Első ránézésre Spanyolország és Írország manapság nem a legjobb választás határátkelésre, ám amikor mai szerzőnk, Orsi belevágott, még minden másképp volt, de keresett szakmával ma sem olyan rossz a helyzet. A mai poszt érdekessége a két ország közötti ellentétek és párhuzamok. (A képeket ezúttal is köszönöm.)
Dublin
„Orsi vagyok, 28 éves közgazdász Budapestről. Mindig is szerettem utazni, nyelveket tanulni és különböző kultúrákat megismerni. Sok mindenkivel ellentétben én nagyon szerettem Budapesten lakni, kalandvágyból jöttem el otthonról.
2005-ben 19 évesen, érettségi után költöztem Madridba, ahol sikeresen felvételiztem Business Management and Administration szakra a Rey Juan Carlos egyetemre. Ezen a szakon az oktatás fele angolul, a fele pedig spanyolul folyt.
Az egyetemi évek alatt, a szülői támogatás mellett hostesskedtem az Atlético de Madrid focimeccsein a VIP-páholyban és angolt tanítottam gyerekeknek. 2005 és 2008 között a spanyolok nagyon jól éltek, jók voltak a munkafeltételek, az utak tele voltak új autókkal, sok ismerősöm vett lakást nagyon drágán, de akkoriban a bankok mindenkinek adtak hitelt és sokan meggondolás nélkül vették fel az óriási hiteleket.
A fiatal diplomásoknak van állás, de kevés pénzért
2010-ben végeztem az egyetemen, akkor már javában tartott a krízis, a munkanélküliség pedig már 25 százalék körül volt. Szerencsére gyorsan találtam állást, 2010 és 2013 között több multicégnél is dolgoztam, business operations, adminisztráció és logisztika részlegen és mindenhol hasonlóak voltak a tapasztalataim.
Aki fiatal, friss diplomás és beszél nyelveket, az talál állást Madridban, de a havi nettó 1000 eurónál többre nem számíthat. Előrelépési lehetőség számomra csak úgy adódott, hogy céget váltottam.
Madrid
A spanyolok általában nagyon kedves, vidám emberek, befogadóak, de a munkahelyeken jelen van a feszültség és a félelem is attól, hogy elveszítik az állásukat és nem találnak mást.
A munkáltatók kihasználják a helyzetet, sokszor túlórázni kell, mondanom sem kell, hogy azért nem fizetnek, és az emberek nem mernek ellenkezni, mert félnek az elbocsátástól.
Az egyik multicégnél a munkaidő szerződés szerint heti 40 óra volt, de gyakorlatilag reggel 9-től este 8-ig ott kellett lenni. Egyszer fél 7-kor hazamentem és a főnököm felhívott a mobilomon 7-kor, hogy hol vagyok, majd másnap leszidott, mert túl korán mentem haza.
Ha “korán” el kellett mennünk, mert fogorvoshoz vagy fodrászhoz volt időpontunk, akkor előre szólni kellett. Innen három hónap után elmentem egy másik multihoz.
A 20 perc pihenőt is elvették
A következő munkahelyem jobb volt, magasabb fizetés és fél 7-kor általában hazamehettem, de innen is elmesélnék egy-két anekdotát. Mikor 2011-ben elkezdtem itt dolgozni, az ebédszüneten kívül volt 20 perc pihenőnk, ami alatt kimehettünk az épületből.
Majd egy évvel később közölték velünk a főnökök, hogy mivel nem vagyunk elég hatékonyak, ezt a 20 perc pihenőt ideiglenesen eltörlik, majd akkor kapjuk vissza, ha produktívabbak leszünk (mondanom sem kell, hogy a volt munkatársaim a mai napig nem kapták vissza a 20 percüket).
Tavaly májusban ismét pánik tört ki a cégnél, mert egy hétfői napon behívtak 20 embert egy meetingre, és közölték, hogy csökkent a munka, ezért valakit ki kell rúgniuk pénteken, és ez az ember bárki lehet közülünk.
Kicsit úgy éreztük magunkat, mintha valami Big Brother-szerű TV-programban vennénk részt. Csak találgattunk, hogy vajon kit fognak kirúgni, majd pénteken a munkaidő után megtudtuk.
Ez is a spanyol főváros
Az volt a főnökeim kedvenc szövege, hogy mindenki helyettesíthető, aki fizetésemelést kért, arra az volt a válasz, hogy krízis van, örüljünk, hogy van munkánk, és hogy nem csökkentik a fizetésünket.
Másodszor már könnyebb volt a határátkelés
Tavaly ősszel a barátom, aki madridi és informatikus, kapott egy állásajánlatot Dublinban és úgy döntöttem, hogy ideköltözöm vele és szerencsét próbálok itt is.
Másodszorra már könnyebb volt országot váltani, Dublinban egy hónap után már itthon éreztem magam. A munkakeresés is könnyen ment, az elejétől fogva hívtak interjúkra.
Dublinban nagyon sok amerikai multinak van az európai központja, így sok a munkalehetőség. Itt a multicégeknél az interjúztatás egy elég hosszú folyamat, általában háromfordulósak az interjúk és egy hónapig is elhúzódhat folyamat.
Három hónappal az ideköltözésünk után kezdtem dolgozni, kaptam több ajánlatot is és egy junior project manageri pozíciót választottam egy amerikai multicégnél, amelynek itt van az európai központja.
A munka a madridi munkáimhoz képest sokkal nyugodtabb, több ember van ugyanannyi feladatra. Általában napi nyolc órát dolgozom, a főnökök tisztelik és megbecsülik a munkámat, figyelnek arra, hogy jól érezzem magam a cégnél és ne menjek el. A fizetésem a legutóbbi madridi fizetésemnek a duplája, igaz, hogy Dublinban drágább az élet, az árak kb. a madridi árak 1,3-szorosát teszik ki.
Mi lesz a következő állomás?
Az írek nagyon rendesek, a spanyolokhoz hasonlóan nyitottak és befogadóak. Természetesen ők is panaszkodnak, hogy az elmúlt pár évben csökkentek a fizetések és emelték az adókat, de még ezek mellett is nagyon magas életszínvonalon élnek. A sok munkalehetőséget az is bizonyítja, hogy jelenleg négy madridi volt csoporttársam dolgozik Dublinban.
A munkahelyi kellemetlenségeket leszámítva nagyon jól éreztem magam Madridban töltött nyolc év alatt, sok barátot szereztem, sok szép helyre utaztam Spanyolországban. Szívesen visszaköltöznék pár év múlva, amikor elindul a gazdasági növekedés, akkor talán javulni fognak a munkahelyi viszonyok is. Sőt, az is lehet, hogy valamikor hazaköltözöm Budapestre.
A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.
Felhívás! Örömmel várnék írásokat az iskolakezdésről, ahol éltek hogyan zajlik, mit kell beszerezni és mit ad az iskola, miben nehezebb vagy könnyebb mint Magyarországon, és általában véve is lehet szó az oktatásról, mennyire nehéz vagy könnyű iskolát választani az adott országban – természetesen várom azok írását is (szokás szerint a hataratkelo@hotmail.com címre), akiknek gyermeke most kezdi a sulit külföldön. Előre is köszönöm!
Az utolsó 100 komment: