Miközben csendesen elámultam azon, hogy a mai az 1400. poszt, örülök is, mert szerintem igen érdekes és változatos posztokat sikerült találni a heti ajánlóba. Így aztán állást keresünk (és ami még nagyobb dolog: találunk is) Spanyolországban, ellátogatunk a Panama-csatornához és kiderül az is, miért gyűlöletesek a medúzák (mert csípnek) és mit tehetünk ellenük.
(fotó Diana Varisova)
Kezdjünk Spanyolországban, ahol az ottani országfelelős, Roxi új munkahelyet volt kénytelen keresni magának, miután az előzőnél elérte a fűnyíró. Spanish Special blogján az is kiderül, hogy jelenlegi lakhelyén leginkább csak idénymunka akad.
„A felmondás után letöltöttem a szabimat, majd regisztrált munkanélküli lettem, de persze már a 0. naptól intenzíven kerestem az állásokat. Sajnos nagyon hamar kiderül, hogy Gironában, illetve a Costa Braván az idényturizmuson kívül gyakorlatilag 0 a lehetőségek száma, ezen nagyon meg sem lepődtem.
A keresést kezdetektől Barcelonára is fókuszáltam, és nagyon hamar elkezdett állásügyben csörögni a telefonom, gyakorlatilag heti 2 interjúm volt ott, de hívtak Gibraltárról is, ami szintén nem lett volna rossz, ha már költözni kell, Dél-Spanyolország is nagyon jó lett volna.
Az állásfronton hamar kiesett a sallang, két befutó maradt, az egyik az a cég, ahol most dolgozom, a másik helyről még várok egy visszajelzést, hogy milyen ajánlatot raknak le az asztalra.
Ahol most vagyok, az első naptól nagyon jól érzem magam: igazi multi, vállalati kultúrával, minden leszabályozva - ennek az előnyeivel és hátrányaival. Mindenki nagyon kedves, iszonyatos időt fordítanak a betanulásra, illetve egy csomó szakmai tréninget is megcsináltam, például a harmadik napon ITIL certificadót szereztem. Az előző helyem 2 év alatt egyetlen tréningre sem szánt időt, sem energiát, sem semmit.
Na de akkor mi a baj a mostani helyemmel? Ez egy bombabiztos nyugdíjas állás, fél kézzel levezénylem a munkát, mivel itt akkora volumenek vannak a folyamatok nagyon diverzifikáltak, ergo nincs meg az „end to end” rálátás, és valljuk be, szakmailag nem érzem akkora kihívásnak, viszont az is igaz, hogy látok előrelépési lehetőséget.
A másik még függőben lévő állás szakmailag óriási kihívás lenne, egy 150 fős centerért lennék felelős - viszont nem tudom, anyagilag megérné-e, illetve, hogy megint annyi időt és energiát akarok-e valamibe beleölni.”
A teljes posztot ide kattintva olvashatjátok el.
Egy egzotikus kísértetváros
A Külföld blog szerzője alig 2 km-re lakik a Panama-csatornától, és nem messze van egy, az építkezés helyszínén fekvő étterem is. A környék neve Gamboa Rainforest, ráadásul a dzsungel közepén van. Kis időutazás következik.
(fotó: Külföld blog)
„Ahogy elkezdték irtani a dzsungelt, azonnal jöttek a megbetegedések, a sárgaláz, dengue-láz, malária... és a munkások hullottak, mint a legyek. 22 000 ember vesztette életét a több évtizeden keresztül tartó építkezésben, amit aztán az amerikaiak átvettek 1901-ben és sikerre vittek. (...)
Egy egész kis várost építettetek fel az amerikaiak, amit mára senki sem lakik. Egy-egy házban vannak lakók, de inkább hasonlít egy kísértetvárosra ez a gyönyörű hely ami szebb időket is megélt már. (…)
A panamaiak nagyon büszkék hogy a csatorna száz százalékban panamai és Ők a csatornás nép és a világ szíve és ezeket óriás transzparensekkel hirdetik. Ezekkel tömik a nép fejét, akik elhiszik, hogy nélkülük nem lenne tengeri kereskedelem. Ami egy baromság, már ne haragudjon a világ.
Az igazság az, hogy ha nem jönnek ide az amerikaiak, Ők a mai napig egy szál gatyában ugrálnának a dzsungel közepén, és nem hogy csatornájuk, de egy normális épületük nem lenne... és mérges lettem, mert több mint 20 000 ember vesztette itt el életét, aminek egy normális műemléket nem tudtak emelni a helyiek, még a füvet sem tudják lenyírni ott, ahol ezek a szerencsétlenek fekszenek.”
A teljes posztot (jó sok képpel) itt olvashatjátok el és nézhetitek meg.
Ha valakit gyűlölni akarsz, itt a lehetőség
Aki nyaralt már tengerpart mellett, és volt szerencsétlensége belefutni (pontosabban beleúszni) egy-egy medúzába, az pontosan tudja, milyen kellemetlen dolog ez. Sőt, mint Tucano szuper blogjából kiderül, nem csak kellemetlen, hanem egyenesen katasztrófát is okozhatnak ezek a lények.
(fotó: pixabay.com / Wigtsai)
„Kimondhatatlanul úúúútálom a medúzákat. Szörnyű, undorító lények, amelyek rengeteg bajt okoznak, akár nukleáris katasztrófát is. Hajókat borítanak fel és emellett a tengeri magyarokat is folyamatosan zaklatják.
Ha valakit gyűlölni akarsz, akkor érdemes ezekre az eltérő színű és fajú, de mindenképpen bevándorló egyedekre kiengedni haragod keserű epéjét. Jobb ma egy halott medúza, mint holnap a hátadra pisáló jószándékú megmentők a strandon.
Nyugodtan úszkáltam Mgarr ix-Xini álomszép strandján, ami már azelőtt az egyik törzshelyem volt, hogy Angelina Jolie és Brad Pitt ott forgatta volna a „By the Sea” nevű remeket (bemutató 2015. december).
Meg kellett igazítanom közben békatalpamat (oh rutintalan idők, évek óta nincs ilyenre szükségem, kivéve free divinghoz). Szóval igazítanom kellett, ezért elpancsoltam magam egy létrához. Még meg is néztem rendesen, hogy van-e ott a szemetekből. De nem volt.
Dehogynem volt, amint leültem, a létravas mögül előbújt egy rózsaszín és hátulról támadva (gyáva dögök) pont térdhajlaton csípett. Üvöltés + pánik, ilyen se történt még. Gondoltam, hogy a derékig érő vízben csak nem fulladok meg, ezért kivánszorogtam a parton üldögélő Tigrishez.
Pár lépésről üvöltöttem az üres sörösdobozzal a hasán henyélő barátomra, hogy „Megcsípett egy medúza!!4!”
„Várjál, tudom, mit kell tenni”, jött a hirtelen válasz és elővette a farkát. „Azonnal le kell hugyozni!”.
A következő percek azzal teltek, hogy én sikítva a fájdalomtól menekültem mezítláb a kavicsokon, húzva magam után a lábam, Tigris meg gyógyeszközzzel a kezében üldözött, hogy „ne tréfálj vazze, tényleg le kell pisálnom, segíteni akarok!”.
Közben tíz ijedt anyuka takargatta gyermekei szemét, de tudom, hogy ott valami örökre eltört a kölkökben. A csípés nyomai pont fél év múlva múltak el, az érzés meg soha, egy életre meggyűlöltem a medúzákat. (...)
Mit kell tenni medúzacsípés esetén?
Na, erről sok hülyeséget lehet olvasni. Az én verziómat a máltai iskolákban tanítják, és igen értelmesnek tűnik. Lepisálás és ecetes kenegetés nem működnek. Azt nem mondom, hogy ártanak, de értelmük az valójában szinte semmi.
Amit viszont tenni kell:
- Csípés után ki a partra,
- Valamilyen kártyával (hitel / Fekete Péter / névjegy / plakátdarab) alaposan lekapargatni a csípés helyét és környékét,
- Antiallergén krém beszerzése a gyógyszertárból,
- Kenés
- Bocsánatkérés a szentektől és egyéb égi hatalmasságoktól, akiket megsértettél, miközben hörögtél a fájdalomtól.
Ennyi. Édesvíz pont nem jó, de tengerben hűtés kártyás kapargatás után javallott, például ha nincs pont melletted patika."
Szívem szerint ideidézném a teljes posztot, amiben mindemellett szó esik még a medúzák okozta katasztrófákról, a védekezési módokról, szóval őszintén ajánlom mindenkinek, hogy kattintson és olvasson.
A moderálási alapelveket itt találod.
Az utolsó 100 komment: