oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2014. augusztus 11. 06:41,  Ötven fölött vágtam neki Németországnak 248 komment

2014. augusztus 11. 06:41 Határátkelő

Ötven fölött vágtam neki Németországnak

A határátkeléshez mindig elszántság és bátorság kell, de valamiért azt gondolom, fokozottan igaz ez 50 éves kor fölött. A mai poszt szerzője, Kata 53 évesen még csak most kezdi németországi életét, Magyarországon fejlesztőpedagógus volt, most egy idősotthonban dolgozik.

idősápolás 2.jpg

„Manapság az emberek blogokat írnak, 40 évvel ezelőtt pedig naplót vezettek. Hasonló a kettő, mondhatnám úgy is, hogy nincs új a Nap alatt. Ezek az írások valójában kibeszélései a fájdalomnak vagy az örömnek, elvégre valakivel meg kell osztania az emberfiának az érzéseit, gondolatait, félelmeit, kinek mije van, mi magyarok általában nem pszichológushoz járunk emiatt, bár...

Jelentem, hogy nekem nincsenek félelmeim, nem érzem magam egy „beszari embernek". Már a horoszkópom alapján is kosnak születtem, bár nem mondanám, hogy fejjel megyek a falnak, de egy temperamentumos nőszemélynek tart a környezetem, ez tény.

Olyan „Adj Uram, Teremtőm, de rögtön!!!!!” - típus vagyok. Szeretem egy kicsit körbejárni a dolgokat azért, ide sem csak úgy jöttem ki, hogy beültem az autómba és irány Németország!

Idősotthonban dolgozom

Két hete élek Németországban és nagyon jól érzem magam. Már nem vagyok fiatal (53 év az ugye nem semmi), de szerencsére egyelőre egészségesnek tudhatom magam.

Bár évekkel ezelőtt én is megjártam már a poklok poklát, de átküzdöttem magam sok mindenen az évek folyamán (jó néhány gyerek, unoka, idős szülők), akarattal, informálódással, agykontrollal, mozgással, egészséges étkezéssel, tudatformálással és a fő: a pozitív gondolkozással. Most kijöttem dolgozni idősotthonba. Naponta tanulom a német nyelvet," itthon", hajnalban, munka előtt és a napi 8 órás munka után is, könyvek, internet, újságok segítségével.

Fejlesztőpedagógus voltam otthon, vállalkozóként, ellehetetlenítették a dolgot. Kereslet lenne rá, imádom a „szakmám”, de nekem is pénzért adják a boltban a kenyeret! Nem csinálhatom ingyen.

Aki ismeri az oktatást, az tudja, hogy mennyit kell fénymásolni, amire ugye sosincs pénz, mint ahogyan semmire sem. Szomorú, hogy a kórházban nincs ágynemű, nincs pelenka, nincs gyógyszer, a magán idősotthonban is kimarja a fenekét az ápoltnak a fekália, mert még nincs itt az ideje a tisztázásnak, mondja az ott dolgozó hölgy. Ismerős, ugye?

Pár éve, böngészve az álláshirdetéseket, azt láttam, hogy mindenütt ápolókat keresnek. Imádom a sérült, elesett, idős vagy más miatt akadályozott embereket, amolyan segítő angyal vagyok, nekiálltam kitanulni az ápolói szakmát. Rám teljesen igaz a szlogen, hogy életed végéig tanulj.

A bizonyítvány már a kezemben, a gyakorlat kevés, de lesz az több is. A németet nyomom és szívesen ismerkednék hasonló cipőben járó egészségügyi dolgozókkal vagy csak egyszerűen a hasonló korosztályommal.

Miért pont ide?

Németország aránylag közel van, olyan 700 km, az nem távolság. A GPS pedig egy isteni találmány, imádom, pedig én egy műszaki analfabéta vagyok. Mindenütt eltévedek, egy tipikus NŐ vagyok, ezen a téren legalábbis.

Tragédia, hogy mennyire nem tudok tájékozódni, de ez a kütyü, csak annyit mond, hogy ÚJRATERVEZÉS... nem tol le, mint egy pasi, ha rossz helyen kanyarodtál le a pályáról, hanem ötvenhatszor újratervezi nekem az útvonalat.

Ennek ellenére leszúrtam a minap rendesen, mert „Ő” ugye nem ismeri a BAUSTELLÉ-ket és abból némethonban rengeteg van és csak mondta, hogy menj balra, menj balra, de hát nem lehetett balra menni, mert útépítés volt… végül is „megkönyörültem” rajta és ahol lehetett elmentem jobbra, mert így tudott nekem egy olyan útirányt tervezni, hogy végül is célhoz értünk.

Itt meg kell jegyeznem, hogy anno, mikor tanultam vezetni, akkor a férjemet kiraktam a kocsiból, mert folyton szidott, hogy nem jól váltasz, indexelj már stb... én meg mondtam, hogy vagy megállod, hogy beleszólsz, vagy kiszállsz... nem tudta megállni, én megálltam, ő kiszállt és hazament taxival. Szóval én kos vagyok, kicsit akaratos, de tudom, hogy hol a határ azért.

Pozitív első benyomások

Határ? Az már nincs is... úgy átjöttem kocsival hajnalban az osztrákoknál, hogy észre sem vettem, hogy már Ausztriában vagyok. Valahogyan már nincs annyira nagy különbség Magyarország és Ausztria között, nem annyival zöldebb a fű, bár a szélerőművek jelzik, hogy nem vagy Magyarországon.

A család mindenesetre idegeskedett, hogy hogyan találok ide, de mondtam, hogy van GPS, van telefon és nem utolsósorban van a SZÁM, amivel németül, angolul, magyarul esetleg még oroszul is meg tudom kérdezni, hogy merre van az a helyiség, ahová szeretnék eljutni. Szóval szerencsésen ideértem.

No, de másnap vissza kellett mennem a városközpontba a Rathaus-ba, a Tanácsházára, bejelentkezni, de az én GPS-em csak olyat tud, hogy utcanév, olyan meg nem volt.

Megkérdeztem egy pasit, aki az úthibákat ellenőrzi és szolgálati kocsija volt, hogy hogyan jutok el a RATHAUS-ba. Mondta ő, hogy üljek be, elvisz, de nekem gondolnom kellett arra, hogy vissza is kell jönnöm, tehát megbeszéltük, hogy megyek utána a saját kocsimmal. Ez volt az első benyomásom a német emberekről.

Másnap szakadt az eső, megállt mellettem egy hölgy, mondta, hogy elvisz, mert bőrig ázom, összesen két szatyorral a kezemben, kétsaroknyira volt tőlem a bolt. Mikor kimentem vásárolni még nem kellett ernyő, valószínűleg sokáig nézelődhettem a boltban, mert mire kijöttem szakadt, mintha dézsából öntötték volna.

Én meg gondoltam, hogy csak 2 sarok az egész elindultam: no itt talán fülön csíphető az a bizonyos KOS mentalításom. Kettő ilyen sztori, ráadásul két egymást követő napon még nem történt meg velem Magyarországon, de szerintem másokkal sem, ugye?”

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: egészségügy Németország idősápolás

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr226590997

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2014.08.11. 07:37:41

Hat, hadd trollkodjak kicsit, aztan befejeztem mara: nem irigylem a posztiro ferjet, birkaturelme lehetett...

Az a baj, hogy azon kivul, hogy kos es 53 eves, es azert pont oda mert a GPS jo es turelmes, a ferj meg nem (legalabbis errol szol a "Miert pont ide?" c. resz), sok mindent nem mondott.

Kicsit olyan Hofis nekem ez a poszt: "Hallottatak? Milyen hosszan mondta... s milyen keveset..." :)

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2014.08.11. 07:59:22

Le a kalappal.
Maximális tisztelet a terv megvalósításáért.

A poszt egy kicsit (nagyon) kusza. Nem nagyon értettem...
Sok sikert!

firg_firg 2014.08.11. 08:04:17

Jol kezdodik de a vegere kicsit felre navigalt poszt. Sok sikert!

pamut 2014.08.11. 08:05:13

Hát ez ilyen se füle se farka csapongó poszt, inkább csacsogás, amiből nem állt össze semmi, de azért sok sikert kívánok.

Sesamelmo (Q) 2014.08.11. 08:10:11

Sok sikert. Lehetne egy poszt egy kicsit hosszabb ido után is, amiből több olyan dolog kiderül, ami a határátkeléssel kapcsolatos.

HardPötty 2014.08.11. 08:17:19

Maximális tisztelet a hölgynek a hozzáállása miatt mármint az új életéhez. Nem egy elveszett nőszemély az biztos.
De!
Ez a kis poszt annyira saláta :))) Mindenből egy kicsi csak. Szerintem kellene hozzá egy: "újratervezés".

HardPötty 2014.08.11. 08:18:08

@HardPötty: bár a 2 hét valóban nem sok még de akkor is

PeTTeR 2014.08.11. 08:19:15

Tetszett, ahogy indult az írás, de után elég központi szerepet kapott a GPS tárgyköre. Viszont, az, hogy Németország mely részén kapott állást az író, vagy épp, hogy mik a tényleges benyomások a munkahelyről, az országról nem jön le. :(

Ennek ellenére nagyon sok sikert és szép élményeket kívánok! ;)

Sütemény1975 2014.08.11. 08:21:45

Folytatast, tobb infot kerunk! :)

NIKI LAURA 2014.08.11. 08:25:50

Iszonyatos igeny van az idosgondozasra " nyugaton"(is), szinte kepzetseg sem kelk hozza.
Az emberek lepasszoljak az idos,magatehetetlen embereket.

Fizetnek a lelkiismeretuk miatt,egy echte angol vagy nemet nem fogja tisztaba rakni a nagyit,erre van a roman/ erdelyi/ magyar munkaskombo.

Tanulni mindig!... Ket diplomas tanar ugyfelem elvegzett egy eves AWI hegeszto tanfolyamot,most 2 millka havonta Lettorszagban!
ENNYI

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2014.08.11. 08:33:26

@NIKI LAURA: "Fizetnek a lelkiismeretuk miatt"..
Ez egy jó nagy marhaság.

Nem a lelkiismeret miatt....
Ha valaki teljes munkaidőben dolgozok, hogyan teszi tisztába a nagyit?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.08.11. 08:33:29

Két hètböl ennyit lehet kihozni.
Ha az elözményekröl írt volna hosszabban az hazaköpködés lenne.
A közepétöl valóban csapongó. 53 éves létére nagyon fiatalosan és lendületesen ír.
Szerintem nincs vele baj egy jó írás. Sok sikert és késöbb is írjál posztot.

NIKI LAURA 2014.08.11. 08:34:25

Na vegigolvasva:
Mar hogyne lenne a GPS ben "stau" funkcio,kidob egy kis aso ember piktogrammot...sot "umleitung"," unfall" is...kulon opcio,csak be kell allitani.

Amugy a das rathaus als rasthaus!?

kriplikomandó 2014.08.11. 08:43:19

Nekem tetszik a batorssag egy kerdes a munka milyen?

Hari Seldon 2 2014.08.11. 08:46:23

Sok sikert.

De ha mar GPS, megemlithette volna, hogy merre ment. Baden-Wurtenberg, vagy Bajororszag, kisvaros, nagyvaros, milyen a hely? Stb. Gondolm, ha benez, majd valaszol.
A nemeteknel az utjavitas "nemzeti sport".

Sutemeny, ha itt vagy:
Van most valami utjavitas az A6 - A3 iranyban Magyarorszag fele?
Nurnberg kornyeken szokott lenni dugo, de fel eve nem voltam arra kocsival.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.08.11. 08:52:15

@NIKI LAURA: szerintem inkább arról van szó, hogy a mostani társadalmi berendezkedés nem teszi lehetővé, hogy a nő háziasszonyként éljen es az otthonnak, családnak szentelje teljes életét/figyelmét, valamint a munka miatt sokan kénytelenek költözni, feloszlanak a korábbi nagycsaládok, több generaciós mkonstellációk. Két szem ember, aki ráadásul teljes munkaidőben dolgozik, esetleg gyereket nevel, nem tud megfelelően ellátni egy vagy akár több idős rokont, bármennyire szeretnék. A legtöbben szerintem nem kényelmes lepasszolásból, hanem kényszerből választják ezt a megoldást. Valamint itt sok a bennszulött idősápolá is, sőt többségben ők vannak, igaz a bevándorlók felülreprezentáltak a szakmában.
@Ödenburger Wiener Schnitzel: szerintem karakán nőci, jól csinálta, nekem is volt hasonló megmozdulásom nemrég, amikor fél nap kemény vezetés utan megálltunk és kaptam egy jogos, ám csípős megjegyzést a parkolási technikámra, akkor bekúrtam a kézifekét, kikúrtam az ajtót es soksok felkiáltójellel közöltem, hogy akkor csináld te jobban! (részben azert is, mert az autó fennakadt egy puklin es nem tudtam, hogy hozzam le onnan).
nekem viszont ugy jott le a poszt második fele, hogy a poszterina egyedül ment ki Németországba...

Nekem nagyon tetszett az írás, úgy csapongósan, ahogy van. Nagyon tisztelem es kedvelem azokat a posztólokat, akik idősebb fejjel vágnak neki a nagyvilágnak. Egy bizonyos érettseg, reális elvárások es korrekt, drámamentes, "no nonsense" hozzáállás jellemzi őket. Emlékszem, volt már itt egy hasonló poszt, talán szintén idősgondozó hölgytől, akinek szintén nagyon csodáltam a hozzáállását. No meg itt van nekünk a Diggerünk is :)

A kedves német gesztusokhoz: rögtön eszembe jutottak a károgók, akik sietnek közölni, hogy mindig csak egy ausländer leszel stb... persze hogy az leszel, ha egyszer az vagy, miért is lennél német? De ez nem jelenti azt, hogy undokok lesznek veled, akkor pedig nem értem, mi a probléma.

Hari Seldon 2 2014.08.11. 09:00:29

Ha sport lenne, a nemetek siman nyernek a hulye utjavitas sportot.

Az a legrosszabb, hogy ha fel kell ujitani egy utat, mondjuk 100 km-en keresztul, akkor lattam mar olyat, hogy 20 km javitas, majd ket sav, majd megint egy sav, megint ket sav.
Ilyenkor minden osszeszukulesnel, araszolni kell.

Sokkal egyszerubb volna, ha egyben javitanak 50 km-t, majd ha vege, utana jonne a masik 50 km. Akkor csak egyszer kell besorolni a ddugoba.

rezsöatya 2014.08.11. 09:02:01

50 ev felett kijonni respect! (hazabeszelek, en 56 voltam, amikor dontottem). Itt még boven munkaeronek szamit!
Emberekkel foglalkozni szinten dicserendo, hiszen a GPS nem beszel vissza es turelmes, de a gondozasra szorulo bizony nyugos, turelmetlen.

@NIKI LAURA: az a "szinte", ha valaki jol akarja csinalni - marpedig barmit csak ugy erdemes, - akkor elokepzettseg nelkul nemcsak hogy nem tudja, de nem is engedik. Csak sorolom, milyen tanfolyamokon, treningen kell reszt venni, vizsgazni: szemelyes gondozas es apolas (incl. kontinencia), elelmezes, es dieta, egeszseg es biztonsag, elsosegely, gyogyszerezes, betegmozgatas, elmeleti es gyakorlati szinten. Ezenkivul sok helyen elvarnak gyakorlatot is.

nyuszigonosz 2014.08.11. 09:05:07

Akkor sok sikert Németországban a poszt írójának, és föleg további sok sok pozitív tapasztalatot.

Na nekem sok minden hiányzik a posztból, remélem Kata kiegészíti.
Föleg a gyakorlatias dolgok:
- hogy talált erre munkahelyre : saját maga, vagy munkaközvetítön keresztül ?
- lakhatás: elöre keresett és talált lakást, vagy azt a munkahelye biztosítja ?

ChristineK · http://christine-jartamban-keltemben.blogspot.com/ 2014.08.11. 09:18:00

A poszt olyan amilyen, de a hölgyet nem féltem. Az az igazi a jég hátán is megélő típus. Gratula és csak így tovább!

nyuszigonosz 2014.08.11. 09:22:45

@Hari Seldon 2:Bajor részen : A6- Schwabachnál hídépítés. Az A3-on Magyarország irányába egyelöre egy útjavítás van, mindjárt Regensburg alatt , Wöhrt an d. Donau - Kirchrot parkolók lezárása is, mert azokat is építik át.

nyuszigonosz 2014.08.11. 09:30:16

@NIKI LAURA: Igen, ténylegesen nagy igény van az idösgondozókra.
De: nagyon magasról jelented ki, hogy mert lepasszolják az idös és magatehetetlen családtagokat, és az sem igaz, hogy mint írod: "echte" német nem fogja az idös embert tisztába rakni.

Ez így butaság, ahogy írod: elöször is: nem mindenkinek van meg otthon az a lehetösége, hogy egy beteg embert ápolni tudjon. Mert az emberek dolgoznak és/vagy nem iudnák otthon elhelyezni az idös beteg nagyit, de föleg nem képzett idösgondozók.

Nagyon sok német dolgozik az idösgondozásban. Ne írjál már ilyen butaságokat, hogy mert arra kell a román és a magyar.
Mert ez így nem igaz.

Evain 2014.08.11. 09:32:04

@nyuszigonosz(D): csak így tippre, szerintem a családnál lakik. Az sokkal jellemzőbb. Ha nem ott lakik, akkor a lakhatás költségeit is fizetni kell, nomeg nincs 24/7 rendelkezésreállás. Szóval szerintem nagyobb az esélye, hogy a családnál lakik.

Aztán lehet, hogy tévedek, volt már ilyen. :)

nyuszigonosz 2014.08.11. 09:34:03

@Evain: Erre is gondoltam, de ö írja, hogy idösotthonban dolgozik.

Evain 2014.08.11. 09:37:42

@nyuszigonosz(D): Oh, akkor benéztem. Abból gondoltam, hogy írta, hogy idegeskedett a család, hogy nem fog odatalálni.

Sesamelmo (Q) 2014.08.11. 09:40:59

@Evain: szerintem a saját családja.

Hari Seldon 2 2014.08.11. 09:41:47

@nyuszigonosz(D):
Koszonom. Igen, Regensburg kornyeke is zuros szokott lenni. Ezek szerint meg most is az lesz.

nyuszigonosz 2014.08.11. 09:45:05

@Hari Seldon 2: Az is lesz, mert ott még pár regensburgi fel/lejárat szintén le van zárva így a többi lesz dugós.

Meg ha nagyon meleg lenne aznap, hogy mentek, akkor az A3-as on olyankor megy szét az aszfalt, és sebességkorlátozások vannak.

Evain 2014.08.11. 09:46:38

@Sesamelmo (Q): ja, most már vágom, csak megzavart, hogy azt írta, aggódik a család, hogy nem ér _ide_, és hogy szerencsésen _ide_ért.
De ez már szőrszálhasogatás, benéztem, na :)

vivike22 2014.08.11. 10:11:32

Gratulalok a posztironak es sok sikert a tovabbiakra!

@NIKI LAURA: A gondozas egy szakma. Sokszor nem eleg annyi, hogy szeretjuk a nagyit. 100-120 kilos fekvo beteget pl megforditani nem egyszeru, es ha rosszul csinalod kart is okozhatsz. A bonyolultabb esetekrol ne is beszeljunk.

Es amit svajci sapka mondd, szinten igaz, munka mellett nehez apolni, es kevesen engedhetik meg, hogy otthagyjak a munkajukat apolas miatt.

Rg 2014.08.11. 10:13:00

Ez a poszt most mirol szol?
Az nem igaz, hogy a konduktorok el vannak lehetetlenitve Magyarorszagon. 3500-5000HuF/ora dijjal dolgoznak, es altalaban tele vannak, mert az enyhebb fejlesztest igenylo gyerekeket kiszorja az allami rendszer. Szoval nem ertem...

ÁdMo 2014.08.11. 10:13:00

Szuper poszt, gratulalok az egesz csalad neveben!
Mar csak arra lennek kivancsi,milyen jegyben szuletett az iro.

ÁdMo 2014.08.11. 10:16:35

"Imádom a sérült, elesett, idős vagy más miatt akadályozott embereket, amolyan segítő angyal vagyok"

Ez mit jelent?

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2014.08.11. 10:22:50

Aranyos poszt egy impulziv hölgy és a gps találkozásáról.

tanato 2014.08.11. 11:01:14

@Evain: Szerintem is a családnál lakik és a néni akit ápol sejtésem szerint magyar anyanyelvű vagy jól beszél magyarul.Mivel a poszterina még csak most "nyomja " a németet.Csak németül beszélő néninél ez kevés volna.
Egyébként az 50-60-as korosztályból tényleg sokan vannak kint magyar származású aggastyánokat ápolni sok nyugati országban,mivel ilyen esetben nincs nyelvi választófal.

Evain 2014.08.11. 11:10:59

@tanato: Ha már témánál vagyunk, én most kezdtem ezen gondolkodni. Pont most beszélgettünk a férjemmel, hogy mi a fenét fogunk csinálni, ha anyu lerobban. Kihozni nem tudjuk, mert nem tudom és nem is akarom kiszakítani a megszokott környezetétől. Az élettársa tuti nem alkalmas erre, mert ő volt a kapcsolatukban az ellátott (aka egy mosást se nagyon tudna megcsinálni, mert anyu erre szoktatta rá).
Otthonba adni nem akarom, a magyar otthonok állapotát ismerve, mi nem tudunk a gyerekek miatt odaköltözni, szóval ez az egy ötlet maradt csak meg.

tanato 2014.08.11. 11:17:11

@Evain: Ez jó megoldás,ha netán mindketten teljesen lerobbannának.Csak nyugati fizetést kell adni a gondozónak ha 24 órás felügyeletre lesz szüksége.Úgy már azért lehet találni erre vállalkozót,magyar színvonalú bérért nem.

Hari Seldon 2 2014.08.11. 11:21:28

@nyuszigonosz(D):
Igen, az A3-ason Regensburgtol sokaig van 120-as tabla. Ott eleg vacak a palya.

Evain 2014.08.11. 11:23:53

@tanato: egyetértek, én is így gondolom. Ez a része nem is kérdéses, csak ugye a bentlakást kell lenyeletni az illetékesekkel, mert anélkül ez nem működik ugye. Ez meg főleg idősebbek esetén sokkal nehézkesebb.

Tőlünk is mindig azt szokták kérdeni az au pair kapcsán, hogy de neeeem zavar, hogy egy idegen lakik a házban? :)

nyuszigonosz 2014.08.11. 11:25:28

@tanato: Most átolvastam megint a posztot, de nem látom a nénit sehol. :-) ( de ez a saját hibám, ilyen összevisszaságokat nem jó olvasni )
Amúgy meg: meglepödnél, hogy mennyi a németül nem tudó bentlakásos ápoló itt. És német idös népeket ápolnak. Én is meglepödtem még évekkel ezelött valamikor. Már ez sem lep meg.

tanato 2014.08.11. 11:29:54

@Evain: Ez jogos, nem ehhez vagyunk szocializálva.Mo.-on jó 80 éve nem létezik bentlakásos háztartási alkalmazott,segítség,idősgondozó bébiszitter stb.Fog ez majd változni és akkor nagyobb lesz a társadalmi elfogadottság is.De erre még azért jó pár évet várni kell.Budapesten azért előfordul de csak a nagyon "magas" körökben.

tanato 2014.08.11. 11:32:10

@nyuszigonosz(D): Hát hogy ilyen esetben mire mennek egymással a néni meg a külföldi az érdekes lehet.Hogyan mutogatnak,aktivitiznek egymással.

Evain 2014.08.11. 11:37:17

@tanato: azért valljuk be őszintén, hogy a körülmények sem mindig adottak. Nem sok háztartás tud felmutatni plusz egy szobát, ahol el tudnának szállásolni egy bentlakásos segítőt.
A közbiztonság megítéléséről nem is beszélve, amikor a napi hírek tele vannak olyan esetekkel, hogy ilyen meg olyan nevetséges összegekért késeltek meg valakit a saját otthonában.
Nagyon vaskos falakat kell ledöntögetni a fejekben, hogy ez újra elfogadott rendszerré váljon, és ne csak a nagypénzűek kiváltsága legyen.
Szerintem van létjogosultsága. Meglátjuk, hogy nálunk hogy fog működni.

Hari Seldon 2 2014.08.11. 11:47:07

Eddig foleg a 20-as 30-as korosztaly ment ki, hiszen meg nincs csaladjuk, egyszerubben mozdulnak gyerek nelkul.
Az 50 felettieknek meg mar felnott a gyereke, ezert ott is viszonylag konnyu lehet. (csak tipp)

Raadasul, sok ember ilyenkor kezd radobbenni, hogy kell a nyugdij, es felre kell tenni a nyugdijas korra.

tanato 2014.08.11. 11:55:56

@Evain: Persze,nem alkalmasak a magyar méretű lakások erre.Meg a fejek ugye másra vannak beállítva.Fog persze később működni,de először azért kellene ehhez egy általános életszínvonal emelkedés is.

tanato 2014.08.11. 11:58:20

@Hari Seldon 2: Sok 50 feletti nő megy ki relatíve/magyar származású/ időst gondozni nyugatra meg a tengerentúlra is.A környezetemeből is.

nyuszigonosz 2014.08.11. 12:13:50

@Hari Seldon 2: Elég sok már évek óta errefelé az 50+ bentlakásos idösgondozó.

Evain 2014.08.11. 12:25:32

@tanato: Én úgy gondolom, hogy a változást pont a hozzánk hasonló esetektől lehet várni. Azaz az elmúlt pár év során kiköltözött magyarok közül lehet, hogy páran ezt a megoldást fogják választani.

christophe 2014.08.11. 12:37:17

Mint màsok màr emlitettèk,engem is a rèszletek èrdekelnènek,hogy talàlt munkàt,szàllàst,nèmetnyelv hiànya nem problèma,stb..

Hari Seldon 2 2014.08.11. 12:49:36

@Evain:
Igen, szerintem sokunknak vegig kell gondolni, hogy mit csinalunk mondjuk 10 ev mulva, lehet, hogy nem lesz mas megoldas, hogy kvazi "nyugati berert" bentlako apolot fogadjunk.

Ennek, nem szamunkra, de a tobbi sok millio nyugdijasra lesz negativ hatasa Magyarorszagon:
Mi mondjuk 100ezren "megfizetjuk" az apolonoket. Ettol kezdve tenyleg nem lesz apolono/gondozo a Magyarorszagon, aki az allami rendszerben dolgozna. Siman ez varhato 10 even belul.

2014.08.11. 14:11:10

@NIKI LAURA:
munka mellett hogy a fenébe tudott egy komoly gyakorlatot igénylő szakmát kitanulni? Mert amúgy ráció a választott szakmában pont van.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.08.11. 14:22:30

A posztolóhoz hasonlò laza agilis barátom nekem is van.
Rezsöfater a nickneve.
Azt mondom hogy MINDEN idös ember példát vehet róla.
SOHASEM késő új életet kezdeni.
Öt évvel ezelőtt talán két szót tudtam angolul.
Mostmár hármat.
De itt vagyok és boldogulok.

2014.08.11. 14:38:01

@Hari Seldon 2: "Raadasul, sok ember ilyenkor kezd radobbenni, hogy kell a nyugdij, es felre kell tenni a nyugdijas korra."

A poszterina talán még időben kapcsolt, habár nagyon sok pénzt kellene félretennie 15-20 (?) éven belül a következő évtizedekre. Amúgy nem tudom, hogy most Németországban mennyi a nyugdíjkorhatár. :$

Arra leszek kíváncsi, hogy Mo.-n mikor fognak a zemberek arra rádöbenni, hogy nem lesz állami nyugdíj, vagy ha lesz is, akkor semmire sem fognak vele menni...

Herr Géza 2014.08.11. 14:48:35

@Hari Seldon 2:
Itt az abszolút "live" útinfó:

www.tomtom.com/livetraffic/?Lid=3&?WT.Click_Link=top_nav

Mindenki másnak is csak ajánlani tudom.

nyuszigonosz 2014.08.11. 14:55:17

@Philosoraptor: Nyugdíjkorhatár Németországban eléggé életkortól függö dolog. :-)
Elvileg 67- re emlekedett, 65-röl.
A most hatvanhoz közelebbieknek 65 marad.
De betegség, hosszú munkanélkülség meg ilyen dolgok miatt lehet korábban kérni a nyugdíjaztatást.

rezsöatya 2014.08.11. 15:08:11

@diggerdriver: harmat, mint a rendor az angol nyelvvizsgan?

- mondjon harom angol szot!
- (kis gondolkodas utan:) metro, ... goldwyn..., mayer!
- remek! Ha meg egyet mond, atengedjuk!
- (csillogo szemnel:) veeaaaaúúúúú!!!

img4.wikia.nocookie.net/__cb20130521014602/filmguide/images/thumb/f/fa/Mgm-logo.jpg/480px-Mgm-logo.jpg

wuaaa 2014.08.11. 15:21:02

@Philosoraptor:
"A poszterina talán még időben kapcsolt, habár nagyon sok pénzt kellene félretennie 15-20 (?) éven belül a következő évtizedekre."

Miért is kellene félretennie? Hiszen kap majd nyugdíjat Németországból is, jó eséllyel többet mint otthon kap majd, ha 10-15 évet még lehetősége lesz ott dolgoznia.

Kívánom minden 50 körülinek aki megteheti, hogy szedje össze az erejét és a bátorságát és vágjon bele külföldön, hogy nyugdíjasként emberhez méltóan élhesse napjait.

Az ápolásról meg ismét olyanok nyilatkoztak leghangosabban, akiknek a kommentjéből teljesen nyilvánvaló, hogy halvány elképzelésük sincs arról, mit jelent egy rászoruló családtag hosszútávú otthoni gondozása.

2014.08.11. 15:21:03

Csak sorban:
hol és hogy tanulta ki az ápolást?
hol találta a hirdetést, és milyen a munkakörnyezet?
hol tud lakni?
mennyire beszéli a németet, és hogy boldogul nélküle ha nem?
kint miket kellett elintéznie a bürokráciában és milyen formában alkalmazzák?

AnitaV 2014.08.11. 15:21:03

@Rg: a konduktor meg a fejlesztőpedagógus két teljesen külön káposzta. olvass utána.

Herr Géza 2014.08.11. 15:24:12

@nyuszigonosz(D): Nem csak betegség stb. miatt, csak úgy szimplán is lehet elönyugdíjazást kérni. Sok cégnél a szociális csomag része, hogy 1-2-3 évvel hamarabb nyugdíjba mehetsz, a cég fizeti utánad azalatt az idö alatt is a teljes nyugdíjjárulékot, így nem ér hátrány az idö elötti nyugdíjazás miatt. Arra az átmeneti idöszakra meg kvázi nyugdíjként kapod a fizetésed egy részét (pont annyit, mintha nyugdíjat kapnál). Jó öszvér megoldás, a jogosultsági idödnek természetesen meg kell lennie és a cégnél is feltétel x év ott töltött munkaviszony...

nyuszigonosz 2014.08.11. 15:33:35

@Herr Géza: Tudom, csak éppen a jogosultság egy fontos kritérium.
Na meg minden nélkül lehet elönyugdíjazást kérni, azthiszem 18% nyugdíj-vesztéssel, meg pont ebben az évben sokan mentek 63 évesen egy rendelet szerint... úgyhogy a nyugdíj korhatár az nagyon sokféle lehet.
Ebben a konkrét esetben: 53 évesen kezdeni - természetesen a nyugdíjkasszában befizetett évek EU-n belül szintén beszámítódnak - azthiszem 65 - 67 éves korában lehet a poszterinának nyugdíjjogosultsága itt.

Herr Géza 2014.08.11. 15:37:58

@nyuszigonosz(D): Az 52-es születésüeknek marad 65 év a korhatár. Onnantól lépcsözetesen emelkedik, az 58-asok 66 évesen, a 64-esek 67 évesen mehetnek nyugdíjba, közte évenként 2 hónapot ugrik a korhatár. És ez már nökre/férfiakra egyformán vonatkozik.... Aztán persze vannak kivételek is: férfiaknál 45 biztosítási évvel továbbra is 65 évesen lehet (teljes nyugdíjjal) nyugdíjba menni, a nöknél a számolás bonyolultabb, mert ott a gyereknevelési idöszakokat is figyelembe veszik, így nekik 45 bizt. évnél kevesebb is elég lehet.

tanato 2014.08.11. 15:45:52

@Evain: Így van,pozitív példa vagy már au-pair ügyben is.Nem is igen vállalnák be túl sokan nehogy megszólják őket.Persze a kintiek közül azért vannak néhányan akiknek van bentlakós segítségük a háztartásban,legyőzve a beidegződéseket,de akkor meg nem vallják be nyilvánosan.Rajtad kívül pl. csak egy kommentelő vallotta be.,itt .

nyuszigonosz 2014.08.11. 15:46:39

@Herr Géza: Köszi, de ezt tényleg tudom, mivel szoktam nyugdíjkérelmekkel is foglalkozni. :-)

Herr Géza 2014.08.11. 15:47:38

@nyuszigonosz(D): Igen, én egy elterjedt céges kedvezményröl írtam. Ha te csak úgy ukk-mukk-fukk "úri kedvedböl" akarsz hamarabb nyugdíjba menni, akkor minden hónap 0,3%-kal kevesebb nyugdíjat jelent.
53 évesen (1961-es) neki egészen pontosan 66,5 évesen lesz meg a teljes jogosultsága.

Hari Seldon 2 2014.08.11. 15:50:00

Kicsit OFF
index.hu/gazdasag/2014/08/11/annyi_a_kamion_hogy_nincs_ki_vezesse/

Nem tudom Sutemeny melyik cegnel van, de ezek szerint eleg keves a sofor a Waberer-nel. Lehet, hogy kenytelenek jol fizetni? Lehet, hogy erdemes lenne oda menni.

ON

Herr Géza 2014.08.11. 15:52:12

@Hari Seldon 2: Nincs mit. Nemrég találtam én is, mert vettem egy navit és agyaltam a Tom Tom kütyükön, de olyan randák és drágák, hogy végül is másik lett a kiválasztott. Viszont így interneten keresztül frankón lehet használni a közlekedési infójukat, aminek aktualitásában (állítólag) verhetetlenek...

Na dann: staulose Reise !!! :))))

nyuszigonosz 2014.08.11. 15:57:09

@Herr Géza: Jókor. :-)))
De szerintem sokaknak igen érdekes és jól jön, amiket leírtál.

Meg az a tomtom oldal is nagyon jó. Igaz, pont tomtom navim van, de ezt az oldalat nem is ismertem, így jó lesz itt átnézni sok mindent elöre, mármint különbözö utak elött.

Rg 2014.08.11. 15:57:24

@AnitaV:
Rossz volt a szohasznalat, bocs. Ettol meg all, amit irtam.

Evain 2014.08.11. 16:01:58

@Herr Géza: Nekünk a Skodában gyárilag beépítve Amundsen van, a helyi viszonyokra beállítva, és megmondom őszintén, hogy (a kiejtésen kívül, mert az rofl) én nagyon meg vagyok vele elégeve. Simán elnavigált minket Dániában is úgy, hogy csak a főbb úthálózatot töltöttük le.

@tanato: Kösznöm, ez most nagyon jólesett. Elteszem ezt most, és rossz napjaimon előveszem olvasgatni. :)

2014.08.11. 16:04:33

@wuaaa [nor]: Sejtésem szerint, Németországban is elöregedő társadalom van, mint Európa más országaiban. Nyilván a bevándorlók adója és fogyasztása majd azért tudja ellensúlyozni ezt a tényt. De ettől még simán elképzelhetőnek tartom, hogy ott sem lesz fenékig tejfel nyugdíjasnak lenni évtizedek múlva.

Hari Seldon 2 2014.08.11. 16:06:29

Nekem nincs navi-m.
Szerintem foleg a kozlekedesi helyzet miatt jo es fontos ez a link.

nyuszigonosz 2014.08.11. 16:07:01

@Philosoraptor: Milyen igazad van.
Ugyanis már most vannak nyugdíjasok, akik éppenhogycsak valahogy kijönnek a nyugdíjukból. Szóval már ma sokaknak nem fenékig tejfel a nyugdíjas lét Németországban sem.

Herr Géza 2014.08.11. 16:15:25

@nyuszigonosz(D): Ezen a HD Traffic alapon müködik a tomtom GO LIVE ... sorozata, csak sajna a szolgáltatás be van építve a készülék árába, így ca. 250 €-ról indul az ár. Annyit meg nem akartam kiadni egy "másodkészülékért", mert ezt igazán a feleségem fogja használni, ö meg egyedül ritkán megy távolabbra egy kb. 50 km-es sugarú körnél. A régi navija meg már 6 éves, ugyanolyan korú térképekkel, a frissítés meg egy vagyon...

Herr Géza 2014.08.11. 16:23:22

@Philosoraptor: @nyuszigonosz(D): Na a szimpla "állami" nyugdíjból itt tényleg nem fenékig tejfel az élet, az talán soha nem is volt. Viszont a plusz maszek nyugdíjelötakarékosságnak itt ösrégi hagyománya van, a középosztálytól felfelé ez standard is, és a kettö együtt azért már emberhez méltó nyugdíjaskort biztosít. No meg van egy nagy réteg hivatalnok, az ö "penziójuk" meg olyan szintü, hogy abból királyi módon is lehet élni. Csípi is a szemét a sima nyugdíjasoknak rendesen....

nyuszigonosz 2014.08.11. 16:38:01

@Herr Géza: Nekem tomtom Go Live van. Még garanciában kellett cserélni az egészet.... mégegyszer nem venném meg.
Amúgy: most, hogy az új ( még) rendben müködik, tényleg jó.

Herr Géza 2014.08.11. 16:48:08

@diggerdriver: Jelentem Samsung S3 és iPhone 4 (meg még vagy öt db egyéb a fiókban.....) Miért ??

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.08.11. 16:57:03

@Herr Géza:
Nekem samsung note 2 van ami megegyezik a te samsung s3-al.
Nagyon fasza tomtom navi appom van rajta meg egy sygic is.
Mindkettö kiválóan müködik.
Talán 40font körül fizettem értük egyenként.

Herr Géza 2014.08.11. 16:58:26

@diggerdriver: Ja, hogy letöthetö navigációra gondolsz? Van... Csak ugye külföldön a netes alapú használata nem óccsó, az offline app-októl meg nem vagyok oda, ill. nekem nem annyira maga a navigáció a lényeg, hanem itt. N.o.-ban pont a közlekedési infó. Azzal ugyanis szart sem érek, ha a hagyományos navi a dugóból a dugóba küld...., a lényeg a kerülöutak online irányítása. A céges autómban is van gyári navi, de az valami iszonyatosan tré szar (Toyota....), permanensen felakad, már kétszer cserélték.(Kiröhög a család, mert folyton "feleselek" vele...) Plusz a kezeléséhez elöször is el kellett olvasnom a gyári könyvét, pedig ha ilyen kaliberü müszaki cuccnál nekem erre szükségem van, akkor az a kütyü nálam leszerepelt... :))))

wuaaa 2014.08.11. 16:59:27

@Philosoraptor:
"...simán elképzelhetőnek tartom, hogy ott sem lesz fenékig tejfel nyugdíjasnak lenni évtizedek múlva..."

1. A poszterina esetéről volt szó, ami ahogy te magad írtad 15-20 évet jelent. Ebből legfeljebb 15-öt dolgozik majd és 15 év alatt azért nem valószínű hogy annyira összedőlne a német szociális rendszer.

2. Én nem írtam, hogy "ott". Miért lenne ott nyugdíjas? Hazatér majd és két nyugdíjat fog kapni. Ami szerény becsléseim szerint is legalább kétszer annyi lesz együtt, mintha csak egyet kapna.

montroyal ( CAN qc) 2014.08.11. 17:06:43

@Herr Géza: rendorok tuzoltok katonak allami dolgozok ? nalunk korkedvezmennyel oriasi nyugdijjal mennek el . es nem a fizetesukbol vonjak a nyugdij jarulekot hanem az allam (Adofizetok) nagy reszben ... most akarnak uj torvenyt hozni hogy legyenek szivesek 50-50 % fizetni .. oriasi az ellenallas strajk manifestacion stb ..fizessen a lakossag meg kell emelni az adokat ... nekik ez jar ...

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.08.11. 17:07:24

@Herr Géza:
Nade itt szaréhugyé adnak korlátlan internetet.
A forgalmi információkra meg a kamera elöjelzésre nekem is külön kell elöfizetni de azzal együtt sincs több 50fontnál és fel ajánlja a kerülö utakat.
Nekem jól müködik.
Van külön garmin navim ami egy szar hozzájuk képest.

Herr Géza 2014.08.11. 17:08:15

@diggerdriver: A sygic-et ugyan nem ismerem, de hát mint fentebb írtam vala, igazából nem nekem kell, mert én azért elboldogulok a Goggle Maps navijával, egész jó tapasztalatom van vele...
Csak a telóhasználat sem igazán multitasking képes, mert a magamfajta repülö hollandinak kell ugye navi, közlekedési infó, radarkijelzés, esetleg zenét is arról hallgatok, na meg telefonálni is kéne vele. Ez pedig így egyszerre kaotikus helyzeteket eredményez.... :)))
Szóval a navi+radar+traffic részét inkább leválasztom, talán a következö autómban már éppelméjü gyári navi lesz, ami mindezt tudja (pl. BMW, Audi, Merci, Mazda jelen pillanatban) Csak hát a céges autó típusa meg felszereltsége tárgykörben a fönökömnek is (?) van szavazati joga.... Majd meglátjuk.

Herr Géza 2014.08.11. 17:14:06

@diggerdriver: "Nade itt szaréhugyé adnak korlátlan internetet." Azzal itt sincs hiba. De ugye a magamfajta autóval megy Ausztriába, M.o.-ra, Svájcba, Olaszországba, stb. Azt ott is jó volna használni....
Most az volt a kiváltó ok a vásárlásra, hogy repülövel megyünk nyaralni és ott bérlünk autót. A navi költsége plusz napi (!) 15-25 € lenne, hát a 7x25-böl meg is volt egy jó készülék (nem a high-tech, de ott elég lesz...). Itt meg jó lesz az az asszonypajtás kocsijába, úgysem megy messzire (?)... :)))))

Herr Géza 2014.08.11. 17:19:20

@montroyal ( CAN qc): Pontosan így van itt is. Az állami dolgozókban még a pedagógusok egy része is benne van.... Ráadásul a hivatalnoki ("Beamten") státuszban lévöknek minimum 3-szor szembe kell köpniük a fönöküket, hogy egyáltalán fel lehessen nekik mondani... Szó szerint nyugdíjas állások.....

blackhairlady 2014.08.11. 17:43:24

Megdobbentem. A nyito kep szerintem az en anyukam.

blackhairlady 2014.08.11. 17:50:20

@NIKI LAURA: Biztos van olyan is aki lepasszolja az idos hozzatartozot mert nem akar vele foglalkozni, de a tobbseg dolgozik, nem tudja ellatni otthon, ezert kenytelen otthonba adni.
A masik pedig (mint az en anyukam is), olyan betegseggel kuzd amit csa 24 oras felugyelettel oldhato meg, a hazi, csaladi apolas mar nem eleg, mert az idos ember on-es kozveszelyes. Es hiddel, van akinek ez lelkiismereti problemat okoz, de sajnos nincs mas megoldas.

blackhairlady 2014.08.11. 17:51:49

Nekem is van egy ismerosom aki 50 felett kezdte el az idosapolast Ausztriaban, de o nem el kint, ket hetes valtasban dolgozik. fantasztikus ember, jol jar az a csalad, beteg akihez o kerul.

2014.08.11. 18:09:33

A posztolonak sok sikert, tobb informaciot kerunk legkozelebb! Ugyes hogy 50 felett csinalja, de azert..... nalunk a 40-65 kozotti ember kozepkoru, nem idos. Teljes erteku produktiv munkaeronek szamit, aminek egyik bizonyiteka a posztolo.

@Herr Géza: Nem tudom Nemetorszagban hogy van ez, de nalunk a kozhivatalnokoknak fizetett nyugdij "deferred wages" - a fizetesed resze amit kesobb kapsz meg. A szovetsegi kormany tenyleg tulzasokba esett ez ugyben, meg az Ontario tartomanyi kormany. Privat cegnel professzionalis allasokban egesz egyszeruen megkapod ezt fizeteskent, nyugdij semmi (vagy egyre ritkabb), sajat magadnak kell takarekoskodni.

Az allami nyugdij itt is keves, mar szo van rola hogy lehessen/kelljen tobbet befizetni tobb nyugdijert. Valamikor nagyon aggodtam emiatt, de epp ezert nyomultam kozalkalmazott vonalon es tanultam itt tovabb, hogy ne kelljen idos koromban kis penzen elnem.
______________________________

Az idosgondozas itt is egyre inkabb elismert szakma lesz, kepesites is szukseges hozza. Szep nyugdijas hazak is vannak ahol kapsz egy privat apartmant es van mindenfele szemelyzet - ez szemelyenkent kerulhet havi 3-5000 dollarba is. Az ingyenesek felelnek meg az "oregek otthonanak".

2014.08.11. 18:16:39

@blackhair-lady: Nalunk most ez a realitas, senki sincs olyan helyzetben hogy a gondozo szerepet normalisan el tudna latni. Anyosom Alzheimeres es 90 eves aposommal a sajat hazukban elnek. Egyelore valaki hazhoz jar, de sajnos hamarosan be kell ot vinni valahova, a helyzet egyre nehezebb.

montroyal ( CAN qc) 2014.08.11. 18:23:35

@diggerdriver: @Herr Géza: nem hiszem hogy valaki sympatizalna veluk mindenki fizetesebol vonjak le a nyugdijjarulekot .. miert kellene egy kozalkalmazottnak hogy masok fizessek a nyugdijjarulekat a lablogatasert... a varosi koltsegvetes legnagyobb resze a nyugdijak fizetesere megy es mivel nem birjak igy meg kell emelni a varosi adokat ,ami szinten nem megoldas tul sok igy is..az uj torvenybe legalabb a felet kerik fizessek maguk ... de nem ,! nektek az allam fizeti a nyugdijjarulekot ?,, mas adofizetok? ... hiszen egy kozalkalmazott nem fizet semmilyen adot - az egesz fizetese masok penzebol van ...elismerem szukseges , de az arogancianak is van hatara ..

blackhairlady 2014.08.11. 18:28:56

@cougarcat: Anyukam is Alzheimeres. Mar nagyon a vegso szakaszban van. Egyszeruen keptelenseg lenne otthon ellatni.

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.08.11. 18:30:03

@Philosoraptor:

Ezt nem értem. Miért kéne félretenni egy csomó pénzt? A következő évtizedekben hatalmas válságok lesznek,tök kiszámíthatatlan az egész. Csak egyik a gépiesítés miatti munkanélküliségi válság.Hihetetlen mennyien lesznek hirtelen munkanélküliek. Nincs erre felkészülve egyetlen nemzetállam se. A demográfiai kataszrófáról ne is beszéljünk. Európa nem szül gyerekeket. Ássa a saját sírját.Úgyhogy téged nem fog megvédeni a pár tízezer dolláros megtakarításod, hidd el. A legjobb amit jelenleg tehetünk hogy élvezzük az életet. Ennél csak sötétebb idők várnak ránk.

Az állami nyugdíj már a nyugati országokban is alig haladja meg a szegénységi küszöböt. Magyarul, ha egyedül vagy és senkid sincs, akkor bizony koplalsz. Igen, Nyugat-Európában.Ausztriában 850 eur körül van a minimális nyugdíj. Ha nincs lakásod és egyedül élsz(és azért ez nem egy hihetetlen kombó, mert sok embernek nincs lakása) és senkire nem számíthatsz, akkor elég soványka az a 850 euró.Gondolom egy 70 évesnek nem mondod hogy legyél mobil és költözz össze piás egyetemistákkal hogy jobban megélj!!Gyakorlatilag számlától számláig él. Váratlan kiadás esetén pedig elúszik. Üdv,Nyugat-Európában.

montroyal ( CAN qc) 2014.08.11. 18:41:41

@cougarcat: ertem en hogy a szerzodesuk egy resze ... amit a szakszervezetek zsarolnak ki mas adofizetok terhere .. szukseg van kozalkalmazottakra de nem sympatikus ez a felsobb renduseg : nekem ez jar szarom le fizessenek masok emeljenek adokat az alja nep fizessen ..nyugodj meg senki sem all ki a rendorokert ..nem ugy mint tavaly oriasi tuntetesek voltak a diakok mellett...

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.08.11. 18:44:50

@Herr Géza:
Jó jó már értem. Én földhözragadtan csak inglisben gondolkodtam. Ha kimegyek innen akkor nekem is elő kell szednem a fostalicska garmint hogy hazavigyen.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.08.11. 18:48:27

@blackhair-lady:
Nekem is van egy ilyen ismerősöm és ugyanezt mondhatom róla.

Quercus a favágó 2014.08.11. 18:53:18

@házelőtthinta:

Ha én most ki tudnék "tántorogni" Ausztriába dolgozni, aztán 10 év múlva nyugdíjas lennék, és megkapnám az osztrák minimál nyugdíjat, nagyon boldog lennék. Akkor ugyan is haza "tántorognék", és itthon abból a nyugdíjból én lennék a csaszi.

blackhairlady 2014.08.11. 19:01:56

@diggerdriver: Szerintem ezt hosszu tavon nem is lehet maskepp csinalni, mert egy ido utan hivatastudat nelkul csak kart okozna az ember. A betegnek is es a sajat lelkeben is.

nyuszigonosz 2014.08.11. 19:03:18

@QUERCUS:
Azért az nem ennyire egyszerü, hogy ledolgozol itt pl. 10 évet, és akkor automatikusan a minimálnyugdíjat kanpád plusz otthon a másikat. Vagyishogy te Ausztriát mondtad példának, lehethogy ott az ilyen megtehetö.
Németországban összeszámolja a nyugdíjhivatal, hol mikor hány évet dolgoztál. Nekem eddig három különbözö országban vannak ledolgozott éveim, és amikor itt kezdtem adót és nyugdíjbiztosítást fizetni, akkor összeszedte a nyugdíjhivatal az elözö két országból is a jogosultságot, és azóta az szerint jön évente a tájékoztató. Szóval Németország átveszi az elözö két országban ledolgozott évekért is a nyugdíjjogosultságot, mert itt van állandó lakhelyem.
Nem úgy lesz, hogy három országból jön majd, legalábbis a tájékoztatók szerint nem.

Badeni_lakos 2014.08.11. 19:06:17

@Herr Géza: " van egy nagy réteg hivatalnok, az ö "penziójuk" meg olyan szintü, hogy abból királyi módon is lehet élni. "

Miért mekkora nyugdíjat kapnak,
illetve mennyit keresnek ott BW ben az állami hivatalnokok?

Köszi az infót!:)

montroyal ( CAN qc) 2014.08.11. 19:11:09

de milyen jok ezek a nyugdijas hazak ... meregdraga elletas mindenre kulon szamolnak.es panasz nincs ... mert ha van a 1.5 milliard vagyonu tulaj beperel 400K ert ... legjobb mindennel elegedettnek lenni es fizetni

www.lapresse.ca/actualites/sante/201309/12/01-4688683-residences-soleil-eddie-savoie-a-mene-une-poursuite-baillon.php

affaires.lapresse.ca/economie/quebec/201404/28/01-4761588-eddy-savoie-une-fortune-de-15-milliard.php

2014.08.11. 19:20:00

@nyuszigonosz(D): Ettől függetlenül, német nyugdíjból szívesebben élnék, mint magyarból... ;) :D

2014.08.11. 19:20:41

@Herr Géza: Értem. Köszi a kiegészítést.

2014.08.11. 19:25:48

@házelőtthinta: És a pénzem is értéktelen lesz majd az elkövetkező évtizedekben vagy wtf? Amúgy miért jósolsz világméretű katasztrófát, miért akarod te ezt ennyire? Nem tudom, te hogy vagy vele, de ha választhatok, inkább rakok félre pénzt öregkoromra, amikortól lesz rá lehetőségem. Inkább menjünk biztosra ilyen téren.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.08.11. 19:36:42

@montroyal ( CAN qc):
Akkor tegyük tisztába kicsit ezt a kérdést.
Kanadában hogy van nem tudom de Magyarországon a második Orbán kormány tenyerelt bele a lecsóba a rendőrök meg tűzoltók kedvezményeinek megvonásával.

Nézzünk egy kicsit mögé a dolgoknak.
Ez egy szerződés vagy ha úgy tetszik egy üzlet a kormány és a rendőrök között. Ők kötelesek az életüket kockáztatni mindig be kell jelenteni hol vannak-lesznek és még néhány állampolgárok számára természetes jogtól meg vannak fosztva cserébe elmehetnek korán nyugdíjba. Arról nem a mezei talpas járőr tehet hogy a rendszer rosszul volt kitalálva és a korkedvezmény az irodában kávét főző Icukára is vonatkozott. Véleményem szerint meg kellett volna reformálni a rendszert és csak azoknak engedni a korkedvezményes nyugdíjat akik az utcán szolgálnak és az ott eltöltött idő arányában kellett volna alkalmazni. Mint ahogy a BKV-nál csak a tengelyen töltött idő számít vagy a bányászoknál ahol a bányában lent töltött műszakok száma a mérvadó. Például öt év utcai szolgálat után három év korkedvezmény. Persze tudom hogy nem lehet szelektálni és személyekre szabott törvényt hozni. Nem lehet olyan törvényt hozni hogy a trafipaxozó minket megbüntető rendőrre ne vonatkozzon de a Hummer elé állóra igen. Igen tudomásul kell venni hogy azok az emberek az életüket kockáztatják ezért pedig talán jár nekik annyi hogy ezt ne negyven éven keresztül tegyék. Arról se feledkezzünk meg hogy a rendőröknek helyt kell állni akkor is amikor egy közönséges állampolgár elfordítja a fejét. Napi szinten látnak karosszéria által feltrancsírozott embereket, vízihullákat, akasztottakat stb… A lakosság körében közutálatnak örvendenek gúny és vicc tárgyai de érdekes módon ha valakit sérelem ér azonnal rendőrét kiált. Most pedig a politika játékszerei lettek.
A tűzoltókat szintén divat láblógatással vádolni.
A Jóisten adná hogy minden egyes tűzoltó a világon a munkábalépésétől a nyugdíjazásáig csak a lábát lógassa.
Viszont amit ők LÁTNAK, na azt nem irigylem egyiktől sem.
Nekik kell a hülyegyereket leimádkozni a híd tetejéről meg a közúti balesetek vágóhídján kivágni a hullákat (adott esetben gyerekeket) a karosszériából.
Mindenki tegye fel a kérdést magának.
Melyik rendőrrel tűzoltóval cserélne?

montroyal ( CAN qc) 2014.08.11. 19:37:54

@házelőtthinta: sok embernek nincs lakása)

es errol ki tehet ? nalunk kevesebb a torlesztoresz mint a berlet fizetese .. tudom pfujj roghoz kototseg ,de ha a nyugdijrol beszelunk, akkor az jol jon .. egyfajta eroltetet sporolas es legalabb sajatodba vagy .. ha kell eladom a kifizetett ingatlant ,ha kell lakok benne ,csak a minimal rezsi koltsegert.. akit a munkaja vandorlasra kotelez meg valahol vehet egy ingatlant befektetesre de hat a tucsok meg a hangya meseje errol szol ...

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.08.11. 19:43:49

@blackhair-lady:
Így van. Minden tiszteletem azoké az embereké akik TUDJÁK ezt csinálni.
Sajnos nehéz szépen meghalni.
Ha azt mondanám neked hogy "legyen neked könnyű a halál" lehet hogy vérig sértődnél pedig belegondolva ennél jobbat nem kívánhatnék.
Maximálisan eutanázia párti vagyok és ha megillet egy embert az emberhez méltó élet akkor megilleti az emberhez méltó halál is.
Szerintem az itt jelenlévők többsége látott már embereket nehezen meghalni. A testi és szellemi leépülést végigasszisztálni egy közeli hozzátartozónak a legnagyobb próbatételek egyike.
Legyen nekünk könnyű a halál.

bloghal 2014.08.11. 19:54:36

hanyatló nyugat

nem baj, nyitunk keletre

montroyal ( CAN qc) 2014.08.11. 19:55:16

@diggerdriver: Melyik rendőrrel tűzoltóval cserélne?

nalunk barki csak nincs felvetel nagyon nehez bekerulni .. az akademiat vegzetteknek nincs post .. persze hogy szukseg van rajuk . de a fizetesuk igy is aranytalanul magas ... szepen kifejtetted de a rendorok talan a 20? 50? legveszelyesebb szakmaban sincsenek benne sokkal tobben esnek aldozatul rendorok cowboysaganak es ritka amikor a rendor van veszelybe ... nalatok az epitkezeseken sokkal tobb a baleset halaleset ... es sorolhatnam ... kulonosen azt utalom hogy elnoisedik a szakma pl megtortent
erositest kerek nagy balhe van ..
megerkezik arendoratu es kiszall belole egy 45kilos es egy 47 kilos 150 cm 23 eves rendorno ... mire a collega
- azt mondtam EROSITEST kerek ..DDD

na jo tuzoltok 2 het laktanya takaritas eszkozok tisztogatasa fozocskezes es igen ki kell menni egyszer .. szukseg van rajuk ... ide is lehetetlen bekerulni hiaba vegzik el a fiatalok a foiskolat ...MERT NEM KELL DOLGOZNI
veszely ..ugyan mar .. fizikai munkat vegezve barmikor jobban kivagy teve balesetnek ...

irigykedek persze mint sokan masok akiknek eselyuk sincs az ilyen veszelyes szakmakba bekerulni ...

2014.08.11. 20:10:06

@montroyal ( CAN qc): A szakszervezetek nem tudnak semmit kizsarolni, amit a kormany nem akar nekik megadni. Itt a tartomanyi kormany egesz egyszeruen nemet mondott a szakszervezetnek - nem tudnak ezzel mit csinalni, mert elobb-utobb az a vege hogy a sztrajkolokat a birosag visszakuldi munkaba - pl. "essential service".

Erdekes, hogy az emberek panaszkodnak hogy ez meg az tul sokat keres, kozben meg beszavazzak a liberalisokat akik koztudottan populistak es ossze-vissza koltekeznek. Ha nem akarsz kiterjedt es draga kozszolgalatot, akkor fiskalisan konzervativ partokra kell szavazni. Nalatok Quebec-ben meg echte szocialista rendszer van, en biztos nem elnek ott....

Amugy privat agazatokban a szakszervezet meg rosszabb, ott tudnak igazan zsarolni, es fel is srofoltak ugy nemely agazatban a bereket, hogy teljesen elvesztettek a versenykepesseguket. Ez tortent pl. az autoiparban vagy papiriparban.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.08.11. 20:12:44

@montroyal ( CAN qc):
Akkor mégegyszer próbálom elmagyarázni.
Ez egy üzlet bizonyos szakmák és a kormány között.
Lehet módosítani de egyoldalúan erőpozícióból tisztességtelen.
O.K. Vegyenek el kedvezményeket, de akkor a rendőrök és tűzoltók is ennek arányában kapjanak nagyobb mozgásteret.
Például legyen sztrájkjoguk.
Például ne legyen bejelentési kötelezettségük szabadidejükben.
Például ne kelljen magukat szolgálatba helyezni ha civilben balhét látnak.
Jaa hogy azt már nem.
Senki sem örül annak ha a fizetését vagy a kiharcolt jogait EGYOLDALÚAN módosítják.

montroyal ( CAN qc) 2014.08.11. 20:13:11

bravo igy vannak veszelybe a rendorok ... fegyvertelen fiatalt lonnek le... barmilyenek a korulmenyek engem nem gyoz meg hogy jol tettek ... persze buntetlenul leloni valakit, akkor sem cserelnek egy ilyen rendorrel ...,

www.theguardian.com/world/2014/aug/11/vigil-st-louis-teenager-killed-police--violence

2014.08.11. 20:13:45

@montroyal ( CAN qc):
"de hat a tucsok meg a hangya meseje errol szol ..."
Pontosan. De attol fugg, melyik valtozata:) Az en kedvncem ez:

Az elegansan kioltozott tucsok es a szakadt, keregeto hangya talalkozik ujra es meselik, mi tortent veluk az utobbi idoben:
- Ismersz, kedves Tucsok baratom, tudhatod, milyen szorgalmas, gyujtogeto, elorelato vagyok. De jott a tavaszi aradas, vitte minden vagyonkamat, nyaron pedig a tuz martalekava valt az a keves is, ami megmaradt, az extreme telrol nem is beszelve. Most szegyenszemre itt allok az utcasarkon es koldulok, hogy szerencsetlen csaladomat el tudjam latni. De neked, kedves Tucsok Ur, ullatom felvitte az Isten a dogodat.-
- Igen, Kedves Hangyam, bejott:) Szerencse es veletlen muve volt az egesz. Zenelgetek szokas szerint az uccasarkon, jott arra egy jofulu impresszario, megtetszett neki, amit csinalok. Szerzodtetett a milanoi Scalaba, jo fizetesert. Itt az eredmeny: kioltozhettem, van lakasom, megtakaritott pizem, stb. Ez van:) -
- Tudod mit, kedves Tucskom? Mommeg La Fontaine-nek, hogy ezek utan ne hulyitse az embereket a meseivel! :))))) (ezt tragarabb modon akartam leirni, de olyat ritkan teszek itt, elo beszedben annal jobban)
A GPS-ekrol, nyugdijrol, oregotthonokrol inkabb nem irom le a velemenyemet, ugyanis unconventional:)

montroyal ( CAN qc) 2014.08.11. 20:21:11

@diggerdriver: erre van a szakszervezetuk es az ki is zsarolja a szerzodeseket ...nem strajkolhatnak de egy vasarnap tobb szaz rendor jelentett beteget ... mert joguk van ra a betegnapot kivenni

ossze vissza ragaszgatnak mindent ki fogja azt eltakaritani milyen penzbol .. nem akarok meggyozni senkit de engem sem lehet hogy veszelybe vannak es jogosan fizetjuk nekik a lablogatast, fankzabalast , mondtam szukseg van rajuk de egy cseppet sem sajnalom oket vagy egyuterzek veluk ..

2014.08.11. 20:21:44

@diggerdriver: A rendorok munkajat speciel ismerem es en bizony nem cserelnek veluk, hiaba vannak uriasan megfizetve. Egesz nap azzal a sok demens idiotaval foglalkozni, lenyelni amikor az anyjukat emlegetik, meg elnezni ahogy a birosagok szelnek eresztik a bunozoket akiket ok osszegyugtogettek.... Rengeteg munkajuk van, egesz nap meg se allnak. Aki meg nem dolgozott krizis szituacioban az el se tudja kepzelni milyen az, amikor rad harul a felelosseg, donteni kell nehez helyzetekben. A realitas az hogy egyre tobb wacko maszkal az utcakon, egyre tobb veszelyes fegyverrel, es egyre veszelyesebb az a munka amit vegeznek. Nekem speciel a kozbiztonsag fontosabb mint hogy irigykedjek masok jovedelmere.

Az mondjuk meltanyos lenne, hogy amikor mas szektorokban nem emelkednek a fizetesek, akkor a kozszolgalat se emeljen, bar ez is olyan, hogy ezt a munkaeropiac is befolyasolja, vagyis a kereslet-kinalaton is mulik hogy mennyiert lehet munkaerot talalni.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.08.11. 20:28:22

@montroyal ( CAN qc): @cougarcat:
Két ellenvélemény.
Két nézőpont.
Ugyanabból az országból.

2014.08.11. 20:35:30

@diggerdriver:
"Két ellenvélemény.
Két nézőpont.
Ugyanabból az országból."

Az en velemenyemet meg le sem irtam:) Nem is fogom! Nem akarok ellensegeket, igy is van sok:) Asse akarom, hogy lekomcsizzanak, letrollozzanak, lehazarulozzanak, lehazugozzanak, lebumozzanak, stb. :) Jobb a bekesseg!!
Peace!!!!

Hari Seldon 2 2014.08.11. 20:37:18

@házelőtthinta:

Na, akkor most csak a kedvedért mondatonként:

„A következő évtizedekben hatalmas válságok lesznek,tök kiszámíthatatlan az egész.”

Igen, az. talán emiatt érdemes lenne előre gondolkodni, és tartalékot képezni.

„Csak egyik a gépiesítés miatti munkanélküliségi válság.”

Marhaság, a gépesítés javítja az állam hatékonyságát, ergo gazdagabb lesz, a munkaerő egyre inkább a szolgáltatásokba vándorol.

„Hihetetlen mennyien lesznek hirtelen munkanélküliek.”

Ezt mondják már a vészmadarak a GŐZGÉP feltalálása óta. Nem tűnt fel. Tudom a válaszod, „de ez más”. Más ám a lóf...ene.

„A demográfiai kataszrófáról ne is beszéljünk.”

Franciaországban éppen nem. Itt a fehérek nők is átlag két gyereket szülnek. Ha nem a szenzációs szalagcímeket néznéd csak, tudhatnád,hogy Németország is elmozdult a „mélypontról” a 2006-os 1,4 gyerek után már a harmadik évben növekedett jelenleg éppen 1,65 körül van. A német népesedéspolitikát igyekszenek a franciáról lemásolni. Á, hagyjuk…

„Úgyhogy téged nem fog megvédeni a pár tízezer dolláros megtakarításod, hidd el.”

Pár tízezer dollár? Miről beszélsz? Ha félrerak évente 10000Eurot, az tíz év alatt 100ezer, csak nominálisan, kamatos kamatot nem számolva. Azzal simán összelehet hozni 200ezret.

„Az állami nyugdíj már a nyugati országokban is alig haladja meg a szegénységi küszöböt.”

Ezért kell havonta félrerakni, basszus. Hogy tudd kiegészíteni.

Quercus a favágó 2014.08.11. 20:38:17

A magyar rendőr higgadtan oldja meg a problémákat.
A buzifelvonuláson rászól az ellentüntetőre:

-Ne dobáld a buzit, te köcsög!

Hari Seldon 2 2014.08.11. 20:43:34

@diggerdriver:
Most látom te már poszot is írtál erről a marhaságról.
Ez benne a legjobb:

"Mindig felbosszant és röhögök az olyan összeesküvés elméleteken amik terjednek mint a pestis hogy már feltalálták a vízzel működő autót meg az örökmozgót meg az örök fiatalság titkát de hát az olajlobbi minden ilyet legyilkol eltüntet bebetonoz jobb esetben megvesz. "

Az ilyen hülyeségeket az okos Segal és Van Damme filmek terjesztik. A gonosz multi olajfúró cég, mindenkit megvesz,vagy megöl, de jön Segal a türelmes nézésével, és elintézi gonosz olajosokat.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.08.11. 20:45:07

@Cascabel:
Pedig látom hogy nagyon el akarod mondani:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

nyuszigonosz 2014.08.11. 20:47:16

@M. Péter: Kösz.
Majd ha megérem, akkor lesz aktuális. :-)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.08.11. 20:47:27

@Hari Seldon 2:
Fogalmad sincs hányan hiszek ezekben...
:))))))))))))))))))))

2014.08.11. 20:50:07

@Cascabel: O dehogynem, te mar nagyon sokszor leirtad errol a velemenyed, pl. hogy utalod a rendoroket, a pszichologusokat, konzultansokat es reszvenyeseket, stb. :) Szerinted ezek az emberek haszontalanok es nem dolgoznak. :) Szerinted te tartod el oket. Pedig ne haragudj, nem akarlak bantani, de ez butasag, ezenkivul provokativ es serto is. En tenyleg nem ertem mi ertelme ilyesmin irigykedni - nekem pl. eszembe nem jutna hogy azt firtassam, miert kap egy melos 50-70 orat egy orara, tolem kaphat, egyszeruen nem erdekel. Dehat te dolgod. :)

puhacica 2014.08.11. 20:52:26

@diggerdriver: tokeletesen egyetertek.

@montroyal ( CAN qc): nemreg, mikor az uram tesoja motorbalesetet szenvedett es en voltam az egyetlen, akit beengedtek vele a rtgen eloterebe, napokig kivoltam. pedig "csak" az egyik laba tort 3 fele. nemsokkal kesobb egy fiatal tuzolto ismerosunk meselte, hogy alig tudtak kivagni a roncsbol apu mellol a kisfiat. pedig a mentok mondtak nekik, hogy dolgozhatnak nyugodtan. a fiunak eselye se volt. azt meg mar emlitettem, hogy a tata rendor volt. elso kezbol tudom, milyen "lablogatos" melo is az.

Hari Seldon 2 2014.08.11. 20:56:01

@diggerdriver:
Hát az lehet, hiszen Segal is azoknak csinálja a mozijait akik legalább olyan okosok, mint amilyen jól játssza a szomorút, a dühöst, a vidámat.
(És mindezt ugyanazzal a nézéssel!)

Hari Seldon 2 2014.08.11. 21:00:49

@puhacica:
Szerintem, HA azt mondták volna, hogy rendben megvonjuk a kedvezményeket AZOKNAK akik mostantól jönnek és aláírnak, akkor rendben van.
De itt rengeteg olyan ember volt, aki tudta, hogy lehet gáz is, lehet kevés a pénz is, de hamarabb elmehet nyugdíjba. Szóval ők AKKOR kötöttek egy szerződést az állammal, és azt egyoldalúan felrúgta. Itt volt a probléma.

Ja, ez sem probléma. Elvégre ott van visszamenőleges adózás, magánnyugdíj elvétel, miért épp ez ne lett volna.

2014.08.11. 21:02:39

@cougarcat: 50-70 dollart egy orara

@Babette.: Hat azt mar nem tudom ott mi megy. :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.08.11. 21:02:40

@Hari Seldon 2:
Valóban igen változatos mimikája van:))))))))))))))))))))))))))))))))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.08.11. 21:04:16

@Hari Seldon 2:
Igen, igazad van ez így lett volna korrekt.
Na de miről beszélünk korrektségről....

blackhairlady 2014.08.11. 21:06:29

@diggerdriver: Nem, nem sertodnek verig. Apukam elment masfel honap alatt. Talan egy icipicit szenvedett, de szepen ment el. Anyukam mar a kisbabab szintjen van eleg regota. Szornyu latni, abatyamnak meg 3 even at mindennap szembesulnie kellett vele. Szoval igzat adok, mindenki megerdemelne a gyors halalt. De sajnos nem valaszthatunk.
Az eutanazia egy jo dolog lenne, de sajnos keptlenseg (szerintem) olyan korultekinto jogszabalyt hozni ami nem adna egy pici eselyt sem a gyilkossagra.

puhacica 2014.08.11. 21:12:58

@Hari Seldon 2: nem teljesen ertem, mire irtad ezt, de veled is egyetertek. azt a felszereleskor senki nem tudhatja, mi lesz vele a szolgalati ideje alatt. de vallal valamit valamiert. es miutan o teljesitette a valamit es a vegen derul ki, hogy a semmiert kockaztatott, az finoman szolva is kiabrandito.

2014.08.11. 21:14:43

@Hari Seldon 2: A minimalberes valszeg nem tud magan nyugdijra felretenni, epp ezert probalnak az emberek szakmat tanulni es tobbet keresni. Igaz nem mindenki kepes erre, de aki igen, az jol teszi ha csinal valamit magaval. En egyutterzek azokkal akik kenyszerhelyzetben vannak de erdekes modon leginkabb azok panaszkodnak leghangosabban, akik nem. :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.08.11. 21:16:12

@blackhair-lady:
Igen, Magyarország az a hely ahol három másodperc alatt kijátszanák a törvényt a mama belvárosi lakásáért.

puhacica 2014.08.11. 21:17:54

@blackhair-lady: nalunk a mama ugy ment el, hogy reggel bement a munkahelyere es az utana erkezo elso ember talalta meg. a doki szerint egy perc volt az egesz. a tata kb. egy honapig kinlodott, mire elment. az, hogy nekunk melyik volt a sokkolobb, nem lehet eldonteni. de hogy kozuluk kinek volt konnyebb, az azt hiszem, egyertelmu.

montroyal ( CAN qc) 2014.08.11. 21:19:01

@diggerdriver: @puhacica: igen nem egy velemenyen vagyunk tisztelem masoket nem eroltetem az enyemet foleg Catcougarral talalkoztam ,nagyon kellemes intelligent szemelyiseg meg nem bantanam, tudom o is kozalkamazott ... es sajat velemenyem is kulombozo amikor egy rendor tuzolto megment valakit vagy mint most StLouisban lelott egy fiatal fegyvertelent ..

Hari Seldon 2 2014.08.11. 21:19:21

@diggerdriver:
OFF
Milyen kép ez a mai? Valami nagy talpnak nézem. Vagy nem jó a szemem.
ON

Hari Seldon 2 2014.08.11. 21:22:00

@puhacica:
Csak a tűzoltó-rendőr témához írtam, nem különösebben címeztem neked vagy másnak. Csak miután te is hozzászóltál ehhez, ezért válaszoltam neked.

Hari Seldon 2 2014.08.11. 21:26:08

@cougarcat:
Posztolt már nálunk egy lány Ausztriából, aki a 2000 Euroból 1000-et félrerakott.
Nem mondom, hogy így kell félrerakni, de ha havi 200 Eurot félrerak,az már évente 2400 tíz év alatt 24000 40 év alatt majdnem 100000 Euro Csak nominálisan!

Nem számolva a 40 (!) év alatt hozzárakott kamatot. Szerintem az már elég kiegészítés, biztonság idős korra.

Quercus a favágó 2014.08.11. 21:29:39

A magyar korkedvezményes nyugdíj megoldás egyedül álló volt a világon. Ilyen mérvű kedvezményt sehol nem alkalmaztak. Még a volt szocialista országokban sem.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.08.11. 21:30:00

@Hari Seldon 2:
Annyira nem jó a szemed hogy vak vagy:)))))))))))))))))))))))))

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.08.11. 21:30:34

@Hari Seldon 2:

Évente 10 ezer eurót. Mégis hogyan? Átlagos emberekről beszéljünk már ne mérnökökről. Átlagos melós Ny-Európában csak úgy tud jelentősebb összegeket megtakarítani ha sokadmagával él egy fedél alatt.

2014.08.11. 21:31:54

@montroyal ( CAN qc): Na ha latnad egy napom, akkor meg sajnalnal is. :) De nem panaszkodom, en szeretem a munkamat es tudom hogy jol meg vagyok fizetve, azt is tudom hogy az adofizetok dobjak ezt ossze (en is, mert en is fizetek adot). Nalam megvan az a paradox, hogy bar kozalkalmazott vagyok en mindig fiskalisan konzervativ kormanyokra szavazok. Es persze egy leepites engem mar nem erintene, de amikor meg zoldfulu voltam, bizony en is le lettem epitve egy idore. Szoval en ertem hogy miert morogsz de ezt tenyleg nem lehet mashogy befolyasolni, mint szavazassal.

Hari Seldon 2 2014.08.11. 21:34:15

@házelőtthinta:

Itt egy kis elemzés a népességről:
worldpopulationreview.com/countries/france-population/

Nekem nem úgy tűnik, mintha csökkenne...

montroyal ( CAN qc) 2014.08.11. 21:38:47

@cougarcat: visszamentel mar dolgozni? tudod en azt a velemenyt is elfogadom ha a tanarnak kellene fizetni minden gyerkocert, ha az orvosnak fizetni kellene, az adminisztratorokat egy formanyomtatvanyert, fizetni kellene a rendornek egy intezkedesert ... igaz igaz ..ezert fizetunk adot ... a rendorok kovetelozeset most pl nem tamogatom .van hatar ... mar mennyi kat okoztak es ez meg csak torveny javaslat egyezkedes ... udv ..

puhacica 2014.08.11. 21:40:33

@montroyal ( CAN qc): na igen, a velemeny is olyan, mint a szellenet. van, hogy tartjuk es van, hogy elengedjuk.

@Hari Seldon 2: ertelek mar.

@diggerdriver: pedig tenyleg ugy nez ki, mint egy talp, ket nagy krumpli labujjal. :D

2014.08.11. 21:42:11

@Hari Seldon 2: Ez igaz, anno en is hallottam mindig, hogy havi 20 dollarral is eleg kezdeni, ha mar a 20-as eveidben kezded. Csakhogy tapasztalatbol tudom, hogy ez nem olyan egyszeru. :)Nalunk 10 dollar/ora a minimalber - ez csak havi 1600 dollar, de a realitas az, hogy ezeknel az embereknel a legkevesbe letezik "job security" vagy teljes munkaido, igy a keresetuk atlagban eleg alacsony. Na es ha ebbol meg gyereket is probal nevelni, akkor felborul az egesz.

puhacica 2014.08.11. 21:42:23

@diggerdriver: @puhacica: de mar latom, hogy egy pics@. ;)

Hari Seldon 2 2014.08.11. 21:42:32

@házelőtthinta:
Három sorral feljebb leírtam hogy 200 Euronál mi lesz neked nyugdíjnál...

Hari Seldon 2 2014.08.11. 21:46:07

Na, jó éjszakát. ma egyedül vagyok a törpékkel meg Mme Seldon ügyel, mennem kell, kezdődik az éjszakai műszak... :-)
OFF
Majd reggel megnézem, hogy mi van a képen, ha addig kiderül. Nekem egy talpnak tűnik három lábujjal...
ON

2014.08.11. 21:51:12

@montroyal ( CAN qc): Nem, meg mindig beteg vagyok, sajnos. Pedig sokkal szivesebben dolgoznek. Utalom ezt a limbo allapotot, raadasul nem tudok sok mindent csinalni. Blogozok... :))
De nem panaszkodom, tudom hogy masnak nincs ilyen biztositasa, voltam en sokaig a masik oldalon is. Pont azert akarok ezen az oldalon lenni, mert tudom hogy milyen. :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.08.11. 21:55:11

@Babette.:
Burkina Faso?
Elefántcsontpart?
Örményország?
Csecsenföld?
:)))))))))))))))))))))))

montroyal ( CAN qc) 2014.08.11. 21:57:51

@cougarcat: gyogyulast mert szuksegvan a 2 kezedre is ...:)

2014.08.11. 22:09:15

@montroyal ( CAN qc): Koszonom, az ember nem tudja mennyire szukseg van a ket kezere amig ilyen helyzetbe jut. :)

Herr Géza 2014.08.11. 22:17:22

@Badeni_lakos: Erre gyúrsz? Jó ötlet.... Az életkorom és az elméletileg lehetséges max. szolgálati évek alapján nálam a penzió min. 1500 (kb. segédkukás) és 4900.- € (pl. nagyvárosi csúcshivatalnok) között lenne..... Csak példaként...

2014.08.11. 22:18:36

@diggerdriver: Abszolút én is így látom. Akik nap mint nap kockára teszik az életüket másokért, meg rengeteg olyan dolgot látnak, amit nehéz feldolgozni lelkileg, azok menjenek el is előbb nyugdíjba. De a fénymásoló Jucika meg a laktanyában szolgálatot teljesítő inkább ne...

2014.08.11. 22:19:09

@bloghal: Minden nap hanyatlik a nyugat, ez tudott. :)

2014.08.11. 22:22:47

@QUERCUS: Meg is lesz az eredménye. Majd bedől a rendszer.

2014.08.11. 22:25:02

@házelőtthinta: "de ha havi 200 Eurot félrerak,az már évente 2400 tíz év alatt 24000 40 év alatt majdnem 100000 Euro"

Megy a szövegértelmezés?

montroyal ( CAN qc) 2014.08.11. 22:38:28

@Philosoraptor: kamatokkal egyutt?

egyebkent en is gondoskodo vagyok most kezdem el gyujteni az 2. millio dollaromat ...

miert a masodikat ? mert az elso nem sikerult arrol lemondtam kezdem a masodikkal ..

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.08.11. 23:39:09

@Philosoraptor:

Jólvan. Beszéljetek 40 évről...200 eurót úgy lehet spórolni nyugati országban melósként emberi körülmények között hogy nem jársz kocsival, nem költesz semmire, csak ételre.Remek élet, főleg 40 éven át! Hagyjuk ezt, jó? A legtöbb nyugati család is fizetéstől fizetésig él. Levezettem már egyszer hogy egy osztrák melós fizetésből (bruttó 1320 euró / nettó 1071) úgy lehet 200 eurókat spórolni havonta hogy eszel,iszol,alszol,dolgozol,busszal jársz,főzöl állandóan. Meg mindig azt felejti el mindenki hogy 200 euró nagyon nem annyit ér itthon mint itt. Itt kb 4 db tartalmas kocsmázás/szórakozás. Otthon mennyit kocsmázol/szórakozol 60 ezerből? itt most nem azzal kell tamáskodni hogy de hát otthon milyen nehéz ennyit kispórolni. Igen, valóban, melósként nehéz, csakhogy ott töredékébe kerül minden szolgáltatás. Szinte minden töredéke, kivéve a kaját, ami mondjuk a fele. Teljesen más vásárlóereje van otthon 100 eurónak, meg itt. Ha valaki otthon félrerak a fizetéséből 200/3 = cirka 70 eurót akkor nagyjából úgy él mint egy átlagos osztrák melós. Mégis, aki ennyit rak félre otthon az mennyire elégedetlen szokott lenni..fogadni mernék hogy raptor is tud spórolni 20 ezret havonta de mégis mondogatja hogy nyomorog.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.08.11. 23:43:42

@házelőtthinta:
Figyu, szar a nyugat ok.
Semmi mást nem kívánok neked csak hogy Magyarországon éljél hambiforgatóként.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.08.12. 00:16:07

@házelőtthinta: Tegnap voltunk "kocsmazni". Kajaval egyutt fizettem 17 fontot kettonkre, ebben volt ket cider meg egy sor. Amits mast a hulyesegeiddel.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.08.12. 00:25:32

@tildy[UK]:
Igen valami olyasmi. Meg még meg kell hozzá venni a forgalmi és telepített radar előjelzést de az se sok.
Bár én most tomtomot használok nem tudnám megmondani melyik a jobb. Mindegyik jó.

Herr Géza 2014.08.12. 00:29:23

@házelőtthinta: "Levezettem már egyszer hogy egy osztrák melós fizetésből (bruttó 1320 euró / nettó 1071) úgy lehet 200 eurókat spórolni havonta hogy eszel,iszol,alszol,dolgozol,busszal jársz,főzöl állandóan."

Aha. Akkor a legtöbb osztrák autós minimum mérnök, a legtöbb étteremben kajáló, kocsmázó, kávéházban kvaterkázó minimum IT-s, az itt-ott nyaraló/telelö osztrákok csupa vezérigazgatók, és az osztrák bankokban pihenö csiliárdnyi bankbetét csakis és kizárólag a karvalytökések pénze. Az összes osztrák melós meg bruttó 1320-at keres. Igen. Igazad van. Mert te aztán jól látod. Szar hely lehet az az Ausztria.

Herr Géza 2014.08.12. 00:31:28

@tildy[UK]: Akkor fuccs az ehavi megtakarításnak... :)))

Herr Géza 2014.08.12. 00:34:57

@házelőtthinta: Az abszolút igazság új definíciója: "A Hinta már levezette egyszer...." :)))

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.08.12. 00:36:13

@Herr Géza: ugy nez ki. Ja es tegnapelott is voltunk, mert osszefutottunk egyik ismerosunkkel. Igy a jovo havi megtakaritasnak is annyi....

En mostmar azt mondom, hazelotthinta megerdemli a sorsat.... Tobbet nem hajlando tenni, se tanulni se semmi, elbackuralja a penzt 100 euros farmerre ( nekem SOSE volt meg 100 euros ruhadarabom az eletben) , aztan meg sir a szaja, hogy semmire nem eleg a mekis fizetes. Hat talan okosabban kene elnie, nekem fura modon mindig eleg volt az a fizetes amit kaptam arra , amire kellett. Mielott szo erne a haz elejet: majd egy evet lehuztam penztaroskent is....

Persze, nem lehet mndenki IT-s, csak ugye latom az itteni minbert kereso ismeroseim is... Megelnek, es nem feltetlen tomegnyomorban....

Herr Géza 2014.08.12. 01:20:30

@házelőtthinta: Csak egy aktuális, mai példa. Egy munka miatt voltam egy kis sváb családi cégnél, egy kis faluban.
Müa. kütyüket, bizbaszokat gyártanak aktuálisan éppen a VW-nek. 20 ember nyomja az ipart, köztük a tulaj/fönök, maga is melósgöncben kezeli a gépeket. A maradék 19-böl 4 srác (max. 35 éves korig) szereli, állítja, kezeli, programozza a fröccsöntö és egyéb gépeket. A többi 15 emberböl 2 ffi., amolyan egyszerübb mindenesek, a 13 nö abszolút betanított munkát csinál: reszelgetik a sorját, összeszerelnek, csomagolnak, alapvetöen fiatalok. A faluszéli cég saját udvarán 16 db különbözö korú, állagú autó, 2 szakadtabb darab kivételével pár éves, kis- és középkategóriás autók. A fönöknek "természetesen" komoly A6-osa van az egyel ezelötti generációból. Szerinted hogyan lehet pl. 13 "kulimunkás" nönek minimumágon 9 db autója (a matekot azért tudod követni, ugye?)??? Hisz ök mind busszal járnak, felélik a fizut a hónap végéig, és nyomorognak szerinted???
De a szemben lakó helyi polgármester is érdekes példa, még ha nem is kulimelós kategória. A férfi 23 éve föállású polgármester ebben a kétezer fös faluban. Ez ugyan jól hangzik, de itt sem keresi magát halálra egy ekkora falu polgármestere. Más állása, vállalkozása nincs. A felesége nem dolgozik. A nagylánya föiskolás, a fia tavaly végzett, ö már nem is lakik itt. "Cserébe" beköltözött a lány udvarlója, szintén föiskolás. A házuk néhány éve épült, a miénk kb. 3-szor belefér és kb. ötödakkora értéket képvisel, azaz az övéké 1 misi fölötti kategória. A család minden tagjának van autója, max. 2-3 éves Golf, Polo, 3-as BMW, Nissan Micra. A hétvégi családi ebédeknél a garázsban lévö kettön kívül még három autó parkol a ház elött. Az itt lakó fiatalokból a srácról sokat nem tudok, de a lány a suli mellett nem dolgozik, ellenben lovagolni jár (saját lova van) és éjjel nappal fitness-stúdióban van a maradék idejében. Mindezt egy, a papa fizujából, ami nyilván több, mint a német átlagbér, de nem nagyságrendekkel.
Nem átlagos, de mégis jellemzö anziksz 2014.-böl, a német középosztályból....

Herr Géza 2014.08.12. 01:35:36

@tildy[UK]: Én odaláttam öket a megfelelö helyre. :))

M. Péter 2014.08.12. 01:43:20

@nyuszigonosz(D): Arra azért kíváncsi lennék, hogy a gyakorlatban hogy működik az, amikor az ember a görög nyugdíjigazgatóságon keresztül igényli a litván nyugdíját.

M. Péter 2014.08.12. 01:45:28

@Herr Géza: Én utánanéznék, hogy nem-e korrupcióból vagy sikkasztásból van ennyi pénze.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.08.12. 07:10:02

@Herr Géza: hinya szerint a melos = hambiforgato. Az o vilagaban a hambiforgato es a mernok kozott nincs fokozat. Pedig hat se a hambiforgato, se a mernok nem mondhato melosnak. A melos az a ketto kozott helyezkedik el valahol. De ezt mar sokszor es sokan leirtuk neki, mindhiaba :)

2014.08.12. 07:22:21

@házelőtthinta: Ausztriában nincsen minimálbér, hanem kollektív szerződés van, tehát megegyezik a munkavállaló és munkáltató a fizétesben. Nem lehet kiindulni egy összegből, mert nem már emiatt sem kereshet minden "melós" egyformán. Ha tévedek, javítsatok ki. Továbbra sem értem, hogy ha olyan szar a rothadó nyugat, minek vagy ott. Te a tápláléklánc legalján vagy, a kommunizusban dívik az, hogy mindenki egyenlő, lehet, hogy egy olyan országban kellene próbálkoznod.

2014.08.12. 07:23:50

@montroyal ( CAN qc): Nem ezen van a lényeg. Hanem, hogy kétségbe vonják azt, hogy több fizetésből nem lehet többet félrerakni, mégha a szolgáltatás és a lakhatás+ közlekedés a többszörösébe kerül is, mint Mo.-n.

2014.08.12. 07:24:46

@házelőtthinta: Nem mondom, hogy nyomorgok, mert az ott kezdődik, hogy nincs mit enni, nemhogy internetre telljen. Vegetálok. Nagy különbség.

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.08.12. 07:44:51

@tildy[UK]:

Én meg tegnap előtt kocsmáztam kicsit. Megittam 3 sört, összesen 9,30 euróért. Egy átlagos (de inkább olcsónak számító) kocsmában. Budapesten egy átlagos (de inkább olcsónak számító) kocsmában mennyi sört iszol 3000 forintból? Kb Andersen szintű helyre járok itt, hasonló egyetemista hely, gyorsan ránéztem ott az itallapra. Helyi sörük (pont ilyen helyit szoktam én is itt inni) 250 Ft.Arany Ászok : 320 Ft.

röf 2014.08.12. 07:45:13

Ez a sivár szöveg hivatott erősíteni a mostanában mantrázott tételt, miszerint el kell innen menni. Mármint olyan sajtószabadságtalanság és olyan demokráciátalanság és olyan élhetetlenség van ebben az orbáni országban, hogy az atomtudóstól a takarítónőig mindenki elvágyódik innen.
Ez a tézis, ezt kell visszhangozni.
Hát akinek itt büdös, az menjen. Siessen. Húzzon.
Ki nem szarja le?

2014.08.12. 07:48:26

@Philosoraptor: Igen, a legtobb ceg valamelyik agazati szakszervezet tagja, es ott benne van a minimalber a kollektiv szerzodesben, es a szekszervezetek evente ujratargyaljak azt. Ha a munkaltatod nem tagja a szakszervezeteknek (ez egyebkent nem tul gyakori), akkor szivas van, lehet a fonokkel alkudozni a minimalberen. Az eves beremeles ugyanez.

2014.08.12. 07:49:35

@röf: Akinek meg jo, az meg maradjon. Ki nem szarja le? :)

2014.08.12. 07:57:31

@röf: Ha van pénzed, bárhol jól tudod magad érezni.

Ugyandehogy (törölt) 2014.08.12. 08:13:27

tessen mondani, mama nincsen poszt?

Határátkelő 2014.08.12. 08:22:20

@Babette.: Hogyne lenne, csak valamit csúnyán benéztem és véletlenül vázlatban maradt. :) Már kint is van!

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.08.12. 09:12:00

@házelőtthinta: Altalaban 600-750 forint korul iszom a sort, de inkabb 750, igaz azok meggyes belga sorok.
Itt is meggyes belga sort ittam.

Igaz Barát 2014.08.12. 09:47:44

@tildy[UK]:
Összefoglalva, London sokkal gázabb, mint Graz, mert te 2250 Ft-ból vagy kénytelen IT-s létedre részegre inni magad, míg egy osztrák hambisütő erre 3000 Ft-ot szánhat.
Még szerencse hogy nem Európa az uticélom, mert ezzel most teljesen elbizonytalanítottatok volna.

2014.08.12. 10:08:00

@házelőtthinta:

A 3.10-es sor tenyleg nem draga, a multkor a Schweizerhausban voltunk csulkozni a kollegakkal, ott 4.50 egy sor. :)

Viszont azt sem felejtsd el, mennyit keresel te itt (1000 euro kb. ?) es mennyit keresnel otthon a mekiben (90.000 Ft kb. ?)..

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.08.12. 10:08:54

@házelőtthinta: igen, csak mekis hambisutokent 70 ezer nettot viszel haza, nemet vagy osztrák hambisutokent meg 3-4szereset. Jahm, otthon is már kb 400 forint egy tök átlag sör egy olcsóbb kocsmában. 250ért dobozost kapsz, tescoban.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.08.12. 10:19:09

@Igaz Barát: úgy számolok , hogy úgy viszonyitom az árakat, hogy ami itt 10 font, az nagyjából olyan, mintha arányában otthon 1000 forint lenne. ( nem váltom át,mielőtt valaki félreértene ) Tudom , hogy 10font kb 3930 Ft, de az ottani fizukhoz ez az arányositas felel meg.

2014.08.12. 10:19:17

@tildy[UK]: 49 centert mar lehet Ottakringert, Scwechatert es hasonlokat kapni itt is, es altalaban merfoldekkel jobbak, mint amit Mo-on kapsz 150 Ft-ert. 80-90 cent korul meg mar igen korrekt soroket lehet kapni, sokkal finomabbakat, mint otthon a 250 Ft-os kategoria.

Herr Géza 2014.08.12. 11:06:28

@M. Péter: Elfelejtetted a szmájlit vagy tényleg komolyan kérdezed??? Itt helyben lenyelem a ciánkapszulát, ha bármi ilyesmi játszana nála...
Nem állítom, hogy ilyesmi itt nem fordulhat elö, de hogy az nem marad 23 évig titokban, az hétszentség. Föleg nem ilyen falusi szinten.

Herr Géza 2014.08.12. 11:24:43

@házelőtthinta: Vazze, akkor ne igyál sört 3,10-ért. Társaságod úgysincs (te panaszkodsz mindig), vedd meg a boltban és vidd haza. (Mellesleg ismerkedni nem csak kocsmában lehet...)
Budapesti árinfóidat meg aktuális tapasztalat híján nem akarom kétségbe vonni, de amikor több, mint 8 éve még én is "kocsmáztam" otthon, már akkor nem volt jellemzö a 250 Ft-os kori sör..... Nyilván van most is ilyen hely, mint ahogy én is találok N.o.-ban olyan kocsmát, ahol 2,10 a korsó. De a megélhetésem itt nem is a sör kocsmai árán áll vagy bukik. Öszintén: még a kulimelósnál is mennyit számít havonta, hogy a napi betevö söre az éppen 1 vagy 3 €-ba kerül? 30 napra számolva 60 €, a havi nettójának 6%-a. De számolj máshogy: a 3 eurós sörböl 333-at tud meginni az osztrák kollégád (vagy te) havi 1000-es nettóból. Otthon a havi 90 (?) nettóból 360 kori 250 Ft-osat. Akkor már megint miröl beszélünk ????

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.08.12. 11:29:25

@Philosoraptor:

A tipikus vendéglátóipari kulibér ennyi jelenleg. Pont. Nem vagyok a tápláléklánc alján, heti 40 órás munkám van, rengeteg munkanélküli van, akik sajnos így sem tudnak élni.A részmunkaidősekről ne is beszéljünk.Közel sem ez az osztrák életszínvonal alja, amit én képviselek. Csak én meglátom azt is, amiről nem szívesen beszél senki. Az osztrák(!) csöveseket az állomásokon, meg hasonló finomságokat.

@Ödenburger Wiener Schnitzel:

Éves béremelés? Jópofa!! 2 év alatt összesen 5 % ot emelkedett a bérem! 2012 környékén 1020 eur körül volt a nettó, most meg 1071.A környezetemben a 80 % hasonló összegeket keres, de inkább ennyit se, mivel részmunkaidős melóik vannak. Úgyhogy igenis joggal merem nevezni tipikus melós bérnek ezt.

@tildy[UK]:

Te nem olvasod mit írtam? 250 Ft a házi sörük az Andersenben, ami egy normális, tipikus egyetemista hely, nem egy gettókocsma. De az én egykori kedvencemben, a mentsvárban is 300 körül van egy korsó ászok. Úgyhogy ez a 400 forintos sör finoman szólva is túlzás.A drágább kocsmákban annyi. Ez is olyan mint amikor pink hazament és a turistanegyedben itt 2 eurós sört...és úgy állította be mintha az lenne az átlagos árszínvonal....

Azt meg nem hiszem el hogy Londonban olcsóbban iszol sört mint én itt. Mivel hasonló a bérszínvonal, de inkább ott magasabb, ezért legalább hasonló árakra számíthat az ember egy krimóban is.

utánanéztem, numbeo szerint 3,8 font az átlagos kocsmai sörár (korsó). Na, erről beszéltem. A nettó 900 fonthoz képest az éppen olyan sok mint a magyar 70 rongyhoz képest a 300 forintos sör.

Herr Géza 2014.08.12. 11:42:51

@házelőtthinta: Barátom, a hordós Arany Ászok aktuális literenkénti NAGYKER (!!) ára 220 Ft körül van. Ahol te azt 300 alatt kocsmában megkapod, annak a fele víz.

2014.08.12. 11:49:34

@házelőtthinta:

Ez mi szakszervezetunk, nezegesd picit a PDF-et, itt vannak a beremelesek 1985 ota:

www.feei.at/kollektivvertraege/?download=5864.pdf

Es ez meg boven nem a legerosebb szakszervezet, pl. a Metall-osok altalaban ennel is tobbet szoktak kiharcolni.

Es erdemes itt is szetnezned, itt vannak a KV-nek a 2014-es minimalberekre vonatkozo reszei. Vagyis a legalacsonyabb ber, amit az ebben a szakszervezetben tag cegnel utolso "meloskent" kaphatsz, az brutto €1.659,09 x 14.

Szoval ideje lenne mar abbahagyni a sok marhasagot, amivel naponta teleszemeteled a kommenteket. Es azt megsem mondhatod, hogy az Elektro szakszervezetben levo cegekben egyeltalan nem dolgoznak "melosok", nalunk is az emberek nagyresze sima osszeszerelomunkas egy gyartosor mellett. De nyugodtan megnezheted a Metall-os vagy barmelyik masik KV-t is.

2014.08.12. 11:59:22

A €1.659,09 brutto az havonta €1.230,96 netto, plusz tovabbi €1.328,51 Urlaubsgeld a juniusi fizuval es €1.291,30 Weihnachtsgeld a novemberi fizuval.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.08.12. 12:05:09

@Herr Géza: Tomtomot nem szabad venni, mert azok hazajelentenek a központjuknak, hogy merre járkálsz.Mármint, hogy elraktározzák az infókat "további célokra".Legalább is őróluk már kiderült, hogy áruló banda...Én kerülöm őket.

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.08.12. 12:09:47

@Herr Géza:

Nem a sörről van szó, az csak egy gyakran felhozott példa arra hogy Nyugaton igenis drága mulatság szórakozni. Írhatnék ezer más dolgot helyette, de a megszokott dologgal könnyebb érvelni. Nyugaton minden jelentősen drágább, de főleg a szolgáltatások. Ezért nem szeretem mikor hangoztatják hogy de itt van pénz szórakozni is meg minden. Melósként nincs rá.Jobb a megélhetés,de ez kimerül az alap dolgokban.

@Ödenburger Wiener Schnitzel:

Értem hogy itt magasabb a meghatározott bér, de a sok takkert,mosogatót, buriforgatót ez nem vigasztalja, ugye elhiszed?Nekünk pedig nem jut ilyen meló. Tudom,mivel azért is gerillaharc megy ebben a városban hogy a magnához bekerülj sorra...nézegesd az állásokat amsen, a legtöbb melónál ott virít hogy 1320 bruttó.

Herr Géza 2014.08.12. 12:10:44

@geegee: Ó, én már rég leszoktam arról, hogy ez idegesítsen... Annyi módon lehet annyiféle adatot tárolni rólunk, hogy egyel több vagy kevesebb már nem izgat.
Persze ha CIA kém lennék, biztos nem vennék tomtom-ot.... :)))))

Herr Géza 2014.08.12. 12:13:34

@Ödenburger Wiener Schnitzel: A doktor Hamburger úrnak ajánlanám figyelmébe, hogy a valódi melósszektorban már a 4. éves szakmunkástanuló is annyit keres, mint ö, de még az érettségivel bíró fiatal nyári gyakorlatára is 1000.- € fölött fizetnek... :)))

2014.08.12. 12:16:02

@házelőtthinta:

Az AMS-es bereket felejtsd mar el, az en poziciomra anno az AMS-nel a jobortalon 1840 euro brutto volt irva. Amikor jelentkeztem, kiderult, hogy azt irjak, ami a KV-ben az adott besorolas szerint a kotelezo minimalber, aztan egyezkednek mindenkivel a tapasztalata es tudasa alapjan. A kezdo nettoberem tobb volt, mint 1840 euro.

2014.08.12. 12:25:12

@házelőtthinta:

Egyik ismerosom ki akart jonni, mondtam, hogy jojjon el 3 napra Sopronba, nalam allhat, jojjon ki velem Becsbe reggelente, es kezdje el vegigjarni a boltokat. Mar az elso nap lett volna 2 hely, ahova felvettek volna azonnal, a 3. nap ugy ment haza, hogy kb. 10 helyen mondtak azt, hogy 1 heten belul kezdhet. Igaz, o otthon is boltban dolgozott, es szerencsejere nemetul is egeszen jol beszel. Es vendeglokbe, meg hasonlo helyekre be sem ment, kimondottan csak a boltokat jarta vegig. Sima kereskedelmi szakkozepes erettsegije van, otthon a Westendben dolgozott eladokent az egyik muszaki boltban. Vagy o sem melos? Akkor nem latom, neked ki a melos. Mert azt, akinek sem szakkepzettsege, sem nyelvismerete nincs, azt nem melosnak, hanem segedmunkasnak hivjak, es hat azzal sehol nem fogsz semmire jutni.

2014.08.12. 12:32:26

@Herr Géza:

Na, ezzel en is pont igy vagyok mar egy ideje... Amugy nekem TomTom navim van, es en igen elegedett vagyok vele. Pont a napokban mondta valaki, hogy venni akar, es kiprobalt egy iGo-t, meg elkerte az enyemet is kiprobalni, es allitolag sokkal jobb a TomTom. En mondjuk azert ezt vettem, mert ez volt akcios, es teljes Europa terkep van rajta eletfogytig tarto frissitessel... :)

2014.08.12. 12:34:52

@Herr Géza:

Lehet, hogy en vagyok egy erzeketlen kapitalista kocsog, de egyszeruen nem tudom felfogni, hogy valaki nulla szakmai tudassal miert nem orul az 1000 euronak, ahelyett, hogy allandoan sirna. Ha meg tobbet akar, de az egyetem tul sok, akkor menjen, tanuljon szakmat, egy jo asztalos pl. siman hazavisz havi 2000-et nettoba, es akkor meg meg sem eroltette magat...

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.08.12. 12:42:45

@Ödenburger Wiener Schnitzel:

Nem felejtem mivel ránk, egyszerű melósokra az vár. Velünk nem egyeztetnek a bérről...nekünk örülni kell hogy van 40 órás munkánk és megkapjuk a bruttó 1320 at.A legtöbb magyar akit ismerek, ennyiért dolgozik.

Te más körökben mozoghatsz. Mivel foglalkozol egyébként hogy a nettód is több mint 1800?

2014.08.12. 13:00:32

@házelőtthinta:

Nem tartom rajta az ujjam a mekis fizetések érverésén, de te biztos tudod fejből is: mennyit keres mo-on egy buriforgató?

tableno 2014.08.12. 13:09:37

@házelőtthinta: Az ugye megvan, hogy az égvilágon senkit sem érdekel rajtad kívül a vágyaid és a lehetőségeid közötti szakadék? Oldd meg magad, ha tudod. Ha nem, így jártál.

2014.08.12. 13:14:51

@házelőtthinta:

Rendszergazda vagyok.

Azert nem ertem, hogy miert ragaszkodsz ennyire, hogy mindenki ennyit keres, mert nekem is vannak ismeroseim Sopronban, akik szobalanykent vagy takaritokent netto 800-1200 kozt kapnak, attol fuggoen, hogy teljes allasban vannak-e, de van pl. acs szakmunkas ismerosom is, aki meg 1500 netto felett keres bejelentve. Egyszeruen ilyen is van, olyan is van, es altalaban annyit kapsz vissza, amennyit beleteszel. Nekem is eleg almatlan ejszakam van benne abban, amit tudok, es amit el tudok adni. Es nemcsak a suli miatt (en munka mellett tanultam, erettsegi ota dolgozom), de utana is, sokszor most is elofordul, hogy van egy uj dolog, amit nem igen ismerek, akkor bizony nekiallok, atnezem, tovabbkepzem magam, adott esetben levizsgazom belole. Enelkul nem nagyon lehet szinten tartani a tudasodat, es ha ezt nem teszed, jonnek a fiatalok, es lemosnak a palyarol, es mehetek hozzatok a mekibe. :)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.08.12. 13:33:23

@Herr Géza: Jó, ez igaz mondjuk, kezdve akár a guglival... meg akár a többi is gyűjthet, csak még nem derült ki... :-(

wuaaa 2014.08.12. 13:37:11

@házelőtthinta:

Nagyon gáz amit itt nyomatsz. A te érdekedben bízom abban, hogy már te is kezdesz rájönni (és csak az egyenlőre még domináns büszkeséged az, ami nem engedi hogy akár csak saját magadnak beismerd), hogy tévedsz.

A munkahelyed pont egyike azon kevés multinak, ahol sokan csináltak karriert különösebb végzettség nélkül, segédmunkásként indulva. Azzal próbálod itt bizonyítani hogy te mennyire objektív vagy, hogy te lefelé is nézel és látod az osztrák csöveseket. Objektív majd akkor leszel, ha majd képes leszel felfelé is nézni és észrevenni a lehetőségeidet is.

Minden CSAK rajtad múlik.

Elizabeth72 2014.08.12. 13:37:11

Birom az ilyen vagany noket. En is ilyen vagyok. Ugyan nem kos, hanem merleg, de hangsulyoznam kedves kos holgy, nem ez szamit :)
En is raktam mar ki baratot a kocsibol mert cseszegetett, sot a neveloapamat is. Hat igy jartak. Van aki szeret gyalogolni :)

2014.08.12. 15:13:07

@wuaaa [nor]: Hinta osszekeveri az "atlagember" fogalmat a "dolgozo szegenyekevel". Sajat magat az "atlagba" helyezi, pedig meg sajnos nem jutott el oda. Amugy meg eleg szemellenzosen all hozza a kerdeshez - ahogy mondod, csak a sajat reteget latja meg aki alatta van, a tobbirol vagy nem vesz tudomast vagy alul ertekeli. Azt hiszem nagyon sokan vagyunk akik azert tudtak elore jutni kulfoldon, nehez korulmenyek kozott, mert a forditottjat csinaltuk - felfele neztunk es ez motivalt minket. :)

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.08.12. 16:50:59

nem bírom elhinni, hogy már megint ugyanarról szólnak a kommentek: sör ára, de nem is annyi, mekis bér.
OFF
viszont a minap mesélte a volt kollégám, hogy a közös ismerősök közül ki került be az elit állami rendszerbe tanítani. ebben az a vaszisztdasz, hogy vizsgák vannak, csak a legjobbakat veszik be, jó biztos fizetés, és nyugdíj is van (általában ugye nincs). csak annyi a szívás, hogy az első két évben oda kell menni, ahova küldik az embert, kis hegyi faluba vagy délre ahol robbantgatnak, utána lehet válogatni az üres státuszok közül és "hazamenni" akárhol is van az.
ja hogy miért mondom, a fizetés 15 ezer bahtnál kezdődik, 110 ezer forint, ez ennyi így kézbe fiatal tanároknak, egészségügyi járulék stb ezen felül (nem kell fizetni a kórházakban).
én jóval többet kerestem, mint külföldi, de 15 ezerből nagyon jól meg tud élni egyedül valaki. és persze sokan, nagyon sokan családdal is ennyiből élnek (ez több mint két minimálbér - jé tanítani nem minimálbéres nyomor).
szóval lassanként zárkózunk fel a kelethez, csak úgy mondom.

Herr Géza 2014.08.12. 17:10:32

@házelőtthinta: Akkor még keményebben: te jelenleg nem egy egyszerü melós vagy. Te egy egyszerü segédmunkás vagy. Egy nap (?) alatt kiképezhetö és egy óra alatt elfelejthetö. Örülj, hogy egyáltalán ennyit keresel. Pont, vazze!

mrsmihaly 2014.08.12. 17:15:26

Sok sikert kivanok a batorsagodhoz. Aki mer az nyer, csak tovabb Elöre, es ne törödjel a veszmadarak karogasaval. Kesöbb ugy is megkapod hogy szerencsed volt es nem a belefektetett munka eredmenyet dijjazzak. Nehez a kosnak, mert nem 1 megalkuvo termeszet, es SOSEM adja fel a Maga ele allitott magas mercet. En mar csak tudom :-)

M. Péter 2014.08.12. 17:46:08

@Herr Géza: Pont egy kis közösségben, ahol mindenki ugyanabba a templomba jár vasárnap, ahol megbíznak egymásban az emberek, ott lehet jól csalni, sikkasztani. Találtam egy cikket, amely szerint egy 2000 lakosú falu polgármestere 2014-ben havi 4600 euró bruttót + max. kb. 600 euró költségtérítést kap, ez lehet, hogy tartományonként változik. Érdekelne, hogy ekkora fizetésből hogy jön ki a millió eurós ház, még azt is beleszámítva, hogy amikor vette vagy építtette, akkor még kevesebbe került.

2014.08.12. 19:00:25

@Dragonlady (now in Thailand): Hinta mindenkit kiborít a szokásos baromságaival. Csak a szokásos.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.08.12. 19:06:10

@Philosoraptor: én nem vagyok kiborulva, meg szerintem a többség se, csak halálosan unalmas már :-(

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.08.12. 19:49:01

@házelőtthinta: Wetherspoon: Sorok kb £2.1-3.5 kozt atlagban.

Amugy csak egy hely, ahova anno ELTE progmatrol rendszeresen jartunk haverokkal : www.blackdogpub.hu/?content=itallap
Ennyit a tulzasrol. Lehet ahova te jarsz, ott joval olcsobb, de en otthon 250 forint/ fel literes sort max videken lattam.

Btw, ha errol (andersenpub.hu/itallap.php) az andersenrol meselsz, tedd mar oda, hogy okos modon 3 decit mondasz, nem fel litert tobbnyire .

Fel liter ugyanis inkabb 320-520 kozt mozog.... Naluk is.
( Uk-ban pubban meg pint van, nem 3 deci, kiveve ha fel pintet kersz...)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.08.12. 19:54:30

@házelőtthinta: Ket helyet mondok: Wetherspoon es Goose. Mindkettonel £3 korul van egy atlagos sor es cider, egy pintes.

2014.08.12. 19:58:44

@Dragonlady (now in Thailand): Ha nyilvanosan elismerem hogy a Nyugat szar, ezen belul Eszak-Amerika kulonos tekintettel az USA-ra, Kanadara, akkor szted abbahagyja Hinta es klonjai? :) Mert akkor "bevallom", de tegyuk hozza, nyomas alatt! :)

Herr Géza 2014.08.12. 22:26:37

@M. Péter: Hol állítottam én azt, hogy a házat abból építette ? Lehet, hogy örökölt pl. Az tény, hogy jól élnek, de még csak nem is egy rongyrázó típus, övé a szimpla Golf. Mellesleg nincs a faluban akkora gazdasági potenciál, amiből ennyi időn keresztül sok pénzt lehetne elterelni feltűnés nélkül. Szóval én nem a hazai kommunális politika mocskából indulnék ki...

2014.08.12. 22:40:08

@Dragonlady (now in Thailand): Hidd el, nekünk is az, akik nap mint nap ugyanazt a hülyeséget olvassuk... Szűrni kell, az talán a megoldás.

Herr Géza 2014.08.12. 22:51:03

@M. Péter: Egyébként itt BW-ben 4500-5000 között van a nettója, + költségátalány +13. havi illetmény. Abból azért a szolíd sváb életfelfogással lazán fenntartható ez a színvonal. És minek is kockáztatná mindezt....

idill61 2014.08.14. 07:58:41

Minden jót és sok sikert kívánok.

nincs1itt 2014.08.17. 10:13:57

@NIKI LAURA: már indulok is Lettországba!!! Tudod, az AWI (WIG, TIG)hegesztést 2-3 hóapos tanfolyamon nem nagyon lehet elsajátítani olyan szinten, hogy komoly fizetést adjanak. Sok-sok gyakorlás. Arról nem is beszélve, hogy milyen hegesztési pozícióról szól a minősítés, milyen anyagcsoportokra, illetve csőre és/vagy lemezre, mindezek milyen vastagságúak lehetnek, a cső milyen átmérőjű stb.
Mellé nem baj, ha imseri a MIG, MAG eljárásokat is. Szóval ne fáraszd a népeket!

nincs1itt 2014.08.18. 22:37:22

Imádom ezt a poszt-irót. Az ilyen ember minden szinten az ideálom: képes felismerni, mit kell tennie az életben maradáshoz, van benne elég inteligencia, kitartás és szorgalom ahhoz, hogy elérje a célját. Ez igen! Megbecsülésem.

Ha gondolja, szivesen felvennénk én és a feleségem Önnel a kapcsolatot, ha a közelben él: mi Passau környékén vagyunk már több, mint 1 éve.

Üdvözletem.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása