Sokan sokféle motivációtól vezérelve vágnak neki a határátkelésnek (ezt ezen a blogon aligha kell bizonygatni), ám nagyon sokan vannak, akik azért indulnak el, hogy a gyermeküknek jobb legyen. Ilyen a mai történet szerzője, Ibolya is, aki Spanyolországba költözött a családjával.
„Úgy gondolom, hogy talán egy kicsit más szemszögből is érdemes megközelíteni a külföldre költözés kérdését. A gyermekem szemszögéből, aki most lesz 16 éves, és 6 éve él velünk együtt Spanyolországban.
A döntés, hogy elinduljunk, nem volt könnyű, sokáig tartott meghozni. A legerősebb érv az volt, hogy a gyermekem kitűnő tanuló volt egy nagyváros elit iskolájában, és nekünk két fizetésből már enni sem nagyon jutott.
Előre gondolkozva kicsit: hogyan fogjuk neki megadni a gimi mellett a különórák lehetőségét, a nyelvtanulást, az egyetemet a későbbiekben? Erre hogyan lesz lehetőség, ha akkor (2005 környékén) havi 200 forintot sem tudtunk félretenni? Nem csak erre, másra sem. Kudarc, kudarc hátán, 30 évesen és mi lesz később…
Nem kellett a szokásos forgatókönyv
Teltek az évek, majd adódott egy lehetőség. 2008 márciusában elindultunk Spanyolországba. Pénzünk volt, nem tudtuk, meddig tart, nyelvtudás kevés, majd lesz több.
A felelősségünk súlyát átéreztük, de nem akartuk vállalni a „férj előremegy, majd mi megyünk később” forgatókönyvet. Úgy gondoltuk, együtt könnyebb a nehezebb.
Küzdöttünk, sokat, dolgoztunk, sokat, volt, hogy nem dolgoztunk, válság lett itt is. Ezekről sokan sokféle országból írtak már.
A nyelvekről
A gyerek közben beilleszkedett, 4 hónap alatt megtanult spanyolul, majd pár hónap alatt valenciaiul, és rá egy kis időre katalánul is.
Sokan azt gondolják, hogy ezek a nyelvek olyanok, mint a spanyol és aki beszél spanyolul, az már tudja ezeket a nyelveket is. Ez nem így van. Megérted őket, ha jó a nyelvérzéked, de sokan a spanyolok közül is elismerik, nem beszélnek sem valenciaiul, sem katalánul. A csehek is értik a szlovákot, a lengyelt, de nem beszélik. Talán így érzékeltethető legjobban a különbség.
Az angol nyelvtanítás itt kicsit másabb, plusz az internet is sokat segít, a gyerek angolul is perfekt már. Magyarul sem felejtett el, könyveket olvas, beszélgetünk, igyekszünk a magyar szókincset is az életkorának megfelelően fejleszteni.
Ez szűken számolva is 3 nyelv és 3 másik, ami nem feltétlenül létszükséglet. Csak egy kérdés: mennyibe került volna és egyáltalán meg tudtuk volna neki adni mindezt Magyarországon? Biztosítani tudtuk volna neki, hogy anyanyelvi szinten beszéljen három nyelvet? Nem hinném.
A gyerek kitűnő tanuló, versenyeket nyer több tantárgyból is, még mindig. Az országváltás ellenére sem esett vissza semmiben az eredménye. Ebben is van eltérés: a jó képességű gyerekeknek különórákat adnak a gimi vezető tanárai például matekból, spanyolból, angolból, plusz anyagokat adnak, különlegességeket tanítanak, hogy minél többet kihozzanak a gyerekből. Természetesen korrepetálás is van, ha valakinek arra van szüksége.
Kinyílt a világ
Ami a terveket illeti, a Kanári-szigetekre szeretne menni egyetemre, majd Angliába egy évre, dolgozni pedig egy harmadik országban akar majd. Ő tervezi így, én azért féltem őt.
Szerinte nem kell aggódnom, Európán belül 3-4 óra alatt bárhol ott lehet lenni repülővel. Szerinte már nincs olyan, hogy hova születtünk, hol élünk, bárhol lehet jó a világban. Nyitott, a világ pedig kinyílt a számára. Önálló, nem fél, sem az újtól, sem a váltástól, sem attól, hogy az élet hova sodorja majd.
Lehet, sokat bántanak majd, hogy elvettem a gyermekem magyarságtudatát, a hazaszeretetet, és hasonló dolgokat. Szerintem csak a röghöz kötést vettem el tőle.
Sokkolta Magyarország
Jártunk Magyarországon, öt év ittlét után. Sokkolta őt (és bevallom, engem is), ami ott van. Már egy bevásárlás, buszozás, egyebek program kikészítette. Hazafelé jövet, azaz vissza ide, Spanyolországba, amikor a gépünk leszállt Madridban, ahogy a repülő kerekei földet értek, hatalmasat sóhajtva megszólalt: hazaértünk, innen már bárhogy hazajutunk.
Igen, ez már így van, mi már itt élünk, nekünk már ez az otthon. Nem megyek bele a politikai részébe, sem jobb, sem baloldalról, szerintem bármerről fúj a szél Magyarországon, mi már oda csak ritkán megyünk majd.
Büszkék vagyunk rá, egy kicsit talán magunkra is, de rá legfőképpen. Ha csak ennyit adtunk neki, és a cél az volt, neki adjunk lehetőséget, akkor már megérte.”
A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.
Osszuk meg egymással kedvenc ételeink receptjét - írjátok meg, mi a kedvencetek ott, ahol éltek, hogyan készítitek el, illetve hogyan készítitek el a kedvenc magyar fogásaitokat – hogyan pótoljátok az alapanyagokat, fűszereket, mit változtattok, ha kell. Ha mindehhez fényképe(ke)t is küldtök, akkor ez az egész nagyon hasznos és (nem utolsósorban) jó móka lesz. Várom tehát a recepteket, fényképeket, kis történettel a hataratkeloKUKAChotmail.com címre.
Az utolsó 100 komment: