oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2014. április 27. 06:43,  Akkor nem helló! 661 komment

2014. április 27. 06:43 Határátkelő

Akkor nem helló!

Sokszor beszéltünk már a beilleszkedés nehézségeiről, néha egészen váratlan helyen szembesül az ember furcsa szokásokkal. Ki gondolta volna például, hogy a svédek elvből nem köszönnek a lépcsőházban, vagy hogy nem szívesen szállnak be veled egy liftbe? Ma ezen kívül ellátogatunk Marokkóba és Jekatyerinburgba is, csak hogy jó sokat utazzunk…

cím lift.jpg

Kezdjük tehát a svédekkel, méghozzá a Bezzeg a svédek! blog egyik posztja alapján, melyben bandirepublic a beilleszkedés egy érdekes szeletéről ír.

„A kultúrsokk szerves része, sőt mondhatnám természetes velejárója az otthonról hozott alapvető viselkedésminták ütközése az itteniekkel.

Az már a 0. percben nyilvánvalóvá vált, hogy sosem leszek svéd, és asszimilálódni sem szeretnék, viszont az integráció / beilleszkedés alapvető igény, amit próbálok napi szinten kielégíteni. (…)

Az alábbi példák egyértelműen súlyos általánosítást jelentenek az általam sokszor tapasztalt, ám ettől még egyedi esetekre alapozva, de azért mégis érdemes összekötni a felvázolt pontokat, hogy kirajzolódjon egy jellemzés:

- A svéd szomszéd valószínűleg a lépcsőházban sem köszön neked, még akkor sem, ha te üdvözlöd előtte.

- Lehetőség szerint nem szállnak be veled egy liftbe. Ha mégis az a rettentő kínos helyzet áll élő, hogy együtt kell utazni 32 másodpercen keresztül vertikálisan egy zárt helyiségben, akkor iszonyatosan megfeszülnek.

- Itt nincs olyan, hogy becsöngetsz a szomszédhoz egy csavarhúzót vagy létrát kölcsönkérni.

- Ha véletlenül a ránézel az utcán egy szembejövő nőre, ne adj isten a szemébe, akkor iszonyat kellemetlenül kell érezned magad. Visszanézni nem fog rád, pláne nem mosolyogni. Inkább leszegett fejjel elsuhan melletted eltúlzottan határozott léptekkel.

- Ajtópara: hülyén néznek rád, ha valakit magad elé engedsz az ajtóban. Ebből kifolyólag készülj fel arra, hogy átgázolnak rajtad a metróra felszálló tömegek még mielőtt kiszállhatnál a kocsiból. Nőt előre engedni pedig maga a szexizmus minősített esete, ami komoly következményekkel járhat.

- Ha nyilvános helyen szenvedsz egy fizikai akadály leküzdésével (pl: babakocsit rángatsz föl / le kézben egy lépcsőn), akkor a kutya sem áll meg segíteni neked. Mindenki csak saját magával van elfoglalva, és azt gondolják, hogy ura vagy a helyzetnek, hiszen nem kértél segítséget.”

Gondolom, hasonló listát sokan össze tudtok állítani, és a kommentkben ez meg is történik majd. Ezen túl ajánlom az eredeti bejegyzést mindenkinek, ide kattintva érhetitek el!

Reszeges zullott naplopó

Mai második posztunk egy eddig itt még nem szemlézett blogról, a romantikus nevű Mayree-uh-uh címűről származik, melynek írója Uncle Joe. Úticélunk pedig ebben az esetben Marokkó, és egy egészen különleges figura, Hanin.

Hanin.jpg

„Ültünk Akhfenir egyik kis kávézójának teraszán, méregerős helyi feketét kortyolgatva, gyenge szellő tette kellemessé a gyönyörű napsugaras tavaszt. Pár száz méterre az Atlanti-óceán sustorgott, ezt leszámítva talán negyedóránként gurult el egy autó a poros úton, csend és nyugalom, igazi kávésmerengős időszak... és akkor a helyi könyvelőnk megjegyezte, hogy a barátja, a sofőrje –Hanin - tud magyarul.

Az unszolásra elmosolyodott a srác, majd kissé törve, de érthetően azt mondta:
- Reszeges zullott naplopó.

Majdnem kiköptem a kávém. :)

Mint kiderült, magyarokkal dolgozott együtt valami filmforgatáson.

Aztán az is kiderült, hogy ő csak passzióból sofőrködik, hiszen nyugodtan ücsöröghetne otthon az úszómedencés villájában hideg sört kortyolgatva, mivel a mozinál dolgozik nem kevés pénzért, mint különleges effektekért felelős szupervigyor.

Az ugye (nem) köztudott, hogy Marokkóban található vagy 4-5 nagy stúdió, vagy mi az ördög a neve annak a helynek ahol a filmek csinálódnak és eléggé pezsgő az élet.

Rengeteg filmhez gyártott kelléket a saját workshopjában, például a Múmia egyik részéhez helikopter rotorból készített ventillátort, ami a homokot fújta mintegy viharként, vagy az Asterix katapultját is ő hozta össze (...)

Dolgozott már Spielberggel, Cameronnal, Ridley Scott-tal, a karóráját DiCapriótól kapta, most pedig épp Clint Eastwooddal kocsikázik.

Hanin sosem tanult angolul, ennek ellenére tökéletesen beszél, viszont az írása az hogyismondjam... kódfejtésre szorul: im ok i miss you so match sen may best wiches to the all family. i m in rabate wed cline estowod we hafe 2monte schouting ade we travette to tanja wed spithdre mane films we have 4monte maryemme schi woorkine wed asse.”

Az angolhoz nyomokban hasonlító szöveg megfejtését elolvashatjátok Uncle Joe blogjában ide kattintva, ahol további képeket és persze bővebb leírást is találhattok.

Tűzoltókocsi mint bárpult

Többször is foglalkoztunk itt a blogon (és a Facebook-oldalon) a parlamenti szavazás előtt azzal, mi a teendő, ha valaki voksolni akar. A határátkelők kénytelenek voltak a legközelebbi konzulátusig zarándokolni, ami egyes országokban elég húzós programmá vált. Így jártak a Káma-túra blog szerzői is, akik Oroszországban nem kevesebb, mint 700 km-t utaztak azért, hogy szavazhassanak. Ha már így alakult, akkor összekötötték a kellemest a hasznossal.

Jekatyerinburg.JPG

„Két hete egy rövid kiruccanást tettünk, hogy mi is leadhassuk voksainkat az idei parlamenti választásokon. Sajnos nekünk nem adatott meg az a lehetőség, ami a határon túli magyaroknak, hogy levélben szavazhassunk, nekünk ehhez a legközelebbi magyar konzulátusig, jelen esetben a 700 km-re levő Jekatyerinburgig kellett utaznunk. Így hát időt, pénzt, fáradságot nem kímélve vonatra szálltunk, és meg se álltunk az Urál fővárosáig. (…)

Szerettünk volna felmenni a város legmagasabb toronyházának a tetején kialakított kilátóba, (...) de be kellett érnünk a Viszockijról szóló kiállítás megtekintésével.

Hogy miért pont Jekatyerinburgban van róla egy kis kiállítás, az a tárlat megtekintése után sem volt egészen világos. Különösebb szál nem fűzte a városhoz, mindössze annyi, hogy karrierjének elején részt vett egy hosszabb turnén, amely egyik központi állomása itt volt, így több hetet töltött az Urál szálló egyik szobájában. (…)

Némi csalódást okozott az Uráli Állami Egyetem kertje is, ahová azért zarándokoltunk el, mert a Google Earth-ön kiállított repülőgépeket láttam ott. A gépek tulajdonképpen tényleg ott is voltak, csak sajna a zárt kerítés mögött, így azokat tüzetesebben nem tudtuk megvizsgálni. Helyettük a közeli botanikus kertben tett sétával és az azzal szomszédos tűzoltóakadémia előtt kiállított tűzoltókocsik látványával vigasztalódtunk. (...)

A kirándulásunk legkellemesebb pillanatai is a tűzoltókhoz kapcsolódnak, ugyanis szombat este egy tűzoltós tematikájú bárba ültünk be, hogy igyunk pár sört. A hely dizájnja határozottan jó volt, kezdve a bárpultnak beállított ZIL tűzoltókocsitól a falak és az oszlopok előtt futó vörös tűzi-vízvezetékeken át a pincérek tűzoltós egyenruhájáig. A hangulatot egy kis kéttagú zenekar is fokozta, akik ismert és kevésbé ismert feldolgozásokat játszottak egész színvonalas módon. (...)

Összességében azért jól éreztük magunkat Jekatyerinburgban. Jól esett a kikapcsolódás, a kicsit másmilyen, városiasabb, rendezettebb környezet. A konzulátuson invitáltak minket, hogy jöjjünk az EU-s és az önkormányzati választások alkalmával is, de azoknak talán nincs akkora tétje, hogy még egyszer ennyi pénzt költsünk a szavazás miatt. Meg aztán jó dolog Jekatyerinburgba utazni, de mást is szeretnénk még látni ebből az országból.”

Mindez természetesen csak egy rövid részlet az eredeti posztból, melyben akad pár érdekes fénykép is, szóval érdemes ide kattintani!

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.

Természetesen továbbra is várom a recepteket, fényképeket, leírásokat arról, hogy süttök és főztök ti külföldön, hogyan pótoljátok (ha szükségét érzitek) a magyar fűszereket, ízeket. A leveleket a hataratkelo@hotmail.com címre várom, mindenkinek válaszolok, csak egy kis türelmet kérek (szokás szerint…)!

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: blogajánló Oroszország Svédország Marokkó

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr276090311

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

blackhairlady 2014.04.27. 06:57:26

Erdekes ajanlok a blogokrol, a marokkoiba biztos beleolvasok majd, mert nagyon vicces, a masik kettot mar ismerem:)
Kovancsi leszek, Kovermadarnak is ugyanez-e a velemenye, tapasztalata a svedekrol.
Amikor az amerikaiak Taszaron voltak, ott is sokakat megtanitottak hulyesegekre, karomkodasra. Aztan mikor buszken eloadtaka tudomanyukat, nem ertettek miert neznek rajuk olyan furcsan:)))
Es most elmegyek lefekudni, ma reszese lehettem egy iskolai Prom-nak, ami nagyon nagyon erdekes volt a szamomra, mivel eddig csak filmekben lattam ilyet.

bandirepublic · halottnakacoach.hu 2014.04.27. 07:15:07

annyit szeretnék csak hozzáfűzni, hogy a "svédek elvből nem köszönnek a lépcsőházban" kijelentés nem tőlem származik, és a leírt tapasztalatok ellenére sem tudom megerősíteni. a többit vállalom;)

Sütemény1975 2014.04.27. 08:01:02

Jo reggelt, jo szurkolast! Wetteren, B, 13 fok, tiszta egbolt, de a szemem csipas.

Sütemény1975 2014.04.27. 08:03:29

@blackhair-lady: senkit sem ontottek le malacverrel, aki utana telekinezis erejevel felgyujtotta az iskolat, majd lerombolta a fel varost? mert ez az igazi prom :))

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2014.04.27. 08:26:18

Én meg rájöttem, hogy ha lesz időm, most már mindig reggel kukkantok majd be, mert ilyenkor még jó esetben kevés a komment, azok is jobbára a poszthoz kapcsolódnak, és nem kell millió baromságot végig olvasni az az idő múlásával arányosan chatszobává átalakuló HÁ-n. 500-600-700 komment, és ezekből kb. 100-nak vagy még kevesebbnek van köze a napi poszthoz, vagy a HÁ-höz.

Svédek> majd kíváncsi leszek Kövérmadár alátámasztja-e ezeket amiket Bandi ír. Ilyenek lennének a svédek? Vagy ilyenek is ? Meg másmilyenek is ?? :-))
Marokko> Uncle blogját meg fogom nézni, tetszik a stílus meg a tartalom is.
Jekatyerina / :-D/ > Háát, nem hoz lázba....De majd ha már mindent láttam a világból, akkor oda is elmegyek. :-))))

2014.04.27. 08:38:25

A marokkói poszt nagyon jó, érdemes a blogját is olvasni.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2014.04.27. 08:48:21

@Turchi: Nekem meg tetszik a te blogod, olyan jókat elkuncogok...csak sajnos mennem kell dolgozni...de jó lett a hajad ! :-))

Sütemény1975 2014.04.27. 08:58:40

Furcsak ezek a svedek. Madar, te is tapasztalod ezeket?

Sütemény1975 2014.04.27. 08:59:32

Jut eszembe, hs vegzel a fogyokuraval, nicket kell valtanod. Fessmadar? :)

klappol 2014.04.27. 09:04:47

Jó reggelt Nektek:)

A poszt olvasható, nekem mnd teccett. Annyi biztos, hogy az emberek változtak, több lett a negatív, kesergő.

Én a németeknél éltem tíz évet, a hollandokhoz jártam windsurfözni.
Németek hidegek, a hollandok nem szeretik a németeket. A szomszédaim nem sokszor kopogtak az ajtónkon. Azért a munkahelyemen lett barátom, még ma is tartjuk a kapcsolatot. Nehéz ezt megmondani, mert szerintem be lehet illeszkedni, de a magyar azért elég furcsa.

puhacica 2014.04.27. 09:12:26

en itthon a boltokban szoktam mondani, hogy akkor nem hello, esetleg ha olyanom van, visszakoszonok sajat magamnak. :)

klappol 2014.04.27. 09:18:24

Én mindenkinek csak azt tudnám ajánlani Seres Rezső-től "Szeressük egymást gyerekek,
A szív a legszebb kincs.
Ennél szebb szó, hogy szeretet
A nagyvilágon nincs"

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.04.27. 09:36:48

Alapvetően a különböző szokások teljesen természetesek. Persze mindig mutatnak valamit a helyi lelkületből is.

A svéd szokások egy része maximum furcsa, más részük viszont az atomizált embertelen skandináv társadalom tagjainak súlyos belső válságát jelzik.

klappol 2014.04.27. 09:41:08

Azt ugye mindenki tapasztalta már, hogy a túristák máshogy viselkednek MO-on, akkor nem olyanok, mint a valós életükben.

Vagy csak én látom így??? Vagy az emberek a nyaralás idejére megváltoznak??

Határátkelő 2014.04.27. 09:48:41

@bandirepublic: OK, jogos, az "elvből" szót én írtam bele valóban, ki is húztam. Nekem ez volt a benyomásom a poszt alapján, nem akartam meghamisítani a mondandót. Bocs!

Mr Long 2014.04.27. 09:51:54

"- Ha véletlenül a ránézel az utcán egy szembejövő nőre, ne adj isten a szemébe, akkor iszonyat kellemetlenül kell érezned magad. Visszanézni nem fog rád, pláne nem mosolyogni. Inkább leszegett fejjel elsuhan melletted eltúlzottan határozott léptekkel."
Hogy a francba lehet ott flortolni, ha mar a cdajra seml ehet nezni...

Mr Long 2014.04.27. 09:53:31

@klappol: Angolok, nemetek az olcso sor hatasara mindenhol maskent viselkednek.
Az olaszok, mondjuk mindenhol uvoltenek, csak eszakabbi orszagokban ezt nagykabatban es egy kupac sal alol teszik.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.04.27. 09:56:31

@klappol:

Ez alapvető turistaszokás. Nyaralás alatt külföldön az átlagember megtesz olyan dolgokat, amiket otthon sosem tenne meg.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.04.27. 09:58:41

@Mr Long:

Ott ez úgy megy, hogy odamész a nőhöz és megkérdezed nyíltan akar-e szexet. Ha nem akar, akkor azonnal tudomásul veszed.

Fordítva viszont nem így van. A nőnek joga van zaklatni a férfit.

Ez a feminináci társadalmi rend kettős arculata.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.04.27. 10:00:15

Nekem a leirtakkal egyutt is bejonnek a svedek. Valahogy felnottkent kezelik a masikat. Amugy en sem szeretem, ha eloreengednek az ajtoban, koszonom, raerek, be tudok menni kesobb is.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.04.27. 10:04:29

@Mr Long:

Lásd a 8. pontot az alábbi listából!

*

Miből tudhatod, hogy amerikai-kubai vagy?

1. Bármilyen probléma is adódik a családban, a családtagok egyhangú véleménye, hogy az ok boszorkányság, így azonnal egy santero segítségét kell igénybe venni.

2. Amikor gyerekkorodban azt mondtad, hogy nem vagy éhes, a szüleid kijelentették, hogy nem éhesnek lenni hülye amerikai divat, s bezzeg, ha Kubában lennél, akkor nem mondanál ilyen butaságot.

3. Kicsi gyerek voltál még, amikor ajándékba kaptál egy kis aranyláncot valami furcsa kővel, s a lelkedre kötötték, hogy mindig viseld, mert megóv a boszorkányságtól.

4. A nap bármely szakaszában becsönget valaki rokon, aki aztán órákig meséli, hogy mi volt vele, amikor még Kubában élt, majd pedig mindenki egyetért, hogy Kubában minden jobb, Fideléket leszámítva.

5. A nagyszüleid minden ételt és italt kubai ételekkel és italokkal hasonlítanak össze, kijelentve, hogy minden, ami nem kubai, az semmit sem ér. S hozzáteszik, hogy olyan ember, akinek nem tetszik a kubai konyha, nem létezik.

6. A nappaliban a falon központi helyen egy fénykép található édesanyádról a 15. születésnapján, s anyád külön fel is hívja minden látogató figyelmét a képre.

7. Van legalább 30 “sógorod” az USÁ-ban, s még 50 Kubában.

8. Folyamatosan rád szólnak, hogy ne kiabálj, mikor te csak normál hangerővel beszélgetsz.

9. Meg vagy győződve, hogy a banán az nem gyümölcs, hanem zöldség.

10. A nap bármely szakaszában mindig van készen a konyhában főtt rizs babbal.

11. Bármilyen meleg is van, sosem jársz papucs nélkül. Ha valakit mezítláb látsz, rászólsz, hogy vegyen fel papucsot, mert meg fog fázni.

12. Amikor szólnak, hogy öltözz fel hivatalosan, guayaberát veszel fel.

13. Minden újévi bulin a család egybehangzóan kijelenti, hogy ez lesz Fidel utolsó éve.

14. Vannak rokonaid, akik 10 éve érkeztek Kubából, s nem beszélnek még most se egy szót se angolul.

15. Meg vagy győződve, hogy ha evés után 4 órán belül vízbe mész, meg fogsz halni.

16. Amikor este 7-re hívsz vendégeket és megérkeznek fél 9-kor, csodálkozol, hogy miért jöttek a megbeszélt időpontnál korábban.

17. Úgy tudod, hogy a világ leghíresebb cukrászata a kubai, s annak legnagyobb remekműve a sajtszelet guayava lekvárral.

18. Úgy tudod, hogy a Karácsony elengedhetetlen kelléke a nyárson sült egész malac, a főtt rizs és a sült banán.

19. Míg mások sport-drukkolói versecskéket kiabálnak, neked csak a “Kuba igen! Castro nem!” jut eszedbe, amit csecsemőkorod óta hallasz.

20. Nem látsz semmi furcsát abban, hogy valaki zene nélkül táncol.

21. A “külföld” szó a Kubán kívüli világot jelenti, neked is, aki az USA-ban születtél és még soha életében nem járt Kubában.

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.04.27. 10:09:14

Ezek a svéd dolgok sokkoltak. Én eddig azt hittem hogy az osztrákok nagyon zárkózott egy népség, de azért velem még olyan sose történt hogy köszöntem valakire és nem köszönt vissza. Nem nagy dolgok ezek, de az ilyen kis apró szeletekből áll össze valami kép a végén. A végtelenségig robotizált rideg emberek világa. Nagyon lehangoló. Nem attól lesz valami élhető hogy elhangzanak a protokollköszönések, de kinek lenne kedve lehajtott fejű suhanó robotok között élni?

Quercus a favágó 2014.04.27. 10:09:53

Ezt a svédet nekem találták ki.

Én egy kivétellel nem járok a szomszédokhoz, anyámnak sem köszönök, a lengőajtót nem elengedem, hanem visszavágom, aztán jót röhögök,ha valakit orrba nyom, ha sokan állnak előttem a sorban vérbe forgó szemekkel, jó hangosan, többször elmondom: ma még habos vért fogok inni. Szinte mindig előreengednek. A nőkkel nem keresem a szemkontaktus, mert először a fenekét, és a mellét nézem meg. A buszra meg úgy szállok föl, hogy egyszerűen bevetődök.

Szóval ezt a svédet nekem találták ki. Csak az a hülye érthetetlen nyelv ne lenne.

2014.04.27. 10:10:35

@klappol: Hála a fennvalónak, hogy nem kopognak át. Van egy török szomszédom, hangosak, csapkodják az ajtókat, hogy nálam s beleremeg az ablak, a luvnyájával a lépcsőházban ordítozik. A múltkor kint voltak a tűzoltók és a rendőrök. Két emelet összes lakója panasz tett már rájuk a házfelügyelőségen és a rendőrségen. Előbb-utóbb ki lesznek pakolva innen. Tegnap meg becsengetett, hogy van egy olcsó iPhonje, nem kell? Hát ráb.sztam az ajtót.
Kösz, nekem nem kellenek a barátkozós szomszédok.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.04.27. 10:10:46

@andika421:

Az alapudvariasság tartalma azért kultúránként változik.

Pl. Lengyelországban a nőnek kézcsók része, míg Mo-n ez inkább sznobságnak számít.

rezsöatya 2014.04.27. 10:11:33

@tildy[UK]: igazad van, meg a posztolonak is! A lepcsohazakat nem arra epitettek, hogy mindenfele jott-ment emberek csak ugy (elvbol!) koszongessenek benne! :DDD
Not eloreengedni?! Hogy aztan csak ugy a hata mogott meregessuk?! Voaah!

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.04.27. 10:14:25

@Kövérmadár [swe]:

Hamis érveid vannak. Nem kell szart ennem, hogy tudjam, nem jó.

Aye aye 2014.04.27. 10:15:31

A norvég szomszéd sem köszönt a lépcsőházban, a végén már bólintott, mert én azért köszöntem. De ennek ellenére jóban lettünk :) Nincs ezzel semmi probléma.
Még mindig szimpatikusabb ez a mentalitás, mint a túlságosan közvetlen, mediterrán stílus.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.04.27. 10:17:10

@rezsöatya: A koszones nekem alap, ahogy a masiknak segites is. Viszont mint irtam, utalom, ha eloreengednek, mert no vagyok, es azt sem komalom, ha a pasik az utcan "meregetnek".

Nekem bejon a gendersemleges nevelesuk is. Lehet amiatt, mert no letemre kevesbe vagyok noies, nem erdekelnek a noies dolgok ( ha szamitogepszereles es shoppingolas kozt kell valasztani, nincs az az isten, hogy az utobbit valasszam).

Sot mitobb, lift eseten is hasonloan erzek. Szivesebben megyek egyedul inkabb.

nyuszigonosz 2014.04.27. 10:19:33

Érdekes a mai blogajánló:
Svédek - hát nem tudom, nem éltem ott.
A németekröl is sok minden negatívumot olvastam már, megerösíteni nem tudom öket, mert szerintem normális népek, köszönnek és visszaköszönnek, söt ha Adjonistennel ( Grüß Gott ) köszön az ember, akkor itt Bajoroszágban azonnal "itteninek" nézik, még akkor is, ha tudják, nem itt születtél és leállnak beszélgetni veled.
A lifttel sincs ilyen probléma és az ajtót is kinyitják az embernek....Jó, persze, bunkók itt is vannak, de hát hol nem?

Jó, persze tömött metrónál nem lehet az udvariaskodásra várni, mert elmegy az ember orra elött akkor. :-))

Jekatyerinburg - most nem tudom, nem ott gyilkolták le a Romanov cári családot? Egész oda sajnos sosem jutottam el ugyanúgy, mint Marokkóba sem.

Mr Long 2014.04.27. 10:19:53

@Kövérmadár [swe]: Te egy parhuzamos svedorszagban elsz!

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.04.27. 10:21:26

De komolyan, miert erzik sokan bunkosagnak, hogyha a not nem engedik elore?! Nem az!

Nekem "degradalo". Mintha nem tudnam kinyitni azt az ajtot, vagy nem tudnek varni. Neee. Felnott emberek vagyunk, egyenranguak, ne csinaljunk mar ilyet...

Ugyandehogy (törölt) 2014.04.27. 10:21:56

@puhacica: azt en is szoktam:D az emberem meg bokod, hogy mar megint.

Ugyandehogy (törölt) 2014.04.27. 10:23:19

@Sütemény1975: NyMao szikrazo napsutes, 20 fok,szelcsend.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.04.27. 10:23:28

@tildy[UK]:

Az egy dolog, hogy téged egyes nőies dolgok nem érdekelnek, Ez szabad választás kérdése. Engem se érdekel sok férfias dolog. Pl. engem a feleségem tanított meg a focira! Igen, ő focirajongó volt, én meg a szabályokat se ismertem rendesen. Ő tanított meg, hogy mit kell nézni egy meccs alatt.

De pl. nálunk én sokkal gyakrabban szoktam főzni, mint ő. Ja, s ha valamit meg kell javítani vagy össze kell szerelni egy IKEA-bútort, jellemzően ő jobban meg tudja csinálni, egyedül a számítógéphez értek jobban én.

Ebből azonban sehogy sem következik a genderelmélet igaza. Az ugyanis azt állítja, a nemek társadalmi, nem biológiai tényezől Ez viszont abszurdum.

2014.04.27. 10:23:52

@tildy[UK]: Ez csak udvariasság. Ennyi. Van, akt megtanítottak rá, van akit nem. Nem azért nyitja ki előttem az ajtót, mert bénának néz, hanem, mert udvarias. És ez jól tud esni az embernek. Apró örömök ..

2014.04.27. 10:27:01

Mayree-uh-uh blogja elsorangu, remelem megjelenik ma itt.
A szomaliak mar integralodtak, ok sem koszonnek?

A metron, a londoninal nagyobb bunko nincsen. Talan a gorogok, akik akkor kezdenek felszallni, amikor meg a tomeg jon kifele a kocsibol

SzZoole 2014.04.27. 10:32:43

@rezsöatya: atyam,milyen feletek az ido?Ugyanis ma feletek megyunk egy kicsit kirandulni,pontosabban Wallingfordba,St.George napi rendezveny es vasar lessz,remelem nem mossa el az eso.

nyuszigonosz 2014.04.27. 10:34:57

@tildy[UK]: A bunkóság nem az ajtó nem kinyitása, nem így gondoltam - értettem: hanem úgy, vannak bunkó népek, mindenhol.

Amúgy nekem nem degradáló, ha kinyitja valaki elöttem/ nekem az ajtót. Nem tudom miért lenne az.
Én is szoktam idös népeknek az ajtót nyitni, elöre engedni öket, söt nehéz cuccal, bútordarabbal vagy autókerékkel megpakolt férfiaknak is, ha úgy alakul. Alap udvariasság, szerintem.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.04.27. 10:35:33

@maxval a gondolkodó birca:
Max, te vagy a legnagyobb:))))))))))))))))))))))))))))))))

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.04.27. 10:37:18

@nyuszigonosz(D): "Én is szoktam idös népeknek az ajtót nyitni, elöre engedni öket, söt nehéz cuccal, bútordarabbal vagy autókerékkel megpakolt férfiaknak is, ha úgy alakul."
Ez azert teljesen mas, ugye erzed, minthogy nonek kinyitni az ajtot? A fenti esetekben segitesz, mert raszorul, az utobbi esetben meg azer tnyitod ki, mert nem ferfi... Orulok, hogy a svedeknel ez utobbi mar nem az alap udvariassag resze. Sot, "szexizmus", mert valojaban az is.

Quercus a favágó 2014.04.27. 10:37:58

Tudja valaki, hogy mondják svédül: igen, akarok!

**mimi** 2014.04.27. 10:40:27

A svédek nekem nagyon szimpatikusak...:))
Mayree blogja meg nagyon jó, az egyik kedvencem, a másik Turchié:)))
Mindig megvidámodok nála :))))))

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.04.27. 10:42:01

@nyuszigonosz(D):

"Jekatyerinburg - most nem tudom, nem ott gyilkolták le a Romanov cári családot?"

Igen, ott. Most templom áll a kivégzés helyén. eajc.summitural.com/images/upload/images/%202(1).jpg

A cári család szentté avatása alkalmából épült kb. 10 éve.

Aye aye 2014.04.27. 10:45:27

@Pink Petsch: @tildy[UK]:
Én is szeretem, ha előre engednek az ajtóban, és más hasonló apróságokat is. Kivéve ha épp nem praktikus mert pl én hátrébb vagyok és így torlódást okozunk (pl liftből kiszállva babakocsival nem várom el, hogy előre engedjenek. Gyakran megteszik és így előfordul, hogy pár lábfejen tolom át végül a kocsit...)
Szóval szegény férfiaknak fel kell tudni mérni, hogy mikor jön ki jól és mikor csak teher a kedvesség. Nehéz ügy, de miért legyen nekik könnyű? :))

Sütemény1975 2014.04.27. 10:48:41

@tildy[UK]: nagyon furcsa a gondolkodasod. vmi kisebbsegi problemad van? azt gondolod, hogy egy ferfi kevesebbnek nez teged azzal, hogy udvarias veled? Ugy gondolod, hogy ez gyengit teged?
En tisztelem a noket, holgyeket. azzal, hogy udvarias vagyok veluk. Szerencsere a tobbsegnek ez jol esik.

Ugyandehogy (törölt) 2014.04.27. 10:50:39

@tildy[UK]: miert orulsz olyasminek,ami nem altalanos,es teged egyaltalan nem erint? csak kivancsi vagyok...

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.04.27. 10:51:57

@Sütemény1975: ugy gondolom, hogy ez egy a multbol megmaradt "rossz szokas".

"azt gondolod, hogy egy ferfi kevesebbnek nez teged azzal, hogy udvarias veled?" - ha maga a ferfi ezt nem is gondolja, mert mar megszokta ezt a viselkedest, az alapja abban gyokerezik, hogy a no gyenge es nem egyenrangu, segiteni kell neki.

Szerintemaz embert kell tisztelni, es nem az alapjan, hogy mi van a laba kozt.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.04.27. 10:52:55

@Babette_: mert Svedorszagba akartunk alapbol menni, es meg most sincs kizarva , mint vegso letelepedesi cel. Ezert.

nyuszigonosz 2014.04.27. 10:52:55

@tildy[UK]: Tildy, perszehogy tudom, hogy van segítség, elözékenység meg van udvariasság.

Nézd, engem nem sért - mint téged-, ha valaki csak azért nyit ajtót, mert nö vagyok. Örülök és megköszönöm. Jólesik.

nyuszigonosz 2014.04.27. 10:54:24

@maxval a gondolkodó birca: Köszönöm. Nagyon szép.
Akkor jól emlékeztem.

klappol 2014.04.27. 10:55:42

@maxval a gondolkodó birca: Igazad van.

Mi mikor még jártunk nyaralni (nagyonrég), igen, megengedtünk pár dolgot, de szerintem akkor is természetesen tettük a dolgunkat

@Pink Petsch: . Valahonnan ismerős, a közvetlen szoszédom is egy öreg török család volt, 59 évesen lett gyerekük, a harmadik. Az volt csak nagy szám, meg a vendégek, meg amikor a gyereket körbemetélték és a hozzátartozó ünnepség, juuuuuuuuuuuuujjjjj, őrület volt kibírni.

2014.04.27. 10:57:38

@Aye aye: Hm, igen, a túlzott udvariasság tud zavaró s lenn, az igaz ;))). No de, inkább ez, mint hogy az orromra vágják az ajtót ;).

@tildy[UK]: Tudod, ez attól lehet, mert valóban így van. Egy nő gyenge, és nem egyenrangú egy férfivel, ami a fizikai felépítését illeti. Ezek az udvariassági szokások meg olyan korokban gyökereznek, amikor a testi erő volt az elsődleges.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.04.27. 10:58:59

@nyuszigonosz(D):

Az újratemetés 1998-ban valóban megrendítő volt. Jelcin, az akkori elnök mondott beszédet. Ő volt az, aki a kivégzés helyét leromboltatta 30 évvel korábban, nehogy zarándokhellyé váljon. S beszédében be is ismerte saját bűnét ezzel kapcsolatban. www.youtube.com/watch?v=kJqSNWsiuA4

Ez meg a videó a szentté avatásról (2000): www.youtube.com/watch?v=HQUC36k4m04

2014.04.27. 10:59:53

@klappol: Egy ünnepséget még csak kibír az ember, még ha napokig is tart. De ezek életvitelszerűen, bunkó, tapló parasztok, akik a büdös életben nem fognak megtanulni civilizáltan viselkedni. Remélem, mihamarabb kidasszák őket a házból.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.04.27. 11:00:32

@charlieharper [home, sweet home]:
Bizony ez így van. Agyfaszt kapok mikor állok a metróajtóban leszállásra várva a bunkója meg már nyomakodik fel.

klappol 2014.04.27. 11:01:21

A Magyar nép azért igen intelligens, na vannak kivételek, de a nagy része igen, + barátkozó jellem, kicsit naív és jóhiszemű.

De káromkodni azt meg nagyon tud. :)))))))))))))))))))))))

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.04.27. 11:01:38

@Pink Petsch: " Egy nő gyenge, és nem egyenrangú egy férfivel, ami a fizikai felépítését illeti."
Nem mind gyenge ( nem csak 160 centi 50 kilos nok vannak) es a ferfitol is fugg, hogy fizikai felepitesben ki erosebb.

petrasp · http://kulfordementemmajdjovok.blog.hu/ 2014.04.27. 11:02:29

@tildy[UK]: szerintem nem szexizmus. gondolhatnál arra is, hogy esetleg felülértékeli a nőt, és védeni, segíteni akarja? nem ledegradálni, és azt gondolni, a nő nem képes kinyitni az ajtót?? ugyan már!

egyáltalán nem bánom, ha kinyitják az ajtót előttem, ha udvariasak, nem bánom mint ember, nem bánom mint nő. tisztában vagyok a képességeimmel, hogy ki tudom nyitni az ajtót, de jól esik, ha udvariasak velem szemben a férfiak, szóval mitől kéne megalázónak éreznem??

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.04.27. 11:08:04

@diggerdriver: rendszeresen, a magam oromere, igen.

@petrasp: egy (lelkileg) eros nonek nem kell vedelem, ( vagy ha kell, akkor akkor , amikor o szeretne) . Szerintem.

"és azt gondolni, a nő nem képes kinyitni az ajtót??" - gondolom nem jott at az ele annak, amit irtam.

2014.04.27. 11:11:45

@tildy[UK]: Átlagban és általában nézve, te ... jajj! ;)))))

Quercus a favágó 2014.04.27. 11:13:04

Na szóval.....

Én kinyitom a nők előtt az ajtót.
Segítek, ha a babakocsival nehezen boldogul.
Segítek a vásárláskor, ha pl. kisgyerekkel van, és valami nehéz dolgot akar a kosarába tenni.
Előre engedem őket, és átadom nekik a helyemet.
Lehetőség szerint előre köszönök nekik, stb....

Azért, mert ezt tanultam apámtól.Meg azért mert ezért szinte mindig mosolyt kapok cserébe. És a nők gyönyörűek, mikor mosolyognak.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.04.27. 11:14:31

Nekem ezekkel az udvariassági dolgokkal egy nagy problémám van.
Ez valami betegség nálam vagy mi de a lényeg hogy gyakorlatilag nincs arcmemóriám.
A saját feleségem mellett elmegyek az utcán anélkül hogy felismerném. Ez már többször megtörtént.
A szomszédoknak otthon vagy köszöntem vagy nem aszerint hogy felismertem vagy nem.
Múltkor itt a központban szállok le a buszról és jön velem szembe egy ember aki köszönt.
Úgy körülbelül két perc múlva rájöttem hogy a landlord volt aki fölött lakunk már egy éve.
Volt hogy a munkatársamat nem ismertem meg akivel húsz éve mindennap együtt dolgoztam és akkor pont a gyógyszertárban találkoztunk és nem melósruha volt rajta.
Rengeteg kellemetlen szituációm volt már ebből.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.04.27. 11:15:54

@QUERCUS(a favágó):
Vállalom, köszi:))))))))))))))))))))))))))))))

Hari Seldon 2 2014.04.27. 11:19:46

A svéd intim szféra jóval nagyobb, mint amit a magyarok megszoktak. Nyilván hozzájárul ehhez az is, hogy ott régóta kicsi a népsűrűség, nem kellett egymást nagyon közelről elviselni... :-)
Nekem sokkal szimpatikusabb, mint a déliek, egymás képébe mászunk hozzáállása.
Valószínű, ezért sem szeretnek egy lifttel menni.
De most őszintén: ki az aki ha választhat, nem menne-e tök üres lifttel?
Vagy más példaként: Ki az aki valaki más mellé ül le a vonaton/buszon, ha van egy ülés távolabb is?

Na, majd május végén megyünk Jönköpings län-ba, megnézzük, hogy milyenek.

klappol 2014.04.27. 11:21:42

@tildy[UK]: Már egy régebbi posztben is volt hasonló, nő-férfi dolog, akkor azt írtam, hogy én nem szeretnék nő lenni, de a nőket nagyon meg kell becsülni. Ez az én véleményem:))))))))))

Nekem már nyitotta ki nő az ajtót, miután nemtaláltam a kulcslyukot :D:D:))))))))))))))))))))))))))))))))))

Hari Seldon 2 2014.04.27. 11:21:49

@diggerdriver:
"Ez valami betegség nálam vagy mi de a lényeg hogy gyakorlatilag nincs arcmemóriám.
A saját feleségem mellett elmegyek az utcán anélkül hogy felismerném."

Ha-ha. Én is azt szoktam mondani, hogy az arcmemóriámnál már csak a névmemóriám a rosszabb.

klappol 2014.04.27. 11:23:18

@Hari Seldon 2: Megnézetném dokival :D:D:D

2014.04.27. 11:23:35

@Pink Petsch:
" Ez csak udvariasság. Ennyi. Van, akt megtanítottak rá, van akit nem. "
Igen, ilyen egyszeru az egesz. Learned behavior, az az tanult magatartas, de mint tudjuk, sokan nehezen tanulnak. Orszagon, sot varoson belul is vannak nagy kulonbsegek: Torontoban hosszu, turelmes sorok varnak a villamosra, mig Vancouverben a Kinai negyedben embertelenul tolakszanak a busznal. A varos mas reszeiben turelmesebbek, de azert sorba nem allnak. Erdekes, a kanadai nem szeret egyedul utazni a liftben, sokszor visszatartja az ajtot egyeduli utaskent meg no is, ha latja,hogy sietek a lift fele. Olyankor en vagyok zavarban. Az intelligensebb no meg is koszoni, ha elore engedem az ajton. Az atlag nem. A bunkobbja be is szol, hogy egyenjogusag meg hasonlok. Na, arra ravagnam az ajtot:)

petrasp · http://kulfordementemmajdjovok.blog.hu/ 2014.04.27. 11:29:54

@tildy[UK]: olvasd el Quercus kommentjét. azt hiszem nem jutunk közös nevezőre, de ettől még nem áll meg a világ.

2014.04.27. 11:31:57

@Hari Seldon 2: Ez a lift dolog nálam véleményes. Kis, 2 személyes liftben én is inkább szeretek egyedül utazni, de 4 vagy nagyobb személyes liftben nem zavar más. Viszont a vonat az nagyon betalált, ez így van. :D Még a négyes, asztallal ellátott ülésekre sem szívesen ülök, ha már ül ott valaki (persze, ha helyjegy van, az más).

2014.04.27. 11:32:15

@diggerdriver: szemuveg
@Hari Seldon 2: teljesen igy van. Luton Airport, felismered a kelet-europai kontingest, a sorban a nyakadra maszik, 3centire a sarkadtol. Ha fizetsz, akkor a mogotted levo megmondja a penztarcad tartalmat.

rezsöatya 2014.04.27. 11:32:18

@Pink Petsch: tudod, ezert jo a terhes nonek! Nem vagja orrba a lengoajto... :-)))

Sütemény1975 2014.04.27. 11:33:32

@tildy[UK]: nem hiszem, hogy az udvariassag rossz szokas lenne. ez ilyen nagyon feminista duma. ha egyszerre erek oda az ajtohoz egy masik ferfival, akkor van, hogy ot is elore engedem. vagy udvarias vagyok az edesapammal ilyen szempontbol. akkor most usson meg, mert azt hiszi, hogy en gyengebbnek gondolom ot? vagy ez a furcsa teoriad csak a nokre igaz?

klappol 2014.04.27. 11:37:22

@rezsöatya: Na ez aztán nem annyira vicces.

2014.04.27. 11:38:15

@Cascabel: Liftet, már nagy liftet én is szoktam visszatartani, ha látom, hogy más is azzal jönne. A Kínai negyed, gondolom, bevándorló negyed, szóval nem csoda, hogy másként viselkednek a népek. Mint Bécs 10.-ik kerülete... az is külön világ.

Quercus a favágó 2014.04.27. 11:39:39

Egyenjogúság:

"Az egyenjogúság, azt hiszem, azt jelenti, hogy mindenki megkapja, amit akar, anélkül, hogy a teljes igazsággal tisztában lenne. Másképpen fogalmazva: felszabadít bennünket azok alól a dolgok alól, amelyeket nem szeretünk, hogy aztán az általunk helyesnek tartott dolgok rabszolgáivá váljunk."

2014.04.27. 11:40:46

@maxval a gondolkodó birca:
Arrol olvastal mar, hogy ki volt a cari csaladot kivegzo osztag parancsnoka?

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.04.27. 11:41:55

@Sütemény1975: "akkor most usson meg, mert azt hiszi, hogy en gyengebbnek gondolom ot"
szerintem nagyon felreertettek itt paran, amit korabban irtam.

Mas a nemtol fuggo udvariassag( szek kihuzas, kabat felsegites -> szerintem trivialis, hogy van olyan helyzet, amikor ferfi ferfinak, vagy no ferfinak segit, mert csak, vagy mert raszorul , de 'sajnos' csak a noknek valo segites az altalanos ), es mas az elozekenyseg meg a segitseg.

Nemtol fuggetlenul segitek pl. annak, aki kuszkodik a kabatja felvetelevel. Vagy ha egyszerre erunk oda egy ajtohoz, rendszeresen elore engedem / vagy ha ragaszkodik hogzza hogy en menjek, akkor megfogom a kilincset es nyitva tarotm neki az ajtot.

"udvarias vagyok az edesapammal ilyen szempontbol" En inkabb tiszteletnek mondanam, de te tudod.

rezsöatya 2014.04.27. 11:44:21

@Zoole[uk]: itt sut a nap, de ha Wallingford fele nezek, suru sotet fellegek tornyosulnak...
Parkolni a fotertol nem messze tudtok a Waitrose iranyaban. Talan az unnepseg miatt nyitva lesz a Wr-zal szembeni sarki antikvitas uzlet es coffe shop, ha igen, oda feltetlenul nezzetek be! Hatalmas es tele van kincsekkel (mondjuk nem is charity shopos aron!)
Ha lesz idotok meg Goringot javaslom, nehany merfold Wallingfordtol...
Sajna busy vagyok ma, de majd egyszer miniHAtali..

Sütemény1975 2014.04.27. 11:44:32

@tildy[UK]: ok, asszem tisztaztuk egymas allaspontjat, ebben nem fogunk egyeterteni, de ettol meg forog a fold tovabb.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.04.27. 11:45:08

@tildy[UK]: de elfogadom, ha valakinek ez kell , meg jolesik neki, akar adni, akar kapni.

Nekem nem esik jol, sot kifejezetten irrital ez a fajta "udvariassag".

2014.04.27. 11:47:16

@Pink Petsch:
A kinai negyed inkabb kereskedelmi negyed, uzletek, aruhazak, ettermek, stb. Van egy-ket lakoepuletek is, de ma mar szetszorva, a varos minden reszeben elnek a kulonfele etnikumok, nem ugy, mint 50-70 eve.

Quercus a favágó 2014.04.27. 11:49:08

Az udvariasság egy norma, amit önmagam elé állítottam. Nem azért vagyok udvarias, mert meg akarok felelni másoknak, hanem azért, mert meg akarok felelni önmagamnak.

Mr Long 2014.04.27. 11:50:59

@charlieharper [home, sweet home]: Jaj, repter!
Csak, hogy az angol mosogatok se maradjanak el ma.multkor jottunk vissza bp-rol es elottunk egy csalad allt a sorban. Mar ott kezdodtek a problemaik, hogy lovesuk sem volt melyik sorba kellene allni utlevel ellenorzeshez. Na azt sem ertem, hogy ok mit fognak itt csinalni...

Akkor az egyenrangusag neveben majd asszony ugyan annyi cuccot fog ezentul cipelni, mint en. Ja, hogy nem birja el? Lenyegtelen, egyenrangusag van! Meg a terhes nonek sem adom. at a helyem a buszon, hisz a kover ferdinek sem szoktam! "Egyenrangusag", de azert kell neha a kedvezmeny.
Es mi a helyzet a pozitiv diszkriminacioval? x% not a parlamentbe. Csak azert mert nok? Abban nincs semmi teljesitmeny, ezt nem kellene kierdemelni? Csak ugy meg kell kapni?

Quercus a favágó 2014.04.27. 11:51:39

Van egy közmondás.

Légy udvarias mindenkihez, barátságos sokakhoz, bizalmas kevesekhez.

Ugyandehogy (törölt) 2014.04.27. 11:55:44

@maxval a gondolkodó birca: hat nemtom,nekem csomoszor csokolnak kezet, ennyi sznob csak nincs..

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.04.27. 11:55:48

@charlieharper [home, sweet home]:
Baszod, 30éve szemüveges vagyok.
A hátsó lámpa feléből felismerem egy autó típusát, sőt a feleségem szerint mindent meglátok amit nem kellene.
A múltkor autóval mentünk valahova és elment mellettünk egy trike. Mondom V8 motor volt benne.
Azt mondja honnan tudom mikor fél másodpercig sem láttad.
Mert láttam a döntött hengersort aminek kell lenni egy párjának a másik oldalon.
Ez olyan minthogyha látom egy szarvasagancs egyik koronáját abból meg lehet mondani hány ágú az egész agancs.

Ugyandehogy (törölt) 2014.04.27. 11:57:24

@Aye aye: akinek a kedvesseg teher, ne levyen kedves. ilyen egyszeru.

DieNanny CH 2014.04.27. 11:59:18

@diggerdriver:

Nálam is sajnos hasonló a helyzet... :-(
Amikor még anno oviban dolgoztam, egy kis trükkhöz folyamodtam: mivel viszont a gyerekekre nagyon is jól emlékeztem, az utcán, ha egy család jött szembe, rögtön a gyerekek arcát néztem. Őket azonnal felismertem, így aztán már a szüleiket is...
Itt Svájcban még könnyebb a dolgom: itt boldog-boldogtalannak köszönünk, ráadásul egyesek széles mosollyal (még ha vadidegenek is), így mindegy, valakit felismerek-e, vagy sem. Nem leszek udvariatlan... :-)

Ugyandehogy (törölt) 2014.04.27. 11:59:39

@tildy[UK]: a fizkkai meret nincs osszefuggesben az erovel...meg az izmok felepitesevel (egyszer olvastam valahol, hogy a ferfiak izma mashogy van osszerakva)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.04.27. 12:00:18

Talán van itt néhány nyelvtan guru.
Van olyan hogy pozitív diszkrimináció?

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.04.27. 12:00:33

@QUERCUS(a favágó): ez viszont egy jo kozmondas.

@Mr Long: "Akkor az egyenrangusag neveben majd asszony ugyan annyi cuccot fog ezentul cipelni, mint en. Ja, hogy nem birja el? "
En elbirom, koszonom. Es sokszor cipelek ugyanannyit, mint a parom, van mikor tobbet is, mert akkor epp ugy esik jol.

" Meg a terhes nonek sem adom. at a helyem a buszon, hisz a kover ferdinek sem szoktam! "Egyenrangusag""

"Es mi a helyzet a pozitiv diszkriminacioval? x% not a parlamentbe. Csak azert mert nok? "
Nem csipazom a pozitiv diszkriminaciot, de az sem jo, ami msot van, leven ferfiak dontik el, hogy no maradjona parlamenten kivul, majd ok tudjak mi a jo. Egyenlo eselyekkel indulast mar jobban partolom, a poz. diszkriminaciot nem.
En mindkettonek, leven 1. terhes nonel nem csak a suly, de a hormonok is csesztetik a szervezetet, hohullam, szedules is barmikor lehet.

2014.04.27. 12:01:05

@Mr Long: lehet, hogy turistaskodni jottek.
Svediaban eloirtak valami iranyelvet, hogy hany % nonek kell lenni az executive-ok kozott a Board roomban.
Ez kicsit olyan, mint del-afrikaban a BEE, annyit is er

2014.04.27. 12:03:39

@Babette_: te egy urino vagy. Aki alapbol nem csokolna kezet, neked azok is kezet csokolnak.

Ugyandehogy (törölt) 2014.04.27. 12:05:27

@DieNanny [SZ,CH]: ebbe csak az kellemetlen,hogy ha gyerek nelkul vannak, akkor nem ismered meg oket:)

2014.04.27. 12:07:42

Amikor a mult szazad elejen a nok szavazati jogarol vitatkoztak, az egyik erv az volt mellette, hogy a no bekes fajta, ezert majd a habororuskodasok, eroszak ellen fognak szavazni. Az eredemenyt tudjuk:(

nyuszigonosz 2014.04.27. 12:07:52

@diggerdriver: Igen, van pozitív diszkrimináció.
Ez se jó. Ez az, amikor amikor a diszkriminációt megelözendöen eleve elönyben részesül/nek pl. nök, mozgássérültek, etnikaiak meg tudomisén kik.
Ez munkahelyre felvételnél szokott elsösorban lenni.

DieNanny CH 2014.04.27. 12:09:51

@Babette_:

Hát, bizony, így van... Emiatt szerettem a nyarat, akkor viselhettem napszemüveget, így nem volt feltűnő, hogy már 20 méterről vizslatom a szembejövőket...
Hogy mi volt borús időben egy gyerek nélküli házaspárral... Arra már nem emlékszem...

Sütemény1975 2014.04.27. 12:11:07

@charlieharper [home, sweet home]: az igaz, hogy a kezcsoknal nem illik az ajkat a kezfejhez erinteni?

Quercus a favágó 2014.04.27. 12:11:46

@Babette_:

Minden nőbe beleszeret valaki. És annak a valakinek ő a legszebb a világon.

2014.04.27. 12:13:47

@Sütemény1975: igy van. Nem nyaladzod ossze
@diggerdriver: voltak osztalytarsaim Algeriaban, franciak, aki magaztak a sajat szuleiket.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.04.27. 12:14:52

@Babette_: @nyuszigonosz(D):
Egy pillanat...
A diszkrimináció negatív megkülönböztetést jelent.
Értelmes az hogy pozitív negatív megkülönböztetés?

Sütemény1975 2014.04.27. 12:17:10

@diggerdriver: a diszkriminacio csak siman megkulonbozteto banasmod. Lehet pozitiv vagy negativ.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.04.27. 12:17:27

Azert feminizmus ide, egyenjogusag oda, azt ne felejtsuk el hogy ez nem alaptalanul alakult ki.

A ferfiak evezredeken at csoportosan jartak vadaszni. Ezaltal erosebbek, jobb a terlatasuk, hatekonyak csapatban, gyorsan tudnak eles helyzetben donteni es jo a strategiai erzekuk, stb.

Ezzel szemben a nok voltak felelosek a csaladert es a taborert. Ennek koszonhetoen sokkal jobb a kezugyesseguk, jellemzoen fenyevekkel magasabb az EQ-juk, szocialisan erosebbek, osszetartjak a csaladot valsaghelyzetben, stb.

Nem azert lesznek tuzoltok jellemzoen a ferfiakbol mert szemet diszno modjara nem engedik be a noket a szakmaba, hanem mert sokkal hatekonyabbak az adott munkakorben. Ennyi. Ez ellen kar lazadozni mert ez teny.

Vannak persze kivetelek, de csupan azert mert a nok 1% tok jo tuzolto lenne, attol meg hagy maradjon ez ferfiszakma.

A hagyomanyosan kialakult ferfi-noi szakmak nem veletlenul alakultak ki. Es en nem banom, hogy ha egy no mindenaron tuzolto akar lenni es jo is benne. Hat legyen. Hajra. Kivetelek mindig vannak.

De azert ne csinaljunk mar ugy mintha 40 evnyi feminizmus majd hirtelen fel fogja rugni tobb tizezernyi ev evolucios folyamatait mert a termeszet nem igy mukodik.

Sütemény1975 2014.04.27. 12:18:37

@charlieharper [home, sweet home]: attol, hogy az ajkam eppen hogy hozzaer, meg nem lesz nyalas a keze. nem folyik meg a szambol :))))

nyuszigonosz 2014.04.27. 12:18:56

@diggerdriver: Pozitív vagy negatív megkülönböztetés, de most látom, hogy a Sütemény már leírta.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.04.27. 12:19:10

@diggerdriver: Tudomasom szerint csak szimpla megkulonboztetes a szo szerinti forditas, persze sok esetben negativ diszkriminacio -val, azaz negativ megkulonboztetessel szinonimakent hasznaljak.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.04.27. 12:19:11

@charlieharper [home, sweet home]:
A bátyám és a nővérem még magázták apánkat. Én már nem.
Nálunk minkét nagyapánkat magázták a gyerekei.
Még ismertem olyan házaspárt ahol a férj-feleség magázta egymást.
Az író Fekete István is magázta a feleségét és viszont.

Sütemény1975 2014.04.27. 12:21:08

@diggerdriver: az en szuleim is magazzak a szuleiket. Mi unokak viszont mar nem.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.04.27. 12:21:55

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]:
"Ezzel szemben a nok voltak felelosek a csaladert es a taborert. Ennek koszonhetoen sokkal jobb a kezugyesseguk, jellemzoen fenyevekkel magasabb az EQ-juk, szocialisan erosebbek, osszetartjak a csaladot valsaghelyzetben, stb."

Ez van, elvagyunk cseszve, paromnak fenyevekkel magasabb az EQ-ja, szocialisan jobban erzekenyebb, nekem meg jo a terlatasom, navigacios kepessegem, logikam.

Szerintem ha az az 1% szeretne tuzolto lenni, akkor pedig hadd lehessen, termeszetesen egyforma felteleknek megfelelve.

klappol 2014.04.27. 12:22:08

@diggerdriver: Van ám. még alkotmányilag is meg van határozva.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.04.27. 12:25:19

@Sütemény1975:
Igen, nálunk is így volt bár csak az apát magázták.

2014.04.27. 12:26:18

@maxval a gondolkodó birca:
En masvalakirol olvastam. Valamilyen Imrenek hivtak.

petrasp · http://kulfordementemmajdjovok.blog.hu/ 2014.04.27. 12:27:28

@charlieharper [home, sweet home]: apukám magazza/ta a szüleit, vicces hogy mi gyerekek meg tegeztuk/ük őket ( nagyapám már nem él). Apu anyukám szüleit is magázta, ellenben anyu nem és persze mi sem.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.04.27. 12:28:06

@tildy[UK]:
Akkor ezt sürgősen ellenőrizd le:)))))))))))))))))))))))))))))))))))

kepkezelo.com/images/y8616841vd1x6nnhoav6.jpg

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.04.27. 12:28:18

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]:
"A hagyomanyosan kialakult ferfi-noi szakmak nem veletlenul alakultak ki. "

Azert ez is valtozik. Tobb okbol is, tarsadalmies kulturalis okokbol is. Csak par evtizedett kell visszamenni kicsit, es azt latja az ember, hogy a tanitok es tanarok 90%-a ferfi volt. Ma ez egy noies szakma. Regen a szabok , fodraszok szinten ferfias szakma voltak -> ma mar sok esetben nok vegzik.

Persze van par kialakult ferfi-noi szakma, ahol meg mindig ott az eloitelet a nokkel szemben, de meg a sajat szakmamon belul is ateltem hatranyos megkulonboztetest, mert nem noies szakma.

( Emlekszem , PLC programozas orara bemenve megkerdezte a tanar, hat maga meg mit keres itt? Talan mert ez az oram van? Vegig lekezeloen bant, aztan volt nagy koppanas, mikor latta, megis meg tudom oldani a feladatot)

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.04.27. 12:29:21

@tildy[UK]: Nem vagytok elcseszve. Nincs ezzel semmi baj. Mondom, vannak kivetelek, ezzel semmi gond nincs.

Es annak sem latom akadalyat, hogy barkibol lehessen barki. Tehat nem szerencses dolog egyetlen szakmat sem lezarni egyik nem elol sem. Ezt mondom en is. Ha a no tuzolto akar lenni, hat legyen. Aldasom ra.

De szerintem nem kell tuzzel-vassal kuzdeni az ellen, hogy vannak jellemzoen ferfias es noies szakmak mert ezek okkal alakultak ki.

Az, hogy menedzsment szinten sok helyen meg mindig ferfiak dominansak mar egy teljesen mas jellegu kerdes. Teny, hogy sok tanulmany bebizonyitotta, hogy aranyaiban nagyon sok no alkalmas vezetoi poziciok betoltesere mert megvannak a szukseges kompetenciaik. Valoszinuleg ez meg a konzervativ felfogas eredmenye, de amennyire tudom a statisztikak folyamatosan lassan egyenlitodnek cegvezetoi szinten.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.04.27. 12:29:44

@diggerdriver: nem fog erdekelni, masok mit gondolnak:)

Muscari 2014.04.27. 12:29:57

@tildy[UK]: ha a ferjemmel szallunk fel a buszra, az tuti, hogy o ot perccel utanam er fel, ugyanis a megalloban levo osszes not maga ele engedi :-) En ilyenkor nagyon buszke vagyok ra.

Nekem kifejezetten jol esik, ha elore engednek, meg is szoktam koszonni, de minimum egy mosoly kijar erte.

Soha nem engedi, hogy cipeljek, csak valami konnyut hagy vinni, nem azert, mert azt hiszi, hogy en nem birnam el, hanem mert o sokkal erosebb, mint en.

BTW viragot kapni szoktal? Mert en minden heten.

Gondolj bele, hogy milyen szerencses vagy, neked van valasztasod. Nezzel meg egyszer egy muszlim hazaspart, ahol a no egy meterrel a pasi mogott kullog. Na, neki nincs valasztasa.

2014.04.27. 12:32:03

@Cascabel: Úgy gondolod, a két világháború és a nők szavazat joga között szoros összefüggés van? Netán megszavaztatták a világ lakosságát, hogy akarnak-e világháborút, és a nők akartak? Vagy mégis hogy?

Quercus a favágó 2014.04.27. 12:32:13

@tildy[UK]:

" es azt latja az ember, hogy a tanitok es tanarok 90%-a ferfi volt. Ma ez egy noies szakma. "

Na ez az egyik oka, amiért az iskolákban kritikán aluli a fegyelem.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.04.27. 12:32:25

@diggerdriver:

Apám az anyját magázta és csókolomozta.
Anyám az anyját tegezte és sziázta.

Szóval családfüggő is, nem csak korfüggő. szüleim ugyanaz a korosztály.

klappol 2014.04.27. 12:33:21

@Muscari: "Gondolj bele, hogy milyen szerencses vagy, neked van valasztasod. Nezzel meg egyszer egy muszlim hazaspart, ahol a no egy meterrel a pasi mogott kullog. Na, neki nincs valasztasa."

ez a cigáknál is hasonló:)))))))))))))))))

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.04.27. 12:34:01

@Muscari: nem komalom a vagott viragot, szerencsere ezt tudjak a hozzam kozelallok:)
A szaporodoszervet letepni a novenynek pusztan szorakozasbol, es oromszerzesbol?
Nem hianyzik.

Legutoljara nem tudom mikor kaptam viragot, de amikor kaptam, az cserepes volt.

morsels (törölt) 2014.04.27. 12:34:13

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]:
Ez a tuzoltosag egy erdekes dolog.
Mifelenk volt ebbol hatalmas vita, hogy nok azert nem lehetnek tuzoltok, mert a fizikai teszt diszkriminativ. Azt akartak, hogy a noknek kulon legyen fizikai teszt.

En akkor azt mondtam, hogy ha majd lesz tuz csak noknek, akkor nyugodtan lehet teszt is noknek, de egyelore en szeretnem azt, hogy a tuzolto (tolem lehet ferfi vagy no, tok mindegy) ki tudjon huzni a hazbol.

Egyebkent meg tildynek az a baja, hogy nonek nezik :-)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.04.27. 12:35:15

@Pink Petsch: MAgyarorszagon emlekeim szerint 1922 kornyeken kaptak a nok szavazati jogot, aztis limitalva, 30 evesnek kellett lenni hozza, stb. Az elso vh. nem az o lelkukon szarad.

2014.04.27. 12:37:01

@tildy[UK]: Én Cascabel egész okfejtését nem értem, hogy ez nála hogy kapcsolódik össze .. de mindegy ...

SzZoole 2014.04.27. 12:38:25

@rezsöatya: koszi az infot atyam,majd kesobb meg gyonok:)))

2014.04.27. 12:41:22

@QUERCUS(a favágó): "Na ez az egyik oka, amiért az iskolákban kritikán aluli a fegyelem."
Jól írod, az egyik ok ez, de szerintem nem ez a nagyobbik része az okoknak. Persze csak szerintem.

purple ragdoll 2014.04.27. 12:42:34

Szerintem ez az eddigi egyik legjobb hétvégi blogválogatás.

@nyuszigonosz(D): Church on Blood vagy Church of All Saints a templom neve. Itt van két általam lőtt kép, akkor éppenséggel rengetegen voltak ott az ortodox karácsony és a jégszobor-kiállítás miatt. (Bocsánat, az elsőt csak ilyen bénán tudtam feltölteni.)
www.kephost.com/view3.php?filename=a1_2014_4_27_s19a4vby8f.jpg
www.kephost.com/view3.php?filename=a1_2014_4_27_uwlhimn1ke.jpg

morsels (törölt) 2014.04.27. 12:42:56

@Pink Petsch:
Az okfejtest alapvetoen rossz, de az teny, hogy a ket vilaghaboru kozott es utan tortentek a nagy valtozasok, ami a nok szavazati jogat illeti. Szerintem inkabb jogi szuksegszeruseg volt, nem pedig valamifele felismeres.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.04.27. 12:44:46

@Cascabel:

Ez a Nagy Imre elmélet. De ott sem Nagy Imre a vezető, hanem ő az egyik kivégző. S persze nem a későbbi miniszterelnök Nagy Imre, hanem egy másik azonos nevű volt hadifogoly magyar kommunista.

Azt, hogy ő azonos a miniszterelnök Nagy Imrével, 80-as évekbeli KGB-s hamisítás a magyar elvtársak kérésére. Csakhát a magyar szélsőjobb bevette és elhitte, s mind a mai napig ismételgeti.

A mainstream orosz történelemtudomány szerint 11 ember lett kivágezve, közülük 7 a cári család, 4 a család alkalmazottja. A kivégzők 5-en voltak, mindegyik orosz állampolgár (1 zsidó és 4 orosz).

rezsöatya 2014.04.27. 12:47:24

@Muscari: jol csinaljatok!
Az megvan, hogy Albaniaban a haboru elott a ferfi ment elol, mogotte 20 meterrel az asszony es a szamar... Ez megvaltozott a haboru utan, az asszony ment elol es mogotte 50 meterrel a ferfi es a szamar... a nemetek ugyanis elaknasitottak a teruletet... :-)
(klappolnak: ez is VICC!)

2014.04.27. 12:48:54

@morsels: Hát nah, hallod, miután a nők dolgoztak a repülőgép- meg bombagyárakban .. sok választás nem maradt ... De még így sem éltem volna szívesen az '50-es évek Amerikájában.

2014.04.27. 12:50:04

@tildy[UK]: @Pink Petsch:
Csak ugy, hogy a nok szavazati jogaval nem lett kevesebb a haboru, az eroszak. Sot, volt noi miniszterelnok, aki hadat is uzent. Legtobb anya buszke katonafiara. Nem kulonbek, mint a ferfiak, sot!:(

DieNanny CH 2014.04.27. 12:52:42

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]:

Éppen aktuális a heti Coop-újságból: riport egy mozdonyvezetővel, asztalossal, tűzoltóval, pilótával, kamionossal - mind nők...
De amúgy igazad van. Kell még 100 év, hogy ez megszokott legyen.

www.coopzeitung.ch/Das+neue+_starke+Geschlecht_+Junge+Frauen+in+Maennerberufen

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.04.27. 12:52:42

@Cascabel: Attol meg, hogy nok is szavaznak, a donteseket meg mindig javareszt ferfiak hozzak a parlamentben....

Quercus a favágó 2014.04.27. 12:56:32

@Turchi:

Igaz. Ugyan ilyen súllyal nyoma altban az is, hogy a társadalomban, és a családokban is kritikán aluli a fegyelem.

Egyébként van némi rálátásom a dolgokra, mert anyám pedagógus volt(már régen nyugdíjas), a húgom, meg a lánya gyakorló pedagógus. Anyámat kezdő tanárként a faluba még az idős emberek is tanító néninek szólították. Sokat meséli, mennyire restellte, hogy 70-80 éves emberek előre köszöntek neki. Más világ volt. Akkor a családban is megkövetelték az egymás iránti tiszteletet. Meg a közösségben is.
Ma már sajnos egyikben sem.

2014.04.27. 12:58:43

@maxval a gondolkodó birca:
A Mitrokhin konyv is emliti Nagy Imret a kivegzessel kapcsolatban, igaz fedoneven.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.04.27. 12:59:07

@tildy[UK]:

Ez érdekes kérdés. Valójában 1918 vagy 1919 vagy 1920!

Ugyanis a Károlyi-féle népköztársaság idején adták először meg a nőknek is a választójogot, 1918-ben, de egyetlen választást sem rendeztek. Nem volt idő választások tartására, Károlyi Mihály lemondott, mielőtt választásokat tudtak volna tartani.

Azután a Tanácsköztársaság alatt úgyszintén nem tartottak választásokat, miközben akkor is elvileg volt szavazati joguk a nőknek.

Így aztán Horthyék adták meg harmadszorra is a nőknek a választójogot, egy új jogszabállyal. 1919 végén. (Horthyék nem ismerték el sem Károlyiék, sem a Tanácsköztársaság jogszabályait.)

Így ténylegesen az első választás, melyen szavazhattak a nők 1920-ban volt. Itt nem volt jelentős diszkrimináció nő és férfi között, pl. mindkét esetben 24 éves kor volt a korhatár, csak egyetlen kérdésben volt különbségtétel: az analfabéták esete. Míg a férfiak esetében nem volt feltétel az írni-olvasni tudás, a nőknél igen: az analfabéta nők nem szavazhattak.

Hozzáteszem: később Horthyék növelték a nők és férfiak megkülönböztetését.

A legutolsó Horthy-kori választáson - 1939 - pl. a nőknél 30 éves kor, a férfiaknál 26 éves kor betöltésekor kezdődött a választójog. S míg férfiaknál minimum négy osztály végzettséget írt elő, addig nők esetében hatot.

Viszont a jogszabály kimondta: a legalább három gyereket nevelő anyák, valamint az egyedülálló, saját háztartásban élő, saját jövedelemmel rendelkező nők számára a férfiakra vonatkozó követelményeket kell alkalmazni,

nyuszigonosz 2014.04.27. 12:59:37

@purple ragdoll: Köszönöm. Nagyon szép képek.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.04.27. 12:59:50

@Cascabel:

Igen, tudom. Csakhát azóta megnyíltak a szovjet levéltárak, s bizonyítva lett: nem igaz.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.04.27. 13:01:36

@rezsöatya:

Az én kedvenc viccem, amit mindig el szoktam mondani, amikor a kutyámról van szó:

- Tudod ki az ember legjobb barátja?
- ?
- A nő. Persze csak ha a kutyát nem számoljuk.

Muscari 2014.04.27. 13:01:58

@tildy[UK]: ez is egy megozelites, ami a viragot illeti. Azert en kerteszkent maskent gondolom, engem gyonyorkodtet, akarhanyszor ranezek a vazaban allo csokorra. Mert egyszeruen csak szep.

Muscari 2014.04.27. 13:04:28

@tildy[UK]: ebben viszont maximalisan igazat adok neked. Az uj parlamentben meg kevesebb no lesz, azt hiszem, Europaban a legkevesebb, ami szembemegy az europai trendekkel.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.04.27. 13:04:43

@rezsöatya:
Az albán tudott valamit.
Nevezetesen azt hogy a szamár nem lép rá aknára.
Szóval tudta kit kell előreküldeni:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

morsels (törölt) 2014.04.27. 13:07:16

@Pink Petsch:
Nem kifejezetten az volt az alap, hogy bombagyarban dolgoztak.
Gondold vegig. Amig a ferfiak elmentek haboruzni, addig is kellett egy jogi szemely, aki a csalad neveben dontest tudott hozni. Es ez jogi problema volt alapvetoen. Viszont ha a no a ferje tavolleteben jogi szemely lett, akkor a valasztasi jog ertelemszeruen kiterjedt ra is.

Sütemény1975 2014.04.27. 13:09:25

@QUERCUS(a favágó): meg a 80as evekben, amikor en voltam altalanos iskolas, akkor is sokkal nagyobb volt a fegyelem. ma meg a tanar nem mer raszolni a gyerekre, mert beperli a szulo. fura vilagot elunk...

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.04.27. 13:10:42

@Cascabel:

A történelem azt mutatja hogy a nő politikusok sokkal képtelenebbek a kompromisszumokra valamint sokkal keményebb tárgyalópartnerek sokkal jobb érdekérvényesítők.
Ugye volt Vaskancellár is meg volt Vaslady is.
Az USA női külügyminiszterei legendásan kemények voltak.

A saját tapasztalatom meg azt mutatja hogy a nő főnököktől mentsen meg az isten.
Sokkal érzéketlenebbek mint a férfi főnökök.
Egy jó nöi főnököm volt a többi kritikán aluli.

Sütemény1975 2014.04.27. 13:12:26

@Muscari: ezt viszont nem ertem. semmi sem tiltja, akadalyozza, hogy tobb noi kepviselo legyen a parlamentben. vagy a partokon belul is el vannak nyomva a nok? vagy csak alapbol keves a no akar politikus lenni otthon?

Sütemény1975 2014.04.27. 13:14:32

@diggerdriver: atesnek a lo masik oldalara, mi? nehogy a ferfi beosztott azt erezze, hogy o gyenge, ezert meg a kelletenel is szigorubb. nekem eddig egy no fonokom volt, de elvoltam vele.

Mr Long 2014.04.27. 13:15:54

@diggerdriver: Igen, mivel a ferfiak csak dominalni akarnak, mig a nok megsemmisiteni.
Nezd meg az iskolaban mi tortenik. A fiuk verekszenek, kicsit utana gyotrik ezzel az aldozarukat es ezzel veget ert a dolog. De a lanyok, azok meg akarjak semmisiteni az ellenfeluket!

2014.04.27. 13:16:44

@tildy[UK]:
" Attol meg, hogy nok is szavaznak, a donteseket meg mindig javareszt ferfiak hozzak a parlamentben.... "
Az a szerencse!:) Ha a nok hoznak, mar reg kipusztult volna az emberiseg:)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.04.27. 13:21:13

@Cascabel: remelem ezt csak poenbol irtad.

Amin en nagyon ki vagyok akadva, hogy egyes orszagokban hiaba akarna menni egy ferfi ovobacsinak, egyszeruen diszkrimaljak, es pedofiliat felteteleznek alapbol rola. Nonszensz. Szerintem nagyon is kellene mar ovodaskorban is ferfi nevelo.

@Sütemény1975: csak nezd meg a 'prominens' part notagjainak abrazolasat... index.hu/galeria/index/belfold/2014/04/26/a_fidesz_tudja_hol_a_nok_helye/

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.04.27. 13:23:59

@Sütemény1975:
A férfiak másképp viszonyulnak a beosztottakhoz mint a nők.
A nők nem ismerik a partneri viszony fogalmát.
A férfi barátságok is mélyebbek mint a női barátságok.

"Egy nő reggel hazamegy. Kérdezi tőle a férje: -Hol voltál? - Egy barátnőmnél aludtam. Ekkor a férj felhívja a felesége 10 legjobb barátnőjét, és egyik sem igazolta le................Fordított esetben: A férj reggel hazamegy. Kérdi a felesége: -Hol voltál? -Egy haveromnál aludtam. A felesége felhívja a férje 10 legjobb ...haverját..............8 az mondta nála aludt, 2 pedig, hogy még mindíg ott van..."

Aye aye 2014.04.27. 13:24:44

@Cascabel:
"Az a szerencse!:) Ha a nok hoznak, mar reg kipusztult volna az emberiseg:)"
Erre csak azt szoktam írni, hogy várom a listát a nők által indított háborúkról. De most már tényleg szeretném ha valaki összegyűjtené őket, ha már a föld kiírtásával vádoljátok a nőket. Teljesen komolyan írom.
Mert én tudnék pár olyat írni, ami férfiakhoz köthető..

nyuszigonosz 2014.04.27. 13:25:36

@tildy[UK]: "Amin en nagyon ki vagyok akadva, hogy egyes orszagokban hiaba akarna menni egy ferfi ovobacsinak, egyszeruen diszkrimaljak, es pedofiliat felteteleznek alapbol rola. Nonszensz. Szerintem nagyon is kellene mar ovodaskorban is ferfi nevelo."

Kellene, söt akadnak is, de hát kevesen vannak. Mert az óvónök/ óvóbácsik nagyon keveset keresnek. Így a legtöbb óvóbácsi elhagyja a pályát.

Aye aye 2014.04.27. 13:28:31

@nyuszigonosz(D):
"Mert az óvónök/ óvóbácsik nagyon keveset keresnek. Így a legtöbb óvóbácsi elhagyja a pályát. "
a többség talán el sem kezdi az óvónőképzőt. (mi lenne, egy olyan párral, ahol az apuka óvóbácsi, anyuka babát vár? Mo-on éhenhalnának..)
de talán már gyerekkorba "kinevelik" a kisfiúból a gyerkekekkel való foglalkozás vágyát, mondván, hogy menjen inkább valami férfiasabb pályára.
Szerintem kár érte.

2014.04.27. 13:28:52

@tildy[UK]:
" remelem ezt csak poenbol irtad. "
Nem poenbol, tapasztalatbol:)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.04.27. 13:30:31

@Aye aye:
Nem kell lista.
Szerinted miért terjedt el az a mondás hogy "keresd a nőt"?
Azért mert minden férfi döntés mögött nagy valószínűséggel van egy nő.
Névtelen, arctalan, de ott van.

Muscari 2014.04.27. 13:31:48

@Sütemény1975: nem tudom, de erdekes keredes. Majd negkerdezem a lanyomat, o szociologiat tanul, hatha van valami otlete. Valoszinuleg a legtobben azt tartjak, hogy a politika inkabb a ferfiak vilaga. azonkivul nem kis mertekben kell ramenosnek, tapososnak lenni, a nagy duma sem art.
Bar ez ugyanugy ervenyes minden orszagban, igy Nyugat-Europaban is. Szerintem a hagyomanyos nemi szerepek erosebbek nalunk.

@diggerdriver: az en paromnak viszont jobban bejonnek a noi fonokok. Syerintem a ferfiak rivalist latnak benne, sokszor volt konfliktusa, a noi fonokokkel sokkal ritkabban.
Szamomra indifferens, a legtobb fonokommel jol kijottem, nemetol fuggetlenul.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.04.27. 13:32:02

De ugyanakkor hogy a nok erdemeit is kiemeljuk.

Nagymamam egyedul nevelte fel a ket lanyat. Par evesek voltak a lanyok, amikor meghalt a ferje rakban. Napokig nem merte meglatogatni az aposekat az eset utan. Nem tudta hogy most mirol fognak beszelni, felt hogy ot fogjak majd hibaztatni. Aztan amikor nagy nehezen raszanta magat, akkor a szulok konnyes szemmel mondtak neki, hogy halasak az eletnek hogy a fiukat vitte el a halal es nem nagymamamat. Kerdezte hogy dehat miert, hogy mondhatnak ilyet? Azert mert csak a nokben van annyi lelki ero hogy egyedul felneveljenek ket lanyt.

2014.04.27. 13:33:52

@diggerdriver:
Szerintem egy megoldas lenne, az elefantok (vagy nehany tengeri emlos) tarsadalma:) Valamivel tapasztaltabbak, mint az ember. Kicsit regebben elnek a Foldon.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.04.27. 13:38:25

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]:
Igen. tény hogy a nők igazán nehéz helyzetben jobb döntéseket hoznak valamint lelkileg állóképesebbek a férfiaknál.

rezsöatya 2014.04.27. 13:41:02

@maxval a gondolkodó birca: ebben az a vicc, hogy nem vicc! Olyan még nem volt, hogy a kutyam ne orult volna nekem...!

rezsöatya 2014.04.27. 13:42:07

@diggerdriver: sztem ezt arra mondjak, aki nem ismeri fel sajat feleseget...!!!
:-)))))))))))

Quercus a favágó 2014.04.27. 13:47:12

Sokkal nehezebb dolga van egy nőnek vezető beosztásban, mint egy férfinak. Ha empátiát mutat a beosztottakkal szemben, azt mondják gyengekezű. Ha egy férfi teszi ugyan ezt, akkor a férfi megértő. Ha szigorú, ha követel, ha káromkodik, akkor hisztis picsa. Ha férfi teszi ugyan ezt, az kemény, mint a Rolling Stones. Ráadásul egy nőnek sokkal nehezebb kivívni a női beosztottak tiszteletét, mint egy férfinak.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.04.27. 13:50:30

@rezsöatya:
Irigykedsz mi?
Én legalább mindennap új nőhöz megyek haza:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.04.27. 13:57:41

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: "Azert mert csak a nokben van annyi lelki ero hogy egyedul felneveljenek ket lanyt." Ezzel sem ertek egyet. Nagyon nem.

Errol eszembe jut egy tortenet, 3 lanygyerek , 0-5 evesek, a csalad ertelmisegi, de fel napra nem meri otthonhagyni a ferjjel a gyerekeket a no , pedig a ferfi nem tunik olyannak akire ne lehetne rabizni. Fel napra....

Parom is meg en is kb hasonlokeppen reagaltuk le a helyzetet magunkban: minek szul akkor a no ennek a ferfinak, ha meg ennyire sem bizik benne, hogy fel napra magukra hagyja oket?

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.04.27. 13:59:33

@Mr Long:
Igen, egy olyanban, ahol bekenhagyjak az embert es nem tolakodoak. Ahol rend van es tudok ugy letezni, hogy nem zaklat folyton valaki azzal, hogy szofosasa van es nem akarja allandoan elsirni a banatat.

Van, aki elvezi, hogy a buszon az oregek levegovetel nelkul tudnak 50 percet beszelni erdektelen dolgokrol, de en azt szeretem, amikor csond van.

Quercus a favágó 2014.04.27. 14:02:56

@Aye aye:

Pedig szerintem nagy szükség volna az óvóbácsikra. Az ember ugyan is az óvodában megtanul mindent, amire egész életében szüksége van.

"Már az óvodában megtanultam mindent, amit tudni érdemes. Azt, hogy hogyan éljek, mit tegyek, mind az óvodában tanultam meg. Az egyetemen a bölcsesség nem volt különösebb érték, az óvodában azonban annál inkább. Íme, amit ott tanultam: Ossz meg mindent másokkal! Ne csalj a játékban! Ne bántsd a másikat! Mindent oda tegyél vissza, ahonnét elvetted! Rakj rendet magad után! Ne vedd el a másét! Kérj bocsánatot, ha valakinek fájdalmat okoztál! Evés előtt moss kezet! Húzd le a vécét! A frissen sült sütemény és a hideg tej tápláló. Élj mértékkel! Mindennap tanulj, gondolkodj, rajzolj, fess, énekelj, táncolj, játssz és dolgozz egy keveset! Délutánonként szundíts egyet! A nagyvilágban óvatosan közlekedj, fogd meg a társad kezét és ne szakadjatok el egymástól! Ismerd fel a csodát!"

Robert Fulghum

rezsöatya 2014.04.27. 14:10:09

@diggerdriver: na de mindennap egy masik not megtanulni...?! :-)))

2014.04.27. 14:12:09

@Cascabel: Jézusom, ez aztán a kifacsart logika! Merkelen kívül, mondj már nekem egy befolyásos női politikust. Na? Naa? Naaa? Na ugye ...

2014.04.27. 14:13:58

@morsels: Lemaradt a szmájli az előző kommentemről .. bocs ;))))

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.04.27. 14:17:06

@tildy[UK]: "Ezzel sem ertek egyet. Nagyon nem."

Nem fel naprol beszeltem, hanem egy eletrol. Noknek sajnos kicsit nagyobb gyakorlatuk van abban, hogy mit kezdjenek a csaladdal miutan a ferfi nem tert vissza tobbet a zsakmanyszerzesbol, vadaszatbol, haborubol, stb.

De mindegy, hagyjuk, nem kell egyet ertenunk. :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.04.27. 14:17:10

@rezsöatya:
Az még hagyján, de honnan tudja mindegyik hogy a pelenkát hogyan kell kicserélni alattam?:)))))))))))))))))))))))))

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.04.27. 14:17:29

@Pink Petsch: Lehet itt nem annyira befolyasos, de Del-Amerikaban 3 no is elnok.
www.bbc.co.uk/news/world-latin-america-11447598

2014.04.27. 14:20:22

@tildy[UK]: Te, úgy tudtam, hogy a dél-amerikai elnöknőket meg fogja említeni valaki. ;))))

2014.04.27. 14:21:19

@diggerdriver: Jó vicceid vannak :DDDD

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.04.27. 14:22:42

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: azt csak ugy mellekesen hoztam, mennyire nem ertjuk, hogy hogy nem lehet akar fel napra is otthon hagyni a ferjjel a gyereket .

"Noknek sajnos kicsit nagyobb gyakorlatuk van abban, hogy mit kezdjenek a csaladdal miutan a ferfi nem tert vissza tobbet a zsakmanyszerzesbol, vadaszatbol, haborubol, stb."
Max globalis tudatalatti szinten, egyebkent nem biztos. Nem hinnem, hogy minden no atelt volna egy ferj elvesztest.

Nalunk jobban jarna a gyerek az apjaval egy ilyen helyzetben, ebben viszont biztos vagyok.

2014.04.27. 14:23:22

@diggerdriver: Hát tudod, ha a férfiak nem csak a farkuk után mennének .... Igaz, akkor nem lenne munkám ;))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.04.27. 14:23:37

@Pink Petsch:

Bill Clinton és a felesége bemennek a McDonalds-ba.
- Látod ott azt a fiatalembert ? - kérdezi Bill Clintont a felesége - Vele
jártam a főiskola alatt.
- Látod ha hozzámentél volna most McDonalds üzletvezető lehetnél ! - húzza
ki magát Bill Clinton.
- Nem drágám.Ö lenne az elnök.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.04.27. 14:24:07

Bandi az ő repuplicjában erősen általánosít.Ennyire azért nem durva a helyzet.Simán vannak olyan svédek akik nem köszönnek, de legalább ugyanennyi van, aki meg igen.Csak mint Magyarországon, vagy Tadzsikisztánban, Vanuatun, vagy bármerre a világban.
Az meg hogy nem csengetnek át két tojásért, vagy egy pohár kréme fraicshéért (tejfölutánzat, mint tudjuk...:-) ) , az meg szerintem nem is baj.Ami inkább probléma viszont, hogy a postát nem kézbesítik rendesen.Konkrétan bacnak kihozni, bedobnak egy értesítőt, oszt hali, menjél el a legközelebbi kispostára.Főleg a csomagrendelésnél idegesítő, mikor legombolnak rólam vastag szállítási költségeket.Hát ha már el kell menni a postára, akkor már el tudok menni a fizikai boltba is, megvenni a terméket.Jó nem aszondom, hogy kisfejszével tágítsa meg a levélbedobó nyílást, ha nem fér be a doboz; de egy esemes-váltás pl simán beleférhetne, esküszöm kifizetném a költségét...De nem. Ehh...ezen igazán lehetne javítani.
:-(

2014.04.27. 14:26:29

@diggerdriver: Hát, ahogy azt a nőt elnézem, ez tökre igaz ;)))))

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.04.27. 14:27:42

@geegee: Ott nincs az a rendszer, hogy a futar leadja valakinek a kornyekeden, aki epp otthon van napkozben? Neked meg megmondjak emailben/SMS-ben, hogy ki vette at es akkor este szepen atsetalsz, a szomszedtol elkerni a csomagod?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.04.27. 14:27:46

@Pink Petsch:
Senki nem tagadja hogy a férfiak a farkuk után mennek.
Ez tény.
Ezért van hogy a világot a nők irányítják a férfiakon keresztül.
A férfiak csak tompítják az indulatokat elveszik a gyilkos szándékok élét.
Ezért volt "csak" ennyi háború és nem ötszörennyi.

2014.04.27. 14:28:22

@QUERCUS(a favágó): És ráadásul a férfiak teljesen "impotensek" lesznek egy női vezető alatt ;)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.04.27. 14:29:05

@puhacica: :-))))
Nem néznek néha OPNI-szökevénynek? :-)))

Shanarey 2014.04.27. 14:33:16

@diggerdriver:

Miért érzem én úgy, hogy ez a mondat nincs befejezve ?
:-)))))

@QUERCUS(a favágó):

+1

@klappol:

Az hagyján hogy mögötte kullog, de ő viszi a csomagokat is, na meg a gyereket is.

mrsmihaly 2014.04.27. 14:34:46

A hozzaszolasokat nem olvastam, mert csak most ertem ide. Eleg furanak tunik nekem a svedekröl szolo iras. Igaz csak 30 eve elek itt, de teljesen mas a velemenyem roluk. Igaz en Magyarorszagon sem birtam a szomszed atrohangalasat hogy kölcsönkerjen, amit Persze elfelejtett visszahozni. Az volt az erzesem, hogy valamivel fel akarta dobni a blogjat, es ezert irt eleg sok balgasagot. Persze ITT sem szazas mindenki, mint sehol a vilagon. Ezert szoktam mondani, a hatar nyitva all, senkinek nem kötelezö ITT elnie. Nem felel meg az itteni eletfelfogas, nem kell sirni-rini, tovabb kell allni. SOSEM birtam a nyalas nyakbaborulast, igy a svedek mentalitasa nekem nagyon bejött. Erdekes, a mi szomszedaink nagyon közvetlenek, meg bulizunk is egyutt, ha van kedvunk. Göteborg egy nagyon is elhetö varos, plane ha villateruleten laksz.

Quercus a favágó 2014.04.27. 14:38:35

@Pink Petsch:

" És ráadásul a férfiak teljesen "impotensek" lesznek egy női vezető alatt ;) "

Bizonyítsd be! Legyél a vezetőm!

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.04.27. 14:40:10

@Kövérmadár [swe]: Nahát, megerősítem, főleg a várostól való távolságok párhuzamát.De ez MAgyarországon is így van.Kis falvakban százszor kedvesebbek, segítőkészebbek az emberek, mint a sok bunkó pesti, budai.

Birkával meg ne foglalkozz, az ilyen kommentjeit át kell ugrani, annyi értelme van belekezdeni egy vitába, idegeskedésbe, mint leülni egy lóval sakkozni.Viszont a nyelvészkedési, geopolitikai kommentjei jók szoktak lenni. És nyilván mindenkinek vannak ilyen raplijai, hisztijei, amiket ki kell kerülni oszt jól van... :-)

Shanarey 2014.04.27. 14:42:27

@Pink Petsch:

Ez jól hangzik, de marhaság.

2014.04.27. 14:44:56

@QUERCUS(a favágó): @Shanarey(SCO): Khm, az 'impotensek' szó idézőjelbe volt téve, így ni: "...". Ez általában az jelent, hogy nem szó szerint értendő ....

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.04.27. 14:49:43

@QUERCUS(a favágó): +100

Én is így vélem, a lexebb sminknél is többet ér egy mosoly, mexépítés terén.

rezsöatya 2014.04.27. 15:05:09

@Pink Petsch: hat felolem igy sem...! :-P

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.04.27. 15:08:05

@tildy[UK]:

Igazolt tény, hogy a legnagyobb arányban pedók tanárokm tanítók óvodai nevelők, árvaházi munkások kozött vannak.

Eleve a pedofíliának van jó és rossz oldala is.

A rossz oldala világos: szexuálisan a serdületlenek iránt érdeklődnek a pedók.

Viszont a jó oldal: jobban képes a gyerekekkel kommunikálni, átérzi a gyerek belső lelkivilágot, stb. Pl. egy normális férfi agyon unja magát, ha elküldik játszani 5-6 éves gyerekekkel. Míg egy ugyanolyan korú pedó férfi számára ez nemcsak nem teher, hanem egyenesen öröm.

Szóval érthető, hogy egy pedó jobbán orientálódik az ilyen szakmák iránt.

mrsmihaly 2014.04.27. 15:09:25

@QUERCUS(a favágó): ja tack, ja vill vagy jag önskar

2014.04.27. 15:09:31

@QUERCUS(a favágó): Stimmel minden amit írsz, a dolgok összefüggnek erősen. Nekem is van "némi" rálátásom 17 év tanítás után :-)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.04.27. 15:13:55

@morsels: Bróhaha, tűz nőknek.Minden csak enyhe, lájtos, könnyen oltható, épp csak fullasztó... :-)

2014.04.27. 15:16:28

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: :DDDD Ez jó! :DDDD És most az "alapélelmiszerek"nek nevezett cuccokon röhögök! :DDDD

33621 2014.04.27. 15:18:09

@diggerdriver: Na akkor magát most jól meg kufircolnám ha lehet! Mondja a férj a feleségének.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.04.27. 15:19:17

@diggerdriver:

Szerbiában ez nem vicc volt, hanem a valóság.

Maga Milosevics mesélte el magáról egy interjúban. A 60-as évek elején sorkatonai szolgálatát töltötte. Amikor éppen szabadságon volt, a barátnőjével (a későbbi feleségével) sétált Belgrádban. Megálltak egy kirakat előtt, ahol kint volt Tito képe. A barátnő megkérdezte "lennél az ő helyén?", mire Milosevics csak nevetett, de észrevette, a barátnő teljesen komoly. így azt mondta "igen", mire a barátnő "akkor ott leszel". S tényleg ott lett 25 évvel később.

Elnöksége alatt volt egy vicc, ami valójában nem is volt vicc:
- Melyik az egyetlen hivatalos helyiség Szerbiában, ahol nincs a falon Milosevics képe?
- Az elnöki hivatal (= Miosevics irodája). Ott ugyanis az igazi főnök, Mira (a feleség) képe van a falon.

Quercus a favágó 2014.04.27. 15:19:37

@mrsmihaly:

Kösz. Csak azért kérdeztem,, mert max azt írja, hogy a svédeknél csak úgy oda megy egy nő a férfihez, és megkérdezi akar-é szexelni. Na most miután már neked köszönhetően tudom, hogy mondják svédül, igen, akarok, így majd ha kijutok egyszer, csak a nyakamba akasztok egy táblát: ja tack. Így lerövidítem az ügymenetet.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.04.27. 15:23:48

@QUERCUS(a favágó): "Kösz. Csak azért kérdeztem,, mert max azt írja, hogy a svédeknél csak úgy oda megy egy nő a férfihez, és megkérdezi akar-é szexelni."

Ez amugy jo par skandinav csajnal tenyleg igy megy. Nem igazan erdekli oket az udvarlas. :)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.04.27. 15:24:53

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: Nincs biza.Nincs ekkora bizalom, meg barátság se általában szomszédok közt.Legalább is nagyobb városokban.Kisebb helyeken, falun (most direkt kis f-fel írom... :D ) ott nem tudom, lehet, hogy előfordul.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.04.27. 15:28:27

@Pink Petsch: ":DDDD Ez jó! :DDDD És most az "alapélelmiszerek"nek nevezett cuccokon röhögök! :DDDD"

Igen, azt en sem latom, hogy melyik fogyasztoi kosarban szamit a Nutella alapveto elelmiszernek. Talan az " eletuk elso szakitasan atesett, oruletes vilagfajdalmat megelo 15 eves tinilanyok" fogyasztoi kosaraban. :)

Ettol fuggetlenul erdekes cikk, csak inkabb azt kellett volna irni hogy "osszehasonlitottunk par veletlenszeruen kivalasztott termeket".

Quercus a favágó 2014.04.27. 15:32:14

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]:

Ha ez az érettebb nőknél is működik, komolyan el kell kezdenem a nyelvet tanulni.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.04.27. 15:33:42

@geegee: UK-ben szinte mindig opcio ez a "deliver to neighbour". Nem kell hozza baratsag sem, becsongetek, ideadja a csomagom aztan csa. Meg igazabol bizalom sem kene hozza mert nyilvan a futarceg rogziti hogy ki vette at a csomagot. Tehat hiaba tagadja neked a szomszed, hogy o vette at a neten rendelt Rembrandt festmenyed, a ceg igazolni tudja, hogy bizony nala van. :)

Bar tobbszor elofordult mar az is, hogy egyszeruen csak letettek a csomagot a tarsashazban a bejarati ajtom ele. Soha semmi nem tunt meg el. Jah, es mi koszonunk egymasnak a szomszeddal ha osszefutunk. Mindegyikkel. :)

adg 2014.04.27. 15:34:54

@diggerdriver: Te, en pont ilyen vagyok. Neha elore elnezest kerek, hogyha valakit kesobb nem ismernek fel. A gyerek tanarat, a szomszedot, barkit, csak a megszokott helyen ismerem fel. Ezert mindig, mindenkinek koszonok, vagy legalabb biccentek, aki ram nez. Sose lehet tudni, nem kollegam-e. :) Mondjuk ez tulzas, kollegakat megismernem, meg akikkel tenyleg sokat talalkozom.

---------------
Mindharom poszt nagyon jo volt. Svedek elloptak a showt, ugy latom. Itt mifelenk is az a divat, hogy nem engedik elore a noket, csak az idosebb ferfiak. En eloreengedem, cserebe nem szexistaznak le, hanem altalaban megkoszonik, vagy mosolyognak. Ha pedig valakinek belenezek a szemebe az utcan, akkor mosolyog szinten, sot, altalaban koszon is, nem pedig elszalad.
A legvaratlanabb helyeken koszonnek ram, pl vadidegenek az utcan, akar a legbelvarosban is. Nyilvanos wcben, akarhol. Ez azert furcsa, mert munkahelyen meg nem nagyon koszonnek.
A buszon egyszerre szallnak le es fel az emberek, es nem toljak le a masikat, ellenben neha koszonnek egymasnak.

30 fok volt ma, most 26, vihar keszulodik ejszakara, de szerintem nem lesz semmi belole sajnos. Nyakunkon a szaraz evszak.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.04.27. 15:36:43

@QUERCUS(a favágó): Azt nem tudom hogy a kozepkoru nok is igy nyomjak-e. En amikor voltam parszor norveg szorakozohelyen, siman volt hogy ra se neztem a lanyra (oszinten szolva eszre sem vettem), billiardozunk csondben kollegaval, mikor odajon a spine es egyertelmuen tudtomra adja hogy reszerol szabad a palya. :)

2014.04.27. 15:41:41

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: Meg Hellman's vagy mifene majonéz ... és az volt a tragédiájuk, hogy olyat nem kaptak az osztrákoknál :DDD
De úgy elképzelem Pirike néni, 74 éves kisnyugdíjast, a földszint 2b-ből, amint megszokott banyatankjával bevásárló körútra indul, hogy megvegye a mindennapi Danone Activia joghurtját, a Coca-Colát, a doboz Nutellát, a Dr. Oetker Vitalis müzlijét, a k.rva drága Knorr levesport, az Actimel ízesített tejsavókészítményét, a Rauch narancslevét, na meg a Heinz ketchupját ... jézusom! :DDDD

2014.04.27. 15:52:13

@QUERCUS(a favágó):
Ha kinn leszel, nehogy penzt kerj kolcson a szomszedtol:) Ott nem szokas a "villateruleten". Keses negyedben kerhetsz:)

Itt esik a havas eso, tegnap havazott.

Mr Long 2014.04.27. 16:02:41

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: A mi hazunkban levo afrikai kulturaban nem koszonnek az ismeretlennek. Ellenben kiabalnak egymassal mar reggel a bejarati ajtajukon keresztul furdokoppenyben...

DieNanny CH 2014.04.27. 16:10:43

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]:

Erre hajaz az én tapasztalatom is. Hoztam otthonról egy 40 grammos Dr.Oetker vaníliapudingot, amihez kell fél liter tej, és így elég 4 személynek. Namármost, az itteni Sparban láttam ugyanezt 80 gr-os kivitelben, amihez szintén fél liter tej kell, hogy elég legyen 4 személynek... Ezt megmagyarázza valaki?
(Ja, itteni ára 1,55 frank - kb 380 Ft -, az otthoni 40 dekás sajnos nem tudom, mennyibe került...)

Csodabogár 2014.04.27. 16:10:54

A svédek valóban ilyenek, de engem soha nem zavart, sőt. Mert nem csak nem köszönnek a lépcsőházban, de nem is izgatja őket, hogy mit csinál az ember. Amit nem írt a posztoló az az, hogy nem érdemes sehova becsengetni, mert ugyse nyitnak ajtót. Ezt a jó szokást átvettem és azóta is gyakorolom. Aki akar valamit telefonáljon, mielőtt becsenget. Miután a nép általában teljes önállóságra van nevelve, nem is jut eszébe sehol segíteni, miután ő se várja el. Engem itthon is erre neveltek, ezért nagyon bejött a svéd viselkedésmód. Ettől függetlenűl életre szóló barátokat szereztem és a munkahelyem a családom lett, miután akkoriban még egyedülálló voltam.

Papagály (törölt) 2014.04.27. 16:11:04

@klappol: szerintem megváltoznak. a rendes turista sokkal nyugodtabb, nehezebben felidegesíthető.

Papagály (törölt) 2014.04.27. 16:11:16

@Mr Long: nem olvastad, hogy stokkholm a legszinglibb város? na, ezért!

Papagály (törölt) 2014.04.27. 16:11:46

néhány érdekes megállapítás egy friss oecd felmérésben:

- a világ egyetlen országában sem növekedett annyira a melegek elutasítása, mint Magyarországon. Még Oroszországban sem.

- Európában a 75 éves várható magyar élettartam a legalacsonyabb. Lassan a törökök is megelőznek minket. ...
1970 és 2011 között a világon csak Oroszországon növekedett kevésbé a várható élettartam, mint nálunk. Hamarosan Mexikó és Indonézia is le fog minket előzni.

- A világon nincs ország, ahol kevesebbet szülnének a nők, mint nálunk. (1,24 gyerek / nő)

- a magyar nők a legboldogtalanabbak a világon, verve a dél afrikaiakat és az indiaiakat is

- A válság alatt a világon mindenhol növekedtek a szociális kiadások, a kormányok ezzel igyekeztek valamennyire egyensúlyozni annak hatását. A két kivétel a teljesen összeomló Görögország, és mi.

érdemes elolvasni az egész cikket, adatokkal, mert csak néhány megállapítást ragadtam ki belőle:
444.hu/2014/03/21/boldogtalanok-vagyunk-rettegunk-mindenkit-utalunk-es-lassan-kicsuszunk-a-fejlett-orszagok-kozul/

Papagály (törölt) 2014.04.27. 16:12:01

még egy érdekességet felfedeztem az oecd felmérésben: a svédek között majdnem a legalacsonyabb a házasultak száma, és mit ad isten, ők vallják az egyik legboldogabbnak magukat a 40 ország közül. véletlen? vagy ez a svéd csoda megoldása? ;)

444.hu/2014/03/21/boldogtalanok-vagyunk-rettegunk-mindenkit-utalunk-es-lassan-kicsuszunk-a-fejlett-orszagok-kozul/

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.04.27. 16:17:23

@Papagály:

"a világ egyetlen országában sem növekedett annyira a melegek elutasítása"

Ez egy igencsak pozitív fejlemény, meg is jegyzem.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.04.27. 16:19:00

@Pink Petsch: Hat jahm. Burzsoa urbanista alapelelmiszerek. :)

@Sütemény1975: "kerek egy fuvart norvegiaba :)" Jol teszed! Az sem art ha sotet a hajad, arrafele az a ritkasag, arra jobban ugranak. ;)

@Mr Long: "Ellenben kiabalnak egymassal mar reggel a bejarati ajtajukon keresztul furdokoppenyben..."

:DDD Nezd a jo oldalat, lehetne rosszabb is. Peldaul ha kokainfuggo, ideggyenge, fegyverkereskedo, szomaliai kalozok laknanak a foldszinten, akik AK-47-essel jarnak kutyat setaltatni. :D

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.04.27. 16:20:21

@rezsöatya:
Miért van az hogy Pink munkahelyének összes kuncsaftja ezt mondja?
:)))))))))))))))))))))))))

2014.04.27. 16:22:44

@DieNanny [SZ,CH]: Kukoricakeményítő, vaníliás cukor, egy kis vanília ízlés szerint, tej, tojás és némi vaj. Házi pudingrecept 4 személyre, 15-20 perc alatt megvan, oké, valamivel drágább, mint 1,5 euró, de az íze! :).

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.04.27. 16:22:51

@33621:
Elképzelni sem tudom hogy zajlik az intim szféra közöttük.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.04.27. 16:25:12

@Papagály:

"A világon nincs ország, ahol kevesebbet szülnének a nők, mint nálunk."

Kétlem. Így gyorsan utána is néztem egyik kedvenc www.cia.gov/library/publications/the-world-factbook/rankorder/2054rank.html forrásomban. Nos, Európában több országban is kisebb a szülési arány, mint Mo-n: Szerbia,
Bulgária, Bosznia-Hercegovina, Olaszország, Görögország, Ausztria, San Marino, Szlovénia, Andorra, Németország. Monaco.

Azaz a cikk csak amolyan magyaros bulvárcikk, ne vedd komolyan.

Muscari 2014.04.27. 16:26:53

@Pink Petsch: ne hulyeskedj, a legjobb majonez. En csak azt vettem mar otthon is , itt szerencsere lehet kapni. Nalunk alapveto elelmiszernek szamit :-)

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.04.27. 16:28:00

@QUERCUS(a favágó): @Don Kartasch [Warwickshire, UK]:

Van egy vicc erről:

Odamegy a srác a csajhoz a diszkóban:
- Megyünk baszni?
- Megdumáltál! Hová menjünk, hozzád vagy hozzám?
- Figyelj,ha rögtön vitával kezdjük, inkább hagyjuk a francba az egészet!

2014.04.27. 16:28:14

@rezsöatya: Persze, persze, persze .. hoooogyne :PPPP

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.04.27. 16:28:15

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]:
Nekem ami legelőször feltűnt különbségként élelmiszerek terén az a darált hús közötti fényévekben mérhető különbség.

Hari Seldon 2 2014.04.27. 16:28:32

@geegee:
"Az meg hogy nem csengetnek át két tojásért, vagy egy pohár kréme fraicshéért (tejfölutánzat, mint tudjuk...:-) ) , az meg szerintem nem is baj."

A Crème fraîche tejfölutánzat?!?
Ha a nevető jel szerint viccnek szántad akkor OK. (tegnap sokáig nem voltam a gasztro napon)
Inkább a tejföl a Crème fraîche utánzat.

2014.04.27. 16:30:29

Ooooh Jekatyerinburg, regi alom, gyonyoruseg, koszonjukszepen a posztot :))

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.04.27. 16:31:02

@Mr Long:

Annak idején a bejárónőnk mesélte Havannában, hogy elkezdett jóreggeltet köszönni a szomszédoknak, mire rá is szólt az egyik szomszéd: "te aztán nagyon fent hordod az orrodat, amióta külföldieknél dolgozol!".

2014.04.27. 16:31:33

@Muscari: Sose hallottam róla, de mondjuk nem is a márka volt a lényeg, hanem maga a termék ... érted, alapvető élelmiszerek ... erre ilyenek, hogy előre gyártott majonéz. Nem ám, a tojás, mustár és olaj árakat hasonlítják össze (amikből készül, és amelyek már közelebb állnak az alapvető élelmiszer fogalmához), hanem a kész terméket. Hát ez a priceless! :DDDDDD

2014.04.27. 16:33:10

@Hari Seldon 2: Maradjunk annyiban, hogy két különböző tejtermék ;))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.04.27. 16:33:15

@adg [Au, Darwin]:
Ugyehogyugye?
Én munkatársat se ismerek fel sőt azt pláne mert más környezetben más ruhában látom.
Kellemetlen helyzetek szoktak lenni.

Az angol főnököknek lehetetlen előre köszönni.
Mire kinyitom a számat ,már a hányvarjúnál tart.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.04.27. 16:33:25

@Papagály:

"Európában a 75 éves várható magyar élettartam a legalacsonyabb."

Na, ez is egy totál fals adat. Tipikus újságírói hasraütéses adat. Semmi köze a valósághoz.

Az nem volt benne a cikkben, hogy Mo. NAGYON KIS ország? :-)

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.04.27. 16:34:33

@Papagály:

Most látom, hogy 444.hu. Akkor már értem. hozzá képest még az Index is egy komoly közéleti média.

**mimi** 2014.04.27. 16:36:02

@diggerdriver:
nanemááááá...ez még viccnek is rossz:))))))

Shanarey 2014.04.27. 16:36:09

@diggerdriver:

A Szerbek, sosem az eszükről voltak híresek.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.04.27. 16:38:26

@Pink Petsch:
Banyatank?
Mi Schwarzmüller utánfutónak hívjuk.
:)))))))))))))))))))))))))))
Itt englisben kitalálták már az elöl négy keréken tolható változatot is.
Megfigyelték hogy Magyarországon a cigányok babakocsiban tolják a fél disznót és itt megcsinálták ugyanazt formatervezett változatban.

Shanarey 2014.04.27. 16:42:30

@diggerdriver:

A féldisznó vezeti?
Mert itt, én olyat láttam főleg.

Quercus a favágó 2014.04.27. 16:46:10

@Cascabel:

Ok kolléga betartom. Itt csak esik már egy ideje. Dolgozni nem lehet, persze nem is tudnák, mert rossz a kocsim.

2014.04.27. 16:46:13

@diggerdriver: Asse rossz ;)))) Jah, hát itt s van mindenféle változat, a klasszikus maga-után-cibáló kétkerekűtől, a 12 kerekű Chuck-Norris-modellig ;).

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.04.27. 16:46:25

@Shanarey(SCO):

Nem vitás, hogy a magyar adatok ROSSZAK, de ez a "világon legrosszabb szöveg" hazugság. Ezek amolyan bombasztikus bulvárszövegek.

S még elmentek 20-25 éve, amikor az átlagember nem tudta ellenőrizni, de manapság, amikor egy funkcionális analfabéta is meg tudja nézni 1 perc alatt a neten, nem igazán értem ennek okát.

Pl. miért nem lehet azt mondani "Mo. a szülési arányt tekintve a világ legalsó tizedében van"? Ez igaz adat, s mutatja is a rossz helyzetet. Miért jó ezt "Mo. az utolsó helyen van" szöveggel helyettesíteni, ami nem igaz?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.04.27. 16:52:58

@Pink Petsch:
Tudod mi tetszett még itt?
Ezek a büdös gyökér hanyatló kapitalisták rájöttek arra hogy olyan babakocsikra van igény amiben két KÜLÖNBÖZŐ korú gyerek utazhat.
Már 10évvel ezelőtt Bécsben megcsodáltam hogy egy műanyag talpalávalót rápattintanak a baba kocsi hátsó tengelyére és arra áll a nagyobb gyerek.
Itt meg már maga a babakocsi úgy van csinálva hogy egymás alatt mellett előtt mögött felett benne két eltérő korú gyerek utazhasson.
Rohadt kapitalisták. Követni merészelik az igényeket.
:)))))))))))))))))))))))))))))))

eddie1977 2014.04.27. 16:54:02

@klappol: "Azt ugye mindenki tapasztalta már, hogy a túristák máshogy viselkednek MO-on, akkor nem olyanok, mint a valós életükben.

Vagy csak én látom így??? Vagy az emberek a nyaralás idejére megváltoznak??"

Erre hadd reagáljak.
2006 augusztusa, Budapest, Margit híd, pesti hídfő.
Fuvarra vártam [taxis voltam].
Megláttam a tükörben egy három főből álló csoportot, akik a sziget felől érkeztek.
Ketten közülük előkapták a farkukat, és lehugyoztak a hídról a rakpartra.

Majd odasétáltak hozzám, és arról érdeklődtek hogy elviszem-e őket a Zöld Pardonba egy ezresért.

Angolul kérdezték, mert mint kiderült, angolok voltak.

[Azért itt gyorsan megjegyzem, hogy az éjszakai busz is drágább lett volna nekik, ennyit tehát a külföldiekről, akik majd fellendítik a magyar gazdaságot.]

Elmagyaráztam nekik, hogy húzzanak haza, és otthon a Temzébe hugyozzanak bele egy hídról.

Szóval igen. A turisták máshogy viselkednek Magyarországon.

Papagály (törölt) 2014.04.27. 16:54:07

@maxval a gondolkodó birca:
ilyen gyorsan nem írnám le a helyedben. 1. az általad idézett oldal számai 2014-es BECSLÉSek, azaz nem statisztikai adatok.
2. egy teljesen más mutató (nem a nők által életük során vállalt gyerekszám, hanem az 1000 főre eső születések száma)
3. a cikk is megjegyzi, hogy az oecd felmérés helyenként nem a legfrissebb adatokkal dolgozik, de meg is adja például a vonatkozó kérdés kapcsán a ksh hivatkozást, ahol olvasható, hogy 2011. óta valóban javult a helyzet: 1,24-ről egészen 1,34-ig (2013-as adat) kapaszkodott a mutató (megjegyzem: a népesség szinten tartásához 2,1-es mutatóra lenne szükség, amit az oecd országok közül egyedül izrael teljesít :) - ez a valódi untergang des abendlandes).

Hari Seldon 2 2014.04.27. 16:56:12

@maxval a gondolkodó birca:
Bombasztikus hatást akartak elérni.
Mondjuk én is inkább úgy fogalmaztam volna:
"Az adatok katasztrofálisak! Az ország a vesztébe rohan."
Na, ez azért elég bombasztikus.
Egyébként meg, tényleg ott lassan lehúzzák a rolót.
A magyaroknál tényleg kevés a a gyerek (azokból is kihoztunk hármat :-) ) ellenben periférián élő népcsoportoknál sok a gyerek.

Tisztára úgy van mint Bulgáriában...

Papagály (törölt) 2014.04.27. 16:59:43

@maxval a gondolkodó birca:
' "Európában a 75 éves várható magyar élettartam a legalacsonyabb."
Na, ez is egy totál fals adat. Tipikus újságírói hasraütéses adat. Semmi köze a valósághoz.'

kész szerencse, hogy itt vagy nekünk, és nem hagysz bennünket - a ksh teljes szakértői apparátusával egyetemben - a sötétben tévelyegni. kérlek, oszd meg velünk, mi a valódi, teljes, és az egyházad tanítása szerinti tökéletes igazság!

amíg az evangéliumodra várunk, megjegyzem, hogy a - nyilván felkészületlen, manipulált adatokat előállító - ksh szerint 2012-ben a nőknél 78,4, a férfiaknál 71,5 év volt a születéskor várható élettartam.
www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_wdsd008.html

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.04.27. 17:02:59

@Papagály:

Kezdjük ott: az OECD csak pár ország, azaz eleve semmi értelme a "világon legrosszabb" szöveggel jönni OECD-adatokkal. S még az OECD-n belül sem a legrosszabbak a magyar adatok.

2014.04.27. 17:03:48

@diggerdriver: Hát ezért hanyatlik, nem érted? Mert igényeik vannak ... i-g-é-ny-e-i-k ... ez teljesen elfogadhatatlan! :DDD

@eddie1977: 2006-ban nem került 330 forintba egy BKV-jegy. Nem, az éjszakai járatokra sem .... Legalább hihetőbbet lódíts :PPP

2014.04.27. 17:03:50

@maxval a gondolkodó birca:
" Annak idején a bejárónőnk mesélte Havannában, hogy elkezdett jóreggeltet köszönni a szomszédoknak, ..."
Te, Max! Spanyolul hogy mondjak, hogy jo reggelt?

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.04.27. 17:05:36

@Papagály:

Nézd meg nemzetközi szervezetek adataid, s meglátod, hogy tévedsz. Komolyan egy bulvárlap a hiteles forrásod?

Hari Seldon 2 2014.04.27. 17:09:38

@maxval a gondolkodó birca:
Örményországban több lenne a gyerek mint Franciaországban?
Kétlem, mi Írországgal vagyunk versenyben.
Aztán még elég gyanús a szaúdi alacsony érték is.
Becslések nem igazán pontosak.

Shanarey 2014.04.27. 17:12:57

@Papagály:

Későn jöttél.
Ezt már én is belinkeltem.
:-)

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.04.27. 17:13:37

@Papagály: Egy nagyon hosszu es kilatastalan szelmalomharcba csoppentel bele. :)

Hari Seldon 2 2014.04.27. 17:14:25

@maxval a gondolkodó birca:
Igen, ahol a nép nagy része lúzernek érzi magát, ott a nép egyszerűen "elfogy".
Kérdés, hogy meddig tart a folyamat, de ki lát valamilyen hatást, ami a tendenciát megfordítsa?
Majd talán a Széles Gábor féle antigravitációs térhajlítógép esetleg.

2014.04.27. 17:19:06

@maxval a gondolkodó birca:
Jol emlekszel, mert olyan szavuk, hogy reggel, nincs. Marmint koszonesben. Ejfeltol delig mondjak, hogy Buenos Dias.

2014.04.27. 17:28:29

@eddie1977:
" Szóval igen. A turisták máshogy viselkednek Magyarországon "
Nemcsak Magyarorszagon, hanem pl. Mexikoban is, kulonosen egyes kanadai es amerikai fiatalok. Plane most, az un. spring break idejen. Allatok:(

Papagály (törölt) 2014.04.27. 17:36:07

@maxval a gondolkodó birca: a funkcionális analfabéták a jelek szerint azt se értik, mi a különbség a mérési adat és a becslés között. nem beszélve arról, hogy két független mutatót akkor se hasonlítunk össze közvetlenül, ha azonos jelenséget kívánnak mérni.
de még a funkcionális analfabétáktól is elvárnám, hogy ha én azt mondom: 75, akkor ne csak annyit válaszoljanak, hogy "nem annyi", hanem írják le, hogy a sámánjuk közvetítésével ők milyen eredményhez jutottak - közvetlenül istentől, persze.
az én forrásom egy oecd felmérés, nem egy bulvárlap. persze, tudom, ez - a kinyilatkoztatásokhoz szokottak számára - túl obskúrus.

Papagály (törölt) 2014.04.27. 17:36:30

@maxval a gondolkodó birca: bulgária, bulgária... hm, honnan is ismerős a név?...
megvan!
ez lett a győztes "a legboldogtalanabb ország" kétes értékű címért vívott csatában:
Magyarország a 4. legboldogtalanabb - 143 vizsgált ország közül

A 2012-es [Gallup] felmérésben a világ 143 országában azt vizsgálták, hogy a lakosság hány százaléka érzi magát boldogtalannak. A listát harmadik éve Bulgária vezeti, ott a lakosság közel 40 százaléka vallotta boldogtalannak magát. A Magyarországon élők 32 százaléka érzi rosszul magát, épp annyian, mint a 2010-ben 170 ezer halálos áldozattal járó földrengés sújtotta Haitin. Pedig a nyolc legboldogtalanabb ország közül mi vagyunk a leggazdagabbak, nálunk a legmagasabb az egy főre jutó GDP.
www.vasarnapihirek.hu/fokusz/stresszorszag_polgarai_lesujto_kep_a_magyar_lakossagrol

Sütemény1975 2014.04.27. 17:45:16

@Papagály: miert kell rogton belekeverni a vallast? max nem hivatkozott ra semmilyen formaban ezzel kapcsolatban. vagy az a gond, hogy cafolja a bulvart?

Sütemény1975 2014.04.27. 17:53:13

pedig eddig jol eldumaltunk itt ma.... de mindig vannak akiknek ez nem jo....

**mimi** 2014.04.27. 18:03:40

@Sütemény1975:
Süti, akartam már neked mondani, hogy a barátnőm is kamionozik, egy holland cégnél, hasonló köröket jár be mint te. :))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.04.27. 18:07:49

@**mimi**:
Érdekes hogy az én szakmám nem vonzó a nőknek.
Semmivel sem nehezebb mint a buszvezetés vagy a kamionozás mégsincs senki aki jönne.

blackhairlady 2014.04.27. 18:08:28

@diggerdriver: En ugyanigy vagyok, csak a nevekkel. Keptelen vagyok megjegyezni es emlekezni rajuk, olyan kellemetlen sokszor.
Viszont ha egyszer mar lattam valakit arra sok ev mulva is emlekszem. Lehet, hogy nem tudom megmondani kapasbol hol talalkoztunk (de kesobb emg altalaban az is beugrik), de biztos vagyok benne, hogy lattam mar valahol.

2014.04.27. 18:13:51

@diggerdriver: Randa, ormótlan gépeken dolgozol ... hát ne csodálkozz ;)))

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.04.27. 18:16:18

@Hari Seldon 2:

A magyar nép mindig így érezte magát, ez nemzeti sajátosság. S a születési arány sokkal nagyobb is volt már. Azaz nincs kapcsolat a 2 között.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.04.27. 18:18:14

@Papagály:

S ez mit bizonyít, a 444.hu bulvárlap igazát?

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.04.27. 18:19:21

@Cascabel:

Pontosan, pont erről írtam. Magyarra fordítottam.

blackhairlady 2014.04.27. 18:27:59

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: A problema ott kezdodik, hogy ha megis felveszik a not tuzoltonak, mert hat o eros meg bator, es egy komoly, hosszan tarto mentesben kell reszt vennie, konnyen elofordulhat, hogy nem olyan kitartoan eros az a holgy ahogy azt o gondolta, aztan a ferfi dolgozhat helyette duplan, vagy miatta tortenik valami komoly baleset.

eddie1977 2014.04.27. 18:30:53

@Pink Petsch:

2006-ban a Margit híd pesti hídfőtől egyetlen éjszakai járattal sem lehetett eljutni átszállás nélkül a Petőfi híd budai hídfőig.

Abban igazad van, hogy a vonaljegy olcsóbb volt, egész pontosan 185 forint.
Ezt azonban az átszállás miatt meg kell szorozni kettővel, három ember esetében hattal. Tudsz követni?

185 Ft x 6 = 1110 Ft

Én tudom, hogy nagyon a bögyödben vagyok, de előbb tájékozódj, mielőtt meghazudtolsz!

És akkor most úgy veszem, hogy már bocsánatot is kértél tőlem a tévedésedért.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.04.27. 18:39:59

@blackhair-lady:

A hollywoodi filmekben ez másképp van: a film végén az 50-kilós, vékony, csinos tűzoltónő, aki mellesleg színvak, leszbikus, muszlm vallású, s sántít egyik lábára, azaz halmozottan hátrányos és kisebbségi helyzetű, kimenti a tűzból az ex-boxvilágbajnok 120-kilós 2-méteres, fanatikus keresztény, muszlimgyűlülő és homofób tűzoltót, aki ezután teljesen megváltozik, megbánja összes bűnét és az 50-kilós lány legjobb barátja lesz valamint belép az iszlám-keresztény baráti társaságba és minden szabad idejét a homofóbia elleni harcnak szenteli..

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.04.27. 18:42:01

@maxval a gondolkodó birca:
Állat vagy:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

nyuszigonosz 2014.04.27. 18:44:21

@diggerdriver: Nevetni fogsz Digger, de gyerekkoromban busz vagy kamionsoför akartam lenni.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.04.27. 18:44:23

@diggerdriver: En mennek, de elegedett vagyok a munkammal:)
@blackhair-lady: Mert rendorbol is csak olyan van ugye, aki traffipaxol?:) Egyebkent ameddig nem tortenik ilyen eset, addig az egesz feltetelezes. Elofordulhat igen, de elobb hadd bizonyitson az illeto .

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.04.27. 18:44:27

@maxval a gondolkodó birca:
Az megvan mikor a ferdeszemű echte mongloid rasszba tartozó Burt Lanchaster játszotta Dzsingisz Kánt?
:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

2014.04.27. 18:45:07

@diggerdriver: Azok olyan sármosan rondák, a te cuccaid meg olyan szörnyesen ;))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.04.27. 18:46:04

@nyuszigonosz(D):
Nadebazmeg akkor???
Mégiscsak pelenkacserélő kisiparos lettél.
Vagyvalami hasonló:))))))))))))))))))))))))))))))))))))

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.04.27. 18:46:17

@nyuszigonosz(D): en valahogy sorrendben igy : urhajos, autoversenyzo, programozo.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.04.27. 18:48:24

@Pink Petsch:
Azért én az én szerszámommal le tudnálak vetkőztetni na de a kamion legfeljebb kivasalni tud:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.04.27. 18:48:31

@diggerdriver: @nyuszigonosz(D):

Egyszer nagyon régen elhatároztam, hogy átírok hollywoodira teljesen más történeteket, De végül csak egy 1956-os filmmel csináltam meg. A röhej az volt, hogy volt aki elhitte tényleg van ilyen film.

*

Az új szovjet akciófilmek között ezúttal egy történelmi ihletésű, megtörtént eseményekre alapozott film nyert díjat. A VÖRÖS LELKIISMERET című szuperprodukciót a magyar moziforgalmazók természetesen nem az eredeti címen forgalmazzák, hanem a találó BUMM LEGYEN A NEVEM! címet adták neki.

A film rövid tartalma

1956-ban Budapesten a békeszerető kormányt német fasiszták által pénzelt magyar terroristák döntik meg.

Azonnal beindul a népirtás. A budapesti szovjet követség épületében reked 30 orosz kisgyerek, 5 óvónéni és 10 mozgássérült. A magyar fegyveresek parancsot kapnak a fasiszta Nagy Imre-féle huntától, hogy robbantsák fel a követséget. A gyerekek sírnak, a szovjet nagykövet tárgyalásra hívja az épület előtt népirtó magyarokat (a magyarok egytől-egyig sötét alakok, az egyik épp most szabadult az akasztófa alól, a másiknak meg az a hobbija, hogy macskákat elevenen fojt meg), de a rohadt magyarok elkapják és megkínozzák a jóarcú többdiplomás szovjet nagykövetet, aki eddig mindig minden szabad idejét a Duna-partra vetődött kecsegék és tükörpontyok megsegítésének, valamint a globális felmelegedés elleni harcnak szentelte.

Nem marad más hátra: Moszkvában riadóztatják a VÖRÖS SARLÓKALAPÁCS antiterrorista egységet, telefonálnak a nyugdíjas Ivanov őrnagynak, aki nyugdíjazása óta minden idejét árva kisgyerekek étkeztetésének szenteli. Egy ideig húzódozik Ivanov őrnagy, arra hivatkozik, hogy nincs éppen ideje, mert megígérte, hogy a szomszéd süketnéma gyermekét elviszi egy rockkonccertre, de aztán mégis vállalja hazája érdekében a küldetést.

Megindul a kommandó a fasiszta Budapestre. Ezután a VÖRÖS SARLÓKALAPÁCS egység legyőz 1287 magyar fasisztát, felrobbantja a Kossuth téri Parlamentet, majd kiszabadítja a túszokat. Minden magyar halálakor győzelemittas zene hallatszik, amikor viszont az egyik szovjet harcosnak megsérül a kisujja, akkor a kamera az ujjat mutatja 3 percen keresztül gyászzenei aláfestéssel.

A megsérült kisujj látványa felett Ivanov parancsnok bosszút esküszik. De Moszkvából jön a parancs: a művelet célja csak a túszszabadítás volt, azonnal térjetek haza. Azonban Ivanov parancsnok ekkor lelkiismeretére hallgat, s atombombát dob Budapestre. Majd hazautazik, de nem hajlandó átvenni a neki megítélt Nagy Légkalapács kitüntetés duplagyémánt fokozatát, hanem ehelyett siet haza, mert már várja a szomszéd süketnéma gyermek.

Papagály (törölt) 2014.04.27. 18:48:34

@Sütemény1975: nem az a baj, hogy cáfolja a bulvárt. ellenkezőleg. az a baj, hogy NEM cáfolja a bulvárt. ha cáfolni akarná / tudná, akkor érvelnie kellene, állítást megfogalmazni. de ő, mint rendesen, nem érvel, hanem kinyilatkoztat, ahogy az a vallásban divat (mint ultima ratio).

River_Of_No_Return 2014.04.27. 18:49:05

@blackhair-lady:
Nálunk előző hétvégén volt, és előtte a parkok tele voltak családokkal, akik fényképezték a gyerekeiket beöltözve. Ez nálatok is szokás? Dallasban nem emlékszem ilyenre prom körül, de lehet, hogy ott csak nem találkoztunk velük.

2014.04.27. 18:50:33

@diggerdriver: Az a szörny hozzám??? Na neeeee...!!!! ;)))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.04.27. 18:51:06

@Babette_:
Mondjuk legalább nem fehér.
Hús színe van.
Hús állaga van.
Húz íze van.
Ha megsütöd nem lesz alatta három liter zsír.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.04.27. 18:51:09

@diggerdriver:

Igen, vannak ilyenek.

Mondjuk nekem a hagyományos Jézus-filmek is viccesek, ahol az összes "zsidó" meg "római" olyan skandináv-germán típus. Az a sok, zsidónak öltözött német statiszta vicces hatást kelt.

nyuszigonosz 2014.04.27. 18:51:09

@diggerdriver: Hát, nem egészen. :-))
De vezetni szeretek. :-)

@tildy[UK]: autóversenyzö szintén szerettem volna lenni.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.04.27. 18:51:45

@Papagály:

Keress adatokat szerintem és rá fogsz döbbenni.

Mr Long 2014.04.27. 18:53:40

@blackhair-lady: Multkor szoba kerult, hogy miert nem lehet mozdonyvezeto egy no. Az ervek kozt van, hogy a vonoszemet tudniuk kell akasztani (ez jo sok kilo). A modern mozdonyokon, foleg a motorvonagokon mar nincsenek vonoszemek, szoval ez nem erv. Ezt fel is hoztak egybol a feministak, hogy akkor lehetnek mar a nok is masinisztak ezeken a szerelvenyeken. Csakhogy ez nem ugy megy, hogy egy mozdonyvezetot csak arra az egy tipusra ultetunk fel, hanem amivel menni kell es vezetheti is. De persze ez nem lenne kivetelezes, hogy nekik csak azokat a tipusukat kellene vezetni, aki meg 20-30 eve szenved a regi tipusokkal, az maradjon azokon, mert a holgyeknek elsobbsege van az uj tipusokon...
Es tudom, hogy nem csak 160 cm magas es 50 kg sulyu nok vannak!

nyuszigonosz 2014.04.27. 18:54:14

@maxval a gondolkodó birca:
Hát neked nem csak sok idöd, de óriási fantáziád is van. :-))

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.04.27. 18:56:40

@tildy[UK]:

Éppen örülök, mint majom a farkának. mert írtam egy lottószámhúzó programot alig másfél óra alatt és sikerült megoldanom minden problémát vele. Este elalvás felett találtam ki, majd reggel rádöbbentem nem is olyan egyszerű ez, de megoldottam!

Gondolom, egy tapasztalt programozó kb. 3 és 4 perc közötti idő alatt írta volna meg, de mindegy, a lényeg, hogy haladok.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.04.27. 18:56:55

@maxval a gondolkodó birca:
Akkor egy rövid párhuzam a szovjet háborús film és a hollywoodi háborús film között.
Gyakorlatilag ugyanaz amit leírtál.
"Szása a megmaradt pisztolyával legyőzi a hetedik német dandárt"
"Rambó a megmaradt robbanófejes nyilával egyedül megnyeri a vietnami háborút"

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.04.27. 18:58:39

@Mr Long: Mondd mar meg, hany kilo az a vonoszem,most mar iszonyat kivancsiva tettel.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.04.27. 18:59:09

@Pink Petsch:
Pedig a hideg vas erotikus érintésétől lejjebb csúszna a bugyi:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.04.27. 18:59:20

@Mr Long:

Igazán nem akarok előhozakodni kedvenc témámmal, dehát vannak azért tények.

Szóval az amerikai női fociválogatott két tagja időközben "házasságot" is kötött egymással. Azaz ez igazolja: az ilyen férfias sportokban a legtöbb nő leszbikus.

Pont mint fordítva: a balettáncos férfiak esete.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.04.27. 19:00:07

@maxval a gondolkodó birca:
Igen az is tipikus.
Ami mindent visz az NDK indiános filmek német nyelven. Az kész...

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.04.27. 19:00:59

@Mr Long: Amugy viszont ha tudja akasztani, akkor megis vezetheti? :-)
( Nem tudom hany kg egy vonoszem,kb 40kg-ig nalam pl rendben van. )

2014.04.27. 19:02:06

@diggerdriver: Hm, rendben, akkor először megnézzük, hogyan működik ez a gatyáddal ;)))

Mr Long 2014.04.27. 19:06:00

@tildy[UK]: 43 kg.
De nem kell aggodni, mert most talaltam egy hirt az origon, hogy mar kepeznek, kepeztek noi mozdonyvezetoket. Hallelulja, megmenekult a vilag az elnyomastol!

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.04.27. 19:07:56

@Pink Petsch:
Figyelj, én ha csak meglátok egy ilyen gépet már merevedésem van ha pedig kezelem akkor sorozatorgazmus:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.04.27. 19:09:30

@diggerdriver:

Annak idején azt hittük, nincs rosszabb a szovjet háborús filmek röhejes dolgainál. Akkor még nem láttunk Rambo-filmet, ezért hittük ezt...

A mai orosz háborús filmek viszont nagyon jók. Többet is láttam, egyszerűen nagyon jók.

A szovjet korbeli háborús filmek még akkor is szarok voltak, amikor nem voltak bennük nevetséges elemek, mint amit írsz azaz Szergej egy pisztollyal egyetlen tárral legyőz egy egész német hadosztályt, majd Berlinig gyalogol. Ez esetben egyszerűen gyűlöletkeltőek voltak.

DIrekt megnéztem újra a szovjet filmipar talán legjobb, nem sablonos háborús filmjét www.imdb.com/title/tt0091251/ - igen, művészi nagyon, meg filmként kitünő, de olyan, hogy a film után németeket van kedved gyikolni.

Most meg kettőt is láttam, ami egyszerűen nagyon jó www.imdb.com/title/tt2325741/ és www.imdb.com/title/tt1506452/ - különösen az utóbbi.

A szovjet időkben egyszerűen nem lehetett bemutatni a valóságot. Most meg igen.

Mr Long 2014.04.27. 19:09:35

@tildy[UK]: Nalad lehet, de rogyasztva, adott esetben fej fole emelve is megy?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.04.27. 19:10:36

@Mr Long:
Te figyu a barátját elnézve Tildy 100kilót emel fekve...
Azért egy olyan filigrán törékeny nőtől az szép teljesítmény.
:))))))))))))))))))))))))

Mr Long 2014.04.27. 19:11:48

@maxval a gondolkodó birca: Imadom a noi focit!
www.lflus.com/ Szerintem nagyon kiraly :DDDDDDDDD

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.04.27. 19:12:00

@Mr Long:

Ausztráliában meg egy férfi beperelt egy szépségversenyt, mert diszkriminálták nemi alapon, nem engedték résztvenni.

Sütemény1975 2014.04.27. 19:12:34

@diggerdriver: egy kamionsofornek nem
kell ahhoz szerszam, hogy levetkoztessen egy not. eleg ha s no ranez, es csak ugy hullanak le a ruhak rola :)))))

Mr Long 2014.04.27. 19:13:03

@diggerdriver: A noi focis linkemet nezzed meg! A watch menupontnal atvalt youtubera es nezhetsz meccseket is!

Quercus a favágó 2014.04.27. 19:15:56

UFF

A poszt bevezető képén, a liftben, melyik a nő?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.04.27. 19:16:20

@maxval a gondolkodó birca:
A háborús filmek nagy kedvenceim de kevés ami gazán tetszik.
Talán kettőt ajánlanék mindenkinek.
Az egy a Sztálingrád német változata. Német szemszögből.
A másik egy Spilberg film fergeteges szereposztással nagyon mély mondanivalóval.
A Nap Birodalma.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.04.27. 19:17:35

@Sütemény1975:
Ez tény. A parkolóban.
Némi Euróért:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.04.27. 19:21:10

@tildy[UK]: marmint rendszerese, folyamatos terheles eseten. Mert ha csak ritkan kell, az belefer, 100 kg-nal nehezebba parom, meg tudom emelni.

**mimi** 2014.04.27. 19:23:43

@diggerdriver:
nekem tetszik...de mint tudjuk én amúgy kifacsart vagyok, nem a nőies szakmákat szeretem :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.04.27. 19:23:59

@maxval a gondolkodó birca:
Ok.
Akkor most vitatkozzunk el rajta hogy mitől nő a nő és mitől férfi a férfi.
A nemi jegyektől elvonatkoztatva.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.04.27. 19:24:51

@tildy[UK]:
Hogy én mekkora látnok vagyok...
:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.04.27. 19:25:20

@Mr Long: nem probaltam meg.

20 kg-os ruddal edzettem korabban, az ment fej fole is . 50-t 60-t toltam labbal szeriaban (10 kitolas aztan piheno).

Rendszeresen 30 kilos hatizsakokkal jarkaltam -> mondjuk a terdem mar banja, de ment.

**mimi** 2014.04.27. 19:25:35

A ROV is nagyon tetszik, amit Don Kartás javasolt, csak azok a piszkos anyagiak ne lennének, komolyan belevágnék :)

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.04.27. 19:28:31

@tildy[UK]:

Életemben egyszer jártam sportolni, 16-17 évesen kb. 5 hónapig. Még Kubában. Egy amolyan konditerembe, de volt szakember tornatanár edző..

Az első foglalkozás úgy kezdődött, hogy sorba állított minket, majd ezt mondta:
- Aki ide beiratkozott - itt hirtelen leeresztette a vállait és idiótán mosolyogni kezdett furcsán gesztikulálva kezével -, az buziként lép be a terembe, azonban, ha lelkiismeretesen edz, akkor - itt kihúzta magát és abbahagyta a mosolygást a kezét előnyújtva - az férfiként fog távozni a teremből!

2014.04.27. 19:39:33

@diggerdriver: Tekintettel arra, hogy erősen vizuális típus vagyok, ezt talán mégsem kellett volna elolvasnom ;)))))

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.04.27. 19:53:39

@diggerdriver: filigran, torekeny?:D:D:D De tenyleg latnok vagy, ezt leszamitva:)

2014.04.27. 20:04:23

@diggerdriver: vinned noi autoszerlohoz az autodat?

Sütemény1975 2014.04.27. 20:15:26

@diggerdriver: euroert? ugyanmar! a vonzero! :))

klappol 2014.04.27. 20:15:53

@eddie1977: Sajnos vannak ezek a negatív tíristák is, én más országban azért alkalmazkodom, én pozitív tírista vagyok, lennék.

A jegyárak akkor 320 forintba kerültek, de szerintem taxival csak kényelmesebb, gondolták hugyosék. :)))))))))))))))))))

Az angolok amúgy híresek a viselkedésükről külföldön.

blackhairlady 2014.04.27. 20:28:00

@adg [Au, Darwin]: Nalunk is 30 fok van, szikrazo napsutes, de szerencsere fuj a szel.

Quercus a favágó 2014.04.27. 20:29:04

@tildy[UK]:

A ridikülből következtettél. Másból nem igazán lehet.

@blackhair-lady:

Köszi.

@charlieharper [home, sweet home]:

Mondjuk nekem is az jött be.

blackhairlady 2014.04.27. 20:29:30

@Pink Petsch: Szerencsere nem csak 74 eves kisnyugdijasbol all Magyarorszag:))

tanato 2014.04.27. 20:30:10

@diggerdriver: Háborús filmek,én is nagyon szeretem őket. PL. japán film:Levelek Iwo Jimáról. Vagy Drezda a pokol tornáca.USA film:A győzelem zászlaja.

Quercus a favágó 2014.04.27. 20:31:04

@tildy[UK]:

"20 kg-os ruddal edzettem korabban, az ment fej fole is . 50-t 60-t toltam labbal szeriaban (10 kitolas aztan piheno)."

Azért kíváncsi lennék a hinta orcájára,mikor ezt olvassa.

2014.04.27. 20:31:07

@klappol: Melyik Univerzumban létező Budapesten? Mert a mi Univerzumunkban, az általunk s ismert Budapesten, a BKV vonaljegy 185 forint volt 2006-ban.
Nem kellene azt a hülyét még bátorítani is, csak mert két marha belepisált a hídról a Dunába.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.04.27. 20:32:09

@QUERCUS(a favágó): eszre sem vettem a ritikult. Az arca, abbol rogton latszott.

blackhairlady 2014.04.27. 20:32:26

@maxval a gondolkodó birca: Van egy kis kockas/vonalas fuzeted amiben az ilyeneket feljegyzed?:)

puhacica 2014.04.27. 20:33:09

@geegee: elofordulhat. es meg az is, hogy nem tevednek nagyot. :))) de nehany eve tuljutottam azon, hogy erdekeljen, mit gondolnak rolam masok. :)

2014.04.27. 20:33:33

@blackhair-lady: Ah, azt gondoltam, hogy az USA-ban ezek az alapélelmiszerek ;)))) No de, csóri Magyarországon még mindig jellemzően a liszt, tojás, tej, zsiradék, száraztészta, krumpli, meg hasonló pórias dolgok. A nem 74 éves kisnyugdíjasok számára is.

Papagály (törölt) 2014.04.27. 20:33:47

@maxval a gondolkodó birca: kettőnk közül én vagyok az, aki utánanéztem az adatoknak, sőt, ezt meg is osztottam (adat és forrás: 75 év, ksh, oecd).
ezért értetlenül állok a tanácsod előtt. nem magadnak szántad? te vagy az, akitől annyira tellett, hogy
"Na, ez is egy totál fals adat. Tipikus újságírói hasraütéses adat. Semmi köze a valósághoz."

nem probléma, hogy fogalmad sincs miről beszélsz, lövésed sincs a statisztikáról. sok milliárd ember van ezzel hozzád hasonlóan. a kérésem csak annyi lenne: ne terjeszd a butaságaid. (butaság, fn: amit nem tudsz alátámasztani érvekkel.) hidd el: puhább és szárazabb érzés!

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.04.27. 20:34:40

@Sütemény1975:
Arról beszélek.
Az euró vonzerejéről:))))))))))))))))))))))))))))

klappol 2014.04.27. 20:35:53

@Pink Petsch: Én a 2009- es tarifákat néztem, igazad van, mind 1.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.04.27. 20:37:39

@QUERCUS(a favágó):
Amikor azok a combok rászorítanak a fülére:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

2014.04.27. 20:39:02

@klappol: Khm, 2009-ben, 290 forint volt a vonaljegy .. de mindegy s, mert az a pirosseggű pávián 2006-ról írt, és szerintem simán elvitte 3 srácot a pesti hídfőtől a ZP-ig egy ezresért, mert az kurvára megérte neki. Csak utólag jár a szája, ahogy szokott ...

puhacica 2014.04.27. 20:40:21

@maxval a gondolkodó birca: kedves Max! ha nagyon szepen megkerlek, megteszed, hogy nem irsz nekunk vallasrol, homoszexualitasrol, pedofiliarol tobbe? azt hiszem, eleg nagyok vagyunk mar, hogy sajat magunk utanajarhassunk ezeknek a temaknak, ha erdekelnek minket. aki pedig nem talal utmutatast, informaciot, meg mindig megkereshet teged privatban. mit gondolsz, teljesitheto a keresem?

klappol 2014.04.27. 20:42:33

@Pink Petsch: Nem nagyon jön be eddi, amint olvasom :D engem nem zavar, elfogadom. Igen annyiba kerőlt, de még abban az évben emelték az árat, a Zindexen kuksiztam :))))))))))))))) mert mindent én se tudok................hálistennek :D:D

blackhairlady 2014.04.27. 20:48:33

@Cascabel: Mindenki maskepp engedi ki a gozt a szabadsaga alatt. Van aki muzeumrol muzeumra jarva, van aki margaritarol margaritara:))))))))

eddie1977 2014.04.27. 20:50:08

@Pink Petsch: Nagyon szépen kérlek, hogy ne sértegess! Köszi!
És ne állíts be valóságnak olyan dolgokat, amiket nem tudsz rólam!

Soha nem voltam guruló koldus. Az ilyen fuvarokat meghagytam az olyan "kollégáknak", akik hagyták magukat hülyének nézni.

Határátkelőt pedig megkérem arra, hogy a Pink Petsch nevű hozzászólót valahogyan figyelmeztesse arra, hogy rendszeresen átlép egy bizonyos határt. Csak hogy stílszerű legyek.

Köszönöm!

blackhairlady 2014.04.27. 20:50:56

@Cascabel: Jut eszermbe, te meg szoktad unnepelni a Cinco de mayo-t?
Itt nagy buli, mivel tobb a mexikoi mint az amerikai, szinte minden etteremben, barban egesz napos happy hourok vannak:))))

puhacica 2014.04.27. 20:50:57

@QUERCUS(a favágó): nem, mert csak a felsorolt 3 teman keresztul tudja/akarja megkozeliteni. de kerdezz batran, irok en neked rola! :D

2014.04.27. 20:52:16

@diggerdriver: Hát, van egy erős gyanúm.

@klappol: Nehezen viselem az idiótákat, talán azért. De azt még nehezebben viselem, amikor egy idióta megpróbál hülyének nézni.
Különben forrás a BKV-hoz, 2012-g ;) :old.alterbmv.hu/sajatirasaink/budapest/1779-bkv-jegyek-es-berletek-qindokoltq-ara
Tudtam, hogy 2006-ban nem lehetett majdnem 350 forint a BKV jegy, mert most van akörül, asszem. Hát utánanéztem, és máris lebukott az az idióta a hazugságával. Hát így .... ;)

Határátkelő 2014.04.27. 20:53:08

@Pink Petsch: Nagyon kérlek, hagyjuk a személyeskedést és a másik minősítését! Nagyon unom már, hogy nem hagyjátok egymást békén, és az lesz a vége, hogy aki nem tud viselkedni, azt ki fogom tiltani. Ez mindenkire vonatkozik.

2014.04.27. 20:54:44

@eddie1977: Tudod, ha nem hazudnál, akkor nem kapnál ilyen kommenteket. De hazudsz, és még le is buksz, mert az észbeli képességeid nem a legjobbak.
Ja, nem voltál guruló koldus, guruló hiéna voltál, mert a pesti hídfőtől a ZP-ig egy ezresért 2006-ban durva lehúzás volt. Igazad van. :P

2014.04.27. 20:55:54

@Határátkelő: szerintem sok homokost sertenek Maxval kirohanasai. Csak hogy konzisztensek legyunk

2014.04.27. 20:56:13

@Határátkelő: Hát kitiltasz, sag, schon, de hogy egy majom hazudozik itt össze-vissza, aztán még ő van felháborodva, hogy lebukik, és rohan hozzád sírni, az több mint röhejes.

Quercus a favágó 2014.04.27. 20:56:13

@eddie1977:

Hát nem tudom eddei Te hogy vagy vele, de a Pink Petsch nevű hozzászólónál én piszkosul el tudnám viselni, ha átlépné azt a bizonyos határt.

blackhairlady 2014.04.27. 20:57:43

@tildy[UK]: En nem szeretnem ha bizonyitana. Mert mi van ha pont az en hazamnal fuccsol be a tudasa es er veget az ereje. Akkor en igy jartam, szegenyt meg majd athelyezik irodai munkara?

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.04.27. 21:02:25

@blackhair-lady: igen, inkabb menjen egy 60 kilos vezna srac es rangasson ki a tuzbol , mint egy 90 kilos " amazon " .
Ertem en :D

Határátkelő 2014.04.27. 21:02:46

@Pink Petsch: Nagyon remélem, hogy most csak úgy teszel, mintha nem értenéd, mi a különbség a kulturált vita és a másik mocskolása között. Az előbbivel semmi bajom, a másikat viszont mellőzzük. Kösz.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.04.27. 21:03:47

@Határátkelő:
Na most egy pillanatra álljunk itt meg.
Ha valaki idejön fenyegetőzni. Perrel fenyegetőzni.
Aztán utáni mikor közösen leoltották akkor vigyorogva beköszön hogy vicc volt akkor álljunk meg egy pillanatra.
Most is előadta a sértettet és vigyorog a reakciódon.
Semmi probléma nincs Eddivel mindössze annyi hogy neki mindent lehet de ha őt találják meg akkor szalad az óvóbácsihoz.
Aki kurvának áll az ne csodálkozzon ha megbasszák.
Mindenki ismeri Eddit a legordenárébb stílusban leordítja mindenki fejét de azt hiszi ez csak egy irányban működik.
Hát nem.
Igenis vállalja a a kommentjeire a reakciókat.
Nem írok többet mert kezdem felhúzni magam de meg nem szoktam én neked írogatni és mindig betartom a szabályaidat a kéréseidet de ez most túlment a határon.

Shanarey 2014.04.27. 21:03:50

@Határátkelő:

2006-ban, 1000 Ft, erre a távra, az tényleg sok volt.

@Pink Petsch:

Nem ér ő annyit, hogy ebbe belemenj.

33621 2014.04.27. 21:04:44

@diggerdriver: Én már láttam itt cívishonban annak idején, amikor a Fórum épült egy nagy vagy 500 T autódarut. Nő kezelte és a tetőre rakta fel a klíma cuccait olyan öt emelet magasba úgy, hogy nem is látta a földön lévő fülkéből mit csinál. Az óta sem láttam ilyet csak hallottam toronydarus nőről.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.04.27. 21:05:13

@Pink Petsch:
Jobb ha nem írok mert ezer a vérnyomásom.

2014.04.27. 21:07:30

@Shanarey(SCO): @diggerdriver: Áh, megyek, iszok egy sört ...

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.04.27. 21:08:58

@33621:
Autódarust nem láttam. Toronydarust igen meg gyárakban bakdarust és gyárak csarnokaiban mennyezeti darust.

blackhairlady 2014.04.27. 21:09:08

@kalandortexasi: Ez meg csak junior, 8.-os Prom volt, de teljes pompajaban mint gimiben. Elozo nap ejfelig dekoraltunk, az iden New York volt a fo vonulat, es fekete-ezust a szin. Voros szonyeg a bevonulasko, mindenkiro egy hatter elott fenykepezes, elo DJ. csoki szokokut, kaja, innivalo, csoki, cukor, es Kaszino ahol Black jackazni lehetett igazi krupiekkal. Ingyen lehetett mokas kepeket is meszittetni a zold hatter elott.
En direkt a ruhatarat valasztottam, gondoltam nem lesz sok dolgom, hisz meleg van. Ahogy en azt elkepzeltem. cipo csere magassarkurol tancikalosra otszazszor, kell a szajfenyem, kell telefonom, stb. En is magassarkuba mentem, de 20 perc utan mezitlab dolgoztam tovabb, mert mar leszakadt a labam:((
Olyan csinosak voltak a gyereke, mar 14 evesen is csodas ruhakoltemenyekben, a legtobb gyonyoruseges magassarkuakban, a fiuk oltonyben vagy ing-melleny komboban.
Igazan elvezetes buli volt, es foleg semmi de semmi problema a gyerekekkel.

A gimiseknel van fenykepezkedes a parkokban itt Houstonban is, mar lattam tobbszor az elmult evekben. A limuzin berles pedig igen csak gyakori.

Sütemény1975 2014.04.27. 21:10:12

@diggerdriver: olyan kis anyagias vagy :))) es a kamionos sarm? :))

Quercus a favágó 2014.04.27. 21:11:02

@puhacica:

Rendben. Csak tudod az a baj, hogy borzasztó nehéz a szövegértésem. Ahhoz, hogy fölfogjam amit írsz, gyakorlatban is be kellene mutatni.

Határátkelő 2014.04.27. 21:13:50

Na, akkor most azt javaslom, húzzunk itt egy nagy, vastag vonalat.

Nagyon unom már, hogy a blog kommentjeinek egy jelentős része egy-két ember összeférhetetlenségéről szól.

A következő fog történni: mostantól aki képtelen arra, hogy normális hangnemben kommenteljen, azt ki fogom tiltani, nem érdekel, hogy Eddie az (nála már egyébként simán leesett a léc), Maxval, vagy akárki.

Még egyszer tisztáznám a szabályokat: aki mást személyében, etnikai, faji, vallási, szexuális meggyőződése, irányultsága miatt sérteget, azt először figyelmeztetem, aztán leveszem a listáról (ha egyáltalán fent van), végül kitiltom.

Nem érdekel, ki mióta van itt, törzskommentelő vagy sem, de ebből a sokszor az óvodai homokozó színvonalát is csak alulról súroló stílusból elegem van. Nagyon.

Remélem, ez elég egyértelmű beszéd volt.

eddie1977 2014.04.27. 21:16:03

Akkor nézzük.
2006-ban a legtöbb taxitársaság 180 Ft körül ment egy kilométert.
A Margit híd pestí hídfőjétől a Zöld Pardonig tartó távolság 5 km.
5 x 180 = 900 + a 300 forintos alapdíj. Ez 1200 Ft.
És ez a "telefonos" tarifa volt.
Az utcai 240/km.
Ha azzal számolok, akkor a végösszeg eléri az 1500 forintot.

Ezek után megkérek minden kedves hozzászólót, hogy ne nevezzen engem se hazugnak, se taxis hiénának!
Ha hiénákról beszélünk, akkor ez a fuvar 3500-4000 forint lenne, alaphangon.

De ez a történet nem rólam szólt, hanem két angolról, akik szemrebbenés nélkül nekiálltak pisálni egy hídon az őket vendégül látó országban.

blackhairlady 2014.04.27. 21:16:06

@Mr Long: Errol beszeltem en is pontosan. Mindig a ferfiak isszak meg a levet ha egy no is bekerul egy ferfias szakmaba.

Határátkelő 2014.04.27. 21:16:22

@maxval a gondolkodó birca: Nagyon szépen megkérlek, a jövőben a mások nemi identitásával kapcsolatos véleményedet, esetleges ellenérzéseid, fóbiáid (nem kívánt törlendő) tartsd meg magadnak. Ellenkező esetben kénytelen leszek levenni téged a szabadon kommentelők listájáról.

Köszönöm.

Quercus a favágó 2014.04.27. 21:17:27

@Határátkelő:

"óvodai homokozó "

Jézus, már Te is?????

blackhairlady 2014.04.27. 21:19:40

@tildy[UK]: En akkor sem szeretnek noi tuzoltot a hazam mentesenel, nem bizok a hosszutavu erejukben es kitartasukban.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.04.27. 21:20:24

@blackhair-lady: a poen, hogy ezt nem te fogod eldonteni.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.04.27. 21:21:15

@Babette_:
Most mit mondjak? Sajnáljam hogy így van?

blackhairlady 2014.04.27. 21:21:25

@diggerdriver: Akkor neked mindig nedves a gatyad eleje?:))))))))))))))

Sütemény1975 2014.04.27. 21:22:08

@diggerdriver: felesleges ilyesmin idegeskedni. amugy is ketoldalu a dolog. en szemely szerint nem emlexem, hogy eddie itt barkit is hazugnak, majomnak, idiotanak nevezett volna... van aki ezt megtette, ugyhogy a figyelmeztetes tok jogos.

Mr Long 2014.04.27. 21:22:10

@Shanarey(SCO): Par hete 5200 forint volt, hogy a repterrol a fradi palya kornyekere bevittek. Az kicsit hosszabb tav, mint a hidfo-zp.

@tildy[UK]: Nem kekeckedes, de en meg nem talalkoztam 60 kg-os tuzoltoval, pedig nem egyel dolgoztam egyutt. Folyamatosan edzettek, futottak, stb szozval nem voltak szar kondiban. De ez nem zarja ki a jo kondiju tuzoltocsajok letjogosultsagat. Olyan is dolgozott ott, igaz irodista volt, de neha kijott hozzank a szerkocsin, ott nagyon jol nezett ki.

Ugyandehogy (törölt) 2014.04.27. 21:22:58

@klappol: és hány jegyárat lehetett venni 320 forintért?

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.04.27. 21:23:39

@Határátkelő:

Milyen nemi identitás? A szót sem értem. A nem nem identitás kérdése, hanem biológiai tény.

puhacica 2014.04.27. 21:23:41

@QUERCUS(a favágó): rendben, de ha a tudasom kevesnek bizonyul, meg kell kernem diggert, hogy tartson helyettem bemutatot. :P :D

2014.04.27. 21:24:24

@Határátkelő: koszonom

Most mar le nem mosom magamrol, hogy en vagyok a HA

Quercus a favágó 2014.04.27. 21:24:53

@blackhair-lady:

Pedig hányszor mondtam neki, kössön rá madzagot. Úgy hamarabb megtalálja, és könnyebben előtudja venni. Nem szégyen az, ha valakinek vizelet visszatartási problémái vannak.

2014.04.27. 21:25:11

@maxval a gondolkodó birca: a "gender confused" egyenekrol van szo.

Határátkelő 2014.04.27. 21:25:15

@maxval a gondolkodó birca: Azért remélem, a mondandóm lényege átment...

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.04.27. 21:26:49

@puhacica:

Sajnos nem teljesíthető. Ellenkezik elveimmel az öncenzúra. Legyen elég, hogy nem sértek senkit.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.04.27. 21:29:01

@Papagály:

Tehát szerinted igaz, hogy Mo-n a legalacsonyabb a világon a születési arány?

Mr Long 2014.04.27. 21:30:08

@charlieharper [home, sweet home]: Ez nyugati hobbi, balkanon nincs ilyen!

blackhairlady 2014.04.27. 21:30:14

@Pink Petsch: Szxerintem regen jartal Magyarorszagon. En 4 eve jottem el, a kozeli kisboltba jartam napi szinten vasarolni, de nem csak ezek az alapelelmiszerek amit irtal. Akikre te gondolsz azok az egyedul elo kisnyugdijasok, de azert a nagy tobbseg nem ilyen, en ki mernem jelenteni, hogy amik fel voltak sorolva, azokat mind veszi az atlag.

eddie1977 2014.04.27. 21:36:33

Volt két hozzászólásom, amit HÁ nem tett ki. Mind a kettőben levezettem, hogy nem hazudok.

2006-ban egy jegy 185 forintba került, de mivel átszállás nélkül nem lehetett volna eljutni az említett helyről a ZP-be, így csak a BKV jegy került volna a három embernek [6x185] 1110 forintba.

A taxik akkoriban 180 forintért mentek egy kilométert. Ez egy 5 km-es távolság, ami így 900 forint + a 300 Ft-os alapdíj. Ez 1200 Ft.
De ez csak a "telefonos" tarifa volt.
Az utcai "beülős" 240/km, azaz 1200 + 300= 1500
A "hiénák" ezt a fuvart 3500-4000 vállalták.

Nem hazudtam!

Remélem, hogy HÁ lehetőséget biztosít arra, hogy ezzel a hozzászólással tisztázzam magam az igaztalan vádak alól.

Ez a történet nem rólam szólt, hanem két angolról, akik szemrebbenés nélkül pisáltak le a hídról az őket vendégül látó országban.

Ezennel megragadom az alkalmat, hogy elbúcsúzzam, hiszen a HÁ blogon ez volt az utolsó hozzászólásom.

Mindenkinek a legjobbakat kívánom!

blackhairlady 2014.04.27. 21:37:11

@tildy[UK]: Nem a sulyon mulik hanem az izomzaton es a kitartason. Szerintem a noi izomzat nem alkalmas ra. De ertelek es megertelek, mindketten mas "tipusu" nok vagyunk, igy maskepp latjuk a dolgokat:) Bevallom, en meg az az oskovult vagyok aki hisz a noi-ferfi szerepekben, pedig tudom, hogy ez mar egy elavult nezet. Es most megyek es kivasalom a ferjem ruhait, mert en nem tudnam elviselni a latvanyt, hogy vasalo van a kezeben:)))))))))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.04.27. 21:38:51

@Sütemény1975:
Igen a személyeskedés jelzői valóban nem kellettek volna.
DE.
Idejön állít valamit.
Nevezetesen azt hogy egy ezres volt három ember BKV jegyára 2006ban a Margit hídtól a Zöld Pardonig.
Ezt írta.
Az az út villamossal átszállás nélkül egy vonaljeggyel személyenként teljesíthető.
Pink utánanézett és kiderült hogy még 600forint sem volt a jegyár.
Megáll a hazugság vagy nem?
Igen.
Ennyi.
A többi valóban nem áll meg mert nem ő ajánlotta az ezrest az útért hanem a turisták.
Hogy milyen jelzőket használt Pink azon lehetne vitatkozni abban az esetben ha nem ismernénk Eddi előéletét itt a blogon.
Mondok egy példát.
Ha mindezt Klappol mondja akkor őt senki nem nevezi hazugnak, páviánnak stb...
Szóltak volna neki hogy te nézz utána mert akkor nem annyi volt.
Hogy Eddi ilyen reakciókat vált ki annak oka van.
A héten amit előadott az már önmagában is elég lenne oknak.
Amúgy még mindig nem ez a baj.
A baj az hogy rohan a bloggazdához hogy megint elrontották a játékát.
Én az utóbbi időben nem reagáltam semmire amit ide írt.
Itt most viszont már azt mondtam hogy álljunk meg egy baráti szóra.

Mr Long 2014.04.27. 21:39:08

@eddie1977: A Margit-hid pesti hidfoje es a zp kozt nem jart a kozvetlen 4-6 villamos akkoriban?

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.04.27. 21:39:26

@Határátkelő:

Én nagyon ritkán szoktam mást megsérteni. Még akkor se nagyon, ha engem megsértettek. Meg kell nézni hozzászólásaimat akár itt, akár más blogban.

Viszont öncenzúrára nem vagyok hajlandó. Ez elvi kérdés. Ha egy általános jellegű véleményem sért valakit, az teljesen érdektelen számomra.

Példa:
- "te hülye vagy, mert nem eszel húst" ez egy személyes sértés,
- "a vegatarianizmus hülyeség" ez egy álláspont, mely biztosan sért egy vegetáriánust, de ez nem személyes támadás, így tűrnie kell e véleményt.

blackhairlady 2014.04.27. 21:40:49

@diggerdriver: Annak idejen amikor meg volt Csepel muvek, a kihelyezett gyaraban minden muhelyben no volt a darus. Tudom, ez nem ugyanaz mint a te szakmad, de nekem erdekesseg volt.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.04.27. 21:40:58

@puhacica:
Egy szavadba kerül és megdugom a favágót:)))))))))))))))))))))))))))))

puhacica 2014.04.27. 21:42:11

@maxval a gondolkodó birca: eloszor a sajat velemenyedet tenykent leirva serto modon biraltad a sved tarsadalmat, aztan femininaciztal egy joizut, majd irtal valami melysegesen felhaborito elmeletet a pedofilia pozitiv(!) oldalarol... de persze nem sertesz senkit. micsoda szerencse! :(

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.04.27. 21:42:24

@blackhair-lady:
Igen igazad van ezt írtam hogy a bakdarusok meg a csarnokokban a mennyezeten futó (nem tudom a nevét) darusok nők voltak.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.04.27. 21:43:36

@blackhair-lady:
Tudod mi az az utócsöpögés?
:)))))))))))))))))))))))))))))))

blackhairlady 2014.04.27. 21:43:44

@tildy[UK]: Persze, tudom, de most csak beszelgetunk, es en a velemenyemet mondtam el. Bizxom benne, hogy sosem kell megtapasztalnom sem a ferfi sem a noi tuzolto aldasos tevekenyseget:)

Határátkelő 2014.04.27. 21:45:54

@charlieharper [home, sweet home]: Azért Tanatóval össze ne verekedjetek rajta... :D :D :D

kutya vacsorája 2014.04.27. 21:46:02

@maxval a gondolkodó birca: a homofóbia undorító. nem bánom, ha valaki a négy fal között gyakorolja, de nyilvánosan büntetni kellene.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.04.27. 21:46:07

@QUERCUS(a favágó):
Figyelj az úgy van hogy előveszek egy marék rongyot, aztán vagy benne van vagy nincs:)))))))))))))))))))))))))))))

puhacica 2014.04.27. 21:47:00

@diggerdriver: tudtam en, hogy szamithatok rad! :)

kutya vacsorája 2014.04.27. 21:47:51

@puhacica: +1
ráadásul a kubai testedző sztoriját már (legalább) másodjára olvasni. sztem bejött neki a fiúka:)

**mimi** 2014.04.27. 21:48:08

@diggerdriver:
na ezt azért megnézném :)))))))))))))))))))))))))

2014.04.27. 21:48:08

Amikor orthon vagyok a Kiraly utca buzlik az emberi hugy szagtol. Rendszeresen latok is a kapualjaba vizelo fiatal es nem fiatal embereket. Ezt a hogy mereszel az utcan pisilni egy budapestitol nem ertem. A 13 eves budapesti palyafutasom alatt rengeteg nyilvanosan utcan, kapualjba es a Dunaba vizelo honfitarsamat lattam, nehany az osztalytarsam volt.

blackhairlady 2014.04.27. 21:49:53

@diggerdriver: Igen, erre a mennyezetes daruzasra gondoltam. Furcsa volt latni a csinos kozepkozu, apolt not ott fent a darunk overallban:)))

2014.04.27. 21:49:55

@Mr Long: es a 2-es villamos?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.04.27. 21:50:29

@puhacica:
Mond meg hogy személyében kit sértett?

Pannon Puma 2014.04.27. 21:51:22

@Sütemény1975: messzemenően egyetértek. Hasonló a helyzet, amikor van egy lengőajtó, átmegyek, két lehetőségem van: vagy teszek arra, hogyki jön mögöttem, jön-e egyáltalán valaki, elengedem, jónapot, vagy egy tizedmásodpercek szánok arra, hogy tartom, hátrakukkantok, és tök mindegy, hogy ki van ott, férfi, nő, öreg, fiatal, terhes, akárki, tartom, nem cseszem pofán vele. Ez szimpla udvariasság, semmit nem kell hozzágondolni, egy normális, szerintem elvárható társas minimum. SZerencsére többször tapasztalom ezt, mint az ellenkezőjét, legalábbis itthon, megyeszékhelyen.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.04.27. 21:52:03

@QUERCUS(a favágó):
Nincs jobb egy szűk férfiseggnél:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

Quercus a favágó 2014.04.27. 21:54:34

@diggerdriver:

Hordjál mindig gumicsizmát. Ha megtelik, kiöntöd!!!!

Shanarey 2014.04.27. 21:54:35

@charlieharper [home, sweet home]:

Az a pesti oldalon megy végig, de ez elvileg a budai oldalon történhetett, mert ott van a sziget bejárata is és a ZP is a budai oldalon van.

Shanarey 2014.04.27. 21:56:09

@charlieharper [home, sweet home]:

Nem csak a király utcára, a teljes környékre ez jellemző.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.04.27. 21:56:27

@kutya vacsorája:

A homofóbia egy álláspont. Pont mint a homoklobbizmus. Mindkettő érvényes álláspont. Természetes mindkettő számára a másik álláspont undorító, gusztustalan, erkölcstelen, buta, gonosz, stb.

puhacica 2014.04.27. 21:57:57

@diggerdriver: nem kell azt mondanom, hogy a digger mit akar a sohoban, mikor csak egy ostoba arokaso, eleg azt mondanom, hogy az ostoba arokasok ne jarkaljanak a sohoba, serto igy is (meg ugy is), nem? (termeszetesen nem gondolom igy, meg mielott...)

klappol 2014.04.27. 21:57:59

Na már bánom, hogy ezt eddig vittem. Én is csináltam bakit, mikor elnéztem az évszámot, Pink-nek igaza volt azt írtam is.

Én kérek elnézést, ha beleháborítottam a majdnem nyugis esti beszélgetésetekbe.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.04.27. 21:59:14

Még egy dolog eszembejutott a svédek "nem-segítőkészségével" kapcsolatban.

Azt hiszem, hogy az alapvető hozáállásuk az, hogy nem mennek oda senkihez sem. Viszont ha megkéri őket az ember, akkor készséggel és örömmel segítenek. Nekem még soha, semmire nem mondtak nemet, nem húztás a szájukat. De ha nem kérem, akkor való igaz, hogy átnéznek rajtam (és egymáson is).

A babakocsis esetre visszatérve: "Ha nem megy neki, majd úgyis szól.", illetve "Ha megoldja, minek zargassam?"

Itt ilyenek az emberek, szerintem ezzel (és sokminden mással) sincs addig probléma, míg nem rosszindulatúak a többiekkel szemben. Ezt pedig nem sok esetben tapasztaltam eddig (saját magam ellen szerintem még soha, de ez csak 3 év tapasztalata).

2014.04.27. 21:59:57

@Shanarey(SCO): igazad lehet. Ennyire nincs a fejemben a Budapest terkep, csak nehany keruletet ismertem jol (ami kozben elavult).

**mimi** 2014.04.27. 22:00:19

@klappol:
a vitához mindig 2 vagy több ember kell, nem te vagy a hibás

Mr Long 2014.04.27. 22:01:34

@charlieharper [home, sweet home]: Azzal meg setalni kell a petofi hidon at. De mi vagyunk mi, BKV info? Adjanak egy ezrest az angolok es elmondom hol szalljanak fel! :D

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.04.27. 22:03:29

@puhacica:

Mindez vélemény. Én pl. nem gondoloom, hogy egy feministának, homoklobbistának, stb. tiltani kellene az ő álláspontjuk leírását. Sőt egy nácinak, kommunistának, pedónak is szabad.

Ez egy modern liberális terror: vannak "helyes" és "helytelen" vélemények.

Amit pedig leírtam a pedókról, szimpla tény. Minden pszichológus meg fog erősíteni engem ebben.

Mr Long 2014.04.27. 22:03:56

@Határátkelő: Mar harmas tudatzavarod van Charlie? :DDDDD

blackhairlady 2014.04.27. 22:05:00

@Mr Long: Latszik, hogy te a megoldasok embere vagy:)))))

2014.04.27. 22:05:28

@Mr Long: mar nincs is BKV, nem? Valami mas a neve.
Es csak ott lehet a Dunaba pisilni, ahol a tisztes magyar utlevelet lobogtato kokardas magyarok pisilnek!

klappol 2014.04.27. 22:05:30

@**mimi**: nem is az a baj, hanem nem érzem magam így jól. Nem kellett volna írnom.

Igaz nem is szoktam sokat, inkább olvasom amit ti írtok.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.04.27. 22:06:13

@charlieharper [home, sweet home]:
Nekem a VIII. kerületi Baross utcában volt szerencsém egy olyan családhoz, ahol a kisgyerek (kerületi, helyi lakos) konkrétan az utcán szhart a CBA előtt (azt hiszem CBA volt, a körúthoz közel). Kb. óvodás korú lehetett a gyerek (nem az anyuka) :)

Shanarey 2014.04.27. 22:06:50

@charlieharper [home, sweet home]:

Nagyobb baj sose legyen.

A munkám miatt sokat autóztam a fővárosban de amíg nem volt autóm addig én is a BKV-t használtam.
Bár most már az én tudásom is elavult, mert a baromarcúak ott Budapesten a 4-es metró miatt szét cseszték az egészet.

Mivel az új metróvonal, rövidített verzióban készült el, így majdhogynem értelmetlen használni, ám az "okosok" megálmodták hogy szét kell rombolni a jelenlegi busz és villamos közlekedést és majd így ráterelik az embereket a metróra. A baj az hogy nem gyorsabb, ha a metróra száll az ember sőt rosszabb.

2014.04.27. 22:07:13

@Mr Long: neha kiadom bermunkaba, outsourcing. Amikor silany posztokat kaptok, pl Sziriaban a sarga gumicsizma, akkor az nem en vagyok, hanem az egyik alvallakozom

Mr Long 2014.04.27. 22:10:56

@charlieharper [home, sweet home]: A BKK egy vizfej, az fog ossze minden kozlekedessel kapcsolatos dolgot. A parkolastol, a forgalmi savok kialakitasan at a bkv-ig. Persze egy nagytudasu ember a vezetoje, aki mellesleg a kiraly unokaoccse.

@maxval a gondolkodó birca: Pont tegnap volt, hogy ilyenink kinezetu valakik, rasszizmus elleniek tuntettek a rasszizmus ellen. Kivancsi lettem volna, mi tortenik, ha a rasszistak kezdenek el tuntetni...

Volt valaki ma St. George Day Parade-on? Itt MCR-bena multikulti jegyeben nem volt semmi... Vagy csak en nem talaltam oket. Volt par kajasator, spanyol, afrikai, kinai kajakkal, meg afrikai zeneszek.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.04.27. 22:11:40

@kutya vacsorája:

Gondolom nagy demokrata vagy, aki pl. elítéli a gonosz ördögi Putyint, a "homoszexuálisellenes" orosz jogszabályok miatt. Pedig Oroszországban nincs is ilyen szabály, vannak homokosok, szevezeteik működnek, vannak klubok, csak az eszmeiségük propagálása tilos. Bezzeg te börtönbe zárnál mindenkit, akinek "helytelen" a véleménye.

Na ez a modern liberalizmus csődjének egyik jele, amiről a nyugat hanyatlása téma kapcsán szoktam írni...

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.04.27. 22:11:55

@puhacica:
Sértő csak a második formába nem lehet belekötni.
Ha az is sértené a személyt akkor gyakorlatilag semmit nem lehetne mondani.
Tudni kell burkoltan sértőn fogalmazni.
Erről szól a kommunikáció.
Én a múltkor írtam egy szösszenetet a női hisztiről senkit nem neveztem meg senkire nem utaltam mégis van olyan itteni kommentelő akivel örihari lett a vége. Közel sem ez volt a szándékom.
Ha Max kijelenti hogy utálja a buzikat az nem személyeskedés. Persze aki magára veszi annak sértő.
Van olyan általános jelző amit meg én veszek magamra és én találom sértőnek.
Ez egy ilyen műfaj.

Mr Long 2014.04.27. 22:12:21

@Shanarey(SCO): Hulyen hangzik, de nem rossz a bp tomegkozlekedes, csak ido alaju jegyet kellene bevezetni. Az osszes kulfoldi kedveli a rendszert! Szerintuk marha jo.

Pannon Puma 2014.04.27. 22:13:00

@maxval a gondolkodó birca: az, hogy a vegetarianizmus hülyeség, az nem vélemény, hanem tényállítás. amit bizonyítani illik. de egy kulturált közegben kulturált ember akkor sem mond ilyet, ha történetesen csak vélemény lenne.

Papagály (törölt) 2014.04.27. 22:13:06

@puhacica: ha komoly a kérdésed, akkor bájosan naiv vagy. :)

Mr Long 2014.04.27. 22:15:47

@maxval a gondolkodó birca: Arra celoztam, hogy vannak "elfogadott" nezetek es vannak, amiket nem szabad kimondani. En nem utalhatok valakit valami tulajdonsaga miatt, de mas szabadon utalhat engem, mert en utalok valaki mast.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.04.27. 22:16:25

@diggerdriver:

Nem utálom őket. Miért utálnék bárkit is a betegsége miatt? Idegenkedni üehet egy betegtől, de utálni abszurd.

2014.04.27. 22:17:50

@diggerdriver: Maxval azt mondta, nem is egyszer, hogy a homkossag a satantol szarmazik.
Most kepzeld el mekkora felhaborodast szulne, ha azt mondana valaki, hogy a katolicizmus szarnazna onnan. Igy mar eleg serto?
Volt itt korabban minimu 2 homkos hozzaszolo, Maxval kirohansai ota nem jelentkeznek. Az egyik jol beszolt Maxvalnak es tovabballt.

klappol 2014.04.27. 22:17:50

@Papagály: Csak azért nem reagáltam, mert Babette viccesen kérdezte, te:D:D:D ezt így kell :))))))))))))))))))))))))))))))))))))

engem nem tudtok felhúzni :D:D

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.04.27. 22:20:24

@Kövérmadár [swe]:
Na akkor én is elmesélem.
Ha nem velem történik nem hiszem el.
A lebontott Skála mellett a piac sarkán dolgoztunk.
Iszonyú nagy tömeg mozgott a gép körül és csak egy pár perc munka volt korlátot nem vittünk.
Hogy ne zavarja a gyalogosforgalmat a JCB 3CX elsőkanalát mint egy esernyőt lefelé fordítottam hogy a körömnek neki ne menjen valaki.
Viszont ne, akartam a járdára letenni nehogy felsértse a burkolatot így egy kicsit megemelve tartottam míg a gép másik felével a hátuljával dolgoztam.
Ott a tömeg közepén egy nő (nem cigány) leguggolt a kanál alá és ott pisilt.
Ha nem látom nem hiszem el.

klappol 2014.04.27. 22:22:17

@charlieharper [home, sweet home]: Sátán????? az is létezik?? :D:D

Az agy szüleményei és az emberi hiszékenység, nagy gond volt mindíg. Ez se fog változni, bekódolt szar.

:)))))))))))))))))))

Sütemény1975 2014.04.27. 22:23:19

@diggerdriver: ilyen kisebb-nagyobb dolgok elvegzesenek modjarol sajnos sokat tudnek meselni. latok par "csodat"jartamban-keltemben...

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.04.27. 22:24:31

@maxval a gondolkodó birca:
Max én tudom és tudod te is hogy én értem az álláspontod. Mindössze példa volt.

puhacica 2014.04.27. 22:24:36

@maxval a gondolkodó birca: de ki kerdezte a velemenyed? es miert erzed ugy, hogy minden egyes nap az arcunkba kell tolnod?

@diggerdriver: en ezt ertem. egyeterteni azonban nem tudok. de ez legyen az en bajom.

@Papagály: gondoltam, igy meg nem probaltuk, hatha... :)

Sütemény1975 2014.04.27. 22:25:13

@Mr Long: igen. a mai vilagban altalaban a liberalis nezetek az elfogadottak.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.04.27. 22:25:43

@charlieharper [home, sweet home]:
Namostbazmeg megöl a kíváncsiság hogy kik voltak azok.

kutya vacsorája 2014.04.27. 22:26:59

@maxval a gondolkodó birca: kezded elveszíteni a humorodat? vagy a szövegértésedet?
amikor azt írtam, hogy büntetni kellene, reagáltam arra, miszerint az általános közlés nem lehet sértő - szerinted.
ezek szerint mégis lehet. hoppá.
ha mindenáron azt kell magyaráznom, hogy miért helytelen dolog az előítéletesség, és miért végtelenül ostobák a homofóbok, akkor inkább benézek a kurucra, az legalább igazi kihívás, úhogy pá. (ja, igen: putyinról és az orosz melegellenes jogszabályokról azt gondolom, amit gondolod, hogy gondolok. hadd ne piruljak ezért. de biztos hogy közérdekű, hogy én mit gondolok a putyini jogalkotásról? hát az, hogy maxval a melegekről?)
@Határátkelő: - nek köszönet, hogy megpróbált az asztalra csapni, ebben a témában ez már ritka.

Papagály (törölt) 2014.04.27. 22:27:04

@klappol: nagyon helyes, bár mindenki úgy reagálna, mint te, és tudna nevetni önmagán!
(bocs, az én billentyűzetemen nincs olyan sok zárójel, csak egyet találtam ;) )

Papagály (törölt) 2014.04.27. 22:27:04

@charlieharper [home, sweet home]: miért nem a sátántól származik a pedolicizmus? csak nem akarod ezt állítani?? egy világ omlott össze bennem, és mostantól megvan a véleményem istenről is!

Sütemény1975 2014.04.27. 22:28:03

@Pannon Puma: par taplalkozasi szakerto, orvos mar leirta, hogy az egyoldalu taplalkozas nem jo. hust, zoldseget, gyumolcsot egyarant kell enni, aranyosan. persze mindenki azt eszik amit akar.

2014.04.27. 22:28:18

@diggerdriver: az egyiknek szerintem a gyereke volt erintett es meg azelott lelepett, mielott te bejelentkeztel a HAra, mert mar akkor is volt itt amokfutas. Bostonban lakik. O szolt nagyon be a Maxvalnak.
A masik Magyarorszagon van es neha neha benez ide.

Quercus a favágó 2014.04.27. 22:28:57

Jóccakát!

www.youtube.com/watch?v=zftcZYdOl3Y

Kicsit összecseng a ma esti vitával.

2014.04.27. 22:29:25

@Papagály: a judaizmusban ennek nincs ertelme. Mivel minden I-tentol szarmazik.

blackhairlady 2014.04.27. 22:31:25

@Kövérmadár [swe]: Laktal a Baross utcaban? A fiamnak is ott volt egy ideig az alberlete.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.04.27. 22:35:02

@blackhair-lady: Ha igy lenne, nem lennenek noi sulyemelok pl. Vagy hosszutavfutok, vagy 10km-t leuszo nok. Szerintem.

Tenyleg nagyon masak vagyunk, en hagyomanyos noi szerepben nem tudom elkepzelni magam( Szegyen vagy sem, en keszitettem az ebedet es a vacsorat, parom meg most teregetett ki es mosogat. Tokeletes osszhang:) )

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.04.27. 22:35:59

Mar hetek ota minden nap van valaki, aki leirja hogy Maxvalnak be kene mar fejeznie a sajat kis elmeletei fejtegeteset (eleg sok mindennel kapcsolatban) mert senki nem kivancsi ra.

Szerintem nem is annyira arrol szo, hogy serto vagy sem, hanem hogy hiaba szurom minden nap elviszi ebbe az iranyba a beszelgetest. Mintha en minden nap megallas nelkul szajkoznam hogy marpedig az eg sotetzold es ez teny. Nyilvan az igazsagtartalma hagy nemi kivetnivalot maga utan ezert valaki ugyis ra fog ugrani es elviszi a temat. Es innentol az ember hiaba szur mert a baromsagokra valo ellenervelessel foglalkozik mindenki.

Ez ugy gondolom kimeriti a netto trollkodas fogalmat. Es mar annyian, de annyian elmondtuk, hogy ennek legyen egyszer es mindenkorra legyen vege. Egy pillanatra megcsillanni latszott a remenysugar amikor valami blogot emlegetett ahol majd kifejti az elmeletit (nem tudom, en csak azt latom, amit masok ideznek tole). Ekkor egy emberkent lelegzett fel a blog, hatha... de nem, maradt minden ugyanugy...

Szoval tudom, hogy szegeny Hatartatkelo nem tud minden kommentet atolvasni, de jo lenne ha ilyenkor megfekezne az agymeneseit. Tehat arra akarok kilyukadni hogy szerintem a tiltolistas gender temak melle odacspahatnank a hanyatlo nyugatot is. Mert mar senki nem kivancsi erre.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.04.27. 22:36:25

@QUERCUS(a favágó):
Ez jó volt favágó. Velem álmodsz ugye?:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

Shanarey 2014.04.27. 22:43:51

@Mr Long:

A 4-es metró miatt most rontották el pár hete, így már nem annyira jó.

Anyámmal beszéltem pár napja ő most több mint egy órát utazik azon a távon ahol elég volt 50 perc.

Egy ismerősöm lányának ugyanez a gondja ha megy iskolába.
Eddig elég volt egy busz, most már nem és így többet utazik fél órával.

Quercus a favágó 2014.04.27. 22:50:43

@diggerdriver:

Ha választhatok inkább puhacicával. Mégiscsak neki ígérkeztem el korábban.

Shanarey 2014.04.27. 22:51:17

@maxval a gondolkodó birca:

Na megint a Putyin, aki olyan "rendes" hazafi.
Ha már a melegekkel jössz na ő olyan rendes hogy akik a melegeket zaklatják nem is akárhogyan azok még reklámozzák is magukat, mert Putyin és az ő belügyminisztériuma nem tesz semmit.

Egy dolgot nem értek, ha annyira oda vagy érte, miért Bulgáriában élsz?

Na és mesélj, mit szólsz ahhoz hogy Ukrajna elzárta a Krím félszigetre vezető vízvezetéket?

Papagály (törölt) 2014.04.27. 22:53:47

@charlieharper [home, sweet home]: éreztem én, hogy ez lesz a vége! maxval is, meg a nemi szerepek, a pedofília... minden a mindenható bűne... még jó, hogy mi ártatlanokká lettünk! (vagy a jézusi akciót is félreértettem?)

klappol 2014.04.27. 22:56:50

@Papagály: Ezzel mit szeretnél mondani?

Quercus a favágó 2014.04.27. 22:57:22

@tildy[UK]:

Az egyik szemem már alszik, de.........
Nincs ebben semmi szégyen. Nekem a világ legtermészetesebb dolga, hogy takarítok, mosogatok, bevásárolk, hogy míg a lányaim kicsik voltak, fürdettem, pelenkáztam, etettem őket.
Az együttélés attól normális, hogy van a Te dolgod, van az Ő dolga, meg vannak a közös dolgok. A közös dolgokat meg közösen végezzük.
Szerintem.

morsels (törölt) 2014.04.27. 23:00:21

@maxval a gondolkodó birca:
Azt kell mondjam, hogy igazad van. Te tenyleg velemenyt irsz, nem szemely szerint tamadsz embereket es bar az is igaz, hogy masokat serthet az allaspontod, ez ugyanugy igaz rad nezve is.

Ezzel egyutt azt kell mondjam, hogy kisse tulzasba viszed a homoklobbizast, gyakorlatilag barmibe bele tudod keverni, ami meg a homofobiat figyelembe veve is tulzas :-)

blackhairlady 2014.04.27. 23:01:59

@tildy[UK]: Ugyes ember:)
A ferjem is megcsinal mindent, amikor a nyarakat otthon toltjuk kenytelen enni, tiszta ruha is kell, szoval tudja a dolgat. En viszont nem szeretem ha ilyeneket csinal amikor en itthon vagyok.

morsels (törölt) 2014.04.27. 23:02:50

@charlieharper [home, sweet home]:
:-))
En Mohacsnal pisiltem a Dunaba. Az szamit?

morsels (törölt) 2014.04.27. 23:17:27

@Papagály:
Pedolicizmus? Ilyen szo tenyleg van? :-)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.04.27. 23:19:24

@QUERCUS(a favágó): En most lazsaltam, tul jol sikerult a vacsora :S Kozben pedig sikerult eltornom egy poharat is.

@Mr Long: Hol van idoalapu jegy ?

mayree 2014.04.27. 23:22:02

Sziasztok,
Most vettem észre hogy be lettem linkelve, vagy mi. Megint Kurdisztánban esz a fene és a net nem valami rózsás (vagy fényes? :)), de néha azért firkálgatok. Csak azért, nehogy elfújja a szél (úgyis elfújja :))

Üdv mindenkinek, Joe

Papagály (törölt) 2014.04.27. 23:22:29

@diggerdriver: tévedsz. attól, hogy Eddie esetenként személyeskedik és ordenáré, még nem lesz elfogadható a megnyilatkozásaira adott személyeskedő és ordenáré válasz.
Pink Petsch Eddie-alázó, személyeskedő szavai elfogadhatatlanok (függetlenül attól, hogy igaza van-e, azaz, hogy hazudott-e Eddie vagy sem).

a fő probléma a blog szerkesztőjének következetlen moderálási gyakorlata. hogy ugyanazért a vétségért egyszer szól, másszor nem. gyengekezű moderátor, nyilvánvalóan alkalmatlan a feladatra.

Papagály (törölt) 2014.04.27. 23:22:29

@maxval a gondolkodó birca: alapjában egyetértek a liberális maxvallal. nem személyeskedés, csupán a saját véleménye, amit előad. tűrnünk kellene, akkor is, ha nagyon nem értünk vele egyet.
persze, meg tudom érteni azokat is, akiknek elegük van abból, hogy naponta az arcukba tolja a rögeszméit.
hiába, nem tűrünk örömmel. :)

másrészt, ha komolyan az olvasók erős többségének ellenére lennének maxval ámokfutásai, rögeszméinek rögeszmés ismételgetése, akkor alig lenne, aki reagál rá. aki reagál rá, az maxvalhoz hasonlóan úgy érzi, hogy még nincs kellőképpen kitárgyalva a téma. úgy fest, hogy ez a helyzet... :)

Papagály (törölt) 2014.04.27. 23:22:29

@klappol: bátorítani akarom a többieket, hogy tanuljanak tőled! (komolyan gondolom, hogy jól teszed, hogy nem szívod mellre, hanem elegánsan átlépsz rajta.)

Papagály (törölt) 2014.04.27. 23:22:29

@morsels: mától! ;)
ez a véleményem az egyháznak nevezett képződményről.
hvg.hu/vilag/20140117_pedofil_papok_benedek_papa

Papagály (törölt) 2014.04.27. 23:22:46

@tildy[UK]: kanadában például.
egyébként bp-n is részben időalapú. hivatalosan van egy időkorlát az utazás megkezdése és befejezése között. azaz elvileg nem lehet egy darab jeggyel egész nap lent dekkolni az aluljáróban (más értelmét nem látom, bár ez se túl sok). :)

morsels (törölt) 2014.04.27. 23:30:13

@Papagály:
Alapvetoen olyan, hogy jo moderalas, nem letezik. Marmint olyan ertelemben, hogy mindenki szamara egyforman elfogadhato.
Pont ezert vannak szabalyok, iranyvonalak, amiket meg mivel lehet, igy feszegetni is fognak.

Határátkelő 2014.04.27. 23:36:29

@morsels: A helyzet az, hogy soha nem állítottam, hogy nálam jobb moderátor még nem született. Másrészt (és már ezt is számtalanszor elmondtam) nekem munkám van és családom, azaz a blogot kvázi szabadidőmben csinálom. Ez persze nem mentség, csak tény.

Sajnos én nem tudok nem hinni abban, hogy itt felnőtt emberek beszélgetnek egymással. A kereteket időről időre meg kell határozni (bár ne kellene), de képtelenség egy olyan blog esetében, mint ez, ahol napi 400-600 komment van, folyamatosan jelen lenni.

Aki ezt nem tudja elfogadni, azzal nem nagyon tudok mit kezdeni. Soha nem lesz olyan rendszer, amely mindenkinek tetszene.

Furos 2014.04.27. 23:38:15

@Határátkelő: Kemeny vagy mint a kad szele! :)
Jol megaszontad a bandanak a miheztartast....
Pae emberke most ossze van zavarodva mint a kiszantott pocok :)
Csak kovetkezetesen... csak kovetkezetessen...

Papagály (törölt) 2014.04.27. 23:43:41

@Határátkelő: de legalább a lényegben egyetértünk, hogy egymás lepáviánozása, stb. nem-oké. ;)
tudom, hogy utálod a moderálást, szükséges rossznak tartod, nem olyan tragikus, ha nem is megy az erőskezű szerep. túl laissez-faire vagy, túl liberális. és néha látod az elfajuló következményeket, s olyankor - következetlenül - az asztalra csapsz. :)

Papagály (törölt) 2014.04.27. 23:43:42

@maxval a gondolkodó birca:
csúsztatsz.
előző megjegyzésemben a születéskor várható élettartamra vonatkozó kinyilatkoztatásod kritizáltam.

egyébként, ha a a születési arány érdekel, elárulom, hogy - hacsak makaót nem tekintjük külön országnak - a magyarországi arányszám 1,3, ami 2012-ben a VILÁG (bocsánat: a Föld bolygó országainak) legalacsonyabb értékével egyet jelent.

megtudhatjuk, hogy te milyen értéket tartasz világelsőnek? és mennyi szerinted a magyar teljes termékenységi mutató?

Határátkelő 2014.04.27. 23:45:10

@Papagály: Természetesen amennyiben a blog közönsége ennek szükségét érzi, és összedobja az ehhez szükséges pénzmagot, nagyon szívesen csinálom főállásban a blogot... :)

nyuszigonosz 2014.04.27. 23:54:40

@tildy[UK]: Idöalapú ( idö + távolsági sáv ) jegyek Prágában vannak. www.ropid.cz/info/short-term-tickets__s219x900.html

Papagály (törölt) 2014.04.27. 23:58:59

@Shanarey(SCO):
putin portréja kapcsán volt egy érdekes cikk az újságban a fickóról, aki a világ leghatalmasabb hólyagjait fotózza.
most csak a címben szereplő kifejezés jutott eszembe, ami tényleg érezhető a kép láttán: a hideg autoritás.

images.zeit.de/kultur/2011-07/power-platon/Power_Platon_05_full.jpg

ez állítólag azért lett putin kedvence, mert maffiavezérként, keményfiúként láttatja:
static.guim.co.uk/sys-images/Arts/Arts_/Pictures/2008/11/13/put940.jpg

a cikk:
www.zeit.de/zeit-magazin/2014/18/putin-fotografie-platon-antoniou

Sütemény1975 2014.04.28. 00:16:31

@Papagály: ez nem velemeny, hanem egy hir. Ferenc papa most rendet tesz. van egybkent statisztika az autoszerelo vagy fodrasz vagy utepito pedokrol is? vagy csak a papokat hozzak allandoan kapcsolatba ezzel?

Shanarey 2014.04.28. 00:29:19

@mayree:

Firkálj csak nyugodtan, ide is.
And watch your six

Shanarey 2014.04.28. 00:37:26

@Sütemény1975:

Ez a "rendet tesz" jól hangzik csak több évtizedet késett. S most sem lesz ténylegesen lezárva ez az ügy, és az összes többi sem, ami a Vatikán és a helyi maffia kapcsolatáról szól.

Shanarey 2014.04.28. 00:38:48

@Papagály:

Ez egy generál szemét fickó, akinek túl nagy a hatalma, és újra akarja építeni a valaha volt Szovjetuniót.

Shanarey 2014.04.28. 00:42:00

@Határátkelő:

Ez az összedobálás, akár működne is ha az a sok sok ember aki csak olvas, és nem ír ide semmit (persze néha igen, ám abban sincs sok köszönet) beszállna ebbe a projekt-be.
:-)

De így esélytelen.

paff63 2014.04.28. 00:50:52

@Határátkelő: Éppen az imént gondolkodtam el, hogy mire én a posytok olvasásához érek (du-estefelé), mindig többszáz komment van...aztán megnéztem, hánykor posztoltad, és rögtön az jutott eszembe, hogy biztos nem ez a főállásod. Akárhogyis, hajrá. Sosem egyszerű megtalálni a középutat, ha moderálásról van szó.

A svéd témához tudok hozzászólni valamelyest pár hónap tapasztalata alapján. Szerintem nagyon önálló nép bizonyos szempontból és ezt feltételezik mindenkiről. Nem bunkók, de azt gondolják, hogy ha ők meg tudják oldani a dolgaikat, más is. És ahogy valaki korábban írta, ha kérdezel vagy kérsz akkor nagyon is segítőkészek. Biztos ez is összefüggésben van a nagy egyenlőséggel...szerintem nincs ezzel semmi gond. :)

Papagály (törölt) 2014.04.28. 00:51:02

@Sütemény1975: bizonyára van oka, hogy miért nincs statisztika az általad említett populációk pedofilitásáról.
hozzáteszem: a legtöbb szülőt valószínűleg kevésbé izgatja, ha a suzukiját egy pedofil szereli, mintha a gyerekével az iskolai hittanórán foglalkozik egy pedofil...

2014.04.28. 01:31:16

@Papagály:
" kanadában például."
Kanada nagy:) Varosonkent kulonbozoek a szabalyok. Altalaban 90 percig lehet egy jegyet hasznalni, de van olyan varos, ahol meg van szabva, hogy csak egyiranyu utra hasznalhato peldaul.
@diggerdriver:
A magyarorszagi utcai vizelesnek egyik oka talan az, hogy fizetni kell erte, a masik pedig az, hogy nem lehet csak ugy bemenni egy gyorsetterembe, hogy az ember elvegezze a dolgat. Ettol fuggetlenul lattam en mar utcan pisalni not, ferfit fenyes nappal kanadai nagyvarosokban is.

Shanarey 2014.04.28. 01:43:21

@Cascabel:

Na meg tegyük hozzá, azt is hogy Európa közepén van egy ország, amelynek fővárosában nincs nyilvános WC.
S ez van már 20 éve.

2014.04.28. 01:44:18

@Shanarey(SCO):
En nagy Putin fan vagyok:) Komolyan. En meg emlekszem arra, amikor gusztustalanul es jogtalanul megalaztak az oroszokat, a 90' -es evekben. " Oroszorszag ujra nagy lesz, melto regi nagy hirehez" :)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.04.28. 01:58:55

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: Most mit mondjak erre?Júkélyben valszeg barátságosabb emberek élnek...

Szerintem ez akkor is egy gyenge láncszem a rendszerben, hogy szomszédnak, kvázi egy idegennek adják át a cuccot.Megláthatja, kibonthatja, stb én nem örülnék egy ilyen megoldásnak, bevallom.
Nics semmi vaj a fülem mögött, de azért egy privát csomag az eléggé intim is tud lenni.De az simán működhetne, hogy a futárral váltok egy esemest, és akár egy tök másik kerületben, utcában veszem át a csomagot, mert mondjuk ott vagyunk mindketten egyszerre.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.04.28. 02:10:12

@Hari Seldon 2: Igen, megvitattuk tegnap, hogy a krém fraicshe az egy viszonylag jól sikerült tejfölutánzat.Olyan ló hijjáni szamár.
Mert hogy a magyar az sokkal finomabb... :-))

(A kefir, az meg a selejtes, rosszul sikerült, de még ehető tejföl.)

Mér', te is kijelentetted, hogy a lecsó egy emberiség elleni bűntett, vagy ilyesmi.Na?Én meg abba kötnék bele. :DDD

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.04.28. 02:14:08

@diggerdriver: "Mi Schwarzmüller utánfutónak hívjuk."

Micsoda, az egy nehézpótkocsi?? :-))))

Az elöl tolós az a rullátor, itt is szoktak cikázni vele az öregek.
Az mondjuk azért is jó, mert rá tud ülni, ha elfárad.
Odahaza magyarban nem nagyon látok ilyet, pedig sokan használnák valszeg.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.04.28. 02:16:21

@diggerdriver: jajja, ezeken a hintókon én is nem tudtam eléggé megdöbbenni.Fantasztikusak.

2014.04.28. 05:49:31

@mayree: Tudtodon kívül be lettél linkelve? :-) Firkáljál többet ide is, de mint látod a jelenlévők egészen másról beszélgetnek, érdemes az elejétől benézni a kedves posztírónak DD. A net ma itt is katasztrofális volt, mondhatni használhatatlan.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.04.28. 06:24:39

@blackhair-lady:
Nem.
A Tavaszmezo utcaba jartam foiskolara :)

@diggerdriver:
Az is szep baleset :)
Legalabb felemelted a kanalat a feje folul?

Ugyandehogy (törölt) 2014.04.28. 06:43:17

@Mr Long: tenyleg? a vorosmarty teren ket ember segiti oket a zautomatanal,mert csa magyarulvan ra kiirva, hogyan kell jegyet venni, es sokszor nem fogadja el az ermeket. ok tanitjak,hogyankell csiszatolni az oldalan,hogy elfogadja.

Hari Seldon 2 2014.04.28. 06:59:19

@geegee:
Attól függ te milyen gyártmányú krém fraicshe-t veszel?
(mondjuk nekem a ratatuj sem nagyon jön be)

Egyébként meg, akkor kvittek vagyunk. :-)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.04.28. 06:59:50

@morsels:
Én is ìgy látom.
Sajnálnám ha Max nem lenne itt de az utóbbi időben egyre jobban elment rossz irányba.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.04.28. 07:06:50

@Furos:
Látom szemed a pályán:))))))))))))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.04.28. 07:12:51

@Shanarey(SCO):
Korunk egyik legnagyobb politikusa.
A másik Merkel aztán nincs több.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.04.28. 07:19:06

@geegee:
Félsz hogy a dildót folpackban kézbesítik?:)))))))))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.04.28. 07:22:15

@Babette_:
Lehet hogy az a neve nem tudom de az egy elég átfogó név.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.04.28. 07:26:10

@Kövérmadár [swe]:
Nem. Az volt az egyetlen esélye hogy vallahogy takarva legyen.

Eino81 2014.04.28. 07:32:14

Ha már svédek meg köszönés/interakció a téma, hadd meséljem el én is a tapasztalataimat. Napi szinten utazok svédekkel liftben, nincs semmi baj velük (mondjuk, ezek fiatalok, nem begyepesedett idősek...) :) Emellett, 2005-ben egy hetet voltam Észak-Svédországban, nem is tudom, tán a távolság miatt, mivel Stockholm eleve 1200 km-re volt, vagy mert ott már a finn és számi kultúra is jelen van, de a svédek ott nyitottabbak voltak. Mivel kutatást kellett végeznem, elég sok helyre becsöngettem és készséggel válaszoltak. Volt ahol teázni is meghívtak, de ettem rénszarvashúst is így.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.04.28. 07:35:37

@Papagály:

Csak hittan órán lehet pedó? Más tárgyban sokkal több van! S persze a legtöbb eleve tanító, azaz alsótagozatosoknak tanít.

Minden felmérés szerint ezek a legpedóbb szakmák.

Hozzáteszem: a pedók nagyobb része csak passzív pedó. Ennek oka, hogy a többség tévesnek tartja saját szexuális orientációját. Ez kellene a homokosoknál is egyébként. Önmagában nem baj egy betegség, a baj az, ha elhíresztelik róla, hogy nem is betegség.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.04.28. 07:37:22

@Sütemény1975:

Németországban végeztek felmerést erről pár éve. Kiderült: a papi szakma az egyik legkevésbé érintett a pedofília által. Gyakorlatilag ez a pap=pedó párosítás a keresztényellenes bulvármédiák kitalációja.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.04.28. 07:38:25

@Papagály:

Tegnap betettem a táblázatot, Abban látszik: Mo. mögött még 20 ország van.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.04.28. 07:40:26

@Papagály:

Két megoldás van:
- nem olvasod amit írok,
- megbeszéled a blogtulajjal, hogy erősen zavaró elem vagyok, zavarom a közösséget, s jobb lenne nélkülem.

babbaba 2014.04.28. 07:42:56

@Shanarey(SCO): Mikor jártál utoljára Budapesten? A nejem épp egy hete vasárnap reggel ment le a Gellért téren egy nyilvános és kulturált klóba. Nem aznap nyitottak.

Egyébként az illetékes mondta, hogy ahol plázák vannak nem is érdemes nyitni nyilvános wc-t, mert ott ingyen intézheted az ügyeidet, nem fogsz kétszázért hozzájuk menni. És ez tapasztalat.

mayree 2014.04.28. 07:43:16

@Turchi: :)
Még csak ébredezek, hajnali 8 van itt :D
De a kávé mellé épp jó a szöveg :)

mayree 2014.04.28. 07:43:46

@Shanarey(SCO): Csak nézek mint a vett malac :)

babbaba 2014.04.28. 07:44:08

Attól még lehet büdösbunkó, hogy svéd. A paraszti viselkedés nem pénzfüggő. Azt meg nehezen tudom elképzelni, hogy legyen bármilyen társadalom, ahol, ha bemész valahova nem kell köszönnöd. Igen, ha egy háza mész be, és ott már vannak, akkor is. Én bárhol jártam a világban (Svédországban csak kétszer, de ott se tapasztaltam mást), az emberek zárt helyen köszönnek egymásnak, hacsak nem tömegrendezvény az a zárt hely.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.04.28. 07:49:00

@morsels:

Minden álláspont sért valakit, azaz abszurd erre hivatkozni.

Álláspontokat tiltani nagyon-nagyon rossz dolog. S bár sok országban létezik ez (pl. holokauszttagadás tiltása Franciaországban, náci vélemények tiltása Németországban, szovjet jelképek tiltása Észtországban, a kommunizmus és a nácizmus bűneinek tagadása Mo-n, vagy a homokpropaganda tiltása Oroszországban), ezek alapvetően kényszerű rosszak.

Jobbnak tartom az amerikai megoldást, ahol kimegy a KKK és a rendőrség megvédi őket, majd másnap kimegy a NAACP és őket ugyanúgy megvédi a hatóság. Ha meg bárki búncselekményre uszít, akkor letartóztatják.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.04.28. 07:53:08

@Shanarey(SCO):

Putyin is egy ember, a maga hibáival. Ennek ellenére tagadhatatlan, hogy manapság ő a keresztény világ politikai vezetője, a konzervatív eszme utolsó reménye.

Putyin szakmai múltja (hírszerző volt) néha nem segít neki. Sokszor megesik, hogy mindent valamiféle kémközpontok közti harcként él meg, akkor is, amikor nincs így.

Sokszor mondtam: nem politikai alapon szoktam megválasztani lakóhelyemet.

Igen, a kijevi puccsista hunta folyton provokálni próbál, ez tény. Nagyon vékony jégen tombolnak, nem veszik észre, hogy már tavasz van és beszakad alattuk...

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.04.28. 07:54:20

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]:

Szerintem csak Don Kartasch írhasson, minden máshoz az ő engedélye keljen. Ez a legjobb megoldás.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.04.28. 07:57:53

@Papagály:

Minden Istentől van. A Sátán nem Istennek egyentangú entitás, se a kereszténységben, se a judaizmusban, se az iszlámban.

Ezt csak egyes más vallások hiszik, pl. a zoroasztranizmus, s egyes keresztény-gnosztikus szekták, pl. katharok.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.04.28. 07:59:59

@charlieharper [home, sweet home]:

"Maxval azt mondta, nem is egyszer, hogy a homkossag a satantol szarmazik."

Nem, ilyet nem mondtam. Azt mondtam, a Sátán támogatja. Ez abszolút más ügy.

tanato 2014.04.28. 08:56:10

@maxval a gondolkodó birca: Na lásd kivel van dolgod,belinkeltem egy neked igazat adó cikket Ukrajnáról,egy nyugati szakértő tollából.Pedig én abszolute nem helyeslem Putyin istenkirályságát.Szerintem hátrafelé viszi Oroszországot.De el kell fogadnom, az orosz lakosság haláláig hatalomban fogja tartani,annyira el vannak ájulva tőle./Mellesleg ugyanígy halálig hatalomban fogja tartani a magyar lakosság is a jelenlegi vezetést és az első embert.Persze ennek az is oka hogy nincs ellenzék,csak bohócok gyülekezete.a másik oldalon./Orosz viszonylatban ezzel nem vagyok tisztában,ott sincs tényleges ellenzék?Ismereteid ebben az ügyben?

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.04.28. 08:58:05

@tanato:

Igen, így van.

A nyugat elszámolta magát, ez az igazság.

Téves volt a nyugati helyzetelemzés, abból indult ki:
- a lakosság többsége annyira utálja Janukovicsot, hogy bármilyen új vezetést elfogad - nem jött be,
- az új vezetés sikeresen konszoldiálni fog - ez még kevésbé jött be,
- Oroszország szóbeli tiltakozáson kívül nem fog semmit tenni - nem így lett.

Most a nyugat a visszavonulásra játszik, ha lehet, presztízsveszteség nélkül.

A vége a boszniai verzió lesz, azaz virtuális állam két gyakorlatilag független résszel.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.04.28. 09:02:30

@tanato:

Elmondom mi Putyin titka.

Oroszország:
- a liberális modell alatt: ázsiai szintű szegénység (50 % szegény), 80-100 dollár havi átlagfizetés, oligarchák uralják a gazdaságot, az ország pénze vándorol nyugatra,
- a posztliberális modell alatt: kelet-európai szintű szegénység (20 % szegény), 500-600 dollár havi átlagfizetés, az oligarchák hatalma letörve, az ország pénze belföldön fektetődik be.

Oroszországban 3 fő tábor van:
- putyinisták,
- kommunisták,
- liberálisok.

A liberális ellenzék 10-15 % körüli támogatottsággal rendelkezik, míg Putyin 60-65 %-kal. A kommunista ellenzék kb. 20-30 %-kal rendelkezik.

S mind a liberálisok, mind a kommunisták kevésbé utálják Putyint, mint egymást.

tanato 2014.04.28. 09:07:41

@maxval a gondolkodó birca: Köszi az infót,akkor ott is biztos a vezér halálig tartó uralma akárcsak nálunk.Mivel a Jobbik meg a baloldali bohócok gyülekezete egymást jobban utálja mint a vezért meg a pártját.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.04.28. 09:10:49

@tanato:

A magyar helyzet más. Mivel Orbán nem fog tudni növekedést biztosítani, el fog veszni a támogatottsága.

Most is csak a protesztszavazatokkal tudott nyerni.

Ha megjelenik egy új ellenzéki erő, Orbán veszteni fog 4 év múlva. Ezért azon imádkozik Orbán, maradjon csak a ballib ellenzék, ez az egyetlen esélye, hogy nyerjen 2018-ban is.

tanato 2014.04.28. 09:23:10

@maxval a gondolkodó birca: Háát!Per pillanat nem látok olyan erőt aki színre tudna lépni 4 év alatt a semmiből.A jelenlegi kettő meg mint az oroszoknál,inkább egymást utálja.De abban igazad van,a pénztárcájuk alapján szavaznak majd a népek itthon is 4 év múlva.

Mr Long 2014.04.28. 09:27:41

@Shanarey(SCO): Aha. Azota nem hasznalom, miota nem lakok pesten. Haverok, meg nem bkvznak, vagy csak kis tavot, igy nem erinti oket, nem mondak.

sírjatok 2014.04.28. 09:56:34

@klappol: "Az agy szüleményei és az emberi hiszékenység, nagy gond volt mindíg. Ez se fog változni, bekódolt szar."

Mivel bekódolt, abból látszik, hogy nem szar. Ha szar lenne, azok az élőlények, viselkedésmódok kerültek volna előnybe, akik kevésbé hiszékenyek, gondolom ezt te is belátod.

Hogy el tudod hinni, amit mások mondanak, egy evo előny, hogy ne kelljen mindent magadnak megtapasztalnod. Az ijesztés pláne azért erőteljes, mert a negatív dolgokat aztán pláne nem akarod megtapasztalni. Igen, nyilván vannak ennek túlburjánzásai, mint minden tulajdonságnak (pl. az immunrendszer jó, a túlaktív immunrendszer meg nem jó).

A hit mellesleg közösségalkotásban is segít, ami megintcsak evo előny. A hívők több gyereket vállalnak, ami szintén megintcsak evo előny. Teljesen mindegy, hogy amiben hisznek, az igaz-e, mert nem azért előny, mert megjutalmazza őket a Jóisten, hanem mert (ebben való hitükben) úgy viselkednek, ahogy az nekik előnyös.

Az, hogy a hiszékenység vagy a hit káros, azt az tudja gondolni, aki nem igazán gondolt még bele abba, hogy jó, de akkor miért létezhet ennyire erősen ennyire sok időn keresztül.

Pl:
www.wrongplanet.net/postt166108.html
de sok mindenki foglalkozik amúgy ezzel az érdekes témával.

Mészáros Laci 2014.04.28. 09:56:34

A svéd tapasztalatok teljesen korrektek, ennyi irodalmi túlzás belefér a beszámolóba.

A nőkre való ránézés szabályáról nem tudtam, mindenesetre felül kell vizsgálnom a tapasztalataimat (eddig nem tulajdonítottam jelentőséget annak, amikor szemkontaktust követően a nő visszanézett és mosolygott - de szerintem nem is volt jelentősége, biztosan ebből tudják, hogy külföldi vagyok.)

Mészáros Laci 2014.04.28. 09:56:34

@maxval a gondolkodó birca:

hogy a tökbe kerül ide is Orbán? ez már valami betegség :)

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.04.28. 10:34:42

@Mészáros Laci:

Hát nem Orbán és Gyurcsány hibás mindenért???

Szpidi67 (swe) · http://gszentes.blogspot.com/ 2014.04.28. 14:37:45

A svedorszagra vonatkozo poszttal kapcsolatban: akkor en is egy parhuzamos Svedorszagban elek :) Majdnem mindent mashogy latok, de azt mar megtanultam, vagy most tanulom meg, hogy nem altalanositunk; akinek elmeseltem, hogy en hogy latom svedorszagot, ö az ellenkezöjet tapasztalta :)

En 3 eve vagyok Göteborgban, es kezdetben nekem is hasonlo tapasztalataim voltak, de ezek sokat valtoztak. Talan egyedul a nöknek nyujtott udvariassag kerdeben latok hasonlot, de a többseg elfogadja az udvariassagot-segitseget, ritkan van kivetel. A szomszedok köszönnek akar elöre is, segitunk egymasnak, az esetek 90%-ban a segitsegemet is elfogadjak, es jönnek segiteni is. Egyszer altam felre az autoval, mert a vilagitasom kihagyott egy pillanatra, a mögöttem levö auto, aki par 100 meterre jött, leallt akinek lemeseltem, utannam es segiteni akart…A litfben sincs problema, van aki lepcsön megy, de a többseg beszall mellenk. A direkt szemkontaktust erre fele kedvelik, de gyakorlatilag feler a flörtölessel :)

M. Péter 2014.04.28. 17:32:33

@maxval a gondolkodó birca: 6, 9-12, 15-17 a kolumbiaiakról is szólhatna.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.04.28. 18:32:10

@Hari Seldon 2: Na, ja, ez igaz.Ez a mienk egy Valio nevű cég szülöttje, valszeg simán svéd, nem láttam még másik országban.Ennél szerintem jobb a magyar, bár nem rossz ez se.

Ok, kvittók vagyunk... :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.04.28. 18:34:17

@diggerdriver: :-)))))))))))

Épp ilyenre gondoltam egyébként.De nem csak műf@sszal lehet így járni.Ha valaki pl bombát heggeszt otthon, vagy számtalan illegális dolgot barkácsol, simán lebukhat "túl hamar".

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.04.28. 18:36:49

@Eino81: Tanusítom, ott fent máshogy viselkednek.Merre voltál, ha nem vagyok Windischgräetz? :-)
Jokkmokk, Gällivare, Kiruna?

Papagály (törölt) 2014.04.28. 18:59:48

@maxval a gondolkodó birca: no de margit! hát nem épp azt írtam, hogy egyetértek azzal, hogy tűrnünk kell az agymenéseid is? természetesen úgy is gondolom.
és javadra szól a személyeskedés hiánya is.

Papagály (törölt) 2014.04.28. 18:59:48

@maxval a gondolkodó birca: nem értetted meg, amit arra reagáltam, ugye? 1. nem adatokat, hanem jövőre vonatkozó becslést tartalmaz a táblázatod, 2. nem a teljes termékenységi arányszámot mutatja a tábla.

érted-e?
vagy marad továbbra is a kinyilatkoztatás részedről? lehet persze azt is, de akkor nem töröm magam érvekkel.

elég lenne, ha megválaszolnád az előző kérdéseim:
megtudhatjuk, hogy te milyen értéket tartasz világelsőnek? és mennyi szerinted a magyar teljes termékenységi mutató?

Papagály (törölt) 2014.04.28. 18:59:48

@tanato: 4 év alatt a semmiből?? jó hogy nem 40 év alatt a semmiből...
ugyan mennyi idő kell a színrelépéshez (a semmiből)?

(megjegyzem, az lmp is sokkal kevesebb idő alatt lépett színre a semmiből.)

Papagály (törölt) 2014.04.28. 18:59:48

@maxval a gondolkodó birca:
a 400 pedofil katolikus pap nem passzív, hanem aktív pedofil!

a "passzív" pedofíliához senkinek semmi köze (nem is tud róla senki, az egyénen kívül).

ahhoz senkinek sincs köze, hogy mit gondolok a gyerekekről. ahhoz annál inkább, hogy mit csinálok velük.

Eino81 2014.04.28. 19:01:53

@geegee: 2 nap Gällivare aztán le az Inlandsbanan-nal Jokkmokkba, ott egy hét. kirunán csak átmentem. A számik nyelvét tanulmányoztam, de a finnt is tudtam ott használni :)

Eino81 2014.04.28. 19:12:05

@geegee: Ránéztem a blogodra, azt látom, hogy te fent éltél, csak az nem volt világos, hogy hol. Nikkaluoktában tán? Oruidgo don Nikkaluovtas? (bocs, kikívánkozott, ha már ilyen a hely neve:)) mit csináltatok arrafelé?

Papagály (törölt) 2014.04.28. 19:27:34

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: elég egyszerű lenne a megoldás. senki ne reagáljon rá, aki unja a témát. a beszélgetéshez legalább két fél kell, magában nem beszélne sokáig.
sokan unják már, de még nem elegen. :) nem őt, hanem a rögeszméinek folytonos mantrázását!

szóval nekem szimpatikusabb lenne egy, a problémára adott közösségi válasz, mint erőszakkal fojtani bele a szót. neked nem? :)
ha igen, akkor próbáld a többieket meggyőzni a nem-reagálásról.

Papagály (törölt) 2014.04.28. 19:27:42

@maxval a gondolkodó birca: köszönjük az újabb kinyilatkoztatást. :)

Furos 2014.04.28. 19:55:51

@diggerdriver: jah raertem kicsit..
Mondjuk mostanra mar kicenzurazra a hozzaszolasomat aranyom....
Biztos azert mert mondtam neki egyszer hogy szarjon sunt...
Mondjuk meg most is ugy gondolom mert en nem valtoztato konyen velemenyt.
Ha kicsit gyakrabban irnal akkor nem kene ezt olvasnom:)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.04.28. 21:08:00

@Furos:
Ott van még az én látom.
Az a Laura beszólása miatt volt.
Gyakrabban írni...baszod majd igyekszek.
:))))))))))))))))))))

négyzet 2014.04.29. 11:26:48

@tildy[UK]: csak most olvastam ezt a posztot, meg a hozzászólásokat. Én veled értek egyet ebben a felesleges udvariaskodós témában. A legjobban azt bírom, mikor látom, hogy azért engednek előre, hogy megnézhessék a seggem. Teljesen felüdítő északi társaságban lenni, ahol a nő nem csak mellékes csatolmány, hanem egy társaság egyenértékű tagja. Ezt is nagyon nehéz elmagyarázni, csak megtapasztalni lehet.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.04.29. 11:31:27

@Papagály:

Magyarul: benyelted egy bulvárcikk teljesen alaptalan "becsléseit". Nos, ez a te problémád...

Én meg azt "becslem", hogy jövőre 5 millió lesz Budapest lakossága.

Papagály (törölt) 2014.04.29. 18:45:42

@maxval a gondolkodó birca:
félreértetted. ez a jéghegy csúcsa, az a szűk réteg, aki olyan pofátlanul, ügyetlenül és feltűnően csinálja, hogy rá is lehetett bizonyítani.

Papagály (törölt) 2014.04.29. 18:45:43

@maxval a gondolkodó birca:
elbizonytalanítasz, hogy tényleg gond van a felfogásoddal. vagy csak nem érted, amit olvasol?
az általad - cáfolatként - idézett táblázat adatai a BECSLÉSek - ráadásul nem is a teljes teljes termékenységi mutatót tartalmazza.
az általam citáltak múltra vonatkozó MÉRÉSI ADATOK.

megtudhatjuk, hogy te milyen értéket tartasz világelsőnek? és mennyi szerinted a magyar teljes termékenységi mutató?

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.04.29. 19:16:33

@Papagály:

Ez spekuláció. Ezen az alapon te rablógyilkos vagy, csak nem sikerült rád bizonyítani.

Papagály (törölt) 2014.04.29. 19:33:01

@maxval a gondolkodó birca: megtettem. becslés és nem a teljes teljes termékenységi mutatót tartalmazza. a levegőbe beszélsz, nem vehetők komolyan a megalapozatlan állításaid. ráadásul még el sem ismered.

Papagály (törölt) 2014.04.29. 19:33:01

@maxval a gondolkodó birca: nyilvánvaló tény, hogy jóval több bűnelkövető van, mint amennyit elfognak és megbüntetnek. logikailag is belátható. ezt tényleg magyarázni kell számodra?

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.04.30. 06:39:27

@Papagály:

A lényeg: nagyon kevés pap csinál ilyesmit. Az arány jobb, mint pl. a tanároknál. S mégsem csinálnak a keresztényellenes bulvármédiák hisztériakampányt a tanárok ellen. Kilóg a lóláb...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.04.30. 12:47:50

@Eino81: Jó neked, én is de mászkálnék arrafelé megint...

Neem, Luleå-ban éltünk 2 évig, nejem ott kapott melót.
Sápmiul sajnos nem beszélek. :-)

Eino81 2014.04.30. 14:22:44

@geegee: Én meg majdnem Umeå-ban tanultam, de végül nem... Jokkmokkban a lulei-számi nyelvvel is ismerkedtem, mert hát ugye, nem egy számi nyelv van :D Azért Stockholm sem lehet rossz, 2-szer jártam arra...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.05.01. 00:07:19

@Eino81: Nem rossz, csak kicsit sokan vannak, meg minden q drága... :-) A norrbotteni forgalomsűrűség az utakon sokkal szimpatikusabb nekem...1 szembejövő autó óránként...
:-)))

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása