A mai poszt egy fiatal lány első külföldi tapasztalatáról szól. Niki öt hónapja él és dolgozik Hollandiában au-pairként, írása inkább benyomásokat rögzít, és elsősorban talán a fiatalabbnak szól. Fogadjátok ennek megfelelően! :) (A képekért köszönet neki.)

„Az én történetem jelenleg Hollandiában játszódik. Az eleje senkit sem fog meglepni, két diplomának nevezett papírral rendelkezem, és hőn szeretett országomban valahogy nem jártam sikerrel velük.

Lehet az én elvárásaim voltak nagyok, lehet a tudásom volt kevés, lehet az ország kínálata nem volt megfelelő, felesleges is az okokat keresni. Ezt dobta az élet, ezzel kell kezdeni valamit. :)

Ez a poszt talán inkább a fiatalabb generációnak fog szólni, ezen belül is azoknak, akik esetleg az au-pairség felé kacsingatnak, de remélem másoknak sem lesz unalmas, ígérem igyekezni fogok. Ezek után nem nehéz kitalálni, hogy mit is csinálok Hollandiában, igen au-pair vagyok. Előre szólok, nyilvánvalóan legfőképp azokat a dolgokat fogom megemlíteni, amiket egy au-pair tapasztalhat ebben az országban.

Nyelvtanulás a cél

Február óta élvezem ennek a csodálatos országnak a vendégszeretetét, szóval pont annyi ideje, hogy úgy érzem, láttam is már sok mindent, meg nem is. Így bátran kijelenthetem sok helyen csak a saját véleményemre és a saját tapasztalataimra tudok hagyatkozni, kérlek, ne bántsatok. :)

Az ittlétem egyik legfőbb célja, ami sokak számára lehet ismerős, az idegennyelv-tudásom edzése, erősítése. Szerencsére az ország és a környezeti tényezők is lehetővé teszik, hogy mind az angolom, mind a hollandom magasabb szintre kerüljön, utóbbi teljesen a nulláról.

A körülmények adottak, innen pedig mindenki saját szorgalmától függően tud egyről a kettőre jutni. Szóval, ha azért akarsz elmenni, hogy tanulj, akkor tenned is kell érte, mint minden területen az életben, függetlenül attól, éppen melyik országban vagy, mert ez nem ország, hanem személyiségfüggő. Ha azért akarsz elmenni, hogy pénzt keress, akkor abba kell mindent beleadnod és még lehetne sorolni tovább a lehetőségeket.

Jöttem..., láttam..., elmondom

Hollandiáról mindenkinek gondolom legelőször a legális fű és a narancssárga szín jut az eszébe, aztán rémlik valami a sok bicikliről, meg a sajtokról, meg mintha földrajz órán annak idején szó lett volna tulipánokról, szélmalmokról és fapapucsokról.

Na meg nyilvánvalóan a piros lámpás negyedről, persze ez már nem föci óráról. Ezek mind teljes mértékben több-kevesebb túlzással igaznak is mondhatóak, szóval ezekre nem is térnék ki különösebben.

Könnyű megszokni a körforgást

Az én szemszögemből próbálok majd betekintést nyújtani ebbe a kicsi, de zsúfolt országba. Hollandia 41.000 négyzetkilométer, míg Magyarország 93.000, tehát a nem penge matekosok is láthatják, hogy kisebb, mint Magyarország fele.

Ebben annyira nincs is semmi különös és meglepő, a csavar viszont, hogy míg Magyarországon 10 millióan, addig Hollandiában 17 millióan élnek. A népsűrűség, azaz az egy négyzetkilométerre jutó lakosok száma Európában itt a legmagasabb, 389 fő.

Ezek csak számok, ijesztgetni lehet vele, viszont nem úgy kell elképzelni, hogy egymás hegyén-hátán vannak az emberek, és nem férsz fel a buszra vagy állandóan sorba kell állnod a boltban. Nem kell!

Valahogy úgy működik az ország, hogy észre sem veszed – kivéve, ha nem egy dugóban állsz – hogy ilyen sokan vannak. Mindenben szeretnek jól működő rendszert használni legyen szó tömegközlekedésről, iskoláztatásról, építkezésről … stb, és ha tényleg szándékodban áll nagyon könnyű megszokni a körforgást.

Tisztában vannak vele, hogy ennyi embert csak így lehet kezelni, és ami még fontosabb, ennek az emberek is tudatában vannak és ennek megfelelően is viselkednek, civilizáltan!!

Jobban figyelnek egymásra

Imádom, ahogy bármit csinálnak, azt szívvel-lélekkel teszik és legyen szó a gyerekek úszódiplomájáról, aminek itt komoly szintjei és követelményei vannak, vagy a most ugye aktuális foci vb-ről, mindent képesek a lehető legnagyobb lelkesedéssel és élettel megtölteni.

Amikor az iskolában egy gyerkőcnek (bármelyiknek!!) születésnapja van, az udvaron várakozó összes szülő összegyűlik az ablak alatt és együtt éneklik élvezettel, tapssal kísérve a szokásos dalocskát.

Ezt a mentalitást és hozzáállást én személy szerint Magyarországon soha nem tapasztaltam közösségi szinten. Ha baba születik, kiírják a nevét, és feldíszítik a kertet, hogy mindenki tudja. Ha valaki 50 éves lett a családban, kitesznek egy öreg babát, de ha ballag a gyerek, az iskolatáskát akasztják ki, vagy ha valami nemzeti ünnep vagy éppen futball-világbajnokság van, a zászló kerül ki és ebben nincs semmi dicsekvés, egyszerűen csak lelkesek, odafigyelnek egymásra és képesek közösségi szinten is örülni egymásnak.

Itt nincsenek flegma eladók, itt nem kell „félned” attól, hogy ha odamész valakihez segítséget kérni, akkor elküld melegebb éghajlatra, mert a lojalitás, az elfogadás, a tisztelet és a tolerancia szintje évtizedekkel előrébb jár, mint otthon, és ez mindenhol észre is vehető.

Nagy átlagban mindenki köszön például mindenkinek, sőt a tömegközlekedésen utazva sokszor fog el olyan érzés, mintha mindenki ismerne mindenkit, mert mindenkinek vagy egy-egy kedves szava a másikhoz, nem olyan zárkózottak és introvertáltak, mint a magyarok nagy százaléka.

Itt még a fű is zöldebb, persze ez az időjárással magyarázható, ami egyébként (leszámítva, hogy néha olyan párás, mintha az esőerdőben élnénk) eddigi tapasztalataim alapján nem ad okot nagyobb panaszkodásra.

Ha már itt tartunk, a hollandok teljesen másképp érzékelik az időjárást is. Tapasztalatom szerint például sokkal tovább bírják, azaz később kezdenek el fázni.

Szeretlek is, meg nem is

Még csak öt hónapja élek itt, szóval ezek csak az első benyomások, nyilván akad köztük sok apróság is, de szerintem olykor ezek is nagyon sokat számítanak.

Lehet szidni Magyarországot, hogy milyen rossz és borzalmas ország, szerintem nem az. Ott is vannak kedves emberek, szép tájak, lehetőségek, a probléma az emberek gondolkodásmódjában rejtőzhet.

A jó és a rossz hozzáállás is ugyanannyi időt vesz igénybe, csak a végeredmény más, és itt ezzel tisztában vannak az emberek. Aki elgondolkozott már azon, hogy nekivág, annak csak egy tanácsot tudok adni: gyere!

Gyere és nézd meg, hogy milyen egy olyan országban élni, ahol valóság az egymás iránti tolerancia! Aztán ne lepődj meg, hogyha sokszor érzed, hogy hé emberek, ezt így is lehet csinálni és mennyivel jobb!

Ha ez az érzés elfog, akkor pedig ne csodálkozz, ha azon kapod magad, hogy néha elkezdesz kicsit mérlegelni az otthon maradt család, barátok, szerelem, kutya, macska, körülmények és az élhetőbb, emberségesebb, ideálisabb jövő között.

Sokakkal ellentétben itt a legkevésbé sem a pénzre gondolok, hanem arra, hogy milyen mentalitású országban és világban akarod leélni az életed, mert ez mindennek a kiindulópontja.

Szóval jelenleg izgatottan és kíváncsian várom, milyen pozitív vagy negatív impulzusok fognak még érni a továbbiakban. Most csupán ennyire futotta, remélem, az elolvasás után senki nem érzi elvesztegetve ezt az 5 percet.

Ha csak egy embert késztettem arra, hogy kicsit elgondolkozzon bármiről akkor már megérte. Köszönöm, hogy meghallgattatok és további szép napot kívánok!”

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.