oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2014. szeptember 17. 06:40,  A svájci siker titka 479 komment

2014. szeptember 17. 06:40 Határátkelő

A svájci siker titka

Svájcról elég sok sztereotípia él az emberekben, és mint az már csak lenni szokott, ezek egy része butaság, más része viszont közelít a valósághoz. Mert miközben a pontosságuk és a becsületességük irigylendő, azon azért inkább mosolyogni lehet, amikor a mélygarázsban megkérik a parkoló autóst, hogy legközelebb inkább orral előre álljon be, mert úgy nem koszolja a falat, miként az Mr. Bingham posztjából kiderül.

Svájc, ablakomból, Zoli.jpg(Zoli képe az Ablakomból sorozatból)

„Hat éve élünk Svájcban, Genfben, sikerült elég jól beintegrálódnunk, megtanultuk a nyelvet, kiismertük a kultúrát. Már régóta gondolkoztam, hogy megírom a tapasztalataimat. Az alábbi írás célja nem az, hogy a svájci mentalitást a magyar fölé helyezzem, van, amiben jobb, van, amiben kevésbé, de tény, hogy az ország sokat köszönhet a helyiek gondolkodásmódjának.

Ezek szubjektív észrevételek, és biztos vagyok benne, hogy a hozzászólásokban sokan vitatkoznak majd az itt élők közül is. Az írásban többször hivatkozom különböző nemzetiségű ismerőseimre, az említések véletlenül sem értékítéletet, vagy általánosítást tükröznek, hanem csak egy-egy valós történetet.

Svájc sikerének egyik legfontosabb kulcsa a svájciak mentalitása – ez sokban eltér a magyarokétól, de az európaitól is – az írás elég hosszú. Vannak különbségek az német, francia és olasz részek mentalitása között, én a francia nyelvű részen élek, de tapasztalataim szerint sokkal több a hasonlóság, mint az eltérés.

Diszkréció és szerénység

Egy svájci SOHA nem tesz fel direkt kérdést magánéletre vonatkozóan. Hat éve élek itt és egy kézen meg tudom számolni, hogy hányszor kérdezték meg, hogy melyik országból jöttem.

Ez halmozottan igaz bármilyen olyan kérdésre, amit elárulhatja az illető anyagi helyzetét, autó, pontos beosztás vagy, hogy hol laksz. Esetleg nagyon indirekten utalnak az adott témára – „minden bizonnyal jól erezte magát a szabadságon” – és ezek után Rád van bízva, hogy megosztod-e merre jártál.

Ez a szemlélet igaz a saját vagyoni helyzetükre is, nem verik nagydobra, hogy milyen vagyonuk, státuszuk van – lehet, hogy milliomos, és gyönyörű helyen lakik, de nem feltétlenül jár sportautóval, könnyen lehet, hogy melletted ül a villamoson egy régi pulcsiban.

A svájci francia-tanárnőmről másfél év után derült ki cseppenként, indirekt módon, hogy a nagyapja híres diplomata volt, az apja az egyik leghíresebb tévés, ő pedig írói ösztöndíjat nyert, és csak azt egészíti ki franciatanítással, amíg abból nem tud megélni teljesen.

Kompromisszumkészség

Svájc politikai rendszerébe kódolva van a kompromisszum: 3 nagy hivatalos nyelv, 26 kanton és félkanton, hatalommegosztás föderális, kantoni és helyi szinten, illetve az, hogy körbe van véve sokkal nagyobb országokkal.

Politikai szinten inkább évekig egyeztetnek beruházási kérdésekről, amíg mindenki, vagy a túlnyomó többség nem áll a kezdeményezés mögött. Például az egyeztetés egy 5 km-es villamosvonal meghosszabbításáról akár 5-10 évig is eltart, és csak akkor kezdődik meg, ha abban teljes egyetértés van a nyomvonal, költségvetés, útrendezés, környezeti hatások, lakók nyugalma és egyéb járulékos kérdésekben. Az egyeztetésekbe a lakosságot is bevonják.

Udvariasság

A magázás, illetve a „Monsieur / Herr”, illetve „Madame / Frau” használata teljesen bevett szóban és írásban egyaránt. Az írott franciában, hivatalos levelekben az udvariassági formulák kötelező elemek, így egy levél lezárása jellemzően „Hölgyem, uram - engedje meg kérem, hogy kifejezzem legőszintébb üdvözletemet. Legmélyebb tisztelettel, aláírás”

Ellentétben a britekkel, ahol egy idegen észre sem vészi az elején, hogy udvariasan elküldtek a fenébe, a svájciak nem élnek burkolt beszólással a legtöbb esetben.

Nyilvánvaló hibázás esetén sem szembesítik elsőre a vétkes felet direkt módon. Ha egy pincér rossz ételt hoz ki, akkor „talán lehetett egy kis félreértés a rendelés felvételénél”, ha nem fizetetted be a számlát (csak elsőre, után keményedik a hangnem), „tudjuk, hogy minden bizonnyal csak elkeveredhetett a számla otthon a sok levél között”.

A második és harmadik felszólítás után – azért pénzről van szó, amit a svájciak véresen komolyan vesznek – egyre kevésbe udvarias a hangnem, már csak egy „Tisztelettel” befejezéssel végződik a levél.

Tolerancia

Többségük elfogadó, bár a nagyobb kisebbségekkel szemben van növekvő ellenérzés (franciák Genfben, illetve németek Zürichben). Én soha egy percig nem éreztem, hogy bármilyen diszkrimináció, lenézés érne.

Saját cégem keretében tartottam digitális marketingről tréninget könyvelőknek, akik el is jöttek, érdeklődve hallgatták - elismerik a szaktudást, bárhonnan jön is az ember.

Mit gondoltok, milyen lenne a fogadtatása egy ukrán vagy macedón vállalkozónak, aki magyarul folyékonyan, de akcentussal próbálkozna hasonlóval Magyarországon?

Sokan majd felhozzák majd, hogy de hiszen idén megszavazták a bevándorlás szigorítását – tegyük hozzá 50,3%-kal. Mit gondoltok, Angliában mennyien szavaznának a szigorítás mellett? Franciáknál? Magyarországon?

Pragmatikus és liberális

A legtöbb kívülálló azt hiszi, hogy Svájc nagyon konzervatív állam – ez egyáltalán nem igaz (a kisebb, vidéki kantonok kivételével). Hihetetlenül pragmatikusak, ha betartod a szabályokat, értéket teremtesz, esetleg még pénzt is termelsz, akkor nagyon rugalmasak és támogatóak.

A prostitúció legális, (egy éve emelték meg a korhatárt 16 évről 18-ra), amennyiben az ember kiváltja az engedélyt, rendszeresen egészségügyi ellenőrzésen vesz részt, van betegbiztosítása és természetesen rendezi az adóit. Az elv: prostitúció mindenképp létezni fog, akkor legyen szabályozott keretek között.

Hasonló a droghasználat, a nagyobb városokban vannak drogfogyasztási pontok: ez annyit jelent, hogy biztonságos és tiszta keretek között fogyaszthatják a drogosok a kábítószerüket, ha rosszul lesznek, orvosi segítséget is kapnak. Az elvük egyszerű: halott drogost nem lehet leszoktatni, és visszavezetni a társadalomba, (ahol majd természetesen növelni fogja a svájci GDP-t).

Munkamorál

Összességében kevesebb órát dolgoznak az emberek, mint Kelet-Európában, vagy Magyarországon, de többet, mint Nyugat-Európában, ezzel együtt a világ legversenyképesebb gazdasága. A munkát komolyan veszik, és a fenti értékek mentén végzik.

Jó példa erre, hogy amikor népszavazást írtak ki arról, hogy a kötelező minimális szabadságot emeljék meg 4 hétről (ami a gyakorlatban inkább 5) 6 hétre, akkor 67%-kal leszavazták, mondván, hogy az erős frank és a válság már így is nyomás alá helyezte a gazdaságot, és tovább ronthatná a 3%-os munkanélküliséget.

Azzal szoktam viccelődni, hogy máshol, például franciáknál, 98%-os támogatás mellett tömeges tüntetések lennének, hogy igazából 8 hét szabadság kellene.

A munka megbecsülése és pénzbeli ellenértéke

A svájciak nem kizárólag protestánsok, de a protestáns munkaetika, illetve a tisztességes bérezés alapköve a társadalomnak. Így szinte mindennek kiszámolt ára van, amihez munka, vagy költség kötődik.

Ha bútorkiszállítás esetén emeleti a lakás és nincs lift, akkor 40 frank pluszköltség (két embert kell kiküldeni). Ha kutyád van, akkor az elkóborolt kutyák okozta kárt fedező biztosítási díjat kell fizetni - képzeljük el valahol egy hivatalnok kiszámolta a károkat, leosztotta a kutyák számával, beleszámolta a beszedés és a nemfizetés költségeit stb. – ez csak Svájcban képzelhető el, de jogos.

Az emberek elismerik, és elfogadják, hogy a munkának ára van. Amikor panaszkodtam svájci ismerősöknek, hogy hogyan kerülhet egy tízperces villanyszerelés 400 frankba (százezer forint!), akkor türelmesen elmagyarázták, hogy ha én lennék villanyszerelő, én sem tudnék megélni kevesebből, a kiszállás ideje, a holt idő megrendelések között, az autó és szerszámok fenntartása stb., költségeiből kiszámolható, hogy így jön össze egy átlag megélhetéshez szükséges jövedelem. És tényleg annyi a helyi ultramagas megélhetési költségeket figyelembe véve.

Amikor külföldi hegymászókat mentettek meg a svájci hegyimentők, leszámlázták a hegyimentők bérét, kockázati felárát, a gépek és üzemanyag költségeit. A külföldi sajtó ezt kicsinyességnek tartotta, ők jogos költségnek, illetve az életveszélyes mentőakció jogos ellentételezésének.

Bár van bevásárló-turizmus, a szolgáltatásokat legtöbbször helyben vesznek igénybe a hatalmas felár ellenére, mert ha én nem a helyi fodrászhoz járok, akkor miből lesz pénze, hogy az én cégem termékeit ki tudja fizetni.

Pontosság

Nem véletlenül az óraipar az egyik fontos exportőre Svájcnak, a pontosság genetikailag kódolva van Svájcban. Egyik legékesebb példája, hogy jelentős hír volt idén, hogy a svájci vasút pontossága 88%-ról „az aggodalomra okot adó” 87.5%-ra csökkent.

Mindez úgy, hogy a pontosság definíciója 5 perc (!) késés, és a vasútnak meg kell birkóznia a hegyes vidékkel, illetve a téli gyakori havazással. A kisfalunkban óra egészkor és óra 29-kor indul a vonat. Rendszeresen lekésem emiatt az egy perc miatt. Az idő fontosságát jelzi, hogy az orvosi számlán percre pontosan le van bontva a konzultáció (első 5 perc – páciens felmérése stb.).

Becsületesség és bizalom

Ezzel akkor szembesültem először, amikor a vízszerelő bekötötte a mosógépet (csak úgy földi halandó ezt nem teheti meg, különben fennáll a veszély, hogy eláztatjuk a lakást, vagy alattunk levőt).

Ez az 5 perces művelet 400 frankunkba került, amikor elővettem a pénztárcámat, nagyon furcsán nézett rám – majd egy héten belül megkapjuk a számlát a csekkel, és akkor azt kell befizetni. Ezt nem tudnám elképzelni Magyarországon.

A falunkban az egyik családi ház mellett az utcafronton kint van egy hűtő, amibe házilag készített sajtok, lekvárok és tojás van, alatta egy fiókban becsületkassza. Azzal szoktam poénkodni, hogy bizonyos országokban nemcsak a termékeket, illetve a hűtőt lopnák el, hanem rákötnének egy kompresszort is a konnektorra – ingyen van az áram! (Egy magyar példa.)

Hasonló példa, hogy az egyik kávézóban tíz kávé után egy ingyen jár, ehhez pecsételni kell egy kis füzetbe. A pecsét ki van rakva a pultra a cukor mellé, önkiszolgáló…

Az árnyoldalhoz azért hozzátartozik, hogy a bankszektor velejéig korrupt, dollármilliárdos büntetéseket fizetnek a nagyobb bankok adócsalás, illegális pénztranszferek, pénzmosás segítése miatti vádakban – emellett a nagyobb bankárok hatalmas bónuszokkal és nagyobb következmények nélkül túlélték ezeket a botrányokat.

A svájci mentalitást Roger Federer tükrözi a legjobban a szemükben. Sikeres, gazdag, de nagyon szerény, tökéletesen beszél svájci németül, németül, angolul és franciául. Felesége nem topmodell, két ikerpár édesapja, semmilyen hivalkodás nincs benne (Rolex órát a szponzor miatt kell hordania :)) és nagyon diplomatikus. Teniszező társai a szemére is vetették, hogy nem fogalmaz meg elég markáns véleményt, ha a teniszszövetség nem a játékosoknak megfelelő szabályokat hoz.

Szabálykövetés – amikor jó...

Svájcban nincsenek nagy dilemmák, valami vagy kötelező, vagy szigorúan tilos. Ez persze hülyeség, de van némi alapja. A lentiek alapján elsőre úgy tűnhet, hogy csak ki akarom figurázni a svájciakat, pedig nagyrészt tökéletesen egyetértek velük és fantasztikus országot teremtettek maguknak.

Hallottam, hogy még a gyerekek is sorban állnak a mászókánál, ami kissé túlzás, de jól tükrözi a mentalitást. A hangoskodás, tiszteletlen viselkedést nem nézik jó szemmel, ezt akár, ellentétben más dolgokkal, akár egészen vehemensen is tudják tudatni.

Egy vasárnapi fúrást még egy újonnan épített lakóházban is, ahol nyilván mindenkinek szerelnie kell, azonnal szóvá tehetik, illetve olyat is hallottam, hogy a szomszéd öregasszony lesből kiugorva szidta össze bolgár kollegámat, mert nem a hét megfelelő napján vitte ki a beköltözés után a kartonpapírokat (előre küldenek úgynevezett éves szemétnaptárt, hogy melyik nap milyen szemetet lehet kirakni).

Másik példa, hogy lezárták az egyik faluba vezető úton a kocsiforgalmat, mert bornapokat tartottak. Mi sétáltunk be a menetiránynak megfelelő irányban az autóút szélén, amikor az egyik helyi odajött hozzánk és közölte, hogy a szabályoknak megfelelően a menetiránnyal szembeni sávban kell gyalogolni – még akkor is, ha a kimenő forgalom engedélyezett volt, így igazából baleset csak abban a sávban fordulhatott volna elő.

A külföldi rendszámot egy év után le kell cserélni Svájcban. Lengyel kollegáim mesélték, hogy 11 és fél hónappal beköltözésük után kopogtattak a szomszédok, és közölték, hogy bizonyára még nem tudtak teljességében megismerkedni a svájci közlekedési szabályokkal, így csak finoman szerettek volna segíteni, hogy most érdemes lenne elkezdeni a rendszámcserét, hogy 12 hónapra meglegyen.

Az oroszok és arabok különösen nehezen veszik fel a helyi ritmust. Ukrán kolleganőm panaszkodott, hogy nem talált parkolóhelyet reggel, így ahogy otthon megszokta, levágta az autót vészvillogóval az út szélén és meglepődve tapasztalta, hogy komoly bírság követte.

A gyorshajtással ugyanez a helyzet, ezt nagyon komolyan veszik, növekvő birsággal, illetve jogosítvány-bevonással, akár az országból kitiltással büntetve ismételt kihágások esetén. Amennyiben több mint 25 km/h-nál nagyobb a sebességtúllépés, akkor a bíró határozza meg a büntetést mértékét a jövedelem és a vagyon arányában – így volt már több mint egymillió frankos (!) büntetés is.

A lakhatás területén is komoly a szabályozás, lakáshiány van, így a kiadók nagyon komoly szabályokkal védik az érdekeiket sokoldalas mellékletben részletezve a betartandókat. Így például tilos galambokat etetni az erkélyen (nehogy összepiszkítsak a drága teraszt); fúrni csempébe, padlóba, nyílászárokba tilos.

Tilos a teraszkorlátnál magasabb növényt elhelyezni, illetve azon túl ruhát kilógatni (rontja az összképet, illetve szél esetén gondot okozhat, például az alatta lévő szomszédhoz lefordíthat egy virágot) – na, ezt azért meg a svájciak sem tartják be.

… és amikor nem

Van, amikor a svájciak önkéntes szabálytisztelete kicsit már túllő a célon. A schaffhauseni barátom mesélte, hogy a szomszédok aláírásokat gyűjtöttek, hogy kezdeményezzék a „nem kérünk reklámot” feliratok egységesítésére a postaládákon (rend a lelke mindennek).

Egyik olasz kollégámmal történt, hogy háttal állt be a mélygarázsban Lausanne-ban, amikor visszajött a kocsijához, egy cetli fogadta, hogy legközelebb inkább orral előre álljon be, mert a kipufogófüst összekormozza a falakat…

A szabálykövetésben rugalmasak tudnak lenni, ha pénzről van szó. A szaúdi királyi család egyik tagja vasárnap akart vásárolni (ami közel lehetetlen), ezért a kedvéért kinyitották az egyik nagy bevásárlóközpontot és beseperték a bírságot, de az órák és elektronikai eszközök nagy részét elvitték a kedves vendégek.

Hasonló a helyzet az adókedvezményekkel, ha egy cég vagy csak egy vagyonos magánszemélyt komoly pénzt hoz az országba, akkor minden letárgyalható egyénileg megállapított adókulcs, munkavállalási engedélyek stb.

Sok külföldi értetlenül áll a dogmatikus szabálytisztelés előtt – sokan nem veszik észre, hogy pont emiatt olyan élhető az ország, amilyen, de ehhez az kell, hogy mindenki betartsa a játékszabályokat, ne szemeteljen, ne ordítson, fizesse be az adót, ne hajtson gyorsan lakóövezetben satöbbi.

Ha már közösen meghoztuk a döntéseket (és Svájcban ez tényleg maximálisan igaz), akkor tartsuk is be. Nekem ez a felfogást tökéletesen bejött, még ha néha a mai napig is meglepődök apróságokon.”

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Svájc

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr746704793

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Áttértem digitális levelezésre 2014.09.17. 17:38:47

  Tisztelt Magyar Posta, állami és magán szervek, levélszemét dobálók! Örömmel értesítem önöket, hogy parlamentünk törvényalkotó gyakorlata és a jog előtti egyenlőség elvét követve, 2014. április 1-től áttértem a papír alapú levelezésről és kommuniká...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tanato 2014.09.18. 07:24:16

@házelőtthinta: 11,38-ra
Ez van a háttérben igen,tovább élnek az emberek,jóval több eü.-dolgozóra lenne szükség mindenütt mindegyik országban.A feladat sokkal több, a kiképzettek száma meg alig nő,inkább stagnál.

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.09.18. 08:06:29

@Philosoraptor:

Nyugati ország, nagyon jó szociális hálóval. A dolgozók meg tudnak élni, a munkanélküliek meg vígan fetrengenek a 90 % os munkanélküli segélyen éveken át, amíg a bevándorlók dolgoznak. Na, ezért Dánia a világ legboldogabb országa.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.09.18. 08:09:10

@blackhair-lady:
...és pontoznak.
3-6-9 pontot adnak.
9pontnál piros lap.

SzZoole 2014.09.18. 08:10:35

@blackhair-lady: en ha akarok valami a baratomtol fel hivom es beszelek vele,a csaladom tobbi tagjanak van FB. Igen a jo beallitas sokat szamit,mert eleinte nagyon sokan,meg ismeretlenek is,kerestek oket,hogy nem e lehetne e,hogy segitsen mar stb.A fiamnak ua. az neve mint nekem,rajta keresztul is probaltak el erni tobben,olyan emberek akikel csak 1-2 alkalomal talalkoztam,szegeny fiam,nem gyozott letagadni:)))
Igazad van nem ordogtol valo.En vagyok az ordog,maga:)))
(Csak vicc volt)

SzZoole 2014.09.18. 08:18:40

@montroyal ( CAN qc): viktornak ehez semmi koze,joval korabrol ered ez az " uzlet".

SzZoole 2014.09.18. 08:24:13

@tanato: doki,az ukran es az orosz nyelv nem ua.
Az ukranok utaljak az oroszokat is meg a nyelvuket is,szemelyes tapasztalat,az orvosi el latas es az utlevel biznisz joval korabbrol ered,higy nekem,nyiregyhazi voltam,sok ukran baratal es beregszaszon szinte otthon voltam.

rezsöatya 2014.09.18. 08:29:47

@blackhair-lady: jol nevelt? MAFLA!!!
Elsoben egy (c.tipusu) osztalytarsnom mindig elvette az uzsonnamat es megette! Fel evig meg otthon sem mertem elmondani! Kb. 18 eves koromra mertem kinyitni eloszor a szamat, addig tok nyul bela voltam. Na de aztan...! :D

SzZoole 2014.09.18. 08:33:15

@rezsöatya: fater,Te nem valtoztal semmit:)))
Ugyan ugy nezel ki,mint 50 evel ezelott:)))

rezsöatya 2014.09.18. 08:39:15

@Zoole[uk]: ja. Le kene mar vennem a svajcisapkat! :D

Muscari 2014.09.18. 08:47:23

@geegee: nem tudom, sose probaltam. Ha vas, vagy aluminium, nyilvan a meh-be viszed, de egy butort... Fogalmam sincs

Herr Géza 2014.09.18. 08:56:52

@Naschkatze (Mostindien / CH): Inkább talán rohadt büszkék voltak az "olaszságukra" és jól érezhetöen a tömeg akkor sem volt hajlandó pl. németül megszólalni, ha tudott volna, föleg, ha "echte" némettel állt szemben. Ha azzal kezdtem, hogy bocsi, magyar vagyok, csak spec. éppen németül tudok, akkor azért könnyebb dolgom volt, de a hivatalban még így is kevésnek bizonyultam.
Bellinzonában három mobilszolgáltató boltjában hamarabb találtam egy magyar srácot, mint németül-angolul beszélö öslakost...... :)))

bunny.hu · http://www.divecenter.hu 2014.09.18. 09:00:32

Tisztelt olvasó

Svájc rulez.

Engedje meg kérem, hogy kifejezzem legőszintébb üdvözletemet. Legmélyebb tisztelettel,
Én

Din Serpahis 2014.09.18. 09:00:45

@Naschkatze (Mostindien / CH): Hehe, pont a hetvegen voltam lenn Luganoban / Comoban, a Gotthardnal akkora dugo volt, hogy ket orat alltam benne odafele.

Visszafele inkabb bevallaltam a hagot, hat minden szempontbol megerte :)

2014.09.18. 09:43:02

@Sütemény1975: Hagyjuk. Láthatólag neked megfelel itt minden, szóval nincs is miről vitatkozni.

2014.09.18. 09:45:04

@geegee: Nem tudom, amúgy a privát profilodat tényleg nézhetik, amíg nem kerül be az ismerősök körébe (vagy ahogyan be van állítva), addig nem is fog látni semmit, a profilképeden kívül.

2014.09.18. 09:45:33

@házelőtthinta: Hm. Ez eléggé leegyszerűsített és sarkított véleménynek tűnik.

fluffer 2014.09.18. 10:00:21

Azért azt senki se gondolja, hogy "csak úgy" kimehet Svájcba dolgozni (szellemi munka), feltéve, ha nem saját céget alapít vagy egy külföldi cég transzferálja át a svájci irodába vagy ott járt/fejezte be az egyetemet. Hiába a német nyelvtudás, a kurrens és speciális szakmai tudás, kb 0% esélye van az embernek egy svájci cégnél elhelyezkedni kelet-európaiként. Még akkor is nehéz, ha van kapcsolat.

Din Serpahis 2014.09.18. 11:00:23

Na ez szerintem baromsag, mar bocs.
En ugy jottem ki, hogy se cegem nincs itt, se nem transzferaltak at, egyszeruen megpalyaztam itt egy allast. Es meg nemetul se tudok rendesen - na jo, azert elboldogulok, de itt a cegnel ugyis csak angol kell.

Es vannak itt meg kelet europaiak dogivel.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.09.18. 11:05:45

@blackhair-lady: Megkérdezni mindent lehet... :-))))))

Semmi különös, sokszor csak így sikerül.Éjszakai bagoly vagyok, napközben nem mindig érek rá.Melóm nincs sajnos, de azon vagyok, hogy legyen, legalább anyagi bevétel.Munka hozzá az nem muszáj...
:-))))))))))))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.09.18. 11:09:03

@Muscari: Na hát ennyi az én tapasztalatom is.Mondjuk anyáméknál kertes házban laktunk, ott a faanyag elég jól elég a cserépkályhában, a vas meg megy a méhbe, ahogy írtad.Lehet, hogy végül is nem is olyan nagy probléma ez... :-)

kardio1 2014.09.18. 11:26:40

@Jani haverja:
Hàt ez kész! :)
Még a lopott autok tömegének 2003-as legalizàlàsàt is pozitiv dolognak tartod. Ha màs orszàgokban is csak àtütnék az alvàzszàmot, akkor sehol se lenne lopott kocsi, mindenki legàlisan közlekedne.Ez a biztositos történet az egyszerû, tudatlan albànnal, meg a német fônökével aranyos. Nem mondom, hogy ilyen nem történhetett, de azért én az àtlag albàn embert ennél intelligensebbnek képzelem, hogy egy ilyen esetben ne fogjon gyanùt. Vsz. a lopott autok nagyobb része nem igy került Albàniàba meg a környezô orszàgokba.
A màsik, hogy valoban igazad lehet, Albània màr kész Amerika: nyilt utcàn a fôvàros kellôs közepén lelônek valakit egy üzleti leszàmolàs keretében, és a tettest még mindig keresik. Ja de hàt ez normàlis arrafelé, hogy a becsületes és tisztalelkû albànok igy rendezik le néha a nézeteltéréseiket. Ha a vendéget mindennél jobban tisztelik, azt javaslom, ne akarj albànnà vàlni :), mert vendégként biztonsàgban vagy, utàna meg lehet, hogy neked is lesz üzleti nézeteltérésed valakivel...

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.09.18. 11:28:53

Addig olvastam, hogy egy eve emeltek a prostitucio korhatarat 16evesrol 18-ra. Ez aztan a korrektseg. Broaf...

svajcineger 2014.09.18. 12:23:42

@fluffer:
Akkor mi, meg a tobbiek, hogyanan kerultunk ki? :-)

svajcineger 2014.09.18. 12:26:40

@zöldeketbeszélek:

De pialni mar szerencsere tovabbra is 16-tol lehet. :-)

blackhairlady 2014.09.18. 12:48:39

@Zoole[uk]: Azert innen tolem felhivni valakit nem olyan egyszeru. Illetve igen, de nem 10 cent. Ws az idoeltolodas miatt ign nehez osszehozni egy egy beszelgetest. Persze ben kotelezo hasznalni, de azert nem olyan nagy dolgo am:)

blackhairlady 2014.09.18. 12:51:01

@diggerdriver: akkor most megvaltozik a velemenyed az angol epitoiparrol?:)))

SzZoole 2014.09.18. 12:58:51

@blackhair-lady: 2 baratom lakik Seattle-ben,1 pedig Calgari-ban,eddig nem jelentett gondott beszelgetni veluk telefonon,egyikonknek sem.Tovabbra is fentartom,hogy a FB inkabb karosabb mit nem.
Mindenkinek szive joga,hogy felhasznaloja vagy nem,ezen nem fogunk osszeveszni:)))

tanato 2014.09.18. 13:16:29

@Zoole[uk]: Oké én is tudom, de ezek szerint mostanában felgyorsultak a dolgok.Nyilván többet ér számukra a magyar polgárság mint régebben.Azért nagyjából értik az oroszt ők is,bár fasírban vannak velük.Persze már a Kádár-érában is volt onnan befelé áramlás,ebben igazad van.

blackhairlady 2014.09.18. 13:18:53

@geegee: Ertem. Bocsi a kivancsisagert, csak az idoeltolodas nalad nem indokolja az ejjelibagoly dolgot, ezert kerdeztem:)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.09.18. 13:25:22

@blackhair-lady:
Gazdag ország.
Megengedheti magának azt a vircsaftot hogy olyan magas biztonsági követelményeket támasszon ami akadályozza a munkát.

SzZoole 2014.09.18. 13:28:42

@tanato: 2007,08,09-ben is porgott az eleg rendesen,mar akkor is szazezreket lehetett vele keresni.Ismerem a beregszaszi korhaz foorvosat a fiat es a lanyat.A lany az apja nyomdokaiba lepet,a fiu nem,O jo nevu "uzletember"lett.A doki volt az atyauristen a varosban es kornyeken,ha erted mire gondolok

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.09.18. 13:29:32

@Philosoraptor:

Miért? Milyen mélyebb oka lehet mint pl az erős szociális háló? A poén az hogy teljesen jól működik így. Nem baj ha nem dolgozik a helyi lakos, jönnek majd bevándorlók akik dolgoznak. 10 % al több pénzért mint amit ő tv nézésért kap éveken át.

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.09.18. 13:29:46

@diggerdriver:

Pontoznak? Mint a kisiskolában? Döbbenetes...ugyanaz folyik a felnőtt életben is..versenyeztetnek minket...de én ebből nem kérek.

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.09.18. 13:29:59

@geegee:

Tessék raptor, itt az élő példa az északi szociális hálóra. Nevetve írja hogy nincs melója..minek? úgyis megél munkanélküliből is.

tanato 2014.09.18. 14:05:41

@Zoole[uk]: Igen az Uniós csatlakozás felpörgette a bizniszt.

adg 2014.09.18. 14:28:24

@blackhair-lady: En is ezt tapasztalom, sokan jartak mar Magyarorszagon, tudnak is rola egy ket dolgot paran. Bar azert tobben vannak, akik maximum a kontinenst talaljak el.

Nekem van otthon egy nagyon nagyon fideszes oreg kollegam. Neki pont ellentetes elkepzelese volt a vilagrol, mint ami itt a hataratkelon latszik. Teljesen biztos volt a gyurcsanyterror alatt, hogy az egesz vilag "arrol az idegbeteg majomtol" van elborzadva, ellenben most meg csodajara jarnak az orban miniszterelnok urnak, kiveve a kommunistakat, akik teleirnak minden ujsagot marhasagokkal. De volt kommunista kollegam is, aki meg a viktorterrorrol tartott folyton eloadasokat, es sorolta, hogy melyik nagyon mertekado vilaghiru ujsagban milyen tenyek jelentek meg. Olyan dolgokat mondott mindketto, hogy hajunk egnek allt.
En meg egy kovetkezo kollegaval folyton adtuk alajuk a lovat, es elveztuk, ahogy huzzak egymast. Szerencsere mindketto meglehetosen kulturember, igy nem fajultak el az esemenyek nagyon. Csak neha.

@VPBA: Aha, osszeallt a kep. Te vagy az oldalborda. :) Latszik, hogy komolyan gondolta, nem lehet vele viccelni. :D

@Jani haverja: "A bankigazgató meg egy albán tulajdonú magánbanknak volt az igazgatója (tehát albán ember, és tetejében a bank egyik alapító tulajdonosa). Két albán közötti vita meg néha "így sül el"... Ez nem jó, vagy nem rossz, ez itt így szokás.."

Nem. Ez rossz. Nem lovunk le embereket, az nem szokas kerdese, maximum Mos Eisley-ban, ha igy "szokas" valahol, akkor az a hely nem kulonb, mint az, ahol "szokas" a lanyok arcaba savat onteni, vagy "szokas" a noket megeroszakolni, a masik torzsbe tartozokat meg kettevagni es megenni.
En teljesen biztos vagyok benne, hogy albaniaban sem szokas leloni az uzletfelet vita eseten. Megtortenik ilyen, mashol is elofordulhat, de nem hiszem, hogy a tobbi alban szerint ez rendben van. Ha megis, akkor az szerintem eroteljesen erodalna a kepet, amit Albaniarol szeretnel kialakitani ilyen nagy igyekezettel.
Amugy valoban nincs harag, inkabb csodalom a lelkesedesedet, bar ahogy latom, nem csak en erzem kisse eltulzottnak az aktivitasodat. Kivanom, hogy mielobb teljesuljon a kituzott celotok.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.18. 15:06:27

@kardio1: Én nem tartom pozitívnak, én tényként jegyeztem meg. Magyarországon is volt ilyen, csak hogy tudd.

Hidd el, abban az időben a Magyarországon ellopott (sokszor német) autók kb. 80%-a biztosítási csalás volt. Ez Németországban is így volt. A történetet kisarkítottam, persze, hogy egy idő után nem volt tudatlan az albán. Viszont nem is lopott kocsit, helyette a német, meg az olasz rávette biztosítási csalásra, amiben ő volt a kisebbik hunyó, és ő is keresett kevesebbet.

Mit gondolsz: Ha ténylegesen ellopta volna az albán mondjuk Németországban a kocsit, hogyan sikerült volna egy csomó határon átjutnia, amíg hazaér úgy, hogy mondjuk a német tulaj addig nem vette volna észre, hogy ellopták a kocsiját???

Az ukrán kocsitolvaj az tényleg lopott kocsit Magyarországról, mert annak csak egy határállomás két oldalán lévő dolgozókat kellett megvesztegetni, vagy még azokat sem, mivel mire az éjfélkor ellopott kocsi gazdája felébredt, ő már rég Ukrajnában volt. Ezt egy albán nem tudta megtenni, hosszabb az út hazáig, és sok a határállomás.

Tudod van egy olyan közmondás, hogy "Aki korpa közé keveredik, megeszik a disznók". Én nem "keveredtem soha korpa közé", így ilyen dolgoktól sem Magyarországon, sem itt nem kell félnem. De ha már azt mondod, hogy micsoda szörnyűség, hogy lelőnek valakit fényes nappal az utcán, hát a Te dolgod. Én meg azt mondom, hogy ebben az esetben senki nem sérült meg (a célszemélyen kívül, aki bele is halt), az Aranykéz utca meg a többi hogy is volt???

Egyébként Budapest sokkal veszélyesebb város, mint Tirana közbiztonság szempontjából, mondjuk Párizs bizonyos negyedeiről meg inkább ne is beszéljünk.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.18. 15:08:49

@adg [Au, Darwin]: Nincs rendben az emberölés a többi albán szemében sem, meg az én szememben sem. Viszont az albánok nem álszentek.
Ők tudomásom szerint nem tudják az egy kommentemmel feljebb lévő magyar mondást, hogy "aki korpa közé keveredik, azt megeszik a disznók", de ettől függetlenül hasonlóan gondolják.

Ennike (DK) 2014.09.18. 17:41:40

@Philosoraptor: szerintem azert boldog Dania lakossaga, mert aranyaiban veve, tenyleg jo dolga van, es itt mondjuk csak a bennszulott danokrol beszelek, es nem a bevandorlokrol, amit en latok a kozvetlen kornyezetemben: a nok, annyi gyereket szulhetnek, amennyit akarnak, es csokkentett munkaidoben dolgozhatnak, 25,28,32,33,35 oraban, gyerek az intezmenyben, also tagozaton nem stresszelik jegyek osztalyzataval, lazak, ha valaki tanul, osztondijat kap, eltartja, fenntartja magat, 18 utan, meg megengedhetik maguknak, hogy el, illetve kulon koltozzenek a szuloktol, megengdhetik maguknak a legdragabb elektronikai kutyut, egyszeruet esznek, (ragjak a sargarepat es a kigyouborkat), gimi utan, megengedhetik maguknak a sabbath evet( egy ev, amikor vilagot jarnak, utaznak, tapasztalatokat gyujtenek), es ezt a jo szokasukat oregkorukig megtarjak, allandoan, utaznak, kis dolgoknak orulnek, szemrebbenes nelkul beteget jelentenek, ha faj a fejuk, vagy masnaposak, a hetvegi dorbezolasbol, jol keresnek megelnek belole 2 fizetes, haz, 2 auto,nem feltunoskodnek, nekik jo a szurke es fekete, de komoly dan ontudattal rendelkeznek, buszkek, arra, hogy ok danok. Nem finnyasok a wc furdoszoba miatt, elegedettek ugy altalaban. Apro dolgok, semmisegek, de ezek teszik elhetove az eletet, es hirtelen ezek jutottak eszembe, de tudnam sorolni...En nem vagyok boldogabb, mert itt elek, de elheto eletem van, elegedett vagyok, de nem danul boldog, nekem hianyoznak dolgok, amikhez otthon azert nem jutottam hozza, mert nem volt idom es eleg penzem, itt azert mert hianyzik a csaladi es egyeb mas bizalmi toke. Sehol semmi nem lehet tokeletes, nincs meg minden egyszerre...

i got my (törölt) 2014.09.18. 18:18:15

@Zoole[uk]: károsabb, mint a nagy gyümölcsfaszú?

kardio1 2014.09.18. 18:36:21

@Jani haverja: Nekem ezzel az volt a bajom, mint adg-nek: azt mondtad: ez nem jo vagy rossz, ez itt igy szokàs". Magyarorszàgon ez rossz és nem igy szokàs elintézni az üzletemberek közti nézeteltéréseket. persze vannak olyan "üzletemberek" Magyarorszàgon is akik közt igy szokàs, de remélem, Albàniàban vannak màs üzletemeberek is. Még azon akadtam meg, hogy persze senki sem tud semmit. A szabadsàgszeretô, büszke és becsületes, svàjcinàl is svàjcibb mentalitàsù albànok nem tudnak semmit! Persze...
Az akinek a fônöke odaadja a kocsit, hogy "tied, de vidd el Albàniàba és itt, Németo.-ban nem hasznàlhatod", csak egy idô utàn fog gyanùt LOL.
Ez màr vetités, amit itt csinàlsz a hôs albànokrol!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.09.18. 19:46:37

@kardio1: Én nem tartom egyáltalán hősöknek az albánokat.
A túlnyomó többségük rendes, becsületes ember, sőt, kevesebb bűnöző van itt, mint Magyarországon.

Egyébként azért írtam, hogy ez nem jó, vagy nem rossz, mert mint már említettem, az albán ember nem álszent.

Nagyon jól tudja, hogy a bűnözők ezeket a dolgokat így intézik el egymás között, és elfogadja, mert ellene tenni úgysem tud semmit.

Annyiból kulturáltabb itt a dolgok elintézése, hogy itt ilyenért még nem halt meg ártatlan ember, nem úgy, mint Magyarországon.

A rendőrség pedig persze, hogy nyomoz, az a dolga. Csakhogy informátor nélkül nehéz, ugyanúgy, mint Magyarországon a robbantásos merényleteket, meg egyebeket kideríteni.

Magyarországon az esetleges szemtanuk azért nem jelentkeztek, mert félnek, itt meg azért nem jelentkeznek, mert nem érdekli őket, hogy két bűnöző (bűnözői csoport) hogyan irtja egymást. Csak Magyarországon több ártatlan ember is meghalt, és mégsem jelentkeztek szemtanuk... Ha itt ártatlan ember(ek) is meghalt volna, nagy valószínűséggel már meglennének a tettesek, mert itt mindenki figyel mindenre.

Sokszor leírtam már: Kb. itt is ugyanannyi bűnöző hajlamú ember van, mint Magyarországon. Csak itt kevesebb esélyük van ezeknek az embereknek bűncselekményeket elkövetni, merthogy a becsületes többség figyeli egymás vagyonát, biztonságát, stb.

blackhairlady 2014.09.18. 20:44:18

@Ennike (DK): Szia! Hianyoztal, a multkor emlegettunk:) Remelem jol vagy.

Ennike (DK) 2014.09.18. 20:50:43

@blackhair-lady: koszonom, megvagyok, nincs sok folosleges energiam, es sok idom, mostanaban, ez a blog meg igazan idorablo tud lenni, ha az ember elengedi magat :)

2014.09.18. 21:25:23

@házelőtthinta: Ők megtehetik. Tudod, minden csoda 3 napig tart. Lehet, hogy egyszer már nem lesz majd pénzelhető a jelenlegi rendszer.

Quercus a favágó 2014.09.18. 21:30:28

@Ennike (DK):

"ez a blog meg igazan idorablo tud lenni, ha az ember elengedi magat :) "

Hát ez az Albániába szakadt jakobinus gyerek gondoskodik arról, hogy ne sok időt töltsön itt az ember.

Egyébként örülök, hogy látlak.

Ennike (DK) 2014.09.18. 21:59:18

@QUERCUS: a posztokat nagyjabol elolvasom, de a kommentekre, amiket a tavaly annyira birtam, mar nincs turelmem es kedvem se, te is eltuntel, es eleg sokan masok, en meg a szemelyes kapcsolatokat szeretem. Oromomre talakoztam egy "szomszedommal" innen a blogrol, emlegettunk....nem csuklottal?

tucano 2014.09.18. 21:59:24

@geegee: nem, csak régen sokkal több embernek mutatta meg a posztjaidat. Most már úgy van beállítva, hogy kb. 100 euróba kerül az hirdetésben, amit 200 eurónyi munkával tudsz elérni (ugyanez Google is)

rezsöatya 2014.09.18. 22:34:13

@blackhair-lady: "Keson ero tipus vagy:"

Igy van!
Fel tiz es meg most megyek haza munkabol

KESON EREK haza!

svajcineger 2014.09.18. 23:22:14

@rezsöatya:
En majd hajnali harom fele fogok. Akkor en, mi vagyok? :-)

rezsöatya 2014.09.18. 23:30:15

@svajcineger: ezt kerdezte a multkor Blackhairlady is egy harom ora koruli kommentemre, hogy meg, vagy mar vagyok-e fent?

Neha valoban nehez eldonteni...!

:D

svajcineger 2014.09.19. 00:04:00

@rezsöatya:
Na, ja! Nehez a banyaszok elete! :-)

blackhairlady 2014.09.19. 02:53:31

@rezsöatya: szegeny, legalabb elvezed amit csinalsz?
Egyebkent az en ferjem 3 _ kor kel reggelente. En szerintem keptelen lennek ra. Mar a 6 orai keles is elegge megvisel.

blackhairlady 2014.09.19. 03:52:41

@Ennike (DK): bizony, konnyen fuggoseget okoz:)

rezsöatya 2014.09.19. 07:18:56

@blackhair-lady: nem kell engem sajnalni, igen, szeretem a munkam! Nem mindig vegzek keson, de most hatarido volt.
Vegre a szakmamban dolgozom, rogos, de szep ut vezetett ide. Poszt is lesz belole, de most nincs idom irni...
Amugy keves alvo vagyok, emiatt latsz neha a legkulonbozobb idoben itt.

Quercus a favágó 2014.09.19. 07:28:27

@Ennike (DK):

Szegény anyám szokott csuklani, őt gyakran emlegetik. DDD
Egyébként én sem nagyon olvasom már a kommenteket. A posztokat meg eddig is csak elvétve.

Na irány a gyapotföldek.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.09.19. 08:42:19

@adg [Au, Darwin]: kár, hogy csak két nap után értem ide.
kérdezik, hogy honnan vagyok - a minap egy isten háta mögötti halászfaluban döglök a függőágyban, jön pár kiskölyök, 8-9 évesek, bepakoltam őket a függőágyba, beszélgettünk, amennyire ez megy nekem indonézül (még mindig thaiul jut eszembe minden), végigkérdezték az összes családtagomat, hogy hogy hívják őket és hány évesek, hogy mit esznek az emberek Magyarországon, vannak-e motorok, meg autók, meg vonatok, vannak-e elefántok és tigrisek, meleg-e az idő, és aztán a Messi feliratos srác aszongya, hogy vannak-e focistadionok.
na beestem a függőágy alá a röhögéstől :-D

adg 2014.09.19. 08:53:08

@Dragonlady (now in Indonesia): ez jo kerdez volt, rahibazott a srac. :)
Meglerdezhetem, hogy hany nyelven tudsz elboldogulni, ha nem indiszkret. Minimum 4-rol tudok. Mindig csodaltam az ilyen sok nyelven beszeloket. :)

tanato 2014.09.19. 08:56:54

@blackhair-lady: Az internet függőség az egy komoly betegség,sokan még kórházba is kerülnek miatta. Enike jól csinálja hogy nem ész nélkül ül rajta,minden szabadidejében.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.09.19. 09:04:20

@házelőtthinta: jelentem Indonéziában isten háta mögött kisvárosi piacon friss élő csirke a piacon 7 dollár egészben. de azt ugye még neked kell kinyírni és megkopasztani. de garantáltan bio és freerange és boldog élete volt :-)
mekdonaldsz és egyéb kulimeló nincs, illetve, persze, kint halászni egész éjjel, vagy zöldséget termeszteni valamelyik vulkán nem is olyan enyhe lankáin, az az igazi kulimeló. a csirke luxus, halászat megy, a naponta 3x szardínia és tonhal marad a szegényebb embernek.
sajnállak, hogy ma is a szokásos témáidon pörögsz (meg tegnap, meg tegnapelőtt)
üdv, habár soha nem válaszolsz nekem, de sose lehet tudni, hátha legalább olvasod

DieNanny CH 2014.09.19. 09:09:19

@rezsöatya:

:-DDD
Már akkor is milyen ájtatos szemeid voltak! :-)
(Amúgy a sapkát alig látni...)

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.09.19. 10:21:15

@adg [Au, Darwin]:
BOCS HOSSZÚ OFF
attól függ, mit jelent az elboldogulás valami nyelven. igazán jól csak angolul tudok sajnos. (meg magyarul.) az angol ellustítja az embert. viszont tényleg mindenhol hasznos. én nagyon haragszom minden oktatási rendszerre, ami nem tolja ezerrel az angolt.
a németet soha nem vallottam még be - már tízévesen is utáltam, hogy mindent agyon kell ragozni. anyukám németmániás volt, ő tizenévesen seperc alatt megtanult pár NDK-ban töltött nyár alatt, aztán nekem is nagyon szorgalmazta volna szegény, de én fellázadtam :-) viszont gyerekkoromban annyi német rámragadt, hogy alapszinten megértek a mai napig mindent, ha muszáj, elolvasok valami rövidebb izét (ilyen jegyvásárlás, strandszabályok, hasonló szimplaságok). rendes újságcikket már nem. de ha németül próbálok beszélni, az olyan szörnyű lesz, hogy mindenki befogja a fülét.
mivel újlatinos voltam, írott spanyolt, olaszt, franciát, románt elég jól megértem (megtanultam a szabályokat, hogy hogyan alakultak át a szavak, és szeretem az ilyen játékokat, tudom alkalmazni őket). ezeket szerintem pár hónap alatt elfogadható szinten megtanulnám beszélni, most csak a nagyon alapvető dolgokat tudnám elmondani. a spnyolt és az olaszt szeretem, a franciától kiver a víz.
annó két hét alatt bevágtam az összes kibaszott latin ragozást, miután háromszor kivágtak a vizsgán és negyedszerre muszáj volt (első háromszor nem tanultam, gondoltam, megúszom valahogy IQ-ból, nem ment, negyedszerre ötöst kaptam, no komment).
kínaiul párszáz jelet fel tudtam ismerni a végére.
burmaiul a mai napig csak köszönni, megköszönni tudok, meg a számokat felismerni, muszájból. bojkottáltam, nem voltam hajlandó és kész.
a thaijal nagyon megszenvedtem, nem fehér embernek való. hallásom semmi, évekig nem hallottam a hanglejtéseket, most is két hét, mire megszokom, mikor visszamegyek, kutya helyett lovat mondok, ilyen alapvető hibák, agyrém, kész. viszont megtanultam alapszinten olvasni. ezt nagyon kevesen szokták a külföldiek közül. de hát ha egyszer évekig láttam és hallottam az oviban, nehezebb lett volna ellenállni neki, mint megtanulni. állandóan vitattam a kollégám olvasástanítási módszereit :-))))
az indonéz hangzásra ugyanúgy nyelvre áll és szép, mint a spanyol, ráadásul ragozás minimális, csak rakosgatni kell a szavakat. nagy reményeim vannak. mindig elfelejtek, miután elmegyek, de aztán pár nap alatt visszajön. nagyon tobzódok abban, hogy latin betűkkel írnak mindent végre. ez nekem egy komoly fellélegzés, végre egy "európai" nyelv.
bocs, ne kérdezz tőlem semmit, ha nem akarsz túl hosszú választ :-))))

adg 2014.09.19. 11:32:16

@Dragonlady (now in Indonesia): hu, koszonom, ez eleg alapos volt. Nem rossz, egy kisebb poszt. :)
nekem sajnos nagyon kimaradt a nyelvtanas az eletembol, hat most jott el az ideje. Most viszont mar nem ugy vag az agyam, de ez van. Azt szoktam mondani, hogy ha a gyerekek megtanulnak rendesen angolul, akkor nekem mar megerte. Es hat nekem mar megerte, meglehetosen jol megtanultak.
Engem meg az orosszal szivattak altalanosban, de semmi ertelme nem volt. Kozepiskolaban eloszor olaszul tanultunk, ami nagyon tetszett, de ev vegen elment a tanarunk papnak, mert az volt a gyrekkori alma, csak a kommunizmusban nem lehetett. Nem fert bele a kvotaba. Aztan nemetet tanultunk volna, de a tanarunk - aki egyben a toritanar is volt - kitalta, hogy a tori fontosabb.
Akkor elkezdtem angolul vegre, de apam szerint kurvadraga volt a tanfolyam, es minden reszletnel csatazni kellett vele, igy mondtam neki hogy akkor bassza meg. Amugy semennyire sem terhelte meg a kasszat.
Az egyetemen megint egy kalap szar volt a tanfolyam, igy nem is lett diploman. Munka mellett mentem el egy tanarhoz kulonorakra, igy lett nyelvvizsgam. Apam azota is rengetegszer hangoztatja uton utfelen, hogy milyen fontos a nyelvtanulas,, es o mennyit aldozott az en nyelvoktatasomra. :) Es meg komolyan is gondolja. 3 darab 7000 forintos reszletet sikerult kivarazsolnom belole egy ev alatt, ez mar akkor sem volt egy komoly penz.
Aztan amikor kitalaltuk, hogy koltozzunk ide, akkor szereztem meg ket tanart, egy amerikai kiscsajt beszelni, meg egy magyart a nyelvtan miatt. Igy meglett az IELTSem is.

Ez kicsit kevesbe kalandos. :D

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.09.19. 11:37:11

@adg [Au, Darwin]: szerintem ez tipikus történet lehet ebben a korosztályban.
naigen, orosz. persze, nekem is volt belőle 5 év. egészen jól tudtam, írni-olvasni legalábbis, volt levelezőpartnerem is a Szovjetunióból :-) nagyon hamar elfelejtettem. de tavalyelőtt tudtam egy kicsit beszélgetni egy hároméves orosz kislánnyal valamelyik beachen, számolni a kagylókat meg elzavarni a rossz kutyát meg ilyesmi :-D hideg kiráz a legtöbb orosztól meg a nyelvtől, én is megtanultam ezt azóta. (14 évesen még nem volt bajom a dologgal.)

svajcineger 2014.09.19. 12:05:31

@blackhair-lady:
Olyasmi. Bar inkabb ejszakai apolo. :-)

blackhairlady 2014.09.19. 12:55:43

@rezsöatya: Akkor nem sajnallak, orulok az oromodnek:)
Nme ertem ezt a ket szot igy egyutt: keves alvas. Nekem ennek nincs ertelme, mintha kinaiul lenne:)))
Nekem a normalis 12 ora lenne:)

blackhairlady 2014.09.19. 12:57:07

@Dragonlady (now in Indonesia): Ez de jo! Picit irigyellek jo ertelemben, ha egyaltalan ilyen letezik:D)

blackhairlady 2014.09.19. 12:58:29

@tanato: Igen, bizony kb olyan mint a cigi vagy a pia.

blackhairlady 2014.09.19. 13:00:10

@svajcineger: Na, legalabb az ejszakai stimmel:)))

blackhairlady 2014.09.19. 13:13:22

@svajcineger: Ja, es minden elismeresem, nagyon nehez szakmad van!

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.09.19. 13:24:30

@blackhair-lady: egyébként ez is milyen érdekes, hogy hol mit játszanak az utcán a kölykök. Indiában és Nepálba kriketteznek szegények, amiben az égvilágon semmi izgalom nincs, ha engem kérdezel. ahogy a gyerekek tudják űzni, úgy pláne. foci kb sehol, fogalmuk se volt, hogy világbajnokság (csak néztek, hogy a hülye külföldieket a guesthouseban nem a légkondi vagy az ár érdekli, hanem a Sony 6 csatorna léte vagy nemléte :-D)
ahol beach és homok van, általában röplabda, de sokszor foci is. homokvárból nagyon jó kapukat lehet építeni :-)
Thaiföldön és Burmában eléggé megy még mindig a sepak takraw, amit egy könnyű fakéregből készólt labdával játszanak, van úgy, hogy csak egy körben állva passzolgatnak egymásnak, és van, hogy hálóval, csapatokban, mint a röplabdát. ja de az a trükk, hogy csak lábbal szabad, kézzel nem. ez elvileg Malajziában is nagyon megy, csak nekem nincsenek olyan emlékeim, hogy sokszor láttam volna.
focit néz mindenki és fogadnak rá nagy pénzekben (totálisan illegális).
Yangonban szakadó esőben, térdig érő sárban és vízben is mindig mindenki focizik, mezítláb. ha ez külön sport lenne, szerintem levernének benne mindenkit :-) itt még nincsen az, hogy mindenki a tévé előtt döglik esténként, hanem kint van millió ember az utcán és társasági életet élnek. nagyon jó hangulat.
Laoszban azt a francia golyódobálós játékot nagyon sokat látni (petanque?), idősebbek főleg.
Laoszban természetesen a gyarmatosítás másik maradványa a baguette, ami felettébb szimpatikus, ázsiai országban ugye.
na, ennyit erről, ha már a beachen focizgató kissrácokról volt szó :-)

rezsöatya 2014.09.19. 13:29:40

@blackhair-lady: jelentese: elegendo alvas. Napi 3, max 4 ora. Ha meghalok, akkor majd raerek aludni, nem?
:D

blackhairlady 2014.09.19. 13:56:10

@Dragonlady (now in Indonesia): Na ezek is erdekes dolgok, anyelvtanulas es a kintjatszas is. En csak angolul makogok, az oroszt elfelejtettem, de szerintem egy par honapos kurzus utan visszajonne. Nagyon jo voltam oroszbol szerettem is, nekem egyszeru volt a nyelvtana is. A tanar meg szuper volt (es olyan jokepu:D).
A sport nekunk fontos az eletunkben, a ket nagy gyerekem roplabdazott, a fiam az ifjusagi valogatott tagja is volt egy idoben, de az egyetem mellett nem tudta lelkiismeretesen csinalni. Viszont ott is sportot tanult, sportmenedzser a szakmaja. Remelem egysze talal megfelelo munkat, igazabol a sportszervezes, a marketing es a financialis resze erdekli.
A legkisebben lovagolt, illetve lovastornaszott, olyan mutatvanyokat csinalt a mozgo lo hatan, hogy a viz vert ki inden alkalommal, hogy leesik. Aztan focizott, azt csak olyan hobbi szinten, viszont az iden a gimiben ora kereteben es versenyszeruen is elkezdte a birkozast. Hat majd meglatjuk.
Vigayzz magadra es elvezd a szabadsagot:)
(Amugy olvastad multkor, irtam, hogy a Kindlen is tudsz skypeolni)

blackhairlady 2014.09.19. 13:57:26

@rezsöatya: Annyiert mar le sem erdemes fekudni:)

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.09.19. 14:04:16

@blackhair-lady: bocs, elfelejtettem :-( emailen láttam, hogy írtad ezt, de nem válaszoltam éppen akkor semmire. megnéztem, és eddig még rá nem bírtam jönni, hogyan. semmi olyat nem látok eddig a kindle-n, ami úgy nézne ki, hogy hasonlítana bármihez, hogy lehet rá telepíteni programokat stb..... amíg a laptopom működik, addig nincs gond, megy a skype innen. a telefon csak arra volt jó, hogy utca közepén nem kellett előszedni a laptopot a telefonáláshoz. majd ha valamiért megint sürgős lesz, akkor ránézek a kindle-re is ilyen szempontból, jó tudni, hogy elvileg lehetséges, csak éppen nekem sötét az egész téma :-) (amióta másoltam rá pár tízezer nem igazán legális könyvet, azóta nem is mentem vele online egyáltalán.)

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.09.19. 14:18:48

@blackhair-lady: lovastorna? hű! el se tudom képzelni, nekem még a lovon csak úgy simán megmaradni is kihívás volt mindig :-)

svajcineger 2014.09.19. 14:43:57

@blackhair-lady:
Igen, főleg, hogy sok a beteg.:)

blackhairlady 2014.09.19. 14:49:34

@Dragonlady (now in Indonesia): Most elbizonytalanodtam, mert nem tudom, hogy milyen tipusu Kindleod van, es hogy mindegyik tipuson van-e internetlehetoseg. Ha bekapcsold, a tetejen van egy hosszu sor ahol book, web, es egyeb cimkek vannak. Na most ha a webre kattintasz, akkor ha wifis helyen vagy akkor ratudsz kapcsolodni, es a googlen mindent le tudsz tolteni es ugyanugy kedvencekbe elmenteni. Pont mint egy Tablet. Sokkal kellemesebb a felulete mint a telefone.

blackhairlady 2014.09.19. 14:52:13

@Dragonlady (now in Indonesia): Bizony, es kepzeld el amikor forgolodik, nem is kapaszkodik, nagyon nehez. Neki kulonosen az volt, mert egyensuly gondjai voltak, de bator volt, es foleg asok aranyerem inspiralta a folytatasra. Sajnos itt nem tudtuk folytatni, mert egy ora 100$-ba kerult volna, ezt a koltozes utan nem tudtuk volna fizetni, illetve nem is akartuk.

blackhairlady 2014.09.19. 14:54:13

@svajcineger: A nyaron mindennap latogattam anyut aki egy idosotthonba van, teljesen leepulve, alzheimerrel. Akkor dobbentem ra, hogy mennyire nehez szakma ez. Az idosek 60 %-a demens volt, pelenkas, nagyon rossz volt latni mive lettek eleteros emberek. Minden elismeresem a novereke volt, es ezt minden alkalommal el is mondtam nekik.

svajcineger 2014.09.19. 15:02:11

@blackhair-lady:
Bocs, ha fálreérthető voltam! Semmi közöm az egészségügyhöz, az ápolóságot csak átvitt értelemben értettem.

Ennike (DK) 2014.09.19. 17:09:19

@Dragonlady (now in Indonesia): koszonom :), ilyenek, jol esnek, meg akkor is, ha en nem voltam, vagyok "nagyon" aktiv

Quercus a favágó 2014.09.19. 18:55:15

@Ennike (DK):

Hát el lehet tölteni az időt a neten értelmes dolgokkal is. Én pl. az első időszakban rengeteget olvastam jogi, közgazdasági dolgokat. Átolvastam kb. ezer Kúria ítéletet. Aztán jó pár MNB tanulmányt, stb. Aztán rákaptam a blogokra, a kommentelésre. Na ez egy haszontalan dolog. Nem mondom, kikapcsolódásnak jó, de csak kis mennyiségben. Hál' Istennek mindig vannak olyanok egy páran, akiket ha meglátom, hogy "fönn vannak", már lépek is tovább(lehet, hogy mások velem vannak így).
Most is ránéztem a mai poszt kommentjeire, látom, hogy a páratlan páros beindult, és már húzok is.

Szép estét!

Ennike (DK) 2014.09.19. 19:03:54

@QUERCUS: Igen, szelektiven valogatva nagyon jo az a net, szakmai dolgokhoz meg kivaltkepp, de en nappal kurzuson voltam, fel negyig, es most megyek ejszakai muszakba, muszaj alvast eroltetnem magamra, mert hanem belepusztulok, neked is, meg masoknak is kellemes hetveget, itt szuper kellemes napsuteses a szeptember, ez karpotol, mert nalam teljes furdoszobafelujitas van, viz es wc nelkul...

kardio1 2014.09.19. 19:04:12

@QUERCUS: Sajnàlom, ha én is taszitalak. Nekem a te vilàglàtàsod pedig nagyon bejön, sok mindenrôl hasonloan gondolkozunk.

Quercus a favágó 2014.09.19. 20:09:48

@kardio1:

Nem arról van szó Doki, hogy taszítasz. Már csak azért sem, mert nem tudom miről folyik a vita a Kárpátmedencéből emigrált Szkander béggel. Inkább arról van szó, már megbocsáss, hogy nem is igazán érdekel. Én már lefolytattam ezen a blogon egy jó pár vitát vérliberálisokkal, de utólag be kell látnom, nem sok értelme volt. Talán tableno a kivétel. Vannak, akik valamilyen küldetéstudattól vezérelve, szentül meg vannak győződve, hogy az új hazájuk maga a csoda, a mennyország, Magyarország meg a pokol. Na ezekre az emberekre fölösleges időt pocsékolni szerintem.
Arról nem is beszélve, hogy alapból hátránnyal indul az, aki bármi pozitívumot akar Magyarországról mondani. És nem azért, mert nincsenek a jelenleg regnáló kormánynak jó döntései. Van, nem is kevés. Én megpróbálok sok forrásból tájékozódni, sok véleményt figyelembe venni, és azt látom, hogy az egyik kitörési lehetőség az országnak az, amit Orbánék csinálnak. A baj azonban az, hogy ezt a folyamatot, a mutyival, a gátlástalan lenyúlással, a pökhendi arroganciával, a kontroll nélküli klientúra rendszer építésével gyakorlatilag hiteltelenné teszik.
Miután ezek a dolgok engem is rendkívül taszítanak, ezért az a meglátásom, a tököm se fogja őket védeni. Se itt, se máshol.

blackhairlady 2014.09.19. 21:52:34

@svajcineger: Hat tenyleg felreertheto voltal:))))))))))

blackhairlady 2014.09.19. 21:55:21

@Ennike (DK): Oszinte reszvetem a furdoszoba miatt:( Azert neha nezz be egy szia erejeig, vannak akiknek hianyzol:)

blackhairlady 2014.09.19. 21:59:26

@QUERCUS: Szerintem attol fugg ki milyen okok miatt ment el Magyarorszagrol. En pl. nem tudok rossz szajizzel visszagondolni, mert csuda jo eletem volt, jobban eltem mint most. Az emlekeimben szinte csak jo dolgok elnek. Viszont aki sok eves munkanelkuliseg, kirugas, egyeb kitolas miatt volt kenytelen orszagot valtani, az meg akkor sem fog jo dolgokat mondani ha egyebkent szereinte is vannak. mert sertettseg van bennuk. En megertem oket, nem veszem magamra ha szidjak az orszagot. Azt nem szeretem, ha minden mas orszagot leszolnak, folebe helyeznek a sajatjukkal szemben. Az nagyon tud zavarni.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.09.20. 02:21:58

@QUERCUS: ezt jó, hogy így konkrétan mondod, mert bizony úgy tud olykor lejönni, hogy aki Magyarországról bármi jót is mond, vagy Magyarországot véde, az egyben Orbán-fan is mindenképpen.
fontos a dolgoknak látni mindkét oldalát, nekem se szokott sikerülni.
valahogy úgy vagyok, hogy ha szar van a palacsintában, akkor mindegy, hogy maga a tészta viszont elsőosztályú :-/
és egy másik országnál, ami nem a sajátom, hiába szeretem, sokkal könnyebb figyelmen kívül hagyni, nem felvenni, nem személyesnek venni, vállat rántani és azt mondani, semmi közöm ehhez a hülyeséghez. Magyarországgal kapcsolatban meg fáj a hülyeség, akármit is csinálok, személyesen érint. mintha mondjuk a saját öcsém, akivel ugyan alig beszélek évente kétszer, csinálna valami irtózatos hülyeséget, vs a kollégám a szomszéd asztaltól ugyanazt, akivel ugyan naponta beszélek, de mégsem az öcsém.
na ennek most lehet hogy semmi értelme nem volt, vállalom :-)

Janos Kondorosi 2014.11.10. 10:30:16

Kedves cikkíró, nevedet sajnos nem tudom, nem làtom, ezért nem tudlak neveddel megszólítani. Genfben éltek, nyilvàn tudod, hogy a vilàg legdràgàbb vàrosàban, dràgàbb, mint Tokyo. Sok mindenben igazad van, néhàny negativumot nem emlitesz, mert nyilvánvalóan kevés a hat év, a helyzet teljes kiismeréséhez. Én 44 éve élek német Kantonban, ( Luzern ) 32 éve svàjci àllampolgàrként, ami természetesen nem véd meg attól, hogy életem végéig ne legyek megkülönböztetve, mint " usländer ". Ez a megkülönböztetés engem cseppet sem zavar, csak mint tényt emlitettem meg. Svàjcban bizonyitani kell, ami nekem sikerült is, ennek ellenére mégis kihasznàltak anyagilag, mindaddig, amig nem önàllositottam magam. Akkor tudtam igazàn, hogy mennyit ér a munkàm, mert én szabtam meg az àrakat! Ezt csak mellékesen emlitem, hogy nem mindegy, hogy Meier, Müller, vagy Kondorosi névre hallgatsz...! Orvosi rendelöben volt egy esetem, szólítanak, erre egy idösebb svàjci nő epésen megjegyzi; schon wieder ein schwitzer... Ich," man kann nicht jeden Meier, oder Müller heissen ", aztàn csend lett. Viszont, nagyon jó a szociàlis ellàtottsàg. Végezetül annyit, hogy franciasvàjci sokkal oldottabb, mint a németsvàjci. Mindenkire ràbizom, hogy végig olvassa - e, vagy sem...!

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása