Az első győzelmet a szerelem aratta, a mai írás szerzője, Flóra emiatt költözött ugyanis Máltára. Aztán a szív még egyszer győzni látszik, de hogy miképp, az derüljön ki az írás végén, amit nem csak ezért érdemes végigolvasni. (A képekért köszönet a szerzőnek.) 

Szavazni ma is a poszt végén lehet, a Magyarország és én pályázatra (közép-európai idő szerint) még vasárnap éjfélig küldhetitek el az írásaitokat a hataratkeloKUKAChotmail.com címre.

A feltételekről itt, a nyereményekről pedig itt olvashattok.

„Közel egy éve élek Máltán, amit aligha neveznék az álmok szigetének, de azt bizton állíthatom, hogy itt sokkal boldogabb és jobb az élet, mint otthon. 

Nem hirtelen felindulásból, kalandvágyból költöztem ki, engem, mondhatjuk, szó szerint a szívem hozott külföldre. A barátom, akivel azóta is együtt vagyunk, úgy döntött a tavalyi év elején, hogy szerencsét próbál.

Egy barátunk, aki már hosszú ideje itt élt, felajánlotta neki a segítségét, ő elfogadta és jött. Három hónapig éltünk így, mire én rengeteg agyalással töltött óra után rászántam magam és repülőre szálltam.

Így visszagondolva, nem is azon kellett gondolkoznom, hogy jöjjek-e, mert egyértelmű volt, három hónap után, hogy ő nem megy vissza Magyarországra, szóval, ha együtt akarjuk tovább építeni a jövőt, nekem kell lépnem.

Inkább olyan „apróságokat” kellett átgondolnom, hogy megéri-e ott hagynom a munkát, amit szeretek, a szüleimet, a barátaimat, a 23 év alatt kialakult biztonságot jelentő kis világomat, amihez, akármennyire is olyan, amilyen, én ragaszkodtam.

De az észérvekkel szemben a szívem győzött, és én ezt egy másodpercig sem bántam meg, soha!

Egy hónap alatt találtam munkát

Munka nélkül jöttem ki, de nem féltem, mert tudtam, hogy nem a semmibe jövök, hiszen a párom addigra már kialakított itt egy életet és én tudtam, hogy abban nekem is helyem van.

Nem voltam elkeseredve, mások tapasztalatból azt mondták, hogy itt gyorsan (legalábbis jóval gyorsabban, mint hazánkban) találok munkát, ami, még ha nem is áll majd közel hozzám, fizet annyit, ami bőven elég lesz és segít elindulni azon a bizonyos úton, amin itt érdemes lesz tovább haladni.

Szűk egy hónap alatt találtam munkát. A sziget legnagyobb öt csillagos hotelében lettem szobalány. Nem egy vezérigazgatói állás, de legalább valami.

No, de akkor rá is térek arra, amiről ennek az egésznek szólnia kellene.

Magyarország és én

Hiányzik-e? Rettenetesen. Mert ott a család, a barátok, anyukám főztje, a gyerekkorom, mindenem. Ott nőttem fel, nem tudok úgy tenni, mintha nem is szeretném, mintha nem lenne honvágyam, és én még emlékszem arra, milyen volt az, mikor még jó volt!

Hiába nem vagyok még közel sem a harminchoz, de élénken él bennem, mikor még nem a 100-asokat kellett számolni a hónap végén, hogy lesz-e még két nap múlva kenyérre való, hanem zsebpénzre és minden földi jóra is futotta. Szeretem a hazámat, szerettem, mikor gyerek voltam, szerettem, mikor másik ország mellett döntöttem, és szeretem most is.

Viszont most, hogy tapasztaltam, milyen egy másik, fájó szívvel írom le, de jobb országban élni, azt kell, mondjam, tényleg nem jó otthon a helyzet, és nem csak a hírek festik le úgy a szitut.

Közel fél év kinti élet után hazalátogattam. Nos, nem az lett a vége, amire számítottam. Feltöltődés? Jókedv? Boldogság? Hát, egyiket sem éreztem, mikor visszaindultam. Már az első otthon töltött nap után alig vártam, hogy visszajöhessek ide, ahol mindig süt a nap és jó kedve van az embereknek.

Ami nem hiányzik

Otthon szinte mindenki komor, rosszkedvű. Mintha valaki leszívta volna minden eddigi gondolataikat. érzéseiket és csak negatív dolgokat töltött volna vissza.

Én nagyon boldog voltam, hogy végre otthon lehetek, ott ahová az elmúlt hónapokban vágytam, de egy idő után kezdtem magam rosszul érezni emiatt. Szóval ez nem hiányzik.

Az sem, hogy otthon bármilyen keményen is dolgozol, nem becsülik meg. Kizárólag csak abban az esetben, ha közel vagy a mézes bödönhöz és elég hosszú a nyelved ahhoz, hogy nyalni tudj belőle. A mi országunkban sajnos különbséget tesznek ember és ember között, és ez nem csak a fizetésen látszik meg, a bánásmódon, hozzáálláson is sokat dob, hogy honnan jött az ember fia vagy lánya.

És sajnos, vagy szerencsére (ennek is két oldala van) pár ezer kilométerrel odébb ez sokkal másképpen van. Az itteni embereket egyáltalán nem érdekli, külföldi vagy helyi vagy, mi a munkád vagy mennyit adózol.

Beteg vagy? Rendes orvosi ellátást kapsz. Vásárolsz? A blokk mellé egy akkora mosolyt is kapsz ajándékba, ami egész napra elég. Becsülik a munkádat, olyannyira, hogy ha sokat dolgozol, a kormány meg is jutalmaz érte.

Nyilván itt is, mint más országokban, sok magyar van. Én itt azt tapasztalom, hogy sokkal jobban összetartunk, mint otthon. Lehet a távolság az oka, vagy tudjuk, hogy másképp nem menne, vagy szimplán csak levetkőztük azt a tipikus magyar mentalitást, de segítjük egymást, ahogy csak tudjuk és olyan barátokra tettem szert itt, akik, tudom, bárhol is leszünk a világban, a barátaim maradnak.

A külföldiekkel is ugyanez a helyzet. Azokkal, akik mellett otthon kérdés nélkül elmennék az utcán, most jól elvagyok és sokukat igazi barátnak mondhatom.

…és ami igen

Viszont minden jó ellenére még mindig hiányzik az a sok minden, ami otthon teljessé tette az életem. A lángosos az utca végén, a kürtős kalács illata a vásárban (és persze íze is), a disznótoros, a túrós csusza, a hó és a jég télen, az igazi strand (amit a tenger „kicsit” ellensúlyoz) és igen a TÚRÓ RUDI! :)

Az, hogy ha a családom akarom látni, elég fél órát utaznom, nem kell heteket, hónapokat várni arra, hogy ne csak a világ másik oldaláról kapott üzenetet olvashassam, hanem meg is ölelhessem őket.

Pont ezek miatt a dolgok miatt döntöttem úgy, hogy bármilyen jó is itt, és hazánkhoz képest ez tényleg egy mennyország, másfél hét és párommal együtt hazaköltözöm. Tudom, otthon nem lesz könnyebb, sőt olyan nehézségekbe fogok ütközni, amiktől itt már elszoktam, de megpróbálom.

Furcsa, egy évvel ezelőtt ugyanezt mondtam Máltáról. És itt megtaláltam a számításaimat. Tisztában vagyok vele, hazánkban ez nehezebb lesz, de bátraké a szerencse. És ha nem sikerül? Sosem késő újrakezdeni és én még elég fiatal vagyok ahhoz, hogy bármikor, bárhol felépíthessek valami újat, amiben jól érzem magam.

És ahogy párom szokott fogalmazni: „Egyszer bejön, már megérte!”

AMIT TUDNI KELL A SZAVAZÁSRÓL

A szavazás menete: voksolni a Tetszett vagy a Nem tetszett gombra kattintva lehet.

Emellett szavazhattok a Facebookon is, ott jobb híján a lájkok száma dönt majd.

A szavazás eredményét a megjelenés után 48 órával rögzítem, hogy ne kerüljön előnybe az, akinek korábban jelent meg az írása.

Mivel a két felületet nagyon nehéz összehasonlítani, ezért a sorozat legvégén a 3-3 legtöbb szavazatot kapott írás egy-egy rövid részlettel egyetlen posztban jelenik majd itt meg, és végül az ott kapott voksok döntik el a közönségdíj végső sorrendjét.

Emellett lesz egy másik díj is, azt az az írás kapja, ami a Határátkelőnek a legjobban tetszik.

Mindenkinek felhívnám a figyelmét, hogy az alapcél nem a versengés, hanem az, hogy kirajzolódjon egyfajta kép arról, mit is gondolnak, éreznek Magyarországgal kapcsolatban a határátkelők, hazatérők, vagy az éppen költözést fontolgatók.

Írd meg Te is a történeted a pályázatra, amiről minden fontos részletet ide kattintva olvashatsz el!