Ha új országba költözünk, ha akarjuk, ha nem, némileg mi is megváltozunk, alakulunk. Nem csak azért, mert adott esetben felveszünk bizonyos helyi szokásokat, de azért is mert a tapasztalatok, az új környezet alakítanak minket. Arra gondoltam, ma beszélgethetnénk arról, ki hogyan változott, illetve miben más az, ahogyan viszonyulnak az emberhez, például a munkakereséskor.

Ne felejtsétek el a Magyarország és én pályázatot sem, amire vasárnap éjfélig küldhetitek el az írásotok! Részletek itt! A nyereményekről itt olvashattok!

(fotó: flickr.com/Alan Cleaver)

A határátkelés (még ha anyagi kényszerből történik is) mindenképpen megváltoztat minket, az új környezet, az új kihívás alakít rajtunk. A tapasztalatot persze tudatosan ki is használhatjuk arra, hogy „újra kitaláljuk” magunkat akár a hétköznapokban, akár a karrierünkben.

Az egyik legnehezebb (és szerintem legfontosabb) dolog az integráció, azaz hogy képesek legyünk elfogadni annak az országnak a szokásait, amelyet (átmenetileg vagy hosszabb távon) az otthonunknak tekintünk.

„A beilleszkedés abba az országba, ahol élsz, új barátok megtalálása, a közösség szolgálata fontos dolgok. Tanulj meg angolul, ismerd meg az ország történelmét, földrajzát, irodalmát és szokásait” – ez például egy Nagy-Britanniában élő osztrák javaslata az Expat Explorer oldalon.

A helyi nyelv ismeretének fontosságáról már sok szó esett itt, a Határátkelőn is, és ez még akkor is igaz, ha egyébként a munkahelyünkön például jól elboldogulunk valamelyik világnyelven (ami ugye jellemzően az angol). A beilleszkedéshez ugyanakkor általában elengedhetetlen a helyi nyelv megismerése.

A már említett oldalon tavaly készült egy felmérés, ami szerint a nyelvtanulás gyakorlatilag minden határátkelő listáján szerepel, ami ennél egy fokkal érdekesebb, hogy a megkérdezettek 83 százaléka tartotta fontosnak a kultúra megismerését is.

A fika-kultúra

Márpedig a kultúrának része a munkahelyi kultúra is és nagyon nem mindegy, mennyire ismerjük az elvárásoknak ezt a részét. Nyilvánvalóan teljesen más a munkahelyi környezet mondjuk Svédországban, a fika-kultúra hazájában, mint mondjuk Japánban (csak hogy két szélsőséges példáját mondjak).

Apropó, fika, amikor először hallottam róla, hosszan röhögtem, aztán amikor elmagyarázták, miről is van szó, a röhögést felváltotta az elismerés. A fika ugyanis nem más, mint egy kávé- (vagy tea-)szünet, amikor az ember félbehagyja a munkáját és leül egy kávéra, teára, bármilyen italra.

Az ital mellé általában jár valamilyen teasütemény is, de nem ez a lényeg, hanem az, hogy megpróbálják kiegyensúlyozni a munka jelentette nyomást egy kis pihenéssel. Mindehhez a Magyarországon megszokottnál erősebb csapatmunka is társul.

A japán (vagy általánosítsunk inkább: ázsiai) munkakultúra ezzel szemben teljesen más kihívások elé állítja a külföldieket, elsősorban a mennyiség és az intenzitás tekintetében.

A magyar piac

Mindez egy minapi beszélgetésről jutott az eszembe, amelyik a Magyarország tényleg hazavár? című poszt kapcsán alakult ki, és amelyikben arról is volt szó, miként állnak hozzá a munkát keresőkhöz a magyar cégek HR-esei.

Itt most hadd idézzem vuvuvu2 kommentjét kicsit hosszabban, mert érdekes kérdéseket feszeget, és kíváncsi lennék, ti hogyan látjátok ezt a kérdést, akár összehasonlítva azzal az országgal, ahol éltek.

„Az biztos, hogy ma már nem úgy működik a dolog, főleg annak, aki 40-es, sok a tapasztalata, nyelvet beszél, hogy jelentkezik és aztán 20-ból 10 helyre behívják, abból pedig lesz 4-5 ajánlata. Nagy szerepet játszik a kapcsolatépítés. (…)

Annyira felgyorsult minden (ennek az okairól rengeteget tudnék írni), hogy nem elég hogy felülsz egy gépre, ha adódik egy interjú, mert itt kell lenned ugrásra készen. Sokszor az van, hogy miután hetekig szarakodnak az anyagoddal (meg a többi jelöltével), a lehető legrövidebb időn belül meg kell jelenj egy interjún.

Lehet, hogy te kész lennél 1-2 napon belül itt lenni, de aki ránéz a CV-dre, mielőtt felhív, nem ezt fogja gondolni, hanem azt, hogy ez a pasas legkorábban 1 hét múlva tud jönni, nekem meg 1 héten belül be kell mutassak 3 potenciális jelöltet, tehát nem hív fel.

Arról nem beszélve, hogy ha ráharapnak valakire, akkor akár 4-5 interjút is le kell zavarni pár héten belül, tesztekkel és egyebekkel, és hidd el, nem feltételezik, hogy te kétnaponta ide tudsz repkedni.

Tudom, hogy kint ez másképp megy, rengeteg a Skype- / videóinterjú, de itthon sajnos nem itt tartunk, max. az 1. körben van erre mód, utána mindenképpen kell a személyes megjelenés, és a szenior szakértői állásokban ez akár 3-4 alkalomra is felkúszhat.

Ha itthon lennél, a kapcsolataid segítségével sok interjúra tudnál elmenni, olyanokra is, amik nem konkrét állásokról szólnak, hanem csak ismerkedések, amelyek szintén fontosak, mert bármikor beeshet a nem konkrét dolgokból egy állás, ha megtetszel valakinek egy ilyen szakmai ismerkedős beszélgetésen.

Ha itthon mozgolódnál, a beszélgetésekből rengeteg infót tudnál magadnak visszacsatolni arról, hogy milyen a hangulat itthon a cégeknél. Ezek az infók nagyban tudnának segíteni abban, hogy tudd, hogyan kell magad (jó értelemben véve) eladnod a hazai piacon.

Azon a piacon, ami már nagyon nem egyenlő azzal, ami volt kb. 2007-2008-ig. Rengeteg a visszalépés, kb. 20 év tapasztalattal mondom, sokkal rosszabb a helyzet, mint 2000 előtt.

A munkanélküliség, a válság, a funkcionális analfabéta diplomások piacra áramlása miatt sokkal nagyobb a kínálat az olcsó (és valójában képzetlen) diplomásokból, a piac felhígult, a magukat fejvadászoknak nevező cégeknél dolgozó sok fiatal tanácsadócska valójában képzetlen munkaerő-közvetítő, semmi más. (…)

Végül azért is kell kapcsolatokat építeni itthon, mert miközben rengeteg ember kínlódik hozzád hasonlóan, a cégek is kínlódnak, mert vannak olyan állások ahova gyorsan kellenének jó szakemberek (nem a funkcionális analfabéták, akikkel tele a piac), hanem magas szintű work-ethic-kel, jó szakmai tudással, munkakultúrával rendelkező, érett személyiségű jelöltek (akikből viszont óriási a hiány), akik gyorsan beállnak, gyorsan felveszik a ritmust.

Az időhiány miatt legtöbbször ezeket az állásokat nem hirdetik meg, hanem ismeretségen belül keresnek, mert így van esély, hogy 2 hónapon belül megvan az ember (keresés és kiválasztás max.1 hónap + 1 hónap felmondási idő).

Ha elkezdenének egy normál kiválasztási procedúrát, akkor ez felkúszhat 6 hónapra is, amit ma azért nem engedhetnek meg a cégek, mert nincs annyi kapacitástartalékuk, hogy egy álláshely 6 hónapig üresen álljon (a válság után még szorosabbra húzták a nadrágszíjat). (…)

…itthon kell lenni ahhoz, hogy megértsd, mi kell a hazai piacnak. Ebbe a fentieken kívül az is beletartozik, hogy a CV-det a hazai szintre kell csökkentsd (butítsd), mert ha beleírod azt a sok szuper dolgot amit kint csináltál, attól megijednek itthon (senki sem szereti a riválisokat).”

Már szakmai beszélgetéseken is előkerül, hogy bizonyos tapasztalat, kor, és külföldi tartózkodás után bizony nem könnyű visszakerülni a magyar munkaerőpiacra, és egy vezető pozícióban lévő, külföldön is több évet eltöltött mondjuk multinál regionális vezető, ha más cégnél akar elhelyezkedni Magyarországon újra, akkor ez akár hosszabb időt, több hónapot, akár évet is igénybe vehet. Mert többek között vagy túl drágának tartják, vagy féltik tőle a saját pozíciójukat, ahelyett, hogy a szemléletmód és a cégkultúra lehetséges szélesedésének örülnének.

Kíváncsi vagyok, ti hogyan látjátok ezt a kérdést, mennyit változtatok a határátkelés során, mennyiben kellett új gondolkodást, rendszert elsajátítanotok, mennyire váltatok „új emberré” és miben látjátok a különbséget Magyarországhoz képest.

A moderálási alapelveket itt találod.

Ne felejtsétek el a Magyarország és én pályázatot sem, amiről minden fontos részletet ide kattintva olvashattok el!