Ma Marokkóba, egészen pontosan Casablancába látogatunk Ala segítségével, aki 2011 februárja él abban az országban, ami találó jellemzése szerint olyan, mint egy Európa és Afrika között tétovázó kamasz. A képekért külön köszönet (az ételekről készülteken kívül mind az ő alkotása).

„Marokkó egy sokoldalú, gyorsan fejlődő, ugyanakkor viszonylag kaotikus királyság. Akár egy kamasz, az ország még mindig valahol a modern Európa és a tradicionális Afrika között próbálja megtalálni a helyét.

Éltem fél évet Franciaországban, majd Angliában, eltöltöttem rövidebb hosszabb időt más arab országban is, de az itteni életemben tanultam meg igazán kilépni a saját komfort zónámból.

Európaiként minden napom kihívásokkal teli mind pozitív, mind negatív értelemben. Nincs nap, hogy ne történjen valami bizarr, szórakoztató, általam nem megszokott dolog. Azt hiszem, pont emiatt ragadtam itt.

Miért pont Marokkó?

Három és fél éve a lehetőség jött magától, én pedig megragadtam. Elegem volt a -10 fokból, a szürkeségből, a rutinból. Ismét újdonságra vágytam, mindig is szerettem utazni, így egy hideg decemberi napon megpályáztam egy casablancai 3 hónapos logisztikai gyakornoki állást.

Franciául és angolul beszélek felsőfokon, némi arabot is tanultam a főiskolán, így nyelvi nehézségekre nem kellett számítanom. Néhány interjú után január végén értesítettek, hogy megkaptam az állást, mielőbb utaznom kéne.

Nem szerepelt ugyan a hosszú távú terveim között végleg Casablancába költözni, de az első benyomásom az országról nagyon jó volt. Az emberek barátságos, meleg fogadtatása, az iszlám vallás, ami iránt mindig is érdeklődtem, a klíma, a különleges fűszerek és ételek, az egész évben kapható friss gyümölcsök sokasága, így egy kicsit az Ezeregy éjszaka meséiben éreztem magam.

Sztereotipizáljunk

Marokkó nem tipikus arab ország. Az itteni társadalom nagyon változatos: berberek (az itteni őslakosok), arabok, muszlimok, keresztények, zsidók, szub-szaharai bevándorlók, ex-patrióták lakják. Rengeteg a vegyes házasság.

Mint minden nagyvárosban, Casablancában is megvannak a szűk látókörű, ambíciók nélküli idegesítő emberek és a nagyon művelt, modern felfogású, nyitott emberek. Ami itt jellemző az az élő sokféleség és a tolerancia.

A sztereotípiákkal ellentétben a marokkói lányok nagy része úgy öltözködik, ahogy az európaiak. A marokkói divat legalább annyira változatos, mint bármely nyitott országé. Talán túl nagy jelentőséget is tulajdonítanak az öltözködésnek és a külsőségeknek.

Elvétve látni néhány Batman stílust képviselő nőt, az átlag marokkói nő azonban vagy csak a haját kendőzi el, vagy egyszerűen nem hord kendőt. Mégis a legtöbb külföldi számára talán meglepő, hogy ideérkezve a város egyes részein szuper-mini szoknyás, ultra nyitott blúzos, extra magassarkút viselő vagy éppen szexi bikinis lányokat láthat.

A marokkói emberek maximum a vendégszeretetükkel, kíváncsiságukkal és a kedvességükkel fognak terrorizálni. Leszámítva azt a néhány szűkelméjű idiótát, akik élvezettel ütik más dolgába az orrukat, az itteni emberek vidámak, nyitottak és kedvesek. Az emberekre erőltetett agymosás helyett jobb ezt is személyesen megtapasztalni.

Egyéb meglepő tények

Talán kevesen tudják, de az arab országok között Marokkó első számú az alkoholgyártásban és hasistermelésben. A mèknesi bor, a chefchaueni hasis és a marrakechi fergeteges partik rengeteg fiatal turistát vonzanak. Marrakech és Casablanca közismert az éjszakai életéről. A prostitúció úgyszintén virágzik, éppen ezért sok közel-keleti gazdag arab jön Marokkóba egy kicsit kikapcsolódni.

Marokkó a misztériumok országa. Sokan a mai napig hisznek a dzsinnekben. Majdnem mindenkinek van egy dzsinnes sztorija. Kit, hogyan és mikor szállt meg az ördög. Hogy elkerüljék a velük való találkozást, nem öntenek forrásban vizet a lefolyóba, éjfél után egyáltalán nem öntenek vizet a lefolyóba (állítólag ott laknak a dzsinnek) szóval az éjfél után megmaradt szennyes edény várhat másnapig.

Vannak jó és gonosz, városi és sivatagi, csuklyás és meztelen dzsinnek, akik bármelyik pillanatban beleköltözhetnek egy halandóba. Onnan aztán csak az imám (a mecsetben az imát vezető személy) imádkozhatja ki a dzsinnt, persze jó sok pénzért.

Casablanca utcáin mindennapos látvány, ahogy egy Maserati dudálva tol le az útról egy szamaras kocsit. Az emberek itt mindent vezetnek, a legdrágább luxusautótól a tevéig, bár azt inkább a sivatagban.

Marokkó hivatalos nyelve az arab, de saját dialektusuk van, a darija, amit csak a marokkóiak értenek. Emellett a francia kolonizációnak köszönhetően a lakosság nagy része beszél franciául. Északon a spanyol a beszélt második nyelv, illetve angolul is egyre többen beszélnek.

A marokkói konyha

A marokkói konyha különlegessége az egyszerűségen, a különleges fűszerek és a legjobb hozzávalók használatán alapul. Kizárólag friss zöldségekkel, hússal és élelmiszerekkel főznek. Minden nap friss étel kerül az asztalra, mikró kevés háztartásban van, nem szokás újramelegíteni az előző napi kaját.

A szénhidrátok elválaszthatatlan részei a marokkói konyhának. Evőeszközöket ritkán látni az asztalon, ehelyett kenyérrel tunkolnak vagy kézzel esznek egy nagy közös tálból. Az étkezések elengedhetetlen hozzávalója a cukros szénsavas üdítőital. A friss gyümölcsturmixokat minimum 4 evőkanál cukorral készítik. Az egyik tradicionális marokkói étel, a Pastilla sózott-cukrozott csirkehús tortácska. Aki egyszer idejön, az gyorsan lemondhat a diétájáról.

A színes piacok mesébe illő látványt nyújtanak, egész évben friss hazai zöldség és gyümölcs kapható, európai szemmel nevetséges áron. 1 kg paradicsom nagyjából 70, 1 kiló eper 180 Forintnak megfelelő dirham.

A higiéniai körülmények azért megkérdőjelezhetőek. A hentesüzletek előtt kampón lóg a friss hús, bizonyos piacokon hatalmas tevefejeket, egész marhákat akasztanak ki. Ha tréfából hozzád vágnak pár kecske szemgolyót, az is csak elsőre sokkoló.

A mindennapi élet

Tudomásom szerint az egész országban nincs több 20 magyarnál. Ebbe beletartoznak a nagykövetség dolgozói, illetve olyan magyar nők, akik marokkói férjüket követték ide.

Casablanca a legdrágább város. A lakásbérleti díjak közel egy szinten vannak a párizsi árakkal. Egy 60-70 m²-es bútorozatlan lakásért jobb környéken elkérnek havi akár 300-350 ezer forintnak megfelelő dirhamot is. Ismerősökön keresztül viszont ki lehet fogni szép lakásokat, viszonylag olcsón.

Az itteni átlagbér megfelel a magyar béreknek. Az alapélelmiszer, a tömegközlekedés, a ruházkodás azonban jóval olcsóbb. A kultúrát, színházat, kiállítást inkább a gazdagabb réteg engedheti meg magának.

Az átlagember a fociért rajong, a hazai meccsek után síppal, dobbal vonulnak az utcára. Ahogy mondani szokták a marokkóiak, itt meg lehet élni napi 10 dirhamból is, napi 1000 dirhamból viszont már nehezen.

A negatívumok

Vannak persze dolgok, amiket mindig is utálni fogok itt. A helyi kisboltokban nincs önkiszolgálás, a pult mögött álló boltostól kell kérni egyenként a termékeket. Fizetéskor pedig az végez hamarabb, aki hangosabb és erőszakosabb.

Nincsenek sorok, bárki, bármikor elém tolakodhat, kérhet és fizethet. Próbálnám ezt meg Európában. A kisboltokban minden egyes termék lejáratát ellenőrizni kell. Nem egyszer futottam bele 2009-ben lejárt termékbe.

A taxi a legolcsóbb közlekedési eszköz. 4 embert vesz fel maximum, de csak akkor viszi el őket, ha éppen az útjába esik az, amerre a többi utas tart.

Az itteni lassabb életritmus elviselhetetlen lehet annak, aki pörgősebb életet akar élni. Ők úgy mondják, hogy „a nyugati embernek órája, az araboknak ideje van”. Itt a 30 perc késés nem késés. Az Inchallah (ha Isten is úgy akarja) kötőszó. Legtöbbször azt jelenti ne is számíts rá. Amikor tehát azt hallom, hogy „Holnap Inchallah elküldöm neked az emailt”, már tudom, mire ne számítsak.

A marokkóiak imádják mindenbe beleütni az orrukat. Kíváncsiak, pletykásak, néha rosszindulatúak, sokat beszélnek a másik háta mögött. Elég sokszor kellett csalódnom emberekben, éppen ezért elmondhatom, hogy igazi marokkói bizalmasaim nincsenek.

Végezetül az egyik legidegesítőbb dolog a férfiak nagy része. Azok a nők, akik jártak már arab országban, tudják, mire gondolok. A férfiak forróvérűek. Mindegy hogy kamasz, felnőtt, vagy nagypapi, mindig találnak módot arra, hogy odaszóljanak szó szerint bármilyen nőnemű lénynek. Külföldieknek pláne. Nem erőszakosak, némelyik jópofa, de a nagy részük simán csak frusztrált, és reménytelenül hülye, akiket ignorálni kell.

Az összes negatívumra és a kulturális különbségekből adódó nehézségekre a megoldás az, hogy meg kell próbálni adaptálódni. „Ha Rómában vagy, tégy úgy, ahogy a rómaiak.” Ha pedig Marokkóban, úgy ahogy a marokkóiak.

Miért maradok?

Az itteni 3 és fél évem alatt átéltem sok jót és sok rosszat is. Többször is váltottam munkahelyet. Munkát találni itt nagyon gyorsan lehet. Voltam luxushotelekért felelős marketing menedzser, kevés pénzért dolgoztam 12 órákat, a főnököm a végletekig hajtott, hétvégeken is bent tartott.

Kétszer támadtak meg, és raboltak ki az utcán. Belefutottam rossz kapcsolatokba is. Kétszer volt ételmérgezésem, tanultam belőlük. Ugyanakkor kötöttem igaz barátságokat, többségében külföldiekkel.

A mostani munkám nagyon kényelmes, napi 3-4 óra freelance munkával az angolnyelv-tudásomból élek, és egy coaching központban dolgozom. Minél drágábban, annál keresettebben. Én választhatom meg, hogy csak olyan emberekkel dolgozom, akik motiváltak, megbecsülnek és értékelik az erőfeszítéseimet.

A kezdeti nehézségek után elmondhatom, hogy végre kényelmesen érzem magam. Bevallom, sokkal kényelmesebb itt külföldiként élni. Csak azért mert európai vagyok, az emberek mindig is megértőbbek, elnézőbbek lesznek velem szemben, többet engedhetek meg magamnak.

Az emberek örülnek annak, ha látnak egy idegent, aki érdeklődik a kultúrájuk, a gyönyörű országuk és furcsa nyelvük iránt. Ezt sokszor kisebb ajándékokkal, figyelmességgel hálálják meg.

Az európaiakban megbíznak. Fizethetünk a következő vásárlásnál, ha épp nincs nálunk aprópénz, sokszor adnak az éttermekben extra adagot, a piacon ajándékba gyümölcsöt vagy édességet, péntekenként pedig a szomszéd kuszkuszt hoz. Még ha nem is vagyunk rászorulva, ezek az apró figyelmességek jól esnek.

A másik dolog az emberek pozitív hozzáállása. A lakosság nagy része a létminimum alatt él. Az egészségügyi ellátásért fizetni kell, nem is keveset, az oktatásért úgyszintén.

Egy általános iskolai tanulmányi év egy nívósabb iskolában 70.000 dirham, körülbelül 2 millió Forint. Ezt kevesen engedhetik meg maguknak. Egy korábbi felmérés szerint az emberek 50%-a analfabéta. Munkám során én is találkoztam írni, olvasni nem tudó fiatal lánnyal. Az embereknek nem mindig telik orvosra. És mégis hálásak azért amilyük van.

Ha érdeklődsz a hogylétük felől, még ha féllábú is, köszönik, Hamdulillah (hál’ Istennek) minden rendben. Nem panaszkodnak, odafigyelnek egymásra. Én ugyan nem lettem muzulmán, de tiszteletben tartom a vallásukat, szokásaikat, ahogy ők is az enyémet.

A taxisofőr egyben a pszichológusod is. Az üzletfeled örömmel mutogatja a hétvégén készült családi fotókat. Mindig van alkalom arra, hogy valaki elsüssön egy poént. Az utcai verekedések után pedig a két fél pacsival koszon el.

Végezetül pedig, elvarázsol az ország. A hófödte hegycsúcsok, a forró sivatag, a szombat délelőtti óceánparti brunch-ok, én itthon érzem magam.

Ahogy Mohamed Próféta mondta: “Ne azt mondd, mennyire művelt vagy, hanem azt, hogy mennyit utaztál.”

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.