A közelmúltban meglehetősen nagy vihart kavart Norbáj két Ausztriáról szóló posztja (aki még nem tette volna, itt és itt elolvashatja őket). A kialakult vitára reagálva született meg a mai poszt, melyben Viktória a saját kezdeti hányattatásaikat írta meg. Nem akármilyen történet következik.

„Két buszjegy Bécsbe. Csak oda, 24 euró. Hotel 7 napra lefoglalva, 150 euró. Fel kell építeni a jövőnket, mert más nem teszi meg helyettünk. Férj és feleség, kor: 22-23 év.

Mi vállaltuk a kockázatot, mi jöttünk ide csak úgy, egy bőrönddel és 2 másik nyelvtudással, de német nélkül, annak ellenére, hogy mindenki ellenezte. Én is ellenezném, ami mégis erre a döntésre késztetett, az csakis a helyzet. Míg otthon a megélhetésért harcolhatunk, máshol egy normál életért.

Csak el kell indulni, aztán pedig kitartani. A spórolt pénzünkből Bécsig jutottunk. Mentünk volna messzebb is, de ha elbukunk, onnan visszajönni nehezebb. Feladva munkát, iskolát, lakást, el akartuk kezdeni a SAJÁT éltünket.

2013.02.20. Megérkeztünk a hóeséssel együtt

Eszünkbe sem jutott, hogy nem sikerülhet, csak mentünk minden nap a várost járva önéletrajzokkal. Információ és tudás híján a tapasztalatszerzés tűnt az egyetlen jó ötletnek. 10 cm hó... 20 cm hó... egész nap az utcán voltunk. Napi 20 eurót költöttünk kajára.

Megkerestünk mindent, és mindenkit, akinek kapcsolata lehet származásunkkal vagy barátainkkal. Minden este részletes tervet írtunk másnapra, internetről kigyűjtött címekkel, telefonszámokkal és a jó öreg hotelos térkép bepontozásával. Heti jegyet váltottunk tömegközlekedésre is. 30 euró. Természetesen a második héten későn vettünk jegyet, úgyhogy jól megbüntettek. 100 euró. És a következő hét jegye még 30 euró.

Van egy rokonom itt. Rendszeresen tartottuk a kapcsolatot, úgyhogy meglátogattam. Nem akartam senkit felelősségteljes helyzetbe hozni saját „hülye" ötletem miatt... Nem kértem segítséget.

Ő azért megígérte, hogy minden forrását latba veti, és bármikor szóljunk, ha szükségünk van rá. Oké. Ezt azért jó tudni. Valamit megemlítette, hogy az egyik pláza gyrososában van egy magyar nő, aki tud ezt-azt, így őt is felkerestem később, de „ha majd tudok valamit, hívlak" –ban maradtunk, akár a többi helyen.

Folytattuk a menetelést

De ez így nem elég, kéne egy telefon, és mivel az idő vészesen fogy, minden erőnket használnunk kell. Feltöltöttük a skype-unkat, később pedig sim-kártyát vettünk. 20+20 euró. Az esti tervezésbe a végtelen telefonlistát is bevettük, de az utcákat továbbra sem kíméltük.

Sok időt töltöttünk böngészéssel, ha áthűltünk egy McDonald's vagy egy Burger King segített, így internetünk is volt és nem is fáztunk. Az egyik Burger King-es, napon, elkeseredésünkben leszólítottunk valakit a gyorsétteremben is. Halottuk az ismerős nyelvet, veszteni valónk nincs, úgyhogy miért ne.

A srác azt mondta ő maga csak turista, de amott a kasszában, ő is beszéli a nyelvünket, talán segíthet. Több se kellett, párom odament hozzá és megbeszélték, hogy műszak végén átrágjuk, amit lehet. Megvártuk a srácot, ő pedig meglepetésünkre az egész címlistáját felhívta nekünk, hátha tud valamit.

Az egész délutánját velünk töltötte és mutogatta a boltokat, ahova érdemes volt bemenni egy önéletrajzzal. Sok helyen épp előző nap vagy előző héten vettek fel valakit, így kicsit bosszús lettem, de voltaképp kiderült, hogy jól ismeri a lehetőségeket.

Mikor aznap elváltunk, kicsit aggódott, és nem igazán hitte el, hogy van hol aludnunk. Ezért a következő napokban, gyakran felhívott minket és mi is többször bementünk hozzá meló után.

A legviccesebb elutasítások munkakeresés ügyében néha még fel is vidítottak bennünket. Volt, aki napokig hívogatott a jobbnál jobb ötleteivel, miszerint áruljunk virágot az utcán. Vagy akadt olyan, aki meghívott a hoteljába és egy pohár bor mellett 3 órás előadást tartott arról, hogy miért nem bízik meg bennünk. Ezek is kellettek...

Kínkeservesen eseménytelenül

A hetedik nap reggel 10-kor elhagytuk a hotelt. A bőröndöt megőrzőbe raktuk, és hajtás tovább, tovább. Már délután van, de még semmi. Ma valahol aludni kéne, úgyhogy irány a „meki", keresnünk kell valami szállást a neten. Meg is találtuk a legolcsóbbat a város szélétől egy kicsit kijjebb. Nem gond, van bérletünk, majd korán kelünk, hogy elkapjuk az óránként járó busz egyikét és hamar beérünk a városba eladni magunkat. Még 4 nap hotelfoglalás, 100 euró.

Az elkövetkezendő napok kínkeservesen eseménytelenül és negatívan teltek. Egyik este ez a srác elvitt az otthonába minket, meghívott egy teára. Kiderült, hogy egy 7 személyes WG-ben lakik, de az ottani srácok nagyon kedvesen fogadtak. Ennek ellenére éreztem a szánalmukat.

Az idő tájt jól megfáztam, kaptam tőlük egy levél gyógyszert is. Látván minket, elhitték, amit a lakótársuk mondott rólunk és ők is összedugták a fejüket, minek eredményeképp az egyikük megígérte, hogy beszél a főnökével, hátha elviheti a páromat egy próbanapra.

Ezek a diák fiúk mind egy üdítőgyárban dolgoztak, közel a magyar határhoz. Fizikai feketemunkáról van szó. 45 naponta fizetnek, 5 euró / óra munkadíjban, de ez idáig mindenki megkapta a pénzét, nem volt gond. Mindig hozzák-viszik őket privát kocsikkal és kb. 3 nap munkát kapnak egy héten.

Azonnal kicsit jobb kedvre derültünk, egy feketemunka is jobb, mint a semmilyen munka, hiszen erősen fogytán volt a pénzünk és azokban a napokban spórolásképp már csak 4-5 euróból próbáltunk enni, haszontalan csokis kekszeket, amiktől nem érezzük az éhséget.

A hotelunk utolsó napján volt a párom első próba-munkanapja. Hajnal 5-re bent kellett lennie a városban, felszedő ponton. Szerencsére az a vidéki busz 4-kor indult, simán beért. Aznap egyedül jártam a várost. Ő du. 4-re ért vissza és újra a diáksrácok lakásában kötöttünk ki. Néha meleg ételt is kaptunk tőlük. Mindig azt mondtuk, hogy nemrég ettünk, de valahogy ezt sosem hitték el. :D

Hogyan gondolom, hogy kijövök a semmibe?

Továbbra sem adtuk fel. Ezzel a gyáros melóval max. 4-500 eurót tud összeszedni az ember, ami csak egy kis időt ad a további keresgélésre. Másnap elhagytuk a hotelt és hamar este lett a napi rutinban. Nincs több hely... Kezd közeledni a szezon, egyre drágábbak a szobák. Késő estig kerestem a neten valami megfizethetőt, de nem találtam a mi pénztárcánknak valót.

Kezdtünk eléggé elkeseredni, kénytelen voltam előkapni az egyetlen aduászom. A rokon. Pár nappal azelőtt megígérte, hogy rákérdez valami ismerős, üres szobájára, de aztán nem is hívott vissza. Itt az idő, az a segítség most kell.

Közöltem vele, hogy utcán vagyunk, de sajnos csak annyit kaptam vissza, hogy hát ezt így nem lehet csinálni, hogyan gondolom, hogy kijövök a semmibe. Gondoltam a párperces kioktatás után értünk jön, de nem így lett.

Maradtunk ott az utcán, így muszáj volt elindulni fel-alá mászkálni és bemenni hotelokba, panziókba árak után érdeklődni. Három óra elteltével egyik sem nyerte el a tetszésünket és hiába voltunk teljesen kimerülve, vagyunk olyan makacsok, hogy beletörődtünk, ma nincs hol aludnunk.

Beszélgetni kezdtünk és felmerült a páromban, hogy magával talán igen, de velem nem szeretné ezt tenni. Azt javasolta, üljek fel az első vonatra. Ő marad, összekuporgat némi pénzt, és amikor oké a szitu, visszajövök.

Közölte velem, hogy jön a tavasz, egyre melegebb van odakinn és különben is aludt ő már padon, amikor összeveszett a szüleivel nem ment haza jó pár napig. :D Jót nevettünk a nevetséges érvelésen és összebújtunk egy padon. Nem tudom mennyire emlékeztek, de tavaly márciusban még szép hó volt.

Éjszaka a metrón

Nem bírtuk sokáig a padon, de szerencsére van bérletünk, szombat van, tehát a metró reggelig jár, és meleg. Körülbelül hajnali 3-ig zötykölődtünk a metrón egy bőrönddel. :D Szisztematikusan felváltva aludtunk fél-fél órát. Majd kissé kínos lett, amikor a buliból haza indulók fel –leszálltak.

Bementünk egy MEKI-be. Vagyis A Mekibe, ugyanis mindig ugyanoda mentünk netezni. Az emeleten senki nem jár, mindig vettünk egy teát és eltöltöttünk egy kis időt. Így, otthon nélkül azonban egy kicsit más volt. Tartottuk a rendszert, kicsit én aludtam, kicsit ő.

Kb. reggel 5- 6 fele beült mellénk egy randalírozó, részeg brigád vagy 20 sajtburgerrel. Nyáladzottak, büfögtek, ordibáltak egy sort, majd elmentek. A fejünk majd széthasadt és nagyon megkönnyebbültünk, mikor csend lett.

Hatalmas kuplerájt hagytak maguk után, amit jól megszemléltünk, és ekkor valamire figyelmes lettem... Észre vettem valamit, de nem tudtam, hogy ő is észre vette-e...?! Ránéztem, és ahogy ő visszanézett egyből tudtam, hogy óóóó igen, ugyanarra gondolunk. Ott maradt 4 egész darab, becsomagolt, érintetlen, gőzölgő, illatos, meleg, sajtburger. Muhohahaha. Kb. 2 napja nem ettünk meleg ételt.

Nem szólaltunk meg, de valami hasonló szem-párbeszéd folyt le:
- Te is látod?
- Mire gondolsz?
- Tudod, mire gondolok....
- Na persze, hogy tudom, de én aztán ki nem mondom.
- Ezt nem tehetjük.
- De annyira éhes vagyok!
- Én is, igazad van. Hajrá!
- Várj! Kicsit rossz érzésem van ezzel kapcsolatban.
- Na jó, elég legyen! Kettő neked, kettő nekem.

És azzal odanyújtotta nekem a két maradékot. Hamar benyomtuk. Sajnos jól esett. Kicsit jobban bírtuk reggelig.

Kontrollálhatatlanná vált minden

Aztán újra útnak indultunk. Volt egy étterem, ahol felújítás volt, gyakran benéztünk oda. Mindig mondogatták, elkél a segítség pár dologban, ezt-azt ide tenni, oda tenni, vagy épp falat festeni és néha kaptunk ebédet cserébe. Esténként pedig ott gyűlt össze pár barát így onnan is megismerhettünk néhány embert. Később sajnos az éttermet bezárták, mert az épület tulajdonosa visszavette a helyet a bérlőtől.

Az utcán töltött éjszaka után kimerülten megint csak semmire sem jutottunk és beesteledett. Ahogy kezdtünk álmosodni, kontrollálhatatlanná vált minden. Már- már veszekedni támadt kedvünk, mikor a neten találtam egy akciós hotelszobát. 20 eurót fizettünk azért az éjszakáért. És mintha mindig is így éltünk volna, letusoltunk, hiszen azt már egy ideje nem sikerült és felkészültünk az újabb napra. Sosem örültem még annyira egy pihe-puha, tiszta, fehér ágyikónak.

Következő reggel kipihenten hamar kijelentkeztünk. Páromnak hol volt, hol nem volt munka, így ez nem olyasmi, amire számíthattunk. Minden lépés hiábavalónak látszott, de abban bíztunk, a mennyiség idővel győzelmet hoz.

Nem gondolván arra, minden reggel, hogy megint nem tudom, hol fogunk aludni aznap. Csak sötétedéskor merült fel a kérdés, de a hotelszoba utáni este reménytelen próbálkozásba fulladt. Este 10 órakor a McDonald's mellett lévő pázsiton ücsörögve eltört a mécses.

Kénytelen voltunk a sokat ajánlott segítséghez nyúlni. A diáksrácok lakásában kötöttünk ki, meleg vacsorával fogadtak és most már ténylegesség vált számukra, hogy kamuzunk a jól létünkkel kapcsolatban. Az egyikük átköltözött a másik kettőhöz, így mi kaptunk egy egész szobát.

Másnap munka is volt, jól jött ki a dolog. Néhány napot töltöttünk náluk, de nyilvánvalóan már égett a pofánkról a bőr. Ekkor szerencsére egyikük talált egy lakást, amit a későbbiekben ki szeretett volna venni, hogy külön költözhessen. Ez egy baráté volt, aki megengedte, hogy amíg nem veszik ki, beköltözhessünk, cserébe kitakarítottuk és lakható állapotba hoztuk, mert üresen állt egy ideje. Egy hónapra beígérték a lakást, ám egy héttel később a srác azt mondta, tipli, mert előbb kell neki a hely.

Csak teltek a napok

Vissza a kályhához... Semmi ötletünk nem volt, csak teltek a napok, de már kezdtem hozzászokni, hogy nem tudom, mi történik velem holnap. Szerencsére egy weboldalon egy lány (szintén diák) hirdetett egy koleszes szobát egy hónapra és 20 napra, amíg hazautazik szünetre. Több se kellett, 200 eurót ki is fizettünk, így neki volt hova visszajönnie és pluszok nélkül kijött belőle. A szobának saját fürdője volt és a folyosón egy közös konyha. Megnyugtató volt, hogy van hol aludnunk egy ideig.

Ezekben a napokban gyakran egyedül jártam a várost és munka után közösen, és már havi tömegközlekedési jegyért fizettünk 2x47 eurót. Ezt később az éves jeggyel 2x31 euróra csökkentettük. Volt, hogy próbálkoztunk lopott jeggyel, ami csak 20 euróba került, de egy barátunkat elkapták vele és a rendőrségen kötött ki. Az ügy megoldódott neki, de többet nem vettünk olyan jegyet.

Március 15. Haza kellett buszoznunk (48 euró) néhány papír miatt, de már jöttünk is vissza, ahogy a kezünkbe kerültek. Figyelmeztetések voltak az autópályán a hó miatt, de elindították a buszokat. Mint később kiderült, hiba volt.

Ott ragadtunk a tavalyi hóátfúvásban az országúton. Összesen 22 órát ültünk a buszon. Mindenkinek elfogyott a vize. Aludni nem igazán lehetett. Hiába mondták, hogy ne hagyjuk el a járművet, az átvészelt éjszaka után már nem bírtuk. Lehet, hogy hívják a páromat dolgozni. Ha ezt elveszítjük, már nem marad semmi remény.

Reggel 8 körül leszálltunk és visszastoppoltunk Tatáig. Ott a vonatállomáson áram és minden egyéb híján káosz volt. Nem tudták, jön-e vonat, ha igen mikor vagy épp, hogy hova tart. Szerencsére néhány óra után elkaptunk egy bécsi járatot. Ezzel már gond nélkül visszajutottunk, leszámítva az egy napos késést.

Rabszolgahajcsár török brigádban

Március 20. A Stephansplatzon álltam. Kaptam egy telefont. A gyrosos nő hívott. Azt kérdezte, mit szólnék egy mosogatói álláshoz... Azt feleltem, hogy jelenleg egy mosogatói állás a legjobb dolog, ami történhet velem... Azt mondta, akkor összehoz a másik csajszival, aki keres maga helyett valakit.

Még hozzátette, hogy nem könnyű meló, de 2 napon belül felvettük a kapcsolatot és két próba nap után elkezdtem dolgozni. Nyílván egy mosogatóval nem törődnek annyira, hogy miféle. Szóval eldolgozgattam és végre minden nap fáradtam mentem haza. Teljes munkaidő, bejelentett állás, más nem is kell. Nagyon boldog voltam.

Boldog voltam, ám tudni kell, hogy egy nőverő, rabszolgahajcsár, török brigádba kerültem. Mindig meg tudtam védeni magamat szóban, de sokszor mentem haza sírva.

A baleset

Az első napjaim egyikén jókedvűen pakolásztam. Párom is elment a munkába, én is az étteremben voltam. Egyszer csak csöngött a telefonom. A párom volt az, azt mondta, nem jutott el a munkába, autóbalesete volt. Jól van, ne aggódjak. Majd lerakta.

Az idegroham kerülgetett, de mit tehettem? Hagyjam ott a munkát az első héten? És induljak el egy határmenti kórházba? Nem tudtam visszahívni őt. Semmi infóm nem volt. Később írt egy sms-t, hogy hazaért, lefekszik aludni, ha megjövök, beszélünk. Mikor végeztem, hiába kopogtam az ajtón, nem nyitotta ki. A telefont nem vette fel.

Tudtam, hogy otthon van, hiszen ő mondta. Mi van, ha elájult? Nem mehetek az épület portájára, mit mondanék? Hogy illegálisan vagyunk itt, de engedjen már be, mert lehet a párom eszméletlen? Megtettem volna, de senki sem volt a portán, már végeztek. Jobb híján 60 percen keresztül vertem az ajtót, rugdostam hátha felkel vagy épp az ajtó szakad be. Szerencsére felébredt.

Mikor megláttam tiszta vágás volt a feje. A szélvédőnek ütközött. Más kisebb sérülései is voltak, de egyben volt. Kivizsgálták, hazaengedték. Csak épp mélyen aludt. Biztosítása természetesen nincs, de ez legyen a legkevesebb.

Ezek után a kedves rokonunktól azt halhattuk, hogy nem gondoljuk–e, hogy ezek jelek és haza kéne mennünk, feladni az egészet. Ja. Persze. Még mit nem.

Újabb fordulat

Rá pár napra a portás valamiért a mi konyhánkban tárolta a tejét és elkapott minket. Nem kell mondanom, hogy innen is kidobtak. Egy újabb reménytelen este. A szoba eredeti bérlője meghagyott nekünk egy telefonszámot, ha bármi történik, 2 emelettel lejjebb egy barátját hívhatjuk. Ezt meg is tettük, de neki dolga volt, így berakott minket a saját szobájába és ott hagyott. Csak a telefonhoz nyúlhattunk.

A srác, aki az előző lakásunkat kivette korábban, visszahívott, hogy lakótárasat keres, mert egyedül nem tudja kifizetni. A mi pénzeink úton voltak így már vállalhattunk egy igazi bérlői státuszt. 300 eurót fizettünk havonta. Így már 3 hónapra előre tudtuk, van helyünk.

Ahogy befutottak a pénzeink, már félre is tudtunk rakni. Kihoztuk a kutyánkat is. Sajnos ahol vigyáztak rá eddig, ott nem maradhatott. Leölte a szomszéd 15 csirkéjét, aki feljelentéssel fenyegetőzött, hiába fizettük ki egytől egyig. Szóval rossz kutyi, lesz még vele gondunk...

Ebbe a lakásba már bejelentkezhettünk, így a tartózkodási engedélyünket is el kellett intézni. 100 eurót hagytunk a bevándorlásiaknál és végre hivatalosan éltünk Bécsben. Annyira hivatalosak voltunk, hogy a korábbi kórházi számla is megtalált minket. 303 euró. Ennyit még nem tudtunk volna simán kipréselni, úgyhogy ezt később, már a mostani lakhelyünkön kapott felszólító levéllel fizettük be.

Három hónap gondtalan élet után egy nevetséges incidens miatt szörnyen összevesztünk a lakótársunkkal. Sajnos ebben a lakásban ajtó nem volt a szobákon, ő pedig rendszeresen hozott fel lányokat. Nem is szóltunk mindaddig, míg egy napon párom éjszakai műszakban volt, nekem pedig végig kellett hallgatnom, ahogy a konyhában magáévá teszi az új prédát... Mennünk kellett.

Ismét egy weboldalon találtunk egy diákpárt, akik hazautaznak 2 hónapra. A kutyára rábólintottak, mert nagy szükségük volt a pénzre. Megint valaki lakásában kötöttünk ki illegálisan. Elég messze volt a munkahelyünktől, de legalább csak magunk vagyunk. Reméltük, hogy itt nem dobnak ki minket. 600 eurót fizettünk a két hónapért.

Sajnos két hét után, csúnya fenyegetőleveleket kaptunk az ajtónkra a kutya hangja miatt. És az épület Managere is megkért minket levélben, hogy keressük meg őket. Elküldtük a srácoknak a leveleket, de azt mondták, ne reagáljunk. Majd ha ők hazajönnek, elintézik.

Elég félelmetes volt így hazajárni nap mint nap, de azt hiszem már hozzászoktunk. Próbáltuk élvezni, amink van, sokat mentünk sétálni a kutyával. Volt ott egy nagy park, de egyszer összekapott a miénk egy másik kutyával. A miénknek a lába, az övékének az orra bánta. Nem tudott lábra állni, nagyon megijedtünk. Másnap sikerült őt orvoshoz vinni. Antibiotikumot kapott (50 euró), ami egy hét alatt rendbe hozta. Ismét randalírozhatott. :)

Váratlan szerencse

Eközben párom folyamatosan keresett munkát, amikor csak tudott. És sajnos a gyárban, egy ellenőrzés során nagy pénzt bukott a főnök. Szerencsére ő nem volt műszakban, de onnantól kezdve pénzt nem láttunk.

Gyakran elmentek a főnök lakásához és olykor haza hozott némi töredéket, de épp amikor kezdtünk volna kétségbe esni, hogy ingyen dolgozott sokszor 16 órákat a tűző napon, akkor jött egy e-mail, amiben egy második interjúra, valamint próbanapra hívták meg. Mosogatót keresnek, és szeretnének elbeszélgetni vele. Király! Ez már bejelentett munka.

Mikor elment közölték vele, hogy meggondolták magukat és inkább egy másik állást ajánlanak. Turistákkal kellene foglalkozni, jegyet szedni, öltönyben, szuper körülmények között. Szerintem a mai napig nem hiszi el, hogy ezt a munkát ő kaphatta meg. Egy igen híres cégnél dolgozik, és nagyon megbecsülik őt.

Került lakás is

Folyamatosan kerestünk lakást is, de még nem volt meg a tőkénk kaucióra és provízióra. Egy ismerős régóta mondogatta, hogy az ő épületében megkérdezi, de aztán sosem jött vissza hír. Elmentünk magunk is és sajnos hó végén még mindig nem volt fogalmuk arról, hogy lesz-e üresedés.

Minden héten megjelentünk megkérdezni, de mindig azt mondták, menjünk vissza jövő héten. A második hónapunk végén még mindig nem volt hír, hogy lesz-e lehetőségünk megkaparintani egy lakást abban az épületben, de akik ott laktak, megsúgták, hogy az új torvény miatt x négyzetméter alatt nem jelenthetnek be két embernél többet ugyanoda.

Tehát azok a szerződések, amik lejárnak és családokhoz tartoznak, nem kerülnek meghosszabbításra. Ez minimum 5 üres lakást jelentett és az egyikük szomszédjával is beszéltünk. Szóval kockázatos, de ha elhagyjuk az előző lakásunk és ide rohanunk bőröndöstül, van esély rá, hogy megszerezzünk egyet.

Volt stressz nem mondom, de szerencsére sikerrel jártunk. 2013.09.01. 1500 eurót adtunk kaucióra, 575 eurót fizetünk havonta rezsivel, tv-vel együtt és 30 euró volt maga a szerződés díja. Igazi bérlők lettünk. El sem hiszem...

Oké, drága, mert 33 nm-ről beszélünk, de gyönyörű szép, új építésű, nagyszerű, nyugalmas, de központi környéken. Csupa modern új épületekkel mindenfele. Bolt, pláza, önkormányzat, ovi, suli, minden egy helyen és 10 percre van a központtól. Most már a kutyi is megszokta és sohasem hangoskodik. Hivatalosan be vagyunk jelentve.

Azóta minden megváltozott

Normális életet élünk és minden nappal közelebb kerülünk a célunkhoz. Próbálunk spórolni, de mindent megveszünk, amire szükségünk van, így havonta 800-1000 eurót rakhatunk félre. Az elmúlt időszak próbára tette kapcsolatunkat is, de azt hiszem, így semmi más nem tudta volna megerősíteni.

Részletekkel együtt még egy könyvet is írhatnék erről, de talán mindenki el tudja dönteni, hogy ilyen helyzetekben hogyan reagált volna egyes hírek hallatán. Meg lehet vetni, aki saját magát nem kímélve ilyen hülyeségre adja a fejét, de senkinek sem ártottam és az teljesen logikus emberi döntés, hogy két lehetőség közül a kevésbé rosszat választjuk.

Ez esetben nem az életre szóló Magyar valóságot, hanem a tudatlanságból fakadó reményt. Soha nem ítélhetünk meg egy embert anélkül, hogy ismernénk a múltját. Nem tudhatjuk mekkora nyomás nehezedik rá régről és az mennyivel rosszabb annál, mint ami előtte áll. Elértük az első célunkat. Saját életünk van, amit csak is magunknak köszönhetjük. Büszkék vagyunk, akárhogy is történt, csak tanultunk belőle."

A kommentelési szabályokról ide kattintva olvashatsz.