oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2014. március 07. 06:49,  Költözzünk-e Máltáról Erdélybe? 228 komment

2014. március 07. 06:49 Határátkelő

Költözzünk-e Máltáról Erdélybe?

Ritka az olyan levél, melynek szerzője nyugat felől kelet felé költözne, így aztán úgy gondoltam, érdekes lehet a mai poszt, még akkor is, ha inkább tanácsot kérő, mintsem „tipikus határátkelős” (már ha egyáltalán van olyan…). Szóval a nagy kérdés: érdemes-e Máltáról Csíkszeredára költözni?

cím_92.jpg

„Szeretnénk segítséget kérni abban, hogy Máltáról érdemes-e a közeljövőben Csíkszeredára költözni? Elsősorban a hargitai magyarok véleményére lennénk kíváncsiak.

Harmincas házaspár vagyunk, jelenleg Máltán élünk (kicsit több mint egy éve). A férjem az IT területén, én pedig home office-ban dolgozom (mind a kettőnknek egyetemi képesítése van).

Adódott egy lehetőség a férjem cégénél, miszerint Csíkszeredán folytathatná tovább a munkáját (nemzetközi cég, nemzetközi fizetéssel) kb. 1-2 éves szerződéssel. Még nem jártunk Csíkszeredán, de az egyetem alatt mind a ketten nyaraltunk Erdélyben. A természet, a hegyek, Torockó... felejthetetlen élmény volt.

Sorjáznak a kérdések

Összevetettük a pozitív és negatív oldalát az ittlétnek és a költözésnek is. Elsősorban az érdekelne minket, hogy befogadó-e a magyar közösség az anyaországból (ill. Máltáról) érkező magyarokkal szemben?

Mdina 2.jpg

Mdina.jpgMdina

Mennyibe kerül a mindennapi élet? Van-e lehetőség magyar nyelvű ügyintézésre? Magyar nyelvű orvosi ellátásra? Származna-e abból hátrányunk, hogy nem beszélünk románul, csak magyarul, angolul és németül?

Az adózás is fontos, az alkalmazotti státusz miatt. A lakás bérlésével kapcsolatban mire kellene odafigyelni és a rezsi (fűtés) lenne a fő kérdés, mert előfordulnak nagy hidegek is. Írjatok a mindennapi életről, nehézségekről és pozitív dolgokról, hogy képet kaphassunk arról, megérné-e menni! Minden ötletnek örülnénk.

Ami Málta mellett szól…

Többekben felmerülhet a kérdés, hogy normálisak vagyunk-e, hogy a Földközi-tenger partjáról elköltöznénk, amikor jön a nyár.

Comino szigete.jpgComino szigete

Valóban gyönyörű a tenger és sokat süt a nap. Sokkal nyugodtabb az élet, nem téma a politika, nincs panaszkodás. Mivel sok nemzetiség él egy helyen, ezért sokféle kultúrával találkozhatsz (akkor is, ha nem akarsz): máltai, svéd, angol, orosz, ukrán, bolgár, indiai, afrikai, arab, stb... és rengeteg magyar.

Sok a vallási ünnep, fesztivál, felvonulás, színes programok, szórakozási lehetőség, főleg nyáron.

Blue Grotto.jpgBlue Grotto

…és ami Erdély mellett

Kipróbálnánk magunkat egy más élethelyzetben, más emberek között, más kultúrában. Érdekel bennünket Erdély, szeretünk túrázni. Ha gyerekvállalás előtt mindezt megtehetjük, miért ne tennénk?

Az előző máltai posztokban már megfogalmaztak negatívumokat. Máltán az állandó kosszal nem tudok megbékélni, ami mindenhova elkísér. Az utcán, az ajtóm előtt, a buszokon, a strandon (ha szeretnék leteríteni egy plédet, akkor az tuti kutyaszaros lesz).

Sok helyen koszos a tenger, és fürdés közben meglepő szemétdarabokkal találkozhatsz. A máltaiak nem törődnek az utánuk következő generációval.”

Marsaxlokk.jpgMarsaxlokk

A kommentelési szabályokról ide kattintva olvashatsz.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Románia Erdély Málta

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr685846681

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Shebelle 2014.03.07. 07:14:46

Nehéz kérdés, csak annyit fűznék hozzá, h. a kosz ugyanúgy meglesz Erdélyben is, sajnos. Legalábbis,én ezt tapasztaltam. De majd megcáfolnak,ha mégsem :)

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2014.03.07. 07:26:58

Mindig értetlenül állok az ilyen tanácsot kérek jellegű írások előtt.
Ami nekem élhetetlen, a másiknak nem és fordítva.
El kell menni, eltölteni egy hetet és körülnézni.
:)
Az anyagiak: ha "nemzetközi cég, nemzetközi fizetéssel", akkor mi probléma lehet?

Frőczy Sanyi 2014.03.07. 08:20:22

Érdekes poszt, de azt előre leszögezném, hogy döntenetek nektek kell. Nem tudom mennyi idősek vagytok, ha fiatalok vagytok beleférnek a kalandok. Ha nemzetközi cég alkalmazna Csíkszeredán nemzetközi fizetésért, akkor olyan nagy probléma nem lehet, de azért tartsátok meg annak a lehetőségét, hogy ha nem jön be ott az élet a szerződés lejárta után legyen lehetőségetek újra dobbantani.
Amikor legutóbb Erdélyben jártam, azt tapasztaltam, hogy az árszínvonal nagyjából hasonló, mint itthon, a telekommunikációs szolgáltatások meg a sör viszont jóval olcsóbbak :)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.03.07. 08:24:41

Erosen szubjektiv valasz: nem adnam Maltat Erdelyert :)

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.03.07. 09:01:12

Igaz Erdelyben meg csak turistakent jartam (Maltan meg meg ugy sem), de nemzetkozi fizetessel a hatam mogott en rogton csomagolnek.
Az en szememnek szebb az erdelyi taj meg kell a valtozatossag neha. :) (Sajnos tenyszeru erveket nem tudok felhozni.)

tanato 2014.03.07. 09:05:28

Volt már itt poszt 2 éve egy magyar vállalkozóról aki kiköltözött,méghozzá román többségű területre.Ki lehet keresni a postr-os cikkek közül,őt kéne a jelenlegi poszterinának kikérdeznie.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.07. 09:16:10

Közismert a történelmi viszály a székelyek és a máltai magyarság között, így nem javasolnám ezt.

:-))))))))))))

ojbitt 2014.03.07. 09:21:35

Székelyudvarhelyi vagyok. Ha tetszett Erdély, bele kell vágni. Magyar nyelvű orvosi ellátás: simán. Magyar nyelvű ügyintézés: alapvetően lehetséges. Elég sokan vannak a helyiek közül is, akik nem nagyon tudnak megszólalni románul, ők is valahogy elintézik a dolgokat. Valószínűleg a hivatalnok magyar lesz, vagy legalábbis tud magyarul, az űrlapok, dokumentumok viszont valószínűleg románul lesznek.
Gondolom jóval olcsóbb, mint Málta. Egy két szobás lakást szerintem olyan havi 200 euróért ki lehet bérelni, rezsivel együtt. Internet havi 10-20 euró, fűtés télen olyan 50-100 euró. Ajánlom, hogy olyan lakást béreljetek, aminek saját hőközpontja van. Románia leghidegebb városa, szóval fel kell készülni, hogy télen -10 fok a normális, -20 körül kezdődik a hideg.
Az emberek: biztos előfordulnak majd kisebb sértések, bizonyos emberek szeretik "tápos"-nak nevezni a magyarországiakat. Ez gondolom visszavágás akar lenni arra, hogy sokunkat lerománoznak ha Budapesten járunk. De ahogy sikerül megismerni valakit, elszállnak az előítéletek. A magyarországi turisták nálunk két véglet között váltakoznak: van, aki csodálkozik, hogy a környéken mennyien beszélnek magyarul (csak azért jött Erdélybe kirándulni, mert olcsó) és van, aki fel akar szabadítani a román elnyomás alól. Egyik végletbe se kell beleesni, és nem lesz gond.
Biztos, hogy az emberek is, a hatóságok is értékelni fogják, hogy valaki odaköltözik valamiért.
A román nyelvvel meg lehet próbálkozni, nem kifejezetten nehéz, és megkönnyíti a francia, olasz vagy spanyol megtanulását.

Elizabeth72 2014.03.07. 09:21:45

Nemzetkozi,fizuval en is huznek Erdelybe. AZ ottani magyarok biztosan segitokeszek lesznek ugyek intezeseben, ha a hivatalok nem is. Allitolag meg mindig Nagy az utalkozas, de hat az itt is Londonban. Area viszont biztos figuelnek, h az ottani korulmenyek szerenyebb felteteleket fognak adni magara az eletre, most nem a megelhetesrol beszelek. En mennek. Es ha lesz lehetosegem, megyek is.

Herr Géza 2014.03.07. 09:45:09

@ojbitt:
"....és van, aki fel akar szabadítani a román elnyomás alól."
Hiába, mi már csak ilyen "f@szagyerekek" vagyunk. Saját bajainkat ugyan nem tudjuk megoldani, de másét lazán... :XDD

SilentDreams 2014.03.07. 09:45:58

1-2 éves szerzödés, nemzetközi cégnél, jo fizetéssel, jelentös részben magyar lakta városban, csodaszép hegyek közelében?

Nekem nem lenne kérdés, hisz az 1-2 éves szerzöes pont arra o, hogy az ember megismerje a helyet, s döntsön, hogy akar-e tovább maradni.

Talán majd csaka ruhatárat kell erösen átalakítani a maltai 35 fokok után a Csikszeredai gyakori fagyokhoz, télen a -30 fok alatti hömérséklet sem ritka a speciális fekvése miatt.

SilentDreams 2014.03.07. 09:47:52

@ojbitt: " ....A magyarországi turisták nálunk két véglet között váltakoznak: van, aki csodálkozik, hogy a környéken mennyien beszélnek magyarul (csak azért jött Erdélybe kirándulni, mert olcsó) és van, aki fel akar szabadítani a román elnyomás alól. "

Ez nagyon komoly, nagyon tetszett! :)))))))

Herr Géza 2014.03.07. 09:48:12

@ojbitt: "tápos" magyar kontra "szöröstalpú" ill "bocskoros" román ? Hát akkor a tápos még kimondottan hízelgö... :DD

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.03.07. 10:06:36

@maxval a gondolkodó birca:
Bizony.
Emlékszel a nagy tengeri csatára Tarfalgárnál?.
A székely hajóhadat Vlad Tepes vezette a máltai magyar armadát meg Dugonics Títo.
A csatát sör-virsli párbajban Bud Spencer Tracy nyerte.
Azok voltak a daliás idök.
:))))))))))))))))))))

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.03.07. 10:06:58

@ojbitt: Mégis ki románoz le egy erdélyi magyart? Mert szerintem egy tévét néző lumpenprolin kívül senki...azok meg mindenki ellen vannak.

Én magam is kedvelem Erdélyt, el tudnám ott képzelni a jövőmet. Pl a teheneimet :))) Persze ez csak álom..kirándulni biztos fogok ott még..

Az egyetlen barátnőm is erdélyi volt...én erdély fan vagyok :) menjetek oda!

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2014.03.07. 10:07:44

@ojbitt: Azt hittem a "tápos" csak az elkényelmesedett pöffeszkedő pestiekre vonatkozik.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.07. 10:13:22

@ojbitt:

Bölcsészvicc: a román olyan, mintha oroszok próbálnának latinul beszélgetni. A röhej, hogy nem is annyira vicc. Az egyik munkahelyemen 3 román ült velem szemben 2 éven keresztül, s abszolút igazat adok a viccnek.

nigara 2014.03.07. 10:14:49

Nem voltam még Erdélyben, nem is vágyom oda, de Málta a legrosszabb élmény volt eddig - olyan koszos ország, hogy még az arabokat is lekörözi.
A rosszat a kitudjamilyenrossz-ra cserélni?...

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.07. 10:15:56

@Herr Géza:

Én egyszer egy székelytől hallottam a "hegyi francia" kifejezést a románokra. Az is elég találó.

Ennike (DK) 2014.03.07. 10:28:36

Ha 2 evre szol a munkaszerzodes, nyugati fizetessel en is ajanlani tudom, kihagyhatatlan lehetoseg Erdely megismeresere, a taj, a kornyek csodalatos, rengeteget lehet turazni, es arrafele sok a magyar, es lehetosegetek adodik megtapasztalni a "magyarul beszelo idegen kulturat",amely meleg, kedves, vendegszereto.
A szerzodes lejarta utan oda lehet koltozni, ahova a szivetek huz, de en nem hagynam ki ezt az eselyt, mondom en, a Brassoban szuletett, de termeszetesen nektek kell donteni. Barhogy is dontenetek, sok pozitiv elmenyt kivanok!

Ugyandehogy (törölt) 2014.03.07. 10:33:19

@maxval a gondolkodó birca: és valóban. némely adón románul megy a reklám, nagyon fura, pedig tanultam latinul:)

Ugyandehogy (törölt) 2014.03.07. 10:34:22

az mondjuk tök érdekes, hogy Jani haverjára a többség furán nézett albánia miatt, erdélyt meg mindenki ajánlja....

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2014.03.07. 10:38:21

Szerintem Málta szebb és jobb, de baj nem lehet ha máshol is éltek kicsit :)

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.03.07. 10:49:38

@flash.gordon: "Azt hittem a "tápos" csak az elkényelmesedett pöffeszkedő pestiekre vonatkozik."

Nem, egesz Magyarorszagot Tapia-nak hivjak. :)

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.03.07. 10:51:51

@maxval a gondolkodó birca: "Én egyszer egy székelytől hallottam a "hegyi francia" kifejezést a románokra."

Ez zsenialis duma! :D

Mr Long 2014.03.07. 10:56:51

@Babette_: "az mondjuk tök érdekes, hogy Jani haverjára a többség furán nézett albánia miatt, erdélyt meg mindenki ajánlja...." Egyszer mondtam, hogy engem nem erdekel az erdelyi taj. Hat durvabb jelzoket kaptam, mintha buszken kulfoldre koltozo magyarkent kipaval a fejemen bementem volna egy hardcore jobbik gyulesre...
Ha magyar vagy, akkor szeretned KELL erdelyt (es a romanokat nem kedvelheted...)

TilosazA (UK) 2014.03.07. 11:05:45

Ezt én sem értem egyébként. Még kb 12 évvel ezelőtt, mikor még zsenge lányka voltam, volt két erdélyi magyar munkatársunk. Nem is tudtam róluk, mert általában nem ezzel a kérdéssel indítottunk hogy "honnan vagy". Aztán valaki mondta hogy romániai magyarok, mondtam jó. De mikor visszajutott a fülükbe, hogy valaki "lerománozta" őket, teljesen ki voltak akadva. Én viszont azt nem értettem hogy miért.
Ha a lányomat valaki Magyarországon 20 év múlva "leangolozza", azon meg kéne sértődnie?
És most nem arról beszélek, hogy valaki "szőröstalpúzik", meg gúnyosan mondja ki hogy román. Ráadásul ők állampolgárságot nézve valóban románok voltak (akkor még). Igen, tudom, magyarok is, hiszen annak vallják magukat, és stb, stb... Szóval. Miért kell ezen besértődni?

Latcho Rom 2014.03.07. 11:05:57

@Babette_: minden ékezet megvan, idesüss

éűüúíóőöáá, éljen az ipad

kaxy 2014.03.07. 11:05:58

Kedves Hataratkelosok.
Marosvasarhelyi vagyok es onnan is irok .Be-be nezek sokszor ide de meg nem kommenteltem.Marosvasarhely hivatalosan egy kb.125.000 lakosu varos de az ovezete az kb.160-180.000.Ebbol a 180.000 bol kb. fele magyar,de a kimondott varosban a magyarok aranya kisebb mint 50%.Az arakrol es fizetesekrol annyit ,hogy ugyazok mint europaban csak nem euroban hanem lejben.-tehat akinek nemetorszagban 1200 euros fizetese van annak itten 1200 lej.Az adok is ilyen aranyban vannak.A nagy kulonbseg az uzemanyag araban van mert pl.nemetorszagban 1 liter benzin kb.1,5 euro addig itten kb.6 lej es az elelmiszer arakban ami kb. csak 20% al nagyobb nemetorszagban.Vasarhelyen van egy orvosi ,szini es muszaki egyetem ahova magyarorszagrol is jarnak.Akinek van ideje nezze vegig ezt a musort ami 23 perc szerintem megeri es talan osszefuggesben van a mai poszt cimevel.www.erdely.tv/magazin/erdelyi-kavehaz?musor=35321.Meg csak annyit ,hogy a marosvasarhelyhez tartozo kozponti regioban (ide tartozik csikszerda is)a legutobbi eurostat-ban nagyobb a gdp mint eszak alfoldon ,del alfoldon ,eszak magyarorszagon

Latcho Rom 2014.03.07. 11:05:58

@maxval a gondolkodó birca: gonosz, de jó :)

off
tablet.hvg.hu/vilag/20140306_A_krimi_tatarok_szerint_par_orult_irta_ki

s már indulnak is az ensz csapatok segiteni, mert ok már csak olyanok.

Latcho Rom 2014.03.07. 11:05:58

@Ennike (DK): Mibol jott a tápos szó, nem értem..?

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.07. 11:10:10

@shakti_rom:

Oroszország nem akar határt változtatni. Jelenleg a krími oroszok erőltetik ezt, de Moszkvának ez nemigen tetszik. Putyin Dél-Oszétia csatlakozási kérelmét is többször visszautasította korábban.

Az orosz érdek az, hogy legyen egy egységes, kétnyelvű Ukrajna, mely nem NATO-tag, s baráti viszonyban van Oroszországgal. Az, hogy eközben jó viszonya lehet a nyugattal is, nem számít.

Ezért Krím csatlakozását csak a legvégső esetnben fogja Moszkva elfogadni.

VHB 2014.03.07. 11:16:07

Poszter, sürgősen keresd meg Niki Laura kartársat. Ő majd beleveri a buta kis fejedbe, hogy a nyugati pénz csak keleten elköltve jó. Tehát: nincs is kérdés. Ha pedig nincs kérdés, akkor:
Gwersyllt, napsütés, 10 fok. :-) :-) :-)

adg 2014.03.07. 11:23:04

@házelőtthinta: "Mégis ki románoz le egy erdélyi magyart?"
Nem egyet, mindet. Teljesen elterjedt volt a rendszerváltás előtt és még azután is egy ideig, hogy az áttelepülő erdélyieket simán lerománozták. Vagy a szervezett úton megdícsérték Erdélyben az egyik helyit, hogy milyen szépen tud magyarul, és hogy minden román ilyen jól beszél-e. A rendszerváltás előtt nem volt olyan mindennapos téma trianon és következményei, részletekbe menően. Te már tanultad.

De hogy egy olyan példát is mondjak, amit biztos ismersz, és messze nem egy "tévét néző lumpenproli": "23 millió román fogja elözönleni Magyarországot." Ismerős?

Ennike (DK) 2014.03.07. 11:23:20

@shakti_rom: en sem mert nem talakoztam vele...

Ennike (DK) 2014.03.07. 11:27:09

@Mr Long: igen ilyen mentalitas el(t) azoknal, akik nem lattak vilagot, nem tudjak mi a multikulti.

Mr Long 2014.03.07. 11:35:22

@Ennike (DK): Ja, ezt nem erdelyiektol kaptam, hanem Polgari magyar csaladtol Mo-n, akik kulonben lelkes szekelymentok...

Ugyandehogy (törölt) 2014.03.07. 11:37:04

@shakti_rom: a táppal etetett állatok ugyan gyorsan nőnek, de sápadtak, gyengék, csak ennivalónak jók.
innen.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.07. 11:38:39

@adg [AU]:

S az összes rohadék jöttment román Mo-n fog orvoshoz járni, munkanélküli segélyt igényelni, valamint nyugdíjt felvenni. Meg eleve aljas népek ezek, folyton kéregetnek, ordítanak, lopnak és 10 kölyköt szülnek. Ez volt Gyurcsányék kampánya 10 éve.

Herr Géza 2014.03.07. 11:46:44

@shakti_rom: Miért ? Ez eddig kérdéses volt ? Különben meg Te sem tudod, hogy Steve Jobs is magyar volt? Melós Pityu volt a polgári magyar neve.... :XDDD

Herr Géza 2014.03.07. 11:48:47

@Babette_: A hadseregben meg az újoncok degradáló neve volt...

Latcho Rom 2014.03.07. 11:49:24

@Babette_: ennek semmi értelme cicvarek.

GERI87 2014.03.07. 11:49:24

@házelőtthinta:

"Az egyetlen barátnőm is erdélyi volt...én erdély fan vagyok :) menjetek oda! "

Én csak Dél-Erdélyben voltam: Arad, Temesvár, Déva, Maros mente....Segesvár...Királyhágó...(nem Erdély) Peles Kastély.

Szóval ahol azért kevés inkább szórvány magyar van, vagy az se...nem a fő Erdélyi úti cél...

Annyira nem nyűgözött le.
A táj szép, az utak már jók, de a városok pusztulat, kosz és szegénység...

Ráadásul minden magyar, szász vonatkozású történelmi emlék rohad, pár kivételtől eltekintve...és egy Ortodox templom biztos van mellette (nem lennék meglepve hogy az EU-s pénzek jelentős része erre megy...), vagy dák/római/román szobor...zászló...mert hát 'nehogy már valami román ne legyen ott', ezt annyira megutáltam hogy egy darabig biztos nem megyek arra, nincs kedvem kisebbségi komplexusos, toporzékoló hülyék közé menni.

Latcho Rom 2014.03.07. 11:49:25

@Ennike (DK): megnéztem a jelentését: tapia=wall=fal
does not make much sense...

Latcho Rom 2014.03.07. 11:49:25

@maxval a gondolkodó birca: Próbálok nem kacagni hangosan, nej még alszik :))

GERI87 2014.03.07. 11:49:25

@TilosazA (En/Mum):

"Aztán valaki mondta hogy romániai magyarok, mondtam jó. De mikor visszajutott a fülükbe, hogy valaki "lerománozta" őket, teljesen ki voltak akadva. Én viszont azt nem értettem hogy miért."

Mert lehet ők nem azt hallották vissza hogy "romániai" hanem csak azt hogy "román"...ami így 25 évvel a rendszerváltás után ciki...
Előfordul, sokan így használják mert rövid meg mert "onnan jött" és mert a kádár korban a határontúliak kérdése nem volt téma, sem a politikában sem a társadalomban...szinte elfelejtődtek, így aztán kialakult egy torz "államnemzeti" felfogás:
akik MO-on élnek a magyarok, aki máshol pl a környező országokban az 'cseszko' 'cseh' (ez is előfordul még ma, pl ha szlovák, Szlovákia akkor is mondják rá hogy 'cseh') 'román, 'jugo' stb....és nem néznek mást, csak az állampolgárságot: tudatlanság, tájékozatlanság, igénytelenség.
Nemcsoda hogy "húszmillió románnal" tudtak riogatni meg sokan rácsodálkoznak hogy "jé de jól beszélsz magyarul..."

Ez még a régebbi és egyel korábbi generáció, ma már rendeződik a helyzet e téren is azért...

Amúgy meg a "romániai magyar" is gond lehet, mert nem pontos, az "erdélyi" az sokkal jobban kifejező kulturálisan is.

"Ha a lányomat valaki Magyarországon 20 év múlva "leangolozza", azon meg kéne sértődnie? "

Nem, de aki egy magyarul beszélő magyart aki Angliában él 20 éve leangoloz, az fogalmátlan, igénytelen hülye, tehát ki kell javítani hogy ne beszéljen csacsiságokat.

Latcho Rom 2014.03.07. 11:49:25

@Babette_: ÁÉÍÖÓŐÜÚŰáéíöóőüúű
:)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.03.07. 11:49:56

@TilosazA (En/Mum):
Mert az embereknek ez az identitasosdi zavart okoz a fejeben. Egyaltalan a nemzetisegi kerdes egy feleslegesen tulragozott dolog. Pont annyira kell hangoztatni, mint az ember vallasat.

A kulcsfontossagu dolog ugyis az allampolgarsag, mert az ad jogokat es kotelezettsegeket.

Ki a fenet erdekel, ha en indoneznek vallom magam? Senkit. Kit erdekel, ha az erdelyiek magyarnak valljak magukat? Roman allampolgarok es ennyi. Ettol meg ugyanolyan emberek, mint barki mas, nem tobbek es nem kevesebbek.

Ha magyar allampolgarok akarnak lenni, akkor fel kell ulni a vonatra, at kell koltozni es teljesiteni a kovetelmenyeket. Oriasi elonyuk van egy zimbabweivel szemben: beszelik a nyelvet.

Ultek a torokok is az orszag nyakan, meg az is lehet, hogy torok ver is van bennem. Most akkor verjem az asztalt Ankaraban, hogy ide nekem az allampolgarsagot, mert csak? Vagy az oroszt? Osztrakot? Mongolt? Romant (a csaladfa alapjan erdelyiek vagyunk)? Ki tudja meg milyet?
A vilagon mindenhol korberohognenek ezert...

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.07. 11:52:13

@TilosazA (En/Mum):

Amikor valakik lerománozzák őket, ez alatt sosem az állampolgárságot értik.

Herr Géza 2014.03.07. 11:54:24

@Babette_: "...csak ennivalónak jók." Igazából pont hogy nem jók. A tanyasi, kapirgáló, tücsköt-bogarat-magokat evö csirke húsa az igazi, a táposé meg olyan semmilyen, mert iparszerüen hizlalják. (Mondják egyébként disznóra is..) De az irány stimmel... :DD

Ugyandehogy (törölt) 2014.03.07. 11:59:05

@Herr Géza: annak se nagyon , persze, de másra semmire. úgyhogy csak ennivalónak. tehát sakkozni vagy tenyészteni semmiképpen sem.
nagy ritkán veszek (illetve vettem, mert többet nem fogok) bolti csirkét, mert az gyorsan puhul, de az egy dolog, hogy tiszta víz és nem túl jó az íze, főleg az én csirkéimhez képest,
legutóbb rosszul lettem tőle.

Herr Géza 2014.03.07. 12:01:52

Itt lehet csemegézni a "tápos" jelentéséröl:

nepszotar.com/?szo=t%C3%A1pos

Herr Géza 2014.03.07. 12:02:51

@Babette_: "Sakkozni " ??? Ezt én nem érteni... :-)

Latcho Rom 2014.03.07. 12:09:25

@Kövérmadár [swe]: a török vér az hótziher, ölég rádnézni..
:)))

Latcho Rom 2014.03.07. 12:09:25

@maxval a gondolkodó birca:

Egy amerikai zsidó üzletember elküldte fiát Izraelbe egy évre, hogy kicsit
magáévá tegye a kultúrát. Amikor a fia hazatért azt mondta:
- Apa, nagyon jól éreztem magam Izraelben. Ja, egyébként meg keresztény lettem.
- Ó, ne! - mondta az apa. - Mit tettem?! - eztán elment legjobb barátjához
és elmesélte problémáját.
- Ike, - mondta - elküldtem a fiamat Izraelbe, erre ő meg keresztény lett.
Mit tegyek?
- Éredekes, amit mondasz - felelt Ike, - én is elküldtem a fiamat
Izraelbe és ő is keresztényként jött haza. Talán kérdezzük meg a rabbit.
Elmondták hát a problémájukat a rabbinak.
- Érdekes, amit mondtok - én is elküldtem a fiamat Izraelbe, és ő is keresztény
lett. Vajon mi történik a fiainkkal?
Ezután imádkoztak Istenhez a fiaikért, és kérték, mutassa meg nekik, mit
tegyenek. Amint befejezték az imát, egy zengő hang szólalt meg odafentről:
- Érdekes, amit mondtok - mondta a hang - Én is elküldtem a fiamat
Izraelbe...

Latcho Rom 2014.03.07. 12:09:25

@Herr Géza: az iráni kazar törzsből gyütt a Pifta :)

garrett27 2014.03.07. 12:30:48

Máltát látni kell. Aki már járt ott az tudja miről van szó, aki nem az pedig menjen el. Erdélyt nem ismerem, de hogy Magyarországra nem akar majd visszajönni az tuti!

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.03.07. 12:35:15

@shakti_rom:
Mondom en... megyek is, felveszem a Håkan Sykur nevet, kicsit svedesitett formaban :)
Aztan majd szavazok a torok valasztasokon ;)

GERI87 2014.03.07. 12:56:19

@Kövérmadár [swe]:

"Egyaltalan a nemzetisegi kerdes egy feleslegesen tulragozott dolog."

Neked, másnak meg élet-halál kérdés...hétköznapokban is jelenlévő dolog.
Azt meg ne várd hogy mindenki csak "ember" legyen, mert az nem viszonyítási pont, ennyire letisztult emberi társadalom soha nem lesz.

"Ki a fenet erdekel, ha en indoneznek vallom magam? Senkit. Kit erdekel, ha az erdelyiek magyarnak valljak magukat? Roman allampolgarok es ennyi. "

Ez nem ilyen egyszerű, vannak akiknek pont az állampolgárság, hogy melyik államban születtek, semmit nem jelent, nem kötődnek hozzá (ezt itt a Határátkelő blogon szerintem nem kell túlmagyaráznom) de a nyelv, nemzetiség meg többet jelent.

Ha ennyire leegyszerűsíted, csak a saját tájékozatlanságodat és butaságodat kommunikálod.

"A kulcsfontossagu dolog ugyis az allampolgarsag, mert az ad jogokat es kotelezettsegeket."

Vagy nem ad, korlátoz. mert nem vagy többségi nemzet tagja pl.
A Kárpátaljai magyarok is beszélhetnének jogokról és kötelezettségekről....bizonyára imádnak ukrán állampolgárok lenni.

Az államok is mind többnyire a nemzeti, népi identitásra alapoznak.

A hétköznapi életben, társas kapcsolatokban meg pont nem az állampolgárság számít...ha nem hogy ki vagy, honnan jöttél, mi a nemzetiséged, anyanyelved, vallásod stb.

"Ha magyar allampolgarok akarnak lenni, akkor fel kell ulni a vonatra, at kell koltozni es teljesiteni a kovetelmenyeket."

Állampolgár leszel, de nem feltétlen a közösség teljes jogú tagja....

"Oriasi elonyuk van egy zimbabweivel szemben: beszelik a nyelvet. "

Beszélik a többség nyelvét, sőt, magyarok, tehát a többségi társadalom nemzetiségéhez tartoznak.
Egy Zimbabwei soha nem lesz magyar, max polgár.

"Ultek a torokok is az orszag nyakan, meg az is lehet, hogy torok ver is van bennem. Most akkor verjem az asztalt Ankaraban, hogy ide nekem az allampolgarsagot, mert csak? Vagy az oroszt? Osztrakot? Mongolt? Romant (a csaladfa alapjan erdelyiek vagyunk)? Ki tudja meg milyet?"

Elköveted a bagatell ősi hibát, kevered a származást, a vérséget a (jelenlegi) nemzeti identitással...egymáshoz általában semmi köze.
főleg errefelé.
Szóval hülyeségeket beszélsz, szar érv, semmire nem jó...

"A vilagon mindenhol korberohognenek ezert... "

Ezért a kommentért biztos.

Herr Géza 2014.03.07. 13:16:32

@Mr Long: Ööööö... Nem mondhatnám, hogy minden világos, de biztos nálam van a hiba. :DD

Sütemény1975 2014.03.07. 13:38:27

@Kövérmadár [swe]: szelsoseges allaspont. igenis szamit az ember szarmazasa. sokaknak. az, hogy a papiron milyen allampolgar vagy.... az csak egy papir. az, hogy a szivemben mit erzek, megint mas. sokkal fontosabb. mert az elet, nemcsak jogokrol, kotelezettsegekrol, meg papirokrol szol. de mire ezt leirtam , mar rajottem, hogy felesleges volt, mert egesz maskepp latjuk ezeket a dolgokat :)

Mr Long 2014.03.07. 13:42:29

@Herr Géza: Ez a sakk. Mondjuk egy tyukkal tuti unalmas jatszani, de ki tudja...

bpetya75 2014.03.07. 13:43:21

@maxval a gondolkodó birca:

:-D

Meglepő válaszom: Mennék. Kábé ahogy Kartács koma írta.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.03.07. 13:45:42

@GERI87:
Ez hogyan lehet elet-halal kerdese?

Szamodra lehet fontos, szamomra nem az.

A szarmazas nem merheto dolog. Nincsen mertekegysege, nincsen rola dokumentum, nincs mihez kapcsolni. A verseg ugyan ez. Egyedul az allampolgarsagnak van jelentosege...

Egyebkent ha nem lenne igazam, senki sem beszelne a hataron tuli magyarok ugyerol. De megis az lett az asztalveres egyik legfobb oka.
Magyarnak vallja magat... OK. De minek ehhez allampolgarsag? Kell rola a papir? Akkor megis a kezzelfoghatosag a lenyeg es nem a hitvallas vagy erzelmek.
Vagy a munkavallalasi lehetoseg? Szabad mozgas az EUban (korabban)?

Az allampolgarsag a lenyeg az egeszben, a tobbi csak mese habbal. Mint esetunkben a "gonosz elol menekules"... lof@szt! 99%ban a penz miatt csinaltuk.

bpetya75 2014.03.07. 13:47:35

@TilosazA (En/Mum):

"Nem az a baj, amit mondasz, hanem ahogy mondod." Ez a románozás nem tényközlés, hanem minősítés az esetek többségében. Egyszerűen megfogalmazva bunkózás.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.07. 13:47:42

@Kövérmadár [swe]:

Ez igaz, viszont Kelet-Európában az állampolgárság nem közösségteremtő erő, a nemzetiség meg az.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.03.07. 13:49:12

@Sütemény1975:
Ertem es elfogadom, hogy sokaknak igy mukodik.

De akkor miert kellett az allampolgarsag a hataron tuliaknak? Miert megy errol 10 eve a rongyrazas?

Az erdelyi magyarnak vallja magat. Belso dolog, ha neki igy jo, tegye. Ja, hogy az utlevel is kell hozza? Akkor megis kell az a materialis "csak egy papir"?

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.07. 13:51:18

@shakti_rom:

Igen, ez egy régi zsidó vicc. Ismertem kicsit más formában.

De itt egy 40-es évekbeli magyar.

Kohn kávézójában ki van írva: "csak keresztényeket szolgálunk ki".
Jön Grün és felháborodottan felelősségre vonja Kohnt:
- Micsoda dolog, nem szégyelled a saját fajtádat megtagadni?
Mire Kohn halkan:
- Kóstoltad te azt a kávét?

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.03.07. 13:53:08

@maxval a gondolkodó birca:
Ezert "tapos" a budapesti es ezert "szorostalpu" az erdelyi? Ezert hasznalja ki a kulfoldi magyar vallalkozo a ketsegbeesett, mindent feladni keszulo szerencsetlent?

Lehet, hogy K-Europaban ez osszetarto ero (lengyeleken itt ez lathato is), de a magyarok eseten ez +2 lepes tavolsagot es bizalmatlansagot jelent.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.03.07. 13:57:32

állampolgárág egy dolog, objektív, beleragadunk vagy nem, van és kész.
de hogy ki minek vallja magát, saját magát, nem papírt és segélyt kér, hanem kimond egy szót, nem értem, hogy jön ahhoz bárki is, hogy beleszóljon. kevesebb magyarság jut nekem, ha más is magyarnak mondja vagy érzi magát? elfogy? bepiszkolódik? összegyűrődik?
talán az a baj, hogy viszonylag egyoldalú a világunk és a hülye kis nemzetállamaink.
én nem vagyok különösebben hozzáragadva a magyarságomhoz, én onnan jövök, hogy nem kevés gyereket láttam és látok, aki kisebbségi kultúrákból jön, két-három nyelvet és identitást zsonglőrködik, ráadásul olykor még a vallása is más, mint a többségé, és elég nehéz ez anélkül is, hogy valaki belepofázna, és előírná, hogy mit gondoljon és mit érezzen. a myanmari útlevél adott neki, de ezenkívül ez mindenkinek a saját játszmája, küzdelme és élete.

hogy a poszthoz is mondjak valamit, meg vagyok lepődve, hogy Málta koszos :-( van egy máltai ismerősöm, ő ott is született, mindig olyan szép képeket tesz fel facebookra, és olyan büszke a hazájára :-)

Sütemény1975 2014.03.07. 14:08:23

@Kövérmadár [swe]: az, hogy allamporgarsagot kaptak papiron, az egy plusz. nyilvan orulnek neki, hogy hivatalosan is ki lett mondva, hogy igen ti, erdelyiek, magyarok vagytok. annak a tobb millio embernek a ded es nagyszuloje lassan 100 eve vesztette el, a magyar allamporsagat. a magyarsagukat azota is toretlenul orzik. most vegre lehetoseguk volt ezt papiron is latni. ha a kozel egy evszazad alatt kihalt volna bennuk a magyarsagtudat, akkor azt a papir sem valtoztatna meg, illetve nem is lenne ra szukseg. nagyon meghato volt latni, s konnyes szemu 100 akarhany eves erdelyi bacsit, kezeben a magyar papirokkal.

rumitom 2014.03.07. 14:17:06

bar ez nem segitseg senkinek, de szemely szerint nagyon szeretem maltat, viszont soha nem akarnek ott elni hosszabban (max neha telelni) a fo szigeten is korbe lehet nezni a legmagasabb pontrol, szo szerint. mondjak, hogy nem a meret a lenyeg, de malta tulsagosan kicsi nekem

Mr Long 2014.03.07. 14:17:58

@Sütemény1975: Az en oseimet meg idetelepitettek, aztan meg vissza akartak oket vinni, akkor meg nem mentek... Akkor en is kerhetem a nemet allampolgarsagot? Hisz van bizonyitek is a nemet szarmazasomra.

Mr Long 2014.03.07. 14:18:50

@rumitom: Amig van kikotoje reptere nagy baj nem lehet!

puhacica 2014.03.07. 14:31:20

@shakti_rom: ÁrvÍztŰrŐ tÜkÖrfÚrÓgÉp

Hari Seldon 2 2014.03.07. 14:31:26

@maxval a gondolkodó birca:
Nem ez volt. Az volt, hogy ne kapjon mindenki "automatikusan" állampolgárságot. Magyarul: kérelemre igen.
De persze, ezt kiforgatták, a sok "jóképességűnek". Bejött, hogy mostanra ez maradt meg.
Mégis, reálisan nézve: nem egyénileg kell most is kérni? Illetve mi az hogy "romániai magyar nép tömeg" kapjon?
Melyik megye "összes" lakosa kapjon? Mert ha nem egyén kér, akkor nyilván minden lakos a megyéből...
Mindenki jöjjön maga és intézze el. Nem ez a logikus?

TilosazA (UK) 2014.03.07. 14:51:49

@bpetya75: De akkor ez igazából arról szól, hogy ők (az erdélyiek) nem szeretik a románokat. Ha sértve érzik magukat a címtől. Én azért nem értettem, mert bevallom nekem semmi bajom egyik nációval sem, annyira nem, hogy életemben nem találkoztam még egy románnal sem. Akkor ki van a rács túl oldalán? Ez olyan, mint ahogy olvastam múltkor,kiakadt egy színes bőrű Magyarországon, hogy látott egy csomag Negro cukrot. Hűha, hogy lehet ilyet írni, a 21. században. Mi van?! Soha életemben nem asszociáltam a négerekre a cukorról, főleg hogy kéményseprő van rajta. Ez csak az ő problémája volt a szóval, senki nem ért mögötte sértést.

nyuszigonosz 2014.03.07. 14:55:04

@Mr Long: Ha tudod bizonyítani a német származást, akkor kérheted. Elbíráláson múlik amúgy.
Természetesen ilyen esetben jobb lenne, ha addig legalább, míg megkapod/nád Németországban élnél. Mert ugye azért kérnéd, mert öseid hazájában szeretnél letelepedni és élni.

Mr Long 2014.03.07. 14:57:08

@TilosazA (En/Mum): Voltatok mar szombaton a MOSI-ban? Mult hetvegen elmentuk, tok erdekes volt, a gozgepeket mutattak, hogy dolgoznak, a kiallitocsarnokban volt egy csomo mukodes kozben. Volt bemutato, hogy keszultek a szovetek a gyapottbol/gyapotbol (erre nem emlekszem melyik).

Mr Long 2014.03.07. 14:58:07

@nyuszigonosz/D/: Asz nem szamit, hogy tobb, mint szazotven eve jottek el onnan? Es azota nem volt nemet allampolgar a csaladban?

bpetya75 2014.03.07. 15:01:59

@TilosazA (En/Mum):

De arról azért tudnod kell, hogy történelmileg eléggé terhelt az erdélyi magyarok, székelyek kapcsolata a románokkal. Ezért (is) bunkó dolog egy magyarországi magyartól, ha egy erdélyit lerománoz. Mert az esetek döntő többségében ez degradálást jelent. "Nem magyar ez, csak egy szőröstalpú oláh."

Ez nem arról szól, hogy milyen a kapcsolata a románokkal, hanem hogy az itteni magyarnak milyen a kapcsolata vele.

Antalné 2014.03.07. 15:03:07

Kedves Kommentelők! Én vagyok a posztoló! Köszönöm szépen a hozzászólásokat, jó látni, hogy sokakat érdekel a téma! Buzdítanálak arra Benneteket, hogy írjatok még többet a erdélyi életről, a tapasztalatotokról, mert a döntéshez több, különböző nézőpontból megadott véleményre is szükségünk van! Természetesen mi is ki fogunk menni Erdélybe, tájékozódunk, és a saját döntésünk lesz, ha költözünk. Kedves Székely Kommentelők! Várjuk véleményetek!

Latcho Rom 2014.03.07. 15:03:17

@Babette_: tedd a kontyod alá mucuska :-)

Mr Long 2014.03.07. 15:03:18

A roman miert kevesebb egy magyarnal? Kicsinyesebb? Bunkobb? Butabb?

nyuszigonosz 2014.03.07. 15:04:04

@Mr Long: Nézd, millióan "jöttek vissza" Németországba, akiknek valamikor réges rég a felmenöik elmentek.
Pl. Sziléziából a sok német-lengyel, a mai Baltikum országaiból is. Romániából a valamikori odatelepült szászok utódai és a legutóbbi ilyen óriási hullám a többmillió német származású orosz. Az ö ükapáik valamikor 200 éve mentek a Volga mentére.
Szóval kérni kérheted, föleg ha papírokkal tudod alátámasztani, és majd elbírálják.

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2014.03.07. 15:04:06

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: de a definicióm korrekt volt? Tehát ez egy gúnyolódó picit lekicsinylő kifejezés nemde?

Mr Long 2014.03.07. 15:08:21

@nyuszigonosz/D/: Zsir, de nem akarok nemetbe koltozni :(

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.03.07. 15:11:09

@flash.gordon: Vegso soron mondhatjuk, arra utal hogy a tapon nevelkedett magyarorszagiak nem olyan eleterosek es szivosak mint az erdelyiek. De szerintem ezt nem kell mellre szivni, ez amolyan kis jatekos incselkedes inkabb. Legalabbis en annak erzem. :)

La Pantera 2014.03.07. 15:24:06

@nyuszigonosz/D/: sőt a németek Romániától megvásárolták az ott élő szászokat, fejenként 25 ezer márkáért a nyolcvanas években. (az összeg csak rémlik)

TilosazA (UK) 2014.03.07. 15:24:19

@Mr Long: Mi egy szerdai napon voltunk, mikor a férjemnek ott volt megbeszélése. Mi addig körülnéztünk a lányommal. Vele nem olyan egyszerű, pl. a gyapotszedés biztos nem érdekelné így 2 és fél évesen. Viszont azt hiszem az első emeleten van egy ilyen interaktív kiállítás, hangok, színek, formák, ilyesmi. Az nagyon tetszett neki is és nekem is. Megnéztük a gőzgépeket is, azt hittem hogy majd max a gőzmozdonynál lesz egy "hűdejó", ehhez képest némely gép mellől alig lehetett elvonszolni. :) Azt hiszem ő is műszaki érdeklődésű lesz.
Amúgy bazi nagyok azok a gőzmozdonyok, én azt hittem hogy ezek mind kisebbek voltak.

VHB 2014.03.07. 15:25:30

Tud valaki román/erdélyi ingatlanos oldalt?

Én ezt találtam, de nagyon szegény a kínálat.
www.imobiliare.ro/vanzare-apartamente/miercurea-ciuc

(many thanks to Google translate.)

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.07. 15:31:01

@Hari Seldon 2:

Duplán nem igaz, amit írtál.

A szoci kampány nem ilyen volt, hanem undorító, rasszista.

S szó se volt tömeges állampolgárságról. Most is egyéni alapon megy.

Mr Long 2014.03.07. 15:37:27

@TilosazA (En/Mum): Van ott egy jo makett, ami megmutatja, hogy hajtotak meg egy egesz eszterga muhelyt egy gozgeppel. Ott latszik miert kellett bazi nagynak lenniuk. A nagy problema az volt veluk, hogy ezeket csak nagy meretben lehetett gazdasagosan csinalni, igy megcsinaltak a bazi nagy gozgepeket. Plusz ha bovult a gyar es cserelni kellett nagyobbra akor az marha draga volt, igy szerintem mindenhol inkabb tulmereteztek a gepeket az esetleges boviteshez.

33621 2014.03.07. 15:46:44

@Chang Yai: Minden éremnek van két oldala egy piszkos és egy tiszta! :-)

Sütemény1975 2014.03.07. 16:01:36

@Mr Long: azert lassuk be, hogy a ketto nem ugyanaz.

nyuszigonosz 2014.03.07. 16:04:11

@La Pantera: Nem csak ök. Az oroszok is nagyon kreatívak német felmenö vásárlás dolgokban.

Sütemény1975 2014.03.07. 16:06:51

@TilosazA (En/Mum): miert "szeretnenek" egy olyan nepet, amelyik kisemmizte oket? de ha eltekintunk a "szeretettol": azert nem kedvelik, ha romannak hivjak oket, mert ok nem azok. ok magyarok. szerintem egyszeru.

Sütemény1975 2014.03.07. 16:09:15

@Mr Long: szerintem semmivel sem kevesebb.

Mr Long 2014.03.07. 16:12:59

Meg mindig nem fejtette ki senki, hogy a roman miert kevesebb egy magyarnal? Kicsinyesebb? Bunkobb? Butabb?

@Sütemény1975: Ok sem akartak jonni (ha volt eszuk!) szerintem.

Ugyandehogy (törölt) 2014.03.07. 16:24:34

@Sütemény1975: számomra ez közömbös. át lehetett volna költözni a határ innenső oldalára.

montroyal ( CAN qc) 2014.03.07. 16:25:20

hogy Csikszeredan kedvesek az emberek lehetseges mert Cubaban osszejottunk egy nagyon kedves parral igazi székelyek beszedjukben viselkedesukben emberszeretetukben super egyszeru emberek pedig a vilagot bejartak a ferfinek rengeteg foldje van egy nagy discoja ( most zarva) hazai , egyebkent osztrak allampolgarsagot szerzett , a holgynek komoly verseny fodrasz szalonja es iskolaja .. nevet nem irok de biztos konnyu beazonositani oket a varosba ..

Mr Long 2014.03.07. 16:31:04

@montroyal ( CAN qc): Es egesz eddig titokban tudtak tartani :D

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.03.07. 16:39:35

@Mr Long:
Mert magyarnak lenni isten ajandeka! Csak a vesztesek szuletnek nemetnek... ;)

nyuszigonosz 2014.03.07. 16:53:05

@Babette_:" számomra ez közömbös. át lehetett volna költözni a határ innenső oldalára."

Ugye nem tudod miröl beszélsz?
Lényegében nekem mindegy, hogy neked mi közömbös, meg az is, hogy azt hiszed, hogy a határok máshol kijelölésével, amikor nagyon sokan többé nem Magyarországon belül , mint te írod: innensö oldalon, éltek, akkor csak úgy kaphatták magukat, és költözhettek, ahová akartak?
Mert nem úgy volt.
Da mindegy is. Nem ez a mai téma.

Ugyandehogy (törölt) 2014.03.07. 16:57:09

@nyuszigonosz/D/: nem is akkorra gondoltam. de egy ideje szabadon lehet költözni akárhová.
ahogyan sokan meg is tették, akik ide vágytak.

montroyal ( CAN qc) 2014.03.07. 16:59:13

@Mr Long: inkabb a posztolonak jegyeznem meg ha megis oda menne es talalkozna veluk eszebe jut hogy mar a HA-n hallott roluk ... OK Eva es Bela..

mas valaki irta mar hogy az erdelyi magyarokat ott hogy hivjak ? BOZGOR ami hazatlant nem integralodot jelent a romanok szemeben ... szegenyeket ezek szerint mindenhol gunyoljak csufoljak sertegetik .. a nejem onnan jott(azutan 20 év Mo-on) de en soha nem voltam ott

montroyal ( CAN qc) 2014.03.07. 17:02:00

@Kövérmadár [swe]: Mert magyarnak lenni isten ajandeka!

na na isten ajandekai Mo-on egeszen masok , legalabb is vezerunk szerint ... nem irom meg milyen vallasuak ...

Mr Long 2014.03.07. 17:03:52

@montroyal ( CAN qc): Az is volt a csaladban, ha jol tudom :)

2014.03.07. 17:04:26

Nos, ha nem a romániai átlagbérből kell megélnetek, akkor javaslom kipróbálásra. Még nincsenek gyerekek, még van időtök kipróbálni magatokat. Csíkszeredában gond nélkül tudtok magyar nyelvű orvost találni, és ügyintézőt is a helyi önkormányzatnál. Adók tekintetében meg úgyis a cég adózik, nem? Nyugatinak számító fizetésből az ottani megélhetési kiadások nem jelentenek majd problémát. Gondolj bele, hogy ott egy havi 400-500 euró körüli kereset, ami már elég faszának számít.
Viszont hideg van. Sőt, k...a hideg van télen, nem ritka a -20 fok. Erre készítsétek fel magatokat lelkileg. Hogy nem tudtok románul, az Csíkszeredában nem lesz gond. Sokkal nagyobb gond lenne, ha magyarul nem tudnátok ;) Oké, vicc volt.

micsoda? 2014.03.07. 17:04:26

@maxval a gondolkodó birca: Talán ennyire túlozni nem kéne.

Ha csak a művészvilágban körülnézünk - sok hazai művész szorult ki, az Erdélyből jöttek miatt. Mint a spirál megy tovább. Öröm ez a román kormánynak. Föld marad, a nép megy.

33621 2014.03.07. 17:08:08

Egy másik cikk kommentjeiböl mentem ide. Aki zud németül és érdekli a téma nézze meg és esetleg ossza meg velünk a lényeget belőle.
www.youtube.com/watch?v=jYVqGdoC4d4
Nagyon ,nagyon tanulságos
EZ se gyenge:) Külön kiemelném a magyarokról nyilatkozó sofőrt:) A forgatócsoportot megverni akaró "maffia" biztonságiakról szóló részt:) ,Illetve amikor valakit megfenyegetek csak mert eltett egy szelet kenyeret az ebédjéből,ugyanis az náluk tilos:)
A földön fekvő emberekről ,a leiharbeit,zeitarbeit jelenségről, a törölköző miatt kirúgott szerencsétlen nőről... Erősen nézésre érdemes ha nincs egy keresett szakmád ,diplomád
ráadás:
www.youtube.com/watch?v=w9VDWBlu7ZY&feature=related
NO komment

A sok okostojásnak pedig küldöm ezt a videot:)
www.youtube.com/watch?v=lL1rLqZG2CM
Kolbászból a kerítés mi?

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.03.07. 17:13:45

@Babette_:
Egyetértek.

@nyuszigonosz/D/:
90 után már miért ne lehetett volna?
Emberek már akkor is költöztek ide-oda a világba. Nem volt egyszerű, de akinek olyan szakmája vagy tudása volt, az megtehette.
Az már egy más kérdés, hogy az erdélyi magyarság szakmai tudására, képzettségére nem volt Magyarországon szükség (akiére igen, az úgyis mehetett).

Nyilván aki odaát rekedtek, azon nem akarták azt, dehát az élet tele van olyan helyzetekkel, amiket nem akarunk és mégis kénytelenek vagyunk túlélni vagy színi miatta.

@montroyal ( CAN qc):
Itt "jävla indandrare" az olyanok neve, akik nem akarnak integrálódni... ez szabadfordításban "kurva bevándorló"-t jelent... a beilleszkedni nem akarókat sehol sem szeretik.
Nyilván egy terület ide-oda csatolása esetén kérdéses a beilleszkedési kényszer helyessége, elvégre nem akarták... dehát akkor két út van: mégis beilleszkednek, mert belátják, hogy úgy egyszerűbb vagy "ellenállnak" és akkor ez a vége.
Szar helyzet, de nem feloldhatatlan szerintem.
Persze nekem könnyű, mint mindig :)

montroyal ( CAN qc) 2014.03.07. 17:15:37

@Pink Petsch: Csíkszeredában nem lesz gond. Sokkal nagyobb gond lenne, ha magyarul nem tudnátok ;)

persze ra kell allni a szekely tajszolasra ... jokat nevettem rajta olyan izesen beszelik a magyart es azert romanbol is atvettek termeszetesen nehany szot ..

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.03.07. 17:16:56

@montroyal ( CAN qc):
Isten legnagyobb ajándékából én sajnos nem részesültem... (multi orgazmus) :)

montroyal ( CAN qc) 2014.03.07. 17:20:11

@Kövérmadár [swe]: beirtam a google keresobe a bozgort es volt egy ami ugy magyarazta ; egy bizonyos roman nepcsoport ..

montroyal ( CAN qc) 2014.03.07. 17:22:19

@Kövérmadár [swe]: en meg csak fiatalkoromba Emmatol ... e..ma ...e..meg holnap ..

montroyal ( CAN qc) 2014.03.07. 17:23:32

@montroyal ( CAN qc): ez nem is olyan vicces mert a 2. felesegemet ugy hivtak Emma tényleg ..

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2014.03.07. 17:31:23

"én pedig home office-ban dolgozom"
Ez annyit jelent, hogy otthonról dolgozik, csak azt nem írja a posztoló, hogy mivel foglalkozik...

2014.03.07. 17:57:05

@montroyal ( CAN qc): Azért azzal vigyázni kell ám, mert ha sepsi-i tájszólással szólal meg Csíkban ... ;)
Jó, ok, én nem élnék ott, mert voltam benne és a környékén eleget. És én rühellem telente a -20 fokokat. De tény. Vannak nagyon jó oldalai is, emberiek és természetiek is.
Ok, a főtér nem a jó oldalakhoz tartozik, mert azt sikerült a szocialista építészet kívánalmai szerint elbazseválni.

Firk 2014.03.07. 17:57:12

Szia!

Én csak sokszor járok Székelyföldön, de Magyarországon élek. Vagyis félig külső szemlélő vagyok, ahogyan Ti sem lesztek székelyek, ha odaköltöztök. Csíkszereda a Csíki-medence központja, Székelyföld közepe. Ha szerettek túrázni, innen lényegében minden székelyföldi célpont egy-másfél órán belül elérhető. Azt írod európai a fizetésetek, abból ott nagyon jól ki lehet jönni. Gyönyörű családi házas részek vannak a város határában, pl. Csíksomlyón (az évi egyszer három napos búcsú kivételével csendes, hegyvidéki falu), de a környező falvak is nagyon szépek. A város maga a csau-idők nyomait hordja magán, van egy megalomán, román stílusú lakótelepi központja, ami ronda, mint a bűn és egy régies kisvárosias, aminek jó a hangulata. A vár gyönyörű, katolikus templomból van bőven (katolikus vidék), van ortodox (20% körüli román lakosság, de a többség jól beszél magyarul és nem is tartja cikinek) és református is (ez utóbbi szép új).

A város csendes, vidékies hangulatú, aki ezt szereti, meg a kemény teleket, jól érzi majd magát. Van jó minőségű helyi sör (Ciuc, Románia szerte a legjobbak közé sorolják), finomak a sajtok, hústermékek, zöldségből viszont korántsem mediterrános, de nem is magyarországias a kínálat (nem sok minden érik be). Helyi ásványvíz a Hargita Gyöngye, a szomszéd faluban tör a felszínre.

Jó iskolái vannak a városnak és van egy komoly jégkorongcsapata (a magyar bajnokságban is játszanak, Romániában ők a legjobbak).

A környék csodálatos. Már maga a medence is kivételes látványt nyújt, főleg tavasszal, amikor van, hogy májusig megmarad a környező hegyekben a hó, a síkon viszont már virágzik minden... A város határában van a Somlyó-hegy, itt vannak a világhíres búcsúk.

Nem messze, nyugatra, Székelyudvarhely felé esik a Hargita fennsíkja gyönyörű falvakkal, délre a tusnádi szoros, a Büdös-hegység, a Bálványos, a Szt. Anna tó fél óra kocsival. Északra Gyergyó vidékén, szintén nem messze esik a Nagy-Hagymás hegycsoport a Kárpátokban, a fennséges Békás-szoros, a Gyilkos-tó.

Ha szerettek túrázni, kihagyhatatlan célpontok. És kosz, az máltai értelemben nincsen. Szegénység van, de tisztaság is... A magyarokat szeretik, mert ott is magyarok élnek, vendégszerető, befogadó nép.

Antalné 2014.03.07. 18:01:38

@Pink Petsch: Köszönjük szépen a hozzászólásodat! Minden, a témával kapcsolatos választ örömmel veszünk! A -30 fok kicsit ijesztő, sőt! Máltán ha esetleg télen egy esősebb napon +10 fok alá süllyed a hőmérséklet, akkor mindenki ki van készülve. Előkerülnek a legdurvább bundák, sapkák, kesztyűk, stb... Itt nincs fűtés télen. Természetesen olajradiátor, kis elektromos fűtőkészülékek, légkondi van, ami zabálja az áramot (az áram itt sokkal drágább mint Magyarországon). De nincs fűtés az üzeltekben, közintézményekben, és a legtöbb máltai lakásban sem. Ezen spórolnak és inkább kabátban, bundás csizmában vannak otthon. Úgyhogy ha kint 13-15 fok van télen (a legrosszabb esetben), akkor a házakban is 13-15 fok a nulla szigetelés miatt (ha nem fűtesz). Gondolom ez nevetséges nektek székelyeknek, akik simán bírjátok a -30 fokot... Reálisan az a minimum, hogy fagyási sérüléseim lesznek az első télen, tavasszal, ill. ősszel. Nyáron ugye nem fog fagyni?

Antalné 2014.03.07. 18:06:24

@Firk: Ez olyan jó válasz volt, hogy csomagolok!!! Köszönöm!

Antalné 2014.03.07. 18:10:36

Én értem, hogy télen hideg van Csíkszeredán...Na de nyáron? Tavasszal és ősszel?

1-2 héten belül prezentálom a következő máltai posztomat sok képpel, Nektek. Megyek is a tengerpartra fényképezni, mert még süt a nap! Utáljatok csak!

nyuszigonosz 2014.03.07. 18:27:45

@Babette_: Hamu a fejemre, én értettem félre, amit írtál.
@Kövérmadár [swe]: Ugyanaz, mint a Babette-t nak írt válasz.

2014.03.07. 18:31:44

@Antalné: Mna, inkább -20 lesz az a -30. Annyira nem Szibéria, de tényleg hideg van télen, ehhez hozzá kell szoktatnotok magatokat. Nyáron ok, hőségek is vannak, de a tavasz eleje, ősz vége olyasmi, mint a máltai "tél".
Ott azért a házak szigeteltek, fűtési rendszerrel, szóval, nem fogtok megfagyni, az tuti. ;)
Viszont ha a túrázós/természetjáró típusból gyúrtak benneteket, akkor élvezni fogjátok. Ezernyi lehetőségetek lesz rá. Az emberekkel sem lesz gondotok. Nem a mesebeli székely bácsi kategória ugyan arrafelé a nép, de ha nem mentek bele olyan helyi vitákba, hogy "ki a székelyebb? a sepsi vagy a csíki?", még bicskát sem fogtok látni ;).
A hideget viszont én sem igazán bírom ... hm, lehet, mert félszékely vagyok? ;)

blackhairlady 2014.03.07. 18:40:28

@házelőtthinta: "Én magam is kedvelem Erdélyt, el tudnám ott képzelni a jövőmet. Pl a teheneimet :))) "
Van onironiad, akkor nagy baj mar nem lehet:)

blackhairlady 2014.03.07. 18:42:22

En nem tudnek donteni. Engem vonz a tenger es a jo ido is, de jo lenne latni az erdelyi tajat is amirol mar annyi jot hallottam. Viszont a tel biztos hideg ott ami nekem nem tu szimpi. Nem lehetne nyaron Erdelyben, telen Maltan?:))

nyuszigonosz 2014.03.07. 18:49:37

@33621: Az elsö felrakott youtube dolog:
Az Amazonnál dolgozók végtelen kizsákmányolása. Szörnyü.
Lerobbant, randa helyeken laknak, összezsúfolva, mindig valami világvége falukban, ahonnan buszokkal viszik öket (3/4 - 1 óra utazás) az Amazonos munkahelyükre és ha a busz késik, akkor nem fizetik rendesen az éjjeli müszakot sem, vagy hamarabb odaér és akkor kint várnak órákat, vagy nem megy idöben értük....
Egyfolytában ellenörzik, átkutatják öket...
17-20 km-eket rohangálnak egy-egy müszak alatt.
Az Amazon föleg nem német munkaeröket keres, hanem Spanyolországból, Lengyelországból... Magyarországról is voltak/vannak.
Szóval inkább olyanokat, akik nem értik a nyelvet, nem mernek bírósághoz, szakszervezethez fordulni.
Aztán nem veszik fel öket Amazon munkaviszonyba, hanem egy munkaközvetítön keresztül alig fizetnek valamit. A megígért 9, Euró valamennyi helyett csak 8,52 bruttót.
És így föleg akármikor kidobálhatják öket.

Voltak is sztrájkok Karácsony elött pont emiatt, meg persze tv-ben is sok minden róla.

2014.03.07. 19:00:31

@nyuszigonosz/D/: Az Amazon mindenhol így működik, ettől olcsó. Az EU-n belül is van kizsákmányolás, nemcsak a thaiföldi kisgyerekek varrják éhbérért az Adidas cuccokat. Az utolsó videó meg, amennyire belenéztem, annak a helyzetnek a következménye, hogy Németországban nincs minimálbér.

2014.03.07. 19:00:37

@blackhair-lady: Hát akkor már egyszerűbb télre leköltözni a Fekete-tengerhez ;).

blackhairlady 2014.03.07. 19:17:18

@Pink Petsch: "Mna" Errol a szorol eszembe jutott egy regebbi kommentelo, csak o hasznalta igy a na szot:)

blackhairlady 2014.03.07. 19:19:44

@Pink Petsch: De a posztolonak Malta es Erdely opcioi vannak csak:)))))

Hari Seldon 2 2014.03.07. 19:27:47

@maxval a gondolkodó birca:
Akkor is egyéni volt érvényben, meg most is. (Tehát egy tök fölösleges kampány volt.)
De szerintem ne játszunk már de igen, de nem játékot.

Sütemény1975 2014.03.07. 19:29:43

@Babette_: tudod, barmilyen nehez is elkepzelni, vannak olyan emberek, akiknek szamit az, hogy hova szulettek. letezik egy ilyen kotodes. foleg ugy, hogy egyik naprol a masikra kijelentettek, hogy matol ez a terulet romania. de kinek a pap, kinek a paplan.

Hari Seldon 2 2014.03.07. 19:30:51

Egyébként az a kérdés, hogy szeretnétek-e újra magyar kultúrkörben élni.
Ha a válasz igen, menjetek, ha nem akkor maradjatok.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.03.07. 19:38:40

Na szóval...

kepkezelo.com/images/97wb3bxh5l8ujtutybo.jpg

Életemben egyszer, 5évvel ezelőtt voltam Romániában.
Nagyváradon.
Mit tapasztaltunk?
A feleségem volt Erdélyben a szoci időkben és abból kiindulva még vizet is vittünk magunkkal.
Ezzel szemben közel ugyanazokat az állapotokat tapasztaltuk mint otthon.
A különbség az hogy a háború utáni jegyrendszertől Magyarország 65év alatt jutott el a 2010es állapotokig Románia viszont 20év alatt.
Az életben soha olyan közvetlen vendéglátásban nem volt részünk mint ott.
Az egyik nagyváradi református lelkész házaspár hívott meg minket és a teljes akkori nézetrendszerünket kellett megváltoztatni ennek a meghívásnak a hatására.
Bármilyen furcsa rá kellett jönnünk hogy az ott jobban Magyarország mint a hivatalos.
Ott lehetett rádöbbenni hogy mi az hogy magyarnak lenni és mi az hogy tenni érte.
Elképesztően heroikus harcot vívtak a magyarságuk megőrzéséért.
Világosan látszott hogy mi a magyarság és mi a magyarkodás. Az utóbbi az ami Magyarországon folyik.
Hihetetlenül éles a kontraszt Erdély és Magyarország között.
@Antalné: -nak írom nagyon jól fogjátok ott magatokat érezni.
Nem tudom más szóval jellemezni az ottani embereket mint az őszinteség és a tisztaság. Mindenféle értelemben.
Egy biztos, életemben már nagyon sok székely és most itt kint nagyon sok román emberrel dolgoztam együtt.
Egyetlen rossz szót nem tudok mondani róluk.

2014.03.07. 19:47:34

@blackhair-lady: Nem mondod ... ;)
Hát, a Fekete-tenger közelebb van ...

cserik1 2014.03.07. 19:48:23

Én már 8 éve Partiumban élek igaz "csak" Magyarországról költözem ide. De eddig semmi különös gondom nem akadt.
Élj úgy mintha otthon lennél, ne érezd magad különlegesnek és semmi bajod nem lesz. Csíkszereda semmivel sem rosszabb, mint Málta csak nincs tenger és télen kutya hideg van :-).
Ezt vállalkozóként mondom. hataratkelo.postr.hu/meglepo-iranyban-hagytam-el-az-orszagot

blackhairlady 2014.03.07. 19:54:13

@Pink Petsch: Akkor menjunk oda, nekem mindegy, amig nem kell nagykabatot felvenni:)))

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.07. 19:59:23

@Hari Seldon 2:

Akkor nem volt könnyített eljárás, most van.

Antalné 2014.03.07. 20:05:01

@diggerdriver: Jó volt olvasni, hogy pozitív élménnyel, tapasztalattal élsz kint Erdélyben. Jó volt olvasni, hogy az ottani magyarságtól lehet jóra is számítani és hogy bíztatsz!!! Örülök, hogy megosztottad velünk a véleményed és nem kezdtél el utálkozni, vagy kritizálni. Az az igazság, hogy a 30-as éveink elején vagyunk, kicsit tán még bíznánk is a jobb jövőben, a magyar emberekben Romániában, de alapvetően fogalmunk sincs, mi vár majd ránk. Persze, előre ezt nem lehet tudni... Így egy kicsit kerekebb a történet! Köszönöm!

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.03.07. 20:18:20

@Antalné:
Jajj, bocsánat hogy félreérthető voltam de a "most itt dolgozok sok románnal" az nem Erdély akart lenni hanem London.
Már annyira beágyazódtam ide hogy azt hiszem mindenkinek egyértelmű hol élek.
Mindez természetesen nem változtat az írásom lényegén én azt mondom rendkívül pozitívan fogtok csalódni.
Nagyon jólfogjátok érezni magatokat.

Ugyandehogy (törölt) 2014.03.07. 20:44:43

@Sütemény1975: abzsolút értem, meg a hovatartozás kettős érzését is.
csak az ilyen múltba révedés nem szolgálja a túlélést.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.03.07. 20:48:29

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: Van ebben igazság. Teher alatt nő a pálma, ugye, az erdélyieknek aztán kijutott a teherből. Az ő gerincük Csau ideje alatt megacélosodott, a magyarországiaké Kádár alatt gumivá változott. Persze más kesztyűvel ütöttek mindketten.

DieNanny CH 2014.03.07. 21:04:08

@Sütemény1975:

Azok, akik Magyarországra születtek, majd azon kapták magukat, hogy a házuk már Romániában van - már nem élnek!!!
(Vagy kb csak 1 %-uk.) Az összes többi már Romániába született. Ez esetben a családjuk, felmenőik "bűne", hogy a gyerekeiket juszt se tanították meg pl románul. Mert attól, hogy tudnak, még beszélhetnek magyarul, és járhatnak magyar táncházba. Akinek ez nem elég, az ne sóhajtozzon, hanem költözzön Mo-ra. Anyagilag jobban jár, ha Ro-ban marad? Akkor meg mérlegeljen, mi a fontosabb neki.

2014.03.07. 21:04:44

@blackhair-lady: Hm, hát én inkább maradok, ahol vagyok, világéletemben unatkoztam a tengernél, ha többet voltam ott egyhuzamban 4 napnál.
De a posztolóval azért megbeszélheted ;)

@charlieharper: Ne buktással már le, jóje? :P

2014.03.07. 21:06:33

@Pink Petsch: vegre, jo, hogy itt vagy megint!

DieNanny CH 2014.03.07. 21:10:03

@Pink Petsch:

Tényleg te vagy?!?! Régen láttalak...

ksanya 2014.03.07. 21:25:53

@Antalné: Sziasztok. Örömmel olvastam hogy esetleg Erdélybe készültök:) Én már 3 éve vagyok itt, Magyarországról költöztem ide, és a család is, igaz a feleségem idevaló. Bár mi nem magyarlakta vidéken lakunk, Csíkszeredától 200 km-re , itt vagyunk Erdély közepén. Itt román többség van. Mindenesetre ha érdekel egy-két tapasztalat szívesen megosztom veletek. "Egy napon elegem lett: irány Erdély!" címen van egy korábbi beszámolóm -Románia alatt. Ez már ugyan régi azóta eltelt egy kis idő:) de maradtunk itt:) sőt vissza se akarunk menni :) Csíkszeredába akkor menjetek ha jól bírjátok a hideget és ha szeretitek a hokit:) bár csak ruha kérdése...de Erdély jobb mint Málta:)

2014.03.07. 21:25:53

@charlieharper: @DieNanny [SZ,CH]: Francba, írok pár kommentet, oszt nem lebukok?! Ez az én formám .... ;)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.03.07. 21:34:15

@DieNanny [SZ,CH]:
Osztom a gondolatot... a legtöbb probléma forrása a magyaros "dafke életérzés" :)

ksanya 2014.03.07. 21:52:27

@Mr Long: nyugodj meg:) rossz megközelítés és felesleges dologról gondolkodsz..nem kevesebb egy román egy magyarnál..legalábbis ilyen formában kár összehasonlítani a két népet...ebből ki kell nőni..ezen kár gondolkodni...viszont az igaznak gondlom hogy kulturális területen és egy két dologban (pl konyhaművészet) elmaradhatnak mögöttük..mint ahogy mi is elmaradhatunk mondjuk a pl. norvégok, finnek, vagy akár a barzilok (foci :) ) mögött..szóval ez összetett kérdés és alapjában véve nincs is miért firtatni...

2014.03.07. 21:52:27

@diggerdriver: Hát, a gépház már kezdett túl zajos lenni ;).

Herr Géza 2014.03.07. 21:52:55

@Pink Petsch: Hát akkor Grüß Gott ismét erre... :D

barangolo123 2014.03.07. 21:55:11

szerintem a leglenyegesebb kulonbseg akozott hogy Maltaban maradtok vagy Erdelybe mentek az az, hogy emberileg sokkal tobbel fogtok gazdagodni hogy Csikszeredaba toltottok 1-2 evet mint Maltaban. Sok eve jartam mar Csikszeredaban, a varos nem nagy szam, legalabbis a kozpont, de minden mas nagyszeru. Csodalatos helyek egy karnyujtasnyira. Az egyetem alatt volt egy csiki baratom akinek koszonhetoen tobbszor jartam arrafele es mindig nagyon kedves emlekkent maradtak meg azok a helyek. Amerika legnagyobb nemzeti parkjait vegigjartam es ennek fenyeben (is) mondom, hogy csodas a kornyek Csikszereda korul. Az emberek ugyanolyanok mint barmely mas magyarorszagi varosban. Nem szeretik ha megjonnek a magyarorszagi magyarok es osszak az eszt, attol meg plane kinyilik a bicska a kezukben ha olyat mondasz hogy milyen jol beszelnek magyarul. De a csiki tajszolas gyonyoru, es azt a kesernyes/fanyar humort en nagyon birtam. Ha pedig nem lesznek anyagi gondjaitok, akkor meg plane ajanlom.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.03.07. 22:00:11

@Pink Petsch: @charlieharper: Hehehe, hogy elokerulnek a regi figurak. :D

Vajon Venator mikor jon es szamol be nekunk arrol hogy sikerult az evekig tervezgetett hon ahitott hazakoltozesuk. :)

33621 2014.03.07. 22:05:33

@nyuszigonosz/D/: Köszi a lényeget! A többiről tudnál mondani valamit?

Mr Long 2014.03.07. 22:08:10

@ksanya: Azert ne gondold, hogy ezen jar az agyam egesz nap, van nagyobb problemam is :)
Valasztani az ipad air vs ipad mini retina kozt. Tul hosszu a lanc Angliaban...

Muscari 2014.03.07. 22:08:20

De irigylem a posztolot! szerintem minden keppen vallaljak be Erdelyt, nagy kaland lesz.

Sok tapasztalatom ugyan nincs, Aradon jartam meg 91-ben, azt inkabb hagyjuk, szornyu allapotban volt a varos. Aztan par eve Arany Janos szulovarosat neztuk meg, ami szinten nagyon kozel van a magyar hatarhoz, Nagyszalonta.

Azonban azok a fotok, amit a havasokrol lattam, a gyonyoru legelok, fenyofakkal pettyezve: az egy mesebeli taj. A Gyilkos to, a Tordai hasadek... Istenem, en minden hetvegen turaznek ott! Nagyon szeretnem egyszer megnezni en is Erdelyt.

Kedves erdelyiek! Hogy all az autopalya epitese? Mennyi van kesz? Arra vartunk ugyanis, hogy egy kicsit kenyelmesebben lehessen majd utazni.

33621 2014.03.07. 22:09:45

@diggerdriver: Csak igazolni tudom amit mondasz Nagyváradról és az ottani légköröl meg úgy egyáltalán Erdélyről. Mi ha összejön 15-én ugrunk át látogatóba.

nyuszigonosz 2014.03.07. 22:10:17

@33621: A többit még nem néztem meg.
Kezdem most. :-)

33621 2014.03.07. 22:17:31

@charlieharper: Nekem egyszer Váj mi egy Hátrányos helyzetű kaviár nick néven válaszolt anno az után hogy innen lelépett.

2014.03.07. 22:18:21

@Herr Géza: Danke, mein Herr, Grüß dich!

e_mmike 2014.03.07. 22:18:24

Csikszeredai vagyok, 3 eve Angliaban elek. Nagyon sok fontos es helyes informacio elhangzott mar elozoleg, ezeket nem ismetelnem, de ha vannak meg megvalaszolatlan kerdesei a posztolonak, szivesen valaszolok, amire tudok, akar emailben, uzenetben, bovebben is.

e_mmike 2014.03.07. 22:18:29

@Muscari: 52,5 km van kesz az autopalyabol es valoszinuleg tobb nem is lesz mostanaban...

nyuszigonosz 2014.03.07. 22:19:45

@33621: A második arról van, hogy végtelenül sokan dolgoznak munkaerö kölcsönzökön keresztül, és nem csak jóval kevesebbet keresnek, mint az ugyanazt a munkát végzö, rendes,szerzödéssel rendelkezö munkások, Akármikor kidobhatják öket.
Lassan egy millió ember dolgozik így Németországban.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.03.07. 22:20:58

@barangolo123:
Teljesen egyetértek.
Az egy dolog hogy Erdély gyönyörű de ami a hab a tortán az ottani emberek kedvessége. Mintha egy másik világba kerülne az ember.
Az első reakció az hogy jéé ezek magyarul beszélnek és mégis teljesen mások.
Nincs bennük gyanakvás az idegennel szemben. Valami felfoghatatlan az a közvetlenség az a befogadás az a magától értetődő de nem tolakodó vendégszeretet.
Ha valaki megismeri őket akkor jön rá hogy Magyarország milyen távol van a magyaroktól.
A kemény diktatúra sokkal kevésbé változtatta meg őket mint a puha a magyarokat.

nyuszigonosz 2014.03.07. 22:25:58

@33621: Harmadik: ugyenez a téma, a munkaerö kölcsönzökön keresztül dolgozók - sokesetben több mint a fele egy egy gyár munkásainak - fele annyiért végzik ugyanazt a munkát, amit azok, akiknek direkt szerzödésük van.
Meg arról, hogy az akkori munkaügyi miniszter Ursula von den Leyen ( ö most a honvédelmi miniszter itt - ha ilyen "jól" fog dolgozni, lassan hadsereg se lesz ) nem is tervezi másképp, mármint nem úgy, hogy ugyanazért a munkaért ugyanolyan fizetést kaphassanak a dolgozók.

33621 2014.03.07. 22:31:24

@Muscari: Na akkor irigykedjél rám. Jártam már a Román tengerparton,Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen,Gyimesbükkön az utolsó magyar őrháznál a Rákóczi vár tövében,Bukarestben,Temesváron, Aradon,Nagyvárad olyan mint ha otthon lennék,Borsec,Szováta,Torda,Kolozsvár, Caransebes,Szatmárnémeti,Parajd,Gyilkos tó,Békás szoros,Békás tó a vizierőművel, stb

33621 2014.03.07. 22:35:01

@Pink Petsch: Üdv a Brassói lánynak itt! Remélem hogy aktív tagja leszel az itteni kommentelőknek!

33621 2014.03.07. 22:46:10

Már csak a mi Hagymánknak kellene ide vissza lépnie, és akkor teljes lenne a buli!

33621 2014.03.07. 22:47:06

Rajtam kívül már mindenki alszik?

nyuszigonosz 2014.03.07. 22:53:49

@33621: Szerintem sokan azt várják/várjuk, hogy írjon már valaki valami érdekeset. :-)

MagyarJoe 2014.03.07. 23:50:28

En ma inkabb nem szolok semmit mert kinyilt a bicska a zsebemben... pedig nem is vagyok góbé ( gyengebbeknek szekely)

Sok sikert a posztolonak :)

GERI87 2014.03.07. 23:50:43

@Kövérmadár [swe]:

"Ez hogyan lehet elet-halal kerdese?"

Sajnos az, pl etnikai háborúk..nem volt olyan rég a délszláv háború vagy koszovó...ahol emberek ölték egymást a nemzetiség, vallás miatt.

"Szamodra lehet fontos, szamomra nem az."

Számomra se, de én látom hogy másoknak meg az.
és a világ egyik mozgató ereje.

"A szarmazas nem merheto dolog. Nincsen mertekegysege, nincsen rola dokumentum, nincs mihez kapcsolni. A verseg ugyan ez. Egyedul az allampolgarsagnak van jelentosege..."

Ha kötődsz hozzá akkor igen, ez a nyugati még inkább USA modell...ott működik....de itt K európában a nemzetiség fontosabb mint az állampolgárság. egy kisebbséginek mindenképp pl egy székely mennyire tud azonosulni a román állammal szerinted, ami nyíltan nem is kíván az "ő (identitásának) állama" lenni? nem nagyon, csak ha már elindult a románná válás felé...amúgy meg nem.

"Egyebkent ha nem lenne igazam, senki sem beszelne a hataron tuli magyarok ugyerol. De megis az lett az asztalveres egyik legfobb oka.
Magyarnak vallja magat... OK. De minek ehhez allampolgarsag? "

mert a magyar állam, a magyar nép anyaországa, ezért...tehát ez is a nemzethez tartozást erősíti.
meg sokan szeretnének itt élni, dolgozni.

"Kell rola a papir? Akkor megis a kezzelfoghatosag a lenyeg es nem a hitvallas vagy erzelmek."

nem kell, de sokan igénylik és ők is a nemzetiségük miatt.
Anyagiak terén egy szlováknak ugyanolyan lehetőség MO-ág mégsem jön ide...egy magyarnak meg ugyanúgy jobb Bécs, még is van aki idejön...mert magyar.

"Az allampolgarsag a lenyeg az egeszben, a tobbi csak mese habbal. Mint esetunkben a "gonosz elol menekules"... lof@szt! 99%ban a penz miatt csinaltuk. "

És egyből asszimilálódtál, más lettél? Indonéz, holland, angol...stb NEM.

Nemzetisége az embereknek mindig lesz és ez mindig is fontos dolog marad az életben.
Államot az ember könnyebben vált (főleg ha nem is ő dönt róla) mint nemzetiséget.

GERI87 2014.03.07. 23:50:48

@DieNanny [SZ,CH]:

"Ez esetben a családjuk, felmenőik "bűne", hogy a gyerekeiket juszt se tanították meg pl románul. "

Ez hiba, bár attól függ mikor, mert pl a XIX.sz-ban a magyarországi nemzetiségek többsége sem tudta az államnyelvet, főleg ha homogén nyelvű területen lakott...ahhoz meg régen elég volt ha a környékbeli falvak is ugyanazt a nyelvet beszélték...és ez a XX.sz-ad közepéig még általános volt vidéken...tehát trianon után még sokáig és sok helyen nem volt olyan égetően fontos a román nyelv, ahol igen (szórvány népesség, vegyes lakosságú területek), ott előtte is beszélte egyik a másikét...

"Mert attól, hogy tudnak, még beszélhetnek magyarul, és járhatnak magyar táncházba. "

persze de ők nem ezt akarják, hanem pl magyar nyelvű ügyintézés, oktatás...az otthoni nyelvhasználat és táncikálás sehol nem tartja fenn sokáig a nemzeti identitás...ahhoz az kell hogy a mindennapi élet is az anyanyelven folyhasson...

"Akinek ez nem elég, az ne sóhajtozzon, hanem költözzön Mo-ra."

hülyeség.

"Anyagilag jobban jár, ha Ro-ban marad? Akkor meg mérlegeljen, mi a fontosabb neki. "

Sokan mérlegelnek, mégsem Ausztriába mennek, hanem ide.

blackhairlady 2014.03.08. 00:31:20

@Pink Petsch: A Mna szo buktatott le, azt csak te hasznalod:)

blackhairlady 2014.03.08. 00:38:08

@Mr Long: Itt van egy nagyon jo osszehasonlitas a kettorol.

montroyal ( CAN qc) 2014.03.08. 02:03:44

@Mr Long: ++ a heten volt -20-30 vasarnap +2

az autot tenyleg felesleges bezarni .. befagy a zar.. hogy nem viszik el masok annak csak az az oka mert tudjak hogy nem az ovek ...
egeszeben talalok a kepek ...

Sütemény1975 2014.03.08. 05:07:39

@DieNanny [SZ,CH]: miert kellett volna? egyebkent az iskolaban kotelezi volt a roman, ugyhogy igen sokan beszelik. vagy ugy gondolod, hogy szepen lassan be kellett volna olvadniuk? beszelgettel te mar erdelyivel? jartal ott?

Sütemény1975 2014.03.08. 05:11:41

@Mr Long: nexus 7est tudnek javsolni :)

skye8 2014.03.08. 06:17:55

turistakent szerintem jol fog telni csikszeredaban, de a szekelyfoldi magyarok rettenetesen rasszistak.maradjatok ki a politikai szovaltasokbol, ne firtassatok hova tartozott erdely az 1. vilaghaboru elott, s miert nem beszeli senki az orszag nyelvet szekelyfoldon. s ne kerdezzetek hany erdot vagott ki verestoy attila ;)

2014.03.08. 08:35:24

@33621: Huhú! Hát, schauma'mal ... ;). A téma miatt szóltam közbe, mert Szeredát valamennyire ismerem.

@blackhair-lady: Afene ... mna, ezt elszúrtam ;)

2014.03.08. 08:35:31

@skye8: Hát nem éppen turistának készülnek Szeredába, hanem ott szeretnének élni. Ha nem is késő öregkorukig.
Abban viszont igazad van, hogy lehetőleg ne folyjanak bele sem a szűkebb, sem a tágabb értelemben vett ottani politikába, mert tényleg felesleges. A lövészárkokat már rég megásták ;).

skye8 2014.03.08. 08:43:10

@Pink Petsch: a 'verbeli' szekelyek sosem fogjak megerteni, hogy az orszag hivatalos nyelvet illene tudni. a hatrany akkor jelentkezik mikor az egyetemet elvegezve munka utan kutatnak de persze roman nyelv nelkul eleg nehez elhelyezkedni,szoval maguk alatt vagjak a fat.

2014.03.08. 09:05:07

@skye8: Kétségkívül van egy ilyen réteg is, nevezzük őket kevésbé életképeseknek. És sokszor még az egyetem alatt sem tanulnak meg románul, mert nem mozdulnak ki a megyéjükből Kolozsvárig vagy Vásárhelyig, hála a kihelyezett karoknak, ugye. De hát ők azok, akik a nehezebb úton tanulnak.

Antalné 2014.03.08. 09:33:27

@skye8: Jó Reggelt! Jó meglátás, eszünkbe sem jutott tanácsot adni a székelyek, és nem fogunk beleszólni, ha politizálnak. Szeretnénk kimaradni ezekből a dolgokból, amennyire csak lehet a saját érdekünkben. Amellett, hogy nekünk fogalmunk sincs az ő életükről, hogy min mentek keresztül, stb...Én konkrétan a saját életemmel szoktam foglalkozni, ha az rendben van, akkor sem fogom megmondani másoknak, hogy mi legyen...

Antalné 2014.03.08. 09:36:10

@MagyarJoe: Köszönöm szépen! Ne idegeskedj, az árt az egészségednek!

Antalné 2014.03.08. 09:40:18

@e_mmike: Ha már döntöttünk, mindenképpen szükségünk lesz a tanácsaidra! Elgondolkodtató, hogy így ismeretlenül, arc nélkül is felajánlod a segítségedet! Nekünk ez nagyon jó esik! Keresni fogunk!

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.03.08. 12:08:42

@GERI87:
"Sajnos az, pl etnikai háborúk..nem volt olyan rég a délszláv háború vagy koszovó...ahol emberek ölték egymást a nemzetiség, vallás miatt."

Látod, ez is egy probléma a nemzetiségekkel. Képesek emberek egymást ölni azért, mert valaki ilyen és nem olyan. Eszembe nem jutna valakire azért haragudni, mert székely vagy sváb. Tiszta hülyeség az egész és mégis...
Mintha kellene valami kapaszkodó, ami miatt gyűlölhetjük a másikat.

Ebből megpróbálok kimaradni, ha lehet (nyilván nem igazán).

"És egyből asszimilálódtál, más lettél? Indonéz, holland, angol...stb NEM."

Nem, nyilván nem. Az az óriási szerencsénk volt Svédországgal, hogy az emberek általános mentalitása sokkal inkább hasonló a miénkhez, mint amit magyarországon tapasztaltunk.

Mo-n kinéztek azért, amiért előadások után nem mentem inni. Itt meg természetes, hogy a munka után mindenki megy a családjához.

Ott folyton jott valaki szomszéd, ismerős, akárki látogatóba. Itt még a 4 másik lakóból 2-vel nem is találkoztunk (1 év alatt). Tiszteletben tartják az ember magánéletét és nem nyomulnak/zaklatnak folyton.

Talán erre érti Maxval, hogy rideg, lélektelen vidék... ha igen, akkor igaza van és ez a legjobb hely a világon :)

"Ha kötődsz hozzá akkor igen, ez a nyugati még inkább USA modell...ott működik....de itt K európában a nemzetiség fontosabb mint az állampolgárság"

Ez még egy dolog, amiért nem szerettem Magyarországot és amiért sosem éreztem magam odavalónak. Biztosan az én hibám...

Tucanus 2014.03.08. 13:51:21

bocsánat nem olvasom végig az összes hozzászólást. Máltáról akár Erdélybe is érdemes költözni, de akkor már inkább Gozo-ra. Mert:
- kevés a máltai
- nincs kosz és ami van, azt mi expathordák eltakarítjuk
- kristálytiszta a tenger
- alig lakják
és még Máltára is be tudsz járni melózni komppal.
Egyébk. én sem élnék szívesen Máltán, akkor már inkább vmelyik görög sziget, ha mediterrán, mert olyan árak vannak mostanában, hogy csak kapkodom a fejem. Mondjuk Gozo-t sem hagynám itt, túl jó hely ez.

Antalné 2014.03.08. 15:47:03

@Tucanus: Jártam Gozo-n nyáron, gyönyörű volt, de nekem túl kihalt volt. Télen mit lehet ott csinálni? Te mivel foglalkozol Gozo-n? A Málta-Gozo ellentéthez eddig sem tudtam hozzászokni, nem is értem, mi a problémájuk egymással? Annyit említettek az őslakosok, hogy Gozo függetlenedni szeretne Máltától, szerinted ez lehetséges?
Tudtommal a Gozo lakosai is máltaiak voltak, velük telepítették be a szigetet miután Gozo teljes lakosságát elhurcolták rabszolgának, vagy rosszul tudom?

Tucanus 2014.03.08. 16:07:19

@Antalné: A Málta-Gozo ellentét csak egy vicc :) 5000 gozoit vittek el a törökök rabszolgának, a teljes lakosságot, őket szicíliaiakkal pótolták, az XVII-XVIII. század fordulóján. Egyébként a fő különbség az, hogy Gozo nagyon családias, sőt túlságosan is. Nem látsz bezárt autót/lakást. Télen nem sok mindent lehet csinálni, persze ez embertől függ, mi nagyon sokat kirándulunk, meg a feleségem tanít sportot, emiatt egy csomó embert ismerünk, vmi program mindig akad. Jelenleg online dolgozom (illetve mindig), mert meló mint olyan, az nincs szigeten, kivéve nyáron, akkor viszont rengeteg. Cserébe Gozo sokkal olcsóbb, mint Málta, kb. 30 százalékkal a lakásbérlés és a kaja is. Simán be lehet járni melózni Máltára, a sziget lakosságának 70%-a a főszigeten gürcöl. Tényleg kis csoda a hely, ugye a neve is azt jelenti, hogy "élvezet".

morsels (törölt) 2014.03.08. 16:12:07

@Kövérmadár [swe]:
". Eszembe nem jutna valakire azért haragudni, mert székely vagy sváb. Tiszta hülyeség az egész és mégis..."

Persze ha szomaliai, akkor mar egeszen mas.
Nem? :-)

skye8 2014.03.08. 17:00:02

@Antalné: Szia, nalunk most van reggel (11) :) en laktam udvarhelyi es gyergyoi sracokkal,tesom haverei voltak az egyetemen. nagyon rendesek es jolneveltek, most is tartjuk a kapcsolatot, meg is latogattuk oket szekelyfoldon. a vilagnezetukben problemak voltak pl. a romangyulolet, de ez sajnos a csaladbol, nevelesbol szarmazik.
vicces, hogy azota egyikuk megnosult es a felesege roman:))
a masik sracot pedig megfenyegette az anyja hogy meg ne jelenjen roman baratnovel az ajto elott, ezen annyit kacagtam, nagyon elmaradott gondolkodasra vall szerintem.
sosem ertettem ezeket a kompakt kozossegeket amelyek allandoan a multba neznek es firtatjak hova kellene tartozzon erdely. joguk szerintem van boven,az rmdsz (magyar part) mindig ezzel vagdalkozik,mennyire elnyomottak, igaz csak propaganda hogy valasszak meg oket ujra meg ujra.
na de a szekelyfold is valtozik, lassan rajonnek a fiatalok hogy a gyulolettel semmire sem mennek, inkabb tanulnak 1-2 nyelvet es jonnek kolozsvarra dolgozni, a fizetesek sokkal jobbak itt.
sok sikert kivanok Nektek, ha van jo allasotok, nem lesz gond.
menjetek el a Nera volgyebe is turazni,tavaly nyaron jartam ott satorozni, gyonyoru! ami pedig lelegzetallito, a transalpina/transzfogaras, ne hagyjatok ki.

blackhairlady 2014.03.08. 20:26:12

@Mr Long: Most nezem, hogy a link meg lemaradt:)))

http://reviews.cnet.com/8301-31747_7-57610252-243/ipad-air-vs-retina-ipad-mini-which-tablet-is-right-for-you/#!

Ennike (DK) 2014.03.08. 22:18:01

@bpetya75: Csak most olvasom a hozzaszolasokat, mert 4 ejszakas muszak kozepette vagyok, koszonom a hozzaszolasodat, abszolut korrekt!!!!

ittvagyokottlennek 2014.03.09. 12:32:42

bizonyos korokben letezik az a "mellveregetos", de akkor is inkabb poenbol hasznalt (a szekely furfang, szarchazmus, es egyeb nepi szojatekok mellett) kifejezes, miszerint:

"grofnak a kiraly is kinevezhet, de szekelynek csak az Isten" :D

na ez persze nem jelent semmit, sajnos a tortenelemnek koszonhetoen, ok is el kell, es el is viselnek mas nepcsoportokat, s igy miert ne lehetne beilleszkedni pont egy anyaorszagi magyarnak is.
Hozzateve hogy ha valodi allamhatarok atlepes is szukseges ehez, egybol kovetkeznek az eddig emlegetett "jelszavak, beilleszkedesi szabalyok, felvesszuk a helyi kovetelmenyeket, elvarasokat, pont ugy mint ha egy londoni, vagy norvegiai kisvarosba koltoznenk, egyszoval beilleszkedunk"

masodsorban meg Csikszereda, es mondhatni az egesz Hargita megye, kozel 60-70% a siman lelel egy eletet roman tudas nelkul, van aki nem is akar elvbol megtanulni, es van aki a kornyezetenek koszonhetoen akaratlanul is felszed nehany alap kifejezest, ami nelkulozhetetlen az adott elethelyzet boldogulasahoz.

a hivatalokban tobbnyire eleg a magyar nyelv, eltekintve egy szuk retegrol akik ha nem is beszelik, vagy csak nem akarjak, de ok is jol megertik, ilyenek pl a rend orei.

a fentebb emlitett dolgot azert alahuznam, miszerint a konnyebb boldogulas ertelmeben nem art minnel elobb beszerezni egy roman alapfokot, ez csak a mi dolgunkat konnyiti meg.

ne feledkezzunk meg hogy az ottaniak "nem csak trianon miatt elnek Romaniaban" hanem mert ok ott akarnak elni, aki tartozkodott mar hosszabb tavon az tudja mirol beszelek, nem beszelve arrol aki ott is szuletett.
A hegyek, a szep helyek, erdok, volgyek, termeszeti adottsagok, hargitai fenyveserdok :P, barlangok szorosok stb

s bar Csikszereda kisse a megye fekete baranya, ha nem is akkora mertekben, de kb mint Europanak London (eso, kod, hideg, az orszag kozel leghidegebb pontja) azert aki ott tolti az ev legtobb napjat, joforman fel sem tunik neki.

Infrastruktura jol kiepulve, utak rendben, de minimum jarhatoak barmelyik iranyban, barmelyik kornyekbeli, es mas romaniai varosba, a kerdes csak az hogy akarunk-e menni a "mas varosokba" :P

a megelhetesrol annyit mondanek hogy nyugatrol erkezo embernek nem hiszem hogy gondot jelentene, a multiknal (amik nagy szazalaekban jelen vannak) ugyanaz , vagy inkabb olcsobbak az arak, s mindemellett meg az a temerdek helyi termek ami elerheto,
s garantaltan a legkisebb IT bevetel is atlagon feluli, a kornyek szinvonalahoz kepest.

felreertes ne essek a tobbi kategoria sem nelkulozik.

mindent osszevetve, romania egy elheto resze, amely a megfelelo kezdessel, akar tobb pluszt is nyujthat mint elker, vagy ameit fel tudnank hasznalni, regi mondas "Romania a lehetosegek orszaga, itt minden lehetseges, es minden megtortenik"

hogy nem direkt Maltaval hasonlitottam ossze, annak van 100 oka is, eloszor is mert meg nem voltam ott :D,
masodszor meg nem is latom ertelmet az ilyen szembesitesnek, kicsitt olyan mintha a paprikat kellene osszehasonlitani a paradicsommal, egy edesanya altal elkeszitett lecsoban, LEHETETLEN

ittvagyokottlennek 2014.03.09. 12:32:55

@skye8: a roman baratnos dolgot nevezzuk akar nevelesnek, akar multba visszatekinto rossz szokasnak, orokletesnek;
de ha tegyuk fel az anyuka sem beszel romanul, s ugyanigy a csalad nagy resze, akkor ertheto a megjegyzes, nem beszelve egy egesz falu kozossegrol.

kepzeljunk el egy hasonlo helyzetet, es nezzuk meg a masik, a levendo "meny" :P oldalarol is, kellemetlen es olykor erdekes helyzeteket hozhat.

ugyanakkor kontra megjegyzeskent az elozore, van nagyon sok hasonlo pelda, es ha elozoleg meg is jegyeztek, de utolag, vagy a kesz helyzetben mindenki toleralja, es nincsenek ebbol problemak

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.03.09. 19:46:32

@morsels:
Nem egészen.
A szomáliaiakra két dolog miatt "haragszom":

1) Semmiféle hajlandóságot nem mutatnak a beilleszkedésre, a saját kulturájuk viszont nagyon távoli az európaitól. Így az esetek többségében mint a vademberek tudnak csak viselkedni. Számukra ez biztosan rendben van, de ez itt Európa...

2) Semmiféle hajlandóságot nem mutatnak arra, hogy dolgozzanak. Azokat az embereket, akik életük végéig segélyen szeretnének élni, mert nekik hjajjderossz volt a hazájukban, nem tudom elfogadni.

Velük szöges ellentétben állnak pl. az arabok. Nem csak a keresztény arabok, hanem a muzulmánok is. Rajtuk látható az igyekezet, tanulnak, még svédül is hajlandóak megtanulni (micsoda blama, igaz?). Ha ők erre képesek, akkor a szomáliaiak miért nem?

Ha szabad párhuzamot vonnom, akkor a szomáliai olyan, mint a legelvetemültebb szabolcsi cigány. Kivétel nyilvánvalóan van, de nagyon-nagyon elenyésző sajnos. Ők sem a szívem csücskei :)

De hogy elvegyük a rasz alapján való megkülönböztetés látszatát is, ha svéd akar élete végéig segélyen élni, azt sem veszem emberszámba (sem a magyart, amerikait, japán, chilei, eszkimót...)

Hunor2123435akarhanyadik 2014.03.20. 17:42:42

En 8 evet eltem Csikszeredaban, ugy hogy egyszer sem kellett romanul beszeljek.

nemzetkozi fizetes melett nyugodtan lehet jonni, ide lakni.

Az emberek befogadok, a varos is egyre szebb lesz, de szepnek meg nem mondhato.

De akarhogy is egy kisvaros...

Checkpoint Charlie 2014.05.11. 09:54:53

Az, hogy nem beszélnek ott sokan románul, az zavarja csak a románokat. Miért is kéne máshogy beszélniük, azon a vidéken soha nem éltek románok. Amit egyesek művelnek, magukat "világlátott europérnek" feltüntetve, az a Stockholm-szindróma magasiskolája.

stefensoon 2016.01.05. 07:38:17

Csak most olvastam ezt a posztot...végül is elfogadtátok a csíki melót?

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása