Igazán érdekes utat járt be Tamás, aki egyszer már jelentkezett itt Luganóból (aki anno nem olvasta volna, az ide kattintva pótolhatja), majd – talán nem túlzás, ha azt mondom: általános meglepetésre – az egyetemet felfüggesztve visszatért Magyarországra. Most ismét Svájcban van, hogy mi történt vele, és milyen most az élete, azt megtudhatjátok a mai posztból. (A képeket ezúton is köszönöm neki.)

„2012 késő őszén halasztottam tanulmányaimat, Svájcból Magyarországra költöztem és Kedvesemmel terveztem új életet kezdeni. A közös tervek ellenére a Karácsonyt már külön töltöttük. Ő hozott egy döntést, amit először túl kellett élnem, aztán elfogadnom, felfognom.

Miután visszaköltöztem (kb. 2013. január) korábbi budapesti „bázisomra“, némi vegetálás után megélhetés után néztem. 400-500 önéletrajz kiküldése után Magyarország egyik piacvezető könyvesházánál sikerült elhelyezkednem.

Eleinte mint bolti eladó, későbbiekben mint a tulaj személyi titkára / asszisztense. A cégnek nagyon sokat köszönhetek, aminek csak az egyik fele, hogy (új) életet adtak.

Új élet

Számomra a tavasszal jött – Kikelet Hava. Egyrészt volt szerencsém magam mellett / mögött tudni egy maréknyi embert, aki próbált életet lapátolni belém, kirángatni a gödörből (ebben az időszakban nagyon messze voltam a vérszerinti családomtól).

Másrészt Szirmai Anna (pszichológus) hathatós segítségével először kimásztam a depresszióból (kb. 2013. április) majd túlléptem a testképzavaromon (is) és már akarattal / tudatosan készültem az új (mostani) tanévemre. Anna (kb.) 6 hónap alatt homokból házat épített, a közös munka áprilissal fog véget érni.

Svájc 2.0

2012 nyarán kocsival segítettek kicuccolni, másodszorra teljesen egyedül akartam belevágni. Tisztán tudtam és éreztem, hogy most egyedül akarok menni. 2013 szeptemberével 3 táska társaságában célba vettem Milano Malpensát, hogy onnan utazzak tovább Luganóba.

Az első hónapokban nagyon sok segítséget kaptam egy perzsa (iráni) lánytól (Sahar), Nála laktam sokáig, Ő rajta keresztül találtam lakást (március végével költözöm át egy másik lakásba), ebben az első időszakban sok szeretet kaptam tőle, párjától és egy (mostanra) közös baráttól (Farid).

Volt nagy nemzetiségi kavarodás, egyik este történt, hogy három perzsával, egy olasszal ültem a vacsoraasztalnál. Jelentem, hogy a magyar lányok szépsége Perzsiába (Irán) is eljutott!

„Édesapám sokat utazott a világban. Egyszer járt Magyarországon, Budapesten. Azt mondta, hogy csodálatosak a magyar nők. Élettel teliek és gyönyörűek. Ezt onnan tudom, hogy egyszer otthon a villamoson egy hölgyre azt mondta: Már majdnem olyan szép mintha magyar lenne.“ (Elfeledett nevű, 60-as éveiben járó perzsa hölgy, 2013 ősze)

Tavaly megismertem egy itteni erdélyi férfit, vele (is) természetesen felvettem a személyes kapcsolatot. Amíg Magyarországon voltam addig is leveleztük, így könnyebb volt újra beszélgetni.

Suli, egyetem

Hát... volt nagy örömködés. Még az első tanítási nap előtt sokat gondolkodtam rajta, hogy: (1) mégis milyen lesz ott lenni megint? (2) hogy fognak fogadni a tavalyi ismerősök, társak? (3) hogy fognak fogadni a tanárok?

Ahogy azt elképzeltem pont úgy ugrott a nyakamba egyik tavalyi csoporttársam (az elme teremtő ereje .... (?)) az első napon, hasonló kedvességgel fogadtak a többiek is. Meglepetten hallottam, hogy a tavalyi csoportból egy lány öngyilkossági kísérletet hajtott végre pár héttel azután, hogy én halasztottam.

Jelenleg 7-en vannak a második évfolyamon / végzősök – meg is lepett, hogy a mostani csoportom 15 fővel indult. Svájci, amerikai, orosz, olasz, spanyol román nagyváradi, thai csoporttársak vannak.

Az első félévem eredményével elégedetlen vagyok (7.25-ös tanulmányi átlag, 10-es skálán, ahol 10 a legjobb), még ha ez a suli legnehezebb mesterképzésén vagyok is (mások elmondása szerint).

Semmi sem tökéletes

Kavarodás, félre/mellé –szervezés akad itt is. Elfelejtették mondani azt az „apróságot“, hogy a mi csoportunknak a 2. félévben lehet tanulmányi programokkal (Erasmus, Swiss Mobility, Bilateral agreement etc.) elmenni másik egyetemre (ha akarunk), mivel a 3. félévben vannak a szakmai tárgyak, ellentétben más képzésekkel.

Mindezt megtudtuk decemberben, amikor már minden határidő lezárult. A 2012-ben elnyert ösztöndíjam érvényes, így a 2. félévem tandíjmentes. (Tavaly az első félévem felét visszautalták.)

Legtöbbször érdekes tárgyaim vannak, megfelelő előadásban. Nagyon sok hatás, inger ér az egyetemen, akár a tanulásban, tanuláson keresztül, akár kulturálisan is. Úgy érzem, hogy picit megtaláltam a helyemet, elfogadnak a csoporttársaim, könnyen megtaláljuk a közös hangot.

Rádöbbentem, hogy a keletiekkel (oroszok, ukránok, indiaiak, kínaiak stb.) sokkal könnyebben megtalálom a hangot, mint a „nyugatiakkal“. Számomra nehéz volt együtt dolgozni az amerikai, zürichi lánnyal. Nem is jött ki jól az a csoportmunka, a tanár az első beadandó után majdnem elkaszált minket.

Kirajzolódott bennem, hogy a kórházakkal, azok működésével, felépítésével szeretnék foglalkozni. Nagy eséllyel ebből fogom írni jövőre a szakdogámat, de már ebben (második) félévben el fogok kezdeni kutakodni, olvasni.

Lehet, hogy „csak“ jövőre kezdem, de itt illik 70-80 oldal körül alkotni („tudományos angolul“), másrészt szeretnék ezen a területen PhD-ni (Hospital/Health service management). Terveim szerint a PhD-t az Egyesült Királyságban fogom megkezdeni, az egyetemet már kinéztem – a neve nem publikus. :)

Jövőkép 2.0

Az első lehetőséget már felvázoltam (PhD), a második opció, ha nem jönne össze a PhD akkor vagy Dubaj, vagy a Királyságok (Egyesült, Északi (Norvég, Dán, Finn stb.)) egyike.

A jelenleg zajló háborútól függetlenül szeretnék (idővel) keletre (Belső-Ázsia) menni, a késztetés megvan bennem évek óta. Én úgy érzem, hogy ott vannak a gyökereim, oda is húz a szívem.

Ősszel döbbentem rá, hogy mennyire csodás a magyar néphagyomány, táncok, versek. Amikor erre ráeszméltem, elszégyelltem magam. Kellett 1.500 km, hogy szíven üssön. Szeretnék egy (megfelelő) magyar lányt, társat találni, elköteleződni – más nemzetiség nem jön szóba nálam.

Luganói magyar kereszt

Szeretnék a Hazámnak is visszaadni a jövőben - bár „szellemileg fegyvertelenül“ (alapképzés) kerültem ki ide, de ettől még szeretem a hazámat. Jelenleg nem érzem, hogy a következő években Magyarországra költöznék életforma szerint, de ez nem zárja ki a visszaadás lehetőségét. Másrészt a térképek átrajzolás alatt vannak, (nagy eséllyel) jön a „balkáni tavasz“ is.

Érdekesség

A mostani lakásba még az ősz során betörtek, meglepő, hogy semmit nem vittek el. Benéztek a szekrénybe és ott hagytak mindent, ami a polcon volt (egy üveg pálinka, fényképezőgép, kb. 100 euró stb.) ahogy lakótársam MacBook-ja is a helyén maradt. Furcsa volt.

A zárat a biztosító kontójára kicserélték, azóta csend van az életemben. Még furcsább volt, hogy egy héttel később a (korábbi) budapesti „bázisomba“ is betörtek. Szintén nem vittek el semmit.

Tanulom az olaszt, a mindennapi életemhez szükséges. Nagyon sok az (Észak-Olaszországból) áttelepült munkavállaló, aki nem beszél az olaszon kívül semmi más nyelvet. A nagyon sok 30.000 feletti szám.

Megdöbbentett, hogy a bankban, hivatalokban a legelső kérdésem a „Parle inglese?“ (Beszél angolul?) volt. Ebben a kantonban összesen 300 magyar él – eléggé szétszórva és javarészt idősek.

Másrészt az itteni (diák)közegben hülyének érzem magam, hogy csak angolul beszélek. Itt mindenki beszél még legalább 1 releváns (német, orosz, francia, kínai, olasz) nyelvet.

Egy itteni PhD annak ellenére sem fordult meg a fejemben, hogy az egyetem feltörekvő, egészségügyi központtá próbálják tenni a kantont (egyrészt sok a klinika, kórház, másrészt sok az egészségügyi cég is + új kampusz épül, biokémiai képzéssel (is)).

Amikor Magyarországra kerültem a Házon kívül műsorban velem is volt egy rövid riport, meglepett, hogy még nyáron (2013) megállítottak és elmondták, hogy mennyire meglepte őket a döntésem.

Mit tanultam?

Az ember határtalan és nincs lehetetlen. Határtalan vagyok, és nem létezik számomra lehetetlen. Minden az elmében, tudatos teremtéssel kezdődik. Megtanultam szeretni magamat (oké, oké még tanulom...), megtanultam, hogy csoportban repülni könnyebb (minden szempontból).

Vannak olyan emberek, akikkel össze vagyunk kötve, távolságtól függetlenül. „Csak” velem vannak, segítjük egymást. Nagyon hálás vagyok a(z) sorsnak / életnek / Istennek a 2013-as évért, nagyon sokat tanultam.

Köszönöm azoknak, akik 2013-ban is velem maradtak, segítettek. Egyszer élünk örökké gyerekek!

Aki szeretne picit többet tudni, olvasni rólam annak ajánlom a blogomat, vagy annak Facebook-oldalát.

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.