oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2014. augusztus 14. 06:47,  Kalandvágyból Madridba és Dublinba 249 komment

2014. augusztus 14. 06:47 Határátkelő

Kalandvágyból Madridba és Dublinba

Első ránézésre Spanyolország és Írország manapság nem a legjobb választás határátkelésre, ám amikor mai szerzőnk, Orsi belevágott, még minden másképp volt, de keresett szakmával ma sem olyan rossz a helyzet. A mai poszt érdekessége a két ország közötti ellentétek és párhuzamok. (A képeket ezúttal is köszönöm.)

cím_Dublin.jpgDublin

„Orsi vagyok, 28 éves közgazdász Budapestről. Mindig is szerettem utazni, nyelveket tanulni és különböző kultúrákat megismerni. Sok mindenkivel ellentétben én nagyon szerettem Budapesten lakni, kalandvágyból jöttem el otthonról.

2005-ben 19 évesen, érettségi után költöztem Madridba, ahol sikeresen felvételiztem Business Management and Administration szakra a Rey Juan Carlos egyetemre. Ezen a szakon az oktatás fele angolul, a fele pedig spanyolul folyt.

Az egyetemi évek alatt, a szülői támogatás mellett hostesskedtem az Atlético de Madrid focimeccsein a VIP-páholyban és angolt tanítottam gyerekeknek. 2005 és 2008 között a spanyolok nagyon jól éltek, jók voltak a munkafeltételek, az utak tele voltak új autókkal, sok ismerősöm vett lakást nagyon drágán, de akkoriban a bankok mindenkinek adtak hitelt és sokan meggondolás nélkül vették fel az óriási hiteleket.

A fiatal diplomásoknak van állás, de kevés pénzért

2010-ben végeztem az egyetemen, akkor már javában tartott a krízis, a munkanélküliség pedig már 25 százalék körül volt. Szerencsére gyorsan találtam állást, 2010 és 2013 között több multicégnél is dolgoztam, business operations, adminisztráció és logisztika részlegen és mindenhol hasonlóak voltak a tapasztalataim.

Aki fiatal, friss diplomás és beszél nyelveket, az talál állást Madridban, de a havi nettó 1000 eurónál többre nem számíthat. Előrelépési lehetőség számomra csak úgy adódott, hogy céget váltottam.

Madrid 1.jpgMadrid

A spanyolok általában nagyon kedves, vidám emberek, befogadóak, de a munkahelyeken jelen van a feszültség és a félelem is attól, hogy elveszítik az állásukat és nem találnak mást.

A munkáltatók kihasználják a helyzetet, sokszor túlórázni kell, mondanom sem kell, hogy azért nem fizetnek, és az emberek nem mernek ellenkezni, mert félnek az elbocsátástól.

Az egyik multicégnél a munkaidő szerződés szerint heti 40 óra volt, de gyakorlatilag reggel 9-től este 8-ig ott kellett lenni. Egyszer fél 7-kor hazamentem és a főnököm felhívott a mobilomon 7-kor, hogy hol vagyok, majd másnap leszidott, mert túl korán mentem haza.

Ha “korán” el kellett mennünk, mert fogorvoshoz vagy fodrászhoz volt időpontunk, akkor előre szólni kellett. Innen három hónap után elmentem egy másik multihoz.

A 20 perc pihenőt is elvették

A következő munkahelyem jobb volt, magasabb fizetés és fél 7-kor általában hazamehettem, de innen is elmesélnék egy-két anekdotát. Mikor 2011-ben elkezdtem itt dolgozni, az ebédszüneten kívül volt 20 perc pihenőnk, ami alatt kimehettünk az épületből.

Majd egy évvel később közölték velünk a főnökök, hogy mivel nem vagyunk elég hatékonyak, ezt a 20 perc pihenőt ideiglenesen eltörlik, majd akkor kapjuk vissza, ha produktívabbak leszünk (mondanom sem kell, hogy a volt munkatársaim a mai napig nem kapták vissza a 20 percüket).

Tavaly májusban ismét pánik tört ki a cégnél, mert egy hétfői napon behívtak 20 embert egy meetingre, és közölték, hogy csökkent a munka, ezért valakit ki kell rúgniuk pénteken, és ez az ember bárki lehet közülünk.

Kicsit úgy éreztük magunkat, mintha valami Big Brother-szerű TV-programban vennénk részt. Csak találgattunk, hogy vajon kit fognak kirúgni, majd pénteken a munkaidő után megtudtuk.

Madrid 2.jpgEz is a spanyol főváros

Az volt a főnökeim kedvenc szövege, hogy mindenki helyettesíthető, aki fizetésemelést kért, arra az volt a válasz, hogy krízis van, örüljünk, hogy van munkánk, és hogy nem csökkentik a fizetésünket.

Másodszor már könnyebb volt a határátkelés

Tavaly ősszel a barátom, aki madridi és informatikus, kapott egy állásajánlatot Dublinban és úgy döntöttem, hogy ideköltözöm vele és szerencsét próbálok itt is.

Másodszorra már könnyebb volt országot váltani, Dublinban egy hónap után már itthon éreztem magam. A munkakeresés is könnyen ment, az elejétől fogva hívtak interjúkra.

Dublinban nagyon sok amerikai multinak van az európai központja, így sok a munkalehetőség. Itt a multicégeknél az interjúztatás egy elég hosszú folyamat, általában háromfordulósak az interjúk és egy hónapig is elhúzódhat folyamat.

Három hónappal az ideköltözésünk után kezdtem dolgozni, kaptam több ajánlatot is és egy junior project manageri pozíciót választottam egy amerikai multicégnél, amelynek itt van az európai központja.

A munka a madridi munkáimhoz képest sokkal nyugodtabb, több ember van ugyanannyi feladatra. Általában napi nyolc órát dolgozom, a főnökök tisztelik és megbecsülik a munkámat, figyelnek arra, hogy jól érezzem magam a cégnél és ne menjek el. A fizetésem a legutóbbi madridi fizetésemnek a duplája, igaz, hogy Dublinban drágább az élet, az árak kb. a madridi árak 1,3-szorosát teszik ki.

Mi lesz a következő állomás?

Az írek nagyon rendesek, a spanyolokhoz hasonlóan nyitottak és befogadóak. Természetesen ők is panaszkodnak, hogy az elmúlt pár évben csökkentek a fizetések és emelték az adókat, de még ezek mellett is nagyon magas életszínvonalon élnek. A sok munkalehetőséget az is bizonyítja, hogy jelenleg négy madridi volt csoporttársam dolgozik Dublinban.

A munkahelyi kellemetlenségeket leszámítva nagyon jól éreztem magam Madridban töltött nyolc év alatt, sok barátot szereztem, sok szép helyre utaztam Spanyolországban. Szívesen visszaköltöznék pár év múlva, amikor elindul a gazdasági növekedés, akkor talán javulni fognak a munkahelyi viszonyok is. Sőt, az is lehet, hogy valamikor hazaköltözöm Budapestre.

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.

Felhívás! Örömmel várnék írásokat az iskolakezdésről, ahol éltek hogyan zajlik, mit kell beszerezni és mit ad az iskola, miben nehezebb vagy könnyebb mint Magyarországon, és általában véve is lehet szó az oktatásról, mennyire nehéz vagy könnyű iskolát választani az adott országban – természetesen várom azok írását is (szokás szerint a hataratkelo@hotmail.com címre), akiknek gyermeke most kezdi a sulit külföldön. Előre is köszönöm!

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Spanyolország Írország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr166597183

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2014.08.14. 07:08:35

Köszi Orsi, jó írás volt.
Talpraesett csajszi lehetsz, nem lesz problémád, bárhova mész.
Sok sikert!
Egyetlen kiegészítés:
"Itt a multicégeknél az interjúztatás egy elég hosszú folyamat, általában háromfordulósak az interjúk és egy hónapig is elhúzódhat folyamat."
Ez sok helyen így van, otthon is.
:)

adg 2014.08.14. 07:21:20

"Ha “korán” el kellett mennünk, mert fogorvoshoz vagy fodrászhoz volt időpontunk, akkor előre szólni kellett." Ez pedig termeszetes. A legtobb munkahelyrol nem lepunk le csak ugy.
Az elvart tulora ingyen meg nem igazan fair.

Amugy tetszett, sok sikert Dublinban!

Sesamelmo (Q) 2014.08.14. 07:28:12

@adg [Au, Darwin]: nálunk nem természetes, hogy munkaidő után szólni kelljen, hogy dolgom van és ma nem kivanok tuloraázni.
Orsi ezt irja vagy nem?

adg 2014.08.14. 07:39:19

@Sesamelmo (Q): Szerintem ez tobb mindentol fugg, de ha ugymond "elo van irva", hogy tulorazunk, de nekem hamarabb kellene elmennem, akkor szerintem illik szolni, nem csak lelepni.. Lehet, hogy masok is fuggenek az en ottletemtol. (Es itt nem feltetlen engedelyert konyorgesre gondolok, csak szolok, hogy 6.30-kor mennem kell)

Es ahogy irtam, az ilyen szintu elvart es fizetetlen tulora, meg a gazdasagi helyzettel visszaeles egy igazi taho munkatatoi hozzaallas.

NIKI LAURA 2014.08.14. 07:40:35

Orok klasszikus,hogy ket- harom diplomaval nem tudnak elhelyezkedni emberek..
Egyszeruen nincs mar szukseg - hisz sose allit elo produktumot- bolcseszre,muvelodesszervezore,kamusli ( koznyelvben felkapott) IT-s "szakemberre",tobb grafikon rajzolora,vagy Dunat rekeszto jogaszokra...

Pek kell,aki suti a kenyeret,plumber aki kicsereli a wc lefolyot,autoszerelo aki kuplungot cserel,Tetofedo aki cserepet felrakja,stb

Jo szakmunkas a keresett,akinek nincs,kepezze magat.

Erkolcsileg olyan az a diplomas,akit az adofizetok- az allam -penzen tanult,majd kulfoldon elhelyezkedett,mint az aki beall a mozgasserult parkoloba.(raszorultsag nelkul)

firg_firg 2014.08.14. 07:42:45

Havi netto 1000 EUR frissdiplomasnak meg mindig jobb mint amire Mo-n szamithatnak a frissdiplomasok...

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2014.08.14. 07:44:05

@adg [Au, Darwin]: Ez egy összetett dolog. Elméletileg a túlórát vagy a Munka Törvénye, vagy kollektív, ágazati megállapodások szabályozzák. Amit a munkáltató magasról letojt, mert kihasználta a dolgozók félelmét, hogy elveszítik az állásukat.
Ez gusztustalan.
Ellenben, ha előre szólnak, hogy mikor mennyit kell maradni, és annak milyen formában lesz ellentételezése (csúsztatás, kifizetés), akkor valóban szólni kell, hogy "bocs, dolgom van".
Orsi írása alapján gyanítom, hogy itt az elsőről volt szó.
:(((

firg_firg 2014.08.14. 07:47:59

@NIKI LAURA: Erkolcsileg olyan az a diplomas...

Hergeled mar itt megint a nepet koran reggel :)))

2014.08.14. 07:52:49

A spanyol reszt akar egy az egyben a sok magyarorszagi multirol is irhatta volna... :(

Sok sikert nekik Dublinban!

tableno 2014.08.14. 07:55:42

@NIKI LAURA: Na és az milyen erkölcsileg, aki három ország állampolgárságával él vissza? Hogy mást ne mondjak, teljesítetted te a kötelező katonai szolgálatot Izraelben?

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.08.14. 07:56:34

@NIKI LAURA: te melyik posztot olvastad? Orsi a kontinens ket legvalsagsujtottabb orszagaban vigan es dalolva helyezkedett el, lepkedett elore.

2014.08.14. 07:59:59

@adg [Au, Darwin]: @Sesamelmo (Q): @svájci sapka (ch):

Ez szerintem attol fugg, hogy milyen pozicioban vagy. Ha beosztott vagy, akkor kell szolni. Ha vezeto vagy, vagy valami tanacsadofeleseg, kvazi a sajat fonokod, akkor nem kell.

@NIKI LAURA: "Pek kell,aki suti a kenyeret,plumber aki kicsereli a wc lefolyot,autoszerelo aki kuplungot cserel,Tetofedo aki cserepet felrakja,stb"
Te egyebkent melyik vagy a fentiek kozul? Mert gondolom te is szakmunkat vegzel... Mellesleg jol hangzik, amit irsz, csak az a gond, hogy egyaltalan nem igaz. Jelenleg meg a kamu diplomaval is jobban el lehet helyezkedni, mint anelkul, nezz utana a vonatkozo statisztikaknak, mielott nyilvanosan hulyet csinalsz magadbol. ;)

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2014.08.14. 08:01:50

@Ödenburger Wiener Schnitzel: Egyértelmű. :)

Ne húzzátok fel magatokat. Niki olyan mint a 65-ös szög, feje van, de nem százas...
:D

33621 2014.08.14. 08:02:52

@NIKI LAURA: Ma éppen járok arra feléd. Megyek Budapest irányából Cserkeszőlőre.

2014.08.14. 08:12:52

@svájci sapka (ch): Az ilyen @NIKI LAURA: fele emberrol csak azt nem tudom eldonteni, hogy rosszindulatbol irkal ilyen eszmeletlen baromsagokat, vagy csak siman merhetetlenul beszukult (ertsd: olyan sotet, hogy meg egy kivilagitatlan szenbanya melyen is latszik, mert o a sotet folt...).

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.08.14. 08:12:55

a tesóm is így járt Pesten, spanyol tulajdonú cégnél, hogy elvárták a mérhetetlen túlórázást, fizetés nélkül.
most meg valami olyan helyen van, nem tudom, milyen tulajdonú a cég, ahol kötelező lecsúsztatni azt, amikor hó végi zárás stb környékén mindenki őrült üzemmódban túlórázik. rászólnak, ha nem veszi ki a plusz órákat.
valamiért az az érzésem, hogy aki kényszerűen, keserűen, magát átverve érezve naponta 11 órát tol le aktatologató/íróasztali munkakörben, az se lesz annyival hatékonyabb, mint aki nyolcat, de azt kipihenten, elégedetten, megbecsülten.

ChristineK · http://christine-jartamban-keltemben.blogspot.com/ 2014.08.14. 08:15:20

Gratula a poszt írónak! Ennyire fiatalon ilyen céltudatosan világgá menni....azt hiszem az a típus aki bárhol megállja a helyét. Csak így tovább!

firg_firg 2014.08.14. 08:20:11

@Ödenburger Wiener Schnitzel: spanyol kollegak tortenetei alapjan iezen a teren Mo olyan mint egy mini Spanyolo.

Amig a fonok bent van addig mindenki mas is bent van, majd ha a fonok lelep akkkor mehetnek a sima melosok is haza. Ergo a fonok dolgozik a legkevesebbet mindenki mas tobbet.

Az csak a nemet szeru prot ref kulturakban van ugy hogy a managereknel a tulora elvart ezert kapjak a bonuszt mig a sima melosoknal opcionalis. De ott se mindenhol ilyen jo a helyzet.

A masik a villantos vagyontargyak nagy autok (de uj gumira mar nem futja) nagy lakasok beszerzese atom hitelre hiszen a szomszednak is van.

tableno 2014.08.14. 08:29:11

@Ödenburger Wiener Schnitzel: Szerintem csak trollkodik és direkt provokál...

NIKI LAURA 2014.08.14. 08:30:43

@tableno: allj.Sose eltem vissza,sot befizeto vgyok mindig.

- Kanadaba fizetem a privat Healt Insr,annak ellenere,hogy Albertaba INGYENES az orvosi ellatas.
-Fizetem a taxot- egy kanadat kepviselo Europai cegnek- akik befizetik a govermentnek.

-Del Afrikaban fizetem a nyugdij jarulekot,igaz keveset,par szaz randot.

- Angliaban Self employer - kent fizetem,amit kell...annak ellenere,hogy nem szarmazik jovedelmem,es minden magyar "szivja"(tisztelet a kivetelnek) a socialis halot.

- es itthon is fizetem,igaz csak a kotelezo 6600ft-tot a Tb re.
es ugye 4 helyen nem tudok egyszerre beteg lenni,

Israelben 7 honapig voltam katona,igaz fegyvertelen.
Onnan sem kaptam semmit,annak ellenere,hogy az Alijazok mndig kapnak..

Din Serpahis 2014.08.14. 08:32:26

@adg [Au, Darwin]: Na, a normalis ceg ugy nez ki, hogy van egy naptarad, amiben benne vannak a meetingjeid (azokon illik ott lenni) meg van egy ceges telod, amin elerheto vagy egyebkent.

Ezt leszamitva meg oda mesz ahova akarsz, ugy szervezed a munkad ahogy tetszik, a lenyeg, hogy kesz legyen.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.08.14. 08:34:36

@NIKI LAURA: hallja kend! Kend mé nem válaszol! Melyik posztot olvasta kend? (Hátha a saját nyelvin megszólítva érti)

adg 2014.08.14. 08:37:02

@Din Serpahis: Nem feltetlen. A te szakmadban lehet. Az enyemben meg nem.

tableno 2014.08.14. 08:37:17

@NIKI LAURA: Mondjuk ott kezdődik a dolog, hogy a magyar törvények szerint eleve nem lehet kettőnél több állampolgárságod...

**mimi** 2014.08.14. 08:38:14

@svájci sapka (ch):
:))))))))

jó írás, talpra esett lány, sok sikert neki a továbbiakra is :)

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.08.14. 08:41:48

most épp nincs hintázás, ma a Niki lesz terítéken?
sigh....

Ahatis [DE] 2014.08.14. 08:45:15

@NIKI LAURA: "Erkolcsileg olyan az a diplomas,akit az adofizetok- az allam -penzen tanult,majd kulfoldon elhelyezkedett,mint az aki beall a mozgasserult parkoloba.(raszorultsag nelkul)"

I'm calling bullshit on this one. Jesszus, ezt a demagóg ökörséget a logikádat követve ráhúzhatnánk minden gyerekre, akit a szülei a saját pénzükön neveltek és aztán elköltözött otthonról.

Arról nem beszélve, hogy még az általad leszólt diplomások egy része is tanult szakmát a felsőfokú tanulmányai előtt - sőt, néha éppen ezért tanulnak tovább.

tableno 2014.08.14. 08:47:23

@NIKI LAURA: Ja, és ott folytatódik, hogy ha rendesen elolvasod a posztot, kiderül, hogy a szerző eleve Spanyolországban tanult. Vagy neked csak az írországi munkavállalással van bajod? :P

Ugyandehogy (törölt) 2014.08.14. 08:49:22

@NIKI LAURA: engem az erdekwlne, neked milyen diplomad van?

NIKI LAURA 2014.08.14. 08:50:05

@tableno: ezt a hulyeseget honnan?...hivatkozz

Ugyandehogy (törölt) 2014.08.14. 08:53:20

@adg [Au, Darwin]: az a nem fair, hogy altalaban, ingen elvart tulora van, es kulon konyorogni kell, h normal munkaido utan nem mehet haza, mert csak. hogy azert kell tulorazni, h ki ne rugjak.

na ez a kizsakmanyolas.

tableno 2014.08.14. 08:53:45

@NIKI LAURA: Nézz utána. Tényleg így van.

Ugyandehogy (törölt) 2014.08.14. 08:55:02

@NIKI LAURA: biztos fizeted? eleg regota 6800...

NIKI LAURA 2014.08.14. 08:57:59

@tableno: nem igy van.Mondom,hivatkozz.

tableno 2014.08.14. 08:59:57

@NIKI LAURA: Nekem a magyar konzulátuson mondták, de majd ha lesz időm, utánanézek. De persze ezt te is megtehetnéd.

NIKI LAURA 2014.08.14. 09:01:50

@Réka ‎: vezetek az M5 pest fele,mi a kerdes!?

tableno 2014.08.14. 09:02:36

@NIKI LAURA: Egyébként biztos, hogy neked csak a minimális TB-t kéne otthon fizetned? Hát az adózás? Mert hogy üzleti tevékenységet is folytatsz, nemdebár? Az idénymunkásaid után is fizetsz TB-t?

NIKI LAURA 2014.08.14. 09:03:02

@tableno: anno megtettem,lehetsz 10x is by hungarian law.
Pl Kanada csak a 2 acceptalja.
Orszagfuggo.

tableno 2014.08.14. 09:03:33

@NIKI LAURA: Vezetés közben chatelsz?! Ajjjajjjj...

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.08.14. 09:04:37

@NIKI LAURA: akkor az utat figyejje kend, ne a bunkofont! A kerdes a kendnek intezett elso kommentemben is megtalalhato.

tableno 2014.08.14. 09:04:49

@NIKI LAURA: Akkor nekem hülyeséget mondtak a magyar konzulátuson? Végülis elképzelhető.

NIKI LAURA 2014.08.14. 09:12:10

@tableno: felhivtam a Kecskemeti Allampolgarsagi Hivatalt... 76/481-249...,lehetsz barmennyi...

Sesamelmo (Q) 2014.08.14. 09:16:27

@Dragonlady (now in Thailand): biztos, hogy ugyanolyan hatékonyak. Mi egyik heten 5 masik heten 6 napot dolgozunk (max 48 ora/het a munka tv konyve szerint a max)
Fonokok pontosan tudjak, hogy a 6. nem hatekony, sot olyankor az egesz het nyugosebb az 1 napos "hetvege" miatt. De megis igy csinaljuk....

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.08.14. 09:19:05

Nem tudok belekötni a posztba. Így megint egy érdekességeket linkelnék csak. Ismét felrobbant a magyar gazdaság :

www.investor.hu/news/20140814-brutalis-eroben-a-magyar-gazdasag.html

HardPötty 2014.08.14. 09:27:07

@NIKI LAURA: nem értek veled egyett teljes mértékben bár a saját (angliai) környezetemben azt veszem észre hogy a fizikai dolgozók könnyebben és jobb bérért helyezkednek el. Jóbarátom autó

pamut 2014.08.14. 09:29:12

A cím alapján vártam a kaland izgalmát és ízét, de egészen érzelemmentes, száraz, néhol szinte gépies az írás stílusa ("multis" :). Viszont Orsi láthatóan bárhol sikeres tud lenni, ami szép teljesítmény, gratulálok.

HardPötty 2014.08.14. 09:31:27

@HardPötty: lol kidobott... szóval a barátom autószerelő. A másik bankban dolgozik és hitelügyintéző. Az első 3 nap alatt a második 1 hónap alatt talált munkát. Az autószerelő 2x annyit keres + a maszek melók.

pamut 2014.08.14. 09:38:29

@HardPötty: Ez igaz, viszont nyakig olajos-gépzsíros, és szívja is ezek szagát egész nap, az ízületei pedig legalább kétszer gyorsabban mennek tönkre mint a bankos melósnak. Szóval ennek is megvan az árnyoldala.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.08.14. 09:38:42

kiszűrtem Hintát és Nikit. vajon érteni fogok-e ma valamit is a kommentekből?

HardPötty 2014.08.14. 09:41:19

@pamut: viszont mind ketten azt csinálják ami szeretnek és tanultak. Ez lényeg végül is nem?

pamut 2014.08.14. 09:42:23

@HardPötty: Ha tényleg ezt szereti, akkor valóban, egy szót sem szóltam.

HardPötty 2014.08.14. 09:44:02

@pamut: azt még hozzátenném hogy napi 8 órában ülni egy széken sem túl egészséges sőt egyenesen porckorong gyilkoló

vivike22 2014.08.14. 09:56:45

Sziasztok, na a spanyol multi az spanyol multi, barmenyik orszagban lehetne, a jellemzok ugyanazok, amiket Orsi leirt, vagy barmelyikunk tapasztalt. De!!! Spanyolorszagban nem dolgoznak az emberek annyit, mint masho Europaban kovezzen meg erte barki, aki erre jar, tapasztalatbol mondom.

Pl: adminisztrator raktarban (NEM MULTI)
9-kor kezd, 10:30kor tizoraizik a szomszed barban, 13.30 kor elmegy ebedelni, es 16:30kor jon vissza, ha visszajon, mert olyan a ceg! 18:00 korul meguzsonnazik, es 19:00 kor lemegy haza.

A raktarban dolgozo raktaros ugyanez, csak nem megy ki a barba, mert kevesebbet keres, mint az adminisztrator.

Arrl nem beszelve, hogy azt latod, az adminisztrator sem csinal semmit epp, a raktaros ul a targoncan, es nez maga ele, kerj barmit, varnod kell ra 3 orat minimum!! Marha lusta nepseg, meg kell hagyni.

Madrid masabb, mert sok helyen nincs szieszta, de pl az augusztus ugye a szabadsagolas idoszaka. Valenciaban ahol azert meg turistaforgalom is van, siman bezarnak egy honapra barok, ettermek, boltok, szabadsag miatt.

Most lesz majd nemulass, mert szeptembertol bevezetik hogy az iskolakban 8-ra kell jarni, mindenki meg van orulve, es lazadnak, hogy ez embertelen koran van!

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.08.14. 10:05:22

@pamut:

A banki hitelügyintéző lényegében egy titkárnői poszt. Nem meglepő hogy az autószerelő jobban keres nála.Érdekes hogy szakmának nevezitek, mikor egy átlagos embert be lehet rá tanítani pár nap alatt.

@HardPötty:

Naná hogy nem egészséges, de amíg a fiatalokat olyan szellemben nevelik fel hogy tanuljá hogy dolgozni ne kelljen csak aktákat tologatni, addig az fog élni a fejekben hogy 8 órán át ücsörögni munkaidőben a világ legjobb dolga.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.08.14. 10:05:40

@vivike22: Spanyolországban tényleg korán van a 8, nem? mármint a nap állása szerint. simán olyan, mint Magyaroszágon 7-re kéne járni. na az is kurva korán van.....

vivike22 2014.08.14. 10:13:42

Meg egy gondolat kimaradt: a hitelek, amit ir Orsi, igen, ez volt a tendencia. Mielott a magyar hiteleseket sajnalna barki az arfolyamingadozas miatt, itt kamatot emeltek, csak ugy. Havi 300-400 euros torleszto ugrott a duplajara.
De nem csak lakast vettek hitelre, hanem a butort, a muszaki cikkeket, az autokat, ha osszeadtak, nem volt sok, hogy egy 1000 euros fizubol 300 a lakas, 100 a kocsi, 50 a butor, 100 az osszes muszaki berendezes hitele. A tobbibol siman megeltek, csak a torleszto felugrott 800-ra, es kozben sokan munkanelkuliek lettek.

A masik nagy problema, hogy nem tudnak kiszallni a hitelekbol. Egy lakas ara 120.000 euro volt Valencia kornyeken, erre felvette a hitelt, 2008 elott, most a lakas er max50.000 eurot. Visszafizetni 120.000 eurot kell, es a kamatait. Marha sokan nagyon nagyot buktak.

vivike22 2014.08.14. 10:13:42

@Dragonlady (now in Thailand): Mar megszavaztak az atallast az angol idore. Annak idejen Franco vezette be a mostani idozonat, mert ezzel akart tisztelegni a nagy Nemetorszag elott, hogy azonos idozonaban legyenek.
Nyaron a nap 7:20 korul kel fel. De igazabol Magyarorszagon sem 8-ra vittuk a gyereket soha, hanem 7:15-re, mert nekem mar 7:30-tol munka volt, masoknak meg 8-tol, sztem annyira nem durva egyebkent, ha atlepunk az angol idozonaba sztem teljesen elfogadhato lesz.

2014.08.14. 10:17:52

@vivike22: Miert eddig hanyra kellett iskolaba jarni?? :)))

adg 2014.08.14. 10:18:22

@Babette.: hat pont ezt mondtam en is, hogy taho egy munkaltato az ilyen.

Na mindegy, ez egy eleg marginalis resze a posztnak.

NIKI LAURA 2014.08.14. 10:19:40

@Babette.: semmilyen.Nyiregyhazara jartam a MEM repulogepes Szakszolgalat alatt,de utolso evben kirugtak: leamorzizaltam egy Kamovot.
Ahogy a szerelok rendbe tettek,megkerdeztek:"kiviszed terepre,vagy osszetorod itt a hangarba!?"

2014.08.14. 10:20:17

@házelőtthinta: az autoszerelo azert egy eleg komoly es komplex szakma, kotve hiszem, hogy barkit megtanitasz ra par nap alatt...

puhacica 2014.08.14. 10:24:40

@NIKI LAURA: hülyékre sincs szükség, aztán mégis mennyien vannak...

2014.08.14. 10:25:53

@NIKI LAURA: osszefoglalom, amit mai nap alapjan tudok rolad:
pilota, 4-es allampolgar (ha jol ertettem), mindehol el, vallalkozo, az m5-on vezet, egyebkent meg kozben folymaatosan itt kommentel.

Udvozollek szeretettel,
A Telapo

adg 2014.08.14. 10:26:36

@Ödenburger Wiener Schnitzel: banki hitelugyintezonek tanit ki par nap alatt, nem autoszerelonek :)

2014.08.14. 10:27:00

@Ödenburger Wiener Schnitzel: ja, azt kihagytam hogy szolgalt az izraeli hadseregnben, feltetelezem Moszad ugynok is vagy, csak nem beszelhetsz rola... :D

2014.08.14. 10:28:00

@adg [Au, Darwin]: Ja, ez fel sem merult bennem... na de azt is megneznem... :D

tableno 2014.08.14. 10:31:28

@Ödenburger Wiener Schnitzel: viszont felmerül a (hülye) kérdés, hogy ha egy nap alatt kitanulhatja valaki a banki ügyintézést, akkor Hinta miért nem teszi ezt meg? Csak jobban fizet, mint a meki...

vivike22 2014.08.14. 10:31:32

@Ödenburger Wiener Schnitzel: Atlalanos iskolak es ovodak: 9-13.30 ig, utana hazaviszed a gyereket, vagy bent marad ebedelni, de alvas ido pl nincs a kicsiknek sem, es 15:00-16.30 ig visszamennek az iskolaba.

Kozepiskolak jellemzoen 8:30-14:30 ig vannak, a kozepsulikban nincs ebedlo, ezert ott osszevontak a delelott-delutani orakat egyben.

Egy nap soha nincs 6 tanitasi oranal tobb, altalanos iskolaban csak 5 ora van.

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.08.14. 10:31:32

@Ödenburger Wiener Schnitzel:

A banki hitelügyintézőre értettem...

vivike22 2014.08.14. 10:31:32

@Ödenburger Wiener Schnitzel: Arrol nem beszelve, hogy mostansag mar eleg komoly szamitastechnikai tudast is kovetel az autoszereles, nem eleg mar a villaskulcs mint a trabantok idejeben.

puhacica 2014.08.14. 10:34:51

@adg [Au, Darwin]: mi nemrég kaptunk egy kedves levelet, abban le vagyon írva, hogy a munkaidő 9-17-ig, tart, de ha kell, akkor 19-ig, 20-ig, ameddig. túlóra nincs, csúsztatni nem lehet. ha 17:05-kor felállsz és elindulsz haza, személyes sértésnek veszik. :) és mi vagyunk akkora marhák, hogy tűrjük. :(

2014.08.14. 10:37:42

@házelőtthinta: Szerinted mi kell ahhoz, hogy banki hitelugyintezo legyel, es mit csinal egy banki hitelugyintezo? Egyebkent - legalabbis abban a bankban, ahol en dolgoztam - nincs ilyen, hogy banki hitelugyintezo. Altalanos banki tanacsado (ugyintezo) van, aki mindent intez, annak fuggvenyeben, hogy eppen melyik reszre ultetik be. Az osszes ugymenetet es az ahhoz kapcsolodo szabalyozast tudnia kell, es ezek bizony eleg gyakran valtoznak.

2014.08.14. 10:38:46

@vivike22: ez igy egeszen baratinak hangzik elso hallasra... :)

2014.08.14. 10:43:31

@házelőtthinta:

Ja, egy tiszteletteljes keresem lenne, ha lehet: ha valakinek irsz, akkor kattints a "Válasz erre" feliratra, es akkor automatikusan linkkent teszi be a nevet, es a masik latja sargaval, hogy irtak neki.

2014.08.14. 10:48:12

@vivike22: Ja, a multkor ki is akadtam, kiderult pl. hogy az autom a slusszkulcsban tarol egy csomo informaciot (futott km-t, szervizkodokat, ilyesmit), raadasul ezeket valami specko kutyuvel barmikor elo lehet hivni! Es meg csak nem is elemmel mukodik a kulcs, hanem neha hasznalni kell, es akkor hasznalat kozben feltolti. :O Ugy derult ki, hogy valamiert a masodik kulcsot akartam hasznalni, es nem mukodott a kozpontizar. Mert le volt merulve a kulcs!! :O

A szervizben alapbol ugy kezdik, hogy szamitogep az autora ratol, informacio kiolvas...

Ugyandehogy (törölt) 2014.08.14. 11:04:21

@tableno: mert hülyén nézne ki 130 kilós titkárnőként.

adg 2014.08.14. 11:05:36

@puhacica: Milyen kedves. Mondjuk nekem sem fizetik a tuloramat,pedig van boven mostanaban. Kicsit leapadt az iroda letszama, de legalabb egyre tobb munka van. Az a szerencse, hogy altalaban elvezem, amit csinalok. Most pl olyan munkaim vannak, amik otthon sose lennenek, csomo uj dolgot csinalok.
Mondjuk nyilvan nem huznam a szamat, ha fizetnenek erte, de majd egyszer...
vegulis csak most kezdtem

NIKI LAURA 2014.08.14. 11:11:47

@Ödenburger Wiener Schnitzel: nem,csak 3-as...Kanada nem engedi a 2-nel tobbet,ott csak PR card.

Taxomükke (UK) 2014.08.14. 11:18:14

@tableno: Ez tényleg hülye kérdés volt. Hinta ugyanis IMÁD hamburgert sütni.
;)

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.08.14. 11:26:01

@Ödenburger Wiener Schnitzel:

Nem kell hozzá végzettség, se közgazdász phd. Beesel érettségivel és betanítanak. Nem véletlen hogy a szakmunkás jobban keres. Ha valami különleges tevékenység lenne akkor nem így lenne. Lehet én egy buta mekis srác vagyok, de ez józan paraszti ésszel is belátható.

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.08.14. 11:26:01

@Ödenburger Wiener Schnitzel:

Rákattintok mindig a válasz gombra, de sose úgy rakja ki szinte hogy linkelhető legyen. Operát használok, lehet ez is baj :) De mást nem vagyok hajlandó használni.

tableno 2014.08.14. 11:33:00

@házelőtthinta: lehet, hogy egy banki ügyintéző rosszabbul keres, mint egy jó szakmunkás, de mindenképp jobban, mint egy buta mekis srác. Szóval a kérdés: miért nem váltasz? Vagy te a buriforgatást hivatásnak tekinted?

2014.08.14. 11:35:12

@házelőtthinta: Ebben tevedsz, legalabbis komoly banknal nincs ilyen betanitos verzio. Van erre valami OKJ-s kepzes, ha olyanod nincs, szoba sem allnak veled. Az onjelolt biztositasi ugynokoket ne keverd ossze a banki ugyintezokkel.

Giddy Lamb 2014.08.14. 11:37:51

@tableno: @Taxomükke: "viszont felmerül a (hülye) kérdés, hogy ha egy nap alatt kitanulhatja valaki a banki ügyintézést, akkor Hinta miért nem teszi ezt meg? Csak jobban fizet, mint a meki..."

Nevetni fogtok, de a mekinél van karrier lehetőség, ha jól dolgozik, kiküldik Chicagoba a Hamburger Universityre, onnantól bármi lehet belőle, még ügyvezető is az egyik olyan országban ahol fejlődésben van a piac. Volt szerencsém ismerni a Mo-i ügyvezetők közül párat, finoman fogalmazva self-made man típusú emberek voltak, a szerb (vagy bosnyák?) származású egyik Mo-i üv-nek konkrétan börtön tetkója volt:). Ha vkinek nem fűlik a foga a corporate típusú munkakörhöz, lehet franchise partner, na az elég komoly lóvé, pláne, hogy nem ritka, hogy valakinek 3-nál is több meki üzlete van, mondjuk 15 éven belül...

Herr Géza 2014.08.14. 11:43:45

@firg_firg: "..Az csak a nemet szeru prot ref kulturakban van ugy hogy a managereknel a tulora elvart ezert kapjak a bonuszt mig a sima melosoknal opcionalis."

Mi az a "prot ref" ??? A német irodai fronton alapvetöen a "Zeitkonto" a jellemzö, ahol gyüjtöd az elvárt munkaidöhöz képest elöálló +/- óráidat. Ennek kezelése aztán cégenként változó, általában év közben korlátlan számú +/- órát vihetsz át a következö hónapra, de legkésöbb év végén azért lekorlátozzák a dolgot. A következö évre csak egy bizonyos óraszám vihetö át, de van olyan is, ahol például mínuszt egyáltalán nem vihetsz tovább. Vagy ledolgozod addig, vagy levonják a fizudból. Ezt a kontót a cég felhasználhatja a melóellátottság ingadozásának kiegyenlítésére is: kevesebb a munka, azt mondják pl. péntekenként egy hónapig nem kell dolgozni, de ezek az órák mínuszban rákerülnek a számládra és késöbb, ha meg sok a meló, akkor ezt töltöd vissza. A plusz kifizetésére csak a legvégsöbb esetben kerül sor, ha már "veszélyesen" sok pluszod van, akkor is inkább kötelezöen le kell csúsztatnod. Középvezetöi szinttöl pedig általában járnak bizonyos bónuszok (pl. céges autó korlátlan magánhasználatra), ezért általában szerzödésileg be kell áldoznod a túlóráid kifizetését. Ettöl függetlenül legtöbbször van olyan, hogy valami melódömping miatt a cégvezetés generálisan elrendeli a túlórázást (akár hétvégi melót is), de ilyenkor elöre le van fektetve, hogy a cél teljesítése esetén a túlórák ki lesznek fizetve. Ez az a rendszer, ami a tapasztalatom alapján itt meglehetösen fair-ül müködik.
Az ún "gewerblicher Bereich"-ben (jellemöen termelö szektor, szakmunkások, betanítottak, közvetlen termelésvezetök, stb.) viszont kökeményen ketyeg a munkaidö x óra y perctöl, w óra z percig, itt viszont általában minden túlóra fizetös. Itt persze nem magad határozod meg, hogy mikor dolgozol többet, hanem maga a termelés igénye.
Munkaköröm sajátosságai alapján (projektvezetés) nekem még az életben nem fizettek túlórát, mondjuk a mínuszok ledolgozásával sem kellett foglalkoznom soha (mert nem is igen volt...). Ellentételezés a fizu maga, plusz a juttatások. Persze ezt az ember ugye tudja elöre és vagy vállalja, vagy nem.
Érdekességek azért vannak itt is: egy komoly konkurrensünknél pl. a céges mobilt az emberek (középvezetöi szintig bezárólag) nem vihetik haza este, ill. nem vihetik magukkal szabira sem. Nem, nem azért, hogy ne használják privát, hanem az az elv, hogy a munkaügyeket munkaidöben tessék intézni, ha meg pihensz/szabin vagy, akkor még véletlenül se hívjanak fel céges ügyekben, ill. ne olvass céges maileket. Persze nincs hozzá dedó, hogy a telefonokat este a Jucikánál le kell adni, de elvárják szabályosan, hogy ott maradjon az íróasztalodon...
Na így néz ki egy fejlett munkakultúra...

tableno 2014.08.14. 11:45:06

@Giddy Lamb: ezzel tisztában vagyok, csak Hinta hát hogy is mondjam... nem az a karrierépítő típus.

tableno 2014.08.14. 11:47:01

@Herr Géza: "Mi az a "prot ref" ???" - protestáns református, szerintem.

2014.08.14. 11:47:30

@Herr Géza: "Mi az a "prot ref" ???" Szerintem protestans/reformatus... amolyan maxweberi... :D

Herr Géza 2014.08.14. 11:55:02

@Ödenburger Wiener Schnitzel: Kellett neked szupi bömös, vettél volna suzukiswiftet, na ott egy darabig még nem lesz ilyen gondod... :))) A technika már ma ott jár, hogy ha csattansz az autóval, az elektronika automatikusan leadja a vészjelzést a pontos GPS-koordinátákkal (nem is olyan új már ez), de cserébe hamar megéred, hogy a begyüjtött adatok a biztosító kezébe kerülnek, aki azt mondja neked egyszer csak, hogy na akkor mától magának 50%-kal drágább a biztosítása, mert látjuk, hogy permanensen 180-al nyomja az autópályán.... Big brother watching you... Ehhez képest az a minapi sztori, hogy a tomtom navi adatokat gyüjt arról, hogy merre jársz, óvodás szórakozás...

Herr Géza 2014.08.14. 11:56:15

@tableno: @Ödenburger Wiener Schnitzel: Na, rendesen out-oltam csökönyösen ateista mivoltomat.... :)))))

Herr Géza 2014.08.14. 11:57:43

@tableno: @Ödenburger Wiener Schnitzel: Mondjuk akkor a prot ref mellé a kat is odakívánkozott volna (ld. pl. Bayern)...

Giddy Lamb 2014.08.14. 11:57:51

@tableno: "Vagy te a buriforgatást hivatásnak tekinted?"

Miért, a közgazdász szakma az hivatás?
Amúgy az életben nem fogsz úgy keresni, mint egy közgazdász ismerős, aki pár évre beállt hambit sütni a mekibe, csak hogy jogot szerezzen arra, hogy egy vidéki kisvárosban franchise üzletet nyithasson... Csak annyit mondok, hogy bejött neki az élet, pedig előtte se keresett rosszul.

Pernilla 2014.08.14. 11:59:15

Mindig amulok es bamulok ezen a "kifizetetlen tulora elvart es termeszetes" dolgon.
Nalunk eldöntheted, hogy kifizessek-e a tuloradat (1,5-szeres szorzoval), vagy kiveszed szabadsagkent. Egyes kollegaim több eve gyüjtögetik a tuloraikat, meg az sincs leszabalyozva, hogy meddig lehet görgetni.
Szoval van ilyen is. (Ausztria, Becs, mernökiroda)

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.08.14. 12:03:12

@tableno:

1. Nincs folyékony német nyelvtudásom.
2. Nem tetszene a vicsorgás a banki pult mögött az ügyfelekre.

Igen, hivatásként tekintek rá. Komolyan veszem, igyekszem virtust teremteni belőle.Én mindig jó érzéssel megyek be arra a helyre. Anyagi,társadalmi megbecsültsége egy nagy kövér nulla. De ezek lelki dolgok és bennem játszódnak le.Úgy érzem hogy tökéletesen megfelel nekem ez a poszt. Nem kell lefelé taposni, felfelé kanalazni a nyelvemmel.

@Ödenburger Wiener Schnitzel:

Milyen a komoly bank? Az ügyintéző betanított meló, csak ugye amint meghallják hogy bankban dolgozik akárki is, jön a misztifikálás, hogy biztos valami különleges tevékenységet végez.

@Pernilla:

A túlórát még nálunk is kifizetik :D Pedig ez egy meki. De gondolom muszáj nekik. Ha nem lenne muszáj akkor nem fizetnék ki.

2014.08.14. 12:06:58

@Herr Géza: Ez egyebkent nalunk is hasonlo..

A vezetoknek/igazgatoknak (mivel kis ceg, nincs annyi szint) nincs is kartyaja, nekik nem kell blokkolni, tulorat sem szamolnak el. De pl. az igazgatoknak sincs ceges auto vagy egyeb juttatas, csak a fizetes van es a bonuszok.

Az irodaban ket tipus van:
- a mernokok, informatikusok es a minosegbiztositasosok (vagyis nincs ugyfellel vagy beszalitoval kozvetlen kapcsolatban) eseteben annyi a megkotes, hogy a heti 38,5 ora (KV alapjan ennyi) le legyen dolgozva, hetente van osszesitve, minuszba csak a fonokod engedelyevel mehetsz. De hogy hanyra jossz, mikor messz, az a te dolgod. Ilyen szempontbol az informatika a leglazabb, nalunk az is belefer, hogy reggel felhivom a kollegat, hogy ma en nem igen mennek be, majd betulorazom valamikor, vagy eppen lecsusztatom a korabbi tuloraimat. Annyi az elvaras, hogy egy ember mindig legyen bent.
- a beszerzes, ertekesites es marketing eseteben fix munkaido van megszabva, mivel ok ugyfelekkel es beszallitokkal erintkeznek, nekik szigorubb az elet.

A gyarban szinten fix munkaido van, ha valaki kesobb jonne vagy hamarabb menne, akkor meg kell beszelnie a reszlegvezetojevel.

Tulorak vannak, ha csinalsz magadnak, olyan, hogy elrendelik, csak a gyarban van, ha beesik valami nagy es rovid hataridos megrendeles. Ki viszont csak akkor fizetik, ha azt a fonokod jovahagyja, altalaban azt eroltetik, hogy csusztasd le.

tableno 2014.08.14. 12:10:49

@Giddy Lamb: "Miért, a közgazdász szakma az hivatás?" -nekem az. Soha nem foglalkoznék mással, akkor sem, ha többet lehetne keresni vele. Ez érdekel és kész.

2014.08.14. 12:12:19

@Herr Géza: Ize, az allamelnokotok egy evangelikus lelkesz, a kancellarotok meg egy evangelikus lelkesz lanya... :) Es ha jol tudom a parlamentek sem szukolkodnek a lelkeszekben es egyeb teologusokban... :)

tableno 2014.08.14. 12:14:00

@házelőtthinta: "Igen, hivatásként tekintek rá. Komolyan veszem, igyekszem virtust teremteni belőle. Én mindig jó érzéssel megyek be arra a helyre." - ez dícséretes, csak akkor nem értem, miért panaszkodsz állandóan?

2014.08.14. 12:15:49

@Herr Géza: Elotte az volt evekig, legutobb egy SX4, de en nagyon szerettem azt is. :) Igaz, hogy a minoseget tekintve egy foldreszen sem emlitheto a bombivel, de azert a maga kategoriajaban a Suzuki egy nagyon jo es megbizhato auto.

Pernilla 2014.08.14. 12:20:42

@házelőtthinta: Hat erre en azt tudom mondani, hogy hala Istennek ebben az orszagban - többek között - ez is muszaj.

2014.08.14. 12:21:56

@házelőtthinta: Mondjuk nem a Hortobagykozepe Takarekszovetkezet, hanem egy nagyobb nemzetkozi bank... :D Nem tudom a te informaciod a banki ugyintezokrol honnan szarmaznak, az enyemek elegge elso kezbol, hiszen bankban dolgoztam. Igaz nem ugyintezokent, hanem rendszergazdakent, de eleg sok lehetosegem volt beszelgetni az ugyintezokkel, es mivel sok kedves csinos lany van koztuk, ezt igyekeztem is kihasznalni... :)

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.08.14. 12:23:10

@Giddy Lamb: "Amúgy az életben nem fogsz úgy keresni, mint egy közgazdász ismerős, aki pár évre beállt hambit sütni a mekibe, csak hogy jogot szerezzen arra, hogy egy vidéki kisvárosban franchise üzletet nyithasson... Csak annyit mondok, hogy bejött neki az élet, pedig előtte se keresett rosszul."

Várj, hagy találjam ki! Ez NIKKI LAURA lesz, igaz?
Szerintem hagyjuk, hagy mesélje el ő. Amúgyis a mesélés az erőssége...

tableno 2014.08.14. 12:23:57

@Ödenburger Wiener Schnitzel: Ugyan már, nem tudsz te semmit.. Hinta az, aki mindent tud, mert őt az ÉLET tanította!

puhacica 2014.08.14. 12:24:56

@adg [Au, Darwin]: általában én is élvezem, amit csinálok, de kezdek belefásulni. és ez nem jó, nagyon nem jó irány.

Herr Géza 2014.08.14. 12:25:16

@Ödenburger Wiener Schnitzel: "...olyan, hogy elrendelik, csak a gyarban van.." Ja, ezt azért én is úgy értettem, hogy nálunk (korábbi cégemnél) volt olyan, hogy a teljes csapat már kb. 105%-on pörgött és az egekben volt mindenkinek a pluszórája, de bejött pl. egy régi ügyféltöl egy kisebb meló, amit már normálisan nem lehetett volna bevállalni. Ekkor jött a nagyfönök, hogy "uraim, ök nekünk akkor is tuti megbízóink voltak, amikor nem ment olyan fényesen, most nem hagyhatjuk mi öket szarban, két szombat-vasárnapi "müszakkal" és közben egyheti még plusz napi két-három órákkal megoldható a dolog, vállalják ? Ha igen, mindenkinek kifizetem ezt a plusz idejét a hivatalos szombat-vasárnapi pótlékokkal együtt és utána csapunk egy nagy sör-csülök partit a cég számlájára." Mondanom sem kell, jött mindenki. Na így nézett ki az "elrendelés".... :)))

2014.08.14. 12:32:10

@Herr Géza: Nalunk azert nem igy nez ki, nalunk az elrendeles az szo szerinte elrendeles. Lehet alkudozni a reszlegvezetovel, de attol a megfelelo szamu embert ki kell allitani, mese nincs, nem onkentes a jatek.

Nekem ami megdonbento, es jol mutatja, milyen a ceg, hogy minden evben a karacsonyi vacsoran az oreg (tulajdonos, az o nagypapaja alapitotta a ceget) elmondja, hogy mindenki jol vesse a fejebe, hogy nem o a mi fonokunk, nem o ami munkaadonk, hanem a megrendelok. Es mindenki ugy dolgozzon, hogy a megrendelok legyenek elegedettek a munkaval, ne o. Mert akkor tud a ceg fejleszteni, magasabb bereket adni, tobb embert felvenni, es egyaltalan egy biztos jovot nyujtani a kovetkezo 100 evre is, ha a megrendelok tovabbra is elegedettek lesznek azzal, ami kimegy gyartosorrol.

Nekem ez nagyon tetszik! Ez a hangulat es hozzaallas, ami a cegnel van, jelentosen hozzajarul ahhoz, hogy annak ellenere sem akarok sehova mozdulni, hogy Becsen belul is siman kereshetnek 15-20%-al tobbet.

Herr Géza 2014.08.14. 12:37:27

@Ödenburger Wiener Schnitzel: Az az ö "bajuk", attól én még lehetek hívö ateista nem?
De ha a katolikus-református viszonyra gondolsz, akkor viszont meglepö a kép: 2011-es adatok szerint teljes N.o. lakosságának 29,9%-a római katolikus és 29%-a evangélikus. Bayern, Saarland és Észak-Rajna-Vesztfália lakosainak többsége pl. katolikus...

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.08.14. 12:53:01

@puhacica:

Akkor irány Hollandia és 50 ezres órabér?

@Ödenburger Wiener Schnitzel:

Egy bankoslánytól származnak az információm.

@tableno:

Nem lehet panaszkodni? Nem úgy volt hogy az örökös elégedetlenség viszi előre az embert?

Giddy Lamb 2014.08.14. 12:53:02

@tableno: Sejtettem én, hogy a Venn diagramon közted és Hinta között van egy elég nagy közös metszet:)

Giddy Lamb 2014.08.14. 12:53:02

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: :)))
Nem, ő nem közgazdász, hanem self-made man típus:)

NIKI LAURA 2014.08.14. 12:56:21

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]:

Hat ha cinikus szereznek lenni,akkor azt mondanam : az elmult tiz evben tobbet kerestem,tobb helyen jartam mint az itt levok 90%,de osszesen:)
Persze,nem ez az etalon,hisz a posztokbol kiderul: kinek mi a boldogsag?...nem vagyunk egyformak.Rendszergazda...,takarito,tanar,porter?...mind lehet boldog,a sajat ertekrendjeben.

Repultem vagy 8 geptipuson,Namibiaban a sivatagok felett,Kanadaban a hegyek kozott...Megcsinaltam a Seaplane kepzest Manitobaban,B737 szimulatort Brusselben.

Car mechanic technician-kent mindenhol rogton talaltam munkat,Kanadaban Audi-Vw 2400$ kerestem,Farnbourougba 2000£ MOT centerben,Del afrikaban 5 neger dolgozott a kezem alatt,igaz semmit sem ertek -marmint a feketek-sajnos.

Israelben kibbutz-ban laktam,Mezogazdasagi gepeket javitottam.
Ha ment volna a Heber,valahol fonokoskodnek reg...

Egyszer ket hetet nyomtam Regensburgban,de nem birtam a munkaszallast...
Nagypapa Svab-zsido,gyerekkent nemetul beszeltunk.
Angolul gagyogok,kicsit hollandul(illetve africans'fuck lekker!)

Es nem vagyom sehova.Jol elek itthon,igen...a Lajosmizsei Tanyan.

Hinta meg fogja vinni valamire,aki Ot lebecsuli,az kishitu.

puhacica 2014.08.14. 12:57:47

tegnap nem derült ki, mire számol vissza HÁ fészbúkon?

TilosazA (UK) 2014.08.14. 13:00:48

A banki ügyintéző annyira betanított meló, hogy általában 3 hónap alatt nem sikerül senkit betanítani rá. És annyira egyszerű, hogy volt nem egy (diplomás, teszem hozzá) betanítottunk, aki 3 hónap múlva felállt, mert felismerte, hogy ő ezt képtelen fejben tartani, ill. felmondott neki a cég, mert reménytelen volt. Igen, még a belefektetett energiát is figyelembe véve.
Jogszabályok, ügymenetek, banki programok, esetleg hozzáállás az ügyfelekhez, mind nagyon fontos.

tableno 2014.08.14. 13:13:55

@Giddy Lamb: Ja, az egyetlen különbség köztünk, hogy én elégedett vagyok az életemmel, és nem sírom tele naponta a zinternetet a világ igazságtalanságáról... :)

2014.08.14. 13:17:08

Hehe, kimentem a Billaba ebedet venni, kozben telefonaltam magyarul, erre amikor a penztarhoz erek, magyarul szol hozzam a penztaros. :) Uj lany, par napja lattam eloszor... :)

Kriszta D 2014.08.14. 13:23:14

Hát, lehet hogy papíron Dublin ilyen meg olyan válság sújtotta, DE. Nézzük már meg, hogy az átlagember szempontjából mihez képest van a visszaesés! Ahogy a posztoló is írja, még mindig magasabb életszínvonalon élnek, mint sok más országban.

Emellett lehet, hogy x ezer munkahely megszűnt, de pl tavalyra már hetente jelentek meg hírek, hogy itt teremtett 500 újat egy cég, ott meg 1500-at... szóval azért nem olyan gáz a helyzet.

A másik meg, hogy amikor legutóbb AerLingussal utaztam, pont volt benne egy ilyen hirdetés, hogy ajánlgasd Dublint a vállalkozó (tengerentúli) vállalkozóknak, mint remek helyszínt egy európai főhadiszállás megynyitására a cégüknek, és ha tényleg bejön az üzlet, az ír állam fizet neked 10K körüli közvetítői díjat. (ha jól emlékszem...)

Emellett a válság alatt ahelyett, hogy csak úgy osztogatták volna a segélyt a vakvilágba (persze az is volt...), inkább azon igyekeztek, hogy a munkából kiesetteket ki-és átképezzék, amíg meg nem nyílnak az új munkahelyek.

Szóval szerintem ANNYIRA nem sújtotta őket a válság, vagy leglábbis intelligens módon kezelik.

2014.08.14. 13:24:04

@NIKI LAURA:

Ertjuk. Ha Rejto ma elne, rolad mintazna a hoseit...

Herr Géza 2014.08.14. 13:29:25

@NIKI LAURA:
"...az elmult tiz evben tobbet kerestem,....mint az itt levok 90%,de osszesen:)"
Nono, azért ez cseppet Háry János-os azokkal a 2k dollárokkal meg fontokkal.... :)))

"Hinta meg fogja vinni valamire,aki Ot lebecsuli,az kishitu." Ez biztos. Még lehet, hogy a salátát is ö teheti a hambiba, vagy akár kiszolgálhat a pultnál.... :))))

2014.08.14. 13:38:06

OFF

www.huffingtonpost.com/andras-simonyi/putin-erdogan-and-orban-b_b_5672236.html

Van benne egy erdekes mondat, ami szerintem eleg jol megfogja, mi a baj velunk:

"Historically Russia, Turkey and indeed Hungary have been vacillating between the West and the East, between Charlemagne and Genghis Khan as their role model. Yet again they seem to be in their "Genghis" phase."

Igen, a kelet es a nyugat koze szorultunk, de igazan egyikhez sem tartozunk... :(

ON

tableno 2014.08.14. 13:38:50

@házelőtthinta: "Nem lehet panaszkodni? Nem úgy volt hogy az örökös elégedetlenség viszi előre az embert?" - de, ez valóban így van. FELTÉVE, ha a nyafogáson kívül mást is teszel azért, hogy előbbrejuss.

bpetya75 2014.08.14. 13:48:50

@Ödenburger Wiener Schnitzel:

Épp az egyik osztrák bank telecenterét tesztelgetem "próbavásárlóként". Jól érzékelhető, ha valakinek a fejében van az infók nagy része, de akinek nincs még meg minden, az is gyorsan megtalálja, ahhoz is tudás kell. Valóban nem betanított munka.

bpetya75 2014.08.14. 13:52:19

@Ödenburger Wiener Schnitzel:

Ezt akár ki is lehetne aknázni, csak nem ebben a pitiáner orbáni stílben.

@tableno:

Egy vicc jutott eszembe erről:
– Papa, miért van az elefántnak ormánya?
– Nem tudom, kisfiam.
– Papa, a zsiráf csak lombot eszik, vagy a földrol is le tudja legelni a füvet?
– Nem tudom, kisfiam.
– Papa, mit eszik a gólya a békán és a legyeken kívül?
– Nem tudom, kisfiam.
A mama már unja a folytonos kérdezosködést, és rászól a gyerekre:
– Öcsike, ne nyúzd már folyton az apádat!
Mire a papa fejcsóválva:
– Csak hagyd szívecském! Úgy tanul a gyerek, ha kérdez!

Mr Long 2014.08.14. 14:15:40

@NIKI LAURA: ",Farnbourougba 2000£ MOT centerben" Vegulis az is fizetes, ha ugy nezzuk... (ez nettoban?)

tanato 2014.08.14. 14:29:28

@Ödenburger Wiener Schnitzel: Nikinél néha nekem is báró Münchausen ugrik be.Bár azért elismerem sok mindenben otthon van.

Mr Long 2014.08.14. 14:45:16

Hamar tema volt a banki ugyintezo, de lehet nem ma olvastam rola.
www.bbc.co.uk/news/uk-england-28658885

adg 2014.08.14. 14:51:02

@puhacica: szerencsere egy ideig nem fogok tudni belefasulni, mert csak most lezdtem az uj helyemen. Ha meg lenne 1-2 ember, akkor nem is kellene ennyire hajtani. Keves mernok van a varosnan, munka meg rengeteg.

De teljesen igazad van, nem ez a normalis. Az elozo helyemen szinte sose kellett tuloraznom, mindig belefertem a 7.5 oraba.

Hari Seldon 2 2014.08.14. 14:51:56

@Ödenburger Wiener Schnitzel:
Nem gondolom hogy beszukult lenne, inkabb valami velt vegy valos hianyossagat kompenzaja folenyeskedessel.

tableno 2014.08.14. 14:53:44

@Mr Long (UK): szerinted ehhez is elég egy nap betanulás? :))

adg 2014.08.14. 14:54:57

"Hinta meg fogja vinni valamire,aki Ot lebecsuli,az kishitu." Bizony, alamuszi macska partot mos. Hintaban tobb van azert ennel, elobb vagy utobb tobabb lep a mekibol.

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.08.14. 15:01:33

@Herr Géza:

Kasszázni nem szeretnék. Vicsorítani a vevőknek? Kösz,nem. Inkább elbohóckodom a kollégákkal a konyhán. Jobb móka.

Hari Seldon 2 2014.08.14. 15:02:17

@házelőtthinta:
Par napja eppen te linkeletel egy cikket, hogy mar nem eri meg Kinaban gyartatni. - Ott is lathattad, hogy a "fizikai munka" hozzaadott ertek szintjen minimalis. (sajnos, nem sajnos, igy van)

Ergo: nyilvan mindenki olyan munkakort probal szerezni, ahol tobb a hozzadott ertek. Ezek pedig donto reszben a diplomas munkak. Lehet ez ellen berzenkedni, de ettol meg igy van. Mit lehet tenni? Aki teheti, probal tovabbtanulni.
(nyilvan pl egy villanyszerelo is lehet soxor olyan ertelmes es hasznos tagja a tarsadalomnak, de a munkajat nem ismeri el a piac)

Hari Seldon 2 2014.08.14. 15:07:43

@Herr Géza:
Aki 180-al megy az csak fizessen.
En raallitom 134-re, es megyek vele 1100 km-t es nem szaguldozok. Ma ejjel egyek Magyarorszagra, nem szeretnek egy ejjeli orultet kifogni.

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.08.14. 15:12:29

@Hari Seldon 2:

A melós is ugyanúgy hozzáadja az értéket, hiszen ő állítja elő. Más dolog hogy neki abból szinte semmit nem adnak vissza.Az egész piacgazdaság erre az egy dologra épül. A dolgozókon nyerészkedni. Megcsinálják jelképes összegekért, a disznófejű nagyúr meg kaszál. Amit a kommunisták a saját rendszerükről mondtak az hazugság volt, de amit a kapitalizmusról az mind igaz.

tableno 2014.08.14. 15:22:21

@házelőtthinta: "Amit a kommunisták a saját rendszerükről mondtak az hazugság volt, de amit a kapitalizmusról az mind igaz." - ez többé-kevésbé így van, azzal a kiegészítéssel, hogy a piaci verseny általában jótékony hatással van a hatékonyságra és az innovációra. Viszont ettől még marad a szomorú tény, hogy eddig még senki sem tudott jobb rendszert kitalálni és megvalósítani. Pedig igény lenne rá...

puhacica 2014.08.14. 15:23:03

@adg [Au, Darwin]: egyrészt gratulálok az új munkahelyedhez! másrészt pedig, magamból kiindulva mondom, hogy irtó nagy szerencse, ha az ember szereti a munkáját. :)

Hari Seldon 2 2014.08.14. 15:57:48

@Ödenburger Wiener Schnitzel:
He-he. Beszelj a sajat nevedbe, soproni! :-)

OFF
Most lett meg a lakasunk Thionvilleben.
Jovo heten koltozunk.
Most szeptemberig nem lesz sok idom benezni.
ON

tanato 2014.08.14. 15:58:39

@házelőtthinta: @tableno: Ezzel én is egyetértek,de a kommunisták helyette csak véres és sötét diktatúrákat tudtak létrehozni éhezéssel és hullahegyekkel.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.08.14. 15:58:46

@házelőtthinta: a disznofeju nemileg tobbet kockaztat, es tobb felelosseget vallal, mint a padlon dolgozo melos. Teljesen fair, hogy a nyereseget o teszi zsebre. Mindenki elott nyitott a lehetoseg: ha faj masnak dolgozni, tessen vallalkozast inditani keremalassan.
En is hajtok a magasabb fizuert mert senki nem fogja nyajasan hozzam vagni, de soha egy percig nem cserelnem fel az alkalmazotti letet a vallalkozoira.

Olvastam egy jo mondast: a szocialista szerint mindenki legyen egyenlo a celvonalnal. A konzervativ szerint mindenki legyen egyenlo a rajtvonalnal. (Az eredetiben liberalis vs konzi volt, de szerintem a szocikra jobban illik)

Hari Seldon 2 2014.08.14. 16:00:08

@Ödenburger Wiener Schnitzel:
Egy csak asvanyi anyag exportor orszag sokkal inkabb ki van szolgatatva a "termelo orszagoknak", mint forditva. Attol meg hogy az oroszok nagyon kemenykednek, a kozgazdasagot nem tudjak legyozni.

adg 2014.08.14. 16:22:50

@Mr Long (UK): Meg az is lehet, hogy vallalnak a szponzoralast is, de statikus kellene, raadasul magashaz tapasztalattal.

2014.08.14. 16:32:45

@Hari Seldon 2:

31 milliard!!! euro az a teljes orosz jegybanki devizatartalek kb. 8-10%-a!!! Es ott allnak mar sorban a cikkben felsorolt bankok, es ki tudja meg hany nagy ceg, akirol nem is tudunk... Ha csak a fele igaz annak, amit a cikk allit, akkor nagy kaki kezd lenni a nagy testveri es felebarati putyini birodalomban... Ugy, hogy mind kiderult az agrarimporttal is kb. ugyanakkor kart okoznak maguknak, mint az EU-nak, ha nem nagyobbat... Komolyan nem ertem ezeket az ororszokat...

tableno 2014.08.14. 16:40:18

@Ödenburger Wiener Schnitzel: @Hari Seldon 2: Oroszországtól mindig tartani kell. Nem lenne az első eset a történelmükben, hogy irracionális döntéseket hoznak nemzeti büszkeségből. És kérdés, hogy meddig feszítik tovább a húrt - ugye itt a végső határ az atomháború...

tableno 2014.08.14. 16:45:10

@Réka ‎: "a disznofeju nemileg tobbet kockaztat, es tobb felelosseget vallal, mint a padlon dolgozo melos." - ez a kis- és középvállalatokra igaz, de a nagy multikra már nem. Egyrészt ki a "disznófejű"? A tulajdonosok? Azok általában kis- és nagyrészvényesek megfoghatatlan tömege. Az igazgatók? Hát lehet, hogy ELVILEG nagy a felelősségük, de valójában sokkal kevesebbet kockáztatnak, mint az egyszerű melós. Ha egy nagyvállalati igazgatót kirúgnak, általában annyi végkielégítést kap, amiből élete végéig kényelmesen megél. Ez ugye a melósnál távolról sincs így...

2014.08.14. 16:45:29

@tableno: Igen, ez valoban bennuk van, de hat csaknem mennek el a falig... az nagyon nem lenne jo senkinek. Viszont, ha meg enged nekik az USA-EU, akkor meg verszemet kapnak, es az sem jobb...

tableno 2014.08.14. 16:49:45

@Ödenburger Wiener Schnitzel: Azért olyan félelmetes a jelenlegi helyzet, mert egyik fél sem tud engedni komoly arcvesztés nélkül. Ami Putyin esetében könnyen a pozíciójába (és akár az életébe) kerülne, ugyanis az orosz birodalom vezetője nem mutathat semmilyen gyengeséget, mert elsöprik a riválisok. Szóval az USA-EU részéről ez tényleg egy tojástánc.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.08.14. 16:54:52

@tableno: hat nem tudom... persze, a vezerigazgato nem fizetesrol fizetesre el es nem fogja bebukni a lakashitelet, ha menesztik. De ha belegondolok, hogy o es az igazgatotanacs felelosek a teljes ceg iranyitasaert, merre kell elmozdulni, hogy a konkurrenciaval lepest tartsunk, mire kell fektetni a hangsulyt, hany emberre van szukseg, milyen termekcsaladra lesz kereslet 2 ev mulva... en egyszerre 4-5 ugyfelert vagyok felelos, o tobb millioert. Nem kene az o munkaja :) es akkor "csak" egy cegvezetorol beszeltunk, a cegalapitokrol, akik tenyleg a vagyonukat, megelhetesuket teszik kockara egy-egy otletert, nem is volt szo.
Arrol nem is beszelve, hogy egy jol meno ceg munkahelyeket teremt. A magamfeleknek :)
En inkabb also-es kozepvezetoben latom neha azt, hogy nem elnek rosszul es neha teljesen inkompetensek es evekig ellaviroznak felfedezes nelkul, az o hulyesegeiket altalaban mi visszuk el a hatunkon.

Quercus a favágó 2014.08.14. 16:57:11

@Ödenburger Wiener Schnitzel:

"Komolyan nem ertem ezeket az ororszokat... "

Mit nem értesz?

tableno 2014.08.14. 17:01:51

@Réka ‎: Persze, ez is igaz. Jó főnöknek lenni az egyik legnehezebb meló. Elvileg maga a kapitalizmus és a verseny is arra szolgál, hogy az inkompetensek és lusták automatikusan kiszelektálódjanak a rendszerből. A baj manapság az, hogy a legnagyobb cégek tulajdon- és adójogilag, valamint piaci szempontból gyakorlatilag kikerültek mindenfajta ellenőrzés alól. Ezért kialakult egy "érinthetetlen" szupergazdagok kasztja, akiknek mindent szabad, és semmibe sem tudnak belebukni. Persze az is tény, hogy ez Nyugaton még mindig kisebb probléma, mint a sokak által ajnározott Keleten (Kínát beleértve), ahol az oligarchák hatalmának aztán tényleg semmilyen korlátja nincs. De ez mindenképpen az egyik oka a jelenlegi globális gazdasági problémáknak.

Sesamelmo (Q) 2014.08.14. 17:24:03

@puhacica: nem. :( senki se válaszolt. De nemsokára kiderül.

M. Péter 2014.08.14. 17:59:08

@Réka ‎: Fred Goodwinról mi a véleményed?

M. Péter 2014.08.14. 18:01:57

@házelőtthinta: Mért nem alapítasz egy hamburgersütő szövetkezetet a kollégáiddal? Nem lenne kizsákmányolás, tietek lenne az egász haszon.

2014.08.14. 18:19:12

@tanato: Hat Niki Laura Kanadarol meg nem irt semmi ertelmeset, az biztos. Leginkabb azt a frusztraciojat fejezi ki, hogy itt nem jott be neki. Az meg hihetetlen hogy az eddigi munkassaga alapjan egyaltalan barki elhisz neki valamit, mitobb erdemi beszelgetes folyik vele. Ugy latszik a mese nepszerubb mint a realitas...

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.08.14. 18:20:34

@M. Péter: egy ellenpelda, sot tobb ellenpelda meg nem donti meg a velemenyemet. En igy latom.

2014.08.14. 18:23:53

@Giddy Lamb: Igen, ilyen megtortenhet Eszak-Amerikaban. En speciel ismertem egy indiai csaladot akik mint bevandorlok eloszor egy Pizza Hut-nal dolgoztak mint melosok, aztan ahogy osszegyult egy kis penz, beszalltak a franchaise-ba.

2014.08.14. 18:33:42

A fizetetlen tulorat nalunk a torveny tiltja, de ha eppen kiszolgaltatott helyzetben vagy, akkor bizony elofordulhat. En onkentesen vallaltam ezt az elso allasomban, elfogadtam mert nem volt nagy mozgasi lehetosegem. Ahol kollektiv szerzodes letezik ott ez normalisan szabalyozott, de magan szektorban, minel kisebb a munkaltato, annal nagyobb a valoszinusege hogy elofordul fizetetlen tulora. A kozalkalmazottaknal dupla bert vagy dupla szabadsagidot adnak tuloraert, es vissza is utasithato. Kivetel management, mert ok joval tobbet dolgoznak mint a heti 35 ora, ezenkivul allandoan valaszolgatniuk kell emailekre meg telefonhivasokra.

puhacica 2014.08.14. 18:49:27

@Sesamelmo (Q): hm. van egy tippem. szombaton lesz a zero nap, majd elmondom akkor, hogy helyesen tippeltem vagy sem. :)

tanato 2014.08.14. 19:29:16

@cougarcat: Tényleg érdekes hogy egy világot járt, 4-es állampolgárságú pilóta,pont Lajosmizsén érezze jól magát a tanyavilágban.Más pilóták azért nem így vannak vele./Ismerek néhány pilótát a kecskeméti reptérről./

montroyal ( CAN qc) 2014.08.14. 19:32:45

fizikai munka vs diplomas akta tologatas
diplomaval csak tulorazzatok fizetes nelkul mert ,ugye azert tanultatok, hogy ne keljen dolgozni , csak eltoleni a munkaidot tiszta kezzel .... es kozben imadkoztok, nyaltok, sohajtoztok a fonok elott , nehogy a kovetkezo kirugott legyetek .. mert akkor megint x honap amig benyaljatok magatokat barmi modon a kovetkezo lablogato, aktatologato telefonos, heplpdeskes allasra ..

csak az en szakmamba a melosom 9 korul erkezik 4 kor mossa a kezeit ( igen koszos lesz).. hetvegen soha nem jon be ,,nem tulorazik ... ha el b@.. valamit ,majd en kijavitom... kirughatom a pic.... ba .. holnap 5 helyen kezdhet en meg 3-4 honapig nem talalok senkit vagy csak drogos alkot akit eppen most rugtak ki a masik helyrol
ja es volt aki egy het utan itthagyott mert 200$ napi tisztan (naponta fizetve) nem eleg neki ..

na ide jutottunk a sok bufeszakos , diplomas oltonyos aktakukacokkal

2014.08.14. 19:55:51

@NIKI LAURA: Niki, ha olyan useless a sok diplomas, akkor miert kuldod a fiadat Vancourbe az egyetemre? Miert nem inkabb vizvezetekszerelonek tanul?

Quercus a favágó 2014.08.14. 19:59:45

@tsabus:

Hát az index-től nem is nagyon lehet mást várni.
Pedig a dolog még a LONDONI ELEMZŐKNEK is tetszik(a londoni elemző kifejezés használatakor illik percenként legalább két orgazmust produkálni).

www.napi.hu/magyar_gazdasag/ez_var_magyarorszagra_igy_latszik_a_jovonk_londonbol.585288.html

Persze értem én, egy szar, tróger ország, és ha megfeszül sem tud olyat produkálni, hogy az az index baráti körének megfeleljen.

2014.08.14. 20:00:32

@cougarcat: errol a 35 oras munkahetrol a hollandok jutnak eszembe, akik 5.00-kor toljak kifele az ajtot. Es nem ertik, hogy miert nem viszunk oda munkat.
Egyebkent ez a tulora kultua a spanyoloknal, teljesen "face time". Effektive nalunk nem tesznek tobbet le az asztalra, csak sokat vannak az irodaban.

montroyal ( CAN qc) 2014.08.14. 20:09:07

@tanato: nagyon jo baratom piota , ami ota a MALÉVnek vege o is imadkozik, hogy a vilag akarmelyik tarsasagahoz felvegyek , persze mindig csak par honapos szerzodest kap 2x volt itt ,de csak a teli idoszkra alkalmazzak az udulo jaratokra, 6 honapot dolgozik abbol el él a masik 6 honapot Mo-on de mar a masodik gyerek jon es 2 babaval ez a vandorelet nem megoldas es allandoan felelni a keresett penzt ...

Mrs. Clayton 2014.08.14. 20:19:01

@tanato: miben? hogy hogyan szerezzunk ketkezi munkat kulfoldon? ehhez azert olyan nagy tudas nem szuksegeltetik
megjegyzem, ha te bekopognal hozzank h itt vagy jottel Mo-rol es szeretnel mondjuk office admin lenni valszeg felvennelek ismerve az oneletrajzodat
en ha nem is tokeletesen de belelatok a repulesbe, nem egy pilota ismerosom van kisebb es nagyobb legitarsasagoknal sot szemelyes ismerosom az egyik amerikai repulogepgyar europai igazgatoja
ezek tukreben azt kell mondanom, h kevesse valoszinu, h NL valaha is hivatasos pilotakent repult volna, hiszen kulonben ma pilota iskolaja, vagy egyeb repulos cege lenne, esetleg privat gepeken repulne nem pedig 2000 fontert Vauxhallokat butykolne egy angliai garageban

2014.08.14. 20:25:43

@tanato: Hat ezen mondjuk nem akadok fenn, nem jartam meg Lajosmizsen de az hiheto hogy o pont ott erzi jol magat. :) Az viszont kar hogy nem osztja meg velunk normalisan a tapasztalatat. Na persze lehet ugy felfogni hogy csak ugratas, stb. - nekem idonkent teljesen az agyamra megy, neha meg humorosnak talalom. Tulajdonkeppen NL egy vallalkozo akinek ugy tunik nem megy rosszul, szoval nem ertem hogy miert ilyen negativ masok fele. Valszeg tul sok idot toltok itt, bennem van a hiba. :)

@charlieharper: Nicsak, kimasztatok mar a dobozok alol? :)

Tulajdonkeppen mar arrol is szo volt hogy csokkentsek a 35 orat mert orara fizetnek minket. De a teljesitmenyre szukseg van, ezert nem tudjak - mar igy is szakadasig feszul a hur. Az USA-ban nemely allamban a kozszolgalat bevezette a 4 napos munkahetet, azt nem tudom hogy veglegesen-e vagy csak a valsag hatasara.

tsabus UAE 2014.08.14. 20:34:00

@QUERCUS: A londoni elemzőknek minden tetszik, amivel lehet egy kis pénzt csinálni rövid távon, de igazán még nem nagyon sikerült beletrafálniuk a valóságba az előrejelzéseikkel. Kb. az a szint, mint az "angol tudósok új felfedezése szerint" kezdetű mondatok.
Szóval, ha beazonosítható, tudatos intézkedések, tervezett és fenntartható eredménye lenne ez, plusz még lenne bármi hatása a mindennapi életre, akkor örülnék is neki.
Értem én, hogy a Fidesz baráti körének minden pozitív szám után tüzijátékot kell rendezni, de azért kezeljük már helyén ezt az adatot...

2014.08.14. 20:36:05

@charlieharper: Sogorom fia aki matematikus mint te, az HSBC-hez kerult most Vancouverben, na ott hajtani kell. Viszont a fizetese szuper, legalabbis kanadai viszonylatban...

montroyal ( CAN qc) 2014.08.14. 20:42:47

@cougarcat: ahogy osszegyult egy kis penz, beszalltak a franchaise-ba.

amikor eleg tapasztalatot szereztek ... mert a penzt mar hoztak magukkal nem az alkalmazotti fizetesbol sporoltak .. es nem a csoro ehezo indiai csalad tud canadaba emigralni .. es felvasarolni hazakat businesst

puhacica 2014.08.14. 20:44:01

@montroyal ( CAN qc): gratulalok, bolcs, okos es felvilagosult ember vagy. ja, nem is!
nem baj, hogy a kifizetetlen tulora nem kepzettseg- vagy szakmafuggo, ugye? na meg aztan milyen jo lenne, ha csak auto-, vizvezetek-, villanyszerelok... szaladgalnanak a vilagban. nem lennenek konyvek, bankok, filmek, muzeumok... jol hangzik, ugye?

2014.08.14. 20:50:18

@cougarcat: dehogyis. A mostani ideiglenes, amig talalunk egy nagyobbat. Mert par honap mulva jonnek az uj babak, igen tobbesszamban :)))

montroyal ( CAN qc) 2014.08.14. 20:55:40

@tableno: Ha egy nagyvállalati igazgatót kirúgnak, általában annyi végkielégítést kap, amiből élete végéig kényelmesen meg él..

es maris megy kapcsolatok utjan egy masik igazgatoi szekbe .. lehet teljesen mas szektor , halvany fingja sincs mi lenne a munkaja, de az nem is fontos mert az ott levo beosztottjai vegzik igazan a teendoket ..
pl nalunk tegnap a fofo rendor atment az aramszolgaltatohoz valami igazgatonak ... kellett oda ember ? hiny volt .. nem de csinalnak neki helyet ... mint a ministerjein 3 honap itt 3 honap egy masik ministerium ... szakmaja vegzetsege homlokegyenesen mas ...

2014.08.14. 21:07:32

@charlieharper: OMG! :))) Gratulalok! :))))

@montroyal ( CAN qc): O persze ez igaz, a csoro indiai nem jut el ide, de pl. Hinta nem szamit csoronak egy csoro indiaihoz kepest. :) 100 euros farmert vett!! :)) Ezt a penzt az indiai felretenne... De igazad van, penzt mindenki hoz magaval, anelkul ma mar ide se lehet jonni.

montroyal ( CAN qc) 2014.08.14. 21:07:34

@puhacica: nem vagyok nagyokos csak melos ... es inkabb az allaskereses nyomorat nem tudom megerteni ,ezzel a sok lablogatos diplomas irodai munkaval ahol tulajdonkeppen bilifuleket kell eladnotok egy multi hasznara (nagyon kis resze a muveszek orvosok tanarok stb hasonlitva a vilag hatalmas millio es millio irodahazaban barhogy is idot eltolto lablogatokkal ) .. mig a szakmakra amire szukseg van nem talalnak embereket , mert nincs utanpotlas ... olvastam hogy pont canada jar az elen mert valoban aki a kozepiskolat elvegzi , szinte a teljes osztaly foiskolara egyetemre megy ... akkor csak pitizzenek az allasokert es mutassak meg a fonoknek hogy ok adjak el a legtobb bilifulet ...

pamut 2014.08.14. 21:09:58

@montroyal ( CAN qc): és szabad tudni melyik az a remek szakma ahol napi 200 dolcsi még kevésnek számít?

pamut 2014.08.14. 21:15:53

@Réka ‎: Hát érdekesen használod a fogalmakat, az egyenlő indulás és tiszta verseny elve pont a liberális piacgazdaság alapelve, aztán a célba jusson mindenki érdemei-képességei szerint, avagy "győzzön a legjobb". A szociális szempontok ezt versenyt értelemszerűen szociális alapon torzítják, a konzervek meg versenyt sem akarnak csak a status quo-t fenntartani, de ha már kényszer a verseny akkor pont letojják az egyenlő indulási feltételek elvét.

2014.08.14. 21:16:41

@montroyal ( CAN qc): Nezd, en valahol megertem hogy rosszallo szemmel nezel a diplomas dolgozokra. De oka van annak hogy az emberek efele gravitalnak. Itt altalanossagban veve nagyobb a letbiztonsaga es magasabb az eletszinvonala annak, aki ilyen vonalon nyomul. Az tenyleg nem jo dolog hogy nincs megfelelo szakmunkas kepzes. Diplomasbol is hiany van, pl. nincs eleg orvosunk, vagy gyermekpszichologusunk... Na most lehet azt mondani, hogy ezekre az emberekre nincs szukseg.... de a tarsadalom meg azt mondja hogy van.

montroyal ( CAN qc) 2014.08.14. 21:17:27

@pamut: karosszeria lakatos fenyezo ... es tudod pont arrol beszelek (nem lebecsulom a diplomas irodakukacok szemelyet) hogy ezert kell megfizetni egy jo szakmunkast mert nincs , a sok diplomas meg nem talal allast vagy talal, engem csak annyiban erint hogy neha 200 ert sem talalok szakembert ...

puhacica 2014.08.14. 21:20:52

@montroyal ( CAN qc): a melosnak is lehet esze. nekem nem kell "bilifuleket eladnom", nem is szeretnem azt csinalni, de nem is itelkezem, ha valakinek az a foglalkozasa. miert kell mindig mindent valami elleneben nezni? szerintem meg szukseg van a melosra is es a diplomasra is. eleg nagy a vilag, hogy elferjen benne mindenki szepen egymas mellett.

@charlieharper: ikreket vartok? gratulalok!!!! :)))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.08.14. 21:21:17

@charlieharper:
Gratulálok Charli. Szép munka volt:))))))))))))))))))))))))))))))

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.08.14. 21:25:58

@montroyal ( CAN qc):

Ezen én is elmosolyodtam. Hogy lehet összespórolni meki franchisera burgerforgatóként? Otthon is súlyos tízmilliók ezek. Nem hogy Nyugaton.

2014.08.14. 21:38:24

@házelőtthinta: Hat pl. ugy, hogy nem iszol, nem veszel 100 euros farmert. :) Aztan elolepsz assistant manager-re, kesobb manager leszel. A fizetesed egyre tobb. Ebbol veszel hitelre egy hazat. Ezt collateral-nak hasznalva meg kapsz vallalkozoi kolcsont.

Simon Hasonmasa (TW) 2014.08.14. 21:39:09

@montroyal ( CAN qc):
Huh, mnnyit is kell ezert tulorazni?:)))))))
www.whichfranchise.com/franchisorPage.cfm?companyId=275
Kiemelnem:
The cost to become a Domino’s franchisee is £280,000 and applicants will need access to around £120,000 of their own money. In return, Domino’s will provide a store and all the necessary support to help a new franchisee run a great business with good financial rewards.
Hajra!

montroyal ( CAN qc) 2014.08.14. 21:42:58

@cougarcat: tenyleg nem vagyok nagyokos de most akkor 1 termelo v szolgaltato munkas mennyi diplomast tud eltartani mibol lesz a penz ha mindenki annak a szerencsetlen munkas termelesebol akar megelni . es akkor eliteljuk hogy indiaban rabszolgakent dolgoztatnak gyerekeket ...

OK a lanyom sem dolgozik varrodaban ,hanem menager egy TV reklam cegnel , o ossza szet a reklamokat melyik melyik csatornara legyen felteve eladva ..

Naschkatze (Mostindien / CH) 2014.08.14. 21:48:06

@charlieharper: Gratula! :-) Mennyi az a pär honap még? :-)
OFF
Multkor eszembe jutottäl. Kollégäm berakta a Die Antwoord nevü együttes albumät. Azt hittem, tudok angolul (nem). Majd ebben kételkedtem, majd megint nem, majd megint. Aztän räjöttem, hogy ezek nem csak angolul nyomatjäk. :-))))
ON
@puhacica: Cica! amazinglytimedphotos.com/time-to-relax/#.U-0R-JqKCUk :-)
@diggerdriver:
Ezt soha nem értettem, hogy miért kell megdicsérni a férfit, ha a felesége ikreket vär, hogy szép munka volt. Mintha ö "tehetne" rola... :-))))

Quercus a favágó 2014.08.14. 21:52:02

@montroyal ( CAN qc):

Londoni elemzőnek kell tanulni teso, nem karosszéria lakatosnak.
Ez ma a csúcs. Ülsz a City-ben, egy légkondis irodában, kurva jól megfizetve, és elemzéseket készítesz a világ különböző országairól. Úgy, hogy jelentős részükről alapvető dolgokat sem tudsz, soha nem jártál ott, sőt esetek többségében azt sem tudod, hol van.
Aztán ezeket az elemzéseket, mint isteni kinyilatkoztatásokat terjeszti a sajtó, -"a londoni elemzők szerint"-, az adott országok hülye politikusai ezt vagdossák egymás fejéhez........

Persze aztán a dolgok soha nem úgy történnek ahogyan a londoni elemzők kinyilatkoztatták. De ezt ki nem szarja le.
Nem jött be? Nem baj, van másik!

puhacica 2014.08.14. 21:53:51

@Naschkatze (Mostindien / CH): ok, megyek is pihenni. nagyon cuki, koszi! :)
a masik temahoz: tudod te, milyen nehez lehet ikreket csinalni? :D

montroyal ( CAN qc) 2014.08.14. 21:56:27

@Simon Hasonmasa (Roch): de azert el kell menni dolgozni egy kicsit mert indiaban csak kovon sult kenyeret ismertek , a penz mar meg van csak egy kis tapasztalat kell ..

pamut 2014.08.14. 21:57:14

@montroyal ( CAN qc): köszi. igazából azt se tudom mit csinál aki ezt csinálja, de hát nem is keresek napi 200-at.

@charlieharper: ha nem bánod így ismeretlenül is gratulálok és minden jót kívánok nektek :)

2014.08.14. 21:58:17

@montroyal ( CAN qc): "tenyleg nem vagyok nagyokos de most akkor 1 termelo v szolgaltato munkas mennyi diplomast tud eltartani mibol lesz a penz ha mindenki annak a szerencsetlen munkas termelesebol akar megelni"

Mert nem a "szerencsetlen munkas" termelesebol el meg. Ez egy oriasi tevedes hogy ok "tartjak el" a diplomasokat. Tulajdonkeppen mindannyiunkat leginkabb a gazdag emberek tartanak el. De ez mar vilagnezeti hitvita, en ebbe nem akarok belemenni...

montroyal ( CAN qc) 2014.08.14. 22:00:25

@QUERCUS: na akkor en megmondom a tutit minek kell tanulni .... elmesz grofinasnak es amikor elvegzed felszabadult grof leszel , de mehetsz grof mesternek is .. na itt szurtam el hogy karosszaria inasnak mentem nem grofinasnak ... ennyi gyakorlattal mar rég grof lehetnék ..

FutureFry 2014.08.14. 22:03:49

@QUERCUS: Ez úgy hangzik mint egy nagyon jól fizetett meteorológus.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.08.14. 22:11:45

@Naschkatze (Mostindien / CH):
Körülbelül olyan ez mikor gratulálnak a terhes nőnek és megsimogatják a hasát. Az én farkamat miért nem simogatják?
Ugyanakkora az érdeme a nagy hasban nem?
:)))))))))))))))))))))))))))))

Quercus a favágó 2014.08.14. 22:13:51

@FutureFry:

Na igen.
Azt szokták mondani, a gazdaság alakulása annyira függ a közgazdászoktól, mint az időjárás a meteorológusoktól.

Quercus a favágó 2014.08.14. 22:16:01

@puhacica:

" tudod te, milyen nehez lehet ikreket csinalni? :"

Bizony. Villámgyorsan el kell sülni kétszer egymás után, vagy háromszor, vagy......
Na erre nem sok férfi képes.

Muscari 2014.08.14. 22:16:53

@charlieharper: Charlie, gratulalok, ez fantasztikus hir :-)

Errol hallottal mar?

hu.m.wikipedia.org/wiki/M%C3%A1di_zsinag%C3%B3ga

A multkor hallottam egy riportot a radioban a madi zsinagogarol, ami Europa egyetlen barokk stilusu zsinagogaja. Kar, hogy mikor arra jartam evekkel ezelott, nem tudtam meg rola, nagyon szep.

Quercus a favágó 2014.08.14. 22:18:23

@diggerdriver:

Minek simogatnák. Felállni már nem tud, dorombolni még úgy se.

Naschkatze (Mostindien / CH) 2014.08.14. 22:19:50

@puhacica: Nem, de megkérdezem anyämat. :-))) (Öcséim ikrek, csodaszämba ment anyäm a 80-as évek végén, mert 32évesen szülte hüvelyi uton öket. Mindketten 3kg fölött voltak. Anyäm hétfö reggel még dolgozni indult otthonrol, aztän szülés lett belöle. :-))) )
@diggerdriver: Hät kb. :-))) (Mondjuk azt mégsem mondhatjäk, hogy öszinte részvétem... )

2014.08.14. 22:21:16

@cougarcat: @puhacica: @diggerdriver: @Naschkatze (Mostindien / CH): @pamut: @Muscari: koszonom! Meg nem tudatosult igazan. Majd akkor fog, mikor ketto tandijrol irom a csekket. Nem baj, addigra a nagyobbik mar kirepul.

Naschkatze (Mostindien / CH) 2014.08.14. 22:24:36

@charlieharper: :-))))
Problémamentes terhességet, és könnyü szülést kivänok a feleségednek!
Apropo! USA Eü-i helyzetjelentés terhesgondozäs és szülés egy apa szemszögéböl poszt? :-) (Mondjuk ez inkäbb BA téma lenne, de ott tuti szétcincälnänak. :-))) )

2014.08.14. 22:33:28

@Naschkatze (Mostindien / CH): a BA itt ugye nem a British Airways?

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.08.14. 22:35:12

@montroyal ( CAN qc): No és mi van azokkal, akik diplomásak de soha nem túlóráznak? És akik diplomásak, de egy napot nem töltenek irodában ülve (szervízmérnökök, építésvezetők például) és akik diplomásak és nálad jóval "koszosabbak" lesznek (sebész) és akik diplomásak, de nincs főnökük (szabadúszók, contractorok).

Miért kellett a diplomásnak mára egy szitokszóvá kinőnie?

A tény, hogy az embernek középfokú vagy felsőfokú végzettsége van még nem határoz meg semmit önmagában. Se szektort, se iparágat, se szakmát. Szakmunkásként is lehet irodában rohadni naphosszat és diplomával is lehet a szabadban, számítógép használata nélkül dolgozni. Ez a kettő nem függ össze.

De összességében elmondható szerintem, hogy azért a diplomások jellemzően többet keresnek ugyanabban a szakmában. Banki szakügyintéző vs. diplomás közgazdász. OKJ-s AWI hegesztő vs. hegesztő szakmérnök. Látod hasonló munkakörök, de ugye nem kell mondanom melyik keres jobban...

BTW én is "diplomásnak" számítok, de csak akkor túlórázom ha éppen úgy tartja kedvem )lehet vele szabadnapot gyűjteni, ezért néha szoktam), de ha csinálok is túlórát kifizetik +25%-os felárral, a főnököm soha nem csesztet (havonta ha egyszer megkérdezi a kantinban összefutva, hogy "és amúgy hogy állok a melóval, minden rendben?"), nem kell nála nyalnom és ma is eljöttem 15:45-kor. Nem, nem kellett elkéreckednem, ez tök normális nálunk, fél 4 tart a törzsidő. :)

Furos 2014.08.14. 22:37:21

@charlieharper: gratula Charliebacsi.
te mit csinalsz munkaidoben? HFT?

montroyal ( CAN qc) 2014.08.14. 23:02:43

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: nincs mit hozzatennem ..+1

Miért kellett a diplomásnak mára egy szitokszóvá kinőnie?

nem szitok szo csak abbol indultam ki ha diplomas vagy es semmit nem ero diplomad van nehez munkat keresni , megtartani , mig egy jo szakmabol allando a hiany ...

ha bullsh.. diplomad van es megakarod tartani a lablogato munkadat( mert szazakat talalnak helyetted barmelyik orszagbol) akkor csak tulorazz fizetes nelkul ... semmi szitok szo es foleg nem pejorativ a diploma ..

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.08.14. 23:03:26

@cougarcat:

Ugye ezt nem írod komolyan? Az étteremvezető nálunk 1400 eurókat keres...a kis műszakvezetők 1200 őt...micsoda karrierlehetőség ugye? Ezért nyeljem éveken át a stresszt hogy többet kapjak 30 % al? Nem éri meg.

montroyal ( CAN qc) 2014.08.14. 23:06:43

@cougarcat: tenyleg de akkor hogy lett a gazdag ember... hosszu.. boldoguljon mindenki ahogy tud ... csak mint irtam nem hat meg ha valakinek nem fizetik a tulorajat ..( pedig tanult erte...)

montroyal ( CAN qc) 2014.08.14. 23:15:00

@QUERCUS: talan amikor fiatal voltam ... csak annyit mondtam allj vagy lovok ... allt is meg lott is... hu de rég volt ..

2014.08.14. 23:17:44

@házelőtthinta: Eloszor is Eszak Amerikarol volt szo, masodszor probald elkepzelni azt, amikor egy indiai csalad minden tagja gurizik alacsonyan fizetett allasokban mint bevandorlo valami magasabb celert. Ok hajlandoak ezert aldozatokat hozni. Az rendben van hogy te nem vagy ilyen, de attol meg letezik. Ide nagyon sok bevandorlo jon aki itteni mercevel a "dolgozo szegeny" kategoriaba tartozik. Elvallalnak mindenfele nehez munkat es onnan nyomakodnak felfele, vallalkoznak. En elismerem hogy nem tudnam csinalni de ezert meg le a kalappal elottuk.

@montroyal ( CAN qc): Sokfelekeppen, pl. ugy is hogy van egy intellektualis termeke, lasd Bill Gates. De ebben egyetertunk: boldoguljon mindenki ahogy tud. :)

2014.08.14. 23:20:53

@házelőtthinta: Ha ugy gondolod hogy a plusz 30 % nem eri meg, akkor tenyleg remenytelen.... Mit gondolsz, minden kisvallalkozo 5-10 ezer dollaros fizetesekkel szaladgal mielott belevag? Kolcsont vesznek fel az emberek, kockazatot vallalnak.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.08.14. 23:35:47

@NIKI LAURA: "Erkolcsileg olyan az a diplomas,akit az adofizetok- az allam -penzen tanult,majd kulfoldon elhelyezkedett,mint az aki beall a mozgasserult parkoloba.(raszorultsag nelkul)" ilyen alapon ugyanez all elo azzala tanarral, jogasszal, kerteszmernokkel es meg sorolhatnam, aki beall a szlaag melle tevet, telefotn szerelni. Nem?
@charlieharper: sok sikert. 3 honapon mar tul vagytok? Akkor nagy baj nem lehet. En sajnos most mar ertem, miert nem mondjak el sokan 3 honapig. :S Csori viking, 1.5 -2 napig lebeghetett csak a fold felett.

rumitom 2014.08.14. 23:56:43

@NIKI LAURA: ezt en is fizetem mar vagy 10 eve. pedig csak egyszer voltan otthon orvasnal es azert is kulon fizettem.
megy az allando atutalasi megbizas, es nincs idom/lusta vagyok lemondani az apehnal. balhet meg nem akarok kesobb, mert meg nem dobtam el a magyar utlevelem.

jo hazafikent ennyivel jarulok hozza a mutyihoz.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.08.15. 00:15:16

@M. Péter: Haha, erről az jut eszembe, hogy volt egy időben a Nyugatinál lévő mekkdönci előtt egy üvegtigris-utánfutó, amiből szintén hambit árultak.És az volt a neve, hogy McZsolt's...
:-))))
Aztán egy idő után eltűnt... na vajon miért?
Nem most volt ez, hanem olyan 20 éve.

blackhairlady 2014.08.15. 00:37:33

@Naschkatze (Mostindien / CH): Munkaidoben?:)))))))))
@charlieharper: Gartulalok, jo egeszseget kivanok!:) Akkor ok amerikai allmpolgarok lesznek, vagy kervenyeztek magya/del-afrikait is?

Naschkatze (Mostindien / CH) 2014.08.15. 01:06:03

@blackhair-lady: Hät az is "munka"... :-))))
Mär nem is tudom, hogy hol olvastam azt, hogy ebédidöben lehet hotelszobäkat bérelni. Ebéd helyett / elött / utän egy kis edzés. :-)
Nem talältam meg, helyette viszont ebbe futottam bele:
velvet.hu/szex/2011/08/21/bizarr_szextorvenyek/

M. Péter 2014.08.15. 02:00:22

@blackhair-lady: A gyerekek automatikusan amerikai-magyar-brit hármas állampolgárok lesznek (Charlie brit állampolgár is, ha jól emlékszem), a dél-afrikait is megkaphatják, ha anyakönyveztetik a születést a dél-afrikai hatóságoknál.

blackhairlady 2014.08.15. 02:56:29

@M. Péter: Szerintem a magyar szuletesi anyakonyvi kivonatot kerni kell a nagykovetsegen, nem adjak automatikusan.

tanato 2014.08.15. 07:59:53

@montroyal ( CAN qc): Erről van szó, ha mondjuk kap 6 hónap szerződést valamelyik arab vagy ázsiai társaságnál,kizárt dolog hogy tudjon mellette komolyan gazdálkodni az Alföldön,akkor neki addig pl. Dubaiban kell lakni mint ahogy írták már régebben itt is több postban is

tanato 2014.08.15. 08:17:40

@Jess G: Erről van szó,NL szerintem egy nagy álmodozó,van azért valamilyen repülési tapasztalata esetleg sportrepülő vagy mg.repülő volt egy ideig fiatalkorában.A repülésnek sok szerelmese van,apám is az volt annak ellenére hogy csak egyszer sikerült repülnie egy belföldi légijáraton az 50-es években.de fiatalkorában pilóta szeretett volna lenni,szerencsére a nagyapám nem egyezett bele,nem adott szülői hozzájárulást még 43-ban,így nem lett apám háborús hősi halott.
Apósom dettó,ő is pilóta akart lenni legénykorában több tíz vagy százezer társával egyetemben,de ő sem jutott tovább egy belföldi légijárati repülésnél szintén a Rákosi rendszerben.
És vannak azután akik később elhitetik a környezetükkel hogy pilóták voltak.Nekem 3 ilyen ismerősöm volt,akik sokáig etették a környezetüket repülő múltjukkal.
Egyik közeli rokon a háború alatt őrszem volt egy hadirepülőtéren és eltanult nagyon sok szakkifejezést,és nagyon sokáig mesélt a rokonságnak háborús repülő kalandjairól amíg egy tényleges volt pilóta le nem buktatta.Nem volt rossz ember ebben élte ki magát mint egy gyerek a fantázia világában.
A másik egy kicsit aljasabb volt,egy autószerelő aki apósom kocsiját javította és megtudván hogy az öreg a repülés szerelmese,előadta hogy leszerelt repülős főhadnagy volt Szolnokon,,mindig mesélt neki a repüléseiről,így csalt ki nagyobb összegeket tőle.Azután persze kiderült hogy repülőgépszerelő volt néhány évig és ezért vágta a szakkifejezéseket.
Meg volt még egy idős ember aki mindig mesélte,hogy aktív pilóta volt és minden héten hívják különböző harci feladatok elvégzésére még így 70 felett is.De ő is rendes ember volt csak álomvilágban élt.

tanato 2014.08.15. 08:20:51

@cougarcat: Az biztos hogy jól érzi magát Lajosmizsén.A többi része a mondandójának az a nem biztos.Meg a negativisztikus hozzáállása sok dologhoz az nem szerencsés.

Mrs. Clayton 2014.08.15. 09:58:33

@tanato: hat igen a notorius hazudozok jellemzoje hogy tenyleg el is hiszik, hogy amirol meselnek az veluk megtortent

egyszer egy ugyfelem elhitette velem, hogy ketrecharcos es valami vilagbajnoksagon vagy hasonlon indul
amikor vegigneztem ejjel az adast kicsit furcsa volt, hogy a kozvetites Japanbol jon, de az illeto allitotta, hogy Ausztriaba megy, az meg furcsabb volt, hogy magyar indulo nem is volt, de meg en ereztem magam kellemetlenul, annyira hihetoen adta elo, hogy o bizomy ott volt, sot meg video felvetelrol is meselt, ami az autoja kesztyutartojaban van, persze soha nem mutatta meg, csak a legendas seruleseirol meg az ellenfeleirol meselt

de felolem NL akar nyugdijazott Malev pilota is lehet, csak szerintem kizart

M. Péter 2014.08.15. 10:03:47

@blackhair-lady: Már az alkotmányban van, hogy "Születésével a magyar állampolgár gyermeke magyar állampolgár". Akkor is magyar állampolgár a gyerek, ha nincs bejelentve, anyakönyvezve Mo.-n.

montroyal ( CAN qc) 2014.08.15. 16:10:58

@tanato: en egy baratomrol irtam aki pilota es ossze-vissza dolgozik a vilagban ilyen 6 honapos szerzodesekkel .NL nem ismerem o gazdalkodik talan de a baratom nem vegetel a megkeresett penzen amikor nincs szerzodese ..

tanato 2014.08.15. 17:06:08

@montroyal ( CAN qc): Erről van szó,főállású óstermelő parasztgazda meg főállású vándorpilóta meg a 4-es állampolgárság nálam nem áll össze.

Ugyandehogy (törölt) 2014.08.15. 17:24:04

@tanato: nem mondom, hogy általános, de én csak ezért nem zárnám ki a valóságosságát. az én életem is ilyen "ellentétekkel" van tele.

tanato 2014.08.15. 17:38:47

@Babette.: Sosem fogjuk megtudni kit rejt ez a nick.De van benne egy jó adag trollkodás meg negativizmus az biztos.

Ugyandehogy (törölt) 2014.08.15. 18:35:22

@tanato: engem nem is erdekel. aki erdekel, es nyitottak erre, azokkal tobbsegeben megismerkedem szemelyesebb forumon is. a tobbiekkel kesobb, amikor alkalom adodik;)

Ugyandehogy (törölt) 2014.08.15. 18:36:00

@tanato: es eddi csak egy ember eseteben csalt meg a szimpatiameterem;)

tanato 2014.08.15. 19:38:50

@Babette.: Persze ez egy anonym blog,Engem csak az érdekel,hogy valós személy-e akivel beszélek,illetve az-e akinek mondja magát.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása