Szinte napra pontosan egy éve jelent meg Sándor története, aki tavaly nyáron költözött a Riviérára. Akkor még az első hetek tapasztalatairól tudott csak írni, bő egy év elteltével már jobban belelát a hétköznapokba, az ügyintézésbe és minden másba. Jöjjön tehát ismét a francia tengerpart, immár egy év után! (A képeket ismét köszönöm!)

„Már közel egy éve annak, hogy megírtam a Côte d'Azurre való költözésem történetét. Azóta a feleségem is csatlakozott hozzám, immár több mint 10 hónapja.

Ahogy az elcsépelt mondás is tartja, minden kezdet nehéz, neki sem volt ez másképpen. Francia nyelvtudás nélkül érkezett, munka nem várta, ráadásul számára a papírokat sem intézte el a cégem. Nem mintha EU-n belül rengeteg papírra volna szükség, de azért a betegbiztosítás jól tud jönni.

Normális esetben erre már nem kellett volna, hogy gondunk legyen a kiérkezése után, ugyanis Franciaországban, ha a családból egyvalaki biztosítással rendelkezik, akkor a párja és a gyermekei is biztosítva vannak. (A kisbetűs részeket az egyszerűség kedvéért most kihagyom.)

Egészségbiztosítás papírhegyekért cserébe

Még mielőtt a párom megérkezett volna el is mentem egy jó csomag papírral a francia egészségbiztosító helyi irodájába (CPAM), összeszedtük, hogy mire van közülük szükség, majd az ügyintéző bement a főnökéhez és egyetértettek abban, hogy más már nem kellhet.

Úgy 1-2 hónap múlva kaptunk egy levelet, hogy még milyen 7-8 dokumentumot kell benyújtanunk, ha élvezni akarjuk az orvosok és kórházak nagyjából térítésmentes vendégszeretetét. Kicsit nonszensz volt, ugyanis olyan iratokat kértek, amiket az EU-n belül nem kéne, nem lehetne. Nagyon nem.

Amikor elmentünk a helyi önkormányzathoz beszerezni az egyik pecsétes iratot, az ügyintéző hölgy is csak a szemét forgatta, hogy ilyet csak EU-n kívüli embereknek lehetne kiállítaniuk. De az egészségbiztosító által küldött levél láttán írt egy igazolást.

Minden papír leadása után egy hónappal újra elmentem a CPAM irodájába, hogy megérdeklődjem a csillagok állását. Megnézték a rendszerben és mosolyogva mondták, hogy minden rendben van. Amennyiben nem találnak semmilyen problémát a leadott dokumentumokkal, ők nem értesítenek, csak végzik a dolgukat. Pipa.

A feleségemnek azóta már végleges egészségbiztosítási száma is lett, az enyémet még őrlik a hivatal malmai, így Carte Vitale-unk sincs. Ez nem különösebb probléma, csak annyit jelent a gyakorlatban, hogy ki kell fizetnünk a kezelések árát, amit a számla leadása utána pár héttel a biztosító visszafizet.

A kiegészítő biztosításunk egyébként fedezi a legtöbb kezelés és vizsgálat, valamint a gyógyszerek árát, továbbá 2 évente egy új szemüvegét is. Nem átvágás, egy 450 Euróba kerülő szemüveghez körülbelül 5 Eurót kellett önköltségként hozzátennem, mert a keret ára, amit választottam, meghaladta a biztosító által meghatározott maximális összeget.

Nem is egy nyelvet tanulunk

Igazából sok más hivatalos ügyintézésünk nem volt. Regisztráltunk a helyi önkormányzati, valamint az európai uniós választásra, illetve a munkaügyi hivatalba (Pôle emploi), de ez egy külön sztori.

Szóval regisztráltuk a feleségem a helyi szervnél munkakeresőként (demandeur d'emploi), ami több előnnyel is jár:
- segítenek munkát találni (azért annyira nem...)
- segítenek tanfolyamot találni (azért annyira ezt sem...)
- különböző kedvezményeket nyújt a munkakeresői státusz

Általánosságban elmondható, hogy az egész akkor ér valamit, ha van egy szilárd elképzelése a tisztelt delikvensnek arról, hogy mit is akar. De egy valamirevaló határátkelőtől ennyi igazán elvárható. (Bár szerintem minden felnőtt embertől is...)

Mi bevándorlók számára biztosított ingyenes nyelvtanfolyamokat kerestünk. Megadták egy nyelviskola telefonszámát, azonban ők sajnálattal közölték, hogy náluk éppen nincs lehetőség, ellenben sikerült kicsikarnom belőlük egy másik suli számát. Na, náluk már volt hely. Rövidesen heti három teljes nap már az iskolapadot koptatta a párom, egész közel a munkahelyemhez, így legalább reggel együtt tudtunk menni.

Majd találtunk egy olyan helyi egyesületet, ahol kvázi ingyen vannak különböző tanfolyamok, az olasztól a francián, jógán, rajzon át egészen a németig. Mivel otthonunktól csak egy jó 10 perc sétára van ez a társaság, mondanom sem kell, hogy elég sok időnket ott töltjük. Tantárgyanként 15 Euro az éves tagdíj. Mi köszönjük!

Spanyolul együtt tanulunk, plusz a feleségem franciául én pedig németül. Sok helyi is jár ezekre az órákra, számos kedves emberrel ismerkedtünk így meg, jelentős számú idősebb ember is tanul nyelveket, hogy formában tartsák az elméjüket. Igen, franciák és nyelveket tanulnak!

Ezen kívül találtunk még egy franciaórát Cannes-ban, amit egy általános iskolában szerveztek a külföldi szülőknek. Az érdeklődés igen alacsony volta miatt a tanárnő, mivel szerette volna folytatni az órákat, az ismerősi körön át igyekezett minél több embert toborozni.

Amikor április végén nyárra bezárt a heti háromnapnyi órát adó iskola, elkezdtünk újfent próbálkozni más helyeken. Felhívtam azt az iskolát, ahol elsőre nem volt hely tavaly ősszel. Most volt, így augusztusig heti 2-3 napra ők biztosítottak szellemi betevőt a páromnak.

Augusztusra ez az iskola is bezárt. Ők azt mondták, hogy nem tudják fogadni a feleségem ősztől, mert a tudása meghaladja azt a szintet, amivel ők foglalkozhatnak. De elvileg a másik helyen visszavárják.

Így állunk most. A semmiről eljutott egy középszintű nyelvtudásra, az utolsó iskola igazgatónője azt mondta, hogy nyugodtan jelölje a folyékony jelzővel a nyelvtudását az önéletrajzán.

Ami általánosságban elmondható ezekről az iskolákról, hogy az oda járó bevándorlókat két részre lehet osztani. Vannak, akik akarnak tanulni, és vannak, akik nem. Elkerülendő a rasszista megbélyegzést, maradjunk annyiban, hogy a kettes számú csoportba az az elenyésző kisebbség tartozik, akik többségében mérnök férjükkel érkeztek az országba.

Az ilyen környezet nem könnyíti meg a tanulást, de nagyon büszke vagyok a feleségemre, hogy milyen sokat fejlődött. Már gyakorlatilag mindent el tud intézni franciául segítség nélkül is, szerintem hamarosan jobban is fog beszélni, mint én.

Sok a szabadság

Itt az ideje, hogy kicsit élvezetesebb dolgokról is írjak. Ahogy azt már vártuk, néhány barátunk meglátogatott minket az idén, és velük, illetve kettesben is sok szép dolgot láttunk, gyakran kirándultunk. Hajlamos az ember azt hinni, hogy itt a Riviérán csak a különböző tengerparti városok számítanak a fő attrakcióknak, de ez tévedés!

Voltunk Európa egyik legnagyobb kanyonjában, láttuk az Augustus császár által építtetett győzelmi emlékművet, voltunk több mint 2000 méter magasan hócipőtalpakon túrázni, hogy csak pár dolgot említsek.

Rengeteg szabadság van ebben az országban! Egy évben 216 napot dolgozhatok (iparáganként van némi eltérés), azaz a hétvégéket nem, de az állami ünnepnapokat beleszámítva 45-46 szabadnap van egy évben. Épp a minap számoltuk, hogy mennyi szabit vettünk ki az idén eddig, én pedig újra és újra ledöbbenek. Minden második hónapban elmehetnék egy hét szabadságra és emellett még egy nyári hosszabb pihenés is beleférne.

Az alapszabadság évi 30 nap, és amíg ezen napokat élvezzük, plusz 10% fizetést is kapunk. Emellett vannak az állami szabadnapok, a maradékot pedig megkapjuk. (Jogilag ennél bonyolultabb, tudom. Ellenben szerintem a nem itt élőknek ennyi információ is elég érdekesség gyanánt, ha pedig valaki szeretné, kifejtheti az RTT rendszerét a kommentek között!)

Az élet nyugodt és szerethető

De van más is, ami igencsak kellemes és segít a szabadságot elviselni. Bizonyos létszám felett minden cégnek létre kell hoznia egy olyan szervezetet (Comité d'entreprise), ami az összes kifizetett bér valahány százalékából szervez programokat a dolgozóknak.

A személyre szóló támogatás mértéke az előző évben befizetett adótól függ, nem az egyén fizetésétől, tehát nem csak az országban, de még a cégnél is megvalósul a családi adózás. Maximális támogatással kb. 600 Euro egy kéthetes thaiföldi út…

Idén mi üdülési csekkeket vehettünk kedvezményesen, továbbá Párizsban szállást, befizettünk jó áron egy berlini városlátogatásra, hegyi kirándulásra mentünk, kipróbáltuk a búvárkodást.

Ez bizony hosszú lett, lassan ideje rövidre zárnom, mert a végén senki nem olvassa tovább az első bekezdésnél.

Feleségem 10, én 13 hónapja vagyok itt. Nem minden úgy alakult, ahogy terveztük, de igyekszünk mindenben a jót látni, tudjuk, hogy egy angol nyelvű munkahely mellett sokkal nehezebb lett volna megtanulni a franciát, és egy jó nyelvtudás hosszútávon többet ér, mint egy év munka. Az élet errefelé kiszámítható, nyugodt, szerethető.

Végezetül hadd zárjam a következő gondolattal: Franciaországban a helyi minimálbér 2,5x-éből nagyjából ugyanolyan, de tán kicsit jobb életszínvonalat lehet fenntartani, mint otthon a helyi minimálbér 8-9x-eséből. Ennyi.”

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.