Niki élete gyakorlatilag egy hét alatt fordult meg, bár már régóta tervezgette a határátkelést, az szinte egyik napról a másikra történt meg vele. Így jutott ki Németországba, ahol sok minden kiderült, például az, hogy a nyelvtudása nem sokat ér. Az első időszak nehézségei most már múlóban. (A képeket szokás szerint köszönöm neki.)

„Sokat olvastalak titeket, és már régóta vártam, hogy én is megírhassam a kis történetem. Remélem lesz, akinek erőt ad az induláshoz.

Kezdjük az elején. Hét éve vagyok együtt a vőlegényemmel, aki Amerikában született magyar szülőkkel, így ő kettős állampolgár (6 éves kora óta él Magyarországon).

Szinte a kapcsolatunk legeleje óta tervezzük a kiköltözésünket az Egyesült Államokba. A követségen mindennek utána jártunk (vízum nekem stb.), s egy biztos volt, ehhez a projekthez nagyon sok pénz kell, de még annál is több.

Életünk legrosszabb döntése

Itthon sokáig egész jó anyagi helyzetben éltünk, mígnem nyitottunk egy kereskedelemmel foglalkozó vállalkozást. Életünk legrosszabb döntése volt. Biztosan mi is hibáztunk, de egy biztos, ma Magyarországon vállalkozónak lenni - főként kereskedelmi területen - kész öngyilkosság.

Ekkor indultunk meg a lejtőn lefelé, az addig biztos anyagi hátterünk szépen lassan eltűnt, a tartalékaink pedig a vállalkozásunkban voltak, azt a keveset, ami volt pedig feléltük. A helyzetünk egyre rosszabb lett, a kilátástalanság és a tartozásaink pedig egyre nagyobb.

A párom eddig bármi baj volt mindig megoldotta, mindig az ő vállára nehezedett a teher, a sok probléma, mert ő úgy érezte, hogy férfi lévén az ő kötelessége ezeket megoldani. Mikor már odáig stresszelte, és hajtotta magát, hogy a végkimerültség miatt rosszul lett és kórházba került, akkor döntöttem úgy, hogy ezt nem hagyhatom tovább. Mindig mindent ő oldott meg, most én jövök.

Ekkor már a vállalkozásunkat megszüntettük, és én egy végzettségemnek megfelelő helyen dolgoztam. Logisztikai diplomával rendelkezem, s mégis ma Magyarországon 120.000 Ft- ot kerestem a cafetériát is belevéve. Elegem lett.

Ezért tanultam összesen 16 évig? Azért, hogy 1000 Ft-os problémáink legyenek? Ekkor már elkezdtem komolyabban foglalkozni az ország elhagyásával. Annyira el voltam keseredve, hogy ott tartottam, hogy fogom az utolsó 10.000 Ft-om, felülök a vonatra és elmegyek Ausztriába munkát keresni.

A munkaközvetítő

Ekkor egy ismerősöm, aki 2 éve dolgozik már Németországban megosztott egy ottani állásközvetítői oldalt. Rögtön rá is írtam az ismerősömre, mennyire megbízható ez a közvetítő? Mert én ezeket sosem tartottam megbízhatónak, annyi rosszat hallani.

Ekkor jött a jó hír: teljesen megbízható, mert az ő párja csinálja, aki már 12 éve Németországban él. Ennek nagyon megörültem. Ki is töltöttem a jelentkezést, s másnap már hívtak is, hogy még egy-két dolgot töltsek fel (bizonyítványok stb.), mert szeretnék megpályáztatni egy munkára. Felszolgálót keresnek egy szálloda éttermébe.

Szuper, gondoltam magamban, de én nem beszélek annyira jól németül, mondtam is neki, hogy én utoljára érettséginél használtam a németet, így először valami takarításra, mosogatásra gondoltam. Mondta, hogy ne aggódjak, a kollégája, aki kint él (aki az ismerősöm párja), le fogja tesztelni a nyelvtudásom, pár perc beszélgetésből gyorsan megmondja, milyen szinten beszélem a nyelvet.

Minden nagyon gyorsan történt

No, hát 1 óra múlva már csörgött is a telefonom, a szám +49-cel kezdődött. Hevesen dobogott a szívem... féltem. Pár mondat beszélgetés után mondta, hogy látja, hogy az erős alap megvan. Ő úgy gondolja, hogy ez elegendő, mert kint nagyon segítőkész a munkáltató, s ez egy olyan jó hely, amit muszáj megcsípni.

Másnap már Székesfehérváron voltam, a magyarországi irodájukban, egy interjúfélén, amin megbeszéltük a munka részleteit, és megmutatták a szálloda weboldalát. Bruttó 1600 EUR fizetés + jatt + napi 3x étkezés, illetve szállás havi jelképes 100 euró fejében (egy szoba általában 200-250 euróba szokott kerülni). Nagyon örültem a lehetőségnek, bár nem hittem, hogy összejöhet.

Minden nagyon gyorsan történt ezután, rá egy hétre már megvolt a munkaszerződésem, és egy levél a munkáltatótól, hogy nagyon örül, hogy megyek, nagyon várnak, ne aggódjak, és ne féljek, van még két magyar lány a szállodában, akik mindenben a segítségemre lesznek.

Még mindig nehezen hittem el, hogy ez ennyire egyszerűen sikerülhet. Rá is írtam gyorsan az ismerősömre: ez tényleg ennyire egyszerűen és gyorsan ment? Ilyen gyorsan valóra válik az évek óta - én külföldre fogok menni - dédelgetett álmom?

A következő 1 hét izgalmas várakozással, csomagolással és a család részéről szomorkodással és aggódással telt. A párom sokszor csak bámult rám és kérdezte - ugye nem mész el? A választ tudta ő is, hiszen a problémáinkra gyors megoldás kellett, ami Magyarországon kivitelezhetetlen lett volna.

A nyelvtudásom a gyakorlatban semmit nem ért

Eljött az utazás reggele. Egy kisbuszos utaztatós céggel jöttem ki. Az út 12 óra volt. A busz tömve volt rosszarcú emberekkel. Nem baj, gondoltam, ezt is túlélem. Megérkeztem. Itt már várt rám az ismerősöm párja.

Másnap reggel átvittek a szállodába, ahol dolgozni fogok. A fogadtatás nagyon kedves volt. Megkaptam a szobám egy ún. personalhaus-ban. Egy sötét lyukra számítottam. Ehelyett kaptam egy nagy, gyönyörű, világos szobát hűtővel, tv-vel mindennel. Tiszta volt és szép.

Dél körül átmentem a szállodába ebédelni. Hamar kiderült mivel munka közben és a szállodában csak németül lehet beszélni - még a honfitársakkal is -, hogy nyelvtudásom a gyakorlatban semmit nem ér. Ennek ellenére türelmesek voltak és tanítanak a mai napig. Már rengeteget fejlődtem.

Az otthoni nyelvoktatás finoman szólva is hagy némi kívánni valót maga után. Itt már 1 hét alatt többet tanultam, mint otthon évek alatt.

Ezt követően bejelentkezés, bankszámlanyitás. Egy hét alatt megjött minden szükséges papírom. Az ügyintézés 2 napomba telt. Mindkét napból 1-1 óra maximum. Rá egy hétre már rendelkeztem telefon előfizetéssel (az internet miatt fontos volt). A munkáltatómtól az első munkanapomon megkaptam az aláírt munkaszerződésem, az EÜ kasszás papíromat stb.

Nagyon kemény meló

Itt vagyok két hónapja. Az első munkahetem nem tudom leírni mennyire nehéz volt. Eddig irodai munkát végeztem, nos azért ezután egy felszolgálói rohangálós meló elég kemény volt.

A munka úgy alakul, hogy heti 1 szabadnapom van, 14 órára megyek dolgozni és addig maradunk, amíg van vendég. Ez általában fél 12, de volt már hajnali 2 is. A munkaidő így általában 10-12 óra. Heti 6 nap. Szóval nem egy sétagalopp, de havi nettó 315.000 Ft körüli összegért plusz a jatt, ami szintén szép összeg - hát elviselem. :).

Az első hetemet végig sírtam itthon a szobámban. Hiányzott a vőlegényem, a családom, a kiskutyám, aki nagyon fontos nekem. Aztán elkezdtem belerázódni, már nincs izomlázam egy-egy munkanap után, s nem fáj annyira már a lábam sem.

Újra elölről mindent

Azóta már a vőlegényem kiköltözését tervezzük. Persze még kicsit odébb van, hiszen otthon még sok a fizetni való. Mindent le kell tudnunk először. Aztán elkezdeni itt felépíteni egy új életet. Újra elölről mindent. Azzal a különbséggel, hogy itt hagynak élni és egy gazdaságilag erős országban élheted mindennapjaid és tervezheted a jövőd. Más, nagyon más.

Egy biztos. Aki szeretne anyagiak tekintetében biztonságot maga körül az gondolkodás nélkül induljon neki. Azonban én is csak azt tudom hangoztatni, ahogy sokan mások. Alap nyelvtudás nélkül NE! Szánjuk rá azt a fél évet otthon. Tudom, sokszor azonnali megoldás kell a problémákra, de ha nincs nyelvtudásod kihasználnak, aztán kulloghatsz haza lelkileg megtörve.

Én nem szeretnék többet Magyarországon élni. Hazalátogatok majd biztos sokszor, de úgy „haza” már nem szeretnék menni. Oda én nem szülök gyereket, ahol nekem 24 évesen nincs jövőm. Szép ország, gyönyörű. De belülről rohad. Ez a szomorú valóság. A végállomás pedig nekünk még lehet, hogy az USA lesz.”

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.