oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2015. május 13. 06:41,  A honvágy mindig elmúlik 452 komment

2015. május 13. 06:41 Határátkelő

A honvágy mindig elmúlik

Az első napok ijesztő idegensége, és az átmeneti állapot után mára sikerült beilleszkedni Finnországban Franciskának, aki blogot is vezet ottani élményeiről. Az írás a Magyarország és én pályázatra érkezett, szóval ma is lehet szavazni a poszt végén és a Facebookon. (A képért köszönet a szerzőnek.)

finnorszag_franciska_150513.jpg

„Majdnem egy évem volt felkészülni. Eldönteni, hogy mit viszek magammal és mi az, amit hátrahagyok. Néhány könyvet tartottam csak magamnál, kiszórtam egy csomó régi kacatot, papírokat, ruhákat. Egy hatalmas bőröndbe pakoltunk mindent. Egészen az utolsó pillanatig tartottam magam, de amikor a reptérre indulás előtt tíz perccel rájöttünk, hogy a bőrönd 15 kilóval nehezebb, mint lehetne, akkor elszakadt a cérna.

Ki kellett venni az összes könyvet és válogatás nélkül minden ruhát addig, amíg a pluszsúly el nem fogyott. Nem volt időnk latolgatni. Indulni kellett. Persze, irtózatosan összevesztünk, egy pillanatra még az is megfordult a fejemben, hogy itt hagy. Szomorú voltam és dühös. Sírtam a váróban a beszállás előtt, sírtam, amikor a busz elindult velünk a repülőgép felé és felszállás közben is.

Még Lengyelország felett kibékültünk, Tallinninál kezdtem jobban lenni és mire Helsinkibe értünk, már mosolyogtam.

Az első napok

Az első napokban ijesztően idegen volt minden. Nem szerettem egyedül az utcára menni, mert azon kezdtem el gondolkozni, hogy mi a fenét keresek én itt? Nekem itt a férjem mindenem, de ha nincs mellettem, valahogy az egész olyan okafogyottá válik.

Idegenek voltak az utcák, nem értettem, mit beszélnek az emberek, nem tudtam, merre járnak a buszok, nem tudtam elolvasni a feliratokat. Ezek nem hallottak róla, hogy világnyelv az angol?! Állandóan olyan érzésem volt, hogy a kirakat előtt állok és sóvárogva nézek befelé.

Bár ijesztő volt az új környezet és sokáig talajtalannak éreztem itt magam, cserébe szinte minden az újdonság, a más, a nem megszokott izgalmával kecsegtetett.

Utáltam, hogy konkrétan egy büdös szót nem értettem abból, ami körülöttem zajlik, és semmit nem jelentettek nekem a feliratok, de paradox módon volt ebben valami megnyugtató.

Se itt, se ott

Eleinte tranzitban voltam a régi és az új között. Oda már nem tartoztam egészen, az itteni dolgokhoz meg még nem volt sok közöm. Jó volt kicsit nem tudomást venni a hétköznapokról, nem érteni a híreket, nem bosszankodni hétköznapi apróságokon.

Szerintem azért is nem kapkodtam el a nyelvtanulást. Szerettem volna egy kicsit a tranzitban pihenni, élvezni, hogy nekem itt nem fáj semmi. Jó volt nem tudni, miről pletykálnak a boltban, miről beszélnek vonatozás közben telefonon, hogy okosak-e vagy buták az emberek, akik körülöttem vannak. Azt képzelhettem róluk, amit csak akartam. És én úgy képzeltem, hogy mindenki kedves és jó.

Már vannak finnországi emlékeim

Honvágyam volt, de csak hullámokban és egészen kezelhető. Amikor rám tört, nem estem kétségbe. Megvártam, amíg elmúlik. Mindig elmúlik. Egy hónapja voltunk itt, amikor először be mertem magamnak vallani, hogy jól érzem magam.

Az emberek nem idegbetegek, az utcák tiszták, az életünk nyugodt. A természet közel van, a tej nincs felvizezve és a sajt is finom. Még az időjárás is kegyes volt hozzánk, azt mondják, sosem volt ilyen hosszú és színpompás az ősz, mint amikor megérkeztünk.

Már régóta el merek menni egyedül a boltba, arcról ismernek az eladók és szeretek könyvtárba járni is. Pizzát az araboknál eszünk és majdnem minden nap sétálunk a tengerparton. Tudok jegyet venni a vonaton és tudom, honnan melyik hoz haza. Kicsit már beszélek finnül, vannak barátaim, vannak már finnországi emlékeim.

Leiratkoztam

Fél éve voltunk itt, amikor leiratkoztam a magyar levelezőlistáról, mert csak felbosszantom rajtuk magam. Vagy a Szent Korona-tant népszerűsítik, vagy misére hívnak, vagy eladásra kínálnak használt babakocsit. Egyikre sincs szükségem.

Ma, másfél év után, kétezer kilométer távolságból Magyarország még sötétebbnek látszik, mint amikor benne voltam. Színvonaltalan, buta, érzéketlen és nagyon aljas. Hiányzik a családom, hiányoznak a barátok, de honvágyam nincsen. Nem vágyom, a szennyes Budapestre, ahol megint könyveket égetnek. Ahol elégették Radnóti könyveit.”

A moderálási alapelveket itt találod.

AMIT TUDNI KELL A SZAVAZÁSRÓL

A szavazás menete: voksolni a Tetszett vagy a Nem tetszett gombra kattintva lehet.

Emellett szavazhattok a Facebookon is, ott jobb híján a lájkok száma dönt majd.

A szavazás eredményét a megjelenés után 48 órával rögzítem, hogy ne kerüljön előnybe az, akinek korábban jelent meg az írása.

Mivel a két felületet nagyon nehéz összehasonlítani, ezért a sorozat legvégén a 3-3 legtöbb szavazatot kapott írás egy-egy rövid részlettel egyetlen posztban jelenik majd itt meg, és végül az ott kapott voksok döntik el a közönségdíj végső sorrendjét.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: pályázat Finnország Magyarország és én

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr447455136

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pappito · http://pappito.com 2015.05.13. 23:12:39

@Mirjam2: nejem most jött vissza Barcelonából, azt mondja fura mennyi ember van az utcán, meglöknek a vállukkal. Itt ilyen nincs, Auckland egy falu :)

Meg azt is mondta, hogy itt milyen tiszta a levegő Barcelonához képest, amikor oda járkáltunk még pestről, akkor mindig örvendeztünk, hogy ott milyen tiszta... minden relatív :)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.05.13. 23:42:35

@Zoole[uk]: Virusfertőzés.Herpes zooster, menier...Legalább is nekem ezek jöttek be.Hogy mitől, azt senki nem tudja, a dokik se...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.05.13. 23:45:41

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: Jaa, értem, akkor arról lemaradtam. A vizet én is a magyar viszonyokra értettem.A sivatagos közel keleten meg szopó lesz nemsokára.Lehetett olyan cikkeket is olvasni, hogy a rohadék ISIS is a víz miatt harcol.Hát a franc se tudja, de el bírnám éppen képzelni.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.05.13. 23:48:04

@pappito:
Varanasi után Jaipur egészen tiszta.
Jaipur után Yangonban odavan az ember, hogy végre tisztság!
Yangon után Bangkok csilivili higiénikus.
Bangkok után Budapest kifejezetten rendezett és szép....
és gondolom, van ez így még szépen tovább :-))))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.05.13. 23:49:56

@négyzet: Nemtom, nekünk semmi ilyesmi érzésünk nem volt a svédekkel, apszolút normálisan álltak hozzánk, ha angolul gagyogtunk, akkor is.A közel keletiekhez lehet, hogy máshogy állnak, főleg a segílyesekhez, de aki normális, azokkal általában ők is normálisak.Persze negatív példa mindenre lehet...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.05.13. 23:51:14

@M. Péter: De hát akkor hogy olyan hülyék, hogy kész benzint vesznek, ahelyett, hogy technológiát, tudást, vagy szakembereket...? Érthetetlen.De lehet, hogy csak nekem...

pappito · http://pappito.com 2015.05.13. 23:54:04

@geegee: nem lehet, hogy a nyersolajat kiviszik finomíttatni, aztán a készterméket hozzák be? csak tippelek, nincs fúrótornyom

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.05.13. 23:55:51

@Dragonlady (Bp, Hun): Ez oké, de egyszer csak körbeérünk a Földgolyón...Nem lehet a végtelenségig nyugat felé menni...
:-))))))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.05.13. 23:57:56

@pappito: Dehonnem, akár még ez is lehet éppen.Sajnos nekem sincsen...De ha állami dotáció miatt ilyen olcsó csak, akkor az erősen visszaüt, nem?

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.05.13. 23:59:09

@geegee:
tipikus példája az az ország annak, hogy mennyire gazdagok lehetnének, és mégis mennyire el lehet cseszni még így is mindent :-/

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.05.14. 00:03:06

Molyjó, akár hol is molyolsz...:D

index.hu/kultur/2015/05/12/a_21._szazad_het_magyar_fobunenek_allitottunk_emleket_a_vilagkiallitason/

Ez egész egyszerűen egy gigantikus versenyautó eleje.A hüttőrács (sicc) látszódik a két első kerékkel... :D

pappito · http://pappito.com 2015.05.14. 00:05:09

@geegee: első ránézésre az államilag dotált dolgok (rezsicsöki!) általában drágábbak hosszú távon és egészen más szinteken ütnek vissza, (kiváló példa az egész magyar szocializmus gazdaságtana)
szóval nem tudom, túl sok a számomra ismeretlen elem a dologban, hogy nyilatkozni tudjak.

de mondjuk a bérfeldolgozás nem ismeretlen az iparban sem, bauxit-alu, pl.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.05.14. 00:08:37

@geegee:
ja, nem Venezueláról volt szó? :-/

kardio1 2015.05.14. 00:15:17

@pappito: Azon nem csodálkozom, hogy Auckland szellősebb, mint Barcelona. Nem egy tulnepesedett ország a Zátony, ahol élsz, ellenben valószínűleg nem véletlenül szokták a világ nyolcadik csodájának is nevezni. Örülök a szerencsédnek (értsd jól, tudom, hogy tettél érte), hogy ott elhetsz. Egyszer én is megneznem, csak ne lenne olyan messze...
Egyébként az előző posztnal neked is válaszoltam, de azon a gépen nem emeli ki a címzettet.

kardio1 2015.05.14. 00:18:19

@pappito: Chavez valami hasonlót próbált, mint a szocialista országok. Neki se sikerült.

kardio1 2015.05.14. 00:22:52

@tableno: Írtam neked választ a másik poszt alatt, de azon a gépen nem tudom kiemelni a címzettet, így valószínűleg nem kaptál értesítést róla.

pappito · http://pappito.com 2015.05.14. 00:35:40

@kardio1: gondolom az óceáni szél takarít, a város legszűkebb pontján 2-3km-re van egymástól a tasmán-tenger és a csendes-óceán, az időjárás nyugatról jön és Au-NZ között nincs semmi csak víz, az meg nem akasztja meg a szelet.

meg nincsenek szénerőművek meg kohók a városban, szóval szép tiszta a levegő

nincs is olyan messze, ha vasárnap este elindulsz, kedd délben itt is vagy :)

persze azért nem Auckland a nyolcadik csoda, ez egy nagy falu, de a vidék az nagyon szép tényleg, különösen a déli sziget, még jó, hogy az ütődött franciák elbénázták a megszerzését :)

pappito · http://pappito.com 2015.05.14. 00:36:21

@kardio1: nem szokott sikerülni senkinek, bele van drótozva az elméletbe a bukta

kardio1 2015.05.14. 01:07:31

@pappito: Wellingtonrol olvastam, hogy nagyon szeles, mert pont az "átjáróban" fekszik.
A Déli-sziget szép lehet, különösen a Milford Sound vonz, bár az az éghajlat már hideg egy "delfrancianak".
Azért legalább Polinézia egy része francia mind a mai napig. :-)
Aotearoa meg már rég elveszett Mirjamek számára...

pappito · http://pappito.com 2015.05.14. 01:19:57

@kardio1: hehe, Welly tényleg nagyon szeles, és elég hűvöske is, pláne amikor az antarktiszi szelek jönnek és hozzák a hideget. Annyira szeles, hogy voltak kötelek az utcán, hogy a proletárok belecsimpaszkodhassanak, ha nagyon begorombul az időjárás.

A Milford Sound-ba meg csak turistának kell menni, nem kell egyből odaköltözni, szóval mindegy az éghajlat, de az tény, hogy ez nem egy mediterrán/karibi sziget, aki meleget akar az menjen északabbra, Cook Is., Fiji, stb. Vagy Au, ott meleg van. Na nem Melbourne-ben... :)

kardio1 2015.05.14. 01:30:38

@pappito: Nekem NZ-on furcsa lenne, hogy sehol egy szomszédos ország. Még. Ausztrália is 2000 km, ami annyi, mint tőlünk Magyarország. Odáig meg minimum 2 országon keresztül kell menni.

kardio1 2015.05.14. 01:32:56

@pappito: Az Északi-sziget azért mediterrán, nem?
Itt felénk egyébként az arabokat hívják mediterránoknak :-)

M. Péter 2015.05.14. 01:51:56

@geegee: Chávez és Maduro politikájában logikát kár keresni,

pappito · http://pappito.com 2015.05.14. 01:54:50

@kardio1: Mo-ra is repcsivel mész, mi is azzal megyünk ozziba, az, hogy közben alul tenger van, nem dimbekdombok, az nem számít :) európában is repkedsz két-három órát, ha nem vigyázol...

de a déli sziget az olyan,m intha más ország lenne :)

pappito · http://pappito.com 2015.05.14. 02:00:25

@kardio1: az Északi sziget melegebb, de azért ez se jamaika. Northland kellemes (ott termesztik a finom gyümölcsöket) de az Északi sziget déli része azért elég hűs, annak ellenére, hogy sokat süt a nap. a déli északi részén (Marlborough) meg az északi legdélebbi részén (Martinborough) teremnek a nagyon finom borok.
Itt északon már nincs hó csak a hegyekben, nyáron meleg van, télen se megy nulla alá, sok a csapadék.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.05.14. 02:06:03

@Dragonlady (Bp, Hun): őőő, de, csak valamiért nem esett le nekem, hogy ahhoz szólsz hozzá, bocs. :-) Lehet, késő van már...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.05.14. 02:06:58

@pappito: Valami ilyesmire gondolok én is...Na mindegy, nem mi fogjuk asszem megoldani.

montroyal ( CAN qc) 2015.05.14. 02:22:01

@Th's child: csak az csináljon gyereket, aki aztán fel bírja vinni a babakocsit egyedül is a lépcsőn?
errol az jut eszembe amikor kotelezoen meghajolva a noi egyenjogusag mellett, egyre tobb not vesznek fel mentosnek ... persze 5 ferfi segit neki es vonszolja helyette a mentoagyat a 100+ kg beteggel ..

montroyal ( CAN qc) 2015.05.14. 02:34:08

@adg [Au, Darwin]: - a gyerekesek fizessenek plusz adot, ne a rendes, felelossegtudo, gyerektelen embereknek kelljen eltartani a nyivakolo kolykeiket

errol meg az jut eszembe hogy az ingatlantulajdonosok fizetnek iskola adot , holott talan nincs is gyerekuk a berlok nem fizetnek de 5 gyerekuk jar iskolaba ,
es mindenki fizet a szulesi szabadsag fentartasara adot , az is akinek nincs gyereke
mindenki fizet adot a tomegkozlekedes fentartasara holott autoja van, soha nem szall fel buszra

nalunk ...

montroyal ( CAN qc) 2015.05.14. 03:06:08

@Zsuzsi65: Labor Day a nyar veget,..
en csak azt reagaltam ra , na akkor ez az USAban maskor van ...

de akkor meg sem ..

pappito · http://pappito.com 2015.05.14. 03:15:39

@geegee: hát akkor ez is megy a hosszú listára amin a dolgok vannak amiket nem mi fogunk megoldani :)

adg 2015.05.14. 04:17:08

@montroyal ( CAN qc): pontosan. Igy mukodik a tarsadalom. Meg lehetne nezni, hogy mi lenne ha mindenkinek kizarolag a sajat koltsegeit kellene alnia.
A kommentem amugy mero ironia volt, folytatva azt, amire hivatkoztam.

montroyal ( CAN qc) 2015.05.14. 04:38:04

@adg [Au, Darwin]: ja ja ertettem ,mert ugye az egeszsegeseknek sem kellene tarsadalombiztositast fizetni .. fizessenek a betegek .. ok élvezik a szolgaltatasokat ..:-)

2015.05.14. 05:24:36

@geegee: Olyat már én is olvastam, hogy az édesvíz lesz a jövő aranya. Nem tudom, hogy mi belőle a tényleges igazság.

DieNanny CH 2015.05.14. 07:35:51

@zöldeketbeszélek:

Úgy egy éve láttam olyan babarugdalózót, amin németül kb ilyen szöveg volt:
"Kényeztess, mert én fogom állni a nyugdíjadat!"

Érdemes lenne olyanokat készíteni, hogy: "Nyugi, 30 év múlva én operálom a szívedet!"
Vagy:
"Adj helyet, én fogom feltalálni a rák ellenszerét!"
Vagy tudomisén...
:-)

DieNanny CH 2015.05.14. 08:03:11

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör:

Csakhogy Mo-on a csapvíz is iható. (Oké, kb 0,1%-a nem.) Tehát annak az árát kell nézni. A csapvíz meg asszem szennyvízdijjal együtt 1000 liter úgy 800 Ft.

2015.05.14. 08:14:01

@~~Babette~~:
"oké, azt hittem, tudod:"
Ezzel a tudassal nem buszkelkedem nyilvanosan. Sot azt is tudtam, hogy ki volt Lutz Gizi:) (egy ormeny-magyar felesege, igen, a Frank Szaljosan-e)

Ugyandehogy (törölt) 2015.05.14. 08:16:54

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: milyen vizet iszol, eviant??

mizseviz 1,5 l 59,-
theodora 1,5 l 110.-
san benedetto 1,5 l 180-190.-

en meg 300folotti vizet atlag boltban nem lattam

2015.05.14. 08:23:52

@pappito:
" miért trollkodsz?"
Ha ennyire kivancsi vagy, megmondom a frankot, de csak neked es utoljara:

"Egyedul elek, Pacificaval jarok, nincs se kutyam, se macskam, raadasul paraszt-proli vagyok, es ne is legyek troll?"

Pax vobiscum!

DieNanny CH 2015.05.14. 08:28:27

@adg [Au, Darwin]:

Ez, hogy mindenki a saját költségét állja, volt kb 100 évvel ezelőtt. Öregen nem akartál nélkülözni? Szülj sok gyereket, vagy tegyél félre a matrac alá pénzt. Iskoláztatni akarod a gyereked? Fizess érte. Gyógyíttatni akarod magad? Fizess érte.
Igazából, nem is tudom, hogy ez a mostani mindenféle segély tényleg jó-e. Régen, aki lusta volt, az egyszerűen belehalt az éhezésbe, vagy egy betegségbe. Természetes szelekció...
Ridegnek tűnik, pedig volt benne ész-szerűség.

2015.05.14. 08:31:25

@zöldeketbeszélek:
" az fogja az utálkozó 'felnőtt' nyugdíját megtermelni"
Csak kerdem, hogy a 30-45 even at befizetett nyugdijjarulek kamatos kamata es a nyugdijalapok befektetesei utan jaro haszon mire megy akkor?
Pax vobiscum!

2015.05.14. 08:34:55

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]:
" Természetes szelekció..."
Társadalmi darwinizmus 101. Ezert tamogatom peldaul a szabad kabszerhasznalatot is. Hagy hulljon a fergese!:)
Pax vobiscum!

2015.05.14. 08:43:36

@qkuc:
" És mondd, nem vagy te cukros bácsi? Mármint cukorbeteg ...,. :D. Ennyire jó a Tim Horton? "
Nem tudom, hogy cukorbeteg-e vagyok, de nem hiszem.
A Tim Horton nem jo, csak minden sarkon van egy, gyors es nem jarnak oda sznobok, a prolik kavezoja. Starbucks-ba be sem tennem a labam, inkabb leszoknek a cigirol es a kavezasrol is, ha nem lenne mas:) Pedig egy nagyon jo haverom felesege Starbucks manager Vancouverben.

Golf2 2015.05.14. 08:58:09

@diggerdriver: Mèg a vègèn beindul valami itthon miattatok 1 össznépi duruzsolás.Már megérte.

jog-ász 2015.05.14. 08:58:09

nagyon szomoru hogy magyarok butának aljasnak látják az országot, sztem itt is lehet boldogan élni.
az össszes külföldi barátom(nem magyar aki kiment) azt mondja imád magyarországra jönni akár hosszabb időre is, az egyik pozitivum a szemükben, hogy pl nem ütköznek minden sarkon bevándorlókba..ezen én is meglepődtem,de külföldön járva, a komplett gettókat látva megértem őket is.

soad1221 2015.05.14. 08:59:39

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: az lehet, ezt egyrészt nem tudom, másrészt nem is írtam, hogy bármilyen érdeme volna ebben.
Csak annyit írtam, hogy amióta megalakult a BKK, sokat fejlődött a közlekedésszervezés Bp-en. Meg hogy ez az ő vezetésével történt - ez nyilván nem one-man-show, sok ember munkája kell egy ilyen szervezéshez...
Azt, hogy ebben neki mi a személyes teljesítménye, érdeme, vagy egyszerűen egy odarakott ripacs én nem tudom, de erről nem is írtam semmit.

Ha van érdeme, akkor meg nagyjából mindegy, hogy milyen családi kapcsolatoknak köszönheti, hogy odakerült, a teljesítmény rendben van.
Ha semmi nincs, akkor ugyan szomorú, hogy ott lehetett, de biztató, hogy a mostani vezetés sem fogja elbaszni a jó irányt... :)

DonTintoretto 2015.05.14. 09:18:27

@blackhair-lady:
Én szerettem Budapesten lakni és nem tartom Budapestet élhetetlennek. Illetve nem jobban, mint Magyarország egyéb részeit. Az árak relatíve magasak, míg a fizetések alacsonyak, és a mindennapok során komolyan oda kell figyelni, hogy ne vágjanak át a boltokban. (Nagyon odafigyelek, de néha még így is túljárnak az eszemen, nem kicsit fel is háborodtam a múlt héten...)

Ha Magyarországon élsz, szerintem Budapest jó hely, feltéve, hogy bizonyos feltételek teljesülnek a lakhelyed kapcsán, illetve, hogy vágysz a nagyvárosi forgatagra.

DieNanny CH 2015.05.14. 09:21:40

@Cascabel:

A gond csupán az a szabad kábszerhasználattal, hogy a hatása alatt téged megkéselhet, vagy elüthet autóval.

2015.05.14. 09:40:38

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]:
Tobb eselyem van arra, hogy egy reszeg elut kocsival. Ha meg megkesel, egy masik "fergese" hullik:) "Ezt dobta a gep" lesz a sirkovemre irva:)

2015.05.14. 09:45:12

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Szinte kizart dolog hogy egy marihuana hatasa alatt levo ember megkeseljen vagy elusson valakit, ellentetben egy reszeggel. A legelterjedtebb un. 'kabitoszerek', mint a marihuana es az opium, egyszeruen lelassitjak, letompitjak a hasznalokat.

2015.05.14. 09:53:53

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Ha elmesz pl. Indiaba (en ott lattam, de sok mas orszagban is igy van), megnezheted milyen a segely, ingyenes iskola es ingyenes egeszsegugyi ellatas nelkuli tarsadalom. Nem szep latvany :(. Nem veletlenul probal sokezer ember gumicsonakokba kapaszkodva eljutni egy olyan helyre ahol nincsenek teljesen magukra utalva az emberek.

M. Péter 2015.05.14. 09:57:15

@Mirjam2: Elütni nagyon is tud, mert lassúbb a gondolkodása, lassabbak a reflexei.

2015.05.14. 09:58:39

@Mirjam2: Termeszetesen az 'ingyenes' sem ingyenes, de a felhasznalok egy resze szempontjabol 'ingyenes' mivel nem kozvetlenul fizetnek erte.

nyuszigonosz 2015.05.14. 10:04:55

@Mirjam2: Nem kizárt: nagyon sok olyan autóbaleset történik, ahol a soför marihuana hatása alatt képtelen idöben reagálni.
A késelést sem zárnám ki, sok esetben kombinálják a marihuanát még más tudatmódosítokkal is.

2015.05.14. 10:28:49

@M. Péter: Ebben igazad van, es termeszetesen nem szabadna marihuana hatasa alatt vezetni. Megis azt gondolom hogy alkohol hatasa alatt vezetni meg veszelyesebb, errol tanulmanyok is vannak, pl. www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC2722956/

'Epidemiological studies have been inconclusive regarding whether cannabis use causes an increased risk of accidents; in contrast, unanimity exists that alcohol use increases crash risk.'

2015.05.14. 10:31:28

@nyuszigonosz(D): Ha massal kombinaljak - tobbnyire alkohollal - az mas kerdes, az viszont egyertelmu szamomra hogy egy alkohol hatasa alatt allo ember sokkal veszelyesebb a kornyezetere mint egy marihuana vagy opium hatasa alatt allo. Az utobbiak kimondottan csokkentik az agressziot.

nyuszigonosz 2015.05.14. 10:42:07

@Mirjam2: Nem alkohollal, további drogokkal.
A marihuana nem csökkenti az agressziót, csak eltompul a soför.
Az alkohol is olyan, hogy míg valaki elalszik töle, más agresszívvá válik.

zackie 2015.05.14. 10:58:34

@blackhair-lady: Ha jó egzisztenciával rendelkezel akkor számodra is élhető város.

DieNanny CH 2015.05.14. 12:22:54

@Mirjam2:

Na, de ha nincs aki megelőlegezze azt az orvosi ellátást, akkor az orvos széttárja a kezét, majd összecsomagol és elmegy. (Már ha egyáltalán elment a beteg lakására.)
Tudom, amit az előző kommentemben írtam, azok nagyon középkori állapotok, tényleg csak a tehetősek voltak egészségesek és tanultak.
Csak sajnos mostanra a humanitárius cselekedetek átestek a ló túloldalára, és már nem csak a rászorulókat segítik, hanem a lustákat is. Akik szaporodnak, és továbbadják a lustaság génjét... (Ami, tudom, nincs!!! Még mielőtt valaki letámad.)

wolves84lb 2015.05.14. 13:03:17

@nyuszigonosz(D): ha további drogokkal kombinálják, akkor miért is a cannabis a "hibás"? Nyugodj meg...vezettem már beszívva, és berúgva is, pontosan tudom, mi a különbség. És hidd el, te is inkább a beszívott sofőrt választanád a részeg helyett.
Lehet, hogy lassabban reagál a tiszta állapothoz képest, de mindezt 30-cal haladva adja elő. Míg a részeg szintén lassabban reagál, de legalább 130-cal adja elő a fittipaldit. (ez így most egy sarkított példa volt, de a lényegét tartalmazza: beszívva bátorságod nem lesz, részegen meg félelemérzeted...melyik a veszélyesebb egy minimum 1000kg-s fém-dobozzal?)

nyuszigonosz 2015.05.14. 13:11:59

@wolves84lb: Nem dicsekednék ilyennel, hogy vezettél, mint írod beszívva és berúgva is.
Te ezek szerint még nem láttál olyan balesetet, amit a te szóválasztásod alapkán beszívott okozott. Vérrel, sebesültekkel és/vagy halottakkal.

négyzet 2015.05.14. 13:12:24

@geegee: ja persze, szörnyen jófejek voltak igazából, sokat segítettek pl. albikeresésben is, a fél év alatt több barátra is szert tettünk, akik el szoktak jönni néha Bp-re látogatni. Ez inkább csak ilyen kezdeti sokk volt és irracionális félelem, ami hamar elmúlt. És talán azért is volt, mert egy olyan városról van szó, ahol azért nem mindenki beszél olyan jól angolul, már ha egyáltalán... Szóval nem egy Stockholm, ahol az idősek is szempillantás alatt váltanak angolra, ha külföldivel akarnak csacsogni, meg ahol a buszsofőr is azonnal angolul nyomja, ha látja, hogy eltévelyedett külföldiről van szó.

négyzet 2015.05.14. 13:20:35

@Dragonlady (Bp, Hun): ha most odarókáznék valahova, legalább nem azt kapnám a járókelők tekintetéből, hogy fúj egy drogos/alkesz k.rva, mert az állapot már ugye eléggé egyértelmű...

Most még eszembe jutott Bp témához, hogy az egyik svéd barátunk, aki meglátogatott minket utólag azt kérdezte e-mailben, hogy hogy tudunk mi itt élni? ő megfulladna ebben a városban, és itt nem csak a levegő minőségére gondolt, sőt főleg nem annyira arra.

2015.05.14. 13:56:05

@Mirjam2: @nyuszigonosz(D):
Szemelyes tapasztalat - nagyon sok haverom, munkatarsam, ismerosom iszik vagy fuvezik - de a kettot nem nagyon keverik. Raadasul aki fuvet sziv, nem nagyon vezet olyankor vagy utana. Sot, a fuvet sem keverik mas drogokkal. A fuvesek megvetik, lenezik a kemeny anyagok hasznaloit, az alkoholistakat, sot a dohanyosokat is:) Zavartak mar ki nappali szobabol, mert party alkalmaval ragyujtottam egy cigire, kozben akkor marijuana fust volt benn, hogy a biciklit neki lehetett volna tamasztani. Sot, ott volt az egyik fuvet szivo magyar kivandorolt csaj oleben par honapos babaja is. O volt legjobban felhaborodva. Marmint az anya:(
Pax vobiscum!

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.05.14. 14:51:02

@négyzet: Melyik megyében toljátok, ha nem titok? :-)

négyzet 2015.05.14. 16:43:08

@geegee: Skåne északi része volt az. Már nem vagyunk ott, elég bonyolult, hogy miért alakult így, de örökké hálás leszek, mert nagy lifechanger volt az az idő, és szemnyitogató is. Talán még visszamegyünk, vagy Dániába, ami a másik szerelem, különösen az őrült dánok miatt.

DieNanny CH 2015.05.14. 16:46:02

@wolves84lb:

30 km-rel menve is meglökhetsz úgy egy gyalogost, hogy belehal a sérülésbe. Úgyhogy, köszi, még ha az is volt a kérdés, a kettő közül melyiket választanám: egyiket sem. Aki hülye, AZ haljon meg, ne a vétlen útban álló!

2015.05.14. 17:30:14

@nyuszigonosz(D): Szerintem pedig te nem sok 'beszivott' embert lattal meg :). Nem kell rogton dramara, verre, balesetre aszocialni. A vilagon rengeteg ember fogyaszt rendszeresen 'lagy' drogokat es nem folyik ver, vagy legalabbis sokkal kevesebb mint az alkohol befolyasa alatt allo emberek miatt. Olyannal meg nem talalkoztam aki marihuanatol agressziv lett volna, eles ellentetben az alkohollal.

soad1221 2015.05.14. 18:06:18

@nyuszigonosz(D): nem védeni akarom a beszívott sofőröket, mert semmilyen cucc hatása alatt ne vezessen senki (sőt, ha nagyon fáradt vki, azt sem árt felismerni, éppolyan veszélyes), de beszívott sofőr biztos, hogy sokkal kevesebb balesetet okoz... egész egyszerűen annak a szernek ilyen a hatása, attól nagyon belassul minden. és nem agresszív sem lesz attól a szertől senki.

Sőt még az alapból agresszív állat is jámborrá válik, ha rendesen betép...

montroyal ( CAN qc) 2015.05.14. 18:22:41

@Cascabel: szabad kabszerhasznalatot is. Hagy hulljon a fergese!:) .. nem ertek hozza sose lattam drogot a marihuana szagatol is hanyok de rendszeresen nezem a criminal dokumenteket es szinte nincs olyan ugy, amikor nem hangzik el a buvos mondat; elotte(rendszeresen) drogoztak legyen az soft v hard ... szoval hogy ok pusztulnak az OK de gyilkolasznak lopnak stb ...

2015.05.14. 18:59:56

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Ebben igazad van, de nem szeretem a csapvizet. Lehet a követ dobálni... :D

2015.05.14. 19:00:37

@~~Babette~~: A zsugor azt jelenti, hogy 6x2L... Tehát valami ötven forint körül van a literje.

2015.05.14. 19:01:53

@soad1221: Nem lehet, mert ez tény. De mivel Mo.-n vagyunk, ezen meg sem lepődünk.

2015.05.14. 19:03:04

@soad1221: Annál az ásványvíznél amit én veszek, olcsóbb nincsen... A benzint meg eltúloztam, most éppen nem 450 forint litere...

2015.05.14. 19:06:34

@Mirjam2: Én már láttam olyan embert, aki a fűtől aggresszívabb lett. Az jó, hogy a tudósok megmondják a "frankót", csak sokszor közük nincsen a valósághoz. A fű nagyon sokféle reakciót tud kiváltani az emberből, van olyan, aki teljesen depressziós lesz tőle, más meg önfeledet örömöt érez, és kb. mindenen képes röhögni. És vannak olyanok, akik kivetkőznek önmagukból, akárcsak a túlzott alkoholfogyasztás esetén.

2015.05.14. 19:07:31

@Cascabel: Hagy hulljon a férgese. ;)

Ugyandehogy (törölt) 2015.05.14. 20:12:39

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: na az mas.

de miert 12l vizet hasonlitsz 1l benzinhez?nem ertem

2015.05.14. 20:50:50

@~~Babette~~: Mert Mirjamnál olcsó a benzin, viszont a víz meg nem az... :)

rumitom 2015.05.15. 00:46:32

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: mint ahogy alkohol es alkohol kozott is van kulonbseg, maskepp masnapos az ember tomenytol, sortol, vagy vorosbortol. sot kulonboz tomenyek is maskepp hatnak az egyenre. van aki a vodkatol mindenkit olelget, a whiskeytol verekedos lesz. tobbszor ittam az illetovel igy elso kezbol tudom. szerencsere o is tudja, ezert nem iszik whyskeyt.

a funel is mas hatasa van az indicanak sativanak, es a hazenek. manapsag mar ezek keverekeivel lehet talalkozni, de az egyes osszetevok aranya alapvetoen meghatarozza a vegtermek kimenetelet.
either way, a vezetes veszelyes, se faradtan, se semmilyen szer hatasa alatt ne csinalja senki.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.05.15. 04:46:15

@montroyal ( CAN qc): én még csak a a szagát se ismerem...csak hogy állítólag büdös. De ezt is csak mások elmondásából... :D

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2015.05.15. 05:53:17

@Cascabel: Nagyon jó kérdés! Én is szeretném tudni...

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Remek ötlet :). Nem indítod be a gyártást :)?

(szükség lenne rá, ha igény még nincs is...)

2015.05.15. 06:36:15

@montroyal ( CAN qc):
" a marihuana szagatol is hanyok "
Allergia. Van aki a marijuana szagatol hany, van aki viragportol, van aki a pacsuli szagatol, van aki a kigyurt testektol, van aki az anorexik noktol, van aki a dagadtaktol:) Mindenki mastol. Izlesek es pofonok.
"rendszeresen nezem a criminal dokumenteket "
Komcsi propaganda. TV-t nem szabad nezni. Kanadaban fuveznek a fejlett vilagban a legtobben, megis szerinted az egyik legjobb orszag a vilagon. Magyarorszagon a lakossag nagyon kis hanyada sziv, megis xar orszag. Akkor hogy is van ez?:)
"szoval hogy ok pusztulnak az OK de gyilkolasznak lopnak stb ... "
Benne van a pakliban az is:) Collateral demage vagyis járulékos kár. Elofordulhat barhol, barmikor, barkivel.
PS: osszel valasztasok lesznek Kanadaban es remelem, hogy a Libsik Trudeauval az elen nyernek es engedik a konnyu drogok hasznalatat:)
"A kanadai név megint szép lesz, Méltó régi nagy hiréhez" :)
Pax vobiscum!

2015.05.15. 07:15:30

@geegee:
"én még csak a a szagát se ismerem...csak hogy állítólag büdös."
Ismered azt a ferfimondast, hogy..... :)

2015.05.15. 07:50:46

@rumitom: "a whiskeytol verekedos lesz"

Ezt már én is hallottam, hogy vannak, akiknél ilyen hatást vált ki. Tapasztalni még nem tapasztaltam, szerencsére. :D

2015.05.15. 09:01:06

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: Nem csak tudomanyos ertekezesekbol tajekozodom... Szerintem ha valakibol agressziot valtott ki, az keverte valamivel. Elkepzelhetlennek tartom (nem tudomanyos ertekezesekbol vett tapasztalatok alapjan...) hogy marihuana vagy opium onmagaban agresszivva tegyen valakit, marmint konkretan amikor a szer hatasa alatt van az illeto. Felelem / paranoia az lehet, rossz esetben, de agresszio, nem hiszem.

soad1221 2015.05.15. 09:06:58

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: nem, a fűtől nem fog önkívületi állapotban őrjöngeni senki. ha ezt teszi, akkor más szert is használ.
Igen a fő mindenkire másképp hat, más érzéseket vált ki...de alapvetően a nyugtató hatású szer nem fog agresszívvá változtatni.
A fű egyik negatív hatása, hogy a stressztűrő képesség csökken, így a masszív füves rendszerint akkor válik ingerültté, amikor nincs szer hatása alatt és valami kisebb stresszhatás éri.. de a cucc hatása alatt nyugodt lesz..

soad1221 2015.05.15. 09:14:19

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: nem, nem lepődöm meg, de ebben Mo nem annyira különbözik más országtól, nyugaton sem ritka, hogy családi kapcsolatok révén tud vki igazgatói székbe ülni.
Azt viszont továbbra is tartom, hogy ez önmagában nem feltétlen zavaró, amennyiben van/lesz/lett mögötte teljesítmény...

kardio1 2015.05.15. 12:23:23

@Mirjam2: Sajàt tapasztalatokbol meritesz a füvezés területén? Tényleg, hogy àllnak a kàbitoszerekhez Szaùd-Aràbiàban? Mindegyikj ugyanùgy tilos, mint az alkohol? Vagy tesznek különbséget köztük?

2015.05.15. 18:13:31

@soad1221: "em, a fűtől nem fog önkívületi állapotban őrjöngeni senki"

Sehol sem írtam, hogy önkívületi állapotban fog őrjöngeni tőle, de mindegy. Az jó, hogy te jobban tudod, hogy én mit láttam. :P

2015.05.15. 18:14:18

@soad1221: "Azt viszont továbbra is tartom, hogy ez önmagában nem feltétlen zavaró, amennyiben van/lesz/lett mögötte teljesítmény..."

Igen, nálunk ez számít a legkevésbé. Mármint a teljesítmény.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása