oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2015. május 01. 06:44,  Amikor az ész helyett a szív győz 368 komment

2015. május 01. 06:44 Határátkelő

Amikor az ész helyett a szív győz

Az első győzelmet a szerelem aratta, a mai írás szerzője, Flóra emiatt költözött ugyanis Máltára. Aztán a szív még egyszer győzni látszik, de hogy miképp, az derüljön ki az írás végén, amit nem csak ezért érdemes végigolvasni. (A képekért köszönet a szerzőnek.) 

Szavazni ma is a poszt végén lehet, a Magyarország és én pályázatra (közép-európai idő szerint) még vasárnap éjfélig küldhetitek el az írásaitokat a hataratkeloKUKAChotmail.com címre.

A feltételekről itt, a nyereményekről pedig itt olvashattok.

cim_13.jpg

„Közel egy éve élek Máltán, amit aligha neveznék az álmok szigetének, de azt bizton állíthatom, hogy itt sokkal boldogabb és jobb az élet, mint otthon. 

Nem hirtelen felindulásból, kalandvágyból költöztem ki, engem, mondhatjuk, szó szerint a szívem hozott külföldre. A barátom, akivel azóta is együtt vagyunk, úgy döntött a tavalyi év elején, hogy szerencsét próbál.

Egy barátunk, aki már hosszú ideje itt élt, felajánlotta neki a segítségét, ő elfogadta és jött. Három hónapig éltünk így, mire én rengeteg agyalással töltött óra után rászántam magam és repülőre szálltam.

Így visszagondolva, nem is azon kellett gondolkoznom, hogy jöjjek-e, mert egyértelmű volt, három hónap után, hogy ő nem megy vissza Magyarországra, szóval, ha együtt akarjuk tovább építeni a jövőt, nekem kell lépnem.

Inkább olyan „apróságokat” kellett átgondolnom, hogy megéri-e ott hagynom a munkát, amit szeretek, a szüleimet, a barátaimat, a 23 év alatt kialakult biztonságot jelentő kis világomat, amihez, akármennyire is olyan, amilyen, én ragaszkodtam.

De az észérvekkel szemben a szívem győzött, és én ezt egy másodpercig sem bántam meg, soha!

Egy hónap alatt találtam munkát

Munka nélkül jöttem ki, de nem féltem, mert tudtam, hogy nem a semmibe jövök, hiszen a párom addigra már kialakított itt egy életet és én tudtam, hogy abban nekem is helyem van.

Nem voltam elkeseredve, mások tapasztalatból azt mondták, hogy itt gyorsan (legalábbis jóval gyorsabban, mint hazánkban) találok munkát, ami, még ha nem is áll majd közel hozzám, fizet annyit, ami bőven elég lesz és segít elindulni azon a bizonyos úton, amin itt érdemes lesz tovább haladni.

cikk_2.jpg

Szűk egy hónap alatt találtam munkát. A sziget legnagyobb öt csillagos hotelében lettem szobalány. Nem egy vezérigazgatói állás, de legalább valami.

No, de akkor rá is térek arra, amiről ennek az egésznek szólnia kellene.

Magyarország és én

Hiányzik-e? Rettenetesen. Mert ott a család, a barátok, anyukám főztje, a gyerekkorom, mindenem. Ott nőttem fel, nem tudok úgy tenni, mintha nem is szeretném, mintha nem lenne honvágyam, és én még emlékszem arra, milyen volt az, mikor még jó volt!

Hiába nem vagyok még közel sem a harminchoz, de élénken él bennem, mikor még nem a 100-asokat kellett számolni a hónap végén, hogy lesz-e még két nap múlva kenyérre való, hanem zsebpénzre és minden földi jóra is futotta. Szeretem a hazámat, szerettem, mikor gyerek voltam, szerettem, mikor másik ország mellett döntöttem, és szeretem most is.

Viszont most, hogy tapasztaltam, milyen egy másik, fájó szívvel írom le, de jobb országban élni, azt kell, mondjam, tényleg nem jó otthon a helyzet, és nem csak a hírek festik le úgy a szitut.

Közel fél év kinti élet után hazalátogattam. Nos, nem az lett a vége, amire számítottam. Feltöltődés? Jókedv? Boldogság? Hát, egyiket sem éreztem, mikor visszaindultam. Már az első otthon töltött nap után alig vártam, hogy visszajöhessek ide, ahol mindig süt a nap és jó kedve van az embereknek.

Ami nem hiányzik

Otthon szinte mindenki komor, rosszkedvű. Mintha valaki leszívta volna minden eddigi gondolataikat. érzéseiket és csak negatív dolgokat töltött volna vissza.

Én nagyon boldog voltam, hogy végre otthon lehetek, ott ahová az elmúlt hónapokban vágytam, de egy idő után kezdtem magam rosszul érezni emiatt. Szóval ez nem hiányzik.

Az sem, hogy otthon bármilyen keményen is dolgozol, nem becsülik meg. Kizárólag csak abban az esetben, ha közel vagy a mézes bödönhöz és elég hosszú a nyelved ahhoz, hogy nyalni tudj belőle. A mi országunkban sajnos különbséget tesznek ember és ember között, és ez nem csak a fizetésen látszik meg, a bánásmódon, hozzáálláson is sokat dob, hogy honnan jött az ember fia vagy lánya.

És sajnos, vagy szerencsére (ennek is két oldala van) pár ezer kilométerrel odébb ez sokkal másképpen van. Az itteni embereket egyáltalán nem érdekli, külföldi vagy helyi vagy, mi a munkád vagy mennyit adózol.

Beteg vagy? Rendes orvosi ellátást kapsz. Vásárolsz? A blokk mellé egy akkora mosolyt is kapsz ajándékba, ami egész napra elég. Becsülik a munkádat, olyannyira, hogy ha sokat dolgozol, a kormány meg is jutalmaz érte.

Nyilván itt is, mint más országokban, sok magyar van. Én itt azt tapasztalom, hogy sokkal jobban összetartunk, mint otthon. Lehet a távolság az oka, vagy tudjuk, hogy másképp nem menne, vagy szimplán csak levetkőztük azt a tipikus magyar mentalitást, de segítjük egymást, ahogy csak tudjuk és olyan barátokra tettem szert itt, akik, tudom, bárhol is leszünk a világban, a barátaim maradnak.

A külföldiekkel is ugyanez a helyzet. Azokkal, akik mellett otthon kérdés nélkül elmennék az utcán, most jól elvagyok és sokukat igazi barátnak mondhatom.

…és ami igen

Viszont minden jó ellenére még mindig hiányzik az a sok minden, ami otthon teljessé tette az életem. A lángosos az utca végén, a kürtős kalács illata a vásárban (és persze íze is), a disznótoros, a túrós csusza, a hó és a jég télen, az igazi strand (amit a tenger „kicsit” ellensúlyoz) és igen a TÚRÓ RUDI! :)

Az, hogy ha a családom akarom látni, elég fél órát utaznom, nem kell heteket, hónapokat várni arra, hogy ne csak a világ másik oldaláról kapott üzenetet olvashassam, hanem meg is ölelhessem őket.

Pont ezek miatt a dolgok miatt döntöttem úgy, hogy bármilyen jó is itt, és hazánkhoz képest ez tényleg egy mennyország, másfél hét és párommal együtt hazaköltözöm. Tudom, otthon nem lesz könnyebb, sőt olyan nehézségekbe fogok ütközni, amiktől itt már elszoktam, de megpróbálom.

Furcsa, egy évvel ezelőtt ugyanezt mondtam Máltáról. És itt megtaláltam a számításaimat. Tisztában vagyok vele, hazánkban ez nehezebb lesz, de bátraké a szerencse. És ha nem sikerül? Sosem késő újrakezdeni és én még elég fiatal vagyok ahhoz, hogy bármikor, bárhol felépíthessek valami újat, amiben jól érzem magam.

És ahogy párom szokott fogalmazni: „Egyszer bejön, már megérte!”

AMIT TUDNI KELL A SZAVAZÁSRÓL

A szavazás menete: voksolni a Tetszett vagy a Nem tetszett gombra kattintva lehet.

Emellett szavazhattok a Facebookon is, ott jobb híján a lájkok száma dönt majd.

A szavazás eredményét a megjelenés után 48 órával rögzítem, hogy ne kerüljön előnybe az, akinek korábban jelent meg az írása.

Mivel a két felületet nagyon nehéz összehasonlítani, ezért a sorozat legvégén a 3-3 legtöbb szavazatot kapott írás egy-egy rövid részlettel egyetlen posztban jelenik majd itt meg, és végül az ott kapott voksok döntik el a közönségdíj végső sorrendjét.

Emellett lesz egy másik díj is, azt az az írás kapja, ami a Határátkelőnek a legjobban tetszik.

Mindenkinek felhívnám a figyelmét, hogy az alapcél nem a versengés, hanem az, hogy kirajzolódjon egyfajta kép arról, mit is gondolnak, éreznek Magyarországgal kapcsolatban a határátkelők, hazatérők, vagy az éppen költözést fontolgatók.

Írd meg Te is a történeted a pályázatra, amiről minden fontos részletet ide kattintva olvashatsz el!

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: pályázat Málta Magyarország és én

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr527418232

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

adg 2015.05.01. 07:09:28

O oh.
Benne van minden. Mind az osszes kozhely.

Mindazonaltal sok sikert otthonra, erezzetek jol magatokat, es talaljatok meg a szamitasaitokat. Reszben megertem a helyzetet.

ChristineK · http://christine-jartamban-keltemben.blogspot.com/ 2015.05.01. 07:26:03

Jááááj. Kora reggel megint egy mazohista. Képtelen vagyok megérteni miért kell ez. Tudja hogy rossz lesz otthon, tudja hogy nem fog tetszeni, hisz már látta a másik oldalt. Mégis hazamegy. Hiányzik a szenvedés? Inkább megyek kávézni. Utána sokkal békésebb leszek.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.05.01. 07:40:40

Na, ez már tényleg a kiírásnak megfelelő jó kis pályázati mű.
Igen, felsorol minden közhelyet de a csattanó a végén van.
Jó írás.

adg 2015.05.01. 07:44:16

Valahol mokas, hogy manapsag ahhoz kell batorsag, hogy az ember hazakoltozzon. :)
Ez olyan, mint hogy "osszeszedem minden batorsagomat, es meglatogatom anyamat." Szomoru...

Hari Seldon 2 2015.05.01. 07:53:54

"Inkább olyan „apróságokat” kellett átgondolnom, hogy megéri-e ott hagynom a munkát, amit szeretek, a szüleimet, a barátaimat, a 23 év alatt kialakult biztonságot jelentő kis világomat, amihez, akármennyire is olyan, amilyen, én ragaszkodtam."

"Viszont minden jó ellenére még mindig hiányzik az a sok minden, ami otthon teljessé tette az életem. A lángosos az utca végén, a kürtős kalács illata a vásárban (és persze íze is), a disznótoros, a túrós csusza, a hó és a jég télen, az igazi strand (amit a tenger „kicsit” ellensúlyoz) és igen a TÚRÓ RUDI! :)"

23 ÉV! Agyam elszáll.
Na mindegy, tényleg van akinek nem való a költözés, mert nem bír szabadulni a "23 éves" emlékeitől.

Egyre inkább azt gondolom, hogy aki ki akar költözni, ne munkával meg nyelvvel készüljön fel legelső lépésben, hanem ismerje meg magát. (persze a nyelvet is tanulja meg, de csak akkor vágjon bele, ha tisztában van saját magával)

Aki szeret ragaszkodni a megszokott dolgokhoz, annak nem való a határátkelés.

Aki mindig úton lenne, és mindig szeretne valami új helyre menni annak könnyebb.
(nem precíz megfogalmazás, de durva megközelítésben jó)

kék madár 2015.05.01. 07:54:49

@adg [Au, Darwin]: regi dakota kozmondas: Kalandvagybol otthon maradtam.

Taxomükke (UK) 2015.05.01. 08:04:35

Milyen érdekes... inkább hazamegy.
Ha maradt volna, többeknek tetszene. Így lepontoztátok.
Én direkt a tetsziket nyomtam, bár persze csak átlagos írás.

Taxomükke (UK) 2015.05.01. 08:06:11

@ChristineK: "Hiányzik a szenvedés? Inkább megyek kávézni. Utána sokkal békésebb leszek."
Meg talán bölcsebb is leszel kávé után... Ugye csak direkt nem akarod megérteni, hogy nem a szenvedés hiányzik, hanem az a sok minden, amit felsorolt?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.05.01. 08:06:49

@adg [Au, Darwin]:
Ez jóóó.
Ez olyan jó hogy mostantól én mondtam.
:))))))))))))

2015.05.01. 08:07:39

Nekem alapvetoen tetszett a poszt, foleg a stilus, a tartalomhoz nem igazan tudok hozzaszolni. Viszont feltunt valami ami mar tobbszor felmerult tobb posztban, leirom, de remelem a posztolo nem veszi magara, nem konkretan rola irom hanem altalanossagban. Sokan masok is irtak hogy milyen konnyen es gyorsan talaltak munkat 'kulfoldon' a vendeglatasban. Persze turisztikai kozpontokban - mint Malta, London stb. - konnyen lehet olyan munkat talalni a vendeglatasban amit a helyiek jellemzoen nem szivesen vallalnak el, mint pl. szobalany, felszolgalo. Ez egy olyan helyen mint pl. London (ahol mas munkalehetoseg is van) oke lehet addig amig ugrodeszkanak hasznalja valaki par hetre, honapra. De ettol eltekintve nem tudom hogyan tervezi valaki az eletet erre felepiteni. Ugy ertem szuper hogy par evig megel valaki ilyen jellegu munkabol es ugy erzi, jol el Mo.hoz kepest, de utana mi lesz? Ha nem tanul kozben masik szakmat, nem szerez munkatapasztalatot mas teren, nem tudom elkepzelni mi lesz az ilyen emberekkel az elso ot, tiz ev utan. Ennyi ido utan, ha talalnak is szobalanykent, pincerkent munkat, a legtobb embernek sem fizikailag, sem lelkileg nem jo megoldas ezekben a munkakorokben dolgozni.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.05.01. 08:09:45

@Taxomükke:
Szerintem az egész írás esszenciája éppen az hogy hazamegy.
Számomra nem baj és nem hátrány.

2015.05.01. 08:15:28

@Taxomükke: Tenyleg, most hogy mondod, eddig lepontoztak, de meg csak nehany szavazat van, early days. Nekem ez tetszik eddig a legjobban. Meg annyit tennek hozza keretlen tanacskent - elnezest, kedves posztolo, de ma ilyen 'bolcs oregasszony' hangulatban vagyok :) - hogy azert a huszas evei kozepen nem annyira fiatal mar valaki. Ugy ertem munka, szakma szempontjabol ez egy nagyon fontos idoszak. Ilyenkor erdemes elgondolkodni komolyan hogy milyen munkat szeretne vegezni az ember a tovabbiakban es megtenni a megfelelo lepeseket (akar tanulas, akar munkatapasztalat, akar nyelvtudas tekinteteben) mert kesobb egyre nehezebb lesz, ha 'elvesztegeti' valaki ezeket az eveket, nagy hatrannyal indul a kesobbiekben.

Ugyandehogy (törölt) 2015.05.01. 08:21:30

tetszettgombot nyomtam, de csak a szovegre,
nem a tartalmara.
szerintem hulye vagy, h hazajossz.

azt meg vegkepp nem ertem, hmost mitol jon veled a parod, amikor egyevenem akart

ChristineK · http://christine-jartamban-keltemben.blogspot.com/ 2015.05.01. 08:23:30

@Taxomükke: Bocs, de sose fogom megérteni mikor az egészséges életösztönt felülírják az olyanok mint
"Viszont minden jó ellenére még mindig hiányzik az a sok minden, ami otthon teljessé tette az életem. A lángosos az utca végén, a kürtős kalács illata a vásárban (és persze íze is), a disznótoros, a túrós csusza, a hó és a jég télen, az igazi strand (amit a tenger „kicsit” ellensúlyoz) és igen a TÚRÓ RUDI!"

HardPötty 2015.05.01. 08:25:24

"Inkább olyan „apróságokat” kellett átgondolnom, hogy megéri-e ott hagynom a munkát, amit szeretek..."

Így nem érte meg otthagyni.

De tetszik az írás. Bár mindre tetsziket nyomtam, mert a HA-ra írni és kommenteket olvasni is bátorság. :)

Sok sikert a szerzőnek. Reméljük megossza a tapasztalatát később. Olyan jó lenne olvasni hogy sikerrel járt otthon.

Hari Seldon 2 2015.05.01. 08:34:36

@Taxomükke:
Egyébként ugyanezt csináltam, és szerintem is átlagos.

Ezért is írtam, hogy a határátkelés nem való mindenkinek.
Első lépésben meg kell ismernie magát. Milyen típus. Önismeret nélkül ne is induljon el senki. (bocs, hogy nagyképűnek hangzik, de szerintem egy ilyen nagyságrendű döntésnél az első lépés)

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.05.01. 08:36:50

En nem azert szavaztam nemmel, mert hazajon, hanem mert ritka ittaz az ennyire semmitmondo poszt tele az osszes naszutas fazisos kozhellyel.
ami a sarki langosost meg az orgonak illatat illeti.... hat perpill akar en is rohoghetnek magamon, hogy ezek a dolgok IS adjak meg az erzelmi biztonsagot, de az en helyzetemben tan majdnem minden ertheto :-) (meg kb 6-7 het.) De mindezt a hajamra kenhetnem, ha pl nem lenne meg a sokev kulfoldi munka altal kapott anyagi biztonsagom.
Es nagyon egyetertek Mirjammal a huszas evek fontos szereperol.

Hari Seldon 2 2015.05.01. 08:39:44

@ChristineK:
Erre mondom, hogy aki ilyen megszokotthoz görcsösen ragaszkodó alkat, annak nem való a külföldre költözés.
Mi ugye 40 évesen három gyerekkel jöttünk Fr-o-ba (é most úgy vagyunk vele, hogy hazaértünk), más viszont 20 évesen sem szeret megválni a kis emlékektől.
Reménytelen, bármennyit keresne.

**mimi** 2015.05.01. 08:43:00

Én inkább a családot, barátokat vinném ki ...
Nem kéne visszajönni...

Der echte Weihnachtsmann 2015.05.01. 08:43:11

@Mirjam2: +csillio

A nap, söt a het hozzaszolasa!
Hol lehet szavazni a kommentre?

Egyebkent nekem ez az iras tetszett eddig a legjobban.

Mr Long 2015.05.01. 08:47:43

@adg [Au, Darwin]: Lehet megkellene kernem kollegamat irja le, hogy miert koltozott vissza Manchesterbe Ausztrlaiabol. Hianyzott neki a varos, az orszag... Az osszes kollegam olyan volt, mint egy rendes magyar kozosseg "Hulye vagy! Minek koltoztel vissza ebbe???" :D En voltam az egyetlen, aki rohogott.

Evain 2015.05.01. 08:51:58

Ezen most elgondolkodtam én is. Személy szerint imádok nosztalgiázni, visszagondolni kedves gyerekkori emlékekre. De valahogy az eszembe se jutna, hogy emiatt visszamenjek, mert ezt az érzést nem fogom megtalálni. Én is változtam, a világ is változott. Aki állandóan a múlt érzéseit keresi a mában, annak ölég rosszkedvű öregkora lesz...

Der echte Weihnachtsmann 2015.05.01. 08:54:25

@Mirjam2: Valoszinü, hogy ez is közrejatszik a hazaköltözesben, hogy megmaradt szobalanynak, nem latott elörelepesi lehetöseget. Mondjuk nem tudom, hogy tett-e erte valamit. Egyaltalan, hogy all a helyi nyelvismerettel, mennyire sikerült beilleszkedni?

Közösen döntöttek el,hogy visszköltöznek. OK! De megis mi volta velemenye a baratjanak?

Na hatha jön a kis Lady es valaszol.

Mr Long 2015.05.01. 08:55:42

WTF??? "ne csak a világ másik oldaláról kapott üzenetet olvashassam" Itt egy ujab kiiratkozott... Azt hittem Malta nem Indoneziaban van...

Der echte Weihnachtsmann 2015.05.01. 08:57:21

Ja, egyebkent eljen Majus 1.
Ki megy virslit enni a varosligetbe?:-)))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.05.01. 09:04:47

@Mirjam2:
Leéli az életét szobalányként.
Miért baj az?

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.05.01. 09:06:54

@Mr Long (UK): hat igen, habar nem voltam meg Maltan, el tudom kepzelni, h kicsit konnyebb hazaugrani latogatoba, mint Indoneziabol :-)
Ez egyebkent nekem furcsa, h hol a honvagy es egy csomo mas problema a filleres repjegyek idejeben? Mindket "vilagbol" meg lehettartani a legjobb dolgokat, ha az ember mondjuk kotodik ide es havonta hazajon. Aki nagyon messzire megy, abban meg szuksegszeruen is maskeppen alakulnak ezek a kerdesek.

Ugyandehogy (törölt) 2015.05.01. 09:08:29

neha egyebkent gondolok arra, h fel kene emelni a felnottsegi korhatart 25 evre.

adg 2015.05.01. 09:09:02

@Mr Long (UK): Nekem semmi bajom azzal, hogy valaki hazamegy, hogy hianyoznak neki dolgok. Ha volna hova meg minek, en is hazamennek. Idovel. Talan.
Most ongyilkossag lenne reszemrol, de legalabbis tul nagy szopas.

Bar en mar kiratkoztam, szoval lehet, be sem engednenek.

Kollegad nem iratkozott ki az angolsagbol, amikor elment a picsaba onnan. :))

Evain 2015.05.01. 09:09:16

@diggerdriver: holott mehetne mondjuk üvegfújónak is az egyik barakkba a 40+ fokba. :D

Najó, viccet félretéve nekem pl tetszett Málta turistaként. Legjobb emlékem a kék lagúna, legrosszabb meg egy olyan kockásabroszos eldugott étterem, ahol nyúlpörköltet rendeltünk, ami marha finom volt ugyan, csak a nyúl nemesebb részeit a tulaj kivette felszolgálás előtt, aztán mikor reklamáltunk a sok csont miatt, akkor felháborodottan mutogatta az oldalát, hogy mát mekkora adag nyúlgerincet meg bordát kaptunk. Egen. :D Hátsó lábát meg meg elvitte a róka. Értem én. :D

adg 2015.05.01. 09:10:07

@adg [Au, Darwin]: A vege nyilvan kerdes akart lenni...

Evain 2015.05.01. 09:11:15

@~~Babette~~: semmit nem érnél el vele. Én ismertem 20 éves embert, aki már tisztában volt magával és a céljaival, meg 25 éves egyetemi végzettségűt is, aki saját magáról képtelen volt gondoskodni.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2015.05.01. 09:16:27

Hm... fiatal még, majd legfeljebb újból szerencsét próbál, ha Mao. nem jön be.
Egy év megtakarítás nem biztos, hogy sokáig kitart, ahogy írja, otthon nehezebb munkát találni.
Sok szerencsét!

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2015.05.01. 09:17:50

Ha már május 1.
Mindenhol ünnep?
Itt egyik kantonban az, a másikban nem. A család egyik fele dolgozik, a másik nem...
Ekkora baromságot.

DieNanny CH 2015.05.01. 09:18:35

Jé, a sok negatívum miatt nem ilyen befejezést vártam... Fél év múlva újabb posztot szeretnék Flórától!

DieNanny CH 2015.05.01. 09:23:39

@Hari Seldon 2:

"Aki szeret ragaszkodni a megszokott dolgokhoz, annak nem való a határátkelés.

Aki mindig úton lenne, és mindig szeretne valami új helyre menni annak könnyebb.
(nem precíz megfogalmazás, de durva megközelítésben jó)"

Hát, én ennek ellentettje vagyok... Nagyon nehezen szakadok el a megszokott dolgoktól, és nem szeretek sokszor úton lenni. Viszont, rendkívül racionális vagyok, emiatt a szívem nem tudja legyőzni az eszemet.
Ha új helyre kerülök - vagy helyzetbe -, rögtön kialakítom a magam rendszerét, hogy azon az új helyen is lehessenek "megszokásaim".
Talán kicsit zavaros, de ez vagyok én... :-)

2015.05.01. 09:33:12

@maxval bircaman szerkesztő: a Libiabol erkezonek?

@Dragonlady (Bp, Hun): remelem nyugodt vagy es mar keszulsz. Drukkolok, hogy ne egy colicky kisfiut kapj, mert akkor megtanulsz allva aludni. Egyebkent megtanulhato, nekunk mar megy.

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2015.05.01. 09:36:33

@svájci sapka (ch): Hivatalosan itt is ünnep, de a versenyszférában mindenki dolgozik. Minden nyitva van, ma reggel épp szerelőhöz kellett vinni a kocsit, van a környékünkön vagy 10, mindegyik fullon pörög, Jani h. alig talált olyat, ahol volt szabad emelő.
Ma reggel mondták albán barátaink, hogy május 1-je: "Jo festa, protesta!" A "jo" azt jelenti "nem", a többi szó nemzetközi. :)

DieNanny CH 2015.05.01. 09:36:44

@svájci sapka (ch):

Hát, igen. Nálam a suli zárva, de a boltok, üzemek nyitva...

Taxomükke (UK) 2015.05.01. 09:42:02

@~~Babette~~: "azt meg vegkepp nem ertem, hmost mitol jon veled a parod, amikor egyevenem akart"
Ugyan már, Babette... Tempora mutantur et nos in illis mutamur.

rumitom 2015.05.01. 09:43:37

@Mirjam2: ebben speciel semmi kulonbseg nincs, hogy valaki egy magyar kisvaros egyetlen hoteleban dolgozik egesz eleteben, mert ez van.
ismerek egy holgyet, aki 20 eve parizsban el es szallodakban dolgozik nem vezetoi beosztasban. recepcio es tarsai. van egy kifizetett lakasa parizsban, a fiat jobb iskolakba jaratja. nyilvan nem dominikan nyaralnak, de ha szukosen is, megell, nem nyomorog.

Taxomükke (UK) 2015.05.01. 09:44:32

@ChristineK: ... meg előtte leírta, hogy hiányzik a család, a barátok stb. Miért gond az neked, ha ez számára többet nyom a latban? Miért nem tudod elfogadni, hogy ad egy új esélyt annak, hogy Magyarországon boldoguljon? Miért kizárólag csak azt érted ki a szövegből, amit hallani akarsz?

Mr Long 2015.05.01. 09:48:28

@ChristineK: "egészséges életösztönt" Az mi?

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.05.01. 10:13:10

@charlieharper: koszi, pont ilyen sztorikat szeretnek most hallani :-) mindketto hasfajos? - kitartast nektek :-)

Kozsdine Krisztina ( Alsace,France) 2015.05.01. 10:15:29

"Tetszik" gombra nyomtam,de csak a stilus meg az olvasmanyossag miatt, maga a tartalom nem tölt el örömmel.Maltarol nem rendelkezem nagy ismeretekkel ( bar van altalanos iskolai volt osztalytarsnöm aki ott dolgozik-szinten a szallodaiparban), de a velemenyem az,a poszterina nem tudja mire vallalkozott a Magyarorszagra valo visszaköltözessel

@svájci sapka (ch): Itt nalunk hivatalosan ünnepnap,meg egyebkent iskolai szünet is van a lanyomnak ( mivel a B zona szünete epp ekkorra van kalibralva), de a ferjem bement ma dolgozni,mert ö az ügyeletes a heten es gubanc van,tehat mennie kellett.( Azt hogy ejszaka mikor ert haza,mar le sem merem irni...az biztos,nem 35 oraja lesz a heten...).

Muscari 2015.05.01. 10:16:22

@Mirjam2: ez érdekes, az ambíció kérdése. Én úgy jelentkeztem az öregotthonba, hogy megmondtam az interjún, hogy team leader akarok lenni, ahogy csak lehet.

Anyukám gyermekgondozó volt egy otthonban harminc évig. Megkérdezem tőle nemrég, hogy miért nem tanult, lépett előre valamit? Azt válaszolta, hogy sose gondolt rá, eszébe se jutott, hogy ő többre is képes. Szerintem még ma is vannak ilyen emberek.

A posztoz: meg tudom érteni, hogy hiányzott a család, kicsit talán túl sok volt a hirtelen felnőttléttel járó változás. Fiatalok meg, bármi lehet később.
Kíváncsian várom a folytatást, egy beszámolót arról, hogy hogyan sikerült visszaileszkedni, munkát találni stb.

Amit nem értek, nem nagy dolog, csak én a tenger mániámmal fel nem foghatom, hogy mi az az igazi strand, ami hiányzott. Az úszómedence? Vagy az édesvíz? Nincs Máltán csúszdapark?
Szerintem a tengerben való fürdésnél, sznorkelezésnél nincs jobb, de tudom, hogy ez ízlés kérdése :-)

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2015.05.01. 10:20:37

@VPBA: Azzal nem lenne bajom, hogy dolgozni kell, de ez a kavarc kiborít.
:(
@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Bevallom, néha fogalmam sincs, hogy melyik ünnepen ki dolgozik és ki nem.
:(
@Kozsdine Krisztina ( Alsace,France): Szegény....
:(

Muscari 2015.05.01. 10:20:45

@Mr Long (UK): kérd meg, érdekes lenne :-)

Muscari 2015.05.01. 10:23:59

@Der echte Weihnachtsmann: na de egy év után nem túl korai? Nem tudjuk, milyen a nyelvtudása, mi a végzettsége, van-e egyáltalán esély abban elhelyezkedni.

Mr Long 2015.05.01. 10:25:28

@Kozsdine Krisztina ( Alsace,France): " poszterina nem tudja mire vallalkozott a Magyarorszagra valo visszaköltözessel" mire?

Mr Long 2015.05.01. 10:28:04

@Muscari: Annyira nem vagyunk joban :) Annyit mondott szep volt, meleg volt, szerettek, de itt sokkal jobb. Meg itt van a háza, amit nem akar eladni.

Kozsdine Krisztina ( Alsace,France) 2015.05.01. 10:29:37

@svájci sapka (ch): En is sajnalom elhiheted...Sajnos az idö is rossz,igy a seta vagy barmi is kilöve a gyerekekkel...en sem vagyok tul kipihent,mert ejszaka megvartam ferjet amig hazaer, eleg kesön kerültünk agyba,aztan ra egy oraval a fiam ebredt,a szokasos 3dl tejert...:)
Off: Egyebkent nem lenne ez a honap rossz,ha jo idö volna vegig,mert 3db 3 napos hetvege,egy darab 4 napos es egy normal lesz...na de mar nem remenykedem sok joban,mert ferjemek kevesen vannak,szabadsagok,betegsegek stb. miatt.

ON

nyuszigonosz 2015.05.01. 10:30:20

@svájci sapka (ch): Nem értem, hol a kiborító kavarc: ott élsz, szerintem a naptárban látod, rádióban hallod...

Schweiz – regionaler Feiertag[Bearbeiten]
In der Schweiz wird der 1. Mai nur regional als Feiertag begangen:

In den Kantonen Basel-Landschaft, Basel-Stadt, Jura, Neuenburg und Zürich ist er als Tag der Arbeit ein gesetzlich anerkannter Feiertag, der den Sonntagen gleichgestellt ist.
In den Kantonen Schaffhausen, Thurgau und Tessin ist er als Tag der Arbeit ein gesetzlich anerkannter kantonaler Ruhetag.
Im Kanton Solothurn ist er ein gesetzlich anerkannter halber Feiertag (ab 12:00 Uhr).
Im Kanton Freiburg ist ab 12:00 Uhr für alle Mitarbeiter des öffentlichen Dienstes arbeitsfrei, in der Regel handhaben es auch alle anderen Betriebe so.
Im Kanton Aargau ist er zwar nicht gesetzlich anerkannt, dennoch wird fast überall höchstens bis Mittag gearbeitet.
In den Gemeinden Hildisrieden (LU), Schüpfheim (LU) und Muotathal (SZ) wird der 1. Mai nicht als Tag der Arbeit begangen, er ist als Gedenktag des lokalen Schutzpatrons St. Sigismund, aber trotzdem ein gesetzlicher Feiertag. In den übrigen Teilen der Kantone Luzern und Schwyz ist der 1. Mai ein regulärer Arbeitstag.
Die größten Schweizer 1.-Mai-Feiern werden in der Stadt Zürich begangen. Das Zürcher 1. Mai-Komitee organisiert am 1. Mai in Zusammenarbeit mit dem Gewerkschaftsbund die größte regelmäßig stattfindende Demonstration der Schweiz und ist ein großes Volksfest. Das Fest dauert mehrere Tage und wird alljährlich von Zehntausenden besucht.

Kozsdine Krisztina ( Alsace,France) 2015.05.01. 10:32:03

@Mr Long (UK): had ne irjam le azokat a dolgokat ujra,amiket ö is megfogalmazott a posztban.Persze ez csak egy maganvelemeny,de en is egyre többször hallom ismerösöktöl hogy mar ahoz kell kalandvagy hogy ujra Magyarorszagon eljen,nem ahoz hogy onnan elinduljon valaki.
Persze van aki maskepp erez,nincs is ezzel semmi baj,nem vagyunk egyformak.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2015.05.01. 10:35:36

@nyuszigonosz(D): Ezt felesleges volt bemásolnod, én is megtalálom.
:)
A mi munkahelyünk nem fix, tehát minden esetben meg kell nézni, hogy az adott helyen mi a módi.
Ez elég macerás tud lenni.

Nem hiszem, hogy van valaki aki mind a 26 kanton rendjét a fejében tartja.

tableno 2015.05.01. 10:36:14

Nem értem mi a baj azzal, ha valaki otthon próbálja meg néhány év külföldi tapasztalat birtokában? Pláne huszonévesen. Ez a normális, nem?

tanato 2015.05.01. 10:39:04

Nagyon kevés a blogon, a néhány év külföldi élet után/aktív életkorban ,nem nyugdíjasként/ hazaköltöző személyek posztja.Pl. nagyon kíváncsi volnék Kacce vagy akár Eddie véleményére is.Ők ugye már elvileg itthon vannak.

nyuszigonosz 2015.05.01. 10:40:29

@svájci sapka (ch): Sajnálom, hogy bemásoltam, ha úgyis megtalálod. Na de akkor meg tényleg nem látom a macerát a dologban. :-)

Der echte Weihnachtsmann 2015.05.01. 10:47:21

@Muscari: marmint mire gondolsz, mi lenne a korai?

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2015.05.01. 10:52:17

@nyuszigonosz(D): Azért köszi, másnak hasznos lehet. :)
Ahogy írtam, a probléma oka a változó munkahely. Nem egyszerű követni. :)

nyuszigonosz 2015.05.01. 10:56:52

@svájci sapka (ch): Mondjuk nekem érdekes volt utánanézni, mert nem tudtam eddig, hogy Svájcban ez nem egyértelmüen munkaszüneti nap, ezt csak most abból tudtam meg, hogy írtál róla. Magamban gondoltam is, hogy hát ezek a Svájciak miért komplikálják még ezt is.... :-)

Hari Seldon 2 2015.05.01. 11:07:06

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]:
"Ha új helyre kerülök - vagy helyzetbe -, rögtön kialakítom a magam rendszerét, hogy azon az új helyen is lehessenek "megszokásaim"."

Igen. Erre céloztam, hogy fel kell rá készülni.
Azonnal "be kell lakni" az új helyet. Aki nem ezzel kezdi, és nosztalgiázó típus, az nem készült fel rá lelkileg/szellemileg. Ehhez a tudatos felkészüléshez, viszont már kimenéskor kell az erős önismeret. - nyilván a te módszered az, hogy tudod magadról, hogy szeretsz nosztalgiázni, ezért tudatosan felépítettél magadnak gyorsan egy saját új világot. - "belaktad az új otthonodat".

Muscari 2015.05.01. 11:09:10

@Der echte Weihnachtsmann: az egy év. De ezt nehéz eldönteni anélkül, hogy tisztában lennénk a posztoló nyelvtudásával és végzettségével.
Ha nem tud jól angolul, egy év, pláne szobalányként, ahol egyedül dolgozik egész nap, nem elég ahhoz, hogy megfelelő szintre hozza a nyelvtudását. Anélkül meg elég nehéz komolyabb munkát találni.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.05.01. 11:10:19

@tableno:
Én azt nem értem mi a baj másnak a döntésével.

pasztasuta 2015.05.01. 11:12:35

@tableno: nálam is benne van a pakliban mint opció, és nem a túró rudolf meg a lángosos miatt, amik egyáltalán nem hiányoznak. :)

tableno 2015.05.01. 11:23:03

@pasztasuta: addig jó, amíg szabadon lehet jönni-menni. Mondjuk nekem Magyarország nagyon nem pálya, de ennek leginkább szakmai okai vannak.

nyuszigonosz 2015.05.01. 11:34:05

@diggerdriver: @tableno: Pont ez az, amin én is gondolkozom:
a más élete, más döntése, Ennyi.

Megosztotta, leírta, nem kéne belelátnunk-beleszönünk a saját életünket, mert nem.

Csodabogár 2015.05.01. 11:39:34

@Mirjam2: Floridában főiskolát végzettek is takarítanak, bizony még 10 év után is. Ők többbnyire nem legálisan tartózkodnak ott. Nagyon kedves értelmes emberek és soha nem fogom megérteni mi ebben a jó. Természeteses, hogy sokan, majdnem mindenütt, takarítással kezdik az életet. Én se csináltam másként, de ez csak 8 hónapig tartott. Közben már néztem a hova tovább lehetőségeket, megtanultam a nyelvet stb. Léptem tovább. Aki már 10 éve takarít, szerintem soha nem fog már tovább lépni.:-(

TilosazA (UK) 2015.05.01. 11:46:22

Emlékszem, mikor én ennyi idős voltam (még a dinoszauruszok kergettek haza az iskolából), akkor én is sem láttam még túl sokat úgy igazából Magyarországból. Valahol 25 elmúltam,mikor kezdtem átlátni a dolgokat mélyebben, politika, adózás, közügyek tekintetében. Ha 25 éves korom előtt elindultam volna, én is csak kalandvágyból tettem volna, vagy követve a szívem... És vissza is tértem volna, mert a barátok és a nagyi főztje nagyobb súlyú volt mint az a rész, amit nem is ismertem igazán.
Szerintem a poszt író el fog indulni újra, mégpedig akkor, mikor jobban átlátja hogyan mennek a dolgok otthon, és esetleg családot szeretne, és gyereket. Ő már tudja, hogy lehet másképp is.
Nekem amúgy tetszett, tényleg fiatal az író.

Der echte Weihnachtsmann 2015.05.01. 11:50:47

@Muscari: ezt irtam en is, hogy nem tudunk semmit, sem a nyelvismeretböl, sem a beilleszkedeseröl. Marpedig ha ezek töredeke sincs meg, igenis közrejatszanak a dönteseben.
Masik, szerintem poszterina meg tul fiatal volt amikor kiment, ahhoz hogy felmerhesse Mo-i lehetösegeit. Tehat tenyleg, - mint ahogy irta - csak a szive döntött. ( a baratja iranti erzesek ).

TilosazA (UK) 2015.05.01. 11:51:30

@diggerdriver: Nem baj, ha szeret szobalány lenni. Nekem van egy ismerősöm, 38 éves, és mostanában jön rá, hogy nem akar egész életében pincér és barista lenni. Kezd nagyon belefáradni abba, hogy sokszor éjjel 1-ig fenn kell lenni, mert akkor tudják bezárni az éttermet, és mivel fáradt és fásult, nincs ereje, és pénze hogy közben valami mást tanuljon. Csak emiatt baj. Én sem tudok mit tanácsolni neki.

esban 2015.05.01. 12:06:04

Nem rossz poszt. Tett egy kiruccanast 20as evei elejen Maltara. Remeljuk sokat tanult amit majd otthon kamatoztat. Ettol meg a poszterina nem lett hataratkelo. (szertintem) Attol szep a vilag hogy mindenki oda megy benne ahova akar.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.05.01. 12:08:24

Érdekes.A poszt-tolót megkérném, hogy majd a hazatérés után egy olyan fél-évvel, egy évvel megint toljon már lécci egy posztot, hogy milyen otthon...Q-ra érdekelne, télleg.Kösz.

Der echte Weihnachtsmann 2015.05.01. 12:10:11

@Csodabogár: itt a pont:-) aki igy gondolkodik mit te, komolyan uj eletet akar kezdeni, uj otthont felepiteni.
Allitom, hogy "aki tiz eve takarit", azoknak a 90%-a azon gondolkodik mikor menjen vissza es nem fog beilleszkedni teljesen.
Többen irtak mar Londoniabol a klikkesedes jelensegeröl. Na ezek az emberkek szinte mind vissza fognak költözni, mert nem tudjak vagy akarjak felvenni a helyi szokasokat, azonosulni az ottaniakkal.
Es ez nem azt jelenti, hogy fel kell adni a regi szokasokat.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.05.01. 12:17:44

@Taxomükke: Részemről is ez volt...Attól még nem pontozom le, mert számomtra egy furcsa döntést hozott.
Ahogy Matula bácsi is megmondta: Ű dóóga...
És a szavazásról: nekem már a százas izzó fényénél is világosabb, hogy valamiért kétszer lehet szavazni.Persze lehet egyszer is, de kétszer is.Viszont többször nem.Eddig mindig ugyanaz volt a két szavazatom, 2x igen, vagy 2xnem.Holnap megpróbálok vegyesen szavazni... :-))) Majd közlöm, hogy hogyan sikerült...

2015.05.01. 12:18:53

@Muscari: Persze hogy vannak olyan emberek akiknek 'nincs ambiciojuk', nekem pl. kimondottan nincsen, voltam manager, utaltam, nem nekem valo. Viszont valamibol meg kell elni, es a mai vilagban kicsit kockazatos arra szamitani hogy szakkepzettseg nelkuli fizikai munkabol mindig el fogja tudni tartani magat az ember.

2015.05.01. 12:21:58

@rumitom: Persze, ha egyebkent is hotelben dolgozna az illeto akkor minden oke, vannak akik a vendeglatasban szeretnek dolgozni. Viszont rengeteg olyan poszt volt itt hogy fiatalok elmentek pl. Maltara vagy Gorogorszagba stb., azelott soha nem dolgoztak vendeglatasban, aztan 'konnyen munkat talaltak' mint szobalany, pincer stb. Persze hogy konnyu ilyen munkat talalni, mert nem tul jol fizetett, viszonylag nehez munka keves perspektivaval.

2015.05.01. 12:25:50

@diggerdriver: Bajnak nem baj, de ugy kepzelem el hogy kevesen elik le az eletuket szobalanykent, es meg kevesebben szeretnek az eletuket szobalanykent leelni, mert ez egy fizikailag nehez, nem tul jol fizetett munka ahol nincs elorelepesi lehetoseg. Ha valaki Mo.on is dolgozott vagy szivesen dolgozna szobalanykent az mas, de sokan egeszen mas munkat csinaltak azelott es kenyszerpalya nekik a vendeglatasban dolgozni. A huszas eveikben ez meg oke, de kesobb lehet hogy nehezen fogjak birni fizikailag es lelkileg, tartalekaik meg nem nagyon lesznek mert nem hiszem hogy sokat felre lehet tenni az ilyen fizetesekbol.

ChristineK · http://christine-jartamban-keltemben.blogspot.com/ 2015.05.01. 12:28:24

@Taxomükke: Nézd, neked az a véleményed nekem meg ez. Ez egy nyilvános fórum szóval had legyen meg a saját véleményem. Nem kötelező egyet érteni.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.05.01. 12:32:31

@Dragonlady (Bp, Hun): " a filleres repjegyek idejeben" Hehh, én csak ebbe a pár szóba kötnék bele: szerintem ma@rhára nem filléresek a repjegyek, inkább úgy fogalmaznék, hogy néha lehet akciósan is repülni.Mikor Zoleee írta be, hogy ezer font lett volna Londonból a jegy oda-vissza fejenként, hát azt semmiképp nem mondanám filléresnek.Illetve, megfordítva, szeretnék olyan anyagi helyzetben lenni már, hogy ezer font csak filléresnek számítson... :D

Továbbgondolva: lehetne valami olyan posztot, szöveget írni, ahol valaki kiokosítja a nagyérdeműt, hogy hogyan lehet jó áron_bárhonnan_bármikor_bármikorra_repjegyet venni.És itt most a hangsúly a három bé-betűs szón lenne...Kösz, ha megszületik ez az írás.

Mr Long 2015.05.01. 12:36:24

@geegee: Egyszer megjartam £120-ert oda-vissza. Az volt a "filleres" (vagyis legolcsobb)... Draga es szar idoben repulnek.

Der echte Weihnachtsmann 2015.05.01. 12:37:07

@esban: mit lehet tanulni szobalanykent vagy takaritokent?
A külföldi mentalitasbol lehet felcsip egy keveset. Nem tudom ez mennyire erdekli a magyar munkaadokat. De valahogy azaz erzesem, hogy ez meg hatranyt is jelenthet.

Ugyandehogy (törölt) 2015.05.01. 12:37:36

@Evain: es ez miben mondellent az en velemenyemnek?;)

Mr Long 2015.05.01. 12:39:53

@Der echte Weihnachtsmann: Itt Angliaban pl megtanulhat lengyelul folyekonyan szobalanykent :)

Ugyandehogy (törölt) 2015.05.01. 12:42:40

@Muscari: nem is kell mindenkinek mindig elore lepni.

lasd parkinson torvenye,miyzerint, miszerint, ha mi denkit, aki a poziciojaban jol teljesit, foljebb emelunk, akkor a poziciojukban mindig csak a nem jol teljesito, inkompetens emberek lesznek

:-)

es nem mindenki boldog attol, hogy kiemelik. sokakat az elegit ki, ha munkajat minden napjol meg tudja csinalni.

2015.05.01. 12:44:57

@Mr Long (UK): Megmondták, hogy most téged kell kiutálnom innen. Szóval vigyázzál, hogy mit mondasz. Csak szépen, ahogy illik. Nyugaton minden jó, Mo.-n minden szar. ;)

Der echte Weihnachtsmann 2015.05.01. 12:48:37

@Mirjam2: van, volt egy ismerösöm, München melletti kis szallodaban kezdte. Ha jol emlekszem, a reggeli büfe rendezesnel lattam elöször. Nem sokkal kesöbb a recepcion volt. Majd kb. Par honap utan csop.vez. volt. Aztan ugy masfel evre ra elköszönt, mert ugyanazon szallodalancon belül, csak teljesen masik varosban kapott egy egesz szallodat, hogy vezesse azt. Ja, elfelejtettem irni hogy egy magyar kishölgyröl van szo. Na szoval, ha valaki akar es komolyan gondolja.....!

2015.05.01. 12:49:14

@geegee: Majd Zolee jon es elmondja remelhetoleg, de szerintem az ezer fontot a negytagu csaladra ertette, es meg az is nagyon draganak tunik, gondolom csucsidoben volt, talan karacsony elott. Egyebkent Londonbol egy ember szinte barhova el tud repulni ezer fontert (ugy ertem Del-Amerika, Ausztralia, stb.). En regen nem repultem mar Mo.ra, de mikor igen, nem fizettem tobbet szaz fontnal oda-vissza, igaz hogy mindig csak kezipoggyasszal megyek es soha nem karacsonykor vagy nyaron. Szaz font pedig valoban nem nagy tetel ha UK-ben dolgozik valaki. Lehet hogy nem filleres, de azert ki lehet gazdalkodni.

Mr Long 2015.05.01. 12:50:41

@Philosoraptor: Ki volt ilyen "bator", hogy kiszervezte a piszkos munkat? :D
BTW, a csavo is keletrol (legkeletebbi kontinens) koltozott Nyugatra, szoval rendes hataratkelo :DDDDDDD

Evain 2015.05.01. 12:51:04

@~~Babette~~: hát mit érnél el azzal, ha 25 év lenne a korhatár? Addig senki nem tudna, csak szülői hozzájárulással akár csak elköltözni otthonról. Biztos jó lenne ez? :D

2015.05.01. 12:52:19

@Mr Long (UK): :)

Mit tudsz Don Kartácsról? Ezer éve nem láttam. Csak azért kérdezem, mert ti vagytok itt a Mérnök urak. ;)

Mr Long 2015.05.01. 12:53:20

@Philosoraptor: Megvan, elhavazodott rendesen, de o ezt elvezi.

esban 2015.05.01. 12:53:47

@Der echte Weihnachtsmann: Nyelvet, mentalitast, de legfokeppen onismeretet. Utobbi elegge kell a boldog elethez. Szerintem :)

2015.05.01. 12:53:56

@Mirjam2: Ma nagyon bölcseket írsz, plusz egy erre is. :)

2015.05.01. 12:56:14

@adg [Au, Darwin]: Ha tudtad volna előre, hogy kiiratkozol, te is csak Angliáig jutottál volna. :)

2015.05.01. 12:56:43

@Der echte Weihnachtsmann: Nyilvan, ha valakit komolyan erdekel a szallodaipar, akkor komoly karriert lehet elerni - akar Mo.on, akar mashol. Londonban az egyik legjobb baratnom (brit) novere 16 evesen otthagyta az iskolat, szallodaban kezdett dolgozni, mar a huszas eveire jo karriert futott be es most jo korulmenyek kozott neveli a kisbabajat. Vannak ilyen emberek / sorsok. En arra reagaltam mikor valaki uj bevandorlokent elvallal ilyen munkat, orul hogy atmenetileg jobb korulmenyek koze kerult mint amiben Mo.on volt, aztan nem gondolja vegig hogy szeretne-e meg tiz, husz ev mulva is igy elni es ha nem akkor milyen alternativak vannak.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.05.01. 12:58:44

@svájci sapka (ch): Tudtommal ez ilyen összeurópai munkásmozgalmi vívmány volt annó, szóval jó erséllyel Európában mindenhol...De hogy Svájcban hogy lehet vegyesen...?Érdekes.

2015.05.01. 13:01:14

@Mr Long (UK): Akkor jól van, az a lényeg.

SzZoole 2015.05.01. 13:18:01

@geegee: @Mirjam2:
Itt vagyok,olvasom
Az eset most aprilsban tortent es a husvet miatt lett volna annyi az ara,pontosabban£1200 korul es negyonknek.
Egy par eve Februar kozepen mentunk haza,negyen es holtszezonban,akkor £250-bol meg volt oda-vissza.
Olyan is volt mar,hogy £44-bol jartam meg.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.05.01. 13:27:03

Most köszönt el a művezetőnk.
Megy Szaúd-Arábiába.
A felesége már ott tanít most megy ő is.

adg 2015.05.01. 13:29:50

@Mirjam2: szerintem ezer fontbol majdnem barmikor veszek egy jegyet londonba meg vissza. Pestre egy kicsit hizosnak tunik, hacsak nem valami elso osztaly.

adg 2015.05.01. 13:35:56

@Philosoraptor: szerintemm inkabb kiiratkoztam volna. Az a gol idojaras hianyossagokkal kuzd, nem palya nekem. Majd ha normalis ido lesz arrafele. :)

Talan egyszer az EU meghatarozza majd, hogy hany foknak kell lenni, meg mennyi napsuteses oranak. Addig nem megyek.

skye8 2015.05.01. 13:36:21

A szerzonek sok sikert kivanok, szobalany allasnal gondolom jobbra szamit Magyarorszagon.

Der echte Weihnachtsmann 2015.05.01. 13:36:37

@Mirjam2: tulajdonkeppen ugyanazon a velemenyen vagyunk es ugyanzt irjuk.
Mondjuk tiz-husz ev utani takaritas utan nem tudom milyen altaernativak letezhetnek meg.
Egyet tudomasul kell venni minden "hataratkelönek" ahoz, hogy boldoguljon az uj eletkörnyezeteben, 200%-ot Kell hogy teljesitsen elöször, ahhoz hogy elismerest kapjon. Ha az elismeres meg van, akkor onnantol kezdve Kanaan es joggal mondjak, akik ezt elertek, hogy (es most közhely jön), kolbaszbol van a kerites.
Az elismereshez, hozzatartozik a beilleszkedes is!

FutureFry 2015.05.01. 13:38:20

@~~Babette~~: Parkinson törvénye arról szól, hogy egy feladat mindig kitölti a rendelkezésre álló időt. A "Peter Principle" mondja ki, hogy ha a valakit mindig a jelenlegi pozíciójában nyújtott jó teljesítménye alapján léptetnek elő, akkor előbb-utóbb eléri azt a szintet ahol már nem kompetens. Röviden: "managers rise to the level of their incompetence."

kardio1 2015.05.01. 13:41:38

@nyuszigonosz(D): Ez teljesen igaz. Ugyanakkor "divat" ezen a blogon mások döntéseit, tapasztalatait megítélni vagy akár elitelni saját magunkból kiindulva.

2015.05.01. 13:59:33

@diggerdriver: Ezt komolyan mondod? :) Itt is epitkezesen fog dolgozni? Azt tudod hogy melyik varosrol van szo?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.05.01. 14:02:47

@Mirjam2:
Igen építkezésen fog dolgozni.
Azt tudom hogy nem Katar.

Hari Seldon 2 2015.05.01. 14:04:43

@Kozsdine Krisztina ( Alsace,France):
Igen egész hétvégén rossz idő lesz.

Talán vasárnap Elmegyünk barlangozni:
fr.wikipedia.org/wiki/Rubicon_%28Belgique%29

Tőlünk csak másfél óra.

qkuc 2015.05.01. 14:04:51

Ez a túrórudi mizéria ragályos ... Komolyan, PONT ez hiányzik?

Hari Seldon 2 2015.05.01. 14:06:14

@Hari Seldon 2:
vagy ide:
fr.wikipedia.org/wiki/Grottes_de_Han

Mind a kettőben voltunk már, majd megkérdezzük a lányokat, hogy csónakázni szeretnének inkább, vagy vonatozni a barlangig.

2015.05.01. 14:08:21

@diggerdriver: Szuper, kerd meg hogy kuldjon neked olajat (csak vicceltem...) :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.05.01. 14:11:03

@Mirjam2:
A felesége már ott tanít évek óta. A lányuk már jól beszél arabul.

Kozsdine Krisztina ( Alsace,France) 2015.05.01. 14:32:51

@Hari Seldon 2: uh,ezek tuti nagyon szep helyek,mi meg nem jartunk arra,bar a ferjemben nem vagyok biztos...en meg nem voltam Belgiumban es Hollandiaban sem,a lanyom ellenben mar igen.amikor ment apaval dolgozni...:)
Egyebkent köszönöm hogy belinkelted,majd megmutatom ferjemnek es szerintem majd betervezzük valamikorra.Mondjuk ahogy neztem az idöjarast,a jövö hetvege sem igazi kiranduloidö lesz-egyenlöre ugy fest,meg hat sanszos hogy ferjem akkor is ügyel-na de majd kiderül,nem akarok pesszimista lenni.
Nektek kellemes kirandulast es szep hetveget kivanok! :)

SzZoole 2015.05.01. 14:33:06

@Pucuka(Dne): Es a tiszteletre melto Horvath muveszural mikor keszul riport:)))?

Kozsdine Krisztina ( Alsace,France) 2015.05.01. 14:34:15

@qkuc: En is mindig fennakadok ezen..en amugy utalom a Turo Rudit,es a gyerekeimre sem eröltetem..fiam meg nem is evett,a lanyommal mar kostoltattam,de nem izlett neki.:)

puhacica 2015.05.01. 14:39:38

valoszinuleg azert, mert erintett vagyok, mostanaban erzekenyebb vagyok erre a kulfoldre mentel mosogatni temara.
nem egy leanyalom, foleg ha az ember szereti az eredeti szakmajat, de talan mindenki tisztaban van a korlataival, mikor elindul, tudja, mit miert vallal. ulhetnek itthon, mig nem talalok vago melot, csak akkor nem lenne mit enni. es egy ido utan ulni se lenne hol. multkoriban talalkoztam egy kommentelo tarsunkkal, aki azt mondta, buszke lehetek magamra, amiert azt csinalom, amit. furcsa volt, hogy igy latja, en egyaltalan nem erzem azt, hogy buszkenek kellene lennem. pedig jol csinalom, mert en vagyok az egyetlen, akit a heten a menedzser megdicsert, hogy bar meg nem jart le a probaidoszak, de szeretnek, ha maradnek. hetfon pedig mar kasszazok, gratulalt is az egyik munkatarsam, hogy ilyen hamar senkit nem szoktak beallitani. olyan jo lenne, ha csak egy kicsit is erdekelne a vendeglatozas. sokra vihetnem.
szoval arra akartam kilyukadni, hogy mindenfele munkat lehet jol csinalni. akar atmenetileg is. en csak remelni tudom, hogy nem ragadok bele ebbe a valamit valamiert idoszakba. de amig ez van, addig csinalom, mert vallaltam.
es a poszterrel ellentetben eszemben sincs hazamenni.

SzZoole 2015.05.01. 14:47:54

@puhacica: Semmi szegyelnivalo nincs abban amit csinalsz.
Azt mar azert Te is latod,hogy a pozitiv hozza allas es a turelem,meg hozza a gyumolcset.Lesz az meg jobb is,meg latod:)

Legyen riport,tudod,hogy alulmuvelt vagyok:)))

Kozsdine Krisztina ( Alsace,France) 2015.05.01. 14:53:50

@puhacica: Szerintem sincs semmi szegyellnivalo abban amit csinalsz, es gratulalok az elörelepeshez,igy tovabb!
En ugy velem,annak kell szegyellnie magat aki csak ül a langyospocsolyban e s varja a sültgalambot-es az mindegy hogy ezt Magyarorszagon vagy mashol teszi..

2015.05.01. 15:04:31

@diggerdriver: Khobar nevu varosban, Bahrainhez kozel. Nehez lehetett nekik evekig kulon elni.

puhacica 2015.05.01. 15:05:22

@Zoole[uk]: @Kozsdine Krisztina ( Alsace,France): nem szegyellem. de peldaul az otthoni ismerosok reakcioja erdekes volt. kerdeztek, irtam, hogy dolgozom. huuuu, na es mit? es mikor megirtam, a reakcio ez volt: ahammm. vagy semmi. a valaszok, amikben erzed a lenezest. :D ezert inkabb mar nem irok semmit.

azert nem olyan nagy eloleptetes ez, csak probanap. majd kiderul. be vagyok azert csokizva...

Zoli, legyen akkor riport. :D

SzZoole 2015.05.01. 15:11:24

@puhacica: Kivancsi lennek az ismerosok arcara,ha payslipedet is meg latnak,akkor ez lenne a reakciojuk?

2015.05.01. 15:13:04

@puhacica: Nekem ezt nem kell magyarazni mert en ezt mind vegigcsinaltam, takaritottam orankent 3 font otvenert, stb. De pl. Maltan nem vagyok benne biztos hogy sok perspektiva van vendeglatos munkakon kivul, kiveve ha valakinek van valamilyen keresett vegzettsege, munkatapasztalata, jol beszel angolul stb. Az szep hogy mindenki mosolyog Maltan, en pl. egy ido utan nem mosolyognek ha meg mindig szobalanykent kene dolgoznom minimalberert, jobb kilatas nelkul.

Hari Seldon 2 2015.05.01. 15:16:18

@geegee:
Filléresne nem filléres, de mondjuk én a Brüsszel Budapestet tudom, és tényleg ritkán van 20-30 Euro-nál drágábban. Pontosabban Karácsonyon kívül azért majdnem mindig ennyi.
Igaz, oda a Wizz napjában kétszer a Ryanmeg egyszer repül.
És az is igaz, hogy nem tudom más viszonylatoknál milyenek az árképzések.

Mr Long 2015.05.01. 15:25:01

@Hari Seldon 2: Annyiert megvennem a mellettem levo helyet is, csak hogy ne uljenek mellem :DDDD

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.05.01. 15:26:18

@puhacica:
Na most képzeld el ha még szeretnéd is...
Már te lennél az igazgató:)))))
Óriási lépést tettetek.
Örülök nektek.

pasztasuta 2015.05.01. 15:26:19

@tableno: igen én is aszerint próbálok mozogni, hogy legyen szakmai vagy legalább anyagi előrelépés. persze a legideálisabb az lenne ha egyszerre mindkettő teljesülne. :)

Ugyandehogy (törölt) 2015.05.01. 15:26:25

@FutureFry: o, tenylg? ezeke a betegségekrol elnevezett palikat mindg keverem.

Ugyandehogy (törölt) 2015.05.01. 15:35:58

@FutureFry: en olvastam az egesz konyvet, nem csak egy torvenye van neki

pl. www.matarka.hu/eng/cikk_list.php?fusz=96327
6. oldal

blackhairlady 2015.05.01. 15:39:48

@Hari Seldon 2: Nem ertek egyet veled. Elmeletben nem tudsz felkeszulni egy orszag elhagyasara. Azt csak akkor tudod aterezni ha mar ott vagy. Annyi minden kozbe johet, a;akulhat maskepp mint ahogy te azt a fejedben megtervezted, teljesen at tudja irni az erzeseit, a magabiztossagat az embernek.
Ha ugy adodik, el kell menni, aztan ha nem erzi jol magat, haza kell menni, es ha jon egy ujabb lehetoseg akkor mar van fogalma mit fog atelni. De meg akkor is johetnek olyan nem vart dolgok amik miatt ismet haza megy a kedves hataratkelo.
Kepzeld csak el a ti csaladotokat, ha a ngayszulok megsem fogadtak volna el, hogy az unokak nelkuluk nonek fel. msot vagy otthon lennetek mar, vagy allando lelkiismeretfurdalasotok lenne.

2015.05.01. 15:40:50

@qkuc: Az igazán durva az, hogy nagyon sokat romlott a minősége. Régen sokkal jobb volt. A sport szelet ugyanez.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.05.01. 15:44:59

@Mr Long (UK): nekünk innen Stoki mellől Pestre rendszeresen csak ilyen 100-150 ezer forintért sikerül foglalni.Két felnőtt és egy négyéves, két becsekkolt bőrönddel, wiccerrel.Semmiképpen nem nevezném filléresnek én se.Egyszer sikerült 10 ezer forintért menni, egymagam, pusztán kézipogyóval.Na, az már úgy reális, kb... :-) De ez kb a budai kutyavásárok számával egyező esély...
És még ez a pof@'tlanság, hogy lassan a bőrönd drágábban utazik, mint az ember.Khurva anyját az összes légicégnek, komolyan mondom...:-(((
Vagy ez csak velünk fordul elő, a mi viszonylatainkon?

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.05.01. 15:49:55

@Mirjam2: Hát majd remélem én is, hogy beírja, de asszem húsvét bele esett...Na de hát bökje meg már egy talicska aprómajom, húsvétkor is kell közlekedni, nem?Mekkora pof@tlanság lenne, ha a bkv-jegy Pesten ugyanígy bedrágulna ünnepekkor, csak mert ünnep van?!?Menjenek már az anyjukba de sietősen...Kellene valami rendes, eu-törvény által támogatott érdekvédelem a repülőscégek ellen...De hát a pénz úgyis erősebb "motiváció"...

A 100 font még csak hagyján lenne, ha oda-vissza csomaggal értendő...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.05.01. 15:54:38

@Zoole[uk]: Kösz, hogy beírtad, csak tovább kellett volna olvasni...
És melyikhez van többször közelebb a vételár, a 44-hez, vagy az 1200-hoz? Bár ha csak évente egykétszer repül valaki, az nem elég mintavételnek...Na mindegy, summa summarum, szerintem még mindig van hova olcsóbbodjanak a repjegyárak.És ezt az ünnepekkor-megemeljük-az-ötszörösére mentalitást ki kéne írtani...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.05.01. 15:57:11

@FutureFry: Parkinson törvénye az is ugye, hogy öregkorban remegni kell...?
:-))))

2015.05.01. 15:59:01

@geegee: Ahogy fentebb irta, az 1000+ font a negytagu csaladnak lett volna. Remelem hogy a szabalyozast csak viccbol irtad... Ami a csomagot illeti, az ilyen 'fapados' repulojaratok elsosorban azoknak vannak kitalalva szerintem akik csomag nelkul utaznak, altalaban hetvegi varosnezesre szoktak pl. igenybe venni oket. Ha a vilag masik vegere koltozol vagy hosszabb nyaralasra mesz, altalaban nem ezeket a legitarsasagokat valasztod.

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2015.05.01. 16:00:15

@puhacica: Szerintem meg légy nagyon büszke magatokra. Most nem az a lényeg, hogy mit csinálsz, hanem, hogy csinálod, és ezek szerint jól. :) Hoztatok egy döntést, kitűztetek egy célt, és szép lassan haladtok ELŐRE. Majd amikor a „De jó Nektek!” reakciók jönnek az ismerősöktől, akkor mondhatod, hogy ez nem volt mindig így, de most tényleg jó. Lehet, hogy addigra ők is mosogatni fognak valahol...

2015.05.01. 16:04:24

@geegee: Ez nem 'mentalitas' hogy megemelik az arakat, ezt ugy hivjak hogy szabadkereskedelem, profitot probal termelni a ceg. Szerinted a 44 fontos jegyarakon mennyit keresnek? Mar igy is ehberert foglalkoztatjak a szemelyzetet, a pilotakat is beleertve. Szerinted ezt komolyan az allamnak kene szabalyoznia? Azt hiszem valami olyan iranyba megy ez a gondolatmenet ahova en mar nem szeretnem kovetni...

qkuc 2015.05.01. 16:15:31

@Philosoraptor: Régen minden jobb volt, :D. Egyébként tényleg, vegyél cserpest, szerintem az finom, :).

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.05.01. 16:16:15

bocs, ha ezzel a "filléres repjegy" szófordulattal bárkinek a lelkébe vagy pénztárcájába gázoltam....
valami olyasmire gondoltam, hogy jóelőre tervezéssel, nem a legócskább meló mellett, elég sok helyről azért belefér, ha valakinek fontos, ha akar, hogy havonta hazarepüljön. ez Ausztráliából, Chiléből, USA-ból stb sokkal kevésbé játszik. fontos szempont lehet, ha valaki nagyon messzire megy.

qkuc 2015.05.01. 16:17:21

@blackhair-lady: Szia Hölgy, örülök, hogy "viszontolvaslak", :).

A kommenteddel egyetértek, azt hiszem, :).

qkuc 2015.05.01. 16:19:33

@geegee: Azokat az ilyen-olyan töktudjami extra díjakat is megszabályozhatnák ....

blackhairlady 2015.05.01. 16:34:47

@qkuc: :)
Majusban van erdmenye a szerencsejatek nyerteseinek?

SZIZS 2015.05.01. 16:34:59

@Zoole[uk]: Az interjú / riport / beszélgetés még várat magára, de lehet sokkal előbb sor kerül rá mint gondolnánk! ;)

SZIZS 2015.05.01. 16:35:06

A légitársaságok kapják meg először az évi iskolai szünetek listáját, és repítik a jegyárakat a csillagos égig a szünetek idejére. Ezen csak az segít egy hangyányit ha fél évvel előbb megvásárolja az ember a jegyeket. Feladat poggyász luxus! Ha annyi mindent akarunk vinni hogy a kézi poggyászban nem fér el, olcsóbb egy csomag küldő szolgálattal előre hazaküldeni amit szeretnénk.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.05.01. 16:37:17

@qkuc: hát azokból az extra díjakból élnek végülis, nem?
mondjuk a gecizés része, az az, ami nem kéne, a két milliméterrel kilógó bőrönd meg a sátor meg a hasonló csakazértis megmutatjuk, hogy te csak egy olcsó birka vagy, szarrá alázni az embereket az olcsó repjegyükért.

Hari Seldon 2 2015.05.01. 16:48:42

@Mr Long (UK):
Véletlenszerűen egy viszonylag közeli nap Brüsszel Budapest viszonylatban:

szerda
máj. 20.8:45 → 10:40 14,99 €

szerda
máj. 20.18:50 → 20:45 19,99 €

Londonországban mások az árak?
Tényleg érdekel.
Van tőlünk is a családból, aki készülődik.

Mrs. Clayton 2015.05.01. 16:49:26

@Pucuka(Dne): te ezt most tenyleg ugy kepzeled hogy amikor meghozzak a dontest europa minden varosanak falujanak onkormanyzataban h akkor itt most ekkor lesz szunet azt elkuldik eloszor is a wizzairnek meg az easy jetnek?
Jezusom....
Es akkor is irnak ha epp pentekre hoszunet lesz naluk nehogy a csaladok olcson menjenek sielni Fro-ba, ugye?

FutureFry 2015.05.01. 16:54:55

@Mirjam2: @geegee:
Az Uber keményen bedrágítja a fuvardíjat ("surge pricing"), ha nagy az igény, még hóviharkor is (ami nem egy szimpatikus lépés, az már inkább "price gouging" kategória):
www.npr.org/blogs/money/2014/01/24/265396928/when-a-65-cab-ride-costs-192
Azóta azért csökkenteni próbálják az ilyen kilengések mértékét (lásd pl. sydney-i túszdráma, ahol visszatáncoltak), mert összességében nagyon is visszaüt a cég image-ére, azon keresztül pedig a profitra. Ezért sem drágább általában egy hóvihar alatt pl. a hólapát, vagy jégoldó a boltokban (pedig van, hogy ki is fogynak belőle).

2015.05.01. 16:55:04

@Dragonlady (Bp, Hun): En teljesen egyetertek veled. Annak idejen mikor neha repultem Wizzairrel Londonbol Bp.re, olyan volt a hetvegi jarat mint egy tavolsagi buszjarat, sokan 'ingaztak' London es Bp. kozott hetvegenkent. Abszolut megoldhato egy atlagos fizetesbol. Az mas kerdes hogy ha nem Londonban lakik valaki akkor konnyen lehet hogy tobb ido es penz a repterre eljutni mint amennyi maga a repulout, es ugyanez a masik oldalon is ha nem Bp.re megy valaki.

qkuc 2015.05.01. 17:00:07

@blackhair-lady: Május 5 ..., *fingers crossed*, :).

qkuc 2015.05.01. 17:03:02

@Dragonlady (Bp, Hun): Lehet csak én érzem a fogyasztó tudatos bosszantásának, hogy ezeket nem (minden esetben/oldalon/stb.) kalkulálják a repjegy árban, hanem külön tételként még hozzácsapódik az árhoz.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.05.01. 17:03:43

@Mirjam2: azt hozzá kell tennem, hogy soha nem repültem még európai fapadossal, az infóim mind másodkézből vannak :-) Air Asia és Nok Air témában viszont bármikor bárkinek tudok információs estet tartani :-)

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.05.01. 17:07:44

@qkuc:
szerintem ezek korrekt dolgok, ha átlátható a rendszer, és nem sunyi, aljas módon használják a plusz díjakat. ez a fapados (low cost) modell lényege. akinek nem tetszik, van British Airways, Lufthansa, Qatar, stb is. úgy tudom, van, hogy pl hosszú hétvégén, vagy következő hétre, olcsóbbak is a jegyeik, mint ha az ember fapadoson befizet nagyméretű bőröndre is.

esban 2015.05.01. 17:09:27

@Hari Seldon 2: Londonorszagban az lehet a buktato, h melyik repterhez laksz kozel. En pl Gatwickhez lakom kozel, ahonnan easyjet es norwegian megy, amik ryannel es wizznel egy fokkal dragabbak (es kulturaltabbak is..)
Stansted es Luton kornyeken lakok tudnak hazalatogatni fillerekbol.
Nekem Lutonra 4,5 ora es egy legalabb £50 kijutni tomegkozlekedessel, 2,5 es egy fel tank benzin autoval.

Szoval Gatwickrol repulok, 100 font alatt nem nagyon van retur jegy. Inkabb 100-200 font kozott.

Mr Long 2015.05.01. 17:14:35

@Hari Seldon 2: Ketszer hosszabb az ut manchesterbe (plusz kerozin) illetve csak jet2 es ryan van.

2015.05.01. 17:18:19

@Dragonlady (Bp, Hun): Nekem semmi rossz tapasztalatom nem volt az europai 'fapadosokkal', semmikeppen nem tobb mint mas legitarsasagokkal. Bar egyertelmuen nem olyan jok mint az Air Asia vagy az indiai fapadosok :(, es a Ryanairt konkretan utalom mert nagyon kozel vannak egymashoz az ulesek, de alapvetoen minden oke veluk. Nekem egyetlen egyszer sem tettek bele a csomagomat abba a racsos izebe, egyszer sem kotozkodtek. Semmi extraert nem kell fizetni ha nem veszed igenybe. Ha vannak olyanok akik fizetni szeretnenek 'priority boarding'-ert meg hasonlokert, azok fizessenek nyugodtan.

blackhairlady 2015.05.01. 17:22:46

@qkuc: Feltetlenul ird meg az eredmenyt!
Hu de szeretnem latni az arcodat amikor olvasod a neved a listan!:)

SZIZS 2015.05.01. 17:24:04

@Jess G: Nem KEPZELEM! Tény hogy itt Angliában már szeptemberen megkapjuk az egész tanévre vonatkozó tervet amiben benne vannak a szünetek is. És ez pár nap eltéréssel az egész országban az iskolák többségében ugyan arra az időre esik. És nem KÉPZELEM hogy az iskolák értesítenék a légitársaságokat, de észrevehető hogy jóval drágábbak a szünetek idején a jegyek, ami ugye arra enged következtetni hogy valahonnan mégiscsak értesülnek a szünetek időpontjáról. Véleményem szerint.
És ha hirtelen pénteken nagy hó esne, akkor nem kell értesíteni a légitársaságokat, mert gondolom ők is néznek tévét, hallgatnak időjárás jelentést, sőt még az utcán is járnak, így nem szorulnak rá hogy az iskolák értesítsék őket az esetleges hószünetről! Én így KÉPZELEM!

qkuc 2015.05.01. 17:24:18

@Dragonlady (Bp, Hun): Szerintem nem ugyanazokra a díjakra gondoltunk, a kerzoni meg nem emlékszem mi a másik. Volt olyan légitársaság, akinél kiadta a jegyárat, az rendben volt, aztán pluszban kilistázta ezt a kerozin és egyéb díjat és akkor azért elgurult a pöttyös labda. (Ezt amennyire tudom a fapados és nem fapadosban is fizeted, csak nagyon nem mindegy hogyan és mikor tüntetik fel).

Mj.: nem utazom nagyon fapadoson. Sőt már volt olyan is, hogy "normál" légitársasággal olcsóbban repültünk, mint a fapadossal. Na akkor dobtam egy hátast.

qkuc 2015.05.01. 17:26:34

@Pucuka(Dne): Szerintem szimplán a szokás/és a kereslet befolyásolja a jegyárakat (itt a netes jegyfoglalást veszem alapul). Erről már volt szó pár poszttal korábban.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.05.01. 17:29:25

@qkuc:
ja, akkor értem. ez hülyeség tényleg.
szabad ezeket úgy hirdetni, hogy 1 euró (és akkor ott van utána plusz, hogy 5 euró fuel surcharge, 3 euró check-in fee, stb stb pluszban)? mintha ezekre rá akartak volna szállni tényleg, hogy ezt ne lehessen.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.05.01. 17:34:11

@qkuc:
Nem. Ha ha Augusztus 25-én kezdődik az iskola akkor előtte néhány nappal már az egekben az árak. Ha Október 5-én kezdődik akkor ahhoz igazodnak.
Négy éve játszuk ezt a játékot ki vagyunk művelve belőle.
A gyerek a téli a tavaszi a nyári szünetet otthon tölti.

nyuszigonosz 2015.05.01. 17:35:24

@Pucuka(Dne): Ne húzd fel magad, mert te nagyon közel jársz a valósághoz. :-)
(meg ugye nem a falvak és városok önkormányzatai döntenek az iskolai szünetekröl és nem rövidtávon)
Tény, hogy nagyobb ünnepek, Húsvét, Karácsony, és föleg az iskolai szünetek kezdeténél - végénél: öszi, téli, tavaszi, nyári még a benzinkutaknál is csak felfelé mennek az árak, és hát a légitársaságoknál is. Persze a kereslet és kínálat ugye: ha sok utazóval számolnak, többe kerül az ugyanaz, mint amikor kevesebbel. Közbeesöleg és hosszútávon elöre lefoglalva lehet olcsóbb jegyeket beszerezni. Még a vasútra, hosszabb utakra is úgy érdemes jegyet venni, ha majd két hónappal elötte veszed meg.

2015.05.01. 17:41:19

@Pucuka(Dne): En nem tudom hogy mukodik, de laikuskent azt feltetelezem hogy olyan szoftvert alkalmaznak ami automatikusan viszi felfele az arakat, minel tobben akarnak arra az idoszakra foglalni. Ez gyakorlatilag egy alku-folyamat. X szamu jegyuk van arra az idoszakra, nem tudnak a karacsony vagy akarmi miatt ketszer, haromszor ugyanannyi jaratot inditani mint maskor, viszont tobben szeretnenek utazni. Ha mindig egysegesen pl. 20 font lenne az ar, az csak tobb problemahoz vezetne, pl. perceken belul eladnak a jegyeket karacsonyra es aki kesobb akar foglalni annak mar nem lenne, vagy elofordulhatna hogy emberek felvasaroljak es megprobaljak eladni dragabban feketen, stb. A legigazsagosabb megoldas az ami most ervenyesul: minel fontosabb valakinek hogy utazzon, annal tobbet fog fizetni a jegyert. Ha valaki tenyleg akar utazni karacsonykor, az kifizeti a 'normalis' jegyar sokszorosat, masok pedig maskor utaznak mert nem olyan fontos nekik a karacsony vagy mas unnepi idoszak.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.05.01. 17:50:46

@Mirjam2:
Mindegy hogyan mérik a végeredmény ugyanaz.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2015.05.01. 17:59:40

@Hari Seldon 2: "Aki szeret ragaszkodni a megszokott dolgokhoz, annak nem való a határátkelés. "

Igy van, teljesen egyetertek., jol megfogalmaztad:) Es bar tudjuk, hogy ez nem spanyolviasz, megis erdemes szem elott tartani, es aki kulfoldre keszul, annak tisztaban lenni vele.

SZIZS 2015.05.01. 18:00:25

@Mirjam2: Én nem reklamáltam, úgy van ahogy írod ha utazni akarunk akkor megvesszük a jegyet és kész. Csak azért érzem kicsit igazságtalannak, mert mi akik gyerekekkel utazunk és az iskolai szünetekhez kell igazodnunk, eleve több jegyet vásárolunk, és mindig a jól megemelt árakon vagyunk kénytelenek utazni.

Cheap Charli 2015.05.01. 18:00:33

@geegee: Mi Londonbol havi rendszeressegel jarunk haza. A husveti idoszakba se fizettem 140£ tobbet ket fore oda vissza. Igaz a jegyet meg januarban lefoglaltam, de ha az ember elore gondolkodik es meg az akciokat is figyeli egesz olcson meguszhatja. Holt szezonban volt hogy 34£ volt egy fore oda vissza. Viszont en feladando poggyaszt sose viszek, felessleges koltseg, idopocsekolas es cipekedes, inkabb Mo-n is tartok annyi ruhat hogy eleg legyen.

SZIZS 2015.05.01. 18:00:47

@nyuszigonosz(D): Neked teljesen igazad van!!! :) Nem baj ha úgy KÉPZELEM? ;)

qkuc 2015.05.01. 18:01:00

@diggerdriver: És szerinted mikorra lesz nagyobb a kereslet? Az iskolaidőben, amikor a kölköknek menni kell tanulni, vagy amikor éppen szünet van?

Általában nem az utolsó utáni pillanatban szokott az emberek többsége jegyet foglalni. Plusz növeli az árat ha rövid időn belül foglalsz jegyet, vagy relatíve hosszú távban gondolkozol. Ehhez semmilyen ármány nem kell (jelenteni bárkinek bármit), a Galileo szoftver, ami a jegyfoglalásokat kezeli, így működik. A fogyasztói szokásokra és keresletre épülő függvények határozzák meg az árat. Hogy nekünk ez nem tetszik, hát ez van. Meg lehet kérdezni az IATA-t, hogy miért működik így globálisan a repjegyek értékesítése.

De valaki itt említette, hogy miután többször rákeresett ugyanarra a járatra, az ár egy idő után emelkedett, ha jól emlékszem napon belül és több hetes előretervezéssel.

/Több részletre nem emlékszem a fősuliról, de részleteiben tanultuk a repjegy árképzés felépítését./

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2015.05.01. 18:03:45

@Mirjam2: "hogy azert a huszas evei kozepen nem annyira fiatal mar valaki. "

Errol egy nagyon jo TED talk jutott eszembe: Why is the 30s not the new 20s. Aki teheti, nezze vegig, erdemes. www.ted.com/talks/meg_jay_why_30_is_not_the_new_20

kék madár 2015.05.01. 18:05:56

@FutureFry: teny hogy az Uber a legkapitalistabb, legpofatlanabb ceg a taxipiacon, de csak akkor lenne torvenyellenes, ha a konkurenciat tonkre tudna tenni vele. Amig mas is fuvarozhat, addig a fogyaszto eldontheti, hogy kell-e neki, elore megnezheti a fuvardijat.

Mrs. Clayton 2015.05.01. 18:07:35

@Pucuka(Dne): most akkor igy kepzeled vagy nem? Viszont elarulok neked akkor egy, nem is, inkabb ket titkot sot harmat. Nem csak anfliaban, de mo-n is elore kiadjak a gyerekeknek hogy mikor lesz az adott evben szunet de mindket orszagban elerheto a kormanyzati oldalakon es nem ia csak az adott tanevre hanem evekre elore. Aztan a 21. szazadban ugye nem tul eletszeru hogy legi es egyeb tarsasagok ilyen adhoc modon kalkulalnak az araikat ugyanis vannak olyan szakembereik akik eleve az utazasi szokasokat elemzik meg a konkurencia arait meg hogy a polgarok a keresoikben milyen datumokat nezegetnek es igy tovabb. Szoval ha igy hiszed akkor nagyot tevedsz egyaltalan nem kuldi meg senki az iskolai szuneteket legeloszor a legitarsasagoknak legfokepp mert elsosorban nem a szunet idopontja hanem az utasok utazasi kedve, hajlandosaga alakitja az arakat.

Mrs. Clayton 2015.05.01. 18:13:57

@Pucuka(Dne): menj busszal, kocsival, stoppal. Senki nem kotelez a repulesre. Milyen hulye szoveg mar ez h neked direkt megemelik mert te csak akkor tudsz menni. Basszus nekem meg direkt dupla annyiba kerul foszezonban nyaralni, mert a rohadekok juliusra mindig megemelik. Biztos a fonokom elkuldi a szabadsag igenyemet nekik.
Mondjuk ez fura mert eddig mindig utolag tudta meg hogy szabin voltam. Akkor tuti az ufok vannak a dologban.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.05.01. 18:22:21

és a francba is, hogy a karácsonyfa meg karácsony előtt a legdrágább, a sonka húsvét előtt, a virág meg anyáknapjára és nőnapra....

SZIZS 2015.05.01. 18:23:18

@nyuszigonosz(D): Neked teljesen igazad van! :) Úgy KÉPZELEM! ;)

Mrs. Clayton 2015.05.01. 18:27:35

@Dragonlady (Bp, Hun): tiszta szivas az elet, mondjuk en probalok nyaron karacsonyozni de csak furdoruhat arulnak a mocskok, szaloncukor sehol nincs. Ez is azt bizonyitja hogy ki van ez talalva. Eldontottek ezek mindent jo elore. A kisember meg sziv.

kék madár 2015.05.01. 18:37:44

nem tudom mi biztatobb ennel, minthogy ket fiatal HAZAkoltozik, jobb nyelvtudassal, nagyon perspektivaval, optimizmussal.

FutureFry 2015.05.01. 18:44:10

@qkuc: Amerikában a 2012-es “full-fare” szabályozás szerint a légitársaságok csak teljes árat hirdethetnek (azaz amiben benne van mindenféle díj/adó/stb.). Egyébként érdekes, hogy a jegy ára maga (legalább is interkontinentális járatokon) általában elég alacsony, és mindenféle “fee”-k, meg “surcharge”-ok növelik meg jelentősen. Persze lehet, hogy ez valami adó/árképzés taktika miatt van így (a vásárlónak meg végül is mindegy, a végösszeg ugyan az).
Itt egy példa (New-York - Tokió retúrjegy 2013-ból): A végösszeg $1193.70 ebből a jegy maga csak $280+$250, viszont van egy “YQ surcharge” (fuel surcharge) ami $580. Aztán plusz még mindenféle “nickle-and-dime” fee.
www.extrapackofpeanuts.com/finding-the-fuel-surcharge/

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2015.05.01. 18:45:42

@kék madár: ezt nevezzuk szabad piacnak :) Mi hasznaltuk parszor Ubert, es nagyon meg voltunk veluk elegedve: a szolgaltatas szuper, gyors, pontos, nem dragabb, mint egy taxi. Szoval pozitiv benyomasaink voltak csak eddig.

FutureFry 2015.05.01. 18:49:03

@Dragonlady (Bp, Hun): A fenti válaszom (@FutureFry: ) neked is akart menni.

kék madár 2015.05.01. 18:56:59

@FutureFry: az airport tax a legmagasabb tetel, altalaban tobb, mint a legitarsasag dija

kék madár 2015.05.01. 18:58:32

@Zsuzsi65: en a gyereket szoktam elkuldeni vele az iskolaba, ha lerobbanok, es majdnem olcsobb, mint a busz. Az uber sofornek persze az mar nem olyan jo hir.

qkuc 2015.05.01. 19:00:14

@FutureFry: Amennyire tudom, ennek itt is így kéne működnie, de értek már meglepetések ...

SZIZS 2015.05.01. 19:01:29

@Jess G: Köszönöm a tájékoztatást, meg szerencse hogy ilyen okos vagy! Iszom a szavaidat. Lenyűgöz a tudásod, és a stílusod tanítani kéne. Bár hülye a szövegem azért én mégis hálás vagyok neked hogy egyedi kifejező készségeddel erre is rávilagitottál!! Köszönet érte! Remélem még sok érdekességet fogok tőled megtudni, alig várom következő írásod!

Határátkelő 2015.05.01. 19:03:27

@Jess G: @Pucuka(Dne): Akkor ezt itt most lenne jó befejezni, mielőtt egymás megbántásába, személyeskedésbe fordul a dolog.

FutureFry 2015.05.01. 19:06:24

@kék madár: Nekem nem úgy tűnik - legalább is a matrix.itasoftware.com oldalon kikeresett jegyeknél. Igaz ott nem mutat "airport tax"-ot, de mutat mindenféle más tax/fee/etc.-t (pl. facilities charge) de azok egyike sem közelíti meg a nagyobb tételeket (mint a fuel surcharge - ha van - vagy a jegy ára maga).

kék madár 2015.05.01. 19:17:42

@FutureFry: szerintem a terminologia mas de ugyanarrol beszelunk
heizerrenderom.wordpress.com/2011/03/23/teaching-tip-computing-break-even-for-an-airline-flight/

en csak azt akartam kihozni, hogy tobbet fizetunk a repuloterert mint az utazasert. Ami normalis, mert a repulesnek egyedi az infrastrukturaja, mintha az autonk melle fenntartank egy autoszerelot, meg benzikutat is.

Taxomükke (UK) 2015.05.01. 19:17:58

@Pucuka(Dne): Nem az iskolák értesítik a légitársaságokat. Nyilvános adat, bármelyik helyi tanács weboldalán megtalálod, mikor vannak iskolaszünetek.

kék madár 2015.05.01. 19:21:54

a linkem az meg pont nem errol szolt :(

2015.05.01. 19:26:40

@qkuc: Viccen kívül. Nagyon sokat romlott a minősége, én emlékszem arra, hogy milyen volt régebben. :)

Cserpes tényleg jó.

FutureFry 2015.05.01. 19:26:59

@kék madár: Ha “airport tax” alatt az összes érkezesi/vámolási/stb. díjat adót összeadjuk akkor néha tényleg hasonló nagyságrendű számot kapunk mint a jegy ára (bár általában alacsonyabb). Pl. Egy New York - London (KLM) 2015 szeptemberi ára $1040.90, ez úgy adódik össze, hogy:
Jegy: $179 + $167 = $346
YR (fuel?) surcharge: $458
Többi “fee” (US departure tax, UK passangers duty (a legnagyobb tétel, $109.20), stb.): $236.90

De persze gondolom (ahogy mondod) a jegy meg a fuel surcharge egy jó része (közvetve vagy közvetlenül) a repülést támogató infrastruktúrára megy el.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.05.01. 19:28:34

@qkuc:
Nézd teljesen igazad van.
A lőtéri kutyát nem érdekli hogy honnan szerzik az információt.
Szűzlányok viszik futárbiciklivel vagy a baknyulak ovulációs ciklusához igazítják nem érdekes.
AKKOR drágább.
Ennyi.

catnip cupcake 2015.05.01. 19:30:04

Ha már a repjegyeknél tartunk, ez a videó a fapadossal való utazás viszontagságait örökíti meg ír népdal stílusban (van angol felirat hozzá, szerencsére):
www.youtube.com/watch?v=HPyl2tOaKxM

:D

SZIZS 2015.05.01. 19:30:04

@Határátkelő: Szia tudom új vagyok itt, most tájékozódom. A jövőre nézve szeretnék egy két dolgot tisztázni. Ha én írok egy hozzászólást és abba valaki beleköt minősíthetetlen lekezelő stílusban reagál arra én nem válaszolhatok? Nem védhetem meg magam és az álláspontom? Gyakorlatilag lehülyézett, és sértő volt minden sora. Erre nekem nem lett volna szabad reagálni?

Hari Seldon 2 2015.05.01. 19:30:05

@esban: @Mr Long (UK):
Köszi az infókat. Szóval simán lehet a duplája is a brüsszeli árnak...

Határátkelő 2015.05.01. 19:31:40

@Pucuka(Dne): Azért engedtem be a hozzászólásod, és azért jeleztem utána, hogy kár lenne, ha eszkalálódna a helyzet.

SZIZS 2015.05.01. 19:31:59

@Taxomükke: Tudom én is, hiszen itt élünk már évek óta. Én a "hülye szövegében" ironikus megjegyzések szántam. :)

Hari Seldon 2 2015.05.01. 19:32:09

@Pucuka(Dne):

"valahonnan mégiscsak értesülnek a szünetek időpontjáról."

ha máshonnan nem, hát valamelyik fejesnek biztos jár iskolába a gyereke...

wuaaa 2015.05.01. 19:34:26

@Határátkelő: :)))) Húú bazz..... ..hát nem irigyellek... !

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2015.05.01. 19:35:19

@kék madár: mi meg a kozeli repterre mentunk vele:) a ferjemnek az elso fuvar raadasul ingyen volt, a "ceg ajandeka", szoval egy kb. $30-s fuvart igy ingyen kaptunk :)

blackhairlady 2015.05.01. 19:41:08

@kék madár: Ez igy van. 5 eve amikor koltoztunk, meg nem volt kotelezo az osszes tax es fee feltuntetese egy osszegben, es igencsak emglepodtem amikor a repulojegy joval kevesebbe kerult mint a repteri illetek.

Hari Seldon 2 2015.05.01. 19:45:47

@qkuc:
Hát a Karácsonyi jegyárak már egy évvel korábban is iszonyatosan drágák. Azt azért mégsem hiszem, hogy túl későn foglalnánk le a fapadost, ha egy évvel korábban már drága.

Elvileg,ha jól gondolom, minél korábban fogalom le, annál olcsóbb a jegy. De valahogy a karácsonyi jegyek már januárban iszonyat drágák.

qkuc 2015.05.01. 19:59:56

@Hari Seldon 2: A karácsony kiemelt időszak, de ha most rákeresel egy novemberi dátumra, akkor is drága lesz a jegy. Sem túl korán, sem túl későn nem érdemes megvenni, :).

qkuc 2015.05.01. 20:05:23

@diggerdriver: Kérlek tedd magad takarékra. Megköszönném, ha visszavennél a hangnemből.

SZIZS 2015.05.01. 20:09:03

@Határátkelő: Nem fog! ;) Egyúttal megragadnàm az alkalmat hogy kérjem vegyél fel a white listára. Ígérem kulturáltabban fogok írni mint a digger. :)))))

qkuc 2015.05.01. 20:09:20

Ellenben legyek ON is. Jó lenne, ha a poszterina majd írna hogyan alakult a sorsa itthon. Kívánom, hogy járjon sikerrel, de vannak kétségeim, hogy lesz állása, rövid időn belül ...

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.05.01. 20:13:49

@qkuc:
Mi van???
Neked adtam igazat semmi sértőt nem írtam.
Mindenki meg van ma őrülve?

Ugyandehogy (törölt) 2015.05.01. 20:35:21

@qkuc: ez csak par eve van igy, anetes repjegyeknel,
ezert erdemes inkognitomodban korulnezni az oldalakon.

regen csak az volt, hogy fordítva mukodott, mint az utazasok, nem last minute ar volt, hanem firstminute, minel kozelebb voltal az indulashoz, annal dragabb volt.

Ugyandehogy (törölt) 2015.05.01. 20:36:52

@Dragonlady (Bp, Hun): es meg a tyukok is akkor tojnak keveset, mikor draga a tojas!

33621 2015.05.01. 20:39:30

@Mr Long (UK): És mit tudsz a mi Kövér madarunkról? Nagyon régen nem szólalt meg itt!

wuaaa 2015.05.01. 20:42:41

@~~Babette~~: "..inkognitomodban korulnezni.."

Azt hogyan?

qkuc 2015.05.01. 20:43:13

@diggerdriver: Nem vagyok, de nekem ez nem jön be:
"A lőtéri kutyát nem érdekli hogy honnan szerzik az információt.
Szűzlányok viszik futárbiciklivel vagy a baknyulak ovulációs ciklusához igazítják nem érdekes."

Ezt gondolom kevésbé kackiásan is tolmácsolni tudtad volna, :). Szerintem.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.05.01. 20:45:33

@qkuc:
Bocsánat azt hittem több humorérzéked van.

Ugyandehogy (törölt) 2015.05.01. 20:48:40

@wuaaa [nor]: nekem a 3 pont alatt van ilyen, asztalin meg talan ctrl n.

wuaaa 2015.05.01. 20:55:59

@~~Babette~~: Lehet, hogy én tévedek, de a privát böngészés leírása azt mondja, hogy :
"Bár ezen a számítógépen nem lesznek tárolva a böngészési előzmények, az internetszolgáltatója vagy a munkáltatója ettől függetlenül is ellenőrizheti, hogy milyen oldalakat látogat meg." (firefox).
Ez az én értelmezésemben nem azt jelenti, hogy a meglátogatott szerver, ha van ilyen funkciója, nem fogja megjegyezni hogy milyen IP-ről mit kerestél.

2015.05.01. 20:57:23

@33621: Szerintem nem is fog mostanság felbukkanni.

puhacica 2015.05.01. 21:07:02

@Zoole[uk]: nem tudom, nem beszeltem nekik penzrol. :)

@Mirjam2: persze, remeny nelkul en se lennek ilyen nyugodt.

@diggerdriver: @VPBA: koszonjuk a pozitiv szavakat! :)

Taxomükke (UK) 2015.05.01. 21:09:25

@wuaaa [nor]: Én ezt játszom mostanában naponta háromszor, a Norwegiannal akarunk majd visszajönni LA-ből, mivel kiderült, hogy a visszafelé jegyünket törölni fogják, mert nem használjuk fel az odaút második szakaszát. Lesem, mikor megy már le a jegy arra a szintre, mint az egy héttel korábbi...

kardio1 2015.05.01. 21:09:35

@diggerdriver: Nem több, csak màs. A Te humorod elég egyedi, sokan, vagy sokszor nem értik. Ezt most nem bàntàsbol irtam véletlenül sem, nehogy annak vedd.
Egyébként nekem se jött be konkrétan a qkuc àltal idézett megjegyzésed, noha értem az okàt, màrmint hogy véded a nejedet.

kardio1 2015.05.01. 21:11:22

@puhacica: Van màr kilàtàsban valami a szakmàtokban? Gonbdolom, megfelelô ismeretségek nem àrtanak Londonban sem a ti területeteken.

kardio1 2015.05.01. 21:12:39

@Philosoraptor: Altalàban nagyon màshogy làtta a vilàgot, mint én, de ennek ellenére, vagy tàn éppen ezért, de hiànyzik.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.05.01. 21:17:56

@kardio1: Mint a mellékelt ábra mutatja a nejem megtudja magát védeni.
A többiben igazad van.
@qkuc: Minden sorával egyetértettem, a többit humornak szántam.
Nem gondoltam hogy így reagál.
Sajnálom nincs bajom qkuccal sőt...

2015.05.01. 21:21:37

@kardio1: Ezzel én is vagyok... :)

wuaaa 2015.05.01. 21:28:13

@Taxomükke: A Norwegian nem semmi expanziót vitt végbe Gatwicken, a harmadik legjelentősebb légitársaság lett ott.

puhacica 2015.05.01. 21:37:50

@kardio1: aaa, meg nincs semmi. koran van meg ahhoz, szerintem nem lenne realis dolog a reszunkrol, ha most elkezdenenk a szakmaban keresgelni.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.05.01. 22:07:36

@Mirjam2: Nem, a szabályozást nem viccből írtam.Értem én hogy szabadkereskedelem, de ha nincsenek, nem lennének szabályozások, kábé semmit se kapnál a pénzedért.Elég csak 50-100 évet visszanézni: szerinted lenne olyan, hogy garancia, support, ügyfélszolgálat állami szabályozás nélkül?Vagy akár a kartellezésre is lehetne gondolni, ha nem szabályozná az állam vagy akár az eu, olyan szinten kiszipolyoznának a cégek, amennyire nem szégyellenék...Remélem ezekkel nem mondok újdonságot...

Oké ne legyenek 44 fontos ,eg 15 eurós jegyek, de ne legyenek cserébe tízszer ekkorák se.Miért nem lehet egy olyan rendszert kialakítani, ahol lenne egy képlet, vagy valami ökölszabály, hogy x kilométernyi repülés kerüljön y fontba/euróba.És akkor mindenki tudna pofon egyszerűen tervezni, számolni vele.És a repülős cégnek sem kellene ilyen irgalmatlan árképző, jegynyilvántartó szoftvert futtatni globálisan.Szerintem el nem tudjuk képzelni, hogy micsoda informatikai feladahalmaz lehet ezt üzemeltetni, megbízhatóan, világszerte, ezerféle nyelven, akár dealereken keresztül.Ez mind-mind nem kéne, ha lenne egy sima képlet.Jó, tudom, bizonyos fix költségek vannak a legrövidebb utaknál is, ezt is bele lehet venni a jegyárképző képletbe.

A többieknek is: írtok itt mindenféle árakat, akkor lehet csak minket szívatnak Stockholmból?Mi csak a Stockholm-Pest oda vissza viszonylatot ismerjük saját tapasztalatból, de 50 eurónál személyenként és irányonként minimum nincsen olcsóbb.Fél évvel előrefoglalva se.Szóval nekünk ilyen 15 euró meg hasonló a mesében sincs...Faxom, jól mexívtuk a kiköltözést... :-((
A reptéri parkolás is egy horror, kint a p!csába a szántó közepén van a parkoló és van pof@juk elkérni 100 eurónyi pénzt egy hétre, és még csak őrzés sincsen, a szabad ég alatt van.Ellopni a kocsit csak azért nem tudják, mert ilyen betongerendákkal körbe van véve a hely.De kocsifeltörő simán bejut, mert azért át lehet lépni a gerendák felett.
Az otthoni ruhatartás viszont nem rossz ötlet, télleg mennyire pofon egyszerű, ki fogjuk próbálni...

kardio1 2015.05.01. 22:08:05

@puhacica: Es hogy tervezitek? Màrmint a szakmàba valo visszatérést?

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.05.01. 22:11:33

@geegee: És a legdurvább az, hogy mikor még kellett országon belüli jegy is, akkor az még ennél is drágább volt.1000km országon belül 200 euró kettőnkre, utána 2000 km Pestre 100 euró szintén kettőnkre.Tehát egységnyire számítva négyszer annyi volt a belföldi járat...(Akkor még csak ketten voltunk).És ugyan az a a cég vitt az egész úton, szintén sok hónappal előre foglalva.Szóval agybaj volt, komolyan.

Muscari 2015.05.01. 22:16:31

@qkuc: kapaszkodj meg, nekem volt olyan, hogy ket egymast koveto kereses kozul a masodik 20 fonttal olcsobb volt! Alig akartam elhinni, gyorsan meg is vettem. A ket kereses kozott kb tiz perc telt el, az elsot veletlenul becsuktam, de az arakat felirtam, ugyhogy biztos vagyok benne, hogy az volt a dragabb. Ilyen is van, de sajnos ritka.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.05.01. 22:17:08

És ezzel az erővel ünnepekkor a benzin árát is fel lehetne nyomni 5x-10x akkora értékekre, hisz miért ne, szabadkereskedelm van.Asszem, a jónép rájuk is gyujtaná a kutakat.Oké, a benzin ára is mozog, kicsikét, +-10-15 %-ot, ez oké lenne a repjegyeknél is.De hogy sokszorosa...??!Nem győzök felháborodni.Asszem én vagyok a legutolsó, aki majd sanálni fog egy repülőscéget.Nem csinálnák, ha nem lenne még így is pofátlanul vastag hasznuk rajta.Ahogy a benzinkutak, meg a biztosítók se...(Csak mert eszembe jutott, hogy odahaza minden évben hogy rinyálnak, hogy nekik mennyire nem éri meg a kötelezőbiztosításos üzletág a gépkocsikra....Hahaha, háppersze...Na de nem megyek bele jobban, télleg nagyon félreviszi a témát...)

puhacica 2015.05.01. 22:18:49

@kardio1: ez egy jo kerdes. eloszor is szukseg lesz egy stabil angol nyelvtudasra. aztan nem art majd egy itt elvegzett tanfolyam, illetve a jelenlegi tudasunk frissen tartasa. vannak idonkent Magyarorszagrol kisebb megbizasaink, igy az utobbival nincs gond. aztan ma azon filoztam, hogy mivel hetkoznap szinte minden heten van egy szabadnapom, esetleg keresnek egy produkciot, ahova olyankor bejarhatnek "nezelodni", tanulni, pl. gyakornokkent, ingyen. ez kapcsolatepitesnek se lenne rossz. hat, valami ilyesmi a "terv". (csak ket honapja vagyunk itt, szoval meg keplekenyek a dolgok nagyon. az volt eddig a lenyeg, hogy mihamarabb munkaba alljunk. nagyon nem akartunk volna visszamenni. :))

2015.05.01. 22:20:09

@geegee: Szamomra tokeletesen megfelel az arkepzes ugy ahogy most van - persze ha torvenyileg koteleznek ra a legitarsasagokat hogy ezentul ingyen szallitsanak engem barhova, barmikor, alanyi jogon, azt nem utasitanam vissza! :)

Muscari 2015.05.01. 22:21:56

@Hari Seldon 2: mi epp ma vettunk a lanyomnak, juniusi indulas, egy honap mulva vissza, poggyasszal egyutt 121 font, ebbol 3 fontert o valasztotta a helyet, a poggyasz meg 41 font oda-vissza.

puhacica 2015.05.01. 22:22:18

@geegee: nyugi, nem csak ti szivtok. tesom Barcelona mellett el, a BUD-BCN viszonylatra se olcsok a jegyek. kivancsi leszek, majd ha innen reppenunk haza, milyen arakkal talalkozunk.

kardio1 2015.05.01. 22:27:27

@geegee: Nekünk is dràga a repülôs hazaùt. Mindenképpen àt kell szàllni, igy meg a fapados nem nagyon éri meg. Tuti, hogy arra az id^pontra, amikor nekünk kellene, nincs jàrat, vagy jo csatlakozàs. Igy maradnak a hagyomànyos jàratok. Ha egy jegy 200€, akkor màr jo...

kardio1 2015.05.01. 22:29:27

@puhacica: Csak a kapcsolatépités miatt kérdeztem. Mert a vendéglàtàs egy màs szakma.

Taxomükke (UK) 2015.05.01. 22:32:53

@geegee: De azért ugye nem tartod drágának az 50 eurós jegyet??? Gondoljunk már bele, 2000 km-t teszel meg 50 euróért.
Én emlékeim szerint 8000 Ft körüli összegért repültem életemben először Düsseldorfba.
1984-ben.
Tudod, akkor milyen fizetések voltak Magyarországon?

puhacica 2015.05.01. 22:37:13

@kardio1: erre magamtol is rajottem. :) de epp errol irtam fentebb. muszaj valamivel penzt keresni, amig nem talalunk vissza a szakmaba. gondolom egy orvos nem vallalna ezt es sok mas szakmaval rendelkezo se, amit persze meg is ertek. mi viszont vallaltuk. remeljuk, hogy nem szamoltuk el magunkat.

kardio1 2015.05.01. 22:39:02

@Határátkelő: Kàr, hogy kivetted az elsô, diggernek szànt kommentemet, ami arrol szolt, hogy nehezen tudom ôt hova tenni, mert az nem szorosan kapcsolodott a témàhoz, ezt ettôl tejesen függetlenül kérdeztem meg tôle. Erdekes ember, akit sokszor nem értek.

kardio1 2015.05.01. 22:40:31

@puhacica: Igen, azért is kérdezgettem, mert igy, ahogy ti, én vsz. nem mentem volna külföldre. Szoval érdekes a ti nézôpontotokat megismerni, na! :)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.05.01. 22:42:46

@wuaaa [nor]: Na,hát ez már pont elég is.Nem jön létre az az eset, hogy minél többször nézed az árat, annál drágább lesz neked.Mert a tetű szerver érzékeli, hogy te egyre jobban érdeklődsz valami iránt...

puhacica 2015.05.01. 22:45:28

@kardio1: szerintem semmi erdekes nincs benne. egyszeru parasztgyerekek probalkoznak kulfoldiaban. :)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.05.01. 22:46:31

@wuaaa [nor]: jaaaj, várjál, a nem szócskát átugrotta a szemem...Szóval azt akartam belőle kihozni, hogy az inkognitómód erre is kellene szolgáljon...Ha nem is teljes ip-rejtés, de az oldalon való böngészés (nevezetesen, hogy épp milyen úticélra keresek rá...) eltitkolása...

Muscari 2015.05.01. 22:47:37

@qkuc: en is nagyon szurkolok!

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.05.01. 22:48:25

@Taxomükke: És akkor azt a jegyárat totál buktátok, vagy vissza lehet valahogy kapni?Már ha nem titok...

kardio1 2015.05.01. 22:56:30

@diggerdriver: Ezt kinek szàntad? Itt màr mindenki beszélt veled, még ha virtuàlisan is. Vagy az nem szàmit? Nem értelek. Na mindegy, este van, aludnom kéne màr.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.05.01. 22:57:42

@Mirjam2: Oké, értem, sajnos nekem sincs más, mint hogy qrvaanyázzak minden egyes foglalásnál...
Többiek: milyen "okos" tanácsok vannak még,repjegy-olcsósítás témakörében, folytassuk:
1 inkognitómód
2 fütyik törlése keresések között
3
4
5.
.
.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.05.01. 22:58:07

@kardio1:
Senkinek. Találtam a képet és ideillőnek gondoltam.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.05.01. 22:59:08

@puhacica: Na jó, de az "legalább" hosszú, szerintem jó duplája lehet, mint egy stoki-bp táv...Vagy még az arányokon túl is drágább?

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.05.01. 23:00:36

@kardio1: Értem.Akkor sorstársak vagyunk-:-)

kardio1 2015.05.01. 23:01:28

@puhacica: Ti mint parasztgyerekek? :)

kardio1 2015.05.01. 23:03:13

@geegee: Itt legalàbb jobb az idô:) Ugyan most éppen nem, mert esett az esô egész nap. Ezt is biztos az angolok vonzottàk ide... :)

petrasp · http://kulfordementemmajdjovok.blog.hu/ 2015.05.01. 23:03:59

@geegee: @kardio1: @puhacica: @Hari Seldon 2: ha már a repjegyeknel tartunk, ma vettem meg a jegyem május 11-re, rynair, 15 kg-os feladando poggyásszal(30 font oda-vissza), kártyával fizetve ( plusz 2 font), 128 fontba került, megnéztem a Brithis airt is, ott egy út lett volna ennyi. Stansted nincs messze kocsival sem, de ha tömegkozlekedni kell, akkor a busz kivisz öt fontért és ennyiért is hoz vissza Stratfordbol, oda meg két - három font a jegy. Szóval ez az út így kb 145 font alatt megállt, persze magyarorszagi költségek nélkül.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.05.01. 23:05:46

@Taxomükke: Velem az a baj, hogy az értékrendem nem változott azzal, hogy kiköltöztünk.A bizonyos, mexokott dolgok emiatt számomra ugyanannyira drágák vagy olcsók idekint, mint odahaza.Az 50 euró még olyan éppen elmegy.De ez nálunk a legalja, ennél csak drágább szoktt lenni, ha kicsit is "nem figyelünk oda" vagy valamiért ad hoc kell a jegy.És akkor már simán lehet 100-150 euró is, akár egy irányba.Az meg már azért q sok, had legyen nekem megengedve, hogy anyázkodjak. 150 eurónyi pénz, az egy fél havi magyar fizetés szarabb helyeken... :-( Jobb helyeken is simán kell egy hétig dolgozni érte...És Magyarországról sem hiszem, hogy olcsóbb lenne, ha az ellenkező viszonylat érdekelne... (Bp-Stoki-Bp)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.05.01. 23:07:22

@Taxomükke: Meg az is vili, hogy 1984-óta sokat olcsóbbultak a jegyárak, többek közt mertt többen is repülnek, meg jobban is ki van építve a rendszer.Ezzel nincs vitám.

puhacica 2015.05.01. 23:08:15

@geegee: BCN 2,5 ora. Stockholmba meg nem utaztam, azt nemtom.

@kardio1: ket videki, egyszeru fiatal, akik jo szakmat talaltak maguknak. igy jobb? :)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.05.01. 23:12:24

@diggerdriver: Digger, ezeket a képeket te csinálod, vagy van valami jó kis netes adatbázisod, ahonnan mindenféle témában tudsz témába vágó benyögést keresni...?
:D

Muscari 2015.05.01. 23:12:38

Itt van egy halali oldal, amelyik megprobalja megmondani egy fotorol, hogy ki hany eves. Jo nagyokat teved, ezert vicces :-)
how-old.net/

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.05.01. 23:18:54

@petrasp: 128 font az olyan 160 euró, ha egy ember oda vissza, akkor ez is már messze jóval túl van a 15-30 eurós szinten.De valszeg ebben az esetben jó eséllyel a relatív közeli indulás okozhatja...Persze, ki lehet fizetni, sőt kell is, ha kell; de anyázni azért had lehessen már... :-)

Amit viszont kérdeznék, hogy hogyan viselkedik a Benga?
:D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.05.01. 23:26:13

@puhacica: Most ránéztem guglimapszon, télleg csak egy 10-15% lehet a különbség légvonalban.Időben is: stoki-bp 2 óra 10 perc, általában.Jééé, nem tudom, miért gondoltam sokkal hosszabbnak...

qkuc 2015.05.01. 23:51:07

@diggerdriver: Szoftosan aszpergeres vagyok asszem, szóval egy szmájlit rakjál legközelebb be és akkor nem áll meg benne a szoftver, :D.

qkuc 2015.05.02. 00:01:01

@blackhair-lady: Naná, persze, megírom majd mi lett a vége, :).

@Muscari: Köszi, ;).

És köszönöm, hogy gondoltatok rám ennek kapcsán, :).

M. Péter 2015.05.02. 00:28:06

@geegee: Az USA-ban nyáron, amikor többet utaznak az emberek, észre lehet venni, hogy magasabb a benzin ára. Az alapvető különbség az, hogy benzinből viszonylag egyszerű többet termelni, és egy tartálykocsi helyett 2-t küldeni a benzinkútra, a repülőjegyek kínálata viszont nagyon rugalmatlan, még sokkal magasabbra kellene menni az áraknak, hogy a légitársaságnak megérje új repülőt venni csak azért, hogy bizonyos napokon nagyobb kapacitása legyen.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2015.05.02. 00:50:35

@M. Péter: ezt a sajat penztarcamon tapasztalom most:) kb. 2-3 honapja rekord olcso volt a benzin (persze mindenhol lement az ara), $2.30/gallon aron vettem Los Angelesben. Most pedig megint felugrott $3.50/gallon fole! Vege a jo idoknek! ;)

kék madár 2015.05.02. 00:56:33

@Zsuzsi65: a benzin ara akkor kezdett esni amikor vettem egy elektromos autot es akkor fog visszamenni 4 dollar fel, amikor eladom

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2015.05.02. 00:59:25

@kék madár: haha, Murphy torvenye mindig mukodik :) csak nem Tesla? ;) futkos egy par a kornyekunkon, de azert meg nem annyira elterjedt, az ara egy kicsit huzos :)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.05.02. 01:13:29

@M. Péter: urópában is van ilyen ármozgás, nem sok, 5-10%.Ha ennyi lenne a repjegyeknél is, a számat se nyitnám ki.De hogy sokszorosa...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.05.02. 01:16:05

@Zsuzsi65: Itt is ez volt.Olcsóbb volt a nyál, mint ezelőtt 7 éve, mikor 6árátkeltünk...Most meg megint majdnem annyi, mint eddig a legdrágább ár...
Be kellett volna spejzolni 1-2 tartályhajónyit... :-)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.05.02. 01:17:38

@kék madár: Bróhaha, eddig aszittem, ilyen dolgok csak velem történnek meg... :-))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.05.02. 01:20:13

@kék madár: Mondjuk elektromos autót, arasznyinál nagyobbat még nem vettem, de kb minden mással így járok.Ha veszek valami tartós fogyasztási cikket, a következő héten vannak mindig a giga-mega árleszállítások, ahol feléért is megkaptam volna...
De már kezdem mexokni... :-|

kék madár 2015.05.02. 01:21:13

@Zsuzsi65: haha Tesla, jo lesz az Fiat 500-asnak is :)

kék madár 2015.05.02. 01:21:57

@geegee: ez is alig nagyobb egy arasznal

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2015.05.02. 01:25:58

@kék madár: az se rossz, egyre tobbet latok az utakon:) konnyu vele parkolni:)

Herr Géza 2015.05.02. 01:30:17

@M. Péter: Te találtad meg a legtutibb magyarázatát a repjegyek árképzésének. A kapacitás (repülőgépek száma) meglehetősen fix, főleg a rendkívül szoros beosztású, a földön csak minimális időt töltő fapadosoknál nincs sok esély gépeket ide-oda "tologatni" az igények függvényében. Ezért a repjegyek árképzésével is próbálják az utasokat minnél jobban szétosztani. Nyilván a sátoros ünnepek, iskolai szünetek előtti utolsó munkanap délutánján, vagy egy mezei hétvégén pénteken és vasárnap este, ill. az ünnep/szünet első napjának reggelén repülne a csorda 90%-a, ilyenkor el tudnának adni öt gépnyi helyet is, ergó ekkor a legdrágább a jegy (még akkor is, ha teszem azt fél évvel előtte vennéd meg). Ugyanakkor kedden-szerdán alig lenne utas. Megpróbálják tehát az árakkal áttéríteni az embereket ekkorra, azaz ezeket meghirdetik pl. a péntek esti árak tizedéért. Nyilván lesznek sokan, akik erre azt mondják, hogy vazze, inkább megoldom valahogy, kiveszek még egy-két nap szabit akár, de nem 200 fabatka/fő-ért repülök, hanem 20-ért. Aztán ahogy telik az a gép is, úgy lesznek a jegyek arra is egyre drágábbak, egészen az indulás előtti pár napig. Majd ha még így is látszik, hogy nem lesz "tele" a gép, akkor megint megindul lefelé is akár. Ez a váz, de persze ráépül erre még ezer más faktor is, ami a komputeres világban immár egyszerűen működtethető. Van benne természetesen kimondottan "szívató" faktor is: föltűnt az már pl., hogy ha van valami very big sale, akkor a meghirdetett árú jegyet tuti, hogy csak az egyik irányba fogod tudni annyiért megvenni, vissza szinte mindig drágább lesz, még akkor is, ha plusz-mínusz 2 hetes időtartamon belül keresel visszautat? (Jó trükk ilyenkor a retúr helyett két külön jegyet venni.....) Szóval normális jelenség az, hogy az egy gépen ülő 100 utas akár 50-féle áron vette ugyanazt a jegyet és még az sem igaz feltétlenül, hogy az fizette a legkevesebbet, aki a legkorábban vásárolt. És ebben az ötvenféle árban még nincs is benne a viszonteladók eltérő árképzése (=haszonkulcsa).

FutureFry 2015.05.02. 01:47:33

@Zsuzsi65: Los Angeles (meg Kalifornia több része) egy "benzin bubble". Szerencsére máshol még mindig $3 alatt van (néhol közelebb a $2-hoz)

kék madár 2015.05.02. 01:59:18

@Zsuzsi65: itt San Diegoban kulonosen, nagyon benan parkolnak az emberek, es a fel hely amit rendszeresen kihagynak az pont eleg szokott lenni ennek a dugonak.

kék madár 2015.05.02. 02:03:26

@Herr Géza: az egyik ilyen faktor a kenyelmi felar. A-bol B-be kozvetlen ketszer annyiba kerul a jegy mint A-bol B-be C-n keresztul, hiaba repulsz akar ketszer annyit. Ami szamomra a legnagyobb agyrem.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2015.05.02. 02:09:20

@kék madár: nem is emlekeztem, hogy te San Diego-ban vagy, akkor egesz kozel:)

Herr Géza 2015.05.02. 02:11:21

És ennek a rendszernek aztán vannak olyan "finomságai" is, hogy a nyáron úgy repültünk Stuttgartból Szardíniára, hogy a legolcsóbb verzió zürichi átszállással volt, de a TELJES út árából ugyanarra a járatokra ugyanakkor bookolva se a STR-ZRH, se a ZRH-CAG viszonylatban nem jött volna ki egyébként a jegy külön-külön sem... (Oda-vissza fizettem 135 EUR/főt a Swissair/Edelweiss kombóért, amiből az Edelweiss elvileg a Swiss fapadosa, de még rendes kaját is kaptunk ezen a pénzen, ja és a kézipoggyászon kívül koponyánként egy 20 kg-os bőrönd is inkluzíve volt....) Csak beállítottam az árfigyelőt az expedia.de-n és amikor úgy gondoltam nincs lejjebb, akkor lecsaptam (pár nappal később lett volna még 5 euróval olcsóbb, de akkor már lesz.rtam... :D).

kék madár 2015.05.02. 02:11:58

@Zsuzsi65: ejjel masfel ora, nappal valahol 3 es 6 kozott :)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2015.05.02. 02:14:03

@kék madár: ugy valahogy:) nekunk 2.5 ora volt a legjobb ido eddig:)

Herr Géza 2015.05.02. 02:16:02

@kék madár: Pontosan, ld. fenti hsz.-em...., sőt, mint a mellékelt ábra mutatja még annál is cifrább, mert olcsóbb, mint A-ból C-be, vagy C-ből B-be...

kék madár 2015.05.02. 02:21:24

@Zsuzsi65: hat ejjel en is aludni szoktam inkabb. De volt mar tobb latogatonk is aki elhataroztak, hogy megnezik LA-t pentek deli indulassal. A mit lattalra a tipikus valasz: az autopalyat.

kék madár 2015.05.02. 02:24:45

@Herr Géza: persze mert
kozvetlen jaratok, idiotak :) persze biztos megvan az oka, a piszkos profit.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2015.05.02. 02:24:58

@kék madár: haha, pentek delutan remenytelen mindket iranyban...

Herr Géza 2015.05.02. 02:38:59

@kék madár: Bezzeg az ántivilágban... :)))) A repjegy is fixáras volt (és távolságfüggő, mint azt hiszem @geegee: javallotta itt korábban), bizony nem egyszer előfordult az SXF(Berlin)-BUD viszonylatban, hogy hétközben repülve több volt a személyzet, mint az utas a néhai Malév TU-154-esén. És egyszer sikerült abszolút csúcsot döntenem: egyedüli utas voltam, kvázi magángéppel jöttem haza...:)))

kék madár 2015.05.02. 02:54:06

@Herr Géza: teljesen mas idok voltak, meg halvanyan emlekszem a 7 fogasos vacsorakra is a MALEV gepeken.

Herr Géza 2015.05.02. 03:05:25

@kék madár: Pedig nem volt régen, alig 30 éve.... :)))))))

blackhairlady 2015.05.02. 03:09:44

@Zsuzsi65: Nalunk meg mindig 2.10 es 2.30 kozott van:)

kék madár 2015.05.02. 03:30:38

@blackhair-lady: persze mert ti ha kihuztok a foldbol egy gyomot ott is feltor az olaj, csodalom, hogy penzt kernek erte

blackhairlady 2015.05.02. 04:18:16

@kék madár: Lehet, ha leasnek az udvarban, mar allithatnam is fel a bologato femjoszagot:)))
Egyebkent ez nem vicc, a multkor San Marcos fele autozva majd minden masodik haz udvaran dolgoztak az olajkitermelo gepek. erdekes volt latni par meter tavolsagrol.

DieNanny CH 2015.05.02. 07:02:41

@geegee:

Ez a helyzet a Zürich-Bp jegyekkel is. Nagyon drágák... flug.idealo.de/flugroute/Zuerich-ZRH/Budapest-BUD/

2015.05.02. 07:06:12

@M. Péter:
"hogy a légitársaságnak megérje új repülőt venni csak azért, hogy bizonyos napokon nagyobb kapacitása legyen. "
Legitarsasagok, kulonosen kissebbek vagy ujak, ritkan vesznek repuloket, inkabb lease-elnek.
Amikor Langleyben (Virginia) dolgoztam - festettem:D - gyakran hajtottam el az A. Dulles Int. Airport kozeleben es akkor lattam egy hatalmas informacios tablat:
Steven F. Udvar-Hazy Center.
Ki is ez az Udvarhazy Ferenc Istvan? O a repulogep leasing-ek atyja. Szinten hataratkelo:)
en.wikipedia.org/wiki/Steven_F._Udvar-H%C3%A1zy
www.nytimes.com/1999/09/30/us/billionaire-once-refugee-donates-millions-to-museum.html
en.wikipedia.org/wiki/Air_Lease_Corporation
en.wikipedia.org/wiki/International_Lease_Finance_Corporation

“If it flies, floats or fucks, always rent it.. it’s cheaper in the long run."
Felix Dennis
,”

Ugyandehogy (törölt) 2015.05.02. 07:27:28

@wuaaa [nor]: nem ertem,mit akattal mondani, de az idezet szerintem a hulyeknek szol,nehogy azt higgyek,mashogy nem lehet kovdtni,hol jarnak.

Ugyandehogy (törölt) 2015.05.02. 07:30:23

@geegee: aki hordott mar gereket rendszeresen a nagymamahoz, tudja, hogy a legegyszerubb ket helyen tartani a ruhakat, es eztfelnottfe is lehet adaptalni:-)

legnagyobb kiralysag egy kezipoggyasszal utazni:-)

qkuc 2015.05.02. 07:41:57

@Zsuzsi65: Állítólag már készül a terv a Nép Teslájára, :). Remélem meg is valósítják és nem csak terv marad egy olcsóbb, de hatékony járgány ...

Ugyandehogy (törölt) 2015.05.02. 07:45:11

@geegee: 10-15%?????
az elmult ket honap termese 460-320, tegnap 370 volt

Ugyandehogy (törölt) 2015.05.02. 07:47:26

@kék madár: en addig nem vennek elektromosautot, amig egy mobiltelefonnal nem tudjak megoldani, h ket napig kitartson az aksi.

Ugyandehogy (törölt) 2015.05.02. 07:50:38

@kék madár: es arra az apro kis -meg meleg- magoszsomlecskekre??

Mme Seldon 2015.05.02. 07:58:29

@~~Babette~~:
Mi is így oldjuk meg: 3 gyerek, a legkisebbnek még hordozó, 2 hátizsák (egy váltás ruhával 5 főre, pelenkával)+a gyerekek plüssállatainak-babáinak egy gyerek hátizsák. Eddig bírható volt még akkor is, ha elalszik 2-3 gyerek és cipelni kell, mostanában már azért inkább felkeltjük a nagyokat :)
Egyébként júniusban kétszer megyek Bp-re fogorvos miatt (vasárnap reggel megyek, hétfő este jövök vissza), és oda Wizz - vissza Ryan kombináció volt a legolcsóbb, és így onnan plusz egy csomagot hozhatok, mivel a Ryan kézitáska+kézipoggyászt enged meg.

2015.05.02. 08:15:16

@M. Péter:
" Az USA-ban nyáron, amikor többet utaznak az emberek, észre lehet venni, hogy magasabb a benzin ára."
Nalunk hetvegen - pentek delutantol vasarnap estig - mindig kb. 3 - 5 centtel dragabb a benzin. Ma reggel 92 cent/l volt.
@Herr Géza:
" És egyszer sikerült abszolút csúcsot döntenem: egyedüli utas voltam, kvázi magángéppel jöttem haza...:))) "
Egyszer en is voltam egyeduli utas. 1985-ben a Chevronnak dolgoztunk E-Albertaban, szokasomhoz hiven felmondtam es az olajtarsasag tehergepen repultem vissza Calgaryba. Bar ne tettem volna: legalabb 10 mezei repuloteren szalltunk le es fel, szivattyukat, hordokat, stb rakodtak be az utasterbe vagy ki. A pilota rendes volt, megkinalt cigivel es kaveval:) Ejfelkor landoltunk Calgaryban, hoesesben es fel orat vanszorogtam a hangartol a malhazsakommal, hogy taxit fogjak. Soha tobbe "magangep"! Ellenben a helikopteres utazasokat mindig imadtam.
Mas:
Tavaly oktoberben Wizz Air return jegyert fizettem ket szemelyre 450 fontot, London - Budapest - London utvonalon.
4 eve Toronto-Velence (Italy) jegyert (one way) 299 kanadai dollart fizettem, majusban. Vissza Munchenbol repultem, 350 dollarert, oktoberben. Kocsim addig egy kozelben levo raktar udvaran volt, havi 50 dollarert.
@geegee:
"A reptéri parkolás is egy horror, kint a p!csába a szántó közepén van a parkoló és van pof@juk elkérni 100 eurónyi pénzt egy hétre, és még csak őrzés sincsen, a szabad ég alatt van."
Itt 45 $/het a repteri parkolas (+5% AFA), kisbusszal bevisznek a repterre - ami 5 perc - visszaerkezeskor varnak, visszavisznek a kocsihoz, ami jaro motorral var, indulasra keszen. A repteren a parkoloban az elso felora ingyenes, oda jartam kaveert minden nap, amikor a kornyeken dolgoztunk. Taxi kb 40 dollarert visz ki a repterre. Ja, a poggyaszkocsi is ingyenes, ugy az erkezoknek mint az induloknak, jarattol (bel- vagy kulfoldi) fuggetlenul.

2015.05.02. 08:31:44

Kreten Kati neni Ozdrol hozza magat megint, mint mindig. Zsebben turkal, igaz veletlenul:
www.bloomberg.com/research/stocks/private/person.asp?personId=10097312&privcapId=264416006

2015.05.02. 08:50:52

@geegee: De miert lenne a repulojegy olcso? A repules egy nagy dolog, nem olyan regen meg luxusnak szamitott es ma is annak szamit sok helyen. Indiaban a 'fapados' legitarsasagok gepein (es rengeteg van) ugy kezelnek ma is mintha kulonleges VIP vendeg lennel mert csak 'gazdag' emberek engedhetik meg maguknak a repulest. A legitarsasag nem jotekonysagi szervezet, miert kene nekik teged olcson szallitaniuk? Ez egy uzlet, nem jotekonysag, bocs.

wuaaa 2015.05.02. 08:58:20

@~~Babette~~: Hát......akkor erről ennyit.

catnip cupcake 2015.05.02. 09:37:22

@puhacica: a meetup.com-on van egy rakás video témájú összejövetel (video-editing.meetup.com/), ezek nagyon jók kapcsolatépítésre, nyelvgyakorlásra és önbizalom-növelésre:)

A múltkor említetttem neked a blogodon egy másik meetup csoportot. A csoport szervezőjének van egy saját kis állásközvetítő vállalkozása is AV területen (www.facebook.com/pages/Openingzcom/118077768349959), egy kattintást megér. Nem, nem rokonom/barátom... csak gondoltam hasznos lehet:)

Taxomükke (UK) 2015.05.02. 10:04:22

@geegee: Buktuk, nem titok. Az lenne a jó, ha erről mindenki tudna, nem utólag szembesülne vele. Nem logikus, nekem is itt a blogon hívták fel rá a figyelmemet - sajnos későn, már megvoltak a jegyek.
Akkor spórolhatnánk egy kicsit, ha továbbrepülnénk LA-ba, majd visszarepülnénk Chicagóba, de ez is pénzbe kerül (bár kevesebbe, nyilván), de így meg vesztenénk majnem egy napot, meg hát majdnem 24 órát utazással töltenénk...
Nagyon olcsó volt a jegy, de így viszont már nem lesz annyira olcsó.

Taxomükke (UK) 2015.05.02. 10:08:46

@geegee: Igen, veled van a baj. :))))) Nem szabad azt nézni, hogy az adott összeget más Magyarországon mennyi idő alatt keresi meg, hiszen szerencsére mi nem annyit keresünk.
Nekem is mindig eszembe jut a Costában vagy a Caffe Neróban, hogy átszámolva 1000-1100 Ft a kávé, amit megiszom... de mégis megveszem, ha megkívánom. Nem érdemes számolgatni, vagy ha már muszáj, akkor számold át azt is, mennyit keresel.

sanzelizé 2015.05.02. 13:10:10

@Hari Seldon 2: Nagy-nagy gratula erte, hogy meglepted mar csak a kolkok erdekeben is! "Udvozollek a valo vilagban"

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.05.02. 13:42:17

@Taxomükke:
és különben is, 50 euróból meg lehetne járni mondjuk Bp-Nyjregyházát IC-vel odavissza? nem biztos.
én 2000-ben voltam kint Angliában, egyhavi tanári fizetésbe fájt a repjegyem (British volt akor épp a legolcsóbb). hát enni nem sokat ettem abban az egy hónapban akkor ott kint Angliában, mert ráadásul a font is 420 ft körül volt éppen.
rosszabb napokon csomaggal együtt egy Bangkok-Chiang Mai (700 km) is kb 50 euró (csakoda). szerintem ez 20 euró alatt nagyon ritkán megy. nekem ez rendben volt, nem háborogtam rajta. akkora ingadozás tán nem volt ott soha, mint amiket itt olvasok pl London viszonylatban. (a hálókocsis szuper kedvenc vonat 25 euró körül van, ha nem sietek, meg jó az úgy, a kb 14 óra vonat, akkor inkább azzal szoktam.)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.05.02. 14:06:01

@Herr Géza: Haha, nem semmi...:D Jókat írtál, én is elolvasok minden ilyesmit, amit csak találok, azok is kb így taglalják ezt az egész repülőjegy-árképzést...Valszeg egy csoda lehet ezt belülről látni, egy belső dolgozónak, csak éppen ne kelljen kifizetni... :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.05.02. 14:17:22

@Cascabel: Itt van magyarul is:

hu.wikipedia.org/wiki/Udvarh%C3%A1zy_Ferenc_Istv%C3%A1n

Asztqrva, le a kalappal a manusz előtt, ekkora életutat domborítani... :-o

Legalább azt elárulhatná, hogy hogyan kell megindulni, illetve az első millióját hogyan szerezte...:D

Bár igaz, nagyon más világ lehetett az akkori...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.05.02. 14:18:51

@~~Babette~~: Ja, igaz, de néha a legegyszerűbb dolgok is el tudnak felejtődni... :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.05.02. 14:22:40

@~~Babette~~: Jó, ilyen, mint az utolsó fél-egy évben, még a világtörténelem alatt nem volt...Előtte viszont kb így mozgott, nem nagyon voltak jelentősebbek a különbségek...
De még ez a 40% is csak kutyaf@sza a repjegybeli 5-10szeres eltérésekhez képest.Na, ne kelljen már többször leírnom... :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.05.02. 14:30:58

@Cascabel: "benzin. Ma reggel 92 cent/l volt.
Itt 45 $/het a repteri parkolas
kisbusszal bevisznek a repterre - ami 5 perc - visszaerkezeskor varnak, visszavisznek a kocsihoz,
Ja, a poggyaszkocsi is ingyenes,"

Vazzegh, nem is mondok semmit, mert kb egy egybefüggő káromkodás lenne...Európában egy sz*pásh az élet... :D
Usa/Kanadában valszeg a bérek is jó eséllyel duplásak, ahogy olvasom néha.Hát, jól elb@sztuk ezt a kiköltözést... :-| :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.05.02. 14:33:53

@Mirjam2: Jó, oké, ne legyen olcsó.De akkor én nem veszem igénybe...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.05.02. 14:37:53

@Taxomükke: Értem, köszi, azt is hogy be merted vallani... :-)
Szemét egy dolog ez, mondhatni undorító.Ezért is okádok az egész repülősditől, hogy ekkora f@szparasztok...Ha csak simán drága lenne, az egy dolog lenne...De hát van , ahova télleg nem lehet máshogy.Hajózgatni nincs már ideje manapság senkinek...
:D

Apropó, az európai kompjegyek a másik fele, ami szórást, meg agyrém-árképzést mutatnak, az is megérne egy misét...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.05.02. 14:40:21

@Taxomükke: Lehet, hogy nem szabad, de én ilyen vagyok, nem tudok a bőrömből kibújni.A termékek árával nincs bajom általában, csak a rezsióradíj-munkabérekkel...
Valszeg azért is lehet, mert semennyit sem keresek, illetve találok jelenleg...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.05.02. 14:43:03

@sanzelizé: Haha, a nikknév!Végre valaki rendesen írja... :-)))
Egy kocsi is van ilyen, az a neve, hogy Citroen Széjjel-izé...
:-))))))
(C-Elysée...)

kék madár 2015.05.02. 16:33:45

@~~Babette~~: Az aksi ket hetig is kitart - ha nem ulok bele

sanzelizé 2015.05.02. 16:42:22

@Dragonlady (Bp, Hun): Ha nem SOS az ut jol kell kivalasztani az idopontot. Januar elso heteben a RA nel 45eur/fo volt o-v BUD-BVA. Ugyanez a ut karacsonykor 208eur/fo.

martineden 2015.05.02. 17:37:39

@ChristineK: Jááááj....,, Kora reggel megint egy mazohista. Képtelen vagyok megérteni miért kell ez. Tudja hogy rossz lesz otthon, tudja hogy nem fog tetszeni, hisz már látta a másik oldalt. Mégis hazamegy. "..Ugyan,nem kell bedolni,szimpla fidesz propaganda.

kék madár 2015.05.02. 17:50:19

@Taxomükke: kb olyan mintha Az etteremben Nem kernel koretet es Azt mondanak hogy jo de Akkor desszertet se rendelhetsz. Szerintem jogilag is necces es az allamugyeszek rendszeresen perelik is a legitarsasagokat Az ilyen ugyeskedesekert.

martineden 2015.05.02. 18:32:30

@Mirjam2: ...,, Ennyi ido utan, ha talalnak is szobalanykent, pincerkent munkat, a legtobb embernek sem fizikailag, sem lelkileg nem jo megoldas ezekben a munkakorokben dolgozni."..ez csak a te velemenyed,nagyon sokan direkt a vendeglatast tanultak,tanuljak es aki jol vegzi a munkat ,ebben a szakmaban is van elomeneteli lehetoseg.

hanemindulrepulohajtogassmagadnak 2015.05.02. 18:33:03

@geegee:
a vilag tele van vagy megszoksz vagy megszoksz :) -tipusu dilemmakkal. szerencsere (egyelore) senkit se allitanak falhoz, aki a nem-repulest valasztja - barmilyen okbol.

mergelodni, hogy tul hektikusak az arak? jobb lenne, ha mindig 500 euro lenne a stokkholm-bupest?

amugy erdemes neha elgondolkodni, mekkora lukszusban elunk manapsag. bedo albert 1865-ben igy ir az erdei favagokrol:
"csupán csak is kukoricza lisztből készített péppel élnek, melyet sült szalonnával, zsírral vagy pedig füstölt disznóhússal költenek el".
"Lakásuk szintén igen egyszerű — mondhatni széllel béllelt kunyhó, melyet, nagyobb hasábokból állitnak össze s mely alatt a tél 20—25 fokú hideg éjszakáit is minden szenvedés nélkül töltik át; középen jó tüzet égetnek s az 5—6 négyszög ölnyi területen 10-en, 12-en megférnek; ágyuk és párnájuk szalma..."

fizetesuk teljesitmenyaranyos, kb. napi 90 krajcar, ha minden jol megy. ebbol az elelmezesukre koltenek napi 25 krajcart.

ja, es a cikk szerint ez szuper a banyaszok sorahoz kepest, akik csak fele ennyit keresnek.
erdeszetilapok.oszk.hu/00359/pdf/00359_265-271.pdf

Bredpitt Monika 2015.05.02. 18:50:37

@tanato: Jön a poszt. Már elnézést kértem HA tól a folyamatos ígérgetésért. Jó hosszú lesz és részletes, meg nagyon őszinte. Nekünk nem hiányzott a kaja, mivel mindenevők vagyunk, mint a házisertés. Nem a kaja a lényeg. Aki nem akarja megérteni, hogy mi a lényeg, azzal nem kell foglalkozni. Ők egy másik embertípus akiket néha irigylek,mert , igen, bár nekünk se lett volna honvágyunk, néha ezt érzem.
De jó itthon és nem hiányzik Amerika.
Ja, és én havi nettó 96.000 forintért jöttem haza, míg kint havi 2500-2800 dolláros ajánlatokat kaptam, mint gyermek gondozó. Szóval a pénz sem minden.

DieNanny CH 2015.05.02. 19:33:52

@kék madár:

Most azt találtam ki, hogy bár az emberke megveszi a Teslát, az aksit csak kölcsönbe kapja. És, mint 200 évvel ezelőtt szokás volt váltott lovakkal utazni, az elektro-töltőállomásokon a teljesen feltöltött aksik várjanak az utazókra. 10 perc alatt kicserélni az újra, és mehet a kirándulás tovább!
(Na, ezt jól kitaláltam, csak nem tudom, egy ilyen aksi mennyire mobilis.)

DieNanny CH 2015.05.02. 19:38:08

@hanemindulrepulohajtogassmagadnak:

Gondolom 1865-ben szintén volt egy megmondóember, aki a favágóknak mondta ugyanezt, XVII. századi életkörülményekkel példálózva...
Ne felejtsd el, mi a 21. században élünk! Mire volt akkor jó ez a rengeteg találmány és fejlődés, ha nem használjuk ki?

kék madár 2015.05.02. 20:07:32

@DieNanny ezEn mar a tesla is agyal, tol ed nyultak le!

tanato 2015.05.02. 22:52:36

@Bredpitt Monika: Bizony,az hiánypótló poszt lesz,nemigen akaródzott erről írni itt még senkinek,illetve nagyon keveseknek.Kivéve néhányat aki elve tudta hogy a cége fix időre,néhány évre küldte ki mondjuk Dubaiba vagy Kínába,ilyen már volt.

Bredpitt Monika 2015.05.03. 10:22:33

@tanato: Remélem HA úgy fogja leadni, ahogy megírom és semmi nem marad ki belőle, mert vannak témák, amik úgy látom itthon kényesek, pedig bizony beszélni kell róla, mert pont ezért nincs változás. Én a Határátkelő oldalon szeretném megosztani a tapasztalatokat, mert tudom, ezt sokan olvassák és hűséges típus vagyok.

puhacica 2015.05.03. 23:41:18

@catnip cupcake: koszonom szepen a tippeket! irtam nalam is, de nem tudom, ki mirol kap ertesitest. en is csak veletlen lattam meg most itt, hogy irtal, mas miatt neztem vissza. :) de a lenyeg: koszi meg 1x!!!

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása