A választ tartok tőle a mai poszt végére sem kapjuk meg, azt azonban ígérhetem, hogy Kibajono mai posztjából az biztosan megtudhatjuk, hogyan lehet állást kapni Magyarországból Írországban, lesz szó a beilleszkedés nehézségeiről és arról is, hogy milyen Budapest után egy Győr méretű városba költözni. (A képekért pedig külön köszönet!)

Színes házak Corkban

„Hogy miért hagytam el Magyarországot? Szerintem ezt a választ már hallottátok, nem is egyszer. Nem voltam munkanélküli, nem voltak rossz kilátásaim, nem volt lakáshitelem… egyszerűen meguntam, ami Magyarországon zajlik, és szerettem volna megalapozni a jövőmet, mind szakmailag, mind anyagilag. Úgyhogy 2013.július 21.-én, egy unalmas buszúton úgy döntöttem, én most elküldöm a jelentkezésem néhány ír cégnek, lesz, ami lesz alapon.

Hogy miért Írország?

Nem vagyok kifejezetten angolos, sőt, a második nyelvem a német. Nem szeretem az esőt, a whiskyt sem, és soha nem voltam az országban korábban. Hogy akkor miért? A dolog drámaian egyszerű, és kicsit gyerekes: kiskoromban (úgy 6-9 évesen) láttam pár mesét és filmet, amiben koboldok voltak, és Írországban játszódtak.

Ez annyira elvarázsolt, hogy megfogadtam anyukámnak, én még itt fogok élni egyszer. Elég makacs gyerek lévén, amit megfogadok, azt meg is teszem, így ő nem is igazán volt meglepve, mikor bejelentettem, hogy (könnyesnek nem mondható) búcsút veszek kis hazánktól.

Mellesleg itt voltak már ismerősök is, szóval, nem mentem a „vakvilágba”. Bevallom, nem gondoltam, hogy egyszer is meg fog csörrenni a telefonom, azt hallottam, hogy külföldről lehetetlen szinte állást kapni, csak ha ott vagyok helyben, akkor vesznek emberszámba.

Ráadásul itt, Magyarországon a szakmám eléggé „tömegszakma” (Recruiter vagyok), így kételkedtem, hogy bárkinek is az angolt csak 3. nyelveként beszélő, az ír Mtk.-t hírből sem ismerő Recruiter kellene.

Tévedtem. Az elkövetkező két hétben szinte naponta csörrent meg a telefonom, és 6 cégnél voltam utolsó körös interjún (Skype-on vagy telefonon bonyolítottuk mindegyiket).

Furcsa kérdések

Azért értek különös kérdések már az első beszélgetések során is, amiket később is megkaptam, mint például: ismerem-e a számítógépet, használtam-e már (IT Recruiter vagyok egyébként, informatikusokat toborzok, szóval, a kérdés eléggé ledöbbentett, főleg, hogy előtte a webprogramozásról beszélgettünk), illetve, India mely tartományából származom (fehér bőröm és vörös hajam eléggé tipikus indiai, illetve a CV-mben szereplő „EU citizenship” is gyanakvásra adhat okot).

Az ilyeneken mondjuk csak nevettem, a lényeg, hogy a végén egy piacvezető IT cég ajánlatát fogadtam el, határozott idejű szerződéssel dolgoztam ott IT Recruiterként 6 hónapot.

Saint Fin Barre katedrális

Barátoknál, de elanyátlanodva

2013. szeptember elején vágtam neki a nagy kalandnak, és barátoknál laktam úgy 5-6 hétig, míg mindent el nem intéztem, ők sokat segítettek nekem. Mindennek ellenére életemben még soha nem éreztem magam ennyire elanyátlanodva, pedig mindig önálló, nagyszájú, talpraesett lánynak mondtak és annak vallom magam.

Azonban mikor nem tudod, hogy amit kérdeznek tőled, eszik-e vagy isszák, írül, vagy angolul van a kérdés, akkor eléggé el tud bizonytalanodni az ember. Az első hetekben rájöttem, hogy bár tárgyalási szintű az angolom, az itt semmit se ér, az ír angol egy külön állatfaj.

Blarney Castle

Irtózatosan féltem, hogy fogok így dolgozni, hiszen abból élek, hogy beszélek, de aztán belerázódtam, csak az első 3-4 hónap volt irtó kemény. Szerencsére, ahogy én nem értettem az ő angoljukat, ők sem értették az enyémet, így volt sokszor nagy mosolygás, mert csak remélni mertük, hogy ami elhangzott, nem kérdés volt… Szerencsére alapvetően nemzetközi piacról kellett jelölteket vadásznom, így az ír akcentus nem okozott gondot.

Nem hazudok, jó párszor eltörött a mécses, kiborultam, kiszívott szivacsként mentem haza, és hiányoztak a barátaim, de tudtam, ez majd elmúlik. Közben ugye papírok ügyintézése, lakáskeresés leszívta minden maradék energiámat, még szusszanni sem volt időm, és el is telt két hónap.

Killarney Nemzeti Park

Csodával határos lakásbérlés

A lakás bérlése egyébként hihetetlen könnyen ment nekem: belefutottam egy hirdetésbe, amit először kamunak néztem, annyira szupernek és olcsónak tűnt. Felhívtam a céget, aki hirdette, mondták, legyek ott 3 órán belül, kérdezték, van-e munkám, és mikor megmondtam, hogy hol dolgozom, és mit csinálok, egyből kiadták nekem.

Másikat meg sem néztem, de hallottam rémtörténeteket az itteni körülményekről (koszos lakások, penészes falak, szörnyű szigetelés, papírvékony falak: ezt tanúsíthatom).

Sokan panaszkodnak az eső miatt, de itt délen véleményem szerint nem olyan rossz, most már nem is emlékszem, mikor esett utoljára, múlt hétvégén le is égtem (OK, ez nem túl nagy teljesítmény, egy bazi nagy ózonlyukkal felettünk, ráadásul az én hipózott famentes rajzlap-bőrszínemmel az lenne a challenge, hogy ne égjek le).

Valahol Kerryben

Mondjuk, mikor az árvíz betört a lakásomba, mert a sok eső miatt felduzzadt a folyó, akkor annyira nem volt természetes a mosolyom, de inkább élménynek fogtam fel. Mikor máskor látnék egyébként a főutcán kenuzó, és cápajelmezben úszó embereket?

Mivel pont ősszel-télen érkeztem, nem buzgott bennem a vágy, hogy esőben, ködben, hidegben bejárjam az országot, de most, hogy másik cégnél vagyok, immár újra ügynökségi oldalon, és nagyon jól megy a munka, és sok szabadidőm is van, már élvezem az ittlétet és próbálok minél többet barangolni majd.

Milyen itt lakni?

Furcsa. Hat év Budapest után egy nagyjából Győr méretű városba költözni fura. Túl nyugodt. Csendes. Nincs minden 0-24 nyitva. A légkör nagyon ír, mégis multikulturális.

Szinte csak írekkel dolgozom együtt, de szabadidőmben nem csak magyarokkal, más nemzetiségekkel is elmegyek erre-arra, így eléggé változatos képet mutat a város, amit nagyon szeretek.

Cliffs of Moher

Még mindig meglepődök, mekkora kulturális különbségek vannak a két ország között (hogy mást ne említsek, kollégám minap elsütött egy poént a Ladákról, amit csak én értettem, a többiek meg mind kérdezték, hogy mi az a Lada, vagy voltak, akik megkérdezték, nálunk még mindig kommunizmus van-e, és hogy akkor most Putyin-e a miniszterelnök Magyarországon), illetve kölcsönösen sokkoljuk egymást minden nap gasztronómiailag.

Ők kiakadnak, ha főtt gyümölcsöt (gyümölcsleves), vagy „undorító zöld valamit” (spenótfőzelék) eszek, én pedig nem fogom megérteni, miért pakolnak a csirkés zsemlébe csirketölteléket, ami ugye zsemléből van, és miért eszik Taytoval a levest, és hasábkrumplival a bolognai spagettit (a tészta mellé plusz köret).

Kiegyensúlyozottabb, mint Magyarországon

Alapjában véve azonban elmondhatom, jól érzem magam itt, sokkal kiegyensúlyozottabb életet élek, mint anno Magyarországon, bár természetesen még mindig iszonyatosan hiányoznak a barátaim, itt is kialakult a baráti köröm.

Egyszer voltam otthon, még karácsonykor, aztán meglepetésként kihoztam a szüleimet egy egyhetes kirándulásra, ami alatt bebarangoltuk az ország déli csücskét, és nem tervezem gyakran meglátogatni Magyarországot.

Cork város széllazaca

Zárásként azonban el kell mondanom, hogy az én történetem nem átlagos. Én hihetetlenül szerencsének tartom magam, hogy sikerült mindenféle hátszél nélkül, még otthonról állást kapnom, és annyi támogatóm és segítőm volt az első időszakban (főleg itteni magyarok), akikre számíthattam bármikor.

Nem javaslom, hogy legalább középfokú angol, anyagi háttér, és főleg munkaajánlat nélkül bárki is nekivágjon, lesz-ami-lesz alapon, mert sajnos sok ilyen történettel találkoztam a munkámból kifolyólag, és sokan kénytelenek keserű szájízzel hazatérni, szidva az országot. Szóval, csak megfontoltan!

Ui.: Még mindig nem láttam koboldot. Kezdek kicsit kételkedni a létezésükben.”

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.