Az első napok ijesztő idegensége, és az átmeneti állapot után mára sikerült beilleszkedni Finnországban Franciskának, aki blogot is vezet ottani élményeiről. Az írás a Magyarország és én pályázatra érkezett, szóval ma is lehet szavazni a poszt végén és a Facebookon. (A képért köszönet a szerzőnek.)

„Majdnem egy évem volt felkészülni. Eldönteni, hogy mit viszek magammal és mi az, amit hátrahagyok. Néhány könyvet tartottam csak magamnál, kiszórtam egy csomó régi kacatot, papírokat, ruhákat. Egy hatalmas bőröndbe pakoltunk mindent. Egészen az utolsó pillanatig tartottam magam, de amikor a reptérre indulás előtt tíz perccel rájöttünk, hogy a bőrönd 15 kilóval nehezebb, mint lehetne, akkor elszakadt a cérna.

Ki kellett venni az összes könyvet és válogatás nélkül minden ruhát addig, amíg a pluszsúly el nem fogyott. Nem volt időnk latolgatni. Indulni kellett. Persze, irtózatosan összevesztünk, egy pillanatra még az is megfordult a fejemben, hogy itt hagy. Szomorú voltam és dühös. Sírtam a váróban a beszállás előtt, sírtam, amikor a busz elindult velünk a repülőgép felé és felszállás közben is.

Még Lengyelország felett kibékültünk, Tallinninál kezdtem jobban lenni és mire Helsinkibe értünk, már mosolyogtam.

Az első napok

Az első napokban ijesztően idegen volt minden. Nem szerettem egyedül az utcára menni, mert azon kezdtem el gondolkozni, hogy mi a fenét keresek én itt? Nekem itt a férjem mindenem, de ha nincs mellettem, valahogy az egész olyan okafogyottá válik.

Idegenek voltak az utcák, nem értettem, mit beszélnek az emberek, nem tudtam, merre járnak a buszok, nem tudtam elolvasni a feliratokat. Ezek nem hallottak róla, hogy világnyelv az angol?! Állandóan olyan érzésem volt, hogy a kirakat előtt állok és sóvárogva nézek befelé.

Bár ijesztő volt az új környezet és sokáig talajtalannak éreztem itt magam, cserébe szinte minden az újdonság, a más, a nem megszokott izgalmával kecsegtetett.

Utáltam, hogy konkrétan egy büdös szót nem értettem abból, ami körülöttem zajlik, és semmit nem jelentettek nekem a feliratok, de paradox módon volt ebben valami megnyugtató.

Se itt, se ott

Eleinte tranzitban voltam a régi és az új között. Oda már nem tartoztam egészen, az itteni dolgokhoz meg még nem volt sok közöm. Jó volt kicsit nem tudomást venni a hétköznapokról, nem érteni a híreket, nem bosszankodni hétköznapi apróságokon.

Szerintem azért is nem kapkodtam el a nyelvtanulást. Szerettem volna egy kicsit a tranzitban pihenni, élvezni, hogy nekem itt nem fáj semmi. Jó volt nem tudni, miről pletykálnak a boltban, miről beszélnek vonatozás közben telefonon, hogy okosak-e vagy buták az emberek, akik körülöttem vannak. Azt képzelhettem róluk, amit csak akartam. És én úgy képzeltem, hogy mindenki kedves és jó.

Már vannak finnországi emlékeim

Honvágyam volt, de csak hullámokban és egészen kezelhető. Amikor rám tört, nem estem kétségbe. Megvártam, amíg elmúlik. Mindig elmúlik. Egy hónapja voltunk itt, amikor először be mertem magamnak vallani, hogy jól érzem magam.

Az emberek nem idegbetegek, az utcák tiszták, az életünk nyugodt. A természet közel van, a tej nincs felvizezve és a sajt is finom. Még az időjárás is kegyes volt hozzánk, azt mondják, sosem volt ilyen hosszú és színpompás az ősz, mint amikor megérkeztünk.

Már régóta el merek menni egyedül a boltba, arcról ismernek az eladók és szeretek könyvtárba járni is. Pizzát az araboknál eszünk és majdnem minden nap sétálunk a tengerparton. Tudok jegyet venni a vonaton és tudom, honnan melyik hoz haza. Kicsit már beszélek finnül, vannak barátaim, vannak már finnországi emlékeim.

Leiratkoztam

Fél éve voltunk itt, amikor leiratkoztam a magyar levelezőlistáról, mert csak felbosszantom rajtuk magam. Vagy a Szent Korona-tant népszerűsítik, vagy misére hívnak, vagy eladásra kínálnak használt babakocsit. Egyikre sincs szükségem.

Ma, másfél év után, kétezer kilométer távolságból Magyarország még sötétebbnek látszik, mint amikor benne voltam. Színvonaltalan, buta, érzéketlen és nagyon aljas. Hiányzik a családom, hiányoznak a barátok, de honvágyam nincsen. Nem vágyom, a szennyes Budapestre, ahol megint könyveket égetnek. Ahol elégették Radnóti könyveit.”

A moderálási alapelveket itt találod.

AMIT TUDNI KELL A SZAVAZÁSRÓL

A szavazás menete: voksolni a Tetszett vagy a Nem tetszett gombra kattintva lehet.

Emellett szavazhattok a Facebookon is, ott jobb híján a lájkok száma dönt majd.

A szavazás eredményét a megjelenés után 48 órával rögzítem, hogy ne kerüljön előnybe az, akinek korábban jelent meg az írása.

Mivel a két felületet nagyon nehéz összehasonlítani, ezért a sorozat legvégén a 3-3 legtöbb szavazatot kapott írás egy-egy rövid részlettel egyetlen posztban jelenik majd itt meg, és végül az ott kapott voksok döntik el a közönségdíj végső sorrendjét.