Ma nem egy személyes történet következik, ugyanis nemrégiben belefutottam egy olyan adatsorba, amely elég érdekesnek tűnt ahhoz, hogy önálló poszt legyen belőle. Az OECD nemrégiben az ír kivándorlás kapcsán (majd erről is lesz szó a poszt végén) kiadott elemzésében van egy felettébb érdekes táblázat, amiről szerintem érdemes lenne beszélgetni kicsit.
(fotó: Mark Zuckerberg / Facebook)
A táblázat azt mutatja meg, melyik országban milyen a bevándorlók és az ott születettek esetében az egyetemi végzettséggel rendelkezők aránya. Ez már csak azért is érdekes, mert a magyar határátkelők esetében sokszor előkerül, milyen végezettséggel vállalnak munkát külföldön.
Nem vagyok statisztikus, így elemzésre nem vállalkozom, inkább kiemelem a szerintem legérdekesebb adatokat, aztán majd közösen megpróbáljuk megfejteni őket.
Az adatsorban szerintem több érdekesség is van. Az rögtön látszik, hogy az OECD-országok átlagában elmondható, hogy a külföldön született munkavállalók között általában több a felsőfokú végzettséggel rendelkező, mint a helyiek közt.
Ebből úgy tűnik, hogy a jobban képzettek vágnak bele a külföldi munkavállalásba. Másrészt az álláskínálat, amelynek a bevándorlók a célcsoportja, többségében épp nem igényel magas végzettséget, (ahogy mondani szokás, olyan munkát végeznek, amit a helyiek nem akarnak elvállalni), mivel mégis több az érkező diplomás, ebből az is következik, hogy aki külföldre megy dolgozni, az nem ritkán képzettsége szintje alatt vállal munkát (legalábbis az első időben).
Nagyon érdekes az országok megoszlása is. Abban semmi különleges nincs, hogy a bevándorlókat erősen szűrő országokban (Kanada, Új-Zéland, Ausztrália) kiugróan magasabb a felsőfokú végzettséggel rendelkező határátkelők aránya a helyiek között egyetemet végzettekhez képest.
Kanadaiak, ausztrálok, britek
A lista élén található Kanadában például hiába van 40 százalék fölött a lakosságban a felsőfokot végzettek aránya, a bevándorlók közel 60 százaléka simán lenyomja. Hasonló a helyzet Új-Zéland és Ausztrália esetében is.
A lista első felét vizsgálva érteni vélem Luxembourgot is (elsősorban az uniós és egyéb adminisztratív szervezet vonzza a diplomásokat), ami viszont már érdekesebb kérdés, az Nagy-Britannia.
A briteknél ugyanis valamivel 30 százalék fölött van a helyi diplomások aránya és 45 százalék magasságában a határátkelőké. Ebből az adatból megint az derül ki, amiről már többször szó esett, hogy Nagy-Britanniába főleg a jól képzett, diplomás pályakezdők mennek, még akkor is, ha az első időkben akár a vendéglátóiparban elhelyezkedve próbálnak megragadni.
Nagy-Britannia tehát (nyilván nem utolsósorban a nyelv miatt) nagy tömegben szívja fel a diplomás munkaerőt, az már más kérdés, hogy ezek a fiatalok (vagy nem olyan fiatalok) milyen munkakörben helyezkednek el a szigetországban. A helyzet hasonló Írország esetében is, azaz ott is magasabb a bevándorlók között a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya.
Nagy-Britannia mellett hagyományosan Németország és Ausztria a magyarok kedvelt célországa, és itt már más képet látunk. Mindkét ország esetében vagy kiegyenlítettek az arányok (Ausztriában ugyan a külföldön születettek vezetnek, de elhanyagolható előnnyel), vagy egyenesen megfordul a helyzet.
Németországban például az ott születettek között már magasabb az egyetemi végzettségűek aránya, mint a bevándorlók között, aminek számos oka lehet, de alighanem az a legfontosabb, hogy sokkal szélesebb körben szívja fel az ország a külföldi munkaerőt.
Ahol a helyiek a képzettebbek
Érdemes megnézni egy kicsit azt is, melyek azok az országok, ahová (Németországhoz hasonlóan) kevesebb diplomás érkezik. Ilyen például az Egyesült Államok (én ezt elsősorban a mexikói bevándorlók magas számának tudom be, de lehet, hogy tévedek), ahol ha nem is sokkal, de a született amerikaiak között magasabb az egyetemet végzettek aránya – az elméletileg szigorú bevándorlás-politika ellenére.
Ami Európát illeti, Belgium, Franciaország, Finnország, Dánia, Hollandia, Spanyolország, Olaszország (hogy csak párat emeljek ki) is olyan hely, ahová a helyi lakosságánál jellemzően képzetlenebb munkaerő áramlik (és a svédeknél is erősen döntetlenszagú a helyzet), ami elsősorban a skandináv országok esetében lehet talán meglepő, bár az ottani jóléti rendszer jelent nyilván kiemelt vonzerőt.
Pár szó Magyarországról és a környező államokról: jól látszik, hogy (az egy Szlovénia kivételével) mind Magyarországra, mind Csehországba, Lengyelországba, Szlovákiába a képzettebb, egyetemet végzett munkavállalók mennek, gondolom elsősorban nagyobb cégek alkalmazottjaként.
A határátkelés arányai
Van az elemzésben egy másik táblázat is, ebben nagy sajnálatomra nem szerepel Magyarország, pedig sok szempontból ez még izgalmasabb, mint az előző, hiszen azt mutatja be, hogy egyes OECD-országokban az ott született, 15 éven felüli lakosság milyen aránya él külföldön.
A helyzet az, hogy az írek állnak a legrosszabbul, ugyanis minden hatodik (!) 15 év feletti ír (egészen pontosan 17,5 százalék) ma külföldön él, ami kiugróan magas arány az OECD-országokon belül.
A jelentés szerint egy átmeneti időszak után (amikor a bevándorlás magas, míg a kivándorlás viszonylag alacsony volt - ez volt a Kelta Tigris, azaz a fellendülés korszaka) megint megfordult a trend és egyre többen keresik külföldön a boldogulást, olyannyira, hogy az arányok még nemzetközi és ír történelmi mércével mérve is magasak – jegyzi meg a dokumentum.
Noha a folyamat mintha lassulni kezdeni, a kiáramlás az ír statisztikai hivatal adatai szerint még mindig magas. Az áprilist megelőző 12 hónapban például 80 900-en költöztek külföldre, ami éppen csak 1000-rel kevesebb az egy évvel korábbinál. Más kérdés, hogy a 80 ezer emberből 35 300 volt ír.
Az OECD-jelentés azt is megjegyzi (ami Magyarország szempontjából is elgondolkodtató lehet), hogy a kivándorlás egyik hatásaként az ír munkanélküliség nem ugrott fel akár 20 százalékig, amire más, a válság által kiemelten sújtott országokban volt példa.
Visszatérve a listára, az íreket Új-Zéland követi, míg a harmadik helyen Portugália áll 14-14 százalékkal. Őket követi Mexikó, Luxembourg és Izland (12-12 százalék).
Ha csak az európai országokra koncentrálunk, akkor érdekes, hogy a litvánoknál még magas (10 százalék) ez az arány, majd jönnek a lengyelek (9,1), a svájciak (7,4) és a britek (6,8).
Ami számomra különösen érdekes volt, hogy a kifejezetten magas munkanélküliséggel küzdő országok közül például a spanyolok mennyire nem mozdulnak (2 százalék).
Még egyszer: nagy kár, hogy a magyar adat ez utóbbi táblázatban nem szerepel, próbáltam megtalálni, de nem jártam sikerrel – ha esetleg valaki rálelne, örülnék neki, és ki lehetne egészíteni a posztot.
A moderálási alapelveket itt találod.
Utolsó kommentek