez nem azt jelenti, hogy ha valaki belém kötne, szó nélkül hagynám. A még meglévő magyar rendszámú kocsimat már ismerik a környéken, a rendőr se foglalkozik már velem, csak biccent ha meglát...

A harmadik gyerekem már itt született, a kórházi ellátásban sem kellett indiai állapotokra gondolni. Sok a tévhit, előítélet mindkét oldalon, ez jórészt köszönhető az elmúlt évtizedeknek, szerencsétlen történelmi eseményeknek.

Cégeknek is jó befektetés

A magyar nagyvállalatok, a felvilágosultabbak már rájöttek hogy érdemes Romániát – Erdélyt befektetési célpontnak tekinteni, a kis és középvállalkozások jó része még nem. Szoktam mondani odahaza: ha egy török, arab eljön és tud boltot nyitni Pesten, vagy itt, akkor egy magyar miért nem tud Kolozsváron?

Én csak kedvet szeretnék csinálni hozzá, hátha akad még olyan vállalkozó szellemű aki errefelé jönne, szívesen segítek bármiben. Erdély szép, minden megvan, csak úgy kell hozzáállni.

Szoktam mondani mi magyarok, mindenhol ott vagyunk, de csak a Kárpát-medencében vagyunk otthon, elmegyünk a világ minden tájára, de még a környékünket se ismerjük, pedig csak pár óra autóút."

Ez egy archív poszt, melynek eredetije itt olvasható. Hozzászólni a poszt alatt nem lehet, ha beszélgetni szeretnél, azt a Hétvégi Klubsarokban teheted meg.