oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2014. március 25. 06:48,  A nyugalomból a világ végére 448 komment

2014. március 25. 06:48 Határátkelő

A nyugalomból a világ végére

Elképesztő utazásra indulunk ma, melynek két fő állomása Luxemburg és Új-Kaledónia. Hogy a kettőt mi köti össze, az kiderül Ferenc történetéből, aki szerencsére képeket is küldött.

Új-Kaledónia Patricia 1.jpgÚj-Kaledónia

„2012 augusztusában járunk, ekkor hagytam el Magyarországot. Egész életemben foglalkoztatott a külföldi élet gondolata, és kicsit én is belesüppedtem a „külföldön minden jobb" gondolkodásmódba.

Én egy iskolaváltásnak hála három idegen nyelven tanultam meg otthon a gimnázium végéig, és ebből egy magyarországi egyetemen maximum egyet tudnék használni. Ekkor változtatták meg a felvételi és a felsőoktatási rendszert is, így ekkor jutottam a végleges elhatározáshoz, hogy külföldön szeretnék tanulni.

Már akkor is kétéves tervem volt a Luxemburgi Egyetem, ahova fel is vettek. Megvoltak az ismerőseim, barátaim kint is, de az eleje, mint mindennek, nem volt egyszerű. Voltak pillanatok, amikor úgy éreztem, indulok haza, de egy félév után nagyon megkedveltem.

Luxemburg főtér.jpgFőtér

Ismerőseim segítségével még az egyetem megkezdése előtt egy hónapot tudtam dolgozni, ami anyagilag óriási segítség volt. Fél évet éltem egy félig luxemburgi, félig belga családnál, kvázi vendégségben. Érdekes tapasztalat volt majd' húszévesen belecsöppenni egy idegen család életébe, más nyelv(ek), más szokások, és Európa ide vagy oda, más kultúra.

Talán ebben a félévben változtam a legtöbbet, kulturálisan sokkal nyitottabbá, sokszínűbbé tett, hiszen már csak a családban is az enyémmel együtt három kultúra keveredett.

Amit Luxemburgról tudni érdemes

A kételyek eloszlatásaképpen néhány dolgot tisztázni szeretnék az országról, mielőtt belevágnék. Sokan nem tudják pontosan hova tenni Luxemburgot, talán annyi azért mindenkinek eszébe jut, hogy Benelux, kicsi, EU, városállam (ez utóbbi tévesen!), de ha már a hivatalos nyelv, államforma kérdése merül fel, ezek már kevésbé ismert tények.

Hivatalos nyelv: luxemburgi, francia, német - ilyen sorrendben, mindegyiknek meg is van a maga funkciója. A luxemburgi a nemzeti nyelv, így a luxemburgiakon kívül más nem is nagyon beszéli, nem is feltétlenül szükséges. Németre hasonlít, sok francia jövevényszóval.

Luxemburg főutca.jpgFőutca

A francia a hivatali nyelv, formanyomtatványok, törvények, mind francia nyelven íródtak, plusz ott van a német, ami régebben ugyanezt a szerepet töltötte be (pl. korábbi törvények kétnyelvűek), azonban ebből a szerepéből folyamatosan veszít.

Aki Luxemburgban tanul, a gimnázium végére mind a hármat folyékonyan beszéli, persze ki-ki a maga szintjén. Mindezen felül az EU-intézményeknek hála (és ez is főleg a közép-kelet-európai országok 2004-es csatlakozása óta) mindenki beszél angolul is (első igazi idegen nyelvként). Ez lenne az oka, hogy az én angol-német-francia nyelvtudásommal miért is pont itt kötöttem ki.

Luxemburg és Luxembourg

Talán a leggyakoribb Luxemburggal kapcsolatos tévhit, hogy nem városállamról beszélünk! Egy kis ország, több várossal több településsel. A főváros, Luxembourg (a város Luxembourg, az ország Luxemburg - legalábbis magyarul) nem sokkal több, mint 100.000 lelket számlál, az ország 500.000-et.

Ez napközben a határ menti munkásokkal jóval több, egyes felmérések szerint ők a Luxemburgban dolgozók 40%-át teszik ki. Továbbá az ország lakosságának 40%-a (200.000 ember!) nem luxemburgi állampolgár, és a maradék 60-ból is sok a honosított. Ez az arány pedig a fővárosban egyenesen fordított.

Én a második legnagyobb városban lakom - 30.000 fő -, ahol egy mindig frissülő utcai kijelző szerint több mint 160 féle állampolgárságú lakos van nyilvántartva.

Magyar nyelvet is rendszeresen hallok, utcán, buszon, egyetemen, munkahelyen, és persze megvan a magyar társaságom, és a magyar bárunk is. De ha a nem magyar barátaim nemzetiségét nézzük: svéd, német, brazil, luxemburgi, ír, ukrán, olasz, lengyel, kurd, bolgár, francia is akad közöttük.

Nehéz kitűnni

Munkahelyet találni nem nehéz, de nyelveken tudni kell. Sok diák is dolgozik heti 10-20 órában, de ebből meg is lehet élni (bár ez az 1921,03€-s (bruttó) minimálbér után azért ez nem olyan megdöbbentő).

Kitűnni azonban már nehezebb, elég nagy, és elég sokszínű a konkurencia, más háttér, más elvárások. A privátszektorban főleg a pénzügy-bank a húzóágazat - persze ezt a helyiek saját különleges képességeiknek tulajdonítják, és véletlenül sem a banktitoknak meg az ország adóparadicsom mivoltának -, valamint az Európai Unió is sok embert foglalkoztat, itt található többek között az Európai Unió Bírósága is.

Korábban az acélipar volt nívós iparág, ekkor kezdődött a tündérmese, 6%-nyi olasszal, amit később kiegészített 16%-nyi portugál.

Luxemburg kilátás a kazamatákra.jpgKilátás a kazamatákra

Kis ország lévén határok nem léteznek, gyógyszerért Franciaországba, ruháért, élelmiszerért Németországba vagy Franciaországba megyünk, ugyanígy benzinért, kávéért, alkoholért, cigarettáért pedig Luxemburgba járnak át, akik a határ túloldalán élnek.

A repülőm általában Belgiumba, ritkábban Németországba érkezik, közvetlen budapesti járat sajnos a MALÉV megszűnése óta nincs. Így amikor otthon megkérdezik, hány országban jártam idén, a szám magas, de a válasz jelentése eléggé árnyalt. Nekem a francia határon átmenni olyan, mint Budapestről Budaörsre.

Az árakról

Árakról az első benyomásom az volt, hogy magasak, bár otthon azelőtt sosem kellett háztartást vezetni. A hús és a kenyérfélék drágább, mint otthon, de a többi élelmiszer, háztartási cikkek kb. ugyanannyi, az elektronikai cikkek pedig az alacsony ÁFA-kulcsnak köszönhetően még olcsóbbak is.

Érdekességképpen ez utóbbi jelenleg 15% - 17-re emelik hamarosan - az egész Unióban a legalacsonyabb, de élelmiszeren például csak 3% van, akkor is, ha étteremben eszem.

Az autók olcsóbbak, az üzemanyag is, a dízel 1,25-1,30€ körül mozog, és az egész országban mindenhol ugyanannyi. A tömegközlekedés olcsó, kétórás jegy 2, egész napos 4 euróba kerül, és az egész országban érvényes. Havi bérlet 50 körül, éves kb 400€. Diákoknak mindez szemeszterenként 35€.

Luxemburg nagyhercegi palota.jpgNagyhercegi Palota

Ami húzós, az a különféle szolgáltatások és bizony a lakhatás, ezért is van annyi határmenti munkás. Egy garzon a városban 870 eurótól indul havonta rezsivel, 950-től belvárosban. Egy szoba - konyha, fürdő 2-3 másikkal közösen - 500-600 euró.

Egyetemi szobák 280-600 eurós árban vannak, mindegyik egyfős, 500 euró fölött általában már saját fürdő-konyhával. Nagy hátrányuk viszont, hogy nem mind a városban van. Én 300-at fizetek.

Étteremben főétel 15-20€, gyros 5€, férfi fodrász 22-25 körül, 18-ért találtam a legolcsóbbat, az üzleti negyedben viszont 28-35.

Jólét és nyugalom

Az emberekre jellemző a jólét és az óriási nyugalom. Itt is vannak gondok, de hamarabb túllendülnek rajtuk. A nyugalom viszont néha túl sok. Az üzletek este 6:30-kor zárnak. Vasárnap autó nélkül be vagy zárva a házadba, semmi sincs nyitva.

Néhány élelmiszerbolt, ha ki is nyit, legkésőbb délben zár is - így hát a kollégiumban 11:45-kor összegyűlik a pizsamás csapat, és megrohamozza a szomszéd Delhaize-t.

Az emberek nyitottak, elfogadóak és segítőkészek, de nem közvetlenek, picit néha hiányzik a pörgés, de nem a fejvesztett rohanás. Az ügyintézés átlátható, gyors és egyszerű. Minden közszférabeli alkalmazott legalább négy, de gyakran 5-6 nyelven tud segíteni (noha ez a magyarra soha nem terjed ki), ugyanígy a bankok, biztosítók.

Luxemburg őrség.jpgŐrség

Elindult a saját életem

Visszatérve életutamra, első félévben félig önállóan, félig szülői támogatással végeztem az egyetemet, és a feljebb említett családnál laktam, majd második félévben a szintén feljebb említett kollégiumok egyikében, melybe következő szeptemberben vissza is költöztem az új félévre, majd január közepéig az egyetem mellett egy nemzetközi cégnél helyezkedtem el részmunkaidőben.

Jól csengő munka, tisztes bér - önellátó lettem, elindult a saját életem. Az egyetemen nálunk kötelező egy félévet külföldön tölteni, és itt vagyok most. Erasmusszal a világ másik végén. Gondoltam, ha már úgyis muszáj, hát szóljon nagyot. Ausztráliától északkeletre egy csendes-óceáni szigeten. Maga a földi paradicsom! Csak legyen, aki fizeti.

Más világ európai színvonalon

2014. február 1-jén érkeztem Új-Kaledónia szigetére három átszállás, és az első felszállástól számítva 31 óra 25 percnyi utazás után. Gyönyörű sziget a Nagy korall-zátony kellős közepén, egy francia tengerentúli közösség - ezért is Erasmus.

Ez viszont egy teljesen más világ, noha - különleges helyzetének hála - európai színvonalon. Itt az egyetem is kicsit másról szól. A szigetcsoporton 28 nyelvet beszélnek. Bár elvileg mindenki tud franciául, azért némelyüket elég nehéz megérteni, és egy-egy nagyobb szöveg után is rendszeresen kérdezik előadáson a professzort, hogy mit jelent egy-egy szó. Nekik maga az egyetem óriási lehetőség, és ebben a professzorok is ott segítenek, ahol tudnak.

A sziget gyönyörű, ráadásul az élővilág több mint 80%-a endemikus. Olyan növényeket, állatokat látok, amiket azelőtt soha, noha a kókusz meg a banán is megterem a kollégiumi udvarban.

A banán amúgy érdekes, csak ízre olyan, mint otthon, de nem az amerikai fajta, rövidebb és tömzsibb. Ezen kívül van még főzőbanán is, amit gyakorlatilag zöldségköretként használnak.

Új-Kaledónia Kollégium.jpgA kollégium

Halból viszont nagy meglepetésemre nincs olyan sok fajta. Van vagy 3-4 féle tonhal, meg még pár fajta, amit nem ismerek, de tízfélénél többet biztos nem láttam. Tenger gyümölcsei aranyárban. De élőben bármikor tudsz velük úszkálni szinte bárhol. Korallzátony, halak, tengeri csillagok, cápák, kígyók, ráják...

Más a mentalitás

Európai életszínvonal, de közel sem ugyanaz a mentalitás. Az emberek közvetlenek, segítenek. Példaképpen, mikor megérkeztünk, az egyetem taxit küldött értünk a reptérre, ami el is hozott a kollégiumba, de se enni-, se innivalónk.

Büfé nyitva, de kártyával nem lehet fizetni, csendes-óceáni frankot meg csodának csodájára nem sikerült Európában beszereznünk. ATM a belvárosban. De adtak nekünk mindent, mondván úgyis kifizetjük később, majd a buszos is csak kinevetett, majd bevitt ingyen a városba.

Következő nap a strandot kerestük, megkérdeztem egy idősebb férfit, merre. Mondta, messze van, de úgyis ráér, ha nem baj, hát elvisz minket. A strandra vezető úton amúgy azóta is mindig megállnak, hogy elvihetnek-e, a bulikból pedig rendszerint autóstoppal jövünk haza.

Minden francia import

Persze ez nem mindig ilyen idilli. Ez az a hely, ahol a demokratikus Franciaország egy lázadást még 1988-ban a helyiek lemészárlásával intézett el. Ennek a mai napig érezni a hatását, hamar rájöttünk, hogy ha francia kolleginámmal megyünk ügyet intézni, sokkal jobb, ha a helyiektől én érdeklődöm, mintsem egy anyaországi francia.

Új-Kaledónia Clarisse 1.jpg

Idén szavaznak az önállóságról, bár remélem, belátják, hogy ennek semmi értelme. Sok pénzt pumpál ide az anyaország, hiába a rengeteg nikkel, abból nem lesz ennyi. Vagy elfogadják, hogy franciák, vagy lehet Vanuatu útját követni (ez pont annyira használható út, mint amennyire most gondoljátok).

Magas életszínvonal kevés termeléssel --> minden import, és hogy Franciaország is jól járjon, francia import. Ez az árakon is meglátszik.

(A frank és az euró fix árfolyamon váltatik, így az egyszerűség kedvéért az árakat frankban és euróban adom meg, így sem az olvasónak nincs gondja egy no name valutával, sem a folyamatosan változó EUR-HUF nem kavar be a képbe. 1 EUR=119,33XPF~120XPF)

2l 100%-os narancslé 500 frank (4,16€) akciósan (amúgy 650)
fej saláta 400 frank (3,33€)
600ml-es Coca Cola 150 frank (1,25€)
1kg paradicsom 360 frank (3€)
1 csomag saláta 650 frank (5,42€)

És akkor kezdődjék

1 kg csirkemell 2600 frank (21,67€)
0,7L Bacardi fehér rum 3500 frank (29,17€)
33cl helyi sör 150 frank (1,25€) és a 24-es rekesszel is 143-ra jön ki
1L dobozos alkeszbor (fehér rosé és vörös változatban is) 360 frank (3€)
6-os pack tojás 250 frank (2,08€), bár a lejárati dátum nélküli csak 243...

Így ment el 1300 euróm egy hónap alatt...

Ez mind szupermarket ár, és ami érdekes, hogy a nagyobb mennyiségeknél sincs jelentős különbség, vagy akár egyáltalán nincs.

A másik, amit eddig sosem tapasztaltam, a hiánycikk. Paradicsom nincs, mert holnap jön a hajó Ausztráliából. Akkor nincs paradicsom a mekis salátában sem, sőt mekis saláta sincs.

Délután 5-re a boltok is le vannak fosztva. Bár az éttermek, bárok, klubok Luxemburghoz képest nem olyan vészesek, egyedül a sör tud nagyon drága lenni 450 frank 25cL-ért, 850 50cL-ért. Ez forintban ma 1174 és 2217.

Itt mást isznak, Vanuatuból van valami import kotyvasz. Alkohol nincs benne, de elég bódító. Ebből 4cL 120 frank (1€), úgyhogy elképzelni sem merem, mi lehet benne, vagy hogy mennyire legális.

Ennek ellenére a sziget lakosságának jelentős része alkoholfüggő, a marihuánának meg ára sincsen, mert az csak úgy nő, mint otthon a parlagfű (vagy évszaktól függően hiánycikk). A többit a képzelőerőtökre bízom.

Új-Kaledónia Clarisse 9.jpg

Minimálbérrel nem mész semmire

Bár gondolom, kevesebb embert foglalkoztat az itteni letelepedés gondolata, de a minimálbér 150.000 frank (1250€) - szemben az anyaországi 1430,22-vel -, de az itteni árakat tekintve ez semmit nem ér.

Nagy autója mindenkinek van (bár a nagy autó ára használtan lassan már 100kg csirkéjével vetekszik), de nagyon sok a szegény. Európaiként csak rajtad és a turistákon vannak márkák, mert a szigeten márka sincs.

Az orvosi ellátás árait tekintve nyugat-európai, felszereltségét tekintve 90-es évek vége Magyarország. Minden, ami mozog (vagy akár még csak azt sem), az csíp, harap és mérgező.

Otthon 8-as UV sugárzásnál már riadó van, itt 9-es UV szakadó esőben van, 17-18 annál inkább, de most ősszel ma már csak 13-17 volt. 50-es naptejjel leégsz, nekem 1 hétig nem volt bőr a fülemen, és egy hónapig mindenem hámlott folyamatosan, de két darab hólyagos másodfokú égési sérülésünk is volt a 15 fős koleszban - 50-es naptejjel.

Új-Kaledónia Clarisse 6.jpg

Mostanra megszoktam, bár lehet, hogy ez csak a 28-30 fokos ősz beköszöntének tulajdonítható. A páratartalom magas, pezsgőtablettát ne hagyd kint este, mert elpezseg a levegőben. Mindennek ellenére nyugdíjra akár tökéletes téli rezidencia lehet még. Meglátjuk.

Mindig buli van

A buszban szól a zene, mindig szól a zene, mindig buli van és általában ezzel járó balhé is van mindig. Ennek köszönhető, hogy nyári szünetben hétfőn, szerdán, pénteken, szombaton, vasárnap, ünnepnapokon és azok másnapján csak délig lehet alkoholt kapni. Iskolakezdés óta ez csak péntek-szombat-vasárnap és szünnapok, valamint másnapjuk.

A szupermarketekben 11:50-től egy mikrofonos forma szaladgál és mondja az akciókat, majd a végén visszaszámlál. Péntek-szombat este az egész várost meg kell kerülni, mert mindenhol legkülönbözőbb állapotokban levő sofőrök karamboloznak, vagy épp a taxidat megrohamozza egy 6-fős csoport, de a sofőr már holt nyugalommal hajt át rajtuk.

A legdurvább, hogy a főút mellett is megerőszakolnak egy-egy nőt négyen, és ez csak amit én láttam február 1 óta. Nehezen összeegyeztethető a fent leírt kedvességgel és közvetlenséggel. Én sem tudom igazán hová tenni. Tényleg az alkohol?

Új-Kaledónia Clarisse 10.jpg

Borzalmas ügyintézés

A luxemburgi rugalmasság és az ügyintézés gördülékenysége teljesen hiányzik. 6 hét után talán már lesz bankkártyám is. Noha a bankigazgatóig és a francia „kül”-képviseletig (azt hiszem, ez leírja a bürokráciai állapotokat) kellett elmennem, mert probléma volt, hogy nincs vízumom. Vízumom Franciaországban!?

Meg hogy segítsek az útlevelet lefordítani, mert nem francia. Nem tudom, ti megnéztétek-e már, hogy az adatokat tartalmazó oldalon a sorrend magyar/angol/????. A magyar ügyintézés, meglehet, nem egyszerű, de ehhez képest még bemelegítésnek sem nevezhető. :)

Mindennek hála / ellenére azon ügyködöm, hogy eltetessem későbbre a visszarepjegyem, hogy addig is minél többet lássak. Új-Kaledónia, Luxemburg és Magyarország, mindegyik kapcsolata mindegyikkel ég és föld, mindenhol tetszik, Luxemburg az otthonom, de Magyarország a haza. A zászló, a kokárda, a paprika és a Piros Arany itt is itt van velem, de azt hiszem, már Heathrow-n azt fogom mondani, hazaértem, Európa.

További tervek persze mindig vannak, eddig főleg Luxemburgban, de egy olyan társ, aki az előbbi három országon kívülről csöppent bele az életembe, alaposan fel tud forgatni mindent.”

Új-Kaledónia Kuendu Beach.jpgKuendu Beach

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.

Együnk valami finomat! Akárhol is él az ember, az egyik legfontosabb dolog, hogy mit eszik. Ezért arra gondoltam, megkérlek titeket, írjátok meg, mi a kedvenc ételetek ott, ahol éltek, hogyan készítitek el, illetve hogyan készítitek el a kedvenc magyar fogásaitokat – hogyan pótoljátok az alapanyagokat, fűszereket, mit változtattok, ha kell. Ha mindehhez fényképe(ke)t is küldtök, akkor ez az egész nagyon hasznos és (nem utolsósorban) jó móka lesz. Várom tehát a recepteket, fényképeket, kis történettel, ha belefér a hataratkeloKUKAChotmail.com címre.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: felsőoktatás egyetem Luxemburg Új-Kaledónia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr265877497

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.03.25. 23:01:19

@sorsolo: Ertem amit mondasz es jogos is.
En a multkori kommentemmel nem az ilyen es ehhez hasonlo cegeket akartam feloldozni hanem azt mondtam hogy az iparagon belul is vannak mindenfele cegek es nem mind kepviselik ugyanazt.

De az a helyzet hogy ez meg csak nem is iparag fuggo. Sajnos a gyemantbanyaszat hasonloan humanus modon jar el Afrikaban vagy a ritka ercek es foldfemek banyaszata Oroszorszagban (lasd Norilszk).

En ugy gondolom hogy minden egyes iparagban lehet talalni abszolut felelotlen cegeket es relative normalis, esszeru keretek kozott mukodoket. Nyilvan azert tunnek mindig csunyabbnak a nyersanyag kitermelo cegek mert ott ha korrupcio, felelotlenseg, emberi mulasztas, stb. fordul elo akkor annak nagyon csunyak a kovetkezmenyei. Ha egy autoipari beszallito felelotlen es kapzsi akkor max. nemi feldolgozatlan acelt lerak az erdo szelen meg esetleg megserul 1-2 dolgozo. Ott nem olyan sulyosak a kovetkezmenyek.

Kerdesedre valaszolva nem, marhara nem lenne oszinte a mosolyom ha egy ilyen ceget kene "kepviselnem". Nem jott meg el az elhelyezkedes ideje. Van meg 2 evem ceget keresni a diploma munka irashoz. Alapvetoen skandinav hatteru es menedzsmentu cegnel szeretnel majd elhelyezkedni (StatOil, Aker, Maersk Drilling, Spencer Ogden, stb.) leginkabb azert mert talan aranyaiban naluk kisebb a nemtorodomseg, feleloletlenseg, korrupcio merteke.

Ok sem szentek, de ket rossz kozul az ember megprobalja a kisebbik rosszt valasztani.

______________ (törölt) 2014.03.25. 23:20:48

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: részben megnyugtató, hogy már többen is elmondtátok, hogy igen, vannak cégek, amik nehezen vagy sehogy nem vállalhatók etikai szempontból.
másrészt, meg nyugtalanító, mert ez azt jelzi, hogy nem az én saját, überszenzitív "lelkemmel" van baj, hanem valamiféle mások által is érzékelt objektív problémáról.
teljesen egyetértek, hogy nem "olajspecifikus" a probléma, az egész rendszert átszövi, csak - pontosan ahogy mondod - általában kevésbé látványos.

mindannyian gazemberek vagyunk, hogy egy ilyen hányingerkeltő rendszer katonái, éllovasai, csövesei (hinta) vagyunk. számomra az, hogy európai vagyok, nagyobb szégyen, mint hogy magyar vagyok.
és a legnagyobb szégyen, hogy a civilizációnk embere vagyok, és nem teszek aktívan e kultúra megbuktatásáért, sőt inkább előmozdítom a dúlását. mert amit a fehér ember csinál afrikában olajügyben (népirtás, satöbbi) az apró csínytevés ahhoz képest, amit a kultúránk az ökoszisztémával elkövet.
egyetlen (tudom: beteg) elégtételem, hogy ezzel saját létfeltételeit számolja fel.
happy nightmares! :)

tableno 2014.03.25. 23:27:17

@Kövérmadár [swe]: Egyébként ha nincsenek babonák, mítoszok, hiedelmek, tehát vallás, akkor nincsenek törvények (csak az erősebb joga) nincsen filozófia, irodalom, képzőművészet, színház sőt tudomány sem. Ugyanis ezek közül mindegyik vallási rítusokból és intézményekből fejlődött ki. A vallás a civilizációk fejlődésében megkerülhetetlen. Hogy mondjak neked egy személyes, "húsbavágó" (bocs :)) példát: te nagyrészt a keresztény etikának köszönheted, hogy a baleseted után közpénzen gyógyítottak és táppénzeltek ahelyett, hogy mint haszontalan rabszolgát az oroszlánok elé vetettek volna a tömegek szórakoztatására.

tableno 2014.03.25. 23:28:47

@sorsolo: "mindannyian gazemberek vagyunk, hogy egy ilyen hányingerkeltő rendszer katonái, éllovasai, csövesei (hinta) vagyunk." - te nem gazember, hanem hülye vagy. Nem kicsit, nagyon.

______________ (törölt) 2014.03.25. 23:37:36

@tableno: meglehet. csak viszonyítás dolga, ahogy madár is mondta:
' "nem rossz hely Magyarorszag". Ugandahoz vagy Ukrajnahoz kepest nem. '

a "normálisakhoz" képest, akik igenlik ezt az ökológiai pusztítást, amit önkívületben véghezviszünk, illetve
a "normálisakhoz" képest, akik helyeslik, hogy mi a rengeteg tudásunkkal, eszünkkel és pénzünkkel anyagi bőségben élünk, míg a világ emberi populációjának jelentős része éhezik,
nos, azt hiszem, hozzájuk képest büszkén vállalom a "hülye" jelzőt. sőt, durvábbakat is. :)

adg 2014.03.25. 23:41:42

@blackhair-lady: Ugye, hogy jobb? Kiloszamra tudom enni a kis banant, sajnos csak a piacon lehet kapni, boltba nem viszik, mert nem olyan szep, meg gyorsan romlik. A 45 centes banan kicsit megutott, itt a rendeset adjak 2.50-4.00 dollarert (altalaban helyi termes, import ritkan van, de nem is baj), a ladyfinger (ejtsd: lájdifingá :) meg 5-6 dollar a piacon.
Egyszer vettunk voros banant, de meg eretlen volt, es inkabb megrohadt eres helyett, a fozo meg mittudomenmilyen bananokat meg nem probaltuk.
Te merre laksz, az orszagot tudom, de azon belul? Ha nem titok nagyon. :)

tableno 2014.03.26. 00:00:27

@sorsolo: már késő van ahhoz, hogy érdemben leálljak veled vitatkozni, úgyhogy legyen elég annyi, hogy ugyanolyan szemellenzős bigott vagy, mint maxval. Az igazságnak csak egy kis szeletét látod, és meg vagy győződve róla, hogy az az EGÉSZ.

______________ (törölt) 2014.03.26. 00:08:07

@tableno: vagy tévedsz, vagy még súlyosabb a helyzet, mint amilyennek látod, és ezt nem is tudom magamról. :)

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.03.26. 00:53:34

@sorsolo: Így van, az egész nyugati civilizáció kollektív bűnös...nézd meg a problémáinkat...rinyálunk hogy nem élhetünk még nagyobb házakban, hogy nem vezethetünk még nagyobb autót, hogy nem mehetünk el még drágább helyekre nyaralni. Kicsinyes, komformista életszínvonal prostik vagyunk mindannyian.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.03.26. 02:44:52

@adg [Au, Darwin]: "Egyszer vettunk voros banant, de meg eretlen volt" Haha, mint a viccben:

-Miért piros a feketeribiszke?
-Mer' még zöld...

:D

Ferike333 2014.03.26. 02:54:21

@zöldeketbeszélek: Lehet igazad van :) Másképp láttuk. Lehet, hogy csak azért, mert a bevásárlólistám volt az későbbi (és még mindig tartó) sokkhatás, a közgázhoz már szokva vagyok. Az ellentéttel kapcsolatban egyébként teljesen igazad van. Tényleg nem tudok mit kezdeni vele, ami kicsit zavar. Talán idővel. "Nehezen összeegyeztethető a fent leírt kedvességgel és közvetlenséggel. Én sem tudom igazán hová tenni. Tényleg az alkohol?" Valószínűleg igen... Az interjúdhoz pedig sok sikert kívánok!

@Nigro notanda lapillo: @GERI87: A sunyis részhez akkor pontosításként a luxemburgi nyelv(ek)ről. Luxemburgban azelőtt is luxemburgit beszéltek, ami javarészt a német moselfränkisch dialektusa, de történelmi okokból (Németalföld, Belgium hatására) jóval több francia jövevényszóval, mint a határ német oldalán. A határ német oldalán viszont a hivatalos nyelv nem a moselfränkisch, hanem a hochdeutsch, míg luxemburgban maga a dialektus. Hitler viszont a luxemburgiakat a német árja fajhoz sorolta, megtiltotta nyelvük használatát, valamint a franciát is (addig a francia és a német egyenlő helyet foglalt el). A felszabadítás után úgy döntöttek, inkább a franciára fektetnek hangsúlyt, meglehet a gazdaság szempontjából is hasznosabb volt. Ha te mondod nekik, hogy egyfajta németet beszélnek, kioktatnak, hogy az bizony luxemburgi, de ha megkérdezed, mi is a luxemburgi, akkor egyfajta német :) Ilyen ez...

@Hari Seldon 2: Autókkal egy éve foglalkoztam, lehet változott, majd meglátom. Mindenesetre ha veszek, nekem kellene a luxemburgi rendszám, bár az átíratás nem drága. A vanuatui helyzet: gyakorlatilag semmijük nincs. Luxemburghoz hasonlóan adóparadicsomot akartak banktitokkal, de az ENSZ szankciókkal elnyomta mint a huzat. Ami nyugati imort, elvileg még drágább, mint itt, bár személyesen nem tudom. Ipara nincs, mezőgazdasága minimális importlehetőséget nyújt. Nyersanyagkészlete szűkös. A hajók bejegyzése viszonylag olcsó más országokhoz képest, így ez jelent a turizmus mellett még jelentősebb bevételt. Az emberek gyakran még törzsekben élnek. Közegészségügy gyakorlatilag nincs, a magánorvosok pedig drágák (ugye nekik is minden import). Meg is látszik a diákokon sokszor. Foguk hiányzik, meg nagyon anyagiasan hangzik, de ránézésre szegényebbek. Sajnos közülük, és mondjuk a helyiek közül is, kevesen engedhetik meg maguknak azt a típusú életet, amit mi, (szintén csúnyán hangzik) fehérek élünk. A helyiek a parkban ülve beszélgetnek, de a parkban lévő kávézóban csak fehérek vannak. Ugyanez vonatkozik gyakran az éttermekre, klubokra. Nem olyan, mint Luxemburg, gyakran ők sem tekintik magukat egyenrangúnak, és én ezzel őszintén szólva nem tudok mit kezdeni. De ha egyszer megnyílnak, végtelen kedvesek :)

adg 2014.03.26. 03:00:27

@geegee: :) a kekszilva is piros, mikor zold.

A piros banan viszont eleg piros volt, csak roppant fanyar. Lehet, hogy meg kellett volna fozni. Nem ertjuk mi ezeket az azsiai kajakat... :D

Ferike333 2014.03.26. 03:42:01

@adg [Au, Darwin]: Nálunk csak zöld meg sárga van. Szerintem a sárga ízre majdnem ugyanaz, mint az "otthoni", csak sokkal hamarabb megromlik. És 6AUD kilója... A zöld elvileg a főzőbanán, még nem kóstoltam, pedig kíváncsi vagyok. Pirosról korábban hallottam, hogy van Ausztráliában, de még itt nem láttam. Nem igazán piacolok, pedig lehet megérné :D

adg 2014.03.26. 04:03:00

@Ferike333: Biztos, hogy megerne, ha nem is anyagilag, de nagyobb a piacon a helyi gyumolcsok valaszteka.

Az otthoni fajta sarga banan (Cavendish), ennek van egy itteni valtozata, ami kicsit kisebb, es foleg ezt aruljak a boltban:
kep.psharing.com/789507.jpg

A piacon meg a fozo bananok mellett ezt szoktuk venni:
kep.psharing.com/789508.jpg
Ezen a kepen van a piros is, de az nem jott ossze nekunk.

Szerintem ne hagyd ki a piacot, ha van. Ha az itteni dolgokbol indulok ki, akkor nagy kar lenne. :)

Ez meg a sajat termesunk, itt meg nagyon zold, sajnos nem lett olyan szep a furt, meg aztan ki is dontotte a szel: kep.psharing.com/789509.jpg
Azota lett masik, az finom volt, es nehany het mulva jon a kovetkezo furt. Marha lassan erik.

Ferike333 2014.03.26. 04:51:21

@adg [Au, Darwin]: @Dr. Panasz Muki: És a Piros Arany. Otthon sosem ettem, de mióta kint vagyok pörköltbe teszek kicsit általában az íze miatt. Meg szendvicsre ;) Luxembourg mellett Trierben lehet kapni, így nem gond, de itt most híján vagyok. Paprikám még van, bejelentettem, elvámoltam, átengedték.

@mojyo: Ritka lehetőség de igen. Francia, esetleg brit és holland tengerentúli területekre. Spanyoloknál Kanári-szgk-re. Bónusz dolog, de viszonylag kevés egyetemnek van szerződése, magyrországi egyetemnek ide például nincs is. De Csehországból már lehet ide jönni. Kérdés, hogy mennyire tudsz csehül ;) www.univ-nc.nc/international/accords-internationaux

Ferike333 2014.03.26. 05:34:26

@Kellemes Zérókomponista: Érdekességképpen, te merre mennél nyugdíjra? Én egy lehetőséégként dobtam fel, viszonylag sokan csinálják is, de hátravet néhány dolog. Meg még 50 év alatt sok víz lefolyik a ...-n. A klíma, az infrastruktúra megfelelő, az esős időszak mondjuk megterhel, és még csak ciklon sem volt eddig. Csak elméleti szinten, ha karácsonyig a családdal Európában, mondjuk január elején idejössz, február közepéig tuti kellemes az idő, utána kérdéses. Lehet az északi félteke praktikusabb. Florida, Kalifornia, esetleg Guadalupe vagy Saint-Martin. Francia Guyana már megint túl párás.

@Hari Seldon 2: Előbb nem sikerült teljesen válaszolnom. Vanuatu már független ország. Kaledónia... A francia származásúak és sokan a tanultabbak közül nem, de ha elmész északra, ott elég erősen szeparatista, sőt rasszista a társadalom. Helyiekkel óvatosan kell a témát kezelni, vagy inkább sehogy.

Érdekes ez a "belföld" dolog... Csináljátok, én szeretném az egész francia terngerentúlt bejárni. Egyik kolesztársam a trópusi erdők ökológiáját tanulja (ez egy szak, écologie des forêts tropicales) papíron Párizsban. Egy félév Párizs, egy félév Francia Guyana, egy Réunion, most itt van. Következő félévre felvették Wallis és Futunára illetve Polinéziába, de ahogy ő mondta "már elegem van, hogy az izzadságomban ébredek, és 2 éve nem láttam havat", hazamegy. Bár ezzel a szakkal jobb lesz hozzászoknia, akárhol is helyezkedik el szakmán belül. Őt kell megelőzni. A három közül szerinte NC a legdrágább, Réunionban az emberek mentalitását nem szerette, Guyanában meg a hőséget és a párát. Réunion nagy hullámok, és szörf, de sok cápa, NC-ben a korallzátony miatt nincsenek nagy hullámok, de Poénál a zátony végén látod hogyan törnek meg az 1-2 méteres darabok. Próbáltunk eljutni addig, de km messze van, és a korallok közt elakadtunk. Guyanában Tarzant és Jane-t lehet játszani a végletekig. Ha van konkrét döntés, értesíts, gondolom úgyis Findelről repültök.

A MALÉV pl. karácsonykor, hősvétkor hiányzik. Simán 300 fölé ugrik a Ryan és a Wizz is csomaggal, Swiss-szel vagy KLM-mel már olyankor olcsóbb, csak át kell szállni Genfben, Zürichben vagy Amszterdamban. Persze legutóbb 9,99 euróért vettem repjegyet Charleroiról, meg 5 euróért Flibco buszjegyet odáig, 30 euró retúrban természetesen verhetetlen.

@Nigro notanda lapillo: Apropó kanadai francia. Most ehhez is van szerencsém. Érdekes dolog, ha a kiejtést megszokod és érted őket, sokszor meg tudnak lepni. A francia sok új szót angolból vett át, míg a kanadai direktbe lefordította (pl.: chewing gum vs gomme à macher, amit meg soha nem használ a francia, vagy parking vs emplacement) Ezzel ellentétben a kanadai köznyelvben rengetegszer angol szót használ, amit a francia véletlenül sem. Szintúgy sok szót régi franciából megtartottak, míg Európában lecserélték őket (chaussures (Fro) - cipő, souliers (Fro) - saru, (Québec) - cipő). Elején csak néztem, most már értem. A szleng meg egyenesen nevetséges. Kanadában nem k*rváznak, kitaláltak káromkodásokat, amik nem jelentenek semmit, míg Fro-ban, akárcsak otthon, legtöbbnek vulgáris jelentése van. Néha meg csak vicces gosse - Fro: gyerek, kölyök, Québec: here. És akkor magyarként rakd össze a beszélgetést. Hogy a luxemburgi-erdélyi szász viszonya ehhez képest milyen, arról nem tudok nyilatkozni.

Mindenra, amire tudtam, érdemben reagáltam, remélem nem nyúlt túl hosszúra.

Muscari 2014.03.26. 06:00:58

@Ferike333: koszi szepen mindent, nagyon elvezetes volt olvasni mind a posztodat, mind a hozzaszolasaidat. Jo, hogy jottel es valaszoltal.
Tovabbi sok sikert kivanok.

Muscari 2014.03.26. 06:03:43

@Ferike333: Mennyire van meleg kulonben? Ami az esos evszakot illeti, minden nap folyamatosan esik?

bpetya75 2014.03.26. 06:12:25

@Philosoraptor:

Sok hasznod nem lenne belőle homokba dugott fejjel. ;-)

Annyi az egész, hogy mindehol vannak jó és rossz dolgok. Nem érzed jól magad Magyarországon, el akarsz menni. Tiszta sor. De legalább gyakrolhatnád, hogy a sok rossz között felfedezd azt a néhány jót, ami miatt nincs permanens hányingered. Hasznos képesség bárhová is mész.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.26. 06:53:53

@sorsolo:

Antikreacionista vagyok, mint a legtöbb keresztény.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.26. 06:55:20

@Mr Long:

Mint a homoszexualizmus, mind a pedofília betegség, ill. modern szóval "szexuális orientáció". Egyszerre is jelentkezhet, külön is.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.26. 06:56:46

@sorsolo:

Bár szeretek provokálni, sosem állítok valamit csak a provokáció miatt. Azaz mindig őszinte vagyok nézeteim kifejtésekor.

tableno 2014.03.26. 07:11:11

@maxval a gondolkodó birca: a keresztény antikreacionista az olyan, aki hisz a teremtésben, de ellenzi? :)

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.26. 07:20:41

@tableno:

Nézd meg mit jelent a kreacionizmus szó.

A kreacionizmus egy modern, keresztény ideológia, mely elsősorban egyes protestáns egyházak között alakult ki. A mai protestáns fundamentalizmusra jellemző és lényege: a Biblia valamiféle csodás lexikon, melyben minden benne van, beleértve a természettudományos ismereteket.

Ez a nézet idegen a hagyományos keresztény tanítástól,

A vallás nem része a tudománynak, s nem foglalkozik tudományos kérdésekkel.

Mindig felmerül erre ellenérvként, hogy “dehát x éve a keresztények ezt és ezt mondták, pedig ma már tudományosan bizonyított, hogy ez nem így van”. Igen, ez igaz, de ennek nincs vallási kihatása. Lássuk miért!

A kereszténységben különbséget kell tenni 3 dolog között: dogma, kánon és álláspont.

A dogma az Istentől van, megváltoztathatatlan igazság.

A kánont az Egyház hozza létre, kötelező érvényű, be kell tartani, de nem örök igazság, hiszen változott és változhat.

S utoljára az álláspont vagy vélemény. Ez időben és térben változó, az elfogadása ajánlott, de nem több ennél. Vitatható is akár.

Az Egyház természettudományos kérdésekkel SOSEM foglalkozott dogma vagy kánon szintjén, ezek mindig az álláspont szinten voltak, ha egyáltalán voltak.

Pl. 500 éve – az akkori tudomány alapján – az volt a általános nézet, hogy a Föld a világ központja, 400 éve az, hogy a Nap a világ központja, 150 éve az, hogy a Nap egy csillag a Tejút egyik külső karjábanm, 50 éve meg az, hogy maga a Tejút is csak egy a sok galaxis között és nincs is közepe a világnak, mert állandóan tágul.

Valójában fentiek egyikét sem hirdeti/hirdette az Egyház, de nyilván minden korban felhasználta az aktuális tudományos ismereteket. Manapság pl. az ősrobbanáshoz szokás hasonlítani a teremtést, pedig lehet, hogy 50 év múlva az lesz a fizika álláspontja, hogy az ősrobbanás nem is a világ kezdete, hanem pl. egy világegyetem kiválása egy másikból. Ez esetben 50 év múlva az Egyház is az akkori általános nézeteket fogja felhasználni.

Mindez azonban mindig kiegészítés csupán. Az Egyház igazsága nem ezen dől el, ezek legfeljebb segítő módszerek a hittérítéshez, miközben maga a hit nem kapcsolódik egyáltalán ezekhez a kérdésekhez.

Pl. a teremtés kérdése. Az egyetlen, amit az Egyház hirdet: a világot Isten teremtette. Hogy ez tudományosan hogyan magyarázandó, az nem teológiai kérdés és tökéletesen érdektelen az Egyház szempontjából.

Minden korban az Egyház valójában éppen azt “hitte” tudományos kérdésekben, amit az akkori tudomány is. Sosem született egyházi döntés semmilyen tudományos kérdésről. Miért nem? Mert nem ez az Egyház dolga.

Na de, jön a felvetés, akkor miért harcolnak a régészet, az evolúció ellen a keresztények, miért hirdetik, hogy a Föld alig 6000 éves? A helyzet az, hogy ilyen nézeteket csak egyes keresztény fundamentalista újprotestás felekezetek hirdetnek, s az általuk használt teológia és ideogia teljesen idegen az apostoli eredetű keresztény hagyománnyal.

Sütemény1975 2014.03.26. 08:03:26

@Kövérmadár [swe]: a vallas es egyhaz lehet, hogy uzlet, de a hit nem az. Te hiszel abban, hogy elered a celjaid es ezert mindent megteszel. En is. Annyi a kulonbseg, hogy en hiszek abban, hogy van segitsegem is.

Sütemény1975 2014.03.26. 08:04:28

@Pink Petsch: szerintem nem. Te igy latod, szived joga.

GERI87 2014.03.26. 08:05:31

@Hari Seldon 2:

A háború után trend volt kollektíve utálni a németeket.
Tehát nem csoda.
Persze ennek is volt alapja....a korábbi és a második vh-s német megszállások nem váltottak ki túl nagy szimpátiát a luxemburgerekből.

Ha meg valaki elkezd franciásodni az nem tud leállni és bármire képes:)

4.bp.blogspot.com/_1wDd7ZmEiE8/TGl0dWg_huI/AAAAAAAAC0o/q-F7Prx-IhY/s1600/IMG_4619.JPG

GERI87 2014.03.26. 08:05:32

@Nigro notanda lapillo:

"megôrizték az onnan hozott nyelvüket, kb. ùgy viszonyul egymàshoz a kettô mint a francia és a kanadai francia, csak jóval hosszabb idô telt el.
megértik egymàst."

Tehát rokona, nem egy és ugyanaz.

"Sosem tekintették magukat kicsiny német àllamnak,"

A német konföderációnak, a német vámuniónak, a német szövetségnek...még korábban a német birodalomnak is tagja volt. Inkább volt német mint bármi más...bár tény hogy régen nagyobb volt és akkor jelentős francia ajkú része volt.

"ezt honnan szedted? "kitalàltàk, hogy sajàt nyelvük van???
mindig is volt, hiszen a szàszok Erdélybe vàndorlàsakor màr létezett és az nem most volt, de mé csak nem is a II.VH környékén:) "

Azt sok esetben a politika dönti el hogy mi nyelv és mi csak dialektus vagy nyelvjárás.....ők úgy döntöttek hogy saját nyelvük lesz.
Az osztrákok is dönthettek volna úgy hogy nekik saját osztrák nyelvük van és akkor létezne "osztrák nyelv", (ahogy ma létezik macedón és montenegrói nyelv is) függetlenül attól hogy az még 99%-ban német:)
Ennyi az egész.

tableno 2014.03.26. 08:16:52

@maxval a gondolkodó birca: oké, ez így teljesen korrekt. Csak az lenne a kérdésem, hogy ez a józanság hogy fér össze például a homoszexualitás bűnnek illetve betegségnek nyilvánításával minden ellenkező tudományos érv és cáfolat ellenére? Meg úgy egyáltalán: ki dönti el, hogy a Bibliából mely passzusok számítanak dogmának, és melyek nem? Ja, tudom, az egyház vezetői... Ami kissé furcsa, hogy például Jézus egy szóval sem említette sehol a melegeket, és a Tórában sincs róluk közvetlenül szó. Pedig ha valami, akkor ez a kettő az isteni kinyilatkoztatás. Szóval ha a egy olyan alapvető dolog, mint a teremtés rugalmasan értelmezhető, akkor egy olyan apróság, mint hogy ki kivel fekszik össze, miért nem? Különösen, ha azt vesszük, hogy a házasságtöréssel, amit pedig a Bibliában több helyen is halálos bűnnek definiálnak, igen elnézően viselkedik az egyház...

Nigro notanda lapillo 2014.03.26. 08:19:50

@Ferike333: ez nekem is szólt? pont ezt írtam, mivel valamennyire értek/ beszélek luxemburgiul is...

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.26. 08:38:54

@tableno:

E kérdésedben is látszik, hogy a keresztény tanítást elsősorban a protestantzmuson keresztül ismered... Márpedig a protestantizmus NEM az eredeti tanítás.

Nos, a hagyományos kereszténység NEM a Biblián alapszik! Nem a Biblia hozta létre az Egyházat, hanem az Egyház a Bibliát. A Biblia tartalmának megállapítása és véglegesítése egy hosszú folyamat eredménye, mely csak a IV. sz. végén zárult le. Ez is bizonyítja, hogy nem az Újtestamentum hozta létre az Egyházat, hanem az Egyház hozta létre az Újtestamentumot, mint hagyománya írásos részét.

Az alap tehát Isten tanítása, melyet átadott, amikor megalapította az Egyházat. Ez a Szent Hagyomány.

Ezzel szemben a protestantizmus futóhomokra épített vár, mely azt hiszi a Biblia valamiféle Isten által diktált tökéletes mű, melyben mindenki képes csak saját esze használatával az igazságot. Ennek abszurditását mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy a protestantizmus tucatnyi nagyobb és több száz kisebb áramlatra szakadt, melyek mindegyike egész más módon értelmezi ugyanazokat a bibliai szövegeket.

Természettudományos kérdésekben a kereszténység meg sem szólal, mert ez nem az Egyház ügye. A lelki és morális téma az, amiben az Egyház aktív ma is és mindig is az volt.

A teremtés nem értelmezhető rugalmasan.

Ami a bűnöket illeti, minden bűnnek elnéző az Egyház. A bűnbánó ember bocsánatot nyer. S tök mindegy, hogy mi a bűne: házasságtörés gyilkosság, lopás, homoszexuális kapcsolat, pedofil viszony, istenkáromlás, stb.

Egyébként az Ószövetségben és az Újszövetségben is NYÍLTAN szó van a homokosokról.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.26. 08:41:08

@GERI87:

Ebben teljesen igazad van. Politikai kérdés mi a nyelv és mi a nyelvjárás.

A cseh és a szlovák között nagyobb a kölcsönos érthetőség,mint az észak-német és a svájci német között, mégis: az előbbi 2 külön nyelv, az utóbbiak meg csak nyelvjárások.

tableno 2014.03.26. 09:00:50

@maxval a gondolkodó birca: és azt honnan tudjuk, hogy Isten pontosan mit is mondott Mózesnek vagy Jézus mit tanított az apostoloknak? Nem a Tórából, illetve az Evangéliumokból? És ezek közül egyikben sem tudok olyanról, hogy a homokosság bűn. Az hogy Pál apostol mit írt a leveleiben, meg az ő magánvéleménye... ;)

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.26. 09:06:41

@tableno:

Ez a Szent Hagyomány lényege: Isten átadta az apostoloknak, ők a többieknek, így őrzi az Egyház.

Hari Seldon 2 2014.03.26. 09:08:05

@GERI87:
Igen, ez Kanada. Csak itt van a világon ilyen tábla.
Egyébként ha már franciásodásnál tartunk, ez van itt a szomszédunkban is:
nol.hu/kulfold/ketnyelvu_lesz_a_nemetorszagi_saar-videk-1439489

tableno 2014.03.26. 09:09:05

@tableno: ráadásul, ha valami, akkor Pál apostolsága legalábbis kétséges. Életében nem találkozott Jézussal, amikor meg állítólag megjelent neki a sivatagban, azt senki sem látta rajta kívül. Egész addigi életében bigott és intoleráns keresztényüldöző volt, onnantól meg ugyanolyan bigott és intoleráns keresztény. Az emberi és esendő Péter sokkal hitelesebb nekem.

Hari Seldon 2 2014.03.26. 09:58:26

@tableno:
Valószínűleg epilepszia rohama volt. Ahogy mondjuk Mohamednek is, amikor Jeruzsálembe repült egy éjszaka alatt...
Nem lehet meglepő, akkoriban ezt így nem ismerték, vagy nem ismerték fel, ezért jött a sok látomás a "prófétáknál".
Az ilyen személyiségek meg gyakran lehettek a körülöttük levőkkel intoleránsak és erőszakosak.

megsem 2014.03.26. 10:04:41

@Ferike333: ha vanuatun jarsz, nezz be hozzank! :)

GERI87 2014.03.26. 10:04:46

@Hari Seldon 2:

A franciák szerették volna kiszakítani a területet Németországból, francia protektorátus is volt....áskálódnak megint és van aki belűről asszisztál hozzá.
Lehet engedni, meg multikultiskodni, saját nyelvet feladni, leépíteni....aztán megy a Saar-vidék a Krím sorsára...

tableno 2014.03.26. 10:12:43

@GERI87: máh megint azok a fhánya fhansziák!

tableno 2014.03.26. 10:13:59

@megsem: nocsak, te ott laksz? Pontosan hol? És mit csinálsz?

Latcho Rom 2014.03.26. 10:16:24

@tableno: more it changes more it stays the same :)

Hari Seldon 2 2014.03.26. 10:31:58

@GERI87:
Nekem jó, mert a szomszédvárosunk is francia lesz... :-)

Hari Seldon 2 2014.03.26. 10:32:51

@Hari Seldon 2:
Na, jó, ez poén. Szerintem Saarvidék legfeljebb
"luxemburosodni" fog.

Herr Géza 2014.03.26. 10:48:41

@Egylabu Esernyomadar: Az lehet, hogy Angliában nem használatos, de Németo.-ban pl. igen: Ingenieur für Garten- und Landschaftsbau, Gartenbauingenieur, Agraringenieur=Agronom usw.

Ferike333 2014.03.26. 11:46:23

@Nigro notanda lapillo: Ha már témában voltál, gondoltam, érdekelhet. Bocsánat, ha zavartalak. Luxemburgban élsz amúgy? (Mondjuk sokan mások nem beszélik/értik a nyelvet :) )

@Muscari: Mióta itt vagyok, 32-33 foknál melegebb nem volt. A nyár hűvösebb, mint otthon, noha ezt az erős nap, és a magas páratartalommmiatt aligha érzed így. Mostanában olyan 26-28 körül van a maximum, amivel én megelégszem. Ha érdekel: www.meteo.nc/ "prévision" fülnél látod vasárnapig bezárólag, mi lesz. Engem a főszigeten bal alsó jelecskéje érint. Ha a "communes"-t bekapcoslod, Nouméa városában. Szinte minden nap esik valahol, de a caillou (kavics, itt: nagy sziget) egy "nagy" hegy, én pedig a nyugati, védett oldalán vagyok. Tegnap esett, tegnapelőtt, és hétfőn is. Ma eddig nem. Általában ciklonok vannak ilyenkor, de csak egy kissebnek a széle kapott el februárban, azt mondják kivételes szerencsénk van. Akkor viszont fürdőgatyában, gumipapucsban és pólóban jártunk mindenhova 95% pára, minden csurom víz. Remélem elég pontos voltam ;)

@diggerdriver: Köszönöm. Igyekszem. Úgy látom, a nagyjának tetszett, sokan ennél jóval több hideget kapnak. Nem is értettem, hogy merülhet fel egy-két kérdés. C'est la vie. Mindenesetre köszönöm a képet ;) Remélem sok ilyet látok a partyszemüvegemen át még vagy 10 évig :) Mondvacsinált szuperhős létem ellenére igyekszem senkit sem porba tiporni, ilyen esetben szülői fék helyett meg kéne már találnom a sajátom.

mojoking77 2014.03.26. 11:55:20

@Ferike333: Nem olvastam vissza az osszers kommentet, mert pont az tortent itt is, mint amiert abbahagytam az aktiv kommentelest, lasd a torzstagok magasrol tesznek a postra, csak egymas hulyesegeit beszelik meg a kulonbozo kommenthalmokban, DE,
4 honap Noumea utan nehany dolgot azert egy picit mashogy latok..
-Az ugyintezessel semmi gondom nem volt, bar minden papirom elore ki volt kuldve, igy az elso nap atmentunk a vizumugyintezohoz es o odaadta.
- Nem irtad, hogy nincs roaming Uj-Kaledonia es Magyarorszag kozt (pedig fontos)
-A lotty amit ittal a a kava, nem legalis, de nem is zargatnak senkit erte igazan, arra vannak a kava barok, a piros lampa itt azt jelenti nem a bordelyt
-En soha nem tapasztaltam Noumea-ban nem i eroszakot, sem hianycikkeeket. Miutan kvazi heti 3-4 alkalommal erkezi koceanjaro, furcsa is lenne.
-Csereben szombat deltol hetfo reggelig SEHOL(szupermarketekro lbeszelek) nem lehet alkoholos italokat venni. Nem is igazan ertettem ezt a reszet az irasodnak.
-Buli az valoban mindenhol van, kulonbozo habitussal persze, de a mindenki hullareszegen rodeozik dolgot pont megint nem tartom valosnak (a 4 honap alatt ket kollegamnak is vettek el a jogositvanyat reszeg vezetes miatt. Az egyiket kesobb megint elkaptak, ot a bortonbol utasitottak ki az orszagbol...)
-Nem irtad a merhetetlen mennyisegu Japan turistat sem, es az okokat mogotte..
-Irtad a nikkelt, mint leegfobb nyersanyagot, amibol ep hogy van egy keveset, viszont nem emlitetted a kobaltot, amibol egyedul kitermeli a vilag kobaltkeszletenek tobb mint 10%-at
Irtal a valasztasokrol, de arrol nem hogy a Francia kormany franciakat telepit be es ad nekik allampolgarsagot, es kamatmentes hiteleket, cska hogy a valasztasokon az elszakadast ellehetetlenitsek

Osszefoglalva, egy tipikus bulizos fiatal enyhen pongyola irasa. Ezzel semmi gond, azert kicsit osszeszedetteb is lehetett volna (mielott jossz, hogy en miert nem irtam eddig, szimplan nem akartam bemasolni ide az Ongo-s beszamolomat, plusz a parizsi utan is elkuldtek a picsaba, le buzi/Fideszberenc/milliomoscsemetezek, nem akartam megint szenvedni)
Jo tanacsok:
-Huzz el Ouveara, szombat reggel, es menj haza vasarnap este. Minden penzt meger
-Kerj mojitot a Bodega-ban, es ne lepodj meg, hogy a 3 dl -es poharba 2 dl rum kerul
-Erezd jol magad...

Ferike333 2014.03.26. 13:37:05

@mojoking77: Örülök, hogy írtál, meglepett. Érdembeli reakcióm is lesz a holnapi zh után, de addig is egy kérdés. Lifou és Ouvéa közt dilemmázunk. Szerinted melyik legyen, illetve ha jól sejtem, miért Ouvéa?

blackhairlady 2014.03.26. 13:42:51

@adg [Au, Darwin]: Igen, itt 40-75 cent most a banan persze ez 1 pound, vagyis megkozelitoleg fel kilo, tehat 1 dollar korul van kiloja.
Lajdifinga' ez jo:)))) Szeretem az akcentusukat, bar sokszor nem ertem:))) Van egy ausztral kollegam, fiatal srac, sokszor elmosolyodok amikor beszel, raadasul jo gyors beszedu is, annyira aranyos:) Kb. mint a salgotarjaniak otthon:DDD
Ezt a kicsi banant eddig nem lattam, poenbol vettem meg a gyerekeknek, de tenyleg isteni finom, kremes, edes. Azt a masik fajtat, a fozoset meg nem is hallottam.
Egyebkent Houstonban lakom, illetve annak egy kertvarosaban.

blackhairlady 2014.03.26. 13:49:46

@Ferike333: Nekem is van Piros aranyam, es en is a szendvicsre pottyentek egyet, olyan jol nez ki, es finom is:) Porkoltbe Edes annat teszek. Tehat meg en sem leptem at a magyar hataraimat ugy latszik:)

mojoking77 2014.03.26. 13:53:34

@Ferike333: Ouvea legfobb es kvazi egyetlen exportcikke a feher homok, amit konkretan Hawaii-ra exportalnak. Szerintem ez kb eleg is. Egy hotel van a szigeten, mondjuk annak megfelelo arban is, ezert irtam, hogy szombaton az elso geppel menj(etek), es vasarnap delutan-este vissza (mi ket ejszajat voltunk, az eleg zsebbenyulos volt meg Uj Kaledoniai ciszonyokhoz kepest is)
A szigeten nincs kozvilagitas, se TV a szobakban, viszont cserebe kapsz egy szakasz privat Coral tengert , es kvazi ilyen panoramat:

www.youtube.com/watch?v=ZSyaVLr7K28&feature=related

Vigyetek magatokkal naptejet, es ne felejtsetek el hasznalni. Mi konkretan rakka egtunk (de velunk egyutt az osszes az nap erkezett feher is..), mert mint a hulyegyerekek, ugy pancsoltunk orakon keresztul....

Oda meg visszamennek.....

mojoking77 2014.03.26. 14:08:12

@Ferike333:
Egy sokkal kozelebbi es olcsobb program, taxizzatok at Ile aux Canards-ra. Kb 20 perc alatt ater a motorcsonak, es egesz nap elvan az ember. Hatalmasat snorkel-eztunk (ha van ra magyar kifejezes akkor bocs..), kb mintha egy tropusi akvariumba merultunk volna.... ami szinten megeri azt a par orat, amennyi ido alatt be lehet jarni (marmint az akvarium Noumean).
Van meg ezer dolog ,bar lassan ket eve hogy hazajottem.. :)

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.03.26. 14:17:27

@blackhair-lady: Én meg melegszendvicset ízesítek vele :). Azért annyira nem gáz a Piros Arany, tulajdonképpen egy sós piros csemegepaprika krém, nem több, de nem is kevesebb.

Nigro notanda lapillo 2014.03.26. 16:13:59

@Ferike333: nem zavartàl, köszi a vàlaszt, igen ott/itt élek:)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.03.26. 18:02:30

@adg [Au, Darwin]: Érdekes lehet.De nem biztos, hogy ki merném próbálni ezeket a egzotikus cuccokat... :-))

2014.03.26. 18:08:51

@bpetya75: Mindenhol vannak jó és rossz dolgok, Mo.-n sajnos csak rossz dolgok vannak...

Nincsen jövőképem, és nem életcélom a 120 ezer forintos fizetés, ezért van már kurvára elegem. Az általános mentalitást inkább meg sem említem.

Latcho Rom 2014.03.26. 18:20:50

@Philosoraptor: s a Békemenet smafu, bayer elvtárs s az adodbol odabuszoztatott hazafiak társaságában?

Lattam hogy a Ruzsa Magdus enekel este hatkor ingye, szabadban, o is a menet programnak a resze?
Remelem nem, igencsak kedvelem...

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.03.26. 18:22:29

@blackhair-lady: Még gyerekkoromban olvastam egy nagyon jó útikönyvet a Háromfejű elefánt napernyővel címűt, ami Laoszról szól. A szerző annyi banánt mutat be, hogy csak ámulsz, bámulsz, főleg a hazai egysíkú kínálatot ismerve. Ha jól emlékszem, valami császárbanán nevűt is említ, amely férfi hüvelykujj nagyságú és mézédes. Meg rengetegféle rizst, még rózsaszínes árnyalatút is.

bigbandi.hu/Haromfeju_elefant_napernyovel

______________ (törölt) 2014.03.26. 19:58:29

@maxval a gondolkodó birca: igazad van, hülye kérdés volt. vagy nem is annyira. mert a tudomány által nyilvánvalóan meghaladott bibliai tanításokat "mégis, mindenáron megőrizni" akaró "keresztes" hívők a kreacionisták.
akik nem akarnak közröhej tárgyaivá válni, de ugyanakkor valami módon szeretnék az avítt dogmáikban való hitet megőrizni.

neked nincs gondod a hétnapos teremtéssel?

vagy te is azok közé tartozol, akik a nekik tetsző "parancsolatokat" szó szerint, a többit meg "átvitt értelmben" értelmezik?

hiszel a pápai csalhatatlanságban?

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.26. 20:35:32

@sorsolo:

A tudomány nem tudja meghaladni a Bibliát, mivel a Biblia nem tartalmaz tudományos elméleteket.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.26. 20:39:01

@sorsolo:

A Biblia többféleképpen értelmezendő.

A római pápa tévedhetetlensége XIX. századi katolikus tanítás, nincs ilyen eredeti dogma.

______________ (törölt) 2014.03.26. 20:50:02

@maxval a gondolkodó birca: mégis a körülöttünk lévő valóságra vonatkozó állításokat fogalmaz meg, amik ellentétben állnak a tudományos állításokkal.
nem válaszoltál: hány nap alatt teremtette isten a földet?

valakitől azt hallottam:
"Ez a Szent Hagyomány lényege: Isten átadta az apostoloknak, ők a többieknek, így őrzi az Egyház. "

a pápai csalhatatlanságot is így őrzi az egyház? vagy a többi egyházi tanítást is csak annyira szabad komolyan venni, mint a pápai csalhatatlanságot?
nem válaszoltál: hiszel benne? vagy ízlésed szerint válogatod ki a neked tetsző katolikus tanításokat?

______________ (törölt) 2014.03.26. 20:53:50

@maxval a gondolkodó birca:
"A Biblia többféleképpen értelmezendő."

mindig kedvünk szerint? vagy a szentlélekkel kell kitöltetekezni, hogy helyesen értelmezzük? elég sok kérdésben konkurrálnak még viszonylag közeli keresztény felekezetek is. rosszul adják át a tanítást?
ismét: mi a garancia, hogy az egész, ami ma megvan belőle, nem teljesen eltorzított? az anyaszentegyház? melyik?

hogy kell például házasságtörés esetén eljárni? megkövezés, úgy ahogy a biblia tanítja? vagy ha így tennének a hívők, már rég mind a sitten ülnének? :)

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.26. 21:19:55

@sorsolo:

A keresztény tanítás nem foglalkozik azzal, hogy hogyan történt a teremtés. Csak azt állítja: Isten a teremtő.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.26. 21:21:36

@sorsolo:

A római pápa csalhatatlansága egy áldogma, a XIX. században vezették be. Egy áldogmában nem hihetek.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.26. 21:25:23

@sorsolo:

A SZH-t elfogadó egyházak között 95 %-os az egyezés a tanítást illetően, ez mutatja a SZH erejét. Egyes ilyen egyházak egymástól 1600 éve elszakadtak, mégis 95 %-ban egyezik a tanítás. Ez fantasztikus eredmény szerintem!

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.26. 21:27:15

@sorsolo:

A bűn alapvetően a bűnös és Isten dolga. Mi nem itélkezünk, csak a bűnt ítéljük el, de sosem a bűnöst.

______________ (törölt) 2014.03.26. 21:47:25

@maxval a gondolkodó birca: csak a IV. századi áldogmákban hihetsz?

az már kiderült, hogy az általad preferált csapat - ahol a pedofilok aránya riasztóan magas ("XVI. Benedek pápa két év alatt közel 400 papot taszított ki a papi rendből gyermekekkel szemben elkövetett szexuális visszaélések miatt."
www.hir24.hu/kulfold/2014/01/17/rengeteg-pedofil-papot-rugott-ki-a-papa/ ) - tanításai közül kedved szerint mazsolázgatsz.

ami tetszik neked, azt magadévá teszed és örök igazságként hirdeted, ami nem, azt nagysándori gesztussal "áldogmának" minősíted.

mindezzel nekem semmi bajom. de nem érzed komikusnak, hogy mindeközben elvárod a szent hagyománynak járó leborulást és imádatot a részünkről? komolyan gondolod, hogy nem kérdőjelezhetők meg a sokszáz-, esetleg ezeréves bornírtságok? (amik akár teljesen racionális dolgok is lehettek a maguk idejében, sőt, szinte biztos, hogy értelmes, okos, szabályok voltak, de mára annyira relevánsak, mint a zsidók kosher-szabályai.)

a biblia tanításai is áldogmák?
mit gondolsz ezekről például (mózes 5. könyve, 22. rész)?
11. Ne öltözzél vegyes szövésű azaz gyapjúból és lenből szőtt ruhába.
12. A te felsőruhádnak négy szegletére, a melyet felülre öltesz, bojtokat csinálj magadnak.
13. Ha valaki feleséget vesz, és bemegy hozzá, és meggyűlöli azt,
14. És szégyenletes dolgokkal vádolja, és rossz hírbe keveri azt, mert ezt mondja: E feleséget vettem magamnak, és hozzá mentem, de nem találtam ő benne szűzességet:
15. Akkor vegye azt a leánynak atyja és anyja, és vigyék a leány szűzességének jeleit a város vénei elé a kapuba;
16. És mondja a leánynak atyja a véneknek: Leányomat feleségül adtam e férfiúnak, de gyűlöli őt;
17. És íme szégyenletes dolgokkal vádolja, mondván: Nem találtam a te leányodban szűzességet; pedig ímhol vannak az én leányom szűzességének jelei! És terítsék ki a ruhát a város vénei elé.
18. Akkor a város vénei fogják meg azt a férfit, és ostorozzák meg őt;
19. És bírságolják meg száz ezüst siklusra, és adják ezt a leány atyjának; mert rossz hírbe kevert egy izráelita szűzet; és legyen annak felesége, és el nem bocsáthatja azt teljes életében.
20. Ha pedig igaz lesz a vádolás, és nem találtatik szűzesség a leányban:
21. Akkor vigyék ki a leányt az ő atyjának háza elé, és az ő városának emberei kövezzék meg kővel, hogy meghaljon; mert gyalázatosságot cselekedett Izráelben, paráználkodván az az ő atyjának házánál. Így tisztítsd ki közüled a gonoszt.
22. Ha rajtakapnak valamely férfit, hogy férjes asszonynyal hál, ők mindketten is meghaljanak: a férfi, a ki az asszonynyal hált, és az asszony is. Így tisztítsd ki a gonoszt Izráelből.
23. Ha szűz leány van jegyben egy férfiúval, és megtalálja azt valaki a városban, és vele hál:
24. Vigyétek ki mindkettőjöket annak a városnak kapuja elé, és kövezzétek meg őket kővel, hogy meghaljanak. A leányt azért, hogy nem kiáltott a városban, a férfit pedig azért, hogy meggyalázta az ő felebarátjának feleségét. Így tisztítsd ki a gonoszt Izráelből. "

szoktál kövezni?
egyszerre gyapjút és len ruhát hordani?
vannak-e a felsőruhád szegletein bojtok?

ha a válaszaid nem felelnek meg a bibliai tanításnak, nem félsz-e az úr haragjától?

______________ (törölt) 2014.03.26. 21:50:48

@maxval a gondolkodó birca: úgy látszik régen volt az elsőáldozás! vagy átlapoztad mózes első könyvét? ajánlom figyelmedbe! pontosan leírja, hogy történt a teremtés, milyen sorrendben, melyik nap mit csinált az úr, és hanyadik nap pihent meg.

2014.03.26. 22:01:58

@shakti_rom: Az agyhalott idiótáknak bizonyára ennyi is elég. Kenyeret és cirkuszt a népnek. :)

______________ (törölt) 2014.03.26. 22:04:07

@maxval a gondolkodó birca: a keresztény hit szerintem sokkal komolyabb betegség: az ítélőképesség tartós zavara. isten óvjon tőle mindenkit!

GERI87 2014.03.26. 23:29:49

@tableno:

Ők jól csinálják, ott nyomulnak ahol tudnak, persze olyan "franciásan" kicsit bénán, úgy hogy az ember a fejét fogja:) a németek meg mutatják a balekot....bár szerintem, ott mélyen még van poroszos lelkület és azért európát is megvették kilóra....bár jobban járunk ha nem pattognak....

GERI87 2014.03.26. 23:30:00

@maxval a gondolkodó birca:

"Ennek abszurditását mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy a protestantizmus tucatnyi nagyobb és több száz kisebb áramlatra szakadt, melyek mindegyike egész más módon értelmezi ugyanazokat a bibliai szövegeket."

Ezt az egész kereszténységre is lehetne írni....te csak kiragadtad a protestánsokat, valójában az egész kereszténység szétszakadt, mert mindenki úgy értelmezi ahogy...
A kereszténység is "futóhomokra épített vár,".
Az meg nem érv hogy vannak 1600 évig változatlan tanítások, amikor mellette meg ezernyi apró kis egyház, értelmezés, világkép...
De minden vallás ilyen.

______________ (törölt) 2014.03.27. 00:58:17

@házelőtthinta:
"Így van, az egész nyugati civilizáció kollektív bűnös...rinyálunk hogy nem élhetünk még nagyobb házakban..."

szerintem lehet és kell is aktívan tenni ez ellen. a rinyálás nem sokat ér. te is jobban teszed, ha olvasol, ahelyett, hogy itt hinted az igét. lesz, ami neked is tetszeni fog belőlük:
deepgreenresistance.org/en/who-we-are/guiding-principles-of-deep-green-resistance

pár idézet:
Our task is to create a life-centered resistance movement that will dismantle industrial civilization BY ANY MEANS necessary.
Deep Green Resistance works to end abuse at the personal, organizational, and cultural levels. We also strive to eradicate domination and subordination from our private lives and sexual practices. Deep Green Resistance aligns itself with feminists and others who seek to eradicate all social domination and to promote solidarity between oppressed peoples.

When civilization ends, the living world will rejoice. We must be biophilic people in order to survive. Those of us who have forgotten how must learn again to live with the land and air and water and creatures around us in communities built on respect and thanksgiving. We welcome this future.

______________ (törölt) 2014.03.27. 01:00:32

I do not deny that I planned sabotage. I did not plan it in a spirit of recklessness nor because I have any love of violence. I planned it as a result of a calm and sober assessment of the political situation that had arisen after many years of tyranny, exploitation and oppression of my people by the whites.

-Nelson Mandela

Latcho Rom 2014.03.27. 01:18:16

s családi ezüstöt....római készitmény vitya, római!

Ferike333 2014.03.27. 07:40:17

@blackhair-lady: Végre egy pirosarany pajtás :) Szerintem ez a sok banán ilyen déli félteki dolog amúgy.

@megsem: Csak azt ne mondd, hogy te Vanuatun laksz! :o Május 1-7 amúgy ;) Egy barátomhoz megyek látogatóba amúgy.

@mojoking77: No, akkor nagy levegő. Valóban kimaradt a telefonos dolog, pedig tényleg fontos. Bár luxemburgi telefonnal próbálkoztam, de mivel a franciáknak sem működik az összes szolgáltató, valószínűsíthető volt, hogy a T-mobile sem fog működni.

Az alkohol kicsit máshogy van. Tény, hogy minekünk valahogy mindig nehéz észben tartani ezt a tilalom dolgot, és sokszar lecsúszunk róla, aztán szidjuk a kormányt... Amíg iskolaszünet volt (február), hétfőn, szerdán, pénteken, szombaton, vasárnap, ünnepnapokon, és utánuk következő napon csak délig lehet venni, és ezt szigorúan be is tartják. Március 1 óta néhány üzletben már szerdán egész nap lehet. Ennek ellenére az alkoholizmus szerintem elképesztő méreteket ölt, reggel 10-kor már a városban egy csomóan dülöngélnek, hozzádérnek, pénzt kérnek, de egyenesen állni már nem tudnak. A rendőrség gyakran ellenőriz, minket is ellenőriztek, de ettől még nem láttom, hogy a nagy többséget ez meggátolná bármiben is.
A nemi érőszak egyszeri esemény volt remélem. Betudható, hogy rosszkor voltam rossz helyen, mindenesetre két héttel érkezésem utánról maradandó émlék marad, az fix.

Bodega, MV Lounge, és a többi, na meg a naplemente happy hour-kor a Baie de Citron-on :) (Ott láttam még csak 500 frank alatt korsó sört)

A kava bárok itt vannak szinte az egyetem mellett Nouville-ben. A bárnak megvan a maga hangulata, de olyan, mintha sarat inna az ember. Biztos vagy benne, hogy illegális? Mi számvitelen mindig kava-kereskedőket, kavakocsmákat számolunk. Mindenesetre számlát még nem kaptunk, és a ki tudja mióta a pulton álló rendelt pizzából sem vettünk.

Az Ile aux Canards gyönyörű, az van a ferde képen a cikkben. Az Ilot Maître-et is megjártuk egy beach party alkalmával, de ott a korrallokat nem láttuk. Ezen kívül még a Poéi tengernapart volt nagy élmény.

Ha nem túl indiszkrét, szabad tudnom, te hogy kerültél ide? És mikor? Ha jól sejtem, munka. Csak munkavállalóként kell vízum, és neked volt is, így nem volt problémád vele. Nekem előbb mindenhol el kell magyarázni, hogy diákoknak nem kell, aztán ha meggyőztem őket, esetleg kezdődhet az ügyintézés.

Nem kötelező írni, nem is várom el. Konstatáltad, mit írtam le, és mit hagytam ki, meg leírtad, miben tér el a véleményed. Végülis épp erre lenne ez a kommentelés, és nem a homoszexualitás és a vallás helyzetének megvitatására, mikor egyiket egy szóval sem említettem meg... Nyilván egy diák szemével látom a dolgot, mivel diák vagyok, inkább az lep meg, hogy van, akit ez zavar :) Őszintén én sokkal rosszabb hangvételű kommentekre is számítottam. Aki a személyiségemet képes egy írásom alapján látatlanban 16000 km-ről minősíteni, annak minden "respect". Megértem, hogy téged ez eltántorít. Magánéletemről épp ezért írtam minimálisat, hogy ne legyen belekötnivaló. Meg mert az enyém. Buzi úgysem vagyok, fideszbérenc nem lehetek, mert nem sikerült elintézni, hogy szavazhassak, forintmilliomosnak meg nem olyan nehéz lenni.

Amőgy a japán turistákról hallotta, de én nem látok belőlük annyit. Nekem a turizmusról vagy a bulizós franciák, vagy inkább az óceánjárókkal érkező ausztrál/angol/amerikai nyugdíjasok ugranak be, akik meglepődnek, hogy nem fizethetnek vanuatui vatuval, pedig az előző szigeten elfogadták :)

No most szaladok beszedem a ruhákat, mert itt a zuhé.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.27. 08:56:48

@______________:

Az általad idézettek zsidó szabályok, ezeket Jézus eltörölte.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.27. 08:57:33

@______________:

"ahol a pedofilok aránya riasztóan magas"

Ez nem igaz.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.27. 08:59:25

@______________:

"kedved szerint mazsolázgatsz"

Ez nem igaz. Az összes dogmát elfogadom, ami megvolt az eredeti egyházban.

A 3 kései katolikus új dogmát meg elutasítom.

De szívesen írok neked az egyes dogmatikai különbségekről a 4 fő apostoli egyház között, ha érdekel. Úgy látom, kevered itt erősen a dolgokat.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.27. 09:00:42

@______________:

Ami egy irodalmi leírás, nem természettudományos cikk.

Egyébként én 30 éves koromban lettem keresztény. Azért szólok, mert folyton a gyerekkoromra utalsz.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.27. 09:01:44

@GERI87:

Az eredeti tanításhoz hű maradt egyházak között ma is alig van különbség a tanítást illetően. De szívesen írok neked az egyes dogmatikai különbségekről a 4 fő apostoli egyház között, ha érdekel. Úgy látom, kevered itt erősen a dolgokat.

GERI87 2014.03.27. 10:27:53

@maxval a gondolkodó birca:

"ma is alig van különbség a tanítást illetően. "

Még is volt, hogy "lepogányozta" egymást anno a nyugati és keleti tábor:)

Az egyház olyan mint a politika: van 'felül' a népnek, a diplomáciának a 'PC' beszéd, az érzelmekre ható rész...de 'mélyen' meg gazdasági, hatalmi érdekek vannak és ezt tudják is egymásról....ha kell akkor "szakadnak" és egy apró különbség is elég, ha ez nem cél, akkor jelentéktelen (görög-katolikusok).
Ez nem baj, ilyen világ, az emberi természet....csak mint "megdönthetetlen, egy igaz vallás"-nak hiteltelen az összes...ahogy nincs örök határ, ország, nemzet, nép stb. sem, úgy egy igaz vallás sincs, ugyanolyan igazinak tűnhet az összes...

blackhairlady 2014.03.27. 13:43:06

@adg [Au, Darwin]: Tegnap lattam a boltban olyan nagy zold banant, jo vastag heja volt ahogy megfogtam. Mire haza ertem elfelejtettem a nevet:) P betuvel kezdodott az biztos:)) 2 boltban is voltam, az egyikben 44, a masikban 69 cent volt a sima mezei banan (kicsi kepzavar:D)

blackhairlady 2014.03.27. 13:47:59

@Ferike333: "pirosarany pajtás"
Erdekes, hogy a baratsagnak mennyi formaja letezik:)))))

blackhairlady 2014.03.27. 13:50:08

@zöldeketbeszélek: Hu, koszi, ez nagyon erdekesnek tunik. Vajon le is lehet tolteni konyvolvasora? Szivesen elolvasnam.
Melegszendvicsre is teszek en is egyebkent:)

adg 2014.03.27. 13:57:40

@blackhair-lady: Az a tipikus banán, amit Magyarországon is lehet kapni, az a cavendish, ha jól tudom. De az sárga kéne legyen, mert érlelve szokták inkább árulni. A zöld lehet, hogy valami főzni való fajta volt? Nem nagyon értek hozzá, mi ezt a kettőt szoktuk venni, a boltban a cavendisht, a piacon meg a lady/monkey fingert, ami a kertben is van.

Jártam Houstonban, Igaz csak a guglin. Nem tűnik rossz helynek képen. Nem sokon múlt, hogy a közelbe menjünk mi is. USA volt a "B" tervünk. Valamiért én ezer éve teljesen belezúgtam Savannah-ba. és amikor gond lett az ausztrál vizumunkkal, akkor előkerült amerika megint. Bár végül racionális megfontolásból inkább Florida mellett döntöttünk. El is kezdtük a papírmunkát, amikor mégis sínre került az ozi vízum. Buktunk 400 dollár ügyintézési díjat. :) Szóval majdnem "szomszédok" lettünk.

blackhairlady 2014.03.27. 15:17:34

@adg [Au, Darwin]: De igen!:) mire haza ertem elfeljtettem ezt a szot:))) Most megneztem a forditoban, fozobanant is jelent (meg bananfat), szamomra ismeretlen volt eddig. A banan fajta es a szo is. A kepet nezve rajottem, hogy olyan piros banant is lattam mar.
Szoval Amerika is tervben volt? Savannah tenyleg szep, atutazoban voltunk csak, de nagyon tetszett. Az en szerelmem a Keys, foleg Key West. Csak hat az a franya hurrikan szezon:( Az egyik legjobb baratnom Tampaban lakott. szerinte az egyik legjobb varos Floridaban.

adg 2014.03.27. 15:57:54

@blackhair-lady: Miamit lőttük be célnak, kellően nagy város, hogy találjak munkát hamar. Onnan közel van Key West is. Meg tetszett a rengeteg víz, a meleg, meg az Everglades persze. Az mondjuk annyira nem tetszett, hogy a város fele spanyol ajkú, de legalább lett volna lehetőség még egy nyelvre.
Volt egy pont, amikor úgy nézett ki, hogy nem kapjuk meg az ausztrál vizumot, akkor indultunk el amerika felé. Egy rakás papirt kellett kitolteni, már csak az anyagi fedezetet kellett volna felmutatni, meg még valami marhaságot kitölteni, orvos meg interjú, aztán mehettünk is volna, de közben mégis megkaptuk ide a vízumot. Úgyhogy nem lettünk szomszédok...
A hurrikán pedig jó barát, munkát ad a statikusnak. :) (Bár nem nagyon szeretném látni, hogy viselkednek a házak, amiket terveztem egy rendesebb hurrikán alatt. Itt gyakrabban van állítólag, az idei szezonban négy volt viszonylag közel, szerencsére mind gyenge volt, és mind elkerült minket. Magam részéről inkább hurrikán, mint földrengés.)
Jó éjt!

blackhairlady 2014.03.27. 17:04:08

@adg [Au, Darwin]: Mi is megalltunk Miamiban Key West fele feluton:)) Nekunk KW-ben volt a naszutunk, ugy hogy duplan jol ereztem magam:D
Es ott a pont, ahol hurrakan van ott a statikusnak mindig van munkaja:))
Apropo, statikus. Tudnal nekem valaszt adni arra, hogy egy fahazra (Dombovari fahaz a becsuletes neve) lehet-e tetoteret epiteni? Szerintem nem, de volt aki azt mondta, hogy igen. Nem kell am szakertoi valasz, csak hogy igen vagy nem, esetleg maybe:))
Joejszakat!:)

blackhairlady 2014.03.27. 17:05:52

Es emg azt akartam kerdezni, hogy most hogy latod, jo, hogy megkaptatok az Ausztral vizumot, vagy jobb lett volna Amerika?

mojoking77 2014.03.27. 18:05:29

@Ferike333: Dolgozni voltam kint 2012-ben negy honapot, Januar elejetol Aprilis vegeig. Nagyon tetszett, de kb egy fillert nem tudtam megsporolni a 4 honap alatt, pedig csak kifozdekben, meg Quick-ben ettem. (Jo, mellette kihoztam felesegemet majd egy honapra, plusz a hetvege Ouvean...). A japanokkal kapcsolatban meg ezerk szerint szerencsed volt, komplett hordakban jartak Noumean, buszokkal, 50-60 fos csapatok, a letezo osszes korosztaly. Mint megtudtam, kb 30 eve leforgattak az Elfujta a szel japan verziojat, ahol Uj Kaledoniat valami fel paradicsomkent abrazoltak, azota az osszes japan oda akar menni naszutra (miutan Parizsban osszehazasodtak). Hulye egy nepek azok is.
A leggyonyorubb az egeszben, hogy most beszeltem Lync-en egy Francia kollegammal, aki megy ki majusban egy honapra, es kerdezte nincs e kedvem menni vele?
(Kedvem meg lenne is, viszont Julius vegeig az egzotikus Svajcban suttetem a hasam a tengerparton...)

adg 2014.03.28. 00:17:34

@blackhair-lady: Privatban valaszoltam, ha esetleg nem kapnad meg, lehet, hogy a kukaban landolt...

adg 2014.03.28. 02:55:49

@blackhair-lady: Eleg jol hangzik ez a naszut. Na majd egyszer egy potnaszutra elmegyunk mi is. Csak odajutni draga, szerintem ott mar olcsobb lenni, mint itt. Szoval ha eleg sokaig ott vagyunk, meg jol is jarunk anyagilag. :) Gyujthetnem a szabadsagot egy ideig :D

bpeter3 2017.08.22. 09:23:23

Köszi az útleírást. Nagyon érdekes volt.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása