oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Gazdagisztán

2015. július 21. 06:45,  Nem bánok semmit 286 komment

2015. július 21. 06:45 Határátkelő

Nem bánok semmit

Galaxhopen írásáról az jutott eszembe, hogy milyen könnyen alkotunk sommás véleményt egymásról, akár információmorzsák, hozzászólások nyomán (ugye az itt kommentelőkkel is megesik néha), pedig nem tudhatjuk, hogy mi minden van valakinek a puttonyában. Galaxhopen posztját keménynek és bátornak tartom a nyíltsága miatt, és talán jó, hogy mindez Svédországban esett meg vele.

nyito_2.jpgKépek Malmöből és Skåne megye egyéb részeiről  

„Hogy miért éppen Svédország? A barátom 2005-ben, egészen pontosan a kapcsolatunk második napján megkérdezte, hogy kiköltözöm-e majd vele együtt oda? A rózsaszín szemüveggel az orromon naná, hogy igent mondtam a kérdésére. Azt tudtam, hogy ő megszállott svédmániás, leginkább a természet és a nyugodt élet vonzotta. Korábban többször turistáskodott az országban, addigra már egész jól megtanult svédül és már 1999 óta tervezte, hogy ott fog élni. Ha törik, ha szakad. 

Persze akkor még csak nem is sejtettem, mi lesz ebből a valóságban. Bár a külföldön letelepedés gondolata egyébként sem állt tőlem távol, mivel a főiskola alatt egy félévet Németországban töltöttem Tempus-ösztöndíjjal és pár év múlva oda akartam menni dolgozni. Anno már egy interjúra is behívtak, de mivel épp közbejött más, szögre akasztottam a német terveket. 

A lényeg, hogy pont most 7 éve érkeztem Malmöbe, alapos előkészületek és három svéd nyelvkurzus elvégzése után. Pár hónappal a friss munkaszerződést kapott „sambo”-mat követve (ahogy a svédek az élettársat hívják és ez tetszik is, mert a ’sambo’ szóról legalább nem egy bűnügyi hír jut az eszembe...). Bő 12 évnyi budapesti munkaviszonyt zártam le a svédországi terveink miatt, könnyű szívvel, hiszen várt a nagy svéd kaland (gondoltam én). 

Simán lehet, hogy mindig csak mázlim volt, de Budapesten soha nem volt gondom az elhelyezkedéssel, pedig olyan is volt, hogy a gyomorfekélyt elkerülendő én mondtam fel - persze anélkül, hogy új meló lett volna kilátásban. Informatikai diplomám van, ehhez kapcsolódó munkakörökben dolgoztam, de őszintén szólva, amit a főiskolán tanultunk, az már akkor - a 90-es évek közepén! - is elavult volt, szóval inkább nem is neveztem magamat IT-s szakembernek, ma meg már pláne nem... De nem fogom csak a sulira: a saját választásom nem passzolt önmagamhoz. 

Számomra teljesen meglepő módon az utolsó magyar munkahelyemnél, a felmondásom után közvetlenül megkérdezte tőlem a személyzeti főnök, hogy nem akarnék-e a cégnél dolgozni kint, Svédországban is? Ugyanis a „mi” francia cégünk éppen megvett egy kis svéd céget és keresnek oda valakit, akinek van céges háttere. Némi tanakodás után igent mondtam, hiszen a svédem még gyenge lábakon állt és tudtam, hogy friss bevándorlóként jó ideig nem lenne efféle lehetőségem.

kilatas_a_vonatbol_1.jpg

Kilátás a vonatablakból, valahol Malmö és Stockholm között  

Az volt a „kis” szépséghibája a dolognak, hogy Malmötől - ahol lakást béreltünk és aminek a közelében a barátom munkát kapott - 600 km-re északra, egy tízezer fős kisvárosban volt a cég (gyár plusz iroda). Az interjún megnyugtattam a leendő főnökeimet, hogy persze, a távolság nem gond, rugalmas vagyok. Ugyan ide „csak” heti egyszer (2-3 napra) ingáztam, de a többi napon meg Koppenhágába kellett (ill. lehetett, hogy azért otthon is tudjak lenni). Koppenhága nagyon közel van Malmöhöz, mint kiderült, ez nekem mégis napi 4 óra utazást jelentett: a dán főváros túlvégére, az irodába és vissza. 

Béna marslakó voltam 

Szóval 2008-ban dolgozni – és vonatozni – kezdtem. A cégtől kaptam éves vonatbérletet, csodáltam az elsuhanó svéd tájakat a vonatablakból és persze igyekeztem helytállni a munkahelyemen is. Az új kollégáim túlnyomó többsége kedves és segítőkész volt, de hamar kiderült, hogy nekem nemcsak kolléga- hanem megváltószerepet is szántak: mivel a franciáktól nem kaptak az új informatikai rendszerhez technikai segítséget (dokumentációt meg egyenesen nem is írtak hozzá), tőlem remélték, hogy majd mindent megoldok, ami nem megy. Sajnos, én a magyar munkahelyemen nem dolgoztam elég sokáig ehhez, hiányzott a megfelelő tudásom és egyre nagyobb lelkifurdalásom lett, amiért cserbenhagyom a svéd munkatársaimat. Illetve kezdtem úgy érezni, hogy tulajdonképpen nem is érdemlem meg a fizetésemet... 

És igen, ők ott mind svédek voltak, így a munkanyelv is a svéd volt (amit én még csak értegettem, megszólalni pedig nem is igazán tudtam). Ez persze újabb léket ütött a munkaképességemen és a nem túl hatalmas önbizalmamon is. Emlékszem, egyszer egy amúgy sem túl nyájas kolléganő a tudtomra adta, hogy csak az én kedvemért ugyan nem lesz a mini-megbeszélés angolul és kész. Így viszont legalább nagyon hamar rákényszerültem, hogy igenis megértsem a szakmai svédet – a meetingeket hamar követni tudtam, viszont angolul beszéltem/válaszoltam. 

kilatas_a_vonatbol_2.jpg

Kilátás a vonatból, Malmö és Koppenhága között. Alattunk az Öresund-híd, szemben a 48 részből álló Lillgrund szélerőműpark  

Egyébként nem is a szakmai nyelvvel volt (és mondhatni: van) a legnagyobb gondom, hanem az „egyéb” kategóriával. Pl. amikor kávészünet volt és beszélgettek a kollégák. Hadarva, félmondatokban, fogalmam sincs, mi a téma, lehetett az vidámpark részletekbe menően vagy számomra nem ismert svéd hírességek - közben kávé vagy süti a szájukban (hogy az ebédről ne is beszéljünk). Viccelődés, nevetés, én meg nem értettem a negyedét sem, bár próbáltam koncentrálni. Természetesen úgy néztem ki, mint akinek nulla a humorérzéke és meg se bír szólalni. További önbizalomrombolásra ideális. Egy idő múlva inkább ki sem mentem kávézni, annyira fölöslegesnek és nevetségesnek éreztem ott magamat... Egy másik emlékfoszlány: a malmöi városi buszon ülök, egy 4-5 év körüli helyi kisfiú csacsog az apjának - én meg úgy érzem, soha, de soha még csak negyedennyire se fogom tudni a svédet és bizony eléggé lehangolódtam. 

A dán irodában ehhez képest egy árva kukkot sem értettem: ott mindenki dán volt. Mondjuk ott sem velük kellett dolgoznom, hanem a svédekkel, de akkor is olyan volt, mintha leraktak volna Kínában és mintha mindenki rajtam mulatott volna a közös irodaterületen, aminek a közepén ültem. Nem volt vicces. Egy béna marslakó, ez voltam én. 

Sehol sem otthon 

A barátom eközben Malmö mellett, öt műszakban dolgozott (igen, van ilyen is!), én alig voltam otthon, gyakorlatilag nem nagyon láttuk egymást. Az anyagi helyzetünk ugyan jobb lett így, hogy mindketten dolgoztunk, de arra sem volt időnk, hogy pl. bútorokat vegyünk, így a ruháink, egyéb cuccaink a falak mentén voltak felhalmozva a lakásban. Mivel a svéd bérlakáshelyzet kritikán aluli (vagy évekig állsz sorban vagy megpróbálsz pillanatok alatt lecsapni egy horroráron kínált magán bérlakásra), fontos volt, hogy mihamarabb lakást vegyünk. Nem volt jelentős megtakarításunk, de én előtte Pesten eladtam a garzonomat, plusz nagy nehezen kaptunk hitelt is egy svéd banktól (a többinek még „túl friss” svédországi dolgozók voltunk és fityiszt mutattak). Nekem északon a munkahelyem szállodát fizetett, de aztán sikerült elintéznem, hogy egy kis lakást kivegyenek nekem, ez nekik is olcsóbb volt, nekem meg praktikusabb.

turning_tors.jpg

Az 54 emeletes, 190 m magas Turning Torso, ami 2005 óta Malmö új szimbóluma és nagyrészt bérlakásokat rejt  

Aztán, a munkakezdésemhez képest olyan 6-7 hónap múlva elkezdtek összecsapni a fejem fölött a hullámok. A munkában leginkább csak kudarcaim voltak, egyre jobban elszigetelődtem a kollégáktól (is), a nyelvtudásom – úgy éreztem - továbbra is a béka feneke alatt volt, baromira szégyelltem magamat, ettől még inkább bezárkóztam, barátokkal sem akartam már kommunikálni (úgy éreztem, mindenki más normális, de nekem nincs sok érdemem abban, hogy ott vagyok, ahol). Egyedül igyekeztem túllendülni a napi frusztrációkon, amiket igyekeztem elhessegetni. Sehol nem éreztem magamat otthon, hiszen Malmöben – a bútorozatlan lakásunkban - gyakorlatilag alig fordultam elő. Eközben a barátomnak is baromi nehéz volt hol éjjel, hol nappal, hol délután dolgoznia, hétvégeken gyakran 12+12 órákat, örült, ha aludni volt ideje. 

És persze hogy egy új országban a helyi kultúrába beilleszkedni nemcsak a nyelv elsajátítását jelenti, én a (korábban már itt is tárgyalt) kultúrsokk szinte minden tünetét produkáltam. Bár maga a „kultúrsokk” szó elég szerencsétlen, mert kb. villámcsapásszerű külső behatást sejtet, így manapság tudományos körökben inkább az „akkulturációs stressz” (ackulturation stress) kifejezést használják, pont most tanultunk erről. Ez amúgy egy elég jól összeszedett prezentáció az akkulturáció témájában (leginkább az első 8 oldal, de gyerekeseknek az egész). 

malmo_kikoto.jpg

Västra Hamnen (angolul: Western Harbour), Malmö. Jó időben látszik Koppenhága sziluettje

Nem volt időm élni 

Többen kérdezték tőlem akkoriban, hogy bírom ezt a sok ingázást? („Én ezt nem lennék képes csinálni” felkiáltással.) Nem is értettem, miről beszélnek, hiszen úgy éreztem, szinte semmit sem csinálok, csak ülök a vonaton, ami ide-oda száguld. És van munkahelyem is, ahol még teljesen jó fizetést is kapok. Viszont egyre többet gondoltam arra – és egyre melankolikusabb hangulatban -, hogy vajon a „normális” emberek hogyan csinálják, hogy annyi mindenre van idejük? Konkrétan élni. 

Nem voltam produktív a munkahelyemen sem: a svéd kollégáim addigra már maguktól rájöttek egy csomó dologra, amit én nem tudtam nekik megvilágítani. Bűntudatom volt, hogy hónapról hónapra felveszem a fizetésemet és csak apróságokkal jutok előre. Amikor a főnököm időnként megdicsért, azt sem éreztem jogosnak, így nem is esett jól. És igen, ez a bűntudat elkezdte beenni magát az agyamba, hogy én ezt a sok jót meg sem érdemlem, egy rakás szerencsétlenség vagyok, még svédül sem tudok, ésatöbbi. Lassan már folyamatosan pánikoltam, hogy elrontom a dolgokat és hogy ebből valami nagy gáz lesz. Lett is, de nem úgy, ahogy gondoltam... 

Úgy kezdődött – vagy inkább folytatódott -, hogy egy fontos munkával nagy késésben voltunk és az egyik ügyfél bejelentette, hogy pár nap múlva eljön, és megnézi, hol is tartunk. Itt csúcsosodott ki a korábbiakban felsorolt mindenféle problémám – akkor még ezt nem tudtam, csak visszatekintve látszik tisztán - és innentől kezdve képtelen voltam másra gondolni, mint a hatalmas katasztrófára, amit tutira én okoztam. Simán lehet, hogy a cég is csődbe fog menni, miattam. Az agyam nem tudott kikapcsolni én pedig nem tudtam éjjel aludni. Egy szemhunyásnyit sem. Másnap éjjel sem. Enni sem bírtam. Gyakorlatilag egy zombi lett belőlem. Hazamentem Malmöbe (a vonatút is rémálom volt). Tudtam hogy most ki fogok készülni, ha nem alszom – és abszolút nem tudtam aludni. Elkezdtem félni(!) az ágytól, ahol csak szenvedek... 

Korábban még soha nem fordult ilyen elő velem, viszont ott és akkor napok-hetek alatt borzasztó testi-lelki állapotba kerültem (kiszáradás, mély depresszió, pszichózis, öngyilkossági gondolatok). Biztos voltam benne, hogy máris a pokolra kerültem, pedig nem is vagyok vallásos. Hihetetlen mértékben elveszítettem a kapcsolatomat a realitással. Nagy nehezen a kórházban, vagyis a malmöi pszichiátrián kötöttem ki, ahol 2,5 hónapig bentlakó voltam. Amit sokáig nem is tudtam elfogadni: ÉN??? ITT??? Plusz meg voltam győződve róla, hogy nem depressziós vagyok, hanem szimplán gonosz, aki mindenkit tönkretesz. Ezért is szerettem volna eltűnni, felszívódni...

pszichiatria.jpg

Amikor már jobban voltam, lefotóztam a nem-is-annyira-félelmetes pszichiátriai osztály étkező-nappaliját. Anyukám nagyon kellemesen meglepődött, amikor először, kissé félve eljött meglátogatni  

Hát igen, nem volt gyors és látványos a javulás (még a kórház után sem) és a barátom nélkül nem tudom, mi lett volna velem. Én voltam az egyetlen, akinek minden egyes nap volt látogatója (ő) és akinek van mentális beteg ismerőse/rokona, az tudja, hozzátartozónak lenni talán még keményebb dolog, mint betegnek... Pláne hogy így már a szokásos kevésnél is kevesebbet tudott aludni, a munkája mellett.

Svédország betegített meg?

Soha többé nem mentem vissza az ingázós munkahelyemre (én sem akartam, de ők is megijedtek, hogy ilyen beteg lettem, nem is hosszabbították meg az egyéves szerződésemet). Utána egy egyéves intenzív svédtanfolyamon csiszoltam a nyelvtudásomat a malmöi főiskolán, ez nagyon sokat jelentett minden szempontból, ismerősöket is szereztem, főleg külföldieket. 2011-ben, második kórházi tartózkodásom alatt kaptam meg a helyes diagnózisomat (bipoláris zavar, azaz depresszió és mánia felváltva), amit nem szégyellek. Sőt! Amikor csak lehet, ismeretterjesztek, hátha valakinél épp ez segít a megelőzésben. De itt is fontosnak tartom leszögezni: a betegség nem én vagyok, az csak egy kis részem. 

Anyu teóriája az volt, hogy engem Svédország betegített meg (hiszen korábban kutya bajom volt). Ezért a családom azt akarta, költözzek vissza, de én nem akartam semmiképpen sem. Nem tudtam, mi lesz, de azt tudtam, hogy maradni akarok. Lekopogom, hogy 2012-től stabil az állapotom (kezelés mellett és van kontaktszemélyem is, akihez járok, gyakorlatilag olyan, mint egy pszichológus), teljesen jól érzem magamat. Őszintén szólva: jobban, mint valaha. Például mert sok mindennel szembenéztem, amiket addig a szőnyeg alá söpörtem. 

Most itt vagyok 7 évvel később és ezalatt több dolgot megtapasztaltam, mint előtte bármikor. Ezt a pokoli kitérőt csöppet sem bánom, sok mindent tanított nekem magamról, másokról, előítéletekről. Azokból volt nekem is jó sok, pl. hogy én nem kerülhetek pszichiátriára, ott „csak a dilisek” vannak, de még csak depresszióm se lehet, mert az nem is igazi betegség, stb. Ami biztos: ilyesmi nem csak „másokkal” történhet (ahogy én is szilárdan hittem korábban) hanem bárkivel. Ismétlem: bárkivel. Az öröklött hajlam – ami nekem van - csak egy dolog, de túl sok stressz hatására bárki elmozdulhat negatív irányba. 

kikoto_2.jpg

Ez is a Västra Hamnen, Malmöben. Hát igen, az egyik kedvenc helyem

Új utat találtam 

A betegségem hozadéka az is, hogy lassan, de biztosan eldöntöttem, hogy végzettség ide, életkor oda (akkoriban már 35 fölött voltam), én valami egészen mással akarok foglalkozni, ugyanis már eleve nem volt nekem való az IT-s szakma. A kétszeri kórházi bentlétem közben/után akarva-akaratlanul elég sok betekintést nyertem a svéd egészségügybe is (és persze rengeteget olvastam – svédül – a mentális betegségekről). A diagnózisomnak köszönhettem a későbbi gyakorlatomat majd egy éves munkámat (egy alapítványnál) és nagyrészt ez adta az inspirációt ahhoz, hogy jelentkezzek az egészségügyi egyetemre, ahová fel is vettek a 90-es évek eleji(!) gimnáziumi osztályzataim alapján. Rehabilitációs foglalkoztató terápiát tanulok, svédül. Ennek a szakmának magyar megfelelője jelenleg nemigen van, de Svédországban szerencsére keresettek a végzett terapeuták. 

Ha végeztem, nagyon szeretnék majd pszichiátrián dolgozni, erre van is esély, mert pont ott hiány van az ilyen szakemberekből. És persze a saját bőrömön tapasztaltak hatására nem csak a tankönyvből tanultakat tudom hasznosítani, ha arra kerül a sor. Ma már tudom, hogy legalább egy mélyen depressziós, a nyelvet alig beszélő bevándorló(!) betegnek mik jártak a fejében... 

Ugyanakkor le a kalappal az ápolónők és orvosok előtt, nem tudnék sok rosszat írni az osztályról. Talán csak a drabális bajuszos görög nővér nem lopta be magát a szívembe, aki hajnalban vérvétellel ébresztett, de úgy, hogy már szúrt is... A páciensek között viszont barátra is találtam, 2009 óta rendszeresen szoktam találkozgatni egy nyugdíjas svéd úrral, aki végtelenül jóindulatú és ambiciózus, jelenleg is francia nyelvet oktat egy népfőiskolán.

csendelet.jpg

A vadkacsák (és a vadlibák) az autóforgalmat is simán leállítják, ha kedvük tartja. Csendélet egy malmöi étterem teraszáról 

Egy biztos: megszenvedtem azért, hogy itt éljek, de főleg hogy hogy megtaláljam magamat. Nem úgy, mint egy menekült, de sokszor sokféleképpen éreztem, érzem, hogy más vagyok. Nemcsak bevándorló (invandrare), de ráadásul bipoláris is. És most, 40-en túl egyetemre járok, karriert váltok. Mert túl rövid az élet, hogy szenvedjen az ember valamiben, amit nem szeret. De mindez sok erőt is ad, felelősséget érzek, hogy megmutathassam a rászorulóknak: még a fekete lyukból is van visszaút. 

Én akartam ezt a svéd projektet, igen. Csak amikor azt hallom, hogy „persze, a legkönnyebb Magyarországról elmenni, a jómódba”, akkor arra gondolok: igen, baromi könnyű. Ítélkezni. (De más témában szoktam én is, nem tagadom. Mindenkinek vannak előítéletei.) 

Szóval... Jöhetnek a kemény szavak.”

A moderálási alapelveket itt találod.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Svédország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr897643060

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Galaxhopen [Swe] 2015.07.21. 21:35:21

@LittleG (uk): Konkrét (saját) példa: a szokásos vérvételemnél - a gyógyszerem miatt kell negyedévente, hogy megfelelő-e a hatóanyag szintje - egy másik ellenőrzött értéket kicsit túl alacsonynak találtak, elküldtek még 1x. Majd onnan endokrinológus szakorvoshoz (mivel az illető érték pajzsmirigy-túlműködésre utalt). Ő elküldött röntgenre. Namármost, akkor kezdtem picit remegni, amikor odaértem a hivatkozott címre és ez volt kírva: onkológiai röntgen. Erről senki nem beszélt nekem előtte... Rákos lennék? Naszóval, túlvoltam rajta (5 perc mozdulatlanság, míg a pajzsmirigyemet bombázzák), utána volt még ultrahang is meg tapogatás. Két orvos konzultált fölöttem. Arra jutottak, hogy valószínűleg gyulladás lehet (és nem daganat). Mint utánaolvastam, a pajzsmirigy baromi fontos szerv - persze melyik nem az? - leginkább az anyagcserét szabályozza. Az orvosok szerint nem a gyógyszerem okozta - de a gyógyszerszedésem miatt derült ki egyáltalán. Ez azóta átment alulműködésbe, ezért hormonpótlást kell szednem (ez elég természetes gyógymód, ugyanaz a hormon, amit a szervezet is termel).

De nagyon sok példát tudnék említeni arra, hogy fogalmunk sincs róla, a szervezetünkben mitől van egyensúly és mikor borul fel - kicsit vagy nagyon. Pl. az agyvérzés is picike erek elpattanásával kezdődik...a következmények pedig beláthatatlanok.

Ennike (DK) 2015.07.21. 21:49:27

@Galaxhopen: Koszonom a valaszodat. Igen kertem segitseget, es beszelek rola a kornyezetemben. Rajtam nem latszik, mert pozitiv a kisugarzasom, nagyon szocialis vagyok. Olyan szeretheto. Soha nem tudtam paraszt, durva, beszolos lenni, de mindig megvedtem magam, azt meg nagyon. Engem nem dongol senki foldbe, eleg ha en magammal ezt teszem.
Mate Gaborrol en is olvastam, mostanaban foleg dan szakirodalmat.
A mai posztod olyan volt, mintha a dan Dagblade Informationbol olvastam volna egy cikket, csak magyarul. Itt szoktam hihetetlenol oszinte vallomasokat olvasni az olvasok tollabol.
Orulok nagyon, hogy megirtad, es foleg ide. Szivesen talakoznek veled is, ha van kedved hozza, semmiseg atmenni Malmöbe :)

LittleG (uk) 2015.07.21. 22:16:42

@Galaxhopen: Köszi :)
Most hogy mondod, ami egy középső ujj zsibbadásával kezdődik, végződhet életmentő műtétben is...

2015.07.21. 22:35:21

@Galaxhopen: :) igazan nincs mit:) nagyon szimpi volt az egesz posztod, meg ahogy eljutottal oda, ahol most vagy. Legjobbakat!!

2015.07.21. 22:36:32

@VPBA: :D:D:D Japan szamomra egy masik bolygo

2015.07.21. 22:48:48

@Ennike (DK): igen ertem mit mondasz, vannak, akik ket vegen egetik a gyertyat...

OFF kedvenc dan karikaturistam azert szereti a danokat, kicsit bulihuligan es nemtorodomnek bemutatni:)
satwcomic.com/everything-is-fine

ON

2015.07.21. 22:50:02

@diggerdriver: en nem lattam itt gyaszmiset, tok sok mindenki gratulalt a poszterinanak a pozitiv poszthoz. Na de lehet, hogy nem egy klubba jarunk ;)

LittleG (uk) 2015.07.21. 23:02:01

@montroyal ( CAN qc): Érdekes felvetés. Nem hinném hogy a fizikai munkások kivételek lennének, de a mozgás, a szabad elvegőn eltöltött idő mindenképp "segít"

Galaxhopen [Swe] 2015.07.21. 23:09:37

@Csodabogár: Persze, hogy az emberek nagy része nemszeretem munkát csinál (szerintem nagyon sajnálatos módon). Az is elég általános, hogy ezen emberek nagy része úgy gondolja, hogy ez van, ezt kell szeretni, ilyen az élet, stb. Vagy hogy a körülmények nem engednek mást. Ami lehet igaz is (ideiglenesen vagy hosszabb távon is), de sokszor a gondolataink rabjai vagyunk. (Persze én sem vagyok kivétel!) Ha valamit lehetetlennek tartunk, az lehetetlen is...

"De túléltem, sőt. Remekül megjátszottam magam a mindenkori főnökök felé, hogy imádom csinálni azt amit csináltam. Meg vannak a főnöki vélemények rólam, kizárólag szuperlativuszban nyilatkoztak mindig."

Nem tudom eldönteni, hogy erre büszke vagy-e (a dicséret persze, hogy nem rossz), vagy csak meg akarsz bennünket győzni, hogy a cél érdekében igenis érdemes tettetni magunkat? És ezt nem gunyorosan kérdezem, hanem komolyan.

"Ettől függetlenűl, Svédországban, ahol nem várták el tőlem, hogy lelkesedjek egy remek allergiát kaptam. Senki nem tudta kimutatni, hogy mitől van, de volt. A végén kiderítették, hogy psychés a dolog. Aztán nemsokára elköltöztem egy számomra élhetőbb országba és soha többet nem jött elő az allergiám."

Nekem is volt egyszer elég súlyos allergiám (még Mo.-n), voltam teszten, a vizsgáltakra nem voltam allergiás (de nem túl sok mindenre vizsgálnak). Aztán soha többé nem jött elő, fogalmam sincs, mitől volt. Nálad amúgy hogy jöttek rá, hogy pszichés?...

A lelkesedés egyébként nálam nem elvárásra jön elő, hanem belső motivációból. Mert nagyon érdekel a dolog, mert nem kényszerből csinálom, stb. (Ld. még: flow-élmény és társai.) Ha nekem valaki kiadná, hogy lelkesedjek, mert csak, akkor nagyon elgondolkodnék pár dolgon :-) De hát nem vagyunk egyformák.

2015.07.21. 23:13:20

@Mrs Rumcajsz CA: Wa = A kulso, tarsadalmi beke fenntartasara tett erofeszites. Csak mondom, hogy ez japanul egyetlen szotag. :D

Nyilvan ennek megvannak az arnyoldalai, peldaul az olyan abszurd szituaciok, amikor a nyilvanvalo lehetetlen keresre sem kepesek nemet mondani, vagy hogy nem merik bevallani a vezetok sem, hogy rosszul megy a ceguknek, es inkabb takargatjak a konyvelest, ilyen tegnap is volt a Toshibanal peldaul :D Az viszont egy kicsit vicces, hogy a nyugatiak mennyire paraznak a bocsanatkerestol, es mennyire termeszetellenes szamukra, hogy a japanok ezt csinaljak :D Szamukra, foleg az angolszaszoknak, a szavaknak sulya van, es a bocsanatkeres egyenlo a felelosseg elismeresevel, ami naluk nem annyira szokas :D A hibazas mindig kollektiv felelosseg, az elismeres viszont mindig egyeneknek jar. Ez Japanban forditva van, a sikerelmeny mindenkie, a hibazas az egyeneke. Az egyuttmukodes egy szent es serthetetlen egyezmeny, ami abszolute belso kesztetes, egy nyugatinak ezt lehet szerintem a legnehezebb megerteni, hogy az ego ennyire nemkivanatos.

Pedig ennek nagyon sok pozitiv hozadeka is van, peldaul a kompromisszumkeptelen minosegre torekves, a kaizen, az allando javulasra, jobbitasra torekves (ez ket szotag :D). Ezt a tokeletesseget felre szoktak erteni amugy a nyugatiak, mert a nyugatiakban ez nincsen meg, ok szeretnek valamit elerni, aztan hatradolni, hogy kesz :D A nyugati innovaciot azt ez a lustasag motivalta, azt hiszem az egesz ipari forradalom azert szuletett, hogy vegre ne nekunk kelljen dolgozni, hanem legyenek gepek, amik megteszik helyettunk :D A japanokban ez nincsen meg, bar szeretnek a tokeletessegre torekedni, nem torekednek allandosagra, sot, imadjak az ido mulasat es az ebbol jovo tokeletlenseget, lasd meg wabi-sabi, amit szinten nagyon szeretnek nyugaton felreertelmezni, mert szerintuk a dolgok mulandosaga az egy ilyen melankolikus esztetika, mig Japanban ertek, es ezert kell ra minden targynak emlekeztetnie, hogy minden masodperc es az abban minden jelen levo dolog ertekelendo.:)

De persze ebbe az egoelnyomasba es tokeletessegre torekvesbe is sajnos ugyanugy bele tudnak betegedni azok, akik erre erzekenyebbek, mint ahogyan a nyugati individualizmusba is a nyugatiak. Tudom tudom, az ongyilkosok... valoszinuleg emiatt a "wa" miatt hamarabb vetnek veget az eletuknek... viszont aki nem, az tovabb el es egeszsegesebben, mint nyugaton, szoval osszessegeben szerintem nem betegednek bele tobben a japansagba, mint ahanyan a nyugatiak a nyugatisagba. :)

Minden gondolkodasnak megvan a pozitiv es a negativ oldala, onmagaban egyik sem rosszabb, mint a masik, az lenne a jo vilag, ha lehetne egymastol tanulni, meg elkoltozni oda, ahol olyan van, ami hozzank kozelebb all :D (Amugy nem Japanban lakom. :D)

Ja es a posztot is koszonjuk szepen, respekt az oszintesegert es en is boldogsagot kivanok a tovabbiakra!

Galaxhopen [Swe] 2015.07.21. 23:25:39

@Ennike (DK): Köszi szépen, ez jólesett. Hát igen, elég tipikus, hogy a kedves, barátságos, igyekvő, alkalmazkodni igyekvő emberek (főleg nők) sokkal veszélyeztetettebbek...akik inkább magukba fojtják a feszültséget :-(

Amúgy meg persze, én is szívesen találkoznék veled! Írsz nekem egy mailt?...

Galaxhopen [Swe] 2015.07.21. 23:57:19

@montroyal ( CAN qc): Köszi az őszinteséget! Néhány gondolat:

a) Talán nem jött le, de én is a munkára koncentráltam, nagyon is, túlságosan is (nyilván közel sem hajtottam annyi hasznot, mint amikor te lelket lehelsz a kocsikba...a sambo-m gyakran szereli a kissé öregecske - azaz még otthon is szerelhető! - autóinkat ilyen-olyan okból kifolyólag, nem profi, de komolyan beleveti magát a dolgokba, látom, mennyire komolyan bonyolult sztorikról van szó, minden elismerésem neked!). A fejemmel nem fogalalkoztam egy grammot sem, azaz soha még csak az eszem ágába sem jutott, hogy "jaj, most depis leszek, leülök és sajnáltatom magamat". Semmiféle betegségtudatom nem volt, nulla, nada.

b) A szkepticizmusodat 1000%-osan osztottam, még amikor a kórházban voltam, akkor is (ahová - talán nem írtam - nem mentem, hanem vittek). Depresszió? Micsoda hülyeség. Álbetegség. Engem félrevezetnek itten. Stb. És legyen az ember szkeptikus, csak ahhoz kellenek ám tények is, hogy hitelesen tudjál cáfolni.

c) Az tök jó, hogy nem vagy érintett, ill. a családodban/ismerősök között sincs senki. Vagy csak nem beszélnek róla?... A stigmatizált emberek ("mentálisan beteg", "dilis") inkább meghúzzák magukat. Talán már hallották párszor a hátuk mögött (vagy direktben), hogy ők úgyis csak "jódolgukban lettek depressziósok". Hogy az nem is betegség, hanem kényeskedés.

d) A barátom is hasonló gondolkodású mint te (nem szereti a "nyavalygást" és nem is nyavalyog, szerintem előző életében viking lehetett...). De amikor annyira rosszul voltam már, hogy szinte nem lehetett velem kommunikálni (mert mindenkiben és mindenben ellenségeket kerestem), akkor belátta, hogy ez valami olyan, amihez muszáj orvosi segítséget (akut rendelés ill. onnan kórházba befektetés) kérni, mert már veszélyes voltam magamra. Azóta - és az utána átélt hónapok, sőt évek hatására - nagyon másként látja ezeket a dolgokat.

e) A depresszió nagyon sok mindentől kijöhet. Itt most melócuccok (plusz kivándorlás, kultúrsokk...) kerültek az előtérbe, de bármilyen más stresszfaktor is hajlamosíthat. Pl. egy átlagember egyenesben maradhat akkor is, ha kirúgják a munkahelyéről - viszont pl. ha egyidejűleg meghal a legjobb barátja ÉS a gyereke elköltözik otthonról az már katasztrófális lehet és egy "normális" lefolyású gyász helyett simán depresszióba csúszhat az illető. A férfiak egyébként általában sokkal nehezebben kérnek külső segítséget viszont hajlamosabbak az "önkezelésre" (alkohol/drog), ami a helyzeten közel sem javít, sőt :-(

Stressz-skála (a veszélyeztetettség becslésével) itt: www.managestressnow.com/stress-scale.htm

2015.07.21. 23:59:58

@mojyo: "Ezt a tokeletesseget felre szoktak erteni amugy a nyugatiak, mert a nyugatiakban ez nincsen meg, ok szeretnek valamit elerni, aztan hatradolni, hogy kesz :D "

Marmint, ezt ugy ertettem, hogy a nyugatiak is torekednek tokeletessegre, csak szerintuk az letezik, es egy allando allapot, es ha elernek valamit, akkor konnyebben (es arrogansabban :D) kinevezik annak, hogy akkor ez volt a tokeletes, a nyugatiaknak mindig az adott munkadarab / pillanat / elet kell, hogy legyen a tokeletes, a japanok szamara pedig mindig ez nem lehetseges, az mindig csak a kovetkezo utan kovetkezo lehet, ha torekedunk ra eleget persze. :D A kedvenc reszem a japan muvesz / kezmuves stb interjukbol amikor kozli, hogy 100 eves vagyok, 80 eve csinalom, meg csak kezdo vagyok, es meg egyetlen tokeletes darabot sem csinaltam :D <3

Na mindegy, szerintem mar igy is boven tul sokat irtam, mostmeg mar magamat magyarazom :D Szoval mindegy,, remelem igy is atment amit akarok mondani, vagyis legalabbis az, hogy miert vagyok japanofil, vagy micsoda. :D

qkuc 2015.07.22. 00:14:34

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: ér azt mondani, hogy érzéketlen tuskó voltál?

qkuc 2015.07.22. 00:19:50

Az egyik kollégám és barátom volt 4 hónapig betegállományban, azt hittem már sosem jön vissza. Bár valamit találtak a dokik, de leginkább azt mondták, hogy a stressztől ment tropára.

Mindig csodálkozott azon, hogy én hogy nem csavarodtam be. Egyszerű, élvezem a munkám, de nem az az életem, nekem megszűnik a cég és a munka, amint kiteszem a patám az iroda ajtaján, a következő munkanapig megvár. De van, akinek ez nem megy, mert még éjjel is a melóján jár az agya ...

Csodabogár 2015.07.22. 00:44:17

@Galaxhopen: Termeszetesen nem akarok senkit meggyözni semmiröl. Magam is irigylem azokat, akiknek a munkajuk a hobbijuk is. Sajnos nem sok ilyennel talalkoztam, igaz en egy teljesen mas vilagban nöttem fel es kezdtem az eletemet. Vad Rakosi idökben, ha ez mond itt meg valakinek valamit. Kint 0rültem, hogy jol megfizettek a nemszeretem munkamat es a szabadidömben karpotolhattam magam.

Az allergia kezdetekor, ami csalankiütesben mutatkozott bementem a korhazba. Ott vizsgaltak börgyogyaszaton 80 felere teszteltek, de semmire nem voltam allergias a teszt alapjan. Aztan a belgyogyaszaton vizsgaltak. Hetekig küldözgettek oda-visza, mig kijelentettek, hogy ez psyches eredetü, de tovabb nem mentek. Mikor elöjött kaptam injectiot es kesz. Nehany honap mutan költöztem es elmult. Nyilvanvaloan Svedorszagra voltam allergias.

2015.07.22. 01:44:42

@mojyo: hurra egy japofon!! :) nem tom, hogy letezik-e ilyen szo amugy:) de ha van frankofon, anglofon ...

Szoval nagyon egyetertek, hogy "nyugati" aggyal nem lehet ertelmezni a japan kulturat teljes melysegeben. Az egesz rendszert erteni kell, ahhoz, hogy a kulsoseget megertsuk, bar ez altalanossagban is igaz ...

A lustasag es innovacio kapcsolata tetszik :) van benne sok igazsag:) az is igaz, hogy japanban mondjuk evekig edzettek az acelt es keszitettek egy kardot, addig nyugatabbra inkabb osszeallitottak egy gepet, ami tomegben kepes eloallitani :)
Az ongyilkossaggal kacsolatban pedig olvastam, hogy merhetetlen nyomas nehezedik rajuk, 2-3 melot is elvallalnak, hogy fent tudjak tartani az eletuket. Abban akarmilyen zen valaki is tuti kieg...

FutureFry 2015.07.22. 01:54:04

@kék madár: @articsóka60:
Azt, hogy a bicikli gyorsabb az autónál, már a Top Gear (R.I.P.) budapesti “Car vs. BMX bikes” versenye óta tudjuk (mégha az ilyesmi megrendezett szokott is lenni).

2015.07.22. 02:22:29

@FutureFry: bakker egy csomo TG-t neztem, de ez nem volt meg

kék madár 2015.07.22. 02:36:53

a manias depresszio egy olyan betegseg, amit a kornyezet nagyon sokaig nem fogad el, azt hiszi a kornyezet valtotta ki, es gyogyithato, meg "ne csinald mar, nem latod hogy sut a nap?. Nagyjabol a feni kommentek is ezt fogalmazzak meg, ezt a hitetlenseget, meg gyanakodast, hogy az lesz bipolaris aki raer, meg szeret lelkizni.
Elkezdenek vitatkozni, de igazan nincs jelentosege.

2015.07.22. 03:02:26

@fhdgy: Már évek óta csődbe megy minden áldott nap. :)

montroyal ( CAN qc) 2015.07.22. 03:20:10

@qkuc: De van, akinek ez nem megy, mert még éjjel is a melóján jár az agya ...

ha sajat vallalkozasban dolgozol ez igy van... ha nem akkor a csekked ugy is jon , ki nem szarja le , hogy mi lesz a melo holnap ..

montroyal ( CAN qc) 2015.07.22. 03:42:11

@Galaxhopen: OK ha nem is ertem( irtam hulyeseget irok es nem ertek hozza ) de valaszoddal kozelebb kerultem ahhoz, hogy elismerjem ; ja ... van ilyen ...nem arrol van szo hogy nyavajgasnak tartom, nem betegsegnek csak én pl ( valszeg a baratod is) mi nem erunk ra betegnek lenni ...valszeg az en fejembe sincs rendben minden maganeletembol kifolyolag de a munka amit szeretek csinalni , jol ellensulyozza felejteti ezt ..
talan ez az ongyogyitas fiatal koromtol megvan amikor a sokkal sulyosabb problemaimat napi 6-8 oras edzessel ellensulyoztam ..

so respect , nem kotozkodom tovabb ..

montroyal ( CAN qc) 2015.07.22. 03:49:29

@LittleG (uk): csak sajat munkambol indulok ki . nekem nincs lehetosegem a monitorra v a falra, ablakra .meredve foglalkozni sajat fejembe levo problemakkal, mert delutan jon a kliens az autoert ... friss levego ? sokkal jobb a hangulatom amikor teljesen nyitott garage ajtokkal dolgozok, mint télen bezarva sotétben ...

montroyal ( CAN qc) 2015.07.22. 04:02:35

@Galaxhopen: jo az oldal ...talaltam boven ram vonatkozo x-eket de server error miatt nem tudtam tovabb menni ...

kék madár 2015.07.22. 04:34:15

@montroyal ( CAN qc): " mi nem erunk ra betegnek lenni"
kepzeld el ezt a betegseget, ugy mintha elutne egy auto. Akkor mit csinalsz ha tetotol talpig be vagy gipszelve? Akkor se ersz ra betegnek lenni?
Es ami a legdurvabb, amikor ez a betegseg beindul, pl. a legkozelebbi hozzatartozomnal, akkor nemcsak az o elete all meg es er ra betegnek lenni. De az enyem is.

skye8 2015.07.22. 04:37:15

megrazo iras volt, rokonszenvezek az iroval. en is kerultem depresszioba hasonlo okok miatt (koltozes, munkahelyi stressz, izolaltsag, alacsony onertekeles) 3 eve. nagyon igaz, hogy az adott szituacio hozza ki a legrosszabbat az emberfiabol, de sztem kell egy megfelelo adag genetikai hajlam is (a nature and nurture agyoncsepelt elve).
pl. nekem a legnagyobb problemat a munkahelyi stressz jelenti, hajlamos vagyok az onertekelesemet a munkahelyen elert eredmenyeim fuggvenyeben kialakitani.
a legutobbi 9 honapos projekt alatt nagyon kozel kerultem a kiegeshez. a baratom egy hetfo delutan rohant velem a walk-in clinic-hez ahol megallapitottak hogy kutya bajom - kiveve hogy ugy ereztem, nem tudok megallni a labamon es rogton el fogok ajulni. az orvos mondta is hogy a dolog psziches eredetu es mar tudtam, hogy ujbol tulhajtottam magam. ennek 2 hete, es azota nem tuloraztam, tobbet aludtam, nem allandoan a munkan porgok, es sokat javult az allapotom.
olvasom irvin yalom amerikai pszichoterapeuta konyvet es a depresszio kapcsan jutott eszembe egyik megallapitasa (igaz a konyv a halalfelelemrol szol de a idezet talalo) - ha faradtak vagyunk, a demonok amiket egyszer sikeresen legyoztunk ujra feltamadnak.
sok sikert a szerzonek, remelem az uj karrierje gyumolcsozobb es boldogitobb lesz. nem gyerekjatek amin keresztulment.

adg 2015.07.22. 04:51:32

@montroyal ( CAN qc): Nem mindenki tudja leszarni munkaido vegen. Aki pl egesz nap biszbaszokat forraszt, vagy a penztarban ul, vagy liftet kezel, falat rak, burgert forgat, stb, az megteheti, hogy kilep az ajton es hello. Az egy rovid folyamat, tudja elore a masnapi teendoit, nincs kulonosebb meglepetes.

Vannak munkak, ahol viszont neha hetekig agyal rajta az ember, hogy hogy kezdjen neki egyaltalan, mi lenne a leggazdasagosabb, vazlatokat, terveket gyartasz, es meg hozza sem kezdtel az erdemi munkahoz. Ezeket nehezebb letenni a kijaratnal. En is sokszor agyalok a munkamon otthon, vagy akarhol. Altalaban nem tul komolyan, csak neha eszebe jut valami, vagy latok valami hasonlot. Nem tudom nem hazavinni.
Mivel en elvezem a munkamat (altalaban), ezert nem okoz ez gondot. De ha utalnam amit csinalok, mar falnak mentem volna.
Persze ez nem jelenti azt, hogy otthon nekiulok gondolkozni, csak ugy a hatterben jar az agyam rajta.

Kollegam mondta regen, hogy "nincs jo munka meg szar munka. Minden munka szar, mindet meg kell csinalni."

Szerintem meg nem igy van.Vannak jo munkak.

montroyal ( CAN qc) 2015.07.22. 05:26:59

@kék madár: tenyleg nem vitatkozok es tudatlan vagyok . de ha elut az auto az egy masodpercen belul tortenik... ezek a pszihes betegsegek is ilyen gyorsan jonnek? szoval ezt a peldat nem tudom elkepzelni ... de minden ilyen beteget tisztelek annyira hogy biztos vagyok benne megtudja magyarazni mitol hogy es milyen beteg ..

viszont ami veszelyes lehet , ami egy kozeli baratommal tortent megjatszotta a bolondot hogy a balhekert amit csinalt ne legyen torvenyileg felelosegre vonva ,.. tobbszoros zart osztalyi kezeles utan gyogyszerezes stb ma tenyleg egy zombi depressziv semmi sem erdekli a vilagbol ... havi egyszer koteles megjelenni egy inekciora aminek egy honapig hatasa van ... tenyleg egy elo halott lett

montroyal ( CAN qc) 2015.07.22. 05:32:46

@adg: Vannak jo munkak.

osztom amit irtal ..

es jo munkak?

pl én a mezogazdasagi munkak kozul a kapalast meg a kaszalast szeretem .......

nézni :-)

kék madár 2015.07.22. 05:44:49

@montroyal ( CAN qc): minden pelda santit, ez se volt tokeletes :)
Nem jon hirtelen. Viszont amikor jon, akkor mint a vonat, mindent visz.
www.ranker.com/list/famous-people-with-bipolar-disorder/celebrity-lists?
ezeknek a szineszeknek lenne penzuk kezeltetni, es megis vagy sikerul vagy nem

montroyal ( CAN qc) 2015.07.22. 05:51:48

@kék madár: na oket meg igazan sajnalom...talan meg irigylem is szeretnek ennyi penzzel, ilyen beteg lenni ... csak vicc ... csak a penzuket szeretnem ..es valszeg nem drogoznam ,innam el az agyam ....

kék madár 2015.07.22. 06:01:27

@montroyal ( CAN qc): nekem ennyi penzem lenne, legalabb egyszer szerintem en is megbillennek es jo esetben talpra allnek.
Mindenkinek mas a gyengeje, en gyanitom, hogy elhiznek mint diszno

Galaxhopen [Swe] 2015.07.22. 07:21:18

@montroyal ( CAN qc): A testmozgás (pl. edzés) nagyon sokat tud segíteni - pláne szabad levegőn! -, de mindentől nem véd meg. Ugyanakkor nyilván aki hajlamosabb depresszióra, stb.-re annak kevesebb külső stresszfaktor is beteheti a kaput, pl. ilyen vagyok én, de rengetegen mások is (csak még esetleg fogalmuk sincs róla). Lehet, hogy ha Mo.-n maradok, soha nem jön ki rajtam. De lehet, hogy ott is besokalltam volna más, egyszerre beeső dolgok miatt és hasonló lett volna a dolog.

És hogy mi az, hogy hirtelen? Én 8 hónapig dolgoztam az említett cégnél, kb. az utolsó 2-3 hónapban éreztem a munkával kapcsolatban növekvő reménytelenséget, kb. az utolsó 2 hétben kezdett el az agyam túlpörögni (ez kicsit félrevezető lehet, mert ahogy írtam, nem mániáról volt szó, hanem egy lefelé tartó spirálról, ahol egyre kevesebb lehetőséget láttam, bármiről is volt szó), az utolsó szerdán nem tudtam először aludni és azon a vasárnapon mentem el Malmöben az akutra (csak altatóért, mert tagadtam, hogy ez betegség lenne). Onnantól meg pláne horrorisztikus mélyrepülés volt az egész.

Ha nem tetszik az autóbalesetes példa, rövid időn belüli szinte teljes megvakulással nagyjából egybevethető :-( Én is vak lettem a világra, a valóságra, közben kétségbeesetten gyártottam magamban a teóriák tömegeit, hogy mi hogy is van és ki van velem/ellenem. A végén az jött ki, hogy mindenki ellenem van, a barátom és a húgom is, hiszen mi másért tudnának még rám mosolyogni, minthogy valami csapdába csaljanak? Miért erősködnének, hogy egyek/igyak valamit 1 hét után, ha nem mérgezett dolgokat akarnának adni? Durva dolog téveszmékben élni, azon a szinten egyenesen tragikus volt (és hogy a megszokott fordulattal éljek: ha nekem valaki azt mondja, hogy ilyeneket csinálok majd...)

Elhiszem, hogy hihetetlen. Baromira nem életszerű. Hiszen gondolkodó emberek vagyunk, nem? Józan paraszti ésszel tudjuk, hogy mi az igaz és mi nem. Hogy a szeretteink nem megmérgezni akarnak, hanem segíteni. De egy ilyen pontig eljutva - és nem kell mindenkinek eddig eljutnia! nekem sok szerencsétlen körülmény összejátszott, pl. a barátom 1 hétig Mo.-n volt (és azt hitte, már jobban vagyok - na ott volt a nagy filmszakadás) - eltűnik a józan paraszti ész. Mint ahogy a vakoknál eltűnik a fény...

"de minden ilyen beteget tisztelek annyira hogy biztos vagyok benne megtudja magyarazni mitol hogy es milyen beteg .."
:-) Ezt csak én érzem szkeptikusnak? Ha legrosszabb pillanataimban találkoztunk volna, akkor (ha egyáltalán megszólaltam volna) azt tudtam volna neked szuperjól - és ijesztő arccal - megmagyarázni, hogy te is egy világméretű összeesküvés része vagy, ami ellenem irányul... De ha mániásan láttál volna, akkor meghívtalak volna egy kávéra, vázoltam volna, milyen nagy tetteket hajtok végre az elkövetkező hetekben és esetleg győzködtelek volna, hogy ugyan, költözz már Svédországba te is, hiszen itt minden csupa móka és kacagás :-)))

Aztán meg hollywood-i híresség nagyon nem lennék. Ők aztán kénytelenek a magénéletüket is kitenni az ablakba, hogy a tömegek azon csámcsogjanak, de alapvetően a hatalmas siker is őrült nagy teher. Vegyük hozzá még azt is, hogy a művészvilágban sok az eleve bipoláris/depressziós (vagy arra hajlamos) alkatú ember és kész a pokolba vezető út receptje. Aztán persze megbélyegezzük őket, ha a drognál kötnek ki (szerencsére azért nem ez az általános). Nincs az a pénz, amiért bevállalnám. Szoktam is arra gondolni, hogy milyen jó is ilyen szürke egérkének lenni...

Galaxhopen [Swe] 2015.07.22. 07:28:40

@adg: Szerintem is vannak jó munkák, csak egyéne válogatja, kinek mi az. Egy ideális világban mondjuk én imádok traktort vezetni (haha), te imádsz házat építeni. A jelenlegiben inkább azt látom, hogy én házat építek, te traktort vezetsz (mindketten utáljuk és azt mondjuk, szar a munka)... Pedig az ideális esetben összességében ugyanúgy elvégeznénk mindkét melót, de mekkora különbség!!!

Hú de nagyon irreális voltam megint. Nehogy azt higyje ám bárki, hogy nem értem meg, ha valaki utálja a munkáját de nem vált. Pontosan tudom, milyen az. És hogy mennyire nem könnyű ez az egész. De azért szeretném hinni, hogy nem kell egy életen át olyannal foglalkoznunk, amit nem nekünk találtak ki. Hogy van remény.

kék madár 2015.07.22. 07:32:05

@Galaxhopen: nekem egy sok human diplomas nagybatyam se tudta 25 ev alatt felfogni, hogy ez egy betegseg, csak mindig piszkal minket, hogy az emlitett rokonom mit jatsza meg magat, azt hiszi ez trendy?

Galaxhopen [Swe] 2015.07.22. 07:39:19

@skye8: Hú, remélem, stabilizálódik a helyzet. Vedd komolyan ezeket a jelzéseket. Tudsz esetleg professzionális segítséget kérni, gondolok itt szimplán egy pszichológusra, stb.? Az én pszichokontaktom a rendelőintézetben a végzettsége alapján "csak" nővér, de szakirányú végzettsége + hatalmas tapasztalata van ezen a területen (a bipoláris betegség a szakterülete) és konkrétan felér egy pszichiáterrel (szerintem). A munkahelyeden ehhez tudnak esetleg segítséget adni? (munkahelyi eü., nem tudom, van-e)

"rohant velem a walk-in clinic-hez ahol megallapitottak hogy kutya bajom"

Öööö, nopersze, kutya bajod nem volt, majdnem úgy hangzik, mintha szimulánsnak tartottak volna (bár biztos nem úgy értették).

A démonos idézet Solomontól származik? Neki van egy könyve: The Noonday Demon (és persze erről szól, az ő életén keresztül)...

www.goodreads.com/work/quotes/88456-the-noonday-demon-an-atlas-of-depression

Galaxhopen [Swe] 2015.07.22. 07:43:17

@kék madár: Ó igen, ez ismerős. Nekem itt kint nem sok negatív tapasztalatom volt személyesen, csak egyetlen (itt élő) magyar csaj próbált meggyőzni, hogy hagyjam csak abba a gyógyszerszedést...és ugye tudom, hogy ma már sokkal jobb módszerek vannak? Ja persze, 5 perc beszélgetés után jobban ismeri a helyzetemet, mint az orvosom :-) (Ill. nyilván az orvosom a pszichiátriamaffia tagja, de ezt azért nem merte mondani.)

kék madár 2015.07.22. 07:48:18

@Galaxhopen: az nagyon pozitiv, ha a barataid melletted maradtak, vagy lettek ujak, ilyen helyzetben hamar szetszeled a barati kor.

kék madár 2015.07.22. 07:56:23

@qkuc: szandekosan csinalja, nem olvastam meg pozitiv "osszegzest" tole egyetlen posztrol se. Ugy nagyjabol az egesz vilagot utalja

Fajankó 2015.07.22. 08:00:04

@fhdgy:

" lemerültem mint egy rossz akkumulátor."
azt már nem lehet újra tölteni....

Fajankó 2015.07.22. 08:00:25

@Ödenburger [Hu/At]:
Ezt jó volt olvasni.Valaki meri a több szabadidőt választani a több pénz helyett.
Más:
Szerintem Bircát olyan szinten frusztrálja hogy Bulgáriában él
( nyilván kudarcként éli meg, akár tudat alatt is), hogy lelki károkat okoz nála, és indulatáttételel másokat támad.
A probléma gyökere talán az lehet hogy Bulgária "általános" presztizse elmarad pl.: Svédországétól és hiába jelennek itt meg nagyon pozitív dolgok Albániáról is, mutatva hogy korábban emaradottnak hitt helyeken is nagyon jól lehet boldogulni, Birca úgy érzi hogy valamit folyamatosan bizonygatnia kell.

soad1221 2015.07.22. 08:29:46

@sellőlány: hogyan érted az itthont? Az neked hol van? bocs, ha már volt szó, az ADHD-n akadtam meg. Ez Mo-n sajnos nem jól értelmezett dolog... Egyrészt a felismerése késői, másrészt a különböző intézmények (óvoda, iskola, családsegítő, nevelési tanácsadó, védőnő, stb..) hozzáállása sem túl biztató.

Nagyon kevés, emberileg és szakmailag is komolyabb ember az aki helyén kezeli ezt...

nl_eni 2015.07.22. 08:51:09

@Galaxhopen: csomó minden azért derülhet ki utólag, mert el se hisszük, hogy ez lehet, az, hogy velünk, azt végképp nem. Valami hamis védettség-tudatban leledzik az emberiség nagy része. Sok a beleroppanás, és a legtöbbje sose tudja meg, hogy azért boldogtalan, kiégett, mert rossz felé halad, hanem azt hiszi, hogy egyszerűen ilyen a világ, ezt tűrni kell és tolni tovább. Sokan meg azt hiszik, hogy ha ők luxusproblémának gondolják az egészet, akkor az őket nem éri utol. Jó is lenne.

Pont az tiedhez hasonló írások vezethetnek el odáig, hogy foglalkozzunk a témával, és magunkkal is. Ez egy véget nem érő feladat, és még akkor sem száz százalékos védelem, csak esély magunknak arra, hogy ráláthassunk a saját életünkre, bajainkra, és a problémát látva korrigáljunk. Aki a problémát nem ismeri, nem látja, az megoldani se fogja soha.

Egyetértek, hogy nagy kihívás volt idehozni a témát :) De fontos, mert ennek itt nagyon is helye van. Egy határátkelés valójában krízishelyzet egy ember életében. Rengeteg újat kell hirtelen befogadni, új kihívások, sok minden a feje tetejére állhat. Nem árt ezt tudni annak, aki belevág.

LittleG (uk) 2015.07.22. 09:35:22

@montroyal ( CAN qc): Mint a Szall a kakukk feszkere-ben...

sellőlány 2015.07.22. 09:50:47

@soad1221: Nekünk az itthon Magyarországon van, de a család vegyes, és éltünk egy ideig Hollandiában is, illetve sokfelé élnek gyerekes, pedagógus, különféle terapeuta ismerőseink. Nem vagyok pszichológus, csak egy szakirány miatt tanultam a pszichológiábak egy részét, főképp külföldi irodalom alapján. Az ADHD kezelési protokollját Magyarországon nem nagyon ismerem, pontosan azért, amit Te is említettél. Széles körben nem elismert, felismert jelenség, a fogalom megáll a hiperaktivitásnàl. Ezzel szemben Hollandiában (és a fejlettebb àllamokvan világszerte) ez nemcsak hogy egy ismert fogalom, széles spektrumú kutatások szerint nagyon nagyszámú (főképp) fiú gyereket érint. Az eü erre a jelenségre egész rendszereket és protokollt fejlesztett ki, többlépcsős felmérés szerint. És én ebben láttam a rendszer veszélyét, a "cetlizést". Az ADHD-nak, mint megannyi pszichés betegségnek rengeteg összetevője, alfaja van, szerintem nem is lehet kezelni egyféle módon, pedig sokszor ez történik. Mi a saját példánkon keresztül láttuk, hogy vész el a sok bába között a gyerek, a szülők közben teljesen tehetetlenek és jópár évig erre nem is volt megoldás. Én hiába lobbiztam már a szülőknél már az elején másik suliért, a külön tantervért, amíg a rendszer erre ott nem ad engedélyt, a gyerek marad ott ahol van (így töltött 3 hónapot otthon, mert a volt iskola eltanácsolta, befogadóintézet meg még nem volt).

Galaxhopen [Swe] 2015.07.22. 09:56:26

@sellőlány: Bocs, lehet, hogy nekem maradt le az infó valahol: te tulajdonképpen mivel foglalkozol? Terapeuta vagy? Kurátor? Pedagógus?... Vagy több is egyszerre? Csak azért kérdezem, mert nem igazán jön le nekem ezekből a háttérinfókból.

Galaxhopen [Swe] 2015.07.22. 10:16:21

@nl_eni: Ezt a kommentedet be kellene kereteznie mindenkinek és kitenni a falra! Abszolút így van, szerintem is...kb. halhatatlanoknak hisszük magunkat. Egy pontig. Ami vagy időben ráébreszt a sebezhetőségünkre, vagy sajnos már csak másnak szolgálhat tanulsággal.

Ahhoz, hogy az efféle történetek tényleg hassanak, be kell, hogy kerüljenek a köztudatba, sokfelől, sokféle verzióban (hiszen minden eset egyedi). De ha már csak 1-2 embert elgondolkodtattam - netán ráébresztettem valamire -, akkor már nem írtam ezt hiába...

nl_eni 2015.07.22. 10:29:06

@sellőlány: én is problémásnak látom a pszichés betegségek kezelését, többek között azért, mert nem az embert kezeli, hanem valamit benne, ami elromlott, valami megfoghatót, orvosilag körülírhatót. Namármost, ez a valami megfogható egy rakás diagnosztizált betegség esetén nem létezik (meg van olyan, aminél igen, de maradjunk most a másik felénél), illetve lesz megfogható is, de az épp abból lesz, ahogy a beteg reagál a számára nem komfortos helyzetre.
Közeli ismerős pl. pszichiáter Angliában. Ők kb. a gyógyszer mindenhatóságában hisznek. Holott a gyógyszer csak egy támogató eszköz kellene legyen addig, amíg a beteget visszasegítik egy olyan környezetbe, amiben jól tudja érezni magát. Ez összetett probléma, mert egy munkahelyről ki lehet lépni, egy országot is ott lehet hagyni, de vannak dolgok, amiket nehezebb letenni. Pl. a család, ha van, és mérgező, akkor azt nehéz otthagyni, hogy majd élek nélküle, márcsak azért is, mert egy pszichés betegnek pont az elfogadás, megértés segít a legtöbbet. És ha pont a legközelebbieket hagyja a háta mögött, akkor ki lesz a támasz?. Na persze nem mindig a család a legközelebbi, ez csak egy gyors példa volt.

Érdekelne, hogy erről mit gondolsz @Galaxhopen.

adg 2015.07.22. 11:49:50

@Galaxhopen: " (mindketten utáljuk és azt mondjuk, szar a munka)"

Pont ezert erzem nagyon szerencsesnek magam, mert azt csinalhatom, amit szeretek. Nyilvan nem minden pillanatat szeretem, es eleg sokszor van olyan is, amit meg utalok, de osszessegeben megis jo.
---

Egy szo mint szaz, en nagyon koszonom neked ezt a posztot, meg hogy utana is itt voltal, vagy. Szamomra roppan erdekes beszelgetes alakult ki, es sokat megtudtam egy nekem eleg kodos teruletrol.

qkuc 2015.07.22. 12:23:36

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: Hogy például mikor voltál érzéketlen bunkó a posztolóval szemben? Hadd ne nekem kelljen ezen poszt alatt elkövetett első felböffenésedet beidézni, :). Tán emlékszel rá, vagy keresd vissza.

qkuc 2015.07.22. 12:25:12

@kék madár: Csak megtehetné, hogy ezt a negatív/frusztrált/gyökér világnézetét legalább időnként megtartja magának.

skye8 2015.07.22. 13:12:39

@Galaxhopen: Koszi, en tudom a baj okat igy egyszeruen csak kevesebbet dolgozom, idoben hazamegyek, tobbet alszom es a helyzet maris javult. nem pszichologusra van szuksegem, csak tobb pihenesre, hogy agyilag is regeneralodjak.Tudom nalad bipolaris zavart allapitott meg a doki de ha jol tudom ennek is van genetikai szarmazeka?
az idezet irvin d. yalom pszichoterapeuta konyvebol szarmazik - overcoming the terror of death.

Szaktanár 2015.07.22. 13:24:18

@Galaxhopen: szia, remélem nézed az emiledet, küldtem egy üzenetet.

Peetee 2015.07.22. 14:42:10

Tisztelet jár a kitartásodért és a tenni akarásodért!

Galaxhopen [Swe] 2015.07.22. 15:20:42

@nl_eni: Fogok válaszolni, de legkorábban csak ma este.

Galaxhopen [Swe] 2015.07.22. 15:22:43

@Szaktanár: Igen, megkaptam! Válaszolok majd (szintén este)...

Narina 2015.07.22. 16:26:40

@montroyal ( CAN qc): Kedves az a nagy helyzet, hogy neked mivel soha nem voltal erintet es a nagy jatszmaba, ebbol a szempontbol, eleve nem hatrannyal indultal, mint en akinek mind a ket nagyanyja valamint az anyja is mentalis problemakkal kuzdott, igy az a helyzet, hogy a budos eletben nem fogod elfogadni, hogy mennyire tonkre tud tenni egy ilyen betegseg valakit. Tudod meg az is baj ezzel, hogy a toresekkel megfazasokkal ellentetben ez olyan mint egy rak, lehet, kell kezelni, meg is szunhet egy KIS IDORE, azonban sose tudhatod mikor tamad ujra es akkor nem e koveteli valaki eletet. Kepzeld el (soha, konyorgom az egieknek soha ne kelljen ezt vegig csinalnod), hogy valaki akit nagyon szeretsz, mindennel jobban szep lassan, fizikailag leepul, rengeteget dolgozik 1 orakat alszik naponta,azt is csak nehezen, keptelen ket kanal levesnel tobbet enni, mert mar az is tul sok es kijon belole. Ezek meg enyhe tunetek. Folyamatos oruletesen kinzo fejfajasok, amitol mar hany, van olyan, hogy mar csak a savat ami felmarja a szajat es a nyelocsovet ugy, hogy ver szivarog. Azt mar nem is mondom, hogy 2 honap alatt kepes az ember csontra lefogyni, mert szinkronban megy a has is. Ezek a fizikaik amit mindenki lathat aki kozel all. A lelki resze. Keptelen koncentralni, memoria zavarok lepnek fel. A folyamatos kimerultseg miatt agressziv allatta valik aki az elozo pillanatban meg vidaman nevetett. Mar ezeket nehez megemeszteni. Azonban a tokeletes tehetetlenseg erzese, hogy hiaba latod mit csinal hiaba kered, konyorogsz, nem tudod kibillenteni ebbol az allapotbol. Csak nezed, hogy akit imadsz megoli szep lassan magat es te aki eddig azt gondoltad ez csak egy "uri hunzutsag" kenytelen vagy szembesulni azzal, hogy minden nap ugrasra keszen kell lesned Ot, hogy amikor egy kessel szeletel azzal ne a csuklojat nyiszalja a kovetkezo pillanatban, hogy vajon haza er e a munkahelyerol vagy mar csak a rendorok kopogtatnak, mert feladta a harcot. Senki sem vedet csak vannak jobb "imunnal" rendelkezok. Lassan tizenegy eve, hogy idegosszeomlast kaptam. Penztaroskent(ezt csak azert, mert valaki emlitette, hogy az nem megterhelo mentalisan, uljon be tizenket orara egy kaszaba es viselje az embereket) Hidd el nem ertem ra magammal foglalkozni, de amikor mar a sajat paromra akartam tamadni(akkori parom az egiek aldjak meg egy zokszo nelkul vegig csinalta, a mostani meg mar meg tudja akadalyozni a vissza esest) akkor mar nekem is leeset, hogy nagy a baj, itt mar keves vagyok. 11 eve azon az esten valami atszakadt es keptelen voltam leallni, MEG AKARTAM UTNI, csak azert, hogy lassam a fajdalmat. Akkor ott ket hang sikitott bennem "Pusztulj" a masik "mit csinalsz, mert akarod bantani aki szeret?" Iszonyatos kemeny csata volt bennem es meg annyit sikerult elernem, hogy elforduljak es a butorokat kezdtem szet verni. Akkor mar apam is folpattant es "felpofozlak" felkialltassal olyan szintre sikerult sokkolnia(nem utott meg, de ugy latszik ez is eleg volt) hogy orjongve osszecsuklottam es rangva gorcsosen sirtam. Ezt csinalta vegig az akkori parom ezt igy kesobb meselte el nekem. Csak, hogy lasd milyen annak aki ezt nem "betegkent" (tudom uri huncutsag, istenek hanyszor hallotam mar ezt, csak a gyomor markolo frasz es a fizikai fajdalom amit ez az uri huncutsag okoz az a nem mindegy a tobbirol nem is beszelek) hanem tehetetlen szemlelokent nezi vegig. Tudod en azert tudtam viszonylag rovid ido alatt talpra allni (5-6 honap, de a tenyleges az masfel ev volt), mert tamogatott es vigyazott ram, O nem vette ezt felvallrol, valamint, hogy pillanatok alatt jutottam el egy tenni akaras fazisba, ami masnal akar joval tobb idot vesz igenybe, nalam nevetsegesen gyorsan vegbe ment. Nem, eszemben sincs bantani teged. csak leirtam egy tortenetet. Most epp neked cimezve, de barkinek szolhat aki nem hiszi ez milyen komoly dolog. Regen is voltak ilyenek, csak azok gyorsan haltak. Annyit kerek csak, ha valaha(soha ne legyen ra alkalom) szembe kerulsz erintetkent ezzel ne szolj csak annyit a masiknak "veled vagyok, segitek es szeretlek". Emlekezz erre akkor es nem fog neked sem fajni.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.07.22. 16:26:46

@Fajankó:

Nem éppen.

Én bárhol jól vagyok.

Hozzáteszem: Svédországnak több számomra a negatívuma, mint Bulgáriának. Svédország egyetlen egy komoly előnye számomra az lenne, hogy magasak a fizetések. De cserébe viszont sokat kellene adni az embernek, amit nem szívesen tennék meg,

puhacica 2015.07.22. 17:05:30

most olvastam vegig a kommenteket, erdekes beszelgetes volt.

kék madár 2015.07.22. 17:27:36

@maxval bircaman megbízott szerkesztő:

Ctrl+F-et tudod hasznalni?

"Magyarul: a munkahelyed kiküldött a svédországi telephelyére, de te nem bírtad egészségügyileg a szürke, skandináv életet. De most legalább ismét jársz egyetemre."

sellőlány 2015.07.22. 18:06:34

@Galaxhopen: Végzettségeim szerint lehetnék pedagógus is, terapeuta (többféle képesítéssel) is. De végül úgy alakult, hogy nem ezeken a területeken dolgozom, hanem egy teljesen másik szakmában, ami mindig is párhuzamban volt a többivel.

sellőlány 2015.07.22. 18:16:43

@Galaxhopen: És egy korábbi észrevételedre, küldök egy protokollt az antidepresszánsok okozta megvonási tünetekről. (Ha az ember kikerül az iskolapadból, az életbeli példák sokszor szembesítenek a tanultak ellenkezőjéről.)
www.benzo.org.uk/healy.htm

sellőlány 2015.07.22. 18:27:50

@nl_eni: Igen, egyetértek. De az egyént kezelni a legnehezebb út, és iszonyat nagy az ellenszél (orvostudomány+gyógyszeripar). Természetesen szükség van arra is, de a köztes mesgye egy orvos és egy terapeuta (legyen az bármiféle alternatív gyógyászati irány) között a senkiföldje, ahol az orvos az esetek nagy százalékában csak a saját telekhatárig hajlandó elnézni.

sutyerák 2015.07.22. 18:41:36

nagyon jó írás,gratulálok!
esetleg az regény,-ilyesmi,írással is megpróbálkozhatnál!

kék madár 2015.07.22. 19:27:06

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: hat Nem is tudom, talan amit qkuc irt szorol szora

létkoktél 2015.07.22. 19:32:44

Érdekes volt ez a poszt, nekem különösen, mert több ponton van köztem és a poszterina közt egyezés. Voltam hasonló helyzetben, még Magyarországon többször, bár nekem azt mondták, pánikbeteg vagyok, meg neurózisom van, vagy mim. Én próbáltam ezt-azt, de igazából semmi sem segített, pár hétig szedtem gyógyszert is, de úgy gondoltam, csak azért, mert most valamire épp ezt a bélyegzőt nyomja a hivatalos orvostudomány, nem fogom elfogadni, és pirulákon élni. (Minden kornak megvannak a maga teóriái, amit aztán új korok szépen revideálnak. Tegnap a sátán szállta meg, ma skizofrén, és nyilván a holnapnak is lesznek újabb hivatalos stigmái. Szerintem meg gőzünk sincs az emberi psziché rejtelmeiről és passz.) Szóval azt gondoltam magamban magamról, durva, amin átmegyek, de ezt meg kell tanulnom kezelni, sokan sokkal borzalmasabb dolgokon mennek keresztül, az egész nem több részemről, mint jóadag nárcizmus, egy nagy lapát hiszti és valami kóros jelentőségtulajdonítás a saját személyemet illetően mindemellett egy sajátos reakció az engem ért ingerekre. (Pedig jött hozzám is a mentő, annyira szarul voltam) Ettől a gondolatsortól persze nem lettem azonnal jobban, de idővel valahogy, magam sem tudom hogy, túllendültem az egészen, és ma már kifejezetten hálás vagyok, hogy megélhettem ilyen mélységeket is. Sokat segített nekem azon a dilemmán történő morfondírozás, hogy valójában én vagyok beteg, vagy netán a világ. Mai napig nem tudom erre a helyes választ, de azt gondolom, aki ma nem komorul el néha, nem szorong, nem zsibbad el néha a sok ingertől és szédül el a tempótól, nem feltétlenül azt jelzi számomra, hogy tuti egészséges. Anyukámnak elment a szaglása egyik napról a másikra. És hiába mondtuk neki a párizsi metróban, hogy basszus, itt elképesztő húgyszag van, nem érezte. Mondhatta volna erre egy orvos, ha panaszkodunk arra, hogy facsarja az orrunkat a bűz, hogy nekünk súlyos szagrohamunk van, és adhatott volna spéci sprét, hogy ne érezzük a szagot, mint anyu, aki boldogan masírozott a megszáradt tócsák közt. Csakhogy anyukám egy év múlva meghalt súlyos neurológiai betegségben, aminek első tünete épp az volt, hogy nem prüszkölt a metróban, mint mi a tesómmal. Remélem, érthető, ezt mire írom a pszichés betegségek kapcsán, szóval azt akarom valahogy kinyögni, sokszor számomra adekvátabb reakció, ha valaki kiborul, mintha nem, de persze ez nem jelenti azt, hogy ezt nem kell helyes mederbe terelni és hogy mindenkinek mindenen ki kell borulni. :)

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: a jó fizetés mellett kihagytad a fantasztikus tájat, a kis népsűrűséget és a kellemes klímát. Amúgy azt én sem csodálom, hogy a poszterina kikészült és épp Svédországban. Mindenesetre le a kalappal előtte, és hajrá a továbbiakhoz.

Fajankó 2015.07.22. 21:34:50

@diggerdriver: "emelkedett pátosszal teli kegyelmi állapot"

vazz........

Galaxhopen [Swe] 2015.07.22. 23:22:30

@sellőlány: Értem. Vagyis nem teljesen. Az elejétől fogva meg voltam győződve róla, hogy az ADHD-s fiúval babysitterként dolgoztál, ennek a cáfolatát reméltem most. Pláne hogy én válaszoltam is az összes kérdésedre korábban, aholis szinte páciensnek kezelve éreztem magamat... De persze nem vagy köteles elárulni.

micsoda? 2015.07.22. 23:22:41

A lényeg, hogy nagyon tetszett, élvezettel olvastam az utolsó szóig. Azért az sajnálatos, hogy a kollektíva nem vette észre a posztoló magányát. Talán az északiak hidegsége, mindenesetre jó erre felkészülni.
A posztból nagyon sok tanulság levonható annak aki külföldön próbál dolgozni. Például, megszoksz, vagy megszöksz, Szerintem nem megfutamodni, de kiborulásig sem kell várni. Persze ez alkat kérdése is.

geeeteee 2015.07.22. 23:56:09

Gratulálok a posztolónak, az eddigi legőszintébb írásnak találom itt. A cím is tetszik, és én sem bánok semmit. Elolvastam a hozzászólásokat is és elég sok metszéspontot találtam köztük a saját sorsommal is.
Sopronihoz hasonlóan ingáztam 15 évet a labancokhoz, szinte nyelvtudás nélkül vágtam bele a határákelésekbe, többes szám, mert több ezer lehetett eddig.
Montroyal véleményéhez tennék hozzá. Fizikailag is el lehet használódni, nagyon is, ha az ember szereti a munkáját, akkor méginkább. 45 múltam és azt szoktam mondani, hogyha visszaosztanám a munkaidőmet 40 órás hetekre, 70 éves már minimum lennék. Sofőr vagyok egyébként, Európában 15-20ezer km-ek voltak havonta, itt a világvégén is hasonló, bár pár éve nyomtam 30 fölött is hónapokig. 90-100 órák hetente van hogy több. Most lassult egy kicsit. Voltak olyan éjszakáim, hogy álmomban lenyomtam még egy műszakot, papírmunkával mindenestül, épp amit nappal dolgoztam. Mert voltam benzinkutas meg vízóraleolvasó is, sőt megcsináltam egy rendszerprogramozó sulit is (igaz elég gyenge mezőnyben, de nem évfolyamelsőként, hanem annak az iskola addigi legjobbjaként). Ez utóbbi akkor egy kisérlet volt váltásra, de nem szerettem bele, maradtam a volán mögött. És akkor egy leltár, what's the damage: vakbélgyulladás, targonca majdnem félig levágta az egyik lábfejemet, vastagbélpolip, gerincsérv, diszkeltávolítás (egy kiszakadt), worker compo mégegyszer ugyanevvel, epekőműtét, most meg mind a két csuklóm bekötve, Tunnel-szindróma, januárban diagnosztizálták, most műtettem meg kedden. A vállamban szintén van, de az még csak medium several. Ennyit a "nem érünk rá betegnek lenni"-hez. Mindemellet Hraballal szólva, ha már szóba került, több medencényi sört és egyebeket megittam. Három hosszú párkapcsolat és egy troublemaker felnőtt nagyfiú. A pénzt soha nem számoltam, ami maradt az azért van, mert nem értem rá elkölteni, pedig igyekeztem. Nagyon sokáig két végén égett a gyertya. De nem bántam meg. Ha most meghalnék, nem hiszem hogy valamiből is kimaradtam volna életemben, amit akartam. Szerelmek, kocsik, pénz, nők, utazás, család? Ami viszont aggasztó lehet, az az öregség, a böjt hátravan. Ráadásul addigra a nyugdíjkorhatár már 70 év.
Slusszpoénként: egy másik fórumon látatlanban megkaptam, hogy mániás depressziós vagyok. Pedig csak nagyon jó kedvem tud lenni.

Fajankó 2015.07.22. 23:57:01

@maxval bircaman megbízott szerkesztő:

"Én bárhol jól vagyok."
Hát nem érted, éppen az a baj hogy sehol nem vagy jól!
Mindenki próbálja felhívni rá a figyelmed, de ez a te "fehér foltod", szakemberre , segítségre van szükséged!

Galaxhopen [Swe] 2015.07.22. 23:57:34

@nl_eni: Én egyrészt a saját tapasztalataimról tudok beszámolni - ill. a jelenlegi hivatalos álláspontomról (és ez nem vicc!).

Úgy érzem, nagy szerencsém van azzal, hogy itt lettem beteg (de szeretném hangsúlyozni, hogy jelenleg, már harmadik éve tünetmentes vagyok, nem érzem, hogy beteg lennék). Nyugodtan lehet kígyót-békát kiabálni pl. a svéd pszichiátriára - mint ahogy volt, aki itt is megtette -, de azért páciensként leginkább elégedett voltam/vagyok (eddig). Az orvosommal nem szoktam túl gyakran találkozni - mivel mostanában már jól vagyok -, de az említett ottani kontaktommal annál gyakrabban. Szóval a gyógyszeres kezelést kiegészíti a beszélgetős. Abszolút rám koncentrálnak ezek a beszélgetések, az én aktuális gondjaimra, hogy sikerül-e az egyensúlyi állapoton belül maradnom és ha nem, mit lehetne tenni, hogyan kellene másképpen gondolkodni, problémákat megoldani. Nagyon jó a kapcsolatom az illető nővérrel, nagyon örülünk, ha látjuk egymást (és ez nemcsak tettetés). Ugyanakkor kutya kötelességemnek érzem, és ez nem is fáradság, hanem nagyon-nagyon érdekel, hogy utánaolvassak a dolgoknak, tájékozott legyek. Az internet korában ez tényleg gyerekjáték, ha egy kicsit ért az ember a netes kereséshez és tudja, mi számít hiteles infónak (forráskritika, ugye). Tudom, hogy nem mindenki ilyen ill. egy mély depresszióban egyértelmű, hogy nem megvalósítható (nulla motiváltság, és akkor még enyhén fogalmaztam).

Ami a hivatalos álláspontomat :-) illeti, én most ugye járok erre az egyetemre, ahol terapeutának tanulok. (Maga a szakma Mo.-n gyakorlatilag nem létezik ebben a formában, így a megnevezése is totál félrevezető.) Az tetszik benne a legjobban, hogy az egyik fő alapelve a test és lélek egysége. Mi nem gyógyítunk, de a páciensek normális életviteléhez való visszatérésben segítünk (sok területen) mégpedig úgy, hogy _a páciens (kliens) határozza meg, neki mi a prioritás_. Nem úgy van, mint a legtöbb gyógyító szakmában, hogy én, a nagyon okos, egyetemet végzett gyógyító kinyilatkoztatom a tutit, te pedig követed az utasításaimat. Nem. Konzultálok (akár többször is) a kliensemmel és együtt dolgozunk az elejétől a végéig, szem előtt tartva, hogy minden ember a saját testének és lelkének a legjobb ismerője. Ahogy az egyes rétegek bomlanak ki, egyre inkább tetszik az egész. Szimplán olyan, mintha nekem találták volna ki... Egy picit sem kell tettetnem a lelkesedést (persze egy-egy unalmasabb/kevésbé sikerült kurzus itt is be-becsúszik), reményeim szerint majd a munka világában sem.

sellőlány 2015.07.23. 00:21:30

@Galaxhopen: A fiú az unokaöcsém (férjem ágán), mint családombeli eset hivatkoztam rá (és mivel közeli családtag, elég hosszú periódust ismerek az eddigi életéből, így mint egy eset alanya viszonylag pontosan elemezhető referencia). A szakmai életút boncolgatását nem éreztem kommentbe valónak. Már csak azért sem, mert ez a Te posztod, életszakasz történeted volt, nem az enyém. Mindenesetre köszönöm, hogy "páciensi" nyitottsággal tetted meg. Sok sikert, kitartást kívánok Neked a jövőben!

geeeteee 2015.07.23. 04:38:34

Az első páromnak volt pánikbetegsége, meg az a gyes betegsége, elég komoly volt, többször szedálták hetekig. Most már huszonöt éve és a világ legkiegyensúlyozottabb embere lett. Tanult általános pszihológiát, kölcsönadta nekem a tankönyveit, érdekelni kezdett engem is, a katonaságnál elég sokat hozzáolvastam, ott ráértem, és azóta is ha belefutok cikkekbe elolvasom.
És annyira empatikus tudok lenni, ha akarok, akkor fél nap alatt tudom produkálni a pánikbetegséget például, tünetekkel együtt. Fél óra alatt pedig abbahagyom. Nem szimulálok, szánt szándékkal kipróbálom, milyen a halálfélelem például. Nem lett a hobbim, de sokkkal könnyebb így megérteni a valóban beteget.

nl_eni 2015.07.23. 07:05:50

@Galaxhopen: Köszönöm a válaszod. Jó olvasni, hogy van remény ezen a területen, mármint annak az orvosi, kezelési oldalán is :) Nekem meggyőződésem, hogy igen sok ijesztő tünet simítható vissza élhető normalitásba emberi hozzáállással, elfogadó, figyelő, szeretetteljes tereléssel (ez most lehet, hogy béna kifejezés, de jobbat nem találok).

Sok sikert és további örömteli gyarapodást kívánok neked és mindazoknak, akikkel majd összehoz a munkád! Biztosan jó segítő mellett lesznek!

adg 2015.07.23. 07:09:25

@Narina:
Nagyon szomoru, es kivulallokent erdekes is a torteneted, koszonom, hogy leirtad, es orulok neki, hogy a csaladod kitartott melletted vegig. Nem lehetett egyszeru nekik sem.

Viszont ezt is irtad: "Penztaroskent(ezt csak azert, mert valaki emlitette, hogy az nem megterhelo mentalisan, uljon be tizenket orara egy kaszaba es viselje az embereket)"
Nos, en emlitettem a penztarost, de teljsen mas kontextusban. Olvasd vissza, ha gondolod. Nem irtam semmit a mentalis hatasairol, es nyilvan nem veletlenul nem ultetik a penztarosokat egesz nap a kasszanal normalis helyeken, hanem beosztjak oket mas feladatra is. Pont ezert, hogy csokkentsek a munka monotonitasat..
En csak annyit irtam, hogy a penztaros - tobbek kozott - egy olyan munka, amit leteszel a muszak vegen. Nem viszed haza, nem jar rajta az agyad a munka utan is, hogy vajon hogyan utod majd be holnap a tejet, meg milyen uj meglepetesek lesznek munka kozben, milyen otletekkel rukkolj elo a reggeli ertekezleten a megrendelo fele, stb..
Csak ennyi. Ez azert nagyjabol igy van, nem?

Galaxhopen [Swe] 2015.07.23. 09:27:54

@sellőlány: Oké, így már világosabb. Bár abszolút nem vártam a szakmai életutad boncolgatását, csak mivel nagyon részletesen leírtad magát az esetet, fontos infónak tűnt, milyen segítőként is dolgoztál az ügyön, de ezek szerint családtag voltál/vagy.

Amúgy én tudatosan felvállalom a történetem minden, rémesnek hangzó részletét is, az életben is, általában mindenki előtt, akivel találkozom, épp azért mert úgy gondolom, hogy ennek felvállalása segíthet másoknak. Ha másban nem, akkor abban, hogy lássák, van ilyen is, és az előítéletek talán csökkenhetnek. Nem tudom, ezt Mo.-n megtenném-e (de nem zárom ki), itt azért teljesen más a társadalmi légkör.

A mentális betegségekkel kapcsolatos stigmák megszüntetése terén azért itt is sok teendő van még, de legalább vannak erre nagy, évekig tartó, országos projektek, amik - kizárólag állami pénzből! - felvilágosító munkát végeznek a laikusok számára.

Galaxhopen [Swe] 2015.07.23. 09:47:59

"a penztaros - tobbek kozott - egy olyan munka, amit leteszel a muszak vegen. Nem viszed haza, nem jar rajta az agyad a munka utan is, hogy vajon hogyan utod majd be holnap a tejet, meg milyen uj meglepetesek lesznek munka kozben, milyen otletekkel rukkolj elo a reggeli ertekezleten a megrendelo fele, stb.."

Nem voltam még pénztáros (eltekintve egy kis büfébeli besegítéstől), de úgy gondolom, bármely munka válhat megbetegítővé. Aztán egy pénztárosi munka is lehet komplex, pláne manapság, aztán a sok "kis" stressz hamar össze tud adódni, az emberekkel (kollégák, főnökök, vásárlók) való interakcióban is betelhet a pohár. Talán sok vásárló is úgy áll hozzá, hogy "szinte semmit sem csinál, csak lehúzza a vonalkódokat", pedig ha belegondolunk, a pénz kezelése nem kis felelősség.

Az, hogy valaki le tudja-e valaki tenni a lantot, tapasztalatom szerint inkább alkati kérdés. Egy volt kollégám volt ilyen anno Bp.-n: komplex informatikai projekteken dolgoztunk, ahol én folyton stresszeltem valami aktuális dolgon, ő meg azt mondta, hogy "kilépek a cég kapuján és komolyan, ha megkérdezi valaki, hol dolgozom, kicsit gondolkodnom is kell rajta..." És ő baromi jó volt a szakterületén és még imádta is az egészet. Elég hihetetlenül hangzott, de tényleg így működött nála.

Galaxhopen [Swe] 2015.07.23. 09:48:57

@adg: Bocs, lemaradt, hogy tőled idéztem, ill. a te hozzászólásodra reagáltam.

Galaxhopen [Swe] 2015.07.23. 10:04:40

@Narina: Elismerésem és hatalmas drukk, hogy innentől kezdve már igazán az életre tudj koncentrálni, mindarra, ami neked fontos. A visszaesés ellen senki sem kap garanciát, de aki egyszer átment egy ilyen poklon és felállt, az sok mindent tud magáról, amit a későbbiek során sem szabad elfelejteni.

Remélem, van szakember is, aki értő módon - és lehetőleg rendszeresen - meghallgat, mert bár a családtagok segítsége a legfontosabb (ez nem is kétséges), de én a kontaktjaim kapcsán rájöttem, hogy a gyógyulásom hatalmas része rajtuk múlt (múlik). Olyan kérdéseket tudnak feltenni, amitől másképp látod a világot. Olyan tippeket tanítanak, amik a mindennapi lelki önvédelemben segítenek.

A párod lelki egészségéről se feledkezzetek meg, a közeli hozzátartozók, akik krízishelyzetben támogatják a mentális betegeket, maguk is fokozottan veszélyeztetettek (nem véletlenül, hiszen ők is a poklon mennek keresztül). Itt erre is egyre több figyelmet fordítanak, külön csoportok, tanfolyamok vannak hozzátartozóknak (ált. párhuzamosan a páciensekével).

adg 2015.07.23. 10:07:29

@Galaxhopen: "bármely munka válhat megbetegítővé"
Nem vitattam. A fenti egy tobb kommentbol allo sorozathoz hozzafuzott valaszom volt. Az eredeti, amire valaszoltam, arrol szolt, hogy az alkalmazott muszak vegen elfelejtheti a munkajat masnapig. (Ezt irta valaki) Erre irtam, hogy pl egy penztaros (tobbek kozott) lehet, de sok mas munkakorben meg nem igy mukodik, vagy nem feltetlenul. Tovabb jar az agyad a munkadon, mint a munkaido.

Veletlenul sem irtam, hogy penztaros nem betegedhet bele a munkajaba, vagy a munkakorulmenyeibe.

Valoszinuleg nem tudok erthetetoen fogalmaznom. Bar szerintem az elozmenyekkel egyutt eleg vilagos, hogy mire gondoltam.

Galaxhopen [Swe] 2015.07.23. 11:17:15

@adg: Szerintem teljesen érthetően fogalmaztál. Én meg csak arra akartam rámutatni, hogy kívülállóként az gondolhatjuk, hogy bizonyos munkák "másnapig elfelejthetőek" (azaz egyszerűbbek?... ld. még futószalagos összeszerelés, benzinkutas), ezért ott "nincs nagy agyalási kockázat" hazamenetel után. Holott _minden_ munkakörnek megvan a maga sajátságos stresszforrása és lehet, hogy egy pénztáros napi szinten több stresszt kénytelen tűrni, mint egy programozó mondjuk két hét alatt... És akkor totál elhanyagolható, hogy bent hagyja az aznapi blokkokat és nem viszi haza tanulmányozásra (direkt hülye példa), bőven elég, hogy az idegfeszültséget, a megaláztatásokat, letolásokat, hülye vevő ordítozását magába gyűjti. Azaz ott is igaz a "Tovabb jar az agyad a munkadon, mint a munkaido." (Vagy ha nem, akkor az az egyén lelki sajátossága, nem a munkáé.)

Lehet, hogy aki pénztárosként ég ki, még az ismerőseitől is megkapja (jó szándékúan persze), hogy "de hát az a jó a munkádban, hogy ott legalább nincs nagy felelősség a válladon".

Nem teljesen ugyanaz a téma, de én meg rendszeresen azt kapom meg, hogy "dehát az informatikusok jól keresnek, tényleg mással akarsz foglalkozni?...". És századszorra is elmondom, hogy utáltam azt a munkát és olyat akarok csinálni, ami érdekel. Még ha kevesebbet is keresek vele esetleg, nekem nem az a lényeg. És néznek rám, látom a szemükön, hogy mit gondolnak rólam, de már nem érdekel :-) Persze aki azzal foglalkozik, amivel akar, az azonnal megérti.

sellőlány 2015.07.23. 12:40:49

@Galaxhopen: Segítőként, aztán gyakorló terapeutaként egész más programokban voltam benne, de a pedagógiai tanulmányok miatt volt valamennyi rálátásom a gyerekkori viselkedési zavarokra is (pl. egyetemi gyakorlaton egy shadowing programon). Ezt a családi esetet csak azért hoztam fel, mert ennek már ismertem a folyamatát évek óta (a saját tapasztalataim pedig eseti vagy max. 2-3-6 hónapos peródust fogtak át), és kellőképpen hiteles tapasztalatnak tartom ahhoz, hogy egy adott ny-eu-i rendszert szemléltessek általa (ill. ne tűnjön "tudománytalannak" a megállapításom). Kígyó-béka kiabálás szándéka nélkül, persze. ;-) (Nem kitérve azokra az eszmecserékre, amiket Svédo-van élő, pályaorientációs területen működő volt évfolyamtársammal vagy egy hollandiai családterapeutaként dolgozó és vállalati pszichológus barátnővel folytatok néha, a különböző szisztémákat kitárgyalandó. Plusz a nemzetközi szakirodalomról, amit pusztán érdeklődésből olvasok téma-aktualitás szerint rendszerességgel.) Amikor emiatt megszólaltam sem a hitetkenkedés vezetett, inkább az óvatosság a kategorizálástól (nekem a leírás alapján egy burn out utáni depressziónak tűnt. Főképp, miután később írtad is, hogy saját orvosaid is ezt állapították meg először.) Mivel nyugaton (szándékosan nem írok északot most már) sokkal elterjedtebb, hogy ember kimondja a problémait, kitárulkozzon, ha erre szüksége van (Hollandiában a család és az ismerősi körünk nagy része járt vagy jár pszichológushoz, többnyire elnyomott frusztráció, munkahelyi vagy kapcsolati konfliktusok miatt), itthon elvétve tudok ilyen esetekről, sokkal durvább okokkal és tünetekkel, periodikus visszaesésekkel (melynek oka a sokszor a magárahagyás és demotiváló környezet).
Na, szerintem kitárgyaltunk mindent. Mindenképp jó lenne, ha írnál majd egy follow up posztot, ha már gyakorló terapeuta leszel. Sok sikert még egyszer!

Galaxhopen [Swe] 2015.07.23. 19:37:41

@sellőlány: Igen, nálam először depressziót diagnosztizáltak, de burnout-ról nem volt szó. Nem is a hosszú évek munkája miatt készültem ki, hanem csupán fél év után (és azalatt sem mondhatnám, hogy a végletekig hajtottam volna magamat benne, sőt). Sokat olvastam a kórházt követően - amikor már képes voltam olvasni! - a burnout-ról, emlékszem, szégyelltem is magamat, hogy egy nyamvadt évet se voltam képes végigdolgozni...

Ahogy olvasom, a burnout tünetei különben is teljesen mások, mint a depresszióé. A burnout "felbukkanása" általában nagyon akut és szívinfarktusra vagy stroke-ra gyanakodnak az orvosok is... (ezt skye8 nagyon érzékletesen le is írta). Nálam ez abszolút nem így játszódott le, valószínűleg ezért nem is került egyik journalomba sem ilyesmi... Csak a mély depresszió (majd 2011-ben a bipolär sjukdom).

Azt már nagyon sok helyen olvastam/hallottam, hogy a bipolaritást nehéz diagnosztizálni, szóval beleillik a képbe, hogy sokáig nálam is unipoláris depressziónak tűnt (mivel nem volt semmilyen előzménye az egésznek).

Ami az óvatosságodat illeti (a kategorizálások területén), értékelendő dolog, abszolút. Ha a válaszaimban helyenként ellenkezést vélnél felfedezni, az azért is lehet, mert egy-egy adott válaszodnál ennek az ellenkezője jött át nekem, pl. hogy komplett eü. rendszereket néhány példa alapján (legyen az bár 2 vagy 202 db) minősítettél. De nem akarok ezen tovább lovagolni, egyrészt ami elmúlt, elmúlt - másrészt én is tudom, hogy tökéletes ország, szabályrendszer, orvos, ember nem létezik :-)

* a svéd Läkertidningen (kb.: Orvosi Újság) oldalán: www.lakartidningen.se/Functions/OldArticleView.aspx?articleId=19319

Galaxhopen [Swe] 2015.07.23. 19:39:58

@sellőlány: Mármint az idézett link alatt írnak arról, mi a különbség a burnout és a depresszió között (lemaradt a * jelölés a második bekezdés első mondatánál).

sellőlány 2015.07.23. 22:14:23

@Galaxhopen: Köszi, van ennek a hivatkozásnak angol fordítása? Svédül csak annyit tudok, hogy bara bra, tack. :-)

sellőlány 2015.07.24. 07:12:01

@Galaxhopen: A burnout-depression kapcsolatánál én inkább erre gondoltam:
www.sciencedirect.com/science/article/pii/S2213058614000060
A tanulmányban kitérnek finn, holland és francia referencia csoportokon végzett kutatásokra és azt is leírja, hogy a burnout nem feltétlenül kell, hogy időfüggvényes legyen.

Galaxhopen [Swe] 2015.07.24. 08:05:23

@sellőlány: Ha ráereszted a Google Translate-et, egész korrekt eredményt kapsz (de angolra fordítsd, ne magyarra).

Köszi a te linkedet is, megnézem!

Galaxhopen [Swe] 2015.07.24. 21:59:51

@fhdgy: "Nem tudom, hogy jól látom-e, de megfordult a fejemben a következő: nem lehet, hogy a svédek így álltak bosszút a franciákon? Nem ezzel próbálták tudtukra adni a franciáknak, hogy kívül tágasabb? Ráadásul, ők még "bünbakot" is találtak a poszterina személyében. Elismerem, ha így volt, nagyon aljas volt."

Erre mindenképpen szerettem volna válaszolni... A válaszom röviden: teljesen ki van zárva.

Mint írtam, a svéd (ex)kollégáim alapvető technikai segítséget szerettek volna kapni, amit a franciáktól nem kaptak meg, ezért vártak engem úgy szegények, mint a messiást (sajnos hiába). A franciák Franciaországban ültek a központban és csak 1-1 napokra jöttek ide, nagyritkán. Nekik aztán édesmindegy volt, velem mi van vagy mi nincs, velük nem volt semmilyen munkakapcsolatom....szerintem nem is nagyon tudták, hogy létezem. És a svéd kollégáim nagymértékben függtek a franciáktól, nem akarták volna őket magukra haragítani, hiszen így is csak csöpögtették nekik a fontos infókat. No és én _nem_ a francia oldalról jöttem, hanem a magyarról (=ugyanaz az alárendelt helyzet, ami az anyacéget illeti) De ami a lényeg: minden energiájukkal arra koncentráltak, hogy a melóval valahogy haladjanak, a hatalmas akadályok és a gyakori tehetetlenség ellenére.

Mindenki más stresszelt emiatt, aki ezen a projekten dolgozott, a saját alkatának megfelelően kezelve a frusztrációkat. Az egyik srác az osztályunkon konkrétan járt egy (a cég által fizetett) terápiára, mivel nem sokkal korábban volt egy "falnak menése", ahogy itt hívják, valószínűleg burnoutról volt szó. A helyettes főnököm pedig egyszer elmondta - amikor megosztottam vele, mennyire aggaszt a helyzet, már nagyon a végemet jártam akkoriban -, hogy ő is majdnem a végsőkig kikészült, de időben meg tudott állni és meggyőzte magát, hogy egy munka sem ér meg annyit, hogy rámenjen az egészsége. Róla még annyit, hogy mindig csodáltam, milyen vidám és pozitív srác, de amikor egyszer elvitt munka után a svédtanáromhoz, a hátsó ulésen a kb. 2 éves kisfiával, megkérdeztem, a barátnője/felesége van-e most gyesen, mire elmondta, hogy a felesége a szülésnél meghalt, csak ketten vannak a kissráccal. Fel sem tudtam fogni, hogy tud ilyen vidám lenni mindezek ellenére, nyilván nem volt ez mindig így. Ennyit a rideg és szívtelen kollégáimról (még tudnék mesélni)...

Szóval az ő részükről semmiféle negatív élmény nem ért, az, hogy svédül beszéltek, számomra pozitívum is volt, hiszen meg akartam svédül tanulni. Más kérdés, hogy a mélyvízbe dobva és egyéb stresszorokkal megfejelve sok kényelmetlen szituációhoz vezetett, igen. Az említett ellenszenves kolléganővel nagyon ritkán találkoztam, nem is egy csoportban voltunk, de mivel rögtön az elején így viszonyult hozzám, alapból mínuszos lett az önbizalmam úgy általában.

Az egyértelmű, hogy az extrém munkakörülmények között, ahol feszítetten kellett volna dolgoznunk, de gyakran hetekig egyhelyben topogtunk, nem az volt a fő prioritás, hogy arról gondoskodjon a vezetés, hogy nekem gördülékenyebb legyen a beilleszkedésem. Én egy pillanatig sem hibáztatom őket emiatt - mindannyian áldozatok voltunk, ráadásul az én felelősségem nem volt olyan nagy (egy éves szerződéssel), de a stresszkezelési képességeim így is csődöt mondtak.

Úgy gondolom, ha legalább a témának valójában a szakértője lettem volna és jöttek volna a sikerélmények, az ingázást és egyebeket is nagyságendekkel jobban viseltem volna - egy év nem a világ vége. Szóval _nem_ a távolság miatt kellett volna alapvetően visszautasítanom a munkát, hanem amiatt, mert nem voltam kompetens.

Galaxhopen [Swe] 2015.07.24. 22:05:10

@fhdgy: Ami a helyettes főnököm történetét illeti, kifelejtettem, hogy a majdnem-idegösszeroppanása korábban, egy másik munkahelyén történt, és nem ennél a cégnél...

Galaxhopen [Swe] 2015.07.24. 22:12:42

@LittleG (uk): "wow! es akkor ez a pelda arra, hogy a nagyon rosszbol hogy lesz valami nagyon jo :) Milyen nyelven tartottad az eloadast? gondolom mar svedul :)"

Több előadást is tartottam - leginkább bevándorlóknak, de svédek is voltak -, és igen, svédül. A prezentációba hasznos tudnivalókat is beleszőttem, az előítéleteket leépítendő. Voltak, akik utána odajöttek hozzám, és elmondták, hogy van hasonló, saját élményük, de általában érintettségtől függetlenül a legtöbben nagyra értékelték, hogy kiálltam és elmondtam, miken mentem át.

Galaxhopen [Swe] 2015.07.26. 14:52:04

Ez pedig egy (számomra) nagyon meggyőző interjú Máté Gáborral, a figyelemhiányos hiperaktivitásról, a függőségeinkről és még sok másról is:

hvg.hu/kultura/20130923_Az_emberiseg_legnagyobb_teljesitmenye_ho

"Sokan, akik dohányoznak, a hiperaktivitásukat kezelik. Én az előadásaimat általában azzal kezdem, hogy a függés elsősorban önkezelést jelent. Az emberek kezelik a depressziójukat, a szorongásaikat, a hiperaktivitást, a poszttraumás stresszzavart, a társas szorongást, satöbbi. Minden esetben legalábbis egy önkezeléssel kezdődnek a függőségek."

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása