oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Gazdagisztán

2014. augusztus 11. 06:41,  Ötven fölött vágtam neki Németországnak 248 komment

2014. augusztus 11. 06:41 Határátkelő

Ötven fölött vágtam neki Németországnak

A határátkeléshez mindig elszántság és bátorság kell, de valamiért azt gondolom, fokozottan igaz ez 50 éves kor fölött. A mai poszt szerzője, Kata 53 évesen még csak most kezdi németországi életét, Magyarországon fejlesztőpedagógus volt, most egy idősotthonban dolgozik.

idősápolás 2.jpg

„Manapság az emberek blogokat írnak, 40 évvel ezelőtt pedig naplót vezettek. Hasonló a kettő, mondhatnám úgy is, hogy nincs új a Nap alatt. Ezek az írások valójában kibeszélései a fájdalomnak vagy az örömnek, elvégre valakivel meg kell osztania az emberfiának az érzéseit, gondolatait, félelmeit, kinek mije van, mi magyarok általában nem pszichológushoz járunk emiatt, bár...

Jelentem, hogy nekem nincsenek félelmeim, nem érzem magam egy „beszari embernek". Már a horoszkópom alapján is kosnak születtem, bár nem mondanám, hogy fejjel megyek a falnak, de egy temperamentumos nőszemélynek tart a környezetem, ez tény.

Olyan „Adj Uram, Teremtőm, de rögtön!!!!!” - típus vagyok. Szeretem egy kicsit körbejárni a dolgokat azért, ide sem csak úgy jöttem ki, hogy beültem az autómba és irány Németország!

Idősotthonban dolgozom

Két hete élek Németországban és nagyon jól érzem magam. Már nem vagyok fiatal (53 év az ugye nem semmi), de szerencsére egyelőre egészségesnek tudhatom magam.

Bár évekkel ezelőtt én is megjártam már a poklok poklát, de átküzdöttem magam sok mindenen az évek folyamán (jó néhány gyerek, unoka, idős szülők), akarattal, informálódással, agykontrollal, mozgással, egészséges étkezéssel, tudatformálással és a fő: a pozitív gondolkozással. Most kijöttem dolgozni idősotthonba. Naponta tanulom a német nyelvet," itthon", hajnalban, munka előtt és a napi 8 órás munka után is, könyvek, internet, újságok segítségével.

Fejlesztőpedagógus voltam otthon, vállalkozóként, ellehetetlenítették a dolgot. Kereslet lenne rá, imádom a „szakmám”, de nekem is pénzért adják a boltban a kenyeret! Nem csinálhatom ingyen.

Aki ismeri az oktatást, az tudja, hogy mennyit kell fénymásolni, amire ugye sosincs pénz, mint ahogyan semmire sem. Szomorú, hogy a kórházban nincs ágynemű, nincs pelenka, nincs gyógyszer, a magán idősotthonban is kimarja a fenekét az ápoltnak a fekália, mert még nincs itt az ideje a tisztázásnak, mondja az ott dolgozó hölgy. Ismerős, ugye?

Pár éve, böngészve az álláshirdetéseket, azt láttam, hogy mindenütt ápolókat keresnek. Imádom a sérült, elesett, idős vagy más miatt akadályozott embereket, amolyan segítő angyal vagyok, nekiálltam kitanulni az ápolói szakmát. Rám teljesen igaz a szlogen, hogy életed végéig tanulj.

A bizonyítvány már a kezemben, a gyakorlat kevés, de lesz az több is. A németet nyomom és szívesen ismerkednék hasonló cipőben járó egészségügyi dolgozókkal vagy csak egyszerűen a hasonló korosztályommal.

Miért pont ide?

Németország aránylag közel van, olyan 700 km, az nem távolság. A GPS pedig egy isteni találmány, imádom, pedig én egy műszaki analfabéta vagyok. Mindenütt eltévedek, egy tipikus NŐ vagyok, ezen a téren legalábbis.

Tragédia, hogy mennyire nem tudok tájékozódni, de ez a kütyü, csak annyit mond, hogy ÚJRATERVEZÉS... nem tol le, mint egy pasi, ha rossz helyen kanyarodtál le a pályáról, hanem ötvenhatszor újratervezi nekem az útvonalat.

Ennek ellenére leszúrtam a minap rendesen, mert „Ő” ugye nem ismeri a BAUSTELLÉ-ket és abból némethonban rengeteg van és csak mondta, hogy menj balra, menj balra, de hát nem lehetett balra menni, mert útépítés volt… végül is „megkönyörültem” rajta és ahol lehetett elmentem jobbra, mert így tudott nekem egy olyan útirányt tervezni, hogy végül is célhoz értünk.

Itt meg kell jegyeznem, hogy anno, mikor tanultam vezetni, akkor a férjemet kiraktam a kocsiból, mert folyton szidott, hogy nem jól váltasz, indexelj már stb... én meg mondtam, hogy vagy megállod, hogy beleszólsz, vagy kiszállsz... nem tudta megállni, én megálltam, ő kiszállt és hazament taxival. Szóval én kos vagyok, kicsit akaratos, de tudom, hogy hol a határ azért.

Pozitív első benyomások

Határ? Az már nincs is... úgy átjöttem kocsival hajnalban az osztrákoknál, hogy észre sem vettem, hogy már Ausztriában vagyok. Valahogyan már nincs annyira nagy különbség Magyarország és Ausztria között, nem annyival zöldebb a fű, bár a szélerőművek jelzik, hogy nem vagy Magyarországon.

A család mindenesetre idegeskedett, hogy hogyan találok ide, de mondtam, hogy van GPS, van telefon és nem utolsósorban van a SZÁM, amivel németül, angolul, magyarul esetleg még oroszul is meg tudom kérdezni, hogy merre van az a helyiség, ahová szeretnék eljutni. Szóval szerencsésen ideértem.

No, de másnap vissza kellett mennem a városközpontba a Rathaus-ba, a Tanácsházára, bejelentkezni, de az én GPS-em csak olyat tud, hogy utcanév, olyan meg nem volt.

Megkérdeztem egy pasit, aki az úthibákat ellenőrzi és szolgálati kocsija volt, hogy hogyan jutok el a RATHAUS-ba. Mondta ő, hogy üljek be, elvisz, de nekem gondolnom kellett arra, hogy vissza is kell jönnöm, tehát megbeszéltük, hogy megyek utána a saját kocsimmal. Ez volt az első benyomásom a német emberekről.

Másnap szakadt az eső, megállt mellettem egy hölgy, mondta, hogy elvisz, mert bőrig ázom, összesen két szatyorral a kezemben, kétsaroknyira volt tőlem a bolt. Mikor kimentem vásárolni még nem kellett ernyő, valószínűleg sokáig nézelődhettem a boltban, mert mire kijöttem szakadt, mintha dézsából öntötték volna.

Én meg gondoltam, hogy csak 2 sarok az egész elindultam: no itt talán fülön csíphető az a bizonyos KOS mentalításom. Kettő ilyen sztori, ráadásul két egymást követő napon még nem történt meg velem Magyarországon, de szerintem másokkal sem, ugye?”

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: egészségügy Németország idősápolás

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr446590997

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

montroyal ( CAN qc) 2014.08.11. 21:19:01

@diggerdriver: @puhacica: igen nem egy velemenyen vagyunk tisztelem masoket nem eroltetem az enyemet foleg Catcougarral talalkoztam ,nagyon kellemes intelligent szemelyiseg meg nem bantanam, tudom o is kozalkamazott ... es sajat velemenyem is kulombozo amikor egy rendor tuzolto megment valakit vagy mint most StLouisban lelott egy fiatal fegyvertelent ..

Hari Seldon 2 2014.08.11. 21:19:21

@diggerdriver:
OFF
Milyen kép ez a mai? Valami nagy talpnak nézem. Vagy nem jó a szemem.
ON

Hari Seldon 2 2014.08.11. 21:22:00

@puhacica:
Csak a tűzoltó-rendőr témához írtam, nem különösebben címeztem neked vagy másnak. Csak miután te is hozzászóltál ehhez, ezért válaszoltam neked.

Hari Seldon 2 2014.08.11. 21:26:08

@cougarcat:
Posztolt már nálunk egy lány Ausztriából, aki a 2000 Euroból 1000-et félrerakott.
Nem mondom, hogy így kell félrerakni, de ha havi 200 Eurot félrerak,az már évente 2400 tíz év alatt 24000 40 év alatt majdnem 100000 Euro Csak nominálisan!

Nem számolva a 40 (!) év alatt hozzárakott kamatot. Szerintem az már elég kiegészítés, biztonság idős korra.

Quercus a favágó 2014.08.11. 21:29:39

A magyar korkedvezményes nyugdíj megoldás egyedül álló volt a világon. Ilyen mérvű kedvezményt sehol nem alkalmaztak. Még a volt szocialista országokban sem.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.08.11. 21:30:00

@Hari Seldon 2:
Annyira nem jó a szemed hogy vak vagy:)))))))))))))))))))))))))

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.08.11. 21:30:34

@Hari Seldon 2:

Évente 10 ezer eurót. Mégis hogyan? Átlagos emberekről beszéljünk már ne mérnökökről. Átlagos melós Ny-Európában csak úgy tud jelentősebb összegeket megtakarítani ha sokadmagával él egy fedél alatt.

cougarcat 2014.08.11. 21:31:54

@montroyal ( CAN qc): Na ha latnad egy napom, akkor meg sajnalnal is. :) De nem panaszkodom, en szeretem a munkamat es tudom hogy jol meg vagyok fizetve, azt is tudom hogy az adofizetok dobjak ezt ossze (en is, mert en is fizetek adot). Nalam megvan az a paradox, hogy bar kozalkalmazott vagyok en mindig fiskalisan konzervativ kormanyokra szavazok. Es persze egy leepites engem mar nem erintene, de amikor meg zoldfulu voltam, bizony en is le lettem epitve egy idore. Szoval en ertem hogy miert morogsz de ezt tenyleg nem lehet mashogy befolyasolni, mint szavazassal.

Hari Seldon 2 2014.08.11. 21:34:15

@házelőtthinta:

Itt egy kis elemzés a népességről:
worldpopulationreview.com/countries/france-population/

Nekem nem úgy tűnik, mintha csökkenne...

montroyal ( CAN qc) 2014.08.11. 21:38:47

@cougarcat: visszamentel mar dolgozni? tudod en azt a velemenyt is elfogadom ha a tanarnak kellene fizetni minden gyerkocert, ha az orvosnak fizetni kellene, az adminisztratorokat egy formanyomtatvanyert, fizetni kellene a rendornek egy intezkedesert ... igaz igaz ..ezert fizetunk adot ... a rendorok kovetelozeset most pl nem tamogatom .van hatar ... mar mennyi kat okoztak es ez meg csak torveny javaslat egyezkedes ... udv ..

puhacica 2014.08.11. 21:40:33

@montroyal ( CAN qc): na igen, a velemeny is olyan, mint a szellenet. van, hogy tartjuk es van, hogy elengedjuk.

@Hari Seldon 2: ertelek mar.

@diggerdriver: pedig tenyleg ugy nez ki, mint egy talp, ket nagy krumpli labujjal. :D

cougarcat 2014.08.11. 21:42:11

@Hari Seldon 2: Ez igaz, anno en is hallottam mindig, hogy havi 20 dollarral is eleg kezdeni, ha mar a 20-as eveidben kezded. Csakhogy tapasztalatbol tudom, hogy ez nem olyan egyszeru. :)Nalunk 10 dollar/ora a minimalber - ez csak havi 1600 dollar, de a realitas az, hogy ezeknel az embereknel a legkevesbe letezik "job security" vagy teljes munkaido, igy a keresetuk atlagban eleg alacsony. Na es ha ebbol meg gyereket is probal nevelni, akkor felborul az egesz.

puhacica 2014.08.11. 21:42:23

@diggerdriver: @puhacica: de mar latom, hogy egy pics@. ;)

Hari Seldon 2 2014.08.11. 21:42:32

@házelőtthinta:
Három sorral feljebb leírtam hogy 200 Euronál mi lesz neked nyugdíjnál...

Hari Seldon 2 2014.08.11. 21:46:07

Na, jó éjszakát. ma egyedül vagyok a törpékkel meg Mme Seldon ügyel, mennem kell, kezdődik az éjszakai műszak... :-)
OFF
Majd reggel megnézem, hogy mi van a képen, ha addig kiderül. Nekem egy talpnak tűnik három lábujjal...
ON

cougarcat 2014.08.11. 21:51:12

@montroyal ( CAN qc): Nem, meg mindig beteg vagyok, sajnos. Pedig sokkal szivesebben dolgoznek. Utalom ezt a limbo allapotot, raadasul nem tudok sok mindent csinalni. Blogozok... :))
De nem panaszkodom, tudom hogy masnak nincs ilyen biztositasa, voltam en sokaig a masik oldalon is. Pont azert akarok ezen az oldalon lenni, mert tudom hogy milyen. :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.08.11. 21:55:11

@Babette.:
Burkina Faso?
Elefántcsontpart?
Örményország?
Csecsenföld?
:)))))))))))))))))))))))

montroyal ( CAN qc) 2014.08.11. 21:57:51

@cougarcat: gyogyulast mert szuksegvan a 2 kezedre is ...:)

cougarcat 2014.08.11. 22:09:15

@montroyal ( CAN qc): Koszonom, az ember nem tudja mennyire szukseg van a ket kezere amig ilyen helyzetbe jut. :)

Herr Géza 2014.08.11. 22:17:22

@Badeni_lakos: Erre gyúrsz? Jó ötlet.... Az életkorom és az elméletileg lehetséges max. szolgálati évek alapján nálam a penzió min. 1500 (kb. segédkukás) és 4900.- € (pl. nagyvárosi csúcshivatalnok) között lenne..... Csak példaként...

2014.08.11. 22:18:36

@diggerdriver: Abszolút én is így látom. Akik nap mint nap kockára teszik az életüket másokért, meg rengeteg olyan dolgot látnak, amit nehéz feldolgozni lelkileg, azok menjenek el is előbb nyugdíjba. De a fénymásoló Jucika meg a laktanyában szolgálatot teljesítő inkább ne...

2014.08.11. 22:19:09

@bloghal: Minden nap hanyatlik a nyugat, ez tudott. :)

2014.08.11. 22:22:47

@QUERCUS: Meg is lesz az eredménye. Majd bedől a rendszer.

2014.08.11. 22:25:02

@házelőtthinta: "de ha havi 200 Eurot félrerak,az már évente 2400 tíz év alatt 24000 40 év alatt majdnem 100000 Euro"

Megy a szövegértelmezés?

montroyal ( CAN qc) 2014.08.11. 22:38:28

@Philosoraptor: kamatokkal egyutt?

egyebkent en is gondoskodo vagyok most kezdem el gyujteni az 2. millio dollaromat ...

miert a masodikat ? mert az elso nem sikerult arrol lemondtam kezdem a masodikkal ..

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.08.11. 23:39:09

@Philosoraptor:

Jólvan. Beszéljetek 40 évről...200 eurót úgy lehet spórolni nyugati országban melósként emberi körülmények között hogy nem jársz kocsival, nem költesz semmire, csak ételre.Remek élet, főleg 40 éven át! Hagyjuk ezt, jó? A legtöbb nyugati család is fizetéstől fizetésig él. Levezettem már egyszer hogy egy osztrák melós fizetésből (bruttó 1320 euró / nettó 1071) úgy lehet 200 eurókat spórolni havonta hogy eszel,iszol,alszol,dolgozol,busszal jársz,főzöl állandóan. Meg mindig azt felejti el mindenki hogy 200 euró nagyon nem annyit ér itthon mint itt. Itt kb 4 db tartalmas kocsmázás/szórakozás. Otthon mennyit kocsmázol/szórakozol 60 ezerből? itt most nem azzal kell tamáskodni hogy de hát otthon milyen nehéz ennyit kispórolni. Igen, valóban, melósként nehéz, csakhogy ott töredékébe kerül minden szolgáltatás. Szinte minden töredéke, kivéve a kaját, ami mondjuk a fele. Teljesen más vásárlóereje van otthon 100 eurónak, meg itt. Ha valaki otthon félrerak a fizetéséből 200/3 = cirka 70 eurót akkor nagyjából úgy él mint egy átlagos osztrák melós. Mégis, aki ennyit rak félre otthon az mennyire elégedetlen szokott lenni..fogadni mernék hogy raptor is tud spórolni 20 ezret havonta de mégis mondogatja hogy nyomorog.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.08.11. 23:43:42

@házelőtthinta:
Figyu, szar a nyugat ok.
Semmi mást nem kívánok neked csak hogy Magyarországon éljél hambiforgatóként.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.08.12. 00:16:07

@házelőtthinta: Tegnap voltunk "kocsmazni". Kajaval egyutt fizettem 17 fontot kettonkre, ebben volt ket cider meg egy sor. Amits mast a hulyesegeiddel.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.08.12. 00:25:32

@tildy[UK]:
Igen valami olyasmi. Meg még meg kell hozzá venni a forgalmi és telepített radar előjelzést de az se sok.
Bár én most tomtomot használok nem tudnám megmondani melyik a jobb. Mindegyik jó.

Herr Géza 2014.08.12. 00:29:23

@házelőtthinta: "Levezettem már egyszer hogy egy osztrák melós fizetésből (bruttó 1320 euró / nettó 1071) úgy lehet 200 eurókat spórolni havonta hogy eszel,iszol,alszol,dolgozol,busszal jársz,főzöl állandóan."

Aha. Akkor a legtöbb osztrák autós minimum mérnök, a legtöbb étteremben kajáló, kocsmázó, kávéházban kvaterkázó minimum IT-s, az itt-ott nyaraló/telelö osztrákok csupa vezérigazgatók, és az osztrák bankokban pihenö csiliárdnyi bankbetét csakis és kizárólag a karvalytökések pénze. Az összes osztrák melós meg bruttó 1320-at keres. Igen. Igazad van. Mert te aztán jól látod. Szar hely lehet az az Ausztria.

Herr Géza 2014.08.12. 00:31:28

@tildy[UK]: Akkor fuccs az ehavi megtakarításnak... :)))

Herr Géza 2014.08.12. 00:34:57

@házelőtthinta: Az abszolút igazság új definíciója: "A Hinta már levezette egyszer...." :)))

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.08.12. 00:36:13

@Herr Géza: ugy nez ki. Ja es tegnapelott is voltunk, mert osszefutottunk egyik ismerosunkkel. Igy a jovo havi megtakaritasnak is annyi....

En mostmar azt mondom, hazelotthinta megerdemli a sorsat.... Tobbet nem hajlando tenni, se tanulni se semmi, elbackuralja a penzt 100 euros farmerre ( nekem SOSE volt meg 100 euros ruhadarabom az eletben) , aztan meg sir a szaja, hogy semmire nem eleg a mekis fizetes. Hat talan okosabban kene elnie, nekem fura modon mindig eleg volt az a fizetes amit kaptam arra , amire kellett. Mielott szo erne a haz elejet: majd egy evet lehuztam penztaroskent is....

Persze, nem lehet mndenki IT-s, csak ugye latom az itteni minbert kereso ismeroseim is... Megelnek, es nem feltetlen tomegnyomorban....

Herr Géza 2014.08.12. 01:20:30

@házelőtthinta: Csak egy aktuális, mai példa. Egy munka miatt voltam egy kis sváb családi cégnél, egy kis faluban.
Müa. kütyüket, bizbaszokat gyártanak aktuálisan éppen a VW-nek. 20 ember nyomja az ipart, köztük a tulaj/fönök, maga is melósgöncben kezeli a gépeket. A maradék 19-böl 4 srác (max. 35 éves korig) szereli, állítja, kezeli, programozza a fröccsöntö és egyéb gépeket. A többi 15 emberböl 2 ffi., amolyan egyszerübb mindenesek, a 13 nö abszolút betanított munkát csinál: reszelgetik a sorját, összeszerelnek, csomagolnak, alapvetöen fiatalok. A faluszéli cég saját udvarán 16 db különbözö korú, állagú autó, 2 szakadtabb darab kivételével pár éves, kis- és középkategóriás autók. A fönöknek "természetesen" komoly A6-osa van az egyel ezelötti generációból. Szerinted hogyan lehet pl. 13 "kulimunkás" nönek minimumágon 9 db autója (a matekot azért tudod követni, ugye?)??? Hisz ök mind busszal járnak, felélik a fizut a hónap végéig, és nyomorognak szerinted???
De a szemben lakó helyi polgármester is érdekes példa, még ha nem is kulimelós kategória. A férfi 23 éve föállású polgármester ebben a kétezer fös faluban. Ez ugyan jól hangzik, de itt sem keresi magát halálra egy ekkora falu polgármestere. Más állása, vállalkozása nincs. A felesége nem dolgozik. A nagylánya föiskolás, a fia tavaly végzett, ö már nem is lakik itt. "Cserébe" beköltözött a lány udvarlója, szintén föiskolás. A házuk néhány éve épült, a miénk kb. 3-szor belefér és kb. ötödakkora értéket képvisel, azaz az övéké 1 misi fölötti kategória. A család minden tagjának van autója, max. 2-3 éves Golf, Polo, 3-as BMW, Nissan Micra. A hétvégi családi ebédeknél a garázsban lévö kettön kívül még három autó parkol a ház elött. Az itt lakó fiatalokból a srácról sokat nem tudok, de a lány a suli mellett nem dolgozik, ellenben lovagolni jár (saját lova van) és éjjel nappal fitness-stúdióban van a maradék idejében. Mindezt egy, a papa fizujából, ami nyilván több, mint a német átlagbér, de nem nagyságrendekkel.
Nem átlagos, de mégis jellemzö anziksz 2014.-böl, a német középosztályból....

Herr Géza 2014.08.12. 01:35:36

@tildy[UK]: Én odaláttam öket a megfelelö helyre. :))

M. Péter 2014.08.12. 01:43:20

@nyuszigonosz(D): Arra azért kíváncsi lennék, hogy a gyakorlatban hogy működik az, amikor az ember a görög nyugdíjigazgatóságon keresztül igényli a litván nyugdíját.

M. Péter 2014.08.12. 01:45:28

@Herr Géza: Én utánanéznék, hogy nem-e korrupcióból vagy sikkasztásból van ennyi pénze.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.08.12. 07:10:02

@Herr Géza: hinya szerint a melos = hambiforgato. Az o vilagaban a hambiforgato es a mernok kozott nincs fokozat. Pedig hat se a hambiforgato, se a mernok nem mondhato melosnak. A melos az a ketto kozott helyezkedik el valahol. De ezt mar sokszor es sokan leirtuk neki, mindhiaba :)

2014.08.12. 07:22:21

@házelőtthinta: Ausztriában nincsen minimálbér, hanem kollektív szerződés van, tehát megegyezik a munkavállaló és munkáltató a fizétesben. Nem lehet kiindulni egy összegből, mert nem már emiatt sem kereshet minden "melós" egyformán. Ha tévedek, javítsatok ki. Továbbra sem értem, hogy ha olyan szar a rothadó nyugat, minek vagy ott. Te a tápláléklánc legalján vagy, a kommunizusban dívik az, hogy mindenki egyenlő, lehet, hogy egy olyan országban kellene próbálkoznod.

2014.08.12. 07:23:50

@montroyal ( CAN qc): Nem ezen van a lényeg. Hanem, hogy kétségbe vonják azt, hogy több fizetésből nem lehet többet félrerakni, mégha a szolgáltatás és a lakhatás+ közlekedés a többszörösébe kerül is, mint Mo.-n.

2014.08.12. 07:24:46

@házelőtthinta: Nem mondom, hogy nyomorgok, mert az ott kezdődik, hogy nincs mit enni, nemhogy internetre telljen. Vegetálok. Nagy különbség.

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.08.12. 07:44:51

@tildy[UK]:

Én meg tegnap előtt kocsmáztam kicsit. Megittam 3 sört, összesen 9,30 euróért. Egy átlagos (de inkább olcsónak számító) kocsmában. Budapesten egy átlagos (de inkább olcsónak számító) kocsmában mennyi sört iszol 3000 forintból? Kb Andersen szintű helyre járok itt, hasonló egyetemista hely, gyorsan ránéztem ott az itallapra. Helyi sörük (pont ilyen helyit szoktam én is itt inni) 250 Ft.Arany Ászok : 320 Ft.

röf 2014.08.12. 07:45:13

Ez a sivár szöveg hivatott erősíteni a mostanában mantrázott tételt, miszerint el kell innen menni. Mármint olyan sajtószabadságtalanság és olyan demokráciátalanság és olyan élhetetlenség van ebben az orbáni országban, hogy az atomtudóstól a takarítónőig mindenki elvágyódik innen.
Ez a tézis, ezt kell visszhangozni.
Hát akinek itt büdös, az menjen. Siessen. Húzzon.
Ki nem szarja le?

2014.08.12. 07:48:26

@Philosoraptor: Igen, a legtobb ceg valamelyik agazati szakszervezet tagja, es ott benne van a minimalber a kollektiv szerzodesben, es a szekszervezetek evente ujratargyaljak azt. Ha a munkaltatod nem tagja a szakszervezeteknek (ez egyebkent nem tul gyakori), akkor szivas van, lehet a fonokkel alkudozni a minimalberen. Az eves beremeles ugyanez.

2014.08.12. 07:49:35

@röf: Akinek meg jo, az meg maradjon. Ki nem szarja le? :)

2014.08.12. 07:57:31

@röf: Ha van pénzed, bárhol jól tudod magad érezni.

Ugyandehogy (törölt) 2014.08.12. 08:13:27

tessen mondani, mama nincsen poszt?

Határátkelő 2014.08.12. 08:22:20

@Babette.: Hogyne lenne, csak valamit csúnyán benéztem és véletlenül vázlatban maradt. :) Már kint is van!

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.08.12. 09:12:00

@házelőtthinta: Altalaban 600-750 forint korul iszom a sort, de inkabb 750, igaz azok meggyes belga sorok.
Itt is meggyes belga sort ittam.

Igaz Barát 2014.08.12. 09:47:44

@tildy[UK]:
Összefoglalva, London sokkal gázabb, mint Graz, mert te 2250 Ft-ból vagy kénytelen IT-s létedre részegre inni magad, míg egy osztrák hambisütő erre 3000 Ft-ot szánhat.
Még szerencse hogy nem Európa az uticélom, mert ezzel most teljesen elbizonytalanítottatok volna.

2014.08.12. 10:08:00

@házelőtthinta:

A 3.10-es sor tenyleg nem draga, a multkor a Schweizerhausban voltunk csulkozni a kollegakkal, ott 4.50 egy sor. :)

Viszont azt sem felejtsd el, mennyit keresel te itt (1000 euro kb. ?) es mennyit keresnel otthon a mekiben (90.000 Ft kb. ?)..

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.08.12. 10:08:54

@házelőtthinta: igen, csak mekis hambisutokent 70 ezer nettot viszel haza, nemet vagy osztrák hambisutokent meg 3-4szereset. Jahm, otthon is már kb 400 forint egy tök átlag sör egy olcsóbb kocsmában. 250ért dobozost kapsz, tescoban.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.08.12. 10:19:09

@Igaz Barát: úgy számolok , hogy úgy viszonyitom az árakat, hogy ami itt 10 font, az nagyjából olyan, mintha arányában otthon 1000 forint lenne. ( nem váltom át,mielőtt valaki félreértene ) Tudom , hogy 10font kb 3930 Ft, de az ottani fizukhoz ez az arányositas felel meg.

2014.08.12. 10:19:17

@tildy[UK]: 49 centert mar lehet Ottakringert, Scwechatert es hasonlokat kapni itt is, es altalaban merfoldekkel jobbak, mint amit Mo-on kapsz 150 Ft-ert. 80-90 cent korul meg mar igen korrekt soroket lehet kapni, sokkal finomabbakat, mint otthon a 250 Ft-os kategoria.

Herr Géza 2014.08.12. 11:06:28

@M. Péter: Elfelejtetted a szmájlit vagy tényleg komolyan kérdezed??? Itt helyben lenyelem a ciánkapszulát, ha bármi ilyesmi játszana nála...
Nem állítom, hogy ilyesmi itt nem fordulhat elö, de hogy az nem marad 23 évig titokban, az hétszentség. Föleg nem ilyen falusi szinten.

Herr Géza 2014.08.12. 11:24:43

@házelőtthinta: Vazze, akkor ne igyál sört 3,10-ért. Társaságod úgysincs (te panaszkodsz mindig), vedd meg a boltban és vidd haza. (Mellesleg ismerkedni nem csak kocsmában lehet...)
Budapesti árinfóidat meg aktuális tapasztalat híján nem akarom kétségbe vonni, de amikor több, mint 8 éve még én is "kocsmáztam" otthon, már akkor nem volt jellemzö a 250 Ft-os kori sör..... Nyilván van most is ilyen hely, mint ahogy én is találok N.o.-ban olyan kocsmát, ahol 2,10 a korsó. De a megélhetésem itt nem is a sör kocsmai árán áll vagy bukik. Öszintén: még a kulimelósnál is mennyit számít havonta, hogy a napi betevö söre az éppen 1 vagy 3 €-ba kerül? 30 napra számolva 60 €, a havi nettójának 6%-a. De számolj máshogy: a 3 eurós sörböl 333-at tud meginni az osztrák kollégád (vagy te) havi 1000-es nettóból. Otthon a havi 90 (?) nettóból 360 kori 250 Ft-osat. Akkor már megint miröl beszélünk ????

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.08.12. 11:29:25

@Philosoraptor:

A tipikus vendéglátóipari kulibér ennyi jelenleg. Pont. Nem vagyok a tápláléklánc alján, heti 40 órás munkám van, rengeteg munkanélküli van, akik sajnos így sem tudnak élni.A részmunkaidősekről ne is beszéljünk.Közel sem ez az osztrák életszínvonal alja, amit én képviselek. Csak én meglátom azt is, amiről nem szívesen beszél senki. Az osztrák(!) csöveseket az állomásokon, meg hasonló finomságokat.

@Ödenburger Wiener Schnitzel:

Éves béremelés? Jópofa!! 2 év alatt összesen 5 % ot emelkedett a bérem! 2012 környékén 1020 eur körül volt a nettó, most meg 1071.A környezetemben a 80 % hasonló összegeket keres, de inkább ennyit se, mivel részmunkaidős melóik vannak. Úgyhogy igenis joggal merem nevezni tipikus melós bérnek ezt.

@tildy[UK]:

Te nem olvasod mit írtam? 250 Ft a házi sörük az Andersenben, ami egy normális, tipikus egyetemista hely, nem egy gettókocsma. De az én egykori kedvencemben, a mentsvárban is 300 körül van egy korsó ászok. Úgyhogy ez a 400 forintos sör finoman szólva is túlzás.A drágább kocsmákban annyi. Ez is olyan mint amikor pink hazament és a turistanegyedben itt 2 eurós sört...és úgy állította be mintha az lenne az átlagos árszínvonal....

Azt meg nem hiszem el hogy Londonban olcsóbban iszol sört mint én itt. Mivel hasonló a bérszínvonal, de inkább ott magasabb, ezért legalább hasonló árakra számíthat az ember egy krimóban is.

utánanéztem, numbeo szerint 3,8 font az átlagos kocsmai sörár (korsó). Na, erről beszéltem. A nettó 900 fonthoz képest az éppen olyan sok mint a magyar 70 rongyhoz képest a 300 forintos sör.

Herr Géza 2014.08.12. 11:42:51

@házelőtthinta: Barátom, a hordós Arany Ászok aktuális literenkénti NAGYKER (!!) ára 220 Ft körül van. Ahol te azt 300 alatt kocsmában megkapod, annak a fele víz.

2014.08.12. 11:49:34

@házelőtthinta:

Ez mi szakszervezetunk, nezegesd picit a PDF-et, itt vannak a beremelesek 1985 ota:

www.feei.at/kollektivvertraege/?download=5864.pdf

Es ez meg boven nem a legerosebb szakszervezet, pl. a Metall-osok altalaban ennel is tobbet szoktak kiharcolni.

Es erdemes itt is szetnezned, itt vannak a KV-nek a 2014-es minimalberekre vonatkozo reszei. Vagyis a legalacsonyabb ber, amit az ebben a szakszervezetben tag cegnel utolso "meloskent" kaphatsz, az brutto €1.659,09 x 14.

Szoval ideje lenne mar abbahagyni a sok marhasagot, amivel naponta teleszemeteled a kommenteket. Es azt megsem mondhatod, hogy az Elektro szakszervezetben levo cegekben egyeltalan nem dolgoznak "melosok", nalunk is az emberek nagyresze sima osszeszerelomunkas egy gyartosor mellett. De nyugodtan megnezheted a Metall-os vagy barmelyik masik KV-t is.

2014.08.12. 11:59:22

A €1.659,09 brutto az havonta €1.230,96 netto, plusz tovabbi €1.328,51 Urlaubsgeld a juniusi fizuval es €1.291,30 Weihnachtsgeld a novemberi fizuval.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.08.12. 12:05:09

@Herr Géza: Tomtomot nem szabad venni, mert azok hazajelentenek a központjuknak, hogy merre járkálsz.Mármint, hogy elraktározzák az infókat "további célokra".Legalább is őróluk már kiderült, hogy áruló banda...Én kerülöm őket.

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.08.12. 12:09:47

@Herr Géza:

Nem a sörről van szó, az csak egy gyakran felhozott példa arra hogy Nyugaton igenis drága mulatság szórakozni. Írhatnék ezer más dolgot helyette, de a megszokott dologgal könnyebb érvelni. Nyugaton minden jelentősen drágább, de főleg a szolgáltatások. Ezért nem szeretem mikor hangoztatják hogy de itt van pénz szórakozni is meg minden. Melósként nincs rá.Jobb a megélhetés,de ez kimerül az alap dolgokban.

@Ödenburger Wiener Schnitzel:

Értem hogy itt magasabb a meghatározott bér, de a sok takkert,mosogatót, buriforgatót ez nem vigasztalja, ugye elhiszed?Nekünk pedig nem jut ilyen meló. Tudom,mivel azért is gerillaharc megy ebben a városban hogy a magnához bekerülj sorra...nézegesd az állásokat amsen, a legtöbb melónál ott virít hogy 1320 bruttó.

Herr Géza 2014.08.12. 12:10:44

@geegee: Ó, én már rég leszoktam arról, hogy ez idegesítsen... Annyi módon lehet annyiféle adatot tárolni rólunk, hogy egyel több vagy kevesebb már nem izgat.
Persze ha CIA kém lennék, biztos nem vennék tomtom-ot.... :)))))

Herr Géza 2014.08.12. 12:13:34

@Ödenburger Wiener Schnitzel: A doktor Hamburger úrnak ajánlanám figyelmébe, hogy a valódi melósszektorban már a 4. éves szakmunkástanuló is annyit keres, mint ö, de még az érettségivel bíró fiatal nyári gyakorlatára is 1000.- € fölött fizetnek... :)))

2014.08.12. 12:16:02

@házelőtthinta:

Az AMS-es bereket felejtsd mar el, az en poziciomra anno az AMS-nel a jobortalon 1840 euro brutto volt irva. Amikor jelentkeztem, kiderult, hogy azt irjak, ami a KV-ben az adott besorolas szerint a kotelezo minimalber, aztan egyezkednek mindenkivel a tapasztalata es tudasa alapjan. A kezdo nettoberem tobb volt, mint 1840 euro.

2014.08.12. 12:25:12

@házelőtthinta:

Egyik ismerosom ki akart jonni, mondtam, hogy jojjon el 3 napra Sopronba, nalam allhat, jojjon ki velem Becsbe reggelente, es kezdje el vegigjarni a boltokat. Mar az elso nap lett volna 2 hely, ahova felvettek volna azonnal, a 3. nap ugy ment haza, hogy kb. 10 helyen mondtak azt, hogy 1 heten belul kezdhet. Igaz, o otthon is boltban dolgozott, es szerencsejere nemetul is egeszen jol beszel. Es vendeglokbe, meg hasonlo helyekre be sem ment, kimondottan csak a boltokat jarta vegig. Sima kereskedelmi szakkozepes erettsegije van, otthon a Westendben dolgozott eladokent az egyik muszaki boltban. Vagy o sem melos? Akkor nem latom, neked ki a melos. Mert azt, akinek sem szakkepzettsege, sem nyelvismerete nincs, azt nem melosnak, hanem segedmunkasnak hivjak, es hat azzal sehol nem fogsz semmire jutni.

2014.08.12. 12:32:26

@Herr Géza:

Na, ezzel en is pont igy vagyok mar egy ideje... Amugy nekem TomTom navim van, es en igen elegedett vagyok vele. Pont a napokban mondta valaki, hogy venni akar, es kiprobalt egy iGo-t, meg elkerte az enyemet is kiprobalni, es allitolag sokkal jobb a TomTom. En mondjuk azert ezt vettem, mert ez volt akcios, es teljes Europa terkep van rajta eletfogytig tarto frissitessel... :)

2014.08.12. 12:34:52

@Herr Géza:

Lehet, hogy en vagyok egy erzeketlen kapitalista kocsog, de egyszeruen nem tudom felfogni, hogy valaki nulla szakmai tudassal miert nem orul az 1000 euronak, ahelyett, hogy allandoan sirna. Ha meg tobbet akar, de az egyetem tul sok, akkor menjen, tanuljon szakmat, egy jo asztalos pl. siman hazavisz havi 2000-et nettoba, es akkor meg meg sem eroltette magat...

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.08.12. 12:42:45

@Ödenburger Wiener Schnitzel:

Nem felejtem mivel ránk, egyszerű melósokra az vár. Velünk nem egyeztetnek a bérről...nekünk örülni kell hogy van 40 órás munkánk és megkapjuk a bruttó 1320 at.A legtöbb magyar akit ismerek, ennyiért dolgozik.

Te más körökben mozoghatsz. Mivel foglalkozol egyébként hogy a nettód is több mint 1800?

Nagy kámpics · http://akinemlepegyszerre.blog.hu 2014.08.12. 13:00:32

@házelőtthinta:

Nem tartom rajta az ujjam a mekis fizetések érverésén, de te biztos tudod fejből is: mennyit keres mo-on egy buriforgató?

tableno 2014.08.12. 13:09:37

@házelőtthinta: Az ugye megvan, hogy az égvilágon senkit sem érdekel rajtad kívül a vágyaid és a lehetőségeid közötti szakadék? Oldd meg magad, ha tudod. Ha nem, így jártál.

2014.08.12. 13:14:51

@házelőtthinta:

Rendszergazda vagyok.

Azert nem ertem, hogy miert ragaszkodsz ennyire, hogy mindenki ennyit keres, mert nekem is vannak ismeroseim Sopronban, akik szobalanykent vagy takaritokent netto 800-1200 kozt kapnak, attol fuggoen, hogy teljes allasban vannak-e, de van pl. acs szakmunkas ismerosom is, aki meg 1500 netto felett keres bejelentve. Egyszeruen ilyen is van, olyan is van, es altalaban annyit kapsz vissza, amennyit beleteszel. Nekem is eleg almatlan ejszakam van benne abban, amit tudok, es amit el tudok adni. Es nemcsak a suli miatt (en munka mellett tanultam, erettsegi ota dolgozom), de utana is, sokszor most is elofordul, hogy van egy uj dolog, amit nem igen ismerek, akkor bizony nekiallok, atnezem, tovabbkepzem magam, adott esetben levizsgazom belole. Enelkul nem nagyon lehet szinten tartani a tudasodat, es ha ezt nem teszed, jonnek a fiatalok, es lemosnak a palyarol, es mehetek hozzatok a mekibe. :)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.08.12. 13:33:23

@Herr Géza: Jó, ez igaz mondjuk, kezdve akár a guglival... meg akár a többi is gyűjthet, csak még nem derült ki... :-(

wuaaa 2014.08.12. 13:37:11

@házelőtthinta:

Nagyon gáz amit itt nyomatsz. A te érdekedben bízom abban, hogy már te is kezdesz rájönni (és csak az egyenlőre még domináns büszkeséged az, ami nem engedi hogy akár csak saját magadnak beismerd), hogy tévedsz.

A munkahelyed pont egyike azon kevés multinak, ahol sokan csináltak karriert különösebb végzettség nélkül, segédmunkásként indulva. Azzal próbálod itt bizonyítani hogy te mennyire objektív vagy, hogy te lefelé is nézel és látod az osztrák csöveseket. Objektív majd akkor leszel, ha majd képes leszel felfelé is nézni és észrevenni a lehetőségeidet is.

Minden CSAK rajtad múlik.

Elizabeth72 2014.08.12. 13:37:11

Birom az ilyen vagany noket. En is ilyen vagyok. Ugyan nem kos, hanem merleg, de hangsulyoznam kedves kos holgy, nem ez szamit :)
En is raktam mar ki baratot a kocsibol mert cseszegetett, sot a neveloapamat is. Hat igy jartak. Van aki szeret gyalogolni :)

cougarcat 2014.08.12. 15:13:07

@wuaaa [nor]: Hinta osszekeveri az "atlagember" fogalmat a "dolgozo szegenyekevel". Sajat magat az "atlagba" helyezi, pedig meg sajnos nem jutott el oda. Amugy meg eleg szemellenzosen all hozza a kerdeshez - ahogy mondod, csak a sajat reteget latja meg aki alatta van, a tobbirol vagy nem vesz tudomast vagy alul ertekeli. Azt hiszem nagyon sokan vagyunk akik azert tudtak elore jutni kulfoldon, nehez korulmenyek kozott, mert a forditottjat csinaltuk - felfele neztunk es ez motivalt minket. :)

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.08.12. 16:50:59

nem bírom elhinni, hogy már megint ugyanarról szólnak a kommentek: sör ára, de nem is annyi, mekis bér.
OFF
viszont a minap mesélte a volt kollégám, hogy a közös ismerősök közül ki került be az elit állami rendszerbe tanítani. ebben az a vaszisztdasz, hogy vizsgák vannak, csak a legjobbakat veszik be, jó biztos fizetés, és nyugdíj is van (általában ugye nincs). csak annyi a szívás, hogy az első két évben oda kell menni, ahova küldik az embert, kis hegyi faluba vagy délre ahol robbantgatnak, utána lehet válogatni az üres státuszok közül és "hazamenni" akárhol is van az.
ja hogy miért mondom, a fizetés 15 ezer bahtnál kezdődik, 110 ezer forint, ez ennyi így kézbe fiatal tanároknak, egészségügyi járulék stb ezen felül (nem kell fizetni a kórházakban).
én jóval többet kerestem, mint külföldi, de 15 ezerből nagyon jól meg tud élni egyedül valaki. és persze sokan, nagyon sokan családdal is ennyiből élnek (ez több mint két minimálbér - jé tanítani nem minimálbéres nyomor).
szóval lassanként zárkózunk fel a kelethez, csak úgy mondom.

Herr Géza 2014.08.12. 17:10:32

@házelőtthinta: Akkor még keményebben: te jelenleg nem egy egyszerü melós vagy. Te egy egyszerü segédmunkás vagy. Egy nap (?) alatt kiképezhetö és egy óra alatt elfelejthetö. Örülj, hogy egyáltalán ennyit keresel. Pont, vazze!

mrsmihaly 2014.08.12. 17:15:26

Sok sikert kivanok a batorsagodhoz. Aki mer az nyer, csak tovabb Elöre, es ne törödjel a veszmadarak karogasaval. Kesöbb ugy is megkapod hogy szerencsed volt es nem a belefektetett munka eredmenyet dijjazzak. Nehez a kosnak, mert nem 1 megalkuvo termeszet, es SOSEM adja fel a Maga ele allitott magas mercet. En mar csak tudom :-)

M. Péter 2014.08.12. 17:46:08

@Herr Géza: Pont egy kis közösségben, ahol mindenki ugyanabba a templomba jár vasárnap, ahol megbíznak egymásban az emberek, ott lehet jól csalni, sikkasztani. Találtam egy cikket, amely szerint egy 2000 lakosú falu polgármestere 2014-ben havi 4600 euró bruttót + max. kb. 600 euró költségtérítést kap, ez lehet, hogy tartományonként változik. Érdekelne, hogy ekkora fizetésből hogy jön ki a millió eurós ház, még azt is beleszámítva, hogy amikor vette vagy építtette, akkor még kevesebbe került.

2014.08.12. 19:00:25

@Dragonlady (now in Thailand): Hinta mindenkit kiborít a szokásos baromságaival. Csak a szokásos.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.08.12. 19:06:10

@Philosoraptor: én nem vagyok kiborulva, meg szerintem a többség se, csak halálosan unalmas már :-(

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.08.12. 19:49:01

@házelőtthinta: Wetherspoon: Sorok kb £2.1-3.5 kozt atlagban.

Amugy csak egy hely, ahova anno ELTE progmatrol rendszeresen jartunk haverokkal : www.blackdogpub.hu/?content=itallap
Ennyit a tulzasrol. Lehet ahova te jarsz, ott joval olcsobb, de en otthon 250 forint/ fel literes sort max videken lattam.

Btw, ha errol (andersenpub.hu/itallap.php) az andersenrol meselsz, tedd mar oda, hogy okos modon 3 decit mondasz, nem fel litert tobbnyire .

Fel liter ugyanis inkabb 320-520 kozt mozog.... Naluk is.
( Uk-ban pubban meg pint van, nem 3 deci, kiveve ha fel pintet kersz...)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.08.12. 19:54:30

@házelőtthinta: Ket helyet mondok: Wetherspoon es Goose. Mindkettonel £3 korul van egy atlagos sor es cider, egy pintes.

cougarcat 2014.08.12. 19:58:44

@Dragonlady (now in Thailand): Ha nyilvanosan elismerem hogy a Nyugat szar, ezen belul Eszak-Amerika kulonos tekintettel az USA-ra, Kanadara, akkor szted abbahagyja Hinta es klonjai? :) Mert akkor "bevallom", de tegyuk hozza, nyomas alatt! :)

Herr Géza 2014.08.12. 22:26:37

@M. Péter: Hol állítottam én azt, hogy a házat abból építette ? Lehet, hogy örökölt pl. Az tény, hogy jól élnek, de még csak nem is egy rongyrázó típus, övé a szimpla Golf. Mellesleg nincs a faluban akkora gazdasági potenciál, amiből ennyi időn keresztül sok pénzt lehetne elterelni feltűnés nélkül. Szóval én nem a hazai kommunális politika mocskából indulnék ki...

2014.08.12. 22:40:08

@Dragonlady (now in Thailand): Hidd el, nekünk is az, akik nap mint nap ugyanazt a hülyeséget olvassuk... Szűrni kell, az talán a megoldás.

Herr Géza 2014.08.12. 22:51:03

@M. Péter: Egyébként itt BW-ben 4500-5000 között van a nettója, + költségátalány +13. havi illetmény. Abból azért a szolíd sváb életfelfogással lazán fenntartható ez a színvonal. És minek is kockáztatná mindezt....

idill61 2014.08.14. 07:58:41

Minden jót és sok sikert kívánok.

nincs1itt 2014.08.17. 10:13:57

@NIKI LAURA: már indulok is Lettországba!!! Tudod, az AWI (WIG, TIG)hegesztést 2-3 hóapos tanfolyamon nem nagyon lehet elsajátítani olyan szinten, hogy komoly fizetést adjanak. Sok-sok gyakorlás. Arról nem is beszélve, hogy milyen hegesztési pozícióról szól a minősítés, milyen anyagcsoportokra, illetve csőre és/vagy lemezre, mindezek milyen vastagságúak lehetnek, a cső milyen átmérőjű stb.
Mellé nem baj, ha imseri a MIG, MAG eljárásokat is. Szóval ne fáraszd a népeket!

nincs1itt 2014.08.18. 22:37:22

Imádom ezt a poszt-irót. Az ilyen ember minden szinten az ideálom: képes felismerni, mit kell tennie az életben maradáshoz, van benne elég inteligencia, kitartás és szorgalom ahhoz, hogy elérje a célját. Ez igen! Megbecsülésem.

Ha gondolja, szivesen felvennénk én és a feleségem Önnel a kapcsolatot, ha a közelben él: mi Passau környékén vagyunk már több, mint 1 éve.

Üdvözletem.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása